Keren Rode - Számolj tízig

Fordította: Weisz Böbe

Karen Rose

Számolj tízig

Ulpius-ház Könyvkiadó Budapest, 2011

A fordítás alapjául szolgáló mű: Karen Rose: Count to Ten

A szerzőtől az Ulpius-ház Könyvkiadónál megjelent: Halj meg értem Sikíts értem Gyilkolj értem Érints meg

Előkészületben: Nincs mitől félned

Copyright © 2007 by Karen Rose Hafer Hungarian translation © Weisz Böbe, 2011 © Ulpius-ház Könyvkiadó, 2011 ISBN 978 963 254 500 4

Martinnak, élelem legszebb huszonöt évéért. Szeretlek. Cristy Carringtonnak, a qyönyörű versekért és azért, mert olyan érzéseket láttát meg a szereplőimben, amilyeneket még én sem. Volt egy sziklám. Te faragtad gyönyörűvé. Szívem nővéreinek, akik ismernek engem, és mindennek ellenérve szedetnek. Én is viszontszeretlek benneteket.

Köszönetnyilvánítás Marc Conteratónak köszönöm az orvosi kérdéseimre adott válaszokat. Cristy Carringtonnak azt, hogy megmutatta, mitől élvezetes a költészet, és azt, hogy nekem ajándékozta a Mi és a casper című verseit. Danny Agannak, hogy kapcsolatos kérdéseimet.

megválaszolta

a

nyomozással

Cindy Chaveznek köszönettel tartozom, amiért megismertette velem a gyámügyi és gyermekvédelmi rendszert. RJay Martinnak köszönöm, hogy körbevitt a tűzoltóságon, és Jana Martinnak azt, hogy bemutatott RJaynek. A Tampai Romantikus Szerzők Egyesülete tagjainak hálásan köszönöm a támogatást, amelyet nyújtottak – a rendőrségi temetésektől kezdve a leánykollégiumokig. Mind csodálatosak vagytok.

Julie Bouse-nak köszönöm, hogy megosztotta velem a családja történetét. A legjobbakat kívánom neked, kicsim! Ha bármi hiba található a könyvben, arról csakis én tehetek.

Prológus Springdale, Indiana November 23-a, kedd, 23.45

Komor elégedettséggel bámulta a lángokat. A ház égett. Szinte hallotta is a kiáltozásukat. Segítség! Istenem, segíts! Remélte, hogy csakugyan hallja a kiáltozásukat, és nem csak a képzelete játszik vele. Remélte, hogy kínzó fájdalmakat élnek meg. Bent rekedtek. Több kilométeres körzetben sehol egy szomszéd, akit segítségül hívhatnának. Elővehetné a mobilját. Felhívhatná a rendőrséget. A tűzoltóságot. Fintorgott. De minek? Végre megkapják, amit megérdemeltek. Végre. Az, hogy ezt az ő keze végzi el... nos, így igazságos. Nem emlékezett arra, hogy meggyújtotta a tüzet, de tudta, hogy így kellett lennie. Szemét le sem véve az égő házról, az orrához emelte mindkét kezét. Megszagolta a bőrkesztyűt. Érezte a benzinszagot. Igen, ő tette. És vadul, féktelenül örült annak, hogy megtette.

8

Nem emlékezett arra, hogy idejött volna. De természetesen így kellett lennie. Felismerte a házat, bár sosem élt benne. Ha itt élt volna, akkor másképp alakulnak a dolgok. Ha itt élt volna, Shane érintetlen maradt volna. Shane még mindig élne, és a mély, fortyogó gyűlölet, amelyet oly hosszú időre eltemetett magában, talán soha nem is létezett volna. De nem élt itt. Shane egyedül volt, mint bárány a farkasok között. És mire ő kikerült és visszajött, az öccse már nem volt boldog kisfiú. Mire visszajött, Shane a fejét leszegve járt, szégyennel és félelemmel a tekintetében. Mert itt bántották. A harag felforrt benne, és kirobbant belőle. Ebben a házban, ahol Shane-nek biztonságban kellett volna lennie, ebben a házban, amelyet most a pokol tüze emészt, bántották Shane-t, és soha többé nem lehetett már ugyanaz az ember. Shane meghalt. És most nekik is fáj, ahogy Shane-nek is. Ez így... igazságos. Az, hogy ez a harag és gyűlölet időről időre a felszínre fog törni, elkerülhetetlen volt, ezt sejtette. Szinte amióta az eszét tudja, ez a személyisége része. De haragjának oka... az ok, melyet mindenki elől elrejtett... Még maga elől is. Olyan régóta tagadja, olyan jól mesélte el újra és újra a történetet... Még neki is gondot okozott visszaemlékezni, mi is az igazság. Egész időszakok voltak, amelyeket ő maga is elfelejtett. Amit elfelejtetett magával. Mert túl fájdalmas volt emlékezni rájuk. De most már emlékezett. Minden egyes személyre, aki kezet emelt rájuk. Minden egyes személyre, akinek meg kellett volna védenie őket, mégsem tették. Minden egyes személyre, aki elfordította a fejét.

9

Minden a fiú miatt történt. A fiú miatt, aki Shane-re emlékeztette. A fiú miatt, aki segítséget kért tőle. Védelmet. Ma este a fiú félelemmel és szégyennel a tekintetében nézett fel rá. És ez visszavitte sok évvel ezelőttre. Visszavitte abba az időbe, amire gyűlölt még emlékezni is. Amikor... gyönge volt. Szánalmas. Hasznavehetetlen. Összeszűkült szemmel nézte, ahogy a lángok a faépület falait nyaldossák, amely most úgy égett, mint a száraz gyújtós. Már nem volt sem gyönge, sem szánalmas, sem hasznavehetetlen. Most megtette, amit akart, és nem érdekelték a következmények. Kezdett visszatérni a józansága, ahogy a haragja alábbhagyott, mint ilyenkor mindig. Néha, sajnos, a következmények utolérték. Főleg olyankor, amikor a harag átvette fölötte az irányítást, ahogy ma éjjel is. Nem a mai éjjel volt az első eset, hogy hátralépve nézte, amit tett, és alig emlékezett magára a cselekedetre. Ez volt az első tűz... Nagyot nyelt. Hosszú idő óta ez volt az első tűz. De tett más dolgokat. Szükséges dolgokat. Olyanokat, amelyek börtönbe juttathatnák, ha elkapnák. Ez alkalommal igazi börtönbe, nem pedig javítóintézetbe, ami épp elég rossz volt, de elviselhető, ha valakinek van egy kis esze. Ma éjjel gyilkolt. És nem bánta meg. Egy kicsit sem. De szerencse kísérte. Ez a ház messze volt a szomszédoktól és a kíváncsi szemektől. Mi lett volna, ha ez egy közönséges, városi környék? Mi lett volna, ha meglátják? Minden alkalommal ugyanezt kérdezte magától. Mi lenne, ha elkapnák?

10

Egy szép napon a benne fortyogó düh nagyobb bajba keveri, mint amit egyedül kezelni tudna. A dühe uralkodott rajta. Kiszolgáltatottá tette. A fogát csikorgatta. És még egyszer nem fogja hagyni, hogy kiszolgáltatott legyen. Hirtelen oly egyszerűnek látszott a válasz. A haragnak el kell tűnnie. Tehát a harag forrásának is el kell tűnnie. Ami azt jelenti, hogy minden egyes személynek, aki bántotta őket, aki elfordította a fejét, mindnek el kell tűnnie. Csak állt ott, nézte a lángokat, és minden egyes személy előbukkant emlékezete homályából. Arcokat látott. Neveket hallott. Gyűlöletet érzett. Félrebillentette a fejét, ahogy a tetőzet beszakadt, és milliónyi kis fellobbanó szikrát lövellt az ég felé. Pokoli tűzijátékot rendezett. Ilyen látványosságot nehéz lesz fölülmúlni. De természetesen meg fogja oldani. Nem ismert félmegoldásokat. Bármit tesz, azt pontosan végig kell csinálnia. Shane-ért. És önmagáért. És akkor végre lezárhatja az életének ezt a fejezetét, és továbbléphet. Az utolsó szikraeső talán elég lesz ahhoz, hogy riassza a helyi tűzoltóságot. Most kéne mennie, míg biztonságban megteheti. Beszállt a kocsiba, és elindult vissza a városba. Az ajkán mosoly ült. Egy terv kezdett a gondolataiban formát ölteni. Pokolian jó előadás lesz. És amikor a függöny összezárul, Shane végre békében nyugodhat. És végre szabad leszek.

11

Első fejezet Chicago November 25-e, szombat, 23.45

Egy gally csapódott az ablakhoz, és Caitlin Bumette álla megfeszült. – Csak a szél – suttogta maga elé. – Ne légy gyerekes! Ennek ellenére nyugtalanította a süvítő szél, és az sem segített, hogy egyedül volt itt a Dougherty család régi, nyikorgó házában. Tekintete visszavándorolt a statisztikakönyvre. Ez volt az oka, hogy egyedül tölti a szombat estét. A TriEpsilon-beli buli ezerszer érdekesebb lenne. És hangosabb is. Pontosan emiatt van itt, és tanulja a világ legunalmasabb tantárgyát az unalmas, öreg ház csöndjében, ahelyett hogy úgy próbálna tanulni, hogy körülötte mindenki bulizik. A statisztikatanár hétfőn zárthelyit írat velük. Ha nem sikerül, az egész félévének annyi. Ha még egy tantárgyból

12

megbukik, akkor az apja elveszi a kocsiját, eladja, és a pénzből elviszi az anyját a Bahamákra. Caitlin a fogát csikorgatta. Majd ő megmutatja neki. Ha belehal, akkor is sikerülni fog a dolgozat. És ha nem, már úgyis majdnem összegyűlt annyi félretett pénze, hogy maga vásárolja meg azt a nyavalyás kocsit vagy akár egy jobbat is. A fizetés, amit Doughertyéktől kap azért, hogy vigyáz a macskájukra, elenyésző, de elég ahhoz, hogy a felszínen maradjon, és... Most másmilyen hangot hallott. Felkapta a fejét, és összeszűkült szemmel figyelt. Mi a fene? Lentről hallatszott. Olyan volt, mintha... egy széket húztak volna végig a padlón. Hívd a rendőrséget! A keze már a telefonon volt, de mély levegőt vett, hogy lehiggadjon. Valószínűleg csak a macska. Eléggé hülyén venné ki magát, ha egy tízkilós, elkényeztetett perzsamacska miatt hívná ki a rendőrséget. Különben is, elvileg nem is lenne szabad itt lennie. Mrs. Dougherty egyértelművé tette. Nem maradhat itt. Nem bulizhat itt. Nem használhatja a telefont. Csak meg kell etetnie a macskát, kicserélnie az almot, ennyi. A Dougherty házaspár még a végén mérges lenne, és nem fizetne neki, ha megtudnák, hogy itt volt. Caitlin felsóhajtott. Különben is, még; eljutna a hír az apjához, és hát nem örülne neki... És mindez egy ostoba, Percy nevű szőrpamacs miatt. Ennek ellenére nem árt az óvatosság. Caitlin néma csöndben kiment a vendégszobából, mely a Dougherty család dolgozószobájául szolgált, át a hálószobába, és kivette a kis fegyvert a Mrs. Dougherty oldalán lévő éjjeliszekrényből, majd kibiztosította. Akkor találta meg a fegyvert, amikor tollat keresett. Egy .22-es volt, pont olyan, mint amilyennel már rengetegszer lőtt a lőtéren az apjával. 13

Lement a lépcsőn, a fegyvert a combja hátsó feléhez nyomta. Koromsötét volt, de félt felkapcsolni a villanyt. Hagyd abba, Caitlin! Hívd a zsarukat! De a lába továbblépkedett, hangtalanul a szőnyegen, mígnem az utolsó előtti lépcsőfok megreccsent. Caitlin azonnal megtorpant, a szíve hevesen vert. Fülelt. És dúdolást hallott. Valaki van a házban, és dúdol. Hallotta, hogy valami nehezet vonszol végig nyikorogva a padlón, ami elnyomta a dúdolás hangját, aztán gázszagot érzett. Kifelé! Hívj segítséget! Nekilódult, de megbotlott a lépcső alján. Térdre esett, és a fegyver kirepült a kezéből, és végigpattogott a padlón. Hangosan. A dúdolás elhallgatott. Caitlin kétségbeesetten nyúlt a fegyver után, próbálta elérni a sötétben, és idegesen tapogatta a hideg padlót. Megtalálta a fegyvert, és felkászálódott. Kifelé! Kifelé! Kifelé! Két lépést tett az ajtó felé, amikor valaki megütötte hátulról. Megint térdre esett. Megpróbált kiáltani, de nem kapott levegőt. Pár lépésnyit együtt csúsztak, mielőtt a férfi a hasára fektette, és ráült. Nehéz volt. Istenem, segíts! Küzdött, de a férfi túlságosan nehéz volt. A következő másodpercben már ki is csavarta a kezéből a fegyvert. A férfi lélegzete szinte égetett. A fülébe lihegett. Aztán a lélegzése lelassult, és Caitlin érezte, hogy a rajta ülő férfinak merevedése lesz. Ezt ne! Édes istenem! Összeszorította a szemét, amikor a férfi erősen nekinyomta a csípőjét, egyértelművé téve a szándékát. – Engedjen el, kérem! Itt sem kéne lennem. Esküszöm, hogy nem mondom el senkinek!

14

– Itt sem kellene lenned – ismételte a férfi. – Micsoda pech. – A hangja mély volt, de hamisan az. Mint valami rossz Darth Vader-imitáció. Caitlin összpontosított, elhatározta, hogy minden egyes kis részletet az eszébe vés, hogy amikor a férfi elengedi, elmondhassa a rendőrségnek. – Ne bántson, kérem – suttogta. A férfi habozott. Caitlin érezte, hogy fogva tartója mély levegőt vesz, és bent tartja. Az idő szinte megállt. Végül a férfi kifújta a levegőt. És fölnevetett. November 26-a, vasárnap, 1.10 Reed Solliday keresztülvágott az összegyűlt tömegen, és figyelt. Nézte az arcokat, ahogy az utca túloldalán lévő, égő házat bámulják. Középosztálybeli emberek lakta régebbi környék ez, és a hidegben odakint ácsorgók mintha ismernék egymást. Döbbenten, hitetlenkedve állnak odakint, rémülten motyognak, azon rimánkodva, nehogy a szél az ő házukra is átvigye a lángokat. Három idősebb asszony áll külön, aggódó arcukat megvilágítja a lassan alábbhagyó tűz, amelynek megzabolázáshoz két osztagnak is ki kellett jönnie. Túl forró ez a tűz, túl magasra szökik, és túl sok helyen tombol a házban ahhoz, hogy véletlen tűzesetnek tűnjön. A körben állók döbbenete ellenére itt volt az idő kikérdezni őket, még mielőtt egymással megbeszélhették volna a történteket. Még az olyan emberek között is, akiknek semmi titkolnivalójuk nincs, az egymással megosztott történetek hamar zavarossá válnak, és fontos részletek sikkadhatnak el.

15

A gyújtogatók megmenekülhetnek. És Reed feladata az volt, hogy ez ne történhessen meg. – Hölgyeim... – kezében a jelvényével közeledett a nőkhöz. – Solliday főhadnagy vagyok. Mindhárom nő tetőtől talpig végigmérte. – Maga rendőr? – kérdezte a középső. Hetvennek tűnt, és olyan törékenynek, hogy Reedet meg is lepte, hogy a szél nem fújta el. Ősz haja szorosan csavarokra tekerve, a flanel hálóinge pedig kilógott a gyapjúkabát alól, és a fagyott földet söpörte. – Nem, tűzoltóparancsnok – válaszolta Reed. – Megtudhatnám a nevüket? – Emily Richter vagyok, ő pedig Janice Kim-brough, ő meg Darlene Desmond. – Jól ismerik ezt a környéket? Richter megmerevedett. – Csaknem ötven éve itt élek. – Ki lakik abban a házban, asszonyom? – A Dougherty család lakott ott, Joe és Laura. De Laura meghalt, és Joe elköltözött Floridába. A fiuk és a menyük lakik most itt. Olcsón adták el nekik. Mármint Joe. A környéken emiatt lezuhantak az ingatlanárak. – De most nincsenek itthon – tette hozzá Janice Kimbrough. – Elutaztak Floridába, hogy a hálaadást Joe-val töltsék. – Szóval senki sem volt a házban? – Ezt mondták az embereinek, amikor kiértek. – Hacsak nem jöttek haza korábban – mondta Janice. – De nem jöttek haza – mondta Richter határozottan. – A furgonjuk túl magas ahhoz, hogy beférjen a garázsba, ezért a behajtón szoktak parkolni vele. Nincs itt, szóval még nem jöttek haza. 16

– Hölgyeim, láttak valakit errefelé, aki nem ide tartozik? – Tegnap egy lányt láttam jönni és elmenni – válaszolta Richter. – Joe fia azt mondta, hogy fölbéreltek valakit, aki a macskát eteti. – Nagyot szippantott. – Annak idején Joe odaadta volna nekünk a kulcsát és egy zacskó macskaeledelt, de a fia lecserélte az összes zárat. És egy gyereket bérelt föl. Reed hátán felállt a szőr. Nevezzük ösztönnek. Nevezzük bárminek. De valami nagyon nem stimmelt ezzel az egésszel. – Egy gyereket? – Egy egyetemistát – helyesbített segítőkészen Darlene Desmond. – Joe menye mondta, hogy a kislány nem fog itt lakni. Csak naponta kétszer eljön megetetni a macskát. – Volt a Dougherty házaspárnak másik járműve is? – kérdezte Reed. Janice Kimbrough szemöldöke szinte összeért. – Az ifjabbik Joe feleségének egy sima autója van. Talán Ford? Richter a fejét rázta. – Buick. – És csak ez a két járművük van? A furgon és a Buick? Két autó maradványait látta a garázsban. A kellemetlen előérzettől összeugrott a gyomra. Mindhárom idős nő bólintott, és zavarodott pillantást váltottak. – Csak kettő – mondta Richter. – Köszönöm, hölgyeim, sokat segítettek. – Reed átkocogott az utca túloldalára, ahol Larry Fletcher százados állt a tűzoltóautó mellett adóvevővel a kezében. – Larry! – Reed! – Larry összevont szemöldökkel nézte az égő házat. – Ez gyújtogatás. 17

– Szerintem is. Larry, lehet, hogy van odabent valaki. A férfi a fejét rázta. – Az idős hölgyek azt mondták, hogy a tulajok elutaztak. – A tulajok fölbéreltek egy egyetemistát, hogy vigyázzon a macskájukra. Larry azonnal megfordult. – Azt mondták, senki sem volt itthon. – A lány elvileg nem maradhatott itt éjszakára. Két kocsi van a garázsban, ugye? A tulajok csak az egyiket tartották bent. A másik járművük egy furgon, azzal utaztak el. Meg kell néznünk, bent van-e ez a lány, Larry. Larry kurtán biccentett, és a szájához emelte az adóvevőt. – Mahoney. Vélhetően áldozat van odabent. A készülék recsegett. – Értettem. Megpróbálok visszamenni. – Ha túl veszélyes, gyere ki! – utasította Larry, majd komoran Reed felé fordult. – Ha odabent van... Reed komoran bólintott. – Akkor valószínűleg halott. Tudom. Tovább kérdezgetem a tömeget. Amint lehet, szeretnék majd bemenni. November 26-a, vasárnap, 2.20 A szíve még mindig hevesen vert, vadul és gyorsan. Minden a terv szerint haladt. Nos, nem csupán a terv szerint. A lány váratlan meglepetés volt. Miss Caitlin Burnette. Kivette a lány jogosítványát a retikülből, melyet elhozott magával. Egy kis emlék erről az estéről. A lánynak nem kellett volna ott lennie, ezt mondta.

18

Engedje el, könyörgött. Nem mondja el senkinek, ígérte. De hazudott, természetesen. A nők mindig hazudnak. Ezt tudta. Gyors mozdulatokkal söpörte le a földet a rejtekhelyéről, és fölemelte a műanyag láda fedelét. Fényes csecsebecsék és kulcsok tűntek elő. Ezt még azon a napon temette ide, amikor megérkezett, és azóta nem is nyitotta fel. Nem volt oka rá. Nem volt mit beletennie. Ma éjjel azonban van. A többi holmi tetejére hajította Caitlin retiküljét, visszahelyezte a fedelet, és óvatosan elsimítgatta rajta a földet. Meg is van. Kész. Most már tud aludni. Száját nyalva elsétált. Még mindig érezte a lány ízét. Az édes parfümét, a lágy domborulatokat. Gyakorlatilag az ölébe dobták. Akár egy korai karácsonyi ajándékot. És a lány küzdött. A férfi halkan fölnevetett. Küzdött és sírt, és könyörgött. Próbált nemet mondani neki. Ettől viszont ő még keményebb lett. A lány megpróbálta megkarmolni az arcát. De ő könnyedén lefogta. Megborzongott, az emlék még mindig élénken élt benne. Majdnem el is felejtette, milyen jó érzés, amikor a nők nemet mondanak. Megint kezdett fölizgulni, elég volt csak rágondolnia. Mindig azt hiszik, hogy képesek ellenszegülni. Mindig azt hiszik, hogy mondhatnak nemet. De ő nagyobb. Erősebb. És soha többé senki nem fog nemet mondani neki. A fiú a fenti ablakból figyelt, a szíve vadul zakatolt. Szólj valakinek! De kinek? Megtudja, hogy szóltam. Nagyon mérges lesz, és a fiú tudta, hogy mi történik, ha a férfi mérges lesz. A fiú a rettegéstől elgyöngülve feküdt vissza az ágyba, a fejére húzta a takarót, és sírt.

19

November 26-a, vasárnap, 2.15 Szép ház lehetett, gondolta Reed, ahogy keresztülment az immár romos épületen. Az egyik oldalon kevésbé kiterjedtnek tűnt a kár, mint a másikon. Nemsokára hajnalodik, és akkor alaposabban szemügyre veheti. Egyelőre azonban erős fényű lámpával megvilágította a falakat, és megnézte az égési vonalakat, amelyek a tűz keletkezési helyéhez vezetik. Megtorpant, és a benti alakulatot vezető tűzoltó felé fordult. – Hol égett, amikor ideértetek? Brian Mahoney a fejét rázta. – Lángokban állt a konyha, a garázs, a fenti hálószoba és a nappali. A nappaliig jutottunk be, amikor a mennyezet elkezdett beomlani, ezért kirendeltem az embereimet. Épp idejében. A konyha mennyezete beomlott. Ezek után már azon igyekeztünk, hogy a tűz ne terjedjen át a többi házra. Reed fölnézett: a tűz elpusztított két szintet, a padlást és a tetőzetet, és most a férfi a csillagos eget látta. A tűznek több kiindulási pontja is lehetett. Az a rohadék biztosra ment, hogy porig égesse a házat. – Senki sem sérült meg? Brian vállat vont. – Kisebb égési sérülések az újoncon, de rendbe jön. Az egyik emberem füstöt nyelt. A százados mindkettőt a sürgősségire irányította, hogy megnézzék őket. Figyelj, Reed, visszajöttem, hogy megkeressem a lányt, de még mindig túl nagy volt a füst. Ha csakugyan itt volt... – Tudom – mondta Reed elkomorulva. Elindult. – Tudom.

20

– Reed! – kiáltotta Larry Fletcher. A konyhában, a túlsó fal mellett állt. Reed azonnal észrevette, hogy a tűzhelyet elhúzták a faltól. – Ti húztátok el a tűzhelyet? – kérdezte. – Nem – válaszolta Brian. – Szerinted a gáz segítségével gyújtotta fel a házat? – Ez megmagyarázná az első nagy robbanást. Larry még mindig a földet bámulta maga előtt. – Itt van a lány. Reed összeszorított foggal lépett Larry mellé. Maga elé világított, már előre félt, mit fog látni. És mély levegőt vett. – A rohadt életbe... – sziszegte. A holttest fölismerhetetlenségig összeégett. – A rohadt életbe – visszhangozta Brian feldúltan. – Tudjátok, ki lehetett? Reed a lámpával körbevilágította a holttestet, igyekezett hűvösséget erőltetni magára, hogy ne gondoljon arra, miként halt meg a lány. – Még nem. Az utca túloldalán lakó hölgyek megadták a ház régi tulajdonosának a telefonszámát. Joe Dougherty, az idősebbik. A fia, ifjabb Joe lakik most itt. Az idősebb Joe azt mondta, hogy a fiatalabb Joe és a felesége a hétvégére egy bérelt halászhajón kimentek Florida partvidékétől harminc kilométerre. Hétfő reggel előtt nem is várja őket vissza. Azt viszont elmondta, hogy a menye a város központjában, egy jogi cégnél dolgozik. Elvileg a lány, akit fölbéreltek, az asszony egyik kolléganőjének a lánya. Egyetemista. Megpróbálom megkeresni a szüleit. – Fölsóhajtott, amikor Larry még mindig a földön heverő holttestet nézte. – Nem tudtad, hogy idebent van, Larry. 21

– A lányom is egyetemista – válaszolta Larry rekedten. És az enyém is nemsokára az lesz, gondolta Reed, de elhessegette a gondolatot. Az ilyen gondolatokba bele lehet őrülni. – Ideküldöm az orvos szakértőt – mondta. – A csapatommal együtt. Szarul nézel ki, Larry. És te is, Brian. Menjünk ki, hogy eligazíthassam az embereidet, aztán menjetek vissza az állomásra, és pihenjetek egy kicsit. Larry kábán bólintott. – Elfelejtetted hozzátenni, hogy „uram". – Az igyekezete, hogy könnyed legyen, nem sikerült. – Egyszer sem mondtad, hogy „uram", egyszer sem az alatt a sok év alatt, hogy együtt dolgoztunk. Jó évek voltak azok. Larry az egyik legjobb százados. – Uram – helyesbített Reed udvariasan. Meghúzta Larry karját, hogy elvezesse régi barátját a borzasztó, elszenesedett testtől, amely valaha egy fiatal nő lelkét hordozta. – Menjünk! November 26-a, vasárnap, 2.55 – Fölállítottam a fényeket, Reed. Reed fölpillantott a jegyzeteiből, amelyeket a terepjárója fülkéjében írt össze. Ben Trammell pár lépésnyire állt tőle, a szemében zavarodottság tükröződött. Ben a csapat legújabb tagja volt, és akár a többiek, évekig tűzoltóként szolgált, mielőtt a tűzoltó-parancsnoksághoz csatlakozott volna. Éppenséggel tűzvizsgálóként ez volt Ben első halálesete, és a megrendültség meg a kimerültség már látszott a szemén. – Jól vagy? – kérdezte Reed, mire Ben nagy nehezen bólintott. – Akkor jó. – Reed intett a fényképészüknek, aki a 22

saját kocsijának melegében várt. Foster fényképezőgéppel a kezében kiszállt, a kamerája a nyakában lógott. – Menjünk – mondta Reed kurtán, végigsietett a felhajtón, megkerülte a tűzoltók után maradt törmelékeket. Majd nappal mindent elemeznek, ami kint van. – Egyelőre semmihez sem nyúlunk. Dokumentáljuk a helyszínt, és helyzetértékelést végzek. Aztán meglátjuk, mink van. – Kértél végzést? – kérdezte Foster. – Még nem. Először biztos akarok lenni abban, hogy a végzés, amit kérek, pontosan arra szól, amire kell. – Nagyon kellemetlen érzései voltak a Doughertyék konyhájában heverő holttest kapcsán, és alapos emberként gondolatban felkészült minden jogi eshetőségre. – A keletkezés helye és oka miatt bemehetünk. Ennél többhöz azonban bírósági parancsot akarok, főleg, mivel a tulajok nincsenek itt, hogy engedélyt adjanak nekünk a belépéshez. Reed végigvezette őket a folyosón, el a lépcső mellett, be a konyhába, ahol szinte vakítóan világítottak a lámpák. A helyiség elpusztult. Az ablaküvegek kirobbantak, a mennyezet egy helyütt beomlott, ezért nehéz volt úgy keresztülmenni a konyhán, hogy ne másznának át a lehullott tartószerkezeten. Vastag hamu borította a konyhakövet. A legfelkava-róbb azonban az áldozat volt, aki ott feküdt, ahol Larry Fletcher észrevette. Egy hosszú pillanatig a három férfi mozdulatlanul állt, az áldozatot bámulta, és igyekeztek feldolgozni, ami sokkal borzalmasabb volt a fényben, mint a sötétben. Reed mély levegőt vett, és végre munkához látott, felhúzta a gumikesztyűt, mielőtt elővette volna a zsebéből a parányi diktafont. 23

– Foster, kezdjünk a kamerával. Majd csinálunk állóképeket, amint végeztünk az első bejárással. A szájához emelte a diktafont, amint Foster elkezdte a filmezést. – Reed Solliday főhadnagy, Ben Trammell és Foster Richards mellett. Dougherty-ház, november huszonhatodika, hajnali három óra. Külső hőmérséklet mínusz hat Celsius-fok, északkeleti szél, huszonnégy kilométer per óra. – Mély levegőt vett. – Egy áldozatot találtunk a konyhában. A bőre elszenesedett. Az arcvonások nem kivehetők. A neme első látásra nem meghatározható. A kisebb testalkat nőre utal, ami egybevág a tanúk beszámolóival. Reed leguggolt a holttest mellé, és a vállára vetett táskából a szabad kezével kivett egy szén-monoxid-szintet mérő műszert. A szerkezetet óvatosan elvezette a test fölött, és az azonnal éles visításba kezdett. Ez nem lepte meg. Fölpillantott Benre. Legalább megtaníthatja valamire. – Nos, Ben? – Magas szénhidrogén-koncentráció – mondta Ben mereven. – Égésgyorsító jelenlétére utal. – Remek. Ami alapján... – Ami alapján feltételezhető, hogy az áldozatot benzinnel lelocsolták, mielőtt meggyújtották volna. – Benzinnel vagy valami mással. – Reed összpontosított, nem hagyta, hogy a bűz eltompítsa az érzékeit, sem azt, hogy a halott lány látványától megszakadjon a szíve. Az első szinte lehetetlen volt, a második teljességgel az. Ennek ellenére el kell végeznie a munkáját. – Az orvos szakértő majd meg tudja mondani, pontosan mit használtak. Szép volt, Ben. 24

Ben megköszörülte a torkát. – Szóljak, hogy hozzák a kutyát? – Már szóltam. Ma este Larramie van szolgálatban. Húsz percen belül itt kell lennie Buddyval. – Reed fölegyenesedett. – Foster, vedd fel az áldozatot a másik oldalról is, rendben? – Jó. – Foster további szögekből is készített videofelvételeket a helyszínről. – Még valamit? Reed odalépett a falhoz. – Vedd filmre ezt az egész falat, aztán csinálj közelit is ezekről a nyomokról! – Homlokát ráncolva hajolt közelebb. – Mi a fene? – Egy keskeny V alak – jegyezte meg Ben, most már határozottabban. – A tűz lent a lambériáról indult ki, és gyorsan felfutott a falon – odanézett Reed-re. – Nagyon gyorsan. Mint egy gyújtózsinórral? Reed bólintott. – Aha – a szén-monoxid-mérőt végigvezette a fal fölött, és ismét hallhatták a vékony visítást. – Égésgyorsító végig a falon. Vegyi gyújtó. – Nyugtalanul vizsgálgatta a falat. – Szerintem ilyet még nem láttam. – A tűzhelyhez vezető gázt használta – jegyezte meg Foster, és a kamerát a készülékek roncsa felé fordította. Közelebb hajolt, és fölvette a tűzhely és a fal közötti területet. – A zárszerkezetet eltávolították. Szándékosnak kellett lennie. – Én is így gondoltam – dünnyögte Reed, majd ismét a szájához emelte a diktafont. – A gáz beomlott a helyiségbe, és fölemelkedett a mennyezetig. A tüzet a padló szintjén gyújtották meg, ami az égésgyorsító vonalán futott fel. Mintát fogunk venni innen. De ez mi? – Hátrább lépett, és a szeme végigfutott a fal szélességében húzódó apró pöttyökön. 25

– Valami felrobbant – mondta Ben. – Igazad van. – Reed végigvezette a műszert a fal mentén. Rövid, éles pityegést hallottak, nem a korábbi visító hangot. – Mint a napalm, pont úgy tapad a falra. – Nézd csak! – Ben az ajtó közelében guggolt, ami a konyhát és a mosókonyhát kötötte össze. – Műanyagdarabok – zavartan nézett fel. – Kék. Reed lehajolt, hogy ő is szemügyre vegye. Tényleg kék volt. Körbenézett, és több hasonlót látott szétszóródva a padlón, és egy kép bontakozott ki a lelki szeme előtt. Egy könyvben látott fénykép. Egy legalább tizenöt éves tűzvizsgáló kézikönyvben. – Műanyag tojások. Ben csak pislogott. – Tojások? – Már láttam ilyet. Fogadni mernék, ha elég darabot összeszedünk, a labor össze tudna nekünk rakni egy műanyag tojást, olyasmit, mint amilyet a gyerekeknek kell megkeresniük húsvétkor. A gyújtógató megtölti az égésgyorsítóval, amely lehet szilárd vagy viszkózus folyadék, mint például poliuretán, és az egyik végén egy lyukon át bevezeti a kanócot. Meggyújtja a kanócot, és a robbanás nyomása szétfeszíti a tojást, majd az égésgyorsító szétfröccsen. Bent egészen lenyűgözték a hallottak. – Ez megmagyarázza az égésmintát. – Valóban. És azt is megmutatja, hogy ha elég régóta végzed ezt a munkát, mindent észreveszel majd. Foster, vedd filmre az összes darabot meg a helyüket is, utána készíts közelit mindenről itt a konyhában. Betelefonálok végzésért, hogy lefedjen minket az eredetre és forrásmintákra vonatkozóan is. Nem akarom, hogy az ügyvéd azt mondja 26

majd, hogy a gyújtogatás kivizsgálásához használhatjuk a kereséskor gyűjtött mintákat, de ennek a szegény lánynak a halála ügyében végzett nyomozásban nem. – Véded a segged... – dörmögte Foster. – Atkozott ügyvédek. – Majd felszedjük a műanyagdarabokat, ha Larramie és a kutya végzett. Talán találunk akkora darabot, amelyről Latent ujjlenyomatot vehetne. – Te optimista, te... – mondta Foster még mindig dünnyögve. – Te csak fényképezz! Az ajtókat és a földszinti ablakokat is fotózd le, főleg a zárakat! Tudni akarom, hogyan jutott be. Foster elhúzta a szeme elől a kamerát, épp csak annyira, hogy Reedre bámulhasson. – Ugye, tudod, hogy ha a lányt meggyilkolták, akkor ki fogják alólad rántani ezt az ügyet? Már végiggondolta. – Szerintem nem. Együtt kell működnöm velük, de ez épp elég egyértelműen gyújtogatás, hogy jussón nekünk is a jóból. Egyelőre mi vagyunk itt. Nálunk van a labda. Szóval vigyük a kapu közelébe, rendben? Foster a szemét forgatta. Nem volt nagy sportrajongó. – Persze. – Ben, két kocsi áll a garázsban. Az idős hölgyek azt mondták, hogy a Dougherty házaspárnak egy Buickja van. Derítsd ki, kié volt a másik. És Foster, amint virrad, kezdd el odakint fényképezni a talajt. Elég nagy a sár, biztosan hagyott nekünk hátra valamit az elkövető. – Optimista – dünnyögte Foster megint.

27

November 26-a, vasárnap 2.55 A kiadós alvás után kitisztultak a gondolatai, és most már alaposan át tudta gondolni, pontosan mit is ért el. És mit nem. Üldögélt, kezét összefonva tartotta az asztalon, és az ablakon kifelé bámulva elemezte az éjszaka eseményeit. Itt az idő eldönteni, mi ment jól, hogy azt ismét felhasználhassa. Ezzel szemben azt is el kell döntenie, mi nem ment jól, és hogy ezeken javítson, vagy kiiktassa őket. Vagy esetleg új részlettel gazdagítsa a tervet. Pontról pontra átveszi. Rendszerezve. így a legjobb. Az első pont a robbanás volt. A szája fölfelé kun-korodott. Ez nagyon jól ment, a művészet és tudomány szépen összefonódott. A kis tűzbombája tökéletesen működött, összeállítani is könnyű volt. Sehol egy mozgó alkatrész. Az egyszerűségében elegáns megoldás. És nagyon sikeres. Elhúzta a száját, ahogy kísérletképp megmozdította fájó térdét. Talán egy kicsit túl sikeres volt, gondolta, ahogy eszébe jutott a robbanás ereje. Fellökte, ettől térdre esett, ahogy rohant végig a Dougherty-ház előtti járdán. Valószínűleg egy kissé rövidre vágta azt a kanócot. Tíz másodpercet akart, hogy kijusson a házból, ki az utcára. Gondolatban végigszámolta. Inkább hét másodperc lehetett. Tízre van szüksége. A tíz nagyon fontos. Legközelebb kicsit hosszabbra vágja a kanócot. Az első tojás, amelyet a konyhában helyezett el, csodálatosan működött, akárcsak a prototípusa. A második tojás, amelyet Dougherty ék ágyára tett... Meg akarta ölni az öreget és a feleségét, és a saját ágyukban felgyújtani őket. Amikor észrevette, hogy nincsenek ott, a második bomba 28

jelképes értelmet kapott, de végső soron nem is volt a terv létfontosságú része. Épp gyújtotta volna meg a kanócot, amikor rájött, mire lerohan, hogy meggyújtsa a konyhai tojás kanócát is, az emeleti bomba már felrobban. És a robbanás felszabadítaná a gázt, még mielőtt kiérne a házból, és ő bent rekedne. Ezért a tojást ott hagyta, és remélte, hogy felrobban, ahogy a tűz terjed. Abból ítélve, ahogy a lángok kiégették a háztetőt, valószínűleg ez is történt. De ha nem, akkor lehet, hogy a rendőrség megtalálta, és sokkal többet megtudott, mint ő szerette volna. Noha az ötlet, hogy két bomba legyen, szép volt, mégsem praktikus őket egyszerre meggyújtani, túl nagy a kockázat. Ezentúl marad az egynél. A robbanás minden részlete tökéletesen olyan volt, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Minden pontosan a tervek szerint történt. Nos, nem teljesen. Ezzel el is jutott a második ponthoz. A lányhoz. Mosolya vigyorrá szélesedett, gonosz és... könyörtelen vigyorrá. Elég volt rágondolnia, máris feszülni kezdett a teste. Amikor a lány könyörgött, amikor megpróbált küzdeni, valami elpattant benne, és magáévá tette a lányt. Teljesen. Vadállatiasan. Mígnem a lány ott feküdt a földön remegve, és képtelen volt egy szót is kinyögni. Ahogy lennie kell. Ahogy mindnek lennie kéne. Néma csöndben. Ha nem önként, akkor erőszak hatására. Vigyora elhalványult. De óvszer nélkül tette a magáévá, ami hihetetlenül nagy ostobaság volt. Ezt akkor nem gondolta végig, annyira belefeledkezett a pillanatba. De megint: szerencsés volt. A tűz elintézett minden bűnjelet. Legalább volt annyi lélekjelenléte, hogy lelocsolja a lányt benzinnel, mielőtt elmenekült volna. A lány szénné ég, és az is, amit ő maga után hagyott, amikor elrohant. 29

És el is érkezett a hármas ponthoz. A meneküléshez. Nem látták, ahogy a saját kocsijához fut. Szerencse, szerencse. Legközelebb nem számolhat ezzel a szerencsével. Ki kell találnia valami jobb megoldást a menekülésre. Egy olyat, amit ha észrevesznek is, nem használna semmit a rendőrségnek. Elmosolyodott. Pontosan tudta, e tekintetben mi a teendő. Átgondolta a tervét. Jó volt. De el kellett ismernie, hogy a szex tette az egész estét teljessé. Már gyilkolt korábban is. Szex volt korábban is. De most, hogy a gyilkosságot és a szexet együtt tapasztalta meg, képtelen volt elképzelni az egyiket a másik nélkül. Ez tényleg nem kellene, hogy meglepetésként érje. Valószínűleg ez az egyetlen... gyöngesége. És talán a legnagyobb erőssége is. Az összes fegyvere közül a szex volt a legkifinomultabb. A legalapvetőbb. Sokféleképp meg lehet tanítani egy nőnek, hol a helye, de ez a legjobb. Fiatal, öreg... nem igazán számít. Az élvezet, az enyhülés a fölöttük való uralkodásban volt – és abban a tudatban, hogy nem lesz olyan nap, hogy ne emlékeznének arra, hogy gyöngék. És ő az erős. A legnagyobb gondja az volt, hogy életben hagyta őket. Korábban majdnem emiatt kapták el. Emiatt majdnem sokkal súlyosabb büntetésben lett része, mint amit a kiskorúak nevetséges javítóintézetében tapasztalt meg. Ebből is tanult, aminek Caitlin Bur-nette volt az ékes bizonyítéka. Ha valaki egy nő megerőszakolását tervezi, gondoskodjon róla, hogy ne élje túl, hogy ne beszélhessen róla. De teljesen őszintének kell lennie. Gyakorlati oldalról nézve az este sokkal jobban sikerült, mint álmaiban remélte volna. A valóság szempontjából azonban elbukott. Elvétette a célt. 30

Napvilágnál a tűz, de még maga Caitlin megerőszakolása is elhomályosodott. Nem a tűzről kellett szólnia. A tűz csak eszköz lehet. Ez a visszafizetésről szól. A bosszúról. A vén Dougherty nyanya megmenekült a sorsa elől. Elutazott. Hálaadásra. Ennyit ki tudott szedni a lányból. De a nő vissza fog jönni, és ha visszajön, ő itt fogja várni. Addig több tennivalója is akad. Miss Penny Hill a következő a bűnösök gondolatban összeírt listáján. Ő és a vén Dougherty nyanya összefogtak. Penny Hill a Doughertyék minden hazugságát elhitte. És én is, az elején. Az elején Dougherty biztonságot ígért nekik. A szája megremegett. Reményt. De a végén elfordult tőlük, és olyasmivel vádolta őket, amit sosem tettek meg. Kegyetlenül megszegte a biztonságról szóló ígéretét. Kihajította őket az utcára, és Hill elhurcolta őket, akár a marhákat. Jobb lesz így. Hill ezt mondta, amikor beültette őket a kocsiba, és elvitte őket egyenesen a földi pokolba. Majd meglátjátok. De nem lett jobb. Hazudott, ahogy a többi is. Shane-nel tehetetlenek, otthontalanok lettek. Kiszolgáltatottak. A vén Dougherty nyanya pedig hajléktalan. És nemsokára tehetetlen is lesz. És utána halott. Most Penny Hillen volt a sor, hogy tehetetlen és hontalan legyen. És halott. Ez így igazságos. A saját szavaival élve, jobb lesz így. Majd meglátja. Az órára pillantott. Indulnia kell. Nem akart elkésni.

31

Második fejezet November 27-e, hétfő, 6.45

– Apu! A kiáltásra és az utána következő dörömbölésre a hálószoba ajtaján Reed kiejtette a kezéből a nyakkendőtűt, amely párat pattogott a földön, majd eltűnt a fésülködőasztal alatt. Felsóhajtott. – Gyere be, Beth! Az ajtó kicsapódott, és megjelent a tizennégy éves Beth és három hónapos juhászkutyája, amelyik nekifutásból felugrott Reed ágyának kellős közepére. A kutya megrázta magát, és mindent beterített sárpöttyökkel. – Biggles, ne! – Beth megrántotta az állat nyakörvét, és lehúzta a kutyát az ágytakaróról a földre, aki csak ült ott nyelvét lógatva, ettől annyira helyes volt, hogy senkinek nem volt szíve megbüntetni. Reed csípőre tett kézzel, keserűen nézte a sáros foltokat, amelyeket a kiskutya maga után hagyott.

32

– Épp most cseréltem ágyneműt, Beth. Megkértelek, hogy töröld le a tappancsait, és szárítsd meg, mielőtt visszahozod a házba. A hátsó udvar igazi sártenger. Beth szája szegletében mosoly bujkált. – Hát, most már tiszták a tappancsai. Majd kimosom az ágyneműdet. De először is szükségem van kajapénzre, apu. Nemsokára jön a busz. Reed elővette a pénztárcáját a hátsó zsebéből. – Nem pár napja adtam neked uzsonnapénzt? Beth megvonta a vállát, és kinyújtotta a kezét. – Azt akarod, hogy éhen haljak, vagy mi? Reed eltúlzottan türelmes pillantást vetett rá. – Légy szíves, keresd meg nekem a nyakkendőtűmet. Begurult a fésülködőasztal alá. Beth térdre ereszkedett, és tapogatni kezdte a padlót. – Itt is van. – Beleejtette az apja kezébe, és Reed egy húszast nyújtott át neki. – Próbáld megoldani, hogy legalább két hétig kitartson, rendben? Beth az orrát ráncolta, és abban a pillanatban annyira hasonlított az anyjára, hogy Reed szíve elszorult. Beth összehajtotta a bankjegyet, és becsúsztatta a farmerja zsebébe, ami eddig nem tűnt ennyire feszesnek. – Két hétig? Ugye, csak viccelsz? – Úgy nézek ki, mint aki viccel? – Reed végigmérte a lányát. – Túl feszes a farmerod, Bethie – mondta, mire Beth ismét felhúzta az orrát. A francba, utálta, amikor így nézett rá. Ez az arckifejezés nagyjából akkor jelent meg, amikor a pattanások és a hangulatingadozások. Reed testvére, Lauren nagy titokban megsúgta neki, hogy a kislánya már nem kislány. 33

Istenem. PMS. Erre nem volt felkészülve. De nem igazán számít. A kislánya tinédzser. Nemsokára egyetemre megy. Az áldozatra gondolt, akit a Dougherty-ház romjai között találtak. Ha csakugyan egyetemista vigyázott a házra, akkor nem sokkal lehetett idősebb Bethnél, és Reed még mindig nem tudta a nevét. Még mindig nem hallott semmit az ifjabbik Joe Doughertyről. A garázsban álló kiégett Chevroletet vissza tudta vezetni Roger Burnette-hez, de amikor Bennel elmentek a Burnette család címére, senkit sem találtak otthon. Ma reggel ismét megpróbálja, miután bement a halottasházba és a laborba. Beth összeszűkült szemmel nézte, és a lánya sértődött hangja visszarántotta gondolataiból. – Azt akarod mondani, hogy kövérít ez a farmer? Reed beszívta az arcát. Erre a kérdésre nem létezik jó válasz. – Dehogy. Nem vagy kövér. Egészséges vagy. Tökéletes vagy. Nem kell fogyókúráznod. Beth a szemét forgatta, és elnéző hangon folytatta. – Nem leszek anorexiás, apu. – Akkor jó. – Kiengedte az eddig visszatartott levegőt. – Csak azt akartam mondani, hogy muszáj lesz egy számmal nagyobb farmert venni. – Halványan elmosolyodott. – Túl gyorsan nősz, kislányom. Nem örülnél pár új holminak? – a nyakkendőtű megbillent ügyetlen ujjai között, amelyek már nem voltak olyan fürgék, mint régen. – Azt hittem, a lányok szeretnek vásárolni. Beth gyorsan átvette a feladatot, föltette a nyakkendőtűt, és gyakorlott mozdulattal elsimította a nyakkendőt. Az arckifejezés, amelyet Reed annyira utált, eltűnt, és csak egy 34

komisz kis mosoly maradt a helyén, amitől csillogni kezdett a lány sötét szeme. – Imádok vásárolni. Fogadni mernék, hogy csak a Marshall Field'sben el tudnék tölteni hat órát. Pulóverek, farmerok és szoknyák... És cipők! Már rágondolni is szuper. Reed megborzongott, túlságosan is élénken jelent meg előtte a kép. – Most direkt gonoszkodsz. Beth fölnevetett. – Ez a bosszúm a kövér megjegyzésedért. Szóval vásárolni akarsz, apuci? Reed megint megborzongott. – őszintén? Még egy érzéstelenítés nélkül végzett gyökérkezelés sem fájna annyira. Lauren néni nem tudna elvinni? – Majd megkérdezem. – Beth felágaskodott, és megcsókolta az apja arcát. – Köszönöm a kajapénzt, apuci. Mennem kell. Reed figyelte, ahogy a lánya elsiet a csatakos kiskutyával a nyomában. A bejárati ajtó becsapódott, ahogy Beth kirohant. Az ágyon továbbra is ott éktelenkedett a piszkos ágynemű, amelyet a születésnapra kikönyörgött kiskutya sározott össze. Reed tudta, ha este tiszta ágyban akar aludni, akkor jobb, ha maga cseréli ki az ágyneműt, de kávéillat csiklandozta az orrát. Beth nem felejtette el bekapcsolni a kávéfőzőt, szóval nem fogja felróni neki a tap-pancsnyomokat. A néha heves hangulatingadozások ellenére Beth jó gyerek volt. Reed a lelkét is eladta volna, hogy a lánya az is maradjon. Az éjjeliszekrényen álló képre pillantott. Christine derűsen nézett vissza rá, mint az elmúlt tizenegy évben mindvégig. Reed leült az ágya szélére, kezébe vette a képet, és az inge 35

mandzsettájával letörölte a keretet. Christine élvezte volna, ahogy Bethből lassan nő válik, a közös vásárlásokat és a nagy beszélgetéseket is. Valószínűleg „az a nézés" sem dúlta volna fel. Valaha átkozta volna a sorsot, amiért a feleségének nem adatott meg az esély, hogy átélje mindezt. Ma viszont... Visszahelyezte a képet az éjjeliszekrényre, pontosan a portalan kis sávra. Tizenegy év után a harag szomorú elfogadássá szelídült. Ami történt, megtörtént. Belebújt a kabátjába, és megrázta magát. Ha nem indul el azonnal, elkapja a dugót, és elkésik. Kávét, Solliday, aztán indulás. Épp hajtott ki a garázsból, amikor megszólalt a mobiltelefonja. – Solliday. – Solliday főhadnagy? – kérdezte egy kétségbeesett hang. – Joseph Dougherty vagyok. Most értem vissza a horgászásról, és az apám szólt, hogy keresett. Az ifjabb Joe, végre. Leállította a motort, és elővette a jegyzetfüzetét. – Mr. Dougherty. Sajnálom, hogy ezen a módon kell beszélnem önnel. Nehéz sóhaj hallatszott a vonal túloldalán. – Ezek szerint igaz? Már nincs házam? – Attól tartok, igaz. Mr. Dougherty, és egy holttestet találtunk a konyhában. Rövid csönd következett. – Tessék? Reed jobban örült volna, ha személyesen beszélhet a férfival, de a döbbenete őszintének hangzott. – Igen, uram. A szomszédok azt mondták, önök felkértek valakit, hogy figyeljen a házra. 36

– I-igen. A neve Caitlin Burnette. Úgy hittük, hogy nagyon felelősségteljes – a pániktól a férfi hangja kissé elvékonyodott. – Meghalt? Reed az elszenesedett holttestre gondolt, és visszanyelte a sóhaját. Igen, nagyon is meghalt. – Azt feltételezzük, hogy a holttest, amit találtunk, a házra vigyázó személyé, de ki kell vizsgálnunk, mielőtt biztosak lehetünk benne. Megköszönnénk, ha ránk bízná, hogy értesítsük a családját. – Ter... – a férfi megköszörülte a torkát. – Természetesen. – Mikor érkezik vissza a városba, Mr. Dougherty? – Elvileg csak pénteken utaztunk volna vissza, de igyekszünk még ma elindulni. Amikor megtudom a repülőnk indulási idejét, azonnal visszahívom. Reed az anyósülésre dobta a telefonját, de az abban a pillanatban megint megszólalt. A hívásjelző szerint ezúttal a halottasházból keresték. – Solliday. – Reed, Sam Barrington vagyok, az új orvos szakértő. – Barrington vette át a régi orvos szakértő helyét, amikor az szülési szabadságra ment. A régi orvos szakértő hatékony volt, intelligens és kellemes természetű. Barrington... nos, ő is hatékony volt, és intelligens. – Szia, Sam. Épp most indultam az irodába. Mit találtál? – Az áldozat nő, a húszas évei elején. A legbiztosabb, amit mondhatok, az, hogy százötvenhét-száz-hatvan centi magas lehetett. Sam nem szokott ilyen alapvető információk miatt telefonálgatni. Másnak is kellett lennie. – És? 37

– Nos, mielőtt elkezdtem volna a boncolást, csináltam egy előzetes röntgent a holttestről. Arra számítottam volna, hogy a koponya ripityára tört. Általában ez történik. Ha a holttestet ilyen nagy hő éri... a koponya néha egyszerűen felrobban a nyomástól. – De nem ezt találtad. – Nem, mert egy golyó ütötte lyuk kiengedte a nyomást. Reedet ez nem lepte meg. De akkor is, így kénytelen lesz másokkal együtt dolgozni. Övé a gyújtogatás, a rendőrségé a holttest. Túl sok bába lesz a gyerek körül. Összerezzent. így is lehet mondani. – Bármilyen nyom, hogy füstöt lélegzett be? – Odáig még nem jutottam – vágta rá Sam. – Mindjárt kezdem a boncolást, szóval délelőtt bármikor bejöhetsz. – Köszi. Megyek. – Kihajtott a fasoros utcára, és bekapcsolta az ablaktörlőt, mert időközben eleredt az eső. Régóta nem dolgozott együtt a gyilkosságiakkal, de úgy vélte, még mindig Marc Spinnelli a főhadnagyuk. Mark alapos ember. Reed csak remélni tudta, hogy a nyomozó, akit Spinnelli kirendel az ügyre, nem valami tudálékos, minden lében kanál alak lesz.

38

November 27-e, hétfő, 8.30 Mia Mitchell lábfeje fázott. Ami hülyeség, mert melegben is lehetne, és kényelmesen föltehetné az asztalra, ahogy iszogatja a harmadik bögre kávéját. De nem meleg a lábam, mert itt ácsorgok, gondolta keserűen. Odakint állt a járdán, és a hideg esővíz csöpögött lefelé viharvert kalapja karimájáról. Saját tükörképét nézte az ajtó üvegében, akár egy idióta. Több százszor lépett át ezen az ajtón, de a mai nap más. Ma egyedül van. Mert lefagytam, akár egy béna kezdő. És a társa fizette meg az árát. Két héttel később elég volt visszaemlékeznie arra a pillanatra, és megint lefagyott. A járdát bámulta. Két héttel később még mindig hallotta a fegyver dörrenését, látta, ahogy Abe összeesik, ahogy fehér ingén terjed a vére, és ő csak áll ott, tátott szájjal, tehetetlenül. – Elnézést. Mia felkapta a fejét, majd magasabbra emelte, a keze reflexszerűen megrándult, hogy előkapja a fegyverét, szeme összeszűkült a kalap karimája alatt, és úgy próbálta kivenni a mögötte álló alak tükörképét. Egy férfi volt, legalább százkilencven magas. Fekete ballonkabátot viselt, éppen olyan színe volt, mint a gondosan nyírt kecskeszakállának, amely az ajkát keretezte. Mia a következő pillanatban pár centivel feljebb emelte a tekintetét, a férfi szemére. A férfi összevont szemöldökkel bámulta az esernyője alól. – Jól van, kisasszony? – kérdezte azon az egyenletes, gyöngéd hangon, amilyet Mia is használni szokott, hogy megnyugtassa az ideges gyanúsítottakat és tanúkat. Ez a férfi azt hiszi, hogy valami futóbolonddal találkozott. Lehet, hogy 39

úgy is nézek ki. Mindegy, a férfi jól megijesztette, és ez elfogadhatatlan. Figyelj már, az isten szerelmére! Lázasan kutatott az agyában valami hihető válasz után. – Jól vagyok, köszönöm. Csak... várok valakit. – Bénán hangzott, még a saját fülének is, de a férfi bólintott, majd ellépett mellette, kitárta az ajtót, ahogy csukta be az esernyőjét. Háttérzaj szűrődött ki a nyitott ajtón, és Mia azt gondolta, ezzel vége is az egésznek, és többet nem is látja. De a férfi nem mozdult. Csak állt ott, Mia arcát tanulmányozta, mintha minden részletet az emlékezetébe akarna vésni. Mia már arra gondolt, hogy bemutatkozik, de... nem tette. Ehelyett ő is végigmérte a férfit, agyának rendőr része akcióba lendült. Jóképű férfi, markánsan az, és idősebb, mint amit a tükörképe mutatott. A szeme miatt, gondolta Mia. Kemény és sötét. És a szája miatt. Úgy néz ki, mint aki sohasem mosolyog. A férfi tekintete Mia csupasz kezére vándorolt, majd vissza, immár lá-gyabban. Együttérzés van benne, döbbent rá Mia, és a felismerés miatt nagyot nyelt. – Nos, ha szüksége van egy helyre, ahol átmelegedhet, akkor a Grand Avenue-n van egy menhely. Lehet, hogy kesztyűt is tudnak adni. Legyen óvatos. Hideg van idekint. – A férfi habozott, majd feléje nyújtotta az esernyőjét. – Tessék, el ne ázzon! Mia annyira meghökkent, hogy el is vette tőle. Már nyitotta a száját, hogy helyre teszi a férfit, de az már el is tűnt, és sietett végig az előtéren. Megállt az ügyeletes pultjánál, és hátramutatott rá. A pultnál ülő tiszt nagyot pislogott, majd komoran bólintott. Basszus, Tommy Polanski ügyeletes ma délelőtt. Már pisze orrú kislány kora óta ismeri, amikor még az apja után koslatott 40

a lőtéren, és könyörgött, hogy hadd lőhessen ő is egyet. De Tommy egy szót sem szólt, hagyta, hogy a férfi abban a tudatban menjen el, hogy Mia hajléktalan. Mia a szemét forgatva lépett be, és követte a férfi útját. A pulthoz érve a homlokát ráncolta, amikor Tommy arcán széles mosoly terült szét. – Nocsak, nocsak. Kit fújt be a szél az ajtón... Csak nem Mia Mitchell nyomozó tért vissza közénk, hogy munkához lásson? Mia levette a kalapját, és lerázta róla a vizet. – Meguntam a szappanoperákat. Mi a helyzet, Tommy? A férfi vállat vont. – Semmi különös, mint mindig. – De a szeme felcsillant. Azt várja, hogy rákérdezzek, a gonosz vénember. – Szóval, ki volt ez a pasas? Tommy fölnevetett. – Tűzoltó főhadnagy. Aggódott, hogy be akarsz rontani ide. Mondtam, hogy törzsvendég vagy – mosolya gonoszkodó lett –, és hogy összességében véve ártalmatlan vagy. Mia megint a szemét forgatta. – Jesszusom, köszi, Tommy – mondta szárazon. – Bármit megteszek Bobby lányáért. – A mosolya elhalványult. Aggódva mérte végig. – Hogy van a vállad, kislány? Mia teste egészen megmerevedett a bőrdzseki alatt. – Csak egy horzsolás. A doki szerint jobb vagyok, mint új koromban. – Ami azt illeti, nem csak horzsolás volt, és az orvos azt mondta, hogy még egy hét betegszabadság kellene, de Mia dühös felhördülésére vállat vont, és aláírta a munkába állási engedélyt. 41

– És Abe? – Javul. – Legalábbis ezt mondta az éjszakás nővér minden alkalommal, amikor Mia éjjel háromkor névtelenül betelefonált. Tommy álla megfeszült. – Nos, elkapjuk azt a szemetet, aki ezt művelte, Mia. Ne aggódj! Két hét telt el azóta, és az a szemét állat, aki rálőtt a társára, még mindig odakint mászkál, és kétség sem fér hozzá, hogy mindenhol eldicsekedett azzal, hogy egy nála kétszer nagyobb zsarut kilőtt. Mián hullámként söpört végig a harag, de sikerült legyűrnie. – Tudom. Köszi. – Mondd meg Abe-nek, hogy üdvözlöm. – Megmondom – hazudta Mia szemrebbenés nélkül. – Most mennem kell. Nem akarok már az első napon elkésni. – Mia! – szólalt meg Tommy habozva. – Őszinte részvétem az apád miatt. Jó rendőr volt. Jó rendőr. Mia a szája szélét harapdálta. Kár, hogy Bobby Mitchell nem volt jobb ember. – Köszi, Tommy. Az anyám köszöni a kosarat. – Anyja kis házában gyümölcskosarak borították a konyhaasztalt, tisztelegve az apja hosszú-hosszú karrierje előtt. Három héttel az után, hogy az apja meghalt, a kosarakban már rohadtak a gyümölcsök. Illő befejezés, mondanák sokan. Nem. Nem sokan mondanák. Mert nem sokan tudták... De Mia tudta. Gombóc gyűlt a torkába, és inkább visszatette a kalapot a fejére.

42

– Mennem kell. – Elment a lift mellett, és kettesével véve a fokokat sietett föl a lépcsőn, ami sajnos pontosan oda vitte, ahol nagyon nem szeretett volna lenni. November 27-e, hétfő, 8.40 Néma csöndben dolgozott. A borotvapengét óvatosan húzta végig a vonalzó mentén, hogy levágja a Tribune-ből kitépett újságcikk egyenetlen szélét. EGY SZEMÉLY MEGHALT A HÁZAT ELPUSZTÍTÓ TŰZBEN. Kis cikk volt, kép sem volt mellette, de annyit megemlített, hogy a ház a Dougherty házaspáré volt, szóval jól fog mutatni az emlékkönyvében. Hátradőlt, a szombat éjszakai tűzesetről szóló beszámolót nézte, és a szája mosolyra húzódott. Elérte a kívánt hatást. Félelem volt az újságíró által megkérdezett szomszédok szavaiban. Miért?, kérdezték. Ki tenne ilyen szörnyűséget? Én. Ez volt a válasz, az egyetlen válasz, amelyre szüksége volt. Megtehettem. Megtenném. Meg is tettem. A riporter a vén nyanyát, azt a Richtert kérdezte meg. A legidegesítőbb vén satrafát, aki mindig beugrott az öreg Dougherty nyanyához egy teára, és órákon át pletykálkodott. Mindig lenézte őket. „Nem tudom, hogy képzeled ezt, Laura – mondogatta szipogva. – Befogadod ezeket a fiúkat. Csoda, hogy még nem gyilkoltak meg álmodban." A vén Dougherty nyanya ilyenkor azt mondta neki, hogy változást hoz a fiúk életébe. Tényleg változást hozott, így igaz. És a nagy változás egyenesen a pokolba röpítette őket. A nagy változás megölte Shane-t.

43

Shane bízott a nőben. És a nő ellene fordult. Pontosan olyan bűnös Shane halálában, mintha maga döfte volna hátba. Lenézett a saját kezére. Ökölbe rándult, és úgy szorította a borotvát, mint egy kést. Óvatosan letette, és megzabolázta az érzéseit. Maradjunk a tényéknél, a tervnél. Meg kell találnia a vén Dougherty nyanyát. Meg kellett volna várnia, míg visszatér. Ostobaság volt nélküle nekikezdeni. Túlságosan is beleélte magát, hogy mindenáron felhasználja az eszközeit. Megfeledkezett a célról. Mikor fog visszajönni? Hogy a pokolba fogja most megtalálni? A tekintete visszavándorolt a cikkre. Az a vén nyanya, az a Richter, már akkor is pletykafészek volt. Vannak dolgok, amelyek nem változnak. Amikor visszajönnek Doughertyék, a nő tudni fogja. Elmosolyodott, kezdett formálódni a terv. Elég okos ahhoz, hogy anélkül szerezzen információt, hogy Richter gyanút fogna. A cikket tanulmányozta, és dagadt benne a büszkeség. A tűzoltósági vizsgálat gyújtogatásnak minősítette. Na persze. De nincs nyom, amelyen elinduljanak, és nincs gyanúsított sem. Még a lány személy-azonosságát sem tudják. Azt állítják, hogy a család értesítéséig nem hozzák nyilvánosságra a nevét, de kizárt dolog, hogy tudják, kicsoda. Szénné égett. Erről gondoskodott. Azt a tüzet senki sem élhette volna túl. A keze megdermedt. Ugyanezeket a szavakat mondta azon a napon, amikor Shane meghalt. Senki sem élhette volna túl. És Shane nem is élte túl. Az, hogy a lány sem, egyszerűen... így igazságos. Nagyot biccentett a kezében tartott újságkivágás fölött. Szép, egyenes szélek. Jól mutatna bekeretezve. Ehelyett a 44

cikket az asztalán lévő könyv lapjai közé csúsztatta, a másik cikk mellé, amelyet a springale-i The Indiana Gazette-ből vágott ki ugyanilyen gondosan. KETTEN MEGHALTAK A HÁLAADÁS ÉJSZAKÁJÁN KELETKEZETT TŰZBEN. Ahogy kellett. De ez is így igazságos. Több mint igazságos. És itt sincsenek gyanúsítottak. Sem nyom. Ahogy lennie kell. Később mindkét cikket beteszi a másik szuvenír, Caitlin kék farmerretikülje mellé. A hajdan kék retikül mellé. Mert most vörös, a lány saját vére fröccsent rá. És őrá is. Szerencsére le tudott zuhanyozni és átöltözni, mielőtt bárki meglátta volna a vért a ruháján. Legközelebb elővigyázatosabb lesz. Legközelebb le fogja takarni a ruháját, mielőtt vért ontana. Felállt. Mert nemsokára megint vért fog ontani. Pontosan tudta, hol találja meg Penny Hillt. Az emberek azt hiszik, hogy a címük titkos, mert a számuk nincs benne a telefonkönyvben. Ugyan. Ha az ember tudja, hogyan kell megoldani, akkor bárkiről bármit ki tud deríteni. Természetesen ennek a kíváncsi személynek okosnak kell lennie. És én az vagyok. Máris érezte a következő gyilkosság izgalmát. Penny Hill nem fog könnyen meghalni. Elmúlt az az idő, amikor könyörületes tudott lenni. Idő. A fenébe. Elvesztette az időérzékét. Összeszedte a holmijait. Ha nem siet, elkésik. Muszáj kibírnia a mai napot, és majd este... Az előző éjjel alaposan végiggondolta a tervét, hogy üzembiztos legyen. Ma este... Elmosolyodott. A nő szenvedni fog. És tudni fogja, miért. Aztán elszámol tízig, az öccse nyomorult élete minden evére egyet. Aztán mehet a pokolba, ahová való.

45

November 27-e, hétfő, 8.50 Mia befordult a folyosón a gyilkosságiak részlege felé. Minden ugyanúgy nézett ki: egymásnak háttal állított íróasztalok, tele papírkupacokkal és kávésbögrékkel. Kettő kivételével. Abe és az ő asztala kivételével. A homlokát ráncolta. Az ő asztaluk tiszta volt, a mappák rendezett tornyokban. Minden más kísérteties szimmetriában volt elrendezve: a kávésbögrék, a telefonok, az irattűzők, még a tollaik is egyformán, tükörképszerűen feküdtek az asztalon. – A stepfordi feleségek rendet raktak az asztalomon – dörmögte Mia, amire kuncogás felelt a háta mögül. Todd Murphy a falnak támaszkodva szorongatta a kávésbögréjét, a szája mosolyra húzódott. Gyűrött öltönyében és meglazított nyakkendőjével ennél hívogatóbb látvány nem is lehetett volna. – Stacy volt – mondta csöndesen, és az ügyintézőjükre mutatott. – Mindent átnézett, amin dolgoztatok, amikor Spinnelli átadta az ügyeiteket másoknak. Stacyt kissé elragadta a hév. – Spinnelli az összes ügyünket átadta másnak? – Mia nem várta, hogy a főhadnagy két hétig érintetlenül hagyja az ügyeiket, de az, hogy valamennyit átadta másoknak, kicsit fölzaklatta. Mintha Spinnelli hosszú ideig nem várta volna őt vissza. Hát, pedig visszajöttem. Várja a munka. Az első és legfontosabb az a szarházi, aki meglőtte Abe-et. – Ki kapta Abe ügyét? – Howard és Brooks. Nagyon keményen dolgoztak rajta az első héten, de minden nyom jéghideg volt. – Ezek szerint Melvin Getts meglő egy rendőrt, és megússza – mondta keserűen. 46

– Nem adták fel – mondta Murphy gyöngéden. – Mindenki azt akarja, hogy Getts megfizessen. Amikor Mia arra gondolt, ahogy Getts higgadtan fölemelte a fegyverét, és rálőtt Abe-re, összeugrott a gyomra, és fázni kezdett, mint amikor kint állt az ajtó előtt. Erőt vett magán, tettetett haraggal odalépett az asztalához. – Fogadni mernék, hogy Stacy még a bögrémet is elmosta. Murphy utánament, és két asztallal odább lerogyott a saját székébe. – Nagyon undorító volt, Mitchell. A bögrédben... fura kis lények fejlődtek ki. – Megborzongott. – Undorító, leírhatatlan ocsmányságok. Mia az asztalnak támasztotta az esernyőt, és kibújt a nedves dzsekiből, az ajkát harapta, amikor a vállába nyilallt a fájdalom, ahogy megigazította a blézere alatti hevedert. – A régi jó penész. Senkinek sem árt. – Levette a viseltes Fedorát a fejéről, és összerezzent. Nem csoda, ha az a pasas odakint azt hitte, hogy hajléktalan. A kabát és a kalap úgy nézett ki, mintha az üdvhadsereg kukájából cibálta volna ki. De akkor is, kit érdekel, mit gondolt az a pasas? Jó lenne leszoknod arról, hogy érdekeljen, mit gondolnak az emberek. Halkan felsóhajtott. És ha már itt tartunk, a lélegzésről is le kéne szoknod. Haragját a tökéletesen elrendezett asztala felé irányította. – Basszus, így nem tudok dolgozni! – Egy mozdulattal ledöntötte a mappakupacot, és széttúrta az asztalán lévő dolgokat. – Most jó. Ha Stacy hozzányúlt a fiókomban a PopTartshoz, akkor neki annyi. – De a vésztartaléka érintetlen volt. – Jó, életben hagyom.

47

– Biztos vagyok benne, hogy remeg a félelemtől – mondta Murphy szárazon. Az esernyőt méregette. – Mióta cipelsz magaddal ilyesmit? – Nem az enyém. És meg kell keresnem a tulajdonosát, hogy visszaadhassam neki. – Mia kényelmesen elhelyezkedett a székben, pillantása az üres asztalra rebbent, amely Murphy íróasztalával volt összetolva. – Hol a társad? – Murphy társa Abe testvére, Aidan Reagan volt. Mia cseppet sem várta a rosszallást, amelyről tudta, hogy biztosan megjelenik majd a férfi szemében. – A halottasházban. Este kettős gyilkosságot dobott nekünk a gép. Ő nyerte az érmefeldobást, szóval én hívom fel a legközelebbi hozzátartozót. – Murphy szeme hirtelen összeszűkült. – Társaságod érkezett. Mia megfordult, majdnem felnyögött, amikor a fájdalom belehasított a vállába. Aztán el is feledkezett a válláról. Az asztalok között az államügyész közeledett, olyan arckifejezéssel, amely a legtöbb sorozatgyilkost is megrémítette volna. Abe felesége. Mia a bűntudat miatt két héten keresztül elkerülte Abe családját. Most itt volt az ideje szembenézni velük. Tétován fölállt, és fölkészült arra, ami vár rá. – Kristen. Kristen Reagan megemelte a szemöldökét, és összeszorította az ajkát. – Ezek szerint mégis életben vagy. A nőnek minden oka megvolt a haragra. Kristen özvegy lenne, ha a lövedék egyetlen centiméterrel arrébb fúródik be Abe hasába. Mia megacélozta magát. – Csak mondd ki! 48

Kristen semmit sem mondott, ehelyett úgy mérte végig amitől Mia legszívesebben fészkelődni kezdett volna, eszébe jutottak a szemöldöküket ráncoló apácák és az ütéstől viszkető tenyerek. Végül Kristen felsóhajtott. – Te eszetlen – dünnyögte. – Mégis, mit gondoltál, mit fogok mondani? Mia kihúzta magát a gyöngéd hangra. Inkább a megérdemelt durva szavakat hallotta volna. – Nem figyeltem. És Abe fizetett meg érte. – Azt mondta, hogy váratlanul ért téged. Először ő sem látta őket. – Én más szögben álltam. Látnom kellett volna őket. Csak... – más foglalkoztatott. – Csak nem figyeltem – ismételte mereven. – Ne haragudjatok... Kristen szeme megvillant. – Azt hiszed, hogy Abe téged hibáztat? Hogy én hibáztatlak? – Hibáztatnotok kéne. Én azt tenném – vállat vont. – És azt is teszem. – Akkor hülye vagy – csattant fel Kristen. – Aggódtunk, Mia. Eltűntél, miután összevarrtak. Mindenhol kerestünk, de sehol sem találtunk. Azt hittük, hogy bajod esett, vagy megöltek. Abe majd beleőrült az aggodalomba. És egész végig ott duzzogtál valahol, és magadat sajnáltad? Mia nagyot pislogott. – Bocsánat. Nem akartam, hogy... – lehunyta a szemét. – A fenébe. – Nem akartad, hogy aggódjunk. – Kristen hangja kifejezéstelen lett. – Hát, pedig aggódtunk. Még Spinnelli sem

49

tudta, merre vagy, míg végre a múlt héten nem telefonáltál neki, hogy ma reggel bejössz. Hatszor jártam a lakásodnál. Mia felnyitotta a szemét, három alkalomra emlékezett is. – Tudom. Kristen szeme elkerekedett. – Tudod? Otthon voltál? – Valahogy úgy. Igen. – Ült a sötétben, és duzzogott. Sajnálta magát. Kristen szemöldöke egészen összeért. – Valahogy úgy? Ez meg mi a fenét akar jelenteni? A helyiség elcsöndesedett, és mindenki őket nézte. – Nem tudnál kicsit halkabban beszélni? – Nem. Nem tudok. Két héten át ültem Abe ágya mellett, míg azt várta, hogy végre telefonálsz. A morfiuminjekciók és a műtét között azon aggódott, hogy Getts után mentél, és ott heversz holtan valamelyik sikátorban. Szóval, ha egy kicsit fogytán a türelmem és az együttérzésem és a diszkrécióm, akkor ez van. – Csak állt ott kipirosodott arccal. – Jobban tennéd, ha munka után megjelennél a kórházban, hogy elmagyarázd Abe-nek, mit jelent a „valahogy úgy". Ennyivel tartozol neki. – Két lépést tett, majd megtorpant. Lassan megfordult, a szeme már nem villogott, de tele volt szomorúsággal. – A fenébe, Mia. Megbántottad. Amikor megtudta, hogy jól vagy, és egyszerűen csak nem látogattad meg, nagyon megbántódott. Mia nagyot nyelt. – Sajnálom. Kristen álla megfeszült. – Jobban is teszed. Fontos vagy neki. Mia lesütötte a szemét, és az asztalát nézte. 50

– Ott leszek munka után. – Melegen ajánlom. – Elhallgatott, majd megköszörülte a torkát. – Mia, nézz rám, kérlek! Mia fölemelte a tekintetét. A harag eltűnt, aggodalom vette át a helyét. – Tessék. Kristen halkabban, szinte suttogva folytatta. – Nehéz hetek vannak mögötted, most, hogy meghalt az apukád meg minden. Mindenki követ el hibákat. Ember vagy. És még mindig szeretném, ha te lennél az, aki a férjem háta mögött áll. Mia figyelte, ahogy Kristen elmegy, majd lerogyott a székére. Azt hitték, hogy az apja halála dúlta fel annyira. Bárcsak ilyen egyszerű lenne. – A fenébe. – Fehér vagy, mint a fal – mondta Murphy gyöngéden. – Még pár napig otthon kellett volna maradnod. – Ahogy nézem, elég sok mindent meg kellett volna tennem – vágott vissza, majd lehunyta a szemét. – Te meglátogattad? – Igen. Nagyjából egy hétig borzalmasan festett. Aidan azt mondja, hogy holnap vagy holnapután kiengedik, szóval, ha nem akarod, hogy egész életedben az orrod alá dörgölje, hogy nem látogattad meg, jobb, ha ma este bemész hozzá. Mégis, mire gondoltál, Mia? Mia a túlságosan is tiszta kávésbögréjébe meredt. – Arra, hogy elcsesztem, és majdnem megölettem a társamat. Megint. – Murphy egy szót sem szólt, ezért Mia felnézett, kajánul. – Ugye, nem fogod azt mondani, hogy nem az én hibám volt? Most és akkor?

51

Murphy kivett egy sárgarépacsíkot az asztalán heverő nejlontasakból. – Volna értelme? Mia a tökéletesre vágott répacsíkokat nézte, ahogy Murphy az egyiket az ajka közé csúsztatta. – Megint próbálsz leszokni, ugye? A férfi hosszan a szemébe nézett, Mia nem tudta félrevezetni. – Két hete. Nem mintha számolnám. – Ügyes vagy. – Mia felállt, végre megbízott a lábában, hogy megtartja. – Szólnom kell Spinnellinek, hogy visszajöttem. – Valaki van bent nála. De azt mondta, azonnal látni akar, és menj csak be hozzá. Mia a homlokát ráncolta. – Miért nem szóltál? – Most szóltam. – Amikor Mia odaért Spinnelli ajtajához, Murphy utána kiáltott. – Mia! Nem a te hibád volt. Sem Abe, sem Ray. Baj mindig akad. Te is tudod. Abe épp csak megúszta, és nem őt illeti ezért a hála. Ray, az előző társa, nem volt ilyen szerencsés. A rendőrök Ray feleségének is gyümölcskosarat küldtek. – Aha. – Mély levegőt vett, és bekopogtatott a főhadnagy ajtaján. – Szabad! – kiáltotta Spinnelli. A férfi az asztala mögött ült, bozontos, deresedő bajsza morcosán lógott, ahogy a homlokát ráncolva fölnézett, de a tekintete ellágyult, amikor meglátta a Miát. – Mia. Örülök, hogy itt vagy. Gyere be. Ülj le. Hogy vagy? Mia becsukta maga mögött az ajtót. 52

– Visszarendeltek dolgozni. – A szeme elkerekedett, amikor a Spinnelli vendégszékében ülő férfi megfordult. Basszus. Aztán a férfi, akivel odalent találkozott, talpra ugrott, és egy cseppet sem látszott boldogabbnak, mint amilyennek Mia érezte magát. Egy pillanatig Mia csak bámulni tudott. – Maga Mitchell nyomozó? – kérdezte a férfi vádlón. Mia bólintott, érezte, hogy elvörösödik. A férfi gyakorlatilag az őrs épülete előtt rajtakapta, hogy állva alszik. Azt hitte, elmezavaros nő. Esélye sem volt elsőre jó benyomást kelteni. Ennek ellenére Mia összeszedte magát, és egyenesen a férfi sötét szemébe nézett. – Az vagyok. És maga? Spinnelli felállt az asztala mögött. – Bemutatom Reed Solliday főhadnagyot a TH- tól. Mia biccentett. – A Tűzvizsgáló Hivataltól. A gyújtogatós osztag. Rendben. És? Spinnelli szája megremegett. – És ő az új társad. November 27-e, hétfő, 9.00 Brooke Adler az asztala sarkán ült, tudatában annak, hogy a következő negyvenöt percben fél tucat szempár fogja bámulni rezzenéstelen arccal a dekoltázsát. Ha szerencséje van, akkor legalább egy fiú az osztályában figyelni fog arra az anyagra, amelyet olyan gondosan készített elő. Nem sokban reménykedhetett. De hát egyik fiú sem.

53

Ezen a helyen egyetlen remény volt csak, mégpedig a bejárati ajtón, felirat formájában. REMÉNY KOZPONTJA FIÚK SZÁMÁRA. Tolvajok, hazulról elszökött gyerekek és kiskorú szexuális bűnözők ültek vele szemben. Még az oroszlánnal, tigrissel és medvével is inkább szembenézett volna, mint velük. Istenem. – Szóval, milyen volt a hálaadás? – kérdezte vidáman. A legtöbb fiú idebent töltötte a hálaadást, a bentlakásos iskola kollégiumában. – Száraz volt a pulyka – panaszkodott Mike az utolsó sorban. Igazából nem volt utolsó sor, csak Mike minden reggel létrehozott magának egyet. Az első sor utolsó széke üres maradt. Brooke végignézett az arcokon. – Hol van Thad? Jeff mocorgott, kívülről lazának látszott. De folyton volt valami feszültség, valami hidegség a szemében, ettől Brooke mindig résen volt. – Köcsögusz ellopta a maradék pitét a hűtőből. Brooke összevonta a szemöldökét. – Jeff – szólt rá szigorúan –, tudod, hogy a csúfneveket nem toleráljuk. Szóval, hol van Thad? – ismételte higgadtabban. Jeff mosolyától borzongás futott végig Brooke-on. Jeff mosolya gonosz volt. Jeff volt gonosz. – Fájt a hasa – mondta Jeff kifejezéstelen hangon. – A klinikán van. Thaddeus Lewin csendes gyerek volt, ritkán szólalt meg. Brooke nem tudta, pontosan ki is aggatta rá a Köcsögusz gúnynevet. De határozottan biztos volt abban, hogy nem akarja tudni, miért. Nagyot sóhajtva emelte föl A legyek ura kötetet. 54

– Azt kértem tőletek, hogy olvassátok el a második fejezetet. Mi a véleményetek? Amikor egy héttel korábban A legyek urát a Survivor túlélőshow-hoz hasonlította, a fiúk szemében érdeklődés csillant. Most azonban kifejezéstelen volt az arcuk. Senki sem olvasta el, amit kellett. Aztán nagy meglepetésére egy kéz emelkedett a magasba. – Manny? – Manny Rodriguez sosem jelentkezett. Manny előrehajolt a széken. – A tűz király volt – mondta kimérten. Jeff szemöldöke a magasba szökött. – Tűz is van a könyvben? Manny bólintott. – Ezek a srácok ott ragadnak a szigeten, ezért jelzőtüzet raknak, hogy megmentsék őket, de elvesztik az irányítást fölötte. – A szeme csillogott. – A tűz a fél hegyet fölégeti, és megöli az egyik gyereket. Aztán később az egész szigetet fölgyújtják. Mintha a tűz teljesen lenyűgözte volna a gyereket, és Brooke egészen libabőrös lett. – A jelzőtűz egy jelkép... – Hogyan gyújtottak tüzet? – kérdezte Jeff ügyet sem vetve a tanárra. – A dagadék szemüvegét használták nagyítónak – válaszolt Manny. – A végén a dagadék megkapja a magáét – elvigyorodott. – Egy sziklát gurítanak rá, lelökik a szakadékba, és kiloccsantják az agyát. Mindenüvé szétfröccsen – sunyin Brooke-ra lesett. – Előreolvastam, tanárnő.

55

– Egyszer én is megöltem egy bogarat egy nagyítóval – jegyezte meg Mike. – Nem gondoltam, hogy bejön, de tényleg működik a dolog. Jeff arcára ragadozómosoly ült. – Azt mondják, hogy csak mítosz, hogy megdöglik a hörcsög a mikrobán, de ez nem igaz. A macskával még jobb, de ahhoz nagyon nagy mikró kell. – Ennyi elég! – csattant fel Brooke. – Manny, Jeff, Mike, hagyjátok abba! Jeff hátradőlt a székén, vigyorgott, ahogy a tekintete visszavándorolt Brooke mellére, jó lassan, hogy a tanárnő tudja, hogy bámulja. – A tanárnő szereti a kandúrokat. Csak jó szőrös legyen – dörmögte épp elég hangosan ahhoz, hogy Brooke hallja. Brooke úgy döntött, a legjobb, ha figyelmen kívül hagyja. Manny csak vállat vont. – A tanárnő kérdezte – mondta. – A tűz király volt. – A tűz jelkép – mondta Brooke nyomatékkal. – A józan ész és az erkölcs jelképe. – Homlokát ráncolva nézett az osztályra. – És ne babráljatok a mikróval. Most pedig beszéljünk a jelzőtűz szimbolikájáról! Szerdán tesztet írunk. Minden szempár a mellére vándorolt, és Brooke tudta, innentől kezdve magának beszél. Három hónappal ezelőtt érkezett a Remény Központjába, még a tinta sem száradt meg a diplomáján, csillogó szemű volt, és alig várta, hogy tanítson. Most csak azért fohászkodott, hogy kibírja a napot. És hogy valahogy, valami csoda folytán eljusson ezekhez a gyerekekhez, amit mond. Kérlek, csak egyet adj!

56

Harmadik fejezet November 27-e, hétfő, 9.15

Reed Solliday óvatosan beszívta a levegőt, majd kifújta. A pillanat törtrészéig a nő dühösen és döbbenten állt. Nos, akkor már ketten vannak, mert Reed sem örült az új „társának". Marc Spinnelli nyomatékosan leszögezte, hogy Mia Mitchell az egyik legjobb munkatársuk, de ő látta, hogyan bámult a nő az őrs ajtajának üvegére, akár egy megriadt őz a fényszóró fényében. Egy egész percig állt mögötte, mielőtt a nő észrevette volna, hogy ott van. Nem a legjobb ajánlólevél a képességeit illetően. Továbbá a viharvert bőrdzsekiben, az elnyűtt kalapban és a kopott bakancsban úgy nézett ki, mint... nos, nem mint egy nyomozó, aki fedezni tudná. Ennek ellenére kinyújtotta a kezét. – Mitchell nyomozó. A nő kézfogása erős volt. - Solliday főhadnagy. – A nő a főnöke felé fordult, az arca higgadt volt, de a tartása merev. – Mi ez az egész, Marc? Abe visszajön.

57

– Persze hogy visszajön, Mia. A TH gyilkosság nyomára bukkant az egyik gyújtogatási kárhelyszínen. Abe még néhány hétig betegállományban marad. Fogd fel úgy, hogy kölcsönadtunk. Ülj le, kérlek, és Reed mindent elmagyaráz. Helyet foglaltak, és Mitchell teljes figyelmét neki szentelte. A szeme most tiszta volt, és éber. És kék, mint amilyen Christine porcelánja, amelyet ünnepekkor használtak. Az a vacak kalap, amelyet az esőben viselt, szárazon tartotta a nő rövid, szőke haját, kivéve a hajvégeket, amelyek csigákba kunko-rodtak az arca körül. Azt a nyavalyás dzsekit levette, és szerencsére sokkal profibbnak tűnt a fekete blézerben. Sajnos a blézer alatt viselt vékony, feszes blúz korántsem takarta el a domborulatait. Ahhoz képest, hogy milyen apró nő volt, Mia Mitchell nyomozó bámulatos domborulatokkal volt megáldva. Reed éppolyan szívesen nézte a domborulatokat, mint bármely más férfi, de neki egy társra volt szüksége, nem pedig egy poszterlányra és legfőképp nem arra, hogy elvonják a figyelmét. Viszont semmi kacérságot nem érzett a nőben, semmi lágyságot, így hát nem rója fel neki a domborulatokat. – Szombat éjjel tűz ütött ki az Oak Parkban – kezdte. – Egy holttestet találtunk a konyhában. Ma reggel felhívott az orvos szakértő. A röntgen egy lövedék ütötte lyukat mutatott ki a koponyán. – Szén-monoxid a tüdőben? – kérdezte Mitchell. – Barrington megnézi. Mindenképp szólni akart a lövedék miatt, mert ez megváltoztatja a nyomozás természetét. – És az illetékességet is – suttogta a nő. – Látta a holttestet? – Az után megyek be a halottasházba, hogy itt végeztem. – Ismert az áldozat személyazonossága?

58

– Sejtjük. A ház tulajdonosa Joe és Donna Dougherty. A hálaadásra elutaztak, és fölbéreltek valakit, hogy vigyázzon a házra, Caitlin Bumette-et. Testalkata, testmagassága és a kora megfelelő, és a kocsi, amelyet a garázsban találtunk, Roger Burnette nevére van bejegyezve, szóval egyelőre azt feltételezzük, hogy a holttest, amelyet találtunk, Caitliné. Az orvos szakértő a fogászati leletek és a DNS alapján fogja meghatározni a személyazonosságát. – A nő összerezzent erre, habár alig lehetett észrevenni. Spinnelli egy papírlapot nyújtott oda Mitchell-nek. – Kinyomtattuk a gépjármű-nyilvántartóból a jogosítványa másolatát. Mitchell a képet tanulmányozta. – Csak tizenkilenc éves volt – mondta halkan és rekedten. Fölnézett, és kék szeme most sötét volt. – Értesítették a szüleit? Reed már a gondolattól is émelygett, hogy értesíteni kell a lány szüleit. Mindig is émelygett az ilyesmitől. Elgondolkodott, hogyan tudják a gyilkossági nyomozók megkeményíteni magukat ehhez a feladathoz, minden áldott nap. – Még nem. Ma már kétszer is elmentem a Burnette-házhoz, de senki sem volt otthon. Spinnelli felsóhajtott. - Van még más is, Mia. Reed elhúzta a száját. – Ha a konyhában talált holttest Caitlin Burnette-é, akkor az apja rendőr. – Ismerem – mondta Spinnelli. – Roger Burnette őrmester. Az utóbbi öt évben parancsnokhelyettes.

59

– Ó, basszus! – Mitchell a homlokát a tenyerébe fektette, majd beletúrt rövid hajába, ami után szőke tüskék meredeztek a fején. – Lehet, hogy bosszú? Reed ugyanerre gondolt. – Szerintem ezt kell kiderítenünk. A Dougherty házaspár ma jön vissza repülővel. Amikor hazaérnek, kikérdezem őket. Mitchell egy rövid pillanatig a szemébe nézett. – Kikérdezzük őket – javította ki csöndesen. Az üzenet egyértelmű volt. Reed bosszúsan bólintott. – Természetesen. – Ki kell küldenünk oda a helyszínelőket – összevonta a szemöldökét. – Már járt a házban, ugye? Te jó ég, ez az eső mindent el fog mosni. – Tegnap egész nap kint voltunk. Minden helyiséget lefényképeztem, és mintákat gyűjtöttem a labornak. Szerencsére ponyvát terítettünk a tetőre. Az eső miatt nem lehet gond. Mitchell kimérten bólintott. – Rendben. Milyen mintákat? – Szőnyeg, fa. Égésgyorsító nyomait kerestem. A nő hajszálnyit félrebillentette a fejét. – És? – A műszereim égésgyorsítót mutattak ki, és a kutya két különböző fajtát talált. Benzint és valami mást. A labor szerint még ma meglesznek az eredmények. A nő a fejét rázta. – Ahogy elnézem, ez a bűnügyi helyszín nagy szívás lesz, Marc. Reed kiegyenesedett.

60

– Az ügymenetünk szerint bűnjeleket gyűjtünk, hogy a lehető leghamarabb gyújtogatásnak minősíthessük az esetet. Van végzésünk. Semmi mást nem hoztunk el, csak ami szükséges ahhoz, hogy a tűz eredetét és okát meghatározzuk, egészen addig, míg nem tudjuk, hogyan halt meg a lány. A nyomozásunk rendben van. A nő tekintete leheletnyit megenyhült. – Nem a maguk nyomozásáról beszéltem, főhadnagy – Hanem a tűzesetek helyszínéről úgy általánosságban. – A nő Spinnellire pillantott. – Ki tudsz küldeni egy egyenruhás rendőrt a Dougherty-házhoz? Hogy senki se nyúlhasson semmihez, míg oda nem érünk. – Egy biztonsági őrünk van a helyszínen – jegyezte meg Reed mereven. – Viszont, ha hajlandók állni a huszonnégy órás felügyelet költségeit, akkor visszahívom az emberemet. A mi költségvetésünk nem olyan nagy, mint a maguké. – Rendben. Mivel gyilkosságról van szó, úgyis jobb szeretném, ha kéznél lenne egy rendőr. Nem hántásból mondom – tette hozzá Mitchell gyorsan. – Felhívom Jacket, és megkérem, hogy találkozzon ott velünk a helyszínelő csapatával. – Két emberem várja őket a háznál. Foster Ri-chards és Ben Trammell. Ők be tudják engedni őket, és megmutatják, mit dolgoztunk tegnap. – Már felhívta a két férfit, és szólt nekik, hogy készüljenek föl annak a csapatnak a fogadására, amelyről sejthető, hogy a gyilkossági csoporttól kijön. Figyelmeztette Fostert, hogy szépen játsszon a homokozóban a helyszínelőkkel. Bent pedig arra intette, hogy figyelje Fostert. A nő felállt.

61

– Akkor jó. De először is, menjünk el a halottas^ házba, és nézzük meg, mit mesél nekünk Caitlin. Spinnelli is felállt. – Hívjatok fel, ha értesítettétek a szülőket. Kapcsolatba lépek Burnette századosával, hogy az őrs küldhessen virágokat meg mindent. – Frissíteni kell a végzést – mondta Reed. – A miénk kifejezetten a gyújtogatásra szólt. Spinnelli bólintott. – Felhívom az államügyészi hivatalt, és meglesz a végzés, mire kiértek a helyszínre. Mitchell Spinnelli felé hajtotta a fejét. – Solliday főhadnagy, engedne nekünk pár percet négyszemközt? Megvárhat az asztalomnál. Az, amelyik az üres asztal mellett van. – Persze. – Reed visszacsukta az ajtót, de ahelyett, hogy odament volna a nő asztalához, a falnak támaszkodott, a fejét az ajtónak hajtotta, hogy minden szót tökéletesen kivehessen. – Marc, ami Abe ügyét illeti... – kezdte a nő. Ez a második alkalom, hogy megemlíti Abe-et. Odapillantott az üres asztalra. Az lesz Abe-é, vonta le a következtetést. Spinnelli hangjában figyelmeztetés bujkált. – Howard és Brooks rajta van az ügyön. – Murphy azt mondja, kihűlt a nyom. – Ez igaz. Mia, te... – Tudom, Marc. Nekem ez elsődleges fontosságú, és tudod, hogy az is marad. De ha hallok valamit, vagy ha bárki bármit hall, én elérhető vagyok..- Basszus, Marc, láttam a pasast. – A

62

hangja vaddá vált. – Láttam azt a seggfejet, aki leszedte Abe-et, föl fogom ismerni. – Téged is meglőtt, Mia. – Csak egy rohadt karcolás. Marc, kérlek... – szünet következett. – Tartozom vele Abe-nek. Kérlek. Újabb szünet következet, majd egy sóhaj. – Ha elérhető vagy, hívlak. – Hálásan köszönöm. – Az ajtó kinyílt, és Reed meg sem próbált elhúzódni. Azt akarta, hogy a nő tudja, hogy hallotta. Mia elvörösödött, a szeme összeszűkült, amikor meglátta, hogy ő odakint áll. Pár másodpercig csak nézett rá ingerültséggel a szemében. – Induljunk a halottasházba! – mondta kifejezéstelenül, majd megfordult, odament az asztalához, és felkapta az elnyűtt dzsekit meg a kalapot. – Tessék, az ernyője. Odalökte neki, majd óvatosan belebújt a dzsekibe, láthatóan kímélve a jobb vállát. Spinnelli azt mondta, a nő teljesen felépült, de Reednek kétségei voltak efelől. Ha nem épült fel teljesen, akkor visszamegy egyenesen Spinnellihez, és egy másik nyomozót kér. Mitchell kettesével szedve a fokokat sietett le a lépcsőn, Reed sejtette, hogy ez a visszafojtott dühnek és annak a vágynak a keveréke, hogy ő fusson utána. Már reggel edzett, szóval egyesével ment le a lépcsőn, hadd várjon a nő odakint az utcán. Kiérve kinyitotta az esernyőt, de a nő odább lépett. – Még nem kaptam vissza a szolgálati autómat, és a saját kocsim nagyon kicsi – mondta Mitchell, meg sem fordulva, amikor Reed odaért mellé. – Nincs elég hely.

63

A szavak egyértelműen kettős jelentést hordoztak. Úgy döntött, figyelmen kívül hagyja a személyeskedést, és a közlekedési megoldásra összpontosít. – Majd én vezetek. – Reed épp föl akarta ajánlani, hogy besegíti a Tahoe-ba, de a nő meglepő rugalmassággal ugrott fel a fülkébe, és csak alig nyögött fel fájdalmában. Reed becsusszant a kormány mögé, és szigorú arccal fordult Mitchell felé. – Még nem áll készen arra, hogy visszajöjjön, ugye? A nő dühös pillantást lövellt felé, majd egyenesen előrebámult. – Az orvos visszaengedett. Reed beindította a motort, majd hátradőlt az ülésen, várta, hogy Mitchell a szemébe nézzen. Egy perc telt el teljes némaságban, mielőtt a nő végre összevont szemöldökkel felé fordította a fejét. – Miért ülünk még mindig itt? – kérdezte. – Ki az az Abe? A nő álla megfeszült. – A társam. És maga nem az, volt a néma kiegészítés a mondat végén. – Mi történt vele? – Meglőtték. – Ahogy az imént kivettem, fel fog épülni. Ha nem figyelte volna, észre sem veszi, hogy a nő összerezzen. – Egyszer csak... – Magát is meglőtték. A nő arca megnyúlt. – Csak egy karcolás. Reed ebben határozottan kételkedett. 64

– Miért bámult ma reggel az üvegbe? A nő szeme megvillant. – Piszkosul nem tartozik magára. Pontosan ezt a választ várta tőle. Ennek ellenére/ elmondja, amit akar. – Attól tartok, hogy ezzel nem tudok egyetérteni. Akár tetszik, akár nem, belátható ideig maga az én partnerem. Ma reggel bárki magának ugorhatott volna, elvehette volna a fegyverét, kárt tehetett volna magában vagy valakiben. Tudnom kell, hogy nem fog a semmibe révedni, amikor szükségem van magára, szóval megismétlem a kérdést: Miért bámult ma reggel az üvegbe? Valami a szavaiban szíven üthette, mert az eddig villogó szeme hideg lett. – Ha amiatt aggódik, hogy nem fogom fedezni, akkor fölösleges aggódnia, főhadnagy. Ami ma reggel történt, az a magánügyem. És nem fogom hagyni, hogy a magánügyeim megzavarják a munkánkat. A szavamat adom rá. Mitchell végig, amíg beszélt, állta a tekintetét, és most, hogy befejezte, sem vette le róla a szemét, úgy nézett rá, mint aki nem tűr ellentmondást. – Nem ismerem magát, nyomozó, ezért a szava nem sokat jelent nekem. – Fölemelte a kezét, amikor a nő már nyitotta volna a száját, hogy mondjon valami, minden bizonnyal nyomdafestéket nem tűrő kifejezést. – De Marc Spinnellit ismerem, és ő megbízik a maga képességeiben. Szóval hajlandó vagyok túllépni a mai reggelen. De ha még egyszer megtörténik, másvalakit kérek Spinnellitől. Én erre adom a szavamat.

65

Mitchell többször egymás után pislogott, a fogát olyan erősen szorította össze, hogy csoda, hogy el nem roppantak. – A halottasházba, főhadnagy. Ha megkérhetem. Reed beindította a motort, elégedetten, hogy elmondta, amit akart. – A halottasházba. November 27-e, hétfő, 10. 05 Mia már azelőtt kiugrott Solliday terepjárójából, hogy az teljesen megállt volna. Megfenyegetett, hogy a főnökömhöz megy, öcsém. Mintha a pasas még soha az életben nem feledkezett volna a gondolataiba. Ne vedd magadra! Nem nagy ügy. Ugye? Igyekezett nem csikorgatni a fogát, ahogy Solliday utánament a garázson át. De az. Igenis nagy ügy. A férfinak igaza van. Bárki meglephette volna, és elvehette volna a fegyverét. Lelassított. Nem volt óvatos. Már megint. Kollégája a liftnél érte utol. Mia némán nyomta meg a gombot. Solliday szó nélkül követte, és elég közel állt meg hozzá, hogy Mia érezze a testéből kiáradó hőt. Úgy állt ott, mint egy gránittömb, a karját keresztbe fonta a mellkasán, ettől Mia nagyjából nyolcévesnek érezte magát. Nem sok választotta el attól, hogy a sarokba húzódjon. Ehelyett a szemét le sem vette a kijelzőről, nézte, ahogy a számok följebb kúsznak. – Remélem, hogy sikerült elérnie a célját azzal a kis mutatvánnyal – szólalt meg a férfi, olyan váratlanul, hogy Mia meglepetésében fölnézett rá. Solliday egyenesen maga elé bámult, a szája bosszúsan lefelé görbült. – Tessék?

66

– Kiugrott a kocsiból, mielőtt megállt volna. Tudom, hogy dühös volt rám, de a kocsi elég magas, és el is törhette volna a lábát. Mia hitetlenkedve nevetett föl. – Nem az apám, Solliday főhadnagy. – Adjon hálát az égnek, hogy nem vagyok az. – Az ajtó kinyílt, és a férfi maga elé engedte. – Egy ilyen mutatványért a lányom egy hét szobafogságot kapna. Kettőt, ha szájalt volna. Ne szájalj velem, te lány! Mia alig bírta megállni, hogy össze ne ránduljon erre. Amikor kicsi volt, a vicsorogva kimondott szavakat általában egy hatalmas pofon követte, amitől csillagokat látott. Amikor idősebb lett, elég volt, ha az apja ennyit mondott, már visszahúzódott, amire megvető nevetés volt a válasz. Utálta azt a nevetést. Utálta az apját. A saját apámat. De most nem az apja állt mellette. Hanem Reed Solliday, és tartotta neki az ajtót, amely a halottasházba vezetett. – Föl szokta kavarni az ilyesmi? – kérdezte a férfi. – Az áldozat tényleg rosszul néz ki. Fölismerhetetlenségig elszenesedett. Igen, föl szokta kavarni, de inkább meghal, mintsem hogy a férfi erről tudomást szerezzen. – Biztosan láttam már rosszabbat is. – Gondolom – dörmögte a férfi, és megállt az ablak előtt, amely az azonosításra szolgáló helyiségre nézett. – Barrington elfoglalt. Várnunk kell. Mia gyomra összeugrott, és ennek semmi köze sem volt a fémasztalon heverő, lepedővel letakart holttesthez. Aidan Reagan állt az orvos szakértő mellett, és a röntgenfelvételeket nézegette. Észre fogja venni, nincs menekvés. Abe testvére 67

nagy valószínűséggel éppolyan mérges lesz, mint Kristen. Aidan elfordult a röntgenképektől, és azonnal összevonta a szemöldökét, és az üvegen keresztül belenézett a szemébe. Bólogatott arra, amit az orvos szakértő, Barrington mondott neki, de egyszer sem vette a tekintetét Miáról. Kijött az ajtón, és megállt. Solliday elindult az ajtó felé, de megtorpant, amikor észrevette, hogy valami forr a levegőben, Solliday kíváncsian nézett Aidanről Miára, sötét szemöldökét felvonva. Úgy néz ki, mint a sátán, az isten szerelmére. Solliday, nem Aidan. Aidan csak mérgesnek látszott. – Adna nekünk egy percet, Solliday? A férfi bólintott, de láthatóan még mindig kíváncsi volt. – Bent várom. Mia Aidan Reagan felé fordult. – Kristen reggel már ízekre szedett – mondta, mielőtt a férfi egy szót is szólhatott volna –, de ma este meglátogatom Abe-et a kórházban, szóval ha szeretnél velem ott találkozni, és a maradékot is szétcincálni, akkor a vendégem vagy. Aidan csöndesen méregette az arcát, ahogy korábban Kristen is. – Rendben. Úgy lesz. A hangja egészen elnehezült a csalódottság miatt. Mia utálta, amikor valaki csalódottságot érzett. És utálta, hogy utálta. – Mennem kell. – Mia, várj! – Aidan kinyújtotta a kezét, majd ernyedten visszahúzta. – Aggódtunk.

68

– Ja, tudom. Nézd, Aidan, elcsesztem. Majd valahogy jóváteszem Abe-nek. – Elindult az ajtó felé, de Aidan elkapta a karját, mire Mia felszisszent a fájdalomtól. Aidan azonnal elengedte. – Még mindig fájdalmaid vannak. – Túlélem – válaszolt Mia kurtán. – Sokkal jobb formában vagyok, mint Abe. – Solliday már az orvos szakértővel beszélgetett. – Most már tényleg mennem kell, Aidan. Aidan követte a pillantását az ablakon át. – Ki ez a pasas? – Solliday. A TH-tól jött, és ő az új legjobb barátom, amíg Abe vissza nem jön, vagy amíg meg nem oldjuk ezt a gyilkosságot. Attól függ, mi lesz előbb. Solliday egysége a tűz helyszínén talált egy holttestet, golyóval a fejében. Aidan elhúzta a száját. – Aha, volt szerencsém látni belőle valamennyit. Inkább te, mint én, Mia. – Szuper, köszi. – Mia elsietett mellette, be a boncterembe, és igyekezett nem tudomást venni a szagról, amely állandóan terjengett odabent. Ezen a napon sokkal rosszabb volt. Vegyszerek szaga keveredett az égett hús bűzével, amitől Miának felkavarodott a gyomra. Barrington épp röntgenfelvételeket csúsztatott a kivilágított táblára, és Mia kényszerítette az agyát, hogy az önsajnálatból nyomozó üzemmódba kapcsoljon. A felvételeken tökéletesen látszott a kerek lyuk a koponyaalapon. – Nincs kimeneti seb – szólalt meg Barrington. – A lövedék még mindig odabent van, de nem garantálom, hogy

69

használható állapotban maradt. Mitchell nyomozó. Örülök, hogy visszajöttél. – Köszi. – A röntgenképet bámulta, igyekezett összeszedni a gondolatait. – Egy 22-esből jött a lövedék? – Erre tippelnék. – Barrington levette a felvételeket. – Nincs szén-monoxid a tüdejében. Még a tűz előtt meghalt. – Kivégzésszerűen ölte meg – jegyezte meg Solliday, mire Barrington bólintott. – Három törést találtam az egyik lábszárcsonton. Kettő friss. Az egyik gyógyult, a csont szépen összeforrt, legalább pár éves törésről van szó, és ebből tudható, hogy jó egészségügyi ellátásban volt része abban az időben. – Az apja rendőr – mondta Mia. A férfinak a szeme sem rebbent. Semmi érzelmet nem lehetett látni rajta. – Nos, ki kell deríteni, ki volt a fogorvosa. Ha megvan a kartonja, akkor hivatalosan is azonosíthatjuk. Addig viszont marad névtelen áldozat. – Az orvos szakértő odalépett az asztalhoz, és óvatosan elhúzta a lepedőt. Mia csak egy pillantást vetett rá, különben még visszajött volna az a kis reggeli is, amit megevett. Szörnyű volt. Rosszabb, mint amire számított. Talán ilyen borzalmasat sosem látott még. Tekintete Sollidayre rebbent, és figyelte, ahogy a férfi egész testében megfeszül, és egy kicsit elsápad. Már látta ezt a holttestet, talán sok ehhez hasonlóan szörnyűt is. De nem irtózatot látott az arcán. Csak fájdalmat. Van egy lánya, gondolta Mia. Elég fiatal ahhoz, hogy rossz magaviseletért szobafogságot kapjon. A gondolat, hogy valahol a fess öltöny alatt érző szív dobog, segített legyűrnie a hányingerét, amelyet az elfeketedett holttest okozott. Erőt vett magán, hogy 70

megnézze, ami megmaradt abból a tizenkilenc éves lányból. Végeznie kell a munkáját. Hátborzongató elfeketedett arc bámult fel a fényes ezüstszínű asztalról. Az elszenesedett bőr ráfeszült az arccsontra. Pár hajcsomó maradt csak. Szőke, ahogy a jogosítványképen, amelyet Solliday mutatott neki. Olyan helyes volt. Olyan fiatal. Mosolyogva nézett a járműnyilvántartó fényképezőgépének a lencséjébe. Mostanra eltűnt az orra, a szája groteszkül felnyílt, mint egy végső, örök sikolyra. Mit tettek veled, Caitlin? – Szexuálisan zaklatták? – kérdezte kimérten. – Nem tudom megmondani. Ha igen, lehet, hogy sosem tudjuk meg, de szerintem nagy eséllyel igen. A ruhájából származó nejlonszálakat találtam a felsőtestére ráolvadva, de a derekától lefelé és a lábán nem. Lehet, hogy pamutruhát viselt, de... – hagyta, hogy mindenki továbbgondolja. – Folytatom a vizsgálatot, de szerintem csak egy felső volt rajta. – Csodálatos – dünnyögte Solliday. – Még egy dolog, amit el kell mondanunk a szüleinek. Ezzel mind egyetértettek. – Muszáj beszélnünk velük – suttogta Mia. – Amilyen hamar csak lehet. – Elfordult az elszenesedett holttesttől, és egy lélegzetvételnyi időre lehunyta a szemét. – Először a szülők, utána a bűnügy helyszíne. November 27-e, hétfő, 11.00 A Burnette család takaros kis házban lakott, éppen olyanban, amilyet egy rendőr keresete alapján várni lehet.

71

Csinos függöny lógott az ablakban, és a pulyka képe még mindig kint függött az ajtón. Solliday a terepjárójával az utcán parkolt. Az út nagyobbik részében némán ültek. Mia átnézte a jegyzeteket, amelyeket Reed készített a Dougherty-tűz helyszínéről, de a férfi nehéz sóhaja megtörte a köztük feszülő csöndet. – Szeretné felvezetni? – kérdezte Solliday. - Persze. – Épp az ilyen látogatásokat gyűlölte a legjobban, ilyenkor érezte magát a legalkalmatlanabbnak. Hiányzik Abe. A társa mintha mindig tudta volna, mit kell mondani a gyászoló szülőknek. – Lehetett bosszú is és véletlenszerű támadás is. De az is lehet, hogy Caitlin benne volt valamiben. Muszáj olyan dolgokat is feltérképezni, amire egyetlen szülő sem akar gondolni. – Tudom – válaszolta a férfi komoran. Ő sem várta jobban ezt a beszélgetést, mint Mia. Mia gondolatban újraelemezte Reed Sollidayt. Miután elmondta a magáét, nem feszegette tovább a dolgot, ehelyett hagyta, hogy útközben Mia csöndben dolgozzon. Ez lehetővé tette, hogy megnyugodjon, és átgondolhassa a reggelt a férfi nézőpontjából is. Solliday udvarias volt, együtt érző. Ráadásul nagylelkű. Fordított esetben nem biztos, hogy Mia ilyen kedves lett volna. A jegyzetek, amelyeket átnézett, tömörek voltak, a férfi kézírása szögletes és rendezett. Odapillantott új társa gondosan megkötött nyakkendőjére és a száját keretező keskeny kecskeszakáll egyenletes vonalára. A cipője fényesre suvikszolva. Szögletes és rendezett. Ez nagyjából össze is foglalt róla mindent. De valami legbelül vonakodott ilyen könnyen leírni a férfit. Több is volt benne, mint amit elsőre látni lehetett, habár az is 72

elég kellemes volt. Odaadta neki az ernyőjét, amikor azt hitte, hogy segítségre szorul. Ez olyan... kedves volt. Mia zavarodottan folytatta a jegyzet tanulmányozását. – Három tűzfészek? – A konyhában, a hálószobában és a nappaliban – válaszolt a férfi. – Azt akarta, hogy a ház porig égjen. – És hogy Caitlin holtteste elpusztuljon. – Mia kiszállt a terepjáróból. – Utálom ezeket a látogatásokat. - Én is. A tűzoltóparancsnokoknak is kell ilyen látogatásokat tenniük. Eddig nem sok gondolatot pazarolt erre. De akkor is, ki tudja, mi a rosszabb? Azt megmondani egy szülőnek, hogy a gyermekét meggyilkolták, vagy azt, hogy olyan súlyos tűzben halt meg, hogy a holttestet föl sem lehet már ismerni? Akárhogy is a munkájuknak ez a legrosszabb része. Mia bezörgetett az ajtón. A kék függöny fölleb-bent, és egy szempár nézett ki rájuk, majd elkerekedett, amikor Mia felmutatta a jelvényét. Pár másodperc múlva kinyílt az ajtó, és egy negyvenes évei végén járó nő állt előttük, az arcára már kiült a pánik. Alacsony volt, akárcsak a boncasztalon heverő test. – Ön Mrs. Ellen Burnette? – Igen – megfordult. – Roger! Roger, gyere ide, kérlek. Kérlek! Egy megtermett férfi jelent meg mezítláb, a szemében ijedtség villant. – Mi a gond? – Mitchell nyomozó vagyok, ő pedig Solliday főhadnagy. Bemehetünk?

73

Mrs. Burnette szó nélkül bevezette őket a nappalba, és leereszkedett a kanapéra. A férje odaállt mögé, és a vállára tette a kezét. Mia az egyik szék szélére ült le. – Caitlin miatt jöttünk. Ellen Burnette összerándult, mintha megütötték volna. – Ó, istenem. Roger Burnette keze megfeszült. – Baleset érte? – Mikor beszéltek utoljára a lányukkal? – kérdezte Mia gyengéden. Burnette Miára meredt, az ádámcsutkája idegesen rángatózott. Mia tudta, hogy a férfi ismeri a dolgok rendjét. Ha elkerülik a válaszadást, az a legrosszabbat jelenti. – Péntek este. – Vitatkoztunk – suttogta Mrs. Burnette maga elé. – Visszament a kollégiumba, mi pedig elutaztunk az anyámhoz a hétvégére. Tegnap próbáltam fölhívni Caitlint, de nem volt ott. Mia kihúzta magát. – Egy azonosítatlan holttestet találtunk. Úgy sejtjük, hogy Caitlin az. Mrs. Burnette előrehajolt, és a kezébe temette az arcát. – Nem... Burnette a levegőbe markolt, majd megkapaszkodott a kanapéban. – Mi történt? – Solliday főhadnagy a tűzoltó-parancsnokságtól jött. Joe és Donna Dougherty háza a hétvégén porig égett. Úgy sejtjük, hogy Caitlin bent volt a házban. Mrs. Burnette zokogásban tört ki. 74

– Roger... – Burnette ernyedten rogyott le a felesége mellé. – Csak annyi volt a dolga, hogy elhozza a postát és megetesse a macskát. Miért nem menekült ki? Mia Sollidayre pillantott. A férfi arca kemény volt, de a szemében fájdalom tükröződött. És csöndben maradt, hagyta, hogy Mia beszéljen. – Nem a tűzben halt meg, uram – mondta, és nézte, ahogy Mrs. Burnette felkapja a fejét. – Lelőtték – A halálát gyilkosságnak nyilvánítottuk. Mrs. Burnette a férje karjába borult. – Nem! Burnette le sem vette a szemét Miáról, ahogy a feleségét ringatta. – Van bármi nyom, amelyen elindulhatnak? Mia a fejét rázta. – Még nincs. Tudom, hogy nehéz most önöknek, de föl kell tennem néhány kérdést. Azt mondta, hogy Caitlin a kollégiumban lakott. Melyikben? – A TriEpsilonban – válaszolt Burnette. – Rendes lányok vannak ott. Ezt majd kiderítik. – Meg tudnák adni a barátai nevét? – Judy Walters – mondta a férfi összeszorított foggal. – Ő a szobatársa. – Járt valakivel? – Igen, de szakítottak. A neve Joel Rebinowitz. – Burnette álla megfeszült. Mia ezt a nevet is felírta a jegyzetfüzetébe. – Nem kedvelte, ugye, uram? – Sokat szórakozott és játszott. Caitlinnek volt jövője. 75

Mia előrehajolt. – Vitatkoztak pénteken. Miről? – A jegyeiről – mondta Bumette kongó hangon. – Két tantárgyból is bukásra állt. Solliday megköszörülte a torkát. – Melyik két tárgyból? Burnette mérgesnek és zavarodottnak tűnt. – Talán statisztikából? A fenébe is, nem tudom. Mia erőt gyűjtött a következő lépéshez. – Sajnálom, de meg kell kérdeznem. Volt a lányának gondja droggal vagy alkohollal? Burnette szeme résnyire szűkült. – Caitlin nem drogozott, és nem is ivott. Mia pontosan ezt várta. – Köszönöm. – Fölállt, és mellette Solliday is fölemelkedett. A legrosszabbat a végére tartogatta. – Azonosítanunk kell a holttestet. Burnette fölszegte a fejét. – Majd én megyek – mondta. Mia Sollidayre pillantott, a férfi arca szenvtelenül kifejezéstelen volt, de a szemében együttérzés villant. Mia halkan felsóhajtott. – Nem, uram. Szükségünk van a fogászati leletekre. Mrs. Burnette talpra ugrott. Kirohant a fürdőszobába, és Mia összerezzent, amikor meghallotta, hogy a szerencsétlen asszony öklendezni kezd odabent. Mr. Burnette imbolyogva felállt, az arca hamuszürke lett. – Megadom a fogorvosunk nevét. – Merev léptekkel indult el a fürdőszoba felé. Mia követte. 76

– Uram, maga biceg. A férfi egy kis fekete noteszból nézett föl rá elgyötört arccal. – Meghúztam egy izmot. – Szolgálat alatt? – kérdezte Solliday csöndesen Mia háta mögött. – Igen. Üldözőbe vettem egy... – elhallgatott. – Ó, istenem. Miattam történt... – lerogyott a mellett álló bárszékre. – Valaki bosszút akar állni rajtam. – Ezt nem tudjuk, uram – suttogta Mia. – Kérdéseket kell feltennünk. Ezt maga is tudja. Szükségem van mindazok nevére, akik megfenyegették magát vagy a családját. A férfi rekedten fölnevetett. – Több oldalra lesz szüksége, mint ahány lap van a noteszében, nyomozó. Istenem. A feleségem bele fog halni. Mia habozott, majd mégis a férfi karjára tette a kezét. – Lehet, hogy véletlen volt. Hadd végezzük el a nyomozást! Most pedig, ha megadná nekem a fogorvos nevét, mennénk is. – Dr. Bloom. A körzeti fogorvos. – Burnette egyenesen Mia szemébe nézett. – Mondja meg... – kezdte halkan. – Megerő...? Mia habozott. – Nem tudjuk. A férfi elnézett oldalra, az állát előretolta. – Értem – nyögte. Mia előrehajolt, és megvárta, míg a férfi megint ránéz. – Nem, uram. Úgy értem, tényleg nem tudjuk. Nem hazudnék magának. – Köszönöm. – Mia már indult volna kifelé, amikor a férfi elkapta a karját, és Mia kis híján összerezzent a fájdalomtól. De nem rezzent össze. Látszott, mennyire megrázta, hogy a férfi 77

szeme megtelt könnyel. – Találják meg azt a rohadékot, aki ezt tette a kislányommal! – suttogta, majd elengedte Mia karját. Mia kiegyenesedett, a válla veszettül égett. - Meg fogjuk találni. – Az asztalra csúsztatott egy névjegyet. – Ha szüksége van rám, a mobilszámom fölírtam a hátuljára. Megköszönném, ha nem szólna Caitlin barátainak arról, mi történt. – Tudom, mi a rendje, nyomozó – mondta a férfi összeszorított foga közül. – Csak adják ki nekünk minél előbb, hogy... – a hangja megbicsaklott. Hogy eltemethessük a gyermekünket. – Minden tőlem telhetőt megteszek. Egyedül is kitalálunk. – Mia csak akkor szisszent fel a fájdalomtól, amikor már bent ült Solliday terepjárójában, – Bassza meg, ez fájt. – Van egy kis Advil a kesztyűtartóban – mondta Solliday. Mia megmozdította a karját, és az arca megrándult, amikor az égő érzés végigáradt a vállán. – Azt hiszem, elfogadom. – Megkereste az üvegcsét, és szárazon lenyelt két tablettát. – A gyomrom utálni fog érte, de a karom hálás magának. A férfi arcára félmosoly ült. – Szívesen. – Utálom ezeket a látogatásokat. A gyerekeik sosem zűrösek, sosem keverednek bajba. – Szerintem rosszabb, ha rendőr a szülő – jegyezte meg Solliday. – Így igaz. – Sokkal hevesebben mondta, mint akarta. A férfi odapillantott rá, mielőtt behajtott volna a forgalomba. 78

– Személyes tapasztalat? Ha nem mondja el neki, akkor Solliday kérdezősködni fog. – Az apám rendőr volt. A férfi egyik szemöldöke megemelkedett, megint úgy nézett ki, mint a sátán. – Értem. Nyugdíjba vonult? – Meghalt – mondta Mia. – És mielőtt kérdezősködne, három hete halt meg. A férfi bólintott, de a szemét le sem vette az útról. – Értem. Nem, dehogy érti. De nem fog vitatkozni. – A rendőrök gyerekei is rossz útra tévedhetnek, mint bárki más gyereke. – Maga is? – Mi? Hogy rossz útra tévedtem-e? Nem, én nem. – A férfinak ennél többet nem is kell tudnia. Átnézte a jegyzeteit. – Lehet, hogy véletlen volt. Valaki betörhetett, hogy kirabolja Doughertyék házát, és ott találta Caitlint, aki a macskát jött megetetni. – Nem a macskát etette. – Odapillantott Miára, majd a tekintete visszavándorolt az útra. – Semmit sem akartam mondani Bumette-nek, de egy statisztikakönyv lapjait találtam Doughertyék vendégszobájában. Szerintem tanulni ment át oda. Mia visszagondolt, Solliday mennyire együtt érző és visszafogott volt a szülőkkel. – A Burnette szülőknek erről nem kell tudniuk – helyeselt. – Az, hogy a jegyeken veszekedtek, és a lányuk tanulni ment Doughertyékhez, fölöslegesen növelné a fájdalmukat. Menjünk a házhoz! A helyszínelők már biztosan ott vannak. 79

Negyedik fejezet November 27-e, hétfő, 11.45

A helyszínelő munkatársuk a Dougherty-ház előtt, a járdán várta őket. Amikor kiszálltak a terepjáróból, a férfi arcán mosoly terült el. – Mia, örülök, hogy megint itt vagy. Mitchell őszinte örömmel mosolygott vissza rá. – Én is örülök, Jack. Bemutatom Reed Solliday főhadnagyot. – Fölnézett Reedre. – Ő pedig Jack Unger őrmester, a helyszínelőktől. Ő a legjobb. – Tavaly hallottam egy előadását – mondta Reed a férfi kezét rázva. – Új analitikus eljárások használata az égésgyorsítók földerítésében. Remek anyag. – Örülök, hogy tudott hasznosítani belőle valamit. Főhadnagy, már bent van a csapatom, és az ön embereivel dolgozik. Most állítják fel a méretarányos rácsot az előtérben és a nappaliban. – Adjon egy percet, hogy fölvegyem a bakancsomat. – Mitchell és Unger a ház elejét vizsgálta, míg Reed igyekezett megbirkózni a bakancs csatjával. Az ujja mindig ügyetlen lett,

80

amikor sietett. A bejárati ajtónál csatlakozott a többiekhez, és bevezette őket a konyhába. – A holttestet itt találtuk – a túlsó fal felé mutatott. Mitchell fölnézett a megrongálódott mennyezetre. – A nagy hálószoba odafönt van? – Igen. A három tűzfészek egyike ott volt. A konyhában volt a legfontosabb gócpont. A nő a szemöldökét ráncolta. – De maga arra gondol, hogy az áldozat a vendégszobában tanult, az pedig a ház túlsó végében van. Mondja el nekem, kérem, megint elejétől a végéig időrendben a tűz elharapódzását. – A szomszédok nagyjából éjfélkor robbanást jelentettek, a 911-et hívták. Az lehetett a konyha. Az első alakulat három perccel később érkezett, és akkor már a lángok a háznak ezt az oldalát teljesen ellepték, a földszinttől a padlásig. Egy kisebb tűz volt a nappaliban a másik oldalon. Felsorakoztak, és az oltást a bejárati ajtótól kezdték. A konyha mennyezete beszakadt nem sokkal az után, hogy a tűzoltóság kiért, és a parancsnok kirendelte az embereit a házból. Én tizenkettő ötvenkettőkor érkeztem. Addigra visszaszorították a tüzet. Elzárták a házba vezető gázvezetéket, amikor megérkeztek, szóval a konyhai tűz már nem tudott miből táplálkozni. – Hő, éghető anyag, oxigén – dünnyögte Mitchell. – A jó öreg tüzes hármas. – Szüntesd meg az egyiket, és elolthatod a tüzet – tette hozzá Reed. Unger a homlokát ráncolva nézte a falat. – A V alak keskeny. Mintha egyenesen felszaladt volna másfél méter magasra, onnantól fölfelé minden teljesen fekete. 81

– A gázcső szelepét eltávolították. Az elkövető szivárgást idézett elő, megvárta, hogy a gáz összegyűljön, majd itt hagyott egy szerkezetet, amellyel tüzet okozott. A helyiség felrobbant, amikor a láng elérte a gázt, ami fölemelkedik. Égésgyorsítót vezetett föl a falon, hogy a láng biztosan fölfusson. – Mivel okozta a tüzet? – kérdezte a nő. – A labor most elemzi a pontos összetételt, de szilárd égésgyorsító volt, valószínűleg a nitrát csoportból. A hordozóeszköz pedig egy műanyag tojás. Mitchell szőke szemöldöke magasba szökött. – Mint egy húsvéti tojás? – Nem. Annál nagyobb. Olyasmi, amiben régen a harisnyanadrágokat árulták. Valószínűleg a nitrátot guargumival keverte el, hogy a falra tapadjon. Amikor a szilárd anyag meggyulladt, egyenesen fölfelé kezdett égni. Ezért látunk keskeny V alakot. De fel is robbant, ami mindenről gondoskodott a gáz vonala alatt. Nagy valószínűséggel lyukat fúrt a tojásba, megtöltötte a keverékkel, és kanócot vezetett bele. Nem sok ideje maradhatott kijutni a házból. Valószínűleg nem több mint tíz-tizenöt másodperc. – Szeret pengeélen táncolni – mondta Mitchell. – Hogyan jutott be a házba? – A hátsó ajtón át – válaszolt Reed. – Lefényképeztük a zárat, de nem nyúltunk hozzá, hogy ujjlenyomatot vegyünk róla. Mitchell komoran nézett fel. – Miért nem? – Már tegnap tartottam tőle, hogy gyilkosságról van szó. Nem akartam, hogy a bíró visszadobja a bizonyítékot, mert a gyújtogatásra szóló végzés hatálya alatt gyűjtöttük be. 82

Mitchell vonakodva bár, de elismerően nézett rá. – Vettél ujjlenyomatokat, Jack? – Igen, de fogadni mernék, hogy nem a mi emberünké. Ha elég okos ahhoz, hogy ezt mind megtervezze, akkor ahhoz is elég okos volt, hogy kesztyűt húzzon. Habár lehet szerencsénk is. – Lábnyomokat lehet találni? – kérdezte a nő Ungert. – Habár az eső valószínűleg teljesen elmosta ennek még az esélyét is. Basszus. – Van néhány lábnyom – mondta Reed –, de a legtöbbje a tűzoltók bakancsának a nyoma, viszont volt pár, ami nem. Azokról még tegnap készítettünk gipszmintákat. Mitchell elismeréssel nézett rá, megint csak vonakodva. – A laborban vannak? – A tojásdarabokkal együtt. Azokon is keresnek ujjlenyomatot. A nő leguggolt oda, ahol a holttestet találták. – Jack, vegyünk innen mintákat. Reed odaguggolt mellé, olyan közel, hogy az orrát megérintette egy könnyebb, sokkal kellemesebb illat, mint a helyiséget betöltő égett fa szaga. A nőt citromillat lengte körül. – Vettem mintákat arról a területről, ahol találtuk. Benzinnyomokra bukkantunk. Mitchell gondterhelten vonta össze a szemöldökét. – Lelocsolta benzinnel a lányt. Azért égett olyan erősen a teste, hogy a felsőjének a szálai beleolvadtak a bőrébe. – Igen. Szénhidrogén nyomait találtam a holttest fölött a levegőben. És látni lehet a sakktáblamintát itt az aljzaton. Ez történik akkor, amikor a benzin beszivárog a kőlapok közé. A ragasztóanyag megolvad, és az alatta lévő aljzat megég. 83

Valószínűleg benzint öntött a lányra, és szétlocsolt valamennyit a padlón is. – Nem tudom elképzelni, hogy vállalja a kockázatot, és gyufát gyújt a gázzal teli konyhában – mondta Unger elgondolkodva. – Szerintem amikor a műanyag tojás felrobbant, az égő égésgyorsító darabjai ráestek a lányra is. Akárhogy történt is, a benzin nagyon gyorsan elég, hacsak a tűz nem kap folyamatos táplálást. Ezért maradt annyi csont, amiről Barrington tudott röntgenfelvételt készíteni. Mitchell felállt, az álla megfeszült. – Vajon hol lőhetett le ez a barom, Caitlin? – A lehullott faldarabokat kerülgetve kiment az előtérbe, ahol Jack Unger egyik embere dolgozott Bennel. Épp a méretarányos rácsot készítették pálcákból és zsineggel. – Hali. – Ben, bemutatom Mitchell nyomozót a gyilkosságiaktól és Unger őrmestert a helyszínelőktől. Ben bólintott. – Örülök, hogy megismerhetem. Reed, pár perccel azelőtt, hogy kiértetek, találtunk valamit. – Óvatosan átlépkedett a berácsozott területen, a kezében egy kis üveget tartva. – Szerintem egy nyakláncról esett le. Reed a fény felé tartotta az üveget. – Egy C betű – átnyújtotta Mitchellnek. – Hol találták? – kérdezte Mitchell, és homlokát ráncolva nézte a betűt. Ben a rácsra mutatott. – Alulról a második, balról a harmadik. Épp a láncot keresem. Mitchell a lépcső felé fordult. 84

– Azt mondta, hogy egy statisztikakönyv lapjait találta odafent. Ez azt jelenti, hogy fent tanult, szóval valamikor le kellett jönnie a földszintre. Vagy élve, vagy holtan. Unger bólintott. – Ha az elkövető fent lőtte le, és úgy vonszolta le végig a szőnyegen, akkor vérnyomokat kell találnunk a szálak között. Bevisszük az egész szőnyeget, és megnézzük. – Lehet, hogy a konyhában lőtte le – jegyezte meg Reed. – Akkor az egész rohadt padlót meg kell néznünk – mondta Mitchell komoran. – A rohadt életbe. Utálom a tűzesetek helyszíneit. Semmi sem marad. Reed a fejét rázta. – Sok minden marad. Csak tudni kell, hol érdemes keresni. – Ja – mordult fel a nő, és az üveget a fény felé tartotta. A szeme vadul villogott. – Dulakodtak – mondta, egyik kezét a nyakához emelve, mintha egy nyakláncot markolna. – Caitlin biztosan hallott valamit, és lejött. – Az elkövető rátalált és legyűrte – folytatta Reed. – Elkapta a nyakláncot. A lánc elszakadt, és a medál elrepült. Aztán lelőtte. – Akkor megkeresem a szőnyegen a foltot. – Unger körbenézett. – Behozunk valami erősebb fényt ide, és sűrűfésűvel vizsgáljuk át a helyet. Azt mondta, három tűzfészek volt. Láttuk a konyhát. Mi a helyzet a másik kettővel? – Az egyik a nagy hálószobában volt, ott is ugyanazt az égésgyorsítót használta, egy másik tojással. – És mi a helyzet a nappalival? – kérdezte Unger. Ben végezte el a nappali elemzésének nagy részét. – Mondd csak, Ben! – kérte Reed. 85

Ben megköszörülte a torkát. – Az a tűz egy újságpapírral teli szemetesben keletkezett, egy cigaretta révén, ami valószínűleg szűrő nélküli volt. Pár percig izzania kellett, mielőtt a keletkező tűz elhagyta a szemetest. Meggyulladt a kárpit, de azt elég hamar eloltottuk. – Meg tudjuk nézni a fenti nagy hálószobát? – Csak óvatosan. – Reed fölvezette őket a lépcsőn, majd megállt az ajtóban. – Ne menjenek be! A padló nem stabil. – A padlón lévő lyukat a tűz okozta? – kérdezte Mitchell. – Igen. A mennyezeten lévő nyílást viszont a tűzoltók vágták, hogy a hő azon keresztül távozhasson. Mitchell mély levegőt vett, és elhúzta a száját. – Friss levegőre van szükségem. – Jól vagy, Mia? – kérdezte Unger aggódó hangon. – Üres gyomorra vettem be az Advilt – mondta. – És a gyomrom most tiltakozik. Reed összevonta a szemöldökét. – Szólnia kellett volna, hogy álljak meg. Hoztam volna ennivalót magának. – Ez azt jelentette volna, hogy törődik saját magával. – Unger megfogta Mitchell könyökét. – Menj csak ebédelni! Mi elleszünk még itt egy darabig. Majd fölhívlak, ha valami eget rengetőt találtam. Mitchell Reedre pillantott. – Ebédelünk, és utána a kollégium? – Tervnek megteszi.

86

November 27-e, hétfő, 12.05 Brooke Adler bezörgetett az iskolapszichológus irodájának ajtaján, de az ajtó magától kinyílt. Bedugta a fejét, és dr. Julian Thompsont látta az asztalánál Ülve, és egy másik tanárt az egyik vendégszéken. – Elnézést. Majd később visszajövök. Julian intett neki, hogy lépjen be. – Semmi gond, Brooke. Semmi fontosról nem beszélgettünk. Devin White mosolyogva rázta a fejét, ettől Brooke szíve hevesen kezdett verni. Többször is feltűnt neki a férfi, amióta idejött a Remény Központjába dolgozni. De ez volt az első eset, hogy érdemben szót váltottak. – Ezzel nem értek egyet, Julian. A beszélgetésünknek egyetemes jelentősége van – az egyik szemöldöke megemelkedett. – A Bears vagy a Lions vasárnap? Brooke nem sokat tudott a sportról, de Chicago volt a hazai pálya. – Bears? Devin játékosan morcos arcot vágott. – Azt hiszem, nem szállhatunk vitába a helyiek hűségével. Julian a Devin melletti székre mutatott. – Devin a Lionsra fogad. – Ez az egyetlen gyengeségem – mondta. – Kimenjek? Magánügyről van szó? Brooke a fejét rázta. – Nem. Igazából még hasznát is venném egy másik tanár nézőpontjának. Aggódom néhány diákom miatt. Főleg az egyik miatt. 87

Julian hátradőlt a széken. – Hadd találgassak! Jeffrey DeMartino. – Nem, nem Jeff az. Habár annyit elismert, hogy miatta került Thad Lewin a klinikára. Julian csak felsóhajtott. – Thad nem hajlandó beszélni. Túlságosan fél feladni Jeffet, és nincs bizonyítékunk. Szóval, ha nem Jeff, akkor ki? – Manny Rodriguez. Mindkét férfi meglepődött. – Manny? – kérdezte Devin. – Nekem sosem volt vele gondom. – Nekem sem. De ma reggel szokatlan érdeklődést mutatott az órán. A legyek urát vesszük. Julian szemöldöke felszökött. – Okos dolog itt tizenévesek anarchiájáról szóló történetekkel foglalkozni? Brooke vállat vont. – Dr. Bixby úgy gondolta, jó tanulmány lenne belőle. Ami azt illeti, maga az iskolaigazgató ajánlotta. – Ma igazából a jelzőtuzről beszéltünk. Julian félrehajtotta a fejét. – Manny szeme elhomályosodott, ugye? – Gyakorlatilag csorogni kezdett a nyála. – És most tudni szeretnéd, hogy Manny gyújtogatott-e, mielőtt idekerült. – Igen. Úgy értem, örülök, hogy érdekli az anyag, de... Ijesztő volt. Julian egymáshoz érintette az ujjait, és úgy támasztotta meg rajta az állát.

88

– Igen, gyújtogatott. Sok kis tüzet rakott, ötéves kora óta. Aztán rakott egy elég nagyot, amely elpusztította a nevelőotthont, ahol lakott. Akkor hozták ide. Impulzuskontrollzavaron dolgozunk. Brooke hátradőlt a székben. – Bárcsak tudtam volna. Válasszak egy másik könyvet? Devin az állát vakargatta. – Mit olvasnának helyette? Bármi, amit érdemes megbeszélni, tartalmaz majd olyan ellentmondásos témát, amely az osztályban legalább egy gyereket érint. – Én is így gondoltam – ismerte el Brooke. – Nem biztos, hogy olyan rossz dolog ez – mondta Julian. – Most, hogy tudom, Manny mit olvasott, felhasználhatjuk a terápiában. Itt nem gyújthat tüzet, szóval ennél biztonságosabb körülmények között nem is találkozhat kísértést okozó képekkel. Konstruktív módokon dolgozhatunk, hogy kezelni tudja az impulzusait, míg ez friss a gondolataiban. Brooke felállt, és a két férfi is. – Köszönöm, Julian. Pár naponta küldök majd beszámolót. Mindenképp szólj, ha olyan pontra jutottunk, amikor jobb lenne másik könyvet választani. Devin kinyitotta neki az ajtót. – Úgy hallottam, hogy sajtos hamburger és krokett van ma a menzán. Brooke elmosolyodott. – Akkor jobb lesz gyorsan beállni a sorba. A krokett hamar el szokott fogyni. Devin mosolygott. – És nem fáj, amikor nekidobják az embernek. Szevasz, Julian. 89

– Még sosem vettem részt kajacsatában – mondta Brooke, ahogy végigsétáltak a folyosón. – Én igen. Múlt nyáron. Sajnos épp almanapot tartottak. Nagyon fájdalmas élmény volt. Én nem nagyon aggódnék A legyek ura miatt, Brooke. Ezeknek a gyerekeknek a többsége sokkal, de sokkal rosszabb dolgokat is látott. – A mosolya elhalványult. – Az ember szíve megszakad, ha csak rágondol. – A szíveden viseled a sorsukat – mondta Brooke csöndesen. – Nehéz lenne másképp. Hajlamosak az ember fejére nőni. – Mr. White! – három kétségbeesett fiú rohant oda hozzájuk. Devin mosolyogva nézett a fiúkra. – Mi a gond, srácok? – Segítségre lenne szükségünk a mai teszt előtt – mondta az egyik, mire Brooke szíve elszorult. Ennyit a krokettről, gondolta. Már megint az asztalomnál fogok enni. Devin bocsánatkérő mosollyal pillantott Brooke-ra. – Sajnálom. Majd legközelebb bepótoljuk. Brooke néma sóhajjal figyelte, ahogy a férfi elmegy. Hosszú idő óta ez az ebéd Devinnal lett volna az első, kicsit is randihoz hasonlító dolog az életében, ami már önmagában is szánalmas. Megfordult, és elindult az osztályterme felé. Aztán megtorpant, ahogy befordult a sarkon. Manny Rodriguez jobbra, majd balra lesett, ahogy begyömöszölt valamit az étkezde ajtajában álló szemetesbe. Újságot? Az, hogy Manny bármi építő okból újságot vesz a kezébe, elég hihetetlen volt. Brooke megvárta, míg a fiú

90

elmegy, majd fölemelte a szemetes fedelét, és fintorogva kihalászta belőle az újságot. Arra számított, hogy valami nehezet talál az újságpapírba csomagolva, de ahogy óvatosan megrázta, semmi sem hullott ki belőle. Az aznapi Tribune volt. Brooke a szemöldökét ráncolva szétnyitotta az újságot, belelapozott, és meglátta a szaggatott szélű lyukat. Manny kitépett valamit az újságból. Egy cikket? Egy képet? Bármi volt is, az az A-12-es oldalon volt. Átfutott rajta, hogy megtartja az újságot, de inkább mégis visszadobta a szemetesbe. A fele csupa sajtszósz volt. Ha valami rossz dologról van szó, akkor az információt Julian felhasználhatja a terápián. Elmegy az iskolakönyvtárba, és megnézi a Tribune-1. Lehet hogy csak egy videojáték hirdetéséről van szó. De ahogy visszaemlékezett Manny tekintetére, határozottan kételkedett ebben. November 27-e, hétfő, 13.15 – Szóval, hány éves a lánya? Reed meglepetten pillantott fel. Ezek voltak az első szavak, amelyeket Mitchell kiejtett, amióta leültek a tálcáikkal a hamburgeresnél, amelyet a nő választott ki. Reed azt hitte, új társa még mindig mérges a reggel történtek miatt. Senki nem szereti hallani az igazságot, amikor fáj, és Reed egyszerűen kimondta az igazat. Ha Mitchell nem megfelelő, akkor kérni fog valaki mást. Ha nem megfelelő, az érthető. Elég volt pár kérdést föltennie az orvos szakértőnek, és máris tiszta lett a kép, és 91

maga Mitchell is törölt még rajta valamennyit. A társa megsérült, az apja meghalt. Vegyük hozzá a vállát, és megvan a mesterhármas. Nem csoda, hogy ma reggel valahol máshol járt az esze. De azóta egyetlenegyszer sem látta, hogy lelohadt volna a figyelme. Erős volt, és magabiztos a lány szüleivel, a lehető leghelyesebbet mondta, amivel enyhíthetett az apa fájdalmán. És a Dougherty – házban is ugyanarra a következtetésre jutott, mint ő. Talán ő a hallgatással dolgozza fel az információt, és ez nem az elfojtott harag jele. Akárhogy is, a nő kérdése afféle olajfaág volt. – Beth tizennégy – elhúzta a száját. – De elmenne huszonötnek is. – Nehéz kor ez – mondta Mitchell együtt érzőn. A nő egy pillanatra elnézett Reed válla fölött. – A világ minden kincséért sem lennék még egyszer ennyi idős. – Ezzel egyetértek. Mi van a hátam mögött? – Barrakuda. – A nő szeme összeszűkült, és egy hosszú, szőke hajfonatot viselő nő közeledő lépteit figyelte. – Carmichael. Minek köszönhetem a megtiszteltetést? A nő kihúzott magának egy széket, és leült. – Így illik köszönteni két teljes hét után? – érdeklődve mérte végig Reedet. – Azt hittem, Reagan visszajön. – Vissza is fog, pár hét múlva. A nő kinyújtotta a kezét. – Joanna Carmichael vagyok. Reed nem tudta eldönteni, megrázza-e a felé nyújtott kezet. – Solliday főhadnagy.

92

– A Tűzvizsgáló Hivataltól, tudom. Lefuttattam a terepjárója rendszámát, mielőtt bejöttem. Reed összevonta a szemöldökét. – Nem örülök, ha a magánéletembe így beleavatkoznak. Carmichael vállat vont. – Szakmai kiváltság. A Bulletinnek dolgozom. Reed Mitchellre nézett, akin határozottan látszott, hogy ingerült. – Rajongója is van? Carmichael fölnevetett. – Jó sztorikat lehet belőle írni. Előbb visszajött, mint gondoltam. – Gyorsan gyógyulok. Semmivel nem szolgálhatok, Carmichael. Az összes ügyemet átadták másnak, amíg betegállományban voltam. – Ez alkalommal én hoztam valamit. Nyitott füllel jártam. Az egyik forrásom azt mondja, hogy a társa meglőtte az egyik pasast, aki rálőtt magára, mielőtt őt eltalálták volna. Szép nagy lyuk lett a pasas karján. – Egyik szemöldökét megemelte. – Olyasmi, mint a magáé. Mia a fejét rázta. – Az utóbbi két hétben lőtt sebbel egyik kórházban sem járt senki, akire ráillik a személyleírás. Utánakérdeztem. Minden egyes rohadt napon. – Az ürge anyukája nővér. Az a hír járja, hogy házilag befoltozta a fiát. És nem is rosszul. Láthatóan ő is gyorsan gyógyul. Mitchell szeme vészjóslón kerekedett el. – Mi az ürge neve?

93

– Oscar DuPree. Ő az a pasas, akit keresnek? – kérdezte Carmichael tettetett könnyedséggel. Mitchell kurtán bólintott. – Ő az egyik. Hol van? – A Looney's nevű bárban szokott lógni. De nem ő lőtte meg a maga társát. De ha már itt tartunk, a haverja kicsit felturbózta a dolgot. „A nagydarab rossz zsarut hasba kaptam. Eldőlt, mint a krumpliszsák. A ribi zsaru a vállába kapott egyet, és csak bámult, mint borjú az új kapura." Mitchell arcát elöntötte a pír. – Kibaszott szemétláda. Tartozom magának, Carmichael. – Ugyan, dehogy. – Carmichael felállt. – Egyszer jót tett velem. Megfizetem az adósságaimat. Most kvittek vagyunk. – Az órájára pillantott. – Mennem kell. Örülök, hogy megismertem, főhadnagy. Ha valami jó nyomra bukkannak a tűzesettel egybekötött gyilkosságukkal kapcsolatban, hálás lennék egy kis tájékoztatásért. Reed megőrizte a pókerarcát. – Tessék? – Ó, ne adja az értetlent, főhadnagy. Maga a gyújtogatási csoportban van, ő meg a gyilkosságiaknál. Nem kell atomfizikusnak lenni, hogy összerakjam a kettőt. Szóval, miről van szó? Mi a sztori? Mitchell módszeresen kis galacsinná hajtogatta a hamburger csomagolópapírját. Dühös pillantást lövellt Carmichael felé. – Maga lesz az első, aki megtudja. Én is megfizetem az adósságaimat. Carmichael kuncogva sétált el. – Aki utoljára ér a Looney'sba, az a záptojás.

94

– Ha jól sejtem, akkor kis kitérőt teszünk a kollégium felé vezető úton – mondta Reed szárazon, mire Mitchell fölnézett, meglepetéssel kerek, kék szemében. – Ez az én feladatom. Ha kitenne az őrsnél, akkor magam megyek oda kocsival. – Körözzön egy nagyot! Valiból dobja, mintha a baseballpályán lenne. Mitchell megpróbálta a papírgombócot a szemetesbe dobni, de elhúzta a száját. – Basszus, ez fájt. – Még betegállományban kellene lennie, de nem fog visszamenni, ugye? Mitchell egyenesen Reed szemébe nézett. – A társamat úgy lőtték meg az utcán, mint egy kutyát, Solliday. Jó ember, és kis híján kukaceledel lett belőle. Az a szemét ürge, aki tette, meg dicsekszik vele. Ha a helyemben volna, hazamenne, és bebújna a takaró alá, mint egy kislány? El kell ismerni, Mitchell sajátosan fejezte ki a gondolatait. – Nem. Nézze, odaviszem, de előbb hívja fel Spinnellit. Kérjen erősítést, különben magam jelentem. Mitchell felállt, az arca elszánt volt. – Az én vadam. – Jó. Vadássza le, de utána visszatérünk Caitlin Burnettehez. – Húzzunk bele, Solliday! Ha egy kis szerencsénk van, akkor az a féreg ott lapul a helyi ivóban. Fél háromra már ott is lehetünk az egyetemen. Legkésőbb háromra. Reed felkapta a tálcáikat, és a szemetesbe borította a hulladékot. – Háromra. Rendben. 95

November 27-e, hétfő, 16.00 – Halló. Emily Richterrel szeretnék beszélni. – Ha rám akar sózni valamit, akkor... – Nem, dehogy asszonyom – vágott a szavába. – A nevem Harry Porter. A Tribune-nek dolgozom. – Már beszéltem magukkal. – Tudom – mondta csitítón. – De nyilatkozatot szeretnék kapni a tulajdonosoktól, a Dougherty családtól. Nem tudja véletlenül, hol találhatom meg őket? A nő feszült lett. – Nincsenek itthon. Elutaztak az ünnepre. – Ó, nos, köszönöm, hogy időt szánt rám, asszonyom. – Maguk ott az újságnál igazán beszélhetnének egymással, ahelyett hogy engem zaklatnának – csattant fel a nő. Legszívesebben kitekerte volna a nyakát. Egyelőre azonban szüksége van rá. Majd holnap ismét próbálkozik. Mogorván zsebre vágta a mobilját, és gondolatban félresöpörte Laura Doughertyt. Ma este Penny Hill van soron. Alig várja. November 27-e, hétfő, 16.00 Mrs. Schuster fölnézett a számítógép képernyőjéről, amikor Brooke belépett a könyvtárba. – Szia, Brooke. Miben segíthetek? Brooke a sajtótermékek polcára mutatott. – Csak szerettem volna megnézni a mai újságot – A sportrovat eltűnt – válaszolta a könyvtáros lemondó sóhaj kíséretében. – Devin elvitte. A statisztikákon dolgozik, 96

hogy a jövő héten megnyerhesse a fogadást. Szerintem az, hogy egy matektanár csinálja a fogadást, tisztességtelen előnyt jelent. Olyan, mint a bennfentes kereskedés. Brooke fölnevetett. – Ezek szerint a múlt héten vesztettél. Mrs. Schuster elvigyorodott. – Nem is keveset. Nem kell sietned az újsággal, Brooke. – Köszi. – Odalapozott az A-12-es oldalra. És felsóhajtott. A cikk, amelyet Manny kitépett, egy lakás-tűzről szólt. A ház porig égett. Egy halálos áldozat. Két másolatot készített a cikkről, közben elgondolkodott, vajon hány cikket vágott még ki Manny ezen kívül. Habár a fiú nem tud tüzet gyújtani a Remény Központjában, Manny passzív módon legalábbis táplálta a függőségét. Ez is olyasmi, amit megbeszélhetnek a terápián. Megállt a postázóban, és az egyik másolatot egy borítékban becsúsztatta Julian Thompson ládájába. Ebben a pillanatban kinyílt az ajtó, és Devin White lépett be két másik tanár társaságában. A napnak vége volt, és mindenki bejött megnézni a postát, szóval a férfi megjelenése cseppet sem volt meglepő. Ennek ellenére Brooke szíve nagyot dobbant. – Brooke! – Jackie Kersey bátorítón Brooke-ra mosolygott. – Megyünk, iszunk valamit. Gyere velünk! Brooke lopva Devin felé lesett, de a férfi másfelé nézett, a postaládáját ellenőrizte, mely a legalsó sorbán volt. Ebből a helyzetből Brooke nagyon szépen rálátott a fenekére. – Nem igazán kellene – suttogta. Jackie ajka megrándult, észrevette, Brooke merre bámul. – Happy hour van a Flannagan'sben, egyet fizet, kettőt kap. Rendelek egy sört, és a másodikat megkaphatod. 97

Devin felnézett a postájából, és elmosolyodott. – Gyere velünk, Brooke! Jót fog tenni. Brooke fölnevetett, egy kissé zihálva. – Úgyis csak hazamentem volna dolgozatokat javítani. Majd ott találkozunk.

98

Ötödik fejezet November 27-e, hétfő, 17.20

Mia kinyitotta a szemét, amikor Solliday megállt a terepjáróval. Egy élelmiszerüzlet előtt álltak. – Mit keresünk itt? – kérdezte Mia mereven. Minden porcikája fájt, mintha húsdarálón nyomták volna át. De ami még ennél is rosszabb, el kell mondania Abe-nek, hogy az a rohadék, aki meglőtte, még mindig odakint járkál. A férfi felvonta az egyik szemöldökét. – Három kávét ittam meg, míg a maga haverjára vártam. Mia arca megrándult. – Elnézést. Nem tudtam, hogy ilyen sokáig fog tartani. – Két órán át ültek odakint, mire DuPree végre megérkezett felkötött karral. De tovább vártak Gettsre, a lövöldözőre, egészen addig, míg meg nem látták DuPreet a hátsó ajtón kisurranni. A férfi futni kezdett, és Miának nem volt más választása, mint elkapni. A férfi még bekötött karral is keményen küzdött. – Ki kellett volna kérdeznie a lányokat a kollégiumban. – Miért, hogy lemaradjak a műsorról? – kérdezte Solliday szárazon. – Az, hogy leszedett egy magánál kétszerte nagyobb 99

bedrogozott alakot, megérte a jegyárat, még akkor is, ha Gettst nem kapta el. – Azt a gennyes alakot... – sziszegte Mia. – Biztosan észrevett minket. – El fogja kapni Gettst. És ma este azzal a tudattal hajthatja álomra a fejét, hogy a haverja rács mögé került. A férfi elégedettnek és őszintének tűnt. Ami azt illeti, látszott, hogy piszkosul lenyűgözte az egész. Lehet, hogy mégis kapott egy újabb esélyt arra, hogy jó benyomást tegyen. – Köszönöm, hogy végighajtott azon a hátsó mellékutcán, és elvágta DuPree útját. Legalább lesz mit mesélnem a partneremnek este. Menjünk a kollégiumba, aztán mehetünk haza. A férfi kiszállt a terepjáróból. – Majd később. A másik ok, amiért itt vagyunk, az, hogy éhezem, és magának is kell valami a gyomrába, hogy be tudja venni a fájdalomcsillapítót. Csoda, hogy nem ment ki a válla. Mit szokott a hot dogra tenni? – Bármi jöhet, kivéve ketchup. Köszi, Solliday. Egész nap ott járt Reed Solliday mellett, és kicsinek érezte magát. Most nézhette, ahogy a férfi végigmegy az üzleten. Az ilyen termetű férfiakhoz képest szokatlan eleganciával, lágy léptekkel járt. Ahogy Solliday járását nézte, Guy jutott az eszébe. Az összehasonlítás valószínűleg elkerülhetetlen volt. Jó ideje nem gondolt már Guy LeCroix-ra, ami önmagában is sokat elmond, de most meglepő élességgel idéződött fel benne Guy alakja. Guy pontosan ugyanígy mozgott. Ez volt az, ami a kezdet kezdetétől vonzotta, az a párducszerű elegancia egy nagydarab férfiban. Guy azt hitte, szereti őt, de végül csak többet akart, 100

mint amit Mia meg tudott neki adni. Nem igazán hiányzott neki, ami szintén sokat elmondott. De Mia megbántani sem akarta. Abban reménykedett, hogy az új feleségében Guy megtalálta mindazt, amit keresett, és most boldog. Guy óta a kút viszonylag száraz volt. Néha találkozott itt-ott férfiakkal. Leginkább ott. Semmi komoly. Most, hogy lecsillapodott, tiszta fejjel tudott gondolkodni, és el kellett ismernie, hogy egyik sem volt jobb képű, mint Reed Solliday, még akkor sem, ha felvont szemöldökkel a férfi úgy nézett ki, mint maga a sátán. Habár az a kis kecskeszakáll nagyon szép szájat keretezett. Mia elképzelte, milyen nagy kincs lehet bizonyos területeken ez a szép száj. Ahogy a párducmozgás is. Mrs. Solliday biztosan elégedett asszony. Egy pillanat törtrészére Mia sóvárogva irigyelte Mrs. Sollidayt, akárki is. De gyorsan elfojtotta ezt az érzést. Úgysem jár zsarukkal. Ez volt élete legfőbb mant-rája. De Solliday nem zsaru. – De majdnem az – suttogta félhangosan. Mindegy, azért néznie még szabad. Reed Solliday nagyon szemrevaló férfi. Solliday most a kasszánál állt, épp kifizette az ételt. Az eladó összevonta a szemöldökét, majd egy marék aprót dobott a zacskóba, amelyet Solliday tartott elé. A férfi a fejét rázva nyitotta ki az ajtót, és Mia megzabolázva cikázó gondolatait, kivette az ételt a kezéből. – A legnagyobb félelmem az, hogy Beth egy ilyen nyikhajt hoz haza, és nekem úgy kell tennem, mintha kedvelném – morogta a férfi, ahogy elhelyezkedett az ülésen. A zacskóból kivett egy marék tasakot. – A szószos flakonok kiürültek. Meg kell elégednie ezekkel. 101

– Biztos vagyok benne, hogy volt rosszabb is. Most, hogy belegondolok, mindig rosszabb, amikor Abe választja ki a helyet, ahol eszünk. Imádja a vega vackokat. Köszönöm. – Mia feltépte az egyik mustáros tasakot, míg Solliday kinyitotta a két ülés között lévő könyöklőt. Fél tucat kazetta között egy apróval félig telt befőttesüveg fészkelt. Solliday a zacskóból beleborította az aprókat, és lecsukta a könyöklő fedelét. Mia pislogva nézett a férfira. – Hűha. Legalább tíz dolcsi van itt apróban. – Valószínűleg. – A férfi fogta az egyik hot dogot, és úgy üresen enni kezdte. Mia döbbenten meredt rá. – Semmi öntet? Még mustár sem? A férfi undorral nézett a hot dogra, habozott. Majd vállat vont. – Nehezen bánok az apró dolgokkal. Most már értelmet nyert a pénzes befőttesüveg. – Mint a tízcentesek és a negyeddollárosok? A férfi beleharapott az ételbe, és lemondóan nézett fel. – Aha. – És a mustáros tasakok? – Sajnos igen. Mia a szemét forgatta. – Adja ide azt a rohadt hot dogot, Solliday. Majd én ráteszem a mustárt. A férfi átnyújtotta. – A fűszeres szószt is? Mia bólintott. – A fűszereset is. Miért nem kért meg rá? A férfi megint vállat vont. 102

– Büszkeségből, gondolom. – Annak alapján, ahogy ma reggel ítéletet alkotott rólam, azt hinném, hogy szégyelli – vágott vissza Mia, és a férfi elnevette magát. Kellemes nevetése volt, mély és telt, és a mosolya az arcát sátániból átváltoztatta, nos, hűha... Egy pillanatig Mia csak bámult. Hűha! Aztán nagyot pislogott, és tekintetét az ölében lévő papírdobozra ejtette. Mrs. Solliday nagyon szerencsés asszony. – Egy pont oda, Mitchell. De a rend kedvért megjegyezném, hogy délután határozottan lenyűgöztek a képességei. Ilyen mozdulatot gimnázium óta nem láttam. Mia átadta neki az ételt. – Hadd találgassak. Sorhátvéd? – Átkötő. De az már rég volt. Csöndben ettek, aztán Mia összehajtotta a csomagolópapírt. – Szóval, mi történt? Solliday az utolsó falat hot dog fölött méregette. – Nem tartozik magára. Mia elnevette magát. – Egy pont oda, Solliday. Adja ide a szemetét, majd én kidobom. – Amikor visszamászott a fülkébe, a férfi épp akkor tette el a mobilját. – Sürgős hívás? – Nem. Csak haza kellett telefonálnom. Mia felsóhajtott. – Megint elnézést kell kérnem. Hiszen a családja már várja otthon. – Az én munkaidőm ugyanolyan rugalmas, mint a magáé. Amikor éjjel dolgozom, van valaki, aki ránéz Bethre. Vegyen be valamit a vállára.

103

Ezek szerint nincs Mrs. Solliday. A hirtelen szívdobbanás csak az érdeklődést jelzi, mondta magának Mia, nem megkönnyebbülést. Bekapott pár fájdalomcsillapítót, és elgondolkodott, mi történhetett a férfi feleségével, de megállta, hogy megkérdezze. – Szóval, hova megyünk most? – Greek Row-ba. Időbe fog telni, mire odaérnek. – Elkérhetem még egyszer a jegyzeteit? A férfi odanyújtotta a jegyzetfüzetét. – Szóval mi szépet tett Carmichaelért? – Tavaly meggyilkolták egy közeli hozzátartozóját. Abe és én értünk ki elsőnek. Carmichael elég hisztérikus állapotban volt, és én vele maradtam, míg túljutott a nehezén. Semmivel sem több, mint amit bármelyik áldozat családjáért megtennék. – De láthatóan többet, mint amit Carmichael várt. – Valószínűleg. Szóval én lettem a személyes hírforrása. Akárhányszor megfordulok, ez a lány ott van. De odaadta nekem DuPreet. Ha elkapom Gettst, Carmichaelt örökre felírom a karácsonyiajándéklistámra. – Mia átfutotta a jegyzetet. – A vendéghálószobában meg volt ágyazva? A férfi meglepetten nézett rá. – Igen, miért? – Amikor iskolába jártam, a konyhaasztalnál tanultam. Nem hiszem, hogy valaki más hálószobájába mentem volna, az biztos. Mit keresett Caitlin odafent? – Lehet, hogy álmos lett. – Ezért kérdeztem az ágyat. De aludhatott volna a kanapén is. Valaki másnak az ágyában aludni, főleg, ha kifejezetten

104

megtiltották neki, hogy ezt tegye... Ez elég nagy... – a megfelelő szót kereste. – pofátlanság. A férfi ajka megrezzent. – Pofátlanság? Mia mosolyogva rázta a fejét. – Ne nevessen a jelzőimen! Olyan, mintha a mesebeli aranyhajú kislányt játszotta volna el, aki olyan helyen tanul és alszik, ahova nem hívták. – A hálószobában volt egy asztal is. Számítógéppel. – Ó. Be kellene vitetnünk. Ellenőrizni az e-mail-jeit és azt, milyen internetes oldalakat nézett meg. – Beszéltem Bennel, amíg maga DuPreet intézte el. Azt mondta, hogy Unger ma délután bevitte a számítógépet. Megpróbálják majd megnézni az e-maileket és a többit holnap reggelre. – Rendben. Akkor vegyük együtt végig. Caitlin tanul vagy netezik, vagy valamit csinál. Hall valamit, lemegy, és ott az elkövető. Dulakodnak a folyosón. Lehet, hogy az illető meg is erőszakolja. Valamikor viszont biztosan lelövi. De nem úgy gyújtja fel, hogy teljesen megsemmisítse. Hacsak nem hitte azt, hogy a lány porrá ég, és az elkövető még kezdő. Kezdővel lenne dolgunk? – Nem tudom. A szilárd égésgyorsítós szerkezetet tökéletesen alkotta meg. De én a robbanás látványán gondolkoztam el... Nagy gondot fordított arra, hogy észrevegyék. Éretlennek tűnik, szinte gyerekesnek. De a módszere kifinomult volt. Meg lennék lepve, ha nem tett volna korábban is hasonlót – habozott. – Vagy ha nem tenné meg még egyszer. – Sorozatgyújtogatóról beszélünk? 105

– Átfutott rajtam – ismerte be Solliday. – A munkamódszere alaposan kidolgozott. Annyira grandiózus. El tudom róla képzelni, hogy azt gondolja, kár lenne csak egyszer bevetni. – A francba! Szóval igazából nincs más nyom, mint a halott lány meg néhány darab egy műanyag tojásból. – És egy lábnyom. Ha már itt tartunk, Ben azt mondja, a labor szerint negyvennégyes. – Ami alapján nem különbözik több ezer másik chicagói férfiétól – morgott Mia. – Hacsak nem találunk valami újat, vagy nem csap le az emberünk újra, nem vagyunk kint a vízből. – Hacsak nem tévedünk, és valaki azzal a kifejezett szándékkal ment be a Dougherty – házba, hogy megölje Caitlint. Akkor segíthetnek pár dologban a kollégiumi lányok. – Reménykedjünk – dünnyögte Mia. November 27-e, hétfő, 18.00 – Úristen... – Judy Walters az ágya szélén ülve ringatta magát. Mitchell Caitlin szobatársa mellett térdelt, és fölnézett a lány arcába. – Nagyon sajnálom – mondta csöndesen. – De össze kell szedned magad, Judy. Föl kell tennem pár kérdést, és segítened kell. Ne sírj. Mitchell gyöngéd hangja lágyított a határozott utasításon, és a hatására a lány parancsolni tudott a könnyeinek. – Sajnálom... Ki lőné le? Ki tenne ilyet? Mitchell leült az ágyra Judy mellé. – Mikor láttad Caitlint utoljára? 106

– Szombaton... este hét felé. Buliztunk, és kissé elszaladt velünk a ló. Azt hittem, hogy Joelhez megy át a hétvégére. – Hirtelen mintha fejbe vágták volna. – Ó, istenem. Meg kell mondanom neki. – Megpróbált felállni, de Mitchell a térdére tette a kezét. – Még ne! Caitlin apja azt mondta, hogy a lánya szakított Joellel. – Csak azért mondta ezt nekik, hogy szálljanak le róla. Az apja nem kedvelte Joelt. – Miért nem? – kérdezte Reed, és meglepte, hogy a lány könnyes szeme haragosan villan meg. – Mert az apja zsaru, egy zsarnok. Mindig parancsolgatott Caitlinnek. Valami villant Mitchell szemében is, de azonnal uralkodott magán. Az ő apja is zsaru volt. Reed elgondolkodott, vajon mennyi közös lehet benne és Caitlinben. – Gyakran töltötte Caitlin a hétvégét Joellel? – kérdezte Reed. – Igen. De kizárt, hogy Joel tette volna. Szereti. – Judy, emlékszel arra, mit viselt Caitlin azon az estén? – Farmert, pulóvert. Pirosat – sírva fakadt. – Tőlem kapta. Mitchell a lány vállát paskolta. – Egyedül is ídtalálunk. – Akkor szólalt meg legközelebb, amikor kiértek a terepjáróhoz. – Találtak fémszegecseket vagy csatokat a farmerról a holttest közelében? Reed kinyitotta Mitchellnek az ajtót. – Ben azt mondta, hogy a folyosón találtak fémgombokat. Mitchell bemászott a fülkébe, aztán megfordult, a szeme komor volt. – Akkor meg is erőszakolta. 107

– Mi a következő lépés? – kérdezte Reed. – Derítsük ki, Joel mennyire szerette Caitlint. November 27-e, hétfő, 18.40 Joel Rebinowitz szobatársa jogásznak tanult, és büszke volt rá. Zach Thornton Mia, Solliday és a fürdőszobaajtó között állt, amely mögül kihallatszott Joel zokogása. – Ügyvéd nélkül egy árva szóval sem fog többet mondani maguknak – vicsorogta Zach. Mia felsóhajtott. – Isten óvjon minket a gyerekjogászoktól! Nézd, fiam, állj odább, különben bevitetem a segged akadályoztatásért. – Nem teheti meg – mondta a fiú ellenségesen. – Fogadunk? – Zach ellenségessége köddé vált. – Sejtettem. – Mia bezörgetett az ajtón. – Joel, gyere ki! Beszélnünk kell veled, és addig nem távozunk, amíg túl nem esünk rajta. – Menjenek el, a rohadt életbe! – Joel hangja megmegbicsaklott. – Hagyjanak egyedül! Mia Sollidayre pillantott. – Be akar menni utána? Solliday elhúzta a száját. – Nem igazán. De bemegyek. Thornton taktikát váltott, az arckifejezése minden átmenet nélkül őszinte lett. – Épp most mondták meg neki, hogy a barátnője meghalt. A felismerhetetlenségig összeégett. Mit akarnak még tőle? – Az igazat – válaszolta Mia. – Joel, öt másodperc, és a társam bemegy utánad. 108

Joel kitántorgott a fürdőszobából, az arca sápadt volt, és a szeme bedagadt a sírástól. – Nem beszélek magukkal, és a központba se megyek be. Zach bólintott, megint gőgös lett. – Ha akarnak tőle valamit, hozzanak végzést. – Joel, segíts, hogy tisztázhassunk, és az igazi rosszfiúkra koncentrálhassunk. – Az igazi gyilkosra – gúnyolódott Zach. – Inkább. Mia lábujjhegyre emelkedett, és pár centire Thom-tontól az arcába bámult. – Fogd. Be. Különben istenre esküszöm, az éjszakát egy cellában fogod tölteni. És nem blöffölök. Elegem van belőled. Ülj le és fogd be, különben könnyen a Bubba nevű bunkók közt találod magad, akik közeli barátságot akarnak veled kötni, ha érted, mire gondolok. Solliday halkan füttyentett. – Nem sűrűn dobnak be a ketrecükbe ilyen helyes fiúkat. Mia legyűrte a vigyorgását, ahogy Zach szó nélkül leült az ágyára. Mia komoly arccal Joelhez fordult. – Joel, segíts nekem kideríteni, ki tette. Mikor láttad utoljára Caitlint? – Szombat este. Hét óra felé. Azt mondta, hogy éjjel buli van a TriEpsilonban, de neki tanulnia kell. Mondtam neki, hogy jöjjön át ide, de azt mondta, ha átjönne, akkor... nos, akkor nem tanulna. Nem akarta megszerezni az apjának azt az örömet, hogy lássa megbukni. – Lehunyta a szemét. – Ez az én hibám. – Ezt meg miért mondod, Joel? – kérdezte Solliday. – Túl sokat járt velem buliba. Háttérbe kellett volna húzódnom, ahogy az apja kérte. 109

Ez a gyerek vagy ártatlan, vagy piszok jó színész. Mia majdnem egészen biztos volt benne, hogy az első. – Azon az estén hallottál felőle valamikor? – Küldött nekem egy azonnali üzenetet tizenegykor. Azt írta, szeret. – A mondat vége már rekedt suttogás volt. Mia Sollidayre pillantott, látta, hogy egyezik a véleményük erről a srácról. – Hol voltál azon az estén, Joel? – Tizenegyig itt. Visszaírtam neki, aztán elmentünk a haverokkal a játékterembe. – Elhadart hat nevet, és Mia nemigen kételkedett benne, hogy a barátai alátámasztják majd a történetet. Mia nem szívesen zaklatta tovább, de muszáj volt. – Volt valaki, aki bántani akarta Caitlint? Valaki aki követte? Valaki, aki miatt kellemetlen érzései voltak? A fiú elgyengülten a falnak dőlt, álla a mellkasára hanyatlott. – Nem. Nem. Nem. – Még egy kérdés, Joel – szólalt meg Solliday. " Amikor tegnap és ma semmi hír nem jött Caitlintől, nem aggódtál? A fiú dühös tekintettel kapta fel a fejét. – Dehogynem aggódtam. De azt hittem, hazament. A szülei házában nem hívhattam fel. Azt mondta nekik, hogy szakítottunk. Amikor ma reggel nem jött be órára, körbekérdeztem. Senki sem látta. Kétségbeesetten hívtam fel a szüleit. Két üzenetet hagytam az üzenetrögzítőjükön. De inkább látnának börtönben, mintsem hogy megmondanák nekem, hogy Caitlin meghalt – fejezte be keserűen. – Hogy az isten verje meg őket! 110

Jelen körülmények között Mia megértette a nézőpontját. Amikor megálltak Solliday terepjárója mellett, Mia megrázta a fejét. – Ha valaha lesz gyerekem, nem fogok beleszólni a dolgaiba. Solliday kinyitotta neki az ajtót, ahogy egész nap mindig. – „Soha se mondd, hogy soha." Én mindkét oldalt megértem. Az apa a legjobbat akarja a lányának. A lánya a saját életét akarja élni. Szerintem Joelnek semmi köze az esethez. – Szerintem sincs. Szerintem az emberünk kifejezetten Doughertyék házát választotta. Vagy odáig követte Caitlint, vagy véletlenül meglepte, és kihasználta az alkalmat. – És még mindig lehet, hogy Burnette az igazi célpont. – Solliday becsukta az ajtót, majd körbement a saját oldalára. A motor felbőgött, amikor Mia Meghallotta a férfi mély nevetését. – „Bubba nevű bunkók, akik a közeli barátságot akarnak veled kötni." Ez olyan költői. Használhatom? Mia a férfira mosolygott, és egy pillanatra furcsa békét érzett. – Csak tessék. Néma csöndben mentek vissza az őrsre, mindketten kihasználták az időt, hogy meghallgassák az üzeneteiket. Solliday Mia autója mellé parkolt le. – Hűha – mondta. – Szép. Mia kedvtelve nézte a kis újjáépített Alfa Rómeóját. – Az egyetlen bűnös szenvedélyem. – Aztán kiszállt, és megfordult, hogy a férfira nézzen. – Barrington hivatalossá tette Caitlin személyazonosságát.

111

– És a labor talált egy azonnali üzenetet Doughertyék számítógépén a cache-ben. A küldés ideje egyezik azzal, amit Joel mondott. – Akkor előrébb léptünk. Mi lenne, ha holnap nyolckor találkoznánk Spinnelli irodájában? Bukik a reggel nyolcas megbeszélésekre. – Megnézem, hogy addigra sikerül-e megszereznem az általam gyűjtött mintákról a laboreredményeket – mondta Solliday –, és megvárhatom az asztalánál. A Dougherty házaspár hagyott üzenetet, hogy éjfélkor érnek az O'Hare reptérre. Miután tájékoztattuk Spinnellit, beszélhetünk velük. – Megkérem Jacket, hogy ő is jöjjön el a holnapi megbeszélésre. Elmondhatja, mit tudott meg a szőnyeg elemzéséből. Legalább pontosabb képet kaphatunk arról, hol történtek a dolgok. – Mia egy percig csöndben maradt, majd felsóhajtott. – Láttam, amikor a társam összerogyott. A férfinak egy pillanat kellett, hogy rájöjjön, miről van szó. – Úgy érti, ma reggel, amikor az ablakot bámulta? Mi történt azon az estén? – El akartuk kapni ezeket a pasasokat egy South Side-i gyilkosság miatt. Gettst és DuPreet. Egy drogüzlet volt, ami felett elvesztették az irányítást, és megöltek két nőt, akik a kereszttűzbe kerültek – felsóhajtott. – Mindegy, kaptunk egy tippet, hogy egy lakásban rejtőznek, de nem voltak ott. – Átverés volt. – Úgy fest. De láttam őket. És meglőtték Abe-et. – És magát is – mondta a férfi, mire Mia szája szomorú mosolyra húzódott. – Csak egy karcolás. Míg betegszabin voltam, Spinnelli átadta az ügyet másnak. 112

– Annak a két pasasnak, akiket ma délután küldött. Félreálltak, míg maga leszedte DuPreet. Mia elmosolyodott, amikor kihallotta a férfi hangjából a hitetlenkedést. – Ez... ajándék volt, ami azt illeti. Hagyták, hogy elejtsem a vadat. Tudták, hogy ez milyen sokat jelent nekem. – Azt hiszem, ezt meg is értem. Nézze, sajnálom, ami ma reggel történt. De a dzseki meg a kalap miatt a külseje olyan... visszatetsző volt. – Visszatetsző? – kérdezett vissza Mia vigyorogva. – Ne nevessen a jelzőimen – mondta a férfi könnyed hangon. – Rendben. – Mia elkomolyodott. – A rendes dzsekim kiszakadt, ahol a lövedék a karomat érte, és csupa vér lett – jobbára Abe vére került rá. – Meg kell vámom a következő fizetésemet, mielőtt új kabátot vehetnék. – Gúnyos mosoly ült az ajkára. – Az összes készpénzemet a kocsimra költöttem. A férfi egyik szemöldöke megemelkedett. – És a kalap? – Elnézést, a kalap marad, mert kényelmes. Csak abban kell reménykedni, hogy nem esik. Viszlát. Már csapta volna be a kocsi ajtaját, amikor a férfi odahajolt, és nem engedte, hogy becsukódjon. szemében együttérzés tükröződött, és tisztelet is. – Sajnálom, ami a társával történt, Mitchell. És ami az apjával. – A férfi hátradőlt, és ismét elhelyezkedett a kormány mögött. – Akkor reggel nyolckor. Mia becsukta az ajtót, beszállt a saját kocsijába, és egyszerre érzett nyugalmat és izgatottságot. Beindította a motort, átkozva a hideg levegőt, amit a fűtés teljes erővel bevágott az utastérbe. 113

Még meg kell látogatnia Abe-et. Az, hogy mit fog neki mondani, ha ott áll mellette, már a jövő zenéje. November 27-e, hétfő, 18.40 – Jó volt. – Brooke másfél órán keresztül dédelgette azt az egy sört. – Mondtam, hogy jót fog tenni – mondta Devin önelégülten. Brooke szíve repesni kezdett, de eltökélte, hogy nem hagyja, hogy a sör elvegye a józan eszét. Devin nevetett meg viccelődött, de vele is csak ugyanannyira, mint a többi tanárral, akikkel a bárban találkoztak. Brooke-ot meglepte, mennyi tanár gyűlt ide a happy hourra. Láthatóan nem ő az egyetlen, akit ennyire feszültté tesz a munkája. – A többiek mikor mennek haza? A férfi meglepettnek tűnt. – Hétfő este van. Maradunk, és megnézzük a meccset. – A meccset. – A hétfő esti amerikai focit. A meccset. Mondd, kérlek, hogy viccelsz. – Nem. Az én családom nem foglalkozott sporttal. Devin kényelmesen hátracsusszant a széken. – Akkor mi jót csináltatok a szabad időtökben? – Társasoztunk. Scrabble. Rizikó. Legyen ön is milliomos! A férfi ajka megrándult. – És én még azt hittem, én vagyok a különc. Én nem tartalak annak. Már a gondolatba is beleszédült, és kereste a szavakat, amelyek megoldhatnák a nyelvét. – A könyvtáros azt mondta, hogy a matektudásodat rossz célra használod fel. 114

A férfi hátradöntötte a fejét, és úgy nevetett. – Csak haragszik, amiért mindig megnyerem a fogadást. – Felvonta az egyik szemöldökét. – Neked is részt kellene venned benne. Vagyonokat kereshetnék neked. A férfi nevetésétől Brooke-ot egészen átjárta a forróság. – Vagyonokat? A férfi vállat vont. – Nos, vagy csak öt dolcsit vesztenél. Brooke felsóhajtott. – Öt dolcsi egy vagyon. A férfi elgondolkodva nézett rá. – Senki sem gazdagszik meg a tanári fizetésből. Ezt tudtad, ugye? – Ezt tudtam. – De van, amit nem? – Arról álmodtam, hogy a segítségemmel a gyerekek megszeretik az olvasást. De nem így működik. – Komolyan aggaszt Manny és a tűz, ugye? – Már a gondolattól is rosszul vagyok, hogy esetleg valami borzalmas dolog elkövetése felé lököm. Devin felsóhajtott. – Brooke, nem tetethetsz meg valakivel olyasmit, amit nem akar megtenni. Az összes srácnak megvan a maga előélete. Manny számára ez a tűz. Mike-nak a lopás. – És mi a helyzet Jeff-fel? – kérdezte Brooke rosszkedvűen, mire Devin a szemét forgatta. – Jeffet senki sem érti. Hónapok óta próbálok közelebb kerülni ehhez a sráchoz. Van valami kegyetlen benne. Sajnos egyben ő az egyik legokosabb gyerek, akivel eddig találkoztam. 115

Brooke nagyot nézett. – Jeff? – Igen. Ez a gyerek matekzseni. Ha nem lenne itt az intézetben, ösztöndíjakat kapna. Valami megmozdult Brooke-ban. – Amikor betölti a tizennyolcat, lezárják az aktáját. Ebből semmi sem fogja rontani az esélyeit, hogy bekerülhessen egy jó iskolába. – Nem számít. Ezt a srácot a Reményből kikerülés után egy hónapon belül le fogják tartóztatni. Brooke érezte, hogy felforr benne a düh. – Hogy mondhatsz ilyet? Miért mondasz le róla? Devin jelzett a pincérnőnek, hogy még egy sört kér, majd a tekintete visszatért Brooke-ra, a szemében szánakozás volt. – Nem mondtam le róla. Ő az, aki lemondott magáról. A fél karomat odaadnám, ha változtathatnék a helyzeten, de túl sokszor láttam már ilyet. És te is így leszel vele. – Én nem akarok úgy belefásulni, mint... – megzabolázta a haragját. – Mint én? Akkor jó. De légy óvatos, Brooke! Ezek a srácok veszélyesek. – Szemét a bárpult fölé helyezett televízióra emelte. – Ahogy nézem, havazást ígérnek. Hirtelen, de hatásos témaváltás volt. Brooke összeszedte a retiküljét és a kabátját. – Sajnálom, Devin. Nem voltam igazságos. A férfi szomorúnak tűnt. – Ugyan, igazad van. Belefásultam. Sajnos ennek így kell lennie, különben a fejedre nőnek. Én is vívódom. Egyszerre szeretném megmenteni, és örökre rács mögött tudni őket. Néha

116

halálra rémítenek. – A férfi a kabátot méregette. – Nem maradsz a meccsre? Brooke majd éhen halt, de a karácsonyi vásárlás jó nagy darabot kiharapott a költségvetéséből. Semmi vendéglőben evés januárig. – Nem. Haza kell mennem, és föl kell készülnöm a holnapi órára. Nagy meglepetésére a férfi fölállt, és fölsegítette rá a kabátot. – Sötét van odakint, és a környék nem a legjobb. Kikísérlek a kocsiig. November 27-e, hétfő, 19.45 Reed felnyögött, amikor egy éles könyök hirtelen az oldalába mélyedt. Mérgesen nézett le a testvérére, aki ugyanilyen indulatosan nézett föl rá. Visszadobta a tányért a mosogatóba. – Ez fájt. – Pont ezt akartam. Ülj le, mielőtt tényleg nagyon undok leszek – nézett rá Lauren tettetett haraggal. – Megegyeztünk valamiben. De te nem tartod be valami jól a saját részedet. Ülj le, Reed! Reed leült. – Idejében fizeted a lakbért, és figyelsz Bethre. Ennyi elég. – Az alku alacsony lakbér volt a gyerekcsőszködésért és a takarításért cserébe. Fogd be, Reed! Lauren kevés lakbért fizetett az ikerház másik lakásáért, ezért részmunkaidős állást vállalhatott, míg az egyetemen órákat vett. A rugalmas időbeosztás azt jelentette, hogy 117

Reednek sosem kellett amiatt aggódnia, hogy ki vigyáz Bethre, míg ő dolgozik. Reed elképzelése szerint ezzel mindkét fél csak nyert. Ennek ellenére Laurennek is megvolt a maga önérzete. – Megkért Beth, hogy menj el vele vásárolni? Lauren fölnevetett. – Megkért. A nagy és erős férfi fél néhány sornyi ruhától? – Te ruhasorokat látsz. Én szörnyeket, amelyeknek árcédulából van a szemfoguk. Szóval, elmész vele? – Persze. Ha akarod, vehetek pár dolgot a karácsonyfa alá is a nevedben. Karácsony. – Sosem halogattam még ilyen sokáig a bevásárlást. Egyszerűen már nem tudom, minek örülne. – És emiatt úgy érezte, valamit végleg elveszített. – Már nem kislány, Reed. – Folyton emlékeztetsz rá. – Bánatos pillantást vetett a mennyezetre. Pár hónappal ezelőtt még semmi sem csábíthatta volna el Betht a hétfő esti meccs elől. De mostanában mindig kimentette magát vacsora után, mondván, hogy tanulnia kell. – Sosem gondoltam volna, hogy az, hogy felnő, azzal jár majd, hogy elkezdi nem szeretni azt, amit addig együtt csináltunk. Lauren együtt érző pillantást vetett rá. – Könnyű dolgod volt. Egy olyan lány, aki pont olyan jól támad, ugrik és szerel, mint bármelyik fiú. De a fiús lányok is felnőnek, és megszeretik a fodros cuccokat. A „fiús lány" kifejezés Mia Mitchellt juttatta az eszébe, és az ő „kényelmes" kalapját. – Nem minden fiús lány. Látnod kellene az új társamat. 118

Lauren szeme elkerekedett a meglepetéstől. – Egy nőt vettetek föl a TH-nál? – Nem, ez a nő a gyilkosságiaknál nyomozó. Lauren elhúzta a száját. – Ó! Csúnya ügy lehet. Reednek eszébe jutott a halottasházban fekvő Caitlin Burnette. – Fogalmad sincs, mennyire. – Akkor fejtsd ki! Milyen az új pipi? Reed rosszalló pillantást vetett rá. – Ha lepipizném, fejbe vágnál érte. Lauren elvigyorodott. – Ezt szeretem benned. Olyan okos vagy. Na, elő a farbával! – Amolyan sportos nő. – Aki az aznap elébe kerülő minden erőpróbára képes volt reagálni, akár egy gyászoló apáról, akár egy kilencvenkilós drogosról, akár egy arrogáns gyerekügyvédről volt szó. Aki ugyanilyen indulatosan nézett föl rá. Visszadobta a tányért a mosogatóba. – Ez fájt. – Pont ezt akartam. Ülj le, mielőtt tényleg nagyon undok leszek – nézett rá Lauren tettetett haraggal. – Megegyeztünk valamiben. De te nem tartod be valami jól a saját részedet. Ülj le, Reed! Reed leült. – Idejében fizeted a lakbért, és figyelsz Bethre. Ennyi elég. – Az alku alacsony lakbér volt a gyerekcsőszködésért és a takarításért cserébe. Fogd be, Reed! Lauren kevés lakbért fizetett az ikerház másik lakásáért, ezért részmunkaidős állást vállalhatott, míg az egyetemen 119

órákat vett. A rugalmas időbeosztás azt jelentette, hogy Reednek sosem kellett amiatt aggódnia, hogy ki vigyáz Bethre, míg ő dolgozik. Reed elképzelése szerint ezzel mindkét fél csak nyert. Ennek ellenére Laurennek is megvolt a maga önérzete. – Megkért Beth, hogy menj el vele vásárolni? Lauren fölnevetett. – Megkért. A nagy és erős férfi fél néhány sornyi ruhától? – Te ruhasorokat látsz. Én szörnyeket, amelyeknek árcédulából van a szemfoguk. Szóval, elmész vele? – Persze. Ha akarod, vehetek pár dolgot a karácsonyfa alá is a nevedben. Karácsony. – Sosem halogattam még ilyen sokáig a bevásárlást. Egyszerűen már nem tudom, minek örülne. – És emiatt úgy érezte, valamit végleg elveszített. – Már nem kislány, Reed. – Folyton emlékeztetsz rá. – Bánatos pillantást vetett a mennyezetre. Pár hónappal ezelőtt még semmi sem csábíthatta volna el Betht a hétfő esti meccs elől. De mostanában mindig kimentette magát vacsora után, mondván, hogy tanulnia kell. – Sosem gondoltam volna, hogy az, hogy felnő, azzal jár majd, hogy elkezdi nem szeretni azt, amit addig együtt csináltunk. Lauren együtt érző pillantást vetett rá. – Könnyű dolgod volt. Egy olyan lány, aki pont olyan jól támad, ugrik és szerel, mint bármelyik fiú. De a fiús lányok is felnőnek, és megszeretik a fodros cuccokat. A „fiús lány" kifejezés Mia Mitchellt juttatta az eszébe, és az ő „kényelmes" kalapját. 120

– Nem minden fiús lány. Látnod kellene az új társamat. Lauren szeme elkerekedett a meglepetéstől. – Egy nőt vettetek föl a TH-nál? – Nem, ez a nő a gyilkosságiaknál nyomozó. Lauren elhúzta a száját. – Ó! Csúnya ügy lehet. Reednek eszébe jutott a halottasházban fekvő Caitlin Burnette. – Fogalmad sincs, mennyire. – Akkor fejtsd ki! Milyen az új pipi? Reed rosszalló pillantást vetett rá. – Ha lepipizném, fejbe vágnál érte. Lauren elvigyorodott. – Ezt szeretem benned. Olyan okos vagy. Na, elő a farbával! – Amolyan sportos nő. – Aki az aznap elébe kerülő minden erőpróbára képes volt reagálni, akár egy gyászoló apáról, akár egy kilencvenkilós drogosról, akár egy arrogáns gyerekügyvédről volt szó. Tudta kezelni. És ami azt illeti, nagyon rátermetten. – Ennyi. Lauren a szemét forgatta. – Ennyi. És mi a neve? – Mitchell. Megint a szemforgatás következett. – A keresztneve... – Mia. – És Reed azon kapta magát, hogy tetszik neki a név hangzása. Illett hozzá. – Igazi nagyágyú. – És? Milyen? Szőke? Barna? Vörös? Alacsony vagy magas? Most Reeden volt a sor, hogy forgassa a szemét. 121

– Szőke. És kicsi. – A feje búbja alig ért Reed válláig. A válla megrándult, amikor lelki szeme előtt egy pillanatra azt látta, hogy a nő a szőke fejét az ő vállára hajtja. Mintha ennek bármi esélye is lenne. Valahogy nem tudta elképzelni, amint Mia Mitchell bárkire is támaszkodik. Már az is, hogy a gondolat fölmerült benne, nyugtalanító volt. Eszedbe se jusson, Solliday! Nem neked való. Lauren elkomorodott. – Túl kicsi, hogy fedezzen? Reed maga előtt látta, ahogy Mitchell leszereli DuPreet. – Azzal nem lesz gond. Lauren figyelmesen méregette. – Láthatóan mély benyomást tett rád. – A társam, Lauren. Ennyi. – Ennyi – ismételte Lauren. – Sosem lesz több unokahúgom vagy unokaöcsém... Reednek erre leesett az álla. – Mi van? Mégis, miből gondoltad, hogy lesz? – A fejét rázta. – Most már rajtad a sor a babázással. Nem rajtam. Még egyszer nem. Túl öreg vagyok hozzá. – Nem vagy öreg. Csak úgy viselkedsz. Mikor találkoztál utoljára nővel? És nem arra gondolok, amikor Beth tanáraival kellett beszélned, vagy meg kellett látogatnod a fogorvosod. – Kösz, hogy emlékeztettél. Be kell jelentkeznem fogkőeltávolításra. Lauren abbahagyta a mosogatást, és úgy, csupa habosan ököllel belevágott Reed karjába. – Komolyan kérdeztem. A férfi a karját dörzsölte. – Hé. Ma este megállás nélkül csak bántasz. 122

– Mert te megállás nélkül idegesítesz. Mikor, Reed? Mikor volt az utolsó randid? Amire önként ment el? Tizenhat évvel ezelőtt, amikor Christine-t meghívta kávézni a klasszikus költészet óra után, amitől Reed rettegett egészen addig a napig, míg nem találkozott Christine-nel. Azután a lány a saját verseit olvasta fel, csak neki, és az ő szíve akkor és ott örökre elveszett. – Lauren, fáradt vagyok. Hosszú napom volt. Hagyj békén! Lauren azonban nem tágított. – Nem randiztál már... a három évvel ezelőtti karácsony óta. A férfi megborzongott. – Nem is emlékeztess rá. Beth ki nem állhatta – és én sem. – Az, hogy Beth támogasson, fontos. De még fiatal vagy. Beth nemsokára végleg felnő, és te meg egyedül maradsz. – Lebiggyesztette az ajkát. – Nem akarom, hogy magányos farkas légy. A szavak elevenébe találtak. Túlságosan is élénk lett előtte a kép, hogy Beth felnő és elmegy. De Lauren aggódik érte. Ezért Reed visszanyelte a kurta megjegyzést, hogy Lauren törődjön a saját dolgával, és ehelyett megcsókolta a haját. – Szeretem az életem, Lauren. Vegyetek Bethnek olyan farmert, amiben nem néz ki huszonöt évesnek, rendben? – Kiment, és szinte érezte a hátán a testvére tekintetét. Az emeleten fülsiketítő, dübörgő zene hallatszott ki Beth szobájából. Reed feltételezte, hogy ez is, mint minden más, a felnőtté váláshoz tartozik. Ennek ellenére azt kívánta, bárcsak ne ilyen gyorsan menne végbe. Bedörömbölt Beth ajtaján. – Beth! A zene hirtelen elhallgatott, és a kutya csaholni kezdett. – Igen?! 123

– Csak beszélni szeretnék veled, kicsim. Az ajtó kinyílt, és egy sötét hajkorona jelent meg felül, és egy borzas kiskutyafej alul. – Igen? Reed nagyot pislogott, és hirtelen azt sem tudta, mit mondjon. A lánya szemöldöke a magasba szökött, aztán vissza, és most szinte összeért, ahogy Beth komoran nézte. – Jól vagy, apu? – Csak azon gondolkodtam, hogy egy jó ideje nem csináltunk semmit sem együtt. Talán ezen a hétvégén elmehetnénk... moziba vagy valami. Beth szeme gyanakvón szűkült össze. – Miért? Reed elnevette magát. – Mert hiányzol. Beth szeme felvillant. – Az egyik barátnőm meghívott a hétvégére, hogy aludjam ott. Reed megpróbálta lenyelni a csalódottságát. – Melyik barátnőd? – Jenny Q. Szeptemberben találkoztál az anyukájával a nyílt napon a suliban. Reed a homlokát ráncolta. – Nem emlékszem. Újra találkoznom kell vele, mielőtt elengedlek. Beth a szemét forgatta. – Rendben. Jenny Q.-val elvállaltunk egy szorgalmit a természetismeret órára. Holnap este átvihetsz, és akkor beszélhetsz az anyukájával.

124

– Elvihetlek? És mi lenne, ha úgy fogalmaznál, hogy „kérlek, apu"? És ne forgasd a szemed! – csattant fel, amikor a lánya pont ezt tette. Felsóhajtott. Nem azért jött, hogy vitatkozzon vele, de úgy tűnt, az utóbbi időben ez egyre gyakrabban esik meg. – Holnap beszélek vele. Beth szúrós tekintete lágyabb lett. – Koszi, apu. – Csöndes kattanással csukta be az ajtót, és Reed csak állt ott egy hosszú pillanatig, mielőtt bement volna a saját szobájába. Odabent megállt és felsóhajtott. A sáros tap-pancsnyomok még mindig ott éktelenkedtek az ágyneműn. Kicserélte, majd leült a matracra, és kezébe vette Christine képét. Christine... ő volt az igazi. Hiányzott. De szeretem az életem olyannak, amilyen. Amilyennek kialakította. Igaz, néha hiányzott valaki, akivel a csöndes órákban elbeszélgethetne. És ott voltak, ezt elismerte, a testi vágyak is. Hosszú idő telt el az óta, hogy nővel volt. Laurennek nem kellett erre emlékeztetnie. Soha nem keresett senkit, aki helyettesítse Christine-t. Ugyan melyik nő tudná? Christine szépséget hozott a világába, dédelgette az ő lelkét. De a testének szükségletei vannak. A Christine halála utáni első néhány évben azt hitte, hogy... a szükségleteit diszkréten kielégítheti olyan nőkkel, akiket nem érdekel egy hosszú távú kapcsolat. De hamar meg kellett tanulnia, hogy nincs ilyen teremtmény a földön. Minden nő, aki először megesküdött, hogy nem kellenek neki kötelékek, a végén mégis csak arra vágyott. És mindegyik megbántódott, mert Reed állta a szavát. Sajnos a megbántás– és kötelékmentes kapcsolat egyben szexmentességet is jelentett. Ezért inkább kibírta nélküle. Nem volt kellemes, de nem is a világ vége, mint ahogyan be szokták 125

állítani. Létezik fegyelem is. A lecke, amit a hadseregnél megtanult, hasznosnak bizonyult. Szerette az életét. A csöndes életét. De ma este a csönd a szokottnál is súlyosabbnak tűnt. Letette Christine fényképét, és kihúzta az éjjeli-szekrény fiókját, ahol tizenegy éve rejtegette a könyvecskét, a születésnapi és apák napi képeslapok kupaca alatt. Óvatosan kiemelte a rejtekhelyről, és a hüvelykujjával végigsimított a borítóján. Akkora volt, mint a tenyere. De tele volt Christinenel. Hagyta, hogy a könyv magától kinyíljon a legviseltesebb oldalnál. Christine egyszerűen csak azt a címet adta neki: „Mi". Sápadt, aranyzöld hajtás, Hajlékony tő, tétova levelek, Túl ifjak, hogy nagyra törjenek. Kemény szikla szorítja markába, Mi rejtekadó árnyat vet, S az angyalhaj gyökeret erősen tartja. Visszaveri a szelet, És csókká szelídíti Az esőcseppeket. Nekidőlve a durva kőszirtnek, Lassan kibontja levelét, S beissza a reggeli fényt. Ásványi magva táplálja, Bujává érik az így kapott életben, S már nem tudni, kit ki mentett meg. A lomb, mely a szikla fölé borul, Vagy a köves ágyék, melyből ő fakadt. A halk kopogásra hevesen kezdett verni a szíve. Visszatette a könyvet a képeslapok alá, egészen bolondnak érezte magát. 126

Hiszen ez csak egy könyv. Semmi oka úgy rejtegetni, mint valami bűnös titkot. Nem. Nem csak egy könyv. Emlék. Az enyém. – Gyere be! Lauren dugta be a fejét, bánatosnak látszott. – Ne haragudj, Reed. Túlfeszítettem a húrt. – Semmi baj. Szót se vesztegessünk rá. – Nos... Jó éjt! – Becsukta az ajtót, és Reed fölsóhajtott. Majd fölnevetett, mert a semmiből megjelent lelki szeme előtt Mia Mitchell képe, ahogy lábujjhegyen áll az előtt a kis arrogáns gyerekügyvéd előtt. – „Bubba nevű bunkók, akik a közeli barátságot akarnak veled kötni" – dünnyögte Reed maga elé. Valamiért azt gyanította, nem egy költészeti est lenne Mitchell számára az ideális első randevú. Mia Mitchell inkább valami fizikai dolognak örülne. Fut-ballnak, hokinak. Ha elhívnám, akkor meccsre mennénk, gondolta Reed, majd megrázta a fejét, hogy hagyta magát így elkalandozni. Sosem fogja elhívni randevúra. Sosem lesz első randevú Mia Mitchell-lel. A nő határozottan nem az ő esete. Hosszan nézte Christine fényképét. Ő volt az esete. A felesége maga volt a kellem és elegancia, szemében apró tűz gyúlt, amikor huncut vagy mókás gondolata támadt. Mitchell vad és merész, minden mozdulata tele elfojtott energiával, minden szava mentes a finomságoktól. Tekintete megpihent a fiókon, amelyben a könyvecske rejtőzött. Azok a szavak Christine szívéből szóltak. És a sajátjából. Nem tudta elképzelni, hogy egy olyan nő, mint Mia Mitchell, értékelné a szavak és érzelmek finom egyensúlyát. Nem mintha ettől Mia rossz ember lett volna. Egyáltalán nem. Csak épp nem neki való nő. 127

Nem mintha számított volna. Ez csak átmeneti munkakapcsolat közöttük. Amikor megtalálják Caitlin Burnette gyilkosát, minden visszatér a régi kerékvágásba. Pontosan olyan lesz megint minden, ahogy ő szereti. Összeszedte a piszkos ágyneműt. A félidőben pont be tud tenni egy adag mosást. Foci, maradék pizza hétvégéről és sör. Jó élet ez. November 27-e, hétfő, 20.00 Beth Solliday levette a fürdőköntöst, amelyet magára kapott, amikor az apja bekopogtatott hozzá, és most odaállt az egész alakos tükör elé. Kritikus szemmel méregette a hétvégére kiválasztott ruha színének és stílusának harmóniáját. Jenny Q. az interneten rendelte neki. Szó se lehet róla, hogy az apja megtudja, hogy megvásárolta. Két hónapon át mindennap kihagyta az ebédet, hogy megvehesse ezt a ruhát, de megérte. Bepötyögte Jenny számát. – Beth vagyok – vigyorgott. – Vagyis Liz. – Hogy állunk? – Előkészítettem a terepet. Azt mondtam neki, hogy már ősszel találkozott az anyukáddal. – Szuper. Akkor én is azt mondom anyunak, hogy már találkoztak. Úgysem emlékszik soha semmire. – Jó. Akkor holnap este találkozunk. – Hozd a cuccokat! – Persze, viszem. – Beth letette a telefont, és még egyet pördült. Átöltözött pizsamába, és eldugta a ruhát. Nemsokára kilép az életbe. Tapasztalatot szerez. Már nem kislány.

128

Hatodik fejezet November 27-e, hétfő, 20.00

Mia felmutatta a jelvényét az ápolónőnek. – Abe Reaganhez jöttem látogatóba. – Vége a látogatási időnek, asszonyom. – Azért jöttem, hogy megbeszéljük Reagan nyomozó lőtt sebét. Nyomra bukkantunk. A nővér az egyik oldalon beszívta az arcát. – Aha. Mi van a zacskóban, nyomozó? Mia lenézett a barna papírzacskóra, amelyben baklava lapult, Abe egyik kedvence. Aztán fölnézett, és rezzenéstelen arccal közölte: – Rendőrségi fotók. A nővér bólintott, belement a játékba. – A folyosó vége előtt a harmadik ajtó. Mondja meg neki, hogy ha a vérnyomása felmegy attól, hogy megette azokat a rendőrségi fotókat, akkor este a leghosszabb tűmmel látogatom meg. – Apám, maguk kegyetlenek – dünnyögte Mia, és hallotta, ahogy a háta mögött a nővér kuncog. Lassan közeledett Abe kórterme felé, a gyomra görcsbe rándult. Megállt az ajtó előtt,

129

és majdnem visszafordult. De a szavát adta. Halkan bekopogtatott. – Menjen el! Nem kérek több pudingot, sem almaszószt, sem semmit, amit belém akar tömni – hallatszott bentről a mogorva válasz, és Mia minden zaklatottsága dacára elmosolyodott. – És ehhez mit szólnál? – kérdezte, és maga elé nyújtva a zacskót, besétált. Abe az ágyban ült, meccset nézett a tévében. Levette a hangot, és óvatos pillantással Mia felé fordult, amitől leolvadt Mia arcáról a mosoly. – Az attól függ. Mi az? Belelesett a zacskóba, majd fölnézett, de az arckifejezése kifürkészhetetlen volt. – Maradhatsz. Mia félszegen zsebre dugta a kezét, míg a férfi arcát vizslatta. Abe lefogyott, az arca beesett lett. Mia szíve egy ütemet kihagyott, ahogy ismét erős bűntudat rohanta meg. A férfi egy szót sem szólt, csak nézte és várt. Mia felfújta az arcát, majd kifújta a levegőt. – Elnézést kérek. – Miért? – kérdezte a férfi kimérten. Mia elnézett oldalra. – Mindenért. Hogy hagytam, hogy meglőjenek. Hogy nem látogattalak meg... – vállat vont. – Hogy hagyom, hogy egy nagy tűvel böködjenek, ha megeszed, ami ebben a zacskóban van. Abe felhördült. – A nővérek csak fenyegetőznek. De nem ijedek meg tőlük. Ülj le! 130

Mia leült, de nem tudott Abe szemébe nézni. Amennyire lehetett, elhúzta a csöndet, mielőtt kibukott volna belőle. – Szóval... Hol van Kristen? – Otthon Karával. – A lányuk, akit Abe úgy kezelt, mintha a világ legnagyobb kincse lett volna, mert az is volt. – Mia, nézz rám! Kérlek. A férfi szemében nem harag villogott. Szomorúság ült benne, amiről Mia úgy érezte, el sem tudja viselni. Felpattant, de Abe elkapta a kezét. – Ülj le, Mia! – A férfi megvárta, míg Mia engedelmeskedik, majd halkan elkáromkodta magát. – Egy percig, egyetlen egy percig is azt hitted, hogy téged hibáztatlak ezért? Mia egyenesen a társa szemébe nézett. – Úgy gondoltam, hogy hibáztatnod kéne. De tudtam, hogy nem fogsz. – Azt sem tudtam, veled mi van. Mia... – Abe nagyot nyelt. – Azt hittem, utánuk mentél – mondta rekedten. – És nem voltam veled, hogy fedezzelek. Mia szomorúan fölnevetett. – Utánuk is mentem. De nem találtam meg őket. – Ne tedd ezt velem még egyszer. Kérlek. – Mit? Ne hagyjam, hogy meglőjenek? – Azt se... – mondta Abe szárazon. – Kristen mesélte, hogy ma reggel elkapott. – Remélem, sosem kerülök vele szembe a bíróságon. Nagyjából egycentisnek éreztem magam előtte. – A sárba döngölt volna, ha nem sajnált volna annyira. Azt mondtad neki, hogy azon az estén nem figyeltél. Miért? – Nem

131

hagyta, hogy Mia tiltakozni kezdjen. – Ne! Túl régóta vagyunk társak. Tudtam, hogy valami aggaszt. Mia mély levegőt vett. – Azt hiszem, az apám meg a temetés... Egyszerűen kikészített. A férfi szeme összeszűkült. Nem vette be a me-sét. Valamiért Mia sejtette is, hogy így lesz. – Olyan szörnyű, hogy nem mondhatod el nekem? Mia lehunyta a szemét, látta az apja végső nyughelye melletti sírkövet. Egy idegennel nézett farkasszemet fölötte. – Ha azt mondom, igen, megbántódsz? Abe egy lélegzetvételnyi ideig habozott, majd csöndesen megkérdezte: – Bajba kerültél, Mia? Mia szeme azonnal felpattant, és látta Abe arcán az aggódást. – Nem. Semmi ilyesmiről nincs szó. – Beteg vagy? – Abe arca megrándult. – Terhes? – Nem, dehogy. Abe megkönnyebbülten sóhajtott fel. – És nem is pasasról van szó, mert egy ideje nincs senki a láthatáron. – Köszi... – mondta Mia gúnyosan, mire Abe elmosolyodott. – Már majdnem elfelejtettem. – Csak próbálok segíteni. – A férfi mosolya elhalványult. – Ha valakivel beszélni szeretnél, gyere hozzám, jó? – Aha. – Mia örült, hogy befejezték. – Híreket hoztam. Emlékszel Gettsre és DuPreere? – Halványan dereng valami – mondta Abe, és a hangja megint kimért lett. 132

– Nos, úgy tűnik, eltaláltad DuPreet, mielőtt Getts talált el téged. A férfi szeme összeszűkült, figyelmes lett. – Akkor jó. Remélem, hogy szenvedett az a rohadék. – DuPree már annál is jobban szenved. – Mia mosolya inkább vicsorgás volt. – Ma én kaptam el. Joanna Carmichael elmondta, merre van. – A férfi szeme meglepetten kerekedett el, mire Mia komoran biccentett. – Majd a szívbajt hozta rám is. Azt hiszem, az a sok ólálkodás, amit művel, végre kezd kifizetődő lenni. De... Getts elmenekült. – Basszus – mondta Abe halkan. – Ne haragudj. – Mia. Te nem vagy komplett. Téged is meglőtt. Most tudja, hogy tudod, merre szokott lógni. Őrizetbe vetetted a haverját. Vagy eltűnik, vagy előbújik, hogy harcoljon. – Fogadni mernék, hogy inkább elrejtőzik. – Mindaddig, míg egy óvatlan pillanatban le nem csap rád. Én egyikük arcát sem láttam, de te igen. Te vagy az egyetlen, aki azonosítani tudja Gettst. Gyilkosságért akartuk elkapni. Most pedig már gyilkossági kísérletért is egy rendőr ellen. Szerinted azt akarja, hogy életben maradj? Mia már végiggondolta ezt. – Óvatos leszek. – Mondd meg Spinnellinek, hogy egy társra van szükséged, aki fedez. Míg vissza nem jövök. – Már kaptam valakit. Átmenetileg – tette hozzá gyorsan, amikor Abe sötét szemöldöke magasba szökött. – Komolyan? Kit? – Kölcsönadtak a TH-nak. Gyújtogatási és gyilkossági ügy. A pasas neve Reed Solliday. 133

Abe előrehajolt. – És? Öreg? Fiatal? Kezdő? Tapasztalt? – Elég tapasztalt. Egy kicsit idősebb, mint te. Elég idős ahhoz, hogy legyen egy tizennégy éves gyereke. – A borzongása kissé eltúlzott volt. – Túlságosan fényes a cipője. – Meg kellene korbácsolni. Mia fölnevetett. – Eleinte elég ellenszenvesnek tűnt, de szerintem nem lesz vele baj. Abe kinyitotta a zacskót, és Mia tudta, hogy minden meg lett bocsátva. – Nem kérsz, ugye? – Én útközben megettem a sajátomat. És ha a nővér kérdezi, akkor a zacskóban rendőrségi fotók voltak. Abe lopva az ajtó felé pillantott. – Hallod? Mia ajka megremegett. – Azt hittem, nem félsz a nővérkéktől és a fenyegetéseiktől. – Hazudtam. Az éjszakai nővér maga az anti-krisztus. – Kivette az édességet, és hátradőlt a párnán. – Mesélj erről a gyújtogatási ügyről. Semmit se hagyj ki! November 27-e, hétfő, 23.15 Penny Hill nem volt otthon. Miért nincs otthon? Az órájára pillantott, majd tekintetét a házra szegezte, melyet az előző éjjel oly gondosan felmért. A nő az elmúlt éjjel itt volt, tizenegyre már le is feküdt aludni. Ma este visszatért, bevetésre készen, de a nő nincs itt. Bekukucskált az utcafronti ablakon,

134

amelyet sűrű örökzöldek takartak el a kíváncsi tekintetek elől. Csak egy hatalmas kutya aludt a nappaliban a földön. A fogát csikorgatta. Három választása van. Egy: másnap éjjel visszajön. Kettő: a nő nélkül égeti föl a kócerájt. Három: türelmes lesz, és vár. Átgondolta a lehetőségeket. A kockázatát annak, ha itt vár, és talán meglátják. A vadászat jutalmát. Legutóbb lemondott a gyilkolásról, mert mindenáron fel akarta gyújtani a házat. Ma többet akar. Borzongással és nyugtalan vágyakozással idézte fel a kis Caitlint. Emlékezett, milyen erő lüktetett át a testén. Az a hihetetlen láz. Újra át akarta élni ezt a lázat. A teljes és tökéletes uralmat az élet és halál felett. És a fájdalom felett. Azt akarta, hogy az a ribanc nagy fájdalmat érezzen. Hogy kegyelemért könyörögjön. Azt akarta, hogy Penny Hill megfizessen. Az ajka ragadozómosolyra húzódott. Várni fog. Van ideje. A világ összes ideje az övé. Penny Hillnek viszont nincs. Tízig számol, és mehet a pokolba. November 27-e, hétfő, 23.25 Mia fölment a lakásához vezető lépcsőn. Remélte, hogy az egyórás futás megszabadítja az ideges feszültségtől, de csak egyet ért el vele: most izzadságban úszik, és a bekötözött válla lüktet. Abban a pillanatban, hogy belökte a bejárati ajtót, érezte, hogy valami megváltozott. A levegő meleg volt, és olyan szagú... mint a mogyoró vaj? – Le ne lőj! Csak én vagyok az. Hirtelen minden levegő kiszaladt a tüdejéből. 135

– Basszus, Dana, lelőhettelek volna. A legjobb barátnője az ebédlőasztalnál ült, és kezét a magasba emelte. – Kipótolom a mogyoró vajat... Mia becsukta a lakásajtót, és bereteszelte. – Ha-ha. Senki sem szereti a halott komikust. Mikor értél haza? – Dana és a férje a nevelt gyerekeikkel elutaztak a marylandi Eastern Shore-ra, hogy Ethan régi barátaival töltsék a hálaadást. – Tegnap éjfél körül. Akkora öröm volt ma reggel fölkelteni a gyerekeket, hogy iskolába menjenek. Ethannel föltettük őket az iskolabuszra, és visszabújtunk az ágyba. Mia kivett két sört a hűtőből. – Akkora gyötrelem lehet ágyba bújni Ethannel. Dana elvigyorodott. – Túlélem. – Száját húzva rázta meg a fejét a felkínált sör láttán. – Koszi, de nem kérek. Nem passzol a mogyoróvajhoz. – Megvárta, míg Mia lerogy az egyik székbe. – Egyszer sem hívtál vissza. Aggódtam. – Csatlakozz a kórushoz! – Majd felsóhajtott, amikor Dana barna szemében ingerültség villant. – Bocsánat. A fenébe, úgy érzem magam, mint egy rohadt lemez, amelyen megakadt a tű. Bocsánat. Elnézést. Sajnálom. Dana egyik szemöldöke megemelkedett. – Befejezted? – Aha – mondta durcásan és gyerekesen. És ebben a pillanatban ez nagyjából igaz is volt rá. – Rendben. Tudod, csak meg akartam nézni, mi van veled. Hogy nem haltál-e meg, vagy ilyesmi. Senki sem szereti a halott duzzogókat. Szóval, mit műveltél az utóbbi két hétben, 136

Mia, azon kívül, hogy elkerültél engem és láthatóan mindenki mást is? Mia nagyot húzott az üvegből, majd odament a konyhaszekrényhez, és kivette... a dobozt. Egyszerű fadoboz volt, se díszítés, se címke. Hihetetlen, hogy egy ilyen kis doboz annyi fájdalmat el tud nyelni. Letette Dana elé. – Tessék! – Miért érzem magam Pandórának? – dörmögte Dana, és kinyitotta a fedelet. – Ó, Mia... – Fölemelte a tekintetét, melyben most már megértés csillogott. – Legalább már tudsz róla. Legalábbis a fiúról. – Ezt a dobozt Bobby szekrényében találtam, amikor kiválasztottam a temetési ruháját. Egészen addig nem nyitottam ki, míg haza nem értem a temetőből. Bele akartam tenni a jelvényét. A jelvényt szertartásosan nyújtották át az anyjának Bobby Mitchell sírjánál. A koporsóra borított zászlóra fektették. Annabelle Mitchell nyúzott és törődött arccal fordult Mia felé, és a kezébe helyezte a jelvényt. Miát annyira meglepte a mozdulat, hogy elfogadta. A háromrét hajtott zászló rúdja most a kenyérpirítónak volt támasztva. A zászló hajlataiban valószínűleg Pop-Tarts-morzsák voltak, de Miát nemigen érdekelte, leszámítva talán azt, hogy mégiscsak összepiszkolt egy amerikai zászlót. Az üveggel a dobozra mutatott. – Ehelyett ezt találtam. Dana egy fényképet vett ki a dobozból. – Basszus, Mia. Pont olyan, mint te a gyerekkori képeken. Mia nevetése síri volt.

137

– Bobbynak jó erős génjei voltak. – Körbement, hogy Dana válla fölött nézze meg a pufók arcú kisfiút, aki egy kis fa hintaszékben ült, és egy piros teherautót szorongatott. A kisfiút, akit sosem látott, habár a nevét tudta. A születésnapját is. És a halála napját. – Még jó, hogy úgy néz ki, mint az én gyerekkori képeim. Ez a mi hintaszékünk, az enyém és Kelseyé. Bobby a mi képeinket is úgy csináltatta, hogy ebben ültünk. – Milyen ízléstelen. – Dana szava szelíd volt, de a szája feszes vonalba húzódott. – De ezt tudtuk róla. Csak Dana tudta róla. Dana és Kelsey. És talán Mia anyja. Mia nem volt teljesen biztos abban, hogy az anyja mit tudott, és mit nem. A kisfiú arcát bámulta. – Bobby szőke haját és kék szemét örökölte, ahogy én. És ahogy az a nő is kinézett, akárki legyen is. – Az utóbbi két hetet azzal töltötted, hogy próbáltad megkeresni. Sejtettem, hogy így lesz. Az a nő volt az az idegen, akit Mia az apja temetésén látott. Egy fiatal nőt, akinek szőke a haja és kerek, kék a szeme... akárcsak nekem. Egy pillanatra olyan volt, mintha tükörbe nézett volna. Aztán a nő lesütötte a szemét, és eltűnt a végső tiszteletadásra összegyűlt rendőrök tömegében. A temetési szertartás után Dana körbejárta az egybegyűlteket, és Miá-nak kellett minden egyes rendőr részvétnyilvánítását fogadnia. Az egész színjátéknak ez volt a legnehezebb része. Komolyan bólogatni minden egyenruhás ember felé, aki megfogta a kezét, és szinte suttogva elmondta, hogy az apja jó rendőr volt. Jó ember. Hogy az istenbe lehetett mindenki ilyen rohadtul vak? Amikor az utolsó egyenruha is eltűnt, és Mia ott állt egyedül az anyjával, fölnézett Danára, aki megrázta a fejét. A nő eltűnt. 138

Elég volt egy pillantást vetnie az anyjára, és máris mindent tudott, amit tudnia kellett. Annabelle Mitchell is látta. De Miával ellentétben az anyját mintha cseppet sem lepte volna meg a dolog. És mint életében annyiszor, az anyja tekintete a semmibe révedt. Nem volt hajlandó beszélni sem a nőről, sem a kisfiúról. Arról a rohadt sírkőről. LIAM CHARLES MITCHELL, SZERETETT FIÚGYERMEK. – Örülök, hogy te is láttad. Különben már rég a pszichiáter díványán feküdnék. – Nem képzelődtél, Mia. Az a nő ott volt. Mia ledöntötte a maradék sört. – Na ja. Tudom. Akkor és később is. Dana szeme elkerekedett. – Visszajött? – Párszor. Sosem mond semmit, csak néz. Sosem vagyok elég közel hozzá, hogy elkapjam. Esküszöm, hogy kezdek beleőrülni, Dana. És tudom, hogy az anyám tudja, ki az a nő. – De nem árulja el. – De nem ám. A jó öreg Annabelle. Azért a fiúról sikerült kiszednem belőle valamit. – Letette a sörösüveget, hirtelen keserű lett a szája íze. – Meg kell mondanom Kelsey-nek. Tudnia kell. Utoljára azon a napon beszélt a testvérével, amikor az apjuk meghalt. A plexin keresztül, mint mindig. Mia sosem kért soron kívüli láthatást a húgánál. Kelsey-re nézve nem lett volna jó, ha a többi rab megtudja, hogy a nővére zsaru. Kelsey-nek tudnia kell, Mia mire bukkant. Talán akkor végre megleli a békéjét. – Elmehetek megmondani neki – ajánlkozott Dana.

139

– Nem. Ez az én dolgom. De köszi. Nekem kell megoldanom. Ma kaptam egy új ügyet. – Kivel? Mia elgondolkodva méregette az üveget. – Reed Sollidayjel. Gyújtogatás. Dana szemöldöke megemelkedett, túl jól ismerte barátnője hangsúlyainak jelentését. – És? – Rendes pasasnak tűnik. Nőtlen. Van egy tizennégy éves gyereke. Úgy mozog, mint egy táncos. – Sosem értettem meg, miért vonz ez téged annyira. Mia bánatosan fölnevetett. – Én sem. Még az a szerencse, hogy tiltott terület. – Azt mondtad, hogy nőtlen. Mia elkomorodott. – Azt is mondtam, hogy rendes pasas. Dana dühösen fújt egyet. – Mia, kezdesz felbosszantani. – Pedig nem akarlak. Dana felsóhajtott. – Tudom. Szóval... Mihez kezdesz a dobozzal? – Nem tudom. – Elhúzta a száját. – Beletettem a dögcéduláimat. Dana tekintete Mia mellkasára vándorolt. – Akkor miért vannak még most is rajtad? Mia a nyakláncával babrált. – Mert onnantól kezdve, hogy betettem őket a dobozba, nem tudtam aludni. Nem tudom, talán pánikroham lehetett, vagy mi. Ezért fölkeltem, és visszatettem a nyakamba. – Egyik

140

szemöldökét megemelte. – Ez az azt megelőző éjjel volt, hogy Abe-et meglőtték. – Téged is meglőttek, Mia. – És nézz rám! – cinikusan tárta ki a karját. – Jobb vagyok, mint új koromban. – Föl nem foghatom, hogy egy olyan értelmes nő, mint te, hogy lehet ilyen babonás. Mia vállat vont. – Inkább leszek babonás, és élek, mint józan és halott. – Ha csak valami nyúlláb volna, akkor azt mondanám, kit érdekel, ha senkinek sem árt. De ezek Bobbyéi, Mia, és amíg le nem veszed őket, még mindig hozzá vagy kötve. – Dana kétségbeesett sóhajtással állt fel, és felvette a kabátját. – Ethan aggódni fog miattam, szóval mennem kell. Holnap ugorj át hozzánk! Valami különleges finomságot főzök neked vacsorára. A gyerekek hoztak neked valamit. – Kérlek, mondd, hogy nem egy újabb aranyhalat – könyörgött, mire Dana elmosolyodott. – Nem, nem aranyhalat. – Erősen magához ölelte Miát. – Menj, aludj egy kicsit! November 27-e, hétfő, 23.35 Penny Hill megkönnyebbülten sóhajtott fel. A garázsajtó több centivel közelebb volt, mint szokott. Nem kellett volna innom a puncsból. De végül is ez volt a búcsúbulim. Taxit kellett volna hívnom. Szerencséje volt, hogy nem karambolozott, és nem állították meg ittas vezetésért. Hát nem festene jól az aktámban? De az aktáját a mai nappal hivatalosan lezárták. 141

Huszonöt évet töltött el a család– és gyermekvédelmi osztály alkalmazottjaként, és ezzel elintézettnek tekintette a dolgát. Nagyon sok családdal került kapcsolatba. Sok sikert megélt. És sok mindent megbánt. Egy dolgot szégyellt. De azóta sok idő eltelt. Már nem tudja megváltoztatni. Szabad volt. Megrántotta az aktatáskáját, és megtántorodott. A táska szokatlanul nehéz volt. Mielőtt eljött, kipakolta az asztalát, és teletömte az aktatáskát. Túl sok puncsot ivott, ezért nem állt elég biztosan a lábán ahhoz, hogy most éjjel becipelje. Majd holnap beviszem. Most csak egy erős savlekötőre vágyott, meg egy puha párnára. Kimerültén nyitotta ki a bejárati ajtót. És előrezuhant. A feje nekicsapódott a korlátpillérnek, ahogy az ajtó becsukódott, és két erős kéz a magasba rántotta. Egy kemény testhez. Már épp fel-sikoltott volna, de hideg, kesztyűs kéz tapadt a szájára, és érezte, ahogy kést szegeznek a torkának. Nem küzdött tovább, mert remény kelt benne, amikor a lánya kutyája beugrándozott az előtérbe. Kérlek, Milo. Most az egyszer ne légy barátságos! De a kutya csak állt ott, és a farkát csóválta, és a háta mögött álló férfi testtartása ellazult. Előrébb taszította, be a konyhába. – Nyisd ki az ajtót! – utasította a férfi. – Engedd ki a kutyát! Penny Hill engedelmeskedett. Milo boldogan keresztülugrándozott a kerítés nélküli hátsó udvaron. – Most pedig zárd be az ajtót, ahogy volt! – mondta a férfi, és ő engedelmeskedett. Ekkor a támadója elvette a kezét a szájáról, és a következő pillanatban térdre lökte. Aztán hasra. Felkiáltott, amikor a férfi elkapta a haját, és a fejét a linóleumnak csapta. Erősen. 142

– Ha sikoltasz, kivágom a nyelved. Penny Hill mély levegőt vett, és csak azért is sikoltott. A férfi halkan fölnevetett, és belenyomta Penny Hill fejét a padlóba, és erősen beletérdelt a tarkójába. Valamit beletömött a szájába. Rongyot. Megpróbálta kiköpni, de csak öklendezett. Ne hányj. Ha hánysz, meghalsz. Úgyis meghalsz. Édes istenem. Meg fogok halni. Rémült nyöszörgés hagyta el a torkát, mire a férfi újra fölnevetett. A használt óvszert rejtő simítózáras tasakot a hátizsákba hajította. Caitlinnel szerencséje volt. Ez alkalommal nem támaszkodik a szerencsére. Ha valami oknál fogva nem sikerül teljesen elhamvasztani Penny Hillt, gondoskodik róla, hogy a DNS-e ne maradjon hátra. A nő a földön hevert, magzati pózba görnyedve. Fájdalmai voltak. De nem elég nagyok. Lesznek még nagyobbak is. Pár dolog még hátravan, és indulhat is. A nő kocsijában, amely járó motorral állt a ház előtt, megtalálta az aktatáskát a hátsó ülésen. Az aktatáska váratlan lelet volt. Ki tudja, miféle információt talál benne? De csak szépen, sorjában. Ugyanazt a nitrátzselét kente el a nő testén, mint amit a tojásba töltött, és egy gyújtózsinórt vezetett végig a helyiségen, a tojásból kilógó kanóc mentén. Ezúttal fölkészülve jött. Caitlin Burnette-et nem tervezte el, és nem gondolkodott. Rá benzint locsolt, pedig a másik tojásban lévő zselét kellett volna rákennie. A benzin túl gyorsan ég el. Azt akarta, hogy Miss Hill alaposan elégjen. De abban az esetben, ha mégsem így történik, nem akarta, hogy túlélje a tüzet, és meséljen. Az rossz lenne.

143

Még egyszer lehajolt a hátizsákjához, és kivette belőle a magával hozott két szemeteszsákot. Az egyiket a fejére húzta, és az oldalán kidugta a karját. A franciakulccsal eltávolította a gázvezeték szelepét a tűzhely mögött. Pár perc múlva a konyha felső fele megtelik gázzal. Leguggolt Penny Hill mellé késsel a kezében, és csak most vette észre, hogy a legfontosabbról majdnem elfeledkezett. Gyorsan átszaladt a ház túlsó végébe, összegyűrt némi újságpapírt, és bedobta a szemetesbe. Aztán a zsebéből elővett egy szűrő nélküli cigarettát, és óvatosan meggyújtotta, a szemetes szélére ültette, úgy, hogy az égő vége távolabb legyen a papírtól. Pár perc, és a cigaretta végigég. Vissza Miss Hillhez. Visszarohant a konyhába, és elkapta a nő karját. Erősen. A nő szeme lassan felnyílt. – Ezt Shane-ért – mondta. – Emlékszel Shane-re. Őt és a bátyját valami istenverte nevelőcsaládhoz küldted, a kibaszott semmi közepére. – A nő szeme ijedten villant meg, amikor fölismerte. – Sosem jöttél el, hogy megnézd, mi van velük. Egy egész év telt el. Meggyalázták őket. Most már érted, miért kell ezt tennem veled. Gyors mozdulattal elvágta a nő karját a könyöke fölött, és vér spriccelt a műanyag zsákra, amit viselt. Meleg és nedves vér. – Meghalsz – mondta. – De először égni fogsz. – Közelebb hajolt, egészen bele a nő arcába. – Számolj tízig, büdös kurva! Aztán menj a pokolba! Levette a műanyag zsákot, összetekerte, majd beletette a tiszta zsákba, a szerszámait a hátizsákba dobta, aztán az egészet a vállára kapta, és a mosókonyha viszonylagos biztonságából meggyújtotta a gyújtózsinórokat. Tíz... kilenc... Odarohant a 144

bejárati ajtóhoz, és becsukta maga mögött... Nyolc... Máris a kocsiban volt, kitolatott a ház elől, egész végig visszaszámolva. Három... kettő... és... Abban a pillanatban a levegőt robbanás rázta meg, és törött üvegek repültek ki Hill házának ablakaiból. Ez alkalommal sokkal jobban sikerült megbecsülnie a kanóc hosszát. Az utca végén járt már, amikor az első szomszéd kirohant az utcára. Óvatosan vezetett, hogy ne hívja föl magára a figyelmet. Csak ment, egészen az elhagyott bekötő-útig, ahol azt a kocsit hagyta, amelyet aznap este lopott el. Örökzöld levelekkel fedte be Hill kocsiját. Itt senki sem fogja megtalálni. Kocsit váltott, figyelt, hogy ne hagyja hátra a hátizsákját. Elhelyezkedett a volán mögött, és lehúzta a fejéről a símaszkot, majd elhajtott. Penny Hill most már nagy kínokat él meg. Majd később élvezi az elégtétel ízét. November 28-a, kedd, 00.35 – Igaza volt. Megint lecsapott. Reed megfordult. Mia Mitchell állt mögötte, és tekintetét le sem vette az égő pokolról, amely eddig Penny Hill otthona volt. Mitchell hamar kiért. – Olybá tűnik. – Mi történt? – A lakók nagyjából öt perccel éjfél után robbanást jelentettek. A 156-os és a 172-es alakulat jött ki a hívásra, éjfél után kilenc, illetve tizenöt perccel. A helyszínen a tűzoltóparancsnok azonnal látta a hasonlóságot a szombati tűzzel. Larry Fletcher negyed egykor hívott engem – ő meg azonnal felhívta Mi-tchellt. Az éjjel kellős közepén várható 145

nyűgös fogadtatásra számított. Ehelyett a nő azonnal éber lett, ahogy egy profihoz illik. Reed a nézelődők felé pillantott, és halkabban folytatta, hogy csak Mitchell hallja. – Szerintük a tulaj otthon volt. A neve Penny Hill. Két ember bement megkeresni. Rettenet, szánalom és szomorú lemondás tükröződött a nő szemében. – Ó, basszus. – Tudom. A két ember a ház jobb oldalát nézte meg, de a lakó nem volt ott. – Megnézik a konyhát is? – Még nem tudnak bejutni oda. Elzárták a gázt, és egy tömlőt bevittek a házba. Dolgoznak rajta. A nappaliban volt egy kisebb tűz. – Szemetes? – kérdezte Mitchell, mire Reed egyik szemöldöke a magasba szökött. – Aha. – Ezen töprengtem. A szemetes volt a kakukktojás a Dougherty-házban. – Egyetértek. A szilárd égésgyorsító kifinomult megoldás volt. A benzin mintha egy utógondolat lett volna, de a szemetes már-már... – Gyerekes – fejezte be Mitchell a mondatot. – Ma este elmeséltem Abe-nek. Ő is ugyanezt gondolta. Abe-nek... A társának, aki még mindig a kórházi ágyhoz van kötve. – Hogy van? Mitchell kurtán bólintott. – Jól. Akkor, gondolta Reed, Mitchell is. Aminek örült. 146

– Jó. – Beszélt már a nézelődőkkel? – Igen. Előtte senki nem látott egy árva lelket sem, de mindenki odabent volt, aludt, vagy tévét nézett. Aztán hirtelen egy nagy robbanás. Az egyik szomszéd kerékcsikorgást hallott közvetlenül a robbanás előtt, de a férfi eléggé zaklatott. – Reed a tömeg szélén álló, riadt tekintetű férfi felé mutatott. – Dániel Wright. Féknyomok találhatók a felhajtón, és Mrs. Hill kocsija eltűnt. – Kiadom a részletes körözést a kocsira. – Már megtettem. – Reed megemelte a szemöldökét, amikor Mitchellé a magasba szökött. – Remélem, nem bánja. Mitchell meglepetten pislantott. – Persze hogy nem. Legalább megvan. – Visszafordult a tűz felé. – Megfékezték. – Ezt hamarabb sikerült. Még nem harapódzott el az emeleten. – A Dougherty-házban föl akarta gyújtani az ágyat – jegyezte meg Mitchell. – Itt miért nem? Reed is ugyanezen törte a fejét. Két tűzoltó jött ki a házból. – Gyerünk – mondta Reed, és elindult a tűzoltókocsi felé, ahol Larry állt adóvevővel a kezében. – Nos? Larry komoran nézett rá. – Bent van. Mahoney azt mondja, ugyanúgy néz ki, mint az előző áldozat. Nem tudtunk elég közel kerülni ahhoz, hogy idejében kihozzuk. – Mitchellt méregette. – És maga? – Mia Mitchell, a gyilkosságiaktól. Ezek szerint maga Larry Fletcher. Larry arckifejezése komorból bizalmatlanná változott. – Igen. Miért kellenek a gyilkosságiak? 147

Mitchell fölnézett Reedre, kék szeme vádlón szegeződött rá. – Nem mondta el neki? Reed a homlokát ráncolta. – Hagytam üzenetet, hogy hívjon vissza. – Mit nem mondtál el nekem? – kérdezte Larry, mire Mitchell fölsóhajtott. – Az előző tűz áldozata már halott volt, amikor a tűz keletkezett. Lehet, hogy ez az áldozat is. Larry gondterhelten ráncolta a homlokát. – Nem kellene megkönnyebbülést éreznem, de azt érzek. – Az emberi természet – mondta Mitchell. – Semmit nem tudtak volna tenni. – Köszönöm. Talán tudunk majd aludni az éjjel. Beszélnetek kellene az emberekkel, akik bementek. Mahoney-val és az újonccal. Hé! – kiáltott oda a két férfinak. – Mahoney! Hunter! Gyertek ide! Mahoney és a legújabb próbaidős tűzoltójuk odaballagott hozzájuk, a nyakukban lógó oxigénmaszkot leszámítva még mindig teljes felszerelésben. Mindkettő kimerültnek és elgyötörtnek látszott. – Elkéstünk – mondta Mahoney a füsttől rekedt hangon. – A nő szénné égett, ahogy az előző is. Az újonc csak a fejét rázta. – Istenem – a hangja vastag volt, rémült. Mitchell előrébb lépett, és bebámult az újonc sisakja alá. – David? Az újonc hátratolta a sisakot. – Mia? Te meg mit keresel itt?

148

– Ezt a kérdést én ugyanúgy föltehetném neked. Tudtam, hogy levizsgáztál, de azt hittem, hogy még mindig a kinevezésre vársz. – Három hónapja vagyok a 172-essel. Abból, hogy te is itt vagy, arra kell következtetnünk, hogy gyilkosságról van szó. És a tűz csak arra szolgált, hogy elfedje a nyomokat. – Logikus feltételezés. Ismered Sollidayt? Az újonc a hóna alá vette a sisakot. Komoly, szürke szemek szegeződtek Reedre, és ingerültség villant bennük, amikor a tűzoltóparancsnok a férfi arcát tanulmányozta. Ez a pasas még piszkosan is olyan volt, mintha egy naptár lapjairól lépett volna le. – Nem. David Hunter vagyok, az új srác. – Reed Solliday, TH. Ha jól értem, akkor ismeritek egymást. Mitchell szája szegletében szomorú mosoly bujkált. – Igen, régebben jókat szórakoztunk. A gondolatra, hogy Mitchell ezzel a jóképű újonccal szórakozgatott, ingerültség futott végig Reeden, olyan erősen és sebesen, hogy egészen megrázta. Hűha. Ha Mitchell és Hunter egy pár voltak, akkor rohadtul nem tartozik rá. A tűzeset viszont igen. – Mondd el, mit láttatok! – Először semmit – ismerte el Hunter. – Túl sűrű volt a füst. Fekete. A víz azonnal elpárolgott. A vízpermet visszahullott ránk. Tovább mentünk, végigjártunk a hálószobákat, de egyik ágyban sem találtunk senkit. Végül közel tudtunk kerülni a konyhához. – Lehunyta a szemét, és görcsösen nyelt egyet. – Majdnem ráléptem, Mia. Olyan... – Semmi baj. Nem szép látvány, akkor sem, ha az ember nem először lát ilyet. Milyen pózban hevert? 149

Hunter mély levegőt vett. – Magzati pózban. Mahoney levette a sisakját, és letörölte a homlokáról a verejtéket. – Magasan volt a tűz, Reed. Az elszenesedés vonala szemmagasságban. Ahogy az előzőnél is. És a tűzhely el volt húzva. – És mi a helyzet a szemetessel a nappaliban? – kérdezte. – Csak egy fémszemetes, tele újságpapírral – válaszolt Mahoney. – A lány, akit szombaton találtunk, már a tűz előtt meghalt – mondta Larry. – Lehet, hogy ez a nő is. Mahoney kifújta a levegőt. – Köszi. Ez segít egy kicsit. Végeztünk? Reed lenézett Mitchellre. – Maga végzett? – Aha. David... Add át üdvözletemet az anyukádnak! – mondta, de nyilvánvalóan valami más helyett. Hunter szája mosolyra húzódott. – Átadom. Remélem, még találkozunk. Mahoney és Hunter elsétált, és Reed már nem csikorgatta a fogát. – Még nem mehet be – mondta, és dühös volt magára, amiért ilyen udvariatlan hangon szólalt meg. – A bakancsa nem védi meg a lábát a hőtől. – Visszafordult, elindult a terepjárója felé, Mitchell utána. – Mikor mehet be Jack és a csapata? – Még egy óra. Ben és Foster meg én megyünk be elsőnek, de már most nyugodtan fölhívhatja Ungert. – Leült a platóra, hogy fölvegye a bakancsát. Amikor Mitchell befejezte a hívást, 150

zsebre vágta a telefont, és őt figyelte csípőre tett kézzel. A nő fürkésző tekintete, a hideg levegő meg a saját ingerültsége épp elegendő volt ahhoz, hogy az ujja a szokottnál is ügyetlenebb legyen, ahogy a bakancsot fűzte. Végül Mitchell finoman arrább tolta a kezét, és átvette a feladatot. – Mindig ennyire makacs, és nem kér segítséget? – csattant fel Mitchell. – Maga mindig ennyire tekintettel van a másik ember érzéseire? – vágott vissza Reed, mire a nő felszegte a fejét, és összeszűkült szemmel nézte. Fagyosan. – Nem. Az emberek ezért beszélnek szívesebben Abe-bel. De Abe nincs itt, szóval kénytelen velem beérni. – Mitchell leengedte a kezét, és hátralépett. – Kész is van, kispajtás. Nézze meg maga az áldozatot, ha nem bánja, mivel nekem nincs megfelelő lábbelim. A nő szarkazmusára hirtelen magához tért. – Nézze, én csak... – Csak mit? Mit, Solliday? – Köszönöm. – Felkapta a felszerelését, és elindult a ház felé. – Tudna keríteni valakit, aki kordában tartja a tömeget, amíg bemegyek? És hívja fel az orvos szakértőt is! – Meglesz. Mia nézte, ahogy a férfi belép Hill házába, egyik kezében elemlámpa, a másikban a szerkentyűi. Szép járás. Már megint akaratlanul is beletaposott valaki leikébe. Vagyis ez esetben rá az ujjára. Inkább állj neki a munkának, Mia! Félrevonta Mr. Wrightot. – Mitchell nyomozó vagyok. Ismerte Mrs. Hillt? A férfi válla lehanyatlott. – Ezek szerint meghalt? Penny meghalt?

151

– Attól tartok, igen. Sajnálom. El tudná mondani, pontosan mit látott? A férfi bólintott. – Aludtam, de fölébredtem erre a csikorgásra. Az ablakhoz rohantam, és láttam, hogy Penny kocsija elhajt. Egy másodperccel később... Felrobbant a háza. Kétségbeesetten rázta a fejét. – Sötét volt, és minden olyan gyorsan történt... Sajnálom. Mia is sajnálta. – Mrs. Hill mindig a ház előtt parkolt? – Csak mostanában. A lányának át kellett költöznie a házából egy lakásba, ezért Penny a garázsban tárolta a holmijait. – Ismeri Mrs. Hill lányát? – Egyszer vagy kétszer beszéltem Margarettel, egy hónapja. Azelőtt Milwaukeeban lakott. Azt nem tudom, most hol él. Pennynek van egy fia is, Cincinnatiban. A neve Mark. – Tudja, hogy Mrs. Hill hol dolgozott? – Szociális munkás volt. Miában azonnal megszólalt a vészcsengő. A szociális munkások gyakran válnak bosszú célpontjává. – Köszönöm. – Egy névjegykártyát nyomott a férfi hideg kezébe. – Ha valami eszébe jutna, kérem, hívjon fel! Mia végigjárta a tömeget, de úgy tűnt, egyedül Mr. Wright látott bármi érdemlegeset. Visszament a tűzoltóautó mögé, ahol már tekerték fel a tömlőt. David Hunter ott állt, háttal nekidőlve a járműnek, a szemét lehunyva, az arca nyúzott volt. – Hogy vagy, David? – suttogta, és a férfi elgyötörtén fordult felé. – Hogy bírod? – kérdezte válasz helyett. 152

– Ahogy lehet. Egyszerre csak egy nap. A legtöbb eset, amivel találkoztok, nem lesz ilyen. Hála istennek az enyém sem. – Ép vállával nekidőlt a tűzoltóautónak, és fölnézett a férfira. David jó pár centivel magasabb volt, mint Solliday, de közel sem olyan széles vállú. És David simára borotválta az arcát, sehol az az ördögi külső, ami olyan jól áll Sollidaynek. – Eladtad a műhelyedet, amikor feljöttél ide? – Nem. Fölvettem valakit, aki vezeti helyettem. A szabadnapjaimon lemegyek, és kirángatok pár motort. Vagy amit éppen kell. – Egyik szemöldökét felvonta. – Nem kell az Alfádnak egy kis tuning? – Nem, még tart a legutóbbi tuningod. Ezek szerint nem tétlenkedsz. David egyenesen a szemébe nézett. – Ez tűnt a legbölcsebb megoldásnak. David Hunternek csúnyán összetört a szíve. Valamikor régen beleszeretett Danába, de Mia barátnője ezt észre sem vette. Aztán Dana beleszeretett valaki másba, és senki, aki együtt látta Danát és Ethan Buchanant, nem mondta volna, hogy nem ők a tökéletes pár. Mia mindennél jobban örült a legjobb barátnője boldogságának, de mindig szíven ütötte, amikor meglátta David Hunter szemében a puszta fájdalmat. – Senki sem tudja, David. Ha rajtam múlik, soha nem is fogja. A férfi arcára keserű mosoly ült. – Azt hiszem, ez némi vigaszt jelent. – Ellökte magát a járműtől. – Szóval mi folyik itt, Mia? Őszintén. – Még nem tudjuk. Figyelj, láttál már olyan tüzet, amelyik így nézett ki?

153

– Nem, de még csak három hónapja csinálom. Kérdezd meg inkább Mahoney-t. – Meg is fogom. Mi a helyzet a szemetesben keletkezett tűzzel? Hány ilyennel találkoztál? – Át kell gondolnom. Jó néhánnyal, de a legtöbbet kisgyerekek rakták, olyan alsós korúak. – Visszanézett a házra. – Ezt nem gyerek csinálta. Mia a homlokát ráncolta. – A legtöbb gyújtogató húsz éven aluli, nem? – De igen. Viszont a barátod, Solliday, ezen a téren sokkal jobb információforrás lenne. Nem a barátom. Váratlanul érte a gondolat keserűsége. Csak átmenetileg a társam. – Majd megkérdezem. Most pedig beszélnem kell Mahoneyval, mielőtt elmentek. November 28-a, kedd, 1.35 Ez viszont, gondolta, sokkal, de sokkal jobban ment. Félrehajított egy lapátnyi sarat. Gyakorlat teszi a mestert, végül is. Gyorsan befedte a kiásott lyukat, eltemette, amit elhozott a helyszínről. Az óvszer és a véres műanyag zacskó itt maradhat, míg vissza nem tud jönni, és rendesen el nem tudja tüntetni őket. Visszafelé meg kellett volna állnia és megszabadulnia tőlük, de paranoiás volt, állandóan a visszapillantó tükröt leste. Az óvatosság fölöslegesnek bizonyult. Senki sem követte. Senki sem látta. Penny Hill kocsiját hátrahagyta, a rendszámot és a járműazonosító számot leszedte. Elég messzire hajtott vele

154

azon az elhagyott úton, hogy egy ideig ne bukkanjanak rá. Tudta, hogy semmit sem hagyott maga után, de az ember sosem lehet elég óvatos. Egyetlen hajszál is okozhatja a vesztét. Természetesen ahhoz előbb el kell kapniuk. És ez sosem fog megtörténni. Óvatos volt. Ügyes. Könyörtelen. Elmosolyodott, ahogy ledöngölte a földet. Penny Hill szenvedett. Még mindig hallotta a nő nyöszörgését. Sajnos elnyomta a szájába tömött rongy, de ez volt a szükséges rossz. A rongy azonban nem takarta el a nő üres, üveges tekintetét, amikor végzett vele. És a nő pontosan tudta, hogy miért. Ettől sokkal jobb volt. Hirtelen megmerevedett, egyik keze görcsösen markolta az ásó nyelét. Basszus. Elfelejtette az aktatáskát. Penny Hill aktatáskája még mindig ott hever a kocsi hátsó ülésén. Igyekezett lehiggadni. Semmi gond. Majd visszamegy, és elhozza a táskát, amint lehet. Elég jól elrejtette ahhoz a kocsit, hogy addig sem bolygatja senki. Fölnézett az éjszakai égre. Több óra van még hajnalig. Még aludhat is egy kicsit, mielőtt a napja hivatalosan elkezdődne. A fiú az ablakból nézte, a szíve a torkában dobogott. Ő jár kint, megint. Hozott valamit, megint. Szólnia kéne. Muszáj lenne. De annyira fél. Csak figyelte, míg a férfi nem végez, míg le nem fedi a rejtekhelyei, megint. A képzelete mindenféle ocsmány képeket vetített arról, hogy a férfi mit temethetett el. De annak a valósága, amit a férfi tenne, ha ő szólna valakinek, éppolyan borzalmas volt. Ebben a fiú egészen biztos volt.

155

Hetedik fejezet November 28-a, kedd, 7.55

Fáradtnak tűnik. Ez volt Reed első gondolata, amikor megállt a gyilkossági osztály ajtajában, bal kezében egy pár bakancsot szorongatva. Mitchell hátradőlt a székében, a kopott bakancsba bújtatott lába az asztalra téve, és teljes figyelmét az ölébe helyezett vastag mappának szentelte. Mitchell fölkapta a fejét, amikor Reed a nehéz bakancsot az asztalra ejtette. Aztán végigmérte a lábbelit, majd félmosollyal az arcán fölnézett. – Még nincs is karácsony. Meg vagyok hatva, Solliday. Reed kinyújtotta a kezét, és a nő arcán igazi elismerés ragyogott fel. – Na, ez a beszéd... – Mitchell az asztalra tette a mappát, és elvette az egyik, Reed által a kartonpapír tartóból hozott műanyag poharat. – Igazi kávé – mondta Reed. – Nem az a poshadt vacak, ami az itteni kávéskannában van.

156

– Igen, de a poshadt vacakban épp elég nagy a koffeinkoncentráció ahhoz, hogy napokig bírjuk. – óvatosan nézett föl, kezében a műanyag dobozos kávétejszínt tartva. – Szeretné, ha beleönteném a tejszínt a kávéjába, vagy megint sértegetni fogjuk egymást? Reed fölnevetett. – Én feketén iszom. – Lenézett az asztalon lévő irattartóra. – Roger Burnette ügyei? – De nem a nyilvántartóból. Tegnap kikértem, az ügyintézőnk azonban még nem hozta fel őket. Ezek Burnette saját jegyzetei. Már itt várt, amikor reggel bejöttem. Nevek, címek, dátumok mindenkiről, akiket az utóbbi pár évben magára haragíthatott. Szerintem segített neki a tudat, hogy tesz valamit az ügy érdekében. – És? Mitchell elhúzta a száját. – Mindenki, aki itt van, neheztelhetett rá. – Ezek szerint visszaértünk ahhoz, hogy Caitlin lehetett az apja elleni bosszú eszköze. Mitchell beleöntötte a tejszínt a kávéba, és visszatette a pohárra a kupakot. – Nem tudom. Azt viszont igen, hogy Penny Hill szociális munkás volt. Valószínűleg az évek során sok gyereket emelt ki sok családból. Bizonyos értelemben nagyon sok életet fölforgatott. Szerintem érdekes lenne összevetni Roger Burnette ügyeit a Penny Hűiéivel. Hátha valaki mindkettőjüket utálta. – Roger Burnette ismerte Penny Hillt? – Nem. Reménykedtem, hogy igen, de Burnette sosem hallotta ezt a nevet. – Letette a lábát a földre. " Most pedig itt 157

az ideje a reggeli megbeszélésnek. Megkértem Jacket és az orvos szakértőt, hogy jöjjenek ők is. – Felkapta a mappát és a kávéját. – A pszichológusunkat is megkértem, hogy ugorjon be. A neve Miles Westphalen. Mindenről tájékoztattam. Már dolgoztam Milesszal. Nagyon jó. Mielőtt Reed egy szót is szólhatott volna, Mitchell már el is indult a folyosón, és intett neki, hogy kövesse. Egy agyturkász, másra nem is tudott gondolni. Ó, mekkora öröm. Egy nagy, középre állított asztal uralta Spinnelli tárgyalóját. Spinnelli az asztal egyik végében ült, az egyik oldalán Jack Unger a helyszínelőktől, a másikon Sam Barrington az orvos szakértői csoporttól. És egy idősebb férfi ült Jack mellett. Ez lesz az agyturkász. Spinnelli végignézett az egybegyűlteken, és az arca megrándult. – Aludtatok ti egyáltalán? – Nem sokat – mondta Mitchell. Melegen mosolygott a pszichológusra. – Szia, Miles. Köszi, hogy eljöttél. Bemutatom Reed Solliday főhadnagyot a TH-tól. Dr. Miles Westphalen. Reed kezet rázott az idős férfival, de az arca nem árult el semmit. A legtöbb agyturkászt utálta. Utálta, ahogy megpróbálnak olvasni mások gondolataiban. Ahogy mindenből kérdést formálnak. Főleg azt utálta, hogy a nevelést hibáztatják a gonoszságra való hajlamért. Fogadni mert volna, hogy mire a megbeszélésnek vége, Westphalen ezt a gyújtogatót egy szegény, apa nélküli lélekre kicsinyíti, aki erőszakos anya mellett nőtt fel. Westphalen hátradőlt, mintha szórakoztatta volna a helyzet.

158

– Solliday főhadnagy, örülök, hogy megismerhettem. De ne aggódjon, nem fogok a gondolataiban olvasni. Legalábbis az első kávém előtt nem. Reed álla megfeszült, ahogy Mitchell elfoglalta a széket Westphalen mellett. – Hagyd békén, Miles! – szólt rá Mitchell fáradtan. – Hosszú éjszaka van mögötte. Mindkettőnk mögött. Üljön le, Solliday. – Barrington felé fordult. – Volt időd megnézni? – Csak futólag – válaszolta Barrington, ahogy Reed leült Mitchell mellé. – De fogadni mernék, hogy nem benzint fogok találni a holttesten. Az égések sokkal mélyebbek. Ez a tűz tovább égett, legalábbis az áldozaton. – Akkor térjünk az áldozatra – szólt közbe Spinnelli. – Tudjuk, hogy ki? – Penelope Hill, negyvenhét éves – mondta Mitchell. – A család – és gyermekvédelmi osztály alkalmazottja volt huszonöt éven át. – Kifújta a homlokából a hajat. – Tegnap este volt a búcsúbulija. Ma reggel beszéltem az egyik régi barátommal, aki ott dolgozik. Hillt mindenki szerette és tisztelte. Az újságban is többször írtak róla a közösségért tett szolgálatai miatt. – A „mindenki szerette" az relatív – jegyezte meg Westphalen. – A kollégái biztosan. – De azok a szülők, akiktől elvette a gyerekeiket? – folytatta Mitchell Westphalen gondolatmenetét. – A „mindenki szerette" valószínűleg rájuk már nem vonatkozik. Én is erre gondoltam, Miles. – Egy rendőr lánya és egy szociális munkás – tűnődött Spinnelli. – Valami kapcsolat? Mitchell a fejét rázta. 159

– Burnette nem ismerte. Ma össze fogom vetni az ügyeiket. De a két tűznek sokkal több közös vonása van. Spinnelli szemöldöke a magasba szökött. – Reed? Minden szem felé fordult. – Mindkettő a konyhában ütött ki. Mindkettőnél földgáz volt az elsődleges égést tápláló anyag. Az elkövető mindkét esetben szilárd égésgyorsítót használt a falon a kanóc vegyi meghosszabbításaként. Megérkezett a laborvizsgálat eredménye a Dou-gherty-házban használt szilárd égésgyorsítóról. Am-mónium-nitrát kerozinnal és guargumival keverve. Erősen éghető. Estére elvileg meglesz annak a keveréknek a laboreredménye is, amelyet Hill házából hoztunk, de arra számítok, hogy ugyanaz lesz. Spinnelli a bajszát simogatta. – Profi gyújtogatóval lenne dolgunk? – Nem, legalábbis nem a szó hagyományos értelmében. Az anyagi haszonért való gyújtogatást legtöbbször maguk a tulajdonosok vagy fölbérelt gyújtogatók követik el a biztosítási pénzért, illetve szolgáltatásként. De ez nem úgy tűnik, hogy a pénzről szól. Személyes bosszú lehet. Úgy értem, nem csak meggyújtotta a tüzet. Fel is robbantotta a két házat. Arra még rá kell jönnünk, honnan ismerte az áldozatokat, de a robbanás szinte azt kiáltja, nézzetek ide, nézzétek, mire vagyok képes. – És nézzetek rájuk, nézzétek, hogyan haltak meg – suttogta maga elé Mitchell. – Mint egy villogó neonnyíl. – Westphalen felé fordult. – Segélykiáltás? Westphalen felvonta ősz szemöldökét. – Inkább dühkitörés.

160

Reed meglepődött. Arra számított, hogy az agyturkász a segélykiáltás vonalon indul majd el. Ez is olyasmi, amit utált az agyturkászokban. Soha nem hibás senki. Ha egy bűnöző bűncselekményt követ el, az segélykiáltás. Baromság. A bűnözők azért kővetnek el bűncselekményeket, mert valami hasznot húznak belőle. Pont. Ha segítséget akarnának kapni, akkor szépen kérnének, nem pedig fölrobbantanának egy egész rohadt háztömböt. Spinnelli ellökte magát az asztaltól, és odament a fehér táblához. – Szóval, mit tudtunk meg eddig? – Elkezdett írni, és két oszlopot rajzolt fel. Az egyik fejléce Dougherty/Burnette volt, a másiké Hill. – A bűncselekmény ideje? – Mindkettő éjfél körül történt – válaszolta Reed. – Mindkettő középosztálybeli környék, sima lakókörzet. Mindkettő esetében kanócos gyújtószerkezetet használt. – Ne felejtse el a szemetest – suttogta Mitchell. – És mindkettő esetében volt egy külön tűz is – tette hozzá Reed. – Egy újságpapírral megtömött szemetes és egy szűrő nélküli cigaretta. A szűrő nélkül a cigaretta végigég, és meggyújtja az újságpapírt. Nagyon egyszerű, de hatásos időkésleltető szerkezet. Spinnelli felírta ezt is, majd megfordult. – Ez inkább kezdőre vall. – Inkább jelent valamit – mondta Mitchell csöndesen. – Ez... jelképes. – Valószínűleg igazad van. Mi van még? – kérdezte Spinnelli. – Sam?

161

– Mindkét holttest a fölismerhetetlenségig összeégett – mondta Barrington. – Ahogy mondtam, a károsodás mértéke a második áldozat esetében sokkalta nagyobb. – Mrs. Hill esetében – dörmögte Mitchell. – A neve Penny Hill. Mitchell arcán megjelent valami, amitől Reed szíve elszorult, de Barrington felvonta szőke szemöldökét. – A gyilkos valami mást használt a második áldozaton. Valamit, ami nem égett el olyan gyorsan. – Nézze meg, a nitrátkeverék-e – mondta Reed. – Szólok a labornak, hogy faxolja át a képletet. – Várni fogom. Szerezzétek meg nekem a második áldozat fogászati leleteit, nyomozó. Amilyen hamar csak lehet, megerősítem a személyazonosságot. – Jó – mondta Mitchell tompán. – Egész nap ezen leszek. Barrington felállt. – Ha más nincs, akkor megyek, rengeteg munkám van mára. – Hívj minket, ha találtál valamit – mondta Spinnelli, és Barrington távozott is. Mitchell egy pillanatig dühösen meredt az orvos szakértő által becsukott ajtóra, majd lassan kinyitotta eddig ökölbe szorított kezét a combján. Amikor megszólalt, nyugodt és csöndes volt a hangja. – Marc, Caitlin Burnette testét benzinnel locsolták le. Penny Hillét valami... forróbbal. – Valószínűleg nem forróbbal – vetette közbe Reed. – Csak valamivel, ami nem égett el olyan gyorsan. Mitchell ingerülten vont vállat. – Mindegy. Azt akarom mondani, hogy különbség volt. Az elkövető változtatott. Talán javított a módszerén. 162

Spinnelli bajsza lekonyult, ahogy átgondolta a hallottakat. – Ésszerű feltételezés. Mik a különbségek? – Az első házban két szerkezetet hagyott – mondta Reed. – Egyet a konyhában és egyet a nagy hálószobában. A második esetben azonban a hálószobába nem vitt semmit. Ez mintha fölkeltette volna Westphalen érdeklődését. – Miért? – Talán különösképp haragudott Doughertyékre – mondta Westphalen. – Az ő ágyuk volt. – Vagy rájött, hogy egy szerkezettel is elég nagy robbanást képes csinálni, szóval minek kockáztasson egy másodikkal – vetette föl Reed. – A kezdő gyújtogatok egyik gyakori hibája az, hogy túl sok gyújtószerkezetet hagynak hátra. Úgy gondolják, egy jó, de öt még jobb. De ha az ötből egy nem robban fel, bűnjel lesz belőle. Az egyszerűsítés a tanulási folyamat része is lehet. De meg fogjuk kérdezni a Dougherty házaspárt, hogy voltak-e ellenségeik. – Mitchellre pillantott. – Ma reggel felhívtak. Mondtam nekik, hogy valamikor kilenc után találkozunk velük a házuknál. – Jó. – Ennek ellenére a homlokát ráncolta. – Miles, ha Doughertyék voltak a célpontok, egyetértenék. De ha Caitlin volt a kiszemelt áldozat, akkor miért a házaspár ágya? Úgy értem, Caitlin a vendégszobában tanult. Mi oka lenne felgyújtani egy olyan ágyat, amelyhez Caitlin hozzá sem ért? – Jó kérdés – ismerte el Westphalen. – Menjetek, és beszéljetek Doughertyékkel. – Egyéb különbség? – kérdezte Spinnelli. – Caitlin kocsiját a garázsban hagyta, de Penny Hillét fogta, és azzal menekült el – mondta Reed.

163

– Tényleg úgy tűnik, mintha a módszerét fejlesztené – jegyezte meg Westphalen. Spinnelli ezt is fölírta a táblára. – Jack? – Vérfröccsenéseket találtunk a szőnyegen, me-lyet a Dougherty-házból hoztunk el. Ben Trammell talált valamit, ami akár a lány farmerjának a gombja is lehetett. Az előtérben volt, a lépcső mellett egy résben. A folyosón nem találtuk a farmerja nyomát de lehet, hogy elégett. Ha így történt, akkor találnunk kell maradványokat a hamuban. – Mi a helyzet a benzinnel? – kérdezte Mitchell. – A szőnyegen semmi. Egyedül a konyhában volt, azon a helyen, ahol a holttestet találtuk. – Ezek szerint a folyosón megerőszakolta és lelőtte, majd bevonszolta a konyhába, és lelocsolta benzinnel. – Mitchell előretolta az állát. – A rohadék. – Legközelebbi hozzátartozó? – kérdezte Spinnelli. – Értesítettük Penny Hill rokonait? – Még nem – mondta Mitchell. – Az összes Mark Hillt felhívtam Cincinnatiban, de egyikük sem rokona Pennynek. A gyermekvédelmi osztály személyzetise úgy fél óra múlva kezd. Majd tőlük kérek kontaktinformációt. Spinnelli leült. – Miles, tudsz profilt alkotni vagy legalább valami kiindulóponttal szolgálni? Westphalen óvatos pillantást vetett Reed felé. – Solliday főhadnagy valószínűleg jobban érti a gyújtogatókat. Reed intett a férfinak, hogy folytassa, érdekelte, hogy mit fog mondani. 164

– Folytassa, kérem! Westphalen levette a szemüvegét, és a vászon zsebkendőjével megtörölgette a lencséket. – Nos, a gyújtogatok nagyjából huszonöt százaléka tizennégy év alatti, és az izgalom kedvéért vagy kényszeresség miatt gyújt tüzet. Nem hiszem, hogy esetünkben erről lenne szó. Ugyancsak huszonöt százalék tizenöt és tizennyolc év közötti – vállat vont. – Nem szeretném azt hinni, hogy egy tizenéves ilyet tehetett, de mind tudjuk, hogy képesek rá. A gyújtogatok csak ritkán harminc fölöttiek. Ha idősebbek, akkor ők azok a felbérelt gyújtogatok, akiket a főhadnagy említett... tisztán csak a profit miatt. A felnőtt gyújtogatok, akik nem a pénzért csinálják, szinte mindig bosszúszomjasak. A többségük fehér. Szinte mind férfi. És szinte garantálnám, hogy ennek az elkövetőnek már van priusza. – Nem találtunk ujjlenyomatokat – jegyezte meg Unger. – Azon, amit eddig találtunk, semmit nem hagyott, szóval nincs semmi, ami az elkövetőhöz vagy az aktájához vezetne. Westphalen összevonta a szemöldökét. – Nos, amikor hagyni fog maga után valamit, fogadok, hogy képesek lesztek valahol, valakihez kapcsolni a rendszerben. A tény, hogy csak másodpercekkel a robbanás előtt hajtott el Mrs. Hill házától, arra utal, hogy vagy rosszul tervezte meg a menekülése idejét, vagy jól tervezte meg, és nagy a kockázatigénye. – Izgalomkeresés – mondta Mitchell, mire Westphalen bólintott. – Talán. A gyújtogatóknak általánosságban instabil volt a gyerekkoruk. Nem volt apjuk, az anyjuk érzelmileg zaklatta őket. 165

Reed álla megfeszült. Máris ide lyukadtunk ki. Tudta, hogy nincs olyan pszichológus, aki képes nem a neveltetést hibáztatni. Westphalen a szemébe nézett, és Reed látta, hogy az agyturkász érzékelte az ingerültségét, de az idősebb férfi csak folytatta szelíden. – Nagyon sok esetben a gyújtogatás a szexuális bűncselekmények előszobája – tette hozzá Westphalen. – Számos olyan szexuális bűnözőt kezeltem, akik a legelején a gyújtogatást használták a szexuális kielégülés elérésére. Aztán a tűz már nem elég. Továbblépnek a nemi erőszakra. – Szóval nem lepett meg, hogy ez a pasas nemi erőszakot követ el, és gyújtogat – mondta Mitchell. Westphalen újra föltette a szemüvegét. – Nem. Egyáltalán nem lep meg. Az viszont meglep, hogy nem maradt ott nézni a tüzet. Ilyen hatalmas robbanást tervez, és nem várja meg az előadást. – Én is ugyanerre gondoltam – helyeselt Reed, félretéve ingerültségét. – Az éjjel körbejártam a tömeget. Nem láttam senkit egyik tömegben sem, aki nem a környéken lakott, és tegnap éjjel nem láttam senkit, aki ott volt a Dougherty-tűznél. – Mi a következő lépés? – kérdezte Spinnelli. – Elemezzük a mintákat, amelyeket elhoztunk éjjel Hill házából – mondta Unger. – Nem számítok arra, hogy sok mindent találunk a konyhában, de felsöpörtük a ház elülső felét, ahol a legkisebb kár keletkezett. Még délelőtt visszaviszek egy csapatot, hogy napvilágnál megvizsgáljunk mindent. Ha az elkövető akár csak egy hajszálat is ott hagyott, és az nem égett el, akkor megtaláljuk. Számíthatok Ben Trammellre, Reed? Nagy hasznát vettük tegnap is. – Persze. 166

– Beszélünk a Dougherty házaspárral – mondta Mitchell. Fölnézett Reedre. – Aztán szeretnék visszamenni Penny Hill házához is. – Az egyetemre is vissza kellene mennünk. Ki kell derítenünk, még ki tudta, hol lesz Caitlin, vagy azt, hogy láttake valakit az egyetemi campus területén, aki nem oda tartozott. – És aztán a játékterembe, hogy ellenőrizzük Joel Rebinowitz alibijét. Tegnap éjjel, miután eljöttem penny Hűitől, elhajtottam arrafelé, de már zárva voltak. Délben nyitnak – Mitchell. Spinnellire nézett. – Még mindig kellenek Burnette ügyaktái. El tudod küldeni Stacyt értük? Spinnelli följegyezte a kérést a jegyzetfüzetébe. – Mennyire menjen vissza? Mitchell Westphalenre nézett. – Mit gondolsz, Miles? Egy évre? Az idős férfi vállat vont. – Kezdetnek megteszi. Nem tudom, Mia. – Én sem – mondta a nő komoran. – Visszafelé megállhatunk a minisztériumban, és kikérhetjük Hill aktáit, és összevethetjük a kettőt, míg valami elő nem bukkan. – Reed, indítottál keresést az adatbázisban hasonló tüzekről? – kérdezte Spinnelli. – Igen. Lefuttattam a keresést a robbantási és gyújtogatási követőrendszer adatbázisában vasárnap reggel és ma reggel is, mielőtt bejöttem ide. A rendszert az alkohol–, dohány– és lőfegyverügyi hivatal tartja fenn – tette hozzá, válaszul Mitchell zavart pillantására. – Nagyon sok találatot kaptam a szilárd égésgyorsítóra, de leginkább kereskedelmi ingatlanok esetében. Nem kaptam találatot, amikor gyilkossággal együtt 167

kerestem. Több ezer találat volt szemetestűzre. Beállítottam napi néhányszori automatikus keresést, hátha az emberünk valahol valami hasonlót csinál. Majd meglátjuk. Spinnelli a homlokát ráncolta. – Szóval, alapjában véve ezen a ponton abban reménykedünk, hogy kapcsolatot találunk az esetek között. Tájékoztassatok, mielőtt hazamennétek, Mia Sok sikert. – Spinnelli és Unger kiment a teremből csak Westphalen maradt, céltalanul babrálva a nyakkendőjével. – Nem hisz abban, hogy a családi életnek hatása van a bűnözőkre – szólalt meg Westphalen még mindig szelíd hangon. Reed utálta az agyturkászok „szelíd" hangját. Mintha valaki a körmét húzná végig a táblán. – Szerintem ez a társadalom varázsszava – mondta közel sem olyan szelíden. – Mindenkinek vannak problémás dolgai, doktor úr. Vannak, akiknek rosszabb lapot oszt a sors, mint másoknak. Kár. A jó emberek megoldják, és hasznos állampolgárok lesznek. A rossz emberek meg nem. Ez ilyen egyszerű. Mitchell Reedre nézett, kék szeme kíváncsian fürkészte. De semmit sem szólt. Westphalen fölvette a télikabátját. – Micsoda meggyőződés. – Igen – válaszolta Reed, tudva, hogy a válasza udvariatlan volt, de nem érdekelte. Az agyturkászok ilyen trükköket alkalmaznak, hogy olyan dolgokat tudjanak meg, amelyeket józan emberek inkább megtartanának maguknak. – Valamikor elbeszélgethetnénk – mondta Westphalen, enyhe vidámsággal a hangjában, majd meleg mosollyal Mitchell felére fordult. – Örülök, hogy újra látlak, Mia.

168

Nélküled nem volt ugyanolyan ez a hely. Legközelebb ne állj a golyó elé, rendben? A nő elmosolyodott, egyértelmű volt, hogy kedveli az idős férfit. – Rohadtul igyekezni fogok, Miles. Üdvözlöm az aSSzonyt. – Amikor Westphalen elment, Mitchell fölnézett. Reed azt hitte, hogy faggatni fogja, miért volt olyan udvariatlan az agyturkásszal. De Mitchell nem mondott semmit, csak összeszedte a jegyzeteit. _ Készen áll a bevetésre, Solliday? Minél előbb beszélünk Doughertyékkel, és nézzük meg Penny Hill házát, annál hamarabb jutunk az aktákhoz, ami abszolút a legélvezetesebb része a munkának. – A gúnyos hangsúly elárulta, hogy minden igaz, csak ez nem. – Azt hittem, a legélvezetesebb az, amikor Bubba nevű barátokkal fenyeget meg beképzelt bunkókat. Mitchell váratlanul elmosolyodott, és Reed megkönnyebbült valamelyest, és az agyturkász miatti rossz kedve is enyhült kissé. – Nem rossz, Solliday. Néhány szóval még köl-tőibbé tette. Nem is olyan rossz. Doughertyékhez menet álljunk meg egy gyorsétteremben. Éhen halok. November 28-a, kedd, 8.45 Pislogva nézte az újság címlapját. Hűha. A riporter gyorsan reagált. Csak másnapra várta volna a sztorit. De itt van a Bulletin címlapján. SOROZATGYILKOS GYÚJTOGATÓ SZABADLÁBON. Annyira azért nem szabad a lábam, gondolta, és elmosolyodott a saját viccén. 169

Penny Hillt azonnal megnevezték mint az áldozat. Sehol a „hozzátartozók értesítéséig nem hozzuk nyilvánosságra az áldozat nevét" baromság. Tovább olvasott, és összevonta a szemöldökét. Valaki látta amint elhajt. Nos, akkor sem tudnák azonosítani, ha látták, mert símaszkot viselt. Az sem számít, ha látták a rendszámot, hiszen Penny Hill kocsija volt. Az áldozat Penny Hill, negyvenhét éves – hmm. Egész jól nézett ki, ahhoz képest, milyen öreg. Legalábbis előtte. Megint fölnevetett. Most inkább úgy néz ki, mint a pillecukor, amelyet túl sokáig hagytak a tűzben. Legalábbis ilyennek képzelte. Nagyon szerette volna látni a holttestet. A házat. A pusztítást, melyet előidézett. De ez nem bölcs mindaddig, amíg a nyomozás tart. Nézzük, ki üldözi! Átfutotta a cikket. Reed Solliday főhadnagy, a Tűzvizsgáló Hivataltól. Egy főhadnagy. Egy nagymenőt küldtek utána. Nem holmi kispályást. Jó. Ezt a Sollidayt kitüntették. Tapasztalt. Méltó ellenfél lesz. Ez csak annyit jelent, hogy sokkal keményebben kell dolgoznia, hogy a munkaterület tiszta maradjon. Semmit sem hagyhat a derék főhadnagynak és a társának. Szóval, ki is a társa? Mosolya vicsorgássá torzult. Mia Mitchell nyomozó. Egy nő? Tényleg egy nőt választottak, hogy az próbálja fölkutatni? Ezer év alatt sem fognak elkapni. De a túlzott önbizalom nem lehet a veszte. Tervezni fog, és úgy tesz, mintha két jól képzett férfi üldözné. De nyugodtan fog aludni. Kitépte a cikket az újságból, és még egyszer, utoljára átfutotta. Megemlítették Caitlint is. Elsőre nem vette észre, annyira izgatott volt, hogy nyomtatásban lássa Penny Hill nevét.

170

– Az első tűzeset áldozata Caitlin Burnette, Roger Burnette őrmester lánya. – Kis híján megállt a szíve. – Aki a Chicagói Rendőrkapitányságnál szolgált húsz évig... Basszus. Egy zsaru kölykét ölte meg. Mi a francot keresett ott egy zsaru lánya? Bassza meg! Dühösen söpörte be a cikket a könyvébe, a mellé a cikk mellé, amelyik a Dougerty-tűzről jelent meg az előző napi Tribune-ben, és a másik mellé, amelyet a springdale-i Gazette közölt vasárnap a hálaadás napi tűzről. Basszus. A rendőrség most le fogja vadászni, mint egy kutyát. Minden holmiját egy dühös mozdulattal besöpörte a táskájába. A rohadt életbe. Ez baromi nagy szívás. Elindult az ajtó felé, a szíve vadul vert, ahogy a rettegés megszállta. Le kell állnom. Megtorpant. Nem. Nem állhat meg. Nem fog megállni. A saját jövője érdekében teszi. A haragnak el kell tűnnie, emlékszel? Nem állhatsz le mindaddig, amíg nem végeztél. Különben olyan lenne... mintha nem fejeznéd be az antibiotikumos kezelést. Legközelebb csak rosszabb lesz, erősebb, sokkal erőteljesebb. Legközelebb elveszítheti a fejét, és elkaphatják. De egyelőre mindent kézben tart. Az éjjel sem veszítette el a fejét, és nem is fogja. Minden cselekedetével tisztában volt. Bölcsebben gondolkodik. Bölcsebben dolgozik. Nem fog megállni. Addig nem, amíg nem végzett. Gyorsnak kell lennie, hogy ne kapják el. Tökéletesnek kell lennie. De most indulnia kell. Idejében oda kell érnie.

171

November 28-a, kedd, 9.05 Mia épp a reggelire elfogyasztott szendvics papírját hajtogatta össze, amikor bekanyarodtak a hajdani Doughertyház elé. Egy középkorú házaspár állt a járda szélén, és elborzadva nézték a megfeketedett tartószerkezetet. – Szerintem ők lesznek Doughertyék – mondta Mia csöndesen. – Szerintem is – fújt nagyon Solliday. – Vágjunk bele! Mr. Dougherty megfordult, ahogy közeledtek feléjük. – Maga Solliday főhadnagy? – Igen – kezet rázott a férfival, majd a feleségével is. – Bemutatom Mitchell nyomozót. A házaspár aggódó pillantást váltott egymással. – Nem értem – szólalt meg Dougherty. – A gyilkossági osztálytól jöttem – mondta Mia. – Caitlin Burnette-et meggyilkolták, mielőtt a tüzet meggyújtották volna a házukban. Mrs. Dougherty fojtottan felkiáltott, és a szája elé kapta a kezét. – Szent isten! A férje elrettenve ölelte át. – A szülei tudják? Mia bólintott. – Igen. Tegnap értesítettük őket. – Tudjuk, hogy nem ez a megfelelő időpont – folytatta Solliday. – De fel kell tennünk néhány kérdést. – Várjon! – Dougherty a fejét rázta, mintha ki akarná tisztítani. – Azt mondta, a tüzet meggyújtották, nyomozó. Gyújtogatás volt? 172

Solliday bólintott. – Gyújtószerkezeteket találtunk a konyhában és aZ önök hálószobájában. Mr. Dougherty megköszörülte a torkát. – Tudom, hogy érzéketlennek hangzik, és meg szeretném nyugtatni önöket, hogy minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy segítsünk... De mihez kezdjünk most? Kapcsolatba léphetünk a biztosítónkkal? Nincs hol laknunk. A mellette álló Mrs. Dougherty görcsösen nyelt egyet. – Megmaradt bármi is? – Nem sok minden – válaszolt Solliday. – Keressék föl a biztosítójukat! De szeretném, ha fölkészülnének arra, hogy a cég vizsgálatot fog indítani. Most Mr. Dougherty nyelt nagyot. – Gyanúsítottak vagyunk? – Amilyen gyorsan csak lehet, tisztázzuk önöket – vetette közbe Mia higgadtan. Mr. Dougherty bólintott. – Mikor mehetünk be megnézni, mit menthetünk meg? – Az esküvői képeink... – Mrs. Dougherty hangja elbicsaklott, és a szeme ismét megtelt könnyel. – Sajnálom. Tudom, hogy Caitlin... De Joe... Mindenünk odaveszett. Dougherty a felesége fejére hajtotta az állát. – Minden rendben lesz, Donna. Túljutunk rajta, ahogy minden máson is. – Belenézett Solliday szemébe. – Feltételezem, hogy vagy maguk, vagy a biztosító meg fogja nézni a pénzügyeinket. – Ez a szokott eljárás – erősítette meg Solliday. – Ha van valami, amit el akarnak mondani, akkor most tegyék.

173

– Öt évvel ezelőtt megbírságoltak minket. Egy vevő elesett a szerelvényboltunkban. – Dougherty ajka megremegett. – A bíróság a felperes javára döntött. Mindenünket elvesztettük. – Öt évbe telt, mire kiástuk magunkat a gödörből – mondta Mrs. Dougherty elgyötörtén. – Amikor az apám két éve nyugdíjba vonult, eladta nekünk a házát, alacsony áron. – A férfi keserűen pillantott fel a romokra. – Mindent elölről kezdtünk. Évek óta ez volt az első utazásunk. És most meg ez. Csak a minimális biztosítást kötöttük meg erre a házra. Épp annyit, amennyit muszáj volt. Számunkra semmi anyagi előnye sincs elpusztítani az otthonunkat. – Most hol dolgozik, Mr. Dougherty? – kérdezte Solliday. – Egy barkácsnagyáruházban – ajka ismét megrándult. – A csavarokért és zárakért vagyok felelős. A főnököm fele annyi idős, mint én. A feleségem titkárnő. Varrást vállal, hogy valahogy megélhessünk. Nem vagyunk gazdagok, de nem mi tettük. – Mr. Dougherty – mondta Mia csöndesen, mire a férfi felnézett, és szemrebbenés nélkül állta a tekintetét. – Eszébe jut valaki, akinek különösebb sérelme lehetett önnel vagy a feleségével? – Azon a barmon túl, aki beperelt minket? – a fejét rázta. – Nincs senki. Magunknak valók vagyunk. – A szomszédok azt mondták, hogy lecserélték az összes zárat az ajtókon – jegyezte meg Solliday, mire Mia felpillantott rá. A férfi arckifejezése higgadt és kifürkészhetetlen volt. – Emily Richter – Mr. Dougherty szinte köpve mondta ki a nevet. – Mindenbe beleüti az orrát. A szüléink mindig őt kérték

174

meg, hogy vigyázzon a házra, amikor elmentek itthonról. Nem akartam, hogy átjárogasson. – Feltúrta volna a holmijainkat – mondta Mrs. Dougherty. – És mindenkinek a pénzügyi helyzetünkről beszélt. Mérges volt, amikor ilyen olcsón kaptuk meg a házat. Mia elővette a jegyzetfüzetét. – Ki volt az a barom, aki beperelte önöket? Mr. Dougherty belepillantott Mia jegyzetfüzetébe. – Reggie Fagin. Miért? Mia rámosolygott. – Csak kérdéseket teszek föl. Lehet, hogy később munkát spórolok meg vele. – Nem mondták még meg, mikor mehetünk be a házunkba – mondta Mr. Dougherty. – Elintézzük, amilyen hamar csak lehet – nyugtatta meg őket Mia anélkül, hogy igazi választ adott volna. Rendes embereknek tűntek, de azért utánuk néz. – Van bármi értéktárgyuk, amit szeretnének, hogy addig is kihozzunk? – Az esküvői fényképalbumomat – válaszolt Mrs. Dougherty. – Ezen kívül más most nem jut az eszembe. Mr. Dougherty arca hirtelen megváltozott. – Hm... Van egy fegyverünk, fönt az emeleten, az éjjeliszekrény fiókjában. Be van jegyezve – tette hozzá védekezőn. Solliday meglepettnek tűnt. – Nem találtam egyetlen fegyvert sem az önök nevére bejegyezve. Mia fölnézett rá, meglepte, hogy a férfi utánanézett.

175

– Az én lánykori nevemen van – mondta Mrs Dougherty. – Lawrence. Még azelőtt vettem, hogy férjhez mentem volna. Csak egy .22-es, de nem szeretném, ha rossz kezekbe kerülne. – Megbocsátanának egy percre? – kérdezte Mia, majd fejével intett Sollidaynek. A férfi merev arccal követte. – Nem, nem találtam fegyvert – mondta suttogva, mielőtt Mia megkérdezhette volna. – És belenéztem annak az éjjeliszekrénynek a fiókjába is. – Basszus. Lehet, hogy magával hozta a saját fegyverét, erre megtalálta az övékét. – Vagy Caitlin találta meg, amikor odafent tanult, és a pasas elvette tőle dulakodás közben. Lehet, hogy fegyvertelenül jött. Megint visszajutottunk ahhoz, hogy Caitlin véletlen volt. Rossz időben rossz helyen. – Ez mindent összezavar – morogta Mia. Egy emberként fordultak vissza a várakozó házaspár felé. – Nem találtuk meg a fegyverét – mondta Mia. – Bejelentjük maguk helyett, hogy ellopták. A férfi és a nő egymásra nézett, majd vissza rájuk, rémülettel a szemükben. – Caitlint a mi fegyverünkkel ölték meg? – kérdezte Mr. Dougherty nehezen. – Nem tudjuk – mondta Solliday. – Meg volt töltve? Mrs. Dougherty kábán bólintott. – Bebiztosítva és megtöltve tartottam a fiókban. Sosem lőttem vele, csakis a lőtéren, és annak is már... több éve. – Ismert egy Penny Hill nevű nőt? – kérdezte mire mindketten a fejüket rázták.

176

– Sajnálom, a név egyáltalán nem cseng ismerősen – mondta Mr. Dougherty. – Miért? – Csak kérdeztem – mosolygott megint Mia, hogy megnyugtassa őket. – Lehet, hogy később segít. – Igyekszem megkeresni az esküvői albumukat. Még valami? – kérdezte Solliday. – Tudom, hogy rettenetesen hangzik, most, hogy Caitlin... – Mrs. Dougherty szeme aggodalommal és bűntudattal volt teli. – A macskám, Percy, bent volt a házban. Fehér perzsa. Meg... – mély levegőt vett. – Megtalálták? Solliday sötét szemében együttérzés villant. – Nem, asszonyom. Nem találtuk meg. Ha rábukkanunk, azonnal szólunk. Mindjárt jövök, nyomozó. Mia visszafordult a házaspár felé. – Hol fognak megszállni? – Egyelőre a Beacon Innben – Mr. Dougherty futó mosolya minden vidámságot nélkülözött. – Gondolom, nem hagyhatjuk el a várost. – Egyelőre könnyebb lenne, ha a főhadnagy vagy én bármikor kapcsolatba léphetnénk önökkel, amikor szükséges – mondta Mia semleges hangon. – Itt a névjegyem. Hívjon fel, ha bármi az eszébe jut. – Nyomozó... – szólalt meg Mrs. Dougherty puhatolózva. – A Burnette család... Ellen a barátnőm. Hogy vannak? – Ahogyan az ilyen körülmények között várható. – El sem tudom képzelni – suttogta. Néma csöndben várták Solliday visszatérését. Percek teltek el így, és Mia a homlokát kezdte ráncolni. A férfinak mostanra már vissza kellett volna érnie. Ő maga hangsúlyozta, milyen 177

veszélyes a megsérült szerkezet, de Mia semmit nem hallott ami arra utalt volna, hogy a tető a fejére zuhant volna. De akkor is... – Elnézést – mondta. A felhajtó felénél megállt, és a szeme elkerekedett, amikor Solliday kibukkant a ház mögül. – Ez meg mi a fene? Solliday elhúzta a száját, ahogy ránézett a kinyújtott karral maga előtt tartott mocskos szőrcsomóra. – Valahol a kosz alatt ott lapult egy fehér perzsamacska. A sárban kuporgott a hátsó ajtó mellett. Mia vigyorogva nézett föl a férfira. Látszott, mennyire undorodik az állattól. – Olyan kedves magától. – Nem. Undok vagyok. Utálatos. Fogja meg! Bűzlik. – Szó sem lehet róla – nevette el magát Mia. – Allergiás vagyok a piszkos macskákra. – Koszos lett a cipőm – panaszkodott Solliday, mire Mia fölnevetett. Aztán Mrs. Dougherty felé fordult. – Úgy tűnik, meglett a tékozló macska. Nana! – mondta, amikor Mrs. Dougherty reménykedve odafutott hozzájuk. – Egyelőre ez a macska bűnjel. – Tessék? – kérdezte a férfi és a nő egyszerre. Solliday csak nézett mogorván, és olyan messzire tartotta a ballonkabátjától a macskát, amennyire csak lehetett. Mia elkomorodott. – Bárki volt is az elkövető, kiengedte, vagy Percy kisurrant, amikor az illető betört vagy kiment. Bevisszük a macskát, megfürdetjük és megnézzük. Lehet, hogy szerencsénk lesz, és

178

tárgyi bizonyítékra bukkanunk. Ha nem, akkor azonnal visszaadjuk. – Valószínűleg éhes – mondta Mrs. Dougherty az ajkát harapdálva. – Megetetjük – Mia ajka megremegett. – Ugye, megetetjük, főhadnagy? Solliday szeme összeszűkült, jelezve, hogy ez bosszúért kiált. – Persze. – Egy hajdan szintén fehér, kipárnázott albumot nyújtott az asszony felé. – Az esküvői képeik eléggé eláztak, de egy szakember talán meg tud menteni belőlük néhányat. Mrs. Dougherty remegve fújta ki a levegőt. – Köszönöm, főhadnagy. Solliday komor arckifejezése megenyhült valamelyest. – Szívesen. Keressünk egy dobozt Percynek, nem szeretném, ha összemocskolná a kocsimat. November 28-a, kedd, 9.25 Thad Lewin visszajött. Brooke az asztalának támaszkodott, ahogy figyelte a diákokat, amint elfoglalták a helyüket. Mike hátrahúzta a székét, Jeff ide-oda őgyelgett, Manny egy árva szót sem szólt. De Brooke Thadet figyelte. A fiú alapvetően visszahúzódó volt, de most másképp viselkedett. Ma leszegte a fejét, és csoszogva járt. Óvatosan ereszkedett le a székére. Brooke hunyorított, nem tetszett neki a kép, ami kezdett kibontakozni a lelki szeme előtt. Jeffre pillantott, akinek az arcára gonosz félmosoly ült, amitől Brooke-nak meghűlt az ereiben a vér.

179

– Reggelt, tanárnő – dörmögte. – Ahogy nézem együtt a csapat. Brooke állta a tekintetét, néma kihívással, míg a fiú tekintete le nem siklott a mellére. Isten kegyelmezzen nekünk, amikor ez a gyerek kikerül! A férfi és női tanárok között egyaránt gyakori fohász volt ez. Brooke elgondolkozott azon, amit az este Devin mondott, hogy Jeff újra át fogja hágni a törvényt, és egy hónapon belül az után, hogy innen távozik, már börtönben lesz. Brooke nem akart ennek a törvényáthágásnak az áldozata lenni. – Nyissátok ki a könyveteket – mondta. – Ma a harmadik fejezetről fogunk beszélgetni.

180

Nyolcadik fedezet November 28-a, kedd, 9.45

Reed örült, hogy végre kezet moshat. Még mindig a cipőjét tisztogatta, úgy lépett ki az útszéli üzlet férfimosdójából. Le kellett volna cserélnie a cipőjét, mielőtt bement abba a házba. Pontosan ezért tart több pár lábbelit is a terepjáróban. Ronda macska. Csupa sár volt, és csupa olyasmi, aminek a mibenlétét okosabb nem is firtatni. Az állat egyelőre bent kucorgott egy dobozban Mitchell ölében. Onnan, ahol állt, Reed látta a kocsiban ülő nőt, ahogy a dobozon könyököl, és figyelmesen beszél a mobilján. Amikor kiszállt, hogy megmosakodjon, Mitchell épp arra várt, hogy kapcsolják neki a gyermekvédelmi osztályt, hogy információt kapjon Penny Hill legközelebbi hozzátartozójáról. Most hirtelen megváltozott a nő arckifejezése, lágyabb lett. Fájdalommal teli. Épp most értesíti Hill fiát, aki több száz kilométerrel arrább él. De az arca pont olyan volt, mint amikor a Burnette házaspárral személyesen beszélt.

181

Hill családja nem csak egy bejegyzés Mia Mitchell füzetében. Ragaszkodott hozzá, hogy Penny Hillre a nevével utaljanak, nem pedig úgy, hogy „az áldozat". Odafigyelt másokra. Ez tetszett Reednek Nagyot ásított. Éjszaka nem aludt, és az egész délutánt apró betűvel nyomtatott akták olvasásával töltötte, aminek most megvolt a következménye. Két kávéspoharat vitt a kasszához, majd megdermedt, amikor a tekintete a lába előtt heverő újságkupacrá tévedt. – Más nem lesz? – kérdezte a pénztáros. Reed felpillantott, majd megint az újságot nézte. – A kávé meg egy újság. Köszönöm. Amikor kiért, Mitchell már befejezte a hívást, és egyenesen maga elé bámult. De amikor Reed bekopogott az ablakán, a nő azonnal odakapta a fejét, és letekerte az ablakot, hogy kivegye Reed kezéből a kávét. – Ez mi? – kérdezte az újságra pillantva. – A barátja, Carmichael. Az este követte magát. – Basszus – mondta Mitchell, és átfutotta az oldalt. – Nem ez az első eset, hogy utánam jön egy bűntett helyszínére. Mintha beépített radar lenne a fejében vagy valami. Azon gondolkodom, alszik-e ez a nő egyáltalán. – Én meg azon gondolkodom, hol rejtőzhetett el. Megnéztem a tömeget. Látnom kellett volna. – Ezek szerint képes láthatatlanná válni. Biztosan elbújt, amikor meglátott bennünket. Reed beindította a motort. – Hogy sikerült betetetnie a sztorit a reggeli kiadásba? Mitchell fáradtan húzta el a száját. – A Bulletin éjjel egykor megy a nyomdába. 182

– Tapasztalatból tudja... Mitchell megvonta a vállát. – Ahogy mondtam, nem ez az első eset. Ahogy nézem, több nagy sztorija is van az első oldalon. A tűzeset a hajtás fölé került, alá pedig az, ahogy teg-nap elkaptam DuPreet – felszisszent. – Megnevezte Penny Hillt. Basszus. Ő is látta. – Sikerült értesíteni a családot, mielőtt így tudták volna meg? Mitchell rosszkedvűnek tűnt, ahogy tovább olvasott. – A fiát igen. A lányát nem. – Azt írja, hogy a hatóságokat nem lehetett elérni egy nyilatkozat erejéig. – Ami azt jelenti, hogy felhívott az irodai telefonon, míg én kint voltam a helyszínen. Nem semmi ez a nő – felsóhajtott. – A szomszédoknak eljárt a szájuk, pedig megkértem őket, hogy ne beszéljenek senkivel. – Vannak, akik szeretik nyomtatásban látni a nevüket. – Remélhetőleg maga is szereti, mert meg van említve a cikkben. – Beleborította a tejszínt a kávéjába, az ölében lévő dobozt használva tálca gyanánt. – Maradj nyugton, macsek! – dörmögte, amikor a doboz megmozdult. – Azt írja, hogy kitüntették. Szóval ki vele, Solliday! – Csak pár pleesni, ahogy magának is. A következő állomás a labor, ahol megszabadulhatunk ettől a macskától. Mitchell megpaskolta a dobozt. – Szegény cicamica. – Koszos cicamica. – Reed besorolt a forgalomba. – Ez a macska bűzlik. Mitchell elnevette magát. 183

– Van egy bizonyos... bukéja. Mi az, nem szereti az állatokat? – A tisztákat igen. A lányomnak van egy kiskutyája. Nagy sáros mancsok mindenütt. – Mindig is szerettem volna egy háziállatot – mondta Mitchell szinte vágyakozva. – Akkor szerezzen be egyet! – Túl nagy bűntudatot okoz. Egyszer megpróbálkoztam egy aranyhallal. Hátha. Nem jött be. Harminchat órás szolgálatba kerültem, és amikor hazaértem, annyira fáradt voltam, hogy elfelejtettem megetetni. Szöszmösz reggelre felfordult. Reed önkéntelenül is elmosolyodott. – Szöszmösz? Szöszmösznek keresztelte az aranyhalat? – Nem én. A barátnőm, Dana, nevelt gyerekei. Amolyan csapatmunka volt. Mindegy minden barátomnak van háziállata, szóval az övékkel játszom, így semmiben sem tehetek kárt. – A kávéját szürcsölte, és olyan sokáig nem szólt semmit, hogy Reed megfordult, hogy megnézze. A nő azonnal kihúzta magát, mintha rádöbbent volna, hogy a gondolatai elkalandoztak. – Penny Hill fia azt mondta, hogy felutazik az anyja holttestéért. Holnap reggel itt is lesz. – És mi a helyzet Hill lányával? A szomszéd azt mondta, úgy tudja, Milwaukeeban lakik. – A fia azt mondta, hogy a testvére nemrég elvált, és visszaköltözött Chicagóba. – Megvan a címe? – Igen. Nagyjából félórányira van innen. – Akkor tegyük ki Percyt a laborban, és látogassuk meg Hill lányát! Mitchell felsóhajtott. 184

– Csak abban reménykedem, hogy nem olvassa a Bulletint. November 28-a, kedd, 12.10 Manny Rodriguez jobbra-balra lesett, mielőtt bedobta volna az újságot az étkezde ajtaja melletti szemetesbe. Julian halkan elkáromkodta magát Brooke háta mögött. – Igazad volt – mondta. – Az első óra után láttam az újsággal. Ki akarod halászni? Julian fölemelte a fedelet. – Ez a Bulletin. Tegnap a Tribune volt. – Mindkettőt el lehet hozni onnan a pultról. – Nos, bármit vágott is ki, az az első oldalon volt. Menj, ebédelj meg! Én megnézem, mit olvasott Mr. Rodriguez. Lehet, hogy valami sportcikk. – Komolyan azt gondolod? A férfi a fejét rázta. – Nem. Volt vele valami gondod óra alatt? – Nem. Sőt, nagyon csöndes volt. Egy szót sem szólt, még akkor sem, amikor elkezdtünk beszélni a könyvben lévő jelzőtűzről. Mintha valami aggasztotta volna. – Majd beszélek vele. Köszönöm, Brooke. Nagyra értékelem a segítséged ebben. Brooke összevont szemöldökkel nézte, ahogy Julian elsétál. Nem tűnt úgy, mintha nagyon nyomasztotta volna ez az egész. Lehet, hogy még zöldfülű vagyok, gondolta. Lehet, hogy csak bolhából elefántot csinálok. De nem így érezte. Elgondolkodott, vajon mi mindent gyűjthet még Manny. Elgondolkodott, vajon Julian átkutattatja-e Manny szobáját. Ha nem akkor jobban tenné. Én átkutatnám. 185

– Brooke! Valami gond van? – Devin lépett ki az étkezdéből. – Csak aggódom Manny miatt. Tűzesetekről szóló cikkeket vagdos ki az újságból. Devin összevonta a szemöldökét. – Rosszul hangzik. Szóltál Juliannek? – Igen, de úgy látom, nem nagyon nyugtalanítja. Mi kell ahhoz, hogy egy diák szobáját átkutassák? – Jogos aggodalom. Szerintem az aggodalmad jogos, Brooke. Beszélj a biztonsági szolgálatos dékánnal! Biztosan hallani akar róla. Brooke átgondolta, mit mondhatna Bárt Secrest-nek, a mogorva biztonsági főnöknek. A férfitól kiverte a frász. – Julian azt fogja gondolni, hogy megkerültem. – Meg fogja érteni. Szólj, ha szeretnéd, hogy veled menjek beszélni Barttal. Bárt undoknak látszik, de vajból van a szíve. – Vajból... – Brooke megrázta a fejét. – Legfeljebb avas vajból. Devin elvigyorodott. – Beszélj Barttal! Amelyik kutya ugat, az nem harap. November 28-a, kedd, 12.30 Jack csapata már kint volt Penny Hill házánál, amikor Mia és Solliday odaért. Jack szokott mosolya helyett haragos tekintet fogadta. – Köszi szépen, Mia. Mia nagyokat pislogott a férfira. – De mit?

186

– Mégis hogy gondoltad, hogy bedobsz egy átkozott macskát a laborba? Mia ajka megrándult. – De hiszen bűnjel, Jack. Jack szeme villámokat szórt. – Próbáltál már macskát fürdetni? – Még nem – mondta Mia vidáman. – Nem értek az állatokhoz. Solliday fölnevetett a háta mögött. – Csak kérdezze meg Szöszmöszt, az aranyhalat! Jack a szemét forgatta – Legközelebb, ha bedobsz egy élő állatot, legalább telefonálj előtte, rendben? – Intett nekik, hogy kövessék. – Lábakat befedni. Azt hiszem, találtunk valamit. A helyszínelők felállították a méretarány rácsot a konyhában, és Ben a tűzhely közelében szitálta a törmeléket. Fölnézett, a verejték keskeny sávokat szántott az arcán lévő mocsokba. – Szia, Reed. Nyomozó. – Ben – Solliday komoran nézett körbe. – Találtatok valamit? – További tojásdarabokat, ahogy a másik házban is. Beküldtem őket a laborba, hátha van köztük akkora darab, amelyről ujjlenyomatot lehetne venni. És itt a padló. Mutasd meg nekik, Jack. Jack megállt ahhoz a helyhez közel, ahol az asszony holttestét találták. Kesztyűs ujját végighúzta a Padlón, megmutatva nekik a finom szemcsés, sötétbarna port. Mia azonnal érzékelte, hogy Solliday megváltozik, ahogy elkapja Jack kezét, fölemeli, és a fény felé tartja. 187

– Vér – mondta, majd odafordult Mia felé. – Vagyis volt. Olyan magas hőmérsékleten, mint amilyet ; ez a tűz is okozott, a fehérjék elkezdenek felbomlani. Éjjel túl sötét volt, azért nem láttuk. – Nagyon sok vér volt – mondta Jack. – Beszivárgott a linóleum alá a toldásoknál. Mia a padlót nézte, lelki szeme előtt megjelent Hill holtteste, ahogyan találták, magzati pózba görnyedve, összekötözött csuklóval. – Ezek szerint őt is lelőtte? Jack vállat vont. – Ezt csak Barrington tudja megmondani biztosra. – Ujjlenyomatot találtál a vértócsában? – kérdezte Mia. – Nem – Jack felállt. – Sehol semmilyen ujjlenyomatot nem találtunk. Valószínűleg kesztyűt viselt. De... – a bejárati ajtóhoz vezette őket. – Nézd meg! A kilincsen barna maszat éktelenkedett. – Itt ment ki véres kézzel – mondta Solliday. – Ez egybevág a szomszéd elmondásával. Kerékcsikorgást hallott, aztán látta, hogy Hill kocsija végigszáguld az utcán. Jack a lépcsőoszlop fölött a levegőbe bökött. – Most ezt nézd meg! Mia közelebb lépett a fához, majd fölnézett Sollidayre. – Barna haj akadt be a fa repedésébe. Itt dulakodtak. – Ahogy Caitlin esetében is – suttogta Solliday. – Zacskóba tesszük, és bevisszük – mondta Jack. – – A barna hajszálnak ősz a töve, szóval szerintem ez az áldozaté és nem a gyilkosé. Sajnálom. – Nem hinném, hogy Penny Hill volt olyan erős, hogy a pasas fejét beleverte volna az oszlopba – értett vele egyet Mia, 188

ahogy kilökte a bejárati ajtót, és kinézett a fák keretezte verandára. Az örökzöldek csúnyán megégtek, de a szomszéd azt mondta neki, hogy a fák sűrűk voltak, tele levéllel. – Nem találtad erőszakos behatolásnak a nyomát, ugye? – Nem – mondta Jack. – Az égésminta arra utal, hogy a hátsó ajtó be volt csukva a tűz alatt – tette hozzá Solliday. – Akkor valószínűleg elöl jött be. Könnyen elrejtőzhetett a fák között, és ott várhatta Penny Hillt, hogy hazaérjen. Késő van. Penny Hill fáradt... Ma reggel beszéltem a felettesével, amikor utánajártam a legközelebbi hozzátartozónak. A férfi azt mondta, Penny Hill kicsit túl sokat ivott a puncsból a búcsúbulin. Amikor telefonáltam, azt hitte, azért hívom, hogy szóljak, bevittük ittas vezetésért. – Akkor alig áll a lábán – mondta Jack. – Az emberünk megvárja, hogy kinyissa a bejárati ajtót, aztán benyomul mögötte, és nekilöki az oszlopnak. – Caitlinbe véletlenül botlott a házban. Pennyre viszont kint várt a hidegben. Miért nem tört be csak úgy simán? – Mia a falat pásztázta. – Nem látok riasztópanelt sehol. – Nincs is – mondta Solliday. – Sem itt, sem a hátsó ajtónál. – Ennek semmi értelme – mondta Mia a homlokát ráncolva. – Kint várja mínusz hét fokban, benyomul, leteperi Pennyt, majd kényszeríti, hogy bemenjen a konyhába, ahol lelövi, felgyújtja a házat, és ellopja a kocsiját. – Megtaláltuk már a kocsit? – kérdezte Jack. – Még nem. – Mia körbenézett a folyosón. – Felsöpörtétek már ezt a területet? – Kétszer is – mondta Jack szárazon. – A törmelékek már útban vannak a labor felé. 189

Mia ügyet sem vetett a férfi hangsúlyára. – Találtatok ajándékkal teli bevásárló szatyrokat? Vagy egy aktatáskát? – Nem. Egyiket sem. – A felettese azt mondta, hogy Penny Hill negyed tizenkettő felé jött el a buliból ajándékokkal megrakodva, az aktatáskájával együtt. Azt mondta, biztosan megtaláljuk a határidőnaplót az aktatáskában. – Későre járt – jegyezte meg Solliday. – Lehet, hogy a szatyrokat a kocsiban hagyta. – Lehet. – Mia mély levegőt vett. – Az egyszer biztos, hogy szeretném a kezemben tudni a határidőnaplóját. Jack egyetértőn húzta el a száját. – Semmi esély, hogy GPS volt a kocsijában? – Semmi. Tízéves kocsit vezetett, és a fia azt mondta, semmi modern elektronika nem volt benne. – Mia kifújta a levegőt. – Még mindig le vagyok ragadva ott, hogy a pasas idekint várta. Miért nem törte be a hátsó ajtót, ahogy a Dougherty-házban tette? Nem úgy tűnik, mintha lett volna egy nagy… a francba. Mindjárt jövök! – Gyors léptekkel bement a konyhába, óvatosan átlépkedett a méretarányos rácson a konyhaszekrényhez, amely beomlott a konyhapulttal együtt. Üveg– és kerámiadarabok hevertek a földön. – Ezt itt átnézték már, Ben? – Még nem – válaszolta Ben. Mia leguggolt, és elkezdte válogatni a cserepeket. Jack leguggolt mellé. – Mit keresel?

190

– Valami... ilyesmit. – Egy vastag edény darabot emelt ki a kupacból hüvelyk – és mutatóujja között tartva. Tisztára törölte a cserepet, és föltartotta. – Mancsnyom. Solliday egyik oldalon beszívta az arcát. – Kutyatál. Volt egy kutyája. – Amelyik eltűnt – mondta Mia nyomatékosan. – Nem értem ezt a pasast. Itt lapul lesben, hogy elkapja ezt a nőt, lelövi, itt hagyja megégni, de megkíméli a kutyát, ahogy Percyt is. – Nem illik a profilba – jegyezte meg Solliday. – A legtöbb gyújtogató az állatokat is megölte volna. – Egyik szomszéd sem említette a kutyát – mondta Mia. – Vajon miért? Solliday szemöldöke a magasba szökött. – Kérdezzük meg őket. – Nekem megvan Mr. Wright száma. – Már nyomkodta is a gombokat a mobilján. – Mr. Wright? Mitchell nyomozó vagyok. Tegnap éjjel beszéltem önnel. Volna egy kérdésem. Volt Mrs. Hillnek kutyája? – Neki nem, de a lányának igen. Nem is gondoltam... Ó, istenem, szegény állat. Kedves kutya volt. A lánya bérleményében nem engedtek kutyát tartani, ezért Penny magához vette. – A lánya kutyája – fordult Solliday felé csak tátogva a szavakat. – Milyen fajta kutya volt, Mr. Wright? – Golden retriver dán dog keverék. Hatalmas volt, de barátságos. Penny mindig azzal viccelt... Mia hallotta, amint a férfi remegve vesz levegőt. – Mivel viccelt? – kérdezte.

191

– Azzal, hogy a kutya olyan barátságos, hogy egy kutyakekszért még a betörőt is odavezetné a családi ezüsthöz. – Mr. Wright, ha látja a kutyát a környéken kóborolni, felhívna? Köszönöm. – Nagyot sóhajtva fejezte be a hívást. – Nagy kutya. Dán dog goldert retriver keverék. Ezért várt kint az emberünk. A kutya nagy volt. Azt hihette, hogy veszélyes. – De nem lőtte le a kutyát, amikor lehetősége volt rá – jegyezte meg Solliday. – Beszélt már a lányával? – kérdezte Jack. – Nem. Többször is hívtam, és a lakásánál is megálltunk, de a főbérlő azt mondta, hogy szombat óta nem volt otthon. A kocsija sincs ott. – Bementek hozzá körülnézni? – Jelen körülmények között úgy gondoltuk, nem árt az óvatosság – mondta Solliday. – De nem volt otthon. Az üzenetrögzítő villogott. Mia betelefonált végzésért, szóval, ha pár órán belül nem kerül elő a nő, akkor visszamegyünk. Mia nagyot pislogott, kissé meglepte, hogy a férfi a keresztnevét használta. És Jacket is a keresztnevén kezdte szólítani. Láthatóan a főhadnagy egyre inkább otthon érzi magát. Sajnos Mia nem állt készen arra, hogy hellyel kínálja. Még mindig Abe társa. Mielőtt azonban válaszolhatott volna, Solliday mobilja csörögni kezdett. – Barrington – mondta nekik. – Mit találtál, Sam? – Egy ideig figyelt. – Azonnal bemegyünk. – Lecsukta a mobilját, a száját összeszorította. – Talált valamit. - Épp valaki másnak az ügye kapcsán végez boncolást – mondta nekik Sam technikusa az ajtó felé intve. – Bemehetnek, és beszélhetnek vele az üvegen keresztül. 192

– Nem jöhetne ki ide? – kérdezte Mitchell, majd megfeszült az álla. – Épp most ettem, rendben? A technikus kurtán fölnevetett. – Szólok neki, hogy itt vannak. – Hill holtteste rosszabb lesz, mint egy boncolás – figyelmeztette Reed csöndesen. – Tudom. Emlékszem. – Egy pillanatra lehunyta a szemét, épp elég hosszú időre ahhoz, hogy megborzongjon. – Utálom nézni, ahogy vagdossák őket. Tudom, hogy ettől puhánynak tűnök, de... – Semmi gond, Mia – szakította félbe Reed. – Ezek szerint már keresztnéven szólítjuk egymást – mondta Mia. – Azt hittem, az előbb véletlen elszólás volt. Ezek szerint úgy döntött, hogy mégis megtart – tette hozzá, és a hangja kemény volt a szarkazmustól. – Először nyelvbotlás volt – ismerte el Reed. – De miért legyünk ennyire hivatalosak egymással, nem? – Tényleg, miért is legyünk? – dünnyögte Mia. Ebben a pillanatban jelent meg Sam a műtéti maszkot húzogatva. – Mit találtál? – kérdezte. Sam odalépett a lepedővel letakart testhez. – Az áldozatnak szén-monoxid volt a tüdejében. – Azta – mondta Mitchell. – Várjunk csak! – mondta Reed ugyanabban a pillanatban. – A helyszínelők vért találtak a helyszínen. Azt hittük, őt is lelőtte, mint Caitlin Burnette-et. – Nem. A röntgenfelvételen látszik, hogy szétrobbant a koponyája, ahogy a magas hőmérséklet miatt megnőtt a nyomás benne. Nincs lyuk, amely elvezette volna. Élt, amikor a tűz kiütött. 193

Mitchell szemöldöke szinte összeért. – Meddig élt még? – A szén-monoxid szintje arra utal, hogy kettő és öt perc közötti ideig. Nem sokkal tovább. Reed szinte félt megkérdezni. – Eszméleténél volt? – Nem találtam semmi nyomot, ami premortem fejsérülésre utalt volna. Mitchell arca kissé elfehéredett. Reed mély levegőt vett, képtelen volt elképzelni, mekkora fájdalmat élhetett meg az asszony, ha csakugyan eszméleténél volt. Az utolsó szalmaszálba kapaszkodva megkérdezte. – Lehetséges, hogy elkábította az áldozatot, Sam? – Elküldtem a mintát a laborba, végezzék el a toxikológiai vizsgálatot, hogy volt-e az áldozat szervezetében drog. A húgyhólyagja gyakorlatilag megsemmisült, ezért vizeletmintát nem tudtam venni. A levett vérminta nyolc század százalékos alkoholszin-tét mutatott. Egy ekkora nő számára az nagyon sok alkohol. – Buliban volt – suttogta Mitchell, majd kihúzta magát, és erősebb hangon folytatta. – Ha nem lőtte le, akkor honnan jött a vér? Barrington óvatosan elhúzta a lepedőt, és Reed érezte, hogy a mellette álló Mitchell megfeszül. – Óvatosnak kell lennem – mondta Barrington. – A test nagyon sérülékeny. De gyertek ide – közelebb intette őket. – Nézzétek a kezét. Hill törzse fekete volt, de a karja és a lába csak megégett, a bőr fellazult, és... Reed gyomra kavarogni kezdett, Mitchell pedig hangosan nyelt egyet. 194

– Istenem – suttogta a nő, majd megint kihúzta magát. – A karja korábban feketébbnek tűnt. – Kormos volt. Le kellett tisztítani a bőrét. A tűz a törzsét érte a legjobban. Egy lakástűzben nagyon nehéz teljesen elpusztítani egy felnőtt testet – magyarázta Barrington, mintha orvosnövendékekhez beszélt volna. – A testnek olyan nagy a víztartalma. – Az elkövető a törzsét bevonta a szilárd égésgyorsítóval, de a végtagjait nem – állapította meg Reed csöndesen. – Ammónium-nitrátot találtam a törzsén. Segített, hogy tudtam, mit kell keresnem. – A vér, Barrington? – kérdezte Mitchell türelmetlenül. – Honnan jött? Sam nem zavartatta magát, a saját karja belső felére mutatott, kicsivel a könyök fölött. – Elvágta az artériát, itt. Ha közelebbről megnézitek, látni, hogy a vágás körül felkunkorodik a bőr. – Felvágta? – Mitchell zavart pillantást vetett Reedre, majd vissza Samre, összeszűkült szemmel. – Mennyi időbe telhetett kivéreznie? – Kettő és öt perc közötti ideig – válaszolta Sam. Mitchell arca megmerevedett. – A rohadék. Azt akarta, hogy lassan vérezzen el– Túl kegyes halál lett volna, ha lelövi. Reed lassan fújta ki a levegőt. – Azt akarta, hogy érezze a fájdalmat. Élve égette el. – Mennyi ideig lehetett eszméleténél? – kérdezte Mitchell összeszorított foggal. – Drog nélkül? Pár perc. Nehéz megmondani. – A keze épen maradt – mondta Reed. – Megnézted már? 195

– Igen, de nem találtam semmit. Ha próbálta js megkarmolni az elkövetőt, a bőrét nem érte el. – És a fogait megnézted? – kérdezte Mitchell, mire Sam a fejét rázta. – Még nem, de meg fogom. Mitchell kifújta a levegőt. – Milyen kést keresünk? – Valószínűleg nem fogazott, de nagyon éles. Fűrészelésnek nincs nyoma, csak egy vágás. Mitchell ellépett a test mellől. – Meg kell néznünk, hiányzik-e valamelyik kés Penny Hill házában. Remélem, a lánya tudni fogja, mi volt a konyhában. Reed az órájára pillantott. – Az ügyintéző mostanra biztosan előkereste Burnette aktáit. Ugorjunk be a gyermekvédelmi osztályra is Hill aktáiért, aztán nekiállhatunk összevetni őket. Mitchell összeszorított szájjal még egy utolsó, hosszú pillantást vetett Hill holttestére. – Jó. Derítsük ki, ki gyűlölte annyira Penny Hillt, hogy ezt tette vele. November 28-a, kedd, 15.15 Mia karja lüktetett, de összeszorította a fogát, ahogy markolta a gyermekvédelmi osztálytól kapott akták dobozát. Solliday vitte a nehezebbiket, az arcára kondor merevség ült, ahogy valószínűleg az ő arcára is. Mintha a hangulatuk egy nagy sötét felleggé állt volna össze. Miután elhagyták a halottasházat, Mia végtelenül mérges volt. De miután kijöttek a

196

gyermekvédelmi osztályról, úgy érezte magát, mint akit kiszipolyoztak. Penny Hillt tényleg mindenki nagyon szerette. Szinte tapintható volt a gyász a munkahelyén. Csörögtek a telefonok, a szociális munkások végezték a napi munkájukat, de ettől eltekintve nyomasztó csönd telepedett a helyre. Ahogy a templomban a temetés előtt. Vagy a sírnál utána. A liftajtó kinyílt, és Mia belépett az irodába, a másodperceket számolta, mire végre leteheti a nehéz aktákat, de megtorpant, amikor meglátta az asztalát, amelyen dobozhegy tornyosult. Abe asztala ezzel ellentétben még mindig rendezett volt, és makulátlanul tiszta, sehol egy árva mappa. – Isten óvjon minket a kekec ügyintézőktől – dünnyögte. Stacy megsértődött, hogy Mia nem értékelte jobban a rendrakási igyekezetét. Most Mia nem is látta az asztalát. Szó nélkül odalépkedett az asztalhoz, és a földre dobta a dobozt. Solliday sokkal higgadtabban csúsztatta a nála lévőt Abe asztalára, és lerogyott Abe székébe. Mia, mielőtt észbe kaphatott volna, már reflexből nyújtotta ki a kezét, és tiltakozva kiáltott fel. – Ne! Solliday fölemelte a fejét, belenézett Mia szemébe, ahogy a nő arca felhevült. – Elnézést – mondta Mia. – Hülyeség volt. Reed elmosolyodott a kecskeszakáll mögött. – Megígérem, hogy nem teszem a piszkos cipőmet az asztalára – mondta, és a hangjában bujkáló keserű humorra Mia elmosolyodott, ahogy ő is lerogyott a székre.

197

– Bocsánat. Abe is azt szeretné, ha kényelmesen dolgoznál. Csak már rég nem voltam ilyen fáradt. – Tudom. Szinte egész éjjel fent voltunk. És aztán... az a mély gyász. – Kivett egy köteg iratot a dobozából. – Kiszívja az ember leikéből az életet. Mia pislogott. – Ez nagyon költői volt, Solliday. Úgy értem... mint egy igazi vers. Nem olyan, mint az én „Bubba nevű barátod" sziporkám. Reed az iratokra pillantott. – Hogyan akarod feldolgozni ezeket? – kérdezte, és Mia kíváncsian hajolt előre. A férfi arca határozottan vörös volt. – Solliday, elpirultál. Reed félrehúzta az állát, makacsul ellenállt, hogy Mia szemébe nézzen, és a nő azon kapta magát, hogy ez egészen elbűvöli. – Nézzük át azokat az iratokat, amelyeket Hill főnöke az első körben adott – javasolta Reed. – Ó, igen. A sok-sok gyújtogató, akiket Penny Hill megpróbált nevelőszülőknél elhelyezni. Rendszert kell találnunk, különben sosem lesz meg a kapcsolat. Mi lenne, ha leírnád a neveket, amelyeket Hill aktáiban olvasol, én pedig ugyanezt teszem a Burnette-aktákkal? Egy óra múlva szünetet tartunk, és összehasonlítjuk. – Összevont szemöldökkel méregette a dobozokat. – Ha rá tudok jönni, hol kéne kezdeni. Reed belenyúlt a zsebébe, és kivett egy üveg fájdalomcsillapítót. – Kezdd ezzel! Még rád nézni is fáj. Úgy cipelted be azt a rohadt dobozt, mintha nem lenne egy lyuk a válladon. – Az asztalon át odalökte az üveget, és Mia elkapta. 198

– Mindig ennyire anyáskodó vagy? – kérdezte Mia. A férfi meglepettnek tűnt. – Nem. Én apáskodó vagyok. Miért, csak az anyák adhatnának orvosságot? – Mert... – inkább beleharapott a nyelvébe. Mert kezdjük azzal, hogy az apák tehetnek róla, hogy be kell venni azt a gyógyszert. Az anyák a kezedbe nyomják a tablettát, és azt mondják, ne provokáld többet az apádat. Felkapta a legfelső aktát, és nekiállt olvasni. – Inkább feküdjünk neki, rendben? Érezte magán a férfi tekintetét, ahogy figyeli, de Solliday végül egy szót sem szólt, csak elhelyezkedett Abe székében, és elkezdett olvasni. November 28-a, kedd, 16.00 Bárt Secrest nagyon ijesztő kinézetű ember volt. Olyan, mint a reklámbeli tisztítószeres Mr. Proper, csak gonosz. Az irodája sötét volt, és komor, sehol egy kép vagy személyes emlék, amely lágyított volna az összképen. Brooke leült a székre, amelyet a férfi néma kézmozdulattal ajánlott fel. – Helyesen cselekedett, Miss Adler – mondta Secrest minden bevezetés nélkül. – Nem akartam megkerülni Juliant. – Aki halálsápadt lett, hogy Manny szobáját átkutatják. – Julian túl fogja élni – mondta Bárt olyan hangon, amitől Brooke úgy érezte, a férfi nem igazán kedveli a terapeutát. – Igaza volt, hogy aggódott Manny Rodriguez miatt, Miss Adler. – Ezek szerint talált valamit? A férfi bólintott. 199

– Rengeteg, tűzről szóló írást. – Helyi füzekről, mint az a két cikk, amelyet Manny kivágott? – Nem, csak az a kettő volt helyi cikk. A többi inkább technikai ismertetés. – Szent isten! Cikkeket gyűjtött arról, hogyan kell tüzet gyújtani? – Igen. – Secrest hátradőlt a széken. – És egy doboz gyufát találtunk eldugva az egyik cipőjében. Nyilván becsempészték valahonnan. Brooke összevonta a szemöldökét. – De az épület le van zárva. Hogyan lehet ide bármit is becsempészni? – Minden kastélynak van titkos alagútja, Miss Adler. Brooke döbbenten nézett a férfira. – Tessék? A férfi arcán mosoly suhant át, de valamiért ettől ugyanolyan gonosznak tűnt. – Minden intézménybe be lehet juttatni csempészárut. Még ide is. De megtaláljuk. Ezt garantálom. A férfi fölállt, és Brooke tudta, hogy ezzel vége is a beszélgetésnek. – Nos... jó éjt. A férfi válaszul csak kurtán bólintott, ahogy Brooke kihátrált az ajtón. Már befordult a sarkon a főbejárat felé, amikor valaki a nevét kiáltotta. Julian állt az irodája ajtajában, dühösnek látszott. – Brooke, mi a fenét műveltél? Brooke kihúzta magát. Helyesen cselekedett. Bárt Secrest is mondta. 200

– Jelentettem a gyanús viselkedést, Julian. Ahogy neked is tenned kellett volna. Julian közelebb jött, épp csak Brooke lábujjára nem lépett. Fölé hajolt, behatolt a biztonsági zónájába, és a kabátjából áradó pipadohány illata csiklandozni kezdte Brooke orrát. – Te kis pimasz... – sziszegte összeszorított foggal. – Ne merészeld nekem megmondani, mit kellett volna tennem. Hónapok munkáját tetted tönkre a fiúval. Hónapokét. És hála neked, a bizalom, amit felépítettem Mannyvel, köddé vált. Brooke szíve olyan hevesen zakatolt, hogy úgy érezte, még Julian is hallja. A férfi nagy volt, és túlságosan közel állt meg hozzá, és elvette tőle a levegőt. Ennek ellenére Brooke felszegte a fejét, és kihívón nézett fel rá. – Azt mondtad, nem gyújtana tüzet itt, az iskola területén. – Valóban nem. Brooke a fejét rázta. – Secrest gyufát talált a szobájában. Julian szeme összeszűkült. – Lehetetlen. – Kérdezd csak meg Secrestet. Majd ő megmondja. Manny tüzet gyújthatott volna, minden tanárt és diákot veszélybe sodorva. Helyesen cselekedtem, akkor is, ha nem értesz vele egyet. Egész testében remegett, de büszke volt magára, hogy nem hunyászkodott meg, és nem is kért bocsánatot. Elindult a kocsija felé, és mély levegőt vett, amikor becsatolta a biztonsági övét. Remegő kézzel vette elő a két cikket, amelyeket az utóbbi két napbán fénymásolt le. Az egyik a hétfői Tribune-ből volt, a másik az aznapi Bulletinből. Két tűz. Itt, Chicagóban. Két halálos áldozat. 201

Az, hogy Mannynek köze legyen a két tűzhöz, lehetetlen volt. Nem hagyhatja el az épületet. De valakinek sikerült gyufát becsempésznie hozzá. A kivágott újságcikkek közül egyedül ez a kettő származott helyi lapból. Miért olyan különlegesek ezek a tüzek? Vagy ő volt az, aki feltüzelte Manny kényszerességét, vagy bármilyen, tűzről szóló cikk megtette volna? Összerezzent. Feltüzelte. Rosszul választotta meg a szavait. Két ember meghalt a tűzben. Egészen addig képtelen lesz aludni, amíg amiatt aggódik, hogy ő maga... A felelős szintén rossz szóválasztás. Inkább neki magának is köze volt hozzá. Ki kell derítenie, hogy Mannynek köze van-e ehhez, és rajta keresztül... nekem. Föl kellene hívnia a rendőrséget. Ez volna a józan lépés. De sokkal nagyobb az esély arra, hogy csak kényszeresen nevetséges, és semmi kapcsolat sincs a dolgok között. Csak árnyékra vetődne a rendőrség, és abból nem sülne ki semmi jó. De ha van kapcsolat, akkor a rendőrségnek tudnia kell róla. Egy módon járhat utána. A második tűz az iskolához közelebb eső környéken ütött ki. Majd a saját szemével nézi meg. – Mia. Mia! Összerezzent. Fölnézett Burnette aktáiból, erősen pislogott, hogy kitisztuljon előtte a kép. Solliday. Basszus. Elaludt, itt az asztalánál. – Készen állsz a névcserére? A férfi a fejét rázta. – Társaságunk van – mondta csöndesen. Egy nő lépkedett végig az irodán, a szeme vörös volt, és duzzadt. – A leírás alapján úgy néz ki, mint Hill lánya.

202

Mia felpattant, azonnal éber lett. A nő a Bulletint szorongatta. – Margaret Hill vagyok. Mitchell nyomozót keresem. Üzenetet hagyott nekem. – Én vagyok az. Az édesanyja miatt jött. – Hát igaz? – suttogta az újságot maga elé tartva. – Amit ebben írnak az anyámról? – Sajnálom, Miss Hill. Menjünk valahova, ahol nyugodtan beszélgethetünk. – Bevezette egy kis helyiségbe Spinnelli irodája mellett. Margaret Hill még mindig az újságot szorongatta, úgy rogyott le a székre, és lehunyta a szemét. Solliday becsukta maguk mögött az ajtót. – Miss Hill, fogadja őszinte részvétemet. Bemutatom Solliday főhadnagyot, aki a tűzoltó-parancsnokságnál dolgozik. Együtt végezzük a nyomozást az édesanyja halála ügyében. Margaret bólintott, és az ujja hegyével megtörölte az arcát. Solliday egy doboz papír zsebkendőt helyezett az ölébe, és neki támaszkodott az asztal szélé-nek, úgy, hogy Margaret kettejük közé került. – Miss Hill – a férfi hangja olyan gyöngéd volt, hogy Miának elszorult a torka. – Tudja az újságból, hogy éjjel az édesanyja háza leégett. Margaret fölnézett, az arcát könnyek barázdálták. A szemét le sem vette Solliday arcáról. – Azt írja... Azt írja, hogy a rendőrség szerint meggyilkolták. – így van, asszonyom – mondta Solliday, mire Margaret ismét sírva fakadt. – Sajnálom – suttogta. – Csak nem tudom... Istenem. Ó, anyu. 203

Mia megérintette a kezét. – Az édesanyja említett valakit vagy valamit, ami nyugtalanította? Margaret láthatóan összeszedte magát. – Anyu szociális munkás volt. Drogos anyáktól és agresszív apáktól vette el a gyerekeket, huszonöt éven át hétről hétre. – Aggódott ezek miatt az apák és anyák miatt? – kérdezte Solliday. – Nem igazán. Néha félt bemenni a házukba. Egyszer meglőtték, és majdnem meghalt. Olyan boldog volt, hogy végre nyugdíjba vonulhat. Azt hittem, végre tudni fog aludni éjjelente. – Nem tudott aludni? Azt mondta az előbb, hogy nem aggódott a szülők miatt – csodálkozott Mia. – Miattuk nem is. – Margaret mosolya kemény volt, és keserű. – Annyira rettegett, hogy nem vesz észre valamit. Egy részletet, és egy gyereknek bántó-dása esik. Csak rosszabb lett, miután meglőtték. Azt hittük, el fogjuk veszíteni. Még csak tizenöt éves voltam. – Mi történt a támadójával? – Börtönbe került. Anyut csak meglőtte. A feleségét viszont meg is ölte. – Még mindig börtönben van? – Szerintem igen. Elvileg szólnak, ha kiengedik. Mia följegyezte. – Miss Hill, volt valaki másnak személyes ügye az édesanyjával? Margaret bólintott. Lassan. – A volt férjem meg akarta ölni. Solliday szemöldöke megemelkedett. 204

– Miért? – Mert az anyámnak végül sikerült meggyőznie, hogy hagyjam el a férjemet. Két hónapja adtam be a válókeresetet. Anyu sopánkodhatott volna, hogy „ugye megmondtam". De sosem tette. – Miért hagyta el a férjét? – kérdezte Mia, mire Margaret felhajtotta a ruhája ujját. Sollidaynek nem nagyon sikerült elrejtenie, hogy összerezzen. Kis, kerek sebhelyek éktelenkedtek a nő karján itt is, ott is. Cigaretta égette sebek. Mia egy pillanatra összeszorította a száját. – Értem. Ez mindent megmagyaráz. – Most hol tartózkodik a volt férje, Miss Hill? – kérdezte Solliday mereven. Nagyon mérges volt, Mia látta rajta. De uralkodott magán. Ez jó. – Milwaukeeban. Mia visszahúzta Margaret ruhájának ujját. – Az édesanyja tudott róla, hogy a férje bántalmazta? – Egy ideig el tudtam rejteni előle. De rájött. – Szóval mit tett a volt férje, amikor megtudta, hogy maga elment? – Doug megpróbált erőszakkal bejutni anyu házába, de anyu megfenyegette, hogy kihívja a rendőrséget, erre szitkozódva, de elment. Én egész idő alatt ott rejtőztem a hátsó helyiségben. Úgy látszik, a végén Dougtól szöktem meg, ahogy előtte anyutól. Solliday szemöldöke szinte összeért. – Ezt hogy érti? – Anyuval nem volt túl jó a kapcsolatunk. Szerintem azért mentem hozzá Doughoz, hogy anyut büntessem. A nagy és

205

tekintélyes szociális munkás, aki nem tudja kordában tartani a saját gyerekét. Valószínűleg nem értik. Mia a saját húgára gondolt. El kell mondanom Kelsey-nek, mi történt Bobby sírjánál. – De értem. Kérem, adja meg a férje teljes nevét és a címét. Margaret összeszorított szájjal írta fel a kért adatokat. – A vezetékneve Davis. Utálom azt a rohadékot. – Ezt is megértem – mondta Mia. Érezte, hogy Solliday le sem veszi róla a szemét, és mélyebbre lát, mint amit hajlandó lett volna megmutatni neki. Végigfutott a hátán a hideg. Kitartóan Margaretre összpontosított. – Miss Hill, szereti a volt férje az állatokat? – Nem. Utálja a kutyákat. Amikor elhagytam, átvittem Milót anyuhoz, és... Ó, ne! Milo él? – Úgy néz ki, hogy a tűz idején nem volt bent a házban – válaszolt Solliday. A nő szemében megkönnyebbülés és zavarodottság viaskodott. – Telefonálunk, ha megtaláltuk – mondta Mia. – A testvére ma este jön fel. Margaret lehunyta a szemét. – Ó, csodás. – Nem jön ki jól a testvérével? – kérdezte Solh' day. – A fivérem jó ember, de nem, nem jövünk ki jól. Figyelmeztetett, hogy egy napon több gondot fogok okozni anyunak, mint amit jóvá tud tenni. Azt hiszem, igaza volt. Általában igaza van – rogyadozó térdekkel állt fel. – Mikor nézhetem meg az anyámat? – Nem nézheti meg – mondta Mia gyöngéden. – Sajnálom.

206

A nő arca gyötrelmesen megvonaglott, majd bólintott és elment. – Nos – mondta Mia. – Doug lehet, hogy asszonyverő szemétláda, de szerintem ezt nem ő tette. – Szerintem sem. És minél előbb kihúzzuk a listáról, Margaret Hill annál előbb megszabadulhat valamennyi bűntudattól. – Az órájára pillantott. – Én vezetek, addig fel tudod hívni a Milwaukeei Rendőrkapitányságot. Mia összevonta a szemöldökét. – Hova megyünk? – Vissza az egyetemre. Még mindig beszélnünk kell Caitlin barátaival. Fölhívtam a kollégium vezetőnőjét. Fél hatra összehívja az összes lányt. – Ezt mikor intézted el? – Míg aludtál. – Csöndre intette, amikor Mia nyitotta volna a száját. – Ne kérj elnézést. Egész éjjel fönt voltál. Tegnap leteperted azt a pasast, miközben még mindig betegállományban kellene lenned. Szerintem még neked is szükséged van az alvásra, Mia. A kritika mögött fanyar elismerés bújt meg. – Köszönöm. Azt hiszem, igazad van. - Jó napot – mondta mély hangon. – Beszélhetek Emily Richterrel? A nő hosszan, szenvedve sóhajtott fel. – Én vagyok az. Kivel beszélek? – A nevem Tóm Johnson. A Chicago Bulletintől keresem. – Maguk riporterek kitől kapják meg a telefonszámomat? – kérdezte mérgesen. – Benne van a telefonkönyvben, asszonyom – mondta udvariasan. Idióta némber. 207

– Nos – szippantott a nő. – Már beszéltem az egyik riporterükkel. Egy nővel. A neve... Carmichael. Vele kéne beszélnie, ha részleteket akar megtudni a tűzről. – Nos, asszonyom, nem magáról a tűzről akarok írni. Egy másik részlegnél vagyok. Egy kisebb cikket szeretnék írni a szomszédjairól. Hogy a közösség megtudhassa, mire van szükségük. Hogy az emberek segíthessenek, hiszen most vannak az ünnepek. Alig pár órám van a leadási határidőig. Ha tudna segíteni, nagyon megköszönném. – Nos, mit akar tőlem? – csattant fel a nő. Azt, hogy fogd be a pofád, vén satrafa, gondolta, majd laza mosolyt erőltetett a hangjába. – Próbáltam elérni a Dougherty házaspárt, de senki sem tudja, hol vannak. Szeretnék beszélni velük, megtudni, hogy mire van a legnagyobb szükségük, meg ilyesmi. – Még csak ma reggel értek vissza – szippantott a nő megint. – Floridából. Itt voltak, beszéltek a rendőrséggel. Kimentem, miután a rendőrök elmentek, felajánlottam a segítségemet, természetesen. Természetesen. – Nem említették meg véletlenül, hol szálltak meg? – Nem kérdeztem. De parkolási engedélyük volt a Beacon Innbe. Köszönet, istenem, a – pletykás, minden lében kanál vénségekért, gondolta vigyorogva. – Köszönöm, asszonyom. Kellemes ünnepeket. – Elégedetten tette le a telefonkagylót. Mrs. Dougherty, hamarosan találkozunk. Egészen feltüzelt a gondolat. Fölnevetett. Feltüzelt... Néha még magamat is lenyűgözöm. Kirángatta a telefon alól a mamutméretű 208

telefonkönyvet, és kikereste a szálloda telefonszámát, majd beletúrt a zsebébe, elővett még némi aprót, és tárcsázott. Szemtelen hang válaszolt a hívásra. – Beacon Inn, Tania vagyok. Miben segíthetek? Elmélyítette a hangját. – Joe Dougherty szobaszámát szeretném megtudni. – Sajnálom, uram. A vendégeink szobaszámát nem adhatjuk ki. De kapcsolhatom. A dühtől felforrósodott a tarkója. – Ami azt illeti, virágküldeményt szállíttatnék neki és a feleségének. Csak meg kell adnom a szobaszámot a virágkötészetnek. – Elég, ha csak a szálloda nevét és címét adja meg a virágkötészetnek. Mi majd átadjuk a virágokat. A nő pimasz hangja fölidegesítette. Mi majd átadjuk... Nem hajlandó megmondani neki, a beképzelt kis ribanc. Tehetetlen haragjában a fogát csikorgatta. – Köszönöm, Tania. Nagyon segítőkész volt. – Letette a kagylót, és összeszűkült szemmel nézett a készülékre. Kénytelen virágokat szerezni. És Tania azt fogja kívánni, bárcsak tényleg segítőkész lett volna.

209

Kilencedik fejezet November 28-a, kedd, 18.45

Reed ásítva hajtott be a szabad parkolóhelyre Mitchell kis Alfája mellé. – Ezt ne csináld! – tiltakozott a nő. – Még mindig egy tonna olvasnivalóm van estére. – Nem ülhetsz vissza az asztalod mellé. Tudom, hogy szükségem van egy kis alvásra. Ahogy neked is, Mia. – Nem megyek azonnal vissza. Előbb el kell valamit intéznem. De valamennyit mindenképp át kell olvasnom azokból az aktákból. Eddig semmit sem találtunk. – Kiábrándító volt az információ, amit a kollégiumtól kaptunk – helyeselt Reed komoran. – Olyasmit nem mondhatnak, amit nem láttak. Ha ez a pasas követte Caitlint, akkor piszkosul óvatosan tette. De legalább tisztázhatjuk Doug Davist és Joel Rebinowitzot. – Még szerencse, hogy Dougnak ilyen heves a természete. Meglehetősen biztos alibi, hogy súlyos testi sértésért tartják 210

fogva a milwaukeei börtönben óvadékfizetés lehetősége nélkül. Megmondhatjuk Margaret Hillnek, hogy nem a pasas tette. – És szerencsére a játékteremnek van biztonsági kamerája, tisztán lehetett látni, hogy Joel flipperezik a kérdéses időszakban. – Mitchell a tenyerével megdörzsölte az arcát, és halvány mosolyt küldött a férfi felé. – Menj haza a lányodhoz, Solliday! Szöszmösz sem olyan beszédes már, mint régen, szóval én otthon nem maradok le semmiről. Reed nem mosolygott. A fáradtságtól ingerült lett, és ezzel együtt indulatos is. – Szó sem lehet róla. A fáradt emberek balesetet okoznak. Valaki meghal. Menj haza, a fenébe is! Mitchell meglepetten pillantott rá. – Nem vagyok fáradt. – Ugyanezt mondta az a pasas is, aki áthajtott a piroson, és telibe kapta a feleségemet. – Legszívesebben azonnal visszaszívta volna a szavakat, de már késő volt. A nő kék szeme együtt érzőn villant meg. – És meghalt? – Igen. – Ez az egyetlen szó olyan haraggal vibrált, ami még magát Reedet is meglepte. De ott és akkor nem tudta volna megmondani, kire haragszik a legjobban. Mitchell felsóhajtott. – Annyira sajnálom. Ő is. – Már rég volt – igyekezett gyengédebben megszólalni. – Menj haza, Mia. Kérlek. A nő bólintott. – Rendben. Hazamegyek.

211

Ez túl könnyen ment. Nem kell ahhoz nyomozónak lenni, hogy az ember tudja, Mitchell nem fog hazamenni. Valami perverz kíváncsiság kelt benne. Még a végén megöleti magát ez a nő, és a fenébe is, kezd a fejére nőni. Most már értette, Spinnelli miért beszélt róla olyan tisztelettel. Azt is el kellett ismernie, hogy az ő érdeklődését is fölkeltette. Reed megvárta, hogy Mitchell elhajtson, majd elindult utána. Az első közlekedési lámpánál Mitchell nem vette észre, hogy követi. Tényleg nagyon fáradt lehet, gondolta. Elővette a telefonját, és beleszólt. – Otthon. – Megvárta, míg a hangfelismerés teszi a dolgát. – Szia, apa – szólt bele Beth a telefonba, amitől Reed kissé meghökkent. A hívófél-azonosító időnként még mindig felkészületlenül érte. – Szia, kicsim. Milyen volt a suli? – A lámpa zöldre váltott, és Mitchell folytatta az útját, meg sem próbálta Reedet lerázni. Eddig minden rendben. – Jó. Mikor jössz haza? – Nem tudom, majd valamikor. Valami közbejött e miatt az ügy miatt. – Tessék? Megígérted, hogy ma este elviszel Jenny Q.-hoz. És beszélsz az anyukájával. Hogy a hétvégén átmehessek hozzá bulizni, emlékszel? Reedet szinte fejbe vágta a lánya heves kirohanása. – Nos, holnap is átmehetek hozzájuk. – De nekem ma este kell vele tanulnom. Mintha minden egyes szót úgy köpött volna ki. – Beth, mi a baj? – Nem tartod be az ígéreteidet, az a baj! 212

Mintha a lányát sírás fojtogatta volna, és Reed ijedten húzta ki magát ültében. Már megint a hormonok. Sosem tudja számon tartani, melyik héten legyen óvatos. – Szívem... Minden rendben lesz. Majd megkérem Lauren nénit, hogy beszéljen a barátnőd anyjával, ha ez ennyire fontos neked. – Jó – Beth reszketve fújta ki a levegőt. – Bocsánat, apu. – Semmi baj, kicsim. Azt hiszem. Add át a telefont Laurennek. – Ez meg mi volt? – kérdezte Lauren egy perccel később. – Át akar menni a barátnőjéhez a hétvégén egy buliba, és ma kellett volna beszélnem a lány anyjával, de megint túlórázom. – Kis hazugság volt. Kicsi és ártatlan. Mégis összerándult, ahogy kimondta. De nem visszakozott. – Át tudnád vinni hozzájuk tanulni, és megnéznéd magadnak az anyját? – Cserébe játszhatok a villogóval és a tömlővel? Reed elnevette magát. – Menj a fenébe! Nem tudom, mikor érek haza. – Reed, azon a tűzeseten dolgozol, amelyikben meghalt az a szociális munkás? Reed elhúzta a száját. – Honnan tudsz róla? – Tele van vele a hírek. Istenem. Szegény nő. – Milyen hírek? – A helyi hírek. Az egyik fő hír volt. Szeretnéd, hogy fölvegyem a tízkor kezdődő adást neked? – Az jó lenne. Ne feledd, Bethnek kilencre itthon kell lennie.

213

– Már hosszú ideje ezt csinálom, Reed – mondta Lauren türelmesen. – Nem kell aggódnod, tudok Bethre vigyázni. Inkább azon aggódj, hogy egy szép napon férjhez megyek. – Valami nagy esküvőt tervezel a közeljövőben? – cukkolta. – Komolyan beszélek. Egy szép napon elmegyek innen. Gondoskodnod kell az utódomról. – Ó. Szóval arról van szó, hogy nőkkel ismerkedjem – Lauren nagyon ügyesen tudott hátulról jönni, ha érvelnie kellett. – Sokkal könnyebb jó feleséget találni, mint jó dadust. És ketyeg a biológiai órám. Találnom kell egy férjet, mielőtt mind elkel. Majd később beszélünk. Reed letette, és a homlokát ráncolta. Mihez fog Bethszel kezdeni, ha Lauren kirepül a fészekből? Azt tudta, hogy csak azért nem fog megnősülni, hogy egy bentlakó dadust/ház vezetőnőt szerezzen. Valamikor szép házassága volt. Szó sem lehet róla, hogy ennél kevesebbel beérje. Hagyta, hogy a gondolatai elkalandozzanak, ahogy ment Mia Mitchell kocsija után, és eszébe jutott Christine. Ő volt a tökéletes feleség. Gyönyörű, okos, érzéki. Felsóhajtott. Igen, érzéki. Le kellett állítania a fantáziáját, mert állandóan a szexnél lyukadt ki. De nehéz parancsolnia a gondolatainak, amikor ennyire fáradt, és főképp nehéz parancsolnia a testének. Mindenre olyan élénken emlékezett. Hogyan nézett ki, milyen volt az éjszaka csöndjében szeretkezni vele. Milyen volt a bőre, a haja érintése. Hogyan suttogta Christine a nevét, amikor közel járt a csúcshoz, és könyörgött, hogy vigye egyre feljebb. Milyen érzés volt, amikor orgazmusa lett, és magával rántotta. De

214

legfőképp arra emlékezett, milyen csodálatos békét érzett utána, ahogy ott feküdtek egymáshoz bújva. Hagyd abba! Valami nem stimmelt ezzel a fantázi-álással. Más volt. Reed nagyot pislogott, és megint kitisztult az előtte haladó járművek lámpáinak fénye. Hűha. Zavartan pislogott még egyet, de a kép ugyanaz maradt. A lelki szeme előtt megjelenő nő nem volt magas és sötét hajú, nem volt karcsú, táncos teste. A gondolatában szőke nő jelent meg. Izmos, tömör testű. A melle... a lába... másmilyen volt. A szeme nem volt sötét és titokzatos. Kerek volt, és kék, mint a nyári égbolt. A francba. Gondolatban nem Christine-nel szeretkezett. Hanem Mia Mitchell-lel. Nyugtalanul mocorogni kezdett, a lány képe makacsul megragadt a gondolataiban. Meztelenül, rá várva. És most, hogy így látta, még akkor is, ha csak gondolatban, rohadt nehéz lesz másképp látnia ezentúl. – Hát, ez remek... – dörmögte maga elé. Egy emlékkel szeretkezni biztonságos. De egy igazi, élő nőről álmodozni túlságosan veszélyes. Szóval még a gondolatot is messzire fogja űzni. Ezt meg tudja tenni. Máskor is megtette. Ez a fegyelem lényege. Négy járművel előtte Mia indexelt, hogy lekanyarodik az autópályára, dél felé. Ha most lenne egy kis esze, továbbhajtana a leágazás mellett, és a következő kereszteződésnél visszafordul, és hazamegy. De nem tette. Valamilyen oknál fogva, amit megfejteni sem akart, követte Miát, töprengve, hogy hová fognak menni. November 28-a, kedd, 19.00

215

A virággal teli vázát óvatosan átcsúsztatta a szálloda pultjára. – Küldemény, asszonyom. Egy alacsony nő állt a pult mögött, és gépelt. A kitűzőjén az állt, TANIA, alatta kisebb betűkkel, hogy IGAZGATÓHELYETTES. A nyakában fényképes azonosító lógott, és mögé volt csíptetve a kulcskártya. Meg mert volna esküdni rá, hogy ez a főkulcs. És neki szüksége van rá. A nő fáradt mosollyal nézett föl rá. – Egy perc, és máris segítek. Ásított, majd feljebb tolta az orrán a sötét szemüveget. Csak tízdolláros olvasószemüveg volt, de megváltoztatta a külsejét. Az olcsón beszerzett hosszú parókával épp eléggé meg tudta változtatni a külsejét ahhoz, hogy becsapja a biztonsági kamerát. – Csak nyugodtan. – Maga is túlórázik... – mondta a nő együtt érzőn. Az ásítását nem kellett tettetnie. Mostanában több, egymás utáni éjszaka is sokáig fent volt. – Az utolsó pillanatban befutott pár rendelés. De ma este ez az utolsó fuvarom. Mehetek haza. A nő szomorúan mosolygott rá. – Szerencsés. Hagyta, hogy a nő újabb fél percig gépeljen. – Nagyon csúszósak az utak, óvatosan vezessen hazafelé. Éjszakára havazást mondanak. – Köszi, de nem mostanában indulok haza. Egész éjjel bent leszek. Elhúzta a száját.

216

– Egész éjjel? Jesszusom – egész éjjel? A francba. Kell az a kulcs. A nő vállat vont, de ugyanolyan lendületesen gépelt tovább. – Két ember kidőlt influenzával, ezért két műszakot csinálok végig egymás után. Reggel hétig itt kell lennem. – Befejezte a gépelést, megfordult, és teljes figyelmét neki szentelte. – Ó, de szép virágok. Még jó, hogy szépek. Ötven dolcsiba kerültek. – A címzett pedig... – elővett egy papírlapot a zsebéből. – Dougherty. Meg tudja erősíteni, hogy jó helyen járok? – Igen – mondta a nő. – A Dougherty házaspár nálunk szállt meg. – Még ma éjjel átadják nekik? – Magam fogom átadni, amint itt hagyhatom a pultot. November 28-a, kedd, 20.15 Tizenkét év után Mia már igazán megszokhatta volna, milyen, amikor látja a húgát börtönegyenruhában végigjönni a látogatási területen. Kelsey lerogyott a székre, és várt. Mia fölvette a telefonkagylót a plexiüveg innenső oldalán, és pillanatnyi habozás után Kelsey is követte. – Eltemették – mondta Mia, és Kelsey ajka fölfelé kunkorodott. – Reméltem is. Mostanra már biztosan elég porhanyós. Mia szája szomorú mosolyra húzódott. – Bárcsak ott lettél volna. – Ott volt neked Dana. – Igen. Ott volt, és hálás is vagyok érte. De rád volt szükségem. 217

Kelsey szeme fölvillant. – Miattad ott lettem volna. De miatta nem. Érthető volt. – Tudom. – Miért vagy itt, M? – Mindig M volt. Sosem Mia. Kelsey minden tőle telhetőt megtett, hogy távolságot tartson kettőjük között, nehogy valaki odabent rájöjjön, hogy Mia rendőr. Szerencsére semmi hasonlóság nem mutatta, hogy egy családból valók. Kelsey az anyjukra hasonlított, míg Mia tiszta Bobby Mitchell volt. Az apjuk szőke szívtipró volt fiatalon, és ha a helyzet úgy kívánta, nagyon őszintén tudott pislogni azokkal a kék szemekkel. Mia mindig is gyanította, hogy nagy nőcsábász. Most már biztos volt benne. – Valami történt, amiről tudnod kell. Amikor kiértem a temetőbe Bobby temetése napján... – még mindig látta maga előtt a kis sírkövet. Igazi sokk volt. Ujabb árulás azok után, amelyek korábban történtek meg. – Bobby sírja mellett már foglalt volt a parcella. Kelsey hátradöntötte a fejét, hunyorogva nézte. – A jó öreg Liam. Mia eltátotta a száját. Csak nagy nehezen bírt megszólalni. – Te tudtad? Kelsey magasba vonta a szemöldökét, a szeme hűvös volt. – Te nem? Érdekes. – Honnan tudtad? – A szekrényében egy dobozban találtam egy képet, amikor egyszer pénzt kerestem. Aranyos gyerek, a mi székünkben ült. A királyság igaz örököse. Mia szóhoz sem tudott jutni.

218

– Én akkor találtam meg a dobozt, amikor öltönyt kerestem a ravatalozásra. Ki sem nyitottam addig, amíg haza nem értem a temetőből. Liam nevét a Bobby sírja melletti parcella sírkövén láttam, amikor kiértem a temetőbe a szertartásra. Egészen addig a pillanatig fogalmam sem volt arról, hogy Liam létezett. – Liam Charles Mitchell. Szeretett fiúgyermek. Kelsey arcán árnyék suhant át. – Sajnálom. Nem akartam volna, hogy így tudd meg. Tényleg azt hittem, hogy tudod. És ő mit csinált? Az „Ő” az anyjuk volt. – A temetőben? Teljesen kába volt. – Később viszont beszélt. Mia nem volt türelmes az anyjával. Sok idő fog eltelni, mire ők ketten újra szívélyesen el tudnak majd beszélgetni. Jobban kéne aggasztania, mint amennyire aggaszt. – Akkor született, amikor tíz hónapos voltam. Egy évvel később meghalt. Megnéztem Liam születési anyakönyvi kivonatát. Az állt benne, hogy az anyja Bridget Condon. – Tudom. Mia nagyot nézett. – Bobby elmondta neked? Kelsey megvonta a vállát. – Egyik nap megvártam, míg lerészegedik, és megkérdeztem. Mia lehunyta a szemét. – Ez mikor volt? – Karácsony előtt, amikor tizenhárom éves voltam. Mia emlékezett. – Hat öltéssel varrták össze a szád. – És Ő meg azt mondta a kórházban, hogy leestem a gördeszkámról. 219

Az anyjuk így intézte el. A baleseti osztály és a hazugságok között lavírozott. Bármit megtett, hogy mindez titokban maradjon. – A pokolba is, Kelsey. – Ami történt, megtörtént, M. Most már a kis magánpokla kényelmét élvezi. – A nevére vette a kisbabát. – Ez már három hete nyugtalanította Miát. – Összeköltözött Bridgettel. El akarta venni a fia anyját. – El akart minket hagyni, mert Bridget fiút szült. És Annabelle meg nem. – És visszajött, amikor a kicsi meghalt. – Igen, tudom. Anyánk ennyit elmondott. – Miután Mia odaállt elé a temetés után, az anyja házában, négyszemközt. – És Annabelle visszafogadta. – És kilenc hónappal később kipottyantam én. Még egy lány. – Két gyereket utasított el, mert egyiknek sem volt fütyije. – A fogát csikorgatta tehetetlen dühében. – Annyi éven át igyekeztem a kedvére tenni. Megbékíteni. – Mia felsóhajtott. – Szóval, mit tudsz? A másik lányáról? Kelsey csak pislogott. – Tessék? Most Mia pislogott nagyokat. – A temetőben... Láttam egy nőt. Úgy nézett ki, mint én, csak kicsit fiatalabb nálam. Olyan a szeme, mint az enyém – mint Bobby szeme. – Ijesztő volt. Kelsey egyértelműen nem volt képben. – Erről nem tudtam. Ebben nem segíthetek, M.

220

– Nos, köszönöm, hogy legalább hittél nekem. Tudom, hogy őrültségnek hangzik. – Sosem hazudtál nekem. – Kelsey hátradőlt, elgondolkodott. – Ezek szerint hárman vagyunk korcs, nőnemű ivadékok. – Akikről tudunk. Lehet, hogy több is van. Isten tudja, hányszor próbálkozott, hogy fia legyen. Kelsey vigyorgott. – Úgy nézem, Bobby jobbára X-kromoszómákat lőtt ki. Sehol egy kis Y, hogy kis Bobbyk legyenek. Mia a vállára nehezedő súly ellenére is elmosolyodott. – Istenem, annyira hiányzol. Kelsey nagyot nyelt. – Hagyd abba! Ne akard, hogy... – mély levegőt vett, és lopva oldalra pillantott. – Esélyem sincs, M. – Három hónap múlva lesz a következő szabadlábra helyezési tárgyalásod. – Mintha nem tudnám percre pontosan az idejét... Semmi haszna nem lesz. – Ott leszek. Megígérem. – Mindig ott voltál, minden egyes tárgyaláson. És hálás vagyok érte. De Shayla Kaufmann is mindig ott van, és az ő fájdalma sokkal többet nyom a latban, mint a te kedves szavaid. Mia keze ökölbe szorult. – Tizenkét év telt el, Kelsey. – De az ő férje és a fia még mindig ugyanúgy halott. – Nem te lőtted le őket. Az üzlet videóján tökéletesen látszott. – Kelsey ott állt, a keze olyan erősen remegett, hogy majdnem elejtette a fegyvert. A barátja, Stone lövöldözött, és 221

életfogytiglanra ítélték, sosem szabadulhat. Kelsey a tettestársa volt, ezért őt is elítélték. Nyolctól huszonöt évig terjedő szabadságvesztésre. Akkoriban Mia örült, hogy Kelsey büntetése nem volt keményebb. Tizenkét évvel később Mia pontosan tudta, milyen lassan tud telni az idő. Kelsey arca meg sem rándult, de a szeme elsötétült a gyötrelemtől, amit ritkán mutatott meg Miának. – Nem én lőttem le, de ott álltam, míg Stone megölte őket. Semmit sem tettem, hogy megmentsem a férfit és a fiát. Annak az apának az volt az utolsó tette, hogy saját testével pajzsként védelmezte a fiát. – A teste megmerevedett, és a tekintete Mia válla fölött a semmibe révedt, és Mia tudta, hogy most mindketten arra gondolnak, hogy ilyet az ő apjuk sosem tett volna. – Basszus, Kelsey, fiatal voltál. Féltél. Be voltál lőve. – Bűnös voltam. – Az ajka megremegett, ezért összeszorította. – És még mindig az vagyok. Mia az ajkát harapdálta belülről. – Akkor is ott leszek a szabadlábra helyezési tárgyaláson. Kelsey hosszú időre lecsukta a szemét, és amikor kinyitotta, a tekintete ismét hűvös volt, és távoli. – Hallom, hogy golyót kaptál, kölyök. A szabadlábra helyezés témája ezennel lezárva. – Aha. Két hete. – Hogy van a társad? – Abe? Még kórházban, de rendbe jön. – Ne lankadjon a figyelmed! – szája megemelkedett az egyik oldalon. – Te vagy az egyetlen, aki egyáltalán meglátogat idebent. Utálnám, ha valami történne veled. Mia megköszörülte a torkát. 222

– Rendben. – Ó, igen. És mondd meg Danának, hogy köszönöm, de köszönöm, nem. – Tessék? – Kaptam tőle egy képeslapot, amikor a tengerparton nyaralt. Csúnya, nagy tarisznyarák van a képen. Azt írta, bárcsak velük lehetnék, és velük ehetném a rákot. De ezek olyanok, mintha bogarak lennének. – Majd megmondom neki. Most viszont vissza kell mennem. Még vár rám pár óra olvasás, miután bevertem egy pasas fejét. Kelsey szemöldöke lusta érdeklődéssel emelkedett meg, de a szeme éles volt. – Rendőri brutalitás? – Dehogy. Az ideiglenes társam. Egész végig követett a városból, és most kint vár a parkolóban. – Nagyot fújt. – Azt hiszi, nem láttam, hogy jön utánam. Kelsey-t mintha ez mulattatta volna. – De miért tenne ilyet? – Mert... – Miának eszébe jutott az a sok kedves gesztus, amelyeket az utóbbi két napban Reed Solliday tett. Kávé, gyógyszer, kinyitotta előtte az ajtót, mintha... egy hölgy lennék. Úgy tűnik, hogy Reed Solliday régimódi úriember és kedves férfi. Aki focizik. És szereti a költészetet. És úgy tűnik, pont ugyanannyira átérzi az áldozatok fájdalmát, mint ő. Felsóhajtott. – Aggódott miattam. Mint megtudtam, valaki totálkárosra törte a felesége kocsiját, mert túl fáradtan ült a volánhoz. – Nős? – Kelsey rosszallóan rázta meg a fejét. – M...

223

– Özvegy, van egy gyereke. És ne nézz rám így – tette hozzá, amikor Kelsey szeme ravaszkásan felvillant. – Csak átmeneti, amíg Abe vissza nem jön. – És hogy néz ki? A férfi megtermett. Izmos. – Egy kicsit olyan, mint a sátán. – Hüvelyk– és mutatóujját végigvezette a szája körül. – Olyan kis kecskeszakálla van. – Ami nagyon szép szájat keretezett. – Érdekes – egyik szemöldöke megemelkedett. – Szóval ez a sátán bukott angyal vagy csúf vízköpő? Mia zavarában mocorogni kezdett a széken. – Olyan... elég jó ránézni. Kelsey bólintott, és elgondolkodva mosolyodott el. – És? És tisztességes. És kedvelem. Mély levegőt vett. Basszus. – Ennyi. Kelsey felállt. – Rendben, ha így akarod játszani, akkor megvárom Dana következő levelét. Majd ő beavat a részletekbe. – Kelsey köszönés nélkül visszatette a kagylót, és elsétált. Sosem köszönt el, mindig csak elsétált. Mia egy percig csak ült ott, a szíve majd meghasadt. Aztán óvatosan visszatette a telefont, majd kiment, hogy jól megmossa Solliday fejét. November 28-a, kedd, 20.30 Hosszú ideig tartott neki, gondolta keserűen, amikor Tania kilépett a szálloda előteréből a virágokat cipelve. A kocsiban, amit szerzett, kellemes meleg volt, és majdnem elaludt 224

várakozás közben. A motel minden ajtaja kívülre nyílt, ezért tudta, hogy a nőnek előbb vagy utóbb erre kell elhaladnia. Lassan áthajtott a parkolón, folyamatosan szem előtt tartva a nőt. Tania végre megállt az egyik szoba előtt, és bekopogott. Az ajtó kinyílt, de nem eléggé ahhoz, hogy belásson. De nem baj. Fölemelte a látcsövet, és beállította. 129-es szoba. Megy ez nekem. Megint ásított. Annyira fáradt. El akarja kapni a vén Dougherty nyanyát, de nem akar olyan fáradt lenni, hogy ne élvezze, vagy ami még rosszabb, hogy hibázzon. Csak az ostobák kísértik a szerencséjüket, amikor kimerültek. Különben is, szüksége van a kulcskártyára, és Tania reggel hétig nem megy haza. Most is elvehetné tőle, de valaki észrevenné, hogy Tania nem ment vissza a pulthoz. Mert az után, hogy elvette a kulcskártyát, a kis Tania és a feleselő szája már nem megy sehova. Van ideje. A Dougherty házaspárnak úgysincs hova mennie. Most hazasiet, alszik egy keveset, és reggel visszajön, hogy meggyőződjön arról, Miss Tania biztonságban hazaért-e. November 28-a, kedd, 20.45 Reed álmodott. Álmában is tudta, hogy álmodik, de ettől egy kicsit elfogadhatóbbá lett az egész. Mert még álmában is tudta, hogy nem válik valóra. Nem fogja Mia Mitchellt az ágyába vinni. Nem fogja letépni róla a ruhát. Nem fogja hófehér bőrének minden négyzetcentiméterét végigcsókolni. És az is biztos, hogy nem fog belemerülni olyan erővel, hogy a nő szeme elhomályosodik.

225

És mivel ezek közül egyik sem fog megtörténni tudta, hogy jobb, ha élvezi az álmot, amíg tart. És élvezte is. Ahogy Mia is. Feszes teste ívbe hajlott, minden izma szorította, ahogy Reed mozgott. – Istenem, Reed – nyögte Mia, de ez nem Christine finom kis suttogása volt, hanem hangos, épp elég hangos ahhoz, hogy áthatoljon kéjes mámorán. – Reed! Reed fölriadt, szeme az autó ablakára rebbent. Ott állt Mia, és öklével verte az üveget. És a szemét forgatta, ahogy látta, amint Reed nagyot rándulva tér magához. – Basszus, Solliday, azt hittem, hogy elájultál a szénmonoxidban. Reed letekerte az ablakot, még mindig kába volt az álomtól, mely túl valósághű volt ahhoz, hogy ne érezze magát kényelmetlenül miatta. Majdnem kinyúlt Mia felé, mert már tudta, milyen érzés a nő arcát a tenyerében tartani. De igazából nem tudta. És nem is fogja megtudni. – Azt hiszem, elaludtam. Mia mérgesnek látszott. Miért mérges? – Mi a francot keresel te itt? Itt? Körbenézett, látta a kerítést, az őrtornyokat. Börtön. Ó, igen. Tisztán fölidéződött benne a városból kifelé vezető út. Ennyit az észrevétlen követésről. A fenébe. Átverték. – Hát... – Az agya teljesen üres volt. A teste teljesen kemény. Mia szeme még mindig áthatóan szegeződött rá. – Komolyan azt hitted, hogy nem látlak? A vér kezdett visszaáramlani a fejébe, mindkét terület nagy megkönnyebbülésére. 226

– Talán. Rendben, igen, azt hittem, nem látsz. Elszúrtam, ugye? Mia rosszalló pillantása enyhült valamelyest. – Aha, de jó szándékból tetted. Szépet álmodtál? Reed érezte, hogy elvörösödik, mintha az álom skarlát betűként lenne a homlokába égetve. – Igen, szépet. – Fölnézett a börtönépületre, melynek fényei szinte izzottak a sötét éjszakai égbolt előterében, majd vissza Miára. – Ha megkérdezem, mi hozott ide, azt fogod mondani, hogy nem tartozik rám? A nő szeme kissé összeszűkült. – Te vagy a világ legkíváncsibb pasija. – Elnézést. – Mindazonáltal rendesnek tűnsz, és viszonylag ártalmatlannak. Ismét fölvillant az álom, élénken és tisztán, színesen, szélesvásznúan. Amiről Mia nem tud, az egyiküknek sem árt. – Általában az vagyok. – És ma kétszer is hoztál nekem kávét és tegnap egy hot dogot. Ez ígéretesen hangzott. – És hagytam, hogy te válaszd ki, hol ebédelünk, mindkét nap. Mia elmosolyodott. – Igen, ez is igaz. – A mosolya elhalványodott. – A húgomat látogattam meg. Nem erre számított. – Tessék? – Jól hallottad. A kishúgom fegyveres rablásért ül. Megdöbbentél? 227

– Igen. El kell ismernem, hogy igen. Mióta van bent? – Tizenkét éve. Látogatási időben jövök, mint mindenki más. Nem akarom, hogy odabent bárki is megtudja, hogy a nővére zsaru. Reed annyira meglepődött, hogy fogalma sem volt, mit mondjon. Mia szájának egyik széle megemelkedett, valószínűleg együttérzésből, amiért képtelen megszólalni. – Ahogy tegnap mondtad, néha nehezebb a rendőrök gyerekeivel. A húgom néhány igen rossz döntéséért fizet. Ha nem helyezik feltételesen szabadlábra, akkor még tizenhárom éven át fog fizetni. – Akkor te tényleg tudod, mit érzett Margaret Hill az anyjával kapcsolatban. Mia csak állt ott, és őt nézte. Egy szót sem szólt. – Nos... – Reed megvakarta az arcát, ahol a borosta már kezdett viszketni. – Most mi lesz? – Most visszamegyek, és aktákat olvasok. Mia szeme alatt sötét karikák húzódtak. – Vagy megvacsorázhatnánk. Mia óvatosan méregette. – Miért? – Mert olyan hangosan korog a gyomrom, hogy kész csoda, ha nem hallod. Mia ismét elmosolyodott. – Ami azt illeti, hallom. De arra lennék kíváncsi, hogy miért követtél. – Fáradt voltál, és bűntudatod volt, amiért nem dolgoztad fel az aktákban lévő információt egyetlen éjszaka alatt, ami valószínűleg kettőnknek is több napba fog telni. – Mia nem hitte el Reed magyarázatát, ezért megadta azt a választ, ami 228

mindkettőjüket kielégítette. – Valamilyen okból kedvellek. Nem akartam, hogy bármi is történjék veled. Ennyi. Mia arca megrándult, szemében gyanús fény gyűlt, ami egészen megrázta Reedet. Mia nagy lépéssel ellépett az ablak mellől. Fejét elfordította, és fölnézett a börtönépületre. Amikor visszafordult Reed felé, a szeme tiszta volt, a mosolya enyhén gúnyos. – Akkor együnk valamit. De ne itt, rendben? Reed bólintott. – Rendben. Ez alkalommal viszont te jössz utánam. November 28-a, kedd, 22.15 Reed kilépett a garázsból, és megvárta, míg Mitchell kis Alfája befordul a ház elé. Kicsit meglepte, hogy a nő nem fordul vissza, amikor nyilvánvaló lett, hogy a férfi háza felé tartanak, de itt volt a kopott kabátjával és mindennel együtt. Végül is máskor is hozott haza kollégákat vacsorára. Foster, a megrögzött agglegény egy szál főzőlappal, rendszeres vendégük volt. De Foster ezer százalék, hogy nem néz ki úgy, mint Mia Mitchell. Reed szíve hevesen vert, ahogy a nő kiszállt a kocsiból. Onnan, ahol állt, Mia minden domborulatát látta. Megörültél, gondolta. Ez nagyon rossz ötlet. Rossz ötlet. De volt valami Mia szemében, valami enyhe sebezhetőség. Előző nap reggel még azt gondolta, semmi lágyság nincs benne. Most már látta, hogy nagyot tévedett. Mia egy méterre tőle megállt, és szőke szemöldökét a magasba emelte. – Café du Solliday?

229

– Nem tudom, te hogy vagy vele, de én képtelen lennék lenyelni még egy előre csomagolt hamburgert. Mia derűsen elmosolyodott. – Főzni fogsz nekem? – Ez attól függ, hogyan definiálod a főzést mint olyat. Gyere! – A garázson át vezette be a konyhába, ahol Beth állt a mikrohullámú sütő előtt, és várta, hogy kipattogjon a kukorica. – Szia, kicsim! Beth épp csak annyira fordította el a fejét, hogy haragos pillantást vessen az apjára. Majd a szemét forgatva elfordult. Tudatában annak, hogy Mitchell ott áll mögötte, egy lépést tett a lánya felé. – Beth... – Mi van? – Most meg mi a baj? Beth előretolta az állát. – Semmi. – Azt hiszem, jobb, ha megyek – suttogta Mitchell, de Reed fölemelte a kezét. – Nem. Semmi baj. Beth, bemutatom Mitchell nyomozót, az ideiglenes társamat. Ő pedig a lányom, Beth. Az én udvarias lányom, Beth. Beth dühösen fújva csóválta a fejét. – Örülök, hogy megismertem, nyomozó. – Én is örülök, Beth. Nézd, Solliday, én szívesen... Reed erőltetetten mosolygott. – Ülj csak le! Kérlek... Beth, ha nem mondod el értelmes módon, hogy mi a bajod, akkor mehetsz föl a szobádba. – Az a bajom, hogy még mindig mindenki úgy kezel, mintha csak négyéves lennék! Csak annyit szerettem volna, hogy 230

Jennynél alhassak ma este. Még a fogkefémet is magammal vittem, az isten szerelmére! De Lauren... – A fogát csikorgatta. – Lauren megalázott mindenki előtt. – Ki volt az a mindenki? – Tök mindegy! – A kukorica tovább pattogott, minden pukkanás olyan volt, mint egy feszültségbomba robbanása. – Lauren csak az utasításaimat követte. Tudod, hogy nem engedem a barátnőknél való alvást, ha másnap iskola van. A mikrohullámú sütő csipogni kezdett, és Beth kikapta belőle a zacskót. – Jó! Becsapta a mikro ajtaját, és a következő percben már vágódott be a hálószobája ajtaja is. Reed összerezzenve fordult Mitchell felé. – Esküszöm, hogy egyszer volt egy kedves lányom. Mitchell szomorúan mosolygott. – Földönkívüliek. Gubók. Testrabló idegenek. Ez az egyetlen magyarázat. Reed fáradtan nevetett föl, levette a kabátját, a zakóját, és a székre vetette őket. – Adok neki egy esélyt, hogy lehiggadjon, mielőtt megbeszéljük, hogy melyik kiváltságába került ez a kis hiszti. Vedd le a kabátodat, Mia! Maradj egy kicsit! Nagyon rossz ötlet volt eljönni hozzá. De ahogy Mia figyelte a konyhában szorgoskodó Solliday mozgását, piszkosul nehéz volt bánnia. Ahogy levette a kabátját, és kivitte a piszkos cipőjét. Még mindig rajta volt a reggeli sár maradványa, habár Mia teljesen biztos volt benne, hogy pontban reggel nyolcra olyan fényesek lesznek, hogy látni fogja benne a tükörképét. 231

Érdekes volt a férfi lányával találkozni. De Beth tizennégy éves, és Mia úgy gondolta, ez mindent megmagyaráz. A férfi reakciója azonban sokkal többet elárult. Türelmes, határozott és zavarodott. Bobby visszakézből lekevert volna neki egy akkora pofont, hogy a fal adta volna a másikat. Még Kelsey sem szegült szembe vele mások előtt. De Mia félrelökte Bobby emlékét, és a másik, de ugyanolyan nyugtalanító gondolatra összpontosított. Reed Sollidayre. A férfi épp a nyakkendőjét rángatta, és Mia a látványt sokkal meghittebbnek találta, mint kellett volna. Az ing anyaga alatt az izmok játéka, ahogy kihúzta a nyakkendőt a gallérja alól... Mia gyomra összeszűkült, és éles vágyódás cikázott onnan egyenesen lefelé. Reed Solliday nagyon szemrevaló férfi volt, és a konyha csöndjében el kellett ismernie, hogy fölkeltette az érdeklődését. Vigyázz magadra, parancsolt magának keményen. Nem jársz zsarukkal. De ő nem zsaru, érvelt a másik énje, ahogy igyekezett levenni a szemét a durva, sötét szőrről, ami most kikandikált a nyitott gallér alól. Hülye formalitások. Szedd össze magad! Nagy nehezen lefejtette róla a tekintetét, fölnézett, egyenesen az őt bámuló Reed szinte fekete szemébe. – Mi a gond? – kérdezte a férfi mély és rekedtes hangon, mintha olvasott volna Mia gondolataiban. Az volt a gond, hogy Reed Solliday túl jól nézett ki, ahogy ott állt nyakkendő nélkül, és az is, hogy sok idő telt el az óta, hogy férfival volt, és a vágy hirtelen, hívatlanul kopogtatott. Dörömbölt. Be akarta törni azt a rohadt ajtót. De egyik sem volt megfelelő reakció, és Mia megborzongott. – Nem is tudom, miért vagyok itt.

232

A férfi szemöldöke kihívón emelkedett meg, a tekintetét még mindig rá szegezte. – A vacsora miatt? Mia nagyot nyelt. – Azt hittem az őrs közelében ülünk be valahova. A férfi elnézett oldalra, ezzel elvágva a láthatatlan fonalat, amely összekötötte őket. Elővett egy jénait a hűtőből. – Szeretek igazi ételt enni, ha megtehetem. Mia is tudta értékelni az igazi ételt. – És mi lesz az? Reed lefejtette az alufóliát. – Lasagnénak tűnik. – Nem te készítetted? – Dehogy. – Becsúsztatta az edényt a sütőbe. – A testvérem, Lauren. Jó szakács. Ezek szerinte a testvére vigyáz Bethre, amikor Reednek sokáig bent kell maradnia. Mia korábban is szerette volna tudni. Most megkönnyebbült. És zavarta, hogy egyáltalán számít. Lesütötte a szemét, és úgy figyelte, ahogy a férfi salátát keres a hűtőben. – Segítsek valamiben? – Kösz, nem. Nem vagyok olyan jó szakács, mint anyu volt, de salátát még tudok készíteni. Volt. – Meghalt? Az anyukád? – Öt éve. Rákban. – Nagyon sajnálom. – És tényleg sajnálta. A férfi sóvár hangja elárulta, hogy szerette az édesanyját, és nyilván hiányzott neki. Mia elgondolkodott Bobby-ról, és azt kívánta,

233

bárcsak Solliday gyászának csak egy kis töredékét érezhetné. De nem érezte, és soha nem is fogja. – És az édesapád? – Újranősült, és visszavonult Hilton Headbe. Mindennap golfozik. – A szavak szeretetteljesek voltak, és Mia féltékenységet érzett, amitől azonnal elszégyellte magát. A férfi félretette a salátástálat, és kivett a hűtőből egy kancsó teát. – Fölhívtam a hangpostát, míg vártalak ott a... Szóval ott. Ben megüzente, mi lett a Hill házából bevitt égésgyorsító elemzésének az eredménye. Ammónium-nitrát, ugyanaz, mint a Dougherty-házban. Kereskedelmi összetétel, bármelyik mezőgazdasági boltban kapható. Nem szívesen ugratnám Bent árnyékra, míg nincs több, amin elindulhatunk. – Amint valami nyomra bukkantunk az aktákban, körbemutogathatunk fényképeket. Hátha a helyi műtrágyaforgalmazók emlékeznek valamire. És mi a helyzet a műanyag tojással? Próbáltam visszaemlékezni, mikor láttam utoljára boltban harisnyás tojást. – Elhúzta a száját. – Nem mintha én ilyesmivel akarnám kínozni magam. Reed mosolyogva ült le két pohár jeges teával. – Vasárnap rákerestem a Google-on. A vállalat '91-ben profilt váltott, már nem műanyag tojást gyárt, hanem kartondobozokat. – De az emberünknek legalább három volt belőle. – Az oldalak, amelyeket megnéztem, azt írják, hogy kézművestechnikákhoz használják őket, de mint mondom, gyanúsított nélkül csak a tűt keressük a szénakazalban. De megkértem Bent, hogy telefonálja körbe a környékbeli kézművesüzleteket, de semmit sem talált. A tojások viszont időnként fölbukkannak az eBayen, szóval az is lehet, hogy nem 234

helyben vette őket. Igazából nem sok kézzelfogható van, csak némi vér meg haj, és mindkettő az áldozaté, illetve néhány lábnyom, amely pedig bárkié lehet. Mia hallotta a férfi hangjában az elkeseredést. – Adj egy kis időt Jacknek! Ha az emberünk elejtett valamit, ő megtalálja. – Az órájára pillantott, egyre jobban elfogta a nyugtalanság. – Nemsokára éjfél. Szerinted megint le fog csapni? – Ha nem ma éjjel, akkor hamarosan. Túlságosan szereti a tüzet ahhoz, hogy leálljon. Mia az ajkát harapdálta. – De miért pont tűz? Miért szereti a tüzet? – A tűz lenyűgöző, hipnotikus. Játszi könnyedséggel tud nagy pusztítást végezni vele. – Hatalom – mondta Mia, mire Reed bólintott. – És ezt a hatalmat gyakorolva a gyújtogató legyőzhetetlen lesz, ha csak rövid időre is. Káoszt okozhat, tűzoltókkal teli járművek sietnek a helyszínre miatta. A gyújtogató irányítja a többiek cselekedeteit. Neki ez olyan, mintha bábokat rángatna zsinóron. – Kényszeres – suttogta Mia, és látta, hogy a férfi szeme megvillan. – Nem. Ha így nézzük, az olyan, mintha nem tudnának uralkodni rajta. De tudnak. Csak úgy döntenek, hogy nem fognak. Miának eszébe jutott, mit mondott a férfi Miles-nak. – Nem hiszel a kényszeres cselekvésekben? – Az emberek azt mondják, kényszert éreznek, amikor igazából arról van szó, hogy a jutalom többet jelent nekik, mint

235

azok az emberek, akiknek fájdalmat okoznak. Amikor nem akarják, hogy felelősségre vonják őket. Mia összevonta a szemöldökét. – Nem hiszel az elmebajban? Reed is összevonta a szemöldökét. – Ne adj szavakat a számba, Mia. Igenis hiszem, hogy vannak olyanok, akiknek beteg az elméjük. Azok, akik tényleg hangokat hallanak, vagy azt hiszik, hogy valaki üldözi őket. Sosem találkoztam olyan gyújtogatóval, akit nem nyilvánítottak mentálisan beszámíthatónak. Nem kényszeres cselekvés. Hanem választás. Valami volt a háttérben. Valami mély. Egyelőre azonban Mia túl fáradt volt ahhoz, hogy átlássa, ezért nem foglalkozott vele. – Régóta csinálod – jegyezte meg csöndesen. A férfi láthatóan erőt vett magán, hogy megnyugodjon. – Nagyjából tizenhárom éve. Mia végighúzta az ujját a poharán lefolyó vízcsepp vonalán. – Tűzoltó voltál, mielőtt a TH-nak kezdtél dolgozni. Ha megkérdezném, miért váltottál, azt mondanád, hogy nem tartozik rám? – Azt mondanám, hogy tartozom neked azzal, hogy egy titkomat fölfedjem, nyomozó. Christine kért meg, hogy váltsak. Félt, hogy bajom esik. Mindig is érdekelt a nyomozási része, és épp akkor diplomáztam. Az időzítés jónak tűnt, és Christine örült neki. Christine lehetett a felesége. Megint féltékenység motoszkált benne, aminek semmi értelme nem volt. – Gondolom, köze volt a kezedhez.

236

– Ez már két titok. De rendben. Ez nem olyasmi, amire különösebben büszke vagyok. Az után, hogy Christine meghalt, kicsit kicsúszott alólam a talaj. Túl sokat ittam. Egyik este a kocsit szereltem. Nem kellett volna innom, de ittam, és elejtettem az aksit. Eltört, és a sav ráfolyt a kezemre, és kárt tett az ujjam hegyében lévő idegekben. Tényleg hülyeség. Mia a hülyeséget meg tudta érteni. – Mindannyian csinálunk hülyeségeket, amikor nem figyelünk oda. Reed a szemébe nézett, hosszan, némán. – Mi vonja el a figyelmedet, Mia? Mia már nyitotta volna a száját, de bizonytalan volt. Összezavarodott, mert hirtelen el szeretett volna mondani neki mindent. Minden titkát. De megúszta a válaszadást, mert egy álmos hang szólalt meg. – Reed... Egy nő állt az ajtóban, egyik kezével a szemét dörzsölte, a másikban egy videokazettát tartott. Mia a nőre nézett, majd visszakapta a tekintetét Sollidayre. Az enyhe kifejezés, hogy semmi hasonlóság nem volt a két ember között. A nő átsétált a konyhán, kinyújtott kézzel, mosolyogva. Fehér fogsora csak úgy ragyogott ébenfekete bőréhez képest. – Ha jól sejtem, te vagy Mitchell nyomozó. Lauren Solliday vagyok. Mia lerázta magáról a meglepettséget, és megrázta a nő kezét. – Örülök, hogy megismertelek. Remélem, nem zavarok, hogy ilyen későn jöttem.

237

– Dehogy zavarsz. – A levegőbe szippantott. – Megtaláltátok a lasagnét? Solliday bólintott. – És készítettem salátát. Lauren ajka megrándult. – A házias hím. Mi lehet ennél jobb? – Az ő háziassága üti az enyémet – ismerte be Mia. – Nagycsaládban nőttünk fel. Mindenkinek kellett főznie. Még Reednek is. – Átnyújtotta a bátyjának a kazettát. – Úgy állítottam be, hogy az egész műsort fölvegye, hátha elalszom. Természetesen el is aludtam. – Mit vettél föl? – kérdezte Mia. – Lauren szólt, hogy a hírekben szerepelt a Hill-féle tűz. Nézzünk bele! Bevezette őket a nappaliba, és betette a kazettát a lejátszóba, míg Mia tekintete a szobát pásztázta. Elegáns volt, de nem nyomasztóan az, ezt nevezhetik finom egyensúlynak, gondolta Mia. Elgondolkodott, vajon Laurent vagy Christine-t dicséri-e a dekoráció. A kandallópárkányon fényképek és fél tucat bekeretezett, keresztszemes kézimunka állt. A legszélső vadrózsákat ábrázolt, a sarokban hímzett C. S. monogrammal. Ezek szerint ez a szoba Christine-é. Solliday észrevette, hogy nézelődik, és tévedésből azt hitte, hogy az egyik képet vizsgálja, amely úgy nézett ki, mint egy ENSZ-fotó. – Ez volt az utolsó családi összejövetel anyu halála előtt – mondta. – A szüléink... és mi mindannyian. Mia csak pislogott, ahogy gyorsan összeszámolta a képen lévőket. – Jesszusom – suttogta. A férfi fölnevetett. 238

– Ijesztő csapat voltunk. – Ha jól sejtem, akkor a szüleitek sok gyereket fogadtak örökbe. Lauren elmosolyodott. – Hatunkat fogadtak örökbe. Reed volt az első. Mia félretolta a sóvárgást. – A legjobb barátnőm is nevelőszülő. – Az a barátnőd, akinek a gyerekei Szösz-mösznek nevezték el az aranyhalad... – mondta Solliday kimérten. – Igen, ő. Dana is ezt akarja létrehozni. Boldog családod volt. Lauren elvette a képet, és szeretetteljesen visszatette a kandallópárkányra, pontosan a helyére. – Igen. – Sollidayre mosolygott. – Most is az van. – Kíváncsian végigmérte Miát, tetőtől talpig, majd vissza. Aztán megrándult az ajka. – Nagyon örülök, hogy megismertelek, Mia Mitchell. – Lauren... – figyelmeztetésnek hangzott, de Lauren csak vigyorgott a testvérére. – Nézzük meg a híreket! – Reed leült a kanapé egyik végébe, Lauren gyorsan lehuppant a másikba. Mia került középre, kellemetlenül közel Sollidayhez. Biztos volt benne, hogy Lauren direkt csinálta, de a figyelmét hamar elterelte, hogy Hill leégett háza jelent meg a képernyőn. A járda szélén álló riportert mintha skatulyából húzták volna elő. A háttérben Hill háza látszott, és Mia pulzusa az egekbe szökött. – Holly Wheaton – mondta undorodva. Tényleg utálta ezt a nőt. – Tavaly az agyamra ment, amikor egy több lakást érintő tűzön dolgoztam. Nem nagyon kedvel. 239

– Akkor már ketten vagyunk, akinek az agyára ment. Hatkor volt élő adás, Lauren? – kérdezte Mia. – – Vagy tízkor? – Azt tudom, hogy hatkor élő adás volt. Ez ugyanannak látszik, ismétlés lehet. Holly Wheaton őszinte fájdalommal nézett a kamerába. – A hátam mögött Penny Hill, a család– és gyermekvédelmi osztály szociális munkás alkalmazottja hajdani otthonának maradványa. Az elmúlt éjjel ez a ház lángokban állt, egy gyújtogató miatt. Ám ez a gyújtogató nem csupán Ms. Hill otthonát vette el, hanem az életét is, ahogy a szemtanúk szerint a rendőrség feltételezi. A kép a tűzről készült házi videóra váltott. – Így nézett ki a helyszín múlt éjjel, amikor a lángok elpusztították ezt a házat – hallatszott a kép fölött Wheaton hangja. – Egy gyorsan reagáló szomszéd készítette ezt a felvételt, miközben attól rettegett, hogy a tűz átterjed az ő otthonára is. Penny Hill oly gondos szomszédja felvételt készített, és eladta a sajtónak. Mia a fogát csikorgatta. – A rohadék. Mellette a kanapén Solliday kifújta a levegőt. – Ezzel egyetértek. – Ez kevesebb mint egy hét alatt a második gyanús körülmények között keletkezett tűz – folytatta a riporter, ahogy a házi videó véget ért, és a kép visszaváltott a romokra. – Mindkét tűz halálos áldozattal járt. Úgy értesültünk, hogy a rendőrség mindkét halálesetet gyilkosságként kezeli. A kamera visszaváltott, ahogy a riporter folytatta, és Hill házát mutatta, amelyet sárga rendőrségi kordon vett körül, majd még távolabbra fókuszált, a szomszéd házakat is mutatta, 240

és a szomszédokat, akik kijöttek kameranézőbe. Mia előrébb hajolt. Egy nő állt a kép szélén a kocsija mellett, és nézett föl a házra. Volt valami a testtartásában, ahogy bámulta az elfeketedett házat. A kamerán át is érzékelni lehetett a finom feszültséget, amely több volt sima kíváncsiságnál. – Nézzétek! – mondta Mia. – Látom... – válaszolta Solliday feszülten. – Marc Spinnelli rendőr főhadnagy délután kijelentette, hogy nem nyilatkoznak, de azóta holnap délelőttre bejelentett egy sajtótájékoztatót. Folyamatosan tájékoztatjuk önöket, amint újabb hírek érkeznek az ügyben. Holly Wheatont hallották az Action Newstól. Mia a képernyőre meredt. – Tekerd vissza! Solliday már meg is tette. Lelassította a lejátszást, majd kockánként léptette a felvételt. – Nem látszik a kocsija rendszáma. Kék... Hyundai. Négy– vagy ötéves lehet. – Lehet, hogy csak egy nézelődő vagy szenzációkereső – mondta Lauren kétkedve. Miának bizseregni kezdett a bőre, a fáradtsága köddé vált. – Szerintem nem. Szeretnéd holnap meglátogatni Holly Wheatont? Lehet, hogy mást is fölvettek. Solliday elmosolyodott, éles, ragadozómosollyal, ami elárulta, hogy a férfinak is föléledtek az ösztönei. – Még lehet, hogy bent van a csatornánál. Hívjuk fel most! Mia a fejét rázta. – Mindjárt tizenegy. Senki sem fogja fölvenni a telefont. A férfi arckifejezése megváltozott.

241

– Megvan a közvetlen vonalának és a mobiljának is a száma – ismerte be. – És az otthoni száma is. Mia kissé ingerülten vonta össze a szemöldökét. – Azt hittem, nem kedvel. – Én meg azt, hogy az agyadra ment tavaly – tette hozzá Lauren sokkal kajánabbul, mire Reed mérgesen nézett rá. Lauren azonban csak vigyorgott. – Becsomagolom a vacsorád, hogy magaddal tudd vinni. Amikor Lauren kiment a nappaliból, Reed ingerülten nézett Miára. – Öten haltak meg tavaly abban a tűzben. – Sötét szemében fájdalom villant. – Három közülük gyerek volt. Egy kisbaba a rácsos ágyában. Wheaton ezzel nem törődött, egyikükkel sem. Csak próbálta magát behízelegni egy exkluzív interjúra. Engem nem érdekelt. De még ha először érdekelt volna is, ezek után szó sem lehetett róla. Én nem ilyen vagyok, Mia. – Hirtelen elhallgatott, és belenézett Mia szemébe. – Csak azért tartottam meg a névjegyét, mert sosem dobok ki semmit. Ez is egy olyan pillanat, gondolta Mia, amikor egy ember igazi személyisége a felszínre bukkan. Reed sosem vesztegetné az idejét egy olyan nőre, akit csak a kamera szöge és az adásban töltött percek érdekelnek. Ő nem ilyen férfi. Az ingerültsége elillant, a helyét mély tisztelet vette át, és vele együtt az újra felszökő vágy, mélyebbről feltörő, mint korábban. Veszélyes terep. Gondolatban hátrálni kezdett. – Akkor hívjuk fel most! A férfi komoran biccentett. – Rendben.

242

Tizedik fejezet November 28-a, kedd, 23.15

Wheaton a stúdió bejárata előtt mosolyogva várta Reedet – egészen addig, míg Mitchell be nem sétált. Wheaton összeszorította a száját, és híresen szép arcát mély árkok csúfították el. Wheaton klasszikus szépség volt. És a teste... Nos, Reed nem volt fából. Mint személytől, undorodott tőle, de a hormonjainak láthatóan nem voltak elvei. Akkor sem voltak, amikor a nő odasompoly-gott hozzá, amikor tavaly azt a lakástüzet vizsgálta ki. A blúza épp annyira volt kigombolva, hogy látni lehetett a melltartó csipkéjét és a melle domborulatát. Aztán kinyitotta a száját, és odalett a varázs. – Láttuk a tudósítását, amelyet Penny Hill leégett házáról adott – szólalt meg Reed. Wheaton tekintete szinte szúrt. – Jó volt, nem? – Igen, nagyon. Kérjük a felvételt. Minden felvételt, amit készítettek ma este, amikor odakint voltak. Wheaton Reed arcát tanulmányozta. 243

– És mi hasznom belőle? – Legközelebb nem egy cellából fog tudósítani – mondta Mia maró gúnnyal. Wheaton szeme összeszűkült. – Nem válaszolok fenyegetésekre, nyomozó. Mia ekkor elmosolyodott, de nem kedvesen. – Még el sem kezdtem, Miss Wheaton. Különösen az a videofelvétel érdekel minket, amelyet a szomszéd vett föl. Melyik szomszéd volt az? – Tudja, hogy úgysem fogom megmondani. Védem a forrásaimat. – Ez egy gyilkossági nyomozás, Miss Wheaton – csattant fel Mia. – Két ártatlan ember meghalt. Működjön együtt velünk, különben holnap reggelre meglesz a bírósági végzés, amely megtiltja, hogy azt a felvételt még egyszer bemutassák. Kérem a felvételt, amelyet készítettek, és a szomszédét is. Most. – Holly, hosszú nap van mögöttünk – mondta Reed csitító hangon. – Huszonnégy órája nonstop ezen az ügyön dolgozunk. Szerezhetünk bírósági végzést, de ezt senki sem akarja. – De én igen – dörmögte Mia, mire Holly felkapta a fejét, és eltátotta a száját. – Nem akarjuk – mondta Reed, mielőtt bármelyik nő megszólalhatott volna. – Komolyan. Azon igyekszünk, hogy egy gyilkost rács mögé juttassunk, Holly. És segíthet nekünk ebben. Wheaton félrehúzta a száját. – Cserébe mit kapok? Reed a szeme sarkából Miára lesett. – Egy interjút, amikor ennek az egésznek vége. 244

Wheaton szeme ravaszkásan csillant meg. – Hetekbe telhet. Mi lenne, ha minden reggel csevegnénk egy kicsit? – Mi lenne, ha hetente egyszer? – alkudozott Reed. Egy gyilkost akar elkapni. Kell neki az a felvétel. – Kétszer egy héten, és a napot meg a helyszínt én határozom meg. Reed legyűrte a sóhajtását. – Jó – mondta fáradtan. – Megkaphatnánk akkor már most azt a felvételt? A nő arcán sunyi mosoly jelent meg. – Majd holnap elküldöm, ha lesz időm. Legkésőbb csütörtökre. Mia már nyitotta is Reed mellett a száját. – Ba... Reed megköszörülte a torkát, mielőtt Mia végig-mondta volna a káromkodást. – Ma este. Most. Különben lőttek az alkunak, és Mitchell nyomozó megszerzi a végzést. – A kezét feltartotta, amikor Wheaton beszélni kezdett. – És személyesen fogok gondoskodni arról, hogy a város egyik tűzoltósága se engedje a tűzesetek közelébe, és – tette hozzá kedvesebben – a főnöke tudni fogja, miért. Wheaton szája merev vonallá keskenyedett, és Reed tudta, hogy ezzel meg is egyeztek. – Várjon itt! Amikor a nő eltűnt, Reed odafordult Miához. – Elnézést – suttogta. A nő kék szeme fagyos volt. – Majd kint megvárlak – válaszolta. 245

Reed nagyot sóhajtva figyelte, ahogy Mia elmegy. Eltelt harminc perc, mire Wheaton végre visszatért egy videokazettával a kezében. – A szomszéd videója is rajta van? – kérdezte Reed. Amikor Wheaton sehol sem látta Miát, elmosolyodott. – Sosem verném át, főhadnagy. – Dehogynem, ha az állna érdekében. Ha bármi is hiányzik róla, akkor az egyezségünknek annyi. A nő mereven mosolygott. – És honnan tudná, hogy bármi is hiányzik róla? – Mitchell nyomozó majd megmondja, miután megszerzi az összes felvételt, ami szombat óta készült. Úgy számítom, hogy legkésőbb reggel tízre meglesz a bírósági végzés. A nő előretolta az állát, a szeme villámokat szórt. – Mindet letörölhetném. Reed elmosolyodott, és a zsebéből elővett egy kis diktafont, megnyomta a visszatekerés gombot, majd visszajátszotta a nő utolsó szavait. Wheaton dühösen villogó szeme réssé szűkült. – Én nem tenném. Mitchell örülne, ha maga a börtönben senyvedne. Nem hiszem, hogy elnyerné a tetszését a szállás. – Maga utolsó zabigyerek – sziszegte a nő. Reed a zsebébe süllyesztette a diktafont, és a kazettát a hóna alá vette. A nő értékítélete nagyon is igaz volt a maga egyszerű módján. – Jó éjt – köszönt el Reed. – Egyedül is kitalálok. Mia a kis Alfa motorháztetejére támaszkodva ette a lasagnét Lauren műanyag dobozából. Amikor meglátta, hogy Reed kijön, a dobozt az anyósülésre lökte, az arca merev maszkká dermedt. Reed átnyújtotta neki a felvételt, de Mia a fejét rázta.

246

– Majd holnap megnézzük – mondta. – Pontban nyolckor – Mia már megfordult, hogy elmenjen, amikor Reed a szemét forgatva utána sietett. – Mia, ne gyerekeskedj! – mondta, mire a nő megperdült, és dühösen nézett rá. – Aláástad a tekintélyemet! – sziszegte. – Legközelebb, ha bizonyítékért megyek, kétszer olyan keményen kell majd dolgoznom. Basszus, holnap reggelre meglett volna a bírósági végzés. – De a felvétel már most megvan. – Amikor Mia csak nézett rá, Reed kétségbeesetten sóhajtott fel. – így nem kaptad volna meg, amit akartál, Mia. Néha megéri ked... – elharapta a mondatot, de Mia már hátrább lépett, mintha arcul csapták volna. – Kedvesnek lenni – fejezte be helyette Mia ridegen. – Ezt fölírom valahová. – Körbement a kocsi körül, az erős szélben behúzott vállakkal. Olyan kicsinek látszott. És megbántottnak. Hagyd elmenni, figyelmeztette Reedet egy kis hang a fejében, amikor Mia beindította a motort. Holnapra rendben lesz. De Reed látta Mia tekintetét. Talpraesett. Reggelre túlteszi magát rajta. A gond az volt, hogy Reed nem hitte, hogy ő maga túl tudja tenni magát ezen. Én nem ilyen ember vagyok. Beszállt a terepjáróba, végiggondolt mindent, amit eddig Mia Mitchellről hallott. Fontos neki a másik, túlságosan is, csak az érzéseit a cinizmus máza alá rejti, hogy senki se tudja meg. Elgondolkodott azon a pillanaton ott a konyhában, amikor azon kapta Miát, hogy nézi... Érdekelte a nőt. Ebben biztos volt. És amikor hangsúlyozta, hogy őt sosem érdekelné egy olyan nő, mint Holly Wheaton. – Én nem ilyen férfi vagyok,

247

mondta Mia szemében tiszteletet látott. Szóval milyen férfi is vagyok? Talán itt az ideje kideríteni. Mia egy csöndes utcában lakott, amely csupa egyforma lakóépületből állt. Nem voltak elegánsak, de tisztának tűntek. A legtöbb ablakban virágláda állt. Reed gyanította, hogy Mia ablakában nem. Nem tudta elképzelni, hogy több időt tudna szakítani a virágokra, mint Szöszmöszre, az aranyhalra. Christine igazi kertész volt. Imádta a rózsáit. Mia olyan kis helyet hagyott a kocsija mögött, hogy kemény próbatétel volt bemanővereznie a terepjárót. Majdnem telibe kapta Miát hátulról. Túl sok az áthallás, gondolta. Hagyd a fenébe. Figyelte, ahogy Mia fáradtan kikászálódik a kocsiból. Hagyd békén! Tudta, hogy ezt kellene tennie. De valamilyen okból képtelen volt rá. Mia kitartón nézte. Aztán elindult felé, megvárta, míg Reed letekeri az ablakot. – Árulj el nekem valamit, Solliday. Mindig mindenhova követed a társaidat? A kérdés jogos, gondolta Reed. – Nem. – Akkor engem miért? Olyan szánalmasan alkalmatlan vagyok bármire is, hogy vigyázni kell rám? – Szó sincs róla. – A gond az volt, hogy ő maga sem tudta, tulajdonképpen miért is van itt. Nem, ez így nem igaz. Tudta. Csak nem tetszett neki. Menj haza, Reed! Ki ne szállj a kocsiból! Kiszállt a terepjáróból. – Nem akartam annyiban hagyni. Mia álla megfeszült. – Semmiség. Elmentünk a felvételért. És meg is kaptuk.

248

Gyakorlatilag Reed kapta meg a felvételt. És Mia nem. Holly Wheaton gondoskodott róla, hogy ez egyértelmű legyen. Most, hogy belenézett Mia szemébe, Reed látta, hogy még mindig fáj neki az összezördülésük. – Mia, ez csak egy bosszúálló nőszemély. Mia elvörösödött. – Jól vagyok. ígérem, hogy nem fogom álomba sírni magam. – És aludni fogsz? – Ha hazamész, talán – mondta ingerülten. – Wheatonnál sokkal szemetebb nőkkel volt már dolgom, hidd el. A fenébe is, én magam sokkal szemetebb tudok lenni, mint Wheaton. Nézd, értékelem az aggodalmadat. De menj haza. Holnap majd az elejétől a végéig oda-vissza áttanulmányozzuk azt a felvételt. Megígérem. – Megfordult, és átpréselte magát a két jármű közötti keskeny résen. Reed utánament, egész végig azt mondogatta magában, hogy tegye azt, amire a nő kérte. Menj haza! De a lába nem engedelmeskedett. Fél kézzel megtámaszkodott az autója motorháztetején, fürgén átszökkent a lökhárítók fölött, és talpra érkezett. – Mia! – Basszus, Solliday – rántotta fel Mia az anyósülés ajtaját. – Utoljára mondom, hogy jól vagyok. Utoljára mondom, hogy menj haza! – Előrehajolt, a keze az ülés alatt matatott. Reed egy pillanatig átkozta az ócska kabátot, mely jótékonyan eltakarta Miát csípőtől lefele. Aztán hálát adott érte. – Mit csinálsz? – Előszedem a testvéred műanyag dobozát. – Nem kell most visszaadnod. Sok edénye van. 249

– Nem akartam visszaadni. De csak a felét ettem meg. A többit reggelire fogom. Reed nagyot nézett. – Lasagnét reggelire? – Minden nagy tápanyagcsoportból van benne, szóval ne szóld meg. – Kiegyenesedett, és diadalmasan emelte magasba a dobozt. – Lasagne, a bajnokok reggelije. Reed szeme követte Mia tekintetét a dobozra, majd balra nézett, amikor a szeme sarkából mozgást érzékelt. Egy autó közeledett, sokkal gyorsabban, mint amit az utcában érvényes sebességkorlátozás megengedett. Az ablak letekeredett, és egy arc jelent meg benne. Reednek csak egy másodperc tört része maradt arra, hogy fölismerje, mit lát, és már villant is az utcai lámpa fénye a fegyver acélcsövén. – Reed, le... Mia szavai alig jutottak el a tudatáig, ahogy a reflex átvette az irányítást. Nagyot ugrott, és a következő pillanatban mindketten a járdán hevertek, és Reed a testével takarta Miát. Egy szívdobbanással később lövés dördült, és Mia autójának a kormány felőli oldalán betört az üveg. Reed lenyomta Miát a földre, ahogy a következő lövés betörte a szélvédőt, és a harmadik lepattant a motorháztetőről pár centiméterre elsüvítve Reed fejétől. A támadó autója már el is hajtott, a kerekei csikorogtak, és az égett gumi szaga töltötte meg a levegőt. Elmentek. Legalábbis a kocsi. A támadó részéről ostobaság lenne elhagyni a jármű biztonságát. De a pasas rálőtt egy rendőrre az otthona előtt; mennyire lehet értelmes egy ilyen ember? Reed csak hevert ott, fülelt, hátha lépéseket hall a saját szíve dübörgésén túl, várta a negyedik lövést, de nem jött. A teste 250

teljesen befedte Miát, egyik karja a derekára kulcsolódott, az arcát a hajába temette. A válla fogta fel az esés erejét, ahogy elesett és gurult. Mia kinyújtott jobb karja kilógott Reed alól, a fegyvere egész óriásinak tűnt a parányi kezében. Mia előkapta a fegyverét, amikor Reed a földre rántotta. Ő is ugyanezt tette. A kilenc milliméteresét szorongatva emelte föl a fejét. – Eltalált? – Csak... te – Mia belekönyökölt Reed bordájába. – Basszus, Solliday, nem kapok levegőt. Szívesen, gondolta Reed keserűen, és egy leheletnyit megemelkedett, hogy Mia levegőhöz jusson. – Istenem. – Mia reszketve fújta ki a levegőt, és mohón szívta be a következő adagot. – És téged eltalált? – Nem. – Ő is mély levegőt vett. Most, hogy vége volt, az izmai mintha egyáltalán nem lettek volna képesek mozogni. – Láttam valamennyit az arcából. Olyan volt, mint Getts. – Tudom. Láttam. Azt a kibaszott kis rohadékot. Ugyanaz a módszer, ami a kezdet kezdetén bajba sodorta. Mozgó járműből lőtt, és megölt néhány ártatlan járókelőt. Azt hinné az ember, hogy a seggfej tanult a hibájából, de nem... Még mindig ugyanúgy vaktában lövöldözik, és nem érdekli, hogy valaki a kereszttűzben rekedhet a rohadt környéken. – Úgy halkult el a hangja, ahogy a lélegzete el-elakadt. – Mostanra már otthagyta valahol a kocsit. Mindig így csinálja. – A teste elernyedt Reed alatt, és az arcát a férfi alkarján nyugtatta. – Basszus. – Az utolsó fáradt dünnyögés volt csupán, mintha már nem maradt volna többre ereje. Reed is lehanyatlott. Bármelyik lövés eltalálhatta volna őket. Csak egy másodpercen múlt, hogy Mia nem halt meg. Ha Mia kocsija csak egy kicsit is alacsonyabb, akkor Reed is halott 251

lehetne. Ez az utolsó lövés ijesztően közel ment el. Lehajtotta a fejét, és még egy nagy levegőt vett, ez alkalommal beszívta Mia hajának citromillatát és nem az égett gumi vagy lőpor szagát. A józansága fokozatosan visszatért, ahogy az adrenalinszintje csökkenni kezdett. Körülöttük mindenfelé üvegszilánk. A járda nyomta Reed könyökét, és a bal térde reggelre szépen be fog lilulni. De Mia kicsi volt alatta, puha és kerek. És egyelőre rá támaszkodott. Sebezhető volt, és Reed gyanította, hogy ezt Mia kevés ember előtt vállalja. Az, hogy előtte vállalta... kedves volt. Megindító. És Mia fenekének nekifeszülő lágy ívével keverve... egyenesen izgató. Kelj föl, Solliday, mielőtt – De már késő volt. Elhúzta a száját, ahogy a teste megmoccant, és erőnek erejével föltámaszkodott a tenyerére és térdére, remélve, hogy elég gyors volt, remélve, hogy Mia nem vette észre. Óvatosan fölegyenesedett, arca megrándult, amikor a térde zsibongása elterelte a figyelmét a máshol érzett fájdalomról. Lerázta magáról az üvegszilánkokat, majd lehajtotta a fejét, és a hajából is kisöpörte az üvegcserepeket. Mia felhúzta magát, és ülve a kocsijának támaszkodott, minden mozdulata lassú volt, és óvatos. Két nap leforgása alatt ez volt a második alkalom, hogy ráesett a sérült vállára. Reed megpróbálta felfogni az esés nagy részét, de nyilván ugyanúgy fájdalmat okozott neki. – Ne haragudj – suttogta. – Nem akartam fájdalmat okozni. Mia mély levegőt vett, és lecsatolta az övéről a rádióját. – Jól vagyok. Csak kinyomtad belőlem a szuszt. – De nem nézett a szemébe, miközben a diszpécsert hívta, és Reed nem tudta eldönteni, azért, mert észrevette a teste reakcióját, vagy

252

azért, mert zavarba jött, hogy rajtakapta, amikor éppen nem szupernő. – Mitchell nyomozó vagyok, a gyilkosságiaktól. Lövéseket adtak le a Sedgewick Piacé 1342. előtt, egy mozgó járműből. A támadó sofőr egy új, barna Fordban menekült. – Bediktálta a rendszámot, és Reed egészen elképedt, hogy ekkora lélekjelenléte volt, hogy megnézte. – A kocsit valószínűleg néhány utcányira megtalálják, ott hagyva. Küldje ki a helyszínelőket! Mondja meg a kirendelt egységnek, hogy civil ruhás rendőrök vannak a helyszínen. – Ezzel visszacsatolta az övére a rádiót. – Mit akarsz tenni? – kérdezte Reed. A távolban felhangzottak a szirénák. – Eltűnt – mondta Mia. Reed föltápászkodott, és behajlította a térdét. – Ha gyalog sétált el, akkor körbekutathatunk – mondta, de Mia a fejét rázta. – Hadd kutassák át a rendőrök a környéket, én meg felhívom Spinnellit. Mia ekkor fölnézett rá, szemében megértés. – Nem tehettél volna semmit. Az biztos, hogy nem mehettél volna utána. Nem vagy rendőr. Szívesen, gondolta Reed megint, kétszer olyan ingerülten, mint az előbb. Nem rendőr, de attól még a rendfenntartókhoz tartozik. Fegyvert visel. A nő viselkedése annyira jellemző a zsarukra! Ez egészen felbosszantotta. De ezen az estén semmi értelme vitatkozni. Mia óvatosan felállt. – Mérges vagy – mondta, és Reed a fogát csikorgatta.

253

– Eléggé felcseszte az agyam, hogy ránk lőttek – mondta keserűen. Várta, hogy Mia még mond valamit... például azt, hogy köszönöm, de amikor Mia egy szót sem szólt, Reed összevonta a szemöldökét, és elment mellette. Mia elkapta a karját. – Köszönöm, Reed. Megmentetted az irhám. Reed lenézett, bele Mia arcába, engedte, hogy megborzongjon a gondolatra, hogy milyen kévésén múlt, hogy mindkettőjüket lelőjék. Miának nem esett ugyan nagyobb baja, az arca csupa karcolás és horzsolás volt. Reed óvatosan a két kezébe vette Mia állát, hüvelykujjával végigsimított az álla vonalán, érezte, hogy a nő összerezzen. Reed most már értette, hogy Mia előbb rezzen össze a gyöngédségre, mint az igazi fájdalomra. – Ne haragudj. Nem akartam fájdalmat okozni. Sem most, sem ott a hírszerkesztőségben. Mia finoman elhúzódott. – Tudom. – A szirénák visítva közeledtek az utcán. – Megérkezett a felmentő sereg. A lakások ablakai kezdtek kinyílni, és a lakók óvatosan kidugták a fejüket, most, hogy biztonságosnak látszott a helyzet. Két villogó járőrautó állt meg Mia kocsija előtt. – A rohadt életbe! – vicsorogta Mia, mire Reed hátrakapta a fejét, és körülnézett. Mindenütt törött üveget látott, és egy kisebb tömeg kezdett gyülekezni. – Mi az? Mia az egyik járőrautóra mutatott. Az első kereke alatt Lauren műanyag dobozának maradványa hevert ripityára törve. – Most kénytelen leszek Pop-Tartsot enni. Reed nem tudta megállni, muszáj volt nevetnie. 254

Kialudta magát, és az agya ismét hatékonyan működött. Mindenütt Youngot kereste, a következő nevet a gondolatban összeírt listáról. Négy Young volt. Az egyik tudta, de egyszerűen gyáva volt. Az ő halála kevésbé lesz fájdalmas. Kettő tudta, de elfordította a fejét. Ők szenvedni fognak. De egy... ő nagy fájdalmat okozott. Megölte Shane-t. Ezerszer is azt fogja kívánni, bárcsak meghalna, mielőtt végzek vele. Sikertelenül próbálta megtalálni a Youngok tartózkodási helyét. Egészen mostanáig. Hogyan siklott el a figyelme efelett? Az, akit keresett, ingatlanokat árult. Az ingatlanosok mindenhova kiteszik a nevüket – még a volt gimnáziumuk öregdiákjainak az internetes oldalára is. Tyler Young most Indianapolisban él. Könnyű lesz megtalálni. Ma este végez Doughertyékkel, majd elindul délre. De még mindig meg kell találnia a többi Youngot. Ha kell, visszamegy. Nem akart. De meg kell találnia a többi Youngot. Már elég sok kísértettel szembenézett. Mit tesz még egy? De ez nem akármilyen kísértet volt. Ez Shane kísértete. És a sajátja. November 29-e, szerda, 7.25 Mia a járdán várakozott műanyag ruhazsákjával a vállán, amikor Solliday megjelent a terepjárójával. A férfi átnyúlt, hogy kinyissa neki az ajtót. – Borzalmasan nézel ki. Mia félbehajtotta a zsákot, a hátsó ülésre hajította, de ahogy beült az anyósülésre, megrándult az arca. Hasogatott a feje, a válla égett, és az egész jobb oldala fájt, annak ellenére, hogy a férfi megpróbálta a saját testével tompítani az esés erejét. 255

– Jó reggelt neked is, napfény – dünnyögte Mia, ahogy becsatolta a biztonsági övét. – Tudtál aludni? – Kicsit. – Összesen talán ha egyórányit, négy óra alatt. Állandóan fölriadt, ami természetes egy ilyen adrenalinszintemelkedés után, amin átesett. De nem a lövések és a szétrobbanó üveg hangja miatt ébredt föl, hanem arra az emlékre, ahogy a férfi teste nekifeszült, keményen és mereven. És amikor fölébredt, a férfi után nyúlt. Ez volt a legrosszabb. – És te? – Kicsit. Mit gondolsz, késhetünk valamennyit Spinnelli pontban nyolckor kezdődő megbeszéléséről? Mia óvatosan méregette. – Miért? A férfi elnézett oldalra, de Mia még így is látta, hogy elpirul, és a kocsi hirtelen túl meleg lett. A férfinak is eszébe jutott az éjszaka. Pontosan ez az oka annak, hogy a szabályzat tilt bármilyen munkán kívüli kapcsolatot kollégák között. Pontosan ez az oka annak, hogy ez nem is fog megtörténni. – Megnéztem a felvételt, amikor este hazaértem. Az amatőr videón a kamerás pasas odakiabált valakinek, hogy álljon a háta mögé, és ne menjen a tűz közelébe. – Valószínűleg nem akarta, hogy eltakarja a képet – mondta Mia keserű gúnnyal. – És? – Jarednek szólította azt a valakit. Talán egy másik szomszéd. Vagy a gyereke. – Szuper – mondta Mia lassan. – Szóval kiderít-jük, ki az a Jared, remélhetően, még mielőtt a környékbeliek elindulnak dolgozni. Felhívom Marcot de sokkal nem tudja majd odább termi a megbeszélés kezdetét. Este, miután elmentél, fölhívott. 256

Azt mondta, meg akart bizonyosodni róla, hogy mindketten élünk. Azt is mondta, hogy tízkor lesz egy sajtótájékoztató. Nekünk is részt kell vennünk rajta. Reed elhúzta a száját. – Miért? – Mert mi vagyunk kirendelve az ügyre. Spinnelli fog válaszolni a kérdésekre, de mi is ott leszünk mint az ügynökségek közötti együttműködés reklámarcai. Nyugi. A cipőd már fényes. Nekem viszont át kell öltöznöm a díszegyenruhámba, ráadásul a cipőm is szorít. Reed a száját húzta. – Szóval kirakatbábunak öltözünk. – Inkább csalinak. Reed szemöldöke magasba szökött. – Kit fognak beengedni a sajtótájékoztatóra? Mia mosolya vészjósló volt. – Spinnelli szólt, hogy ne legyenek túl kíváncsiak az engedélyekre. – Abban reménykedik, hogy a gyújtogató megjelenik. – Nyilván nem a feltűnési vágy hajtja. Spinnelli még nálam is jobban utálja díszbe vágni magát. – Ettől hirtelen mintha mosoly akarna kiülni az arcomra. Mia halkan fölnevetett. – Te csak vezess, Solliday! Pár hívást el kell intéznem. November 29-e, szerda, 7.25 Tania Sladerman imbolyogva ment le a lépcsőn a lakásához, teljesen kimerülve a dupla műszak után. Tudta, hogy a Beacon Inn igazgatója még csak meg sem fogja köszönni a 257

helyettesítést, de legalább a túlórapénz segít fedezni a következő szemeszter tandíját. Csak harmadszorra talált be a kulcslyukba. Aztán hirtelen fölegyenesedett, mert egy kéz elkapta a haját, és hátrarántotta a fejét. Kés. Kést tart a nyakamhoz. Felsikoltott, de az illető befogta a száját a másik kezével, hogy elhallgattassa. – Egy szót se! – lehelte egy férfi. – Különben elvágom a szaros torkodat. November 29-e, szerda, 7.55 – Könnyebb volt, mint gondoltam – mondta Reed, ahogy közeledtek a járdán Jared apjának háza felé. A buszmegállóban várakozó gyerekek szemrebbenés nélkül feladták a társukat. – Mindig könnyebb gyerekekkel beszélni. Lelki-ismeretfurdalás nélkül eladják a videofelvételt annak, aki a legtöbbet ígéri érte. – Mia bezörgetett az ajtón, és feltűnő lazasággal félrehajtott fejjel várt. De Reedet ez nem tévesztette meg. A nő arca hamuszürke lett, amikor megtudta, ki Jared apja. Az ajtó kinyílt, és Mr. Wright szeme elkerekedett. Mia mosolya nem volt barátságos. – Remélem, emlékszik rám, Mr. Wright. Vagy talán Olivér Stone-nak kellene szólítanom? Úgy hallom, beszállt a filmgyártásba. Wright tekintete kemény lett. – Semmi rosszat nem tettem. – Törvénytelent nem. Erkölcstelent nagyon is. Penny Hill a szomszédja volt, és hasznot húzott a halálából. Könnyes szemmel állt itt. Az is csak a kamerának szólt? 258

– Elmondtam magának azt, amit tudni akart. Különben is, a fiam készítette azt a felvételt. Duane. Gimnazista. Csak... házi feladat volt. Mitchell szája megremegett. – Annak nevezi, aminek csak akarja, mindaddig, míg át nem adja nekünk a felvételt. Wrightnak leesett az álla. – Ezt nem teheti. Magántulajdon. – Bizonyíték. Többféle módon is megoldhatjuk. Itt vár, míg telefonálok végzésért. Vagy... – egyik ujját fölemelte, amikor Wright tiltakozni akart. – ... bemegy a munkahelyére, és én egy-két órán belül szépen megjelenek egy végzéssel, amikor már mindenki az asztalánál ül. Ma délelőtt egy sajtótájékoztatóra kell mennem, szóval még mindig egyenruhában leszek, és úgy kísérem az ajtóhoz. Vagy most odaadja a videót, és folytathatja a napját, mintha mi sem történt volna. Wright álla megfeszült. – Most fenyeget, nyomozó? Reed élénken emlékezett az előző esti jelenetre Wheatonnal. Ez ugyanaz a történet, csak egy másik fejezet. És minél többet gondolkodott Wheatonról, annál inkább fölismerte, hogy Miának igaza volt. Aláásta a nő tekintélyét. A társak nem viselkednek így egymással. – Igen, fenyegeti. Melyik mellett dönt, Mr. Wright? Az egyes, a kettes vagy a hármas számú ajtó mellett? Es meg sem fordulna a fejemben, hogy megpróbáljam megsemmisíteni a felvételt, mert szerintem a nyomozó biztosan bevinné, és a vád

259

sokkal összetettebb lenne. Mondjuk, belekerülne a nyomoT zás akadályozása is. Mia bólintott. – Jól hangzik, főhadnagy. Csakugyan akadályozás lenne. – Itt várjanak! – Az orruk előtt bevágta az ajtót. Mia fölnézett, a tekintetében ismét tisztelet tükröződött. – Szép volt, Monty Hall műsorvezető úr. Az ajtó kinyílt, és Mia Wright felé fordult, aki belecsapta a videokazettát Reed kezébe, és épp csak megvárta, hogy Mia megírja az átvételi elismervényt, majd úgy bevágta az ajtót, hogy a ház is beleremegett. – Köszönöm, hogy ilyen lelkesedéssel teljesítette állampolgári kötelességét – dünnyögte Mia az orra alatt. – Vigyük be ezeket az irodába, hátha ki tudjuk deríteni, ki a mi titokzatos hölgyeményünk. Reed követte a terepjáróhoz. Mia összevont szemöldökkel nézett rá. – Jól vagy, Solliday? Reed bólintott, hálás volt, hogy valamennyire elmúlt a szájszárazsága. Mert abban a pillanatban, amikor a nő felnézett azzal a komoly tekintetével, a szája teljesen, végtelenül kiszáradt. Fogát csikorgatva indult vissza a városközpont felé. Ez rohadt fölösleges és totál rossz ötlet. Mia a totál rossz ötlet. De a képek, amelyek éjjel kísértették, visszatértek, és velük a sóvárgás is, amelytől elállt a lélegzete. Ez mind Lauren hibája, döntötte el. Ő ültette a bogarat a fülébe, hogy szüksége van valakire. Hogy egyedül marad. Hogy mennyi idő telt el az utolsó igazi kapcsolata óta. A sors fintora, hogy épp ugyanakkor osztottak be mellé egy női

260

nyomozót. Átkozta Laurent, és átkozta a sorsot. És elgondolkodott, Mia vajon hogyan viszonyul a kötelékekhez. – Solliday, az arcod... Tök sápadt vagy. Ha hánynod kell, vezethetek én. Reed komoran fölnevetett. Mia Mitchell értett ahhoz, hogyan fogalmazza meg a teljesen nyilvánvalót. – Jól vagyok. A te lábad nem érne le a pedálhoz. Mia csúfondáros arcot vágott. – Okostojás. Csak vezess, Solliday! November 29-e, szerda, 10.10 Mia a tömeget pásztázta. Az emberek türelmetlenül izegtekmozogtak a székükön Spinnelli érkezését várva. Odakint hideg volt, de Spinnelli azt akarta, hogy a lehető legtöbben bejöhessenek. Riporterek voltak a tömegben, de fél tucat civil ruhás rendőr is. Spinnelli jó előre megszervezte a felügyeletet, és több kamerát is fölállítottak, amelyek különböző szögekből vették föl az eseményt. Holly Wheaton az első sorban ült, a szeme villámokat szórt, amelyek mintha egyenesen Sollidayre irányultak volna. Mia fölnézett a férfira, aki ott állt mellette terpeszben, a mellén keresztbe font karral. Úgy nézett ki, mint egy testőr. – Wheaton úgy néz, mintha súlyos kárt akarna tenni benned – súgta oda neki. – Mondott egy s mást, miután elmentél. Én azt javasoltam neki, hogy esetleg... átgondolhatná. Melegség járta át Miát. – Kiálltál mellettem? A férfi szája mosolyra húzódott a kecskeszakáll mögött. 261

– Valahogy úgy. – Rendben. Köszönöm... Azt hiszem. – Szívesen. Mia alig észrevehetően billegett fájós lábán, ahogy az arcokat tanulmányozta. – Látsz valakit, akit ismersz? – Ismert tűzmanókat nem, ha erre gondolsz. De nézd azt ott, hátul. Tíz óránál. Miának alig sikerült elnyomnia a haragos pillantást. – Hajfonatos, szőke csaj – dünnyögte. – Még mindig ki vagyok akadva, hogy még azelőtt megjelentette Penny Hill nevét, hogy értesíthettük volna a családját. – De feladta neked DuPreet. Azt mondtad, örökké rajta lesz a karácsonyiajándék-listádon. – Hazudtam – dörmögte Mia, mire Reed mély nevetése volt a válasz. Terjedni kezdett benne a melegség. És megnyugtatta, noha nem kért belőle. Spinnelli föllépett a pódiumra. A tömeg kihúzta magát. – A sajtó sorozatos tűzesetekről és gyilkosságokról számolt be. Azért vagyunk itt, hogy ezeket a beszámolókat pontosítsuk. Az elmúlt héten két tűzeset történt, feltételezhetően mindkettő ugyanannak a gyújtogatónak a műve. Mindkét helyszínen egyegy holttestet találtunk. Mindkét halálesetet gyilkosságként kezeljük. Jelen pillanatban több nyomot követünk. A nyomozást a gyilkossági csoport részéről Mitchell nyomozó, a Tűz vizsgáló Hivatal részéről Solliday főhadnagy vezeti. Mindketten több év tapasztalattal és kitüntetéssel büszkélkedő, elismert szakemberek. A munkájuk során mindkét szervezet létszámbeli és anyagi támogatását élvezik. A Tribune riportere fölállt. 262

– Meg tudja erősíteni, hogy az első tűz áldozata egy rendőr gyermeke volt? – Igen. Az elhunyt neve Caitlin Burnette, tizenkilenc éves egyetemi hallgató. Megkérjük önöket, hogy tartsák tiszteletben a gyászoló család fájdalmát. A következő kérdés? Holly Wheaton méltóságteljesen emelkedett szólásra, és Mia a fogát csikorgatta. – A második áldozat egy szociális munkás volt. Nehéz nem összekapcsolni a kettőt. Egy rendőr lánya és egy szociális munkás. Lehetséges, hogy bosszúhadjáratról van szó? – Ezen a ponton még nem ismert a gyilkosságok mögött álló indíték. A következő? – Ügyes – suttogta Solliday. – Ezért viseli ő a plecsniket. – Mia le sem vette a szemét a tömegről, ahogy a riporterek egymás után tették föl ugyanazokat a kérdéseket többféle köntösbe bújtatva. Spinnelli higgadt maradt, az arcizma sem rándult. Mia tudta, hogy csak elhúzza a sajtótájékoztatót. Hogy legyen idejük alaposan szemügyre venni a tömeget, gyanús viselkedést keresve. De semmi szokatlan nem történt. Semmi olyan... Hirtelen megmerevedett, és Solliday is mellette. – Mi az? – kérdezte a férfi alig hallhatóan. Mia nagyot nyelt, képtelen volt megszakítani a szemkontaktust azzal a szőke nővel, aki a tömeg mögött állt, ugyanúgy nem tudott elfordulni, mint amikor a féltestvére sírköve fölött találkozott a tekintetük. A nő csak nézte, az arca kifürkészhetetlen volt. – Kit látsz? – kérdezte Solliday. – A nőt a videóról? Mia nagy nehezen megrázta a fejét. – Nem. 263

Solliday mérgesen fújta ki a levegőt. – Akkor kit? – sziszegte összeszorított foggal. A nő rövid tisztelgésként a halántékához érintette az ujja hegyét, majd eltűnt. – Nem tudom – mondta Mia. – Fedezz! – Solliday mögé lépett, hálás volt, hogy a férfi teste ilyen erőteljes, majd rádióval a kezében a terem szélére húzódott. – Itt Mitchell. Egy nő tart nyugat felé. Körülbelül százhatvanöt centi magas, vállig erő szőke haj, sötét kosztüm. Állítsák meg! Mia a tömeg mögé került, és körbenézett. Az erre a területre rendelt egyenruhás rendőrök zavart-nak tűntek. – Senki, aki a személyleírásnak megfelel, nem jött át erre, nyomozó. Mia halkan elkáromkodta magát, majd futni kezdett, amikor meglátta a nőt, aki gyorsan ment, és egy kendő takarta a fejét. És akkor... Beszállt egy fehér Chevy Cavalier-be. Mia rohanni kezdett, de az autó elindult, gyorsan megfordult, és eltűnt, mielőtt Mia a rendszám első három betűjénél többet le tudott volna olvasni. – DDA... – Basszus. Mia megtorpant az utca közepén. A rohadt életbe! Ez a nő olyan, mint egy rohadt kísértet. Undorodva indult vissza. Spinnelli még mindig fönt állt az emelvényen. Solliday megkerülte a tömeget, és oldalt találkozott Miával. – A felvételen lévő nőnek barna haja volt. Miért vettél üldözőbe egy szőkét? – kérdezte. – Valójában nem is tudom. De ha mérges leszel rám, azzal nem segítesz, ezt garantálhatom. – Nézd, ezt a nyomozást együtt vezetjük, nyomozó – mondta. A hangja feszült volt, és túl kimért. 264

– Soha többé ne mondd azt nekem, hogy fedezzelek, hogy csak úgy eltűnj. Mi van, ha olyasvalaki, akit követnünk kell? Honnan tudjam így, hogy kell-e erősítés, vagy sem? – Személyes ügy volt, rendben? Nem hiszem, hogy bármi köze is lenne ehhez az ügyhöz. Solliday szeme megvillant. – Kisétáltál a gyilkos előcsalogatására rendezett sajtótájékoztatóról, mégpedig valami személyes miatt! Így megfogalmazva Mia már látta a férfi nézőpontját. – Igen. Spinnelli jött oda hozzájuk összeszűkült szemmel. – Ez meg mi volt, Mia? Mia összeszorította a száját. – Meg... megmagyarázom. – Na, még jó, hogy meg fogod... – csattant fel Spinnelli. – Tíz perc múlva megbeszélés az irodámban. El ne késs! Mia figyelte a távolodó férfit, sikerült rezzenéstejen arccal állnia. Solliday még mindig őt bámulta, sötét szeme csak úgy szórta a villámokat. – Ne haragudj! – mondta Mia. – Többet nem történik ilyen. – Hogy a főnököd szavaival éljek, na, még jó, hogy nem. – Majd elsétált. – Hogy az isten verje meg! – De Mia abban sem volt biztos, ki miatt káromkodik. Egy perc elteltével bement az őrsre, és úgy döntött, saját maga miatt szitkozódik.

265

Tizenegyedik fejezet November 29-e, szerda, 10.45

Minden tekintet Miára szegeződött, amikor belépett a tárgyalóba. Spinnelli, Jack, Miles, mind őt nézte. És Solliday is. Mia leült Jack mellé, a gyomra görcsbe rándult. – A nő, akit a videón láttunk, megjelent a sajtótájékoztatón? – dörrent rá Spinnelli minden bevezetés nélkül. Solliday megköszörülte a torkát. – Nem. Mia azt hitte, látott valakit, de kiderült, hogy nem a videón látott nő volt. Kaptunk további amatőr videofelvételeket, amelyek tegnap este készültek. Reméljük, valami nyomra bukkanunk bennük. Solliday mentegeti. Mia az ajkát harapdálta. Solliday bármennyire mérges is rá, mentegeti. Igazi társként viselkedik. De én nem. Spinnelli tovább erősködött. – Olyasvalakit kellett látnod, akit ismersz, hogy csak így eltűnj – mondta összevont szemöldökkel. – Anélkül, hogy közölnéd a szándékaidat. Kit láttál? 266

Mia állta Spinnelli kemény tekintetét. – Nem a videón lévő nőt láttam, uram. Spinnelli az asztalra koppintott. – Akkor meg kit? Mia összefűzte az ujjait. Erősen. – Személyes természetű volt. Spinnelli szeme összeszűkült. – Nos, most már a nyilvánosság is tudomást szerzett róla. Ki volt az a nő? Görcsbe rándult gyomra kavarogni kezdett. Most mindenki megtudja. – Nem tudom a nevét. Három héttel ezelőtt láttam először. Az utóbbi hetekben többször is felbukkant. És ma megint. Spinnelli szeme elkerekedett. – Követett? – Ja. – Mia nagyot nyelt, de a feltoluló gyomorsav még mindig égette a torkát. – És mond valamit, Mia? – kérdezte Solliday nagyon halkan. – Semmit. Csak néz. Aztán elsiet, mielőtt megtudhatnám, mit akar. – Ma tisztelgett neked – mondta Solliday. Mia megint maga előtt látta a mozdulatot. Azzal a halvány, bizonytalan mosollyal kísért kurta tisztelgést. – Tudom. Miles hátradőlt, a szeme éber lett. – És azt is tudod, hogy ki ez a nő. – Csak azt tudom, hogy szerintem ki. De semmi köze ehhez az ügyhöz, uram. Spinnelli előretolta az állát. 267

– Követett téged. Tegnap este meglőttek. Mia erre a szemöldökét ráncolta. – Az más volt. Azt Getts tette. Spinnelli előrehajolt. – Ezt nem tudod biztosra. Elmondod, Mia. Nem kérés volt. – Rendben. Az apám temetésének a napján tudtam meg, hogy volt egy fia... egy nőtől, aki nem az anyám. A fiú a mellette lévő sírhelyen van eltemetve. A nő, aki követett, szintén ott volt a temetésen. Pont úgy néz ki, mint az apám. – Fölszegte a fejét. – Feltételezem, hogy ő is az ő lánya. Hosszú, feszengő csönd következett. Aztán Jack kinyúlt, és megfogta Mia két kezét. Egészen addig, míg a férfi kezének melegét meg nem érezte, nem is vette észre, hogy mennyire fázik. – Ki fogod tépni az ujjad a helyéről – suttogta a férfi, és szétfejtette Mia feszesen összefonódó ujjait. Spinnelli megköszörülte a torkát. – Úgy veszem ki, hogy nem tudtál ezekről a... testvéreidről. – Nem, uram. De nem ez az igazán fontos. A tény az, hogy hagytam, hogy egy személyes ügy elterelje a figyelmem a feladatomról. Elfogadom a következményeket. Spinnelli csak nézte átható tekintettel. Majd nagyot fújt. – Mindenki menjen ki! Kivéve téged, Mia. Te maradsz. – A székek csikorogtak a padlón, ahogy Miles, Solliday és Jack felállt. Amikor az ajtó becsukódott mögöttük, Mia lehunyta a szemét. – Essünk túl rajta, Marc!

268

Hallotta a férfi lépteit, ahogy a terem túlsó végéből odajön hozzá. Aztán megtorpant. – Nézz rám, Mia! – A nő összeszedte magát, és enedelmeskedett. A férfi az asztal túloldalán állt, csípőre tett kézzel, a bajsza komoran konyult lefelé. – A fenébe, Mia. Miért nem mondtad el nekem? – Én csak... – megrázta a fejét. – Nem tudom. – Abe azt mondta, hogy azon az estén zavart voltál. Azt hiszem, így már érthető. – Fölsóhajtott. – Nem hiszem, hogy én bármit másképp csináltam volna. Miának majd kiugrott a szíve a helyéről. – Uram? – Mia, túl rég ismerjük egymást ahhoz, hogy mellébeszéljünk. Ha magánéleti gondjaid vannak, a saját idődben foglalkozol velük, rendben? De a jelen körülmények között én is utánamentem volna. Arra gondolsz, hogy veszélyt jelent ez a nő? Mia az elmúlt egy órában most először vett levegőt nyugodtan. – Nem hiszem. Ahogy Solliday is mondta, ma tisztelgett nekem. Szinte... tiszteletadás volt. Teljesen lefoglalt az, hogy gyanús arcokat keressünk, erre megjelent. De ő még az előtt jelent meg, hogy a gyújtogatások elkezdődtek volna. – Csak épp a frászt hozza rád. – Igen. És elgondolkodom, hányán lehetnek még. – Nos, ezt a szabadidődben derítsd ki – mondta, de gyöngéden. – Most pedig vár a munka. Tudni akarom, ki az a nő, akit a hírekben láttunk. Minél előbb. Távozhatsz. Mia elindult az ajtó felé, majd megtorpant, keze a kilincsen nyugodott. 269

– Köszönöm, Marc. A férfi csak felmordult. – Vedd le azt a vacak cipőt, Mitchell. Mia visszament az irodába, és hirtelen megállt. Dana állt az asztala mellett, egy kis kartondobozt tartva a kezében. – Mi újság? – kérdezte, és lerogyott a székbe. Dana felvonta a szemöldökét. – Azért jöttem, hogy bejelentsek egy gyilkosságot. – A dobozt Mia asztalára helyezte, és egy tarisznyarákot húzott elő belőle, amelynek az ollóit gumiszalag fogta össze. Nem mozgott. Mia elfintorodott. – Jesszus, Dana, mi a franc ez? – Ez egy marylandi rák volt. A saját két kezemmel fogtam. Akkor élt, és élt volna, ha tegnap este átjössz. De megdöglött, és te vagy a hibás. Elégtételt akarok. – Nem hiszem el, hogy egyesek ilyeneket esznek. Úgy néznek ki, mint valami óriási bogarak valami vacak, ötvenes évekbeli filmből. Dana visszadobta a döglött rákot a dobozba. – Pedig finomak, amire te is rájöttél volna, ha megfőzhettük volna neked. Hallottam, hogy sajtótájékoztató lesz, és gondoltam, akkor itt leszel. Aggódtam. Hogy van a vállad? – Jobb, mint új korában. – És megint egy új bibid van. Most meg mit csináltál magaddal? – Elugrottam egy golyó elől – mondta könnyedén, mire Dana szeme összeszűkült. – Ebben az új ügyben? – Nem. 270

– Majd később elmondod. Egyelőre tudnom kell, mi történik ezzel a gyújtogatós üggyel. – Tudod, hogy nem árulhatok el részleteket, Dana. Barátnője barna szemében fájdalom villant. – Ismertem Penny Hillt. – Es gyászolja, Mia nagyon jól látta. – Jó ember volt. Elkapjátok, aki ezt művelte vele? – Igen. – Persze ha lenne egy-két nyom, amelyen elindulhatnának, szívesebben ígérné meg. – Akkor jó. – Dana félrehajtotta a fejét. – És a többi? Hogy megy a dolog? – El kellett mondanom Spinnellinek. Az a nő megjelent a sajtótájékoztatón. Dana meglepetten pislogott. – Basszus. – Megint sikerült meglépnie, de ez alkalommal sikerült leolvasnom a fél rendszámát. – Szeretnéd, ha Ethan lenyomozná? Dana férje magándetektív volt, és nagyon jól értett a számítógépekhez. – Még nem. Először én próbálom meg. – Mia tekintete az iroda végébe vándorolt, Solliday lépett be, az egyik hóna alatt egy kis televízióval, a másik alatt egy videolejátszóval. Solliday mentegette, amikor nem kellett volna. Dana megfordult, hogy lássa, mit néz Mia, és halkan füttyentett. Majd visszafordult, és az arcára volt írva az elismerés. – Na, ez ki? – Ki ki? – De fölösleges volt tettetnie a hülyét. – Ja, ő... – Igen, ő. – Dana ajka megrándult. – Szeretnéd, ha utánanéznék a hátterének?

271

Mia érezte, hogy az arca felhevül, pontosan tudta, hogy Dana mire gondol. Ő maga is átfuttatta Ethant a rendszeren, amikor Dana fülig beleesett a pasiba, és pár hónap múlva már össze is házasodtak. Nem kellett nyomozónak lenni ahhoz, hogy átlásson a szitán. – Nem szükséges. Ő az új társam. Dana szeme most vidáman villant meg. – Pár részletet elfelejtettél közölni velem, csajszi. – Felállt, amikor Solliday letette a készülékeket Abe asztalára. – Szia, Dana Buchanan vagyok, Mia barátnője. És te? Solliday megrázta Dana kinyújtott kezét. – Reed Solliday, Mia ideiglenes társa. – Szája mosolyra húzódott, a szeme melegséggel telt meg. – Te vagy a nevelőanya. Danának erre fülig ért a szája. – Igen. Most öt gyerekem van, de nemsokára jön még egy. – Én is nevelőszülőknél nőttem fel. A szüleim éveken át nagyon aktívan dolgoztak a rendszerben. Gratulálok. Dana még mindig Solliday kezét fogta, és úgy tanulmányozta a férfi arcát, hogy Mia még jobban elvörösödött. – Köszönöm. – Elengedte a kezét, és visszafordult Mia felé. – Majd hívj fel, vagy én kereslek meg. Vedd fenyegetésnek! – Háttal nekik még visszaintett, ahogy elsétált. Mia elővette Wright kazettáját. – Köszönöm, hogy hoztál tévét. – Nem tesz semmit. – Reed a szeme sarkából figyelte Mia barátnőjét, miközben átnyújtotta neki a kábelt. – Dugd be, én meg majd beállítom. – Amikor a vörös hajú nő az iroda végébe ért, megállt és visszanézett. Szemöldökét némán, kérdőn vonta 272

fel, majd eltűnt a folyosón. Nyugalom áradt a hangjából és abból, hogy úgy fogta meg a kezét, mintha régi barátok lettek volna. – Itt felejtette a dobozát – mondta Reed. Mia felpillantott, és elnevette magát. – Még szép. Egy döglött rák van benne. – A barátnőd egy döglött rákot hozott neked? – Kulináris élvezetnek kellett volna lennie. – Lehajolt az asztala alá, hogy bedugja a készüléket, majd felállt, és gyorsan helyére rángatta a díszegyenruháját. – Akkor lássuk Mr. Wright opusát! Reed bedugta a nyílásba a kazettát. – Ez az a felvétel a tűzről, amelyet tegnap este láttunk. – Némán nézték a helyszínt, nézték magukat. Reed megmerevedett, amikor a kamera őt mutatta, ahogy a bakancsával vacakol, és ahogy Mia átvette a feladatot. – Ne haragudj emiatt... – suttogta Mia, és Reednek eszébe jutott a nő tekintete, amikor rászólt. Eltávolodott tőle, mintha egy pofont kapott volna. De te velem maradtál. A szavak most sokkal többet árultak el annak a fényében, amit Mia az imént mondott el. Mekkora sokk lehetett megtudni, hogy az apjának volt egy másik családja is. Reed a szavakat kereste. – Mia, ami a Spinnelli irodájában történeteket illeti. .. Mia le sem vette a szemét a kis képernyőről, az álla megfeszült. – Köszönöm, hogy megpróbáltál mentegetni. Többet ilyet nem kell tenned. – Nem arra gondoltam. Az a nő... A... – elhallgatott. – Nagy sokk lehetett. Mia összeszűkült szemmel figyelte a felvételt, amint egy fiatal, befont hajú nő jelent meg a képen egy fél pillanatra. 273

– Ez Carmichael, ott sunnyog a háttérben. Mia ezzel le is zárta a témát. – A háttérben maradt – mondta Reed. – Látnom kellett volna. – Talán. Legközelebb számítasz rá. Mia óvatos pillantást vetett felé. – Carmichaelre, igen. Egy pillanatig egymás szemébe néztek, majd Mia elkapta a tekintetét, és tovább figyelte a képernyőt, amikor a jelenet váltott. Wheaton ott állt a járda szélén, a haját és a sminkjét igazgatta. – Jared bátyja, Duane, elég messze állt – jegyezte meg Reed. – Nehéz lesz bármit kivenni, ha nem merészkedik közelebb. – A kijelző szerint még mindig csak háromnegyed hat van. És az a nő még nem jelent meg – mondta Reed, és odahúzta Mitchell székét a másik oldalról. – Ülj le! Ez eltarthat még egy darabig. – A kamera elidőzött Wheatonon, mielőtt eltávolodott volna. Reed hirtelen kihúzta magát ültében. – Ott van! – A kék Hyundai messzebb parkolt le, egy nő állt közvetlenül az ajtaja mellett, és bámulta a házat, ahogy az Action News felvételén is. Mitchell előrehajolt, hunyorgott. – Meg tudjuk nézni a rendszámát? – Talán az informatikusaitok fel tudják nagyítani – mondta Reed kételkedve. – Duane még mindig túl messze van ahhoz, hogy bármit lássunk, és a szög sem jó. Aztán, mintha meghallgatásra talált volna a kívánsága, a kamera egy kicsit közelebb ment, végigpásztázott a parkoló kocsikon és a nézelődőkön. – Még egy kicsit előrébb... 274

– Holly adásban van – mondta Mitchell. – Az emberei őt figyelik. Duane egy kicsit felbátorodott. Gyerünk, fiú! Húzd a segged közelebb! – Duane így is tett, a kamera lassan araszolgatott a kocsi felé. Végül megállt, a rendszám még így is túl kicsi volt ahhoz, hogy le lehessen olvasni, de jól lehetett látni. – Közelebb, fiú! – suttogta Mia, de a kamera még pár másodpercig egy helyben maradt, majd hirtelen odafordult Wheaton operatőrei felé, akik elvették a készüléket. Aztán sercegés következett, ahogy a felvétel leállt. – Szerintem ennél jobbat nem tudunk szerezni – mondta Reed. – Vigyük át az informatikusokhoz. Hátha szerencsénk lesz. Mitchell hátratolta a székét. – Az informatikusok az ötödiken vannak. Vidd be nekik a felvételt. Én addig átöltözöm, és utánad megyek. Semmi móka, míg oda nem érek! Reed figyelte, ahogy Mia kikocog az irodából. Zárkózott lett, pont úgy, mint amikor Reed megérintette az arcát. Hagynia kéne. De nem volt benne biztos, hogy meg tudja tenni. November 29-e, szerda, 13.05 Mia csak bámult kifelé a terepjáró üvegén, ahogy Solliday lassan elhaladt a tanári parkoló mellett. – Ott van. Egy kék Hyundai, Brooke Adler irodalomtanár nevére bejegyezve. – Az informatikusaitok szép munkát végeztek a képkocka felnagyításával.

275

– A technika csodája – helyeselt Mia, ahogy behajtottak a látogatóknak fenntartott parkolóba. – Adlernek tiszta a múltja. Nem igazán néz ki úgy mint akit gyújtogatással lehetne gyanúsítani. – Egyetértek. De tud valamit. Vagy úgy gondolja, hogy tud. – Egyetértek. Ha ő gyújtotta volna a tüzet, szerintem akkor elégedettnek látszana, de inkább bűntudatosnak nézett ki. – Az, hogy fiatalkorú bűnözőkkel dolgozik, pont ugyanannyira lehet kapcsolatban az üggyel, mint az eddigiek. – A gyújtogatónk nem újonc. Te magad mondtad. Tényleg egy gyerek lenne? – Azt mondtam, hogy a tűzgyújtási módszere kifinomult. Nem hiszem, hogy kisgyerekről lenne szó. Egy tizenévesre viszont illene a profil. – Elfordította a fejét. – Mi a baj, Mia? Mia gondterhelten nézett a szemébe. – Penny Hillt élve égette el. Szándékosan. – És az éned egyik fele nem akarja elhinni, hogy egy gyerek képes lenne erre – mondta Reed csöndé-sen. – A másik fele viszont tudja, hogy simán. Mia bólintott, keserű lett a szájíze, mert ez volt az igazság. – Nagyjából így van. Reed együtt érzőn vonta fel a vállát. – De tévedhetünk is. – Remélem, nem. Ez az első igazi nyom, amire bukkantunk. – Kiszállt a kocsiból. – Menjünk. Mia bement az iskola kapuján, amelyet Reed kinyitott előtte. Azon gondolkodott, hogy hozzá tudna-e szokni valakihez, aki olyan, mint Reed Solliday. Ajtók, székek, kávé. Lassan elkényezteti. Egy nő ült az üveg mögött. A kitűzőjén a Marcy név állt. 276

– Segíthetek? – Mitchell nyomozó vagyok, és ő a társam, Solliday főhadnagy. Már igazoltuk magunkat a biztonsági őrnél a kapuban. Miss Adlerrel szeretnénk beszélni. – Attól tartok, hogy most órán van. Hagynak neki üzenetet? Mia elnézőn mosolygott. – Nem. Legfeljebb annyit, hogy most azonnal jöjjön ki, mert beszélni akarunk vele. Egy férfi jelent meg balra mellettük. – Dr. Bixby vagyok, a Remény Központjának az igazgatója. Segíthetek? Mia az első pillanattól nem bízott benne. – Csak annyiban, hogy elősegíti, hogy beszélhessünk Miss Adlerrel. Most. – Marcy, intézd el, hogy valaki helyettesítsen Miss Adler osztályában! Jöjjenek velem! – Egy szűkös, spártai egyszerűséggel berendezett helyiségbe vezette őket. – Itt várjanak! Sokkal nyugodtabb lesz itt, mint az előtérben. Miss Adler munkáltatójaként meg kell kérdeznem. Miss Adler bajba került? Mia még mindig mosolygott. – Csak beszélni akarunk vele. A férfi bizonytalan mozdulattal csukta be az ajtót, egyedül hagyva őket egy régi asztal és két rozoga szék társaságában. Az egyetlen ablakon fekete rács. Pont az volt, aminek látszott: börtön rossz gyerekeknek. – Mindig elgondolkodom, hogy az ilyen helyek be vannak-e poloskázva. – Akkor kérjük meg Miss Adlert, hogy jöjjön ki velünk – mondta Solliday magától értődőn, mire Mia fölnézett rá. 277

– Semmi „ne legyél paranoiás, Mitchell"? – kérdezte. – Abe ezt szokta mondani? – Nem, soha. Ő csak érmefeldobással dönti el, hol ebédeljünk. A fej jó. Az írás vegetáriánus. A férfi átsétált a kis helyiség túlsó végébe, és Miát ismét lenyűgözte a férfi elegánsan könnyed mozgása. Egy hozzá hasonló termetű férfinak feszé-lyezettnek és nagyon nem idevalónak kellene tűnnie ebben a kis szobában. Ehelyett a férfi úgy mozgott, akár egy macska, amely lábujjhegyen egyensúlyozik. Méltóságteljes, de... nyughatatlan. – Ha jól értem, nem rajongsz a vegetáriánus konyháért – dünnyögte. – Nem. A mi családunkban húst hússal ettünk. A férfi megállt az ablaknál, és elgondolkodva nézett ki a rácson. – Mi is, az után. A férfi hangulata drámai változáson ment keresztül az alatt a pár perc alatt, amit itt töltöttek. – Mi után? A férfi a válla fölött pillantott hátra. – Az után, hogy odaköltöztem Sollidayékhez. A férfi tekintete tartózkodó volt, ami arra intette Miát, hogy óvatosan közelítsen. – Az állami gondozási rendszerből fogadtak örökbe? A férfi az ablak felé visszafordulva bólintott. – Négy otthonban voltam, mielőtt ők befogadtak. Az utolsó kettőből elszöktem. Elég közel kerültem ahhoz, hogy egy ilyen helyre küldjenek. – Akkor sokat köszönhetünk a Solliday családnak – mondta Mia halkan, és látta, hogy a férfi nagyot nyel. 278

– Igen, sokat köszönhetünk. – Megfordult, és leült az egyik szék karfájára. – Sokat köszönhetek. – Néha csak egy hajszál választja el a jó és a rossz utat. Elég egy jó tapasztalat, és egy kedves lélek mindent megváltoztathat. A férfi halványan elmosolyodott. – Még mindig az a véleményem, hogy a jó emberek megoldják, a rossz emberek meg nem. – Túl egyszerű lenne. De majd máskor megvitatjuk. Valaki jön. Az ajtó kinyílt, és Mia szembetalálta magát a videofelvételen látott nővel. Nagyon fiatal volt. – Miss Adler? – kérdezte, és a nő elkerekedett szemmel bólintott. Félt. Adler belépett a helyiségbe, Bixby utána. – Igen. Mit tehetek önökért? – Mitchell nyomozó vagyok, és ő a társam, Solliday főhadnagy. Beszélni szeretnénk önnel – mondta Mia kimérten. – Kijönne velünk az udvarra? Bixby megköszörülte a torkát. – Hideg van, nyomozók. Sokkal kényelmesebb idebent. – Én nem nyomozó vagyok – vetette közbe Solliday kimérten. – Hanem tűzoltóparancsnok. A vér kifutott Adler arcából, és Bixby összevont szemöldökkel nézett le a nőre. – Miss Adler, mi történt? A nő a kezét tördelte. – Tegnap beszélt veled Bárt Secrest? Bixby ajka szinte észrevétlenül megfeszült. – Mit tett, Miss Adler? 279

Azzal, hogy nem tegezte vissza, elég feltűnő módon teremtett távolságot maga és az alkalmazottja között. Adler arca megrándult, és megnyalta az ajkát. – Csak elmentem megnézni az egyik házat, amelyről a cikkben olvastam. Ennyi. Mia egy lépést tett előre. – Hm, elnézést... Szeretnénk tudni, hogy mi folyik itt. Most. Dr. Bixby komoran végigmérte Miát, amitől a remegő Miss Adler valószínűleg sírva fakadt volna, majd odalépett a kopott faasztalon lévő telefonhoz. – Marcy, hívatnád Bartot és Juliant? Szólj nekik, hogy azonnal menjenek az irodámba. – Miss Adler, először magával szeretnénk beszélni, egyedül – hangsúlyozta Mia. – Nem tart sokáig. Természetesen megvárjuk, míg elmegy a kabátjáért. – Mia kitárta előtte az ajtót, tudomást sem véve arról, hogy az igazgató már nyitotta a száját, de vissza is csukta, és végül egy szót sem szólt. Adler a fejét rázta. – Nem, jól vagyok így is.

280

November 29-e, szerda, 13.25 Az ablakból látta a parkolót. Most ott állt, figyelte, ahogy három ember elhagyja az épületet, és megállnak a napon. Kettő ment be. Egy nő és egy férfi. A nő Mia Mitchell nyomozó. Megismerte az újságban lévő képről. A férfi ezek szerint csak Solliday főhadnagy lehet. A szíve továbbra is nyugodtan fog verni-Nem fogja elveszíteni a fejét. Brooke Adlerrel beszélgetnek, mert a nő, az a hülye, elment megnézni a tűzeset helyszínét. Nem azért, mert tudnak valamit. Semmi sincs a kezükben. Se bűnjel. Se bizonyíték. Se gyanúsított. Szóval nincs oka félni. Átkutathatják az egész iskolát, akkor sem találnak semmit, mert itt nincs semmi. Elmosolyodott. Leszámítva engem. Mitchell és Solliday beszélgessen csak Adlerrel, hadd tudják meg, amit mindenki más már rég tudott – azt, hogy az új irodalomtanár jelentéktelen, üresfejű, szürke kisegér. De kivételes mellel, ezt el kell ismernie. Sokszor gondolt a nő testére – hogyan élvezné, sőt, még azt is engedné, hogy a nő élvezze. De most mindennek másképp kell alakulnia. Legalábbis ami a nő örömét illeti. Azért, mert idehozta őket, meg kell fizetnie. A mókára azonban még várnia kell. Egyelőre zsaruk vannak a helyszínen. De nem maradnak sokáig. Amikor megnyugszanak, hogy nincs itt semmi, Mitchell és Solliday elmegy. Én pedig folytatom. Ma éjjel végezni fog Mrs. Doughertyvel. Már az új feladat gondolatától is átjárta az izgalom. De a mókára még tényleg várnia kell. Egyelőre el kell mennie valahova. 281

November 29-e, szerda, 13.25 Brooke erőt vett magán, hogy a foga ne vacogjon, ahogy a rendőr metsző tekintettel végigmérte. – Tegnap este ott volt a bűntett helyszínén – kezdte a nő szigorúan. – Miért? – Én csak... – megnedvesítette az ajkát, és érezte, hogy szárazon ég a hideg levegőben. – Kíváncsi voltam. – Ideges, Miss Adler? – kérdezte a tűzoltókapitány gyöngéden. Brooke nemigen nézett tévét, de annyit azért igen, hogy tudja, a férfi a jó zsaru. Az alacsony, szőke nő nagyon jól játszotta a rossz zsaru szerepét. – Semmi rosszat nem tettem – mondta, de a hangja bűntudatos volt, még a saját fülének is. – Ha bejönnének, mindent meg tudnánk maguknak magyarázni. – Nemsokára bemegyünk – mondta a tűzoltó. A neve Solliday főhadnagy. Ezt meg kell jegyeznie. Nem szabad elfelejtenie azt sem, hogy semmi rosszat nem tett, és ne viselkedjen idióta módjára. – Előbb azonban mondja el nekünk, miért ment ki késő este egy kiégett házhoz. – A férfi mosolya kedves volt. – Láttuk magát a tízórás hírekben. Brooke-nak rossz érzése támadt, amikor meglátta magát a híradóban. A legnagyobb félelme az volt, hogy Bixby vagy Julian meglátja. De ez annál is rosszabb. – Mondtam, hogy kíváncsi voltam. Olvastam a tűzesetekről, és a saját szememmel akartam látni. – Szóval ki az a Bárt Secrest, és mit mondott Bixbynek? – kérdezte a nő.

282

– Erről inkább kérdezzék dr. Bixbyt! – Hátranézett a válla fölött. Dr. Bixby mogorván állt az épület bejáratában. – A végén kirúgnak maguk miatt – tette hozzá suttogva. Solliday elmosolyodott, még mindig kedvesen. – Be fogjuk vinni a központba, ha továbbra is pocsékolja az időnket. Brooke megdöbbent, mekkora a szakadék a férfi kedves hangsúlya és fenyegető szavai között. A szíve vadul vert, és a hideg ellenére is csörgött róla a veríték. – Nem tehetik. Nem csináltam semmit. – Arra ne vegyen mérget... – mondta a férfi csöndesen. – Két nő meghalt, Miss Adler. Lehet, hogy tud valami hasznosat, de lehet, hogy nem. Ha tud, akkor mondja el. Ha nem tud, akkor hagyja abba a játékot, amit játszik, mert minden percben, amit mi idekint töltünk, az az alak az új támadását tervezi. Még egyszer fölteszem a kérdést. Miért ment oda a kiégett házhoz? Brooke-nak kiszáradt a szája. Két nő. Meghaltak. – Az egyik diákunk újságcikkeket vágott ki a két tűzesetről. Jelentettem Bárt Secrestnek, a biztonságért felelős vezetőnek. A többit tőle kell megtudniuk. A nő szeme összeszűkült. – Tőle? Kitől? Secresttől vagy a diáktól? Brooke lehunyta a szemét, és lelki szeme előtt megjelent az aznap délelőtti óra és Manny hideg arckifejezése. Kételkedett benne, hogy bárki bármit is ki tud szedni Mannyből. – Secresttől – mondta, és erősen remegni kezdett. – Mindent őszintén elmondtam, amit csak tudtam. A két nyomozó összenézett, és Solliday főhadnagy bólintott. – Rendben, Miss Adler – mondta a nyomozó. – Menjünk be, és beszéljünk dr. Bixbyvel! 283

Bixby az előtérben várt rájuk. Szeme fagyosan villant Adlerre, és Mia önkéntelenül is megsajnálta egy kicsit a nőt. A férfi bevezette őket egy irodába, amely pont annyira volt pazar, mint amennyire szegényes az a helyiség, amelyben korábban várakoztak. A férfi a mahagóni tárgyalóasztalt körülvevő bőrkárpitos székekre mutatott. Már két férfi ült az asztalnál. Az egyik a negyvenes évei közepén járhatott, az arca barátságos volt. A másik úgy nézett ki, mintha a kopasz fejét csakis a poén kedvéért párszor a falba verte volna. – Dr. Julian Thompson és Mr. Bárt Secrest – mutatta be őket Bixby. A kedves arcú férfi felállt, és mosoly ült az arcára. Mia azonnal ugyanolyan bizalmatlan lett vele, mint Bixbyvel. – Dr. Thompson vagyok, az iskolapszichológus. Secrest csak a homlokát ráncolta, és nem szólt semmit. – Üljenek le! – mondta Bixby. Türelmetlenül dobolt az ujjával, várva, hogy helyet foglaljanak. Mia pár másodpercet várt, figyelte, ahogy Bixby összevonja a szemöldökét. Végül leült mellé. Mia mindegyik férfit külön-külön szemügyre vette. – Ki az a diák, és hol vannak a cikkek? A tanácsadó elrejtette arcának rezzenését, de nem jól. Secrest továbbra is a homlokát ráncolta. – Kivizsgáltuk a diák esetét, és nem láttuk szükségét további vizsgálatnak. Miss Adler... személyes indíttatásból tekintette meg a helyszínt, valószínűleg az áldozatokkal való együttérzése miatt. így van, Miss Adler? – kérdezte Bixby. Adler bizonytalanul bólintott. – Igen, uram. Mia elmosolyodott. 284

– Aha. Az állammal van szerződésben, ugye, dr. Bixby? Állami átvilágításnak és az engedélyezési bizottság meglepetésszerű látogatásainak kitéve... Bixby álla megfeszült. – Kérem, ne fenyegessen, nyomozó! Mia derűsen Sollidayre pillantott. – Kezdek visszhangokat hallani. Annyian kérnek meg rá, hogy ne fenyegessem őket. – Talán azért, mert mindenki, akivel beszéltünk, tud valamit, amit nekünk is tudnunk kellene, de nem akarja elmondani – jegyezte meg Reed nagyon halkan. Szinte vészjóslón. A hanghordozása tökéletes volt. – Csakis ez lehet az oka. – Mia előrehajolt, a tenyerét előre csúsztatta az asztalon, majd fölnézett Bixbyre. Ezt az erődemonstráló mozdulatot általában nagyon hatásosnak találta. Bixby szemének ingerült villanásából ítélve ez most is így volt. – Kíváncsi vagyok, maga mit tud, dr. Bixby. Azt mondta, hogy kivizsgálták az ügyet. Feltételezem, ez azt jelenti, hogy úgy vélték, ez a diák nem iskolai gyűjtőmunkához vágta ki a cikkeket. – Ahogy Miss Adlernek is mondtam – folytatta Solliday ugyanazon a vészjósló hangon –, két női áldozat fekszik a halottasházban. A türelmünk fogytán. Ha a diákjuknak semmi köze hozzá, akkor már megyünk is. Ha viszont van, akkor veszélyt jelent a többi diákra. Nem szeretnének ilyesfajta hírverést maguknak, gondolom. Bixby állán egy izom kezdett el remegni, és Mia tudta, hogy Solliday jó helyen kapiskál. – Diákjaink nem hagyhatják el az intézményt. Kizárt dolog, hogy annak a fiúnak köze van az ügyhöz. 285

– Rendben – mondta Mia megnyugodva. – Meséljenek az intézményről! Mindegyik diák itt lakik? – Húsz százalékuk bejáró diák – válaszolt dr. Thompson. – A többiek bentlakók. Mia elmosolyodott. – Bentlakók. Ez annyit tesz, hogy be vannak zárva? Thompson erőltetett mosollyal válaszolt. – Ez annyit tesz, hogy nem mehetnek ki. Nincsenek cellába zárva, ahogy egy börtönben lennének. Isten ments! Mia szeme elkerekedett. – Sosem engedik ki őket? – pislogott. – Soha? Bixby szeme megvillant. – A bentlakásos diákok felügyelet mellett töltik a kinti szabadidőt. – A sétaudvaron – mondta Mia, mire Bixby arca kivörösödött. Mia feltartotta a kezét. – Tudom, ez nem börtön. De a szomszédjaik nem lennének boldogok, ha megtudnák, hogy egy lehetséges gyilkos volt itt, kevesebb mint másfél kilométerre az otthonuktól. A gyerekeiktől. – Mert nincs is – mondta Bixby mereven. – Mondtam már. – Ezt korábban is hallottuk – mondta Solliday szívélyesen. Egyik sötét szemöldökét megemelve Miára nézett. – Ugye, tudod, hogy megígérted Car-michaelnek, hogy ő tudja meg elsőnek. Mia tökéletes összhangban ragyogott rá. – Igen, tudom. Secrest összeszűkült szemmel hajolt előre. – Ez zsarolás. – Ki az a Carmichael? – kérdezte Bixby.

286

– Az a riporter, aki a tegnapi Bulletinben megjelent cikket írta – mondta Secrest. Thompson eltátotta a száját. – Nem adhatnak neki hamis információt. Mia megvonta a vállát. – Meg szokta kérdezni, merre jártam. El fogom neki mondani, hogy itt. Ez nem hazugság. Néha még követni is szokott, hírek után kutatva. Lehet, hogy ebben a pillanatban is itt áll a kapunál. Szerintem nem ilyen hírverésre vágynak. Ez az egész „nem az én udvaromon" dolog meg minden – végigmérte Bixbyt. – És az együttműködés teljes hiánya az ön részéről hatással lesz az állammal való viszonyára is. Erről gondoskodom. Bixby úgy nézett ki, mint aki a következő pillanatban felrobban. Megnyomott egy gombot a házi telefonon. – Marcy, vedd elő Manuel Rodriguez aktáját! – rácsapott a gombra. – Remélem, most már elégedettek. – Én is ezt remélem – mondta Mia teljes őszinteséggel. – És a két áldozat családja is. Thompson arcán vörös foltok jelentek meg. – Manny egy ártatlan fiatalember. Mia szemöldöke megemelkedett. – Mégis itt van, dr. Thompson. Nyilvánvalóan annyira nem ártatlan. – Nem ő okozta ezeket a tüzeket – erősködött Thompson. – Átkutatták Manny szobáját, Mr. Secrest? – kérdezte Solliday ügyet sem vetve a tanácsadóra. – Én kutattam át – Secrest szeme olyan volt, akár a kő. Mia felvonta a szemöldökét. – És? 287

– És egy levélgyufát találtam. – Hiányzott belőle? – folytatta Solliday a kérdezősködést. – És hogy időt spóroljunk, mennyi? – Sok. De a levélgyufát előtte valaki más már használta. Mia észrevette, hogy Thompson arcán megrándul egy izom. – Tudja, honnan szerezte a gyufát? – kérdezte Mia. A szeme sarkából látta, hogy Secrest a szemét forgatja. – Dr. Thompson irodájából hozta el – mondta Secrest. – Pipázik. Mia hátradőlt a székben. – Kérem, hozzák be ide Mr. Rodriguezt! – Mindenki felállt. – Miss Adler, kérem, maradjon. – Bixbyre nézett. – Csak ő. Amikor az ajtó becsukódott, Mia odafordult a sápadt Adlerhez. – Most pedig mondja el, miért ment el Penny Hill házához. A nő megnyalta az ajkát. – Már elmondtam. Kíváncsi voltam. A cikkek miatt. Solliday a fejét rázta. – Nem. Láttuk magát, Miss Adler, a videofelvételen. Nem kíváncsinak tűnt. Inkább olyannak, mint akinek bűntudata van. – A könyv miatt – Mia a nő szemében tiszta, hamisítatlan kétségbeesést látott. – Közvetlenül hálaadás előtt adtam fel olvasmánynak A legyek urát Közvetlenül az első tűz előtt. – Összeszorította a száját. – Közvetlenül az előtt, hogy az első nőt megölték. ^ – Érdekes időzítés – suttogta Solliday. – De akkor is, miért ment el az áldozat házához? – Tudnom kellett, mit tud a rendőrség. Tudni, hogy tetteme... okoztam-e... Mia a homlokát ráncolva nézett Sollidayre. 288

– Nem értem a kapcsolódást a könyvhöz – suttogta. – A legyek ura – suttogta vissza. – Tizenévesek egy szigeten rekednek, felnőttek nélkül, és anarchiába süllyednek. Jelzőtüzet raknak. Később leégetik a sziget nagy részét. – Ó. Összeállt a kép. – Mia visszafordult Adler-hez, aki csöndesen ült, és könnyek csorogtak az arcán. – Valóban jó könyvválasztás ez egy ilyen helyen? – Dr. Bixby jóváhagyta, sőt ajánlotta. Meg akarta figyelni a diákok reakcióját. Felajánlottam, hogy egy másikat jelölök ki, de Julian azt mondta, hogy hasznos lesz Manny terápiájában. – Igyekezett uralkodni magán. – Másra sem tudtam gondolni, mint arra, hogy mi van, ha miattam tette. Mi van, ha az általam adott könyv miatt támadt ez az ötlete? És aztán jött a következő tűz, és még egy nő meghalt. Mi van, ha ezek a nők azért haltak meg, mert belehajszoltam ezt a gyereket? Solliday felsóhajtott. – Ha Manny tette, akkor maga nem felelős, Miss Adler. – Majd akkor fogom elhinni, ha megtalálták az elkövetőt. Most már mehetek? – Persze – mondta Mia, most már sokkal szívesebben volt gyöngéd vele. – Ne hagyja el a várost, rendben? Adler mosolya halvány volt, és keserű. – Valamiért sejtettem, hogy erre fognak kérni. – Hangosan csukta be maga mögött az ajtót, és ott hagyta az egymás mellett ülő Miát és Sollidayt. Solliday körbenézett, a mennyezetet és a falakat vizsgálva, majd hirtelen odahajolt Mia füléhez. – Lehet, hogy árnyékra vetődünk – suttogta. – És az időt pocsékoljuk. Ahogy a férfi testének melege elérte, és az illatát belélegezte, Mia váratlanul és erősen megborzongott. A teste 289

minden átmenet nélkül megfeszült, amikor visszatért az emlék, ahogy a férfi rajta feküdt, és ez egy pillanatra megingatta a józanságát. Összeszedte magát, és előrehajolt, hogy Solliday fülébe suttogjon. – Lehet. De itt vagyunk. A több doboz aktán és ezen kívül nincs semmink. Rendőrök, szociális munkások, dühös gyerekek... És ezek az alakok rejtegetnek valamit. Fura érzésem van. – És ez, mondta magának, a rendőrösztön, nem pedig az a tény, hogy az arca még mindig bizsereg ott, ahol a férfi szakálla megcsiklandozta a bőrét. Az ajtó kinyílt, és Bixby jelent meg. – Mannyt azonnal behozzuk. Az egész kikérdezés alatt vele maradok, mivel kiskorú. Óhajtanak még valamit? Solliday felállt. – Mi magunk is szeretnénk átkutatni a fiú szobáját. Bixby kurtán biccentett. – Ahogy óhajtják. Mia ajka mosolyra húzódott. – Az együttműködését értékeljük, dr. Bixby. Tartsa itt Mannyt, míg a szobájában vagyunk. Amikor végeztünk, visszajövünk beszélni vele. November 29-e, szerda, 14.45 Reed elnyomott egy sóhajt, ahogy Bixby kivezette Manny Rodriguezt a helyiségből. A szobája átkutatásakor semmit sem találtak, és Manny éppolyan zárkózott volt, mint bármelyik fiatal, akivel Reed találkozott.

290

– Ha ő tette, semmit sem árul el belőle. De nem hiszem, hogy ő tette. Szerintem egy egész délutánt elpocsékoltunk egy irodalomtanár üldözésével, akinek túlfejlett a bűntudata. – Egyszer fent, egyszer lent. – Mia belebújt abba az ocsmány kabátba. Az után, hogy végigcsúszott benne a járdán múlt éjjel, sokkal borzalmasabban festett. – Menjünk vissza, és essünk neki az aktáknak! Reed tartotta neki az ajtót, majd utánament a recepciós pulthoz, ahol a komor Marcy várta, hogy kiengedje őket. Reed elsétált az előtérben elhelyezett vitrinek előtt, majd megtorpant, amikor valami fényes ütötte meg a szemét. Hátrált pár lépést, majd bámult, és a pulzusa felgyorsult. – Mia, ezt nézd meg! Mia a diákok közszemlére tett műalkotásai felé fordult. – Érdekes festmény – mondta, és tekintete végigfutott a szemmagasságban lévő soron. Nyomasztó volt, a téboly kisebb-nagyobb jeleivel. – Följebb – mondta Reed, és Mia fölemelte a fejét. – Még följebb – mondta, mire Mia nagyot nézett – Nocsak, nocsak. – Lábujjhegyre állt, hogy jobban megnézze az egyik művészpalánta Fabergé-tojás-utánzatát, amely a legfelső sorban ült. Bonyolult, gyöngyökből és kristályokból kirakott geometrikus mintázat csillogott rajta. – Szép. Bárcsak közelebbről is megnézhetném. – Fölemeljelek? – kérdezte Reed, mire Mia tettetett haraggal nézett rá. – De vicces itt valaki – dörmögte. – Nem semmi tyúk lehetett, amelyik ezt tojta. – Szerintem a tyúknak segítettek egy kicsit. – Közelebb hajolt Mia füléhez. – Pontosan az a méret. 291

– És az a szín – suttogta Mia. – Szerintem végzésre lesz szükségünk. Majd én elintézem. Reed elégedetten mosolygott. – Én meg szólok dr. Bixbynek, hogy még maradunk egy kicsit. Mia elsétált, és kinyitotta a mobilját. – Basszus, mindig neked jut a vidámabb része. November 29-e, szerda, 15.15 A rajztanár hasonló alkatú volt, mint Reed Solliday, gondolta Mia, ahogy körbenézett a teremben. Az izmai csak úgy dagadtak a festékpöttyös póló alatt. Kopasz feje úgy csillogott, akár egy csiszolt ónix. Az ujjai vastagabbak voltak, mint egy hot dog, mégpedig a drágábbik fajta. Atticus Lucasnak hívták, és cseppet sem örült a látogatásuknak. – Melyik diák készítette azt a tojást? – kérdezte Solliday. – Nem kell... – Jó, jó, jó – vágott közbe Mia. – De igen, el kell árulnia. Mondja el neki, Mr. Secrest! – Mondd meg! – dünnyögte Secrest. Lucas kissé zavarba jött. – Nem diák készítette. – Ezek szerint egy eredeti Fabergé? – kérdezte Solliday pimaszul. Lucas dühösen nézett rá. – Semmi szükség a gúnyolódásra, főhadnagy – mondta. – Én készítettem. Mia döbbenten fordult a férfi felé. 292

– Maga? A férfi úgy állt ott, mintha seregszemle lenne, és bólintott. – Én. Mia lenézett a férfi vastag ujjaira. – Ezt az aprólékos munkát? Tényleg? A férfi haragosan nézett rá. – Tényleg. – A vitrinekben kiállított mindegyik műalkotást maga készítette? – kérdezte Mia. – Természetesen nem. Igyekeztem megmutatni a srácoknak, hogy a művészetnek több arca is lehet. Azt akartam, hogy azt higgyék, egy másik diák készítette, hogy ne... – Hogy ne gondolják azt, hogy buzis dolog – fejezte be Mia sóhajtva. – Valahogy úgy – mondta Lucas mereven. – Nos, most, hogy a művészetére fény derült – mondta Mia –, hol van a többi tojás? – A kellékes szekrényben. – A férfi odament egy fémszekrényhez, és kinyitotta. Elővett egy dobozt és fölnyitotta a tetejét. Majd elkerekedett a szeme. – Itt voltak. Eltűntek. Solliday Miára pillantott. – Ujjlenyomatot kell vennünk a dobozról és a szekrényről. – Hívom Jacket. De először is, Mr. Lucas, mikor vette elő utoljára a dobozt? – Azt a tojást augusztusban készítettem. Azóta nem volt a kezemben a doboz. Miért? – Hány tojás volt benne? – faggatta Mia. Lucas zavartnak tűnt. – Csak sima műanyag tojások. Nem értem, ez miért olyan nagy ügy. 293

– Csak válaszoljon a kérdésre! – csattant fel Solliday, mire Lucas mérgesen nézett rá. – Egy tucat, talán. Amikor két éve idekerültem, már itt voltak. Rajtam kívül senki nem nyúlt hozzájuk, és én is csak akkor, amikor elkészítettem azt az egy tojást. – Egy tucat – suttogta Solliday. – Hármat felhasznált. Maradt kilenc, amivel játszhat. Mia elővette a mobilját, hogy fölhívja Jacket. – Basszus. Solliday intett Secrestnek. – Vezessen a laborba! Meg akarom nézni a vegyszereiket. Mia feltartotta a kezét, amikor a férfiak már indultak volna. – És Mannyt bevisszük a központba. Intézkedjenek kísérőről vagy jogi képviselőről! Secrest előretolt állal bólintott. Solliday oldalvást állt meg a kis kémiai szertárban, mert a vállai miatt nem fért el rendesen. Más férfinak a védőszemüveg eltorzította volna az arcát, de Solliday így is ugyanolyan jóképű maradt. De nem most volt az ideje ezen merengeni, Mia inkább összeszedte magát. – Kiismered magad a laborban – jegyezte meg Mia. – Nagyon sok tűzoltósági nyomozó vegyészként végzett – érkezett a válasz. – És te is? – Úgy valahogy. – Összevetette az üvegeket az ajtóra kifüggesztett csiptetős irattartón talált leltári jegyzékkel. – Az apám vegyészmérnök volt, és szerintem bizonyítani akartam, és én is azt végeztem el. Egyértelmű volt, hogy a nevelőapjáról beszél. – Azt hittem, hogy tűzoltó voltál a TH előtt. 294

Solliday leguggolt, hogy megnézze az alsó polcot. – Az is voltam. Mindig is tűzoltó akartam lenni. Még azon a napon, hogy leszereltem a seregből, jelentkeztem az akadémiára. Nos, a sereg megmagyarázza, miért ilyen megszállott cipőfényesítő. – De? – De apám arra biztatott, hogy addig szerezzek diplomát, míg fiatal vagyok, mielőtt családot alapítanék. Szóval a hadseregnél megkeresett pénzből iskolába mentem, teljes időben, míg föl nem vettek az akadémiára, és utána, míg nem végeztem, estin folytattam a tanulmányaimat. Sok évbe telt, de megérte. – Fölnézett. – És te? – Rendészet futballösztöndíjból. Mit keresel? – Többféle módon lehet ammónium-nitráthoz jutni. Például üvegből. – Fölemelt egy üveget. – De ezen rajta van az eredeti plomba, és a leltár szerint csak egy darab volt. – Mikor szállították? – Augusztusban, három évvel ezelőtt. – Hunyorogva nézte a címkét. – Határozottan meglep, hogy egy ekkora iskolának ilyen bőséges készlete van. – Az előző tanár hagyta hátra. Amióta idekerültem, semmit sem kellett beszereznem. Mia megfordult. A kémiatanár állt mögöttük pár lépésnyire, és figyelte őket. – Mióta tanít itt? – Úgy egy éve. Mr. Celebrese vagyok. – Mitchell nyomozó vagyok, ő a társam, Solliday főhadnagy. 295

– A salétromsavat a zárt szekrényben találja, főhadnagy. Itt a kulcs. Mia odanyújtotta a kulcsot Sollidaynek, aki megnézte a szekrény tartalmát. – Úgy veszem ki, hogy salétromsavból is lehet ammóniumnitrátot készíteni. – Pontosan. – Solliday átnézte a szekrényt, és visszazárta. – Ez is le van plombáivá. – Nemigen használunk itt erősebb vegyszereket – mondta Celebrese. – Attól tartanak, hogy a gyerekek egymásra löttyintik a savat? – kérdezte Mia. Celebrese álla megfeszült. – Megtalálta, amit keresett? Solliday feléjük fordult, a védőszemüveg még mindig rajta volt. – Még nem. – Ügyet sem vetve Celebrese mérges pillantására, Solliday odalépett a túlsó falhoz, egy üveggel határolt fülkéhez. – Úgy néz ki, mint egy salátabár túlméretezett Icirakattal – mondta Mia, mire Solliday elnevette magát. – Ez egy fülke. Itt használják az illékony anyagokat, mert ez szellőzővel van ellátva. – Elővette a műszert, amelyet Penny Hill házában a szénhidrogén-szint mérésére használt, résnyire felnyitotta az üvegablakot, és becsúsztatta alá. A készülék azonnal visítani kezdett, mire Solliday elmosolyodott, sötéten, feszülten, ami elárulta, hogy megtalálta, amit keresett. – Bingó – suttogta. – Celebrese, mikor használta utoljára a fülkét?

296

– Én... még soha. Ahogy mondtam, nem használok erős vegyszereket. Solliday visszacsukta az ablakot. – Nyomozó, megkéred Unger őrmestert, hogy amilyen gyorsan csak tud, jöjjön ki ide? Mintákat kell vennie innen. Mia csodálattal és elismeréssel mosolygott rá. – Ezer örömmel, főhadnagy. A védőszemüveg mögött megcsillant a férfi sötét szeme. – Köszönöm.

297

Tizenkettedik fejezet November 29-e, szerda, 17.00

Reed kijött a kihallgatószobából, és odakint Spinnelli, Westphalen és az államügyész, Patrick Hurst várta az üveg túloldalán. – Hívattatok – mondta Reed. A vallatóban Manny magába roskadva ült a széken a mellén összefont karral. Mia is az asztalnál ült, azon az oldalon, ahol a fiú, egészen közel hozzá, így próbálta rábírni Mannyt arra, hogy áruljon el részleteket, abban a reménykedve, hogy kijavítja, amit mond neki. Eddig semmit nem tudott belőle kicsikarni, csak unott arckifejezést. – Ez lenne ő? – kérdezte Spinnelli. Reed bólintott. – Manuel Rodriguez, tizenöt éves. – Ki az a nő? – kérdezte Patrick a törékeny nőre utalva, aki Manny másik oldalán ült, és hol mérgesnek látszott, hol feszengett. – A srác hatóságilag kirendelt képviselője. Meglepett minket, hogy egyáltalán hagyta, hogy eddig elmenjünk. 298

– Ez a mi szerencsénk – mondta Patrick. – Mi az előélete? – Manny hat hónapja van a Reményben. Előtte porig égette a nevelőszülei otthonát. Benzint használt, és egy gyufát, semmi kifinomult módszer. A nevelőanyja súlyos égési sérüléseket szenvedett. Úgy látni, a srácot bántja, hogy fájdalmat okozott a nőnek, de a tűz miatt nincs lelkiismeret-furdalása. – Tegnap este átkutatták a szobáját? – kérdezte Hurst. – És gyufát találtak? – Igen. Először csak a gyufa megtalálását ismerték el, de miután megtaláltuk a tojásokat, elismerték, hogy megtalálták az olvasmányait is. Cikkeket arról, hogyan kell tüzet gyújtani, de mind folyékony égésgyorsítókkal volt kapcsolatos, például azzal, mi a helyes benzin– és olajkeverék. Egyik sem említett műanyag tojásokat hordozóeszközként. Egyik sem említett ammónium-nitrátot. – Pornográf dolgokat is találtak? – kérdezte Westphalen csöndesen, szemét le sem véve a fiúról. – Igen, de ez nem volt nagy meglepetés. Ez gyakori a gyújtogatok esetében – mondta Reed Hurst-nek, amikor a férfi szemöldöke megemelkedett. – Nagyon sok gyújtogató tűzzel kezdi, aztán... kielégítik magukat. – Értem – mondta Hurst szárazon. – Szóval ő tette? – Amikor először, még az iskolában, beszéltem Vele, úgy gondoltam, hogy nem. – Reed fáradtan vonta meg a vállát. – És most sem gondolom másképp. Ez a fiú imádja a tüzet. Szó szerint folyik a nyála, amikor égő épületek képeit mutatjuk meg neki. Ha ő gyújtotta a tüzet, ott maradt volna, hogy lássa, hogyan ég. Szerintem nem tudta volna rávenni magát arra, hogy elmeneküljön. Különben is, nem érzékelek elfojtott dühöt

299

ebben a srácban. Az, hogy Manny miatt megsebesült a nevelőanyja, véletlennek tűnik. – De a mi emberünk benzint locsolt Caitlin Burnette-re – jegyezte meg Spinnelli. – Viszont különbség van aközött, hogy valaki egy személyre vagy a földre locsolja a benzint – hangsúlyozta Reed. – Mannynek nincs a múltjában közvetlen erőszak mások ellen, csakis épületeket, tárgyakat rongált. Spinnelli Westphalen felé fordult. – Miles, mit gondolsz? – Hajlok arra, hogy mindezzel egyetértsek. De először is, itt vannak a képek a holttestekről, főhadnagy? Szeretném látni, hogyan reagál a munkája eredményére, ha csakugyan ő tette. – Bent vannak Mia táskájában, amely a mellette lévő széken hever. – Patrick engedélye nélkül nem akartuk megmutatni a helyszínről és a holttestekről készült eredeti fotókat. Patrick egy pillanatra elgondolkodott. – Csináljátok! Én is látni akarom, hogyan reagál. Spinnelli megkocogtatta az üveget. Mia közelebb hajolt, és még távozása előtt leadott pár szóbeli lövést. A fiú továbbra is unottnak tűnt, egyszer sem billent ki közönyéből. – Az elkövető haragja eddig nőkre irányult – dörmögte maga elé Reed. – Látni akartuk, Mia fel tudja-e piszkálni. Meg tudja-e félemlíteni. – De nem kapta be a csalit – jegyezte meg Westphalen. – Még egy ok, amiért hajlok egyetérteni magával. Mia becsukta az ajtót. – A srác meg sem rezzen, de a képviselője majd becsinál. – Te mit gondolsz, Mia? – kérdezte Spinnelli.

300

– Szerintem valamit titkol. Van indítéka és eszköze is. Korábban gyújtogatott, gyufa volt nála, és a szakcikkek. De még mindig nem látom, hogyan lett volna rá lehetősége. Úgy értem, ez a gyerek be volt zárva. Hogy a francba jutott ki, hogy megölje Caitlint és Pennyt, és ha ki tudott szökni, akkor mi a fenének ment egyáltalán vissza? Mia az iskolából idefelé már hangot adott az aggodalmának, ami jogosnak tűnt. Reed alaposan átgondolta. – Ha valahogyan ki tudott jutni, akkor akár visszamehetett csak azért, mert kényelmesebb ezt tenni. Kint hideg van, a Remény Központjában viszont meleg, és napi háromszor adnak enni. A kecske is jóllakik, a káposzta is megmarad. Mia felvont szemöldökkel mérlegelte a hallottakat. – Lehetséges. Sokkal jobban hajlanék elhinni, hogy köze van az egészhez, ha valahogyan Caitlin-hez vagy Pennyhez tudnánk kötni. Szóval most mi lesz? – A doktor úr azt szeretné, ha megmutatnád Mannynek a holttestek fotóit – mondta Reed. – Rendben, de neked kellene bemenned. Veled szóba áll. Nekem csak a mellemet nézi. Ezért, gondolta Reed, nincs a földön férfi, aki ne értené meg a gyereket. – Valami különleges, doki? Westphalen elgondolkodott. – Próbálja meg kibillenteni valamivel, mielőtt megmutatja neki a képeket. Nem akarom ezt az unott arcot látni. Túl sok mindent elrejt mögé. – Megpróbálom. – Reed visszament a kihallgatóhelyiségbe, és becsukta maga mögött az ajtót. A fiú képviselője fölszegte a fejét. 301

– Manny fáradt. Elmondta, amit tudni akarnak. Mikor fejezik be ezt a cirkuszt, és engedik vissza a Remény Központjába? – Nem hiszem, hogy vissza fog menni. Lehet, hogy itt marad éjszakára, és élvezi a vendégszeretetünket. Manny felkapta a fejét. – Ezt nem tehetik. Gyerek vagyok. – Külön részleg van a tizennyolc éven aluliak számára, akiket súlyos bűncselekménnyel vádolunk. – Szándékosan lassan kereste elő a képeket, és a szeme sarkából figyelte Mannyt. Manny arcára kétségbeesés ült. – Mit ért súlyos bűncselekményen? Reed felpillantott. – Halálbüntetést. – Manny fölugrott. – Nem öltem meg senkit! – A képviselőjéhez fordult. – Én nem! – Főhadnagy – A képviselő kihúzta magát, habár a hangja remegett. – Csak ijesztgeti. Manny semmit sem tett. – A székre mutatott. – Ülj le, Manny! – A fiú engedelmeskedett, és a nő összekulcsolta az asztalra ejtett ujjait. – Ügyvédet kér, most. – Nincs még letartóztatva – mondta Reed foghegyről. – Vagy le kellene? – Nem! – kiáltott fel Manny. Reed odasétált a fiú mögé, előrehajolt, és kitette az asztalra az elszenesedett holttestekről készült képeket. – Le kellene tartóztatnunk?

302

Mellette a képviselő a szája elé kapta a kezét, és öklendezni kezdett. Manny hátralökte a székét, de Reed nem engedte, hogy elmenjen. – Nézd meg őket – mondta neki keményen. – Ezt okozta a tüzed, Manny. Ezt okoztad. És te is így fogsz kinézni, amikor leszedik a szaros seggedet a villamosszékről. Manny belekapaszkodott az asztalba, és minden erejével ellökte magát tőle. – Engedjen el! Hallva a fiú pánikkal teli hangját, Reed hátrább lépett, és a szék felborult. De már késő volt, mert Manny elhányta magát. Szerencsére több másolatot is készítettek a képekről. Az pedig még nagyobb szerencse, hogy Reed tartott egy pár pótcipőt a csomagtartóban. A fiú négykézlábra rogyott, zihált és zokogott. Reed fintorogva ment ki az előtérbe, hogy beszéljen a többiekkel. Mia sajnálkozva nézett rá. – Bocsi. Ha tudtam volna, hogy ez lesz... Reed összeszűkült szemmel nézett rá. – Akkor is megkértél volna rá, hogy menjek be. Mia elgondolkodva bólintott. – Valószínűleg. De meg kell mondanom, nem volt rossz, Solliday. Főleg az a rész a villamosszékkel. Ezt jól az eszembe vésem. – Nem voltam biztos benne, hogy a srác tudja-e, hogy évek óta nem használják – mondta Reed szórakozottan, ahogy nézte, mi történik odabent. A képviselő segíteni próbált a fiúnak. Manny elhúzódott tőle, és csak görnyedt remegve. Reed a fejét rázta. – Nem ő tette. Szerintem, ha ő tette volna, érdekelték 303

volna a képek. Sőt, lenyűgözték volna. – Manny a falhoz kúszott, leült, a térdén összekulcsolta a kezét, és ringatta magát. A szemét lehunyta, és az ajka mozgott. – De nem. – Nem – suttogta Mia. – Fél. Hallgassátok... – Felhangosította a hangszórót. – Nem mondhatom el – suttogta Manny maga elé újra meg újra. – Nem mondhatom el. Nem mondom el. Mindenki Patrick felé fordult. – Nos? – kérdezte Spinnelli. – Bent tarthatjuk? Patrick mérgesen fújt egyet. – Pontosan mit találtatok? – Ujjlenyomatokat és a tojások hűlt helyét – mondta Mia. – Jack több mint húsz különböző ujjlenyomatot talált a rajz– és kémiateremben. Az összes ujjlenyomatot összeveti a tanárok és a fegyencek ujjlenyomatával. – Mia felvonta a szemöldökét. – Úgy értem, a gyerekekével. Patrick elégedetlennek tűnt. – Ennyi? Mia Reedre mosolygott. – Te találtad – mondta. – Te oszthatod meg velük a legjobb részt. A habot a tortán. – Olyan vegyszerek maradványaira bukkantunk, amilyeneket a gyújtószerkezetekben használtak. Ez fölkeltette Patrick figyelmét. – Magyarázd el! Az, hogy Mia szeme elismeréstől és csodálattól csillogott, nem kellett volna, hogy ilyen jó érzésekkel töltse el, de mégis így volt.

304

– Megnéztük a kémiateremhez tartozó labort. A fülkében szénhidrogén-kipárolgás nyomára bukkantam/ a pulton pedig puskapor– és cukormaradványokra. – És mire használták? – kérdezte Spinnelli. – Mi az a fülke? – kérdezte Patrick ugyanabban a pillanatban. – A fülke egy fedett terület, amelyhez szellőzőnyílás kapcsolódik. Fogadni mernék, hogy a minták, amelyeket Jack ma vett, kerozinnyomokat fognak mutatni. A szilárd égésgyorsító elemzése azt mutatta, hogy az emberünk ezt keverte össze ammónium-nitráttal. Ha folyékony üzemanyaggal keverik, a műtrágya robbanóanyag lesz. Patricket ez mintha kellőképpen lenyűgözte volna. – És a puskapor meg a cukor? – Házi készítésű gyújtózsinór. A puskaporral és a cukorral sima cipőfűzőt vonhatott be – vonta meg a vállát Reed. – Már láttam ilyet. Iszonyatosan könnyű megtalálni az interneten. Az egyik cikkben, amelyet Manny eldugott, benne voltak az utasítások. Spinnelli szeme átható lett. – De ennek ellenére nem hiszed, hogy ő tette? – Egyedül nem – mondta Mia. – Hallgasd csak, mit mond. Hacsak nem nagyon jó színész. Az üveg túloldalán Manny még mindig ringatta magát, és ugyanazokat a szavakat motyogta. – Patrick, ez elég ahhoz, hogy bent tartsuk? – kérdezte Spinnelli. – Basszus, persze. Benyújtom a kérvényt egy új tárgyalásra a családügyi bíróságon, azok alapján, amiket találtatok. így lesz

305

pár napotok arra, hogy kiderítsétek, mit tud, és ki másnak van hozzá köze. – Egy éjszaka fogda elég lesz ahhoz, hogy meggyőzze Mannyt, hogy beszéljen – mondta Mia. – Majd meglátjuk – mondta Westphalen csöndesen, még mindig a fiút figyelve. – Remélem, igazad van. – És mi a következő lépés? – kérdezte Spinnelli. – Jack megkérte Latentet, hogy elemezze az ujjlenyomatokat, és a labor analizálja a port, amelyet Solliday talált a laborban. És visszatérünk az aktákhoz, hátha találunk valami kapcsolatot Roger Burnette, Penny és valaki között abban a rohadt suliban. – Mia Patrickre mutatott. – Amikor ennek vége, muszáj utánanéznetek annak a sulinak. Egyértelműen nem stimmel valami. – Fölírom a listámra – mondta Patrick szárazon. – Hívjatok fel holnap, és tájékoztassatok. – Holnapra keresek időpontot, hogy hivatalosan megvizsgáljam Mannyt – ajánlotta Westphalen. Spinnelli kikísérte őket. – Örömmel vesszük, Miles. Az üveg túloldalán egy tiszt kivezette Mannyt a zárkába, és a fiú képviselője mogorván nézett rájuk az üvegen át, mielőtt ugyanazon az ajtón, ahol Manny kiment, ő is távozott volna. És akkor, amikor egyedül maradtak a félhomályos előtérben, Mia felsóhajtott. – Most pedig irány az aktakupac. – Előbb lecserélem a cipőmet. Mia ajka megremegett. – Tényleg nagyon sajnálom, hogy ez történt. Reed nem bírta megállni nevetés nélkül. 306

– Dehogy sajnálod. Mia csak vigyorgott. – Igazad van. Reed a szemébe nézett, még tovább akarta cukkolni, de nem tette. És csak nézte. A nevetés eltűnt Mia szeméből, és bizonytalanság vette át a helyét. És ahogy Reed nézte, Mia bizonytalanságába felismerés vegyült, és a férfi torka elszorult. Ismét egy másik szinten kapcsolódtak egymáshoz, pontosán úgy, ahogy az előző este a férfi konyhájának csöndjében. A férfi gyöngéden megfogta Mia állát, és a fény felé fordította az arcát. A zúzódás az arcán kezdett sárgulni, a horzsolás gyógyulni. Mia nem volt klasszikus szépség, de volt valami az arcában, ami vonzotta. Tudta, hogy nem bölcs dolog. Hiába mondogatta magában, hogy engedje el, képtelen volt rá. Nem, ez így nem igaz. Egyszerűen nem akarta elengedni. És ez olyasmi volt, ami emberemlékezet óta nem történt meg vele. A hüvelykujjával végigszántott Mia állának vonalán, és nézte, ahogy Mia szemében a felismerés megháromszorozódik. – Orvoshoz kellett volna menned. Lehet, hogy heges marad. – Nem hegesedem egykönnyen – suttogta Mia, de olyan halkan, hogy Reed szinte nem is hallotta. – Azt hiszem, ebben szerencsés vagyok. – Elhúzódott, egy lépést hátrált, testileg és érzelmileg egyaránt. – Neki kell állnom azoknak az aktáknak. – És már el is tűnt, mielőtt Reed kinyithatta volna előtte az ajtót. Brooke megtorpant, és remegve állt meg dr. Bixby irodájának ajtaja előtt. Behívatták. Ez nem ígért jót. Mély levegőt vett, ökölbe szorította a kezét, és hangosan bekopogott. – Jöjjön be! – Az asztalánál dr. Bixby fenyegető tekintettel nézett föl. – Üljön le! 307

Brooke engedelmeskedett, olyan gyorsan, ahogy csak reszkető térde engedte. Már nyitotta volna a száját, hogy megszólaljon, de Bixby intett. – Térjünk a tárgyra, Miss Adler! Butaságot csinált. Most a rendőrség elárasztotta az iskolámat, és ez nem fog jó fényt vetni ránk a felügyelőbizottság előtt. Aláásta a munkám. Most azonnal ki kellene rúgnom. Brooke kissé eltátotta a száját, és csak bámult. Bixby gúnyosan elvigyorodott. – De nem fogom – folytatta. – Mert az ügyvédem nem javasolta. Úgy látszik, a maga Mitchell nyomozója beszélt az ügyésszel, míg délután átkutatta az intézmény területét. Azt mondta, hogy maga fél attól, hogy kirúgjuk. Azt mondta, bármilyen, a maga elbocsátása irányában tett lépés rosszul nézne ki, ha perre kerülne a sor. Tervezi, hogy beperel, Miss Adler? Brooke nagy nehezen megtalálta a hangját. – Nem, uram. Fogalmam sem volt róla, hogy Mitchell nyomozó bárkivel is beszélt volna rólam. – Már elkezdtük összeállítani az aktáját, Miss Adler. Hamarosan alapos indokkal el fogjuk tudni bocsátani. Minden érintettnek jobb lenne, ha felmondana. Azonnali hatállyal. Brooke igyekezett legyűrni a kétségbeeséstől támadt hányingerét. Eszébe jutott a lakbér, a számlák, a diákhitel. – Én... én ezt nem tehetem meg, uram. Kötelezettségeim vannak. – Tetszett volna erre még az előtt gondolni, hogy engedély nélküli sétára indult. Két hetet adok magának. Amikor ez letelik, épp elég adat lesz az aktájában ahhoz, hogy elküldjem.

308

Hátradőlt a székben, mint aki élet-halál ura, és valami elpattant Brooke-ban. Talpra szökkent, az arca kivörösödött. – Semmi rosszat nem tettem, és bármit szed össze ellenem, az mind hazugság lesz. – Kinyitotta az ajtót, majd megtorpant, és csak szorította a kilincset. – Ha megpróbál kirúgni, a sajtóhoz fordulok, olyan gyorsan, hogy csak forgatja a fejét. A férfi ajka elkeskenyedett. – Kapkodja – mondta szárazon. Gúnyosan. – Kapkodni fogom a fejem. Brooke majdnem megingott, de meglátta, ahogy a férfi ujja elfehéredik, ahogy a tollát markolja. Felszegte a fejét. – Mindegy. Meg ne próbálja, dr. Bixby, különben maga fogja megbánni. Az ajtót becsapva vonult ki az irodából, egyenesen neki Devin White-nak, aki a folyosón várakozott. Az ajka remegett. – Forgatja a fejét? – kérdezte Devin. Most, hogy túl volt rajta, könnyek égették Brooke szemét. – Ki fog rúgni, Devin. A férfi derültsége köddé vált. – És milyen alapon? – Majd kitalál valamit. – Kétségbeesett zokogás fojtogatta. Devin finoman vállon veregette. – Csak fenyeget, Brooke. Ismerek egy-két jó ügyvédet. Igyunk egy sört, higgadj le, aztán eldöntjük, mitévők legyünk. November 29-e, szerda, 18.05 Reed úgy gondolta, fél óra elég sok idő. Ennyi idő alatt Mia össze tudja szedni magát, és ő is le tudja cserélni a cipőjét, és 309

mindketten meg tudnak inni egy jó kis kávét. Egyenesen haza kellett volna mennie, mert elmúlt hat óra, és pár dolgot még meg kell beszélnie Beth-szel. Elgondolkodott azon, hogyan bánt este a lányával, és hogyan bánt Miával egy órával ezelőtt, és eltöprengett, vajon a nők elérik-e valaha is azt a kort, amikor az életükben lévő férfiak tudják, hogy mi a legjobb, amit tehetnek vagy mondhatnak. De Miával azt tette, ami helyes. Őrültségnek hangzott, de túl jónak érezte ahhoz, hogy rossz legyen. Természetesen Mia óvatos volt, bizonytalan. De Reed nem jött ki annyira a gyakorlatból, hogy ne vegye észre, amikor megvan az a bizonyos szikra, ha szembejön vele. Nehéz egy rendőrrel kapcsolatot kezdeni. Időnként közbeszól a hivatali kötelesség. De minél jobban elgondolkodott ezen, annál biztosabb lett benne, hogy ha van olyan nő, aki nem akar kötelékeket, az Mia. És ha mégis? A kérdés sunyin beférkőzött a gondolatába, és megzavarta. Mi van, ha az alatt a ke-jjiény és szarkasztikus külső alatt egy nő szíve dobog/ aki otthont akar, férjet és gyerekeket? Akkor szomorúan, de tisztelettudóan odább fog állni. Senkinek nem esik bántódása. Reed elindult át az irodán, a léptei lelassultak, ahogy egyre közelebb ért Mia üres asztalához. Az eddig olvasott akták eltűntek, ahogy Mia is. – Hazament – mondta egy gyűrött öltönyt viselő rendőr, aki valami vékony narancssárgát tartott a szájában. Egy répacsíkot, konstatálta Reed. Egy másik, fiatalabb férfi ült vele szemben, sietős mozdulatokkal gépelt, és a könyökénél egy tucat, selyempapírba csomagolt rózsa hevert egy fóliába burkolt ajándékdoboz tetején. – Maga biztosan Solliday. Murphy 310

vagyok – mondta a gyűrött pasas, a hangja könnyed volt, de a szeme fürkészőn szegeződött rá. – Ő pedig Aidan Reagan. Reed fölismerte a fiatalabb férfit. – Találkoztunk. Úgy-ahogy. Murphy meglepettnek tűnt. – Mikor? Reagan a társára pillantott. – Hétfőn a halottasházban. Mondtam, hogy ott láttam – jegyezte meg Reagan, aztán visszafordult a billentyűzet felé, és Murphy ajka megrándult. – Ne bántódjon meg a társam rossz modora miatt. Friss házas, épp ma egy hónaposak. Aidan összeszűkült szemmel nézett föl. – Ami azt illeti, tegnap voltunk, de dolgoznom kellett, és lemaradtam róla. De ha ma is elszúrom... – Megrázta a fejét. – Ma este nem szúrom el. Murphy gonoszkodva kuncogott. – Remélem is. Még gondolni sem akarok arra, milyen hangulatban leszel holnap, ha Tess még ma este nem próbálja fel azt, ami a dobozban van. Reagan föl sem nézett. – Meg akarsz zavarni a koncentrálásban, de nem fog sikerülni. – Még leütött pár betűt, aztán diadalmasan megnyomta az egér gombját. – Kész is. A jelentés elkészült és leadtam. Megyek vacsorázni a feleségemmel. – És elfogyasztani a desszertet – mondta Murphy. Reagan az égnek emelte a tekintetét, ahogy fölvette a kabátját.

311

– Istenem, igen. Ne dolgozz sokáig, Murphy! Örültem, hogy találkoztunk, Solliday. – Elsietett, egyik hóna alatt a rózsával, a másik alatt a díszdobozzal. Murphy sóvárogva sóhajtott föl. – Vele voltam, amikor megvette azt, ami a dobozban van. Majdnem meghozta a kedvem az újra-nősüléshez. – Reedre nézett. – Maga nős, Solliday? – Nem. – De a képzelete túlórázott, és lelki szemével látta, mi lapul a dobozban. Látta, hogyan mutatna egy bizonyos formás kis szőke nő testén. – Ha jól értem, maga sem. – Valóban nem. – Murphy szórakozottan rágcsálta a répacsíkot, de a szeme fürkészőből éles lett, és Reednek az a benyomása támadt, hogy a férfi neheztel rá. – Hogy ment haza Mia? – Spinnelli szerzett neki egy szolgálati kocsit. – Ó. Nos, és jól volt, amikor elment? – Persze. Összepakolta az aktákat, és azt mondta, majd otthon olvassa el őket. Azt üzeni, hogy holnap reggel nyolckor találkozzanak Spinnellinél. Ó, és átvett egy üzenetet, ami magának szól. – Murphy odatolt egy papírdarabot az asztal szélére, és várakozva hátradőlt. Reed felsóhajtott, amikor végigolvasta az írást. Holly Wheaton hívott. Ma este hétkor vár a Leonardo’sban vacsorára, a Michiganen. Vegyél nyakkendőt. Azt üzeni, hogy a tésztájuk isteni, és a vendége vagy. – A fenébe. Megvan neki a mobilszámom, akkor miért Miát hívta fel? – Gondolom, Mia orra alá akarta dörgölni. Attól lesz igazán édes a bosszú, hogy vele veteti át az üzenetet, mintha a titkárnője lenne. Maga és Wheaton közt van valami? 312

Reed összerezzent. – Istenem, dehogy. Ez a nő egy vipera. Egyezséget kötöttem vele, hogy átad egy videót, amelyet az egyik tűz kárhelyszínén készítettek. Már korábban is tettem ilyet. Interjút ígértem információért cserébe. Csak éppen azt nem tudtam, hogy Miát ennyire felbosszantom vele. – Az esetek többségében Mia éppolyan, mint egy pasas, elég kiszámítható. De amikor Wheaton az útját keresztezi... Mindenki álljon félre, mert akkor kiereszti a körmeit. Reed kapott egy kis ízelítőt ebből az előző este. – Miért? – Ezt tőle kell megkérdeznie. Személyes ügy volt. Azt a kávét neki hozta? – Igen. – Reed átnyújtotta Murphynek az egyik poharat. – Régóta ismeri? – Tíz éve. Már az előtt ismertem, hogy Ray Rawlston a társa lett. – Mi történt vele? – Meghalt. – Murphy elfordította a fejét. – Kötelességteljesítés közben. Mia leszedte a pasast, aki tette. Ő is golyót kapott. – Visszafordult felé, az arcára fájdalom ült. – Majdnem elveszítettük. Reed döbbenten ült le Aidan asztalának a szélére. – Istenem. – El sem tudta képzelni, hogy Mia majdnem meghalt. – És utána meglőtték Abe-et és őt? Mekkora ennek az esélye? – Nem tudom. Azt viszont igen, hogy Mia most... elég sérülékeny. Ezt figyelmeztetésnek szánta, és Reednek volt annyi esze, hogy annak is vegye. 313

– Ma reggel sokk érte, hogy meglátta azt a nőt a tömegben. De szerintem az, hogy ezt el kellett előttünk ismernie, sokkal nehezebb volt neki. Murphy lassan bólintott. – Erős. Általában. De van szíve, és ez néha lerántja. Maga ne rántsa le, Solliday. – Nem fogom. – Akkor jó. Most pedig dobja nekem ide azt a doboz PopTartst, ami Mia fiókjában van. Elegem van ezekből a rohadt répacsíkokból. Kemény dolog a leszokás. Reed felvont szemöldökkel dobta oda neki a dobozt. – Nem fog neki örülni, hogy megeszi a készletét. Murphy vállat vont. – Majd magára kenem. November 29-e, szerda, 19.15 – Ez finom volt – mondta Reed. – Máskor is készítsd el ezt a receptet. Beth csak úgy ragyogott. – A fogyasztói ismereteken főztük. – Háztartástanon – magyarázta Lauren. – Apádnak igaza van, Beth. Ez eszméletlen finom. – Fél szemöldökét viccelődve emelte meg. – Lehet, hogy le fognak cserélni mint szakácsnőt. Beth elnevette magát. – Nem hiszem. Különben is, ez házi feladat volt. Pontokat kapok, ha kitöltitek a kérdőívet. – A zsebéből két tollat húzott elő. – Ha túl sokat áradoztok, akkor Mrs. Bennett azt fogja hinni, hogy hazudtok, de azért legyetek annyira kedvesek, hogy

314

ötöst kapjak. A kilenc pont elég lesz, de a tisztaságra tízet adjatok. Bennett tisztaságmániás. – És én még azt hittem, hogy ki akarsz hízelegni tőlem valamit – dünnyögte Reed, ahogy átfutotta a kérdőívet. – Vagy esetleg bocsánatot akarsz kérni. Beth lebiggyesztette a száját. – A-puuu. Reed a legkeményebb büntetést fontolgatta, ami csak eszébe juthatott. Nincs hétvégi buli. – Tessék? – Arra gondoltam, hogy elengedhetnél ezen a hétvégén. Csak átmenni Jenny Q.-ékhoz. Reed kinyúlt, és Beth orrára koppintott. – Nem kell megvesztegetned, Bethie. Csak mondd ki a varázsszót... Bocsánatot kérek... – mondta elnyújtva, mire Beth a szemét forgatta. – Bocsánatot kérek – hadarta, de sokkal kevésbé őszintén, mint ahogy Reed szerette volna. – És miért? – Apu! – kiáltotta Beth, és egy pillanatra pont úgy nézett ki, mint Christine. A színpadias sóhaj odább libbentette a papírokat az asztalon. – Bocsánatot kérek, hogy tegnap este undok voltam. – Nem undok voltál, Beth. Egyenesen udvariatlan. Ráadásul egy vendég előtt. Beth tekintete ravasz lett. – Az új hölgypartner. Ez azt jelenti, hogy Foster többet nem jön át vacsorára? Az nagy kár lenne. – Dehogynem. Mitchell nyomozó csak ideiglenes társam. Miért aggódsz Foster miatt? 315

– Nemtom. Olyan menő pasi. Művészlélek. Kamerák. Filmezés. Esetleg készíthetne rólam pár fényképet. A modellkarrierem érdekében. – Aztán elnevette magát, amikor az apjának leesett az álla. – Csak vicceltem. – Az asztalra könyökölt, és állát az öklén nyugtatta. – Szóval mi a helyzet a hölggyel? Lauren most már kacagott. – Igen, Reed, mi a helyzet a hölggyel? Reed mély levegőt vett, még mindig kába volt a „Foster menő pasi" megjegyzéstől. – Tisztázzuk a dolgokat! Ugye, csak vicceltél azzal, hogy Foster menő pasi, és hogy modellkedni akarsz? Beth belekukucskált az apja lapjába. – Tíz a tisztaságra és kilenc az ízhatásra? Reed szeme összeszűkült. A nők és az ő alkuik. Pontosan annyira kiakasztotta a gondolat, hogy Holly Wheatonnal kell egy asztalnál ülnie, mint az, hogy Foster menő pasas. – Rendben. Beth elmosolyodott. – Mindkettő vicc volt. – Lenézett a tányérra, majd vissza. – bocsánat, apu, hogy udvariatlan voltam. Csak annyira mérges lettem, hogy nem engeded, hogy Jennyéknél aludjam, hogy... – elhallgatott, amikor az apja felvonta a szemöldökét. – Bocsánat. Ennyi. – Bocsánatkérés elfogadva. – Kitöltötte a kérdőívet, és odaadta a lányának. – És kész. Beth felderült. – Akkor ezen a hétvégén ott aludhatok Jenny-nél.

316

Lauren egy bögre kávét helyezett Reed tányérja mellé, az arckifejezése elárulta, hogy készen áll arra, ami most fog következni. – Nem – mondta Reed. – A büntetés továbbra is áll. Beth eltátotta a száját. – Apu! – felpattant. – Ezt nem hiszem el! – Ülj le! – mondta Reed, és még maga is megdöbbent, amikor a lánya engedelmeskedett. – Kifejezetten udvariatlan voltál. Fölemelted a hangodat, és olyan erősen csaptad be az ajtót, hogy odafent leesett egy kép a falról. Általában nagyon büszke vagyok rád, de tegnap este szégyenkeztem miattad. Beth az asztalt nézte. – Megértem. – Amikor fölemelte a fejét, a tekintete nyugodt volt. – A természetismeret szorgalmit, amelyen Jennyvel dolgoztunk, holnap kell leadni. Legalább azért átmehetek, hogy befejezzük? Nem lenne tisztességes, hogy miattam kapjon rossz jegyet. Reed Laurenre nézett, aki megvonta a vállát. – Rendben – mondta Reed. – Szedd össze a holmidat. Nekem is találkozóra kell mennem, szóval érted megyek, amikor végeztem. Beth összeszorított szájjal bólintott, és kiment a konyhából. Reed fölsóhajtott. – Nagy balek vagyok, ugye? – Az. De szereted. És annyira örülök, hogy ilyen élete van, de néha azt kívánom, bárcsak megértené, mennyivel nehezebb nemet mondani. Az én vér szerinti anyámat nem érdekelte eléggé. – Az enyémet se – mondta Reed elkomorulva a kávéja fölött. – Sosem volt elég józan. 317

Lauren aggódva nézett rá. – Ne haragudj. Nem akartalak emlékeztetni rá. – Semmi baj. – Fölnézett. – Csak azért van, mert Miával ma el kellett mennünk a javítóintézetbe. – Szóval most már Mia. Mondd csak, Reed, hogy Betht idézzem, mi a helyzet a hölggyel? – Csak a társam, Lauren. Lauren szája mosolyra húzódott. – De nincs „ennyi". Ezt nevezem haladásnak. – Kész vagyok! – kiáltotta Beth az ajtóból. Reed felállt. – Akkor indulhatunk is, kicsim. November 29-e, szerda, 19.45 Dana Mia üres tányérját méregette, majd bólintott. – Befejezted. Végre. – Csak ők ketten maradtak az asztalnál, Dana nevelt gyerekei már rég elpusztítottak mindent a tányérjukról. Mia a szemét forgatta. – Erőszakos vagy. Utálom a zöldségeket. – Azért jöttél át, mert azt akarod, hogy erőszakoskodjam veled. És én örömmel engedelmeskedem. A haragja nagy része, amelyet Holly Wheaton hívása okozott, elpárolgott a vacsora alatt. Nehéz volt haragosnak maradnia, ha Dana gyerekei körülötte nyüzsögtek. De még mindig maradt benne annyi keserűség, hogy egy utolsót döfjön. – Jó domina lennél – dörmögte Mia, mire Dana elnevette magát. – Dana, a Domina. Tetszik a hangzása. 318

– Nekem is. – Dana férje, Ethan tévedt be a konyhába, és megcsókolta a felesége tarkóját. – Ezzel elszórakozhatnánk egy kicsit. Támadt pár jó ötletem. Dana pajkosan rácsapott a férjére. – Nincsen szükséged új ötletekre. – Lehúzta magához a férfi fejét, és megcsókolta. Mia szíve elszorult, ahogy mindannyiszor, amikor együtt látta őket. Leszámítva azt, hogy ma nem ugyanolyan volt. Valamiképp erősebb. Sötétebb. Általában azért szorult el a szíve, mert örült Dana boldogságának, és néha benne is sóvárgás támadt. De ma este féltékenységet és bánatot érzett. Mia zavarba jött az érzés miatt, és megköszörülte a torkát. – Skacok... Az isten szerelmére, nem zavarok? Ethan húzódott el először, zavarba jött Mia kemény hangsúlya miatt. – Ne haragudj, Mia. Ma este átveszem a házifel-adatellenőrzést, szívem. Ti ketten csak beszélgessetek. – Kézfejével gyöngéden végigsimított Dana arcán, mielőtt kiment volna, és Mia nem tudta elnyomni az emléket, hogy milyen érzés volt, amikor Reed Solliday a hüvelykujjával végigsimított az ő ál-lán. Ma megfutamodott. Megijedt, és elfutott, mint egy kislány. Wheaton telefonhívása csak ürügy volt arra, hogy mérges legyen Reedre. Ez könnyebb volt, mint szembenézni azzal, mit érzett, amikor a férfi megérintette az arcát. Tegnap este is megtette. És o akkor is elhúzódott. – Kész vagyok, amikor te is – mondta Dana csöndesen. Mia egy ötcentest csúsztatott az asztal közepére, mire Dana elmosolyodott.

319

– Most már huszonöt centes kell – mondta Dana. – Infláció. De felírom, és majd később megadod. Folytasd. Mondjad. – Egy hülye barom vagyok. – Rendben. Mia dühösen nézett rá. – Így nem keresed meg a negyeddollárosodat. Dana nevetése elhalt. – Fordíts a megfelelő irányba, Mia. Nem vagyok gondolatolvasó. – Elkomorodott. – Megkönnyítem neked. A: arról a nőről van szó, akit a féltestvérednek gondolsz. B: kiborultál, mert ketten meghaltak, és nem tudod őket feltámasztani, mert nem vagy isten. C: tegnap este majdnem megöltek, amit, ha már itt tartunk, elfelejtettél megemlíteni. Vagy D: Reed Solliday. – És hol van az E, vagyis mind a négy? – Mia... Mia felsóhajtott. – E, mind a négy, de jelen pillanatban leginkább D. – Csúnyán bánik veled? – kérdezte Dana, mintha egy ötévest vigasztalna. Mia már nyitotta is a száját, hogy mond valami becsmérlőt, de hirtelen kiürült a panaszok raktára. – Nem, tökéletes úriember. Kinyitja az ajtót, kihúzza nekem a széket, ernyőt tart a fejem fölé. – Le kellene lőni – hörgött Dana mély hangon. – Komolyan beszélek, Dana. – Tudom, szívem. Szóval azon túl, hogy furcsán érzed magad mellette, mert azzal a tisztelettel bánik veled, amelyet megérdemelsz, mi egyebet tett? – Ó, jól csinálod. 320

– Ezzel mindenki egyetért. Ne húzd az időt! – Tegnap este utánam jött a börtönhöz. Meglátogattam Kelsey-t, hogy elmondjam neki Liamot és a nőt. – Ez érdekes. És hogy van Kelsey? – Makacs, mint mindig, az ideiglenes szabadlábra helyezéssel kapcsolatban. És tudott Liamról és az anyjáról, de a nőről nem. Ó, és azt üzeni, hogy megtarthatod a rákjaidat. Dana ajka megrándult. – Bottal sem piszkálnám meg. Rendben. A kiállításnak vége. A pasas jóképű, kedves, és fogadni mernék, hogy érdekled, de te félsz. Az a sok év, amit szociális munkásként töltött, kiélesítette Dana megfigyelési képességeit. Az alatt a sok év alatt, hogy Mia legjobb barátnője volt, egyenesen pengeélesek lettek. – Lényegében igen. Dana fondorkodva hajolt előre. – Szóval... megcsókolt már? Mia majdnem fölnevetett. – Nem – felsóhajtott. – De arrafelé halad a dolog. – És? – És... Nem keresek kapcsolatot. – Én sem kerestem. – Az más. Dana felvonta egyik szemöldökét. – És miben más? – Te szereted Ethant. Hozzámentél feleségül. – És ez Dana számára hatalmas lépés volt. – Először csak szexre akartam használni, és szabadon engedtem volna, amint végeztem. Mia meglepetten nézett rá. Ezt még nem hallotta. 321

– Valóban? – De nem sikerült. Nem végeztem. És szerintem soha nem is fogok. Egyszerűen túl jó az ágyban. Az a sok izom és energia... – Legyezni kezdte az arcát. Mia azon kapta magát, hogy összeszorítja a combját, mert lüktetni kezdett a lába között. – Ez nem tisztességes. Tudod, hogy milyen rég voltam pasival, és direkt az orrom alá dörgölöd. Dana fölnevetett. – Bocsánat. Képtelen voltam megállni. Ó, Mia! – A mosolya szomorú lett. – Nézz magadra! Harmincnégy éves vagy, és nincs más az életedben, csak a munka. Egy sötét, hideg lakásba mész haza, és üres ágy fogad. Ugyanerre ébredsz föl. Az életed elszalad, és te csak figyeled, ahogy múlnak a napok. Mia nagyot nyelt, de a gombóc még mindig elszorította a torkát. – Ez nem tisztességes – suttogta. – Elegem van abból, hogy mindig tisztességes vagyok – suttogta vissza Dana. – Belefáradtam abba, hogy figyelem, ahogy eldobod magadtól az életed, csak azért, mert nem hiszed el, hogy jobbat érdemelsz. Basszus, az apád meghalt, Mia. Kelsey börtönben van, és az anyád... Csak a jóisten értheti meg. De ismerlek téged. Te fontos vagy nekem. És ha azt hiszed, hogy nem tisztességes úgy élni, ahogy te élsz, akkor te vagy az, aki megszenvedi. A gzfvem megszakad, Mia. – Dana hangja megbicsaklott. – És ez az, ami nem tisztességes. Mivel Mia szíve is fájt, felszegte a fejét, de lesütötte a szemét. – Sajnálom. Dana az asztalra csapott. 322

– A rohadt életbe, Mia, kapd ki magad alól a szart, és figyelj rám! Megérdemled az életet. Ne mondd nekem, hogy nem akarod! – kitárta a karját. – Hogy nem akarod ezt. Nézz a szemembe, és mondd azt, hogy nem akarod ezt. Mia körbenézett a konyhában, nézte a vidám színeket, az edényekkel teli mosogatót, a kis kezek munkáját dicsérő műalkotásokkal borított a hűtőgépet. És igenis akarta, olyan erősen, hogy elakadt a lélegzete. – De igen – sziszegte. – Akarom. – Akkor fogadd el! – Dana előrehajolt, a szemében érzések vihara dúlt. – Keress valakit, és fogadd el! – Nem tehetem. – Úgy érted, nem teszed. – Jó. Akkor nem teszem. Dana hátradőlt a széken, a válla lehanyatlott. – Miért nem? – Mert csak tönkretenném. – Szemét levette Dana elgyötört arcáról, és úgy fejezte be. – És átkozott legyek, ha tönkretennék úgy két gyereket, ahogy ő tett minket tönkre. Csönd telepedett rájuk, majd Mia hallotta, ahogy a pénz visszacsúszik az asztalon. – Nem segíthetek, Mia – suttogta Dana. – Sajnálom. – Percekig ültek némán, majd Dana felsóhajtott. – Adhatok ingyen tanácsot? – Megakadályozhatlak benne? – Nem. Az emberi kapcsolat éppolyan szükséglet, mint az étel. Ha nincs étel, éhezel. Ha megvonod magadtól az emberi kapcsolatokat, ugyanez történhet a lelkeddel. Vonzódsz Reedhez? 323

Mia mély levegőt vett. – Igen. – Akkor ne szaladj el előle! Várd meg, míg kiderül, hova visz. Nem kell gyerek és férj ahhoz, hogy kapcsolatod legyen. És a Valentin-napi üdvözlőlapok ellenére nem minden kapcsolat szól egy életre. – És te elfogadnál ennél kevesebbet? – Nem, mert már tudom, milyen az, ami egy életre szól, és most már el sem tudom képzelni, hogy ennél kevesebbel beérjem. De ha elhatároztad, hogy semmi áron nem eszel bélszínt, akkor legalább ne lökd el magadtól a hamburgert. Ha őszinte vagy a pasival, akkor a hamburger elég tápanyagot adhat ahhoz, hogy átvészeld ezt az időszakot. És ki tudja? Lehet, hogy ő is csak a hamburgert szereti. – Látod, ebben tévedsz. Csak az igénytelen emberek érik be csupán hamburgerrel. – És Reed Solliday nem igénytelen – sóhajtott fel Dana. Nem, nem igénytelen. – Dana, nem akarok senkit sem úgy megbántani, mint Guyt. Reed kedves pasas. Szóval tiltott zóna. Mennem kell. Köszönöm a vacsorát. Dana a konyhaablakból figyelte, ahogy Mia elhajt. Ethan odalépett mögé, és a derekára csúsztatta a kezét. Dana nekidőlt, most mindennél nagyobb szüksége volt rá. – Megmondtad neki? – kérdezte a férfi suttogva, mire Dana megrázta a fejét. _ Nem. Nem ez volt a megfelelő alkalom. Ethan kitárta az ujjait Dana hasán. _ Valamikor el kell mondanod neki, Dana. Nagylány már, és szeret téged. Örülni fog. 324

Pontosan ez volt a gond. – Tudom, hogy örülni akar majd, Ethan. De azt hiszem, elég önző vagyok ahhoz, hogy inkább megvárjam, amíg tényleg örülni fog. – Nos, ne várj túl sokáig. Szeretném már elújságolni mindenkinek. Babaágyat akarok venni, kisci-pőt meg ilyeneket. – Maga felé fordította Danát, és szenvedélyesen megcsókolta. – De először beszélgessünk el egy kicsit erről a dominadologról. Dana elnevette magát, és Ethannek pontosan ez volt a célja. – Annyira szeretlek. A férfi odahúzta magához, és átölelte. – Tudom. November 29-e, szerda, 19.55 Holly Wheaton úgy figyelte a közeledő Reedet, ahogy egy mérges macska az ellenszegülő egeret. Természetesen Reed nem volt egér. De ettől Holly Wheaton nem volt kevésbé macska. Egy macska mélyen kivágott, áttetsző blúzban, szarvasbőr miniszoknyában és dögös, magas sarkú cipőben. Teljesen egyértelmű volt, mi jár a nő fejében. Reed azon kapta magát, hogy furcsa módon egyszerre vonzza és taszítja a nő... és összehasonlítja másvalakivel. Azt kívánta, bárcsak Mia itt lenne, hogy helyére tegye ezt a nőszemélyt. De azért is, mert szerette volna, ha itt van. Miának nem voltak olyan vonásai, mint Wheatonnak – olyan arca amelytől a férfiak ujja megáll a távirányítón, amikor a csatornákat váltogatják. De Miában volt valami sokkal természetesebb. Sokkal vonzóbb. Sokkal... több. Reed hagyta, hogy a tekintete egy pillanatra Wheaton álla alá 325

vándoroljon. Mia ebben is lekörözi. El a kezekkel! Vagy föl a kezekkel! Figyelj, Solliday. Már köröz a cápa. Leült Wheatonnal szemben, és megrázta a fejét, amikor a pincér megjelent, hogy töltsön a poharába. – Köszönöm, nem kérek. – Átnyújtotta a pincérnek az étlapot. – Nem maradok. Wheaton elvörösödött. – Alkut kötöttünk, és ha már itt tartunk, késett. – Másik vacsorára voltam hivatalos. – Lemondhatta volna. – Nem, nem mondhattam volna le. És nem is mondtam volna. Nincs sok időm, Miss Wheaton. Interjút ígértem. Kezdje, kérem. – Rendben. – A magnót az asztalra helyezte. – Beszéljen a nyomozásról! – Nem nyila tkozhatom folyamatban lévő nyomozásról. A nő szeme összeszűkült. – Visszakozik? – Nem. Interjút kért. Azt nem ígértem, hogy válaszolok a kérdéseire. Most fogok, természetesen, feltéve, ha olyat kérdez, amiről szabad beszélnem. A nő csak ült egy ideig, majd elmosolyodott, és Reednek felállt a hátán a szőr. – Szóval, ki volt az a nő, akit Mitchell nyomozó ma üldözőbe vett? Reed csak nézte, kívül zavartnak tűnt, de belül forrt benne a düh. _ Ó, úgy érti, a sajtótájékoztatón. Azt hitte, clyasvalakit lát, akivel beszélni akart, de tévedett. – Vállat vont. – Semmi titokzatos. 326

Wheaton gúnyosan felkacagott, majd a lába mellé tett bőrtáskából elővett egy hordozható DVD-lejátszót. Átnyújtotta Reednek. – Indítsa csak el! Kísérteties a hasonlóság. Reed lenyomta a lejátszás gombot, és még dühösebb lett, ahogy nézte, amint a kamera végigpásztáz a tömegen, majd megállapodik egy nőn, aki nagy valószínűséggel Mia féltestvére. Ez nem tartozik Wheatonra. Ez Mia fájdalma, és Reed nem fogja hagyni, hogy Wheaton hasznot húzzon belőle. A nő kivette a kezéből a lejátszót. – Mondja el, amit tudni akarok, különben ezt a nyilvánosság elé tárom. – Ezt? – kérdezte Reed szelíden. – Ez a nő nem érdekes. Csak egy arc a tömegből. Wheaton vállat vont. – Rendben. Majd magam járok utána. – Járjon csak! Amikor kiderítette, akkor szóljon nekem is. Lehet, hogy szívesen vacsoráznék vele. November 29-e, szerda, 20.00 Az asztalánál ült, és átkozta Atticus Lucast, pedig jobban tenné, ha az esti menetrendet gondolná át még egyszer, utoljára. Elég volt egy tojás a vitrin sarkában, és a zsaruk már el is lepték az iskolát. Egy felnőtt férfi mi a fenéért játszik gyöngyökkel? Bent járt a rajzteremben. A zsaruk valahol meg fogják találni az ujjlenyomatát. Valamikor. És ha egy kicsit is értenek a szakmájukhoz, akkor rájönnek hogy valami nem stimmel. De

327

ez beletelik nekik... ó, napokba fog telni, mire egyáltalán ide eljutnak. Sajnos azonban a laborban is megtalálták a munkája bizonyítékát. Lehetetlen. Olyan alaposan kitakarított, és minden egyes alkalommal, és amikor a fülkében dolgozott, beindította a ventilátort. De találtak valamit. Nem fog pánikba esni. Időre van szüksége, hogy befejezze. Időre, hogy úgy csinálja, ahogy kell. De most Adler és az ostobasága miatt sietnie kell vele. De mindez eltereli a figyelmét. Dolga van. Nemsokára ideje továbbállni. Pontosan tudta, hová fog menni, mit fog tenni. Erő izzott a levegőben. Valami új készülődik. Úgyis kezdte megunni a házakat. Készen áll továbblépni. Mindent jól időzített, de gyorsnak kell lennie, még mielőtt a spriccelőfejek és a füstérzékelő riasztja a motel személyzetét. Ami éjjel, a kiválasztott időpontban mindössze egyetlen ember a recepción, ahogy kávét iszogatva próbál ébren maradni. Múlt éjjel már földerítette a terepet. Készen áll. Mr. Dougherty nem fog szenvedni. Nem az ő hibája, hogy egy szemét nőt vett feleségül. Mrs. Dougherty ellenben... neki sok mindenért felelnie kell. Nemsokára kezdheti is. Azzal, hogy felel nekem. A telefoncsörgés rántotta vissza a valóságba. Az első reakciója félelem volt, de a következő pillanatban düh vette át a helyét. Dühös volt Adlerre, hogy idehozta a rendőrséget a küszöbére. Ami elhozta nekem a félelmet. A rendőrség az? Mit tudnak mostanra? A negyedik csörgésre vette föl a telefont. – Tessék. – Beszélnem kell veled. 328

Pislogott, inkább a határozott hang, mint a szavak miatt. – Rendben. Miért? – Beszéltem Mannyvel. Mindent elmondott nekem. Keze görcsösen rászorult a telefonkagylóra. Igyekezett lehiggadni. Könnyed hitetlenkedést csempészett a hangjába. – És hittél neki? Ugyan már... – Nem tudom. Beszélnem kell veled. – Rendben. Találkozzunk, és majd józanul megbeszéljük. Hosszú csönd következett. – Rendben. A Flannagan'sben fél óra múlva. A listájára pillantott. Szinte mindent végigvett, de volt néhány szál, amelyet még el kell varrnia, mielőtt meglátogatná Doughertyéket a szállodájukban. – Legyen inkább háromnegyed óra. Felállt, óvatosan beemelte a tojásokat a hátizsákba. Aztán elővette a tokból a kését, ide-oda forgatta, hogy megcsillanjon rajta a fény, és gyönyörködött a villanásában. Megélezte Penny Hill után. A felelős fegyvertartó gondoskodik a szerszámairól. A fiú nézte, és borzasztó rettegés szorította össze a szívét. Első kézből tudta, hogy mire képes az a penge. Azt is tudta, mit tenne az a penge, ha őt felfedeznék. Ezért inkább még jobban összekucorodott, és elrejtőzött a szörnyeteg elől, aki az álmaiban is kísértette.

329

Tizenharmadik fejezet November 29-e, szerda, 20.40

Reed látta a visszapillantó tükörben, hogy Mia megérkezett. Nem kellene itt lennem. Várnom kellett volna reggelig, hogy elmondjam neki. Ma este Mia úgy sem tehet semmit. De Reed tisztában volt vele, hogy Mia tudni akarná. Tudta, hogy Mia nem az az ember... Hogyan is fogalmazott? Aki bebújik a takaró alá, mint egy kislány. Mia lelassított a kölcsönkapott szolgálati kocsival, és odagördült a terepjáró mellé, majd megállt. Egy pillanatig csak ült ott, és őt nézte, majd továbbment, hogy arrább parkoljon le a járda mellett. Reed úgy érezte, mintha egy horgonyt húzna maga után, kiszállt, és zsebre dugott kézzel odament Mia kocsijához. Mia kinyitotta a csomagtartót, és a szeme sarkából nézett föl rá. – Áttörés az ügyben? – kérdezte. A csomagtartóban fél tucat bevásárlószatyor hevert egy kupacban. Reed a fejét rázta.

330

– Nem. – Kell valaki, aki beköti a cipőd, vagy kinyitja a mustáros tasakot? – Nem. – Reed félretolta, és mindkét kezét telepakolta szatyrokkal. – Csak ennyi? Mia lecsapta a csomagtartó tetejét. – Nem sokat eszem. Mia szó nélkül fölvezette a harmadik emeleti lakásába. Szinte sehol egy díszítés, de ezt Reed sejtette is. Nem lógtak képek a falon. A bútorzat is csak a legszükségesebbre korlátozódott. A televízió kicsi volt, és egy régi hűtőláda tetején ült. Ez nem otthon. Ez csupán egy hely, ahol Mia alszik, amikor épp nem dolgozik. Reed szeme megállapodott az ebédlőasztalon lévő kis fadobozon, de Mia a következő pillanatban már be is tette egy háromrét hajtott zászlóval együtt az előszobaszekrénybe, amely hasonlóan üres volt. Nem volt nehéz kitalálni, hogy a zászló az apjáé volt. A férfi rendőr volt. Igazi rendőrtemetést kapott. Az özvegy pedig megkapja a zászlót. Az, hogy a doboz szintén az apáé, logikus következtetés. Az, hogy a lánya hozta el a zászlót, nem az özvegy, sok mindenről árulkodik. De tekintve azt, amit Mia délelőtt megosztott velük, tökéletesen érthető. Milyen nehéz lehetett az apa sírja mellett állva tudomást szerezni a férfi hűtlenségéről. Mennyivel nehezebb lehetett az özvegynek. Elgondolkodott, ő hogyan érzett volna, ha megtudta volna, hogy Chris-tine megcsalta. Egyszerűen nem tudta elképzelni. Az, hogy Mia Mitchell egyáltalán képes volt összpontosítani, ékesen bizonyította, hogy milyen jó zsaru.

331

– Leteheted a szatyrokat az asztalra – szólalt meg Mia, és Reed mindent lepakolt, de egész végig azon töprengett, hogyan mondja el neki, hogy a magánélete szentsége veszélyben forog. Reed kipakolt egy szatyrot, egymásra téve a fagyasztott ételek dobozait. – Az előbb találkoztam Hollyval. Mia szeme megvillant. – Biztos vagyok benne, hogy Miss Wheaton most boldog és elégedett. Reed haragra gerjedt. – Én sem kedvelem, Mia. De az sem tetszik, hogy meggyanúsítasz. Mia szeszélyesen vonta meg a vállát. – Igazad van. Bocsánat – dünnyögte. – Úgysem számít. – Kinyúlt az ételes dobozokért, de Reed elkapta a kezét. – A fenébe is, Mia. Mi van veled? Egy pillanat törtrészére Mia szemében a harag félelembe váltott át. Aztán éppolyan gyorsan el is tűnt, és a helyét dac vette át. Mia elrántotta a kezét, és Reed ijedten azonnal el is engedte. – Menj haza, Reed! Most nem vagyok jó társaság. Mia felkapta a dobozokat, és eltűnt a konyhában. Reed hallotta, ahogy nyílik a fagyasztó ajtaja, majd becsapódik. Mia ismét megjelent, csípőre tett kézzel. – Még mindig itt vagy. – Úgy tűnik. – Mia összevont szemöldökkel, villogó kék szemmel állt ott, valahogy szexibb volt a vászonnadrágban és viharvert bakancsban, mint Wheaton a bőr miniszoknyában és a dögös cipőben. És ő Miát akarta, úgy, ahogy volt, morcosán, mindenestül. 332

– Nézd. Te kedves ember vagy. Jobbat érdemelsz, mint ahogy én bántam veled. Én nem vagyok gyöngéd és odabújós, de általában ilyen undok sem szoktam lenni. – Nyilvánvalóan erőltette a mosolyt. – Megpróbálok kedvesebb lenni. Oldjuk meg ezt az ügyet, és már mehetsz is, remélem, sértetlenül. – Elindult a bejárat felé, jelezve, hogy Reednek mennie kell. Még nem. – Mia, beszélnem kell veled Holly Wheatonról. Fontos. Mia két méterre tőle megállt, háttal neki. – Nem igazán érdekel. Reed felsóhajtott. – Ez fog. Mia óvatosan fordult felé. – Mit tett ez a nő? – Az, hogy ma délelőtt kimentéi a sajtótájékoztatóról, nem maradt észrevétlen. Mia lehunyta a szemét. – Ó, a fenébe. – Tud arról a nőről, akit követtél, és azt is, hogy fontos neked. Filmre vette, ahogy ott áll a tömegben. Gondoltam, szeretnéd tudni, hogy ne érjen meglepetésként. Mia szeme felnyílt, majd összeszűkült. – A rohadt életbe, utálom ezt a nőt. – Meg kell mondanom, az érzés kölcsönös. Miért gyűlöl annyira? – Volt egy gyermekgyilkosságunk nemi erőszakkal súlyosbítva, és ő megpróbálta behízelegni magát Abe-nél egy exkluzív interjúra, ahogy nálad is a lakástűz esetében. Nem számított, hogy Abe nős ember. Abe-bel megbeszéltük, hogy a 333

legkönnyebben úgy vakarhatjuk le Wheatont róla, ha valaki másnak ad interjút. Lynn Pope-pal beszéltünk a Chicago on the Toionnél. – A műsorát láttam, de vele még nem találkoztam. – Lynn igazi hölgy. Benne megbízom. Amikor Holly megtudta, hivatalos panaszt nyújtott be Spinnellinél. Spinnelli természetesen minket támogatott, és legközelebb, amikor neki volt sztorija, Lynn-nek adta az exkluzív interjút. Szóval Holly azzal vádol, hogy megpróbáltam tönkretenni a karrierjét. – De miért téged? – Mert kizárt dolog, hogy a férfiak saját maguktól ellen tudtak volna állni neki. Biztosan ellene fordítottam őket. Áspiskígyó ez a nő – keserűen felsóhajtott. – És abban is nagyon jó, hogy megtudja, amit tudni akar. A legtöbb férfi nem képes ellenállni egy olyan csinos pofikának, mint az övé. A legtöbben még kevésbé tudnak ellenállni egy rövid szoknyának vagy a benne riszáló csinos popónak. Reed tudta, valahol emögött elismerés rejtőzik, amiért ő ellenállt. De volt még valami más is, belenyugvás, hogy őt, Mia Mitchellt, nem jellemzik ezek a tulajdonságok, és így valahol kevésbé kívánatos. Ami felbosszantotta Reedet, mert ő az élő, lélegző, cselekvő bizonyítéka annak, hogy Mia mennyire kívánatos. – Senki sem tudja, milyen kapcsolatban állsz azzal a szőke nővel, kivéve azokat, akik ma délelőtt bent voltak a tárgyalóban. Én egy szót sem fogok szólni. És Spinnelli, Jack és a pszichológus sem fog. Mia a szemére nyomta az ujjait. – Tudom. Értékelem, hogy eljöttél mindezt elmondani. És most már nagyon sajnálom, hogy rád kiabáltam. 334

Reed legszívesebben odalépett volna hozzá, hogy a karjába vegye, és magához ölelje. De Mia kétszer is elhúzódott tőle, és Reed attól tartott, hogy három lenne belőle. És negyedik esélye már nem is lesz. Ezért inkább csak állt ott, zsebre dugott kézzel. – Semmi baj – némi humort csempészett a hangjába. – Ha tudtam volna, mennyire utálod, akkor hagytam volna, hogy megszerezd a bírósági végzést. Mia arcára szomorú félmosoly ült. – Tudtam, hogy úriember vagy. Elmondtad, amit akartál. Most menj. De a lába földbe gyökerezett. Nem hagyhatja itt Miát ennyire megsemmisülten. – Mia, már három napja figyellek. Neked fontosak az áldozatok. Hogy szenvedtek-e. Hogy kiállj az érdekükben. Fontos neked a családjuk is. Hogy megadd nekik a támogatást és a tiszteletet. És ez fontos nekem. Sokkal fontosabb, mint a gyöngéd odabújás, és főképp sokkal fontosabb, mint egy miniszoknyába bújtatott riszáló popó. Mia szeme komoly volt, ahogy kétméternyi távolságból figyelte. – Köszönöm. Ez a legkedvesebb, amit valaha is mondtak nekem. Most mehetsz. A fenébe is, menj márl De csak állt ott. – Habár te is pontosan olyan jól néznél ki miniszoknyában. Mia szeme fölizzott, és Reed szíve megdobbant. – A második legkedvesebb. Reed próbaképp egy lépést tett előre. Mia nem mozdult, de Reed látta, hogy a nő nyakán lüktet az ér. Mia keze megfeszült, majd ökölbe szorult, és Reed meglepő felismerésre jutott. Mia ideges lett tőle. Ego – és bátorságnövelő felfedezés volt. 335

– Ami a tegnap estét illeti – mondta. – Feldöntöttelek. Mia fölszegte a fejét. – Tudom. Ott voltam. – Még a hadseregben lőttek rám utoljára. A reflexeim kissé berozsdásodtak. Mia egyik oldalon beszívta az arcát. – Nem mindegyik reflexed. Ez volt a nyitás, amire Reed várt. – Szóval észrevetted. – Nehéz lett volna nem észrevenni – mondta Mia szárazon. – Szóval reflex volt, vagy érdeklődés? Mia visszanyerte a lendületét, a pimasz egyensúlyát. És ettől valamiért... tisztességes lett, ami következett. Ha akkor használja ki a helyzetet, amikor Mia szomorú és csüggedt, akkor nem lett volna az. – És ha azt mondom, mindkettő? Mia egy pillanatig kimérten nézte. – Várhattál volna holnapig, hogy elmondd Wheatont. Miért jöttél ma este? Lassan teltek a másodpercek, ahogy Reed a választ fontolgatta, majd döntött, és két lépéssel megszüntette az őket elválasztó maradék távolságot is. Mia nyaka köré csúsztatta a kezét, a hajába túrt, és megtette, amire napok óta vágyott. Amikor a szájuk összeért, érezte, hogy Mia megmerevedik, majd Reed nyaka köré fonta a karját, lábujjhegyre emelkedett, és viszonozta a csókot. Reed megborzongott, legalább annyira érzett megkönnyebbülést, mint amennyire elengedte magát. Sok idő telt el az óta, hogy utoljára tartott így egy nőt a karjában. Sok idő telt el az óta, hogy meg-ízlelte egy nő ajkát, és érezte a 336

viszonzott vágyat és a megadást. Édes volt, döbbent rá. És ismerős, mintha már megtörtént volna, megtette volna. Vigyázva Mia lehorzsolt arcára, sokkal finomabban fogta, mint akarta, sokkal rövidebb ideig, mint kívánta. Tudomást sem vett az ágyékában ágaskodó vágyról, abbahagyta a csókot, de továbbra is magához szorította Miát. – Nem voltam benne biztos, hogy akarod – ismerte el. – Elhúzódtál tőlem. Mia Reed mellkasának döntötte a homlokát. – Tudom. Olyan fáradtan mondta, hogy Reed kissé eltolta magától, hogy megnézze az arcát. – Miért húzódtál el? – Mert nem akartam ezt akarni. De mégis akarom. – Szempillája fölemelkedett, és Reedet mintha hasba vágták volna. Zakatoló szíve a torkába vándorolt, és Reed nagy nehezen visszanyelte, hogy levegőhöz jusson. – Miért? Miért nem akarod akarni? Mia habozott. – Mennyi időd van? Idő! Basszus. – Mennyi az idő? – Most múlt kilenc. Miért? – Megígértem Bethnek, hogy kilencre érte megyek, és a város túlsó végében van. Mia bólintott. – Értem. Holnap is tudunk beszélgetni. Reed fölkapta a kabátját a régi kanapéról, két lépést tett az ajtó felé, majd megállt, és visszafordult Mia felé.

337

– Pár percet még kibír. Ami azt illeti, valószínűleg még örül is, hogy késni fogok. Mia elmosolyodott. – Szóval, mit javasolsz, hogyan töltsük el azt a pár percet? – Tegyük azt, amit nem akarsz akarni. – Megfogta Mia állát, följebb billentette a fejét, és ez alkalommal Mia odahajolt, és rögtön viszonozta a csókot, mégpedig hevesen, forrón, vadul. Reednek lüktetni kezdett a teste, és még többet és többet akart. Eszébe jutott, hogy telik az idő, ezért hirtelen elhúzta magát, és elégedetten nyugtázta, hogy Mia ugyanúgy zihál, mint ő. – Figyelmeztess, amikor elkezded akarni az akarást – mondta. – Hogy mindenképp hozzak magammal defibrillátort. Mia elnevette magát. – Menj haza, Solliday. Majd holnap folytatjuk. – A mosolya leheletnyit elkomorult. – De nem az iroda környékén, jó? – Jó. – Reed még egy utolsó csókért előrehajolt, majd magában káromkodva sarkon fordult. – Mennem kell. Zárd be az ajtót utánam. – Mindig bezárom. Reed megállt az ajtó előtt a lépcsőfordulóban. – Akkor reggel nyolckor. – Most, hogy kis távolság volt közöttük, az agya kezdett kitisztulni. – Ne menj egyedül éjjel sehova, jó? Mia ezen mintha felderült volna. – Solliday, rendőr vagyok. Elvileg ezt én szoktam mondani másoknak. Reed azonban nem volt jókedvű. – Mia, kérlek... – Óvatos leszek.

338

Reed értette, hogy Mia ennél közelebb nem fog jutni a kapitulációhoz. – Jó éjt, Mia! Mia tekintete egy rövid pillanatra komoly és só-várgó lett. – Jó éjt, Reed! November 29-e, szerda, 22.05 Végre visszajött. Az biztos, hogy hosszú időbe telt. Azt gondolta, hogy kiszemelt áldozata negyedórát fog várni odabent a Flannagan'sben, de egy órát várt. És ő egész idő alatt ott rejtőzött a pasas kocsijában a hátsó ülésén, és unatkozott. Az első rész olyan könnyű és gyors volt. Korán jött, és várt a sötétben. Figyelte, ahogy a férfi bezárja a kocsiját, ami totál vicc. A zárat tizenöt másodperc alatt ki tudta nyitni a megbízható tolvajkulcsával. Aztán lehasalt a hátsó ülésre, felhúzta a símaszkot, és várt, miközben gondolatban végigjátszotta, mit kell tennie. Nem lesz szép, de legalább gyors lesz. És fájdalommentes. Mert a célpontja a barátja, és nem érdemli meg, hogy haláltusában vergődjön, mint Mrs. Dougherty fog még ma este. De csak sorjában. Figyelj! Negyedórája mentek. Most már nem tart sokáig. Legszívesebben felsóhajtott volna, de elfojtotta a késztetést. Még sosem ölt meg senkit, akit kedvelt. De mindent el kell egyszer kezdeni, ennek ellenére nem örült neki. Óvatosan felkönyökölt, és kikukucskált a szemben lévő ablakon. Jó, egy kisebb úton voltak, mindkét oldalon csak egy sáv. Egy éjjel-nappal nyitva tartó bevásárlóközpont volt a

339

közelben, ahol elköthet egy kocsit, amikor végzett. Előhúzta a kését. Megint megélezte a pengét. Azt akarta, hogy gyors legyen. Felguggolt, előrelendítette a kést, és a barátja torkának szegezte. – A következő lámpánál térj le! – utasította halkan. A barátja felkapta a tekintetét a visszapillantó tükörre, a szeme elkerekedett a rémülettől. De nem láthatott semmit, csak a fekete símaszkot. – Ha a kocsi kell, elviheti. Csak ne bántson. A barátja azt hitte, autólopás. Pontosan ebben reménykedett, hogy ezt fogja gondolni. Semmi értelme megkockáztatni, hogy fölismerje, ha esetleg a terv balul sül el. Most már nem a főúton voltak. A terület sokkal sűrűbben lakott volt, mint szerette volna, de megteszi. Elkapta a barátja haját, és félrerántotta a fejét. – Lassíts! Remek. Szépen, lassan. Húzódj le oldalra! Még jobban. Most állj meg! – Ne öljön meg, kérem! – zokogott. – Kérem, ne öljön meg! Összevonta a szemöldökét. Azt várta volna tőle, hogy kicsit gerincesebb legyen. Micsoda kislány. Lehet, hogy mégsem lesz ez olyan fájdalommentes. De a kése éles volt. A legkisebb nyomásra is mély vágást fog ejteni. – Tedd üresbe! Remek. Most pedig húzd le az ablakot! Hideg levegő áramlott be, csodálatos érzés volt túlhevült bőrének. – Vedd ki a kulcsot a gyújtásból! – A férfi habozott, ezért jobban odanyomta a kést. – Csináld! A kocsi motorja elhallgatott. – Most pedig dobd ki a kulcsot az ablakon! 340

A kulcscsomó tompa csörrenéssel landolt a havon. – Nem fogja megúszni – mondta a férfi kétség-beeséssel a hangjában. Mekkora klisé. Amikor új életet kezd, bölcsebben fogja megválasztani a barátait. – Szerintem pedig megúszom – válaszolta a rendes hangján, és egy pillanatra élvezhette a riadt felismerést barátja arcán, mielőtt hátrarántotta volna a fejét, és végighúzta volna a kést a férfi torkán. Erőteljesen. Kibuggyant a vére. Spriccelt mindenfelé. Fémes szagával megtelt a kocsi belseje. A fejet egyik oldalról a másikra billentette, és rájött, hogy majdnem teljesen levágta. Remek. Ilyesmit még sosem csinált. Elengedte a férfi haját, és kimászott a hátsó ülésről. Egy marék hóval letisztította a kést, majd felkapta a kulcsot. A kulcs mindig kedves kis szuvenír. A kabátjától meg kell szabadulnia. Az ujja csupa vér lett. Valahol új kabátot kell szereznie. Talán ha kiér a bevásárlóközponthoz, olyan kocsit keres, amelyben kabát is van. Gyalog megy a bevásárló-központhoz, elköt egy kocsit, és még rengeteg ideje marad aludni, mielőtt visszamegy Doughertyékhez. Végül is friss szeretne lenni. November 29-e, szerda, 23.15 A ház csöndes volt. Beth aludt, és Lauren a saját lakásában pihent. Reed az ágya szélén ült, és megremegett. Újra meg újra a fantáziaképpel kínozta magát, elképzelte, mi történt volna, ha nem kell eljönnie. Mia szája lágy volt és édes, forró és sürgető

341

egyszerre. Jobb, mint amilyennek képzelte. És ez még csak pár rövid csók volt. Amikor majd az ágyba viszi... Kívánta Miát. Meg fogja kapni. Ismét borzongás járta át. Istenem. Fájt, annyira kívánta. Levette a láncot a nyakáról, és maga elé tartotta, a rajta lógó gyűrű finoman csillant meg a lámpafényben. A gyűrűt az ujján hordta élete legboldogabb öt évében, majd még két évig, míg gyászolt. Csak a családja aggódó unszolására vette végül le, de nem dobta el. Azóta a nyakában hordja egy láncon. Tudta, hogy ez olyan, mintha Christine-ből egy kis darabot megtartott volna magának. Ahogyan Christine költészete, ez is életben tartotta a szívét. De ma este nem Christine-ről szóló álmok zakatoltak a fejében. Mia volt ott, szilárdan beásva magát. Addig ott is fog maradni, míg végig nem csinálja, bárhova sodorja is őket ez az egész. Bármibe kerül is. Meghintáztatta a gyűrűt, mintha egy hipnotizőr medálja lenne. Most azonnal átmehetne hozzá. És magáévá tehetné. A vér zubogott a fejében, minden ellenérvet elnyomva. Lassan leeresztette a gyűrűt az éjjeliszekrényre, és beleengedte a láncot. Fölvette a telefont, és megnyomta Lauren gyorshívóját. – Szeretnélek megkérni, hogy maradj itt Bethszel. Lauren ásított. – Két percet kérek. Mindjárt ott vagyok. Letette a kagylót, a csalás miatti bűntudatát elhomályosította a vágy, melybe beleremegett. Mia is kívánta őt, akkor is, ha nem akarta. De ki fogja deríteni, miért.

342

November 29-e, szerda, 23.50 Mia nagyot pislogott. Ezt a nevet már olvasta. A szeme fáradt volt. Ideje abbahagyni. Kimerültén dőlt hátra a székben, majd megfordult, és ideoda döntötte a fejét, hogy merev nyakizmait megmozgassa. Egy hónapnyi adagot átolvasott Burnette aktáiból, pontosabban azt az egy hónapot, mielőtt Manny Rodriguez bekerült a Remény Központjába. Gondosan katalogizált minden nevet, minden helyet azokról az ügyekről, amelyeket Burnette felügyelt, vagy amelyekkel kapcsolatban állt. Csúnya lista volt. Nem irigyelte Burnette-től ezt az elit klientúrát. De azonkívül, hogy csúnya lista volt, sem hasznos, sem szokatlan dolgot nem tartalmazott. Sem név, sem helyszín nem ugrott ki a többi közül. Unalmas munka volt, és még mindig tonnányi lapon kell átrágnia magát. Unalmas munka volt ugyan, de legalább félig-meddig tisztességesen félre tudta söpörni Reed Sollidayt az izgató szájával együtt agya hátsó rekeszébe. Nos, nem igazán az agya hátsó részébe. Inkább a közepére. Az első sorba. A fenébe is! Megcsókolta Reedet. És most már tudja, milyen a csókja íze. Milyen, amikor a szájuk összeér. Milyen érzés a kemény mellkasához feszülni. És most, hogy érezte az ízét, újra meg akarta ízlelni. Nagyon erősen akarta. Rohadt hamburger! Ez is Dana hibája. Boldogan szenvedett egészen addig, amíg meg nem kívánta a hamburgert. És mi fog történni, ha Solliday tovább akar innen lépni? A hamburgerről a bélszínre? Össze fog törni a szíve. És lehet, hogy a Reedé is. Kijózanító gondolat volt. De nem elég ahhoz, hogy kioltsa a vágyat. Nem csak megcsókolni 343

akarta. Most, hogy fejest ugrott bele... nos, ha ebben a percben Reed besétálna, akkor boldog ember lenne belőle. Legalábbis rövid távon. Mia tudta, hogy elég jó az ágyban. Maga a szex sosem volt gond. Az intimitás viszont igen. Felállt, kinyújtózott. Még mindig fájt a háta az előző esti eséstől, ahogy Solliday a földre döntötte, de nem volt álmos. Túl sok koffein volt a szervezetében ahhoz, hogy elaludjon. Most ott fog feküdni az ágyban, bámulja a plafont, és azt kívánja, bárcsak lefektetnék. Fene vigye el ezt a Danát! Őt bezzeg valószínűleg lefektetik, talán épp most. Ez nem tisztességes. Nyugtalanul járkált föl-alá, azon gondolkodott, vajon Solliday alszik-e. Nagyon remélte, hogy nem. Azt remélte, hogy... Nagyot ugrott, amikor bezörgettek az ajtaján. Óvatosan előhúzta a fegyverét a pisztolytáskából, amelyet a szék támlájára akasztott. A combja mellett tartva a fegyvert lábujjhegyre állt, és kilesett a kukucskáló nyíláson. Megkönnyebbülten fújta ki a levegőt. Kinyitotta az ajtót Reed Sollidaynek, aki a lábtörlőn állt, és mérgesen ráncolta a szemöldökét. – Halálra ijesztettél – mondta Mia köszönés nélkül, de hirtelen aggodalom töltötte el. Mindjárt éjfél. – Mi történt? – Bemehetek? Mia azonnal félreállt, és beengedte a férfit. Reed bevonult, szinte mint egy ellenséges hadvezér. Mia becsukta az ajtót, és nekidőlt. – Mi történt?

344

A férfi levette a ballonkabátját, és a kanapéra dobta. Valamikor levehette a zakóját és a nyakkendőjét, mert nem volt rajta. Az inge nem volt végiggombolva, és durva, sötét szőr kandikált ki hívoga-tón alóla. Mia szíve lassan lüktetni kezdett a mellkasában. A lüktetés fölerősödött, amikor Reed kivette a kezéből a fegyvert, és visszatette a pisztolytáskába. És amikor kemény, ragadozószerű nézéssel közeledni kezdett felé, a lüktetés lefelé terjedt. Mélyre. Reed Mia szemébe nézett, és kétoldalt mellette nekitámaszkodott az ajtónak. Mia be lett zárva, de nem érzett félelmet. Csak izgalmat és az izgatottság sötét borzongását. Amikor Reed lehajtotta a fejét, vadul és mohón csókolta meg, és kétséget sem hagyott afelől, hogy miért jött vissza. Mia hagyta, hogy elsodorja az érzés. Megszűnt minden, ahogy Reed szája az övére tapadt. Felnyögött, mire Reed hátrakapta a fejét. Mia csak állt ott lehunyt szemmel, teljes súlyával az ajtóra nehezedve. A férfi lélegzete a haját érte, és Mia tudta, ha a kezét a férfi szívére tenné, az ott zakatolna a tenyere alatt. – Nem tudtam elaludni – suttogta Reed rekedten. – Csak rád bírtam gondolni. Hogy ott vagy alattam. Hogy meg kell, hogy kapjalak. De ha nem ezt akarod, most mondd meg, és már el is megyek. Mia szíve szó szerint fájt. A teste lüktetett. Reed volt az, akit akart. Ez volt az, amire szüksége volt. Most. – Ne menj el! – Fejét fölemelte, és a férfi szemébe nézett. Aztán kinyúlt, és lehúzta magához Reed fejét egy újabb vad csókra, amelytől egészen elgyöngült a térde. Reed végigsimított Mia oldalán, végig a mellén, újra meg újra. Hüvelykujjával hozzáért a mellbimbójához, amitől Mia megborzongott. Erősen. 345

Túl sok idő telt el azóta, hogy utoljára férfikéz érintette. Túl sok idő, hogy férfit érintett. Kinyúlt Reed ingéért, kigombolta, és kihúzta a nadrágból. Egy teljes percig csak az izmait simogatta, majd beletúrt a durva mellszőrzetbe. Reed elfojtott káromkodással elkapta Mia fenekét, és feljebb emelte, míg a testük egy vonalba került, és Mia súlyát megtartva nekinyomta magát. Kemény és forró volt, és pontosan ott ért hozzá, ahol Mia szerette volna. Nem, nem pontosan ott, ahol szerette volna. Még nem. Reed ajka lejjebb vándorolt, és végigcsókolta Mia nyakának ívét. A merev vonal már nem lüktetett nekifeszülve, ahogy Reed magasabbra emelte, és Mia lábait a dereka köré húzta. A nő már nyitotta volna a száját, hogy tiltakozzon, amikor Reed szája a mellére tapadt, és szívni kezdte. Erősen. Mia felkiáltott, a tiltakozást elnyelte a nyöszörgése. Beletúrt Reed hajába, és odaszorította magához a fejét. És Reed csak szívta a mellét. Egyszer csak elhúzódott, de a másik mellén folytatta, és Mia nekidöntötte a fejét az ajtónak, és... átadta magát az érzésnek. A férfi hirtelen kiegyenesedett, és Mia meglepetten kapaszkodott bele a vállába. – Fogd a kabátom! – mondta, és Mia csak nézett rá. – Tessék? Reed odavitte a kanapéhoz. – Fogd a kabátom! Mia fél kézzel megkapaszkodott Reed vállában, és lehajolt a kabátért. – Miért? Reed már vitte is hátra a hálószobába. – Az óvszer a zsebében van. 346

Mia benyúlt az egyik zsebbe, majd a másikba, és kihúzott egy fehér, műanyag gyógyszertári zacskót. A földre dobta a kabátot, és előrehajolt, hogy aprót harapjon Reed ajkába. – Megvan. Reed letérdelt az ágy mellé, és óvatosan leengedte Miát a fekhelyre. Egy szempillantás alatt lehúzta róla a nadrágot, de Mia sem akart tétlenül üldögélni addig, ezért levette Reed ingét. Mia épp hátranyúlt, hogy kikapcsolja a melltartóját, amikor Reed rászorította a száját, pontosan a tangája selyem háromszögén át. Mia hátrarogyott a párnára, két kezével megmarkolta az ágytakarót, és ismét átadta magát az érzésnek. – Nedves vagy – suttogta Reed. – Olyan nedves. – Fölemelte a fejét, és a szeme csillogott. – Reméltem, hogy az leszel. – Rád gondoltam. Reed szemöldöke magasba szökött, és úgy nézett ki, mint az ördög maga, de a kép csábító volt. – Mire gondoltál? Mia reflexből megemelte a csípőjét, azt akarta, hogy Reed térjen vissza oda, ahol az előbb volt, és tegye azt, amit az imént. – Solliday, kérlek! – Előbb te! Mia felkönyökölt. – Ez zsarolás. Reed csak vigyorgott, és megnyalta a selymen keresztül. – Perelj be. Végül is belemehet a játékba.

347

– A tegnap estéről gondolkodtam. Hogy milyen érzés volt, amikor rám nehezedtél. – Felvonta a szemöldökét. – Nagyon... jól föl vagy szerelve, Solliday. Reed szeme összeszűkült. – Vedd le a melltartódat. Mia nyugodt mozdulattal vette le a melltartót a lánccal és a dögcédulákkal együtt. Reed mély levegőt vett. – Te is... – Félrehúzta a tangát, és akkor Mia torkából mély nyöszörgés tört fel, ahogy Reed ajka hozzáért. – Már az első nap a szádra gondoltam – mondta Mia lihegve. Ekkor Reed nyelve beljebb hatolt, és Mia lehunyta a szemét. – Kérlek. – Szólj, ha olyasmit csinálok, ami neked nem jó. – Nem jó, ha abbahagyod – suttogta, mire Reed fölnevetett. Aztán folytatta, ahol abbahagyta, és egyre magasabbra és magasabbra húzta Miát, akinek a teste egyre inkább megfeszült. Mia nekitolta a csípőjét, és Reed nekinyomta a matracnak, és csak szívta ott lent, amitől Mia dereka ívbe hajlott, akár egy íj. Az orgazmus úgy vágtatott át rajta, mint az áramütés, erősen és tetőtől talpig, amitől elgyöngült és lihegett. Reed Mia kezébe nyomta az óvszert. – Húzd fel! – sürgette, és a földre lökte a nadrágját. Mia szeme elkerekedett. Most, hogy kielégült, tudott gyönyörködni a férfiban. – Ó, ez jó lesz... – Mia, kérlek. Nem fogom tudni sokáig visszatartani – Mia gyöngéden megérintette az ujja hegyével, mire Reed összerándult. – Mia... – mondta összeszorított foggal.

348

Mia magukra húzta a takarót, és ismét felsóhajtott, amikor Reed egyetlen, erős lökéssel behatolt. Egy ideig mozdulatlan maradt, mintha ő is elmerült volna az érzésben. – Fájdalmat okoztam? – kérdezte Reed. – Nem. Csak... Nem. – Végigsimított a férfi vállán. – Abba ne hagyd. Reed fintorgott. – Nem hiszem, hogy abba tudnám hagyni. – Mozogni kezdett benne, de Mia is megtette a magáét, lábát Reed dereka köré kulcsolta, és minden egyes lökésre válaszolt. A férfi egyre gyorsabban mozgott, és a lökések erősebbek, gyorsabbak lettek. Mélyebbek. És Mia érezte, hogy megint elindul fölfelé, míg el nem ért a csúcsra, de ez alkalommal a hullám mintha sosem akart volna elülni, mígnem visszarogyott a párnára, gyöngén és lihegve. Fölötte Reed megmerevedett, a fejét hátravetette, vicsorgott, a mell – és karizmai remegtek. Gyönyörű, Mia csak erre tudott gondolni. Egyszerűen gyönyörű. Reed feje előrebukott, és lassan leeresztette a súlyát az alkarjára, és felsóhajtott. Mia az ujját végighúzta a kecskeszakáll vonalán, túlságosan lihegett ahhoz, hogy beszéljen. Hihetetlen volt. Eget rengető. Ez nem hamburger. Lecsukta a szemét, túl fáradt volt ahhoz, hogy aggódjon. Majd később. Egyelőre megpróbál annyit kivenni belőle, amennyit csak tud. Elraktározza arra az időre, amikor már nem jut belőle. Reed megcsókolta a homlokát, az arcát, az állát. – Beszélnünk kell – mondta. Mia bólintott. – De ne most rögtön. – Legalább ez megmarad neki. Romlatlanul. 349

– Akkor később. – Homlokát a Miáéhoz nyomta. – Mia. Nem maradhatok egész éjszakára. – Tudom. – De... Még szeretnék egy kicsit maradni. Ne szaladj el előle. Várd ki, míg kiderül, hova visz! – Én is szeretném. – Elmosolyodott. – Beugrottál a patikába. Nagyon biztos lehettél magadban. Reed fölemelte a fejét, Mia szemébe nézett, és a nő látta, hogy Reed igazat mond. – Nem voltam. Csak azt tudtam, hogy ha nem kaplak meg, akkor felrobbanok. Reméltem, hogy igent mondasz. Remélem, hogy megint igent fogsz mondani. Mia komolyan bólintott. – Igen. Megint. November 30-a, csütörtök, 00.30 Készen állt. Érezte, ahogy az energia csak úgy áramlik a testében, mint valami finom zümmögés. Kidolgozta a tervét. A szállodai szobájuknak nem is lehetett volna jobb az elhelyezkedése. Minden ajtó az udvarra nyílt, de az övék a földszinten volt, csak pár méterre a parkolótól. Óvatosan a vállára vette a hátizsákját. Három tojás volt benne. Az egyik Doughertyék ágyára kerül. Kutatásokat végzett, és most pontosan tudta, hogyan kerülheti el a szobájukban lévő spriccelőt. Tanulmányozta a lépcsőket és a vészkijáratokat, a mosókonyhákat, és pontosan tudta, hová kell helyeznie a másik két bombát a maximális égés eléréséhez, hogy ezzel az egész hotelt pokollá változtassa. Nagy kavarodás lesz, ahogy az emberek pizsamában ki-özönlenek, rémülten 350

kiáltozva. Mivel gáz nem lesz a robbanáshoz, egy kis kavarodás igazán jár neki. A tűzoltóság három, de az is lehet, hogy négy járművet is kiküld. Mentők jönnek villogó fényekkel. A tudósítók is eljönnek, pereg majd a film. Idegesen rohangálnak, hogy mindenki kijusson. Két holttestet fognak találni. A szervezete fel volt pörögve, még mindig hajtotta, ami az előbb történt. Ma éjjel már ölt egyszer. Belelendült. A véres kabátot már órákkal ezelőtt zsákba tette. Most kezeslábas volt rajta, amelyet a szálloda mosókonyhájából lopott. A főkulcs hasznos dolog. Ott állt a Dougherty házaspár motelszobájának ajtajában, magabiztosan, hogy senki még csak ügyet sem fog vetni rá. Nem mintha számítana, ha mégis. Hála a parókának és egy kis tömésnek, egészen más embernek látszik. Jobb kezében az éles kést markolta. Bal kezében Tania kulcskártyáját. Végighúzta a kártyaleolvasó nyílásban, és óvatosan betolta az ajtót, de a homlokát ráncolta, amikor az megakadt. Doughertyék a biztonság kedvéért beakasztották a kallantyút. De semmi ok az aggodalomra. Jelentős tapasztalata van ezekkel a szerkezetekkel. Semmi sem biztonságos igazán, ha az ember tudja, hogyan lehet megkerülni. A vékony pengét becsúsztatta a keskeny nyíláson, és kilökte a kallantyút a helyéről, besurrant a szobába, és óvatosan becsukta maga mögött az ajtót. Csöndes volt minden, egyedül halk szuszogás hallatszott az ágyból. Mozdulatlanul állt, várta, hogy a szeme hozzászokjon a sötéthez. És azonnal feltűnt neki két dolog. Nem volt virág a szobában. És csak egy ember feküdt az ágyban. Egy fiatal nő,

351

nem lehetett több huszonöt évesnél. Páni félelem vett erőt rajta. Rossz szobába jött. Menekülj! De a nő kinyitotta a szemét, és nyitotta a száját is, hogy kiáltson. De ő gyorsabb volt. Erősebb. Hátrarántotta a nő fejét, ahogy aznap éjjel egyszer már megtette. A kést a nő nyakának szegezte. – Meg se nyikkansz. Megértetted? A nő bólintott, csak riadt nyöszörgés hagyta el a torkát. – Mi a neved? – N-N-Niki Markov. Kérem... Szorosabban markolta a haját. – Melyik szoba ez? – Nem... nem tudom. – Még jobban meghúzta a haját, és a nő megint felnyögött. – Nem emlékszem. Kérem. Két gyerekem van. Ne bántson, kérem. Lüktetett a vére, a fejében zakatolt, ahogy próbált úrrá lenni a hirtelen dührohamán. Kibaszott nők. Egyik sem marad a gyerekeivel. – Ha két gyereked van, akkor otthon kellene lenned... – megint megrántotta – a két gyerekeddel. – Felkapcsolta az olvasólámpát, és a telefonra nézett. A szobaszám az volt, amit keresett. – Mikor jöttél ide? – Ma... ma este. Kérem... Megteszek bármit, amit csak kér. Csak ne bántson, kérem. Elmentek. A rohadt életbe, elmentek. Lemaradt róluk. Forrt benne a düh. Fortyogott. Kibuggyant, és mart, mint a sav. – Gyere! – mondta vicsorogva. A nő megbotlott, amikor a fürdőszoba felé rángatta. – Kérem... – már zokogott, hisztérikusan. Megrántotta a hajánál fogva, és lábujjhegyre emelte. 352

– Fogd be! – A nő torkából megint nyögés tört fel. Több ruhát nem tehet tönkre, gondolta. De nem hagyhatja életben ezt a nőszemélyt. Elmondaná. És őt elkapnák. Ami nem fog megtörténni. Belökte a kádba, a kés hegyét a torkának szegezte, majd megnyitotta a zuhanyt, ütközésig csavarta a csapot, de a víz még így is csak szánalmasan csordogált. Megint elkapta a nőt, a hasára fordította. Majd vadul végighúzta a kést a torkán. És felállt. Figyelte, ahogy a csordogáló víz leviszi a nő vérét a lefolyón. Ahogy fogyott a nő vére, úgy lett egyre forróbb az övé. A düh annyira forrt benne, hogy már remegett az erejétől. Nem kapta meg az elégtételt. Megfosztották a bosszútól. Doughertyéknek megint sikerült egérutat nyerniük. Ki fogja deríteni, hova mentek, de kezd kifutni az időből. Az állát előretolva várta, hogy az áldozata kivérezzen a kádban. Rengeteg ideje volt mindaddig, míg a zsaruk föl nem bukkantak. Brooke Adler miatt. Az ő hülyesége miatt föl fogják fedezni. Csak idő kérdése. Nem kapta el Doughertyéket, de istenre, az elégtételt megkapja. Még mindig ott a három tojás a hátizsákban, és átkozott legyen, ha hagyja őket pocsékba menni. Először is el kell intéznie ezt itt. Ha itt hagyja, akkor másnap délre megtalálják. A rendőrség nem olyan ostoba, hogy ne találná meg a kapcsolatot eme hulla – aki történetesen Doughertyék régi hotelszobájában tartózkodott – és a másik halott nő között, aki történetesen Doughertyék üres házában tartózkodott. Ennek itt el kell tűnnie.

353

Ki is vonszolhatná, de túl nagy ahhoz, hogy ne vegyék észre. Ezért kisebbet kell csinálnia belőle. A kést a nyomorult, gyenge vízsugár alá tartotta, és lemosta, mielőtt az ujján kipróbálta volna. Jó. Még mindig épp elég éles ahhoz, amihez most szükség lesz rá.

354

Tizennegyedik fejezet November 30-a, csütörtök, 3.10

– Te meg mi a fenét művelsz? – Brooke döbbenten pislantott fel a számítógépéből. A lakótársa a folyosón állt, iPoddal a kezében. – Hajnali három óra van – mondta Roxanne. – Fogalmam sincs, mit csináljak – suttogta Brooke. Roxanne felsóhajtott. – Ma éjjel már semmit, Brooke. Menj aludni. – Megpróbáltam. De nem tudok. Másra sem tudok gondolni, csak a számlákra, a kölcsönökre és a hitelekre. Nem bírok elaludni. Roxanne arckifejezése együtt érzőn lágyult el. – Minden rendben lesz. Majd találsz másik munkát. – Nem hiszem. Egész éjjel kerestem. Nem találtam semmilyen ajánlatot errefelé.

355

– Majd találsz valamit. Most inkább feküdj le, Brooke. Belebetegedsz az aggódásba, és akkor tényleg nem találsz majd másik munkát. – Igazad van. Tudom, hogy igazad van. De ha nem kapok ajánlást Bixbytől, szinte lehetetlen lesz olyasvalakit találni, aki egyáltalán fontolóra venné, hogy alkalmaz. – Még mindig az a véleményem, hogy be kellene perelned azt a barmot, függetlenül attól, mit mondott Devin ügyvéd barátja. Devin a Flannagans'sből hívta fel az ügyvéd barátját, de az illető azt mondta neki, hogy az állítását nehéz lenne bizonyítani, és sok időbe telne. De neki nincs sok ideje. Összesen negyvenkét dollárja van a bankban. – Lehet. De ez most nem segít rajtam. Majdnem teljesen le vagyok égve. – Lehunyta a szemét. – Lehet, hogy másik lakótársat kell keresned. – Majd ha odajutunk, megbeszéljük. Viszont nekem muszáj lefeküdnöm aludni. Bach altatódalai segítenek. Meg kellene próbálod. – A fülhallgatót visszatette a fülébe, és elindult a szobája felé. Bachnál többre lenne szükségem ahhoz, hogy megnyugodjam, gondolta Brooke. Bement a konyhába, és elővette a brandyt, amelyet különleges alkalmakra tartogatott. Nem volt ínyenc márka, de elég erős ahhoz, hogy használjon. Ledöntött egy pohárral, majd újra töltött, és leült a konyhaasztalhoz. Elkortyolgatta a második pohárnyit is, és lassan úrrá lett rajta a kétségbeesés. Nincs pénze. Nem hívhatja fel a szüleit. Ami azt illeti, nekik is minden centre szükségük van. Feltört benne a harag. Bixby egy szemétláda. Semmi rosszat nem tettem. Ledöntött még egy 356

adag brandyt, keserű megadással. Nem számít. Ugyanúgy nem lesz munkája. Nem tudta, mennyi ideig ülhetett ott magába roskadva, amikor zajt hallott. Katt. Fölnézett, próbálta azonosítani a hangot. Aztán odament a konyhaajtóba, és a bejárati ajtót bámulta. Ami lassan kinyílt. Kulccsal. Valakinél ott van a kulcsom. Hívd a 911-etl Hol van a vezeték nélküli telefon? Odabotorkált a pulthoz, és a tartóból kivette a legnagyobb kést. Ó, istenem. Berohant a nappaliba. Hol a telefon? Aztán eltátotta a száját, amikor a férfi belépett az ajtón. Nála is kés volt. Azonnal fölismerte, de arra sem volt ideje, hogy kimondja a nevét, mert a férfi befogta a száját, és kicsavarta a csuklóját. A henteskés leesett a földre. A szeme riadtan elkerekedett, még látta a hosszú, vékony penge fémes villanását, mielőtt a férfi odanyomta volna a torkához. Meg fog ölni. Brooke küzdött, de a kés egy kicsit erősebben szorult a nyakához. Hirtelen abbahagyta a küzdelmet, és a férfi felkacagott. A támadója már nem fogta be a száját, de a kést még mindig nekinyomta, és Brooke torkából fojtott nyöszörgés tört fel. – Már két torkot átvágtam ma éjjel – mondta a férfi. – Ha egy szót szólsz, meglesz a harmadik is. – Megrántotta, és tolni kezdte a hálószoba felé. Brooke lábujjhegyen lépkedett. A férfi az ágyra lökte, beletérdelt a bordájába, és egy összegyűrt rongyot nyomott a szájába. Brooke próbált ellenszegülni, de akkor a támadója elkapta az egyik csuklóját, és odakötözte az ágytámlához. Felkiáltott, amikor a férfi ököllel belevert az állába. De a kiáltása néma maradt, még saját maga is alig hallotta. A férfi még jobban 357

belemélyesz-tette a térdét a testébe, és a másik csuklóját is megkötözte. – Tönkretetted a munkámat, Brooke – sziszegte az arcába. A szeme vad volt, eszelős. Ez nem lehet ugyanaz az ember, mint akit ő ismert. De az volt. – Most nem maradt időm, hogy befejezzem, és ezért megfizetsz. Mondtam, hogy hagyd a fenébe, de nem hallgattál rám. Most majd fogsz. A férfi felállt, mire Brooke rugdalózni kezdett, hátha tud akkora zajt csapni, amit Roxanne meghallhat. A férfi lehajolt a hátizsákjához, és amikor fölegyenesedett, egy franciakulcs volt a kezében. Ne! Kiáltotta Brooke, de senki nem hallotta. Amikor az első ütés érte, felnyögött. A másodiknál azt kívánta, bárcsak meghalna. A harmadiknál tudta, hogy meg is fog. Komor elégedettséggel tette be a zacskóba a használt óvszert, ahogyan Penny Hill után is. Fölidézte, a nő szeme hogyan homályosodott el a fájdalomtól, amikor magáévá tette, majd hunyta le menet közben, így megfosztva őt attól az élvezettől, hogy lássa, amint szenved. Ott állt Brooke fölött, és verejték csörgött az arcán. Jó erősen arcul csapta a nőt, akinek fojtott nyögés hagyta el a torkát. Jó. Még mindig eszméleténél van. Biztos akart lenni benne, hogy mindent érez, amit vele tesz, és minden szavát hallja. – Tönkretetted a munkámat. Lehet, hogy sosem kapok elégtételt. Ezért ma éjjel te veszed át a helyét. Gyorsan dolgozott, a zselét ugyanúgy elkente a nő testén, mint a Penny Hillén. A tojást a térde közé helyezte, és a gyújtózsinórt kivezette a lábujjai elé. A házban nem volt gáz, csak áram, ezért meg kell alkudnia. 358

Már korábban eldöntötte, hogy a második tojást az épület főbejáratához helyezi. Csak egy újabb kis karika, amelyen a tűzoltóknak át kell ugraniuk. A második gyújtózsinórt is elhelyezte, és azt a tojást a kése mellé tette az éjjeliszekrényre. Aztán elővette az öngyújtót, és belehajolt Brooke arcába. – Olyan vagy, mint a többi. Azt mondod, fontosak neked, de visszaélsz a bizalmukkal. Azt mondod, segíteni akarsz azoknak a fiúknak, de az első adandó alkalommal átadod őket a rendőrségnek. Éppolyan hazug vagy, és éppolyan bűnös. Amikor meggyújtom a zsinórt, kezdj el számolni! Brooke szeme megvillant, és a válla fölött elnézett, ezért ő is odakapta a fejét, de a következő másodpercben egy hegedű sújtott le rá. A vállát találta el, és darabokra tört. Egy nő állt ott tágra nyílt szemmel, zihálva. A széttört hegedű nyakát szorongatta, majd megint ráemelte. Elkapta az alkarját, de a nő kiszabadította. Alig tudta elkapni a fejét a szék elől, amelyet a nő hozzávágott. Felkapta a kést az éjjeliszekrényről, és egyetlen könnyed mozdulattal belemélyesztette a hegedűs hasába, és felhasította. Végig a nő szemébe nézett. A nő arca eltorzult, majd lerogyott a törött hangszerére. A szíve hevesen zakatolt, forrt a vére. Áramlott benne az élet. Érinthetetlen volt. Legyőzhetetlen. Fogta az öngyújtót, és meggyújtotta a kanócot Brooke lábánál, majd a füléhez hajolt. – Számolj tízig, Brooke. És menj a pokolba. Felkapta a hátizsákját, a kést és a másik tojást, és kirohant a lakásból, le a lépcsőn. Meggyújtotta a másik kanócot, és a tojást az előtér sarkába helyezte. A szőnyeg kopott volt, de gyorsan lángra kap majd. Aztán kivágtatott a kapun.

359

És majdnem infarktust kapott. Két szirénázó rendőrségi járőrautó fordult be a lakóparkba. A hegedűs kihívta a zsarukat. Rohadt kurva. Behúzódott az épület mögé, és elrohant a következő házsor mögötti parkoló felé. Legalább volt annyi esze, hogy föltérképezze a helyet, amikor ideért. Az árnyékban maradva kiválasztotta a legkönnyebben elköthető autót. Egy perccel később már hajtott is el. Majdnem elkapták. Igyekezett levegőhöz jutni, és érezte a hegedűs vérének szagát. Ráspriccelt a kabátjára, a kesztyűjére. A nő nem volt a terv része, de... Hűha. Hihetetlen érzés volt, így elvenni valakinek az életét, a szemébe nézve, ahogy ellopta a lelkét. Fölnevetett. Az irodalomtanár mély nyomot hagyott benne. Aztán elkomorodott. És elgondolkodott, ő menynyi nyomot hagyhatott az irodalomtanárban. A tűz mostanra már biztosan tombolt, de gáz nélkül lehet, hogy nem lesz elég ahhoz, hogy mindent elpusztítson. Óvszert használt. Kesztyűt viselt. De lehet, hogy elhagyott egy hajszálat. De úgyis csak akkor használhatják föl ellene, ha előbb megtalálják. Nincs túl sok ideje, és még mindig meg kell találnia Laura Doughertyt. Aztán még négyet. Ők a legrosszabbak. Nem csupán részesei voltak Shane halálának. Ők ölték meg. Az egyik Indianában van. A másik hármat is megtalálja, és aztán készen is lesz. Új életet kezd, ahogy ezt az életet is elkezdte, új barátokat szerez, új nőt, aki otthon kiszolgálja az igényeit. Az új munkájára is gondolnia kell. Arra nem gondolt előre, hogy a mostani munkáját fogja csinálni. Jó időben volt jó helyen, ezért megragadta a lehetőséget. De jól csinálta.

360

Kinek kell egyetemi diploma? Igazi kaméleon volt. Mint abban a filmben, amelyben a pasas orvosnak, ügyvédnek és pilótának adja ki magát. Lehet, hogy legközelebb ki is próbálja valamelyiket. November 30-a, csütörtök, 3.50 – Ez fasza volt. – A szavak zihálva buktak elő Miá-ból, ahogy ernyedten és elégedetten feküdt. A mellette heverő Solliday fölnevetett. – Szeretem, hogy olyan frappánsan fejezed ki magad, Mia. Mia felkönyökölt, és úgy mosolygott le a férfira. – Tudod, hogy holnap hullafáradtak leszünk. Vagyis ma – helyesbített, amikor az ágy melletti órára pillantott. – Tudom, de megérte. Nem is gondoltam volna, hogy ennyire szükségem volt rá. Mia végigcsúsztatta a tenyerét a férfi kemény hasán, érezte, ahogy az izmok megremegnek. – Milyen rég volt utoljára? – kérdezte csöndesen. Reed fölnézett rá. – Hat éve. Mia szemöldöke a magasba szökött. – Hát ez fasza – mondta, mire Reed elnevette magát. Mia elkomolyodva húzta végig az ujját Reed mellkasszőrében. – Nekem is szükségem volt rá. Reed hosszan nézte. – Tudni szeretném, miért nem akartad akarni. – És el is fogom mondani. – De nem most? – Mia komoly tekintettel bólintott. – Még ma éjjel? – faggatta tovább, mire Mia némán biccentett. – Jobb 361

lenne, ha át tudnál jönni, miután Beth lefeküdt aludni. Akkor nem kellene megkérnem Laurent, hogy vigyázzon rá, mint ma. – Valamiért nem az a benyomásom, hogy zavarja a dolog – mondta Mia fanyarul, és Reed arckifejezése megváltozott. Nem mondta meg Laurennek, hova megy. A húga azt hitte, hogy tűzesethez riasztották. A felismerés fájt egy kicsit. – Nem akarod, hogy tudja... – Még nem. – Reed felült, és Mia a hátára fordult. Az éjjel hivatalosan is véget ért. – Holnap – kezdte Mia. – Ma, úgy értem. Kollégák vagyunk. Semmi több. Reed kimérten nézett rá. – Semmi több. – Majd azzal lepte meg Miát, hogy lehajolt hozzá, és olyan mohón csókolta meg, amitől Miának elállt a lélegzete. – Ma éjjel azonban sokkal több. Reed épp az övét csatolta be, amikor megszólalt a mobilja. – Solliday. – Fél térdre ereszkedett, hogy megkeresse a zokniját. – Gázrobbanás is volt? Akkor jó. Indulok a Chablis Court 2026.-hoz. Köszi, Larry. Negyed óra-húsz perc, és ott vagyok. – Rég elmúlt éjfél – jegyezte meg Mia, mire Reed hátrapillantott a válla fölött. – Nem volt gázrobbanás, szóval valószínűleg nem a mi emberünk. Többlakásos ház, ezért négy egységet rendeltek ki a helyszínre. Larryé az egyik – Belebújt a cipőbe. – Semmi oka annak, hogy mindketten kihagyjuk az alvást. Megnézem és felhívlak. Segítenél begombolni az ingemet? Úgy sokkal gyorsabb lenne. Mia segített neki, gyorsan végzett a gombokkal. – A hot dogot is vállalom. 362

Reed megemelte egyik szemöldökét, és Mia most elismerhette, hogy ez már a legelejétől vonzotta. – Nagyon rossz kislány vagy, Mia. – Mustár, Solliday. – Mia Reed fenekére csapott, amikor a férfi elment mellette. – Gondolj az öntetekre. – Nagyon rossz kislány. – Már a bejárati ajtónál járt, amikor Miának eljutott a tudatáig... Chablis 2026. – Reed, várj! – Utána rohant. – Azt mondtad, Chablis Court 2026., mint a bor? A férfi a homlokát ráncolta. – Igen, miért? Mia szíve egy ütemet kihagyott, a szeme előtt megjelent a nyilvántartás, amelyet előző nap nézett meg. – Ez Brooke Adler címe. A férfi elkomorodott. – Ott találkozunk – mondta. – Siess! November 30-a, csütörtök, 4.15 A tűz egy épületegységre korlátozódott, az öt házból álló sor legutolsó épületére. Az avatatlan szemnek kaotikusnak tűnhetett, de ellenőrzés alatt tartották. A parkoló szélén emberek álltak, kisebb csoportokba rendeződve. Sokan sírtak, gyerekek, felnőttek egyaránt. Reednek eszébe jutott az előző évi, több lakást érintő tűz és azzal együtt az áldozatok megélte borzalmak is. És míg mindegyikük egyaránt fontos volt, egy bizonyos áldozat járt a fejében. Reed megtalálta Larry Fletchert, és azonnal tudta, hogy nagy baj van. – Mi történt? 363

– Még úton voltunk, amikor visszahívtál, és szóltál az Adler nevű nőről – mondta Larry minden hangsúly nélkül. – A 186os egység kutatta át, és végezte a mentést az épületben, de Mahoney és Hunter akart bemenni. Ez alkalommal nyerni akartak. A 186-os parancsnoka azt mondta, ez az én asztalom, ezért én hagytam nekik. Most azt kívánom, bár ne hagytam volna. – Megsérültek? – Testileg nem. Kihozták Adlert és a lakótársát. Durva volt, Reed. Reed hátranézett a válla fölött. Mia akkor fordult be a főútról. – Élnek? – Az egyik már halott volt, amikor bejutottunk. A másik úton van a megyei kórházba. Tíz járőrautó vette körül a lakóparkot, egyenruhás rendőrök felügyelték a tömeget, és takarókat osztogattak a lakóknak. – Mi a helyzet a rendőrökkel, akik elsőnek értek ki a helyszínre? Larry a legmesszebb álló járőrautó felé mutatott. – Jergens és Petty. – Köszi. – Reed odakocogott a járőrökhöz. – Solliday, Tűzvizsgáló Hivatal. Jergens és Petty? – Én vagyok Jergens, ő Petty – mondta a balra álló tiszt. – Mi érkeztünk elsőnek a helyszínre. Mia feléjük tartott. Reed intett neki, hogy siessen, és Mia futva tette meg a távolságot, míg Reed elővette a diktafonját. – Bemutatom Mitchell nyomozót – fordult felé. – Két nőt hoztak ki a tűzből, az egyik meghalt, a másik útban a megyei kórházba. 364

– Ez az a pasas, aki a Burnette lányt megölte – mondta Jergens elkeskenyedő ajakkal. – A rohadék. – Melyik nő halt meg? – kérdezte Reed, mire a két férfi a fejét rázta. – Mindketten csúnyán megégtek. A szomszédok szerint hasonló alkatúak voltak, mindketten barna hajúak, de senki sem akarta azonosítani őket. Ő ott az, akit holtan hoztunk ki. – Egy hordágyat toltak a mentőautó felé, rajta egy becipzárazott hullazsák. Mia intett az orvos szakértőnek, hogy álljon meg. – Nos, akkor derítsük ki. – Lehajoltak, majd egyszerre fújták ki a levegőt, amikor az orvos szakértő lehúzta a cipzárt. A nő rettenetesen megégett. – Nem Adler – suttogta Mia, majd visszafordult Petty és Jergens felé. – A szomszédok tudtak legalább nevet mondani? Jergens belenézett a jegyzeteibe. – Roxanne Ledford. Ő hívta a 911-et. – Mondják el, mi történt! – kérte Mia higgadtan. – A 911-gyel kezdve. Jergens bólintott. – Folyamatban lévő nemi erőszakot jelentett három óra harmincnyolc perckor. A 911-es operátora azt mondta neki, hagyja el a területet, de nem tette. Három óra negyvenkét perckor értünk ide... Láttuk az emeleten és az előtérben a lángokat, amikor ideértünk. Petty rádión értesítette a tűzoltóságot. Én kivettem a tűzoltó készüléket a járőrautóból, és megpróbáltam bemenni, de a bejáratnál lévő tűz már túl nagy volt. Mögöttünk egy másik járőrautó érkezett. Elindultam megnézni, hogy az elkövető még mindig a helyszínen van-e, és Petty meg a két másik elkezdte az evakuálást. 365

Mia fölemelte a fejét. – De nem talált senkit? – Nem. Sajnálom, nyomozó. Senki sem volt kint. – Legutóbb az áldozat kocsijával hajtott el. Szeretném, ha kiderítené, melyik kocsi volt Adleré és Ledfordé, és azt, hogy itt vannak-e még. Ha nem, akkor adjon ki körözést a járművekre. – Még valami? – kérdezte Petty. – Nagyon el akarjuk kapni ezt a rohadékot. Mia körbenézett. – Melyik a gondnok? – Az ott – mondta Petty. – Magas, nagydarab pasas abban a szőrös rózsaszín papucsban. – Derítsék ki, van-e az épületben biztonsági kamera. Ha van, minden felvételt kérek az elmúlt hétről. Ó, és mi lesz ezekkel az emberekkel? Félő, hogy kiszivárognak részletek. – Két busz már úton van – mondta Jergens. – Az utca végén lévő általános iskolába visszük őket, míg föl nem állítjuk a menhelyet. – Mindenkitől föl kell vennünk a tanúvallomást. Tudni akarom, hogy járt-e itt bárki ismeretlen. – Mereven mosolygott rájuk. – Köszönöm. Értékelem a segítséget. És Roger Burnette is fogja. – Fölnézett, amikor a tisztek elindultak, hogy végrehajtsák az utasításait. – Be kell jutnunk Brooke-hoz. Lehet, hogy tud valamit mondani. – Hunter és Mahoney hozta ki őket. Mia hitetlenkedő pillantást vetett felé, majd futva indult el a tűzoltóautók irányába. – Megint ők mentek be. Négy egység van itt. Miért Mahoney és Hunter, az isten szerelmére? 366

Reednek eszébe jutott az őszinte szeretet, ahogyan Mia Hunterre nézett a Hill-féle tűznél. Komisz kis hang szólalt meg a fejében, de Reed ügyet sem vetett rá. Bármi történt is Mia és Hunter között a múltban, Reed volt az, aki ma éjjel kimászott Mia ágyából. – Ők akartak bemenni. Miután az ember holttestet hoz ki, nagyon jó érzés egy élő személyt megmenteni. A másik parancsnok ezt megértette, és hagyta, hogy Larry emberei menjenek be menteni. – Ahogy Howard és Brooks hagyta nekem, hogy elkapjam DuPreet. – Igen. Pontosan úgy. Hunter és Mahoney a jármű végében ült. Mindketten megrendülten. Mia Hunter vállára tette a kezét. – David. Jól vagytok? Hunter kifejezéstelen tekintettel bólintott. – Jól – suttogta. Mahoney elhúzta a száját. – Ja. Persze. Remekül vagyunk. – De az ironikus szavak tele voltak fájdalommal. A férfi lehunyta a szemét. – Tényleg utálom ezt a pasast. – Mi történt? – kérdezte Reed csöndesen. – Mondjatok el mindent, amit láttatok. – Elöl mentünk be – kezdte Mahoney. – Ott is gyújtott egy tüzet, de a 186-os azt eloltotta. Adler lakása tele volt füsttel, de a tűzhely a helyén volt. – Hol találtátok meg őket? – kérdezte Mia. – A hátsó hálószobában. – Mahoney a fejét rázta, és megköszörülte a torkát. – Az ágy lángokban állt, az összes fal, 367

a szőnyeg, minden – a hangja megbicsaklott. – Két nő volt a szobában. Az egyik a földön. Felkaptam, és elindultam vele kifelé. Erősítést kértem Hunternek. Amikor kivittem, a mentő mondta, hogy a nő már halott. Égést késleltető anyagból volt a pizsamája, ezért a teste nem égett meg nagyon, de az arca és a keze igen. Az a szemét alak megszúrta. Felhasította. – Összeszorította a száját, és elfordult. – És a másik nő? – kérdezte Reed csöndesen. Hunter nagyot nyelt. – Az ágyhoz volt kötözve. Meztelenül. A teste égett. Felkaptam egy takarót, és belecsavartam. Mindkét lába el volt törve. Szögben meghajolva. Mia hirtelen megmerevedett, a tekintete az útra vándorolt, ahonnan egy szőke hajfonatos nő közeledett. Két tiszt az útját állta. – A rohadt életbe. Már megint ez a Carmichael. – Követett téged – jegyezte meg Reed, mire Mia szeme rávillant. Reed tudta, hogy mindketten ugyanarra gondolnak. Carmichael odakint várt Mia háza előtt. Látta, hogy Reed kijön, nem sokkal Mia előtt. Az, hogy együtt töltötték az éjszakát, a címlapra fog kerülni. Basszus. De Mia a következő pillanatban már Hunterre figyelt. – És utána mi történt, David? – El kellett vágnom a köteleket, hogy ki tudjam hozni. De ezen kívül nem nyúltam semmihez. Felkaptam és kicipeltem. Megégett. – Az álla remegett, ezért összeszorította a száját. – Csúnyán. A mentő szerint nem biztos, hogy túléli. Mia megszorította Hunter kezét.

368

– Ha túléli, akkor ez kettőtök miatt lesz. Ebbe kell kapaszkodnod, David. – Elengedte a férfi kezét, és fölnézett. – Beszélnem kell Brooke-kal. Reed fölnézett az épületre. A tüzet már majdnem teljesen eloltották. – Itt kell maradnom, hogy bemehessek, amint lehet. Foster és Ben minden percben megérkezhet. Föl tudod hívni Jacket? – Igen. – Mia belerúgott az utat borító kavicsokba. – A rohadt életbe, már megint el tudott menekülni. November 30-a, csütörtök, 4.50 – Mitchell nyomozó vagyok. Most hozták be Brooke Adlert. Nemi erőszak és égés áldozata. A sürgősségi osztály ápolónője a fejét rázta. – Nem mehet be hozzá. – Beszélnem kell vele. Ő az egyetlen, aki látta a gyilkost. Ő a negyedik áldozata. – Bárcsak segíthetnék, nyomozó, de nem engedhetem be hozzá. Altatni próbálják. Egy orvos jött oda, a szemöldökét ráncolta. – Erős nyugtátokat kapott, de valamiért magánál van annyira, hogy motyog. Harmadfokú égést szenvedett a teste kilencven százalékán. Ha úgy vélném, hogy túléli, azt mondanám, várjon még. De siessen! Épp most akartuk intubálni. Mia elindult az orvos mellett. – El kell végezni a nemierőszak-vizsgálatot. – Már felírtuk. Nagyon rosszul néz ki az áldozat, nyomozó.

369

– Láttam az előző két áldozatot a halottasházban, doktor úr. Ők is rosszul néztek ki. – Csak próbálom fölkészíteni. – Egy maszkot és egy műtős köpenyt nyújtott át neki. – Csak ön után. Mia megtorpant. A sav feljött a torkába. Alig kapott levegőt. Szentséges isten, az első öt másodpercben csak ennyit tudott gondolni. – Ó, édes Jézusom! – Én próbáltam szólni – dünnyögte az orvos. – Két perc. Nem több. Az ápolónő, aki Brooke ágya mellett állt, mérgesen nézett rá. – Mit keres itt? – Ő a rossz zsaru – mondta az orvos unottan. – Engedje be! Mia döbbenten nézett a férfira. – Mit mondott? A férfi vállat vont. – Folyamatosan magát hívja. A rossz zsarut. – Valami tízet emleget – mondta az ápolónő. – Egy számot? – Igen. – Szia, Brooke, én vagyok az, Mitchell nyomozó. Brooke szeme kinyílt, és Mia vad félelmet látott benne, és kínzó fájdalmat. – Tíz. Mia fölemelte a kezét, de sehol nem tudta megérinteni a nőt. – Ki tette ezt veled, Brooke? – Számolj tízig – suttogta Brooke. A gyötrelemtől nyöszörgött, és Mia szíve elszorult. 370

– Brooke, mondd el, ki tette ezt. Valaki a Remény Központjából? Bixby? – Menj a pokolba. Mia összerezzent. A nő már az elején félt beszélni velük. De ők erőltették, ő és Reed. Ezzel a tudattal kell leélnem az életemet. És habár tudta, hogy ez nem az ő hibája, megértette Brooke haragját. – Annyira sajnálom, Brooke. De szükségem van a segítségedre. – Számolj tízig – hörögni kezdett, és a gépek felvisítottak. – A vérnyomása esik – mondta az ápolónő komor sürgetéssel. – Az oxigénszint esik. – Nyomjanak bele egy ampulla adrenalint – utasított az orvos. – És menjen adrenalin infúzióban is. Készüljünk fel az intubáláshoz. Nyomozó, ki kell mennie. – Ne! – Brooke fájdalmasan küzdött. – Számolj tízig. Menj a pokolba. Az ápolónő már fecskendezte is be a szert Brooke infúziójába. – Kifelé, nyomozó. – Még egy percet – Mia közelebb hajolt. – Bixby volt? Thompson? Secrest? Az orvos dühösen hajolt Mia fölé. – Nyomozó, menjen arrább! – Mia hátrább lépett, tehetetlenül, riadtan, míg az orvos és az ápolónő Brooke életéért küzdött. Harminc gyötrelmes, végtelennek tűnő perc után az orvos hátralépett. A válla lehanyatlott. – Vége. A halál beállta öt óra huszonöt perc.

371

Lennie kell szónak arra, ami Miában kavargott legbelül. De az a szó nem jött sehonnan. Mia az orvos elgyötört arcára emelte a szemét. – Nem tudom, mit mondhatnék. Az orvos összeszorította a száját. – Mondja azt, hogy elkapják, aki ezt tette. Roger Burnette ezt követelte Caitlinért. Dana ezt követelte Penny Hillért. – El fogjuk kapni. El kell, hogy kapjuk. Négy nőt ölt meg. Köszönöm, hogy megtette, amit lehetett. A férfi komoran bólintott. – Sajnálom. – Én is. – Odament az ajtóhoz, és ott megállt. Erőt vett magán, megfordult, és még egyszer, utoljára visszanézett Brooke Adlerre. Aztán keresztet vetett, és kihátrált a kórteremből. November 30-a csütörtök, 5.45 A gyerek a rejtekhelyéről figyelt. Már megint odakint van. Nem tudta, mit temetett el a férfi, de azt tudta, hogy valami nagyon, nagyon rossz dolognak kell lennie. Mert a férfi is nagyon rossz volt. Senki más nem tudja? Én vagyok az egyetlen, aki látja, hogy milyen rossz ember igazából? Az anyjára gondolt, aki forgolódott, és dobálta magát az ágyban, és a fiút hirtelen vad düh öntötte el. Az anyjának tudnia kell. Látnia kell. Az anyja tudta, hogy a férfi eltűnik éjjelente. De minden reggel fölkelt, és úgy tett, mintha mi sem történt volna. Szalonnás rántottát készített a férfinak, és

372

mosolygott, mintha normális család lettek volna. De nem voltak normális család. Azt kívánta, a férfi bárcsak egyszerűen elmenne. Otthagyná őket. Azt kívánta, bárcsak az anyja kihajítaná. Közölné vele, hogy vissza se jöjjön. De az anyja nem fogja megtenni, mert fél. Ezt tudta. Azt is tudta, hogy az anyjának minden oka megvan rá. És nekem is. November 30-a, csütörtök, 7.20 – Apu! Reed épp az ingét gombolta gombolóhurokkal a kezében, de most fölnézett. – Tessék, Beth. A lánya az ajtóban állt, a szemöldökét aggodalmasan vonta össze. – Jól vagy? Nem. Fájt a szíve. Két újabb áldozat. – Csak fáradt vagyok, szívem. Csak nagyon fáradt. Beth habozott. – Apu, szükségem lenne egy kis kajapénzre. Reed összevonta a szemöldökét. – Most hétfőn adtam pénzt. – Tudom – fintorgott Beth. – De be kellett fizetnem a késedelmi díjat a könyvtárban. Ne haragudj. Reed bizonytalankodva, de átnyújtott neki egy újabb húszast. – Legközelebb idejében vidd vissza a könyveket, rendben? – Köszi, apu. – A pénzt a farmerja zsebébe süllyesztette. – Mindjárt fölteszem a kávét. 373

– Az biztos, hogy nagy szükségem van rá. – Reed fáradtan rogyott le az ágya szélére. Miának igaza volt. Hullafáradt lett reggelre. Elgondolkodott, hol lehet Mia, elképzelte, ahogy hazamegy, és ott van a lakásában, egyedül. Vissza kellett volna fognia magát, várni, míg meghatározzák a szabályokat. Nincs kötelék. De képtelen volt rá. Csak rá tudott gondolni, és alig bírt uralkodni a testén. De parancsolnia kell magának, mert nem akart fájdalmat okozni Miának. Körbenézett a hálószobájában. Itt minden úgy volt, ahogy Christine hagyta, elegáns és ízléses az idő múlása ellenére is. Mia szobája harsány, egymást ütő színek összevisszasága, narancssárga és élénk lila. Csíkos takarók és kockás függönyök. Csupa turkálós áru. De az ágy elég jól szolgált. Miával a szex könnyen függőséget okozhatna, ha hagyná. De nem engedheti meg magának a függőséget okozó viselkedést. Annál erősebb. Szórakozottan dörzsölte meg hüvelykujjával szinte érzéketlen ujjhegyeit. Leszokott az italról, amikor kezdett elszaladni vele a ló, ez olyasmi volt, amit a vér szerinti anyja sosem tett meg. Betegség, mondta az anyja. Döntés, Reed tudta jól. Az anyja jobban szerette az italt, mint őt, jobban bárminél. Fintorgott, és elhessegette az anyja képét. Ezen a héten többet gondolt rá, mint éveken át bármikor. Fegyelmezettnek kell maradnia. Nem engedheti, hogy ez a dolog Miával elvonja a figyelmét arról, ami fontos. Az életről, amelyet Bethnek épített fel. Önmagának. Fölemelte az éjjeliszekrényről a finom aranyláncot, és visszavette a nyakába. Talizmán – talán. Emlékeztető – minden bizonnyal. Indulnia kell, különben elkésik a reggeli megbeszélésről.

374

Tizenötödik fejezet November 30-a, csütörtök, 8.10

– Számolj tízig, és menj a pokolba? – Spinnelli a homlokát ráncolva ült az asztalfőn. Jack is ott volt, Sammel és Westphalennel. Spinnelli minden bizonynyal összehívott mindenkit, mert Murphy és Aidan Reagan is csatlakozott hozzájuk. Mia a legtávolabbi széket foglalta el, ahol egyedül ülhetett megtört tekintettel. De Reed tudta, hogy érzések kavarognak benne. Mia felhívta, amikor kijött a kórházból, a hangja nehéz volt az elkeseredéstől. – Ezek voltak az utolsó szavai – mondta Mia tompán. – Szó szerint. Westphalen fürkészőn nézett Miára. – Szerinted mit jelent, Mia? – Nemtom. Először azt hittem, engem küld a fenébe – keserűen fújt egyet. Fájdalmasan. – Isten a megmondhatója, hogy minden oka megvolt rá. – Mia... – kezdte volna Spinnelli, de a nő fölemelte a kezét, és kihúzta magát.

375

– Tudom. Nem a mi hibánk. Szerintem, Miles, ez az, amit az elkövető mondott neki, közvetlenül az előtt, hogy felgyújtotta volna. Még sosem láttam ilyet. És tudom, hogy nem is akarok soha többet. – Akkor lássunk munkához. – Spinnelli odament a fehér táblához. – Mit tudunk? – Nos, Manny Rodriguez nem tehette – mondta Mia. – A fogdában volt. – Igazad volt vele kapcsolatban – helyeselt Spinnelli. – Most még sokkal fontosabb, hogy kiderítsük, mit tud, amit mégsem mond el. Még valami? Mi a helyzet az áldozatokkal? – Brooke Adler és Roxanne Ledford – válaszolt Mia. – Mindketten tanárok. Brooke irodalmat, Roxanne zenét tanított. Roxanne huszonhat éves volt. Brooke nemrég töltötte be a huszonkettőt. Spinnelli arcára komor lemondás ült. – A halál oka? – Adler halálának oka a szív– és érrendszer összeomlása volt, és a súlyos égési sérülés – mondta Sam. – A második áldozat esetében a halál oka a hasi vágott seb. – A kés? – kérdezte Mia mereven. – Úgy tizenöt centis penge lehetett. Vékony. Éles. Beledöfte a hasüregbe, és... – vízszintes mozdulatot tett – ...felvágta. Körülbelül tizenkét centi hosszan. – A kés megfelel annak a pengének, amelyet a többi áldozat ellen elkövetett nemi erőszak során használt – mondta Westphalen. – A közvélekedés szerint a kés a pénisz meghosszabbítása. – Szeretnék kést tartani a pasas meghosszabbítására – mordult fel Mia. 376

Reed összerezzent. Nem egyedül. – Füst belélegzése? – kérdezte. – Nem. Ledford legfeljebb pár percen belül meghalt. Jóval a tűz kezdete előtt. Spinnelli mindezt följegyezte a táblára, majd megfordult. – Még valami? – Adler kocsija eltűnt – nézett bele Mia a jegyzeteibe. – Kiadtuk a körözést, de eddig semmi. – A módszerének ezt a részét megismételte – mondta Spinnelli elgondolkodva. – Mi ugyanolyan még? – A szerkezet is ugyanaz – mondta Reed. – Találtam maradványokat Brooke hálószobájában és az épület bejáratánál. – Adler lába el volt törve, ahogy az első két áldozaté is – tette hozzá Sam. – De nem volt megvágva, ahogy Hill. Ha megvágta volna, valószínűleg nem hoztuk volna ki élve. Ledfordon csak a vágott sebet és a tűz okozta égési sérüléseket találtuk. – Szerintem nyugodtan megállapíthatjuk, hogy Roxanne Ledford meglepte – mondta Jack. – Megtaláltuk a hegedűje darabjait ott, ahol a tűzoltók megtalálták a holttestét. Szerintem megtámadta vele az elkövetőt. – Miután értesítette a 911-et – suttogta Mia. – És ezért csak hálásak lehetünk – jelentette ki Spinnelli. – Ha nem tette volna, Adler nem élt volna addig, ameddig, és sokkal több embernek eshetett volna baja. – Harmincan laknak abban a házban – mondta Reed. – Ledford nagy valószínűséggel megmentette az életüket. – Az biztos, hogy ez nagy vigasz Roxanne családjának – mondta Mia keserűen. 377

– Megmondtad nekik? – kérdezte Westphalen gyöngéden. – Nagyjából két órával ezelőtt. Nem fogadták jól. Mia sem, gondolta Reed. Murphy megszorította az alkarját. – Rossz érzés, kislány – dünnyögte a répacsík mögül. Mia keserűen fölnevetett. – Gondolod? Reed azt kívánta, bárcsak ő is megérinthetné, megfoghatná a kezét, de tudta, hogy erről szó sem lehet. A szemét a táblára szegezte. – Nem volt gázrobbanás. A lakásokban elektromos fűtés van. A tojásdarabok is másmilyenek voltak. – Egy darab olvadt műanyagot tolt befőttes üvegben az asztal közepére. – Pár lépésre az ajtótól találtam. Szerintem a tojás szétesett, mielőtt végigégett volna a kanóc. Nem robbant szét. Spinnelli bajsza lekonyult. – Érdekes. Bármilyen elmélet? – Nos, én magára a matracra helyeztem volna a szerkezetet. Gyorsabban elterjedt volna a tűz, és közelebb lett volna Adler testéhez. De nem hiszem, hogy ott volt. Aidan Reagan vadul jegyzetelt a füzetébe. – Miért nem? – Mert ha a matracon lett volna, Adler már nem élt volna, amikor Hunter és Mahoney bejutott a hálószobába... Akkor úgy nézett volna ki, mint Penny Hill és Caitlin Burnette. Továbbá az égésminta arra utal, hogy a tűz az ajtóhoz közel, a padlón kezdődött, ezért pár perc kellett, hogy átterjedjen az ágyra. – Ez megmagyarázná a második áldozat súlyos égési sérüléseit. Ledford sérüléseit – pontosított Sam. – Az ő testén nem volt ugyan égésgyorsító, közelebb helyezkedett el a tűz 378

keletkezésének helyéhez... És végül, ammónium-nitrát-szerű anyagot találtam mélyen beivódva a szőnyeg szálai közé. Valahogy a tojás a földön kötött ki, épp elég erővel ahhoz, hogy felnyíljon. – Adler odább rúgta volna? – kérdezte Mia, mire Reed vállat vont. – Lehetséges. Sam a fejét rázta. – Mindkét lába el volt törve. Nehezen hiszem, hogy le tudta volna rúgni. – Az orvos azt mondta, már az is hihetetlen, hogy még az után is beszélt, hogy a kórházban elkábították – mondta Mia. – Rettenetes fájdalmai voltak, mégis folyamatosan engem hívott. – Megpróbálta késsel megdöfni a támadóját – jegyezte meg Jack. – Egy henteskést találtunk a nappali padlóján, és Adler ujjlenyomata volt rajta. Sajnos vér nem, szóval nem sebesítette meg a férfit. – Szerintem Brooke Adler sokkal erősebb volt, mint amilyennek tegnap gondoltam – Mia arcára keserű mosoly ült. – De mint mondtam, nagy vigasz volt a szüleinek. – Mia... – Westphalen ajka együtt érzőn görbült lefelé. – Egymás után mondtad el a két családnak? – Biztos vagyok benne, hogy nekik pokolibb fájdalmat okozott, mint nekem. De ha már a poklot emlegetjük, szerintem a pokol szimbolikus kapcsolatban állhat a tűzzel. – Teljesen logikus – helyeselt Westphalen. – Szóval azok az emberek, akiket megölt, tettek valamit, ami miatt a pokol tüzére ítélte őket. És mi lehet a „számolj tízig"? – A kanóc – mondta Reed. – Penny Hill szomszédja, Mr. Wright azt mondta, hogy kerékcsikorgást hallott, és látta a 379

kocsit elhajtani, és a következő másodpercben a ház fölrobbant. Feltételezve, hogy Wrightnak... nos, igaza van, és feltételezve, hogy Hill gyilkosa amint meggyújtotta a kanócot, kirohant, nagyjából tíz-tizenöt másodperce lehetett kijutni. Kipróbáltam. – De miért tíz? – töprengett Westphalen. – Valami jelentőségének kell lennie, a Clint Eastwood-szerű pózoláson kívül. Mia arca megfeszült. – Remélem, nem ennyi embert akar megölni. Egy fél pillanatra némaság telepedett rájuk. – Nos, ez felemelő gondolat – dörmögte Jack. – Most halljunk valami bátorító hírt – mondta Spinnelli csípősen. – Jack? – Éjjel-nappal az ujjlenyomatokat ellenőriztük. Elméletben a rajzteremben és a laborban lévő minden ujjlenyomatnak kell hogy legyen gazdája. A Remény Központjában mindenkitől vettek ujjlenyomatot, az alkalmazottaktól és a bentlakó diákoktól egyaránt. De az egyik ujjlenyomat nem egyezett egyik nyilvántartásban szereplő ujjlenyomattal sem. És – bár ez jelen pillanatban fölösleges információ – nem is Mannyé. És az ujjlenyomatra a központi nyilvántartó rendszer sem adott találatot, szóval az emberünknek nincs priusza. – Valaki be tudott jutni az iskolába anélkül, hogy ujjlenyomatot vettek volna tőle – töprengett Spinnelli. – Lehet. – Mia Reed szemébe nézett, és a férfi szinte látta, ahogy új kedvese agyában forognak a fogaskerekek. – De Secrest nem tűnik hanyagnak. Sunyi alak, de tudja, mi folyik azon a helyen. Nem tudom elképzelni róla, hogy csak úgy hagyna bárkit is átsétálni. Bixby minden tanárról és volt meg

380

jelenlegi diákról készíttetett ujjlenyomat-kártyát. Minden ujjlenyomatnak kell hogy legyen gazdája. Reed sejtette, Mia hová akar kilyukadni. – Ezek szerint Secrest vagy kihagyott valakit, vagy az egyik kártya, amelyet Bixbytől kaptunk, rossz. Vagy szándékosan, vagy hanyagság miatt. Spinnelli álla megfeszült. – Mindenkitől vegyetek ujjlenyomatot abban az iskolában! Ha ellenszegülnek, hozzátok be őket! Mia mosolya kíméletlen volt. – Ezer örömmel. – Találtatok bármi kapcsolatot a Burnette– és a Hill-akták között? – kérdezte Spinnelli. – Oöö, nem. – Mia összeszedettsége egy pillanat tört részére megingott, és Reednek önkéntelenül is eszébe jutott, mit csinált Mia az akták olvasása helyett. De joguk volt saját magukra is időt szánni. Emiatt nem lesz lelkiismeret-furdalása. Remélte, hogy Miának sem. Mia megköszörülte a torkát. – Folytatjuk a keresést. A híradások megemlítették a nők nevét? – Én két helyi adást csíptem el – szólalt meg Aidan. – A négyes csatorna és a hetes is azt mondta, hogy nem hozzák nyilvánosságra az áldozatok nevét mindaddig, míg a családjukat nem értesítették. – Én a kilences csatorna híradóját láttam – tette hozzá Westphalen. – Ugyanez. – És a tűz lapzárta után ütött ki – mondta Mia. Reed követte a gondolatmenetét. – Szóval joggal feltételezhetjük, hogy Bixby és a barátai még nem hallottak a gyilkosságról, hacsak valamiképp nem érintettek. 381

Mia magasba vont szemöldökkel bólintott. – Szerintem még délelőtt visszamegyünk a Remény Központjába. Kíváncsi vagyok, hogy a „gonosz tengelye" a szemünkbe tud-e nézni. Reed elvigyorodott. – A gonosz tengelye? Bixby, Thompson és Secrest. Jól hangzik. Mia visszamosolygott rá, de a következő pillanatban elkomorodott. – És el akarom mondani Mannynek, hogy Brooke meghalt. Talán ez fölzaklatja annyira, hogy elárulja, mit titkol. – Várd meg, míg beszélek vele! – kérte Westphalen. – Attól tartok, ha tovább erőlteted, összetörik, és semmit sem fogunk tudni kiszedni belőle. Ebédre végzek is. – Rendben. De addigra biztosan! Nem akarok neki időt hagyni, hogy összerakjon egy sztorit. – És mi a helyzet Adler lakásával? – kérdezte Murphy. – Volt kamera? – Nem volt – válaszolta Reed. – Ez egy minden extrát nélkülöző hely, és amijük volt, azt sem tartották karban rendesen. Van olyan rész, ahol még a füstérzékelő sem működik. A lakókat régimódi módszerrel kell kikérdeznünk, hátha látta valaki a pasast. – Murphy és Aidan, ti vegyétek fel a vallomásokat! – mondta Spinnelli. – Még valami? – kérdezte, amikor mindenki felállt. – Akkor találkozunk itt ötkor. Kell egy gyanúsított, névvel, Mia. Mia felsóhajtott. – Reménykedjünk!

382

November 30-a, csütörtök, 8.15 Hunyorognia kellett, ahogy átfutotta az újságban a címeket. Fáradt volt. Megfordult benne, hogy beteget jelent, de az kissé gyanúsan festett volna. Az adott körülmények között. De micsoda körülmények! Nagyon belelendült az éjjel. Négy. Kiiktatva. Ennyi. Ez biztosan rekord. Legalábbis neki az. Az egyéni csúcsom. Fölnevetett, majd a Bulletin következő oldalára lapozott. Úgy tűnt, ők közlik leggyorsabban a friss híreket, ezért mindig velük kezdett. De az első oldalon semmi új nem volt róla. Csak az újrahasznosított zagyvaság az előző napi sajtótájékoztatóról. Egy kicsit kihúzta magát ültében. Sajtótájékoztató lett belőle. Király. Átfutotta a többi hírt. És megállt a harmadik oldal alján, amikor két ismerős név ütötte meg a szemét. Joanna Carmichael és nem más, mint Mitchell nyomozó. Láthatóan Mitchellt kedd este meglőtték. Egy fölfegyverzett személy lövéseket adott le a környéken, a Sedgewick 1342. előtt. Nos, ilyesmit nem minden nap lát az ember. Egy zsaru címe nyomtatásban. Ez a sors vagy karma vagy valami hasonló. Kezdett határozottan hinni a karmában. Láthatóan ez a fegyveres valamiért neheztel a jó nyomozóra, ami egy csaknem három héttel korábbi lövöldözéssel kapcsolatos. Láthatóan a fegyveres gyatrán célzott, és elmenekült. Kitépte a cikket, és gondosan körbevágta a széleit. Mitchell igen elfoglalt nőszemély. Jó sok ellenséggel. Tegnap túl közel került hozzá. Most, hogy Brooke Adler meghalt, minden oka megvan rá, hogy még közelebb kerüljön. Ha meglövik, akkor még több rendőrt rendelnek ki. De azt a pasast fogják keresni. Ujjával aláhúzta a fegyveres nevét. Melvin Getts. Ha Mitchell 383

egészen véletlenül meghal, még elszántabban fogják keresni azt a szegény ördögöt. Ez elvonná a figyelmüket, és neki csak ennyire van szüksége. Csak egy kis figyelemelterelés, hogy egy kis időt nyerjen. A cikket betette a könyvébe, a többi közé. Amikor ennek vége, végre tud majd aludni. Most el kell nyisszantania egy elvarratlan szálat, és szomorú áb-rázatot kell öltenie. Szegény Brooke meghalt. A hír teljesen le fogja sújtani. És nem késlekedik fölajánlani személyes segítségét a zsaruknak. Ez a legkevesebb, amit megtehet. November 30-a, csütörtök, 8.35 Mia akkorát ásított, hogy majd kiesett a száján. – Fáradt vagyok. – Én is. – Solliday a számítógépe előtt ülve gépelt, lassú, módszeres mozdulatokkal. A férfi frissnek és igazi szakembernek tűnt, egy csöppet sem elgyötörtnek, és Mia egy pillanatra megengedte magának azt a luxust, hogy visszaemlékezzen, hogyan nézett ki a férfi az ágyában heverve, a harmadik kör eget rengető szex után. – Mit csinálsz? A férfi nem nézett föl. – Szerintem mielőtt visszamennénk a Remény Központjába, egy kis háttér-információt kellene szereznünk a színészeinkről – elvigyorodott. – Úgy értem, a gonosz tengelyéről. – Már rég meg kellett volna csinálnom – dünnyögte Mia, és feltápászkodott a székből.

384

– De nem csináltad – mondta Reed elnézőn. – Ezért van társad, Mia, hogy ne kelljen mindent egymagádnak elvégezned. Mia nekitámaszkodott Reed asztalának, és mély levegőt vett, beszippantva a férfi arcszeszének illatát. Reed arca sima volt a kecskeszakáll körül, amely az előző este még a combja belső felét csiklandozta. Kifújta a levegőt. – Szóval ez az ok, amiért társam van? – dörmög-te maga elé, épp csak annyira hangosan, hogy Reed hallhatta. Reed ujja megállt a billentyűzeten, majd visszatért az eredeti, egyenletes ritmushoz. – Mia... – figyelmeztette halkan, összeszorított szájjal. – Bocs. Igazad van. – Megrázta magát, és a képernyőt figyelte. Reed eligazodott az igazságügyi adatbázisok útvesztőjében. Sosem gondolta, hogy a tűzoltó főhadnagyok használják ezeket. Mostanában nagyon sok mindent megtudott a tűzoltókról. – Mit találtál? Reed lenyomott még pár billentyűt, és érdeklődve olvasta a képernyőn megjelenteket. – Secrest volt rendőr. – Nagyon sok rendőr lesz biztonsági őr, miután nyugdíjba vonul. Ez nem lep meg. – Persze, de ez meg fog. Négy éve kilépett, és beállt Bixbynek dolgozni, csupán két évvel azelőtt, hogy nyugdíjba vonulhatott volna a Chicagói Rendőrkapitányságtól. – Komoly nyugdíjtól esett el – suttogta Mia. – Vajon mi történhetett? – Talán beszélhetnél néhány régi barátjával, és kiderítheted. – Megkérem Spinnellit, hogy tegye meg. Ő olyan információt is meg tud szerezni, amit én nem. Mi a helyzet Thompsonnal? 385

– A mi segítőkész iskolapszichológusunkkal... – dörmögte Reed. – Nincs benne az adatbázisban. – De a Google-on utánanézett. – Thompson a Yale-en szerzett tudományos fokozatot. Mia összevonta a szemöldökét. – Mit keres a menő Yale-en végzett gyerek fiatalkorú bűnözők között? Tutira gáz a fizetés. – Egy könyv szerzője. A fiatalkorú bűnelkövetők rehabilitációja. Megnéztem Manny Remény Központja-beli aktáját is. Egy ideje Thompson a terapeutája. Mia felvonta a szemöldökét. – Lehet, hogy dr. Thompson a folytatást tervezi. – Ez megmagyarázná, miért borult ki annyira, amikor behoztuk Mannyt. Be tudunk jutni az aktáiba? – Valószínűleg annak alapján, amit tudunk, nem. De kérdezősködhetünk. És mi a helyzet Bixbyvel? Reed le sem vette a szemét a monitorról. – Írt pár cikket az oktatásról. – Kettőt arról, hogyan lehet az oktatást felhasználni a rehabilitációban – jegyezte meg Mia. – De ugyanazt kérdezem: miért nem céloz meg magasabb fizetést? – Majd kiderítjük. Nézd meg Atticus Lucast, a rajztanárt! Reed megnézte. – Már voltak kiállításai. – Végigfutotta az oldalt, majd fölnézett Miára. – Nagy presztízsű galériákban. Megint az a kérdésem: mit keres ebben a suliban? – És mi a helyzet a Remény Központjával? Elvileg nonprofit intézmény nem? Meg tudod nézni a pénzügyeket is? Reed eltúlzott türelemmel pillantott rá. 386

– Igen, Mia. Mia ezt hűvös pillantással viszonozta. – Akkor nézd meg, találsz-e valamit, míg én meghallgatom a hangpostám. Aztán indulnunk kell. Kilencre minden tanárnak bent kell lennie. Egy újság landolt az asztalán. Murphy állt fölötte mérgesen. – Mi az? – kérdezte Mia. – Megint benne vagy a hírekben, címlaplány. A Bulletin harmadik oldala, jobbra lent. Egy pillanatra megfordult benne, hogy esetleg Carmichael máris megírta a vad éjszakai románcát Reeddel, de félresöpörte a gondolatot. Éjjel egykor van a Bulletin lapzártája. Reed csak hajnali négy felé ment el. A szeme lejjebb siklott, és a vér meghűlt az ereiben. Rosszabb volt. Sokkal rosszabb. Felforrt benne a harag, és legszívesebben istentelenül megszorongatta volna Carmichael nyakát. – Legszívesebben... – megölném ezt a nőt. De elharapta a kikívánkozó szavakat, és fölnézett Spinnellire, aki aggódva figyelte. – Carmichael. Tudomást szerzett arról, hogy Getts kedd este ránk lőtt. És kinyomtatta a lakásom címét. Először Wheaton, most meg ez. Már nincs magánéletem. Tudjátok, nagyon utálom a riportereket. – És mi van Wheatonnal? – kérdezte Murphy, mire Mia felsóhajtott. – Észrevette tegnap a titokzatos szőkét. Megpróbálta felhasználni, hogy rávegye Reedet, hogy adjon ki erről az ügyről bizalmas információkat. – De nem adtál ki, Solliday. – Murphy az ujjával Reed asztalára koppintott. 387

Reed türelmetlenül pillantott rá. – Persze hogy nem. – Higgadtan fölvette az újságot, de az álla megfeszült, és a szemében düh villogott. – Le kell állítani ezt a nőt. – Az alkotmány mögé fog bújni – Mia végigfutatta a nyelvét a fogán. – Lekerült a karácsonyi listámról, Reed. Még az sem érdekel, hogy ezüsttálcán kínálta föl nekem DuPreet. Reed szemében még mindig harag szikrázott. – Ez biztosan helyre teszi. Mia, nem maradhatsz a lakásodban. A város összes szarzsákja ott fog toporogni az ajtód előtt. Mia elvigyorodott. – Szarzsák? Azt hiszem, kezdek rossz hatással lenni rád, Solliday. – Komolyan beszélek, Mia. Másik lakás után kell nézned. – Igaza van, Mia – szólt közbe Murphy. – Olyan, mintha egy nagy célkeresztet festett volna a fenekedre. – Nem költözöm sehova, és nem is vagyok hajlandó ezt most megvitatni. Meghallgatom a hangpostámat, aztán folytatom a kibaszott munkám. – Felkapta a telefonját, ügyet sem vetve a két mérges férfira. Majd összevonta a szemöldökét. – Az éjjel dr. Thompson hagyott nekem egy üzenetet. – Ő ki is a gonosz tengelyében? – kérdezte Murphy még mindig haragosan. – Az iskolapszichológus. Azt mondta, hogy beszélnie kell velünk. És sürgősen. – Egy szót sem hiszek el, ami a száját elhagyja – mondta Reed csikorogva. – Én sem. De menjünk inkább, és derítsük ki, mit akar. 388

November 30-a, csütörtök, 9.15 – Solliday és Mitchell. Dr. Bixbyhez és dr. Thomp-sonhoz jöttünk – mondta Reed. Marcy összeszorította a száját. – Hívom dr. Bixbyt. Secrest bent volt Bixbynél, de Thompson nem. Egyikük sem tud Brooke Adler halálról, vonta le a következtetést Reed. Vagy ha tudnak, akkor piszok jól titkolják. – Segíthetek? – kérdezte Bixby hivatalos hangon. – Dr. Thompsont is hívattuk – mondta Mia. – Szeretnénk vele beszélni. Bixby összevonta a szemöldökét. – Nem lehet. Nincs itt. Reed és Mia összenéztek. – Nincs itt? – kérdezett vissza Reed. – Akkor hol van? – Nem tudjuk. Nyolcra általában már az asztalánál van, de még nem érkezett meg. Reed egyik szemöldöke megemelkedett. – Elő szokott fordulni, hogy egyszerűen nem jelenik meg? Bixby ingerültnek tűnt. – Nem, mindig betelefonál. – És valaki legalább felhívta otthon? – kérdezte Mia. Secrest bólintott. – Igen, én. Senki nem vette fel. Miért akarnak vele beszélni? – Felhívott. Gondoltam, biztosan Brooke Adler meggyilkolásával lehet kapcsolatos. Egy pillanatig egyik férfi sem mozdult. Aztán Secrest előretolta az állát, és Bixby arcából kifutott a vér. Reed

389

hallotta, hogy a háta mögött Marcy halkan, ijedten levegő után kapkod. – Mikor? – kérdezte Secrest. – Hogyan? – Ma hajnalban – válaszolt Reed. – Súlyos égési sérülések következtében. Bixby lenézett, még mindig kába volt. – Képtelen vagyok elhinni. Mia felszegte a fejét. – Én igen. Ott voltam, amikor meghalt. – Mondott valamit, mielőtt meghalt? Mia vészjóslón mosolygott. – Nagyon sok mindent mondott, dr. Bixby. És ha már itt tartunk, hol voltak ma éjjel három és négy óra között? Bixby felcsattant. – Nehogy már gyanúsított legyek! Secrest felsóhajtott. – Csak válaszolj a kérdésre, Bix! Bixby szeme összeszűkült. – Otthon. Aludtam. A feleségemmel. Ő majd megerősíti. – Biztos vagyok benne, hogy meg fogja – mondta Mia unottan. – És Mr. Secrest? Ugyanaz a kérdés. – Otthon. Aludtam. A feleségemmel – válaszolta épp csak egy leheletnyi gúnnyal. – Ő majd megerősíti. – Mia derűsen mosolygott. – Köszönöm, uraim. Reed majdnem elmosolyodott. Mia hergelte a férfiakat, és még élvezte is. – Beszélnünk kell az alkalmazottakkal, és látni szeretnénk a személyi aktáikat is. Lennének szívesek a rendelkezésünkre bocsátani egy helyiséget? 390

– Marcy – mordult fel Bixby. – Készítsd elő a kettes előadót. Az irodámban leszek. Secrest csak hosszan, keserűen végigmérte őket, mielőtt a főnöke után indult volna. – Nem csodálnám, ha a következő pár percben az iratmegsemmisítő hangját hallanánk – dörmögte Reed. – Patrick azt mondta, nincs elég bizonyíték a birtokunkban ahhoz, hogy az összes iratukra végzést kérhessünk – suttogta Mia undorodva. – De lehet, hogy annyi lesz, hogy Thompsonra kérhessünk, ha kiderül, hogy elhagyta a várost. Menjünk telefonálni. – Összevont szemöldökkel pillantott Marcyra. – Azt hiszem, inkább kint. Az udvaron elővette a mobilját a zsebéből. – Fölhívom Patricket, megkérdezem, kérhetünk-e végzést Thompson számítógépére és irattartó szekrényére itt és a lakásán is. Fölhívnád Spinnellit? Kérd meg, hogy küldjön egy egységet Thompson házához. Nézzék meg, otthon van-e. – Kérek egységeket ide is, hogy fedezzék a kijáratokat. Nem akarom, hogy bárki is kisurranjon. Elintézték a hívásokat, majd pontosan ugyanabban a pillanatban tették zsebre a telefonjukat. Mia egyik oldalon beszívta az arcát. – Nemsokára a mondataimat is befejezed. Reedben valami megmozdult, kényelmetlenül érintette az intimitásra tett utalás. Legutoljára Christine fejezte be a mondatait. – Kapsz végzést? – kérdezte gorombán, és Mia döbbenten nézett rá. Reed azonnal elszégyellte magát. Most már volt köztük intimitás, legalábbis testi értelemben. Remélte, hogy Mia jól értette az üzenetet, és nem kötelékekre vágyó nő. Ha 391

az, akkor fájdalmas csalódás fogja érni. – Bocsánat. Nem akartam rád dörrenni. Mia egy vállrándítással intézte el. – Patrick megpróbál végzést szerezni. Elérted Spinnellit? – Igen. Felhív minket, amikor a járőrautó odaér Thompson házához. Azt is mondta, hogy Jack már úton van az ujjlenyomatos technikussal meg még valakivel, aki poloskákat fog keresni. Mia a homlokát ráncolta. – Azon töprengtem, hogy bevigyük-e a személyzetet a központba, de az sokáig tartana. Most pedig beszélni akarok ezekkel az emberekkel. – Akkor gyerünk, indulás! – Reed mosolyt erőltetett az arcára. – Készen állsz a tengelyakasztásra? Mia fölnevetett, és ez kissé megnyugtatta Reedet. – Menjünk! Secrest már várta őket, a hóna alatt egy köteg irattal. Ugyanabba a terembe vezette őket, ahol előző nap Bixby várakoztatta kettejüket. Mintha ezer év telt volna el az óta. – Kérem, egyenként küldje be hozzánk az alkalmazottakat – mondta Mia, amikor helyet foglaltak a kemény székeken. – Először azokkal szeretnénk beszélni, akik a legjobban ismerték Miss Adlert. Secrest ledobta az asztalra az aktákat. – Igenis, asszonyom. Reed elfintorodott, amikor Secrest kisétált. – Jaj. – Elnézést. – Egy férfi állt az ajtóban, és nagyon, nagyon sápadtnak tűnt. – Önök a nyomozók. – Hátralesett a válla fölött. – Beszélnem kell önökkel. 392

Mia fölnézett Reedre. – Várjuk meg a poloskairtót? – suttogta. – Idegesnek látszik. Jobb, ha nem hagyunk neki időt, hogy visszakozzon. Különben is, ha Bixby nagyon akarja, még mindig hallgatózhat az ajtóban, még akkor is, ha a hely tiszta. – Igazad van. Egyenes kérdéseket teszünk fel, aztán aki érdekesnek tűnik, azt bevisszük a központba. – A férfi felé bólintott. – Mitchell nyomozó vagyok, ő pedig Solliday főhadnagy. Jöjjön be, kérem, és foglaljon helyet. – Devin White vagyok. – A magával hozott tankönyvet az asztalra csúsztatta, és leült, a szemében döbbenet és gyász tükröződött. – Most hallottam. El sem hiszem. Láttam a hírekben, hogy tűz volt, de álmomban sem gondoltam volna, hogy Brooke az. – Fogadja őszinte részvétünket, uram – mondta Mia gyöngéden. – Föl kell tennünk néhány kérdést. A férfi idegesen megmozdította a kezét, és az aj-| tóra lesett. – Igen, igen, természetesen. Reed az asztalra helyezte a diktafont. – Jól ismerte Miss Adlert? – Nem. Még nem dolgozott itt olyan régóta. Csak az utóbbi egy hétben ismertem meg kicsit job-i. bán. Úgy értem, láttam az iskola területén, de csak ezen a héten beszélgettünk először. – Ön milyen régóta tanít itt, Mr. White? – kérdezte Mia. – Öt hónapja. A nyár elején kerültem ide. – Mikor látta utoljára Miss Adlert? – Tegnap este – felsóhajtott, majd előrehajolt. – Nézze, nyomozó, meg kell mondanom, hogy ezen a ponton már az is idegessé tesz, hogy önökkel beszélek – suttogta. – Miért? 393

– Mert Brooke beszélt magukkal, és meghalt – csattant fel, majd suttogva folytatta. – Brooke tegnap összevitatkozott Bixbyvel. Csak a végét hallottam, de Bixby megfenyegette, hogy kirúgja. Azt követelte Brooke-tól, hogy mondjon fel. Brooke azzal fenyegetőzött, hogy a sajtóhoz megy. Annyira kiborult, aggódott, hogy fizetésképtelenné válik. Elvittem a Flannagan'sbe, hogy megnyugtassam. Ez egy bár, a tanári gárdából sokan itt lazítunk munka után. – Mikor köszöntek el egymástól? – kérdezte Reed. – Fél nyolckor – mondta normál hangerővel. – Brooke a kelleténél több sört ivott, ezért hazavittem a kocsimmal, és felkísértem a lakásig. Onnan egyenesen hazamentem. Brooke azt mondta, hogy az egyik barátja majd behozza dolgozni, és majd suli után elvihetem a Flannagan'sbe a kocsijáért. De ma reggel nem jött be. Azt hittem, megingott, és mégis felmondott. Tehát nem a gyilkos vitte el Brooke kocsiját, szóval semmi sem segítené őket, hogy az elkövetőt azonosítsák, hiába találnák meg az autót. – A Flannagan's közel van? – kérdezte Reed. – Úgy másfél kilométerre lehet innen. Annyira ideges volt a miatt a könyv miatt, amit feladott olvasni. A legyek ura miatt. Aggódott, hogy Mannyt a gyújtogatás felé terelte vele. Brooke félt tőle. – És félt még valaki mástól is? – kérdezte Reed, mire White vállat vont. – Jeff DeMartinótól kiverte a víz, de ő mindenkire a frászt hozza. Mia följegyezte a nevet. – Ez egy diák?

394

– Igen. Okos kölyök. Nagy bajkeverő. Julian azt mondta, szociopata. – Még valaki? – kérdezte Mia. – Bárt Secresttől ideges lett. De ennyi. – Még egy kérdés. – Mia a férfi szemébe nézett. – Hol tartózkodott tegnap éjjel három és négy között? A férfi elfehéredett. – Gyanúsított vagyok? Gondolom, muszáj. Otthon voltam. Aludtam. – Valaki meg tudja ezt erősíteni? – kérdezte Mia kedvesen. – A menyasszonyom. Mia nagyot nézett. – De én azt hittem, ön és Miss Adler... – Csak barátok voltunk. Segítettem neki, amikor megijedt. De semmi romantikus. Mia átadta neki a névjegyét. – Köszönöm. Kérem, hívjon fel, ha eszébe jut valami. White felállt, és a hóna alá vette a könyvet. – Figyeljék Bixbyt, jó? – suttogta. – Sosem gondoltam volna, hogy a pasas... gonosz lenne, de most már nem vagyok olyan biztos benne. Mia nem válaszolt White Bixbyről alkotott sommás ítéletére. – Köszönöm, Mr. White. Nagyra értékeljük az információkat. – Mia kinyitotta az ajtót, és szembe találta magát a kint várakozó savanyú arcú Marcy-val. White zavartan oldalra nézett, majd ellépett a nő mellett, aki összevonta a szemöldökét. – Unger őrmester vár odakint. Azt mondja, már várják.

395

– Igen. Tudna adni egy másik helyiséget is? Unger őrmester újra leveszi az ujjlenyomatokat minden alkalmazottól és diáktól. Marcy kihúzta magát. – Dr. Bixby ezt nem hagyta jóvá. – Dr. Bixbynek nem kell jóváhagynia – mondta Mia szelíden. – Az állam kéri az ujjlenyomatvételt. Okunk van azt feltételezni... hogy hibák vannak a nyilvántartásukban. Kérem, keressen az őrmesternek egy helyiséget. Egy asztalra lesz szüksége, és hálózati csatlakozóra. Reed hátradőlt a székében. – Szerintem legelőször Bixby ujjlenyomatát kellene levenni. – Egyetértek – sóhajtott fel Mia. – Nem csoda, hogy Bixby tudni akarta, mit mondott Brooke, mielőtt meghalt. Bombaként robbant. Folytatjuk a tanárokkal való elbeszélgetést, míg Jack összeállítja a felszerelését – kidugta a fejét az előtérbe. – A következő bejöhet. November, 30-a, csütörtök, 10.15 – Kérem, foglaljon helyet, Miss Kersey! – Látszott, hogy Jackie Kersey az imént még keservesen zokogott, az arca vörös volt, és feldagadt. – Mitchell nyomozó vagyok, ő a társam, Solliday főhadnagy. Fogadja őszinte részvétemet, asszonyom, de föl kell tennünk néhány kérdést. Ugyanezeket a szavakat mondta a matematikatanárnak, a történelemtanárnak és a könyvtárosnak is az ezt megelőző beszélgetések során, de a szavai egy árnyalattal sem lettek kevésbé őszinték. Kersey reszketve bólintott.

396

– Elnézést, de úgy látszik, egyszerűen nem tudom abbahagyni a sírást. Mia megszorította a kezét. – Semmi baj. Mit tanít itt az iskolában, Miss Kelsey? A nő szipogott, majd mély levegőt vett. – Földrajzot tanítok a felső tagozaton. – Mit tudna elmondani Miss Adlerről? Jackie Kersey a kezét tördelte. – Brooke fiatal volt. Tele... lelkesedéssel. Ezen a helyen ezt elég hamar el lehet veszíteni. Jót akart tenni, el akarta érni ezeket a gyerekeket. – Valamelyiket különösebben? – Aggódott Manny miatt – összevonta a szemöldökét. – És félt Jefftől. Négy tanárból mind a négy megemlítette ezt a Jeffet, gondolta Reed. – És ön? – kérdezte Mia csöndesen. – Fogalmazzunk úgy, örülök, hogy be van zárva. Amikor tizennyolc éves lesz, a válaszom az lesz, hogy igen. – Mennyire ismerte Miss Adlert? – kérdezte Reed. – Nagyjából annyira, mint mindenki más. Még csak most kezdett el kibújni a csigaházból. Meggyőztem hétfőn, hogy munka után jöjjön el a Flannagan'sbe. Devin is jött, és Brooke kedvelte. – És Mr. White is kedvelte őt? – kérdezte Mia halkan. – Devin mindenkit kedvel – halványan elmosolyodott. – És ha valakit sikerül belerángatnia a focitippjátékba, akkor még jobban kedveli. De igen, kedvelte Brooke-ot. – Ahogy egy barátnőt szokás?

397

– Láttam, hogy többször is a mellét bámulja, ezért gondolom, hogy vonzódott hozzá, de a legjobb tudomásom szerint az iskolán kívül nem találkoztak. Nézzék, mindannyian tudjuk, hogy itt jártak tegnap. Valamiért Brooke belekeveredett és meghalt. Nem akarok érzéketlen lenni, de mi, a többiek, veszélyben vagyunk? Mia épp elég sokáig habozott ahhoz, hogy Jackie Kersey elsápadjon. – Sehova ne menjen egyedül. – Szent isten! – suttogta Kersey. – Ez a hely tiszta rémálom. Tudtam. Reed összevonta a szemöldökét. – Mit tudott, asszonyom? – Azért jöttem ide, mert a régi iskolámat bezárták, és szükségem volt egy állásra. De sosem voltam vele kibékülve. Ennél többet nem mondhatok, mert ez csak egy benyomás. Mia megszorította Kersey kezét, mielőtt átadta volna neki a névjegyét. – Bízzon az ösztöneiben, Miss Kersey! Azért vannak. Legyen óvatos, és vigyázzon magára! Amikor a nő elment, Mia odalépett Reedhez, és nekitámaszkodott az asztalnak. – Kersey nem tudta, hogy White-nak már menyasszonya van – suttogta. – Tudom. – Reed elővette Kersey adatlapját. – Még csak nyolc hónapja van itt. – Fölnézett, és hirtelen összeállt a kép. – Észrevetted, hogy ebben az iskolában egy tanár sem tanít két évnél régebben? De az iskola öt éve működik. Ahogy Bixby és Thompson is öt éve van itt. Secrest pedig négy éve.

398

– Huh – Reed látta, hogy Mia ezen nem gondolkodik el, de a reggeltől eltérően, most nem lett ingerült, hogy Reed megelőzte. – Igazad van. Lucas, Celebrese, a történelemtanár, a könyvtáros, White, Kersey. Mindannyian kevesebb mint két éve vannak itt. – A hüvelykujját végighúzta az iratkupacon, és megszámlálta őket. – Nagyjából két tucat. Nézzük át, mielőtt a többi tanárral beszélnénk, hátha mindegyikükre igaz. – Lenyűgözve biccentett Reednek. – Szép volt. Ettől az egyszerű dicsérettől nem kellett volna ennyire boldognak lennie, de az volt. Félretolta az érzést, és kinyitotta az első dossziét. – Én olvasom, te jegyzetelsz? Mia meglengette a tollát. – Vágjunk bele! – Megnéztek három aktát, mindhárom alkalmazott kevesebb mint egy éve lépett be. Ekkor Jack kopogott be az ajtón. – Bemutatom Jamest. Takarítani jött. Willis mindjárt elkészül, és kezdődhet az ujjlenyomatvétel. Csak azért jöttem, hogy megnézzem, minden rendben van-e. Ahogy a nagykönyvben meg van írva. Nem akarok kérdéseket arról a gazdátlan ujjlenyomatról, amikor végeztünk. Reed és Mia követte Jacket a másik előadóba, ahol egy tiszt épp akkor kötötte össze a szkennert egy laptoppal. – Thompson ujjlenyomatát az irodájából kell megszerezni – mondta Reed. – Eltűnt. – Érdekes. Leveszem az ujjlenyomatát, és Willis addig elkezdheti behívni az alkalmazottakat. – Spinnelli küldött egységeket, hogy őrizzék a kijáratokat? – kérdezte Mia. – Nem láttam őket, amikor ideértem – mondta Jack. 399

Willis fölnézett. – Rögtön utánam érkeztek meg. Én pár percet késtem. – Willis megállt a sárga lámpánál – morgott Jack. Willis odakacsintott Miára. – Piros volt. Meg kellett volna bírságolnom magam. – Mi ez az egész? – Bixby az ajtóban állt, rettentő mérgesen. – Idejönnek, és ujjlenyomatot vesznek tőlünk, mintha közönséges bűnözők lennénk. Ez felháborító! – Nem, nem az – mondta Reed türelmét vesztve. – Négy nő van a halottasházban, dr. Bixby. Az egyik a maga alkalmazottja. Azt gondolnám, tudni szeretné, ki a felelős. Azt gondolnám, egy kicsit félne maga is. Bixby egy kicsit elsápadt. – Miért kéne félnem? – Nem tudom elképzelni, hogy nincsenek ellenségei – mondta Reed csöndesen. – Szóval tegyen magának egy szívességet, és ne zavarjon minket. Sőt, inkább vezesse Unger őrmestert dr. Thompson irodájába, és hagyja dolgozni. Bixby mereven bólintott. – Erre, uram. Mia Reedre mosolygott. – Szép volt – mondta megint, épp amikor megcsörrent a mobilja. – Spinnelli az – súgta. – Itt Mitchell... Uh. Hm... – A szeme elkerekedett. – Ó, basszus, Marc. Ugye, csak viccelsz?! – felsóhajtott. – Még nem. Willis épp most akarta kezdeni. Köszi. – Lecsapta a mobil fedelét. – Nos, úgy tűnik, megtaláltuk Thompsont. Reed hátradőlt, és Mia kétségbeesett arcát nézte. Azonnal megértette. – Mennyire halott? 400

– Nagyon, nagyon. Valaki átvágta a torkát. Egy fickó találta meg, aki épp munkába ment. Meglátta az út szélén a kocsit, olyan volt, mintha sár száradt volna a szélvédőjére. Kiderült, hogy a sár vér. A kocsi dr. Julian Thompson nevére van bejegyezve. Menjünk. Kifelé menet Mia megkereste Secrest irodáját. – Egy kis időre el kell mennünk. – Nézzék el nekem, ha nem sírok – mondta a férfi gúnyosan, keresztbe font karral. – Nem is akarja tudni, miért? – kérdezte Mia. – Kellene? Mia mérgesen fújta ki a levegőt. – Az isten verje meg, milyen rendőr volt maga, Secrest? A férfi szeme megvillant. – Hajdani rendőr, nyomozó. – Thompson meghalt – mondta Mia, mire a férfi arca megrándult, de azon nyomban ismét merev lett, akár a kő. – Mikor? Hogyan? – Nem tudom, mikor, és nem mondhatom meg, hogyan – csattant fel Mia. – Míg nem vagyunk itt, Unger őrmester leveszi az alkalmazottak és a diákok ujjlenyomatát. A férfi megdermedt. – Miért? Reed megköszörülte a torkát. – Mert pontatlanságokat találtunk a nyilvántartásukban, Mr. Secrest – mondta Reed higgadtan. – Nagyra értékelnénk az együttműködését. A férfi bólintott.

401

– Még valami, főhadnagy? – És Reed kis híján hátrahőkölt a férfi udvarias hangnemétől, amely éles ellentétben állt a gúnyos hangsúllyal, ahogy Miával beszélt. Mia félrehajtotta a fejét, ügyet sem vetve a pofonra. – Igen. Senki, de senki nem jöhet be, vagy hagyhatja el az épületet. Bárkit, aki megkísérli, bevisszük az őrsre. Mindannyian lezárás alatt vannak, míg el nem intézzük az ujjlenyomat ügyét. Érthető, Secrest? – Tökéletesen. – A mosolya inkább tűnt vicsorgásnak. – Asszonyom. – Jó – mondta Mia. – Amint lehet, visszajövünk.

402

Tizenhatodik fejezet November 30-a, csütörtök, 10.55

– Jesszus – húzta el a száját Mia, ahogy odasétált Thompson Saabjához. Ez volt az első szó, amit kiejtett az óta, hogy eljöttek a Remény Központjából. Miát megint felbosszantotta, hogy közbelépett, hogy elsimítsa a dolgot. De fontos volt, hogy Secrest higgadt maradjon, és Mia nem segített ebben. De a Secrestről való gondolatai köddé váltak, amikor meglátta Thompsont a kormány mögött. A férfi feje félrebillent, akár csak egy rongybabáé, amelyből kihullott a tömés. Mindent vér borított. Mia óvatosan bedugta a fejét az ablakon. – Szent isten. Egészen a csontig átvágta. – A fej egy nagyjából nyolccentis bőrdarabon lóg – mondta az orvos szakértő technikus. – Csodás – dörmögte Mia. – Még mindig be van kapcsolva a biztonsági öve. Az tartotta függőleges testhelyzetben.

403

A technikus jegyzetelt. – Azt mondják, a biztonsági öv életeket ment. Neki nem segített. – Ez nem vicces – csattant fel Mia. – A rohadt életbe! Az orvos szakértő úgy nézett Reedre, mintha a szemével azt kérdezné, ez vajon most a hónapnak az a bizonyos napja-e, de Reed a fejét rázta. – Ne... – formálta az ajkával némán. – A halál beálltának ideje? – kérdezte Mia keserűen. – Kilenc és éjfél között. Szóljanak, ha mozgathatom. Sajnálom – tette hozzá. – Néha a viccelődés veszi el a helyzet élét, amikor ilyen holttestet találunk. Mia mély levegőt vett, majd kiengedte, és szomorú mosollyal az arcán a fiatal orvos szakértő technikushoz fordult. Hunyorogva nézett a jelvényére. – Elnézést, Michaels. Fáradt vagyok, és ki vagyok akadva, ezért dörrentem magára. – Megint bedugta a fejét a kocsiba. – Látja valaki a kulcsait? – Nem. – A nő, aki a helyszínelők egyenruhájában vizsgálódott a kocsi túloldalán, most felállt. – Még nem nyúltunk hozzá. Lehet, hogy a kulcsok alatta vannak. Mia kinyitotta a vezetőülés mögötti hátsó ajtót. – Az elkövető itt ült hátul. Elkapta a hajánál fogva, hátrarántotta, és elvágta a torkát. Dulakodásnak bármi nyoma, vagy féknyom, vagy horpadás a kocsin? Erőszakkal kényszerítették, hogy álljon félre? A helyszínelők technikusa a fejét rázta. – Körbenéztem a jármű körül. Sehol egy karcolás. Ez a kocsi vadonatúj. Elég drága autó ahhoz, hogy ne lopják el.

404

– Luxuskocsi intézeti fizetésen... – dünnyögte Mia. – Megmozgathatják, ha készen állnak. Az orvos szakértő technikusok nekiveselkedtek, rögzítették Thompson fejét, hogy ne szakadjon le teljesen a nyakáról. – Gyűrűt visel – jegyezte meg Reed. Mia fölemelte Thompson fejét. – Rubint. Fogadni mernék, hogy igazi. Ezek szerint nem rablás. – Rablásnak gondoltad volna? – kérdezte Reed, mire Mia megrázta a fejét. – Nem. A pénztárcája még mindig ott van a farzsebében. A mobil az elülső zsebben. – Kivette, és megnyomkodta a gombokat. – Hat kimenő hívása volt tegnap délután. – A szeme összeszűkült. – Négy a 708-555-6756-ra, egy nekem és egy... Ez a szám a fogdáé. – Gyorsan elővette a saját telefonját, és tárcsázott. – Jó napot, Mitchell nyomozó vagyok, a gyilkossági ügyosztálytól. Tett önöknél látogatást egy dr. Julian Thompson nevű férfi az elmúlt éjjel? – A szemöldöke a magasba szökött. – Köszönöm. A zsebébe mélyesztette a telefont, fölnézett, bele Reed szemébe, először az óta, hogy elhagyták a Remény Központját. – Meglátogatta Manny Rodriguezt – mondta. – Öt perccel azelőtt jelentkezett ki mint látogató, hogy fölhívta a hangpostámat tegnap este. – Le tudod nyomozni a másik számot? – kérdezte Reed. – A körzetszám alapján fogadni mernék, hogy eldobható mobil lesz – mondta Mia. Michaels, aki épp Thompson fejét rögzítette, fölnézett. – Föl is hívhatná. Mia rámosolygott. 405

– Megtehetném, de akkor megtudná, hogy megtaláltuk Thompsont. Nem vagyok benne biztos, hogy föl akarom fedni magam. De koszi. – Megpaskolta a fiatalember vállát. – És, Michaels... Az a beszólás a biztonsági övről. Igazából poén volt. Igazi kamaszos, „oldjuk kicsit a feszültséget" módon. – Fáradtan fölnevetett. – Bárcsak nekem jutott volna az eszembe. Michaels arca őszinte együttérzést tükrözött. – Bármikor felhasználhatja, nyomozó. November 30-a, csütörtök, 11.45 Solliday leparkolt a terepjáróval. – Ha elsütök egy kamaszpoént, akkor újra szóba állsz velem? Mia összevont szemöldökkel nézett föl. Reed megzavarta a gondolatmenetét. – Mia, az utolsó két órában olyan elutasítón viselkedtél velem. Készen vagyok hason csúszni előtted. Mia szája fölfelé kunkorodott. – Csak odafelé viselkedtem úgy. Visszafelé csak gondolkodtam. De egy kis hason csúszás nem fog megártani. Reed fölsóhajtott. – Direkt bosszantottad föl Secrestet. Erre nem volt szükség. Elvigyorodott. – De olyan jólesett. – Még szükségünk lehet rá. – Ó, rendben. De sokkal jobban érezném magam, ha tudnám, miért hagyta ott a chicagói rendőrséget idő előtt. – Én meg sokkal jobban érezném magam, ha tisztelne téged. Mia vállat vont. 406

– Folyton ezt kaptam az öregemtől. – Kiszállt, mielőtt Reed föltette volna azt a kérdést, amelyet annyira nyilvánvalóan fel akart tenni. – Nézzük meg, mire jutott Jack! Secrest a bejárati ajtóban várta őket. – Nos? – Meghalt – mondta Mia. – Átvágták a torkát. Értesítenünk kell a legközelebbi hozzátartozóját. Ez alkalommal Secrest arca sokkal szembetűnőbben rándult meg. Kinyitotta a száját, hogy megszólaljon, majd megköszörülte a torkát. – Elvált – suttogta. Elnézett oldalra, egészen elsápadt. – De ismerem a volt feleségét. Előkeresem a számát. – Hozza oda, ahol Unger dolgozik az ujjlenyomatokkal – mondta Mia. Igyekezett kedves lenni. – Köszönöm. Willis épp akkor vette le Atticus Lucas virsli-ujjairól a lenyomatot, amikor beléptek a helyiségbe. – Mr. Lucas – szólalt meg Mia. – Köszönöm az együttműködését. – Nincs rejtegetnivalóm. – Kiballagott, és Mia becsukta mögötte az ajtót. A mobil ujjlenyomat-leolvasó egység digitális rendszer volt, tintamentes. Amint az ujjlenyomatot beszkennelték, azonnal össze lehetett vetni az adatbázissal. Jack felpillantott a laptopja képernyőjéről. – Mindkét helyiség tiszta. Nem kell poloskáktól tartani. Te mit találtál? – Thompson meghalt. A torkát átvágták. Tegnap este meglátogatta Manny Rodriguezt. Jack nagyot nézett. – Érdekes. 407

Solliday odahúzott egy széket, és Jack képernyőjét nézte. – Nos? – Egy kivételével az összes alkalmazottól vettem ujjlenyomatot. Megkértem a házisárkányt, hogy hívja ide a pasast. De csak a hangosbeszélőn szólt neki. Amikor levettük az ujjlenyomatát, nekiállunk a diákoknak. Mia szája megremegett. Marcy, a házisárkány Tetszett neki. De elkomolyodott, ahogy végignézett az ujjlenyomatos kártyákon. – Szóval találtál nyilvánvaló különbségeket? – Bocs, Mia. Mindenki ujjlenyomata egyezik azzal, ami az állami adatbázisban van. – És az ujjlenyomat-kártyák, amelyeket Bixby adott? – kérdezte Solliday. – Csak egy kedves szuvenír, amelyet az ujjlenyomatot levevő cég ad, komolyan. A hivatalos lenyomat, amely szerint dolgozom, az az, ami az állami rendszerben van. És egyik sem passzol azzal az ujjlenyomattal, amelyet a rajzteremben találtunk. – Ki az a tanár, akiét még nem vetted le? – kérdezte Solliday. Kopogtattak az ajtón, Mia kinyitotta, és Marcy, más néven házisárkány, állt odakint. – Mindenütt kerestem Mr. White-ot. Az épületben sehol sem találom. Secrest komor arccal lépett a nő mögé. – És a kocsija sincs a parkolóban. Mia agyában zakatolni kezdtek a fogaskerekek. – Basszus. Ó. Basszus.

408

– Nem tűnhetett el – mondta Jack. – Egész délelőtt odakint volt egy egység. – Még itt állt, amikor Marcy bejelentette, hogy megérkeztél, Jack – emlékezett vissza Mia. – Biztosan hallotta, hogy készülünk az ujjlenyomatvételre. Willis pár perccel később érkezett, és akkor értek oda az egységek a főkapuhoz. – Thompson – mondta Solliday a fogát csikorgatva. – A mobilszám. Tegnap éjjel White-ot hívta. Solliday elrohant a tanári adatlapokért, amelyeket a másik előadóban hagyott. Mia utána sietett, és átnézett a férfi válla fölött. – Kérlek, mondd azt, hogy White mobilja nem 708-5556756. – De az. – Solliday fölnézett, ugyanazzal a kétségbeeséssel a szemében, mint amit Mia érzett. – White volt. Eltűnt. Mia ökölbe szorította a kezét maga mellett, és lehajtotta a fejét. – A kibaszott kurva életbe. – Fáradt kétségbeesést érzett. – Kisiklott az ujjaink közül. – Brooke Adler arca jelent meg lelki szeme előtt, ahogy ott feküdt pár órával ezelőtt összeégve, őrjítő fájdalmak között. A nő az utolsó erejével is kapaszkodott az életbe, hogy fontos információkat adhasson nekik. Számolj tízig. Menj a pokolba. Ennek alapján fogják megtalálni azt a rohadékot. – Keressük meg! Mielőtt még valakit megöl. November 30-a, csütörtök, 12.30 – Beacon Inn, River Forest. Kerry vagyok. Miben segíthetek? 409

Hátát a telefonfülkének támasztotta, a szeme az utcát pásztázta, készen a menekülésre. – Jó napot. Kapcsolná nekem Joseph Dougher-tyt, kérem? – Elnézést, uram, de Doughertyék tegnap kijelentkeztek. Valahogy erre magam is rájöttem. – Istenem. Mike Drummond használtautó-kereskedéséből telefonálok. Hallottuk, hogy elvesztették az otthonukat, és föl szerettünk volna nekik ajánlani az egyik autónkat, amíg a biztosításuk nem teszi lehetővé nekik egy másik beszerzését. Tudna adni továbbítási címet vagy telefonszámot? – Nézzük csak... – Hallotta, ahogy a nő pötyög a billentyűzeten. – Meg is van. Mr. Dougherty azt kérte, hogy a küldeményeket a Harmony Avenue 993-as címre továbbítsuk. – Köszönöm. – Elégedetten tette le. Most azonnal el is indul oda, hogy megnézze, tényleg ott vannak-e. Nem fogja hagyni, hogy harmadszor is kicsússzanak kezéből. Visszaszállt a lopott kocsiba. Belül a düh majd elemésztette, de kívül majd megfagyott. Úgy kellett eljönnie a Remény Központjából, hogy semmit nem vitt magával, csak a ruhát, amelyet viselt, és a könyvet, amelybe a cikkeit tette. És egyetlen percen múlt az egész. Félsaroknyira volt, amikor egy járőrautó hajtott be a főkapuhoz. Gyorsan otthagyta a kocsit, és ellopott egy másikat, hátha azonnal észreveszik, hogy eltűnt az épületből. Az a rohadt ribanczsaru. Sokkal hamarabb jött rá, hogy nem stimmelnek az ujjlenyomatok, mint várta. Azt hitte, még legalább egy napja lesz. A francba. Egyelőre a lehető legkevesebb csomaggal kell utaznia. Épp csak annyi időre rohant haza, hogy a ház asszonyának egy kis meglepetést hagyjon, és elhozza a maradék hét tojást. Gondoskodnia kellett 410

róla, hogy a nő, aki ennyi hónapon át főzött és mosott rá, nem adja fel a zsaruknak, mert nagy tervei vannak a kis bombáival. És amikor minden leülepszik, visszamegy a házba a többi holmijáért. Annak az életnek az emlékeiért, amelyet most hátrahagy. Aztán új életet kezd, mihelyst a harag minden forrása megsemmisítve. Végre szabad lesz. November 30-a, csütörtök, 14.45 – Megeszed azt a pár szem sült krumplit? – kérdezte Murphy, és Mia átnyújtotta neki a műanyag dobozt. Spinnelli asztala körül ültek, Reed és Mia, Jack és Westphalen, Murphy és Aidan. Spinnelli föl-le járkált, a bajsza komoran lefelé konyult. – Szóval fogalmatok sincs, merre lehet? – kérdezte Spinnelli harmadszor is. – Nincs, Marc – mondta Mia ingerülten. – A cím, amelyet a személyzeti lapon megadott, hamis. Azt mondta nekünk, hogy van menyasszonya, de az iskolában senki még csak a nevét sem tudta. Nincs hitelkártyája. Kipucolta a bankszámláját, amelyhez egy postafiók címét adta meg a főpostán, legalább egymillió másik emberrel egyetemben, akik nem akarják, hogy megtalálják őket. Kiadtuk a körözést a kocsijára, de eddig nem került elő. Szóval nincs fogalmunk. Nem tudjuk, hol van. Spinnelli szeme villámokat szórt. – Ne gúnyolódj velem, Mia. Mia felfújta magát. – Álmomban sem jutna eszembe, Marc.

411

– Mit tudunk Devin White-ról? – vetette közbe Westphalen olyan hangsúllyal, amitől Reednek az volt a benyomása, hogy az idős férfi már többször is kénytelen volt lenyugtatni őket. – Huszonhárom éves – válaszolt Reed. – Most június óta tanít matematikát a Remény Központjában. Azelőtt a delawarei Drake Egyetemre járt. A személyzeti lapján lévő önéletrajz szerint matematikatanárként végzett, és az iskola golfcsapatában játszott. Az egyetemi dékáni hivatal megerősítette, hogy az ő diákjuk volt. – Valahol laknia is kellett – mondta Spinnelli. – Hova küldték a csekkjeit? – Közvetlen banki átutalással kapta a fizetését – válaszolt Reed. – Vettünk ujjlenyomatokat a kávésbögréről, amelyet az osztályteremben hagyott – mondta Jack. – Egyeznek azokkal, amiket eddig kerestem, szóval nem álltam neki a diákok ujjlenyomatának levételéhez. – Hogyan jutott át a háttérellenőrzésen? – tette föl a kérdést Aidan. Jack vállat vont. – Beszéltem a céggel, amelyik a Remény Központjának nyújtja ezt a szolgáltatást. Megesküdtek rá, hogy vettek ujjlenyomatot a pasastól, és fel is töltötték a rendszerbe. – Valamikor dolgoztam hajdani bűnözőkkel egy rehabilitációs programban – mondta Westphalen. – A drogtesztes napokon fizettek másoknak a vizeletükért. Le kellett cserélnünk a rendszert. Az egyikünknek be kellett mennie a vécébe ezekkel a fickókkal, és figyelni őket, ahogy mintát adnak. Mindenki fintorgott. 412

– Köszönjük az izgalmas beszámolót, Miles – mondta Spinnelli szárazon. Westphalen elmosolyodott. – A mondanivalóm lényege az, hogy ha White nem akart bekerülni a rendszerbe, akkor megvannak rá a módszerek, hogy elkerülje, ha az ujjlenyo-matos cég biztonsága kellően laza volt. Spinnelli leült. – Mennyire jó hírű ez a cég? Jack megint vállat vont. – Ez egy magáncég. A régió számos vállalata számára végzi az alkalmazottak ujjlenyomatvételét. Gondolom, lehetséges, hogy White szerzett valakit, hogy átvegye a helyét, de miért tenne ilyet? Az ujjlenyomata nincs bent a központi nyilvántartásban. Murphy elgondolkodva húzta el a száját. – Lehet, hogy attól tartott, bent van. – Lehet, hogy korábban letartóztatták kihágásért – merengett Mia. – De még így is megjelent volna a nyilvántartás ellenőrzésekor. Hacsak nem... Ennek a pasasnak nincsenek hitelkártyái, és minden címe, amelyet megadott, hamis. Eléggé a radar alatt repül. Mi van, ha a Devin White név is hamis? – Az egyetem megerősítette, hogy odajárt – mondta Reed. Kimerültén húzta végig a tenyerét az arcán. – Kitüntetéssel végzett. – Igen, de csak azt erősítették meg, hogy Devin White oda járt. – Mia félrehajtotta a fejét. – Tudunk képet kérni az egyetemtől? Egy évkönyvből vagy valahonnan? Aidan fölállt. 413

– Utánajárok. Murphy, mondd el nekik, mit találtunk. – Találtunk egy szomszédot, aki emlékszik arra, hogy tegnap este Adlerrel látott egy férfit, akire illik White személyleírása – mondta Murphy. – Fölsegítette Adlert a lépcsőn a lakásáig. – Ez egybevág White elmondásával. A csapos említette, hogy Adler három sört ivott meg. A kocsija még mindig a bár előtt volt. Ezt eddig is tudtuk. Mi van még? – kérdezte Mia türelmetlenül. Murphy a fejét rázta. – Elég ingerlékeny vagy ma. Ahogy ajtótól ajtóig jártunk, egy nő kezdett el üvölteni velünk, hogy valaki ellopta a kocsiját. Egy tízéves Hondát. – Amivel White elmenekült – mondta Reed. – De egyre jobb lesz. – Murphy magasba emelte a szemöldökét. – GPS volt benne. Utólag beszerelve. Mia felült. – Ne már! Valószínűleg egy öreg kocsit választott abban a hiszemben, hogy nem lesz benne GPS. És hol találtátok meg? – kérdezte. – Egy 7-Eleven üzlet parkolójában a Chicagóhoz és a Wessexhez közel. Reed összevonta a szemöldökét. – Várj! – Az előtte heverő papírkupacból elővette a listát White banki tranzakcióiról. – Ez egy sarokra van attól, ahol néhány csekkjét készpénzre váltotta. Mia lassan elvigyorodott. – Ott lakik. Az a rohadék meggyilkolt két nőt, majd visszahajtott abba a kerületbe, ahol lakott, valószínűleg szépen hazasétált, és lefeküdt aludni. 414

Spinnelli felállt. – Kirendelek egyenruhásokat, hogy járják végig a környéket White fényképével. – A sajtóhoz is fordulhatunk – mondta Westphalen, mire Mia eltúlzott fintorral nézett rá. – Muszáj? – nyafogta. Spinnelli megértő pillantást vetett rá. – Ez a legközvetlenebb út. – De ne Wheatont vagy Carmichaelt, rendben? Mit szóltok Lynn Pope-hoz? Őt szeretjük. – Ne haragudj, Mia. Ezt kénytelen vagyok minden hírcsatornának átadni. De megpróbálom kikerülni Miss Wheatont. – Azzal elment, hogy megszervezze a keresést. – Basszus – Mia Westphalen felé fordult. – Ma beszéltél már Mannyvel? – Igen. – Thompson tegnap este bement meglátogatni Mannyt. Közvetlenül az előtt, hogy felhívott engem. Pár órával az előtt, hogy meghalt. Westphalen levette a szemüvegét, és megtöröl-gette. – így már érthető. Manny azt mondta, hogy az orvosa a lelkére kötötte, hogy senkivel se beszéljen. „Se zsarukkal, se ügyvédekkel, se agyturkászokkal." – Ezek szerint nem állt szóba magával. – Nem nagyon, nem. Őszintén rettegett, de nem Thompsontól. Annyit azért elmondott, hogy nem az ő ötlete volt kivágni a cikkeket. Valakitől kapta, de azt nem mondja meg, hogyan és kitől. Megkérdeztem, honnan szerezte a gyufát, de azt állította, hogy nem ő vette el, hanem valaki direkt odatette. Amikor megkérdeztem, miért tenne vele bárki is ilyet, 415

elzárkózott. Többet egy árva szót sem szólt, akárhogy igyekeztem kiszedni belőle valamit. Mia szemöldöke szinte összeért. – Paranoiás? – Nehéz megmondani további megfigyelés nélkül. Azt mondom, hogy pontosan annyira lenyűgözi a tűz, mint ahogy maga feltételezte, főhadnagy. Még akkor is, ha nem beszélt, a szeme felcsillant, amikor egy égő házról készült videofelvételt mutattam neki. Mintha nem tudná kontrollálni magát. Szerintem, ha tudta volna, hogy a gyufa ott van a szobájában, akkor nem lett volna képes ellenállni a kísértésnek, hogy használja. Tudni, hogy pontosan hol találták meg? Reed ingerült lett. Mintha Manny nem tudná kontrollálni magát! Az a gyerek imádja a tüzet. A gyerek rossz döntéseket hozott. Az agyturkász most megmutatja, milyen is igazából. És mivel annyira ingerült volt, a nyelvébe harapott, és inkább nem mondott semmit. – Secrest azt mondta, hogy az egyik magas szárú cipőjének az orrában volt eldugva – válaszolta Mia. Westphalen bólintott. – Nem éppen az a legbiztosabb rejtekhely. Mia zavartnak tűnt. – Azt akarod mondani, tényleg azt hiszed, hogy valaki direkt beletette a cipőjébe? Miért tenne ilyet bárki is? – Nem tudom. Te vagy a nyomozó. A főhadnagyod nagyon mérges rám. Reed igyekezett higgadt hangon megszólalni. – Igen, az vagyok. – Miért? – kérdezte Westphalen.

416

Reednek sikerült dühös fújtatás helyett rendesen kifújni a levegőt. – Manny Rodriguez nem egy távirányítású hip-nozombi – válaszolta. – Csak egy gyerek, aki hozott néhány rossz döntést. Valahányszor meggyújtott egy gyufát, tudta, hogy rosszat tesz, de mégis ezt választotta. Lehet, hogy nem ő lopta el a gyufát. Nem tudom. De azt sugallni, hogy önkéntelenül használná őket, nemcsak nevetséges, hanem veszélyes is. Westphalen derűje eloszlott. – Egyetértek. Reed szeme összeszűkült, nem bízott a hirtelen kapitulációban. – Maga tőrbe akar csalni. Westphalen arcára félmosoly ült. – Nem, dehogy, komolyan. Reed, nem gondolom azt, hogy bárki kevésbé számon kérhető lenne azért a döntéséért, hogy megszegi a törvényt. Ugyanúgy meg kell őket büntetni. De a képességük, hogy kontrollálják az impulzusaikat, néha gátolt. – A neveltetés miatt – mondta Reed kifejezéstelenül. – Egyebek között – Westphalen fürkészőn nézte. – Ezt sem fogadja el. – Nem, nem fogadom el. – És nem fogja elmondani nekem, hogy miért. Reed ellazította az arcát, és mosolyt erőltetett rá. – Nem igazán számít, vagy igen? – Szerintem nagyon is sokat számít – dörmögte Westphalen. – Én most leginkább azt keresném, mi váltotta ki ezt Devin White-ban. Mi miatt kezdte el? Miért? Feltételezhetjük, hogy Brooke megtorlás volt, de milyen

417

szerepet játszott a többi áldozat az életében, hogy ennyire meggyűlölte őket? Mia felsóhajtott. – Visszajutottunk az aktákhoz. Westphalen atyai elnézéssel mosolygott rá. – Ugyvalahogy. Hívjatok fel, ha szükségetek van rám. Mia nézte a férfit, míg ki nem ment, majd kérdőn Reed felé fordult. De a kérdést nem öntötte szavakba. – Beszéljünk Mannyvel, aztán vissza az aktákhoz! November 30-a, csütörtök, 15.45 Reed megvárta, amíg a fiú leül vele szemben. Mia az üveg mögött állt, és figyelt. – Szia, Manny. A fiú egy szót sem szólt. – Ma korábban jöttem volna be hozzád, de rengeteg dolgunk volt. Semmi. – Hajnali négykor kezdtem, amikor Mitchell nyomozóval kihívtak minket ehhez az igazán nagy tűzhöz – Manny álla szenvtelenül merev maradt, de a szeme felcsillant. – Nagy lángok mindenütt, Manny. Az egész ég világos lett tőle. Elhallgatott, hagyta, hogy a fiú parancsoljon a megindult nyáltermelésnek. – Miss Adler meghalt. Manny eltátotta a száját. – Mi? – Az irodalomtanárod meghalt. Abban a házban lakott, amelyet fölgyújtottak. Manny lesütötte a szemét. – Nem én tettem. 418

– Tudom. Manny fölnézett. – Nem akartam, hogy meghaljon. – Tudom. Egy pillanatig csak ült ott mélyeket lélegezve. – Nem beszélek magával. – Manny. – Reed megvárta, míg a fiú odafigyel rá. – Dr. Thompson is meghalt. Manny elsápadt, a döbbenettől egészen merev lett az arca. – Nem. Maga hazudik. – Nem hazudok. A saját szememmel láttam a holttestét. Átvágták a torkát. Manny arca megrándult. – Nem. Reed odacsúsztatta Manny elé a fényképet, amelyet Thompsonról készítettek a halottasházban. – Nézd meg magad... Manny nem volt hajlandó a képre nézni. – Vigye el! Bassza meg, vigye el! – Az utolsó szavakat már zokogva mondta. Reed visszahúzta a képet, és lefelé fordította. – Tudjuk, hogy ki tette. A fiú szemében kétkedés villant. – Nem beszélek magukkal. Még úgy járok, mint Thompson. – Tudjuk, hogy Mr. White volt. Manny lassan fölemelte a fejét, és a szemébe nézett. – Akkor miért kell velem beszélnie? – Dr. Thompson fölhívta Mitchell nyomozót rögtön az után, hogy tegnap este kijött innen. Azt mondta, sürgős. Aztán fölhívta Mr. White-ot. Pár órával később meghalt. Tudni 419

akarjuk, mit mondtál neki, amit el kellett volna mondania nekünk. – Nem kapták el White-ot. Reed a fejét rázta. – Nem. Es lehet, hogy nem is fogjuk, hacsak nem vagy egyenes velünk. Manny a fejét rázta. – Felejtse el. – Rendben. Térjünk vissza a gyufára. Szerinted hogyan került a cipődbe? Manny arckifejezése keserű lett. – Úgysem fog hinni nekem. – Hogyan hihetnék? Semmit sem mondtál el. A cipőd egész végig a szobádban volt? A gyerek átgondolta a kérdést. – Nem – mondta végül. – Egész nap nálam volt. Aznap volt a mi csoportunk tornatermes napja. – Mikor voltatok a tornateremben? – Ebéd után – hátradőlt. – Ennél többet nem fogok mondani. Engedjenek vissza a cellámba. – Manny, White idebent nem bánthat. Manny elmosolyodott. – Dehogynem. November 30-a, csütörtök, 16.45 – Kerestél? – kérdezte Mia, ahogy Sollidayjel megálltak Aidan asztala mellett. Aidan fölnézett.

420

– Igen. Fölhívtam White egyetemének dékáni hivatalát Delaware-ben, de már elmentek. Egy órával előrébb vannak, mint mi. De kapcsolatba tudtam lépni a tanulmányi osztály titkárnőjével. Nagyon segítőkész hölgy. Mia leült Aidan asztalának a szélére. – És mit mondott ez a kedves hölgy? Aidan átnyújtott neki egy sima papírra nyomtatott feketefehér fényképet. – Ezt faxolta át húsz perccel ezelőtt. Az osztályuk hírleveléből van, tavaly készítették az egyetemi jótékonysági golfversenyen. Bekarikázta Devin White-ot. Szemcsés, de látni lehet az arcát. Solliday előrehajolt Mia válla fölött, elég közel ahhoz, hogy ha elfordította volna a fejét, akkor meg tudta volna csókolni. Minél előrébb járt a nap, annál jobban várta az estét. De egyezséget kötöttek, és Aidan figyelte minden mozdulatát. – Eléggé hasonlít, nem? – suttogta Solliday. – Ugyanaz a magasság, ugyanaz a haj– és bőrszín. – Fölegyenesedett, és Mia végre levegőt mert venni. – De nem az a férfi, akivel reggel beszéltünk – mondta Mia. – Az arc nem ugyanaz. A legtöbb ember azonban a testalkatot és a haj meg bőrszínt veszi észre, hacsak nem nézik meg alaposan. Jól választotta meg, kinek a személyazonosságát lopja el. Fogadni mernék, hogy az igazi Devin White meghalt. A titkárnőnek megvolt a családjának vagy legalább egy kapcsolattartónak a telefonszáma? – Azt mondta, hogy White üresen hagyta a családra vonatkozó mezőt. Úgy sejtette, hogy nem volt élő rokona. Az anyja meghalt, és az apját sosem ismerte.

421

– Nos, és a segítőkész hölgy adott még valami hasznos információt? – Azt mondta, hogy Devin volt az egyik kedvence – mondta Aidan. – És hogy a fiatalember megígérte, hogy föl fogja hívni, ha megállapodott. De sosem hívta föl, és a titkárnő azt feltételezte, hogy nagyon lefoglalja az új élete. Delaware-ből Chicagóba ment egy állásinterjúra, de azt tervezte, hogy pár napot eltölt Atlantic Cityben. Ez elvileg valamikor június elején volt. Mia ereiben energia kezdett áramlani. – Ellenőrizhetjük a szállodákat, hátha White megszállt valamelyikben. – Már el is kezdtem – mondta Aidan, és mindkettőjüknek átnyújtott egy papírlapot. – Ezek a legnagyobb szállodák Atlantic Cityben. Ha felosztjuk magunk között, akkor gyorsabban végzünk. Mia elindult a lappal a saját asztala felé, de összevont szemöldökkel állt meg előtte. Egy videokazetta méretű, barna, bélelt boríték hevert a Burnette-akták tetején. Nyomtatott betűkkel az ő neve állt rajta. Nem volt rajta feladó. – Ez meg mi? Aidan odapillantott, és lassan felállt. – Nem tudom. Még nem volt itt, amikor kimentem a faxhoz. Meg kéne kérdezni Stacyt. Mia kesztyűt húzott. – Láttuk elmenni, amikor megérkeztünk. – Kirázott egy videokazettát a borítékból. Solliday asztalán még mindig ott állt a tévé és a lejátszó, ezért Mia betette a készülékbe. Holly Wheaton szomorú és komoly arca tűnt fel.

422

– Az egyik helyi rendőrtiszt gyermekének közelmúltbeli, tragikus meggyilkolása ürügyén szerettük volna közelebbről is megvizsgálni, hogy a rendőrségi munka milyen veszteségekkel jár a családtagoknak. A család sokszor nagy árat fizet azért, hogy egyik tagja a közt szolgálja. Néhányan, ahogy Caitlin Burnette is, bosszú célpontjává válnak, amiért a szüleik kiállnak a bűnözés ellen. – Szemét – suttogta Mia. – Roger Burnette szenvedését kihasználva akarja növelni azt a rohadt nézettséget. – Míg sokan – folytatta Wheaton komolyan – nem tudnak megbirkózni az abból adódó követelményekkel, hogy rendőrök a szüleik, és a másik irányba indulnak el. – A kamera váltott, és Mia gyomra összeugrott. Felnyitotta a száját, de egy szót sem tudott kinyögni. Solliday elkapta a karját, és lenyomta a székre. Kezét a vállán tartotta, és finoman megrázta. – Lélegezz mélyeket, Mia! Mia a szája elé tette remegő kezét. – Ó, istenem. Wheaton a mögötte látható téglaépület felé intett. – Ez a Hart Női Fegyház. Itt töltik büntetésüket azok a nők, akik különböző bűncselekményeket követtek el kábítószer birtoklásától kezdve egészen gyilkosságig. Különböző életúttal és családi háttérrel bíró nők töltik itt a büntetésüket. – A kamera ráközelített Wheaton fájdalmas arcára. – Még rendőrök családtagjai is. Az egyik ilyen rab Kelsey Mitchell. – Ez meg mi? – kérdezte Spinnelli a hátuk mögül. – Ó, istenem. Mia... Mia intett neki, hogy maradjon csöndben, ahogy Kelsey letartóztatási fényképe betöltötte a képernyőt. Kelsey elgyötörtnek, öregnek látszott, teljesen szétesett a kábítószertől. 423

– Csak tizenkilenc éves volt – suttogta Mia. – Kelsey Mitchellt huszonöt évre ítélték fegyveres rablásért. Egy rendőr lánya és egy rendőr húga. Az apja a közelmúltban hunyt el, de a nővére, Mia Mitchell nyomozó kitüntetett gyilkossági nyomozó, és a sors iróniája, hogy neki tulajdonítható, hogy sok nőt épp ebben az intézményben tartanak fogva, ahol a húgát is. – Meg fogják ölni. – Mia alig hallotta a saját hangját. – Meg fogják ölni Kelsey-t. – Felugrott, a szíve vadul dobolt. – Nem mutathatja be ezt a felvételt! Ez egy rohadt fenyegetés! A rohadt sztoriját akarja, és nem érdekli, hogy közben kinek esik bántódása. – Tudom. – Spinnelli kivette a kazettát a lejátszóból. – Most azonnal felhívom Wheaton producerét. Próbálj megnyugodni, Mia... – Komor arccal indult vissza az irodájába. Mia kinyúlt Solliday telefonjáért. – Magam hívom föl ezt a rohadt kurvát. Solliday elkapta a vállát, és maga felé fordította Miát. – Mia. Hagyd, hogy Spinnelli intézkedjen! – Mia megpróbált elhúzódni, de Solliday erősen fogta. Fájdalom lüktetett a vállában, és összerándult. – Hé, ez fáj! A férfi azonnal enyhített a szorításon, de nem engedte el. – Ígérd meg, hogy nem hívod fel Wheatont! Nem fenyegeted meg. Hagyod, hogy Spinnelli vegye a kezébe az ügyet. ígérd meg, Mia! Bólintott. Sollidaynek igaza van. Hirtelen túl fáradt lett ahhoz, hogy vitatkozzon. Fejét a férfi mellkasának döntötte. A férfi keze megfeszült, majd kitárta ujjait, habozott, mielőtt rátette volna Mia hátára, hogy közelebb húzza. 424

– Majd csak megoldódik – suttogta a hajába. Mia bólintott, próbálta visszanyelni a könnyeit. A rendőrök nem sírnak. Tudnia kellene. Bobby mondta. Gyakran. – Meg fogják ölni, Reed. – A férfi egy szót sem szólt, csak tartotta, míg Mia úgy nem érezte, hogy megint uralni tudja az érzéseit. Akkor elhúzódott, már nyugodt volt. – Jól vagyok. – Nem, nem vagy jól – mondta Reed csöndesen. – Az utóbbi pár hét maga volt a pokol. Sokkal jobban tartottad magad, mint bárki gondolta volna. – Ujjával följebb emelte Mia állát. – Még te sem gondoltad. A férfi szemében együttérzés és tisztelet tükröződött, és Mia mindkettőből vigaszt merített. Aztán arrább lépett, és észrevette, hogy Aidan figyeli, amitől elvörösödött. Összeszűkült szemmel nézett Aidanre, hátha ezzel elterelheti a figyelmet a nyilvánvalóan nyilvánosra sikeredett ölelésről. – Tudod, szerintem Jacob Continak mégiscsak igaza volt. Egy pillanatra Aidan szeme elkerekedett. Aztán akaratlanul is elvigyorodott. Erőt vett magán, hogy elkomolyodjon, és megfelelően mérgesen nézzen Miára. – Mia Mitchell. Szégyelld magad! Solliday zavartan nézte őket. – Ki az a Jacob Conti? Mia leült a székére az Atlantic City-beli szállodák listájával. – Rossz ember. Nagyon rossz. – Conti egy nagyon rossz ember volt, aki bosszút állt egy tévériporteren, aki kissé felkavarta a dolgokat, hogy hírt csináljon, és ezzel egy gyilkos figyelme Conti fiára terelődött. Conti bosszúja a fia haláláért hatásos és végleges volt. Szerencsétlenségére azonban 425

törvénytelen is. Mia kénytelen lesz a bosszúállás megszokottabb útját választani. – Egy régi ügy – válaszolta Aidan. – Még akkoriban, amikor a sógornőmet, Kristent zaklatta valaki. Solliday leült az asztalához, és nekiállt a szokott módszerességgel gépelni. Aztán elkerekedett szemmel nézett föl. – Tényleg rossz ember volt. Ezek szerint kikereste a régi ügyet. – Én mondtam. – És Reagannek igaza van. Szégyelld magad! – De hirtelen szikra gyúlt Reed szemében. – Nagyon rossz kislány vagy, Mia. Mia halkan fölnevetett, eszébe jutott, amikor a férfi legutóbb ezeket a szavakat használta. A következő pillanatban a nyugalma elszállt, és a rettegés ismét erőt vett rajta, ahogy Spinnelli ajtajára nézett. Ha Wheaton leadja a riportot, Kelsey élete teljes bizonyossággal veszélybe kerül. De hagyni fogja, hogy Spinnelli vegye a kezébe a dolgot. Egyelőre. – Hívjuk fel a szállodákat, aztán húzzunk haza! Doughertyék nagy furgonja végre beállt a Harmony Avenue 993. elé. Egy darabig azt hitte, a szállodás lány hazudott. Az nagy kár lett volna. A rádiót hallgatta. Senki sem jelentette még Tania eltűnését. És senki sem említette meg Niki Mar-kovot sem, azt a nőt, akinek otthon kellett volna lennie a két gyerekével, ehelyett pechére a Dougher-ty házaspár szállodai szobájában aludt. Ha a nők ott maradnának, ahol lenniük kellene, nem kerülnének ilyen bajba. Most Niki Markov halott, el van temetve, a saját bőröndjei lettek a végső nyughelye. Elvigyorodott. Nyughelyei, 426

pontosabban. Többes számban. A zsaruk sosem fogják minden darabját megtalálni. Doughertyék kiszálltak a furgonból, és elindultak egyenesen a hátsó bejárat felé JCPenney-s szatyrokkal a kezükben. Nagy valószínűséggel ruhákat vettek a régiek helyett, tekintve, hogy mindenük odaveszett. Nagy kár, hogy ezekre már nem lesz szükségük. Miután végez itt az éjjel, végez Chicagóban. Nekiindul délnek, a listáján szereplő utolsó nevek után. A gyomra megkordult, emlékeztetve, hogy reggel óta nem evett. Elindult a kocsival, tudta, hogy amikor visszatér, itt lesz a cselekvés ideje. És a vén Dougherty nyanya végre meghal. – Mia, ide tudnál jönni egy percre? – Spinnelli az irodája ajtajában állt. A nő aggódó pillantást vetett Sollidayre és Aidanre, ahogy odament a főnökéhez. – Tessék? – Odabent. Csukd be az ajtót! A riporterek a legalacsonyabb rendű életformák a földön. Mia szíve elszorult. – Le fogják adni a riportot. – A gyomra is elszorult. – Ó, Marc. – Nyugi. Beszélten Wheatonnal. Ragaszkodik ahhoz, hogy a felvétel tévedés volt. A sajtótájékoztatónak a másolatát akarta elküldeni, mivel nyilvánvalóan figyeltél valakit a tömegben – undorodva húzta el a száját. – Csak segíteni akart. – Marc... – a fogát csikorgatta. – Mi lesz Kelsey-vel? – Mondtam, hogy nyugi. Wheaton célzott arra, hogy lehetne exkluzív interjú az ügyről. Azonnal visszautasítottam, és fölvetettem, hogy egy rendőrtiszt megfenyegetése 427

bűncselekmény. Felfújta magát, és azt mondta, nem szándékozik fenyegetőzni. A húgodról való anyagot vasárnap este tervezték leadni, akár szóba állunk velük, akár nem. Ultimátum határidővel. Mia szíve vadul vert, de bízott Spinnelliben, ezért meg tudott állni a lábán. – És? – Nem tudom megakadályozni, hogy leadják azt az anyagot, Mia, de átkozott legyek, ha... – mély levegőt vett, összeszedve magát. – Felhívtam Patricket. Megmozgat egy-két követ, hogy holnap reggel Kelsey-t átvitesse egy másik intézménybe. Másik néven viszik be. Nagyon diszkréten fogják intézni. – Egyik vállát megvonta. – Ez a legtöbb, amit tehetek. Mia nagyot nyelt, megkönnyebbülés és hála öntötte el. – Sokan ennyit sem tettek volna meg. – Számtalan áldozatot hoztál az ügyosztályért, a városért. Átkozott legyek, ha hagyom, hogy Wheaton vagy bárki más arra használjon fel minket, hogy megfenyegessen téged vagy a családodat. Mia megindultan hunyta le a szemét. – Köszönöm – suttogta. – Szívesen – mondta a férfi gyöngéden, aztán a szokott élénkséggel folytatta. – Murphy még mindig keresgél, ahol azt a kocsit találták, amellyel White elmenekült Brooke Adlertől, de még semmit sem talált. A következő órában még folytatják a kérdezősködést, aztán reggel visszamennek. Elfaxoltattam a matektanár White fényképét a helyi hírcsatornákhoz és az újságokhoz. így találhatjuk meg a legkönnyebben. – Tudom.

428

– Megtaláltátok már az igazi White-ot valamelyik Atlantic City-beli szállodában? – Még nem. De addig keressük, míg meg nem találjuk. Spinnelli félrebillentette a fejét, és úgy tanulmányozta Miát. – Hol fogsz aludni ma éjjel? Mia szeme összeszűkült. – Tessék? – kizárt dolog, hogy tudjon róla és Sollidayről. Már a nyelve hegyén volt, hogy „az csak baráti vigaszölelés volt". – A címed megjelent az újságban, Mia. Keress másik helyet, ahol lakhatsz! Ez parancs. – Nem szabhatod meg, hogy hol lakjam. Ha az emlékezetem nem csal, rendőr vagyok. Tudok magamra vigyázni. – Ha az emlékezetem nem csal, rendőr vagy, és én vagyok a felettesed. Keress egy másik helyet, Mia! Nem akarok egész éjjel miattad idegeskedni. – Amikor Mia makacskodva szorította össze a száját, kirobbant. – A rohadt életbe, Mia! Napokon át ültem Abe ágya mellett, és azon gondolkodtam, hol a fenében lehetsz. Attól féltem, hogy a két legjobb emberemet fogom elveszíteni. Ne tegyél ki ennek még egyszer! Mia a földet nézte, hirtelen egészen kicsinek érezte magát. – Nos, most, hogy így fogalmazol... A férfi felsóhajtott. – Csak egy kis időre. Howard és Brooks már egész közel áll ahhoz, hogy elkapják Gettst. Majdnem az összes patkányodút lezárták, ahova bebújhat. – Már tudta a címemet. – Ez igaz, de minden önjelölt gazember is tudja. Mélyen legbelül Kelsey miatt aggódsz, de odakint viszont sokkal

429

többen vannak, akik szeretnének eldicsekedni azzal, hogy leszedtek. – Van fegyverem. Kelsey-nek nincs. – És mindkettőtöknek aludnia is kell valamikor. Mia megnyalta a szája szélét. – Nem szívesen ismerem el, hogy van ebben valami. De... – gyorsan folytatta, mielőtt Spinnelli mondhatott volna bármit is – ...de kit tegyek ki veszélynek? Danát? Gyerekei vannak. Abeet? Neki ott van Kristen és a kicsi. Spinnelli ajtaja kinyílt, és Solliday lépett be. – Lakhat nálunk. Mia eltátotta a száját. – Tessék? Spinnelli csak pislogott. – Tessék? Solliday megvonta széles vállát. – Miért? Megoldható. Egy ikerházban lakom. A húgom bérli a másik felét. Különben is, Lauren sokkal többet van az én felemen, hogy vigyázzon a lányomra, mint otthon. Mitchell nyomozó megszállhat a másik lakásban, és akkor saját helye van. Mia végre meg tudott szólalni. – Kémkedtél utánam. Megint. A férfi vállat vont. – Kint vártam, mert beszélni akartam Spinnelli-vel. Nem az én hibám, hogy jó a fülem. Mia mérgesen nézett rá. – Dehogy szállok meg nálad.

430

– Nem nálam – mosolygott Reed ártatlanul. – Laurennél. Megoldható, Mia. És vacsora után folytathatjuk a Burnette – és a Hill – akták átnézését. Az felgyorsítaná a dolgokat. Mia erre meg mert volna esküdni. Már a gondolatra is, hogy mi gyorsulna föl, elvörösödött. És Solliday csak állt ott, és mosolygott, mint egy idétlen kóristafiú. De ha Spinnellinek halvány gyanúja is lett volna Solliday hátsó szándékairól, nem mutatta ki. – Tényleg jó ötlet, Mia. És napközben nem volt időd átnézni azokat az aktákat. Mia mély levegőt vett. – Szeretném hivatalosan is bejelenteni, hogy ellenzem ezt az ostoba tervet. Spinnelli biccentett. – Hivatalosan tudomásul véve. De akkor is tedd meg! – És mi lesz Solliday gyerekével? Őt is veszélybe sodrom. Utánam fognak jönni. – Mia, ha mostanra nem tudod, hogyan kell lerázni azt, aki követ... – Spinnelli gyöngéden kitolta az ajtón. – Fejezzétek be a szállodák hívását, és tartsatok vacsoraszünetet. Miután ettetek, visszatérhettek az aktákhoz. – Hát nem vagy cuki pofa? A férfi bajsza lekonyult, a szeme fekete lett, annak biztos jeleként, hogy elfogyott a türelme. – Muszáj megtalálnunk a kapcsolatot White, Burnette és Hill között, különben a ráutaló bizonyítékon kívül nincs semmink. A három közül egyik helyen sem tudjuk bizonyítani, hogy ott járt, szóval legalább egy erős indítékot kell találnunk. Keressétek meg! Ne aggódj a lakásod miatt, és koncentrálj

431

arra, ami számít! Találjátok meg White-ot, mielőtt megint lecsapna... Mia tudta, mikor szenvedett vereséget. – Rendben. Gondoskodj róla, hogy Kelsey-t áthelyezzék. – A szavamat adom. – Jó. Akkor beköltözöm Lauren lakásába. Spinnelli mellkasa megemelkedett, ahogy megkönnyebbülten felsóhajtott. – Köszönöm. És neked is köszönöm, Reed – mondta Spinnelli. – Köszönöm, hogy felajánlottad a házad. Mia előretolt állal nézett Sollidayre. – Aha. Ezer koszi, Solliday. Valami villant Solliday sötét szemében, és Mia tudta, hogy Reed tudja, hogy mérges rá. – Szívesen – mondta Reed Spinnellinek. Majd maga elé mormolva hozzátette: – Azt hiszem. November 30-a, csütörtök, 18.15 Már majdnem végzett a vacsorával, amikor meglátta az arcot a tévé képernyőjén, és kis híján visszajött az elfogyasztott étel. Ez az ő arca. A tekintete rémülten szegeződött a képernyőre. Tudta, hogy keresni fogják. De valahogy eszébe sem jutott, hogy a tévében mutogatják majd az arcát. Ahogy igyekezett úrrá lenni a döbbenetén, forrni kezdett benne a düh. Az a kurva. Ez annak a Mitchell nevű nőnek a műve. Most akkor nem járkálhat ismeretlenül az utcán. Ma Chicago. Holnap már a CNN? Akárhova megy, fel fogják ismerni.

432

Ki kell jutnia ebből az étteremből. Most azonnal. Unottan, amit csakis nagy önuralommal lehetett elérni, fölállt, a tálcáról mindent a szemetesbe söpört, kisétált az ajtón, és beszállt a kocsiba. A nőnek el kell tűnnie. Megtapogatta a zsebét, ahol még mindig ott cipelte a kis Caitlin fegyverét. Mitchellnek el kell tűnnie. És ha eltűnt, a figyelem a lövöldözőre terelődik, aki egyszer már megpróbálta megölni. Melvin Getts a neve. Getts arcával lesz tele a híradó. Egy zsarugyilkos a hét bármely napján leköröz egy gyújtogatót.

433

Tizenhetedik fejezet November 30-a, csütörtök, 18.45

Reed letette a telefont. – Megtalálták. Mia és Aidan azonnal befejezte a telefonálást. – Hol? – kérdezte Mia. – A Willow Innben, Atlantic Cityben. A számítógépük szerint Devin White június elsején jelentkezett be, és június harmadikán jelentkezett ki. Készpénzben fizetett. A recepciós pasas nem emlékezett rá. – Nem tudjuk, hogy ez az igazi Devin White volt, vagy a matekzseni – mondta Mia. – Most már tudjuk, hol szállt meg, de még mindig nem tudjuk, melyik kaszinóba ment. Nagyon sokan fordulnak meg a kaszinókban. Nehéz elhinni, hogy bárki is emlékszik egy egyetemista kölyökre. – De minden kaszinónak van kamerája – mondta Reed. – Tudjuk, hogy mely napokon volt ott. Elvileg megtalálhatjuk valamelyik felvételen. Legalább annyit megtudunk, hogy Devin White volt-e, vagy – alig láthatóan elfintorodott. – Vagy a matekzseni. Másik becenevet nem találhatnánk neki? 434

– Egyelőre megteszi – ráncolta a homlokát Mia. – Tucatnyi kaszinó van. Hol kezdjük? – Ismered Atlantic Cityt? – kérdezte Aidan. – Sosem jártam ott – válaszolta Reed, és Mia is a fejét rázta. – Tess és én New Jersey partvidékére mentünk nászútra, alig pár hete. Az egyik nap átruccantunk Atlantic Citybe, benéztünk pár kaszinóba, szóval még frissen él az emlékezetemben. – Aidan egy térképet vitt az asztalukhoz, és mindhárman körbeáll-ták, úgy tanulmányozták. – A Willow Inn itt van lent, a Silver Casinóhoz közel. A Harrah's és a Trump's Marina itt fent, és az összes többi nagy kaszinó errefelé helyezkedik el, a parton. – Valószínűleg elment a Silver Casinóba, legalább egyszerkétszer, mivel közel van – jegyezte meg Mia. – És ez az egyik kisebb kaszinó, így könnyebb lesz kiszúrniuk. Reed a szemcsés képre nézett. – Az egyetemnek van jobb képe is az igazi Devinról. Megkérhetjük az Atlantic City-beli rendőrséget, hogy még ma este kezdjék el a keresést ezzel, vagy várhatunk holnap reggelig. – Négy nő halt meg – mondta Mia. – Nem hiszem, hogy megengedhetjük magunknak azt a pár óra várakozást. – Egyetértek – mondta Aidan. – Különben is, ha nem találják meg reggelig, akkor adunk nekik egy jobb képet, és megkérjük őket, hogy kezdjék elölről. – Elküldöm White és a matekzseni fényképét az Atlantic City-i Rendőrkapitányságra. Lehet, hogy valaki bejelentette az igazi Devin eltűnését. Köszönöm a segítséget, Aidan. Hazamehettek. 435

Aidan azonnal engedelmeskedett, és kifelé menet még visszaintett. De Reed ott maradt, és Miát figyelte. – Te velem jössz haza, Mia. Mia fölnézett, a szeme összeszűkült. – Ez egy nagyon mocskos trükk volt, Solliday. Reed félrehajtotta a fejét, dühbe gurult. – Tessék? Az, hogy meg akarom óvni az életedet? Mia odafordult a számítógéphez, az ajka keskeny vonallá vált. – Igazán megkérdezhettél volna előtte. A férfi visszakozott. – Igen. Valószínűleg meg kellett volna. Elnézést. – Aha. Hát... rendben. Menj haza, Solliday! Majd később találkozunk. Miután Beth lefeküdt aludni. – Átjöhetnél vacsorára. Mia le sem vette a szemét a számítógép képernyőjéről. – Megígértem Abe-nek, hogy náluk vacsorázom. Különben is fontos, hogy időt tölts a lányoddal. Menj haza! Majd később találkozunk. Reed nekidőlt Mia asztalának, közelebb került, mint az bölcs lett volna, de a fenébe is, még mindig érezte Mia remegését, ahogy ölelte. Azt hiszi magáról, hogy szupernő. De sokkal emberibb, mint amit hajlandó elfogadni. – Mia, ott voltam azon az estén, emlékszel? Láttam, milyen közel kerültél ahhoz, hogy ne legyen fejed. Ez nem rémít meg? Mia kifejezéstelen tekintettel nézett föl. – De igen. Viszont ez a munkám és ez az életem. Mem fogok elrohanni valahányszor egy gazember meglengeti a fegyverét az orrom előtt. Ha elrohannék, senkinek sem használnék. 436

– Ha meghalsz, akkor végképp nem használsz senkinek – vágott vissza Reed. – Azt mondtam, hogy majd később találkozunk – lehunyta a szemét. – Megígérem. Most pedig menj haza a lányodhoz. Mia megvárta, míg Reed eltűnik, aztán felhívta Atlantic City rendőrkapitányságát, elmagyarázta, mire lenne szüksége, és a legjobb tudása szerint megválaszolta a kérdéseiket. Azt mondták, hogy megszervezik a keresést a Silver Casino vezetésének bevonásával. Mia arra ért vissza a fényképek elfaxo-lásából, hogy Roger Burnette ott áll az asztalánál. Látszott, hogy nem elégedett. Lehet, hogy egy kissé részeg is volt. A szeme tele fájdalommal és vad gyűlölettel, amitől Mia léptei lelassultak. A fényképeket ösztönösen letette az első útjába kerülő asztalra, hogy a férfi közelébe már üres kézzel érjen. Semmi értelme annak, hogy a gyásztól sújtott apának fölfedje gyermeke gyilkosának kilétét. Főleg, amikor az az apa rendőr. – Burnette őrmester. Segíthetek? – Mondja azt, hogy tudják, ki gyilkolta meg a lányom. – Úgy sejtjük, hogy már tudjuk, uram. De hivatalosan még nem erősítettük meg a személyazonosságát, és nem ismerjük a tartózkodási helyét. A férfi szaporán vette a levegőt. – Másképp fogalmazva, szart se tudnak. – Őrmester... – óvatosan közelebb lépett. – Hadd hívjak valakit, hogy hazavigye. – A rohadt életbe, nincs szükségem arra, hogy valaki hazavigyen. Az kell, hogy azt mondja, tudja, ki ölte meg az én Cailtinemet. – Haragosan lesöpört egy kupac aktát Mia asztaláról. Papírok röpültek mindenfelé. – Csak ül itt egész 437

nap, és olvasgat. Miért nem odakint van, és keresi azt a szemétládát? – A következő pillanatban elkapta Miát, és megszorította a vállát, akár a satu, és egy órán belül most másodszor hasított Miába a fájdalom. Tévedett, Burnette nagyon is részeg volt. – Maga nem rendőr – sziszegte. – Az apja rendőr volt. Szégyellné magát a lánya miatt. Mia félretolta a férfi karját. – Őrmester. Üljön le! A férfi fölé magasodott, a kezét ökölbe szorította. – Holnap temetem el a lányom. Ez jelent magának bármit is? Mia nem hunyászkodott meg, noha egészen hátra kellett hajtania a fejét, hogy fölnézzen a férfira. – Nagyon is sokat jelent nekem, őrmester. Közel járunk, de még nem kaptuk el. Sajnálom. – Roger! – Spinnelli lépett ki az irodájából, és egy szempillantás alatt ott termett közöttük. – Mégis, mi a fészkes fenét képzelsz? Burnette hátrább lépett. – Információt kérek a lányom ügyéről. Nem mintha lenne – tette hozzá undorral. – Mitchell nyomozó hétfő óta szinte megállás nélkül dolgozik ezen az ügyön. – Ezek szerint nem végzi túl jól a munkáját, nem? – Vicsorogta. – Roger, te nem vagy képben – dörrent rá Spinnelli. Burnette sarkon fordult, és belebokszolt a levegőbe. – Menjetek a fenébe, mindnyájan! Spinnelli Mia arcát fürkészte. – Fáj valami? 438

– Én jól vagyok, de ez a pasas tök részeg – dünnyögte Mia. – Gondoskodj róla, hogy ne üljön így a volán mögé. – Mia, menj haza! – Spinnelli megrázta a fejét. – Nem haza. Reedhez. Ahhoz a nem tudom, mi a neve nőhöz. – Laurenhez. – Burnette-re mutatott, aki az ügyosztály ajtajában állt lehanyatlott vállal. – Segíts neki, Marc! Holnap találkozunk. November 30-a, csütörtök, 20.05 – Csodálatos volt a vacsora, Kristen. – Mia mosolyogva nézett le Kara Reagan maszatos arcára, ahogy próbálta letörölni róla a spagettiszósz maradványait anélkül, hogy ledörgölte volna a kislány finom bőrét. – Neked is ízlett, ugye, királylány? Kara ugrálni kezdett Mia ölében, szeme hamiskásan csillogott. – Faaagyiiit. Lécciii. Mia fölnevetett. Úgy imádta ezt a kislányt, mintha a sajátja lett volna. Játékosan meghúzkodta Kara egyik vörös hajfürtjét. – Ezt anyutól kell megkérdezned. – Anyu nemet mond – szólalt meg Abe. Már jobb színben volt, de az arca még mindig soványnak tűnt. – De apu és Kara reméli, hogy Mia néni kedvéért anyu megváltoztatja a véleményét. Kristen színpadiasan sóhajtott fel. – Ketten egy ellen. Minden áldott este összeszövetkeznek ellenem. Megcsináltam a vendégszobát, Mia. Itt maradhatsz éjszakára. Kara ugrándozni kezdett.

439

– Maradj! – követelte, és azzal nedves puszit nyomott Mia arcára. Kristen fölvette a kislányt Mia öléből. – Vár a fürdés, kisasszony. Aztán az ágy. Kívánj jó éjszakát Mia néninek. – Kara cuppanós puszit nyomott Mia arcára a másik oldalon is, aztán Kristen már vitte is kifelé. Mindketten egy bugyuta fürdetős dalt énekeltek, és Kara édesen selypítve ejtette a szavakat. – Csupa szósz az arcod – mondta Abe kényszeredetten, mire Mia letörölgette magát. – Megérte. – Sóváran mosolygott Kristen és Kara után, hálás volt, hogy az ártatlan gyermeknek sosem kell elgondolkodnia azon, hogy a szülei szeretik-e. – Nem értem, Kristen hogyan tud ellenállni neki. – Igazából vajból van a szíve. Ne hagyd, hogy a keménykedése félrevezessen. – Abe hátradőlt a széken. – Nem maradsz itt éjszakára, ugye? – Nem, de ne mondd el Kristennek, míg el nem mentem. Megfenyegetett, hogy lekötöz. – Kérlek, mondd azt, hogy nem mész haza. Mia a szemét forgatta. – Solliday egy ikerházban lakik. Megkapom a másik oldalon lévő lakást. Saját szobám, saját konyhám, saját külön bejáratom lesz. Abe ajka megrezzent. – És saját alagutad a túloldalra az éjszakai légyotthoz? Mia egyik oldalon beszívta az arcát. Abe elnevette magát, és Mia tudta, hogy Aidan mindent elmondott neki az irodai ölelésről. – A tesódnak túl nagy a szája. Nem történt semmi. 440

– Aidannek mindig nagy volt a szája – kuncogott Abe. – Látnod kéne az arcod. Vörösebb, mint Kara, amikor csupa spagettiszósz volt. Mia hozzávágott egy szalvétát. – És én még azt hittem, hiányzol nekem! – Nyugi, nemsokára visszamegyek. Jön a curry, a szusi meg a sok vegetáriánus csemege. Mia összeszűkült szemmel nézett rá. – Solliday hagyja, hogy én válasszak. – Mit? – kérdezte vigyorogva, és Mia érezte, hogy szinte lángol az arca. Abe hátradőlt, és hirtelen elkomolyodott. – Ugye, szólsz, ha Solliday... ha segítségre van szükséged. – Tessék? Ha bunkó velem, megvered? – Vagy valami hasonló. Abe komolyan beszélt, és Mia meghatódott. – Azt leszámítva, hogy fölényes, igazi úriember. De nagyon kiakaszt. Megpróbál kijátszani. – Ahogy nézem, sikerült neki. – Abe vállat vont, amikor Mia mérgesen nézett rá. – Nem a lakásodban vagy. Ezt pozitívumnak veszem. Lehet, hogy arra is rá tud venni, hogy költözz el. Mia csak bámult rá. – Már te is kezded? Abe, az az én lakásom. Te sem adnád el ezt a lakást. Ha minden egyes alkalommal elköltöznék, amikor felbosszantok egy rosszfiút, akkor nomád lennék egy kibaszott sátorban. – Ez most több mint egyetlen rosszfiú. Mit fog Spinnelli csinálni, hogy leállítsa Carmichaelt? – Mit tehetne? Carmichael nem írta meg, hogy az az én címem. Csak annyit, hogy lövöldözés volt, és én voltam a 441

célpont. Ráhagyta az olvasóra, hogy levonja a következtetést. Nem szegett törvényt. – Mia, honnan tudta Carmichael, merre keressétek Gettst és DuPreet? – Azt mondta, az egyik forrásától hallotta. – És mi van, ha ő az a forrás? – Úgy érted, mi van, ha ott volt azon az éjjelen, amikor téged meglőttek? – A férfi bólintott, és Mia átgondolta ezt az eshetőséget is. – Akkor utánuk mehetett. De ez annyit jelentene, hogy egész végig tudta, hol vannak, mégsem szólt semmit. – Annyit jelentene, hogy megvárta, míg visszajössz, hogy megossza veled az információt. Mia érezte, ahogy felforr az agyvize. – A rohadt életbe. Kellett neki a sztori, hogy leszedem őket, és félig meg is adtam neki, amit akart, amikor lelőttem DuPreet. – És címlapra is került. Ne bízz benne, Mia! – Basszus. – Mia remegő lábbal állt fel. – Ez a nap az elejétől a végéig totál gáz volt. – Maradj még egy kicsit! Fáradtnak tűnsz. Mia nagyot pislogott. – Fáradt is vagyok. De át kell rágnom magam a Burnetteaktákon. Nincs... – habozott, aztán vállat vont, és Burnette saját szavait idézte. – Szart sem tudunk, ami a fizikai bizonyítékokat illeti. Meg kell találnunk a kapcsot. – De ha nem tudjátok az igazi nevét, akkor mit kerestek? – kérdezte Abe. Mia megnyomkodta lüktető homlokát. – Logikával akarod kicsalni belőlem – morogta. 442

– Alszom egy kicsit, aztán nekifekszem az aktáknak. – Elindult a bejárati ajtó felé. Abe követte, lassan, de állhatatosan lépkedve. – Adj belőle néhányat! Segíthetek. Mia fölvette a kabátját, összerándult, amikor a válla megfájdult. Mázli, ha Burnette szorítása után nem marad kék folt. – Betegállományban vagy, haver. – Ülni és olvasni azért tudok. Megőrülök, hogy egész nap be vagyok ide zárva. – Félrehajtotta a fejét. – Lécciii. Mia elnevette magát. – Most már tudom, Kara kitől vette ezt át. Ha Spinnelli jóváhagyja, akkor vedd úgy, hogy fölvettünk. Majd holnap fölhívlak. Köszönd meg Kristen-nek a vacsorát, és adj egy puszit Karának a nevemben! Ahogy elhajtott a ház elől, látta, hogy Abe ott áll az ablakban, és nézi, pont úgy, ahogy Dana nézte az előző este. Megint érezte azt a hívatlan féltékenységi hullámot, amelybe neheztelés keveredett. De nem neheztelt Abe-re és Danára. Nem igazán. A meghittségről volt szó, amelyet az új családjukkal találtak meg. Ezt elismerte maga előtt. Arról volt szó, hogy milyen egy zajos házba hazatérni, olyan emberek közé, akik mindennek ellenére szeretik. Arról, hogy nem egyedül kell kocsiba ülnie. És a helyszín megváltozott ugyan, ugyanúgy egyedül lesz éjjel. Lauren lakásában száll meg, míg Reed családja a másik oldalon egybegyűlik. A saját családjára gondolt. Kelsey a börtönben. Az anyja pedig... A temetés óta nem beszéltek. Annabelle ráparancsolt, hogy ne menjen vissza, aminek nem volt nehéz engedelmeskedni. A titokzatos szőke nőre gondolt, 443

arra, hogy ki lehet, és vajon neki van-e családja. Vajon ő szereti-e az anyját. Még mindig nem nézett utána a rendszámnak. Amikor minden elrendeződik, majd megnézi. Amikor minden elrendeződik. Amikor minden visszatér a régi kerékvágásba. Ezekkel a szavakkal halogatott mindent. Hogy új bútort vegyen, hogy kifesse a hálószobát. Tavaly azt, hogy összeköltözzön Guy-vel, amikor a férfi megkérte rá. Hogy feleségül menjen hozzá. Amikor minden elrendeződik. És az mikor lesz, Mia? Hány éves leszel, amikor mindez megtörténik? Rossz hangulatban tolta félre ezeket a gondolatokat. Most sokkal fontosabb dolgok miatt kell aggódnia. Hazamegy összepakolni, szóval világosan kell gondolkodnia, a figyelmének ébernek kell lennie, hátha fegyveres őrültek lapulnak a környéken. Majd később elmereng a sok szorongáson. Hangosan fölnevetett, a hangja éles és keserű volt még a saját fülének is. Amikor minden elrendeződik. November 30-a, csütörtök, 20.15 – Finom volt a vacsora, Lauren – mondta Reed, és segített leszedni az edényeket az asztalról. Lauren metsző pillantást vetett rá. – Meglepve hallom. Egész végig úgy böködted az ételt, mintha meg akarnád büntetni. Inkább mintha magát akarná megbüntetni. Teljesen rosszul kezelte az egész helyzetet Miával. – Bocsánat. Annyi minden jár a fejemben.

444

– El is hiszem. – Megszorította Reed karját, és a tányérokat a mosogatóhoz vitte. – Hé! – Reed megállította Betht, aki szó nélkül készült kisompolyogni a konyhából. – Hova, hova? Beth végigmérte. – Fel – mondta, mintha az apja szellemi fogyatékos lenne. Beth az egész vacsora alatt szótlan volt, arcára sértődöttség ült. Megint megkérdezte, a hétvégén ott aludhat-e a barátnőjénél. Reed megint nemet mondott. Kezdett unalmas lenni. – Gyere vissza, és segíts a nagynénédnek! Nem tudom, mi ütött beléd, Beth. A lány összeszorított foggal, és hangos csörömpölés közepette nekiállt a tányérok tetejére hajigálni az evőeszközöket. – Beth! A lány fölnézett, és Reed döbbenten látta, hogy könnyes a szeme. – Mi van? – kérdezte Beth összeszorított foggal. – Beth, kicsim, mi a baj? Beth haragosan törölte le a morzsákat az asztalról. – Úgysem értenéd meg. – A morzsákat a szemetesbe dobta, majd kirohant a konyhából, és Reed csak állt ott, és bámult utána döbbenten. – Ez meg mi volt? – kérdezte. Lauren fogta a seprűt, és összesöpört a szemetes körül, ahova a morzsa többsége hullott. – Valami nagyon nyugtalanította a héten. Lehet, hogy fiú van a dologban. Reed lehunyta a szemét, és megborzongott. 445

– Még csak tizennégy éves, Lauren. Ne mondj ilyeneket! – Már tizennégy éves, Reed. Szokj hozzá! – Megyek, és beszélek vele. – Adj neki egy kis időt, hogy összeszedje magát. – Rátámaszkodott a seprűre, és kutató tekintettel nézett rá. – Te sem voltál a topon az elmúlt pár napban. Szeretnél beszélgetni? Reed odapillantott rá. Az összes testvére közül Laurennel volt a legszorosabb a kapcsolata. A többieket is szerette, de Laurennel mindig jól megértették egymást. – Nem tudom. Lauren elmosolyodott. – Amikor eldöntötted, tudod, hol lakom. – Ó, el is felejtettem. – Zavartan dörgölte a tarkóját. – Hogy is mondjam, fölajánlottam a lakásodat. Szent cél érdekében. Lauren összeszűkült szemmel bólintott. – Fölajánlottad a lakásomat. Miért? – Mitchellnek máshol kell laknia pár napig. Fölajánlottam az ikerház másik felét. Arra gondoltam, nem bánnád, ha a vendégszobában lakhatnál, úgyis egy csomó cuccod itt van. Lauren rövid ideig, némán fontolgatta. – És miért nem oszthatja meg velem a lakást? Reed kinyitotta a száját, de be is csukta. Gondolt rá, miután fölajánlotta Lauren lakását Miának, de félresöpörte az ötletet. Azt akarta, hogy Mia egyedül legyen. Azt akarta, hogy meztelen legyen. Azt akarta, hogy kiáltson, amikor a csúcsra ér. Anélkül, hogy aggódnia kellene, hogy a testvére meghallja, vagy egyedül kellene hagynia a lányát. Lauren szemében megértés tükröződött, és Reed fülig vörösödött. – Na végre, megfogadod a tanácsomat. 446

– Nem, dehogy. – De... – Lauren, nem tartozik rád, de most, hogy tudod, ez csak átmeneti. Ahogy a munkakapcsolatunk is. Lauren szemébe aggodalom költözött. – Tudod, mit csinálsz, Reed? Reed nagyot nézett. – Tessék? – Nem technikailag értem. Feltételezem, hogy ahhoz elég jól értesz. – Lauren... – figyelmeztette, de a húga ügyet sem vetett rá. – Erre a... dologra gondoltam. Miával. Ne feledd, csak azért, mert titokban ólálkodsz, nem lesz kevésbé fontos. Hiába mondod, hogy csak átmeneti, attól ez még nem lesz igaz. És lehet, hogy kemény csajnak látszik, de vannak érzései. Reed ezt tudta. – Nem akarok fájdalmat okozni neki. – Ha minden akarat kérdése lenne... – A morzsákat a szemetesbe borította. – Összekapom neki a szobát. – Fájdalmas arccal simított végig Reed ingén, az ujját végighúzta az ing alatt rejtőző lánc vonalán. – Tegnap este levetted. – Bent voltál a szobámban? – Aszpirint kerestem. Ott volt az éjjeliszekrényeden. Légy óvatos, Reed! Egy nő sem akar egy másik nő árnyékában élni. Még átmenetileg sem. Reed nem tudta, mit feleljen erre, de a mobilja csörgése megkímélte attól, hogy bármit is mondania kelljen. Nem ismerte a számot. – Solliday. 447

Lauren megrázta a fejét, és egy utolsó pillantást vetett hátrafelé, mielőtt elindult volna előkészíteni Mia szobáját. – Abe Reagan vagyok. Mia társa. Reedben megszólalt a vészcsengő. – Örülök, hogy megismerhetem. Csak kíváncsiságból kérdezem, honnan szerezte meg a mobilom számát. – Aidantől, aki Jacktől. Mia most ment el tőlünk. Azt mondta, hogy magánál fog lakni, de tudom, hogy előbb hazaugrik. Ha tehetném, utána mennék fedezni. – Majd én megyek. Köszönöm, hogy szólt. – Reed zsebre vágta a telefont. De előbb beszélni fog Bethszel. Kettesével véve a fokokat sietett föl az emeletre, és bekopogtatott a lánya ajtaján. Hangos zene hallatszott odabentről, és Reed nem hallotta a választ. – Beth! Beszélnem kell veled. – Hagyj békén! Megrázta az ajtót, de az zárva volt. – Beszélnem kell veled. Nyisd ki az ajtót! Most rögtön. Körülbelül egy perc múlva kinyílt az ajtó, és ott állt Beth, és ellenségesen nézett föl rá, a szeme még mindig vörös és duzzadt volt a sírástól. – Mi az? Reed óvatosan kinyúlt, hogy pár nedves hajszálat elhúzzon a lánya arcából. Beth összerezzent és elhúzódott, ami sokkal nagyobb fájdalmat okozott Reednek, mint a szavai. – Beth, kérlek, mondd el, mi bánt! Nem fogom megérteni, ha nem tudom. – Semmi. Csak fáradt vagyok. Reed tehetetlenül és kétségbeesetten ráncolta a homlokát. – Rosszul érzed magad? Elmenjünk az orvoshoz? 448

Beth keserűen és túlságosan felnőttesen mosolyo-dott el. – Arra célzol, hogy pszichológushoz kéne mennem? Nem hiszem, apu. Pont te vagy az, aki folyton azt mondja, milyen hülyék. Reed összerezzent, ez talált. – Tényleg ezt szoktam mondani. Lehet, hogy nem kellett volna. Lehet, hogy egy csomó mindent másképp kellene csinálnom. Nem tudhatom, míg nem mondod el, kicsim. Beth szeme megvillant. – Nem vagyok kicsi. – Aztán szomorú lett a szeme, de Reed látta mögötte a ravaszságot. – Elengedhetnél a barátnőmhöz, hogy ott aludjam. Akkor boldogabb lennék. Reed hátralépett, a hátán is felállt a szőr. Ez nem az ő gyereke. Ez a manipulatív idegen valaki másé. – Nem. Mondtam, hogy büntetésben vagy, és semmi, amit mondtál, nem változtatja meg a döntésemet. Ami azt illeti, éppen az ellenkező hatást éred el vele. Nem tudom, miért olyan fontos ott aludnod, de nem, nem mehetsz át. És a mai naptól kezdve nem akarom, hogy átjárj Jennyékhez. Beth orrlyuka kitágult, mély levegőt vett. – Őt hibáztatod. Mondta, hogy ez lesz. – Hátrább lépett, a kezét a kilincsre tette. – Befejezted az életem tönkretételét? Reed a fejét rázta, nem talált szavakat. – Beth. Pár percre el kell szaladnom. Majd befejezzük, ha visszajöttem. – Ne fáraszd magad! – mondta Beth fagyosan. – Addigra úgyis elalszom – és azzal becsukta Reed orra előtt az ajtót. Beletúrt a hajába, és hátul két kezével megfogta a koponyáját, mintha a helyén kellene tartania. Mi a baja ennek a gyereknek? Csak hiszti? Vagy valami más? Valami... 449

komolyabb? De nem hiszi. Beth okos lány. Jó gyerek. Még csak tizennégy éves. De Reed személyes tapasztalatból tudta, hogy mi mindenbe belekeveredhet egy kamaszlány. De ez Beth. Nem egy alkoholista gyereke, egy drogfüggőé, akit jobban érdekel a következő adag, mint az, hogy megetesse a fiát. Beth szerencsés. Ott vagyok neki. Felsóhajtott. És most utál. Nem tudta, mit tegyen. Legszívesebben betörte volna az ajtaját, de tudta, hogy ez semmit sem oldana meg. Segítségre van szüksége. Reggel az lesz az első dolga, hogy fölhívja Beth iskolapszichológusát. Most pedig utána kell mennie egy nőnek, aki nagy valószínűséggel pont olyan szeretettel fogadja majd, mint a lánya az imént. – Egyszerűen föl kellene adnod, Solliday! – dörmögte maga elé, ahogy lesétált a lépcsőn, és fölvette a kabátját. Kifelé menet elhaladt Lauren mellett, aki épp akkor jött át az elülső kerten. – El kell rohannom valahova – hadarta. – Beth a szobájában van. – Beszéltél vele? – kérdezte Lauren, vállán egy vászon sporttáskával. – Sokat értem vele... Holnap felhívom az iskolájában a pszichológust. – Jó ötlet. – Nemsokára jövök. – Lassan ment a terepjáró felé, modortalannak érezte magát, és ez zavarta. – Reed! Megtorpant. Nem fordult meg. – Mi az? – Vedd le a láncod, mielőtt odaérsz! 450

Anélkül, hogy visszanézett volna, bemászott a terepjáróba, kiállt a ház elől, és megkerülte a háztömböt. Majd lelassított, és levette a láncot, a tenyerébe ejtette, és csak nézte a gyűrűt, majd óvatosan az ülés melletti tartóba helyezte. – A fenébe. November 30-a, csütörtök, 20.45 Itt is van. Eddig az utcára merőleges mellékutcában lapult, de most fölállt, és a hátára vetette a hátizsákot. Megéri kevés csomaggal utazni. Ha futnia kell, minden nála van, ami szükséges. Az autó, amelyet elkötött, egy sarokkal arrább parkol, elég közel ahhoz, hogy elérje, amint végrehajtotta az akciót. Aztán Melvin Getts lesz a hírekben. Nem pedig én. Az utca túloldalán Mitchell a vállán egy aktatáskával épp kiszállt a kocsiból. Megállt egy pillanatra, éberen fürkészte a környéket, de ő a sötétben lapult, ezért nem láthatta. A nő tökéletes célpont, a feje éppen jó pozícióban. Biztos kézzel emelte föl a fegyvert. Ebből a távolságból nem vétheti el. Célzott... Egy terepjáró állt meg a nő mellett, és eltakarta. Bassza meg. Solliday főhadnagy. Solliday leengedte az ablakot, és beszélgetni kezdtek, de nem elég hangosan ahhoz, hogy hallja, mit mondanak. Solliday hátradőlt és körbekémlelt, ahogy a nő is az előbb. Basszus. A nő fölmegy a lakásába. Ki tudja, mikor fog megint lejönni? Lehet két perc, lehet húsz. A fenébe, egész éjszaka is lehet. Más helyre is el kell mennie. Doughertyéket megölni. Nem maradhat itt, hogy megvárja. Bassza meg. Most

451

vagy soha. Most. Kilépett az árnyékból, és fölemelte a pisztolyt. És lőtt. – Rendőrség! Dobja el a fegyvert! Hátraugrott. A kiáltás nem Mitchelltől jött, sem Sollidaytől. Mitchellt sehol sem látta, és Solliday már ugrott is ki a kocsijából maga elé tartva a fegyvert. Basszus. Egy lépést hátrált, majd még egyet. A szíve megállt, amikor Solliday észrevette. – Álljon meg! – Solliday már futott is felé. Gyorsan. Tűnj el! Megfordult és elmenekült. Mia felugrott a földről, egyik kezében a rádió, a másikban a fegyvere. – Lövöldözés a Sedgewick Piacé 1342. előtt. Egy civil ruhás rendőr üldözőbe vette. Azonnali erősítést kérek. Ott állt az utcán, és próbálta gondolkodásra kényszeríteni az agyát a hirtelen adrenalinszint-emelke-dés ellenére. Valaki kiabált, rögtön az után, hogy a lövés eldördült, de az utca üres volt. A rádiót a homlokához nyomta, aztán visszaemelte a szája elé. – Solliday. – Amikor a férfi nem válaszolt, a pániktól elszorult a torka, és rohanni kezdett. – Solliday! – Itt vagyok. – A hangja recsegve érkezett a rádión át, és Mia megállt, alig kapott levegőt, és beleszédült a megkönnyebbülésbe. – Elveszítettem – morogta. – Adasd ki a körözést White-ra. Mia megdermedt. – Tessék? – White. A matekzseni. Siess, Mia! Még mindig itt van gyalogosan a környéken. Megpróbált megölni. 452

– Mitchell nyomozó vagyok, a gyilkosságiaktól. Egy fehér férfit keresünk, százhetven magas, hetven kiló körüli. Szőke haj, kék szem. A gyanúsítottnál fegyver van, és négy gyilkosság miatt körözzük. A Devin White nevet használja. Ismétlem, a gyanúsítottnál fegyver van. – Vettük, nyomozó – mondta a diszpécser. – Szüksége van orvosi ellátásra? – Nem. Csak küldjenek erősítést! Le kell zárnunk az egész környéket. A támadó gyalog menekült, küldjenek egy egységet a magasvasút megállójához, kétsaroknyira innen. – Fölnézett, látta, hogy Solliday kocogva közeledik a mellékutcából. Megtorpant, a pillantása kemény lett. – Eltalált. Mia az arcához emelte a kezét, és vért törölt le róla. – Csak súrolt a golyó. Jól vagyok. Reed fölszegte a fejét, kurtán bólintott, és nem firtatta tovább. – Ki kiáltotta azt, hogy rendőrség? – Nem tudom. – Körbefordult, hátha lát valakit. – A matekzseni volt? Biztos vagy benne? Reed bólintott, még mindig kapkodva a levegőt. – Igen. Rohadt gyors az a szemétláda. Majdnem elkaptam, de megkerült pár kukát, és elém lökte őket. – Te is gyors voltál. – De nem elég gyors. Megint meglógott. – Úttorlaszokat állítunk fel. – Az ösztöne azt súgta, valaki más is van ott. – De a magasvasút csak két sarokra van innen. Lehet, hogy már ott is van. De lehet, hogy még itt. A fenébe is, olyan érzésem van, mintha valaki figyelne. – A háta mögött zaj

453

hallatszott, ezért megpördült, két kézzel szorítva a fegyverét. – Fölemelt kezekkel lépjen elő! – Az eszem megáll – dörmögte Solliday, és Mia nagyot nézett. Az árnyékból, nem messze onnan, amerre White elmenekült, előlépett... az a nő. Szőke haján fekete svájcisapka, és a sötét kosztüm helyett, amelyet a sajtótájékoztatón viselt, most fekete bőrdzseki volt rajta, pontosan ugyanolyan, mint amilyet Mia viselt azon az éjjelen, amikor Abe-et meglőtték. Az arcán gúnyos mosoly ült. Egyik kezében pisztolyt tartott, de kinyújtott tenyerén elfektetve a combja mellett. A másik kezében jelvényt. Mia kifújta a levegőt. – Istenem, ez a nap egyre csak jobb lesz. November 30-a, csütörtök, 21.15 Két megállóval arrább szállt le a magasvasútról, és egyenesen egy kis Fordhoz ment a tolvajkulccsal a kezében. Egy fordítás, egy pattintás, és máris bent ült a volán mögött, és fél perc múlva már hajtott is végig az úton a hátizsákjával a szomszéd ülésen. Megint el a kíváncsi szemek elől. Fönt a vonaton azon gondolkodott, ki figyelheti, hogy összehasonlítsa az arcát azzal a fényképpel, amelyet a hírekben mutattak. Hideg fejjel viselkedett, nem süppedt bele az ülésbe, de nem is nézett senki szemébe. Teljesen normálisan viselkedett. Vajon eltalálta Mitchellt? Vajon Mitchell meghalt, az agya szétfröccsenve a járdán? Nem volt benne biztos. A lövedék elég közel került hozzá. De ő is elég közel került ahhoz, hogy 454

elkapják, az rohadt biztos. Solliday meglátta. Fölismerte. A terve dugába dőlt. Szóval el kell vonulnia. Egy ideig nem mutatkozhat. Tedd meg, amit ma este és holnap meg kell tenned, aztán húzz el a városból! Keresd meg az utolsó négyet, és azzal kész is vagy. November 30-a, csütörtök, 21.15 – Ereszd le lassan a fegyvert! – mondta Mia. A nő engedelmeskedett, a fegyvert óvatosan a járdára helyezte. – Eltalált – mondta. Mia is visszatette a hevederbe a szolgálati fegyverét. – Csak egy karcolás. Két járőrautó jelent meg, és Mia hátranézett a válla fölött. Négy másik követte az első kettőt. – Majd én elintézem – mondta Solliday. – Megkérem őket, hogy állítsanak fel úttorlaszt. – Köszi – dünnyögte Mia, majd visszafordult a nő felé. – Hadd lássam! – Elvette a nő jelvényét, és a fény felé tartotta. – Olivia Sutherland. Minneapolisi Rendőrkapitányság. Sutherland elmosolyodott, ugyanazzal a gúnyos mosollyal. – Szia, nővérkém. Mia visszaadta neki a jelvényt. – Miért nem jöttél csak úgy oda beszélni velem? Miért követsz mindenhova hetek óta? Kurvára az őrületbe akarsz kergetni? – Nem akartalak... az őrületbe kergetni. Nem tudtam eldönteni, hogy akarok-e veled beszélni. Nem tudtam

455

eldönteni, hogy meg akarlak-e ismerni. Valamiért úgy gondoltam, hogy nem. Mia egy pillanatig várt, majd oldalra döntötte a fejét. – És pontosan miért is? A nő vállat vont. – Téged akart. Nem engem. A te anyádat. Nem az enyémet. Mia nagyot pislogott. Majd fölnevetett. – Ugye, csak viccelsz? A gúnyos mosoly eltűnt. – Álmomban sem mernék. Láthatóan ennek a nőnek valaki sokkal rózsásabb képet festett Bobby Mitchellről, mint amit a pasas megérdemelt. – Kezdjük elölről! Olivia Sutherland, köszönöm, hogy megmentetted a seggem. A kis mosoly visszatért. – Reménykedtem benne, hogy észrevetted. – Szóval miért gondoltad úgy? A nő vállat vont. – Nem akartalak kedvelni. Tiszta szívből utálni akartalak. De figyeltelek, és rájöttem, hogy talán pár dolgot rosszul fogtam fel. Ma délután készültem hazamenni, amikor megláttam a címed a ma reggeli újságban. – Összevonta a szemöldökét. – Csinálnod kell valamit azzal a nővel, tudod-e? Az a Carmichael igazi viperafajzat. – Az. Ez nagyjából nekem is feltűnt. Szóval... egész nap itt lógtál? – Hol itt, hol ott. Jobbára itt. Gondoltam, ha hazajössz, köszönök neked, aztán elbúcsúzom. De nem gyakran jársz haza. – Tudom. Általában a barátaimnál vagyok. 456

– Annál a vörös hajú nőnél, akit a temetésen láttam? – Ő az egyik. Nézd, szeretnék beszélni veled, de ezt most el kell intéznem. – A válla fölött odaintett, ahol Solliday az egyik járőrautó motorháztetejére kiterített térképet nézte, és az úttorlaszokat jelölte ki. Sutherland elmosolyodott. – Amikor minden elrendeződik, beszélgethetünk. Amikor minden elrendeződik. A mondat olyan volt, mintha pofon vágták volna. Túl sok mindent veszített el, mert azt várta, hogy minden elrendeződjön. Most itt egy lehetőség, amely talán sosem tér vissza. – Nem, mert sosem fog elrendeződni. Hány éves vagy? Sutherland nagyot nézett. – Huszonkilenc – majd elmosolyodott. – Udvariatlanság megkérdezni. Mia visszamosolygott rá. – Tudom. Itt tudsz maradni még pár napig? – Nem. Felgyűlt pár szabadnapom, most kivettem, de a századosom már nyaggat, hogy menjek vissza. Haza kell mennem. – Csak még egy napot. Kérlek. Három héttel ezelőttig nem is tudtam, hogy létezel. Ahogy elnézem, sok bennünk a közös, nem csak Bobby. Hol szálltál meg? Sutherland Mia arcát tanulmányozta, majd bólintott. – Az anyám Mínnesotába költözött, miután megszülettem, de a nagynéném még mindig itt lakik. Nála lakom. – A névjegyének hátuljára fölfirkált egy címet és egy telefonszámot. – Én pedig tudom, hogy hol laksz. – Pár napig nem leszek itt. Valószínűleg vándorolni fogok. De itt a mobilszámom. – Átnyújtotta Sutherlandnek a 457

névjegyét, nézte, ahogy elteszi, majd elgondolkodva fölemeli a tekintetét. – Úgy éltem az életemet, hogy azt kívántam, bárcsak te lennék. Utáltalak. De nem az vagy, akinek gondoltalak. – Néha még magamat is meglepem – mondta Mia kesernyésen. – Most pedig felvesszük a vallomásodat. A pasas, akit elijesztettél, négy nőt ölt meg. A nő kék szeme elkerekedett, és Mia mintha tükörbe nézett volna. – Ez az a...? A kishugi olvassa az újságokat. – Igen. Gyere! Lássunk munkához! November 30-a, csütörtök, 22.00 A matekzseni eltűnt. Reed némán füstölgött, ahogy figyelte, amint a rendőrség házról házra jár. Majdnem sikerült. Majdnem sikerült elkapnia. Még a rohadék sunyi pofáját is látta. A diadalmas vigyorát, amikor tudta, hogy megmenekült. Ha egy lépéssel gyorsabb lett volna... – Ha ilyen erősen ráncolod a homlokodat, így marad – mondta Mia, és Reed mellett nekidőlt a terepjárónak. – A kezem között volt – mondta összeszorított foggal– – Basszus. Majdnem elkaptam. – A „majdnem" csak a kézigránát és a lópatkó esetében számít – mondta. – Az időnket pazaroljuk, Reed. Nem fog itt kóborolni. Elment. – Tudom – mondta Reed keserűen. – Azon töprengek, egyáltalán miért csinálta ezt. Miért pont engem? 458

Reed vállat vont. – Kezdünk közel kerülni hozzá, és tisztában van ezzel. Különben is, ha tudja a címed, akkor azt is, hogy kedd este meglőttek. Mia az ujját az arcához emelte, ahol a mentős két öltéssel összefogta a lövedék ejtette sebet. – Figyelemelterelés. – Mia! Egyszerre fordultak meg. Jack állt Mia házának kapujában. A tenyerében egy lövedéket tartott. – Ha csak egy leheletnyivel is jobban céloz... Ahogy az utóbbi órában többször is, Reed ereiben megfagyott a vér. Pár milliméter, és a lövedék Mia koponyájába mélyed, nem csupán végighorzsolja az arcát. Pár milliméter, és elveszíthette volna. – Igen, igen – mondta Mia. – Halott lennék. Köszi, Jack. – Ami azt illeti – mondta Jack szárazon –, nagy valószínűséggel lepattant volna arról az istenverte kemény fejedről. Néha azt kívánom, bárcsak ne lennél ilyen mázlista. Kezded azt hinni, hogy tényleg golyóálló vagy. De nem vagy az. Nem, nem az. Reed visszanyelte a rettegést, amely a torkába tolult, valahányszor gondolatban visszajátszotta, ahogy Mia a földre bukik. – Jack, piszok fáradtak vagyunk. Mia összepakolhat, és elhúzhat innen? Jack kaján pillantást vetett rá, és Reed azonnal tudta, hogy a telefonhívások Abe, Aidan és Jack között nem csak arról szóltak, hogy telefonszámokat cserélnek. – Aha. Vigyázz rá, míg oda nem ér a... ahova indul. 459

Erre mind körbenéztek, mindannyian rádöbbentek, hogy a falnak is füle van. – Vigyázok. – Reed kinyitotta Mia előtt a ház kapuját. – Menjünk csomagolni. – Megvárta, míg Mia kinyitja a bejárati ajtót, majd betolta a lakásba, nekidöntötte az ajtónak, és a szíve hevesen vert. Megcsókolta, túlságosan vadul és túl elszántan. De a következő másodpercben ez már nem számított, mert Mia átkarolta a nyakát, és viszonozta a csókot, éppolyan vadul, és éppolyan elszántan. Reed elhúzódott, pont olyan nehezen kapott levegőt, mint amikor azt a seggfej, gyilkos szarzsákot üldözte. – Köszi. Erre szükségem volt – suttogta Mia. Reed odanyomta a homlokát Miáéhoz. – Basszus, Mia. Annyira... Mia mély levegőt vett. – Igen, én is. Reed hátrább lépett, Mia fölnézett rá, szemében megértés. – Pakolj gyorsan! Szeretném, ha minél előbb eltűnnél innen. – Aztán, mivel képtelen volt ellenállni, két kezébe fogta Mia arcát, és hüvelykujjával gyöngéden végigsimított az öltések alatt. – Kívánlak, pont. Gyere velem haza! – Nem úgy tűnik, hogy volna más választásom. – Szája egyik szeglete felkunkorodott. – Nagyon szemét húzás volt így manipulálni engem. És szegény Laurent kitenni a saját lakásából. Reed hüvelykujja Mia alsó ajkára siklott, és cirógatni kezdte. – Gyakorlatilag az is az én lakásom. Ő csak bérli. – Egy pillanatra elhallgatott. – Azon az oldalon a vendégszobában nagyon kényelmes az ágy. Francia-ágy. Kemény matraccal. 460

– Az enyém is elég kemény – mondta Mia szelíden, de a szeme sötétebb lett. – Még valami? – Nos... Ott van a pózna. Meg a trapéz. És a trambulin. Mia fölnevetett. – Nyertél. Csomagolok. Reed Mia után ment a hálószobába. Olyan volt, mintha tornádó söpört volna végig rajta, a takaró és a lepedő gyűrött kupacban éktelenkedett a padlón. Ahogy kora hajnalban otthagyták. Reed az ágyra nézett, majd Miára. Mia is az ágyat nézte. Majd megrázta a fejét. – Nem – mondta Mia. – Úgy nem, hogy a fél helyszínelő csapat az ablakom alatt fésüli át az utcát. Gyorsan és minden teketória nélkül telepakolt egy düftintáskát mindazzal, amire szüksége lehet, majd habozva nyúlt egy kis, bekeretezett fénykép felé. Két tizenéves lány mosolygott vidáman a fényképezőgépbe, de akármilyen közel álltak is, nem értek egymáshoz. – Te vagy Kelsey-vel? – Aha – azzal elsüllyesztette a táskában. – Szólnom kell neki Olivia miatt, de félek meglátogatni az új helyén. Még attól is félek, hogy megkérdezzem, hol van. – Szóval... – Reed az egyik ujját Mia álla alá tette, és feljebb emelte a fejét. Ez volt az első alkalom, hogy megemlítette a nőt, azon kívül, hogy fölvette a vallomását, és kellemes estét kívánt neki. Jack rájött, hogy ki lehet, de Reed tudta, Mia nem szívesen tudatná a nő kilétét minden egyenruhással, aki épp hallótávolságon belül tartózkodik. – Mesélj nekem Oliviáról! Mia vállat vont. – Mindent tudsz, amit én is. Holnap este megpróbálunk egy órát összehozni, hogy beszélgessünk. 461

– Már kapta volna a vállára a táskát, de Reed elvette tőle. – Hagyd, hogy én vigyem! Kérlek... – tette hozzá, amikor Mia szeme megvillant. Olyan nehéz neki bármiféle segítséget elfogadnia. Nem könnyű eset. De meg kell tanulnia elfogadni tőle a segítséget. Mennyi ideig? Ez majd attól a beszélgetéstől függ, amelyet megejtenek, amint hazavitte magához. Mia igényein fog múlni. Egyelőre abba kapaszkodott, hogy csakugyan jól mérte fel, Miának mekkora függetlenségre van szüksége. És mennyi kötelékre. Mia bólintott, odament a bejárati ajtóhoz, majd megtorpant. – Bassza meg! – dünnyögte, majd kitárta a szekrényajtót. Odabent csak a kis doboz és a háromrét hajtott zászló árválkodott. Fogcsikorgatva kapta fel a dobozt, és azt is a táskába mélyesztette. – Mehetünk.

462

Tizennyolcadik fejezet November 30-a, csütörtök, 22.40

– Olivia Sutherland? – kérdezte Dana elgondolkodva a telefonban. Mia Lauren konyhaasztalánál ült. Reed húga egymáshoz illő törülközőket és parfümszappant készített ki a vendégszobába. Mia először félre akarta lökni a szappant, de örült, hogy mégsem tette. Az illata megnyugtató volt, és bármilyen nevetségesen hangzik, nőies. Miközben szappanozta magát, Reedre gondolt, arra, vajon a férfinak tetszene-e ez az illat, de tudta, hogy igen. Sejtette, hogy mindvégig ez lehetett Lauren szándéka. Húgok. Reedé és most az... enyém. – Pontosan olyan dzsekije volt, mint nekem, de valahogy jobban mutatott rajta. – Szeretnéd, ha Ethan utánanézne?

463

– Nem lenne rossz. Minden adatát megadta, amikor fölvettük a vallomását. Ha nem jelentkezik ki, nemsokára megtudjuk. Utált. Legalábbis eddig. – Biztosan nehéz volt apa nélkül felnőnie, tudván, hogy az apja valaki mást választott. – És én meg úgy nőttem fel, hogy azt kívántam, bárcsak másvalaki lehetnék. – Ugye, nem fogod elszalasztani ezt az esélyt? Kérlek, mondd, hogy nem. – Nem, nem fogom. Elgondolkodtam arról, amit mondtál. A bélszínről és a hamburgerről. – Ezt a férfiakról mondtam – jegyezte meg Dana szárazon. – Nem a nőkről és főleg nem a veled rokonságban lévő nőkről. Ez így nincs rendben, Mia. – Hallgass meg! Úgy értem, elgondolkodtam arról, hogy mi a különbség az „elfogadni azt, ami van" és a „mindent megkapni" között. Már így is túl sok mindenről lemaradtam, mert azt vártam, hogy elrendeződik az életem, hogy normális lesz. Talán Oliviával kialakul valami kapcsolat, talán nem. Ő megtette az első lépést. Én megteszem a következőt. És ha más nem sül is ki belőle, legalább kigyógyítom az apjáról való téves képzeteiből. Dana egy ideig nem szólt semmit, majd azt kérdezte: – Mennyit fogsz neki elmondani, Mia? – Nem tudom. Gondolom, nem mindent. Tudod, túl sok információ és hasonlók. – Szeretnéd, ha veled mennék? Mia elmosolyodott. Ha más nem is, a legjobb barátnője fantasztikus. – Átgondolom. 464

– És gondolkodtál még azon, amit a hamburgerről mondtam, csak a férfiak tekintetében? Mia az égnek emelte a tekintetét. – Igen. – És? Kifújta a levegőt. – Ez a pasi nem hamburger, Dana. – Ó... – Dana hangjában huncut jókedv bujkált. – Mesélj! – Első osztályú bordaszelet. – Elgondolkodott azon, milyen érzés volt Reeddel. Hogy milyen érzéseket keltett benne. – Több mint első osztályú. – És mintha csak megidézte volna, a férfi megjelent a hátsó ajtóban. – Hú! Mennem kell! – Várj! – tiltakozott Dana. – Még nem mondtad el, hol voltál ma este. Reed feltűnően fintorgott az ablakban. – Biztonságban vagyok – mondta, és kényelmesen felállt. – Épp most készülök... elfogyasztani az élelmet. – Holnap hívj, és készülj fel, hogy kicsit bőbeszédűbbnek kell lenned a részletek tekintetében. Mia letette a telefont, és beengedte Reedet. A férfi is lezuhanyozott, átöltözött. Elnyűtt farmert vett föl, és egy régi dzsörzépulóvert, zokni nem volt a lábán, csak a fényesre pucolt bőr félcipő. Ez a pasi imádja a cipőit. Reed reszketett. – Nem találom a kulcsot, amelyik ehhez a lakáshoz való. Csak álltak ott egymást méregetve Lauren konyhájának csöndjében. Aztán Mia félrehajtotta a fejét. – Hazudtál. Nincs is pózna és trapéz. Reed nem mosolygott. 465

– De trambulin van a hátsó udvaron. Hirtelen Miának is elment a kedve a mosolygástól. – Ki vele, Solliday! Reed nem tett úgy, mint aki nem érti. – Le kell fektetnünk néhány szabályt. Szabály. A szabályokat tudja kezelni. Neki is megvoltak a saját szabályai. – Rendben. Reed a homlokát ráncolta. Egy percre elnézett oldalra, majd vissza. – Miért vagy szingli? A kérdés hallatán felállt a hátán a szőr. – Kiszámíthatatlan a munkarendem – mondta Mia gúnyosan. – Sosem találtam időt arra, hogy elmenjek fölpróbálni a menyasszonyi ruhám. Reed kifújta a levegőt. – Komolyan kérdeztem. A gond az, hogy Mia is komolyan válaszolt. Talált másik választ, ami ugyanúgy igaz volt. – Rendőr vagyok. – Nagyon sok rendőr megházasodik. – És nagyon sokan el is válnak. Nézd! Jó rendőr vagyok. Még ideális körülmények között is nehéz házasnak lenni. Nem hiszem, hogy egyszerre tudnék helytállni mindkét területen. A válasz mintha megnyugtatta volna a férfit. – Voltál már? – Mi? Házas? Nem – habozott, majd megvonta a vállát. – Eljegyeztek, de nem lett belőle semmi – kimérten nézett Reedre. – Miért nem házasodtál újra? Reed a szemébe nézett, komolyan és áthatóan. 466

– Hiszel abban, hogy mindenkinek van lelki társa? – Nem. – De az agya zakatolt. Dana és Ethan azok. Abe és Kristen azok. Bobby és Annabelle... ők nem voltak. – Egyes esetekben, talán – pontosított. – De nem a te esetedben? – Nem. Az enyémben nem. Miért? Christine a lelki társad volt? A férfi bólintott. – Igen. A férfi meggyőződése megingathatatlan volt. – És csak egy lehet? – kérdezte Mia. – Nem tudom – válaszolta Reed őszintén. – De még sosem találkoztam olyannal, mint ő, és nem is vagyok hajlandó kevesebbel beérni. Mia akaratlanul is összerezzent. – Hát, ez őszinte volt. – Nem akarok hazudni neked. Nem akarom másnak mutatni magam, mint aki vagyok. Kedvellek. Tisztellek. – Lenézett a fényes cipőjére. – Nem akarok fájdalmat okozni neked. – Csak szeretkezni akarsz velem. – Tompábban jött ki, mint amilyennek szánta. A férfi óvatosan nézett föl. – Alapvetően. Igen. Hirtelen ingerültség fogta el. – Akkor meg miért nem szedsz föl egy nőt valamelyik bárban? A férfi sötét szeme megvillant. – Nem egy éjszakás kalandot akarok. A fenébe is. Nem akarok megnősülni, de az nem jelenti azt, hogy megelégednék... Mindegy. Hülyeség volt belekezdenem ebbe. 467

– Várj! Reed megtorpant, a kilincset markolta, de nem szólt semmit. – Hadd foglaljam össze! Olyannal akarsz szeretkezni, akit tisztelsz, akinek élvezed a társaságát bizonyos keretek között. Házasságot nem akarsz, sem semmit, ami csak egy kicsit is hasonlít a hivatalos elkötelezettséghez. Azt hiszem, ezt úgy fejezik ki, kötelékmentes kapcsolat. Jól gondolom? Reed mély levegőt vett, majd elhadarta a választ. – Igen. És a lányom nem tudja meg. Mia azon kapta magát, hogy megint összerezzen. – Nyilván nem akarunk rossz példát mutatni neki. – Túl fiatal ahhoz, hogy megértse. Nem akarom, hogy azt higgye, rendjén való válogatás nélkül szeretkezni másokkal. Mert ez nem az lesz. Mia leült a kis asztalhoz, és beletúrt a hajába. – Ezek szerint ez egy kölcsönösen hasznos, testi kapcsolat egy kis szex utáni beszélgetéssel, de kötelékek nélkül. Reed csak állt ott. – Ha hajlandó vagy rá. Mia fölemelte a fejét. – És ha nem? – Akkor hazamegyek, és egyedül alszom. – A szeme fölizzott. – De nagyon nem akarok egyedül aludni. – Hm. És ezelőtt volt már ilyen kötelékek nélküli kapcsolatod? – Nem gyakran – ismerte el. Most már értelmet nyert Reed hosszú önmegtartóztatása. – Ezért telt el hat év. – Alapvetően igen. Te akarsz kötelékeket, Mia?

468

Itt is van. Az ajánlat. Bélszín hamburgerzsemlében. Az íz megvan, de nincs hercehurca az ezüsttel, a finom porcelánnal és a borravalóra váró pincérekkel. Huszonnégy órával ezelőtt Dana konyhájában még fennen hangoztatta, hogy ezt akarja. Most, Lauren konyhájában, rádöbbent, hogy ez az, amire a sors kényszeríti, hogy elfogadja. Senkinek nem törik össze a szíve, egy gyerek sem megy tönkre benne. A lehető legjobb megoldás. – Nem. Én sem akarok kötelékeket. Reed némán nézett le rá. Nem hisz neki, gondolta Mia. De nem volt benne biztos, hogy ő hisz önmagának. Aztán Reed kinyújtotta a kezét. Mia megfogta, és a férfi felhúzta a székről. Először lassan mozdult, de végül magához húzta, és átölelte. Majd forrón megcsókolta, keményen és... sürgetőn. Azonnal feltört Miában a vágy, túl erősen ahhoz, hogy ellen tudjon neki állni. Karját a férfi nyaka köré csúsztatta, beletúrt a hajába, és megszerezte, amire szüksége volt. Reed megfogta a fenekét, följebb emelte, és odaszorította az elnyűtt nadrág merev vonalához. Mián borzongás futott végig, és a háta ívbe feszült. Még! Kérlek! A szavak visszhangoztak a fejében, az ajkát azonban nem hagyták el, de a testével elmondta Reednek, mit akar. Reed lefeszítette róla az ajkát, és éhesen végigcsókolta a nyakát. Mohón. – Kívánlak – az egyszerű szó vad mordulásként tört fel a torkából. – Hadd tegyelek magamévá! – A szája Mia mellére tapadt, ami kétségbeesett kiáltást csalt ki belőle. – Mondj igent! Most. Mia hátrafeszült, és átadta magát az érzésnek. 469

– Igen. Most. A férfi megborzongott, erősen, mintha eddig a pillanatig nem lett volna biztos Mia válaszában. Aztán átvitte a konyhán, fel a lépcsőn, ahol a hatalmas ágy már várta őket. – Most. December 1-je, péntek, 2.30 Az autó, melyet az utóbbi két óra java részében mogorván figyelt, elhúzódott a járda mellől. Végre. Azt hitte, az a két tizenéves ott a Chevy hátsó ülésén az életben nem hagyja abba a smárolást. És amikor végre befejezték, a srác elkísérte a lányt a Harmony Avenue 995. ajtajáig, csak egy házzal odább attól, amit ő kiszemelt magának. Ott azonban a következő fél órát azzal töltötte a bejáratnál, hogy ledugta a lány torkába a nyelvét. De a lány már bement, és a fiú végre elhajtott. Megkerülte a Harmony Avenue 993. alatt álló házat, a símaszk visszakerült a helyére. A tulaj egy melléképületet húzott a ház mellé saját konyhával és külön bejárattal. Nem tudta, hogy Joe és Laura Dougherty miért van itt. Nem is érdekelte. Csak meg akarta őket ölni, hogy továbbléphessen. Könnyedén feltörte a hátsó bejárat zárját, és besurrant. És egy fehér folt ütötte meg a szemét. Ugyanaz a macska volt, amelyet kitett az udvarra azon az éjjelen, amikor megölte Caitlin Burnette-et. Gyorsan fölkapta a macskát, fejétől a farkáig végigsimította, majd megint kitette. Megfordult, körbenézett a konyhában, és összeráncolta a homlokát, amikor meglátta az elektromos tűzhelyet. Már megint nincs gáz. Megint nincs robbanás. Mérgesen fújt egy nagyot.

470

Már nem is számít. Kénytelen lesz annyival megelégedni, hogy Laura Dougherty fájdalmak közt fog vonaglani, míg meg nem hal. Aztán felgyújtja, úgy, ahogyan a többieket is. Csöndesen odalopódzott a hálószobához. Jó. Ez alkalommal ketten aludtak az ágyban. Megvannak. Még egyszer nem tűnnek el. Megtapogatta a hátát, hogy érezze, a fegyver megfelelően rögzítve van-e. Természetesen igen. Nem tervezte bevetni, de azért fölkészül minden váratlan eshetőségre. Ma este használnia kellett volna a tűzoltó főhadnagy ellen, gondolta elkomorodva. Az, hogy nem használta, legalább annyira zavarba hozta, mint az, hogy majdnem elkapták. Solliday megijesztette. Nem várta, hogy egy ekkora ember ilyen gyors tud lenni. De az alatt a néhány perc alatt, hogy futva mentette az életét, nem gondolt a nála lévő fegyverre. Különben is, a késeket sokkal jobban szerette. Közelebb ment az ágyhoz. Joe Dougherty a hasán feküdt, Laura pedig az oldalán összegömbölyödve. A haja sötétebb volt, mint annyi évvel ezelőtt. Bosszantotta, amikor a nők megpróbálnak fiata-labbnak látszani, mint ahány évesek. De vele majd később foglalkozik. Először Joe-val van dolga. A következő pillanatban gyakorlott mozdulattal beledöfte a férfi hátába a kést, pontosan a megfelelő helyen, hogy abban a pillanatban meg is haljon. Épp csak egy kis levegő hagyta el nyögés kíséretében a férfi tüdejét. A vén Dougherty nyanya valószínűleg túl süket már ahhoz, hogy meghallja. De a nő megmozdult.

471

– Joe? – suttogta. Már ugrott is a nőre, mielőtt az hátra tudott volna fordulni, az arcát a párnába nyomta, és beletérdelt a veséjébe. A nő meglepő erővel dobálta magát. Kivette a rongyot a zsebéből, és belenyomta a nő szájába. Elkapta a kezét, és egy vékony zsineggel hátrakötözte. Aztán a hátára fordította, és végighasította a nő flanel hálóingét, még mielőtt a szemét az arcára emelte volna. A szíve egy ütemet kihagyott. Ez nem ő. A rohadt életbe, ez nem ő. Fogát összeszorítva odatartotta a kés hegyét a nő nyakához. – Ha sikoltasz, leváglak, mint egy disznót. Értetted? – A nő rémülettől tágra nyílt szemmel bólintott, ezért kihúzta a szájából a rongyot. – Ki vagy? – Donna Dougherty. Alig kapott levegőt. Szedd össze magad! – Donna Dougherty. Laura hol van? A nő szeme még jobban elkerekedett. – Meghalt – érkezett a rekedtes válasz. – Meghalt. Elkapta a nő haját, és megrántotta. – Ne hazudj, te ribanc! – Nem hazudok – zokogta. – Nem hazudok. Meghalt. Esküszöm! Érezte, hogy állati üvöltés készül elhagyni a torkát. – Mikor? – Két éve. Szívinfarktusa volt. A düh majdnem úrrá lett rajta. Megfordította a nő mellett heverő férfit. A halott szája széléről vér szivárgott, és Donna felnyögött. – Joe! Ó, ne!

472

– Bassza meg! – A férfi túl fiatal volt. Ez biztosan Joe fia. Az ifjabbik Joe. A nőnek meg kell halnia. Mert látta. Féktelen harag öntötte el, hogy megint csalódnia kellett. A nőt a hasára fordította, és a hajánál fogva hátrahúzta a fejét, és egyetlen erőteljes mozdulattal átvágta a torkát. A tojást remegő kézzel helyezte az ágyukra. Az első alkalommal meg kellett volna értenie a célzást, amikor nem voltak otthon. El kellett volna fogadnia a sors akaratát. Laura nem volt olyan fontos, mint a többiek, de hiányzó darabnak számított a befejezetlen kirakósban, és míg a nő élt, csak nyugtalanította volna. De Laura meghalt. Rég meghalt. És nem érheti el. Meggyújtotta a kanócot, ez alkalommal nem azért, hogy büntessen vagy ünnepeljen, hanem azért, hogy elrejtőzzön. December 1-je, péntek, 3.15 Reed érzékelte, amikor Mia fölébredt. Odabújt hozzá hátulról, és Mia kinyújtóztatta feszes testét, és odanyomta magát hozzá. – Szia – mormolta. Reed belefúrta az arcát Mia vállának csodálatos ívébe, és a keze Mia lába között a finom nedves meleget kezdte fölfedezni. – Fölébresztettelek? – kérdezte. Mia mély levegőt vett, amikor Reed hüvelykujja megtalálta a legérzékenyebb pontját. – Gondolkodtam, hogyan fogod megoldani – mondta Mia. – Úgy értem, mivel... – Erős borzongás futott végig rajta,

473

amitől nekifeszült Reednek. – Gond van a kézügyességeddel. A fenébe. – Tökéletesen meg tudom oldani – mondta Reed szakadatlanul simogatva Mia testét és élvezve, ahogy hullámzik a keze között. – Arra ébredtem, hogy megint kívánlak. – Arra ébredt föl, hogy Mia után nyúl, és megkönnyebbült, amikor a keze Mia húsát fogta meg, és nem üres levegőt markolt. Mia megpróbált megfordulni, de Reed nem engedte. – Ne! – Visszahúzta Mia lábát a csípőjére. – Hadd csináljam. Hadd csináljam. – Mia teljesen átadta magát, és felnyögött, amikor Reed beléhatolt. – Hadd csináljam, Mia. Mia belekapaszkodott a nyakába, ahogy a lába hívogatóan körbefonta. – Hagyom. És csakugyan hagyta. Mindent megengedett neki, olyan intenzitással reagálva, amitől Reed úgy érezte, egy egész kontinenst hódított meg. Ez az alkalom sem különbözött a többitől, Miát vad orgazmus rázta meg, ami magával rántotta őt is, olyan erővel, hogy csoda, hogy a szíve meg nem állt. Zihálva feküdtek egymás mellett, és Mia nevetése betöltötte a szobát. – Fölébresztettél. Reed könnyed csókot lehelt Mia nyaka ívébe. – Most kérjek bocsánatot? – És őszinte lenne? – Nem. Mia megint fölnevetett, ez alkalommal lágyabban.

474

– Akkor ne. – Reed magához ölelte, végigsimított a combján, és az utcai lámpa beszűrődő fényében észrevette Mia karján a zúzódást. Rémülten kapcsolta fel a villanyt. – Ezt én csináltam? – Mit? Ó, azt... Nem. Beütöttem valamibe, amikor ma este kifelé jöttem az irodából. – Akkor jó. Nem akartam durva lenni veled. – Nem voltál. Pont jó volt. – Elégedetten sóhajtott fel. – Szerintem mindkettőnkben felgyűltek kissé a szükségletek. Nekem nem hat év telt el, de azért nekem is rég volt. Mia volt menyasszony is. Reednek hirtelen tudnia kellett, miért nem lett belőle semmi. – Mia, miért nem mentél férjhez? Mia olyan sokáig hallgatott, hogy Reed már-már azt hitte, nem is fog válaszolni. Épp kezdett magára haragudni, amiért egyáltalán megkérdezte, amikor Mia felsóhajtott, ez alkalommal elgondolkodva. – Az exről akarsz tudni. – Igazából azt akarom tudni, miért mondtad, hogy nem akarod ezt akarni. – Csókot nyomott a vállára, próbált könnyed hangon beszélni. – Végül is nagyon profi vagy benne. De Reed vicces hangsúlyától nem lett könnyedebb Miáé. – A szex sosem volt gond, Reed. Guy sosem panaszkodott miatta. Ezek szerint a pasas neve Guy. Francia név. Nem tudta Miát elképzelni egy Guy nevű francia pasassal. Mia nem az a romantikus alkat, akit rózsával halmoznak el. Ennek ellenére szétáradt benne a féltékenység, de félrelökte. Végül is Guy nincs sehol. – Akkor mi miatt panaszkodott? 475

– A munkám miatt. A túlórák miatt – elhallgatott. – Az anyja is panaszkodott. Szerinte nem voltam elég jó a kisfiának. – A legtöbb anya így gondolja. – A te anyukád szerint Christine elég jó volt neked? Reed szeretettel emlékezett vissza a két nő kapcsolatára. – Igen. Szerinte igen. Christine és anyu barátok voltak. Együtt mentek vásárolgatni, együtt ebédeltek, és hasonlók. – Bernadette-tel sosem volt ilyen kapcsolatunk – felsóhajtott. – Egy partin ismertem meg Guy-t. Teljesen elvarázsolta a munkám. Az egész Helyszínelők-dolog. Engem meg érdekelt az övé. – Mit dolgozott? Mia egy kicsit elhúzódott tőle, és fölnézett rá. – Ő Guy LeCroix. Reednek el kellett ismernie, hogy a válasz lenyűgözte. – A hokijátékos? – LeCroix az előző szezonban vonult vissza, de addig ő volt a jégpálya királya. Mia elmosolyodott. – Aha. Hűha. Szuper helyen ülhettem, közvetlenül a büntetőpad mögött. – Mosolya elhalványult. – Imádta, hogy úgy mutathat be, hogy a barátnője, a gyilkossági nyomozó. – Szóval miért lettetek jegyesek? – Tényleg kedveltem. Guy nagyon rendes pasi, és míg játszott, a dolgok rendben is mentek. Nem volt eleget otthon, hogy követelőddzön. Amikor visszavonult, a dolgok megváltoztak. Nősülni akart, és engem beszippantott az áramlat. Aztán Bernadette beleszólt. Pontos elképzelései voltak arról, milyen egy igazi esküvő, egy igazi feleség. – Ha jól értem, nem feleltél meg az elvárásainak.

476

– Nem – mondta Mia fanyarul. – Szóval túl sok ruhapróbát mondtam le, és Bernadette kivágta a hisztit. Másnap este tudtam meg, amikor Guy elvitt erre a puccos helyre a városközpontban, ahol da-masztabroszok, kristálypoharak és hajlongó pincérek vannak. – Elfintorodott. Tehát utálja az ilyen helyeket. A hüvelykujjával megcirógatta Mia állát. – És? – Guy tájékoztatott, hogy az anyja által szervezett időpontok hetvenhárom százalékát lemondtam, majd egészen ridegen hozzátette, hogy a randevúink hatvanhét százalékát nem teljesítettem. Az, hogy a randevúkat a második helyre sorolta, sokat elárult. Mindegy, ragaszkodott hozzá, hogy „javítsak a teljesítményemen". Igen, azt hiszem, így fogalmazott. – És edzői tippeket is adott arra, hogyan oldd meg? Mia arcára derűs mosoly ült. – Természetesen. – A mosoly megint elillant. – De az egésszel oda lyukadt ki, hogy helyeztessem át magam egy másik osztályra. Vagy ami még ennél is jobb, egyszerűen lépjek ki. Különben sem tudnék dolgozni, ha teherbe esem. – Egyenesen Reedre nézett, szemében dacos kihívás. – E tekintetben egész végig őszinte voltam. Nem akartam gyerekeket. Kényelmesen megfeledkezett erről a tényről, vagy azt hitte, kicselez, és rávesz, hogy megváltoztassam a véleményem. Emlékeztettem rá, és csúnyán összevesztünk. És amikor befejeztük, visszaadtam neki a gyűrűt. Nem gondolta volna, hogy nyilvános helyen megteszem, főleg nem ilyen elegáns, porcelános, da-masztabroszos helyen. Reedben büszkeség ébredt, hogy Mia így kiállt magáért. – Nem volt igaza. 477

– Persze, de megbántottam. Nem akartam, és nem is állt szándékomban, de megbántottam. Otthont akart, és feleséget, de csak egy gyilkossági nyomozót kapott. Ez túlságosan a személyisége része volt ahhoz, hogy változtasson rajta, de Reed némileg együtt tudott érezni LeCroix-val. – Azt kellene mondanom, hogy sajnálom. Mia ajka fáradt félmosolyra húzódott. – És sajnálnád? Reed végighúzta ujja hegyét Mia mellének legtel-tebb része alatt, és figyelte, ahogy a mellbimbói megmerevednek. Hihetetlenül szép melle volt. – Nem – mondta rekedten. Mia szeme válaszul sötétebb lett. – Akkor ne. Különben is, szerintem Guy-t sokkal kevésbé viselte meg a szakítás, mint Bobbyt. Ah. Most elindultak valamerre. – Bobbyt. Az apádat. Mia mosolya merev lett. – Igen, az apámat. Imádta a gondolatot, hogy Guy LeCroix lesz a veje. Szerintem az ő fejében ez volt a legjobb dolog, amit valaha is tettem. Reed összevonta a szemöldökét a keserű és ellenséges hangsúly hallatán. – Jobb, mint hogy rendőr lettél? – Az ő szemében sosem voltam rendőr. Csak egy... lány – szinte köpte a szót, mint egy undorító jelzőt. – Házasságra jó. Ha az ügylet révén jó helyet kap a hokimeccsekre, annál jobb. Reed átnyúlt Mia fölött, fölvette a régi, dögcédulás láncot az éjjeliszekrényről, ahova korábban letette. Furcsának tartotta, 478

hogy Mia dögcédulát viselt, hiszen sosem volt tagja a hadseregnek. A fény felé tartotta a láncot. MITCHELL, ROBERT B. – Ez az övé. Miért hordod, ha utálod? Mia összevonta a szemöldökét. – Az anyád... róla mindenki tudta, hogy erőszakos, vagy volt egy kedves arca is, amelyet a külvilágnak mutatott? A kíváncsiság, amely Reedet hajtotta, hogy többet is megtudjon, hirtelen megfagyott. – Mia, az apád meg...? Mia a távolba nézett, majd vissza Reedre, a szeme megtört lett, és bűntudatos. – Nem. – De Reed nem hitt neki, és a gyomra összeugrott, amikor képek jelentek meg hívatlanul a lelki szeme előtt. – Nem – ismételte, egy kicsit erőteljesebben. – Inkább csak ütött. Amikor berúgott. Reed első reakciója az volt, hogy elhúzódik, félve, hogy összetöri Miát, de nem húzódott el. Tudta, hogy nem teheti meg. Visszanyelte az undortól feltoluló gyomorsavat. Mivel tudta, hogy Miának szüksége van rá, ajkát a homlokának nyomta, és úgy tartotta. – Nem kell folytatnod, Mia. Minden rendben van. De Mia tovább mondta, szeme a dögcédulákra szegeződött, melyeket Reed még mindig a kezében tartott. – Amikor kicsi voltam, azt hittem, hogy ha elég gyors leszek, ha elég okos leszek... ha elég jó leszek, akkor abbahagyja az ivást. Olyan apa lesz, mint amilyennek a külvilág előtt tettette magát. Én voltam a gimiben a sztáratléta. Azt hittem, ezt majd értékelni fogja. Amikor rájöttem, hogy nem fog megváltozni, a sport lett a kiút. 479

– Futball-ösztöndíjjal jutottál be az egyetemre – emlékezett vissza Reed. – Kikerültél. – Igen. De Kelsey még mindig otthon volt, egyre vadabb és vadabb lett. – Összeszorította az ajkát, és Reed elgondolkodott, vajon mi az, amit Mia nem akar kimondani. – Ő így büntette Bobbyt. Leállítani nem tudta, de piszkosul meg tudta szégyeníteni, és ha Kelsey valamit a fejébe vett, akkor attól nem tágított. Ez családi vonás, gondolta Reed. – Bajba került. – Ó, igen. Összeállt egy Stone nevű drogossal. Megpróbáltam megállítani Kelsey-t, de... szóba sem akart állni velem. Mire tizenhét éves lett, ő is rászokott. Tizenkilenc éves korára már a börtönben ült. Az első három évben, hogy bent volt, még csak látni sem akart. Aztán mégis, és... – a gondolatot befejezetlenül hagyta. Nagyot nyelt. – Csak ő maradt nekem. Ha Marc nem tudja átvitetni... – Előfordult már, hogy Spinnelli becsapott? – Nem. Mindenkinél jobban megbízom benne. Leszámítva talán Abe-et. – Mély levegőt vett, majd kifújta. – És feltételezem, hogy téged is. Olyan dolgokat mondtam el neked, amiket nem kellett volna. Valami megmoccant Reedben. – Senkinek nem fogom elmondani. ígérem. – Hiszek neked. Szerintem a mai este sokkal jobban kibillentett az egyensúlyomból, mint szeretném. Nagyon utálom, amikor meglőnek. – Megpöckölte a láncon lógó dögcédulákat. – De nem válaszoltam a kérdésedre. Azon a napon, amikor megkaptam a jelvényemet, az apám elvitt a törzshelyükre a rendőr haverjaival. Akkor már én is közéjük 480

tartoztam. Része voltam... valaminek. Ugye, érted, ez mit jelent? Reed bólintott. Része lenni valami összetartó és támogató közösségnek, amikor olyan sokáig egyedül volt az ember. Ő is átélte ezt Sollidayékkel, aztán a tűzoltóságnál. Aztán Christinenel. – Olyan, mintha családban lenne az ember. Végre. – Igen. Szóval Bobby elemében volt, dicsekedett. Nagy nap ez a mai, mondta. És ott, mindenki előtt átnyújtotta nekem a dögcéduláit. Azt mondta, hogy ezek őrizték meg Vietnamban, és reméli, hogy engem is meg fognak őrizni a rendőrségnél. Mit tehettem volna? A legtöbbjüket kicsi korom óta ismertem, de egyikük sem tudta, igazából mi folyt otthon nálunk. – Vagy inkább nem akarta tudni – suttogta Reed, mire Mia vállat vont. – Ki tudja? Mindegy, fölvettem, az volt a szándékom, hogy később leveszem, de mielőtt hazaértem volna, baleset ért. A kocsim totálkáros lett, de én egy karcolás nélkül megúsztam. Úgy gondoltam, lehet, hogy a dögcédulák mégis szerencsét hoznak. És meg sem tudnám számlálni, az évek során hányszor volt szerencsém. Reed csókot nyomott Mia vállára, ahol egy ráncos heg húzódott. – Murphy mesélt az egyik esetről. Amikor az első társadat meglőtték. Azt mondta, majdnem elveszítettek téged. – Akkor is szerencsém volt. A lövedék pont itt talált el – a hasára mutatott. – Egyenesen átment rajtam, de minden létfontosságú szervet elkerült. Akkor tudtam meg, hogy csak egy vesém van. így születtem, ezért nem volt ott semmi, amit a lövedék eltalálhatott volna. Szépen átsuhant, és nekem kutya 481

bajom sem esett. – Elnézett oldalra. – De Ray meghalt. Aztán a vesém miatt föl kellett tennem az egészségügyi bilétát is. Párszor előfordult, hogy majdnem levettem a dögcédulákat, de sosem tettem meg. Valószínűleg annyira vagyok azért babonás, hogy hordjam őket. A gravírozott egészségügyi bilétát az apja dögcédulái mögé tette. Reed elgondolkodott, vajon Mia tudatában volt-e egyáltalán ennek. – De az is lehet, hogy valahol még mindig a kedvére akarsz tenni az apádnak – mondta, mire Mia szeme fénytelen lett, és óvatosan visszatette a láncot a nyakába. – Pont úgy beszélsz, mint Dana. És lehet, hogy igazad is van. Ami, Solliday főhadnagy, az igazi oka annak, hogy nem akarok kötelékeket. A végén még felakasztanám magam velük, annyira el vagyok cseszve. – Odább gördült, és kiült az ágy szélére, magányosan. Reednek majd meghasadt a szíve. – Sajnálom, Mia. – Komolyan? – a hangja rekedt volt. – Ez alkalommal igen. Tényleg sajnálom. Én csak... – csörögni kezdett Mia telefonja. – A fenébe. Mia felkapta az éjjeliszekrényről a mobilt. – Spinnelli az. – Szemét le sem véve Reedről, kinyitotta a telefont. – Mitchell. – Figyelt, majd egyszer csak minden levegő kiszaladt a tüdejéből. – Felhívom. Húsz percen belül ott leszünk. – Gyors mozdulattal becsukta a telefonját. – Öltözz! Reed akkor már kapkodta fel a ruháit. – Még egy? – Igen. Joe és Donna Dougherty meghalt. Reed felkapta a tekintetét, a keze megállt az övcsaton. – Tessék? 482

– Igen. Ezek szerint kiköltöztek a Beacon Innből – Fölvette a felsőjét, és a szeme megvillant. – Ezek szerint mégis ők voltak az eredeti célpont. Nem jött haza. A fiú az ágyában feküdt, egészen kicsire összekucorodva, és figyelte a folyosó végéből idehallatszó fojtott zokogást. Nem ez volt az első éjszaka, hogy az anyja az ágyában sírt. És a fiú tudta, hogy nem is ez az utolsó. Hacsak ő nem tesz valamit. Nem jött haza, de a hírekben mutatták a képet róla. Ő is látta. És az anyja is. Ezért sírt egész éjjel. Szólnunk kell, anyu, mondta, de az anyja elkapta, a szeme vad volt, és rettegés ült benne. Nem szólhatsz. Egy szót se szólj! Mert megtudja. Akkor az anyja nyakára nézett: a ruhájából kilógott a sebhely vége. A vágás hosszú volt, és elég mély ahhoz, hogy heg maradjon utána. Ő tette ezt az anyjával, még a legelső este. És megfenyegette őket, hogy rosszabbat tesz, ha szólnak bárkinek is. Az anyja túlságosan félt ahhoz, hogy beszéljen. Még jobban összehúzta magát, és remegett. Én is félek. December 1-je, péntek, 3.55 A ház elejét nem érte a tűz. Két tűzoltó fordult ki a ház mögül, maguk után húzva a tömlőt. A tűz szaga még mindig ott ült a levegőben. Mia elhaladt a tűzoltóautó mellett, ahol két egyenruhás rendőr állt, és az orvos szakértő technikussal beszélgetett. Michaels volt az, a férfi, aki alig huszonnégy órával ezelőtt még dr. Thompson holttestét vizsgálta. Mögötte két üres kerekes hordágy, rajtuk egy-egy összehajtogatott fekete hullazsák. – Mit talált, Michaels? – kérdezte Mia. 483

– Két felnőttet. Az egyik férfi, a másik nő. Mindketten ötven év körüliek. A férfit egy hosszú, vékony pengéjű késsel hátba szúrták, a nőnek átvágták a torkát. Mindketten az ágyban voltak a halál beálltakor. Az ágyat felgyújtották, de a mennyezeti spriccelők a lángok nagy részét eloltották, azért a testük csak megégett, de nem szenesedett el. A holttesteket az ágyon hagytam, míg a tűzoltó főhadnagy körbe nem néz. Úgy értesítettek, hogy már elindultak. – Amint szóltak, felhívtam Solliday főhadnagyot. Ami azt illeti... – mondta, és hátranézett a válla fölött – ...ez biztosan ő lesz. Solliday terepjárója állt meg a parkoló kocsisor végében. Mielőtt elindult volna a tűzoltóautóhoz, magához vette a szerszámos táskáját. Megállt, hogy beszéljen az osztagparancsnokkal, és időnként felpillantott a házra. Egyszer üdvözlésképp fölemelte a kezét, mintha Mia nem is az ő ágyából sietett volna a helyszínre. Mintha Mia nem is az imént mesélte volna el a rohadt életét a lehető leginkább zavarba ejtő és megalázó módon. Mit is gondoltam? És vajon Reed mit gondol most? Mia feltételezte, hogy Reed jól kezeli a dolgot. Visszafordult a rendőrökhöz. – Ki azonosította a házaspárt Mr. és Mrs. Doughertyként? Utoljára azt hallottam, hogy a Beacon Innben szálltak meg. – A ház tulaja. Ott ül a járőrautóban – mondta az egyik egyenruhás. – A neve Judith Blennard. – Odavezette Miát a járműhöz, és a szokottnál nagyobb hangerővel mutatta be. – Asszonyom, Mitchell nyomozó. Beszélni szeretne önnel. Judith Blennard hetvenéves lehetett, és nagyjából fele annyi kiló. De a szeme éles volt, és a hangja erőteljes. 484

– Nyomozó. – Hangosan beszéljen, nyomozó. A hallókészüléke nélkül hozták ki. – Köszönöm. – Mia leguggolt. – Jól van, asszonyom? – kérdezte hangosan. – Jól. Hogy van ifjabb Joe és Donna? Senki nem akarja megmondani nekem. – Sajnálom, asszonyom. Meghaltak – mondta Mia, és az idős nő arca, ha lehet, még ráncosabb lett. Vékony, csontos kezét a szája elé kapta. – Istenem. Ó, édes istenem. Mia megfogta a kezét. Jéghideg volt. – Asszonyom, miért laktak önnél? – Ifjabb Joe-t ötéves kora óta ismerem. A világon nem létezett jobb ember, mint az idősebb Joe és Laura Dougherty. Mindig önkéntes munkát végeztek a jótékonysági egyletben, és elveszett fiúkat fogadtak be. Amikor megláttam, mi történt az ifjabbik Joe-val és Donnával, úgy gondoltam, a tisztesség úgy kívánja, hogy viszonozzam a szívességet, és befogadjam őket. Felajánlottam nekik a hátsó lakást, amíg csak szükségük van rá. Először visszautasították, de... Ez nem véletlen, nyomozó. Mia megszorította a kezét. – Nem, asszonyom. Látott vagy hallott esetleg valamit? – A hallókészülékem nélkül nem sokat hallok. Tízkor már alszom, és reggel hatig föl sem ébredek. Még mindig aludnék, ha az a kedves tűzoltó nem jön be értem. Nem David Hunter osztaga szállt ki, Mia ezt azonnal észrevette. A tűzoltók már pakolták össze a fölszereléseket, Reed befejezte a parancsnokkal való beszélgetést, és elindult 485

feléjük a kis diktafonjába beszélve. Megállt a járőrautó mellett, és Mia intett neki, hogy guggoljon le. – Bemutatom Mrs. Blennardot. Övé a ház. Ismerte Joe Dougherty szüleit. Solliday leguggolt melléjük. – A tűz csak a hátsó lakást érintette – mondta hangosan. – Valaki nagyon bölcsen tűzfalat húzott föl, és spriccelőket szerelt föl a lakásban. – A vejem építési vállalkozó. Ő építette a hátsó lakást az anyámnak. Tartottunk tőle, hogy elfelejti kikapcsolni a tűzhelyet vagy ilyesmi, ezért több spriccelőt szereltünk föl. – Ez mentette meg az ön otthonát, asszonyom – mondta. – Valószínűleg pár nap, és visszamehet, de szeretnénk, ha ma éjjel valahol máshol szállna meg, ha nem bánja. Az idős nő mérgesen nézett rájuk. – A vejem értem jön. Nem vagyok ostoba vénasszony. Ma éjjel valaki megölte ifjabb Joe-t és Donnát. Dehogy maradok itt! Még a végén visszajön értem. Viszont örülnék, ha a hallókészülékemet megkaphatnám. – Azonnal beküldők valakit érte, asszonyom. – Solliday utasította az egyik tisztet, majd intett Miá-nak. – A spriccelők kisebb pusztítást végeztek a bűnjel-megóvás szempontjából, de a holttestek nem égtek meg. – Michaels is ezt mondta. Bemehetünk? – Igen. Ben már bent van, csak Fostert várom, hogy ideérjen a kamerával. – Én pedig fölhívtam Jacket. Kiküld egy csapatot. – Mia Reed mögött lépkedve megkerülte a házat, és bement a lakásba. Odabent Ben Trammell épp akkor állította fel a lámpákat. 486

– A tűz csak a hálószobában égett, Reed – mondta Ben. – És ott sem nagyon. Lehet, hogy ez alkalommal szerencsénk lesz, és találunk valamit, ami a pasast a helyszínhez köti. – Reménykedjünk – mondta Solliday, és az elemlámpával megvilágította a mennyezetet. – Szép munka. A spriccelőket White észre se vette volna. – Ben bekapcsolta a lámpákat, és mindannyian az ágyat bámulták. Mr. Dougherty a hasán feküdt oldalra fordított fejjel, míg Mrs. Dougherty arca a párnába fúródott. A vér egészen átitatta az ágyneműt. – A férfi azonnal meghalt – mondta Michaels a hátuk mögött. – A penge egyenesen a szívébe hatolt. A nőnek védekezésre utaló sérülései vannak. – Fölhúzta az asszony hálóingét, hogy megmutassa a hátán lévő nagy kiterjedésű, sötét zúzódást. – Valószínű, hogy a pasas beletérdelt. – Maga vágta fel a hálóingét? – kérdezte Mia, mire Michaels a fejét rázta. – Így találtuk. Az anyagot egy mozdulattal hasították végig. – Vizsgálja meg, hátha nemi erőszak történt. A férfi odapillantott Miára. – Nem látszanak erőszakra utaló nyomok, nyomozó. Az áldozaton könnyen keletkeznek zúzódások, de a combján nincs kék folt. Mindazonáltal azért megvizsgáljuk. – Köszönöm. Most már kivihetjük őket? – kérdezte Mia Sollidayt, mire a férfi bólintott. Mia elkeseredetten és szomorúan állt Reed mellett a Dougherty házaspár ágyának lábánál, míg Michaels kivitte a két holttestet. Aztán megrázta magát. – Először Mr. Doughertyt ölte meg – szólalt meg. – Mert megpróbálta volna megvédeni a feleségét.

487

– Pontosan. Fájdalom nélkül halt meg. De Mrs. Dougherty... Őt elkapta, beletérdelt a hátába, és valamikor megfordította, és végighasította a hálóingét. – De mégis úgy látszik, hogy nem erőszakolta meg. Vajon miért? Nem tudom elképzelni róla, hogy egyszer csak megkegyelmezett neki. – Lehet, hogy megzavarták. Aztán visszafordította a hasára, és hátulról átvágta a torkát. Megjelent, aztán elrohant. Miért? – Nem tudom. De kezdjük azzal, hogy miért pont Doughertyék? – Nem áll össze a kép – helyeselt Mia. – A Dougherty házaspár nem is ismerte Penny Hillt. – Mi meg egész héten olyan kapcsolatokat kerestünk, amelyek nem is léteznek. Miát azonban nem is a sok elfecsérelt óra bántotta, amit akták olvasásával töltött, hanem Roger Burnette és a fájdalom, amelyet a szemében látott, amikor számon kérte rajta, hogy miért nem jutottak még mindig előrébb az ügyben. – El kell mondanunk Burnette-nek. Tudnia kell, hogy nem ő a felelős Caitlin haláláért. – Szeretnéd, ha veled mennék? – kérdezte Reed. Mia visszagondolt Burnette részeg dühtől izzó tekintetére. Valószínűleg okos döntés, ha Solliday vele megy. – Ha megtennéd. – Amikor itt végeztem, indulhatunk is. – Fölhívom Joe Dougherty apját Floridában. – Épp indult a kocsija felé, amikor valaki a nevét kiáltotta. Az egyik tiszt volt az, és egy fehér macskát tartott a karjában.

488

– Nyomozó! Ezt a macskát idekint találtuk, és Mrs. Blennard szerint a házaspáré volt. Nem viheti magával a lánya házába. Mia a macskát bámulta. – És én mihez kezdjek vele? A férfi vállat vont. – Felhívhatjuk a sintért, vagy... – nyájasan mosolygott Miára. – Szeretne egy macskát? Mia nagyot sóhajtva vette át az állatot. A nyakörvről lógó biléta feltűnően hasonlított az ő dögcéduláihoz. – Szerencsés macsek vagy, Percy. Ezen a héten kétszer is megkörnyékezett a halál. – A macska csak pislogott fel rá. – Akárcsak engem – suttogta maga elé. – Egyelőre beülhetsz a kocsimba. December 1-je, péntek, 5.05 Reed még azelőtt érzékelte, hogy Mia mögötte van, mielőtt a nő megszólalt volna. – Találtál valamit? – kérdezte Mia. Reed a fejét rázta. – Nem. Nem használt gázt, mert nincs is. Nem kente be Donna Dougherty mellkasát a szilárd égésgyorsítóval, amellyel Pennyét és Brooke-ét. – De használt egy kanócos tojást – mondta Ben a sarokból, ahol a törmeléket szitálta. – Nagyjából ez az egyetlen dolog, amelyet ugyanúgy csinált. – Értesítettem az idősebbik Joe-t, és körbejártam a szomszédokat. Reed látta is rajta, ennek mekkora ára volt. 489

– Megkérdezted tőle, mi kapcsolja az ifjabbik Joe-t és Donnát Penny Hillhez? – Megpróbáltam. Miután elmondtam neki, hogy a fia és a menye meghalt, többet egy szót sem szólt. – Összevonta a szemöldökét. – Felhívtam a helyi seriffet, és ők ájultan, a földre rogyva találták meg, de még akkor is a telefont markolta. Azonnal beszállították a kórházba. Sejtésük szerint szívinfarktust kapott. – Ez egyre jobb lesz – mondta Reed. – Szegény ember. – Igen. Bárcsak tudtam volna, hogy beteg a szíve. Kiderítem, ki Donna Dougherty legközelebbi hozzátartozója. Pár óra, és fel tudom hívni a munkahelyét, amint kinyitottak. Viszont kaptam leírást egy gyanús kinézetű autóról, amelyik most éjjel legalább két órán át parkolt az utcában. Egy lány és a barátja a srác kocsijának a hátsó ülésén csókolóztak, és valahányszor felültek, hogy levegőt vegyenek, a kocsi ugyanúgy ott volt. Világoskék Saturn. – Le tudták olvasni a rendszámot, amikor felültek levegőt venni? – kérdezte Jack fanyarul. – Csak a felét. Ó, és az emberünk megint kiengedte a macskát. – Hol van Percy? – kérdezte Reed. – A kocsimban. Most tiszta volt. Ha kész vagy, szívesen indulnék is Burnette-ékhez. – Menjünk! – Reed megvárta, míg Mia elindul, majd felhördült. Az Action News egyik furgonja parkolt az út szélén, és a kifogástalanul öltözött Holly Wheaton állt a járdán. Érezte, hogy Mia mellette megdermed. – Ne mondj semmit... – suttogta. – Kérlek. Akármennyire le szeretnéd is tépni az arcát.

490

Ne említsd meg Kelsey-t, se a sztoriját! Hadd mondjam én, hogy nem nyilatkozunk! Holly odavonult hozzájuk, szeme parázslóit, akár egy ragadozóé. – Ez egy hét alatt a negyedik tűz, amelyet ez a gyújtogató okozott. Mit tesz a rendőrség, hogy Chicago lakossága biztonságban érezhesse magát? – Nem nyilatkozunk – mondta Reed, és szaporábban lépkedett, de Hollyt nem lehetett eltántorítani. – A két áldozat Mr. és Mrs. Dougherty, ugyanaz a házaspár, akiknek a háza szombat éjjel leégett. Mia megtorpant, és Reed tiltakozni akart. De legutóbb, amikor a két nő összecsapott, Reed keményen alávágott Miának. Ez alkalommal befogja a száját. Legalábbis amíg bírja. – Nem hozzuk nyilvánosságra az áldozatok nevét, míg nem értesítettük a családjukat. – Mia nagyon komoly tekintettel nézett egyenesen a kamerába. – Ez az osztályunk ügymenete és ez a humánus eljárás. Remélem, ezzel ön is egyetért. Most pedig, ha megbocsát, szeretnénk folytatni a munkánkat. – Mitchell nyomozó, Caitlin Burnette temetése ma lesz. Ön is részt vesz rajta? Mia továbbment, és Reed már épp megkönnyebbülten felsóhajtott volna. – Mitchell nyomozó, egyesek szerint Caitlin Burnette meggyilkolása kapcsolatban áll az apja munkájával. Ön szerint a gyermeket meg kell büntetni az apja vétkéért? Mia megállt, a teste egészen merev lett. A fejét elfordította, a szája felnyílt, kétségtelenül egy durva megjegyzés hagyta volna el Burnette védelmében. Aztán Reed érzékelte Mia 491

hirtelen változását, amikor a nő válla ellazult. Újra elindult gyors léptekkel. – Gyere utánam! – mondta Mia olyan halkan, hogy Reed alig hallotta. – Lehet, hogy Holly tud valamit.

492

Tizenkilencedik fejezet December 1-je, péntek, 5.40

Mia a járdán várta. – Ne haragudj! Nem akartam, hogy ide is utánunk jöjjön. Reed körbenézett. Szépen rendben tartott környéken jártak. – Ide? Hol vagyunk? – Blennard asszony lányának a házánál. Amikor Wheaton az apák vétkeiről beszélt, valami szöget ütött a fejembe. – Wheaton csak fel akar bosszantani, Mia. – Tudom. – Elindult a házhoz vezető járdán. – De mi van, ha a Dougherty házaspárt ifjabb Joe szüleinek a vétke miatt ölték meg?! És azok alapján, ahogy Donna Dougherty meghalt, a férfi anyja bűnei miatt? Blennard azt mondta, hogy Doughertyék mindenféle fiúkat fogadtak be. Reed kezdte kapiskálni.

493

– Nevelőszülők voltak. És mindkettő neve Joe Dougherty. Az ifjabb Joe-nak még a nevet sem kellett lecserélnie a postaládán. Tévedésből ölte meg a házaspárt. – Szerintem is. Megpróbáltam elérni az idősebbik Joe-t, hátha megerősíti a feltételezésemet, de a floridai rendőrség azt mondta, hogy elég súlyos volt a szívinfarktusa. Intubálták, ezért nem tud beszélni. De lehet, hogy Blennard emlékszik valamire. – Becsöngetett, és egy férfi nyitott ajtót. – Mitchell nyomozó vagyok, ő a társam, Solliday főhadnagy. Beszélnünk kell Mrs. Blennarddal. – Clyde, ki az? – Mrs. Blennard jelent meg a férfi mellett, immár hallókészülékkel a fülében. A szeme elkerekedett. – Mit tehetek önökért, nyomozók? – Asszonyom – kezdte Mia. – Említette, hogy Doughertyék otthonról megszökött fiúkat fogadtak be. Úgy értette, hogy nevelőszülők voltak? – Igen. Tíz évig, ha nem több ideig, miután ifjabb Joe elköltözött, és megnősült. Miért? – a tekintete átható lett. – A másik megölt nő, Penny Hill... szociális munkás volt. Mia arcára elismerő mosoly ült. – Igen, asszonyom. Emlékszik, hogy lett volna gondjuk bármelyik gyerekkel is? A fiúkkal? A családjukkal? A nő elgondolkodva ráncolta a homlokát. – Rég volt. Tudom, hogy sok fiút fogadtak be. Sajnálom, nyomozó, de nem emlékszem. Az idősebbik Joe-t kellene megkérdezniük. Hozom a számát. – Nem szükséges. Már felhívtam – Mia habozott. – Asszonyom, nem fogadta túl jól a hírt. Az idős asszony arca egy árnyalattal fehérebb lett. – Évek óta vacakol a szíve. Meghalt? 494

– Nem, de nincs túl jól. – Kitépett egy lapot a noteszéből, és felírt rá egy nevet. – Ez az a rendőrtiszt, akivel Floridában beszéltem. Most mennünk kell. Köszönöm. – Megkímélte ifjabb Joe-t, és félbehagyta a bosszút a nő ellen, akit Laura Doughertynek hitt – szólalt meg Mia, amikor kiértek. – Mert észrevette, hogy nem az a nő. Jogos. Szép munka. – Szebb lett volna, ha előbb jövök rá. – Mia megállt a kocsijánál. A fehér macska elégedetten, összegömbölyödve feküdt a volánnál. – Most meg kell keresnünk a listát, amelyen rajta van az összes gyerek, akit Penny Hill Doughertyéknél helyezett el. – És ki kell derítenünk, melyik gyerek kapcsolódik Whitehoz. – Vagy mi igazi neve. Menj arrább, Percy! – beszállt, és áttolta a macskát az anyósülésre. – De először is, beszélnem kell Burnette-tel. – Megyek utánad. December 1-je, péntek, 6.05 Mia a járdán várta. – A ház teljesen sötét – mondta Reed. – Valószínűleg alszanak. Mia csak a fejét fordította el, és komoran mérte végig. – Reed, ma temeti el a lányát. Burnette azt hiszi, ő a felelős. Ha Beth... Te tudnál aludni? Reed rekedten megköszörülte a torkát. – Nem. Nem tudnék. – Odasétáltak a bejárati ajtóhoz, amelyen még mindig kint lógott a hálaadásnapi pulyka képe. 495

Apróság, de Mia szíve elszorult E család számára megállt az idő. Egy apa már egy hete azzal a tudattal él, hogy eszköz volt gyermeke brutális meggyilkolásában. Ha Beth lett volna... Mia bekopogott. Az ajtó kinyílt. Roger Burnette állt velük szemben, az arca nyúzott volt, és elgyötört. – Bemehetünk? – kérdezte Mia, mire a férfi némán bólintott, és bevezette őket. A nappaliban Burnette megállt, háttal nekik, és Reed észrevette, hogy a szoba, amely korábban olyan takaros és rendezett volt, most... nem az. Leginkább csak a rendetlenség tűnt fel. De az egyik falban lyuk éktelenkedett, derékmagasságban egy ököl méretű lyuk, és Reed lelki szemével látta is a gyásztól, haragtól és bűntudattól gyötört apát, ahogy öklével belevág a falba. Burnette lassan megfordult. – Elkapták – mondta alig hallhatóan. Mia a fejét rázta. – Még nem. Burnette felkapta a fejét, a szeme fagyos szikrákat lövellt. – Akkor meg miért vannak itt? Mia egyenesen a férfi szemébe nézett. – Ma éjjel megtudtuk, hogy a Dougherty-ház ellen elkövetett gyújtogatás igazi célpontjai az előző tulajdonosok voltak. Joe Dougherty szülei. – Elhallgatott, hagyta, hogy eljusson a férfi tudatáig, amit mondott. – Nem Caitlin. És nem ön. Egy pillanatig Burnette csak állt ott mereven, mozdulatlanul. Aztán bólintott. – Köszönöm. Mia nyelt egyet. 496

– Próbáljon meg aludni, uram! Egyedül is kitalálunk. Már elindultak az ajtó felé, amikor Reed meghallotta a sírás első hangját. Inkább egy sebesült állat vonyítására hasonlított, mint egy ember zokogására, pe nem Burnette arckifejezése volt az, ami leginkább szíven ütötte Reedet, hanem Miáé. Kendőzetlen, elkeseredett sóvárgást látott rajta, amit egészen az előző éjszakáig Reed meg sem értett volna. Roger Burnette szerette a lányát. Bobby Mitchell nem. Reed megindultan fogta meg Mia karját, és finoman meghúzta. – Menjünk! – suttogta. – Nyomozó! Mia reszketve mély levegőt vett. – Uram? – Bocsásson meg, nyomozó. Tévedtem. Reed a szemöldökét ráncolta, de Mia mintha tudta volna, a férfi mit akar mondani. – Nem történt semmi – mondta Mia. – De igen, történt. Szörnyű dolgokat mondtam. Maga jó rendőr. Mindenkinek ez a véleménye. Az apja nagyon büszke lenne önre, és én igazságtalanul vádoltam meg. Mia kurtán biccentett Burnette felé. – Köszönöm, uram. Reed még mindig fogta a karját, és érezte, hogy Mia egész testében remeg. – Indulnunk kell – mondta Reed. – Kérem, fogadja őszinte részvétünket. – Legközelebb akkor szólalt meg, amikor kiértek a járdára. – Ez meg mi volt? Mia kerülte a tekintetét.

497

– Tegnap este bejött az irodába, miután te elmentél. Nem volt megelégedve azzal, hogy nem kaptuk el a pasast, aki meggyalázta és meggyilkolta a lányát. Reedet hirtelen elöntötte a harag. – Ezért kék a karod? – Semmiség. Gyászolja a gyerekét. – Ez még nem jogosítja fel arra, hogy kezet emeljen rád. Reed keze akaratlanul is ökölbe szorult. – Nem, csakugyan nem – mondta Mia, és elindult. – De legalább fontos neki. – És az apádnak nem lett volna az. Sajnálom, Mia. Mia keze bizonytalanul pihent meg a kocsi ajtaján. – Na igen. Hát ja – megszagolta Reed kabátujját. – Állott kandallószagod van. Visszamegyek Lauren lakásába lezuhanyozni a reggeli megbeszélés előtt. Szerinted zavarná, ha Percyt magammal vinném? Elég nehéz hete volt az öregfiúnak. A Bobby Mitchell-téma ezzel le lett zárva. Egyelőre. – Biztos vagyok benne, hogy cseppet sem zavarná. – Rendben. Nyolckor találkozunk Spinnellinél. Reed összevont szemöldökkel állva figyelte, ahogy Mia elhajt. Mia elhúzódott, és Reed nem akarta elismerni, hogy fáj neki. De fájt. Gondolta, ez is a kötelékek nélküli kapcsolat egyik velejárója. Elmehet, amikor kedve tartja. Ahogy Mia is. Reed ezt akarta. Mia is azt mondta, hogy erre van szüksége. Most el kellett gondolkodnia, hogy tudja-e bármelyikük is igazán, mit csinál. – Parancsolj – suttogta Mia, ahogy kiszórt egy adag macskaalmot a műanyag ládába, míg Percy figyelmesen nézte. – Ne mondd, hogy sosem vettem neked semmit... – Kinyitott 498

egy doboz macskaeledelt, és beleborította a CICUS feliratú tálkába, amelyet a Wal-Martban hirtelen ötlettől vezérelve bedobott a bevásárlókocsiba útban Laurenhez. A földre tette ez edényt, leült, és nézte, ahogy Percy falatozni kezd. – Tiszta hülye vagyok – dörmögte maga elé, és összébb húzta magát, mert eszébe jutott mindaz, amit éjjel Reednek elmesélt. De a férfi karjában ez olyan természetesnek tűnt. Reed jól tudott figyelni, és... a fenébe is. Kezdek tipikus nő lenni, aki az észbontó szex után kiönti a pasinak a lelkét. A szemét forgatta, most már megalázva. – Tiszta hülye vagyok. – Lecsupaszította magát egy férfi előtt, aki volt olyan őszinte, és elismerte, hogy csak észbontó szexet akar tőle. Ma reggel, ahogy ott állt Burnette nappalijában, Reed Solliday túl sokat látott, túl sok mindent megértett. És sajnálta. A gondolat nyomasztotta, égette legbelül. Egyenlő alapokon akarta a férfit. Szex. Semmi kötelék. A szánalom teljesen elcseszi az egészet. Körbenézett Lauren konyhájában. Nem vagyok idevaló. Az, hogy Reed fondorlatosán beköltöztette ide, azt bizonyítja, hogy sosem álltak egyenlő alapokon. Össze kellene pakolnia és elmennie. A macskát méregette. Talán Dana befogadná a cicát. Dana ennyivel tartozik neki, azért, hogy annyit magyarázott arról a rohadt hamburgerről meg a mindent akarásról. Felállt. Dana igenis be fogja fogadni azt a hülye macskát. Aztán holnap keres egy új helyet. Visszaadja Laurennek a lakását. És ami Sollidayt illeti... Őszintének kell lennie. Semmi szükség kiönteni a fürdővízzel a gyereket is. Még mindig akarta az észbontó szexet. Szóval, először is, vissza kell

499

helyezkedniük egyenlő alapokra. Nincs több szex utáni lelkizés. Nincs több szánalom. December 1-je, péntek, 8.10 – Nos, legalább végre megvan a kapcsolat – mondta Spinnelli komoran. – Délre elvileg meglesz a nevek listája is – szólalt meg Mia az asztal túlsó végéről, ahova szándékosan ült le. – A gyermekvédelmi osztály átnézi az összes aktát abból az időszakból, amikor az idősebb Dougherty házaspár nevelőszülői feladatot vállalt. – Korábban csak az utolsó két évet néztük meg Penny Hill aktáiból – tette hozzá Reed. Megpróbált nem arra a tényre figyelni, hogy Mia még egyszer sem nézett rá. – Sosem találtuk volna meg őket a listán. Amint megvannak a nevek, elkezdhetjük összevetni őket a fényképével. Spinnelli odament a fehér táblához. – Rendben, most már több vasat is tartunk a tűzben. Tudni akarom, valójában ki a fene ez a pasas, és hol lakik. – Beszéd közben folyamatosan jegyzetelt a táblára. – Oda akarom kötni az első két tűzhöz, de több kell, mint az, hogy hozzáférhetett a műanyag tojásokhoz, és tudni akarom, mi a fészkes fenéért csinálja ezt az egészet... Murphy, te és Aidan kiderítitek, hol lakik. Továbbra is mutogassátok a tanár fényképét a környéken, ahol azt a kocsit találtuk, amellyel elmenekült Brooke Adler házától. Találjatok valakit, aki a Remény Központján kívül ismeri ezt a pasast. Jack, találtunk bármi fizikai bizonyítékot, amely Doughertyék vagy Penny Hill házához köti? 500

– Mindkét házban minden négyzetcentimétert átvizsgáltunk – mondta Jack. – Eddig nem találtuk meg Penny Hill autóját – jegyezte meg Reed. – Lehet, hogy az emberünk hagyott benne valamit. – Penny főnöke adott egy listát, hogy Penny Hill milyen ajándékokat kapott a búcsúbulin. – Mia elgyötörtén dörzsölte meg a tarkóját. – Ha valaki megtalálta a kocsiját, lehet, hogy lenyúlta őket. – Megkérek valakit, hogy nézzen körbe a zálogházaknál – mondta Spinnelli. – Mia, bármi hír az atlantai rendőrkapitányságtól? – Még nincs. Felhívom őket, hátha nyomára bukkantak valamelyik pasasnak a felvételeiken. – Hunyorogva nézett a táblára. – Valami hiányzik. Tudnunk kell, miért csinálja ezt az egészet, de azt is, hogy miért pont most. Miles azt mondta, hogy valami előidézte, hogy éppen most kezdte el. – Mit javasolsz? – kérdezte Spinnelli. – Nemtom. De még mindig nagyon furcsa érzéseim vannak arról az iskoláról. Hat hónapja tanít ott, aztán hirtelen nekiáll gyújtogatni és gyilkolni. Miért? – Már beszéltél a tanárokkal Brooke-ról – nézett föl Spinnelli. – Kérdezd meg őket White-ról is! Mia bólintott. – Rendben. – Tudni akarom, honnan szerzett tudomást arról, hogy most éjjel hol találhatja meg Doughertyékat – mondta Reed. – Kedden jelentkeztek be a Beacon Innbe. Judith Blennard azt mondta, hogy szerda délután költöztek be hozzá. És a pasas csütörtök éjjel már rájuk is talál. Nem várhatott egész nap a

501

szálloda előtt, hogy mikor jönnek el, mert bent tanított a Remény Központjában. – Biztosan a szálloda mondta meg neki – vetette föl Mia. – A Remény felé menet be kellene néznünk oda is. – Aidan, tied az Atlantic City-i Rendőrkapitányság. Mia és Reed meglátogatja a szállodát és az iskolát. Aidan fölírta a kis jegyzetfüzetébe. – Meglesz. – Még valami? – kérdezte Spinnelli. – Ma tízkor lesz Caitlin Bumette temetése – mondta Mia. – Szerinted White elmegy rá? El kellene mennünk? – Majd én gondoskodom erről – mondta Spinnelli. – Jack elintézte a térfigyelő kamerákat, én pedig elvegyülök a gyászolók között. Őszintén szólva, nem hinném, hogy elmegy. Caitlin baleset volt, de azért figyelek. Mind távozhattok. Hívjatok fel, ha bármi hír van! Délután kettőkor sajtótájékoztatóm lesz, és szeretnék az adott keretek közt profinak látszani. Mia, te maradj egy percet! Reed odakint, az ajtó előtt várta, de attól még hallhatta, mit beszélnek odabent. – Kelsey-t ma reggel hétkor átvitték. Biztonságban van. Reed hallotta, amint Mia fáradtan, de megkönnyebbülve fölsóhajt. – Köszönöm szépen. – Nagyon szívesen. Ó, és Mia, próbálj pár órát aludni. Borzalmasan nézel ki. Mia szomorúan fölnevetett. – Köszönöm szépen. Amikor Mia kilépett az ajtón, Reed azonnal mellészegődött. – Szerintem meg piszok jól nézel ki – súgta. 502

Azt remélte, hogy Mia fölnevet, de a nő már-már kemény pillantást lövellt felé, amitől Reed szíve pánikszerűen kezdett verni. Ez volt az első alkalom, hogy Mia rendesen ránézett, azóta, hogy eljöttek Burnette házából. – Köszönöm szépen – mondta Mia csöndesen. Reed egy szót sem szólt, míg be nem ültek a terepjárójába. – Mi a baj? – Csak fáradt vagyok. Holnap muszáj lesz lakás után néznem. Reednek elakadt a lélegzete. – Tessék? Mia rámosolygott, de hűvösen. – Eleve sem terveztem, hogy Laurent egy-két éjszakánál hosszabb időre lakoltassam ki. Reed, csak ideiglenesen költöztem be hozzátok. Ezt mindketten tudtuk. Ideiglenes. Kezdte megutálni ezt a szót. De Miá-nak igaza van. Ő sem tervezte, hogy örökre kitúrja Laurent az ikerház másik lakásából. Szóval, mit terveztél, meddig tartod ott Miát? Míg az éhségedet nem csillapítja? Míg meg nem unod? Igen. Nem. A fenébe is. – És mi ketten? Mia tökéletesen higgadt maradt, míg Reednek veszettül dobogott a szíve, ami piszkosul idegesítette. – Amíg folytatni akarjuk. Lássunk munkához! A Beacon Innhez, kérlek. Reed összeszorított foggal sorolt be a forgalomba, és alig érték el az első közlekedési lámpát, amikor Mia telefonja megcsörrent.

503

– Mitchell... Igen, adja. Mr. Secrest, mit tehetek önért? – Azonnal kiegyenesedett. – Mikor? Ugye nem nyúltak semmihez? Rendben. Azonnal ott vagyunk. Reed rögtön átment a bal oldali sávba, hogy visszaforduljon az ellenkező irányba, a Remény Központja felé. – Mi az? – Jeff DeMartino meghalt. December 1-je, péntek, 8.55 – Nem tért magához a reggeli ébresztésre, ezért az őr hívta a nővért – mondta Secrest. – A nővér engem hívott, én pedig magukat. A fiú a hátán feküdt, a bőre viaszos volt, világtalan szeme a mennyezetre meredt. A helyszínelők már elkezdték fényképezni. – Mikor látták utoljára élve? – kérdezte Mia. – Az őrök éjszaka fél óránként ellenőriznek minden egyes szobát. Jeff itt volt az ágyában. – Secrest kétségbeesettnek látszott. – Utoljára este fél tízkor látták, akkor még járt, beszélt, lélegzett. Akkor van a csoportja számára kijelölt tisztálkodási idő. – Elnézést. – Sam Barrington lépett be a szobába, amely ettől még zsúfoltabb lett. – Ez alkalommal a nagyágyúkat kaptuk – dünnyögte Mia, de Reed csitította. – Senki sem nyúlt hozzá, Sam – mondta Reed. – Hol van a nővér? Szeretném látni az orvosi előzményeit. Azonnal. Secrest felé nyújtotta az iratokat. 504

– A nővér közvetlenül az után, hogy engem fölhívott, elő is vette. – Hol van a nővér? – kérdezte Sam a kesztyűjét húzogatva. – Most azonnal beszélni akarok vele. Secrest sötét tekintettel adta át Miának a mappát. – A gyengélkedőben van. Fölhívom. Sam leguggolt, hogy közelebbről megvizsgálhassa a fiút. – Spinnelli kért meg, hogy jöjjek. Az áldozat legalább tíz órája halott. Semmi nyilvánvaló külsérelmi nyom... leszámítva... Reed odalépett Sam bal oldalára, Mia pedig a jobbjára. – Leszámítva mit? – kérdezte Mia. – Ezt. – Sam fölemelte a fiú kezét. – Vágás van a hüvelykujján, mégpedig friss. – A halál beállta előtti friss, vagy a halál beállta utáni friss? – tette föl a kérdést Mia. – Előtti. Közvetlenül az előtti. – Sam a fiút bámulta. – Hadd lássam azt a mappát! – Mia átnyújtotta a papírokat, és Sam átfutotta őket. – Egészséges volt. A szíve rendben, asztma nincs. – Csak egy kis vágás – töprengett el Mia. – Hol a vér, amely a vágás nyomán serkedt? – Maszat van a takarón – szólt közbe a helyszínelő technikus. – A legszélén. – Az ágy közepén – mondta Mia. – Mintha ott ült volna, és beletörölte volna a takaróba. Láttok valahol kést? A technikus a fejét rázta. – Lehet, hogy alatta van.

505

– Elkészültetek a fényképezéssel? – fordult Sam a technikushoz. – Akkor fordítsuk oldalra! Óvatosan... – Sam és Reed fölemelte a fiút, és Mia tolta. – Itt is van – mondta Mia. – Egy bicska, nyitott pengével. – A kés elfektetve hevert az ágyon. – Ne érj hozzá! – kiáltotta Sam, amikor Mia kesztyűs kézzel benyúlt a fiú alá. – Ha az, amire gondolok, akkor inkább nem akarsz hozzáérni. Mia szemöldöke a magasba szökött. – Méreg? – Bizony. – Sam leguggolt, egy elemlámpával megvilágította a fiú csupasz hátát. – A bőr színe és a zúzódás alapján azt mondanám, hogy a kés nyelén feküdt, mielőtt meghalt. – Ráesett – mondta Mia elgondolkodva. – De honnan szerezhetett Jeff kést? – Ugyanonnan, ahonnan Manny a gyufát? – tette föl a kérdést Reed. – Úgy tűnik, Manny igazat mondhatott. Megnézted azt a gyufát? Reed a fejét rázta. – Nem, de most már meg akarom nézni. Sam Reedről Miára pillantott. – Arra gondoltok, hogy tőrbe csalták. – Szó szerint – bólintott Reed, és az ajtóban álldogáló, őket fürkésző Secrestre pillantott. – Még mindig megvan az a gyufa, amelyet Manny szobájában találtak? Secrest bólintott. – Az irodámban. Azonnal hozom. Mia feltartotta a kezét. 506

– Mr. Secrest, csak egy percre, kérem. Kik tartoztak Jeff csoportjába? Kikkel járt együtt zuhanyozni? – Jeff, Manny, Regis Hunt és Thaddeus Lewin. A fiúk Thadet Köcsögusznak csúfolták. – Kellemetlen kifejezés feszült Secrest arcára. – Thadet hálaadás estéjén vitték át a klinikára. – Miért? – kérdezte Mia. – Hasfájásra panaszkodott – szólalt meg a nővér. – De zaklatták. Secrest odább lépett, hogy a nővér bemehessen. A nő Jeffet nézte, tekintetében furcsán keveredett a megvetés és... az elégedettség, amit Reed rosszallva vett észre. – Zaklatták? Hogyan? – kérdezte Reed, mire a nő fölnézett, egyenesen a szemébe. – Thad szodómia áldozata lett. Megsérült a végbélhám. De tagadta, hogy ez történt. – És arra gondol, hogy Jeff tette – mondta Reed csöndesen. A nő bólintott. – De Thad nem volt hajlandó beszélni. Az összes fiú félt Jefftől. – És ezért örül, hogy meghalt – mondta Mia, mire a nővér tekintete megkeményedett. – Nem örülök, hogy meghalt – vont vállat. – Önmagában nem. De Jeff gonosz volt, dühös és rosszindulatú. Már előre rettegtünk, hogy mi lesz belőle, ha a jövő hónapban kiengedik. Most már nem kell félnünk. – Hirtelen Secrestre kapta a szemét. – Thadnek hálaadáseste látogatója volt. Devin White. Thad hívta be. – Az előidéző ok, amelyet hiányoltál – suttogta Reed.

507

– Igazad van – súgta vissza Mia, majd megköszörülte a torkát. – Szeretném Thadet és Regis Huntot bevinni a központba egy kis bájcsevejre. Értesítsék a jogi képviselőiket, hogy jöjjenek be ide! – Körbenézett. – Hol van Bixby? Azt gondoltam volna, hogy emiatt ő is idejön. Secrest megint feszengeni kezdett. – Még nem érkezett meg. Mia a szemét forgatta. – Csodás. Kirendelek egy egységet a házához, is kiadom a körözést a kocsijára. December 1-je, péntek, 10.10 A Beacon Inn igazgatója ingerlékeny hangulatban volt. – Elnézést! – szólította meg Mia. A férfi föl sem nézett. – Sajnálom, asszonyom, de várnia kell a sorára. A pultnál álló vendég gúnyosan mosolygott. – Ott a sor vége – jegyezte meg a férfi. – Szeretnéd, ha móresre tanítanám? – suttogta Reed a háta mögött, mire Mia visszafojtotta a nevetést, és ügyet sem vetett a borzongásra, amely végigfutott rajta. Pontosan ezért nem járt rendőrökkel, és pontosan ez volt az oka annak, hogy a szabályzat tiltotta is az ilyesmit. Még az ideiglenes munkatársakkal is. Piszkosul nehéz így figyelni. Próbált nyugodtnak és összeszedettnek látszani, amikor Reed kettőjükről kérdezte, de ehhez minden erejére szüksége volt. Most a szállodaigazgatóra összepontosított, aki elkövette azt a sajnálatos baklövést, hogy semmibe vette.

508

– Ne, majd én. – Mia odacsapta a jelvényét a pultra. – Kávészünet, haver. Az igazgató gyilkos pillantást vetett Miára. – Most meg mi van? Mia összevont szemöldökkel nézett le rá. – Mit ért azon, hogy „most meg mi van"? Maga csak várjon a sorára! – mondta az immár megszeppent vendégnek. – Mitchell nyomozó vagyok a gyilkossági csoporttól. Ő a társam, Solliday főhadnagy, a Tűzvizsgáló Hivataltól. Mit ért azon, hogy „most meg mi van"? – A gyilkossági csoporttól? Ettől féltem. – A szeme fáradt lemondást tükrözött. – Sajnálom. Az alkalmazottak felét ledöntötte az influenza, és az asszisztensem nem jelent meg ma reggel, amikor kezdenie kellett volna. Chester Preble vagyok. Miben segíthetek? – Először is, mi történt itt? – kérdezte Mia kedvesebben. – Ma reggel egyenruhás rendőrök jelentek meg, egy eltűnt személyt kerestek. Niki Markovot. Szerdán jelentkezett be, és a férje csütörtök reggel telefonált. Azt mondta, hogy a felesége nem veszi föl a telefont. Mondtam neki, hogy talán csak kiugrott valahova. – Kelletlenül megvonta a vállát. – Sokan a házastársuk elől jönnek ide, ha érti, mire gondolok. Megpróbálunk diszkrétek lenni. – De a férje bejelentette az eltűnését – jegyezte meg Mia, és az ösztöne azonnal azt súgta, valami nem stimmel. – És a feleség nem jött vissza. – Csak ma kellett volna kijelentkeznie. A ruhái még mindig a szekrényben lógnak. – Melyik szobát vette ki? – kérdezte Mia.

509

– A 129-est. Elkísérem önöket, ha adnak egy percet, hogy elintézzem a vendégek kijelentkezését, hogy elérhessék a repülőgépüket. – Uram – mondta Mia élesen. – Ez egy gyilkossági nyomozás. A vendégeinek várniuk kell. – Megtalálták... a holttestét ezek szerint? – kérdezte a férfi, és kifutott az arcából a vér. – Nem. Egy másik gyilkosság ügyében nyomozok. Egy házaspárt, amelyik szerdán jelentkezett ki innen, ma éjjel meggyilkoltak. Joe és Donna Doughertyt. Megnézné, hogy melyik szobában szálltak meg? A férfi beütött pár adatot a gépbe, majd halottfehér lett az arca. – A 129-es szobában. – Basszus – dörmögte Solliday. Mia beletúrt a hajába. Kezdett hasogatni a feje. – Ja. December 1-je, péntek, 10.50 – Parancsol, hölgyem? – kérdezte Jack, ahogy fehér kezeslábasba öltözve belépett a helyszínelő csoporttal. – Niki Markov eltűnését jelentették. Egészen szerdáig ebben a szobában lakott Joe és Donna Dougherty – mondta Mia. – Arra gondolsz, hogy azért jött ide, mert azt hitte, még mindig itt vannak – mondta Jack. – És Markovot találta itt. – A nő ruhái a szekrényben vannak – jegyezte ineg Solliday. – De az összes bőröndje eltűnt. Azok ott az árumintái az ágyra borogatva.

510

Jack elfintorodott, amikor ő is arra a következtetésre jutott, amire Mia és Solliday. – Ó, istenem. – Aztán kurtán odabiccentett a csapatának. – Kezdjétek átkutatni a szobát! – mondta. – Én megnézem a fürdőszobát. – Gyorsan, szakértő mozdulatokkal kiszerelte a szűrőt a kádból. – Megnézzük, van-e benne haj és... egyéb dolog. – Ezután a zuhany körüli csempén luminolt oszlatott el. Fél óra múlva lekapcsolta a villanyt. Minden falfelület fénylett. Pár szívdobbanásig csak álltak ott hárman, és bámulták. – Ez rohadt sok vér – szólalt meg végül Jack. – Tekintve, hogy a bőröndök eltűntek, jogos feltételezésnek tartom, hogy... – Hogy feldarabolta – fejezte be a mondatot helyette Mia komoran. – Szentséges isten. Már kezdem elveszteni a fonalat. – Az ujjait a halántékához szorította. – Caitlin, Penny, Thompson, Brooke és Ro-xanne... – Joe és Donna Dougherty – tette hozzá Solliday csöndesen. – Jeff és Niki Markov. Ez eddig kilenc. Mia a két férfira nézett. – Számolj tízig? – kérdezte, mire Solliday vállat vont. – Lehet. Habár semmi baja nem lehetett ezzel a nővel. – Véletlen volt – suttogta Mia. – Ahogy Caitlin is. Rossz időben, nagyon rossz helyen. – Megnézem, mit találok – mondta Jack. – Ebben a felfordulásban biztosan hagyott itt valamit. – Utánajárok, hogyan érhetem el a legközelebbi hozzátartozóját. Idefelé jövet megkaptam Donna anyjának a telefonszámát a főnökétől. – Felsóhajtott, az egyik feladattól jobban irtózott, mint a másiktól.

511

– Aztán értesítem Markov férjét és Donna Dou-gherty édesanyját, hogy a hozzátartozóik meghaltak. – Majd én értesítem őket – mondta Reed. – Nem kell egyedül végigcsinálnod, Mia. Mia elgyötörtén bólintott, ami meglepte Reedet. – Rendben. Hívj fel minket, ha találtál valamit, Jack! Megnézzük, hátha elvitte Markov kocsiját. Remélem, hogy megtaláljuk a holttestét. December 1-je, péntek, 11.50 Jenny Q. odacsúsztatta a tálcáját Beth tálcája mellé, és leült. – Szóval mit fogsz csinálni? – Nem tudom. Csak azt tudom, hogy ezt nem fogom kihagyni, Jenny. Apa olyan idegesítően makacs. Jenny felsóhajtott. – Pedig már beszerveztem a nővéremet, hogy falazzon nekünk. Nem kevés pénzbe került. Beth összeszorította a száját. – Egyszerűen... elmegyek, és kész – mondta, mire Jenny fölnevetett. – Dehogy fogsz. Nem fogsz csak úgy kisétálni a házból, hogy ott üvölt utánad. – Nem is – helyeselt Beth. – Találok más megoldást. December 1-je, péntek, 13.30 – Egy őrizetbe vett gyanúsítottban reménykedtem – mondta Spinnelli. – Nem pedig abban, hogy újabb két holttestet találtok. 512

Újra összegyűltek. Mia Murphy és Aidan között ült, és Reedhez csatlakozott Miles Westphalen. Sam az asztal túloldalán foglalt helyet, Jack azonban még mindig a Beacon Innben volt, és a Markov-gyilkosság helyszínét elemezte. Reednek rossz kedve volt, még mindig nyomasztotta, hogy két családdal is közölnie kellett, hogy a szeretteik sosem térnek haza. Tűzvizsgálóként ritkán kellett halálesetekkel foglalkoznia. Egész pályafutása alatt az előző évi, több lakást érintő tűzeset járt a legtöbb halálos áldozattal. El sem tudta képzelni, Mia hogyan boldogul nap nap után a gyászoló családokkal, ennyi éven át, amióta a gyilkossági csoportnál dolgozik. Az asztal túloldalán Mia sóhajtott fel. – Nem tudjuk, hol van White, de egyre közelebb kerülünk az indítékához. Valami köze van annak a gyereknek, Thadnek a bántalmazásához. Thad Lewin és Regis Hunt külön vallatóban van. Amint itt végeztünk, beszélünk velük. – Megtaláltam a szilárd égésgyorsítót a gyufán, amelyet Secrest Manny cipőjében talált – mondta Reed. – Ha Manny meggyújtotta volna, súlyos égési sérüléseket szenvedett volna. – Secrest megnézte a biztonsági kamera felvételeit, amelyek White osztályában készültek kedden, azon a napon, amikor Manny szobáját átkutatták – tette hozzá Mia. – Látta, amint White megáll Manny asztalánál. Lehet, hogy akkor dobta bele a gyufát, lehet, hogy nem. De az egyik felvételen tisztán lehetett látni, ahogy White bedobja a kést Jeff nyitott hátizsákjába. – A harmadik fiú szobáját is átkutatták? Regis Huntét? – kérdezte Aidan. – Secrest Hunt szobájában is talált egy kést – mondta Mia. 513

– Ami d-tubokurarinnal volt bevonva – tette hozzá Sam. – Mindkét kés ezzel volt bevonva. És megtaláltam az áldozat vizeletében is. Reed a homlokát ráncolta. – Tubokurarin? Biztos vagy benne? – Magam végeztem el a gyorsított vizeletvizsgálatot – válaszolta Sam. – Még sosem láttam kuráre-áldozatot, és kíváncsi voltam. Az első benyomásom az, hogy az áldozat légzéselégtelenségben halt meg. Mia szeme elkerekedett, és hitetlenkedve nevetett föl. – Kuráre? Az, amit az Amazonas menti dzsungelben lakó törzsek használnak nyílméregként? Viccelsz. – Nem, dehogy viccelek – mondta Sam. – Manapság műtéteknél használják. Kórházakban, állatkórházakban hozzá lehet jutni... Az elkövetőnek csak el kellett lopnia egy üvegcsével, és az otthoni tűzhelyen egy üvegedényben fel kellett főznie. – Felállt. – Köszönöm az ebédet. Most vissza kell mennem. – Aidan! – szólalt meg Spinnelli, amikor Sam elment. – Van bármi hír Atlantic Cityből? – Igen. A Silver Casino megtalálta a felvételeken az igazi Devin White-ot. Nagyon rossz szerencsejátékos volt, egészen addig, míg hirtelen meg nem fordult a szerencséje. Annyira nem, hogy kitegyék a szűrét, de annyira igen, hogy figyelni kezdjék. A biztonságiak emlékeztek rá, mert az ott-tartózkodása végén találkozott egy bizonyos jól ismert kártyaszámolóval, akit korábban kihajítottak a kaszinóból. – A matekzsenivel – dörmögte Mia. – Igen. A Dean Anderson nevet használta, de kiderült, hogy az igazi Anderson már két éve meghalt. A kaszinó biztonsági 514

szolgálata azt mondta, hogy a pasas tehetséges volt. Úgy számolta ki az esélyeket fejben, mint egy számítógép. De nem csak a kaszinósok emlékeztek rá. A rendőrség már egy éve körözi. – Vajon tudni akarom, hogy miért? – kérdezte Spinnelli. – Nemi erőszak miatt – mondta Aidan tömören. – Sorozatos nemi erőszak a június előtti hat hónapban. Figyelték Andersont, de úgy gondolják, hogy ő is tudott róla, és vigyázott. Aztán júniusban vége szakadt a zaklatássorozatnak. Fogalmuk sem volt, hova tűnt. – Találkozott az igazi Devin White-tal, segített neki nyerni, cserébe elnyerte a bizalmát. – Mia a fejét rázta. – Aztán elvette az életét, és... fölvette az életét. – Ez megmagyarázná, miért hamisította meg az iskolában az ujjlenyomatát. Tudta, hogy körözik, és nem akarta, hogy lenyomozzák – mondta Murphy elgondolkodva. – Én is erre a következtetésre jutottam. És... – tette hozzá Aidan – a legtöbb áldozatnak, aki ellen nemi erőszakot követett el, el volt törve a lába, ezért nem tudtak sem elfutni, sem rúgni. Amikor megtaláljuk, New Jersey is szeretne rész kapni belőle. – Akkor be kell állniuk a sor végére – dünnyög-te Mia. – Először el kell kapnunk – jegyezte meg Spinnelli és még mindig nem tudjuk a rohadék igazi nevét. Murphy? – A keresési terület nagyjából felét körbejártuk már. Senki sem látta. Reed agyában a sötét felhőt hirtelen egy gondolat bökte át. – Megnéztétek az állatszaküzleteket? – Nem – mondta Murphy. – Miért? – Mert a pasas szereti az állatokat, és hozzá tudott jutni műtétekhez használt szerekhez. Mostanában pár nagyobb 515

állatszaküzletben nyílt állatorvosi rendelő is. Nemrég vittem el a lányom kölyökkutyá-ját egy ilyen helyre oltásra. Egy körrel le lehet mindegyiket tudni. Egy próbát megér. – Igen, meg – helyeselt Murphy. – Megyek, amint végeztünk. Spinnelli felállt, és megigazgatta az egyenruháját. – Oda kell érnem a sajtótájékoztatóra. Legalább háromszáz hívás érkezett a fotó ügyében, amelyet a hírcsatornák folyamatosan bemutatnak azóta is. Stacy kigyomlálta a nyilvánvaló kamu bejelentéseket. Aidan kiszűrt még néhányat. A listát ott hagytam az asztalodon, Mia. Mia Westphalen felé fordult, aki egészen idáig nem szólt semmit. – Te mit gondolsz, Miles? – Azt, hogy itt nemcsak bizonyos ismétlődéseket láthatunk, hanem azt is, hogy nagyon jól ismeri az emberi természetet. – Rendben – mondta Mia. – Mi a helyzet az ismétlődésekkel? – Számok. Azt mondja, hogy „számolj tízig", és fejben statisztikát számol, hogy sikeres szerencsejátékos legyen. Mindenben, amit csinált, nagyon precíz volt. És gondold végig... Ellopta Devin White személyazonosságát, de a munkáját nem kellett. Imádja a matematikát. Imádja a számokat. – A Remény Központjában a futballfogadással foglalkozott. – Mia előhúzta a statisztikalapot, amelyet White osztályában a számítógépről szedtek le, és a homlokát ráncolta. – Gyakran veszített. Reed megkerülte az asztalt, hogy a válla fölött megnézze a lapot. 516

– De csak akkor veszített, amikor a Lions veszített. Még akkor is a Lionsra szavazott, amikor a saját statisztikái szerint is veszítettek volna. Mia fölnézett Reedre, az ajkán mosoly bujkált. – A hazai csapathoz húz a szíve. Reed bólintott. – Vagyis az emberünk Detroithoz kötődik. – Küldjük el a képét a Detroiti Rendőrkapitányságnak! Hátha valaki fölismeri. – Küldjétek el a gyermekvédelmi osztályhoz is – javasolta Miles. – Esküdni mernék, hogy korábban is volt gond vele. És tudja, hogyan gondolkodnak ezek a gyerekek. Nézzétek, milyen csapdát állított Manny-nek és Jeffnek. Azzal a dologgal kísértette őket, amiről tudta, hogy nem lesz erejük ellenállni neki. – Intett, mielőtt Reed közbeszólhatott volna. – Amiről tudta, hogy nem akarnak ellenállni – helyesbített. – Köszönöm – mondta Reed szárazon. – De igaza van. A legjobb kísértést választotta. És ugyan Manny nem gyújtotta meg a gyufát, de elkapták, hogy tiltott dolgot csempészett be. Tudta, hogy Jeff első dolga az lesz, hogy kipróbálja a kés élét, hogy igazi-e. És ha nem próbálta volna ki, akkor is elkapják. És igazi börtönbe kerül. Igaza van. Ismeri a dolgok menetét. Volt intézetben, vagy ismer valakit, aki volt. – Köszönöm – mondta Miles, ugyanolyan szárazon. – Még valami. Ahogy Doughertyékre koncentrált. Kétszer nem sikerült neki, és harmadszor is visszament. – Be kellett fejeznie – mondta Mia. – Vagy ők roppant fontosak, vagy White roppant kényszeres.

517

– Szerintem valamennyire az első, de jobbára a második – jegyezte meg Miles. – Talán a kényszeres személyiségjegy olyasmi, amit kihasználhatunk. – De ahogy Spinnelli is mondta, először meg kell találnunk – sóhajtott Mia. Murphy a mindig nála lévő répacsíkkal megkocogtatta az asztallapot. – Mia, azt mondtad, hogy délre meglesz a lista azokról a gyerekekről, akiket Penny Hill Dougherty-éknél helyezett el. – Igazad van. Mostanra már meg kellett volna kapnom a listát. Föl is hívom őket. Aidan, segítenél nekünk ezzel a csekély háromszáz hívással? – Persze. Mia felállt. – Akkor menjünk.

518

Huszadik fejezet Lido, Illinois, December 1-je, péntek, 14.15

Már el is felejtette, mennyire gyűlöli a kukorica lát-y ványát. Kukorica, ameddig a szem ellát. Amikor kis-í. fiú volt, úgy érezte, a levelek és szárak szándékosan ^ bosszantják lágy hullámzásukkal, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Ez a hely, ez a ház, ez a kukoricaföld... ez lett végül Shane sírja. A házat ugyanazon az alapzaton építették újra. Az új hely napfényes volt, és vidám. Egy kis tricikli állt az udvaron, és egy fiatal nő járkált odabent. Látta, mert a nő elhaladt az ablak előtt, ahogy a ház körüli teendőket végezte. Ház körüli teendők. Mindig is gyűlölte a gazdasági munkát. Gyűlölte a férfit, aki idehozta, hogy újabb kezet fogjon munkára a dagonyázó disznók körül. Gyűlölte a nőt, aki tudta, hogy mi folyik a házában, és nem segített volna. Gyűlölte a fiatalabbik fiukat, mert gyáva volt. Gyűlölte a nagy óbbikat, mert... Osszeszorította a száját, ahogy megremegett, mert a

519

dühe szinte égette a bőrét. Gyűlölte az idősebbiket Gyűlölte Penny Hillt, mert túl ostoba volt ahhoz hogy az elején meglássa az igazságot, és túl lusta hogy visszajöjjön, és megnézze, hogy megy a soruk. Penny Hill megfizetett a bűneiért. A Young család is nemsokára ugyanígy jár. Kiszállt az újonnan szerzett autójából, amikor a fiatal nő egy kisgyerekkel a csípőjén kilépett a bejárati ajtón. A nő abban a pillanatban, hogy meglátta, megtorpant. Félt. Felöltötte legkellemesebb mosolyát. – Elnézést, asszonyom. Nem akartam megijeszteni. Egy barátomat keresem. Itt lakott, és elvesztettük egymással a kapcsolatot. A neve Tyler Young. Pontosan tudta, hol van Tyler Young. Indianapolisban ingatlanokat árul. De nem tudta, hogy a többi Young hol él. A nő nem mozdult, a kezét nem vette le a kilincsről, készen arra, hogy bármelyik pillanatban menekülőre fogja. Okos nő. – Négy éve vettük ezt a helyet a Young családtól – mondta a nő. – A férj meghalt, és az asszony nem akarta megtartani a farmot. A fiúkról nem tudok semmit. A dühe még forróbb lett. Még egy meghalt, mielőtt bosszút állhatott volna rajta. Ennek ellenére megőrizte a higgadtság látszatát, arcára csalódottság ült. – Ezt sajnálattal hallom. Szeretném meglátogatni Mrs. Youngot, hogy kifejezzem őszinte részvétemet. Tudja esetleg, hol lakik? – Csak annyit hallottam, hogy beköltözött Champaignben egy idősek otthonába. – Azzal vissza is lépett a házba. Látta a nő ujjait az reluxa lamelláin, hogy onnan figyeli.

520

Visszaszállt a kocsijába. Champaign alig egy órára van innen. Chicago, december 1-je, péntek, 16.20 -

Majd kiesik a szemem. – A fáradtságtól és fejfájástól Mia ingerlékeny lett. – Mit találtál? – kérdezte Solliday, és elnyomott egy ásítást. – Penny huszonkét gyereket helyezett el Doughertyéknél, ebből három meghalt, kettő börtönben van, és hat még mindig nevelőszülőknél. A többiek esetében kettőnek van meg a címe. Solliday hüvelykujjával végigsimított kecskesza-kálla szélén. – Van köztük detroiti? – A születési anyakönyvi kivonatok szerint nincs. – Mia felállt, és kinyújtózott, majd leejtette a karját, amikor meglátta, hogy Solliday követi a mozdulatait. – Bocsánat. – Semmi gond – suttogta a férfi. – Miattam ne fogd vissza magad. Mia inkább nem mosolyodott el. Egyenlő alapok. Megkerülte az asztalt, és megállt Solliday mellett. A férfi a Beacon Inn híváslistáját ellenőrizte. – Te mit találtál? – A szálloda piszok sok hívást kap. Egyik sem vezethető vissza a Remény Központjához, de nem is vártam. Arra gondoltam, ha odatelefonált Dougher-tyék miatt, akkor inkább mobilról vagy egy körzetbeli fülkéből hívta volna őket. Ezek azok a számok, amelyeken még mindig dolgozom. Mia végighúzta az ujját a listán. – Ez az a körzet, ahol Murphy végzi a kutatást. 521

Solliday begépelte a számot a visszirányú kereséshez. – Jó a szemed, Mia. Fizetős telefon. – Felhívta a szállodát, és bekapcsolta a kihangosítót. – Beacon Inn, Chester vagyok. Miben segíthetek? – Chester, Solliday főhadnagy vagyok a Tűzvizs-gáló Hivataltól. Mitchell nyomozóval egy kérdést szeretnénk föltenni magának. A rendszer szerint a recepció kedd délután négy óra harmincnyolc perckor egy hívást fogadott. Lehet, hogy valaki megpróbálta megtudni Doughertyék szobaszámát. – Senki sem adta volna ki – mondta a férfi. – Ellenkezik a szabályzatunkkal. – Chester, Mitchell nyomozó vagyok. Megnézné, ki fogadta a hívást? – Kedd délután Tania Sladermannek kellett itt lennie. De vele nem tudnak beszélni. Nem jött be do... – hirtelen elhallgatott. – Szent isten! Ma nem jött be dolgozni. Solliday elkomorult. – Adja meg a címét! Most rögtön! December 1-je, péntek, 17.35 – Basszus, Reed. – Mia ott állt Tania Sladerman hálószobájában, és a halott nőt bámulta, ahogy az orvos szakértő technikus fölemelte a hordágyra, és felhúzta a hullazsákon a cipzárt. – Tíz. A Beacon Inn igazgatóhelyettesét megerőszakolták, a kezét és a lábát összekötözték. A lábát eltörték. A torkát átvágták. – Remélem, Mia, hogy ezt számolta, mert akkor végzett. De szerintem nem.

522

– Szerda reggel óta van itt. Miért nem hiányolta senki ezt a nőt? – Az érzelmektől elcsuklott a hangja, ezért megköszörülte a torkát. – Miért nem nézett rá senki? Reed legszívesebben átkarolta volna, de nem tehette. – Hadd vigyelek haza! Mia kihúzta magát. – Jól vagyok. Majd a helyszínelőkkel visszamegyek az őrsre. Te csak menj haza, Reed! Vár a lányod, aki látni akarja a csinos kis pofidat. Reed összevonta a szemöldökét. – Szerintem nem. Tegnap elég csúnyán összekaptunk. – Min? – Egy bulin, amelyik a hétvégén lesz. Jenny Q.-nál. Nem tetszett a viselkedése, ezért azt mondtam, hogy nem mehet. – A szerető szigor... Menj haza, Reed! Legyél vele egy kicsit! Majd fölhívlak, ha van valami. – Reed habozott, ezért Mia taszított rajta egy kicsit. – Komolyan beszélek. Menj! Sokkal jobban érezném magam, ha tudnám, hogy Bethszel megbeszélitek a dolgokat. Szüksége van az apjára. Mia elindult Tania bejárata felé, és Reed tudta, hogy szándékosan hagyja ott. De még nem állt készei! arra, hogy menjen. – És mi a helyzet Oliviával? – kérdezte nagyon csöndesen. – Váltottunk pár hangüzenetet. Szerintem ma este megpróbálunk összehozni egy találkozót. Mindenképp fölhívlak. Megígérem. Mia egy kissé oldalra dőlt, megingott a lábán, és Reed mindennél jobban szerette volna a karjába venni és megvigasztalni. És egy kicsit megvigasztalódni. Halkabban folytatta. 523

– Megtaláltam a kulcsom Lauren lakásához. – Mia tekintete élénkebb lett, ahogy eszébe jutottak az éjjel történtek. Reed elégedetten nyugtázta, hogy sikerült Miát emlékeztetni az ígéretére, majd rendes hangerővel folytatta. – Rendben. Holnap találkozunk. December 1-je, péntek, 18.20 Aidan már elment, mire Mia visszaért, de Murphy még ott volt, és lassú „köröz és lecsap" mozdulatokkal gépelte a jelentését. – Reednek igaza volt – mondta Murphy. – Három állatkereskedés is van a körzetben. Kettőhöz állatorvosi rendelő is kapcsolódik. A Petsville nevű üzletbe mentem legutoljára... És találd ki, mi hiányzik a raktárkészletükből? – D-turbo-akármicsoda. Az amazóniai dzsungelméreg – mondta Mia, mire Murphy elvigyorodott. – Nyertél. Miután megfenyegettem őket, hogy végzéssel jövök vissza, megkaptam az alkalmazottak listáját, és nemrég térképeztem föl a címeket. Mind másfél kilométeres körzetben laknak onnan, ahol White a két nő, Brooke és Roxanne meggyilkolása után hagyta a kocsit. Bármelyik címre könnyedén odasétálhatott. – Tizennégy lakás. Még ma este meg tudnék nézni ötöt vagy hatot. Murphy fölállt. – Tudnánk. – Murphy... – Mia... Nem mehetsz egyedül. Mi van, ha megtalálod? Visszagondolt a holttestekre, amelyeket a héten látott. 524

– Igazad van. Ha egyedül megyek, lehet, hogy magam ölöm meg. Föl kéne hívnom Sollidayt, de otthon van a lányával. – És mi kettőnket nem köt semmi. Mia összevonta a szemöldökét. Nincs kötöttség. Nincs kötelék. – Murphy, neked nem szokott néha hiányozni? Murphy már a kabátját cipzárazta, a keze megállt, és Miára vigyorgott. – Mi? Hogy kössön valami? Nem vagyok én beton. Mia megrázta a fejét, a szája akaratlanul is mosolyra húzódott. – Komolyan beszélek. A férfi elkomolyodott. – Kezd utolérni, mi? Minden barátod társra talált. Abe, Dana, Jack és Aidan. Most már csak ő van, és Murphy. – Igen. És téged? A férfi bólintott. – Igen. De én már voltam házas. – Akár egy nagybáty, átkarolta Mia vállát. – És tudod, mi a mondás. Akit egyszer megmart az eb... – Az az ugatásától is fél. – Gyerünk, menjünk! Kopogás törte meg a csöndet. Az anyja fölnézett, a szemében félelem. – Ez nem ő, anyu. Neki van kulcsa. – Amit az anyja adott neki. Hogy miért, nem értette. De amint megkapta a kulcsot, már késő volt. Az anyja felállt, lesimította a haját. És kinyitotta az ajtót. – Segíthetek?

525

– Elnézést kérünk a zavarásért, asszonyom. Mitchell nyomozó vagyok, ő pedig Murphy nyomozó. Ezt a férfit keressük a környéken. Négykézlábra ereszkedve lesett ki az előszobába. Csak lábakat látott. Egy pár cipőt és egy pár bakancsot. Kisebbet. De hallani hallotta őket. A néninek kedves hangja volt. – Ez az a férfi, akit a tévében mutattak? – kérdezte az anyja halkan és ijedten. – Igen, asszonyom – mondta a nyomozó néni. – Látta? – Nem. Nagyon sajnálom. Nem láttuk. – Nos, ha esetleg látja, megtenné, hogy felhívja ezt a számot? És ne nyisson neki ajtót! Nagyon veszélyes. Tudom, hogy veszélyes. Tudom. Kérlek, anyu. Mondd el nekik, kérlek. De az anyja bólintott, és elvette a szórólapot, amelyet a nyomozó nyújtott neki. – Ha látom, telefonálok – mondta, és becsukta az ajtót. Csak állt ott egy percig mozdulatlanul-Majd összegyűrte a papírlapot. Aztán odament a kanapéhoz, leült, összekucorodott, és sírni kezdett. A kisfiú visszament a szobájába, becsukta az ajtót, és ő is sírni kezdett. Mia nekidőlt az autójának, a szemét a takaros kis házra szegezte. Murphy odakönyökölt mellé. – Ez a nő tud valamit – mondta a férfi. – Igen, tud. És retteg. Gyereke van. – Tudom. Láttam, ahogy kikukucskált az ajtó mögül. – Én is láttam. – Mia kifújta a levegőt. – Lehet, hogy White odabent van, épp most. 526

– Úgy láttam, hogy az ebédlőasztalt csak két személyre terítették meg. Ha ott van, akkor elbújt. A nő az állatkereskedés alkalmazottja, szóval elvileg nem juthatott be az állatorvosi rendelőbe. Csak az a gond, hogy egy rémült arc nem elég indok ahhoz, hogy házkutatási végzést kapjunk. – Járjuk végig a többi házat ebben az utcában. Lehet, hogy valaki látta. Ha igen, az elég lehet egy végzéshez. – Mia ellökte magát az autótól, amikor a szeme mozgást érzékelt. – Murphy, nézz föl az ablakra! – Kis ujjacskák húzták félre a reluxát. – A gyerek figyel minket. Mia kedvesen elmosolyodott, és intett. Az ujjacskák azonnal eltűntek, és a reluxa visszaereszkedett. Mia mosolya elillant. – Beszélni akarok azzal a gyerekkel. – Akkor be kell jutnunk a házba. Induljunk körbekopogtatni. – Nos? – kérdezte Murphy. – Nesze semmi, fogd meg jól. – Senki sem látta. Még a nőt sem ismerik. Egyvalaki emlékezett rá, hogy látta a gyereket, ahogy biciklivel iskolába ment. Tudod, amikor kicsi voltam, mindenki mindenkit ismert. Az ember nem mert rosszalkodni, félt, hogy a szülei megtudják. – Mia megzörgette a kocsikulcsot a zsebében. – Rendben, most mi lesz? – Te hazamész, és alszol egyet. Én itt maradok, és figyelek. Felhívlak, ha bármi történik. – Nem lenne szabad hagynom, de túl fáradt vagyok ahhoz, hogy vitatkozzam veled. – Ami sok mindent elárul – mondta Murphy kedvesen. – Mia, jól vagy? Nagyon régóta barátok.

527

– Nem igazán. – Szégyenszemre könnyek gyűltek a szemébe, és nagyot pislogott, hogy újra tisztán lásson. – Azt hiszem, fáradtabb vagyok, mint gondoltam. Murphy megfogta a karját. – Ha szükséged van rám, tudod, hol találsz. Mia elmosolyodott. – Igen, itt. Egész éjjel itt fog fagyoskodni a segged. Koszi, Murphy. – Murphy jó barátja volt. Ma este egy barátnál többre volt szüksége. Ma este... többre volt szüksége. Kötelékekre, hallotta a gúnyos kis hangot. Gyerünk, ismerd el! Rendben. Kötelékeket akart. De isten a megmondhatója, hogy nem kap meg mindent, amit akar. Mia felismerte a járda szélén várakozó autót, és legszívesebben feljajdult volna. A fenébe, semmi kedve pont ma este kiönteni a szívét a kishúgának. Olivia Solliday ikerháza előtt, a járdán várta, egy pizzás dobozzal a kezében. – Ezek szerint megtaláltál. – Pár követ meg kellett mozgatnom, de megszereztem a partnered címét. Remélem, nem bánod. De igen, bánom, kiáltotta volna legszívesebben. Gyere vissza, amikor minden... elrendeződik. De sosem fog elrendeződni, és Oliviának nemsokára haza kell mennie. És Bobby másik gyerekének tudnia kell az igazságot. Vagy legalábbis egy részét. – Nem, nem bánom. Gyere be! – Lauren lakása csöndes volt, és sötét, de a szomszédból áthallatszott a tévé és valami zene is. Reed otthon van. De először túlesik ezen. Reed hallotta, hogy Mia hazaért. A tévé előtt ült, valami semmitmondó műsort nézett, csak várta, hogy ajtócsapódást halljon a másik oldalról. Beth a szobájában duzzogott. Lauren 528

tanult. Ő pedig egyedül van. És el kellett ismernie, hogy magányos is. De Mia ott van, a fal túloldalán, és még ha mást sem csinálna, mint nézi, ahogy Mia a maradék fasírtot eszi, akkor sem lenne egyedül, ha vele van. Edényfogó kesztyűt húzott, és kivette az üvegtálat a sütőből, majd kisurrant a hátsó ajtón. Úgy tartotta a meleg tálat a hóna alatt, akár egy futball-labdát, és már nyúlt volna a kilincs felé, amikor megdermedt. Mia nincs egyedül. A másik hang Olivia Sutherlandé. Haza kéne mennem. Hadd maradjanak kettesben. De eszébe jutott Mia tekintete, amikor az éjjel megosztotta vele a titkait. És ahogyan elhúzódott tőle. Az egyedüllétet választva. Két ember, akik egyedül vándorolnak az életben. És elgondolkodott, két intelligens ember miért ragaszkodna ehhez a döntéshez. Mia bevezette Oliviát a konyhába, és elvette tőle a pizzát. – Jéghideg. – Vártam egy darabig. Mia felsóhajtott. – Sajnálom. Ez az ügy... – Tudom. – Olivia lehúzta a dzsekije cipzárját, letekerte a kendőt a fejéről, egy kicsit úgy nézett ki, mint egy régi filmcsillag. Elegáns volt, és kissé bizonytalan. És olyan fiatal. És romlatlan. Enyhe neheztelés járta át Mia szívét, amitől elszégyellte magát. Nem Olivia hibája, hogy megmenekült Bobby Mitchelltől. Egy tálra csúsztatta a pizzát, és betette a sütőbe. – Szóval a Minneapolisi Rendőrkapitányság. Te is nyomozó vagy.

529

– Tavaly kaptam meg a jelvényemet – mondta. – De te régebb óta csinálod. Mia leült, és a lábával odább tolta a másik széket. – Sokkal öregebb vagyok. Olivia leült, a mozgása kecses volt. – Még harmincnégy sem vagy. – Ma mindenesetre hetvennek érzem magam. – Ezek szerint csúnya ügy. Tíz arc villant fel lelki szeme előtt. – Igen. De ha nem bánnád, egy ideig nem szeretnék erre gondolni. – Olivia kezére nézett. – Nem vagy férjnél. – Még nem – mosolygott a húga. – Megpróbálom először fölépíteni a karrierem. – Hm. Ne várj túl sokáig, rendben? – Testvéri jó tanács? Mia kifújta a levegőt. – Aligha. Az első körben elég rosszul teljesítettem. – Kelsey-re gondolsz. Volt valami Olivia szemében, amitől Mia mérges lett. – Tudsz róla. – Tudom, hogy börtönben van. Fegyveres rablásért. – A hangjában enyhe rosszallás bujkált, Mia összeszorította a fogát. – Törleszti az adósságát. – Rendben. De nem volt rendben. A legkevésbé sem volt rendben. Ma semmi, de semmi nem volt rendben. – Te viszont – folytatta Olivia – elismert rendőr vagy, és egy klassz hokijátékosnak voltál a menyasszonya. Mia csak pislogott. – Te figyeltél engem? 530

– Egészen a közelmúltig nem. Egészen a közelmúltig nem is tudtam rólad. – De azt mondtad, hogy egész életedben gyűlöltél. – Igen. De nem volt név, sem arc, amit hozzád kapcsolhattam volna, egészen az apánk haláláig. – Mit mondott neked az anyád? – Eveken át semmit. Nem beszéltünk az apámról, de arról álmodoztam, hogy előkerül, és eljön értem. Amikor nyolcéves voltam, anyu elmondta nekem az igazat. Vagy legalábbis a nagy részét. Fájdalom volt Olivia hangjában. Mia elgondolkodott, hogyan derülhetett ki az igazság. – Pontosabban? – Anyu tizenkilenc éves volt, amikor megszülettem. Chicagóban találkozott az apámmal, abban a bárban, ahol pincérnőként dolgozott. Azt mondta, hogy az apám jó ember, jó rendőr. Beszélgetni kezdtek, és egyik dolog követte a másikat. Anyu azt hitte, szerelmes. Aztán kiderült, hogy terhes. Amikor elmondta az apámnak, ő közölte, hogy már nős. Anyu nem is tudott róla. – Ezt el is hiszem – mondta Mia csöndesen, és figyelte, ahogy Olivia válla lehanyatlik. – Te nem hitted el... – El akartam. Mert nem akartam elhinni, hogy az anyám egy nős férfival szórakozna. De tudva vagy sem, mégis ezt tette. Az apám azt mondta, otthagyja a felségét, és őt elveszi. – De nem tette meg. – Nem. Anyu azt mondta, az után, hogy megszülettem, az apám eljött, és közölte, hogy nem hagyhatja ott a feleségét és a lányait. És hogy sajnálja.

531

Bobby azt sajnálta, hogy a gyerek Oliviának született, nem pedig Olivernek, gondolta Mia, de bólintott. – És ekkor vitt el az anyád magával Minnesotába. – Nem sokkal utána. Fölégette maga mögött a hidakat, megszakította a kapcsolatát a szüleivel. Azt akarták, hogy mondjon le rólam, és adjon örökbe, je megtartott. Elég sok idő eltelt, mire kapcsolatba kerültem a nagyszüleimmel, de végül elcsitultak a dolgok. A nyári szüneteket itt töltöttem Chicagóban, és minden rendőrt megnéztem, és azt kérdeztem magamtól, mi van, ha ő az apám. – Nem tudtad a nevét? – Nem. Csak az után tudtam meg, hogy meghalt. Anyu nem akarta nekem elmondani, és úgy tűnt, más nem is tudja. – Az anyukád még él? Fájdalom villant Olivia kék szemében. – Nem. Tavaly halt meg. Azt hittem, az is vele halt, hogy ki az apám, de anyu elmondta a testvérének. Didi nénikém felhívott, amikor az apám gyász-jelentése megjelent az újságban. A reptérről egyenesen a temetőbe hajtottam. – Felsóhajtott. – És akkor megláttalak, ahogy ott állsz az anyád mellett a díszegyenruhádban. Az anyád odaadta neked az apád zászlóját, aztán megláttál. Nem tudtál rólam. – Nem. Eléggé... sokkolt. Olivia az asztalt nézte. – El tudom képzelni. Először a gyászjelentésben láttam a neved. Nem említették Kelsey-t. – Az én kérésem volt. A hivatalos rendőrségi belső gyászjelentésben az ő neve is benne volt, de megkértem, hogy vegyék ki. Nem akartam, hogy bárki összekapcsolja a dolgokat. 532

– Jogos. Biztosan nem tesz jót a pályafutásodnak, hogy a húgod börtönben van. Mia megmerevedett. – Nem tesz jót a húgom egészségének, hogy a nővére zsaru. Ne ítéld el Kelsey-t, Olivia! Addig ne, míg nem ismered... – addig ne, míg nem tudsz mindent. – Rendben. Amikor megláttalak, annyira megdöbbentem. Van némi... hasonlóság közöttünk. – Észrevettem – mondta Mia szárazon. – Miért nem jöttél oda beszélni velem? – Annyira meg voltam döbbenve. Azt sem tudtam, mitévő legyek. Egész életemben téged gyűlöltelek. Neked volt apád. Neked volt otthonod. Családod. Nekünk anyuval semmink sem volt. Senkink. Aztán megláttalak a rendőregyenruhában, ahogy rám nézel. És úgy nézel ki, mint én. Utána elmentem Didi nénikémhez, bekapcsoltam a számítógépet, és az interneten mindent elolvastam, amit csak találtam rólad. – Fölállt, hogy megnézze a pizzát. – Elfelejtetted bekapcsolni a sütőt. – Türelmetlenül nyomta le a gombot. – Nem vagyok otthon a konyhában. Olivia megfordult, a szeme most hűvös volt. – Akkor miben vagy otthon? – Te végeztél kutatást, majd te megmondod. Olivia átgondolta. – Ezen a héten alaposan feltérképeztelek. Elsősorban rendőr vagy. – Utolsósorban is és mindig – tette hozzá Mia pont olyan kimérten, amilyen Olivia tekintete is volt. – De van benned szenvedély. Elkötelezettség. A riporterek utálnak, szóval valamit biztosan jól csinálsz. – Mia halkan 533

fölnevetett erre a megjegyzésre, és Olivia elmosolyodott. – Van néhány közeli barátod, és végtelenül hűséges vagy. Volt pár pasid is, és egy vőlegényed. Ami azt illeti, jól nézett ki. – Köszönöm. – Kapcsolat van kibontakozóban közted és Solliday főhadnagy között, de nem akarod, hogy bárki is megtudja. Szerintem viszont a legtöbben már tudjak. Mia összevonta a szemöldökét. – Ezt hogy érted? – Nehéz nem észrevenni. Nagy neonfelirat villog a fejed fölött. „Bejön nekem. Ne közelíts! Ő az enyém." Ó, valamibe beletrafáltam. Elpirultál. Ami azt illeti, ő is jól néz ki. Mia a szemét forgatta. – Köszönöm. Olivia elkomolyodott. – Szívesen. – Odafordult a hűtő felé, kinyitotta, csak bámult befelé, majd visszacsukta. – Le vagyok nyűgözve, szomorú vagyok, és irigy egyszerre. – Megfordult, és Mia szemébe nézett. – Elég őszinte voltam, nővérkém? Mia bólintott. – Igen. De nem vagyok biztos benne, hogy tetszeni fog, amikor viszonzom a szívességet. Olivia higgadtan mély levegőt vett. – Rendben. – Az apád nem az az ember, mint akinek szeretted volna. Olivia szeme megvillant. – Senki sem tökéletes. – Nem, de Bobby Mitchell eléggé a lejtőn volt. Túl sokat ivott, és verte a gyerekeit. Olivia szeme összeszűkült. 534

– Na ne. – Na de. Tudod, mit gondoltam, amikor ma este megláttalak? Le voltam nyűgözve, szomorú voltam, és irigy egyszerre. Lehet, hogy semmid sem volt, de a semmi is jobb annál, mint amit nekünk kellett elviselnünk abban a házban. – Hogy lehet a semmi jobb, mint a valami? kérdezte Olivia keserűen. – Gyorsan gyógyulok, ami nagy szerencse, mert Bobbynak nagy volt az ökle, és sűrűn eljárt a keze. Nálam annyira nem is. Leginkább Kelsey-nél. Öltések, törött csontok és a sok hazugság, amit városszerte hallottak tőlünk az orvosok. – Olivia elborzadva nézte. – És ez az igazság. – Ez... – Rettenetes? Hihetetlen? Tűrhetetlen? – Igen. Kizárt dolog, hogy... – Hogy ilyen rossz ember volt? Hazudok? Olivia a fejét rázta. – Nem erre gondoltam. Kelsey vad gyerek volt. Lehet, hogy... Mia felpattant. – Lehet, hogy megérdemelte? Olivia felszegte a fejét. – Börtönben van, Mia. A szabadlábra helyezési tárgyalásra vár. – Igen. Így van. Elszökött otthonról, amikor tizenhat éves lett. Rossz társaságba keveredett. Nem volt ártatlan virágszál, de nem is volt olyan, mint azok. – De mégis megtette. Nézd, a te húgod. Természetes, hogy együtt érzel vele. Mia torka elszorult, és a szeme megtelt könnyel. 535

– Nem tudod, mit érzek. – Elég régóta vagy rendőr ahhoz, hogy tudd, az emberek döntéseket hoznak. Ő úgy döntött, hogy elszökik otthonról. És az, hogy az apja verte, még nem menti föl az alól, hogy fegyvert fogott egy eladóra, míg a barátja megölt két embert. Egy apát és a kisfiát is, és Kelsey felelős. Ez alól csak nem mented föl? A vér csak úgy zakatolt Mia fejében. Igen, a hu-gicája tényleg átolvasta az újságokat, még a nagyon régieket is. – Nem, nem mentem föl, és Kelsey sem menti föl magát. Meglepne, ha megtudnád, hogy ő személy szerint egyszer sem kérvényezte a szabadlábra helyezését. Le fogja tölteni a büntetését. És amikor szabadul, már több mint a fél életét rácsok mögött töltötte. Olivia mintha meglepődött volna, de az álla még mindig merev volt. – Ézt érdemli. Mia gúnyosan elmosolyodott. – Fogalmad sincs, mit érdemel. Semmit sem tudsz. Olivia szeme villámokat szórt. – Tudom, hogy volt családja. Volt hol laknia. Volt mit ennie. Egy nővére, aki szerette. Ez sokkal több, mint amennyi nekem volt, és én nem lettem olyan. Valami elpattant Miában. – Igen, és neked nem volt olyan apád, aki szexért cserébe ajánlott védelmet. – Ahogy kibuktak belőle a szavak, máris megbánta. – A rohadt életbe! – sziszegte. Olivia csak állt ott, minden csepp vér kiszaladt az arcából. – Tessék?

536

– Basszus. – Mia belekapaszkodott a mosogató szélébe, és lecsüggesztette a fejét, de Olivia addig húzta a karját, míg föl nem nézett. – Mit mondtál? – Semmit. Semmit sem mondtam. Végeztünk. Képtelen vagyok folytatni. – Kelsey ezt mondta neked? Néma csönd telepedett rájuk, a ki nem mondott vád, hogy Kelsey hazudott, ott lebegett kettejük között. – Igen, ezt mondta. – Nagyot nyelt. – És ez az amit tudok. Olivia sötéten villogó szeme kivált krétafehér arcából. – Ez nem lehet igaz. – De igaz. Higgy, amit akarsz a te apádról, de az én apámról ez az igazság. Olivia egy lépést hátrált, remegett. – Akkor miért lettél rendőr? Mint ő? Ahogy Olivia is, döbbent rá Mia, és a veszteség érzése olyan erősen járta át, mintha őt érte volna. – Nem mint ő – mondta elgyötörtén. – Rendőrök között nőttem fel. Tisztességes, jó emberek között. Igazi családot alkottak, ami nekem sosem jutott ki. Ezt akartam. És, gondolom, meg akartam menteni a Kelsey-hez hasonló gyerekeket, mert őt nem tudtam megmenteni. Nagyon sokan olyanok, mint Kelsey. Rendőr vagy. Láttad őket. Elkezdtem hozzá hasonló gyerekeknek segíteni, akik megszöktek otthonról. Aztán egyre ügyesebben kaptam el a rosszfiúkat, akik bántották őket. Most ez vagyok. Csak ez vagyok. – Sajnálom. – Könnyek csorogtak Olivia arcán. – Nem tudtam.

537

– Nem is tudhattad, és nem is akartam, hogy megtudd. Azt hittem, megértethetem veled, milyen ember volt, anélkül hogy megtudnád. De nem akartam, hogy egy olyan embert gyászolj, aki még azt sem érdemli meg, hogy a sírját leköpjék. És nem akartam, hogy kevesebbnek érezd magad, mert nem téged választott. – Mennem kell. – Olivia hátrálni kezdett, felkapta a kabátját és a kendőjét. – Mennem kell. Mia figyelte, ahogy húga kirohan a bejárati ajtón. Összerezzent, amikor az ajtó becsapódott. Aztán kivette a pizzát a sütőből. Legszívesebben odavágta volna. De ez nem az ő konyhája. Hanem Laurené. Csinos, bekeretezett keresztszemes hímzésű teáskannákkal és virágokkal, C. S. monogrammal a sarkukban. Reed felesége készítette őket. És őutána a férfi nem talált senkit, aki a helyét átvehetné. Még én sem vagyok elég jó. Remegve, óvatosan letette a tálat a tűzhely tetejére, és megnyitotta a vízcsapot, majd elindította a konyhai hulladékdarálót. Aztán a robajban elengedte magát, és sírva fakadt. Reed az ablaknál állt, a szíve hangosan vert. Szentséges isten. Az élete, mielőtt a Solliday családhoz került, koromsötét volt, komor és keserves. Éhes volt, és félt. Az anyjának eljárt a keze. De ez... Pontosan ettől tartott az éjjel. Mia olyan hevesen tagadta. Az . apja molesztálta a lányait. Felforrt benne a harag, és Reed mindennél jobban szerette volna feltámasztani Bobby Mitchellt, csak azért, hogy a saját kezével ölhesse meg. De Miának nem erre volt szüksége. Figyelte, ahogy a nő válla rázkódik a sírástól, és szúrni kezdték a szemét a könnyek. Jellemző Miára. Úgy sír, hogy senki se hallja. Senki se jöjjön. 538

Senki se segítsen. Ma este viszont el fogja fogadni a segítséget tőle. Kinyitotta az ajtót, lekapcsolta a darálót, elzárta a vizet, és magához ölelte Miát. A nő megmerevedett, megpróbált elhúzódni, de Reed csak szorította erősen, míg Mia bele nem kapaszkodott az ingébe, és úgy zokogott. Gyöngéden odavezette az egyik székhez, leült, az ölébe vonta, Mia a nyakába kapaszkodott, és olyan keservesen sírt, hogy Reed úgy érezte, mindjárt megszakad a szíve. Magához szorította, úgy ringatta, csókolta a haját, míg Mia abba nem hagyta a sírást, és csak ült az ölében magába roskadva, a homlokát Reed mellkasához nyomva, hogy elrejtse az arcát. Ez volt az utolsó menedéke, és ezt meg is hagyja neki. Mia csak nagy sokára szólalt meg. – Már megint hallgatództál. – Csak át akartam hozni neked a fasírtot. Nem tehetek róla, hogy ilyen vékonyak a falak. – Haragudnom kellene rád. De úgy érzem, már harag sincs bennem elég. Reed a hátát simogatta. – Megölném, ha már nem lenne halott. – Nem érted. – Akkor magyarázd el! Hadd segítsek! Mia a fejét rázta. – Egyezséget kötöttünk, Solliday. Ez már így is túl sok kötelék. Reed följebb emelte Mia fejét, és megvárta, míg a szemébe néz. – De fáj valami. Hadd segítsek... Mia állta a tekintetét. – Nem az, amire gondolsz. Hozzám egy ujjal sem ért. 539

– Kelsey-hez? – Igen. – Felállt, odament a hátsó ajtóhoz, és kibámult az ablakon. – Emlékszem arra a napra, amikor megértettem, hogy Bobby sosem fog megváltozni. Tizenöt éves voltam, és Bobby holtrészegre itta magát. Kelsey csinált valamit, és Bobby akkor már egyszer elverte a nadrágszíjjal. Könyörögtem neki, hogy ne bántsa többet, és egyezséget ajánlott. – Elhallgatott, majd felsóhajtott. – Átkarolt... Valahogy tudtam. Azt mondta, ha megteszem, békén fogja hagyni Kelsey-t. Reed nagyot nyelt. – De nem tetted meg. – Nem. Ehelyett nappal keményen hajtottam, hogy ösztöndíjat kaphassak. Éjjel pedig úgy aludtam, hogy a párnám alá tettem apám egyik fegyverét, amelyet elloptam tőle. Annyira részeg volt, hogy szerintem nem is emlékezett rá, hogy ezt kérte tőlem, de nem kockáztattam. Megpróbáltam figyelmeztetni Kelsey-t, hogy legyen óvatos, vigyázzon, és ne bosszantsa, de nem hallgatott rám. Akkor utált érte. Vagy legalábbis azt hittem. – Hirtelen elhallgatott. – Tudod, mit jelent az, hogy áldozat, Reed? – Nem tudom, hogy erre mit mondjak. Mia arcára keserű mosoly ült. – Bölcs válasz. Nézd, én mindig azt hittem, azért úsztam meg a nagy veréseket, mert gyorsabb voltam Kelsey-nél. Mert valamiképp jobb voltam. Okosabb. Nem bosszantottam Bobbyt. Békén hagyott. Viszont Kelsey azt nem mondta el nekem, csak pár évvel ezelőtt, hogy neki is ugyanezt az ajánlatot tette. – A szemöldökét megemelte, és mást nem mondott.

540

– Ó, istenem – lehelte Reed, mert képtelen volt elképzelni ezt a rettenetet. – Ó, Mia. – Igen. Egész végig azt hajtogattam neki, hogy viselkedjen rendesen, legyen jó, ne provokálja Bobbyt... és egész végig... – a hangja elbicsaklott. – Ő megtette. Értem. Egészen addig, míg főiskolára nem mentem. Aztán megszökött egy Stone nevű barommal, és tönkretette az életét. Most börtönben van. Oliviának igaza volt. Kelsey csinálta. De föl kell tennem a kérdést, hogy akkor is megtette volna-e, ha másképp alakulnak a dolgok. Ha fordítva lett volna, most ő lenne rendőr? És én lennék börtönben? – Nem lennél. Nem lehetnél. – És ezt sosem fogod megtudni – mondta Mia, és a dühtől egészen kemény lett a hangja. – Egész héten hallgattam, ahogy Milesszal arról vitatkoztál, hogy a természet vagy a neveltetése az erősebb, és azt kell hogy mondjam neked, ez nem olyan egyszerű, Reed. Néha az emberek tévútra térnek, pedig ha bizonyos dolgok másképp alakulnak, akkor jó irányba mentek volna. Te magad mondtad, hogy majdnem egy olyan helyen kötöttél ki, mint a Remény Központja. Mi van, ha odakerülsz? Mi van, ha a Solliday család nem fogad be? Hol lennél most? – Sosem szegtem meg a törvényt – mondta Reed kimérten. – Még akkor sem loptam egy centet sem, amikor éhes voltam. Ami vagyok, azt magam értem el. – És a Solliday családnak ehhez semmi köze... – Otthont adtak. A többit én értem el. Mia fölnézett rá, már-már megvetés volt a szemében, és Reed úgy érezte, muszáj megértetnie vele. – Három évig éltem az utcán. Összeálltam olyan srácokkal is, akik táskákat loptak. Én soha. Aztán az egyik nap 541

valamelyik megint ellopott egy táskát, és odadobta nekem. A nő üvölteni kezdett, hogy én tettem, és kihívta a rendőröket. Majdnem bevittek, de egy járókelő kiállt mellettem. Látta az egészet, és megesküdött, hogy ártatlan vagyok. A neve Nancy Solliday. Ő és a férje fogadtak be. – És ezért hálás is vagyok nekik – mondta Mia csöndesen, a szeme már nyugodtabb volt. – De Reed, nézzük tárgyilagosan a dolgot! Mennyi ideig bírtad volna ki az utcán? – Találtam volna valamilyen megoldást. – Rendben. Nézd, értékelem az erős vállad, de szükségem van egy kis időre, hogy magam legyek. Napok óta nem futottam, szeretném párszor megke-rülni a háztömböt. - Mia megint lezárta a témát. – És mi lesz a vacsorával? – kérdezte Reed. – Majd később fölmelegítek valamit. – Megcsókolta Reed arcát. – Köszönöm. Komolyan. Majd felhívlak, amikor visszaértem. Reed ott maradt a széken, míg Mia felszaladt átöltözni. Mia egy szót sem szólt, úgy ment ki, egyszerűen otthagyta Reedet, hogy bámulja a konyhafalát. Christine rendezte be ezt a helyiséget, ahogy a többit is. Szépség és elegancia keveredett otthonossággal, tökéletes egyensúlyt alkotva. Ha Mián múltott volna, a konyhában csak a mikro lenne, egy kenyérpirító a PopTartsnak és egy kupac papírtányér. Fölállt, hogy eltegye az ételt, és elgondolkodott, vajon egy férfinak igazából mennyivel többre van szüksége.

542

December 1-je, péntek, 21.15 Mia megkerülte a háztömböt, és másodszor is elindult Solliday háza felé. Amikor holnap nekiáll lakást keresni, ilyen helyes, régi környékeket fog megnézni. Legalább három, kutyát sétáltató ember mosolygott rá, és intett felé, ahogy elfutott mellettük. Feltűnő különbség volt ez ahhoz a környékhez képest,vahol ő lakott, ahol az emberek kerülték egymás tekintetét, vagy az olyan környékekhez, ahol kisfiúk kukucskálnak ki a reluxa mögül, és az embereknek halvány fogalmuk sincs arról, kik a szomszédjaik. Erről eszébe jutott, hogy elfejtett szólni Sollidaynek, hogy az állatkereskedésekkel kapcsolatos megérzése hasznosnak bizonyult. Elővette a mobilját, hogy megnézze, Murphy üzent-e, amikor valami furcsát vett észre. Solliday házának az egyik ablaka kinyílt, és egy fekete hajkorona bukkant elő, és az illető jobbra-bal-ra kémlelt. Aztán a test is megjelent, és az alak lemászott az ablak előtt álló fán, mintha tűzoltópózna lenne. Úgy néz ki, Beth Solliday mégis elmegy abba a buliba. Kelsey is ezt csinálta, emlékezett vissza. Kimászott az ablakon, hogy isten tudja, kivel találkozzon, és isten tudja, miket műveljen. De Beth, kicsim, te nem fogod ezt tenni. Beth megigazította a kabátját, felhúzta a kesztyűjét, és elkezdett futni a hátsó udvarokon keresztül, és úgy ugrottá át a kerítéseket, mint egy profi. Mia tisztes távolból követte.

543

December 1-je, péntek, 21.55 – Késtél – sziszegte egy orrkarikás lány, és behúzta Betht az ajtón. – Majdnem lemaradtál. – Ez lesz, gondolta Mia, a hírhedt Jenny Q. Mia követte Betht be a városba a magasvasúton, egy Rendezvous nevű klubig. A kiscsajt rohadt nehéz volt nem szem elől tévesztenie. Versenyeznie kéne. Beth levette a kabátját. – Várnom kellett. Az apám átment a szomszédba, és azt hittem, hogy bármelyik pillanatban visszajöhet, de nem jött. Szerintem megint ott marad éjszakára. Megint? Ennyit a diszkrécióról, gondolta Mia. Solliday azt hitte, hogy a lánya ártatlan. Nos, nem buliba ment ugyan, de azért csak elszökött otthonról ide, a fene tudja, hová. Mia nem tudta eldönteni, miféle hely ez. Nem bár volt, mert nem kérték el a személyi igazolványokat. Színpad volt odabent, és nagyjából ötven asztal, ahol különféle emberek lebzseltek. Jenny és Beth eltűnt a tömegben, de amikor Mia utána akart menni, egy férfi állta el az útját. – Tíz dolcsi lesz. – A kitűzője szerint biztonsági őr volt. Nem tűnt drogosnak. Mia beletúrt a zsebébe, és kihúzta a dugi húszasát. – Mi folyik odabent? A férfi átnyújtotta a visszajárót, és a kezébe nyomott egy programfüzetet. – Versenyest. – És kik versenyeznek? A férfi elmosolyodott.

544

– Bárki, aki akar. Megnézzem, hogy van-e még szabad hely? – Nem. Köszönöm, nem kell. Keresek valakit. Beth Sollidayt. A férfi megnézte a listáját. – Liz Sollidayünk van. Jobb, ha siet! Most következik. Mia úgy érezte magát, mint Alice Csodaországban, és besietett. A fények elhalványultak, és egy reflektor világította meg a színpad közepét. És egyszer csak megjelent Beth Solliday bőr miniszoknyában. Udvarias taps fogadta. – Liz Solliday vagyok, és a versem címe „cas-per" – mondta. Vers? A kijáratot jelző lámpa vörös fénye felé tartotta a programfüzetet, és csak pislogott. A jó ég tudja, mi az a „SZABAD A VERS", de Beth bekerült az elődöntőbe. Amint Beth kinyitotta a száját, Mia megértette, miért. A lány betöltötte jelenlétével a színpadot. említettem már hogy egy szellemnővel élek? csak úgy hívjuk: casper követ mindenhová csak bámul rám a szeme a szemem a szeme ellopta a szemem az apám az aki közénk hívta apám ha rám néz összerezzen néha mintha őt látná pedig csak én vagyok és fogadni mernék azt kívánja bárcsak egy napra cserélhetne

545

Casper biztosan Christine. Mia torka elszorult, de Beth hangja erősen zengett. Akár a zene. És ahogy beszélt, a szavak ott érintették meg Miát, ahol a legjobban fájt. de bennem csak a fakó mását láthatja a világ a szépségnek, ami egykor belengte apám életét szinte láthatatlan a nő szeme egyre sötétebb az enyém halványabb minden nappal ahogy akaratom is gyengül minden nappal míg eltöprengek ki a szellem és ki az aki csak jobbat érdemel A reflektor kihunyt, és Mia kifújta a levegőt. Hűha. Hálás volt a jótékony sötétségért, és szárazra törölte az arcát. Reed kislánya nagyon tehetséges. Csodálatos, gyönyörű tehetséggel áldotta meg az ég. Mia felállt. És Reed kislánya nagy bajban van. pokoli nagy bajban. Hátratolta a székét, és elindult megkeresni Lizt, akinek most sok mindent meg kell magyaráznia. December 1-je, péntek, 22.15 Még mindig odakint volt. A rendőr bácsi. A néni órákkal ezelőtt elment kocsival. Nem tudta, mihez kezdjen. De igen, tudta, csak annyira félt. De a rendőrök a barátaid. A tanító néni mondta. Ha bajba kerülsz, szólj a rendőrségnek. Elfordult az ablaktól, és leült az ágyára. Majd átgondolja. Szólhatna a rendőrségnek, de lehet, hogy a férfi visszajön, és bántani fogja őket. De lehet, hogy

546

amúgy is bántaná. A hírekben a néni azt mondta, hogy a férfi embereket ölt, ezt el is hitte róla. Várhatom, hogy visszajön értem, és egész életemben félni fogok, vagy szólok a rendőrségnek, és remélem, hogy tényleg a barátaim. Ijesztő döntés volt. De hétévesen az ember élete végéig igencsak hosszú az idő. Beth közelebb húzódott az ablakhoz, ahogy a magasvasút hazafelé vitte őket. Nekem annyi. A gyomra összeugrott, valahányszor arra gondolt, mit tesz majd az apja. Odalesett Mitchellre, aki csöndesen ült mellette, karba tett kézzel. Beth látta, hogy a melegítőfelső alatt kidudorodik a pisztolytáska. Fegyver van nála. Na igen, hiszen zsaru. De még mindig nem tudta elhinni, hogy a nő utánament. Követett, az isten szerelmére. Erről a pillanatról álmodott, hogy tapsvihar közepette lép le a színpadról. Nem csak udvarias tapsra. Hanem igazira. Jenny Q. és az egész csapat ott volt, ugráltak és ölelgették. És egyszer csak fölnézett, és ott állt Mitchell oldalt, felvont szemöldökkel. Semmit sem mondott, de Bethnek majdnem megállt a szíve. Azóta sem dobog rendesen. Nekem annyi. Csak egy választása maradt. Csöndben eljön, vagy a rendőr jelenetet rendez. Szóval most itt zötykölődik a magasvasúton hazafelé, a biztos végzete felé. – Ha hiszi, ha nem, ez volt az első eset, hogy ilyesmit csináltam – dünnyögte. Mitchell a szeme sarkából nézett rá. – Mit? A „szabad a verset", vagy azt, hogy lekúszol a fán, hogy keresztülutazz a városon, amikor az apád határozottan megmondta, hogy otthon kell maradnod? – Mindkettőt – mondta Beth morcosán. – Nekem annyi. 547

– Könnyen annyi lehetett volna, így, hogy éjjel egyedül vágsz neki a városnak. Beth Mitchell felé kapta a fejét. – Nem vagyok gyerek. Tudom, mit csinálok. – Aha. Rendben. – Igenis tudom. – Rendben. Beth a szemét forgatta. – Úgy értem, igen, a 'Vous nem a legjobb környéken van. – Nem. – Mondana valamit, ami nem egy szótagból áll? Mitchell megfordult, hogy ránézzen. A szeme hűvös volt. – Te tiszta hülye vagy. Egy nagyon tehetséges hülye. Ez már elég szótag volt neked? Különben is, a „rendben" két szótagos. Beth szeme szikrákat szórt, még akkor is, ha a bók melegséggel töltötte el. – Nem vagyok hülye. Színötös vagyok. Oklevelet is kaptam. – Méltatlankodva rázta meg a fejét. Aztán felsóhajtott. – De tetszett? Mitchell tekintete megváltozott. Hűvösből összetört lett. – Igen. Nagyon tetszett. – Nem gondoltam volna, hogy kedveli a költészetet. A nő szája szeglete megemelkedett. – Én sem gondoltam volna. Az „Egy agg hölgy, ki folyton kólikás így szólt: Fatetőn leszek krónikás"1 sokkal jobban illik hozzám. Beth hangosan fölnevetett.

1

Edward Lear, fordította: Gergely Ágnes

548

– Én is bírom a limerickeket. – Elkomorodott, és mély levegőt vett. – Szólni fog apunak? A nő szőke szemöldöke megemelkedett. – Kellene? – Ki fog akadni. – Minden oka megvan rá. Jó apa, Beth, és szeret téged. – De fogva tart, akár egy rabot. Mitchell szeme megvillant. – Hidd el, nem vagy rab. Szereted az apádat? Bethnek szúrni kezdett a szeme. – Igen – suttogta. – Akkor miért nem beszéltél neki erről a versdologról? – Nem érdekli az ilyesmi. Ő a sportra bukik. Nem értené meg. – Szerintem megpróbálta volna – felsóhajtott. – Nézd, nem akarok kettőtök közé állni. Holnapig adok neked időt, hogy elmondd neki. Ha nem mondod el, akkor én fogom.

549

Huszonegyedik fejezet Indianapolis, december 1-je, péntek, 23.00

Itt is van. Tyler Young többszintes városi háza. Odább parkolt le, és a kocsiból figyelte a környéket. Egy kicsit még várnia kell, mire ez a sok ember nyugovóra tér. Már majdnem lehiggadt. Champaignben vissza kellett fognia magát. Túl sokáig várt, hogy megszabaduljon a kísérteteitől, mert mostanra mind meghaltak. Laura Dougherty és most Bili Young meg a felesége, Bitsey. A nő csak nemrég hunyt el, ahogy az idősek otthona szomorúan közölte vele. És a nyilvántartásunk bizalmas, tették hozzá gyászosan, és nem, nem adhatják meg a legközelebbi hozzátartozója nevét. Egy hajszál választotta el attól, hogy feldühödjön. Csak akkor fogta vissza magát, miután észrevette, hogy a nővér szeme gyanakodva, ijedten villan meg. Ezért tisztelettudóan elnézést kért, beszállt a kocsijába, kihajtott a semmi közepére, és felgyújtott egy kukoricaföldet. Csak merő figyelmességből.

550

Szóval már csak ketten maradtak. Tyler és Tim. Úgy tűnt, mintha Tim Youngot elnyelte volna a föld. Timet akár hagyhatja is. De Tim akkor már elég nagy, elég erős volt. Csak épp nem elég bátor ahhoz, hogy leállítsa Tylert. Mindkettőjüket meg kell találnia. Hogy befejezze ezt az egészet. Ha Tyler tudja, hol a testvére, akkor Istenre esküszöm, kiszedem belőle. Mert ez alkalommal én diktálok. Könyörögni fog. Aztán végignézem, ahogy meghal. Te fogsz tízig számolni, te kibaszott rohadék. Aztán mehetsz a pokolba. Chicago, december 1-je, péntek, 23.05 Mia becsukta Lauren lakásának ajtaját. Odabent sötétség és némaság fogadta. – Reed! De senki nem válaszolt. Körbejárta a lakást, fé-lig-meddig abban a reményben, hogy ott találja a férfit a kanapén aludva, vagy ami még jobb, az ágyban, de a ház üres volt. Csak én vagyok itt. Fáradtnak kellett volna lennie, de még mindig izgatott volt. A fény felé tartotta Lauren kulcscsomóját. Két kulcs volt rajta, az egyik a szomszédos lakásé. Be is surranhatna, megnézhetné Reedet. Beth biztonságban, a szobájában van, Mia tiltakozása ellenére a fán mászott vissza. Ami azt illeti, átfutott rajta, hogy ő is a fán mászik föl Reed szobájába, de vigyorogva söpörte félre a gondolatot. Valószínűleg seggre esne, és eltörné valamijét. Két ujja közé vette a nyakában lógó láncot. De lehet, hogy nem. Mostanában különösen ütésálló. 551

Vagy mégsem. Eszébe jutott, ahogy ott ült a férfi ölében, a szemét majdnem kisírta, és megint olyan dolgokat mondott el neki, amelyeket nem kellett volna. De olyan könnyű volt megnyílni előtte, és azt akarta, hogy a férfi tudja. Életében először napvilágra akarta hozni a hibáit. Lehet, hogy ez próba. Hogy kiderüljön, Reed félrelöki-e. De eddig nem lökte. Besurrant az ajtón Reed lakásába. Odabent csönd honolt. Lassan fölment a lépcsőn, csak úgy zakatolt a szíve. Ha a lakás tükörképe a Laurenének, akkor jobbra az utolsó ajtó lesz a nagy hálószoba. Reed csakugyan odabent volt, elterülve az ágytakarón, mély álomba merülve, még a lámpát sem kapcsolta le. Le sem vetkőzött, még a fényesre suvikszolt cipő is a lábán volt. Neki is hosszú napja volt. Kicsit kellemesebbé teszi neki az éjszakát, aztán visszamegy a saját szobájába a másik oldalon. Aztán holnap, gondolta, keres egy új lakást olyan közel ehhez a házhoz, amilyen közel csak tud. Mert szó sem lehet róla, hogy ebben a szobában szeretkezzen. Ez Christine szobája, egészen az ágytakaró csipkéjének legutolsó száláig. Összevont szemöldökkel nézett az éjjeliszekrényen álló képre. Christine. Persze hogy van képe a feleségéről. Imádta. Még mindig imádja. Soha nem talált hozzá foghatót, emlékeztette egy kis hang. Beth ugyanezt érezte. A könyvecskét akkor vette észre, amikor lehajolt, hogy kioldja Reed övét. Óvatosan kicsúsztatta a férfi ujjai közül, és kíváncsian kereste a címet. De nem volt. Csak egy jegyzetfüzet és belül minden oldalon kézírás. Odalesett a férfi arcára. Még mindig aludt. Vissza kellene tennie a könyvet. Most azonnal. De Reed kihallgatta a 552

beszélgetésüket. Ennyi viszonzás belefér. Odalapozott az első oldalra. Csak annyi állt rajta: Verseim, Christine Solliday. A következő lap láttán azonban elszorult a torka. Az én drága Reedem-nek. A szivemet ígértem Neked. íme. Versek. Minden oldalon vers, Christine saját kézírásával. Ezek szerint Beth tőle örökölte a tehetségét, gondolta. És mekkorát tévedett a kislány, hogy az apja nem értené meg. Minden oldal kopott volt, némelyik még szamárfüles is. Ezt a könyvet sokszor olvasták, és nagyon szerették. Ez Christine szíve. És Reedé. A szavak elhomályosodtak, ahogy olvasott, és Mia pislogott, hogy azok a buta könnyek végre legördüljenek az arcán. A férfi végül is őszinte volt. Azt mondta, nem kellenek kötelékek. És én mint egy idióta, elhittem, hogy ennyi elég lesz. Remegő kézzel tette le a könyvet az éjjeliszekrényre, és nekiállt kigombolni Reed ingét. Egy finom aranylánc tűnt elő, megcsillant a férfi sötét mellszőrzetében. Amikor szeretkeztek, nem viselte, de Mia halványan emlékezett rá, hogy korábban érezte a mellkasán, amikor a férfi átölelte, és hagyta, hogy sírjon. Most nem fog sírni. Még nem. Betakarja Reedet, aztán visszamegy, és... Leért az ing aljára, és az ujja megmerevedett. A lánc végén egy gyűrű volt. Egy sima aranykarika. Még mindig viseli a jegygyűrűjét. A szíve fájdalmasan elszorult, de a keze hajlott az önkínzásra, és megemelte a láncot. A gyűrű himbálódzni kezdett, és visszaverte a lámpafényt. Reed fölriadt, egyik kezével elkapta a gyűrűt, a másik Mia csuklójára kulcsolódott, olyan erősen, hogy Mia összerándult. – Ez fáj! – suttogta. A férfi azonnal elengedte a karját, de a gyűrűt nem. Az arca kemény lett, és dühös. 553

– Te meg mit csinálsz itt? Mia egy lépést hátrált. – Nyilvánvalóan óriási baklövést követek el. Jó éjt, Reed! Kibotorkált a szobából, le a lépcsőn és ki a bejárati ajtón. A keze remegett, de sikerült beletalálnia a kulcslyukba, és berontott Lauren lakásába. Megállt, és sokkal jobban kapkodta a levegőt, mintha egy kilométert futott volna. Azt hitte, hogy Reed utánamegy. Láthatóan ebben is óriásit tévedett. Most már az egész teste rázkódott. Vadul. Te lökött! Már nem evett... Nem is emlékezett rá, mióta. Háborgó gyomorral legyűrt egy szelet hideg pizzát. Épp nekikezdett a második szeletnek, amikor a bejárati ajtó kinyílt. Reed arca elgyötört volt, az inge be volt gombolva. Lehet, hogy még mindig a nyakában lógott a gyűrű, de legalább volt benne annyi tisztesség, hogy eldugta előle. Nem, ez nem igazságos. A gyűrű csakis Reedre tartozik. Már az elején megmondta, Mia. Nincsenek kötelékek. – Beszélnünk kell, Mia. De ő csak a fejét rázta. – Semmi gond. Nyugodtan menj vissza aludni, Reed. – A férfi nem mozdult, és Mia türelme végképp elfogyott. – Tudod, tényleg ocsmány egy napom volt. Most szeretnék egyedül lenni. Reed közelebb lépett, és két kezébe fogta Mia arcát. – Ne haragudj! Nem akartalak megbántam. – Nem haragszom. – A torkába gombóc gyűlt, de sikerült lenyelnie. – Már a kezdet kezdetén megmondtad, mit akarsz. Én vagyok az, aki folyton átlépi a határokat. Nem tudok a szabályaid szerint játszani, Reed. Nem tudok kötelék nélküli kapcsolatban lenni. Hiba volt megpróbálnom. 554

A férfi megmerevedett. – Akkor talán változtathatunk a szabályokon. A remény kis tüzet gyújtott a szívében. Mia becsúsztatta a kezét Reed inge alá, és előhúzta a láncot, amelyen az egyszerű aranykarika hintázott, és a tűz a szívében sisteregni kezdett. – Tudod, az életem nagy részét úgy éltem le, hogy egy halott kisfiúval versenyeztem, akit sosem ismertem, egy olyan ember szeretetéért, aki szart sem ért. Nem fogok versenyezni a halott feleségeddel, Reed, még akkor sem, ha a díj... nagyon megérné. Szerintem ennél többet érdemlek. Most pedig, azt hiszem, menned kéne. Holnap kiköltözöm innen. Mia azt hitte, hogy Reed vitatkozni fog, de csak állt ott, az arckifejezése elgyötört volt, és vigasztalan. – Gondolom, holnap találkozunk bent az irodában. – Pontban nyolckor. Spinnellinél. Ott leszek. Nem kísérte ki az ajtóig. A hátsó kert felé fordult, és azt kívánta, bárcsak a dolgok másképp lennének. Hogy ő másmilyen lenne. Aztán valami oda-dörgölődzött a lábához, és ő nagyot ugrott. Percy nézett föl rá, a szemében vád. – Miau. Mia elnevette magát, és fölemelte. – Rólad meg szépen megfeledkeztem. Te legalább tudsz vacsorát kérni, nem úgy, mint szegény Szöszmösz. – Arcát belefúrta a macska puha bundájába, és érezte, ahogy az állat dorombol. – Együnk, Percy, aztán mars az ágyba!

555

Indianapolis, december 2-a, szombat, 2.15 Az ember azt hinné, hogy egy ingatlanügynök otthonában nagyobb a biztonság, gondolta, ahogy bement Tyler Young verandájának ajtaján. Neki rossz, nekem jó. Vállára vette nehéz terhét. Nesztelenül lépkedett föl a lépcsőn, fülelt, de semmi zaj nem hallatszott, csak a saját szívének dobogása. Végre. Végre szembenézhet azzal, aki megölte Shane-t, most már felnőttként, nem pedig tehetetlen gyerekként, mint akkor. Két ember aludt az ágyban, az egyik egy nő. Egy mennyezeti ventilátor forgott az ágy fölött. Ez és Tyler horkolása elnyomta léptei zaját, ahogy odament a nő oldalára. Egy döfés a késsel, és a nő fájdalom nélkül kilehelte a lelkét. Tyler még mindig hangosan horkolt, és ilyen közelről érezni lehetett a leheletén az alkoholt. Jó. A részegekkel sokkal könnyebb elbánni. Tylert sokkal könnyebb lesz legyűrni. Gyerekként erről álmodott, ott, Youngék pokolházában. Minden éjjel a bosszúról fantáziáit, ahogy Tyler... Nagyot nyelt, az emléktől még most, tíz évvel később is felkavarodott a gyomra. Ahogy Tyler megtette, amit megtett. Akkor a fantáziálgatás őrizte meg az ép elméjét. Most mindaz, amiről képzelgett, valóra fog válni. Most ő teszi meg azt, amit Tyler. Minden egyes lépést. Csöndesen felrögzítette a magával hozott láncot az ágy lábára, lent, közvetlenül a padló fölött. A lánc végén egy bilincs függött, amelyet egy mozdulattal felpattintott Tyler húsos csuklójára. Es visszatartotta a lélegzetét. De Tyler folytatta a horkolást. A rongy, amelyet Tyler szájába akart dugni, vizelettel volt átitatva, újabb kis trükk, amelyet ettől a férfitól tanult, aki most a foglya. De most már 556

neki is megvannak a saját trükkjei. Nagy gonddal elővette a harmadik kést, amelyet jó előre bekent a kurárepasztával. Milyen egyszerű elkészíteni, és milyen... egzotikus. A bal kezében a fegyverét tartotta, és a jobbal gyorsan felvágta Tyler egyik vénáját. Tyler szeme felpattant, de a pisztoly már a két szeme közé célzott. Tyler tekintete fokozatosan megtelt rettegéssel, ahogy meglátta a fegyvert, a láncot és a vérző karját. De őt nem ismerte föl, amitől feldühödött. – Andrew vagyok. – Látta, hogy Tyler mikor döbben rá, ki áll fölötte. Halkan fölnevetett. – Nagyjából két perc múlva képtelen leszel megmozdulni, de a legkisebb dolgot is érezni fogod, amit teszek. – Közelebb hajolt. – Ez alkalommal te számolsz tízig, Tyler. Ez alkalommal te mész a pokolba. De először is válaszolsz nekem. Kiveszem ezt a rongyot. Ha kiáltasz, meghalsz. Megértetted? Tyler bólintott, verejték gyöngyözött a homlokán. Undorodva húzta ki a férfi szájából a rongyot. – Hol van Tim? Tyler idegesen nyalta meg a száját. – Ha megmondom, elengedsz? Egy szóval sem kérdezte meg, mi van a feleségével. – Persze. – Új-Mexikóban. Santa Fében. – Egy leheletnyit hátrább húzódott. – Most engedj el. Mielőtt Tyler bármit tehetett volna, visszanyomta a rongyot a szájába. – Mindig is ostoba voltál, Tyler. Hadd segítsek! Egy, két, há... – és ahogy számolt, Tyler teste megmerevedett, és mozdulatlanságba dermedt. – Tíz. Kezdődik az előadás. 557

Tudta, hogy nincs sok ideje. Normál körülmények között Tyler tíz percen belül elvesztené az eszméletét. De tíz év után tíz percnél többet akart, és azt akarta, hogy Tyler Young teljesen eszméleténél legyen. Azt akarta, hogy Tyler Young érezze a fájdalmat. Az akarta, hogy Tyler Young megfizessen. Mindent előre eltervezett. A fegyvert Tyler éjjeliszekrényére helyezte, és kipakolta a felszereléseit. Mint mindig, magával hozta az éles kését, az ólomcsövet és a megmaradt műanyag tojásait, de ma este egy kis extrát is bepakolt. A hátizsákból egy oxigénpalackot és egy maszkot húzott elő. Háromszor is meg tudja majd hosszabbítani Tyler szenvedését azzal, hogy oxigént kényszerít a tüdejébe. Lehet, hogy Tyler egyszer csak elájulna a fájdalomtól. A gondolattól elmosolyodott. – Szóval, Tyler – mondta kedélyesen, és a maszkot a férfi dermedt arcára helyezte. – Hogy s mint? Molesztáltál mostanában kisgyerekeket? – Tylernek és feleségének nem volt gyereke, legalábbis olyan nem, aki velük élt. Minden hálószobába benézett, mielőtt megtalálta a nagy hálószobát, és a házban nem voltak gyerekek. Es háziállatok sem. Szóval minden figyelmét a munkának szentelheti. – Nem tudsz beszélni? Nagy kár. Akkor kénytelen vagy végighallgatni. Ne aggódj, mindent elmondok, minden egyes lépést. Először is, eltöröm a lábad, csak mert megtehetem. Es meg is tette, élvezte, ahogy Tyler szeme keresztbe áll a fájdalomtól. Aztán egyik kezéből a másikba gurította a csövet. – Általában ezen a ponton végzek a csővel – mondta még mindig tárgyilagosan. – De neked terveztem vele mást is. Tudod, én nem a férfiakat szeretem. Csakis a nőket. De sajnálnám, ha ez visszatartana attól, hogy megadjam neked azt 558

a gyönyört, amit te adtál nekem. – Látta, hogy Tyler megértette. – Csodás. Ó, és a kés? Általában torkokat vágok el vele, de mint mondtam, neked valami különlegeset tartogatok. – Vigyorogva nézett le az áldozatára, aki csak azért élt még, mert ő úgy akarta. Tyler akkor hal meg, ha ő úgy óhajtja. – Töketlen puhánynak neveztél minket. Azt hiszem, most megtudod, a kifejezés igazából mit is jelent. Szóval, folytassuk a kis előadásunkat, Tyler! Még mielőtt kifogy az oxigén. Chicago, december 2-a, szombat, 6.35 Murphy figyelte, ahogy Mia közeledik az autójához. Éber volt, de elismeréssel méregette a kávéspoharakat Mia kezében. Kiszállt, kinyújtózott, és elvette az egyiket. – Köszönöm. Mia nekidőlt a kocsinak, és fölnézett a házra. – Történt valami? – White nem jött vissza, de a gyerek azóta is leselkedik. Ott is van. A reluxa megint megmozdult, és kis ujjacskák jelentek meg. Mia megint kedvesen rámosolygott, és intett. A kisfiú megint eltűnt. – Mondom, meg kellene próbálni végzést szerezni. Ennél kevesebbre is megkaptuk már. – Hívok egy járőrautót, hogy figyeljen, míg a megbeszélésen vagyunk. Egyeztetünk a többiekkel. A többiekkel. Amibe Reed is beletartozik. A munkámat fogom végezni. 559

– Bökd ki, kislány! – utasította Murphy a maga nyugodt módján. – Mit tett az a szépfiú Solliday? Mia elmosolyodott, még őt is meglepte, hogy tud mosolyogni. – Semmit. Nem ígért semmit, Murphy, és nem szegett meg semmit. És a dologból pár éjszakányi fergeteges szex jutott nekem. Murphy arca megrándult. – Ez van, ezt kell szeretni. – Murphy félrehajtotta a fejét. – Csak szólj, és beverem azt szép kis pofiját a kedvedért. – Én hősöm... – hirtelen elkomorodott. – Nézd csak, ki jön itt. A bejárati ajtó kinyílt, és a kisfiú lépett ki rajta, mint aki istentiszteletre öltözött: sötét öltönyt és fel-csíptethető nyakkendőt viselt. Megtorpant a verandán, majd mély levegőt vett, és elindult, meg sem állt, míg az utcán átkelve oda nem ért hozzájuk. A szórólap volt a kezében, amit az anyjának adtak. Ki volt simítva, de valaki korábban összegyűrte. A kisfiú hangosan nyelt egyet. Csak hét- vagy nyolcéves lehetett. Vörösesszőke haja gondosan benedvesítve, megfésülve. Szeplők borították az arcát. Mia mindig is imádta a szeplő-ket. Komolyan nyújtotta a kisfiú felé a kezét. – Mitchell nyomozó vagyok. Ő pedig Murphy nyomozó. A kisfiú megrázta a kezét. – Jeremy vagyok. – Jeremy Lukowitch? – kérdezte Murphy, és a kisfiú bólintott. – Hol van a mamád, Jeremy? – kérdezte Mia.

560

– Még mindig alszik. Azt hiszem, be kellene mennünk a kapitányságra – mondta Jeremy komolyan. – És lehet, hogy be is fogunk menni – mondta Mia, aztán letérdelt. – Mondd csak, Jeremy, láttad ezt a férfit, aki ezen a képen van? – Igen. – Mikor? A kisfiú megint nyelt egyet. – Sokszor. Néha itt lakik. Ó, ez az! Bingó! – Emlékszel, mikor láttad utoljára, kicsim? – kérdezte Mia. – Csütörtök reggel, mielőtt elindultam az iskolába, de aznap reggel későn jött haza. – Emlékszel, mikor? – Háromnegyed hatkor. Megnéztem az órát. – Jeremy fölszegte a fejét. – Végzést kellene kérniük a hátsó udvarunk átkutatására. Mia szíve hevesen vert, de igyekezett higgadtan beszélni. – Mit fogunk találni? – Mindenfélét elásott ott. – Jeremy az ujjain kezdte számolni. – Csütörtökön, kedden, vasárnap és múlt pénteken. Mia nagyot pislogott. – Múlt pénteken? Jeremy komolyan bólintott. – Igen, asszonyom. Most pedig szívesen tanúskodom, ha én és az anyukám tanúvédelmet kapunk. Szeretnénk megváltoztatni a nevünket és elköltöz--ni... Iowába. Mia fölnézett Murphyre, aki sikertelenül próbálta elnyomni a mosolyát, aztán vissza Jeremyre. – Sokat nézel tévét, ugye, Jeremy? – kérdezte. 561

– És olvasok is – mondta a kisfiú. – De leginkább tévézem. – Aztán megremegett az álla, és az álarc lehullt. – Muszáj védelmet szereznem az anyukámnak. Egyszer már bántotta. Nagyon. Az anyukám fél. – Könnyek gyűltek a szemébe. – És folyton sír. Kérem, néni, kérem, ne hagyják neki, hogy bántsa az anyukámat! – Csak állt ott, olyan bátor volt, olyan magányos, a könnyek végigcsorogtak szeplős arcocskáján, és Mia kénytelen volt a száját harapdál-ni, hogy ne fakadjon sírva ő is vele együtt. Ha sírna, azzal megrendítené Jeremy rendőrökbe vetett hitét. De a karjába vette a kisfiút, és szorosan magához ölelte. – Megvédjük az anyukádat, Jeremy. Ne félj, kicsim. Murphy már elő is vette a rádióját, és erősítést kért. Mia elhúzódott, és a hüvelykujjával letörölte Jeremy arcát. – Éhes vagy, kicsim? A fiú szipogva bólintott. – Este nem fejeztük be a vacsorát. – A kocsiban van egy burrito, amit reggelire vettem. Elfelezem veled, míg várjuk a helyszínelőket. Jeremy megfontoltan bólintott. – Hozzanak röntgent és fémkeresőt is. Mia ajka megremegett. – Megmondom nekik, hogy te üzened. December 2-a, szombat, 7.15 Reed az egymás mögött parkoló járőrautók és a helyszínelőkocsik mögött állt meg. Még semmi sem történt. Feltételezte, hogy még mindig a végzést várják. Mia nekidőlt a

562

szolgálati kocsijának. Reed közelebb ment, nem tudta, mit is mondhatna, vagy Mia hogyan fogadja majd. Reed azt sem tudta, ő maga mit érez. Vagy mit akar. Álmatlan éjszakája volt. Mia hátranézett a válla fölött, barátságosan rámosolygott, de a szeme nem ragyogott fel. – Solliday főhadnagy – mondta hivatalosan. – Szeretnék bemutatni valakit. A kocsiban egy kisfiú ült, a haja szalmaszőke, az arca szeplős. – Főhadnagy, bemutatom Mr. Jeremy Lukowitchot – mondta Mia. – Jeremy, bemutatom Solliday főhadnagyot. Tűzvizsgáló. Fájdalom árnyékolta be a fiú tekintetét. – Mitchell nyomozó azt mondta, hogy megvédi az anyukámat. – Akkor meg is fogja. Nagyon jó rendőr. Mia nyelt egyet, de a mosolya rezzenéstelen maradt. – Jeremy, várj meg minket itt a kocsiban, ahol meleg van, rendben? Megbízom benned, hogy nem nyúlsz semmihez. – Nem fogok. Mia elindult, de visszafordult, és bedugta a fejét az ablakon. – Jeremy, nem megyünk be addig a házba, míg nincs végzésünk, de az anyukád kijönne? – Valószínűleg még mindig alszik. Néha altatót vesz be. Mia kurtán bólintott. – Akkor jó. Nemsokára visszajövök. – Lassan hátrált el a kocsi mellől, de a tekintete elkomorult. – Kaptál mentős kiképzést, Reed? – Igen. Szerinted túladagolta az altatót?

563

Mia most már futott, hátraszaladt, ahol Jack Unger már készen állt a bevetésre, csak a végzést várta. – Talán nem tudatosan. De látta White-ot. Együtt élt vele. White nem fogja életben hagyni. – Megkaptuk a végzést? – kérdezte Jack. – Még nem. Szerintem az anya altatót vett be. Bemegyünk. – Nekifeszítette a vállát a hátsó ajtónak, amely recsegni kezdett. De Mia összerándult, és fölszisszent. – Ez fájt. – Tényleg? – kérdezte Reed. – Menj arrább! – És egy nagy lendülettel betörte az ajtót. Mind a ketten előrántották a fegyverüket, és elsőnek Mia lépett be, Reed utána. – Mrs. Lukowitch, rendőrség! – Mia hátrarohant a hálószobába, ahol a nő feküdt magzati pózban. – Ó, basszus! Ó, a rohadt életbe! Cianidszagot érzek. – Visszatette a fegyvert a pisztolytáskába, és kereste a nő pulzusát. Majd hátralépett. – Meghalt, Reed. Már kezd beállni a hullamerevség. Reed felsóhajtott. – Tizenegy. – Igazad volt. Nem a halottakat számolta. – Lehunyta a szemét. – Most hogyan mondjam meg ennek a kisfiúnak, hogy az anyja meghalt? – Velem. Majd én mondom el veled. Mia bólintott. – Rendben. Menjünk. December 2-a, szombat, 8.10 Mia és Reed a testükkel takarták Jeremyt, amikor a mentősök kigurították az édesanyát a hullazsákban. De a fiú

564

nem is figyelt. Egyenesen előrenézett, a semmibe. Mia leguggolt, amikor a rohammentő elhajtott. – Jeremy, kicsi szívem, dolgoznom kell a házatokban. – Velem mi lesz? – kérdezte a gyerek olyan halkan, hogy Miának előre kellett hajolnia, hogy ki tudja venni a szavakat. – Az anyukám meghalt. Az apukám elment. Ki fog vigyázni rám? Én, mondta volna Mia legszívesebben, de nem mondta. Ez egy kisfiú, nem pedig macska. – Telefonáltam egy szociális munkásnak. Elhelyeznek egy átmeneti otthonban, míg valami megoldást nem találunk. – Nevelőotthonban – mondta Jeremy tompán. – Láttam a tévében. Ott bántják a gyerekeket. Reed Miára pillantott, aki hátrább lépett. Reed leguggolt Jeremy elé. – Fiam, tudom, mit láttál a tévében. De meg kell értened, azok csak a rossz nevelőotthonok, és az ilyesmi nagyon ritka. – A gyerek nem hitt neki, ezért Reed újrapróbálkozott. – Jeremy, te okos fiú vagy. Szerinted hány repülőgép indul útnak Amerikában nap nap után? Jeremy elfordította a fejét. – Sok ezer – válaszolta unottan. – Pontosan. És hányszor hallod a hírekben, hogy lezuhant egy repülőgép? Nem sokszor. Egy vagy két rossz repülőről lehet hallani, de sosem arról a sok ezer jó repülőgépről, amelyek mindennap biztonságosan célba érnek. Ugyanez a helyzet a nevelőotthonokkal is. Vannak rossz helyek, de az ritka. Én egy jó nevelőcsaládnál nőttem fel. Ezért tudom. Jeremy válla lehanyatlott. – Rendben – fölnézett Miára. – De azért a nénit látom még? 565

Miának elszorult a szíve. – Persze. Most viszont dolgoznunk kell, Jeremy. Maradj a kocsiban, meg se moccanj, és nélkülem vagy Solliday főhadnagy vagy valamelyik rendőr nélkül ne menj sehova! A kisfiú tekintete túl bölcs volt egy hétéveshez képest. – Nem vagyok buta, Mitchell nyomozó. Mia megborzolta a haját. – Tudom. Murphy integetett feléjük. – Ez jó volt, ez, amit mondtál neki – suttogta Mia menet közben. – Köszi. – Mia... – Ne most, Reed. Most nem tudok... – Elsietett, otthagyta Reedet, aki a hátát bámulta. Zavarodottan és fájó szívvel kocogott utána, hogy megnézze, miféle kincseket ás elő Jack. Az ilyen napokon szép az élet. Végre kezdenek a dolgok egyenesbe jönni. Jó képet lehet hozzá vágni. Elvigyorodott, ahogy a nevetséges kifejezések eszébe jutottak. Tylert életben hagyta, úgy gyújtotta fel. Végtelenül kielégítő. Majdnem azonnal elindult Santa Fébe, de az adrenalinszintje hamar zuhanni kezdett. Kimerültén esett be egy útszéli motelba, és azonnal lefeküdt aludni. Amikor fölébredt, megint tiszta volt a feje. Elindul Santa Féba, de csakis mellékutakon. Amikor odaér, és ott is végez, elrejtőzik, ehhez Mexikó tűnik a legmegfelelőbb helynek. Egyszer csak senki sem fog már törődni a képével, és visszajöhet. El kell tűnnie. Mint egy kislánynak. Mert Mitchell mindenfelé kiplakátolta a fényképét. Ahogy a nőre gondolt, forrni kezdett benne a düh, de visszafogta magát. Egyszer már megpróbálta elkapni. Tanulnia 566

kellene Laura Dougherty esetéből. Hallgatnia kellene a sorsra. Hagyd a fenébe! Visszatért az önuralma és ezzel a terve alaposan kidolgozott részletei is. Ha visszajön Mexikóból, akkor sem megy vissza Chicagóba. Valahol délen fog letelepedni, ahol meleg van. Szüksége van a holmijaira. Az emlékeire. Újabb nyolc órát jelentett az életéből Indyből Chicagóba jutni, és vissza délre, ahol reggel kezdett. De előtte tíz évig várt. Mit számít újabb nyolc óra? Szüksége van a holmijaira. Az ösztöne már háztömbökkel korábban figyelmeztette. Két sarokkal előbb fordult be, és lassított. Járőrautókat és furgonokat látott, és ásóval fölszerelkezett embereket. A házánál. Mitchell megtalálta a házát. Elvette a holmijaimat. Ridegen fordult meg a kocsival. Pokolba a sorssal. A nőnek meg kell fizetnie. Ezen a héten kétszer is elkerülte a lövés. Szerencsés ribanc. De a szerencséje nemsokára el fogja hagyni. December 2-a, szombat, 11.45 Mia a sarkán hintázott, csípőre tett kézzel. Az asztalt beborította az a sok minden, amit Lukowitchék háza udvarán találtak. És a röntgenre meg a fémkeresőre is szükségük volt. Jeremy erre legalább büszke lehet. – Ez figyelemre méltó. Spinnelli minden egyes tételt alaposan szemügyre vett. – Itt van Caitlin retikülje, egy nyaklánc Penny-től, tizennégy kulcscsomó... cipők, további nyakláncok... Szent isten. – Ez a kulcs dr. Thompsoné – mondta Reed. – Ez pedig Brooke-é. Szerintünk szerda este vette el tőle, amikor Brooke a 567

kelleténél több sört ivott. Ez a hotel alkalmazottjáé, Taniáé, ez pedig Niki Markové, az üzletkötőé. A többiről nem tudunk. – Most már biztosan összekapcsolhatjuk a Bur-nette- és a Hill-gyilkossággal – mondta Spinnelli elégedetten. – Még mindig szükség lesz a törvényszékiekre, de ez ezerszer több, mint amink eddig volt. – Atlantic City küld valakit, aki átnézi a többi cuccot – mondta Aidan. – A nők, akiket megerőszakolt, azt mondták, hogy az elkövető elvette a kulcsukat, ezzel jelezve, hogy bármikor visszajöhet. – A rohadék! – dünnyögte Reed. – Szerintem ezzel mindannyian egyetértünk – mondta Spinnelli. – Sam telefonált. Azt mondta, hogy a vizeletvizsgálat eredménye szerint Yvonne Lukowitch szervezetében cianiddal kevert válium volt, nem a receptre felírt Ambien. – Találtunk egy fotósboltból származó blokkot – mondta Jack. – White ott vette a cianidot. Filmelőhíváshoz használják. Sam azt mondta, a nő semmit sem érzett. Mia felsóhajtott. – Később sokat jelent majd Jeremynek, hogy az anyja nem öngyilkos lett. Egyelőre ez nem sok vigasz egy rémült hétéves gyereknek. Jeremy azt mondta, hogy az anyja júniusban találkozott White-tal, amikor egy kutyakiképző-tanfolyamot vezetett a parkban. Az anyja úgy jött haza, hogy arról a férfiról áradozott, akivel ott találkozott. White bort és rózsát hozott neki. Az édesanya három héten belül megkérte, hogy költözzön oda hozzájuk. – Ez gyorsan ment – mondta Jack.

568

– Magányos volt – válaszolta Mia. – Egy sebhelyet találtunk a testén, a kulcscsonttól le egészen a melléig, kés nyoma. Jeremy azt mondta, hogy White csinálta, az első este, ahogy beköltözött. Azt mondta nekik, ha bárkinek is szólnak, Jeremy is kap, csak sokkal csúnyábbat. Jeremy és az anyja június vége óta rettegésben élnek. – És még mindig nem tudjuk az igazi nevét – mondta Murphy keserűen. Spinnelli reménykedve nézett rájuk. – Lehet, hogy van valamim a számotokra. Ma reggel felhívott a rendőrségi járműtelep. Bevittek egy kocsit, amelynek az eltűnését csütörtökön jelentették be. Azon a területen találták meg, amelyet Murphy kutatott át. Egy könyvet találtak az ülés alatt. Reed kihúzta magát ültében. – Matekkönyvet? Spinnelli sokat sejtetőn mosolygott. – Algebra I. Perceken belül be is hozzák. Addig is, mi a következő lépés? – Követem a bejelentéseket, amelyek a hírekben bemutatott fénykép nyomán érkeztek – mondta Aidan. – És én leszek az összeköttetés az Atlantic City-i Rendőrkapitánysággal. Elküldtem a fényképet a Detroiti Rendőrkapitányságnak is, de még nincs semmi eredmény. – Folytasd a telefonálást! – mondta Spinnelli. – Mia? – Megkaptuk a listát a gyermekvédelmi osztálytól azokról a gyerekekről, akiket Penny Hill Dou-ghertyéknél helyezett el. Ma ezt nézzük át. Kilenc név van, amihez nem tartozik lakcím, hogy megkereshetnénk őket, és pár alibi azoktól, akiknek van címük, de ennek még utána kell járnunk. 569

– Rendben – mondta Spinnelli. – Megtudtunk valamit attól a két sráctól, akiket a Remény Központjából hoztunk be? – Miles beszélt velük – válaszolt Mia. – Thad, miután megtudta, hogy Jeff halott, elismerte, hogy Jeff volt az, aki zaklatta. Azt mondta, hogy Jeff és Regis tette, és Manny az ajtóban őrködött. Megfenyegették, hogy kibelezik, mint egy disznót, ha szól bárkinek is. Ezért nem szólt. Regis Huntot átszállítják felnőtt börtönbe, és ott várja meg a nyomozás végét és a tárgyalást. Thadet áthelyezik egy másik javítóintézetbe. De dr. Bixby még mindig nem került elő. – Nincs otthon, sem élve, sem holtan – mondta Spinnelli. – Kiadtuk a körözést a kocsijára. – És úgy tűnik, hogy a kulcsa nincs a kupacban – tette hozzá Reed. – Szóval lehet, hogy él, vagy elrejtőzött, vagy meghalt, vagy csak nem találjuk. Még valami? – kérdezte Spinnelli. – Csak Jeremy mondott valamit – töprengett Mia. – Emlékszel, Murphy, azt mondta, hogy White múlt pénteken eltemetett valamit a hátsó kertben, hálaadás napja után. Ha akkor megölt valakit, akkor még nem találtuk meg. Kopogtattak, és egy rendőrtiszt dugta be a fejét. – Spinnelli főhadnagy? A rendőrségi járműteleptől jöttem. Egy bűnjelet hoztam. – Köszönöm. Remélem, hasznos lesz. – Spinnelli átnyújtotta a könyvet Miának, amikor a teleptől érkezett tiszt elment. – Tiéd a megtiszteltetés, Mia. Mia felhúzta a kesztyűt, és kicsúsztatta a könyvet a bűnjeles zacskóból. – Egy matekkönyv. És benne... – felnézett. – Újságkivágások. Hűiről és Burnette-ről. – Elfintoro-dott. – És 570

rólam. Itt van az, amelyik arról szól, hogy leszedtem DuPreet, és az, amelyikben a címem van, hála Carmichaelnek, és... hoppá! – elvigyorodott. – Egy kivágás a springdale-i The Indiana Gazette-ből, KETTEN MEGHALTAK A HÁLAADÁS ÉJSZAKÁJÁN KELETKEZETT TŰZBEN. A dátum szerint hálaadás másnapján jelent meg. – Az első alkalom, amikor Jeremy látta, hogy White elás valamit a kertben – dünnyögte Murphy. – Kit ölt meg? Mia átfutotta a cikket, a szíve egyre hevesebben vert. – Az egyik áldozat Mary Kates. Kates az egyik név a gyermekvédelmi osztálytól kapott listán. – Gyorsan előkereste a listát. – Két név van itt. Andrew és Shane Kates. Testvérek. Andrew pont ennyi idős lehet. – Ez jó... – Spinnelli föl-le járkált. – Nagyon jó. Most, hogy tudjuk, ki a fene ez a pasas, rá kell jönnünk, hol fog lecsapni legközelebb, vagy hol rejtőzik el, vagy hova menekül. Ti négyen kiderítitek. Felhívom a századost, és szólok neki, hogy végre haladást értünk el. Mia egészen új erőre kapott. Felfrissült. Az asztalt bámulta, ahol White szuvenírjei hevertek, és a szíve hevesen zakatolt. – Andrew Kates. A napjaid meg vannak számlálva, te rohadék. December 2-a, szombat, 17.15 A parókától izzadt a feje. – Mennyi a lakbér? – Egy üres lakás volt abban a házban, amelyben Mitchell lakott. A gondnok a kezében tartotta a kulcsot.

571

A megfelelő pillanatra várt, hogy megszerezze a szükséges információt. Ha a nő nem tud felvilágosítást adni, akkor elveszi a kulcsait, és maga kutatja át Mitchell lakását. – Nyolcszázötven – mondta a nő. – Minden hónap első napján fizetendő. Külön gondot fordított arra, hogy benézzen a szekrényekbe. – Mennyire biztonságos a környék? – Nagyon biztonságos. Épp csak heti két lövöldözés odakint az utcán. Ez a nő hazudik, mint a vízfolyás. – Az újságban olvastam arról a nyomozóról. – Ó, róla. Kiköltözött. Mostantól nagyon nyugodt lesz a ház. Pánik szorította el a torkát. De a nő valószínűleg megint csak hazudik. – Gyors volt. – Nos, a bútorszállítók még nem érkeztek meg. De ő kiköltözött. Nincs ok az aggodalomra. De bizony van ok az aggodalomra. Mitchellt akarta. Be kell jutnia a lakásába, még mielőtt minden holmiját elviteti. Biztosan talál valami apróságot, ami nyomra vezeti, hova mehetett. Átfutott rajta, hogy ott helyben lelövi a vén satrafát, de az új fegyvere a hátsó pisztolytáskában túl hangos lenne. Tyler egész fegyvergyűjteményt hozott össze. Legszívesebben mindet elhozta volna, de muszáj kevés teherrel utaznia, ezért csak kettőt vett magához: egy .38-ast és egy ,44-est. Ha elsütné bármelyiket, futva rohannának ide az emberek. Szóval a régi, jól bevált módon fogja elintézni. A kabátja alól kihúzta a franciakulcsot, és beverte az öreg nő fejét. A nő úgy esett össze, mint egy rongybaba, és a fejéből folyó vér azonnal

572

elkezdte átitatni a szőnyeget. Összekötözte a nő kezét és lábát, a száját betömte, és úgy gyömöszölte be a szekrénybe. A nő kulcsával kinyitotta Mitchell lakását, és bement. Mitchellnek nagy szüksége lenne egy jó lakberendezőre. Módszeresen átkutatta az előszobaszekrényt. Csak egy háromrét hajtott zászló árválkodott a polcon, egyébként üres volt. A konyhaszekrény tele volt Pop-Tartsszal, a fagyasztója pedig mikrózható ételekkel. Egy jó táplálkozási szakértőre még inkább szüksége lenne. A hálószobában rendetlenség uralkodott, a takarók egy kupacban a földön. De érdekes módon egy nyitott óvszeres doboz feküdt az éjjeliszekrényen. A szekrény is rendetlen volt, nem lehetett volna megmondani, hogy vitt-e el belőle ruhát, vagy sem. Csalódottan ment vissza a nappaliba. Egy kupac levél borította az olvasólámpa alatti asztalt. Mohón átkutatta. Az egyetlen távolról is személyes egy képeslap volt, tarisznyarákkal az elején. „Kedves Mia, bárcsak eljöttél volna velünk. Hiányzol. Szeretettel, Dana." Dana? Lehet, hogy ehhez a barátnőjéhez ment át Mitchell? Kinyitotta az asztalka fiókját, és vigyorogva húzott elő egy fényképalbumot. Ez aranyat ér. Kinyitotta és felsóhajtott. Mitchell a fényképeket sem rendezte el nagyobb gonddal, mint a többi holmiját. Egyik fotó sem volt betéve a műanyag zsebbe. Csak egy kupac volt, mintha a nő mindent csak behajigált volna, azzal a szándékkal, hogy egyszer majd rendbe rakja. Hogy a fenébe sikerült egyáltalán ilyen messzire eljutnia? A kupac tetején egy gyászjelentés hevert, melyet Mitchell egy újságból tépett ki, és arra sem vette a fáradságot, hogy egyenesre vágja a széleit. Ellenállt a kísértésnek, hogy maga vágja le a szélét, de végül csak elolvasta. Mitchell apja három 573

hete halt meg. Érdekes. A másik gyászoló családtag az anyja. Ez még érdekesebb. Majd meghunyászkodik, ha az anyja veszélybe kerül. Folytatta a keresést. Rengeteg gyerekkori iskolai fénykép. És egy esküvői fotó. Mitchell rózsaszínben egy fehér csipkébe öltözött magas, vörös hajú nő mellett. A kép hátulján az állt: Mia és Dana. Bingó. De Dana mi? És hol találhatná meg? Kérjetek és adatik. Az esküvői fotó alatt egy meghívó lapult. DANA DANIELLE DUPINSKI ÉS ETHAN WALTON BUCHANAN SZERETETTEL MEGHÍVJA ÖNT... Teljesen érintetlen volt. Elmosolyodott. Mitchell koszorúslány volt, ezért nem kellett visszaküldenie a címmel ellátott kis válaszkártyát, hogy részt vesz-e az esküvőn, vagy sem. Zsebre tette a meghívót és a gyászjelentést. Dana Dupinski jó félórányira lakott innen. Jobb lesz sietnie. December 2-a, szombat, 18.45 – Mondjátok! – szólalt meg Spinnelli a tárgyalóasztal asztalfőjén. Újra összeültek, Reed és Mia, Murphy és Aidan, illetve Miles Westphalen. – Mit tudunk? Az asztal megint tele volt, ezúttal papírokkal. Több mint hétórányi telefonhívás, faxolás és e-mail után elég sok mindent össze tudtak rakni Andrew Kates múltjából. Reed tele volt energiával. Kezd szorulni a hurok. – Tudjuk, hol járt Andrew Kates – mondta Reed – , azt is, hogy valószínűleg hova megy, és ami a legfontosabb, miért mágikus szám a tízes. Mia sorba rakta a jegyzeteit.

574

– Andrew és Shane Kates anyja Glória Kates. Aidan visszavezette Andrew-t a michigani javítóintézetig, ahonnan faxon elküldték a születési anyakönyvi kivonatuk másolatát. Egyik fiú apja sincs megadva. Andrew négy évvel idősebb, és azért került a michigani intézménybe, mert kocsit lopott alig tizenkét évesen. Ott senki sem emlékezett rá, de hát tíz év telt el. – Ez lenne a számolj tízig? – kérdezte West-phalen, mire Mia megrázta a fejét. – Légy türelemmel, Miles. Nekünk ez hét órába tellett. Igazán tudsz figyelni tíz percet. – Elnézést – dünnyögte Westphalen a jogos letorkolásra, és Reed kénytelen volt elnyomni a mosolyát. – Szóval – folytatta Mia. – Beszéltem a javítóintézet fő ügyintézőjével. Nem emlékezett rá, de kikereste az aktáját. Kitűnő magaviseletű fiú volt. Azt állította, hogy az anyja kényszerítette, hogy kösse el a kocsit, hogy drogot vehessen magának. Glória Katest többrendbeli drogbirtoklással vádolták, szóval ez valószínűleg igaz is volt. – Nyilván kikerült – mondta Spinnelli. – Igen – Reed folytatta a történetet. – Amikor Andrew-t elkapták kocsilopás közben, az anyja, Glória, eltűnt a városból, és otthagyta, hogy egyedül vigye el a balhét. – Ami megmagyarázza, miért olyan ellenséges a nőkkel – jegyezte meg Westphalen. – Miért nem ment utána? – Mert meghalt – válaszolt Reed. – Heroin-túladagolásban, pár hónappal később. – Ezért kénytelen beérni pótlékokkal – töprengett el Westphalen. – Érdekes.

575

– Lesz ez még jobb is – ígérte Reed. – Amikor Glória elment, Andrew bekerült az intézetbe, és Shane-t Detroit elhelyezte Mary Katesnél, az anyai nagynénjénél, az indianai Springdale-ben. – A hálaadás éjjelén keletkezett tűz... – dörmög-te maga elé Spinnelli. – Igen – mondta Reed. – Beszéltem a seriffel és a tűzoltóparancsnokkal a hálaadás éjjelén keletkezett tűzről. A parancsnok azt mondta, hogy benzineskannákat talált a hátsó udvaron, de tojást vagy szilárd égésgyorsító nyomait nem. Csak sima benzin és gyufa. Sehol egy ujjlenyomat, sem semmi más. A seriff azt mondta, hogy a nagynénit és az élettársát, Carl Gibsont, holtan találták a hálószobában, az ablakhoz közel. A lábuk el volt törve, így nem tudtak elmenekülni. – Ahogy a nemi erőszak áldozatai sem Atlantic Cityben – jegyezte meg Aidan. – És ahogy páran a mi áldozataink közül sem – tette hozzá Reed. – Springdale-ben senkit nem sújtott le, és meg sem lepett, hogy ez történt, és a helyieknek eléggé nehezére esik előrehaladniuk az üggyel. Gibson többször is bántalmazott gyerekeket. Épp próbaidőn volt szabadlábon. Westphalen bólintott. – Ó. Ez sok mindent megmagyaráz. – Mikor tartóztatták le Gibsont? – kérdezte Spinnelli. – Utánanéztem a pasasnak – szólalt meg Murphy. – Amikor a detroiti gyámügy elhelyezte náluk Shane-t, még nem volt panasz ellene. Az első panaszt Shane Kates nevében nyújtották be. Gibsont fölmentették, de később elkapták, mert másik két gyereket molesztált.

576

– Ez lesz az, ami előidézte a sorozatgyilkosságokat – mondta Westphalen. – Gibson zaklatta Andrew öccsét, aztán csaknem tíz év múlva ezt a fiút a Remény Központjában, Thadet, szintén zaklatják. Ugyanazon az éjjelen Gibson és Andrew Kates Mary nénikéje meghal. De tíz év nagyon sok idő ahhoz, hogy egy ekkora düh lappangjon. – Azért, mert előreszaladtál a történtekkel – mondta Mia. – Légy türelemmel, Miles! Westphalen elfintorodott. – Elnézést. Folytasd, kérlek. Reed bólintott. – Rendben. Shane-t molesztálta Gibson valamikor abban az egy évben, míg náluk volt. Gibson profilja alapján valószínűleg többször is. Ez az ürge egy beteges rohadék. – Volt – tette hozzá Mia. – Most egy halott rohadék. – Volt – ismételte Reed. – Shane hét- vagy nyolcéves lehetett abban az időben. – Akárcsak Jeremy Lukowitch – jegyezte meg Murphy, mire Mia gondterhelten bólintott. – Ezzel nem tudok mit kezdeni. Lehet, hogy ezért nem bántotta Jeremyt, csak az anyját. Elnézést, Reed. Mondd tovább! – Andrew egy évet töltött a javítóintézetben. Amikor kiengedték, a nagynénjénél helyezték el, de még le sem ment a nap, Andrew fogta Shane-t, és megszöktek. Pár nappal később elfogta őket az indianai rendőrség, de Andrew elmondta nekik, mit tett Carl Gibson Shane-nel, és mivel mindkettejük állandó gyámja a nagynéni volt, Indianában helyezték el őket nevelőotthonban, és nem küldték vissza őket Detroitba. Ekkor jelentették föl Gibsont legelőször. 577

– Nagyon nehéz volt a két fiút együtt elhelyezni – mondta Mia –, főleg, hogy az egyikük korábban javítóintézetben volt. A helyi gyámügy nem tudta ezt megoldani, ezért átirányították az ügyet Chicagóba, ahol sokkal több nevelőcsalád volt. Penny Hill kapta meg az aktáikat. Laura Doughertyéknél helyezte el őket, aki szép hírnevet szerzett azzal, hogy sikeresen kezelte a nehezebb eseteket is. És hajlandó volt mindkét fiút befogadni. – Mi lehetett az a szörnyűség, amelyet Laura Dougherty tett, hogy Kates háromszor is megpróbálta megölni? – kérdezte Westphalen. – Ehhez mélyebbre kellett ásni – felelt Mia. – A gyermekvédelmi osztály vezetője nem tudta, és Penny Hill sem írt róla az aktában. Végül kocsiba kellett ülnöm, és meglátogattam Mrs. Blennardot, egy régi barátnőjét. Ő emlékezett Shane-re. Gyönyörű kisfiú volt, szőke, kék szemű. Volt egy pont, amikor Laura fontolóra is vette, hogy mindkettőjüket örökbe fogadja, aztán Shane kikezdett az egyik kisebbik fiúval, aki csak ötéves volt. – Lemondóan nézett körbe. – Shane fogdosni kezdte. – A molesztáltból molesztáló lett – mondta Westphalen, és fölemelte a kezét, amikor Reed felvonta a szemöldökét. – Előfordul az ilyesmi, Reed. Bárhogy magyarázzuk, megtörténik. – Nos, Shane Katesszel ez történt – vetette közbe Mia, amikor Reed épp válaszolni akart. – Amikor Laura kapcsolatba lépett Penny Hill-lel, hogy megbeszéljék, Shane sunyiban elkezdett mindenféle dolgokat eltörni. Erre a kisebbik fiúra kente, de Mrs. Dougherty nem hitt neki. – Szóval végül kidobta a két gyereket? – kérdezte Westphalen. 578

– Mrs. Blennard azt mondta, hogy Andrew kö-nyörgött Laurának, hogy ne küldje el őket. Laura szíve majd megszakadt, de Shane megint megtette, és akkor Laura tetten érte. Ezért azt mondta nekik, hogy menniük kell. – És hova mentek? – kérdezte Spinnelli. – Egyre nehezebb lett együtt tartani őket, de penny Hill megpróbálta. Talált vidéken egy helyet, egészen kint, a mezőgazdasági régióban. Gondolta, hogy a friss levegő és a ház körüli munka majd lenyugtatja a fiúkat – Mia vállat vont. – Tehenek. Bili és Bitsey Young háza. Két vér szerinti fiuk is volt, idősebbek, már középiskolás korúak. – Itt kezdenek töredezetté válni a feljegyzések – vette át a szót Reed. – Sok kérdésre választ ad, de nagyon sok kérdést fölvet a gyermekvédelmi osztállyal kapcsolatban. Az összes információt Andrew aktáiból tudtuk meg. Senki sem találja Shane aktáit. Spinnelli szeme elkerekedett. – Elvesztették az iratokat? – Úgy látszik – mondta Mia feszengve. – A fiúkat a Young családnál helyezték el nagyjából tíz évvel ezelőtt, de egy egész éven keresztül semmi bejegyzés nem került Andrew aktájába. Se Penny Hűitől, se senkitől. Gyakorlatilag magukra hagyták őket. – Megint magukra hagyta őket egy nő – tette hozzá Reed. – Penny Hiü megfeledkezett róluk? – Westphalen ősz szemöldöke a magasba szökött. – Ez nem vall egy olyan nőre, aki mindenki szerint mélységesen megbízható volt. – Nem is – vonta össze a szemöldökét Mia. – Penny lánya azt mondta, hogy az anyja aggódott azért, hogy történik vele valami, és egy gyereknek baja esik. Lehet, hogy nem voltak 579

alaptalanok a félelmei. Mindegy, Andrew aktájában a következő bejegyzés egy évvel későbbi keltezésű, amikor átvitték egy másik nevelőotthonba. Andrew-t csöndes gyereknek ismerték, nagyon visszahúzódónak. Színtiszta kitűnő tanuló volt. – Egyik szemöldökét megemelte. – Matekszakkörbe járt a gimiben. De az után, hogy elhelyezték őket a Young családnál, többé egy szó sem esik Shane-ről az állami gyámügyi aktákban. – Nem tudjuk, mi történt a Young-házban. – Reed egy fényképet húzott elő a dossziéjából. – Azt viszont tudjuk, hogy a ház így végezte. – Porig égett – dörmögte maga elé Westphalen. – Mikor? – Nagyjából egy évvel az után, hogy a fiúk odakerültek – válaszolt Mia. Murphy közelebb hajolt, és elvette a képet. – Hogy bukkantál erre? – A tűzesetet dokumentálták a biztosítási nyilvántartásban – vonta meg a vállát Reed. – Megérzés volt. Mia a fejét rázta. – Megérzésnél azért több volt. Megtaláltam Shane Kates halotti bizonyítványát a megye adatbázisában. A halál oka légzési elégtelenség. – Amit a tűz okozott – jegyezte meg Aidan. – Pontosan. Reed megnézte Shane halálának időpontját a biztosítási adatbázisban, és összevetette Youngék adataival, és azt találta, hogy a következő héten benyújtották a kárrendezési igényüket a házra, amelyet elpusztított a tűz. – A kép a helyi tűzoltóságtól származik – mondta Reed. – Összehívják a tűzoltókat, akik kivonultak a hívásra azon a 580

napon, szóval többet is megtudhatunk, de már majdnem kilenc év telt el azóta. – Szóval – töprengett Westphalen – Andrew fölgyújtotta a házat, és az öccse meghalt. Mia bólintott. – A fivér túl messzire ment, hogy megvédje az öccsét. Westphalen elgondolkodva hunyorgott. – Súlyos trauma. – Olyasmi, amit csaknem tíz éven át magába tudna fojtani? – kérdezte Mia. – Lehetséges. Egy kényszeres személyiségtípus a haláláig rágódhat rajta, sőt, teljesen le is tagadhatja. Spinnelli a homlokát ráncolta. – Még mindig hiányzik valami. Miért a tíz a mágikus szám? – Úgy néz ki, hogy erre a kérdésre a legkönnyebb válaszolni. – Mia két faxolt papírlapot csúsztatott az asztal közepére, egymás mellé. – Shane születési anyakönyvi kivonata Michiganből és a halotti bizonyítványa Illinois-ból. Nem tűnt fel a halál időpontja a számítógépen, amikor először kerestem, mert a számok majdnem teljesen azonosak, mint a születési anyakönyvi kivonaton. Egy számjegy kivételével. – Shane Kates a tizedik születésnapján halt meg . – suttogta Westphalen. – Egy tűzesetben – bólintott Reed. Mia felsóhajtott. – Számolj tízig, és menj a pokolba. – Mi a következő lépés? – kérdezte Spinnelli. – Megkeressük a Young házaspárt és a fiaikat – mondta Reed.

581

– Kates amennyire lehetett, mindent sorrendben csinált. Nagy az esélye, hogy Youngék a következők. Spinnelli bólintott. – Holnap az legyen az első dolgotok, hogy } e_ mentek... mi a város neve, Mia? – Youngék Lidóban laktak, Illinois államban. – Lementek Lidóba, és megkeresitek őket. Murphy és Aidan, ti vagytok ügyeletben. Távozhattok.

582

Huszonkettedik fejezet December 2-a, szombat, 19.25

Mia épp az interneten nézett utána a Young családnak, amikor Reed nekitámaszkodott az íróasztalának, közelebb, mint ami bölcs lett volna. Azért is szakemberként fogok viselkedni. – A megbeszélés jól ment. – Igen, jól. Kezd összeállni az egész. Nemsokára el kell hogy kapjuk. – Menj haza Bethhez! Nekem még dolgoznom kell egy kicsit. – Ma nem mentél el lakást nézni. – Reed hangja finom mormolás volt csupán. Mia a fogát csikorgatta, és megborzongott. – Nem, de a táskám a csomagtartóban van. Danánál maradok. Percynek holnapig van elég kajája. Majd visszajövök érte. – Maradj még egy éjszakára Laurennél, Mia. Nem foglak zavarni, megígérem. Szeme sarkából látta, hogy Murphy egyedül ül az asztalánál, és a maga csöndes, kaján módján figyeli őket. Fölnézett

583

Reedre. Végig azzal áltatta magát, hogy fölkészült, de valahányszor a férfi arcára nézett, megsajdult a szíve. Végig azzal áltatta magát, hogy képes úgy a férfi mellkasára nézni, hogy nem gondol arra, vajon most is viseli-e a gyűrűt a láncon. Anélkül, hogy legbelül ne kívánná azt, hogy bárcsak levenné. Hogy ő elég lehet ahhoz, hogy a férfi le akarja venni. Ami éppoly szánalmas volt, mint amilyen ostobaság. – Reed, hagyd abba! Ez nem tisztességes. A férfi válla lehanyatlott. – Hívj föl, amikor odaértél Danához, hogy tudjam, minden rendben van-e. Mia megvárta, míg a férfi átment a saját asztala mögé, és csak akkor folytatta. – Amikor hazaérsz, mindenképp beszélj Beth-szel! A férfi összevonta a szemöldökét. – Miért? Mia habozott. – Csak mondd meg neki, hogy szereted, rendben? Reed bizonytalanul, de bólintott. – Megmondom. – Összeszedte a dolgait, és elment. – Biztos vagy benne, hogy nem szeretnéd, ha szétverném a képét? – kérdezte Murphy. – Igen, biztos. – Mia visszafordult a számítógépe felé. – Megtalálom a Young családot, aztán fölhívom a helyi rendőrkapitányságot, és figyelmeztetem őket. Egyelőre csak ennyit tehetek. – Tudod, Mia, az a kissrác ma, az a Jeremy. Jó voltál vele. Ahogy Reed is, gondolta Mia. Jó csapat voltunk. – Köszi. Kedves kisfiú.

584

– Fogadni mernék, hogy halálra van rémülve, fogadni mernék, hogy ki tudnád deríteni, hova vitték. Mia a riadt és magányos Jeremyre gondolt. – Már kiderítettem, hátha előbb végzek. Murphy odament hozzá, és kikapcsolta a számítógépet. – Tessék, előbb végeztél. Majd én megkeresem a Young családot. Te meglátogatod Jeremyt, aztán átmész Danához. Majd felhívlak, ha találtam valamit. – Köszi, Murphy. – A torka elszorult, ahogy a férfi együtt érzőn nézett rá. – Mennem kell. Mire leért a lépcsőn, összeszedte magát. Ami szerencse, mert egy szőke hajfonatos nő várta odakint a főbejárat előtt. – Szeretne még valamit, Carmichael? – kérdezte keserűen. – Esetleg a vesémet? – Tudom, hol lakik Getts. Mia megtorpant. – Hol? – és mióta tudja? Carmichael egy papírlapot nyújtott át, amelyre egy címet írt föl. – Nem akartam, hogy a címe megjelenjen az újságban. Sajnálom. Mia már-már hitt neki, annyira jó volt a csaj. Azért elvette tőle a papírt. – Ne nagyon kerüljön elém, Carmichael. És reménykedjen, hogy sosem lesz szüksége rendőrre. Carmichael szeme összeszűkült. – Komolyan beszélek. Nem tudtam. Mitchell, ennél jobb hírforrást keresve sem találnék. Sem megöletni, sem kirúgatni nem akarnám. Most Mia szeme szűkült össze. 585

– Tessék? Mit ért azon, hogy kirúgatni? – Ott voltam azon az éjjelen, amikor az Adler-tűz volt. Láttam, hogy Solliday kijön a maga házából. Remek társasági pletyka lenne, de ha kirúgják akkor annyi lenne a hírforrásnak. Komolyan nem én tettem bele a címét abba a cikkbe. A szerkesztő volt Azt gondolta, feldobja az írást. Sajnálom. Mia túl fáradt volt ahhoz, hogy érdekelje. – Jó. – Amikor odaért a kocsihoz, fölhívta Spinellit, és átadta neki az információt. – Brooksnak és Howardnak add az ügyet. – Nem te akarod? Egy hete még csak ez számított neki. Most... – Szerintem rám fér a pihenés. – Van elég szabadnapod. Amikor ennek vége, vedd ki. Utazz az óceánhoz! Barnulj le! Mia fölnevetett, noha nem akart. – Nyilván valaki másnak a bőrére gondolsz. Hívj fel, ha elkapták Gettst, rendben? – Neki más, fontosabb dolga van. Húsz perccel később bekopogtatott a gyermekvédelmi osztály átmeneti otthonába, ahol Jeremyt elhelyezték. A kisfiú a kanapén ült, és tévét nézett. – Egész nap meg sem moccant – mondta a nevelőnő. – Szegénykém. Mia leült a gyerek mellé. – Szevasz, kis barátom! A fiú fölnézett rá. – Elkapták? – Még nem. – Akkor miért tetszik itt lenni? Pont úgy hangzott, mint Roger Burnette. 586

– Hozzád jöttem. Jobban vagy? A fiú nagyot bólintott vörös üstökével, szeplős arca végtelenül komoly volt. Aztán megrázta a fejét. – Nem. – Azt hiszem, ez buta kérdés volt. Szóval újra megpróbálom. Miről szól a műsor? – A repülés történetéről. Mia átkarolta a fiú vállát. – Az jó. – Pár perc múlva Jeremy merev tartása oldódott valamelyest, majd Mia vállára hajtotta a fejét. És úgy maradt, míg a műsor véget nem ért. December 2-a, szombat, 21.20 Mia bekanyarodott Dana háza elé, később, mint szerette volna. Tovább maradt Jeremynél, mint tervezte. De a héten történtek után olyan jólesett leülni egy kisfiúval, akinek éppannyira szüksége volt arra, hogy ott legyen, mint neki. A keze már a bejárati ajtó kilincsén volt, amikor Dana és Ethan odalépett az ablak elé. Dana nevetett, és Ethan a felesége hasára tette a kezét. Aztán lehajolt, és Dana hasához kezdett beszélni, és Mia abban a pillanatban mindent megértett. Legnagyobb megrökönyödésére nem örömöt érzett. Csak hatalmas üres szomorúságot. És szégyent. A legjobb barátnője babát vár, és túlságosan aggódott az ő érzelmi állapotáért, hogy megossza vele az örömét. Ennyire önző volnék? Ma este piszkosul önző volt. Mint egy gyáva alak, hátrálni kezdett, és már majdnem odaért a kocsijához, amikor a bejárat kinyílt. – Mia? – Dana reszketve állt kint a teraszon. – Gyere be, az ég szerelmére! 587

Mia a fejét rázta. A száját összeszorította. Mélv levegőt vett, és mosolyt erőltetett az arcára. – Csak most jöttem rá, hogy elkéstem. Megígértem... – De semmi hazugság nem jött a nyelvére, és Dana elkomorodott. – Ne haragudj! El akartam mondani... – Tudom. – Nagyot nyelt. – Majd holnap beugrom, és mindent elmondasz. Dana dermedten bólintott. – Hol alszol ma este? – Laurennél. – Majd ha fagy. – Hé, van helyed még egy gyerek számára? – Ami azt illeti, van. A gyermekvédelmi osztály visszaadta az anyjának azt a gyereket, akit idehelyeztek volna. – Van egy kisfiú, akinek szüksége lenne egy jó helyre. Az anyukáját most éjjel meggyilkolták. Dana szeme megtelt könnyel. – A hormonok – suttogta. – Hogy hívják? – Jeremy Lukowitch. Helyes gyerek. – Aki többet érdemel, mint ami kijutott neki. De hát nem így vagyunk ezzel valamennyien? – Mennem kell. Pihenj csak! – Zavarodottan mosolygott. – Főzd ki a pelenkákat! Egy mellékutcában kellett parkolnia, hogy senki se vegye észre, hogy vár. De megérte. A távcsövön keresztül látta, hogy Mitchell beszél a vörös hajú csajjal, aztán visszaszáll a kocsiba, és elhajt. Utánaeredt. Nem is kellett annyit várnia, pedig útközben megállt, és pár dolognak utánanézett. Elég volt belenéznie a nyilvántartásba, hogy megtudja Mitchell anyjának címét. Hirtelen ötlettől vezérelve megnézte Sollidayét is. Előbb vagy utóbb Mitchell valamelyik helyen fel fog bukkanni. 588

És ha nagyon elkeseredett lesz, akkor arra is kész, hogy az őrs előtt várakozzon. De szerencséje volt, egyik megoldáshoz sem kellett folyamodnia. Megtalálta. Utánamegy, és amikor a nő nem figyel, elkapja. Előbb vagy utóbb aludnia is kell a nőnek. Mitchell hirtelen gyorsított, amikor az autópályához ért, és megelőzött egy nagy teherautót. Tövig nyomta a gázt, a szíve a torkában vert. De Mitchell eltűnt. Sikerült leráznia. Lerázott. Forrt benne a düh. Rendben, akkor majd odacsalja magához. December 2-a, szombat, 22.00 Azt mondják, a nyomorúság társaságot keres magának, ami minden bizonnyal igaz lehet, mert miután lekoptatta azt a bosszantó, hazug Carmichaelt, Mia azon kapta magát, hogy ott parkol a 172-es Tűzoltóság előtt abban a reményben, hogy David Hunter épp szolgálatos. A férfit a konyhában találta, épp csilis babot főzött. – Ez olyan sablonos – mondta Mia, mire a férfi elkerekedett szemmel fordult meg. David vállat vont. – De finom. Kérsz te is? – Persze. – Leült a konyhaasztalhoz. – Finom az illata. – Jó szakács vagyok. – Egy tálat tett Mia elé. – Megtaláltad? – Még nem. – Akkor miért vagy itt? Mia a szemét forgatta.

589

– Esküszöm, ha még egyszer valaki ezt kérdezi, leütöm. Azért jöttem, hogy megnézzem, hogy vagy. Az a tűz Brooke Adler házában... rettenetes volt. David odaült mellé az asztalhoz. – Majd kiheverem. Gondolom, te naponta látsz ennél rosszabbakat is. Mia visszagondolt Brooke Adlerre, az égési sebeire és a gyötrelmes fájdalmára. – Nem, nem hiszem. Ez durva volt, David. Ne érezd magad rosszul, ha úgy gondolod, beszélned kell róla valakivel. A férfi egy szót sem szólt, és Mia csak bámulta vonzó arcát, és Reedhez hasonlította. Biztosan meghibbant, mert Reed jött ki nyertesnek. Felsóhajtott. – Bárcsak lett volna köztünk valami szikra, David. A férfi tekintetében a kezdeti meglepetés helyét fanyar vidámság vette át. – És viszont. – Te is? David szomorúan nevetett föl. – Néha elgondolkodtam, hogy miért felel meg valakinek az egyik ember, míg a másik nem. Sajnálom, Mia, de te nem. Habár, csak ebben az egységben, legalább öt pasas van, aki ölni tudna azért, hogy összejöjjön veled. Persze csak úgy képletesen szólva. – Persze. – Amikor túljut Reeden, majd megkéri Davidét, hogy mutassa be neki az öt szerencsés fickó egyikét. – Még nem vagy túl rajta, ugye? – Danán, akit David éveken át szeretett, és akinek halvány fogalma sem volt róla, mennyi fájdalmat okozott a férfinak. David szürke szeme megtört lett. 590

– Edd azt a csilit, Mia! – Jól van, na. Figyelj, az egyik este rálőttek a kocsimra. Az ügyosztály megcsináltatja az ablakot, de az egyik lövedék a motorháztetőt találta el. Megnéznéd valamikor a műhelyedben? A férfi sötét szemöldöke magasba szökött. – Eltalálták a kocsidat. A kis Alfád. – Aha. – Majd elvigyorodott. – Rohadt izgalmas volt. David hátravetette a fejét, majd fölnevetett, és Mia egy pillanatig elgondolkodott, vajon David és Dana mindketten vakok és hülyék voltak? – Lefogadom. – David elkomolyodott. – Miért vagy itt, Mia? El kellene neki mondania Danát és a babát, mert bármilyen nehéz is neki, a férfinak sokkalta rosszabb lesz. De nem ma este. – Ma estére nincs jobb dolgom. David szemén árnyék suhant át. – Értem. Van odafent egy biliárdasztalunk. – Lefelé jöhetek a póznán? David elvigyorodott, ettől enyhült kissé a rájuk telepedő nyomasztó légkör. – Akkor pakoljuk föl a golyókat!

591

December 2-a, szombat, 22.50 Lauren randin volt, és Beth duzzogott. Szombat este, tizenegy óra felé járt, és ő egyedül van. Lehunyta a szemét, és elismerte magának, hogy nem aj, egyedül lenni. Azt szeretné, ha Mia itt lenne v Kívánta éles eszét, pörgő nyelvét, puha vonalait ig tenem, ennek a nőnek van a világon a legpuhább teste. Eszébe jutott, milyen érzés volt belemélyedj nekiütődni, a két kezébe fogni. Mia olyan... ' Tökéletes. Kinyitotta a szemét, és a falat bámulta Arra gondolt, vajon vak és ostoba-e. Tökéletes. Mia nem elegáns, és az általa teremtett otthon tele lenne kajás dobozokkal és össze nem illő ágyneművel. De attól még otthon lehetne. Mia mellett... Boldog volt. Ujjával a nyakában lógó láncot babrálta. Megbántotta Miát. De még nem késő. Nem lehet az. Fölállt, és föl-le járkált. Nem hagyhatja. Mellette felcsipogott a számítógép. Vagy új e-mail érkezett, vagy a keresés, amelyet naponta háromszor lefuttatott, eredményt hozott. Leült a képernyő elé, és elállt a lélegzete. Új találat érkezett a szilárd égésgyorsítós keresésre. Az első négy bejegyzés az övé volt. De az ötödiket csak aznap délután vezették föl. Egy Tom Tennant nevű illető Indianapolisban. Reed kikereste az Indianapolisi Tűzoltó-parancsnokság telefonszámát. Tíz perccel és három átirányítással később kapcsolták. – Tennant – szólt bele valaki álomittas hangon.

592

– Tom Tennant? A nevem Reed Solliday. A Chicagói Tűzvizsgáló Hivataltól. Ma délután fölvezetett az adatbázisba egy szilárd égésgyorsítóval és földgázzal előidézett tüzet. – Igen, így van. Durva tűz volt. Majdnem letarolt egy fél háztömböt. – A háttérből Reed billentyűkopogást hallott. Tennant épp most ellenőrzi le őt. _ Az adatbázisban négy korábbi bejegyzést talál. valószínűleg az új eset kapcsolatban van egy chicagói sorozatgyilkossággal és – gyújtogatással. Mi a neve a tulajnak, akinek a házában a tűz keletkezett? – Egyelőre nem adhatom meg ezt az információt. Reed türelmetlenül fújta ki a levegőt. – Annyit meg tudna mondani, hogy a vezetékneve Young volt-e? A vonal túloldalán egy pillanatnyi tétova csönd következett. – Igen. Tyler Young. Az egyik fiú. Basszus. – Túlélte? Tennant habozott. – Először utána kell néznem magának. Adja meg a jelvényének a számát. Reed elhadarta. – Siessen! Hívjon vissza, amikor visszaigazoltak. – Megtalálták az egyik Youngot. Úgy néz ki, későn. De lehet, hogy a másik hárommal még idejében vannak. Már kezdte beütni Mia számát, de félbehagyta. Inkább megvárja, míg Tennant visszahívja... A kiskutya vékony ugatása törte meg a csöndet. Mintha Biggles hangja kintről jött volna, de nem hallotta, hogy Beth lejött volna, hogy kiengedje a kutyát. Aztán a lármát a 593

füstérzékelő visítása tetézte. A szíve a torkába ugrott, felrohant az emeletre, és futás közben hívta a 911-et. Beth odafent van. A füst már betöltötte a folyosót. – Tűz a Morgan 356. szám alatt. Ismétlem, tűz a Morgan 356. alatt. Lakók a házban. – Uram, azonnal hagyja el az épületet! – utasította a 911 operátora. – A lányom még mindig idebent van! – Uram... – Reed lecsapta a telefon fedelét, és le kapta a tűzoltó készüléket a falról. – Beth! – Megpróbálta kinyitni az ajtót, de zárva volt. Bethen fülhallgató van. Nem hallja. Nekivágódott a hálószoba ajtajának, és a fa szilánkokra tört Egy másodpercig csak elrettenve bámulta a falakat nyaldosó lángokat és a szobát betöltő füstöt. – Beth! – Odarohant a lánya ágyához, és lerántotta a takarót, a tűzoltó készülék teljes tartalmát kieresztette a lángokra, de az ágy üres volt. Beth nincs itt. Nincs itt. Reed kirohant a folyosóra, benézett a fürdőszobába, a vendégszobába. Semmi. Megérintette a saját szobája ajtaját, de az megégette a kezét. Vissza a fürdőszobába! Törülközőt benedvesíteni! Kezet és arcot befedni! Robotpilótára kapcsolt, amikor belökte a saját hálószobájának az ajtaját. A hő hullámként csapódott neki, és a földre döntötte. Az ágy lángokban állt. Hasra vágta magát, és megpróbált bekúszni a szobába. Kislányom! – Beth! Itt vagyok. Mondj valamit! Hadd tudjam, hol vagy! De a saját hangját is alig hallotta a tomboló, sziszegő tűzben. Aztán valaki elkapta, és elkezdte kifelé húzni, de ő nem hagyta magát. 594

– Ne!!! A lányom odabent van. Még mindig bent van! Teljes felszerelést viselő tűzoltók rángatták ki. Az arcukat légzőkészülék fedte. Az egyikük levette a maszkot. – Reed? Istenem, öreg, húzzál ki innen! Reed lerázta magáról a kezét. – A lányom. Még mindig odabent van. – A tüdeje telement füsttel, térdre rogyott, és addig köhögött, hogy a végén már levegőt sem kapott. – Megtaláljuk. Te pedig kimész. – Az egyik férfi kilökte a bejárati ajtón, egyenesen bele egy mentős kezébe. – Ez Solliday főhadnagy. A gyereke bent van. Ne engedjék vissza! Reed kirántotta magát az orvos szorításából, de egy újabb köhögési rohamtól megint nem kapott levegőt. Az orvos odavezette a rohammentőhöz, és egy oxigénmaszkot szíjazott az arcára. – Lélegezzen mélyeket, főhadnagy! Most pedig üljön le, uram! – Beth... – Az egész teste ernyedt volt. Csak bámulta, ahogy az egyik ablak berobban. Az orvos a kezét kötözte. – Megtalálják, uram. Lehunyta a szemét. Beth odabent van. Meghalt. Nem érnek be idejében. Nem mentettem meg a saját lányomat. Csak ült ott bénultan. És várt. December 2-a, szombat, 23.10 A férfiak összegyűltek a biliárdasztal körül, és Mia sejtette, hogy legalább kettő közülük az, aki ölni tudna, hogy vele 595

legyen. Régen ez legyezgette volna a hiúságát, de ahogy Reednek is mondta, sosem a szexszel volt baj. Hanem az intimitással. De a férfi, akivel igazán intim viszonyba került, akivel a legféltettebb titkait osztotta meg, nem akarja őt. Nem mintha számítana. Abban nem kételkedett, hogy Reed Solliday testileg kívánja. A lelke mélyén tudta azt is, hogy a férfi érzelmileg is akarja, de Reed fél. És ő is. És mindaddig, míg le nem győzi ezt a félelmet, üres lakásra fog hazatérni, és összes ismerős gyerekének csak Mia néni lesz. – Nyertem. – Larry Fletcher az asztalra helyezte a dákót. – Csaltál – helyesbített Mia mosolyogva. – Jó poén volt, de mennem kell. – Hogy hová, azt maga sem tudta. Két hódolója tiltakozott, aztán mindenki elhallgatott, amikor megszólalt a riasztás. Amikor egyértelmű lett, hogy nem a 172-esnek szól, a beszélgetés folytatódott, de Mia kihallott egy mondatot, amitől egy pillanatra elállt a szívverése. – Csöndet! – Nem nekünk szól, Mia – mondta David, de a nő már rohant is a lépcső felé. – Ez Reed háza! – kiáltott vissza a válla fölött, és látta, hogy Larry elkomorodik. Ő is hallotta. – Veled megyek! – mondta Larry közvetlenül mögötte. December 2-a, szombat, 23.25 Mia odarohant a mentőautóhoz. – Reed. Szent isten! – A férfi arca élettelen volt, leszámítva az arcán csorgó könnyeket. A keze bekötözve. Oxigénmaszk lógott a nyakában. Mia térdre rogyott előtte. – Reed!

596

– Beth odabent van. – A hangja tompán toppant. Meghalt. – Nem találtam meg a kislányomat. Mia a kezébe vette Reed bekötözött kezét. – Hol van Lauren? – Az udvarlójával – mondta Reed mereven. – Csak én és Beth voltunk otthon. – Reed, figyelj rám! Megnézted Beth szobáját? – A férfi gépiesen bólintott. – Nem volt bent. A kis sunyi, gondolta Mia. Dühös volt a lányra, hogy ekkora fájdalmat okozott az apjának. Beth már megint kimászott az ablakon. – Larry, maradj itt vele! – A rádióval a kezében arrább húzódott. – Mitchell vagyok a gyilkosságiaktól. Kérek egy járőrautót, hogy menjen a megengedett legnagyobb sebességgel, villogóval és szirénával a Rendezvous Caféba. – Megadta a címet. – Keressék Liz Sollidayt. Szóljon nekik, hogy rendezzenek jelenetet. És ha a lány ott van, akkor ijesszék halálra. – Ó, értettem, Mitchell nyomozó – mondta a diszpécser óvatosan. – Nem, nem érti. Épp most ég le a házuk, és az apja azt hiszi, hogy a lánya odabent van. – Az egység útnak indítva, nyomozó. – Mia türelmetlenül várt, dobogott a lábával, figyelte, ahogy Reed gyászolja a nagy semmit. A haragja köddé vált. Mi van, ha téved? Mi van, ha Beth valóban odabent van. Meg is halhatott. Kates itt csapott le, Reed otthonában. Csak figyelte a férfit, aki a lángoló házát bámulta, és örökkévalóságnak tűnt, mire a rádió recsegni kezdett, és valaki a nevét mondta. 597

– Mitchell vagyok. – A lány biztonságban, és uh, halálra rémítve. Hazavigyék? – Igen. Hátra ültessék. És mindenképp úgy, hogy mindenki lássa őket. – Mia reszkető lábbal ment oda Reedhez. – Reed. Beth jól van. Nem volt bent a házban. A férfi odakapta a szemét Miára. – Tessék? – Kimászott az ablakon. Valószínűleg már több órája nem volt otthon. A férfi szeme egészen elsötétedett. – Most hol van? – A szája minden egyes szót tökéletesen megformált. – Egy szavalóversenyen a városközpontban. A Rendezvous Caféban. Kiküldtem érte egy járőrautót, szirénával és villogóval. – A szája fölfelé kunkoro-dott. – Mondtam nekik, hogy ijesszenek rá. A férfi felpattant, egész testében remegett. – Te tudtad, hogy odament? – Azt nem, hogy ma. De tudtam, hogy tegnap este igen. – Megszólalt benne a vészcsengő. Reed nem csak Bethre mérges. Hanem rám is. – Tudtad, hogy a tizennégy éves lányom kimászott az ablakon, és nem szóltál nekem? – Megígérte, hogy maga mondja el neked. Mondtam neki, hogy ha nem teszi meg, akkor majd én fogom. – Nos, te sem mondtad el. – A szavakat szinte köpte, és Larry Fletcher összerándult a hallatára. – Reed, a lányod jól van. Bethnek nem esett baja. És Mia csak segíteni próbált. Reed Mia fölé magasodott, a szeme villámokat szórt. 598

– Ez neked segítség?! Mia hátrább lépett, most már ő is remegett. – Bocsánat. Azt hittem, ez a helyes döntés. Ezért nincs nekem gyerekem. – Nagyot nyelt, majd hirtelen eszébe jutott Percy. A macska éppolyan szerencsés volt, mint ő, de a szíve ennek ellenére hevesen vert. Megkereste a parancsnokot. – A lány, akiről azt hitték, bent van, valahol máshol tartózkodott. Most hozzák vissza. A parancsnoknak összeszűkült a szeme. – Egy szökevény gyerekért tettem kockára az embereim életét?! – Hé, nem az én gyerekem. De a macskám odabent van az ikerház másik lakásában. – A tűz nem terjedt át oda, de bemegyünk a macskájáért, amint lehet. – Köszönöm. Ó, és volt egy kiskutya is. Bozontos. Nagyjából ekkora. – A kezével mutatta a méretét. – Ott van. A fa mellett találtuk meg. A lába eltörött. Ettől eltekintve semmi baja. – Köszönöm. Mondja, a ház elpusztult? – Jobbára csak az emelet. A hálószobákban minden. Miának eszébe jutott a könyv, amelyet Reed a kezében tartott. Az én drága Reedemnek. A könyv megsemmisült. Lehunyta a szemét, ahogy elöntötte a szomorúság. Nem hibáztathatja Reedet, amiért mérges. Rettenetesen megijedt. Szólnia kellett volna neki Bethről. A nap folyamán számtalan alkalom kínálkozott rá. De annyira reménykedett benne, hogy Beth maga mondja el. Ismét nekilendült. Ez Andrew Kates műve. Itt járt.

599

Felhívta Jacket és Spinnellit, és csak ezután vette észre, hogy Murphy négyszer is kereste az utóbbi negyedórában. Akkora zaj volt körülötte, hogy nem hallotta a mobilja csörgését. Visszahívta a férfit. - Murphy, Mia vagyok. Mi történt? – Alig hallak, Mia. – Azért, mert Kates fölgyújtotta Reed házát. Körbe vagyok véve tűzoltóautókkal. – Megsérült valaki? – Nem, de Kates megtalált minket. Ez alkalommal Reed volt a célpont. Te mit találtál? – A négy Youngból hármat. Az apa és az anya meghaltak, természetes halállal. Tyler Young tegnap éjjel meghalt Indianapolisban egy tűzben. Elfaxoltam a rendőrkapitányságnak Kates fényképét. Elkéstek. – Köszönöm, Murphy. Megmondom Reednek – Mia visszament Reedhez, bocsánatkérőn hajolt oda hozzá. – Ne haragudj, Reed. Hiba volt, hogy nem szóltam neked Bethről. – A férfi dühösen nézett föl rá, de semmit sem mondott. – Murphy a négy Youngból hármat megtalált. Az egyikük egy tűzben halt meg tegnap éjjel. A férfi dühös pillantása megenyhült, most már csak ingerült volt. – Tudom. Az indianapolisi TH föltette az adatbázisba, amelyet egész héten figyeltem. Föl akartalak hívni, amint megkaptam a megerősítést, de közbejött ez. – Szóval még egy célpontot kell megtalálnunk. A férfi bólintott. 600

– Köszönöm, hogy szóltál. Youngékról. – Reed, nem akartam Beth és közéd állni. – Figyelte a közeledő járőrautót, amelynek a szirénája tovább növelte a zűrzavart a ház körül. – A tékozló leány visszatért. – De nem vágunk le egyetlen hízott tulkot sem... – mondta Reed komoran, és odalépkedett a járőrautóhoz. Beth kiszállt, az arca merev volt az ijedtségtől és a döbbenettől. Reed bekötött kezét csípőre téve dühösen nézte, majd vadul átölelte a lányát és Mia szeme szúrni kezdett. Mia háta mögött Larry megköszörülte a torkát. – Mia. Évek óta ismerem Reed Sollidayt. Jó ember. Nem akart megbántani. Csak halálra rémült. – Tudom. – Azt is tudta, hogy Reed folyamatosan meg fogja bántani, míg ennek vége nem lesz. Elgyötörtén kívánta, bárcsak vége lenne. – Magamhoz veszem a macskám, és egy szállodába megyek. Figyelj, hogy minden rendben legyen Reeddel, Larry! Larry kaján pillantást vetett rá, akárcsak Murphy tette. – Melyik szállodába? Mia reszketve nevetett föl. – Valószínűleg az első utamba eső szállodába. Jó éjt, Larry! Beth zokogott. – Ne haragudj, apu! Ne haragudj! – Reed szorosan magához ölelte, félt elengedni. – Azt hittem, meghaltál – mondta rekedten. – Beth, soha többet ne tégy ilyet! Beth bólintott, majd elhúzódott, és szemét a házra szegezte. –Ó, apu. Minden odavan. – Nem minden. Csak az emelet. – De sok időbe telik majd rendbe hozatni a házat. Elgondolkodott, hogy mennyi időbe 601

telik, mire ismét fölépül közöttük a bizalom. – Mia azt mondta, hogy szavalóversenyen voltál. Beth, miért nem mondtad el nekem? – Azt hittem, nem értenéd, miért olyan fontos nekem. – Gyerekesen vállat vont, de a szavai felnőttesen csengtek. – Talán olyasmit akartam, ami csak az enyém. – Beth, mindenem a tiéd. Te is tudod. Beth fölnézett, a szemében könnyek csillogtak, és a tekintete végtelenül komoly volt. – Nem, apu. Minden az övé. Anyué. Reed nagyot pislogott. – Nem értem. Beth fölsóhajtott. – Tudom. – Fölemelte az apja kezét, és a szeme ismét megtelt könnyel, ahogy a kötésekre nézett. – Ó, istenem, a kezed. Mennyire súlyos? – Könnyű égési sérülés. Meggyógyulok. – Kihúzott egy kósza tincset a lánya arcából. – Szeretlek, Beth. A kislánya belevetette magát a karjaiba. – Én is szeretlek. – Amikor Reed átölelte a lányát, Mia hangját hallotta. Csak mondd meg neki, hogy szereted, rendben? És tudta, hogy a nő sokkal több mindent megértett, mint amit feltételezett róla. Fölemelte a fejét, és Miát kereste. De Mia eltűnt. Hirtelen kiegyenesedett. Mia eltűnt! – Mi a baj? – kérdezte Beth aggódva. – Meg kell találnom Mitchell nyomozót. – Egy szállodába ment – szólalt meg mögötte Larry. – Melyikbe? – Azt mondta, hogy az első útjába eső szállodába. – Régi barátjának arca óvatosan nemtörődöm volt. 602

Reed szeme összeszűkült. – Ti ketten hogy kerültetek össze? Larry vállat vont. – Ma este biliárdozott Hunterrel, velem meg a srácokkal. Féltékenység hasított belé, élesen, erősen. Mia férfiak gyűrűjében, és az egyik az a szépfiú, David Hunter, akivel múltjuk van. Larry szeme derűsen csillant meg, és arcára félmosoly ült. – Szeretnéd, ha kideríteném, melyik szállodába ment? – Igen, kérlek... – Reed visszafordult Beth felé, aki mindentudón nézte őket. – Mi az? – Mitchell nyomozó megkért, hogy mondjam el neked. Azt mondta, hogy jó apa vagy, és ennél többel tartozom neked. Igaza volt. Ne haragudj, apu! – Nem tudom, mit gondoljak felőle, Beth. Nem... nem olyan, mint az anyád. – És? Apu, ha jól emlékszem, anyu meghalt. – Mély levegőt vett. – De te nem... És valahogy ez csakugyan ilyen egyszerű volt. – Annyira hasonlítasz anyádra. Ó is írt verseket. – Melyek mindörökre odavesztek. De majd később fog szembenézni ezzel a veszteséggel. – Komolyan? Miért nem mondtad el soha? – Lehet, hogy én is meg akartam belőle tartani valamit, ami csak az enyém. – Két kezébe vette a lánya arcát, és gyöngéd hangon folytatta. – Egész életedre szobafogságot kapsz. Bethnek leesett az álla. Már készült tiltakozni, de inkább bölcsen csöndben maradt. – Rendben.

603

– Viszont azt hallottam, hogy Bigglesnek törődésre van szüksége. Ott van. – Reed a kiskutyára mutatott. – Nézd meg, kell-e valami, addig én végzek itt. December 3-a, vasárnap, 3.15 A repülés története másodszor sokkal érdekesebb volt. Mia a szállodai szobában feküdt, Percy a hasán hevert összegömbölyödve. A History Channel ugyanazt adta le, mint napközben, és Mia már látta az ókori Görögország és Róma történelméről szóló műsorokat. Majd megbeszéli Jeremyvel, amint a kisfiút áthelyezik Danáékhoz. Jól fogja érezni magát ott, és Mia meg is látogathatja. A kopogás megijesztette. Az éjjeliszekrényről felkapta a fegyverét, és kinézett a kémlelőnyíláson. A válla lehanyatlott, és kinyitotta az ajtót. Reed. A férfi nemrég zuhanyozhatott és borotválkozhatott, és már csak az egyik kezén volt vékony kötés. A másik kezében egy műanyag, gyógyszertári zacskót tartott, aminek az emlékétől Mia érzékei föléledtek. A férfi olyan jóképű volt... olyan kívánatos. Az ing mellzsebén átsejlett a kulcskártya színe. Ezek szerint itt szállt meg. Ebben a hotelban. A közelség erőteljesen kísértette. De a férfi inge elég mélyen ki volt gombolva ahhoz, hogy lássa a nyakában lógó fémlánc csillogását, és Mia dobogó szíve azonnal magához tért. – Reed... – Bejöhetek? – Későre jár. – Nem aludtál – kissé összevonta a szemöldökét. – Légyszi. 604

Mia saját ostobaságát átkozva hátrább lépett, és a fegyvert letette az ajtó melletti asztalkára. – Rendben. – Szavak kavarogtak a fejében, de nem mondta ki őket. Mindent egybevéve Reed házas. És ő nem kezd ki nős férfiakkal. Sem zsarukkal. Sem a társaival. Sem senkivel. Reed becsukta az ajtót. – Bocsánatot akartam kérni. Beth elmondta, mi történt. Pontosan azt tetted, ami helyes. – Lenézett a cipőjére, majd kisfiús mosollyal vissza rá, amitől Mia szíve elszorult. – A sziréna és a villogó megtette a magáét. Szerintem a közeljövőben nem fog kimászkálni az ablakon. – Akkor jó. Mert először csak a szavalóverseny, aztán... – felsóhajtott. – Mit szeretnél, Reed? A férfi mosolya elhalványodott. – Szerintem téged szeretnélek. Mia a fejét rázta. – Nem. Ne tedd ezt velem! Én többet akarok, mint amit te adni tudsz nekem. – Keserűen felnevetett. – És ha meg tudnád is adni, úgyse tudnám, mi a fenét kezdjek vele. Szóval inkább most zárjuk rövidre. Azt mondtad, hogy nem akarsz megbántani. Szóval menj! – Nem lehet. – Hüvelykujjával végigsimított Mia bal szeme alatt a két öltésen. – Nem mehetek. – Beletúrt Mia hajába, és maga felé fordította az arcát. Édes, gyöngéd csókot lehelt az arcára, amilyet Mia még soha senkitől sem kapott. – Ne küldj el! Kérlek, Mia! Mia egész testében megborzongott. Még soha semmit sem akart ennyire. A keze önálló életre kelt, ujjait kinyújtotta a férfi mellkasán, aztán a karja lassan körbefonta a férfi nyakát, és viszonozta a csókot. Az első másodpercben félszegen, aztán a 605

csók kirobbant, és a nyelve vadul kereste a férfiét. Követelődzve. Hagyta, hogy az érzés magával ragadja, hogy akarja. Kétségbeesetten. Nem. Elhúzódott Reedtől, és hátralépett. – Nem lehetsz ilyen kegyetlen, Reed. A férfi zihált. – Remélem, nem is vagyok. – Nagyot nyelt, ahogy a műanyag zacskót letette a fegyver mellé az asztalra. Két kis fekete bársony ékszerdobozt vett elő, és mindkettőt kinyitotta. Mindkettő üres volt. – Gondoltam, együtt csinálhatnánk. Miának kezdett fogytán lenni a türelme. – Mit? – Leveszed a láncot, én is leveszem a láncom. Mia eltátotta a száját. Reed csak állt ott, várakozó arccal. Fájdalmasan bizonytalan tekintettel. – És utána mi lesz? – Nem tudom. Majd kitapasztaljuk. Egyszerre csak egy napra koncentrálunk. De ez alkalommal kötelékekkel. Mia szíve zakatolt. – Nem tudom, hogyan lehet kötelékekkel élni, Reed. A férfi elmosolyodott. – De én tudom. – Az ujját becsúsztatta Mia vékony trikója alá, és előhúzta a régi láncot. – Szóval? Mit mondasz? Mia szája kiszáradt. Bólintott. – Rendben. – És meghökkent, amikor a férfi válla ellazult. Reed tényleg azt hitte, hogy nemet mondana. – De az egészségügyi bilétát meg kell tartanom. – Erre is gondoltam. – Egy olcsó ezüstláncot húzott ki a zacskóból. – Egyelőre ez is megteszi. – A kezébe tette a láncot. 606

Az árcédula szerint öt dollárba került. Abban a pillanatban ez többet ért a világ minden kincsénél. Reed levette Mia nyakából a régi láncot. – Most átteheted a bilétát. Mia remegő kézzel csúsztatta át a bilétát a másik láncra, majd az újat föltette a nyakába. – Könnyebb – mondta. – Megéri olykor-olykor megszabadulni egy kis súlyfeleslegtől. – Reed mély levegőt vett, és ő is levette a láncát. – Gyerünk, Mitchell. Mia elégedetten csapta le a doboza fedelét, míg Reed a hüvelyujjával végigsimított rajta. – Én elteszem az enyémet – mondta Reed. – A széfembe. – Én nem – válaszolta Mia. – Lehet, hogy én az enyémet belehajítom a Michigan-tóba. A férfi elvigyorodott. Mia visszavigyorgott rá. Jólesett. – Na mondd, mi van még abban a zacskóban, Solliday? A férfi ravaszul mosolygott. – Egy nagy doboz – mondta, és párszor felvonta a szemöldökét. – Vegyes csomag. Mia a férfi nyaka köré fonta a karját. – Nagyon biztos voltál magadban. Reed Mia hátát simogatta, és lassan elkomorodott. – Reménykedtem. Mia szíve nagyot dobbant. – Hol van Beth? – A folyosó végén egy szobában Laurennel. – És a kiskutya? – Az éjjel is nyitva tartó állatkórházban. Gipszben, és nyugodtan pihen. A családom biztonságban, és mindenki megvan. – Kedvesen megcsókolta Miát. 607

– Gyere, bújj be velem az ágyba, Mia! Mia felmosolygott rá. Ezek szerint ez ilyen könnyű lesz. – Rendben. December 3-a, vasárnap, 7.15 Hogy a fenébe tudta megint elveszíteni? Hiszen sikerült odacsalnia magához. Ott várta Mitchellt Solliday háza előtt, és a nő meg is jelent. De egy másik pasassal, nem egyedül. És amikor elment, egy jól őrzött szállodába jelentkezett be. És amikor ma reggel kijött, Solliday volt vele, aki pár órával utána jelentkezett be. Solliday átkarolta a vállát, s Mitchell a férfi derekát. Eszébe jutott az éjjeliszekrényen látott óvszeres doboz és az is, ha várt volna egy kicsit, lehet, hogy mindkettőjüket elkaphatta volna Solliday ágyában. De most már késő. Utána kell mennie, előbb vagy utóbb még Mitchell is kénytelen lesz egyedül maradni.

608

Huszonharmadik fejezet December 3-a, vasárnap, 8.00

Murphy odadobta a Bulletint a tárgyalóasztal közepére. – Howard és Brooks az éjjel elkapta Gettst. Negyedik oldal, az alsó sarokban. Mia mosolyogva lapozott a cikkhez. – Ez az, fiúk! – Reed az arcát tanulmányozta. – Azt hittem, te akarod letartóztatni. Mia megvonta az egyik vállát. – Abe-bel kisakkoztuk, hogy Carmichael ott volt azon az estén, és egész végig tudta, hol rejtőzik DuPree és Getts, és azért adagolta apránként az információt, hogy a sztorijai mindig az első oldalra kerüljenek. Tegnap este tálcán kínálta fel nekem Gettst, mert azt hitte, bekapom a horgot. Még követni is megpróbált. De úgy döntöttem, hogy nem megyek bele a játékba. Westphalen megpaskolta a kezét. – A mi kislányunk lassan felnő. Mia csak vigyorgott a férfira.

609

– Csönd legyen, öregapó. Spinnelli hátradőlt a székében. – Mondd csak, Reed, mi van a házaddal? Reed elfintorodott. – Most már tudom, milyen egy biztosításiigénybejelentés papírmunkáit elvégezni. De Kates volt, kétség sem fér hozzá. Az ablakon jött be, végigment az emeleten, míg én odalent telefonáltam. Szerintünk kifelé menet felkapta Beth kiskutyáját, de leejthette, ahogy mászott le a fán. Ben Trammell mindkét hálószobában talált égésgyorsító maradványokat és tojásdarabokat. – Elhallgatott, és gondolkodóba esett. – Egy tojást bevetett Tyler Youngnál péntek éjjel. Mostanra kilencet használt el. Feltételezve, hogy eredetileg egy tucat volt a rajztanár szekrényében, még mindig van neki három. – Mit tudunk Tyler Youngról? – kérdezte Spinnelli. – A neve benne volt a számítógépben, amelyet elhoztunk Yvonne Lukowitch házából – mondta Jack. – Kates egy gimnáziumi öregdiák-oldalon keresztül találta meg Young ingatlanos weboldalát. – Ma délelőtt beszéltem Tóm Tennanttal az india-napolisi TH-nál, és tőle megtudtam a sztori többi részletét. Azt mondta, hogy Tyler meg a felesége meghalt. Mindkét holttest szénné égett, de az orvos szakértő elmondása szerint a nőnek olyan szervi károsodása volt, mint Joe Doughertynek a késszúrás miatt. A hasán feküdt, mint ifjabbik Joe. De Tyler az ágyhoz volt láncolva, a torka átvágva. – Ez nagyon megy neki – dünnyögte Mia gondterhelten. – Tudom. Az orvos szakértőjük szerint Tylert többször ágyékon szúrták. 610

– Szerintem tudjuk, mi történt abban a házban abban az évben, amikor Andrew és Shane ott lakott – jegyezte meg Westphalen. – Csapdába kerültek, és senki sem jött, hogy rájuk nézzen. – És Laura meg Penny vitette oda őket – mondta Mia. – Andrew biztosan átkozta a nevüket minden egyes nap. De egy évet voltak ott, és utána jött a nagy tűz. Valaminek történnie kellett Shane tizedik születésnapján. – Lehet, hogy ez volt az első alkalom, hogy Tyler zaklatta őket – vetette föl Aidan. Mia lassan bólintott. – Lehet. A másik fiuk talán tudja is. – Tennant azt mondta, hogy Tyler adatlapján megtalálták a testvére, Tim telefonszámát. Tim Young ifjúsági lelkipásztor Új-Mexikóban. Hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozik. Westphalen szemöldöke a magasba szökött. – Ez vagy jóvátétel akar lenni, vagy beszabadult a cukorkaboltba. Majd kiderül annak alapján, mit hajlandó elmondani nekünk. Reed ugyanerre gondolt. – Tennant tegnap értesítette Timet Tyler haláláról. Ma felutazik Indianapolisba. Tennant fölhív, amikor ideér. – Addig is – mondta Mia – , csak egy ember van, aki tudja, mi történt. Andrew Kates. Tudjuk, hogy itt van a városban. Legalábbis itt volt kilenc órával ezelőtt. Meg akarta ölni Laurát, olyannyira, hogy háromszor is megkísérelte. Caitlinnel, Niki Markov-val és Donnával hibát követett el. És még így sem kapta el Laurát. A sors iróniája, hogy Pennyvel is elbaltázta.

611

– Mire célzol? – vonta össze a szemöldökét Spinnelli. – Egy évre magára hagyta. – Nem. Ez sehogy sem passzol ahhoz, amit mindenki állított Pennyről. Visszamentem, és átnéztem a jegyzeteimet. És Reed, emlékszel, amikor Margaret Hill-lel beszéltünk? Emlékszel, azt mondta, hogy majdnem elveszítette az édesanyját, amikor tizenöt éves volt. – Igen. Azt mondta, hogy az anyját meglőtte az egyik ügyfél. Majdnem belehalt. – Margarat Hill most huszonöt éves – folytatta Mia. – Számoljatok. – O... – hördült fel Reed. Miának igaza van. – Penny Hill nagyjából akkor került kórházba, amikor Andrew-t és Shane-t abban a házban elhelyezte. Nem feledkezett meg róluk. Meg mernék esküdni rá, hogy az aktáit átadták másoknak, és a gyerekek kihullottak a rostán. Mia bólintott. – Aztán Shane meghalt, és valaki a fejéhez kapott, hogy basszus. Andrew-t áttuszkolják egy másik nevelőotthonba, és Shane-t a szőnyeg alá söprik. – És az aktája eltűnik – tette hozzá Spinnelli komoran. – Ez rossz fényt vet az államra. Majd én a kezembe veszem. – Jó. De térjünk vissza Kateshez! – mondta Mia. – Tudjuk, mennyire nem bírja elviselni, ha célt téveszt. Mi van, ha rájön, hogy elbaltázta Penny Hill-lel? Hogy sosem hagyta magára. Hogy nem is dolgozott abban az évben, amikor Shane-nel a Young-házban voltak. Valaki más ejtette ki a kezéből a labdát a fiúkkal kapcsolatban. Valaki mást kell hibáztatnia.

612

– Hogy valaki más fizessen meg – dörmögte Reed, amikor megértette Mia tervét. Spinnelli lassan elmosolyodott. – Tetszik... Elő tudnánk csalogatni. – Ki kell találnunk egy kamu ügyintézőt, akire lesújthat – mondta Mia. – A gyermekvédelmi osztálynak együtt kell működnie velünk. – Ezt bízzátok rám! – mondta Spinnelli. – És – tette hozzá Mia, és a mosolya kezdett a füléig érni – minden kiszivárog a sajtónak. Természetesen „véletlenül". És nem szívesen hazudnék egy kedves riporternek sem. – Természetesen nem – ismételte Spinnelli szárazon. – Szóval Wheaton feje a porba hull? – Ó, igen. Kevés tényadatot meg kell adnom neki, például azt, hogy Kates mérges, mert elfeledkezett róla a gyámügyi rendszer. Wheaton pedig mélyebbre fog ásni. Csúnyán eldurvulhat. – Kates csak az én körzetemben tizenegy embert ölt meg – mondta Spinnelli elkomorodva. – További ötöt máshol, nem beszélve azokról a nemi erőszakot elszenvedő nőkről. Azt akarom, hogy leállítsuk. Szivárogtassátok ki a sztorit! Fedjétek föl az indítékait! Ne említsétek meg a halott fivért, sem az elveszett aktát! Azzal megpróbálunk osztályon belül kezdeni valamit. – Wheaton azt mondta, hogy ma este hatkor adja le azt a műsort Kelsey-ről, Marc – szólalt meg Mia. Spinnelli bólintott. – Gondolod, hogy eljátszod, hogy térden csúszol előtte, Mia?

613

– Ó, igen. Wheaton azt fogja hinni, hogy övé a legnagyobb exkluzív interjú Mély torok2 óta. – Aztán megvárjuk, hogy Kates a karjaink közé rohan – fejezte be a gondolatot Reed. Mia kurtán, elégedetten bólintott. – És akkor boldogan élünk, míg meg nem halunk. December 3-a, vasárnap, 11.15 Mia odalépett Wheaton asztalához, minden lépéséből sütött a dühös ellenségesség. Wheaton ragaszkodott hozzá, hogy ugyanott találkozzanak, ahol pár nappal korábban Reeddel. Wheaton rosszallóan mérte végig Mia ruházatát. – Azt hittem, hogy fel fog öltözni. Mia egyenesen Wheaton kivágott blúzára nézett. – Én meg azt, hogy maga is. Wheaton arcára ragadozómosoly ült. – Nyomozó, ez nem felnőtt nőre vall. – Az sem, hogy elküldte nekem azt a felvételt. És mindketten tudjuk, hogy nem félreértés volt, szóval hagyjuk a szarakodást. – A szomszéd asztalnál ülő nő szeme dühösen villant feléjük. – Ha már sikerült elriasztania a többi vendéget – sziszegte Wheaton – , mondja, mit akar. Mia előretolta az állkapcsát. – Ne adja le azt az anyagot a húgomról.

2

Mély torok (Deep Throat) Bob Woodward titkos informátorának fedőneve volt, aki információt szivárogtatott ki az Egyesült Államok elnöke, Richard Nixon részvételéről a Watergate-botrányban.

614

– Ó – Wheaton mosolyogva vajazta meg a pirí-tósát. – Kíváncsi voltam, mikor jön hozzám. Nos, azt az anyagot ma estére időzítettük, a rivális 60 Minutesszel egy időben adjuk le. Mia a fogát csikorgatta. – Ha leadják azt a riportot, azzal veszélybe sodorják a húgomat. – Ez nem lehet az én gondom. Én újságíró vagyok. Mia rávillantotta a szemét. – Rendben. Értem. És mi van, ha kapna egy másik sztorit? Egy nagyobbat? Sokkal aktuálisabbat? Amiről senki sem tud? Még. Ez fölkeltette Wheaton érdeklődését. – Exkluzív? Mia lehunyta a szemét. Igyekezett, hogy úgy tűnjön, alig bírja kinyögni a választ. – Igen. – És mi lenne az? – ígérje meg, hogy félreteszi Kelsey-t... – Ezt nem tehetem. – Wheaton előrehajolt, az állát a tenyerén nyugtatta, hogy tökéletesen lássék a tökéletes manikűrje. A szeme csillogott. – Maga kezdi. Mia lemondóan mély levegőt vett, aminek csak egy része volt tettetett. Gyűlöllek. Komolyan gyűlöllek. – A második áldozat. Penny Hill. Tévedés volt. Az elkövető nem az igazi célpontra támadt. Wheaton szeme összeszűkült. – Ki volt az igazi célpont? Mia összeszorította a fogát. Habozott.

615

– Én... én ezt nem tehetem. Ha adásba megy, az olyan, mintha egy nagy célkeresztet festenénk az illető homlokára. Nem érdekel... – Felállt. – Nem megy. Wheaton hátradőlt, a szeme jéghideg lett. – Szereztem egy frissebb képet Kelsey-ről. A régi egyáltalán nem hasonlított rá. Es mi, nők, szeretünk a lehető legjobban kinézni. Legalábbis a többség. Mia előrehajolt, és ökölbe szorította a kezét. De lenyugtatta magát, és a kezét a zsebébe mélyesztette. – Maga megátalkodott! Wheaton vállat vont. – Ebben segíthetünk egymásnak. Maga dönt nyomozó. És akárhogy dönt, mindenképp jó lesz az anyag. Mindenképp nyerek. Mia lehunyta a szemét. – Milicent Craven – sziszegte összeszorított fogai közül. – Mondja el, Kates miért csinálja ezt az egészet. Mia kinyitotta a szemét, és próbált szégyenkező arcot vágni. – Penny Hill évekkel ezelőtt egy nevelőcsaládnál helyezte el. Hill megsérült, betegállományba került. Kates aktáját átadták Cravennek, aki elejtette a labdát, és sosem járt Kates után. Katesszel szörnyű dolgok történtek abban a házban. Ez most a bosszú. Csak rossz személyen állt bosszút. Wheaton olyan sokáig hallgatott, hogy Mia már kezdte azt hinni, hogy egyáltalán nem kapja be a horgot. Aztán a nő mégis bólintott. – Rendben. Ha ez igaz, akkor a húga nem kerül be a ma esti műsorba. Mia mereven bólintott, majd megfordult.

616

– Ó, Mitchell nyomozó... – Mia visszafordult Wheaton felé, aki úgy vigyorgott, mint egy macska, amelyik épp most nyelte le a kanárit. – Jövő héten találkozunk. Ugyanez a nóta. A ribanc! – Ez zsarolás – dünnyögte Mia, olyan halkan, hogy a többi vendég ne hallhassa. – Ez olyan csúnya szó. Én jobb szeretem a „partnerség" kifejezést. Nos? – Rendben. – Mia sarkon fordult, kisétált, majd beszállt a kocsijába, és miután megbizonyosodott afelől, hogy nem követték, elindult, és megállt az egy sarokkal odább parkoló rendőrségi furgon mellett. Bemászott, és leült Reed mellé. Jacken fülhallgató volt, és épp újranézte a felvételt. – Majdnem lemaradt a zsarolás rész – panaszkodott Jack. Mia kihúzta a drótot a blúza alól. – Bocsi. Nem akartam üvölteni. Reed felvonta a szemöldökét. – Azt hittem, hogy hason csúszva fogsz könyörögni. – Azt nem vette volna be. Túlságosan gyűlölöm, és különben sem az én stílusom. Szóval úgy gondolod, ez elég lesz Patricknek ahhoz, hogy vád alá helyezze? – Remélem – mondta Jack. – Ha nem, ez a csaj még följebb emeli a tétet, és olyan riportokat készít majd, amelyekkel rendőröket és a családjukat fogja fenyegetni, hogy információt csikarjon ki belőlük. Nem tudjuk, hogy megtette-e már más rendőrökkel is, akiknek talán nem volt erejük nemet mondani. – Vagy támaszuk – mondta Mia halkan. – Annyira örülök, hogy Kelsey-t áthelyezték. Jack elkezdte kikapcsolni a készülékeket.

617

– Nos, vasárnap van. Leadom a felvételt az irodában, és rohanok haza a feleségemhez és a gyerekeimhez. Jó móka volt, de most menjetek! Mia elmosolyodott. – Add át üdvözletem Júliának, és puszild meg a kicsit a nevemben. Jack elvigyorodott. – Júliának is adok puszit. Most pedig kifelé. Dolgom van. Mia és Reed kiszállt, és Mia fölnézett az égre. – Süt a nap. – Ilyen időben öröm feltakarítani egy tűz után – jegyezte meg Reed szárazon. Mia vigyorogva nézett föl rá. – Dolgom van, de szívesen átmegyek segíteni amint időm engedi. Aztán fel kell készülnünk ma estére. Lehet, hogy ma van a nagy nap. Reed figyelte, ahogy Mia elhajt a kis Alfával. Aznap reggel kapta vissza a rendőrségi garázsból, ahol kicserélték az ablakokat. A motorháztetőn még mindig ott volt a golyó ütötte mélyedés. Mia nap nap után veszélyben élt, és egy vállrándítással rázta le magáról. Ha kettőjük között tényleg van valami, ha kialakul köztük valami, akkor neki meg kell tanulnia együtt élni ezzel a veszéllyel. Most már tudta, mit érezhetett Christine, amikor ő ment be a lángok közé. Felsóhajtott. És, ha már eszébe jutott a tűz, ideje elindulni takarítani. December 3-a, vasárnap, 17.15

618

– Te meg mit művelsz? – Dana kijött a házból, miközben Mia egy nagy dobozzal hadakozott, amelyet egy fiatal, segítőkész eladó bekötözött a kis Alfa csomagtartójába. Mindenhol spárga tekergett. – Pénteken kaptam fizetést, ezért elmentem vásárolni. Vettem egy kabátot, pár könyvet és ezt a förmedvényt. – Fölnézett Danára. – Ne haragudj a tegnapi miatt... – Te se haragudj! El akartam mondani, hogy babát várok, de mostanában olyan törékeny voltál. – Na igen. Hát... Segíts kiszedni ezt itt! – A kulcsával vágta el a spárgát, kiszabadította a dobozt, becipelte a konyhába, és az asztalra helyezte. – Nyisd ki! Ethan jelent meg az ajtóban mezítláb, nyitott ingben, és Mia csak arra tudott gondolni, hogy Reed ezerszer jobban néz ki. Főleg a gyűrű nélkül. Ez határozottan megdobta a vonzerejét. – Szevasz, Mia! – mondta, ahogy Dana letépte a dobozról a csomagolópapírt. – Ethan. Remélem, nem zavartam meg semmit. Ethan elmosolyodott. – Dehogy. Túl sok gyerek van a házban. De azért próbálkoztam. – Ó, Ethan, idenézz! – Dana felpillantott, a szemében könnyek csillogtak. – Az első ajándék a kicsinek. Mia zavartan mocorgott. – Csak egy gyerekülés, Dana. Semmi szükség itatni az egereket. – A hormonok miatt van – súgta oda neki Ethan, majd megpuszilta Mia arcát. – Köszönjük. – Lemosolygott rá, és Mia tudta, hogy a férfi megértette. Dana a szemét törölgette. 619

– Van itt valaki, akit szerintem látni szeretnél. Jeremy. – Hadd találgassak! Épp tévét néz. Ethan mosolya elhalványult. – Dokumentumfilmeket a History Channelen, egész álló délután. Alig szól hozzánk pár szót. Érthető, hiszen most vesztette el az édesanyját. – Reméltem, hogy mostanra már itt lesz. Hoztam neki valamit. De először is, tartsátok nyitva a szemeteket! A pasas, aki megölte Jeremy anyukáját, az éjjel fölgyújtotta Reed házát. Dana és Ethan egymásra néztek. – Senki sem sérült meg, ugye? – kérdezte Dana – Nem. Azon gondolkodunk, hogy vagy bosszú volt, vagy figyelemelterelés, mint amikor rám lőtt De mindegy, a pasas valószínűleg nem fog Jeremyvel foglalkozni, de... Ethan bólintott, az álla megfeszült. – Majd figyelek. Ne aggódj! – Egy hajdani tengerészgyalogostól ez elég. – Mia bement a nappaliba, és leült Jeremy mellé. – Szia, kis barátom! A fiú csak a fejét fordította felé, és úgy nézett rá. – Vissza tetszett jönni. Miának elszorult a szíve. – Persze hogy visszajöttem. Gyakorlatilag itt lakom. Dana a legjobb barátnőm. – El tetszettek kapni? – Sajna nem. Hozzád jöttem látogatóba. Hoztam neked valamit. – Benyúlt a könyvesboltból hozott zacskóba, és átadott Jeremynek egy nagy, fényes fedelű könyvet, amely a sugárhajtású repülőgépekről szólt.

620

A fiú szeme tágra nyílt, elvette a könyvet, de nem lapozott bele. – Köszönöm szépen. – Visszafordult a televízió felé. – Ez a műsor az ókori Görögországról szól. – Igen, tegnap sikerült elkapnom. – Mia hátradőlt a kanapén, és a karját Jeremy vállára tette. – De rájöttem, hogy másodszori nézésre sokkal jobban megmarad bennem. Épp ideje volt. Egész rohadt nap Mitchellt várta. A szemét forgatta. Mitchell vásárolgatott. Valahogy ennél többet várt egy olyan nőtől, akinek a kamrája Pop-Tartsszal van teletömve. De a nő itt volt. Átkúszott a fás részen, amely elválasztotta Dana házát az utca többi házától. Be akart lesni. Hogy föltérképezze a terepet, hátha Mitchell itt akar maradni éjszakára. Hunyorogva nézett bele a távcsőbe. Valamennyire belátott a nappali ablakán. Nocsak. Leengedte a távcsövet, nagyot pislogott, majd ismét fölemelte. Dupla vagy semmi volt az esély, és sikerült dupláznia. Végre. Mitchell mellett nem más ült a nő vállára hajtott fejjel, mint Jeremy Lukowitch. Ha nem Yvonne-nal van, akkor a csaj vagy meghalt, vagy nagyon rosszul van, szóval a tablettacsere bejött. Ha meghalt, vagy nagyon rosszul van, akkor a fiú volt az, aki beköpte a rendőrségnek. Az első adandó alkalommal meg kellett volna ölnöm ezt a kölyköt. Egy terv kezdett kibontakozni benne. Három tojás maradt, és pontosan tudta, hogyan használja fel őket. Korogni kezdett a gyomra. De előbb ennivalót kell szereznie és aludnia egy keveset.

621

December 3-a, vasárnap, 18.15 A bajusz és a paróka némi anonimitást adott neki. Mindenesetre annyit, hogy be mert menni egy étkezdébe, hogy egyen valamit. Mitchell miatt Chicagóban nem volt hely, ahol megmutathatta volna az arcát. Mérgesen nézett a pult mögött elhelyezett televízióra. Már megint a képét mutogatják a hírekben. Ellenállt a késztetésnek, hogy körülnézzen, figyelie valaki, le sem vette a a szemét képernyőről. A riporter Penny Hillről beszélt. – Az Action News ma megtudta, hogy nem Ms. Hill volt az a munkatárs, aki Mr. Kates elhelyezését intézte. Egy sajnálatos baleset következtében egy évre betegállományba került, és ez idő alatt az üggyel megbízott Milicent Craven szem elől tévesztette a fiút. A fiút bántalmazó környezetben hagyták, és a segélykiáltása megválaszolatlan maradt. Most Penny Hill halott. Ms. Cravent nem tudtuk elérni, hogy nyilatkozzon az ügyben. Andrew Kates még mindig szabadlábon van, az amerikai szociális rendszer újabb áldozataként. Annak a rendszernek az áldozataként, amelyet gúzsba köt a bürokrácia, ezért nem tud megfelelően gondoskodni azokról a gyermekekről, akiknek az élete tőle függ. Folyamatosan tájékoztatjuk önöket erről a friss fejleményről. Holly Wheatont hallották az Action Newstöl. A sors megtagadta tőle az elégtételt Laura Doughertynél. De még egyszer nem foszthatja meg ettől. 622

De az időzítés fölöttébb érdekes. Mitchell eddig is sokkal találékonyabbnak bizonyult, mint várta. Lehet, hogy csapda. Majd utánanéz ennek a Craven-nek. Ha létezik, akkor cselekedni fog. December 3-a, vasárnap, 18.20 Spinnelli lekapcsolta a televíziót a tárgyalóban. – Szép munka, Mia. – És szeretném megköszönni az akadémiának... – mosolygott Mia. – Rendben, és most mi lesz? – Szeretném, ha megismernétek Milicent Cravent. – Spinnelli kinyitotta az ajtót, és egy középkorú, őszülő hajú nő lépett be, majd leült az asztalhoz. Reed közelebb hajolt. A nő ötvennek nézett ki, de valószínűleg nem volt idősebb Miánál. – Amikor ötven leszek, meg tudjátok csinálni, hogy megint harmincnak nézzek ki? – kérdezte, mire a nő elvigyorodott. – Majd adok egy névjegyet. Spinnelli is mosolygott. – Bemutatom Anita Brubakert. Eddig fedett ügynök volt, készen arra, hogy visszatérjen a való világba. Két éven át élt Milicent Cravenként azon a címen, amely a telefonkönyvben volt. A szomszédjai csak annyit tudnak, hogy az államnak dolgozik. – Szóval te vagy a kanári a ketrecben? – nézett rá Mia. – Ez neked megfelel? – Igen. Minden este és egész éjjel a házban leszek, míg el nem kapjuk. Amint elkaptuk, nem lesz többet szükségem a fedett ügynöki személyazonosságomra. Mindenki boldog lesz.

623

– Kivéve Andrew Katest. – Spinnelli már vázolta is a táblára a környék térképét. – Ez Craven háza. Mia, szeretném, ha te és Reed itt lennétek, Murphy meg Aidan itt, és Brooks meg Howard itt, megkülönböztető jelzés nélküli járművekben. A járőrautók a kijelölt helyen lesznek. A család- és gyermekvédelmi osztályt figyelmeztettük, hogy ha bárki betelefonál Milicent Craven miatt, akkor kapcsolják az általunk létrehozott hangpostát. Ha Kates vagy a sajtó telefonál, akkor megerősítést kapnak, hogy Craven létezik. Körbenézett a teremben. – Bármi kérdés? – Mindenki nemet intett a fejével. – Akkor iparkodjunk. Holnap ilyenkorra őrizetben akarom tudni Andrew Katest. Stacy dugta be a fejét az ajtón. – Elnézést. Egy férfi van idekint, azt mondja, hogy beszélnie kell azzal, aki a Kates-nyomozásért felel. Azt mondja, a neve Tim Young. Minden szem Reedre irányult, aki vállat vont. – Úgy volt, hogy Tennant fölhív, amikor Young megérkezett Indianapolisba. De nem hívott. – Vezesd be! – Spinnelli karba tett kézzel állt, és várt. – Ez érdekes lesz. Tim Young lassan, nehéz léptekkel ment be. Huszonöt éves lehetett. A szürke öltönye gyűrött volt, az arcán borosta sötétlett. – Tim Young vagyok. Tyler Young öccse. – Foglaljon helyet, kérem! – Spinnelli az egyik székre mutatott. – Stacy, hívd föl Miles Westphalent! Mondd meg neki, hogy amilyen gyorsan tud, jöjjön ide! Mondd meg azt is, hogy miért. 624

Amikor Stacy elment, Spinnelli leült az asztalfőre. – Nagy meglepetést okozott a látogatásával. Young körbenézett a teremben, minden egyes arcot szemügyre vett. – Át kellett szállnom az O'Hare reptéren. Míg vártam a járatomat Indianapolisba, megláttam az újságot. Kisétáltam a reptérről, taxiba ültem, és egyenesen idejöttem. Andrew Kates az a név, amelyet tíz éven át próbáltam elfelejteni. – Miért? – kérdezte Mia. – Andrew-t és Shane-t tíz évvel ezelőtt helyezték el a családunknál. Andrew tizenhárom éves volt, Shane kilenc. Én tizenöt, és számoltam a napokat, hogy végre leérettségizzem és elmehessek. Az apámnak volt egy gazdasága. Azért fogadott be állami gondozottakat, mert ingyen munkát jelentettek. Az anyám belement, mint mindenbe, amit az apám mondott. A bátyám, Tyler... – kifújta a levegőt. – Gonosz volt. – Bántalmazta a fiúkat – mondta Mia gyöngéden. – És magát? A férfi szemében fájdalom tükröződött. – Míg elég nagy nem lettem ahhoz, hogy visszaüssek. Tyler mindig azon nevetett, hogy fiatalon szereti a fiúkat, míg hajlékonyak, de már elég idősek ahhoz, hogy ellenszegüljenek. Tudta, mikor lett elég nagy az áldozata, akkor abbahagyta. Általában egyik gyerek sem maradt olyan sokáig. – A szüleik tudták? – kérdezte Mia. – Nem tudom. Sosem volt fogalmam arról, hogy tudnak-e róla, vagy hogy az apámat érdekelte volna-e egyáltalán, ha igen. Az anyám elfordította volna a fejét. Feltételezem, hogy ezt nem értik.

625

Mia szeme megvillant, és Reed tudta, hogy nagyon is jól érti a férfit. – Szóval, hány éves korban ejtette meg Tyler a beavatást? – kérdezte. – Tízéves korban. – Young szája szomorú mosolyra húzódott. – De Shane-nel majdnem kivételt tett. Shane szép kisgyerek volt, és már előtte is megtörtént vele. Tyler mindig kiszúrta. – Shane-t már korábban bántalmazta a nagynénje férje – vetette közbe Reed. – Ahogy mondtam, Tyler mindig kiszúrta. Azzal hergelte Andrew-t, hogy Shane-nel kivételt tesz, hogy lássa, Andrew szembe mer-e vele szállni. Aztán elkapta Andrew-t. De Tylernek megvoltak a maga elvei és módszerei. Bántotta a nagyokat, aztán számolt a kicsiknek. Egytől a gyerek adott koráig, majd megnyalta a száját, és azt mondta, „ha elérek a tízeshez, az enyém leszel". Shane kilenc volt. Tyler elszámolt kilencig, aztán azzal hergelte Andrew-t, hogy Shane nemsokára tíz lesz. „Számolj tízig, Andrew", mondta. Aztán nevetett. – Ez sok kérdésre megadja a választ – mondta Mia. – Mi történt, amikor Shane tízéves lett? – Andrew egészen kétségbeesett. Legalább tucatszor megpróbált megszökni Shane-nel, de a rendőrség mindig visszahozta őket. Könyörgött az anyámnak, hogy tegyen valamit, de ő csak annyit mondott, hogy ne találjon ki meséket. Andrew utálta az anyámat. Tudom, hogy Andrew többször is próbált tüzet gyújtani az alagsorban. Szemetesbe tett újságpapírral. Azt akarta, hogy elkapják. Azt akarta, hogy jöjjön valaki a gyermekvédelemtől, és vigye el őket, mielőtt

626

Shane betölti a tizedik életévét. Bármi jobb lett volna, mint a mi házunk. – És maga mit tett? – kérdezte Reed. Young keserűen nevetett föl. – Semmit. Éveken át ezzel éltem. Nemcsak Andrew és Shane, hanem az összes többi emlékével. Annyian voltak. De magukat Shane érdekli. – Egyelőre igen – mondta Mia. – A többivel majd később foglalkozunk. Mesélje el, mi történt Shane tizedik születésnapján. Azon a napon ütött ki a tűz. Azon a napon halt meg Shane. Young kifújta a levegőt. – Azon a napon, amikor Shane tízéves lett, Tyler... megtette. Ez volt reggel az első dolga. Shane pedig... – megborzongott. – Ahogy az a kisfiú nézett... A mai napig magam előtt látom. Még olyan kicsi volt. Vérzett. De Tyler rendbe tette, és az anyánk elküldte iskolába. Azon a délutánon Andrew korábban jött el az iskolából. Láttam, ahogy elment. – Egyik vállát megemelte. – Andrew alapos volt. A ház porig égett. De nem tudta, hogy Shane is korábban eljött. Később az iskolai ápolónő mondta, hogy Shane-nek fájt a hasa. Később az emberek sok mindent mondtak. Senki nem tudott semmit. – Kates a szemetesben gyújtott tüzet – mondta Reed csöndesen, mire Tim Young bólintott. – A nappaliban egy szemetesben, aztán elfutott. Kicsit később visszajött, úgy tett, mintha megdöbbent volna. Tudta, hogy tudom. Azt gondolta, hogy el fogom árulni, de egy szót sem szóltam róla, ahogy másról sem. Aztán a tűzoltók megtalálták Shane-t. Kihozták, úgy nézett ki, mint egy rongybaba. Halott volt. Andrew ledermedt, sokkot kapott. 627

Teljesen lemerevedett. – Pár pillanatra elhallgatott. – Akkor jöttek ki a gyámügytől. Elvitték. Néhány rendőr kérdéseket szegezett nekem, én pedig hazudtam. Azt mondtam, hogy Andrew az iskolában volt. Hogy nem tehette. A boncoláson kiderült, hogy Shane-t megerőszakolták. De senki sem mondott semmit. És végül az élet ment tovább. Újjáépítettük a házat. Leérettségiztem, otthagytam a szülővárosomat, és sosem néztem vissza. – És sosem hallott Andrew-ról? – kérdezte Mia most már kedvesen. – Nem. Habár alig telik el nap úgy, hogy ne gondolnék rá vagy a többiekre. – Andrew mindig megkíméli a háziállatokat – jegyezte meg Reed. – Tudja, hogy miért? – Igen. Volt egy kutyánk. – A mosolya szomorú volt. – Egy kedves, öreg korcs. Miután Tyler végzett Andrew-val, Andrew mindig elbújt a csűrben. Néha láttam is, az öreg kutyát ölelgette. De sosem sírt. Csak paskolta a kutya fejét, csoda, hogy nem kopaszodott meg az a szerencsétlen. A tűz napján az öreg kutya Shane szobájában volt. Elpusztult. – Andrew sosem mondta el a seriffnek, amikor szökésen kapták? – kérdezte Spinnelli. Tim gúnyosan elmosolyodott. – Úgy érti, Young seriffnek, a nagybátyámnak? Spinnelli elkomorult. – Értem. – Kíváncsi vagyok, Tim – szólalt meg Mia. – Azt mondta az imént, hogy hazudott, és igazolta Andrew alibijét, de a tanárok vagy a többi gyerek nem vette észre, hogy nincs bent az iskolában? 628

– Ez érdekes dolog – dörmögte Tim kissé cinikusan. – Tudják, Tyler az iskolában is erőszakoskodott. Minden gyerek tudta. A tanárai is. Aznap, tanítás után Miss Parker volt Andrew osztályával. Fiatal volt, csinos, és rettegett Tylertől. Aznap senki sem hiányolta Andrew-t. – Fölsóhajtott. – Talán ha hiányoltuk volna, ez mind nem történik meg. – Szerintem nem tudhatjuk, mi történt volna, Tim – mondta Reed csöndesen. – Talán nem. Az alatt a sok év alatt, az óta, hogy elköltöztem otthonról, nap nap után próbálom jóvátenni, amit tettem. És amit nem tettem meg. Most szembesülnöm kell a saját szerepemmel ebben az egészben. Nem lehetek szabad, míg valamiképp nem vezekeltem. Jogilag és erkölcsileg. Bármit megteszek, amire csak kérnek. December 3-a, 20.35 Mitchell azt hiszi magáról, hogy olyan okos. Én okosabb vagyok. Megközelítette Penny Hill kocsiját, majd benyúlt a hátsó ülésre az aktatáskáért. Örült, hogy hátrahagyta. Ha eltemette volna a hátsó udvaron, Mitchell mostanra már megtalálta volna. A ribizsaru azt hitte, hogy át tudja verni. Könnyedén megtalálta Milicent Craven lakáscímét. Fölhívta a gyermekvédelmi osztályt, és átirányították a nő hangpostájára. Szerencse, hogy újra telefonált, amikor az operátor egy másik hívással volt elfoglal-va. Nos, nem szerencse. Ösztön. Érezte ő, hogy ez túl szép, hogy igaz legyen. Amikor az operátor nem ért rá, a hívásokat az automatizált vonalra küldik. Kérjük, adja meg a keresett 629

személy vezetéknevének első néhány betűjét. Megadta. Háromszor is. És mindhá-romszor ugyanazt a választ kapta. Az ön által megadott betűkre nincs találat. Kérjük, próbálkozzon újra! Szóval Milicent Craven gyanús. Valószínűleg kamu. De abban az esetben, ha téved, még mindig átnézheti Penny Hill holmijait. Azon az estén volt a búcsúbulija, amikor megölte. Ajándékokat és üdvözlőkártyákat kapott. Ha Milicent Craven létezik, akkor az egyiket talán alá is írta. Lehet, hogy benne van Hill határidőnaplójában. Meg kell tudnia. Elhelyezkedett az ülésen, és nekiállt átnézni a nő aktatáskájának tartalmát. Tele volt papírokkal és aktákkal, de az egyik fölcímkézett mappa szemet szúrt neki. SHANE KATES. A szíve egy pillanatra kihagyott, de rögtön utána dobolni kezdett. Kinyitotta a mappát, és a benne lévő képre bámult. Kilenc éve nem látta az öccse arcát. Olyan csodaszép fiúcska volt. Túl szép. Túl nagy kísértést jelentett az olyan perverz állatoknak, mint a nagynénjük férje vagy Tyler Young. Megölték. Mindannyian Shane gyilkosai. És mindannyian meghaltak. Penny Hill nem volt ártatlan. Nála volt Shane aktája. Egész végig tudta hol volt az öccse. Egész végig, az alatt a sok-sok hónap alatt, míg Youngék poklában senyvedtek. Mitchell hazudott. Nem létezik semmiféle Milicent Craven. Hazudott, hogy lépre csalja. Éppolyan sunyi, mint a többi nő. Ezért bűnhődnie kell! Ezért meg kell halnia, ahogy Penny és Brooke meg Laura és a nagynénje is meghalt.

630

Figyelni fogják Milicent Craven házát. Abban a pillanatban, hogy belép, meghal. Ezért nem fog bemenni. Kiismeri őket. Az eredeti terve szerint halad tovább. Majd odacsalogatja magához Mitchellt. És akkor megöli. Végignézi, ahogy megég. Először viszont kialussza magát. Mitchell egész éjjel ott fogja várni Craven háza előtt. Holnap fáradt lesz, én pedig friss, mint a tavaszi szellő.

December 4-e, hétfő, 00.45 – Ébresztő, Reed! – Mia megböködte az autó sötétjében. Kidőltek, miközben Katesre vártak. Anita Brubaker odabent volt a házban, állig fölfegyverkezve, míg a megkülönböztető jelzés nélküli autók figyelték a környéket minden irányból. Ha Kates megjelenik, tudni fogják. – Nem alszom – dörmögte Reed, és elfordult az ablaktól. – Bárcsak tudnék, de nem megy. – Szegény kicsi szívem. Egész délután keményen dolgoztál, takarítottad a lakást. Reed összeszűkült szemmel nézett rá. – Azt mondtad, átjössz segíteni. – Azt... csak később. Meglátogattam Jeremyt. A férfi tekintete ellágyult. – Kezded megszeretni azt a gyereket. Mia fölszegte a fejét. – Ez olyan nagy baj?

631

– Nem. Nem, ha nem az a terved, hogy odább állsz. A következő években épp elég ember fog majd odább állni körülötte. A gyerek előtt még hosszú út áll. Mia a környéket pásztázta, majd amikor nem látott semmit, visszafordult Reed felé. – Bárcsak hazavihetném magammal. De Jeremy nem egy macska. Nem vehetem csak úgy magamhoz. És még otthonom sincs. – Ezért vitted el Danához. A második legjobb megoldás. Jól csináltad, Mia. – Helyzetet változtatott ültében, és elhúzta a száját. – Honnan szerezte Spinnelli ezt a tragacsot? Jugoszláviából? Mia halkan fölnevetett. – A tiedet nem használhattuk. Kates látta. – És a te kocsidban öt perc után izomgörcsöt kapnék. – Hé, a kocsim klasszikus. Nem tehetek róla, hogy ilyen nagydarab vagy! – Nem értem, Mia. Addig nem veszel új kabátot, míg fizetést nem kapsz, és ha már itt tartunk, nagyon csinos kabát, sokkal szebb, mint a régi, de mégis van elég pénzed egy sportkocsira? – A fizetésem nagy része Kelsey ügyvédjéhez vándorol. Valahányszor közeledik a szabadlábra helyezési tárgyalás, az órabére az egekbe szökik, szóval ebben a hónapban össze kellett húznom a nadrágszíjat. Különben is, a kocsi nem volt drága. David baráti áron hozta rendbe. Szakítottam Guy-vel, és szerettem volna valamit, ami jobb kedvre derít, ezért kirúgtam a hámból. David kikalapálta, és karban tartja a motort. Reed összevonta a szemöldökét. – Mia... – habozott. – Mi a helyzet Hunterrel? 632

– Barátok vagyunk, haverok. Mindig is azok voltunk, és sosem leszünk többek. Reeden látszott, hogy erről nincs meggyőződve, és Mia felsóhajtott. – Nézd, minden titkomat elmondtam, de az övét nem fogom. Könnyebb lett volna, ha akarjuk egymást, de nem akartuk. – Tegnap este vele voltál. Mia vállat vont. – Azt hiszem, olyasvalakivel szerettem volna lenni, aki szintén nem kapta meg, akire vágyott – mosolygott. – De a dolgok változnak. A férfi visszamosolygott rá. – Igen, változnak. – Még nem kérdeztem meg, de Beth megnyerte a tegnap esti szavalóversenyt? – Első lett a korcsoportjában. – Hallottad a versét? Reed a fejét rázta. – Még odáig nem jutottunk el. – Meg kellene kérned, hogy mutassa meg neked, vagy szavalja el. Jó volt. A férfi a homlokát ráncolta, és kinézett az ablakon az árnyékokra. – Christine költő volt. Miának eszébe jutott a verseskötet, amelyet látott. A szívemet ígértem... – Komolyan? – Az egyetemen találkoztunk. Fölvettem az irodalmat is, de a költészet teljesen kínai volt nekem. Látta, hogy pufogok,

633

ezért azt mondta, ha meghívom egy kávéra, akkor az egészet elmagyarázza. – És el is magyarázta. – Igen. Aztán felolvasta nekem a saját verseit, és olyan volt, mintha... egy balettet hallgatnék. Szépséget hozott az életembe. Fegyelmezetten végigcsináltam a hadsereget, a képesítésemmel fölépítettem a karrieremet. Olyan fiú lettem, akire Sollidayék büszkék lehetnek. De én nem tudtam szépséget teremteni. Christine teremtette meg nekem. Mia nagyot nyelt. – Én ezt nem tudom megadni neked, Reed. Ehhez nincs tehetségem. – A szalagcsokrokhoz nincs, ez igaz. De tegnap este rájöttem, hogy boldoggá teszel. – Elfordította a fejét. Egymás szemébe néztek. – És mi lehet ennél szebb? Mia a meghatottságtól szólni sem tudott. – Reed... A férfi mosolyogva dőlt hátra az ülésen. – Különben is, igazán szépek a melleid. Szóval, ha szalagcsokrokra éhezem, legalább őket nézhetem. Mia fölnevetett. – Hú, de rossz vagy. És borzalmasak a rímeid. – Sosem állítottam magamról, hogy költő vagyok. De költői lelked van. Christine a lelki társa volt. Elgondolkodott, vajon igazából mindenkinek csak egy lelki társa van-e. És remélte, hogy nem. Reed pár perc múlva fölsóhajtott. – Mia, ahogy hallgattam Youngot, valamin elgondolkodtam. Lehet, hogy rosszul fog hangzani, de nem annak szánom. Csak nem tudom, hogyan kérdezzem másképp. 634

Mia összevonta a szemöldökét. – Csak kérdezd! – Rendőrök között nőttél fel. Miért nem beszéltél egyikőjükkel sem az apádról? – Ha tudnád, hányszor tettem föl ezt a kérdést magamnak, főleg az után, hogy Kelsey börtönbe került. Amikor kicsi voltam, túlságosan féltem. Aztán amikor nagyobb lettem, és gimibe jártam, úgy gondoltam, senki sem hinne nekem. Bobby köztiszteletben álló rendőrtiszt volt. Aztán később, amikor rendőr lettem... szégyelltem. Úgy éreztem, az emberek sajnálnának, ha megtudnák. Hogy gyöngének látszanék, és elveszíteném a tiszteletüket. Aztán amikor Kelsey végül elmondta nekem az igazat, bűntudatom volt. És most, hogy Bobby meghalt, nem sok értelme lenne bárkinek is elmondani. – De Oliviának elmond tad. – És milyen jól ment, nem? Nem akartam, hogy úgy érezze, félrehajították. Be kellett volna fognom a lepcses számat. Amikor ennek vége lesz, elutazom Minneapolisba, és beszélek vele. – Szeretnéd, ha veled mennék? Mia Reed arcát tanulmányozta. Nem szánalmat látott. Csak támogatást. – Igen, az jó lenne. Reed elmosolyodott. – Elfogadtad a segítségemet. Haladás. Most térjünk rá a cipőidre. Mia elvigyorodott. – Fogd vissza magad, Solliday! – A vigyora elillant. – És köszönöm szépen. Reed szeme átható lett. 635

– Szívesen. Szerintem jobb, ha témát váltunk, mert kezd egyre inkább nehezemre esni, hogy ne érintselek meg. – Megint mocorogni kezdett, és kinézett az ablakon. – Bárcsak jönne már az a rohadék! Szeretném végre lezárni ezt az egészet. December 4-e, hétfő, 7.55 Mia azt asztalánál ült. – Nem hiszem el. Reed ásított. – Vagy nem látta Wheatont, vagy rájött. Kates nem kapta be a horgot. – Basszus – morogta Mia. – Most mi lesz? – Összeülünk. A reggeli megbeszélés után visszamegyünk a szállodába, és alszunk egyet. Képtelenek leszünk megtalálni, ha nem vág az eszünk. – Lehet, hogy Tim Young után ment. – Sante Fe rendőrkapitánysága éberen figyel – mondta Reed, majd kihúzta magát. – Ez érdekes. Mia hátrafordult, hogy lássa, Reed mit néz, majd megrázta a fejét. Lynn Popé a Chicago on the Towntól lépkedett feléjük, az arcán enyhe megbántottság l tükröződött. Basszus. – Lynn – szólalt meg Mia. – Mia. Rövid leszek. Tegnap találkoztál Holly Wheatonnal. Aztán tegnap este Wheaton fülest kap. Miért? Utálod Wheatont. Mia Popé szemébe nézett.

636

– Igen, utálom. – Félrehajtotta a fejét, és addig nézett a nő szemébe, míg az mély levegőt nem vett, és látszott, hogy megértette. – Ó. És nem jött be, ugye? – Nem. Nézd, Lynn, amikor ennek vége, fölhívlak. – Az egyik idegszála váratlanul kisült, és egy ötlet jutott az eszébe, amitől elmosolyodott. – Várj! – Mia odament Sollidayhez, valamit súgott a fülébe, és a férfi bólintott. – Lynn, nézz utána ennek a Bixby nevezetű pasinak. A Remény Központja nevű suli igazgatója. Javítóintézet. Lehet, hogy egy kicsit mélyebbre kell ásnod. Popé arca felragyogott. – Jó. Hívjatok föl, amikor ennek vége! És vigyázzatok magatokra! – Rendben. – Mia odahajolt Solliday asztalára. – Úgy fogja megoldani, ahogy a nagykönyvben meg van írva. De a férfi nem figyelt rá. – Itt jön a második fogás – mondta Reed, mire Mia ismét hátrafordult. Margaret és Mark Hill valószínűleg elment Lynn Popé mellett a liftnél. A férfi és a húga egyformán komor arccal közeledett. – Mr. Hill, Miss Hill. Hogy vannak? – Elkapták már? – kérdezte Margaret. – Nem, de már közel járunk. Miért vannak itt? – Furcsa volt, hogy most ő tette föl ezt a kérdést. Mark Hill egy borítékot húzott ki a kabátja zsebéből. – Az édesanyánk ügyvédje szombaton felolvasta a végrendeletet. Ezt adta oda nekünk. Tegnap sokat vívódtunk, hogy odaadjuk-e önöknek, vagy sem. De azt akarjuk, hogy 637

megtalálják az anyánk gyilkosát, és megbüntessék. Szóval behoztuk. Tessék. Mia átvette a borítékot, és elolvasta a benne lévő levelet. – Ó, istenem. – A lapot átnyújtotta Reednek, aki némán megrázta a fejét. – Megpróbáljuk megoldani, hogy az édesanyjuk nevét ne említsük. Köszönöm. Fölhívom önöket, amint elkaptuk az elkövetőt. – A Hill testvérek megfordultak, és Mark a húga vállára tette a karját. Margaret nekidőlt, úgy mentek ki. – Azt hiszem, mindent tisztáztak. Reed fölállt. – Úgy néz ki. Gyere, Mia. Induljunk a reggeli megbeszélésre! Murphy és Aidan már bent volt. Spinnelli összevonta a szemöldökét, amikor Reed és Mia belépett. – Késtetek. – Mia átnyújtotta neki a levelet, a férfi elolvasta és leült. – Ó, te jó ég. – Mi az? – kérdezte Murphy. – Egy levél Penny Hilltől – válaszolta Mia. – Dokumentálja, mi történt, miután visszatért a betegállományból kilenc évvel ezelőtt. Átnézte az aktákat, és Shane papírjait megtalálta egy csomó másik irat alá temetve. Aztán megtudta, hogy Shane meghalt, és Andrew-t egy másik otthonba vitték. Odament a feletteséhez, aki azt mondta neki, hogy semmisítse meg az aktát. Penny megfenyegette, hogy feljebb megy, de a pasi meggyőzte, hogy kirúgják, ha megteszi. Pennynek fizetnie kellett az orvosi ellátás költségeit, ezért csöndben maradt. – Ez a levél hat évvel ezelőtti keltezésű – jegyezte meg Spinnelli. – Kemény lelkiismeret-furdalása és rémálmai voltak. Lezárta a levelet, és megőrzésre átadta az ügyvédjének. Majd én intézkedem ez ügyben. – Kifújta a levegőt. – Szóval, hol is tartunk? 638

– Kates vagy nem látta a híreket, vagy nem vertük át – mondta Mia. – Erre magam is rájöttem – mondta Spinnelli komoran. – Mi a következő lépés? – Menjünk utána Santa Fébe? – vont vállat Mia tanácstalanul. – Legyen Tim Young az új csali? Spinnelli szemöldöke a magasba szökött. – Tim Young, jó. Mia a fejét rázta. – Várj! Csak... Nem csinálhatunk csalit egy civilből, Marc! Spinnelli bajsza lekonyult. – Azt mondta, segítene. Katest meg kell állítanunk. És most még egy áldozatunk van. Mia, a gondnokodat holtan találták a szekrényben, a házatokban lévő egyik üres lakásban. Az asszony kulcsai eltűntek. Mia döbbenten tátotta el a száját. Jack lépett be egy dobozt cipelve. – Kates ott járt. Nagy kupit hagyott maga után a hálószobádban, Mia. A takarók és párnák a földön, ruhák mindenfelé. Mia érezte, hogy az arca felhevül, a gondnoknő halála fölött érzett döbbenete ellenére. – Ez még nem jelenti azt, hogy a lakásomban járt. Nem vagyok valami nagy házitündér. A hálószobában eleve kupi volt. – És a fotóalbumodat is elöl hagytad? Mia szíve hevesen kezdett verni. – Nem. Basszus. – Jack letette a dobozt az asztalra, és Mia kivette belőle az albumot, és gyorsan átnézte. – Nincs rendbe téve, de tudom, mi van benne. Bobby gyászjelentése eltűnt. – 639

Aztán vadul doboló szíve megállt egy pillanatra. Dana esküvői meghívóját tartotta a kezében. – És Dana válaszkártyája is. Megtudta a címét. Spinnelli már nyúlt is a telefonért. – Azonnal kiküldők oda egy egységet. – De ekkor Stacy dugta be a fejét aggódó arccal. – Marc, Dana Buchanan van a telefonban, és veled vagy Miával akar beszélni. Nagyon fel van dúlva. Spinnelli kihangosította a telefont. – Dana, Marc Spinnelli vagyok. Itt van velem Mia és a többiek. Kates megszerezte a címedet! – Kates elkapta Jeremyt – mondta Dana kétségbeesetten. – Mia! Mia ereiben meghűlt a vér. Lassan, remegve állt föl. – Hogyan? Hogyan kapta el Jeremyt? – Hadd beszéljek vele! – hallatszott egy férfi hangja. – Mia, Ethan vagyok. Jeremy iskolájában vagyunk. Reggel korábban jöttünk be, hogy beírassuk a fiút. Jeremy bement az új osztályába, amíg mi aláírtuk a papírokat. Rögtön az első óra kezdete előtt megszólalt a riasztó, és nem tűzriadó volt. Az egyik kijáratot tűz zárta el. Nagy kavarodás támadt. Azonnal elindultunk megkeresni Jeremyt, de eltűnt. Honnan tudta, hogy Jeremy itt van? – A lakásomban megtalálta a címedet. Marc, mikor gyilkolták meg a gondnoknőt? – Valamikor szombat délután. – Szombat este leráztam valakit, aki követett, amikor eljöttem tőletek, Ethan. Azt hittem, Carmichael. De ezek szerint Kates volt. Biztosan tegnap visszament, és meglátta Jeremyt. – A térde megremegett, és a székre rogyott. – Engem 640

keresett. Megölte a gondnokot, és most Jeremyt használja fel, hogy elkapjon. – Mély, szaggatott levegőt vett. – Nyugtasd meg Danát! Az idegeskedés árt a kicsinek. Megtaláljuk Katest. És Jeremyt. – Megsebesült valaki az iskolai tűzben? – kérdezte Reed. – Csak horzsolások és pár zúzódás. A tanárok hamar úrrá lettek a helyzeten. Nem voltunk benne biztosak, hogy erőltessük-e, hogy Jeremy ilyen hamar visszamenjen az iskolába, de tovább nem hagyhattuk a tévé előtt ülni. Azt akartuk, hogy megint rendszer legyen az életében. Találjátok meg, kérlek! Mia a homlokát dörgölte. Kates elvitte Bobby gyászjelentését. – Azt hiszem, tudom, hol lehet.

641

Huszonnegyedik fejezet December 4-e, hétfő, 9.25

Reed ökölbe szorította a kezét maga mellett. – Ezt nem teheted. Kivonultak a kommandósok, az összes egyenruhás rendőr és nyomozó, akiket Spinnelli csak fel tudott vonultatni. A terv szerint várakozni fognak a megkülönböztető jelzés nélküli furgonokban, egy-saroknyira Annabelle házától. Nem akartak ráijeszteni Katesre, ezért Mia egyedül fog bemenni, úgy tesz, mintha csak meglátogatná az anyját. Mia ide-oda hajolgatott. Vastag pulóvert viselt, ami elrejtette a golyóálló mellényt és az övébe bújtatott fegyvert. – Szúr ez a rohadt kevlár – mondta ügyet sem vetve Reedre. – Mia, ha Kates bent van az anyád házában, akkor épp egy csapdába készülsz besétálni. – Ha még mindig a csapdát készíti elő, akkor én kapom el előbb. – Reed szemébe nézett. – Nála van Jeremy.

642

Egészen visszásnak tűnt, hogy az föl sem merül benne, hogy az anyja is a gyilkos keze között lehet. Mia egyedül a fiúra összpontosított. És Katesre. A kezdeti döbbenet után Reed figyelte, ahogy Mia viselkedése megváltozik, és a kiképzése meg a rutinja átveszi az irányítást. Higgadt volt, míg Reed szíve majd kiugrott a helyéről. – Reed – szólalt meg Mia csöndesen. Komolyan. – Hadd végezzem a munkámat. Nem vagy rendőr. Mondta azon az estén, amikor Reed Getts után akart menni. Igaza volt. És ebben a pillanatban tűzvizsgálónak sem érezte magát. Férfi volt, figyelte, ahogy a nő, aki fontos neki, belebújik a kevlárba, és fölszerelkezik, akárcsak Rambo. Reed Spinnelli felé fordult. – Te ezzel egyetértesz, Marc? – Én nem erre szavaztam volna elsőnek. De Kates tegnap este nem kapta be a csalit, szóval nincs jobb tervünk, mint hogy az előtt elkapjuk, hogy felkészült volna. Mia be van drótozva. Lesz erősítés mögötte. – Hadd menjek be vele! Spinnelli a fejét rázta, és Reed látta, hogy a férfi nagyon is érti, honnan fúj a szél. – Szó sem lehet róla. – Mia kapott kommandós kiképzést. Reed – dör-mögte mellette Murphy. – Hadd végezze a munkáját. Reed mély levegőt vett. – Ben hívott. Az iskolában két tűzfészek volt, szóval Kates elhasznált még két tojást, Mia. Lehet, hogy még van nála egy. – Számolok vele... Bocs a szójátékért. – Szórakozott mosolyt küldött Reed felé. – Ne értsd félre, Reed, de menj 643

arrább! Koncentrálnom kell, és nem tudok, ha itt vagy mellettem. Reed körbenézett az utcán, kereste a közműjeleket. Ezen a környéken van gáz. Lehet, hogy Mia egy tűzgolyóba sétál bele. Nem, nem fog. Mellette nem mehet be. Akkor lentről fogja támogatni. Spinnelli és a többiek mind beszélgetésbe mélyedtek. Jack épp Mia pulóverére tűzködte fel a drótokat, amelyeket előző nap Wheatonnal használtak. Senki sem figyelt rá. Elindult. – Hova-hova, főhadnagy? – A halk női hang a háta mögül érkezett. Reed kifújta a levegőt. – Carmichael. Még nem tett elég kárt? – Ma nem csináltam semmit. És nem is fogok. Még csak nem is láttam magát. Reed összeszűkült szemmel fordult meg. – Tessék? – Be akar menni – vállat vont. – Nem kell atomtudósnak lennem. De pár szónak örülnék, amikor kijön. Csak vigyázzon Mitchellre! Annak ellenére, hogy mit gondol, nagyon fölnézek rá. Azt hiszi magáról, hogy elpusztíthatatlan. – Tudom – folytatta az útját. Golyóálló, mondta Jack. Szerencsés, hitte Mia. Nagyon is halandó, tudta Reed. Átsurrant a hátsó udvarokon, mígnem eljutott Annabelle Mitchell házához. A fő gázcsap az alagsorban lesz. Pár lépcsőfok vezetett az udvar szintje alá. Leguggolt a lépcsőnél, készen, hogy betörjön. De az ajtó egyik panelja már ki volt ütve. Az ajtó nincs bezárva... Kates itt van. Reed óvatosan kinyitotta az ajtót, és becsusszant. Most már én is. 644

Mia a saját kulcsával nyitotta ki Annabelle bejárati ajtaját, a fegyvert a lába mellett lefelé tartva. Utoljára Bobby temetésének napján járt itt. Most Bobby nem jelentett semmit. Számára most az volt a legfontosabb, hogy Jeremyt sértetlenül kijuttassa, és leállítsa Katest. Kates már itt van. Abban a pillanatban megérezte, ahogy belépett az ajtón. Kísérteties csönd honolt a házban. Odaóvakodott a konyhaajtóhoz, és némán mély levegőt vett. Annabelle alig egylépésnyire a tűzhelytől egy széken ült. A keze és lába spárgával összekötözve. A szája betömve. Csak fehérnemű volt rajta, és erősen reszketett. A teste fénylett, a vál-lától a csípőjéig szilárd égésgyorsító borította, amit Kates mostanra már hatszor használt. A tűzhelyet már elhúzta a faltól, egyértelművé téve a szándékát. Az anyja Mia szemébe nézett, rémülten és... dühös megvetéssel, amit Mia olyan jól ismert. Az anyja mindig őket hibáztatta Bobby erőszakos viselkedéséért. Mia úgy vélte, most az egyszer igaza van az anyjának. Kates itt van, ő veszélyben, és miattam. Még nem töltötte be a helyiséget a gáz. Vagy Kates még mindig készülődik, vagy várja, hogy működésbe lépjen a csapdája. Mia tekintete végigszántott a konyhán, azon gondolkodott, hol lehet Jeremy. Az anyja szeme követte az övét, majd összeszűkült, amikor Mia bekúszott a konyhába, és kinyitogatta a mosogató alatti szekrényeket. Egyedül ez volt elég tágas hely, ahova egy kisfiú beférhetne. De a szekrények üresek voltak. – Segíts! – Igazából csak tompa nyöszörgés hallátszott a rongy mögül, de Annabelle tekintete egyértelművé tette a jelentést. 645

Mia az egyik ujját a szája elé tette. Aztán kivette a pulton lévő tartóból az egyik kést, és készült levágni az anyja kötelékeit. Ha eggyel kevesebb túsz van, akkor könnyebben összpontosíthat Jeremyre. Egy lépést tett a szék felé, amikor egy hang megállásra kényszerítette. – Tegye le a kést, nyomozó! Habár gondolatban pontosan erre a látványra készült fel, Mia szíve elszorult. Jeremy állt remegve Kates előtt, a férfi egyik kesztyűs keze a vörösesszőke haját markolta, a másik pedig egy hosszú, fényes pengét tartott a nyakához. Jeremy szeplői kiváltak krétafehér arcából. A szeme tele rettegéssel és... kétségbeesett bizalommal. – Már látta, mi mindenre képes a késem, nyomozó – mondta Kates negédesen. – És a fiú is. Ugye, Jeremy? – Mia figyelte, ahogy a férfi ujjai rászorulnak Jeremy hajára, figyelte, ahogy a gyerek kis álla megfeszül, ahogy igyekszik úrrá lenni a félelmén. – Tegye le a kést! Mia letette a kést, a nyelével kifelé, hogy könnyen felkaphassa, ha alkalom adódik rá. – És a fegyvert is. – Lábujjhegyre rántott a Jere-myt. – Most azonnal! Rúgja ide! Mia engedelmeskedett, és a fegyver végigcsúszott a konyhapadlón. – Mia! – Spinnelli hangja szólalt meg a kis fülhallgatóban, amiről Mia remélte, hogy Kates nem sejti meg, hogy a fülében van. A drótoknak hála Spinnelli és a többiek láthatták, mi folyik odabent. A fülhallgató kötötte össze a furgonban lévő irányító központtal. – Csald be a nappaliba! Az elülső ablakon át pontosan tud célozni az orvlövész. A fiú kicsi. Magasra célzunk. Kifelé! 646

Katesnek elég megmozdítania a csuklóját, és Jeremy halott. Az orvlövész nem lőhet addig, míg Jeremy nincs szabadon engedve. Előbb rá kell vennie, hogy engedje el Jeremyt. – Ne bántsa a fiút! – Nem könyörgött, nem parancsolt. – Semmi rosszat nem tett magának. Kates fölnevetett. – Dehogyisnem, mind tudjuk, ugye, Jeremy? Elmondta maguknak, hogy ott voltam. Odavezette magukat a holmijaimhoz. – Nem, nem ő volt. Mi találtuk meg a házat. Jeremy semmit sem mondott. – Lehetetlen. – Ez az igazság. Megtaláltuk a kocsit, amelyet ellopott azon az éjjelen, amikor megölte Brooke Adlert. Utólag beépített GPS volt benne, amit nem vett észre. A férfi szeme megvillant. Dühös lett magára. Ez jó. – És? – Maga szereti az állatokat. Kiengedte a macskát meg a kutyát, mielőtt felgyújtotta a házat. A férfi előretolta az állát. – Megismétlem a kérdést. És? – És hozzájutott a kuráréhoz. Megnéztük az állatorvosi rendelőket és állatkereskedéseket, és ellenőriztük az alkalmazottakat másfél kilométeres körzetben, ahol a kocsit találtuk. És megtaláltuk Mrs. Lukowitchot. A férfi ajka keskeny vonallá vált. – És ő megmondta. Bárcsak magam öltem volna meg azt a kurvát. – Ellenkezőleg, ő hazudott. De nem elég ügyesen, és ettől gyanút fogtunk. A régi, jól bevált módon találtuk meg a 647

rejtekhelyét, Kates. Jó kis nyomozómunka és egy házkutatási végzés kellett csak hozzá. Jeremy semmit sem mondott. Engedje el. – Kates úgy állt ott, mint egy darab kő. – Csak hétéves. Ártatlan – kockáztatott és fohászkodott. – Ahogy Shane is a nagynénje férje előtt. A férfi keze ráfeszült a kés nyelére. – Ne ejtse ki a nevét! – Kates fölszegte az állát, a szeme összeszűkült. – Nem emlékszem, hogy láttam volna ilyen pulóvert a szekrényében. Csak azokra a feszes pulóverekre, amelyekben a mellét mutogatja, mert egy ribanc. Mellény van magán. Vegye le a pulóvert, nyomozó! Most azonnal! – Mia, le ne vedd a mellényt! – utasította Spinnelli idegesen, de Kates följebb emelte a kést, egészen Jeremy álla alá, és megvágta, épp elég mélyen ahhoz, hogy a vér kiserkedjen. Aztán a kés visszatért a gyerek torkára. – Vegye le a pulóvert, különben a fiú a szeme láttára meghal. – Mia! – Spinnelli hangjában pánik csengett. – Ne! Könnyek gyűltek Jeremy szemébe. De nem ingott meg. Egy árva hangot nem adott ki. Kates szemöldöke megemelkedett. – Thompson fejét majdnem teljesen levágtam. Jeremy sokkal... kisebb. Azt akarja, hogy ez is a lelkén száradjon, Mitchell? – Hátrarántotta Jeremy fejét, és Miában kétség sem maradt afelől, hogy beváltja a fenyegetését, amikor látta a férfi szemében a kegyetlen elszántságot. – Rendben. – Mia! – kiáltotta Spinnelli. Mia gondolatban kikapcsolta a főnöke hangját. A kamera a pulóver szálai közé volt rejtve a bal válla alatt. Ha össze tudja úgy hajtani a pulóvert a pulton, hogy a kamera kifelé nézzen, Spinnelli még mindig jól láthatná 648

őket. Óvatosan áthúzta a fején a pulóvert, és letette a pultra. És magában fohászkodott. Kates ajka mosolyra húzódott. – Most pedig a mellényt is. – Bassza meg, Mia! Le ne vedd azt a mellényt! Ez parancs! Mia biztos kézzel tépte föl a tépőzárat. – Megvédte Shane-t, Andrew. Feláldozta magát Tyler Youngnak, hogy az öccse biztonságban legyen. – Lassan vette le magáról a kevlármellényt, egyszerre csak egy tépőzárat nyitva fel, abban a reményben, hogy áttörést ér el, mielőtt teljesen kiszolgáltatja magát a férfi kényénekkedvének. – Mondtam már, hogy ne ejtse ki a nevét! – A férfi váratlanul kiegyenesedett, és Jeremy levegőért kapkodott, ahogy hirtelen lábujjhegyre emelkedett. Mia legszívesebben könyörgött volna, de továbbra is higgadt hangon beszélt. – Sajnálom. Tudom, hogy fájt, hogy elveszítette. Tudom, hogy egész héten ezt a fájdalmat fizette vissza. – Az ujja megállt az utolsó tépőzárcsíkon. Kates végig a szemét nézte. Mia mindjárt végez. – De azt is tudom, hogy az egész akkor kezdődött, amikor Jeff és Manny bántotta Thadet. Harag villant Kates szemében. – Lószart sem tud. – A fogát csikorgatta. – Vegye le azt a rohadt mellényt! Most, még mielőtt a gyerek vére patakokban fog folyni. Basszus. Mia meghúzta az utolsó tépőzárat. A mellény most már csak lazán lógott rajta.

649

– Sokkal többet tudok, mint amit feltételez, Andrew. Tudom, hogy milyen elfogadni az efféle áldozatot, mint amit maga vállalt az öccséért. A húgom ugyanezt tette meg értem. – Hazudik. – Nem, nem hazudok. Az apám molesztálta a húgomat, és ő azért nem szegült ellen, hogy nekem normális életem legyen. Nap nap után ezzel a bűntudattal élek, hogy én nem védtem meg őt. Szóval sokkal jobban értem, mint gondolná, Andrew. Maga nem akarja bántani ezt a gyereket. Velem van dolga. Egész végig olyanokat büntetett, akik bántották magát. – Kivéve a tévedéseket, de ezzel nem fogja elterelni a pasas figyelmét. – Eddig sosem bántott gyereket. Ne kezdje most el. A férfi csak állt ott, bizonytalanul. Mia, érezve a győzelmet, tovább folytatta. – Magának velem van dolga, Andrew – ismételte. – Én vagyok, aki rájött, mi az igazi neve, én találtam meg. Én vagyok, aki elvette a holmijait. Én vagyok, aki megpróbálja megállítani. Nem a fiú. Engedje el! Itt vagyok én helyette. Reed az alagsorba vezető lépcső tetején, az ajtó túloldalán hallgatódzott. A szíve elszorult, annak ellenére, hogy pontosan ezt várta Miától attól kezdve, hogy elhangzott a „tegye le a kést, nyomozó!". A keze már a kilincsen volt, készen arra, hogy Mia segítségére siessen, amikor Kates megfenyegette a fiút a késével. Reed ott állt, kezében fegyver, és a megfelelő pillanatot várta. Mia rá fogja venni Katest, hogy engedje el a gyereket, ebben Reed nem kételkedett. Arra, hogy milyen áron, Reed gondolni sem akart. Kates hosszú ideig némán állt, majd megszólalt. – Mindkettőjüket megölhetném.

650

Mia lépésről lépésre átgondolta, mit tudott meg Katesről a hét folyamán. – Megölhetne. De szerintem nem fogja megtenni. – A férfi tíz éven át mélyen magába temette, hogy ő ölte meg a saját öccsét. Sokkal könnyebben elfogadja azt, amit kellemesebbnek talál, mint az igazságot. – Megkímélte Joe Doughertyt a fájdalmas haláltól. Az állatokat is megkímélte. Azokat büntette meg, akik megérdemelték a haragját. Penny Hill és Tyler Young megérdemelte a haragját, Andrew, de Jeremy nem. – Másik irányt választott. – Ha megöli ezt a gyereket, küzdeni fogok, és én fogom megölni magát. A héten a maga által megölt nők közül egyik sem kapta meg azt a kiképzést, amit én. Olvasta a cikket az újságban. Ma egy hete, hogy leszedtem egy magánál kétszer nagyobb pasast. Lehet, hogy megöl, de maga sem fog innen élve kisétálni. Erre megesküszöm. Engedje el, és nem szállók szembe magával. – Nem hiszek magának. Ez egy csel. – Nem az. Hanem ígéret. – Egyik szemöldökét megemelte. – Vegye úgy, hogy így törlesztem az adósságomat a húgomnak. Ezt biztosan megérti. Örökkévalóságnak tűnt, ahogy a férfi ott állt, és gondolkodott. – Vegye le teljesen a mellényt, és elengedem a gyereket. Mia lehámozta magáról a mellényt, végighúzta a karján. Reszketett, mert csak egy vékony póló takarta a felsőtestét. – Megtettem a részem. Most maga jön. A férfi egy mozdulattal elhúzta a kést Jeremy nyakától, és előkapott egy 38-as revolvert hátulról az öve mögül. Mia a szemét a fegyverről Jeremyre kapta, aki ott állt remegve.

651

– Menj, Jeremy! – sürgette. – Most! – Jeremy kétségbeesett tekintettel nézett rá, és Mia szíve majdnem megszakadt. – Menj, kicsim! Minden rendben lesz. Megígérem. Kates nagyot taszított a fiún. – Azt mondta, menj! Jeremy kirohant. A bejárati ajtó kinyílt, majd becsapódott. – Nálunk van a fiú, Mia – hallotta Spinnelli hangját a fülében. – Vidd az ablakhoz! Mia az anyjára pillantott, aki még mindig oda volt kötözve a székhez a tűzhely előtt. – Őt is engedje el. Kates elmosolyodott. – Ő nem volt az alku része. Különben is, tiszteletlen. – Nem ölhet meg egy nőt csak azért, mert tiszteleten – csattant fel Mia. – Az isten szerelmére! – Ezek szerint még nem találta meg a szállodás Tania Sladermant. Az anyja marad. Ha be akar csapni, az anyja meghal. Ha bármi rosszul sül el, ő segít kijutnom innen. – A nappaliba, Mia! – sziszegte Spinnelli. – Most! Mia elindult Kates felé, hátha az ablak felé tudja vezetni. – Akkor kezdjük. Kates meglendítette a fegyverét. – Üljön le! Az én elképzelésem szerint fogjuk csinálni. Bilincselje meg magát! Mindkét csuklóján. Ez nem teheti, gondolta Reed. Nem fogja megtenni. A fiú biztonságban van. Mia tenni fog valamit. Résnyire nyitotta az ajtót. Egy kis kamrába nyílt. Onnan a nyitott ajtón át be lehetett látni a konyhába. Odakúszott az ajtóhoz, és kilesett. Annabelle Mitchell háttal ült a tűzhelynek, 652

megkötözve, betömött szájjal. Kates a szék és a tűzhely között állt, jobb kezében franciakulcs, bal kezében egy kés, amelyet Annabelle torkának nyomott. A nő szeme elkerekedett, amikor meglátta őt, de Reed megrázta a fejét. Aztán az ő szeme is elkerekedett, amikor meglátta a 38-ast a tűzhely tetején. Valamikor menet közben Kates feljebb lépett a 22-esről, amit Donna Dougherty éjjeliszekrényéből hozott el. Reed odább hajolt, hogy Miát lássa. A nő egy széken ült széttárt lábbal, előrehajolva. – Csak egy dolgot nem értek, Kates. – Keze a térde között volt, és a bilinccsel babrált. Húzta az időt. Ügyes vagy. A tartalék fegyvere a bakancsában volt. Ezt tudta jól. Reed már többször is levette róla. Mia a megfelelő alkalmat várja, hogy előkaphassa. – Csak egyet? – kérdezte Kates gúnyosan. – Siessen azzal a bilinccsel! – tette hozzá türelmetlenül. – Különben az öregasszonynak annyi. – Igyekszem – vágott vissza Mia. – Remeg a kezem, rendben? – Mély levegőt vett. – De igen. – válaszolt. – Csak egy kérdésem van. A kanócok. Miért olyan rövidek? Két elméletem van. – Fölnézett, komor gúnnyal a szemében. – A rendőrségi agyturkász szerint a kés a farok meghosszabbítása. Elgondolkodtam, hogy a rövid kanóc is az-e. Mia direkt provokálja. Megpróbálja arra rávenni, hogy inkább őt támadja meg a késsel. És noha Reed látta Mia stratégiájának a logikáját, a szíve elszorult a rettegéstől. A fegyverrel Kates mellkasára célzott. Abban a pillanatban, hogy elveszi a kést Annabelle torkáról, meghal. Kates arca égővörös lett. – Rohadt kurva! Tudtam, hogy hazudni fog. Dögöljön meg! 653

– Vagy – folytatta Mia higgadtan – a másik elméletem az, hogy a rövid kanóc igazából arra szolgál, hogy leszámoljon azzal a személlyel, aki valójában megölte az öccsét. Magával. – Fogja be! – sziszegte Kates. De a szeme vadul villogott. Mia közel jár, Reed tudta. – Maga ölte meg az öccsét, Andrew – mondta Mia. – Valahányszor tüzet gyújt, egy kis része azt várja, hogy magát is elpusztítja. Mert maga a bűnös. Maga ölte meg Shane-t. – Lószart sem tud, és meg fog halni. – Kates le sem vette a szemét Miáról, és leverte a gázszelepet a csőről. De rendes sziszegés helyett csak hörgés következett, és utána mély csend. Számold ezt, seggfej, gondolta Reed elégedetten. Kates meglepetten kapta a szemét a cső felé, és Mia abban a pillanatban felállt, kezében a tartalék fegyverével. De még mielőtt Reed a száját kinyithatta volna, hogy figyelmeztesse, Kates rácsapott a franciakulccsal Mia fejére. Mia összerogyott, és Kates elkapta a revolvert. Reed meghúzta a ravaszt, és lövés dördült a némaságban. Kates kése a földre esett, és a következő pillanatban Kates is. Reed odarohant, remegő kezében a rádióját tartva, és az ujjai esetlenül keresték a gombokat. Kirúgta Kates kezéből a fegyvert. – Kates a földön. Mitchell anyja megsebesült. Vér folyt Annabelle nyakából, de nem erősen. Rosszabb is lehetett volna. Reed felkapott egy frottírtörülközőt a pultról, és odanyomta Annabelle torkához. – Mia! – Odafordult, hogy megnézze, és... a keze megdermedt. – A rohadt életbe, Reed, mi a fene folyik odabent? – recsegett Spinnelli dühös hangja a rádióban. 654

De Reed nem válaszolt. Nem tudott válaszolni. Mia a földön hevert összegörnyedve, a fehér pólóját már átitatta a vér. Reed valahogy oda tudott menni hozzá térden kúszva. A keze remegett. – Mia! Mia! – Feljebb húzta Mia pólóját, és vadul doboló szíve hirtelen megállt. – Szent isten! – Egy hatalmas lyuk tátongott Mia oldalán, és ömlött belőle a vér. Mia nagy nehezen kinyitotta a szemét, amelyet elhomályosított a fájdalom. – Reed. Leszedted? Reed levette a kabátot, és letépte magáról az inget. Meg kell állítani a vérzést. Mia elvérzik, mielőtt be tudnák szállítani a kórházba. – Leszedtem, szívem. Ne mozogj! Már úton van a segítség. – Jó – válaszolta Mia, és reszkető nyögés rázta meg a mellkasát. – Fáj. Reed remegő kézzel nyomta az inget a tátongó sebre. – Tudom, szívem. Mia nagy nehezen levegőt vett. – Hagynod kellett volna, hogy megtartsam a dögcédulákat, Solliday. A bejárati ajtó kinyílt, és a rohammentők siettek be, utánuk egyenruhások Marc Spinnelli és Murphy vezetésével. Murphy elhúzta Reedet az útból, ahogy a mentők a hordágyra emelték Miát. – A vérnyomása rohamosan esik. Induljunk! Reed dermedten figyelte, ahogy kiviszik Miát az ajtón, és beemelik a ház előtt várakozó mentőautóba.

655

Egy másik csapat Annabelle Mitchellt vitte ki a lánya után. Még élt, de elvesztette az eszméletét. Spinnelli letérdelt Kates mellé, az ujját a nyakára nyomta. – Meghalt. – Spinnelli lassan állt fel, az arca sápadt volt bozontos, ősz bajsza alatt. – Egy lövés a mellkasába, egy a vállába. Két eltérő fegyverből. Ki adta le a második lövést? – Én. Mia lőtte vállon. – Reed érezte, hogy kezd kimenni alóla a lába. – Kést szegezett Annabelle-re, aztán fegyvert fogott Miára. Amikor rávágott a franciakulccsal Miára, ő rálőtt, de mellé ment. Az enyém nem. – Lehajolt, és fölvette a kabátját. – Most pedig megyek a kórházba. Spinnelli bizonytalanul bólintott. – Murphy, kövesd a mentőautót a kórházba! Vidd magaddal Sollidayt is! Én itt végzek, és majd ott találkozunk. December 4-e, hétfő, 11.05 – Apu... Reed erőt vett magán, és kinyitotta a szemét. Beth állt tétován a műtő előtti váró végében, a kezében az apja egyik inge, az arcán szorongás. Reed nagy nehezen fölállt, noha émelygett és a térde még mindig gyenge volt. – Jól vagyok, Beth. A lánya nagyot nyelt, majd belevetette magát Reed karjába. – Tudom. Tudom – remegett. – Hallottam, mi történt Miával, és arra gondoltam, te is lehettél volna. Reed megcsókolta Beth haját. – De nem én voltam. – Es Miának sem kellett volna lennie. Az első adandó alkalommal le kellett volna lőnöm azt a rohadékot. De akkor kockára tette volna Annabelle életét is. 656

Annabelle különös mód hiányzott minden fájdalmas titokból, melyet Mia megosztott vele. De Reed nem érzékelte, hogy Mia utálta volna az anyját. Egyszerűen semmit sem érzett iránta. I – Hogy van? – kérdezte Lauren az ajtóból. – Még a műtőben van. Várunk. – Körbenézett a zsúfolásig megtelt váróban. Húsz rémült és nyúzott arc, szinte mind Mia miatt. – Mind várunk. Beth megmerevedett. – Füstszagod van. Azt hittem, nem volt tűz. – Cigaretta. – Beth szeme elkerekedett, ami halvány mosolyt csalt Reed arcára. – Nem én voltam. – Murphy egy egész dobozzal elszívott úton a kórház felé, árván hagyva a répacsíkjait. Reed nem tudta hibáztatni. – Köszönöm az inget. – Belebújt, és egy szót sem szólt, amikor Beth közbelépett, hogy begombolja. Reed képtelen lett volna rá. Egy orvos jött be, az arca óvatosan kifejezéstelen volt, és Reed szíve egy ütemet kihagyott. Mia meghalt. Beth megszorította a kezét is, Mia barátnője, Dana, sápadtan állt föl. Remegve. A férje, Ethan is fölemelkedett, és a feleségét támogatta. – Mitchell nyomozó családjával szeretnék beszélni. – A testvére vagyok – mondta Dana, és Reedre mutatott. – Ő pedig a vőlegénye. Az orvos fáradtan bólintott. – Akkor jöjjenek velem. Ügyet sem vetve a döbbent arcokra, Reed bement az orvos és a Buchanan házaspár után egy kisebb helyiségbe. Az orvos a székekre mutatott, majd becsukta az ajtót. – Mitchell nyomozó él.

657

– Ó, istenem! – Dana a férje karjába fúrta magát. Buchanan leültette a feleségét, odaállt mögé, és a kezét a vállára tette. – De? – kérdezte Reed. Ő még mindig állt. Ennyivel tartozott Miának. – A lövedék súlyos károkat okozott. Több belső sérülés is keletkezett, de a legsúlyosabb az, ami a jobb veséjét érte. El kellett távolítanunk. Reed most már leült. Danára nézett, a nő szeme elkerekedett, egészen hatalmasnak látszott sápadt arcában, és azonnal tudta, hogy Mia barátnője tudja, mi a valódi jelentősége az orvos szavainak. De Ethan Buchanan nem tudta. – És? Van másik. Elég egy is, nem? – Neki eleve csak egy volt – mondta Reed tompán. Legszívesebben a falhoz vágott volna valamit. De uralkodott önmagán. – Nos... – folytatta. – Most mi lesz? – Ez még nem minden. Nagyon sok vért veszített, és még mindig nem stabil az állapota. Holnap többet tudunk. De ha túléli, át kell gondolnia a lehetőségeket. – Dialízis vagy átültetés – mondta Reed. – Teszteljenek le! Odaadom az egyik vesémet. Az orvos kedvesen nézett rá. – Családon belül nagyobb az esélye az egyezésnek. Dana feszengve mozdult meg. – Teszteljenek le engem, de... mi örökbe fogadott testvérek vagyunk. – És a feleségem állapotos – tette hozzá Buchanan. Az orvos kifújta a levegőt. – Értem. – Van egy anyja és egy vér szerinti húga – mondta Dana. Most az orvos kezdett el feszengeni. 658

– Az anyja visszautasította, hogy leteszteljék. Reed eltátotta a száját. – Mit mondott? – Nagyon sajnálom. Mrs. Mitchell tudatánál van, és visszautasította. Dana azonban szomorúan nézett föl, és látszott, hogy ez nem lepte meg. – A húga Kelsey, és a Hart Női Fegyházban van. – Már nem. Áthelyezték. Spinnelli tudja, hova. – Reed belenézett Dana szemébe. – És ott van Olivia. Dana lassan bólintott. – Először nézzük meg Kelsey-t... Mia elmesélte, hogy mi történt közte és Olivia között. Lehet, hogy nem lesz vevő az ötletre. – Nem muszáj most dönteni – jegyezte meg az orvos. – A dialízis is elég lehet. – De akkor nem lehet többet rendőr – mondta Reed komoran. Az orvos a fejét rázta. – Gyilkossági nyomozó nem is. De irodai munkát még végezhet. Reed nagyot nyelt. Csak ez vagyok, mondta Mia. – Szerintem előbb halna meg. Az orvos megpaskolta Reed vállát. – Egyelőre ne tegyenek semmi visszavonhatatlant. Az orvos távozott, és Reed a homlokához nyomta az ujjait. – Bárcsak az első adandó alkalommal lelőttem volna azt a rohadékot. Megpróbáltam megmenteni Mia anyját, a rohadt életbe!

659

– És még arra sem hajlandó, hogy leteszteljék – dörmögte Ethan. – Megkeseredett asszony – mondta Dana halkan. – De Mia nem akarta volna, hogy bármit is másképp tégy, Reed. Kapcsolatba lépek Kelsey-vel. Biztosan vállalná a donorságot. Imádja Miát. – Reszketve vett mély levegőt. – Ne haragudj a vőlegény-dolog miatt. Arra gondoltam, hogy biztosan látni akarod Miát, és másképp nem engedték volna. – Az ajka mosolyra húzódott, de a szeme elgyötört maradt. – A filmekben be szokott jönni. Reed fáradtan, szomorúan nevetett föl. – Gratulálok a kisbabához. Mia mondta. – Amikor előző éjjel lesben álltak, és várták, hogy Kates megjelenjen. Dana szeme ekkor megtelt könnyel. – Rendbe kell jönnie. Ő lesz a keresztanya. – Ezt is mondta. Alig várja. Dana pislogott, hogy legördüljenek a könnyei. – A hormonok – suttogta. – Haza kell szaladnom egy kicsit, hogy megbeszéljek pár dolgot azzal az asszonnyal, aki a gyerekekre jött vigyázni. Majd később visszajövök, amikor Mia fölébredt. Ne hagyjátok, hogy bárki is beszéljen neki erről, míg vissza nem értem, rendben? Reed legszívesebben maga is elsírta volna magát, de bólintott. – Rendben. Egyelőre csak annyit mondunk a többieknek, hogy kihozták a műtőből. És várunk. Dana megrázta a kezét, ahogy azon a napon is, amikor először találkoztak. – És imádkozunk.

660

December 5-e, kedd, 7.25 – Hogy van? – kérdezte Dana suttogva. Reed már állt volna fel, de a nő visszanyomta a székbe, amely Mia ágya mellett állt az intenzív osztályon. Olyan volt, mintha legalább száz cső lógott volna ki belőle, és az arca olyan fehér volt, mint a lepedője. – Semmi változás. – Egyszer sem moccant meg, amióta kitolták az őrzőből. – Az orvos szerint egyrészt az lehet az oka annak, hogy nem ébred föl, hogy kimerítette az utóbbi hét, áradásul túl korán tért vissza dolgozni a legutóbbi sérülése után. Dana szeretettel simította ki a hajat Mia homlokából. – A mi lányunknak kemény a feje. Hiába beszélünk neki. A lövedék nagy valószínűséggel lepattant volna arról az istenverte kemény fejedről., mondta Jack. Néha azt kívánom, bárcsak ne lennél ilyen mázlista. Kezded azt hinni, hogy tényleg golyóálló vagy. De nem vagy. És nem is volt az. – Legutoljára azt mondta, hogy hagynom kellett volna neki, hogy megtartsa a dögcéduláit. Nem vagyok babonás, de megfordult bennem, hogy talán igaza volt. – Figyelmeztess majd, hogy üsselek meg! – mondta Dana szelíden. – A dögcéduláknak menniük kellett, és hálás vagyok neked, hogy meggyőzted erről. Reed, Mia rendőr. Mindennap veszélyes helyzeteket vállal. A babonának ehhez semmi köze. Pihentél te egyáltalán? – Egy kicsit. – Dana szeme derűs volt. Megnyugtató. – Az anyja miért nem engedi, hogy teszteljék? – Annabelle mindig mindenért a lányait hibáztatta. Ha fiai lettek volna, akkor más lett volna az élet, gondolta. Ha fiúk 661

lettek volna, Bobby Mitchell talált volna más okot arra, hogy bántsa őket. Ő ilyen volt. Kelsey és Mia fizette meg az árát. – Szereti az anyját? Dana megvonta a vállát. – Szerintem úgy érzi, muszáj. Próbálsz értelmet keresni egy értelmetlen dologban. Hogyha mindennek ellenére szereti az anyját, akkor valamiképp igazolhatóbb lenne, amit tettél. De nem így működik. – Úgy beszélsz, mint egy pszichológus – dünnyögte Reed, mire Dana halkan fölnevetett. – Aludj egy kicsit, Reed! Majd én itt maradok vele, és fölhívlak, amint fölébred. Megígérem. – Dana megvárta, míg Reed feltápászkodik, majd átnyújtott neki egy könyvesbolti tasakot. – A nappalinkban találtam. Vasárnap egy könyvet hozott Jeremy-nek, és ezt ott felejtette. Neked szánta. – A szája széle megemelkedett. – Nem ilyeneket szokott olvasni, ezért belekukkantottam. Mindenképp olvasd el, amit beleírt. Reed csak akkor vette elő a tasakot, amikor visszaért a szállodai szobájába, és egyedül volt... most először szombat este óta, döbbent rá. Amikor otthon ült a nappaliban, és rájött, hogy Mia boldoggá teszi. Mia föl fog ébredni. Muszáj. Másban képtelen volt hinni. Kihúzta a könyvet a tasakból, és összevonta a szemöldökét. Verseskötet volt. Kemény, szarkasztikus versek egy Bukowski3 nevű pasastól. A címe: Love is a Dog from Hell4. Mély levegőt vett, és kinyitotta Mia bejegyzésénél. Mint minden más, Mia kézírása is nyitott volt, lendületes és rendezetlen.

3 4

Charles Bukowski (1920-1994) amerikai író, költő A szerelem a pokol kutyája

662

Ez nem a szívem. Inkább a nyűgöm. De az én saját szavaim kuszák, és ez a pasas elmondja, amit én is érzek. Lehet, hogy mégis szeretem a költészetet. Nem a szíve? Lehunyta a szemét, és visszaemlékezett. Arra az estére, amikor Mia meglátta a nyakában a gyűrűt. Reed előtte Christine verseskönyvét olvasta. Amikor fölébredt, a könyv az éjjeli-szekrényen volt. Mia biztosan elolvasta Christine beírását. Most Christine lírai szépséggel teli könyvecskéje megsemmisült, és Reed a kezében egy új könyvet tartott, tele vad, szenvedélyes, néha dühös szavakkal. De az érzés mélyen meghatotta, és leült olvasni a könyvet, amelyet Mia választott, és végre hagyta, hogy a napokon át visszatartott könnyek szabadon folyjanak. Mia rendbe jön. Túl keményfejű ahhoz, hogy más legyen a vége. És én is az vagyok.

663

Huszonötödik fejezet December 11-e, 15.55

Egy nővér dugta be a fejét a kórterem ajtaján. – Látogatója van, nyomozó. Mia legszívesebben felnyögött volna. Fájt a feje. Amióta külön szobába vitték, a látogatói egymásnak adták a kilincset. Megkérhette volna az ápolónőt, hogy ne engedje be őket, de minden egyes személyt szeretett. És viszont. A fejfájás igazán csekély ár ezért. – Persze, küldje csak be! – Jeremy kukucskált be, és Mia elmosolyodott. – Szervusz, kis barátom. – Csókolom. – A kisfiú odaóvakodott az ágyhoz. – Jobban tetszik kinézni. – Jobban is érzem magam. – Mia megpaskolta a matracot. – Milyen volt a suli? – Jeremy óvatosan fölmászott Mia mellé. – Ma hibázott a tanító néni. – Tényleg? Meséld el! Jeremy mindent elmesélt arról, hogy a tanítónő rosszul ejtette ki egy babiloni király nevét, akiről Mia még sosem hallott. Mindent nagy komolyan ecsetelt, de Mia már tudta,

664

hogy a kisfiú ilyen. Ahogy hallgatta a beszámolót, elillant a fejfájása, és nem gondolt arra, hogy milyen súlyos állapotban van a teste, és hogy mi lesz a munkájával. A kisfiú biztonságban volt. Mia valami fontosat tett. Most már azt szerette volna, ha Jeremy nem csupán biztonságban van. A kisfiú néha-néha elmosolyodott, sőt az elmúlt héten már egyszer el is nevette magát. Úgy látszott, jól érzi magát Danáéknál, de valahogy ez nem volt elég. Mia azt szerette volna, ha Jeremy boldog, nem csak elégedett. A kisfiú befejezte a mesélést, majd hosszan, némán fürkészte Mia arcát, és megszólalt. – Azon a napon a Mia néni is hibázott – összevonta a szemöldökét. – Pontosabban hazudott. Azt nem határozta meg közelebbről, hogy melyik nap. – Tényleg? A kisfiú bólintott. – Azt tetszett mondani Katesnek, hogy egy szót sem szóltam róla. Ez hazugság volt. – Hm. – Ezek szerint a tanító néniről szóló történet csak okos bevezetés volt. – Azt hiszem, csakugyan. Jobb lett volna, ha az igazat mondom? Jeremy megrázta a fejét. – Nem. – Az ajkát harapdálta. – Anyu is hazudott. – Úgy érted, amikor azt mondta, hogy nem látta Katest? Téged akart megvédeni. – Mia néni is. – Hirtelen kihúzta magát. – Szeretnék Mia nénivel lakni.

665

Mia nagyot pislogott. Felnyitotta a száját. Ellenérvek jutottak eszébe, de egyik sem hagyta el az ajkát. Csak egyetlen választ adhatott ennek a gyereknek, aki annyi mindent átélt. – Rendben. – És talál megoldást rá, még akkor is, ha egetföldet meg kell mozgatnia. – De figyelmeztetlek, borzalmas szakács vagyok. – Nem baj. – Jeremy odakucorodott mellé, és kezébe vette a távirányítót. – Sok főzős műsort néztem. Nem tűnik olyan nehéznek. Szerintem tudok főzni magunknak. Mia elnevette magát, és megpuszilta a kisfiú vörösesszőke üstökét. – Remek. December 11-e, hétfő, 17.15 Dana megérkezett Jeremy ért, és Mia ismét egyedül maradt. Sok mindent át kellett gondolnia. Kapott egy macskát, egy udvarlót és egy gyerkőcöt. Elvesztette a veséjét és a munkáját, mindössze két hét leforgása alatt. Kates meghalt, Reed ölte meg. Jeremy él. És Mia anyja is. Szinte mindent feláldozott volna azért, hogy megmentse Jeremyt, de azzal, hogy megmentette az anyját, feláldozta a munkáját, és ez túl nagy árnak tűnt a szemében. Meg kellett volna ölnöm Katest, amikor alkalom nyílt rá. Amikor a pasas az anyja torkához tartotta a kést, olyan volt, mintha csak egy idegen ült volna ott. Megmentette az anyját, és kockáztatta a saját életét. Habár még egy idegen is inkább odaadná a veséjét. Nem volt nehéz keserűen gondolni erre. Túlélem.

666

És gyakorlati oldalról nézve ez volt a fontos. De a pályafutásának vége, hacsak nem találnak donort. Kelsey nem adhat, sem Dana, sem Reed, sem Murphy, sem egyik barátja, akik minden kérés nélkül jelentkeztek a tesztelésre. Mint kiderült, még Carmichael is jelentkezett, de semmi. Olivia folyamatosan ott motoszkált a gondolataiban, de Mia úgy érezte, ilyesmit nem kérdezhet meg. Hiszen idegenek. Lehet, hogy egy szép napon barátok lesznek. Ha így alakul, akkor Mia valódi okok miatt akart a barátja lenni, nem pedig azért, mert egy vese reményében ápolta a kapcsolatukat. Ez olyan... pofátlanságnak tűnt. Szóval úgy nézett ki, a váltás elkerülhetetlen lesz a közeljövőben. De mi leszek? Érdekes kérdés volt, és nem kicsit ijesztő. De egyelőre nem kell ezen gondolkodnia. Most szabadságon van, ahogy Spinnelli megígérte. De nem az óceán partján, és a bőre nem lebarnulni fog, hanem épp ellenkezőleg. De túlélem. – Szia. – Reed lépett be, az egyik kezében újság, a másikban egy nagy műanyag zacskó. – Hogy érzed magad? – Fáj a fejem, de ettől eltekintve jól vagyok. Esküszöm, Solliday, ha abban a zacskóban egy doboz óvszert hoztál, akkor jobb, ha máris keresel egy másik nőt. Reed leült az ágy szélére, és gyöngéden megcsókolta Miát. – Sosem gondoltam volna, hogy hiányozni fog a csípős nyelved. – Átnyújtotta neki az újságot. – Gondoltam, látni szeretnéd. – A cikk címe: ZSAROLÁSSAL VÁDOLJÁK A HÍRADÓST. A cikket Carmichael jegyezte. Mia elmosolyodott. – Ez sokkal jobb, mint bármelyik fájdalomcsillapító, amit le szoktál nyomni a torkomon. – Átfutotta az oldalt, és 667

vigyorogva nézett fel. – Holly Wheaton egy cellából fog tudósítani. Sosem gondoltam volna, hogy a fenyegetés valósággá válik. – Tudod, elmondtad, hogy miért utált téged. De sosem mesélted el, te miért utálod őt. – Most már nem látom fontosnak. Emlékszel, meséltem, hogyan vesztem össze Guy-vel abban a puccos vendéglőben, és adtam vissza neki a gyűrűt? Nos, valaki fülest adott Wheatonnak, hogy ott vagyunk, és veszekszünk. Ő akkor már lecsúszott a főhírektől a társasági pletykarovatba, mert egy rendőr sem volt hajlandó közel engedni a bűntettek helyszínéhez. Mindegy, Wheaton odakint várt a vendéglő előtt a kamerával. Megkérdezett, hogy igaz-e, hogy Guy-vel szakítottunk. Még csak nem is vidám pletyka volt. Hanem egyenesen gonosz. – Mia felsóhajtott. – És Bobby így tudta meg, hogy az ingyen hokijegyének annyi. Gondoskodott róla, hogy tudjam, nem örül. Nem kellett volna, hogy érdekeljen. Azt hiszem, butaság volt emiatt megutálnom Wheatont. – elvigyorodott. – De azért örülök, hogy börtönben fog poshadni. Reed fölnevetett, és ismét megcsókolta. – Én is. – Odament a székhez. – Beth benevezett egy másik szavalóversenyre. Engem is meghívott. És téged is, ha idejében kiengednek. Mia elkomorodott. – Megkérted már, hogy adja elő neked a „casper"-t? Valami villant Reed sötét szemében, erős, mélyről feltörő érzés. – Igen. És utána elmondtam neki, hogy szeretem, éppúgy, ahogy kérted. – Beth tehetséges. 668

– Igen, az. Fogalmam sem volt róla, hogy így érzett. – Nagyot nyelt. – Hogy azt gondolta, elcserélném, hogy visszakapjam az anyját. Sosem akartam ilyen durván fájdalmat okozni Bethnek. – Szóval... mihez kezdesz ezután? Reed elmosolyodott. – Beszéltem az építési vállalkozóval a ház ügyében. Jóváhagytam a szerkezeti terveket, de a lakberendezést Bethre és Laurenre fogom hagyni. Te kapod a hálószobámat. Mia felvonta a szemöldökét. – Komolyan? – Nálunk fogsz lakni, ha kiengednek. Reed rá nem jellemző harciassággal mondta ezt. Mia továbbra is felvont szemöldökkel nézett rá. – Komolyan? – Igen. Legalábbis addig, míg felépülsz. Aztán mehetsz, ha akarsz. Van valami mondanivalód erről, Mitchell? Reed ideges volt. Ez olyan édes. – Rendben. De csak megkapom, vagy be is rendezhetem? Reed ellazult. – Nem akarok csíkokat és kockákat. Bethnek jó szeme van. Amúgy te rendezheted be. – Rendben. – Összefűzték az ujjaikat. – Jeremy eljött ma hozzám látogatóba. – És tévét néztetek – mondta Reed szárazon. Mia kuncogott. – A sajt történetét vagy mit. – Aztán felsóhajtott. – Reed, folyamatosan foglalkoztat valami. – Lenézett a kezére. – Nem akarom, hogy Jeremy nevelőszülőknél nőjön fel, még akkor sem, ha olyan jó helyre kerülne, mint Danáék. 669

– Örökbe akarod fogadni. – Igen. Megkérdezte, hogy velem lakhat-e, amikor kiengednek. Igent mondtam, és bármit megteszek, amit csak kell, hogy ezt az ígéretet megtartsam. Szerettem volna, hogy tudd. – Van egy szabad hálószobánk. Megkaphatja. De nem lehet saját tévéje. Ez a srác már így is épp elég sokat tévézik. Reed számára ilyen apróság volt befogadni egy gyereket. Miát teljesen lenyűgözte a férfi nagylelkűsége és az a könnyedség, ahogy így elkötelezte magát. – De egy gyerekről beszélünk, Reed. Egy másik emberről. Nem akarom, hogy félvállról vedd ezt a döntést. Reed szeme elsötétedett. – Miért, te úgy vetted? – Nem. – Én sem – mély levegőt vett. – Engem is foglalkoztatott valami. Emlékszel arra, amikor azt kérdeztem tőled, hogy hiszel-e a lelki társak létezésében? Mia szíve hevesebben kezdett verni. – Igen. – Azt mondtad, talán egyes emberek esetében igen. – És te azt mondtad, hogy egy embernek csak egy lehet. – Nem, nem ezt mondtam. – Rendben. Akkor azt mondtad, hogy sosem találtál olyat, aki Christine-t helyettesíthetné. – És soha nem is fogok. Mia nagyot pislogott. Nem azt várta, hogy ebbe az irányba fordul a beszélgetés. – Miért kértél meg, hogy maradjak veled, Reed? Mert ha csak szánalomból, akkor kösz, nem kérek belőle. 670

Reed a mennyezetre emelte a tekintetét, és elgyötörtén sóhajtott fel. – Én nem vagyok jó ebben. És elsőre sem voltam jó. Gyakorlatilag Christine kérte meg a kezem. Miának leesett az álla. – De ugye... ugye, nem kéred meg a kezem?! Reed arcára kisfiús mosoly ült, ami mindig elbűvölte Miát. – Nem. De látnod kellene az arcod. – Az ajkához emelte Mia kezét, és elkomorodott. – Nem találtam senkit Christine helyére. Fontos része volt az életemnek. Tőle kaptam Betht. De rájöttem, nincs szükség arra, hogy az ő helyére keressek valakit. – Lenézett az összekulcsolt kezükre. – Szerettem Christine-t, mert általa több lettem, mint előtte voltam. Boldoggá tett. – Fölnézett és elmosolyodott. – Te is boldoggá teszel. Mia megpróbálta visszanyelni a torkába gyűlt gombócot. – Örülök. Reed egyik szemöldöke megemelkedett. – És? – És te is boldoggá teszel engem. – Mia kissé elfintorodott. – És most arra várok, hogy a másik cipő is a földre essen. – Nem bűn boldognak lenni, Mia. Szóval. Hiszel abban, hogy van szerelem első látásra? Ez csalafinta kérdés volt. – Nem. Reed elvigyorodott. – Én sem. Főleg mert első látásra bolondnak néztelek. – És te úgy néztél ki, mint a sátán. – Az egyik ujját végighúzta a kecskeszakállon. – De kezdem megkedvelni. Reed. Lehet, hogy soha az életben nem leszek már egészséges. 671

Reed vigyora elillant. – Tudom. De majd akkor nézünk szembe ezzel, amikor odajutottunk. Egyelőre a cél az, hogy fölépülj. Tovább keressük a megfelelő donort. – Megköszörülte a torkát. – Hoztam neked valamit. – Benyúlt a műanyag zacskóba, és előhúzott egy Cluedo társasjátékot. – Gondoltam, edzésben kell tartani a nyomozói képességeidet. Miának szúrni kezdett a szeme. – Én kezdek. És bármivel játszom, kivéve a revolverrel. Reed fölállította a táblát. – Lehetnél a gyertyatartó. És csak azért, mert kilyuggatták a bőrödet, ne számíts külön kedvezményre. Dobnod kell, hogy első lehess, ahogy mindenki másnak. Mia már épp tippelt volna, hogy Mustard ezredes a könyvtárban az ütővel, amikor ijedten rezzent össze, mert valaki megszólalt az ajtóban. – Scarlett kisasszony a télikertben a kötéllel. Mia szeme elkerekedett. – Olivia? Reed nem annyira meglepettnek látszott, mint inkább idegesnek. – Olivia. A lány bejött, megállt az ágy lábánál, és mély levegőt vett. – Rendben. Mia képzelete a remény utolsó szalmaszálába kapaszkodott. – Mi van rendben? Olivia Reedre nézett. – Nem mondtad el neki? A férfi a fejét rázta.

672

– Nem akartam hiú reményeket kelteni benne. És nemet mondtál. – Nem, csak nem mondtam igent. – Olivia Mia szemébe nézett. – Reed fölhívott másnap, hogy téged meglőttek, és elmondta, mire van szükséged. Azt is elmondta, hogy az anyád még a tesztre sem hajlandó. Te nyertél, nővérkém. A te családod sokkal rosszabb, mint az enyém. Mia szóhoz sem jutott. – Hajlandó vagy alávetni magad a tesztnek? – Nem. Hajlandó voltam. Sosem mondok semmire sem azonnal igent. Tudnom kellett a tényeket. Megcsináltatni a tesztet. Szabadságot kérni. – És? – kérdezte Reed türelmetlenül. – És itt vagyok. Egyezünk. A jövő héten megcsináljuk. Reed reszketve fújta ki a levegőt. – Hála istennek. Mia a fejét rázta. – De miért? – Hát nem azért, mert szeretlek. Nem is ismerlek. – Olivia összevonta a szemöldökét. – De tudom, hogy mit adnál fel, ha nem tenném meg. Rendőr vagy. Jó rendőr. Ha nem kapsz vesét, ezt elveszíted, és Chicago is elveszít téged. Ezt megakadályozhatom. És meg is fogom. Mia Olivia arcát tanulmányozta. – Nem tartozol nekem semmivel, Olivia. – Tudom. Nagyjából. – A tekintete megtört lett. – De mondom, lehet, hogy mégis. De az, hogy tartozom, vagy sem, nem igazán számít. Ha egy rendőr az én ügyosztályomon ilyen helyzetbe kerülne, akkor is megtenném. Akkor miért ne tenném

673

meg a saját véremért? – felvonta a szemöldökét. – De ha nem kell... – De kell – mondta Reed határozottan. Megfogta Mia kezét. – Hadd segítsen neked, Mia. – Olivia, átgondoltad? – Mia nem engedte meg magának a reménykedést. Még nem. Olivia vállat vont. – Az orvosom szerint pár hónap, és visszaállhatok teljes szolgálatra. A felettesem jóváhagyta a szabadságomat. Nem hiszem, hogy másképp bele tudtam volna egyezni. Mia szeme összeszűkült. – Ha egyszer odaadtad nekem, nem adom vissza. Olivia elnevette magát. – Rendben. – Elkomorodva odahúzott egy széket Mia ágyának másik oldalára. – Bocsánatot akartam tőled kérni. Azon az estén, amikor beszélgettünk... Annyira sokkolt. Elfutottam. Egyenesen hazafutottam Minnesotába. – Időre volt szükséged. Nem akartam így a képedbe vágni ezt az egészet. – Tudom. Rossz napod volt. De, ami azt illeti, a végén profin szépítettél a Kates-üggyel. – Elmosolyodott. – Olvastam a Tribune-t. Elvből bojkottálom a Bulletint. Mia visszamosolygott rá. – Én is. Aztán elkomorodott, amikor Olivia mosolya elhalványodott. – Mia, ne haragudj! Megítéltelek, anélkül hogy megértettem volna. De most már értem. És értékelem, hogy igyekszel megóvni attól, hogy... mellőzöttnek érezzem magam. Igazad volt. Szerencsésebb voltam. Bárcsak élne anyu, hogy elmondhassam neki. – Felállt. – Megyek, keresek egy 674

szállodát, és lefekszem aludni. Dupla műszakot kaptam, mielőtt idejöttem. – Felajánlanám, hogy szállj meg nálunk, de még mi is szállodában lakunk – mondta Reed. – Semmi baj. Az orvosodnál van minden leletem. Egy héttel a kiírt nap előtt újra elvégzik a vizsgálatot. És attól kezdve eldöntött kérdés. Azt mondja, hogy mindkettőnkön laparoszkóppal végzik el a műtétet. Én egy vagy két nap, és mehetek is. Te meg karácsonyra otthon lehetsz. – Reedre nézett. – Feltételezem, nem tiltakozol ellene. Reed reszketve bólintott. – Persze. Köszönjük. Olivia már ott sem volt, és Mia csak bámult utána. Aztán Reed felé fordult, a szemében könnyek ültek. – Megtetted értem. – Megpróbáltam. Nem gondoltam volna, hogy beleegyezik. – Az első nap, amikor találkoztunk, odaadtad nekem az esernyődet. Reed elmosolyodott. – Emlékszem. – Ma pedig visszaadtad az életemet. Legalábbis egy fontos részét. – De nem ez volt minden, döbbent rá. Már nem. Most már több volt, mint rendőr. Van egy macskája. És egy gyereke. És egy férfi, aki úgy ül ott, és néz rá, mint aki soha nem engedné el. – Hogyan köszönhetném meg ezt? Reed sötét szeme ragyogott. – Szerintem majd csak kitalálunk valamit.

675

Epilógus Augusztus 12-e, vasárnap, 9.25

– Hagyd abba, Reed! – Mia félrelökte a férfi kutató kezét. – Nézd... – Épp azt akartam – morogta Reed. – Úgy értem, nézd meg a híreket! Lynn Popé a Chicago on the Towntól szólt, hogy véletlenül se mulasszam el a mai adást. Reed nagyot sóhajtva mondott le a reggeli szerelmeskedésről, felült az ágyban, és átkarolta Mia vállát. Mia most már nyugodtan bújt hozzá, de az átélt izgalmak még mindig elevenen éltek benne. Ahogy a hála is, amit érzett, valahányszor arra ébredt, hogy Mia ott fekszik mellette az ágyban. Elképesztő nő. Jó rendőr. Alig négy hónappal a műtét után már szolgálatra jelentkezett. Az első nap Reed nézte, ahogy Mia felcsatolja a pisztolytáskát, és a félelemtől elszorult a szíve, de egy szót sem szólt. Az első héten Mia és Abe Reagan két gyilkost kapott el. Most Reed mindennap nézte, ahogy Mia felcsatolja a pisztolytáskát, és a félelemtől még mindig 676

elszorult a szíve. De Mia jó rendőr, sőt most sokkal jobb, hogy megértette a saját halandóságát. Óvatos volt. Túl sok veszítenivalója volt, hogy óvatlan legyen. Élete végéig figyelnie kell az egészségére, és gyógyszert kell szednie, de volt élete, és ezért Olivia Sutherland örökre ott lesz a karácsonyiajándék-listán. Mia jó anya, Reed tudta is, hogy az lesz, és azt is, hogy Miát ez piszkosul meglepte. Jeremy kivirult, kiderült, hogy jó érzéke van a futballhoz. Mia edzett vele, hogy bekerüljön a legkisebbek ligájába. De Jeremy még így is talált időt arra, hogy a History Channelt nézze. Mia már nem volt Annabelle Mitchell lánya. A nő felháborodott, hogy Mia „hazugságokat" állított Bobbyról, amikor Jeremy szabadon engedéséért alkudozott. És „amikor minden rendőr minden egyes szót hallhatott a dróton keresztül". Reed sejtette, hogy ez volt az igazi bűn. Nem a „hazugság", hanem a nyilvános kijelentés, ami azonban nem járt azzal a szánalommal, amelytől Mia félt. Ettől kezdve még jobban tisztelték. Jó rendőr volt. Megcsókolta Mia haját. És jó feleség is. Az esküvőjük napján Beth közölte vele, hogy ez a tavasz első napja. Nem így tervezte, de találó volt. Beth úgy gondolta, Christine-nek is tetszene a dolog. Reed egyetértett. – Mi ez? – kérdezte Reed, amikor egy díjátadó ünnepség jelent meg a képernyőn. – Lynn Pope-ot nevezték a híradós újságírói díjra azzal a tényfeltáró riporttal, amelyet Bixbyről és a Remény Központjáról írt. Úgy nézem, nyert. Remélem, hogy Wheaton is nézi a cellájából.

677

– Nem mintha keseregnénk, vagy valami – mondta Reed, mire Mia megbökte. A kép váltott, a Remény Központja jelent meg, és egy részlet a riportból, amelyet Pope hónapokkal ezelőtt mutatott be. Bixby és Thompson elhatározta, hogy olyan terápiás módszereket fognak tesztelni, amelyeket minden magára valamit is adó csoport elutasított, ezért nyitották meg a Remény Központját. A további kutatások során kiderült, hogy nem megfelelően kezelték az állami juttatásokat, viszont jutalékot kaptak gyógyszerügynököktől, akik azt akarták, hogy a központ csakis az ő készítményeiket használja. A tanárokat pedig kirúgták, még mielőtt gyanút foghattak volna. Aztán megtörtént, amire senki sem számított, és Andrew Kates Bixby életművére irányította a figyelmet. Pope lenyomozta, hogy Bixby Londonba ment, ahol meg akart lapulni, míg elcsitulnak a Kates-ügy keltette izgalmak. Aztán úgy tervezte, hogy csöndesen folytatja a munkát, de Pope riportja oda vezetett, hogy az iskolát bezárták, és a gyerekeket máshol helyezték el. – Remélem, hogy ezek a gyerekek igazi rehabilitáció keretében kapnak még egy esélyt – mondta Reed, amikor Pope elbúcsúzott. Mia meglepetten pislogott Reedre. – Azt hittem, nem hiszel a rehabilitációban. Reed vállat vont. – Talán egyes emberek esetében igen. Kelsey-nek használt. – De még mindig bent van. – Ismét visszautasították a szabadlábra helyezési kérelmet. Reed szorosan magához ölelte feleségét. – Majd legközelebb. 678

– Talán. – Mia elhessegette a rossz hangulatát, és kimászott az ágyból. – De ma ne szomorkodjunk! Kelj föl, és öltözz, Solliday! Nem késhetek el. – Reed nem mozdult, hanem az oldalára fordult, hogy jobban lássa az öltözködő Miát. – Reed, csipkedd magad! Tudod, hogy milyen sokáig tart, mire kiválasztod a cipődet. – A cipő fontos kiegészítő. Ugye, nem bakancsban jössz a templomba? Ugye, nem? – Nem. Ezt vettem – fintorogva elővett egy pár kis dögös, magas sarkú szandált. – Egy olyan kislány miatt kínzom meg a lábam, aki még csak emlékezni sem fog rá. – Biztos vagyok benne, hogy emlékeztetni fogod rá, amikor elég nagy lesz – mondta Reed kimérten az öltönyei között válogatva. – Nem mindennap lesz az ember keresztanya, Mia. Viseld el, és vedd föl azt a cipőt! Mia felkapta a képet a fésülködőasztalról. A csecsemő ráncos volt, de Mia szemében a leggyönyörűbb kislány. Faith Buchanan, Dana lánya. Ennek a kicsinek is ő lesz a keresztanyja. De nem baj, mert Jeremynek „anyu" lesz. Még nem mondta neki, de közeledett a nap. Mia el sem tudta képzelni, milyen érzés lesz először meghallania. Valószínűleg olyan, mint amikor Reed először mondta neki, hogy szereti, amitől Mia úgy bőgött, mint egy kisbaba. – Mia... Egész nap a tükör előtt fogod bámulni magad? Kérlek, segíts begombolni az ingemet! Mia nagyot pislogott, észre sem vette, hogy a tekintetét fölemelte a saját tükörképére. Visszatette a fényképet a fésülködőasztalra, és gyorsan nyakig begombolta Reed ingét, megkötötte a nyakkendőjét, és feltűzte a nyakkendőtűt. – Hogy oldottad meg előttem? 679

Reed megcsókolta Mia orra hegyét. – Sokkal tovább tartott felöltöznöm. Sőt, a hot dogot is üresen ettem, és egyedül aludtam – vigyorogva nézett le rá. – Az életminőségem jelentős mértékben javult. Mia önkéntelenül is elnevette magát. – Az enyém is.

680