1
www.johncure.eu
2
John Cure novellák Az utolsó szál Eltemetve A vámpír anatómiája
www.johncure.eu
3
Elektronikus kiadás Elektronikus megjelenés éve: 2015 Első megjelenés: 2007 Pirkadatra várva antológia Copyright © 2007 Győrffy-Kiss József
Az Eltemetve című John Cure novellákat tartalmazó e-book a szerző külön engedélye nélkül ingyenesen és korlátlanul letölthető illetve terjeszthető! A közölt elbeszélések egyes részleteinek felhasználása és közzététele csak a szerző megjelölésével engedélyezett! A mű kereskedelmi vagy más jellegű felhasználása tilos és jogi következményeket von maga után! Minden jog fenntartva!
www.johncure.eu
4 Tartalom
A vámpír anatómiája.................................................................5. Az utolsó szál...........................................................................12. Eltemetve..................................................................................61.
www.johncure.eu
5 John Cure A VÁMPÍR ANATÓMIÁJA Átláthatatlan volt a városra nehezedő sötétség, miközben a hideg már a csontomat harapta, és mindettől csak a rám törő éhség volt szörnyűbb. Átfagyva kuporogtam az egyik bérház falának támaszkodva, a látásom egyre gyengült és azt hiszem, már egyáltalán nem akartam megélni a reggelt. Hiszen mihez is kezdtem volna vele? A reggel számomra csak egy új nap, ami megannyi szenvedést, fájdalmat, megaláztatást és éhséget hoz magával. Persze, mindezt újból felváltja majd egy elviselhetetlen éjszaka, és minden kezdődik előröl. A falnak támaszkodtam, fáztam, éheztem és nem akartam megélni a másnap reggelt. Nem akartam mást, csak meghalni. Csendben és lehetőleg fájdalmak nélkül. Fájdalomból jutott már nekem elég az eddigi életemben. Talán még több is, mint amit egy ember elviselhet. A gyors halál viszont megváltásként bújhatott volna mellém a sötét fal tövébe. De a megváltó halál nem jött. A hideg és az éhség viszont egyre elviselhetetlenebb lett, a város pedig kezdett teljesen
www.johncure.eu
6 elcsendesedni. Már csak a szél rohant végig időnként a szűk utcák falai között, megpróbálva lerángatni rólam az újságpapírokat és azt a két pokrócot, amit egy lakóház kukájából kotortam elő. A szél jeges karmai mélyen a húsomba martak. Küzdött, ahogyan én is. Akármennyire is meg szerettem volna halni, azt nem hagyhattam, hogy a hideg öljön meg. Nem hagyhattam, hogy a hideg marcangolja legyengült testem. Küzdöttem, mert a bennem lakó ember, valahol mélyen még megőrzött annyit a méltóságából és emberségéből, hogy ne engedelmeskedjen a legyengült és kiéhezett test által gerjesztett agyhullámoknak. Mert a múltam az, amely a véremmé vált. És ami örök életet ígérve megmérgezett. Rendőrautó szirénája hasította az éjszaka csöndjét, de nem bírtam és nem is mertem felnézni. Túl gyenge voltam bármihez, így abban sem voltam biztos, ha esetleg szaladnom kell, az sikerülni fog. Rejtőzködtem és menekültem már eleget… mindig új néven, mindig más életet élve, és soha, sehol a sajátomat, amit önként a Gonosznak adtam. Örök, gyönyörű életet ígértek.
www.johncure.eu
7 Nemesi életet… hiszen az jár az Éjszaka Urának. De nem adtak mást, csak szenvedést… Mintha ezer éve történt volna, olyan lassan, nyögdécselve vánszorogott az életem, mert a szenvedés csak lassítja az időt. Legbelül tudtam, nem volt olyan régen. Talán hétszáz éve, a Fekete Halál idejében, amikor Pestis tizedelte az emberiséget. Elvesztettem mindent, ami valamit is jelentett az életben és kedves volt a szívemnek. Akkor már egy teljes napja voltam egyedül… a kedvesem nélkül. Úgy éreztem, kisírtam magamból az életet. Huszonnégy óra a szerelmem, vagyis a szívem nélkül. Szív nélkül pedig senki nem élhet. Mélyen a lelkemben már én is meghaltam, mikor magával ragadott egy elsuhanó Árnyék, elröpítve egy másik dimenzióba, az életen túlra. A pokol perzselő lángjait vártam, de helyette Örök Életet kaptam lelkemért cserébe. Abban a pillanatban gyönyörű lehetőségnek hittem, hogy életeken át kövessem szerelmemet, és ott legyek mindig, amikor ő megannyiszor újjászületik. Hosszú életeken keresztül kísérhetném, és minden életünkben, amikor újra találkozunk, érezhetnénk, hogy mindig is ismertük egymást. Csak erre vágytam, és már szinte szomjaztam is az Örök
www.johncure.eu
8 Életet. Az Árnyék pedig azt mondta, ez mind az enyém lehet. Örök Élet… Végtelen Boldogság. Boldogságot vártam, de csak szenvedés jutott. Az Árnyék becsapott. A maró, múlhatatlan üresség – amiből szabadulni akartam –, újra és újra velem utazott, soha el nem eresztve. Lelketlenül bolyongtam, miközben testemet a Gonosz embervérrel táplálta, örök, szűnni nem akaró vérszomjúságra ítélve. Utam során az Árnyék védőszárnyként oltalmazott, így testemet soha nem érhette a Nap fénye. Örök rejtőzködésre kényszerültem. Az Éjszaka Ura lettem, aki nem léphetett ki az árnyékból, és így soha nem ismerkedhetett meg újra a kedvesével. Közeledett az éjfél, a fal tövében kuporogva hallgattam a rendőrautó suttogássá halkult szirénáját. Az Éjszaka Ura. Már a gondolattól is nevetnem kellett, de mégsem tettem, mert semmi nem maradt bennem, ami nevetésre bírt volna. Hiszen a nevetéshez lélek kell.
www.johncure.eu
9 Lelkem nekem már nem volt. Csak az átkozott Örök Életem, amely a végsőkig legyengített testemet sem volt hajlandó magára hagyni. Az Élet viszont ott kuporgott mellettem a fal tövében. Hónapok
óta
sikertelenül
próbáltam
ellenállni
a
vérszomjúságomnak; megpróbáltam szomjan halni. Testem már teljesen legyengült. Fájdalmat már hetek óta nem éreztem… Én magam voltam a fájdalom. De hogyan halhat meg egy ember, aki örök életet kapott? Hogyan ölhettem volna meg magam, amikor minden nap a Halál arcába röhögtem? Örök Életet kaptam, igen, de régóta csak a Halál megváltó ölelését vártam. Már nem is emlékeztem a sziréna hangjára – ahogyan az idő múlására sem –, amikor ritmusos léptek gázoltak sietősen végig a csenden. A magas sarkú csizma kopogása felém közeledve erősödött. Érzékszerveim élesedni kezdtek. Talán akik a szemük világa nélkül születnek – megfosztva attól, hogy megéljék a színek által gerjesztett érzelmeket –, érzékelhetnek ilyesmit. Amikor illatok
százait
különböztethetik
meg
és
hangok
alapján
alkothatnak képet képzeletükben. De hogyan alkothat képet az a
www.johncure.eu
10 képzelet, amelyet soha nem tápláltak színek vagy formák? Minden bizonnyal hamis képet sugallnak, mint ahogyan nekem is hamis képet mutatnak felerősödött érzékeim. Ahogyan az alak elsuhant előttem, éreztem, hogy meg kell mozdulnom. Reménykedtem, hogy nem fog menni, de a vágy, ami elkorcsosodott testembe kúszott, megtöltve érzésekkel a lélek helyét, felvillanyozott. Olyan erőssé tett, hogy – nehezen ugyan –, de feltápászkodtam. Lábaim mintha gumiból lettek volna, gyengének éreztem magam. Gyengébbnek, mint eddig bármikor. És már végig sem tudtam gondolni, hogy a szerelmem utáni vágy, vagy a szomjúság tett ennyire védtelené. Sebezhetőnek éreztem magam, akár egy gyerek. Óvatosan felnyitottam a szemem, melyen éles fájdalom ült. Néztem a nő távolodó alakját, nem törődve az utcai lámpák szúró támadásával. Valahol mélyen felsejlett egy régi szerelem. Kiszáradt ereimet mintha friss vér mosta volna át, úgy bizseregtem minden egyes porcikámban. Fájdalomra számítva mozdultam, de lépésem puhán felemelt. Mozdulataim könnyedék voltak, államat magasra szegtem, és kidüllesztett mellkassal lépkedtem utána. Nem gondoltam, hogy mindez egy hazug világ,
www.johncure.eu
11 melyben a szebb képet csak a képzeletem festette. A nő lépései sietősek voltak. Ez egy rossz pillantású környék… A sötét Éjszaka suhanva állt félre a Hajnal útjából, miközben válluk egy pillanatra összeért. Az árnyékban maradva, görcsöktől meggörnyedve, reszkető, gyenge lábakon vonszoltam magam a Nő után. A bennem lakó ember, valahol mélyen pislákolva próbált megnyerni egy csatát, de nem sikerült neki. Talán nem szánta el magát eléggé. Talán nem akarta igazán a győzelmet. Nem tudom. Az biztos, hogy a hősök is elbuknak néha. Még a legnagyobbak is. Én pedig tudtam, hogy utolérem a Nőt, és utat mutatok neki az élők világán túlra. Életével és vérével az én életem menti meg. Ma este meg kell
halnia,
hogy
tápláljon
Mert nekem örökké kell élnem. Boldogan…
www.johncure.eu
engem.
12
John Cure AZ UTOLSÓ SZÁL
1.
– Neked még nem tűnt fel, hogy ebben a filmben minden szereplő fekete? Ez az egész rohadt film tele van négerekkel, ember! Te nem találod furcsának? A fiú kérdezett, hangot adva mértéktelen kíváncsiságának és óriási felfedezésének, de már nem volt kíváncsi a válaszra. Újabb és újabb gondolatok öntötték el az agyát, amelyek megválaszolandó kérdéseket vetettek fel. De igazság szerint már kérdezni sem volt kedve. Megtalálom én a választ magamtól is mindenre – gondolta, és ebben halálosan biztos volt. – Nem – felelte egyszerűen a férfi, aki szintén a tévé képernyőjét csodálta megbabonázva. Akárcsak a fiú, ő is egy fotelben üldögélt, mindkét kezét a kényelmes, párnázott támlákon pihentette. – Egyáltalán nem furcsa. Szerintem ez jól van így.
www.johncure.eu
13 – Nem érted? Egy árva lélek sincs az egész filmben, aki fehér lenne! Ez egy néger film… Négereknek! – Jól van ez így. A férfi válasza nyugodt volt, de egyáltalán nem nyugtatta meg a fiút. Őt már nem lehetett megnyugtatni. Minden, ami történt körülötte, egyre jobban felizgatta. Megpróbált figyelni a filmre, amiben valóban csak fekete színészek játszottak, hiszen a történet egy feketék által lakott negyedben játszódott. Az előbb még zavarta, hogy nincsenek benne fehér szereplők, most azonban szinte egy pillanat alatt feledésbe merült számára ez a probléma, és újabb furcsaságok kezdték lekötni a figyelmét. Ott volt mindjárt ama egyszerű tény, hogy a szoba ingadozik, és ő mintha nem érezné a saját testét. Valami ilyesmi lehet a súlytalanság – gondolta, és elnevette magát. Egyre hangosabban tört fel belőle a nevetés, de saját hangját egészen távolinak vélte hallani. Mintha nem is ő nevetne. Pedig ő volt, érezte, ahogyan az arca felforrósodik és az arcizmai megfeszülnek. Valahogy minden olyan mulatságosnak tűnt körülötte. Bárhová is nézett, egyszerűen elnevette magát; olyan nevetséges
www.johncure.eu
14 volt a televízióban ugrándozó színészeket figyelni, és olyan mulatságos volt maga a képernyő is. Ha pedig a készülék tetején lévő nyúlra tévedt a pillantása – egy színes papírba csomagolt csokinyuszira -, akkor egyenesen meg kellett szakadnia a röhögéstől. Egész nap látta a csokinyulat, de mindeddig nem tűnt fel neki, hogy milyen murisan néz ki. Ráadásul a nyuszi is nevetett – ebben biztos volt, és csöppet sem furcsállta -, akkor meg hogy a fenébe ne nevetne rajta ő is? Egyébként sem volt kedve abbahagyni a nevetést. Féktelenül boldog volt, és a tudata egy hátsó, józanabb rekeszében remélte, hogy soha nem fog elmúlni ez az öröm. Oldalra nézett, és látta, hogy a férfi is hahotázik. Biztosan ő is észrevette, hogy a csokinyúl kikacagja őket. Ott van az a rohadék a készülék tetején, és pofátlanul a képükbe röhög. Le kellene dobni onnan, akkor majd biztosan nem nevetne. – Vedd le onnan a nyulat! – mondta a férfinak. – Vedd le onnan! – Minek? – kérdezte a férfi vigyorogva. – Egyáltalán mit keres egy nyúl a tévé tetején? Minek van az ott?
www.johncure.eu
15 Félpercnyi
néma
csend.
Mindketten
a
képernyőt
bámulták, a férfi talán az emlékeiben keresgélt. – Mert oda tettem – jött a válasz kicsit megkésve. – De minek tetted oda? – Mit? – kérdezett vissza a férfi, és értetlenül bámult a fiúra, mintha már nem is emlékezne arra, hogy miről beszéltek az előbb. A fiú ezen nem csodálkozott. Időnként neki is olyan érzése támadt, mintha kiesne az idő. De lehet, hogy csak az a rengeteg gondolat zavarja meg. Mert gondolatok, azok voltak bőven. Nem is tudott mindre figyelni. Mellesleg azt is észrevette, hogy mielőtt megválaszolná az elképzeléseit, vagy a dilemmákat, amik felmerülnek benne, már el is felejti őket. Néha nagyon zavartnak érezte magát. Persze nem ez volt az első alkalom, hogy füvet szívott, csakhogy ez volt az első olyan füves cigi, amit LSD-vel itattak át. Marta is a torkát rendesen, mégsem hagyta abba. Kíváncsi volt az élményre , de arról fogalma sem volt előre, hogy ennyire háborodott lesz tőle. Abban
www.johncure.eu
16 ugyanis biztos volt, hogy megzavarodott. – A nyulat! Vedd le azt a kurva nyulat a tévéről! – kiáltotta dühösen. Felemelte a kezét, és megtörölte a száját. Szörnyen száraznak érezte. Szomjas volt. A mozdulatai lelassultak. Nem is érezte a karját, csak a kellemes bizsergésből gondolta, hogy a megfelelő testrészét mozgatja. Hasonlóképpen egyáltalán nem érezte, hogy a széken ül, olyan érzése volt, mintha nem is lenne alatta semmi. Egyszerűen csak ott lebeg a szoba kellős közepén, két méterre a beszélő doboztól– tetején a élcelődő csokinyúllal –, és karnyújtásnyira az asztaltól, amin egy-egy üveg ásványvíz és kóla várakozott. A fiú szomjas volt, azonban nem volt ereje a palackokért nyúlni. Különben is, hiába próbálkozna, úgysem érné el egyiket sem. Az ásványvizes üveg nagyon messze volt. Egyszerűen képtelenség lett volna elérni. – Te nem vagy rosszul? – váltott témát a férfi. Megpróbált felemelkedni a székről, de visszaesett. – Alig érzem a karomat. Annyira gyenge vagyok. – Én sem tudnék most futni – vallotta be a fiú.– Elég kemény egy anyag – közölte a férfi. Kezét lassan a magasba emelte és megbűvölve bámulta, majd miután alaposan szemügyre
www.johncure.eu
17 vette, beletörölte az ingébe. Ismét felemelte, a szobában pislákoló lámpa fénye megvilágította a napbarnított kézfejét, azután a farmernadrágjába dörzsölte, mintha valami szennyeződést akarna letörölni róla. A farmer susogott a keze alatt. – Nézd meg! – Mit? – fordult oda a fiú, miközben úgy érezte, azonnal összeesik a rátámadt erős szédüléstől. A szoba falai hol közelebb jöttek hozzá– olyan érzést keltve benne, mintha össze akarnák préselni –, hol távolodni kezdtek, hosszan nyúló folyosót alkotva. De a televíziókészülék és a szobában lévő bútorok nem mozdultak a helyükről. – Nézd meg! Nézd a kezem! – A férfi a fiú felé nyújtotta a jobb karját. – Mit nézzek? Mi van vele? A fiú semmi különöset nem vett észre, bár egy kicsit mintha feljebb csúszott volna az ingujja. Ezt mókásnak is találta, így vigyorogni kezdett. – Nézd a kezem. Olyan színem van, mint egy halottnak. A fiú abbahagyta a nevetést, aztán alaposabban megnézte
www.johncure.eu
18 a férfi kezét, valamint az arcát, hiszen azon is jól felmérhetőnek gondolta a problémát. Igaz, fogalma sem volt, hogy milyen színe van a halottaknak, de ebben a pillanatban ő is úgy vélte, a halottaknak van csak ilyen színük. Igen… A halottaknak pontosan ugyanilyen színük van. – Meg fogsz halni – mondta, és ismét nevetni kezdett. – Azért van ilyen színed, mert meg fogsz halni! – Bassza meg! Gondoltam, én is gondoltam. A férfi hosszasan nézte még a kezét, majd visszaengedte a szék támlájára, és újra a filmet kezdte figyelni, bár nem nagyon értette mi zajlik benne. Körülbelül három-négy perc telt így el, aztán ismét a fiúhoz fordult. – Milyen halk lett a film – jegyezte meg nyugodt hangon. – Alig hallom, mit mond. Most, hogy a férfi szóba hozta, a fiúnak is feltűnt, mintha a szereplők csak tátognának a képernyőn. Zenét sem hallott. De az agya rögtön megnyugtatta, hogy ez csak valami trükk lehet. Biztosan próbálja, hogy mennyire vagyok „betépve”. Meg akar tréfálni, hogy utána röhöghessen rajtam. Csakhogy őt nem
www.johncure.eu
19 lehetett becsapni, mert neki rengeteg gondolata volt. – Biztosan te halkítottad le – mondta mosolyogva. Üveges szemmel meredt a férfira. – Én nem… Szerintem te voltál. Hát persze, hogy nem ő volt! A távirányító az asztalon pihent, amikor leültek, és onnan nem tudta volna észrevétlenül elvenni. – Nem. Te voltál! Te halkítottad le! – De alighogy kimondta, rögtön elbizonytalanodott. Nem látta a képernyőn feltűnni a hangskálát, ami mindig megjelenik, ha valaki fel-, vagy esetleg leviszi a hangerőt. Akkor viszont ki halkította le? Mire megtalálta volna a választ a kérdésre, a hangok visszatértek, azonban fekete-fehér lett a monitoron megjelenő stáblista, ami az előbb még piros és sárga betűkből állt. – Miért vetted le a színeket? – kérdezte a férfit. – Hozzá sem nyúltam. Különben sem értek hozzá. – Mihez? – Hát te tudod!
www.johncure.eu
20 – A színekhez? – Ahhoz. Meg semmi máshoz. – Ezt miért mondod? – kérdezte a fiú, és már fogalma sem volt róla, hogy miről beszélgetnek. Egyszerűen csak jöttek ki belőlük a szavak sorban. – Én nem értek ahhoz – mondta dühösen a férfi. – Mihez? – Teljesen összezavarsz a hülye kérdéseiddel! – csattant fel a férfi és megpróbált újból felemelkedni a fotelből, de megint visszaesett. – Kicsoda? – Hagyjál már gondolkodni! A saját magamat sem vagyok tiszta, de te úgy teszel, mintha mindig csak egy-két beszédet mondasz. – Basszus, össze-vissza beszélsz. Akkor én meg sem szólalok – mondta a fiú, és tovább nézte a stáblistát, ami közben újra visszanyerte a színeket. A fekete alapon sárga és piros betűk vánszorogtak lassan felfelé.
www.johncure.eu
21 A férfi és a fiú ültek a fotelekben, és csendben nézték a képernyőn menetelő neveket.
2.
Mindkettőjük számára megszűnt létezni az idő. A percek múlása nem jelentett semmit.
Amikor azonban néhány
másodpercnyi tiszta pillanat következett a homály felhőjében, a percek máris óráknak tűntek. A fiú már nem érzékelt semmit a külvilágból. Legalábbis abból a valóságból, ami körülvette. Teste és egész lénye egy képzeletbeli helyszínre igyekezett, hogy ott lehorgonyozzon, hosszan elidőzzön. A való világból a képzelet sötét és kusza birodalmába. Egy olyan eseménysorozat és gondolatmenet előtt állt, amit az agya teremtett számára. Egyre kevesebb
tiszta
pillanata volt, és egyre több lett a bizonytalan mozzanat. A fiú nem bírta tovább, és megpróbálkozott a kristályvízzel. Nagyon távol van – gondolta. Nem fogom elérni, nem fog menni. Egyszerűen lehetetlen! Nem érezte a karját,
www.johncure.eu
22 valahogy nagyon könnyűnek és nehéznek tűnt egyszerre. Valami idegen érzés volt benne. Talán nem is az ő karja? Ahogy egyre közelebb ért a kézfeje az üveghez, az annál jobban eltávolodott. Na, még egy kicsikét! Gyerünk! Menni fog az! Csak egy kicsit! Kitartás! Kitartás! Végezetül a próbálkozását siker koronázta. Zsibbadt, érzéketlen ujjai ráfonódtak az üveg nyakára, és erősen szorították (már amennyire erősnek lehetett nevezni, hiszen ereje körülbelül egy hatéves gyerekével ért fel). Megmozdította az üveget, de az nem nagyon akart elmozdulni a súlypontjáról. A fiú keserűen elkönyvelte, hogy ez nehezebb, mint gondolta. Vagyis körülbelül olyan nehéz. Még egyszer megpróbálta, és sikerült megemelnie az üveget, amit egyre közelebb húzott magához. Nehézkes mozdulatokkal lecsavarta a kupakot, és remegő kézzel töltött egy kortynyit az asztal szélén lévő pezsgőspohárba. Letette az üveget, és felsóhajtott. Végre megszabadult tőle. Félve attól, hogy a pohár is távolodni kezd előle, egy hirtelen mozdulattal elkapta a gömbölyödő hasánál. Mikor megérezte az ujjai között, a másik kezét is köréfonta, biztosítva magát, hogy nem fogja elejteni. A poharat félútig megemelte,
www.johncure.eu
23 majd inkább úgy látta jobbnak, ha ő hajol közelebb a frissítő nedűhöz. Ajka remegett az izgatottságtól. Az agya tompán fogta fel a külvilág jeleit, de a szeme sarkából észlelte, hogy a férfi figyeli őt. A fotelben terpeszkedő alak valóban a fiúra szegezte vizenyősen csillogó szemeit. Kíváncsian figyelte a fiú minden mozdulatát. Látta, ahogy az mértéktelen hévvel és csillapíthatatlan mohósággal leharapja a pohár szélét. Az üvegdarabok halk reccsenéssel törtek apró szilánkokra. A fiú észre sem vette, hogy már elfogyott a pohárból a víz, és az üveget harapdálja. A férfi gondolkozott, hogy szóljon-e neki, de egyszerűen nem bírta kinyitni a száját. Csak döbbenten figyelte, ahogy a fiú újra és újra jóízűen beleharap a pohárba, és lassan összerágja a szilánkokat. Az üvegdarabkák mélyen felhasították az ajkát, s egy-két nagyobb darab azok közül, amiket a fogai nem bírtak megrágni, kivágta a bal arcát. Az egyik ilyen nagyobb darab a következő harapásnál olyan hosszan felhasította a húsát, hogy a seben keresztül kivillantak véráztatta fogai. A fogak rágták és rágták a szilánkokat, miközben a fiú állán hosszú patakban folyt le a vér, és csepegett a pólója nyakába.
www.johncure.eu
24 A férfi döbbenten figyelt, majd becsukta a szemét. Érezte, amint a teste zsibbadtan lebeg a semmi közepén. Lassan felnyitotta a pislogóját, és meglepetten tapasztalta, hogy a fiú remegő kézzel tette vissza az asztalra a poharat, amely teljesen ép volt. Egy apró darabka sem hiányzott belőle. A fiú álla sem volt véres, és a szája sem volt felhasadva. Minden a legnagyobb rendben volt, azt az apróságot leszámítva, hogy szörnyen érezte magát. Gondolataiba mélyedve visszafordult a tévéműsor felé, és tovább bámulta a stáblistát, ami még mindig lassan úszott ki a képből. – Neked feltűnt, hogy milyen régóta megy ez a szar stáblista? Szerintem ennek soha nem lesz vége. A fiú is észrevette, hogy még mindig a vége főcím van a tévében, de nem mert szólni. Úgy gondolta, csak az időérzéke tréfálta meg újra. Már máskor is előfordult, hogy valami hosszabbnak tűnt, mint a valóságban, és tisztában volt vele – hiszen már füvezett egy párszor –, hogy az időérzéke lelassult. De mintha most valóban bosszantóan sokáig adnák ezt a szart! – Tééééleg – nyögte a fiú, és elmosolyodott, bár ez már csak nagyon gyenge utóérzete volt az azelőtti boldog, felhőtlen
www.johncure.eu
25 gondolatainak. Pedig mennyire szerette volna, ha soha nem múlik el az a megelégedés a fejében és a szívében! Ahogy a szívére gondolt, egyből feltűnt neki, hogy mintha valami nem stimmelne a kis ketyegővel. Mintha ki akarna ugrani a helyéről. Annyira hevesen vert, hogy szinte érezni vélte, amint kinyomja a bőrt a mellén, és kidomborodik a póló alól. Nem merte megnézni, hogy így van-e, de ezt anélkül is tudta, hogy a szörnyű látványnak kitette volna az amúgy is gyenge idegzetét. Kétségbeesett. A szíve pedig egyre veszettebbül kalapált. Úr Isten! Meg fogok halni! Istenem, biztosan meghalok! Minek szívtam azt a szart? Minek? Hát kellett ez nekem? Kiugrik a szívem! Esküszöm, hogy menten kiugrik a helyéről! Megdöglök! – Mindjárt szíííívrohamot kapoooook! – nyöszörögte, és a kezét a mellkasára szorította. – Ba’ meg! Megdöglök ettől a kurva anyagtól! Megöl ez a szar! Mi a franc volt ez? Honnan szerezted ezt a… Áááhhhhrrrg! – Mi van? – kérdezte a férfi, anélkül, hogy odafordult volna. – A szívem! Az van! Kiugrik a helyéről! Ég az egész
www.johncure.eu
26 mellkasom! – Nekem is. Nekem is fáj! Dobog… De veszettül! – mondta
a
férfi.
Érzékeltetni
próbálta
szenvedését,
következőképpen ő is a mellére szorította a kezét. Nyüszített picit. – Akkor most meghalunk? – kérdezte a fiú, de mielőtt megérkezett volna a válasz, már érezte is, hogy csillapodik a szívverése, és az égő fájdalom is enyhülni kezdett. – Nem hiszem – válaszolta a férfi, miközben az arca furcsa fintorba torzult. – Lehet. Nem is tudom. Remélem, hogy nem! A férfit egyre jobban kezdte idegesíteni, hogy még mindig a betűk kúsznak felfelé a képernyőn. Ráadásul elég instabilnak érezte a saját mozgását, már amikor picikét is megmozdult. Érdekes, nem éppen könnyű mozdulatsort hajtott végre, amikor felemelkedett a fotelből és megindult, hogy megkeresse a távirányítót. Körbenézett a szobában, de mivel nem igazán sikerült felfognia, hogy éppen a szobának melyik részén van, egy darabig egy helyben topogott. Az agyát melegség öntötte el, amely lassú, egyenletes lüktetésbe kezdett.
www.johncure.eu
27 Szétrobban az agyam – gondolta, és lehunyta a szemét. A sötétség megnyugtatta, de a forró lüktetés a fejében nem akart szűnni. Olyan érzése volt, mintha a szürkeállománya egyszerűen szétfolyna a fejében, végigcsorogva a tarkóján egész a lapockacsont alá. – A távirányítót keresed? – hallotta távolról a fiú hangját. A kérdés valahonnan nagyon messziről jött, nem is tudta volna megmondani, hogy a szoba melyik pontjáról. Csakhogy hallotta, ez kétségtelen. Honnan tudja a fiú, hogy
ő
a
távirányítót
keresi?
Gondolatolvasó!
A
fiú
gondolatolvasó! – villant át az agyán a felismerés. Olvasni tud a gondolataimban! Most mi a fenét csináljak? De ha ő olvasni tud a gondolataimban, akkor talán én is olvasni tudok az övében. Megpróbálta megerőltetni az agyát, hátha ki tudja találni a fiú gondolatait. A tompa lüktetés egyre erősödött, de egy enyhe pillanatban tisztán érezte, hogy mire gondol a fiú. Arra gondol, hogy ez csak játék – könyvelte el magában a férfi. És természetesen tényként kezelte, miközben kicsit meglepődve ugyan, de örült az új adottságának, amit minden bizonnyal az LSD-vel átitatott cannabisnak köszönhet. Milyen csodákra képes
www.johncure.eu
28 egy füves cigi! Egyszerűen szuper! Tudom, hogy mire gondol, és be is bizonyítom neki – gondolta. Lassan közelebb lépett a fiúhoz, anélkül, hogy kinyitotta volna a szemét. Két lépés után körbenézett. A szemét nagyon zavarta a fény. Szúrt és égetett egyszerre. Úgy érezte magát, akár egy vámpír. Szép kis este – gondolta, miközben egészen az asztalig araszolt. – Játék – mondta a fiúnak, aki meglepődve nézett vissza rá. A pupillái tágak voltak, a szeme könnyben úszott. – Játék! – ismételte meg hangosabban a férfi. A fiú hátradőlt a fotelben, és ijedten pislogott. – Játék. Játék. Játék. Játék. Játék – ismételgette a férfi. Várta a fiú elismerését, hiszen kitalálta, amire gondolt. De nem így történt. A fiú csak nézett rá rémülten, semmi jelét nem adta annak, hogy a másik olvasni tudott volna a gondolataiban. Pedig biztosan erre gondolt! Tudom! Csak nem akarja elárulni, mert meg van lepődve.
www.johncure.eu
29 A férfi visszatopogott a szoba másik sarkában lévő ventillátorhoz, ott megállt. Végignézett magán. Mielőtt újból lecsukta volna a szemét, már ismét hallotta is a fiú gondolatát. A kulcsra gondol! De mi a fenének gondol a kulcsra? Miért gondol a kulcscsomóra? Lenézett az íróasztalra, amin a számítógép is állt, és meglátta rajta a bejárati ajtó kulcsait. A kulcsok egy kis karikára voltak felfűzve: kettő a lakásajtóhoz, egy-egy a folyosóhoz és a földszinti bejárathoz. Hosszasan nézte a kulcsokat, közben azon töprengett, miért pont erre gondol a fiú. Hát persze! Játék! Az előbb arra gondolt, hogy ez az egész csak játék! Játszani akar! Kisapám, kíváncsi vagy, kitalálom-e a gondolataid? Hát kitalálom! Hogy a picsába ne találnám ki! Hiszen én gondolatolvasó vagyok! Kezébe vette a kulcsot. Úgy érezte, egy tégla súlyával nehezedik a tenyerébe. Gyenge vagyok – villant át az agyán. Egy ügyes mozdulattal a zsebébe süllyesztette a zsákmányát. Most eszébe sem jutott, hogy közelebb menjen a fiúhoz. Egyszerűen megállt ott, ahol volt.– Kulcs – mondta komoly arccal. A fiú ismét nem válaszolt, csak nézett maga elél kifejezéstelen arccal. – Kulcs, kulcs, kulcs, kulcs! – ismételgette a férfi egyre idegesebben.
www.johncure.eu
30 4.
Istenem, mibe keveredtem! – gondolta a fiú, miközben egész lényén úrrá lett a félelem. Mibe keveredtem!? Miért teszi ezt velem? Miért? Hát már nem vagyunk barátok? Valamit akar! Az előbb elmondta legalább tízszer, hogy játék, most meg azt hajtogatja, hogy kulcs! Nem értem, mi szükség erre. Legszívesebben felugrott volna az asztaltól, és kiszaladt volna a lakásból, végig a folyosón, le a lifttel, ki az utcára. Emberek közé, ahol nem bánthatják. Ahol nem árthat neki ez a férfi, aki mellesleg régi jó barátja. Legalábbis eddig azt hitte, hogy barátok. De most úgy érezte, végre tisztán látja a helyzetet. A férfi felcsalta ide azzal, hogy megbeszélik a munkalehetőséget, amit a fiúnak ajánlottak pár hete, miközben az egész egy előre kitervelt színjáték volt. Az egész meg volt tervezve. Idecsalta őt, és elszívatta vele azt az LSD-s cigit, hogy később hipnotizálni tudja. A fiú biztos volt benne, hogy a férfi hipnotizálni akarta. Azonban most, hogy a átlátta a helyzetet, nagyon félt, mert nem
www.johncure.eu
31 tudta, mire akarja őt a férfi felhasználni. Abban biztos volt, hogy valami rossz dologra, amibe ő „tiszta tudattal” nem menne bele. Esetleg egy előre betanult szertartást végez, amivel átveheti az irányítást fölötte. Teljesen összezavarták a férfi nem éppen nyilvánvaló cselekedetei. Talán a különös szertartás része, hogy egymásután kimondja többször a kulcs és játék szavakat? A fiú biztosra vette, hogy amit lát (amit a férfi tesz), ellene irányul, hogy hatást tudjon gyakorolni rá. A félelem befészkelte magát a tudata legmélyére, és nem akart onnan távozni. A gyomra összeszorult. Hallotta, amint a férfi – régi jó barátja – a szoba másik sarkában szöszmötöl, mégsem merte a fejét arra fordítani. Gondolta, ha nem látja, akkor a férfi sem veszi észre őt. Valamikor gyerekkorában voltak utoljára ilyen gondolatai. Most újból szentül hitt bennük. Nagyon félt. Remélte, hogy a férfi nem veszi őt észre.
www.johncure.eu
32 5.
Szóval rám sem nézel – gondolta a férfi és odasétált az asztalhoz. A járás és mindennemű mozgás nehezére esett. Olyan érzése volt, mintha sokkal rosszabbul lenne, mint néhány perccel korábban. Fogalma sem volt, hogy mióta van ilyen állapotban, úgy gondolta, hogy nagyon régóta. Talán több órája… Körbenézett a szobán, de sehol sem találta a faliórát. Tele volt az agya felesleges dolgokkal, amik azonban neki nagyon is fontosnak tűntek. Csak egy kicsit jobban tudná irányítani a cselekedetét... Megállt az asztal előtt, lenézett a fiúra, aki még mindig rémülten bámult maga elé, szemmel láthatóan kerülni akarta a férfi tekintetét. Tudom, mire gondolsz! Én tudom! – mondta a férfi magában. Az ásványvízre gondolsz, haver! Az ásványvízre! Haha! Kitaláltam, mi? – Ásványvíz – mondta a férfi, de már újabb gondolat fészkelte be magát az agyába. Szinte perzselte a tudatát, annyira
www.johncure.eu
33 világosan látta, mit akar a fiú. Azt akarta, hogy bizonyítsa be, rajta nem fogott ki a drog. Arra gondol, hogy nem bírom felemelni a vizes üveget! De én fel bírom emelni. Megkerülte az asztalt, vigyázott, nehogy leüssön valamit. A szoba közepén a fotel és az íróasztal kergetőzni kezdtek, a polcról pedig könyvek repültek le, és tompa puffanással a szőnyegre estek. A férfi meglepődve nézte a megelevenedett tárgyakat, de nem zavartatta magát, mert szinte biztosra vette, hogy a fiú varázslata mindez. Telekinézis. Hallott már ilyesmiről. Gondolta, ha neki gondolatolvasó képessége van, akkor miért ne lehetne a fiúnak is valamilyen különleges adottsága? Lenézett a kristályvizes palackra, és koncentrált. Fel kell tudnia emelni, hiszen akkor bebizonyíthatja, hogy a tudatánál van. Hátranézett. Mögötte L-alakban terpeszkedett a kék plüssel kárpitozott kanapé. A hosszabbik részéből félig, a rövidebb végéből pedig teljesen kiszedték az ülőpárnákat, amiket azután a szoba közepére tettek – nagy tigrismintás pokróccal letakarva –, hogy alkalmi ágyként szolgálhassanak a fiú számára. Alaposan megnézte – az amúgy is sokat látott – kanapét,
www.johncure.eu
34 de úgy döntött, mégsem ül le rá. A tarkóját kellemesen cirógatta a nyitott ablakon beszökő szél. Már nagyon kívánt egy kiadós alvást, de az még odébb volt, hiszen előbb be kellett bizonyítania, hogy őt nem kerítette hatalmába a drog. Az alvásra gondolt, az édes pihenésre. Bebizonyítja a fiúnak, hogy fel tudja emelni az üveget, és aztán megy is szunyókálni. Igaz, a fiú azt mondta neki az elején – még mielőtt elszívták a füvet -, hogy jobb addig nem aludni, amíg a hatás el nem múlik. De ez most nem számít. Ő bizony aludni fog. Ha akar, akkor a fiú akár reggelig is fent kukorékolhat. Előrehajolt a palackért. Az arcvonásai elmélyültek, sokkal öregebbnek látszott a koránál. Minden komolyabb nehézség nélkül megfogta a palackot és felemelte. Büszkén nézett a fiúra, de az rá sem pillantott. A férfi dühösen az asztallapra csapta az üveget, remélte, a zajra odafordul a fiú. De nem így történt. A másik továbbra is csak bámult maga elé. A férfi még egyszer felemelte a palackot, aztán ismét az asztalhoz koccintotta. Mivel a fiú változatlanul nem figyelt rá, ezt még jó néhányszor megismételte. A végére már nagyon dühös volt, de nem adott hangot érzéseinek. Egyszerűen csak aludni
www.johncure.eu
35 akart. Visszaindult az íróasztalhoz, ami már nem táncolt a székkel, amellett a könyvek sem ugráltak le a polcról. Megkerülte a középen kialakított fekhelyet, és leült a fotelbe. Alighogy elhelyezkedett – gondolta, titkon szundít egy picit –, meghallotta a csengő kellemes dallamát. Valaki jött! – gondolta. Be kell, hogy engedjem, elvégre nem csengethet itt reggelig. Eszébe sem jutott, hogy ilyen késői órában nem szoktak látogatóba érkezni hozzá, bár régóta fogalma sem volt az időről. A
tudatalattija
egy
másodpercre
azért
mégiscsak
elbizonytalanodott, így jónak látta, ha megkérdezi a fiút. – Te is hallottad a csengőt? – kérdezte. – Nem – válaszolta a fiú némi gondolkodás után. – Miért, csengettek? – Jött valaki – mondta a férfi, és felegyenesedett a fotelből. – Ne nyisd ki! – kérte a fiú. Arcán a nyugtalanság jelei mutatkoztak. – Ki kell, hogy nyissam.
www.johncure.eu
36 – Nem is csengettek – mondta a fiú. Izgatottan fészkelődött a székében. – Nem csengettek – ismételte. A férfi elindult az előszobának nevezett aprócska helyiség felé, ahova oldalt egy lakkozott fenyőfa asztalt és két padot szuszakoltak be. Óvatosan araszolt át a kis helyiségen egyenesen a fürdőszoba ajtaja felé, ahol balra fordulva meglátta a kísértetiesen néma bejárati ajtót. Megállt az ajtó előtt, és hallgatózott. Várta, hogy a csengő ismét megszólaljon. Csend. Síri csend. Kinézett a kémlelőnyíláson. A félhomályos folyosó torz, hideg képe tárult elé. Sehol senki. Elhúzta a fejét az ajtótól, meggyőződött róla, hogy a biztonsági retesz és a lánc továbbra is megvédi az illetéktelen behatolóktól. Előkotorta a zsebéből a kulcscsomót, és miután megkereste a zárba illő kulcsot, bezárta az ajtót. A zárszerkezet nyelve éles kattanással csúszott a helyére. Visszatette a kulcscsomót a zsebébe és megnyugodva elkönyvelte, hogy most már senki nem tud bejutni a lakásba. Némi zavartságot érzett ugyan, de megpróbálta leküzdeni. Biztosra vette, hogy csengettek, és az is biztos volt, hogy a fiú is
www.johncure.eu
37 hallotta. De miért mondta azt, hogy nem hallotta a csengőt? Neki is hallania kellett! Szóval már megint próbára akar tenni… Játszik velem, de nem baj! Tudok olvasni a gondolataiban, ez pedig mindennél többet ér. Félre akart vezetni, de nem fog menni! Visszaindult a szobába, azonban félúton a fiúnak ütközött, aki idegesen pislogott. A homlokán egy aprócska izzadtságcsepp csorgott végig, s eltűnt a szemöldökében. 6.
– Ki volt az? – kérdezte a férfitól. – Senki. – Te mondtad, hogy csengettek – megpróbált a férfi válla fölött belesni a hátsó szobába. Az ajtó résnyire nyitva volt, fény szűrődött ki a helyiségből. Idegesen nézte a padlón elterülő fénycsíkot, és várta, hogy mikor suhan el akár csak villanásnyira valamiféle árnyék. Mert árnyéknak lennie kell. A férfi biztosan beengedett valakit. Azt, aki csengetett. Megpróbálta félretolni maga elől a férfit, ám az visszatuszkolta őt a szobába. A hőség csillapodott egy kicsit, a
www.johncure.eu
38 ventillátor és a nyitott ablak megfelelő kereszthuzatot biztosított. – Ki volt az? – kérdezte újra a fiú. – Kit engedtél be? – Senkit – válaszolta a férfi nyugodt hangon. – Senkit nem engedtem be. Hazudik – gondolta a fiú. Hallotta az ajtót; kattant a zár. A férfi valakit tehát beengedett, és ez őt nagyon nyugtalanította. A félelem újból erős hullámokban tört rá. Azt kezdte figyelni, hogyan szabadulhatna meg innen. A tekintete a nyitott ablakra irányult, de ezt a megoldást abban a pillanatban kiűzte a fejéből. A kilencedikről nem lehet egykönnyen meglépni. Tehát el kell jutnia az ajtóhoz, és ott kiszökni. Azonban biztos volt benne, hogy a férfi egy, vagy akár több embert is beengedett nemrég a lakásba. Ott vannak a hálószobában. Ha innen ki akar jutni, azok biztosan rárontanak. De mi a fenét akarnak? Nem vagyok olyan állapotban, hogy harcolni tudjak az életemért. Várok még egy kicsit. Húznom kell az időt, aztán a megfelelő pillanatban, amikor már jobban leszek, eltűnök innen. – Nézd – fordult a férfi felé –, tudom, hogy tervezel
www.johncure.eu
39 valamit, de nem tudom, hogy mi értelme van ennek az egésznek. Mit ártottam én neked? – Miről beszélsz? A fiú érezte a többiek jelenlétét. Tisztán érezte, hogy a férfi társai ott rejtőzködnek a másik szobában. Szerette volna a képzelt túlerőt kijátszani, de most nem volt képes koncentrálni. Túl sok hasztalan gondolata volt. Visszament a fotelhez és leült. Még mindig romokban hevert az egész tudata. Az agya olyan volt, akárcsak egy pohár romlott tej: savanyú és semmire sem jó. Főleg arra nem, hogy logikusan gondolkozzon. Lassan átlépte azt az észrevehetetlen vonalat, ami elválasztja a valóságot a képzelettől. Fél lábbal már egy kitalált világban volt, amiről nem is sejtette, hogy saját maga alakítja saját maga ellen. Megpróbált ismét a tévére figyelni. Az volt az egyetlen pont, amit valóságosnak látott. A műsor egy támpont volt, bár nem értett belőle semmit. Az agya kizárólag a másik szobában bujkáló idegenekre összpontosított. Fél szemmel a férfit nézte, aki egy dobozt hozott elő a konyhából és letette az ajtó mellé.
www.johncure.eu
40 Felnyitotta a tetejét, ezután lemutatott a benne lévő szerszámokra. – Kalapács – mondta. Figyelte, hogy a fiú hogyan viselkedik, de nem történt semmi. A fiú oda sem mert nézni. Csak lopva engedett meg magának egy-két pillantást. A szívét hideg kezek markolászták. Érezte, hogy egyre szorultabb helyzetbe került azzal, hogy a férfi a végére ér a szertartásnak. Úgy vélte, hogy ez már a vége. Hamarosan uralni fogja a gondolatait, és akkor… Mi lesz akkor? – tette fel magának a kérdést. Az agya legrejtettebb része kereste a választ, az, amelyik talán még tiszta volt. Nem látta esélyét annak, hogy ezt megúszhatja. Igaz, egy pillanatra felmerült benne: talán csak meg akarják tréfálni. Esetleg éppen erre számítanak, hogy ő pánikba esik, és a haverjai röhögnek rajta a másik szobában. Jó kis tréfa lenne… De ez nem tréfa. Bizony, őt csúnyán csőbe húzták. Továbbá elképzelhető, hogy meg is ölik. Miért pont őt? Miért pont a barátja hajtja végre az egészet? Miért pont ő csalta tőrbe?
www.johncure.eu
41 Miért? Rengeteg megválaszolandó kérdés, és ő egyáltalán nem volt olyan állapotban, hogy megválaszolja őket. M
iért kellett elszívnom azt az átkozott füvet? Hogy lehettem
ilyen hülye? Meg is érdemlem a sorsom! Hagytam magam belerángatni az egészbe! Istenem, biztosan megölnek! Bármit is terveznek velem, ezek nem fognak élve elengedni. – Figyelj! Hallod? Hagyjuk ezt az egészet! – mondta a férfinak. – Most még abbahagyhatod az egész varázslatot! Ne tedd ezt velem! Kérlek! Ne tedd ezt! Ennek semmi értelme! Aludjunk inkább, és holnapra elfelejtem az egészet! Nem is fogok rá emlékezni! Majd reggel röhögünk rajta egy jót! A hangja kezdett elfúlni. Sírás környékezte. Hiába alázkodott meg ennyire, eredménytelenül könyörgött. A férfi nem hagyta abba. Csak járkált a szobában, és tovább motyogott valamit. Aztán levette azt a játékrulettet a könyvespolcról, amivel délután együtt játszottak, és a fiú kezébe adta. – Játék – mondta komoran. A fiú elhúzta a kezét, és hátrébb húzódott a székkel,
www.johncure.eu
42 egészen a falig. Ismét azt mondta, hogy játék! Megint játék! Mi a fenét akar?! – Ne add ide! – mondta a fiú. Kétségbeesésében zokogni kezdett. – Mit csi… hi… ná… hál… jak…ve… he.. le? A férfi ledobta a földre a játékot, és kiviharzott a helyiségből. A fiú igyekezett megnyugodni. Tudta, nem mutatkozhat gyengének. Ebben a helyzetben csak felbőszítené őket. Megtörölte a szemét, és próbálta összeszedni magát. Főképpen a gondolatait igyekezett rendezni. Miért ment ki? Most hová ment? Megkérdezi a többieket, hogy mit tegyen? Igen! Most, hogy nem vettem el a játékot, talán nem
tudja,
hogyan
folytassa
tovább
a
szertartást.
Keresztülhúztam a számításait. Nem tudja, mit tegyen. Igen, ez történhetett. Én viszont tudom, mit teszek. Megpróbálok a tudatomnál maradni, és nem válaszolok arra, amit mond, vagy tesz.
Akkor
nem
fog
tudni
irányítani.
Talán
akkor
megmenekülök… A férfi visszajött a szobába, és a jobb kezében egy színes
www.johncure.eu
43 magazint szorongatott. Ahogy elhaladt a ventilátor előtt, a fuvallat megpörgette a lapokat. A férfi megállt a fiú széke mellett, és ledobta az újságot a földre. Közben dobbantott, hogy a fiú odafigyeljen. – Magazin – mondta. Mivel a fiú nem nézett oda, felvette a földről, azután ismét ledobta. Újra dobbantott. – Magazin – mondta újfent. A hangját sokkal jobban felemelte. – Kérlek, hagyd abba! – könyörgött a fiú. Kérése süket fülekre talált, mert a férfi tovább folytatta; ismét ledobta az újságot, felszedte, megint ledobta. Végezetül sarkon fordult, és magára hagyta a fiút. Az rémülten nézett utána, úgy érezte egyszer s mindenkorra nem bírja tovább. A legjobb lesz, ha egyszerűen kirohanok! De mielőtt felállt volna a székről, eszébe jutott, hogy a másik szobában ott vannak azok, akiket a férfi az előbb beengedett. Esélye sincs, hiszen minden bizonnyal könnyedén elbánnának vele. De akkor mit tegyek? Akárhogy is erőlködött, semmit nem tudott kitalálni. A gondolatai mindig a halálra terelődtek, és arra, hogyan volt képes a barátja ilyen csúnyán becsapni. Felhasználni őt az alávaló játékához, kísérletéhez, vagy bármihez,
www.johncure.eu
44 ami vele történik. Úgy vélte, hogy legalább hárman-négyen vannak a szobában. Ez pedig, ha nem lenne betépve, akkor is túlerőnek számítana. Esélye sincs a menekülésre. Gondolataiból a férfi visszatérte zökkentette ki. A férfi odament az asztalhoz, felvette a poharak mellett pihenő mobiltelefont. A fiú kezébe adta. Majd visszavette és ismételten a kezébe adta. – Most mit akarsz? – kérdezte a fiú kicsit ingerült hangon. – Mi a fenét tervezel? Ez az én telefonom. Minek műveled velem ezt az egészet? Nézd, én tudom, hogy valami szörnyű dolgot akarsz ellenem tenni, de te is tudod, hogy nem úszhatod meg. Ha a barátaiddal megöl…. – A hangja elakadt, mert a férfi ismét magára hagyta. Nézegette a kezében lévő telefont. Nem volt bekapcsolva. Tisztán emlékezett arra, hogy még ő kapcsolta ki, mielőtt elszívták a füves cigit. Forróság borította el a testét, szédült egy kicsit, de érezte, hogy lassan tisztulni kezd a tudata. Jönnek a tiszta pillanatok – gondolta. Talán ha kitisztul a fejem, akkor kitalálok valamit. Talán… Hirtelen fantasztikus ötlete támadt. Fel kell, hogy hívja a
www.johncure.eu
45 rendőrséget. Itt a telefon… Csak rá kell nyomnia a megfelelő gombra, és már be is kapcsol. PIN-kód, azután a gyorshívások közt az egyes billentyű a rendőrség száma. Gyorsan bemondja a címet, és azt, hogy veszélyben az élete. Persze suttogna, nehogy tudomást szerezzenek a kis akciójáról a másik szobában kucorgó, rosszpillantású emberek. Ennyi biztosan elég is lenne. Rátette a hüvelykujját az ON billentyűre, de mielőtt bekapcsolta volna, valami egészen más jutott az eszébe. Szörnyű gondolata támadt: Talán azt akarják, hogy bekapcsoljam a telefont. Esetleg ráálltak a vonalamra, és ha a telefont bekapcsolom, akkor azon keresztül tudnak irányítani. Igen… Ez világos, mint a nap. Ez az utolsó mozzanat. A telefonon keresztül fogom kapni az utasításokat. Azért sem kapcsolom be!
7.
Körülbelül fél órája ülhetett kezében a telefonnal, és egész idő alatt semmi mozgás nem volt körülötte. A férfi sem jött vissza azóta, hogy utoljára kiment a szobából.
www.johncure.eu
46 Biztosan bement a többiekhez a hálószobába – gondolta a fiú. Kivárják a megfelelő alkalmat, és egyszerűen lerohannak. Megölnek! Letette kezéből a telefont az asztalra, és felegyenesedett. Lassan mozgott, mintha attól észrevétlen maradna. Egy pillanatra maga is megdöbbent azon, hogy miért mozog ilyen lassan és megfontoltan. Azért, hogy ne hallják a lépteimet – válaszolt végül egy gondolat. Átaraszolt a szobán, megállt az átjáróban. Még mindig kísérteties félhomály volt. Megborzongott. Ma este nem először érezte úgy, hogy a szíve mindjárt kiugrik a helyéről. Visszanézett a könyvespolc irányába, meggyőződve arról, hogy nem került senki a háta mögé. Ami egyébként képtelenség lett volna. Ezt ő is tudta, de biztosra akart menni. A hálószoba ajtajára pillantott, ami már nem volt résnyire nyitva. Tehát oda ment be a férfi. Még most is ott van a többiekkel. A „kucorgó, rosszpillantású emberekkel”, akik valami
www.johncure.eu
47 gonosz dolgot terveznek vele. Nagyon félt, de élni akart, és ez az érzés minden félelmet és kezdetleges bénultságot legyőzött. Elindult a bejárati ajtó felé. A hálószoba csukott ajtaja előtt különös óvatossággal osont el, nehogy észrevegyék, meghallják. A lába nehezen mozgott. A lábszárára mintha ólomsúlyokat csatolt volna valami huncut manó. Még mindig a kábítószer hatása alatt van. Tehát óvatosnak kell lennie, mert ha észreveszik, akkor ő halott ember. A fiúnak pedig nem volt kedve meghalni. Megállt a bejárati ajtó előtt; egy kicsit meggörnyedt, mint aki küzd a gyomrában rosszalkodó vacsorával. Tompa moraj dongott a fülében, és egy pillanatra arra gondolt, hogy agyvérzést fog kapni, de aztán gyorsan elszállt a gondolat és a tompa morajlás is. Remegő kézzel fogta meg a biztonsági láncot, vigyázott, nehogy zajt csapjon. Kiakasztotta. A láncot lelógatta az ajtó mellé. Egy darabig tartotta, hogy ne hintázzon, mert véletlenül az is zajt okozhat, és akkor neki vége. A biztonsági zárat is kinyitotta. Óvatosabban bánt vele, mint a lánccal. Miután végzett, tudta, hogy egyetlen egy dolog van
www.johncure.eu
48 hátra; lenyomni a kilincset és kimenni a folyosóra anélkül, hogy zajt csapna. A keze még mindig nagyon remegett, de a boldogság mámorító érzése elterelte mindenről a figyelmét. Lenyomta a kilincset, és meghúzta az ajtót maga felé. Majdnem felvisított, amikor az ajtó nem modult. Kulcsra van zárva – villant fel benne a kétségbeejtő felismerés. Elvesztem! Itt fogok megdögleni. Istenem, az a kurva fű! Az az oka mindennek! Óh, Jézusom, ha egyszer innen élve kikerülök, soha többet nem füvezek! Esküszöm! Némán állt az ajtó előtt, és bámulta a szemben lévő hálószobát, ahol megbújt az ellenség. A gyomra görcsösen összehúzódott. Úgy érezte, kedve lenne torkaszakadtából üvölteni. De inkább nem tette. Most jön a B terv! A baj csak az volt, hogy B terv nem létezett. Visszaindult a szobába. Egy kicsit bátrabban haladt el a hálószoba előtt. Mintha már nem is érdekelné, hogy meghallják. Az átjáróban majdnem nekiment a vasalódeszkának. Lefékezett.
www.johncure.eu
49 Rájött, mit kell tennie. Felfegyverzi magát az egyenlőbb esélyek kedvéért. Megmarkolta a vasalót. A földön egy ing hevert élettelenül. Valamikor délután vasalta ki a férfi. Ez lesz az én fegyverem, és beverem a pofátokat, ha ki merészeltek jönni! A bátor, mindenre elszánt gondolatok gyorsvonat sebességével zakatoltak a fejében. Bal kezével megfogta a vasaló zsinórjának a végét, és a kézfejére tekerte. Na, gyertek férgek! Hirtelen megtorpant. – Bassza meeeg! – mondta, nem törődve azzal, hogy a „kucorgó rosszpillantású emberek” meghallják. Kamera! Valahol lennie kell kamerának is! Hogy ez eddig nem jutott eszembe! Ezek kamerával figyelnek engem! A szemetek! Valahol van egy kamera. Esetleg több is! Szeme akaratlanul is a könyvespolcra tévedt, és figyelte, hogy nincs-e valami rendellenes a könyvek között.Az egész rendellenes volt, hiszen amikor egy fél éve itt járt, még nem volt semmilyen könyvespolc. Az egészet azért tették ide, mert kellett a felvételhez. Ez nagyon tiszta és egyértelmű dolog volt, csakhogy amit ebből következtetett, az nagyon megijesztette.
www.johncure.eu
50 Hiszen ha díszlet kell a felvételekhez, akkor ez egy olyan videó anyag lett volna, amit piacra dobnak! Valami bizarr, belső terjesztésű perverz dolog! Hallani ilyet eleget a TV-ben! Hogy erre miért nem jöttem rá eddig? A gondolatok nagyon világosan és tisztán törtek rá. Bárhová nézett, mintha a megfejtés egy újabb darabkáját találta volna meg. Valahogy úgy érezte, mint még eddig soha életében, hogy látja a dolgok hátterét. Átlátott a szitán. Mindenre rájött. Az agya tisztán megvilágított minden sötét foltot. Hát persze! A magazin, amit ledobált a földre! Délután adta nekem ide, hogy olvasgassam! És volt benne egy cikk arról, hogy az emberek milyen szörnyű dolgot tesznek magukkal! Voltak fotók is. Felvágják a péniszüket, a nyelvüket, és egyéb csonkításokat végeznek! Hát persze, ezt akarták belém szuggerálni. Hogy én is ugyanezt tegyem saját magammal. Azért volt a szerszámosláda is. Már délután is filmeztek, amikor az újságot átnéztem. És ha valaki videóról megnézi, egy kerek történet lesz az egész. Mintha én olvastam volna a magazinban a cikket, és kedvem támadt volna hasonló beteg dolgokhoz! Esetleg kettévágni a nyelvem egy borotvapengével! A rohadékok. A szavak, amiket a szertartás közben mondott, talán nem is voltak lényegtelenek, hanem oda
www.johncure.eu
51 majd utószinkronnal mást fognak felvenni, mintha ő megpróbált volna engem lebeszélni a dologról. Istenem, mibe keveredtem? Ez az egész egy mocskos nagy összesküvés, aminek a végeredménye, hogy engem itt megölnek. A szüleim, ha meglátják a videót, akkor még csak sajnálni sem fognak, mert egy állatot, aki ilyesmit művel, nem lehet sajnálni. Aztán ott vannak az ágynak megcsinált kanapépárnák. Pontosan középen. A szoba kellős közepén! Talán még valamilyen bizarr szexuális játékot is űzni akartak velem. De most már mindent tudok, és nem hagyom magam. Rohadtul átlátok ám a dolgokon! Tudok már mindent, frankón értem a dolgokat! Engem ugyan nem fog senki rávenni, hogy vágjam szét a saját pöcsömet, és senki nem fog a seggembe élvezni! A vasalóval szétütöm a tapló fejüket! A köcsög buzeránsok! Szerszámláda, magazin, kamerák. Házi videó. Szadista film? Vagy meleg mozi? Mi lett volna ez, uraim? Ismét úgy érezte, hogy sírva fakad. De tudta, hogy azzal csak a gyengeségét bizonyítaná. A rohadt életbe! Csak tudnám, hogyan fogok ebből kimászni. Ezek az életben nem hagyják, hogy én innen kiszabaduljak. Megölnek és kész! Az is elképzelhető, hogy a
www.johncure.eu
52 halálom után végigküzdik rajtam magukat. Kiélik a mocskos képzeletüket: a seggbe dugást, meg a szadista dolgaikat a kalapáccsal. Meglehet. A rohadt életbe, meglehet! Megpróbálta magát türtőztetni, megkísérelt lelkileg erős lenni. Kérdés, mennyire lehet erős lelkileg egy halálraítélt, mielőtt fellép a vérpadra, hogy a hóhér a fejét vegye. Mennyire lehet erős az ember, aki tudja, hogy az élete hátralévő részéből talán csak egy-két óra van? Vagy csak percek. A fiú mindennél rosszabbul viselte a bizonytalanságot, hogy talán mégis lenne esélye a menekülésre, csak eddig nem jött rá, milyen módon. Azonban megfogadta magának, ha meg is kell halnia, valakit magával visz, és akit csak tud, megsebesít. Ki kell törnie innen. Ki kell törni ebből a halálos gyűrűből. De hogyan? Görcsösen markolta a vasalót, hátát nekitámasztotta az ajtófélfának, úgy, hogy az átjáró és a nappali között állt. Mindkettőben és egyikben sem. Időközben arra a következtetésre jutott, hogy a kamera a lámpákban van elrejtve, és ezen a helyen egyik kamera sem látja, tehát biztonságban van. A „kucorgó rosszpillantású emberek” így nincsenek lépéselőnyben. A fáradtság egyre elviselhetetlenebbé vált számára. Ahogy
www.johncure.eu
53 telt az idő, annál kevesebb volt az esélye, hogy éberen figyelhet. Viszont az idő múlásával egyre jobban kitisztult a tudata. Legalábbis ő úgy gondolta, hogy nagyon is tisztán lát. Örült neki, hogy átlátta a tervet, és megpróbált mindent elkövetni, hogy ne tudják végrehajtani. Nem mozdult az ajtófélfától, nehogy valamelyik kamera látószögébe kerüljön. A lába egyre jobban elnehezedett. Le kellene ülnie egy kicsit. Csak egy kicsit. Hátranézett a válla fölött. Szinte ellenállhatatlan erő vonzotta a sarokban lévő asztalhoz és különösen a hozzá tartozó lócához. Le kell ülnöm. Csak egy picit. Abból semmi baj nem származhat, hiszen már egészen tiszta vagyok. De egy kicsit le kell ülnöm, mert máskülönben összeesek, és akkor… Hátrébb lépett, hogy a lábszára nekiütközzön a padnak. Le kell ülnöm, csak egy kicsit. Lassan behajlította a térdét, leereszkedett az ülőkére. Sokkal jobb! Sokkal kellemesebb! Felpillantott az asztal fölött lógó lámpára, és nyugtázta magában, hogy a kamera, amit a lámpaburába szereltek, ezen a helyen még nem látja. Nyugodtan ülve maradhat picit.
www.johncure.eu
54 8.
A várakozás teljesen felőrölte az amúgy is gyenge és fáradt idegrendszerét. Hiába akart, már nem tudott figyelni mindenre. Már a vasalót – az egyetlen fegyverét – is alig bírta tartani. Az ujjai kezdték elereszteni. Minden erejét összeszedte, és megmarkolta a vasalót, nehogy a földre zuhanjon. Érezte, hogy fel kell állnia, mert ha ülve marad – pedig olyan nagyon kényelmes! –, akkor elalszik. Egy hirtelen gondolattól vezérelve talpra ugrott, és visszatámasztotta a hátát az ajtó szélének. Tekintete az asztalon lévő telefonra tévedt. Hívnom kell a rendőrséget. Meg kell próbálnom! Lehet, hogy nem is kódolták a telefonomat. A gondolat, hogy esetleg megszabadulhat az oroszlán barlangjából, nagyon csábító volt számára, és tisztán látta azt is, hogyan tudja a telefont megszerezni anélkül, hogy a kamerák észrevennék. A kanapé párnáit szándékosan szedték ki! Nem azért, hogy nekem ágyat készítsenek, hanem hogy ne üljek a bal oldalra. Mert a kamera ott nem lát. Így szándékomon kívül is a kamera
www.johncure.eu
55 mozgásterében voltam. Ezt jól kitaláltátok, de én erre is rájöttem, szarrágók! Engem nem fogtok kikészíteni! Ha végig a tévé oldalában megyek az asztalig, akkor nem fogtok észrevenni! Lassú, lopakodó mozgással elindult az asztal felé. Néha felpillantott a lámpára, és végig arra gondolt, hogy most nem láthatják meg. Az asztal végében leguggolt, és miután a jobb kezéből átvette a vasalót a balba, egy gyors mozdulattal megkaparintotta a telefont. Megvan! Ezt a csatát megnyertem, fiúk! Ugye, bassza a csőrötöket, hogy nem látjátok, éppen min mesterkedek? Idegesek vagytok, igaz? Felegyenesedett és nekitámaszkodott a falnak. A feje fölött egy régi festmény másolata lógott. Tájkép, gyönyörű vízeséssel. Nem tudta, hogy ki festhette az eredetit, de ez most nem is igazán érdekelte. Bekapcsolta a telefont. Megvárta, amíg a kijelző világítása bekapcsol, és kéri a PIN-kódot. Beütötte a négyjegyű számsort. Egy másodperc erejéig elgondolkodott rajta, hogy még ilyen állapotban is rögtön eszébe jut. Lenyomta az „OK” billentyűt, és a füléhez emelte a telefont. A telefon, mint mindig, mielőtt csatlakozott a
www.johncure.eu
56 hálózathoz, sípolt egyet, aztán két rövid csipogással jelezte, ha megtalálta. A fiú amint meghallotta a sípolást és a két csipogó hangot, rémülettől fehér arccal dobta a földre a telefont. Mégis átkódolták! A kurva életbe! Valami csipogást, valami dallamot játszottak be nekem! Erre vártak, és én beugrottam a kelepcébe! Ez a hang lett volna az utolsó darab a kirakós játékban? Biztosan, és ezzel a hanggal akartak hipnotizálni. Talán még idejében kikapcsoltam. A fenébe is, kurvára észnél voltam! Velem ezek nem fognak szarozni! Idióták! Gondolatait és csöppnyi boldogságát, hogy nem tudták hipnotizálni a telefonos trükkel, a lift hangos robaja zavarta meg, és ez olyan erős félelemmel töltötte őt el, mint eddig még soha semmi. Mozdulni sem tudott ijedtében. Az ujjai elernyedtek: a vasaló a földre esett. Lelki szemei előtt látta, amint a lifttel négy hosszú, fekete bőrkabátos, tagbaszakadt ember jön felfelé. Kezükben hangtompítós pisztoly. Az arcukat fehérre festették, és csak a szemük pásztáz nyughatatlanul. A lift ajtaja kinyílik, a négy alak szinte egyszerre lép ki, cipőjük talpa halkan kopog a folyosó csempézett padlóján. A folyosó ajtaját fél perc alatt kinyitják – minden bizonnyal saját kulcsuk van hozzá –, és egyenesen a lakás
www.johncure.eu
57 bejárati ajtaja felé igyekeznek. A fiúnak minden porcikája remegett, némán bambult a földön fekvő vasalóra. Gondolatban látta a négy alakot. Tudta, hogy azért jönnek, mert látják, hogy vele már nem tudnak forgatni semmiféle homokos vagy szadista pornófilmeket. Márpedig akkor használhatatlan, nincs rá szükségük. Meg fogják ölni. Egyszerűen lelövik, mint egy kutyát. Aztán a folyóba dobják. Az egész egy szervezett bűnhálózat, ami erre specializálódott. A férfinek gyakran voltak anyagi gondjai, így egyszerűen lefizették, hogy csalja őt tőrbe. De lehet, hogy őt sem fizetik ki! Lehet, hogy már meg is ölték a másik szobában. Elképzelhető, minden lehetséges. És most engem fognak megölni. Persze lehet, hogy fegyverrel akarnak
kényszeríteni.
Megkötöznek
és
módszeresen
megkínoznak: kihúzzák az összes fogamat, levágják a farkam és a számba tömik, esetleg kinyomják a szemem, és levágják az ujjaimat. Megkínoznak, hogy mégis legyen valami bizarr videó anyag, elvégre biztosan valaki ezért kemény pénzeket fizet nekik. Megkínoznak, aztán megölnek. Mindenképpen megölnek!
www.johncure.eu
58 Még mindig hallotta a lift hangos morgását. Egyre közelebb ért az emelethez. De ő nem várhatja meg a felszámoló– brigádot. Nem hagyhatja, hogy így megkínozzák. Az ablakon beáramló, kellemes nyári szél az arcába csapta a selyemfüggönyt. Ezzel megszületett a végleges, kíméletes megoldás. Ő pedig nem vitatkozott a szörnyű gondolattal. Elszántan
az
ablakpárkányhoz
lépett,
félretolta
a
függönyt, feltérdelt a párkányra. A nyári szél langyos csókot lehelt sápadt arcára. A szüleire gondolt. A testvérére. És az egész életre, a terveire. A barátjára, aki becsapta és kelepcébe csalta. Lecsukta a szemét. Még egyszer felvillant előtte a négy alak sziluettje, amint kiszállnak a liftből. A fiú nem hallotta, hogy a lift, amely óriási robajjal közeledett, továbbment legalább két emeletet. A fiú már semmit nem hallott. Az utolsó rezdüléseket még érezte. Az idegpályák még eljuttatták a szörnyű fájdalomhullámokat tompán működő agyának, de a teste már mozdulatlanul, vérbe fagyva hevert kilenc emelettel lejjebb, a járdán.
www.johncure.eu
59 9.
A férfi a hálószobában ücsörgött, és nem tudta felfogni, hogy miért pont őt sújtja a sors azzal, hogy gondolatolvasó képességgel ruházta fel. Most már a titkosszolgálat a nyomában lesz, amíg csak él. Mert tudni fogják, hogy ő gondolatolvasó. Egész életében menekülnie kell. De ez még nem is zavarta annyira. Sokkal inkább nyugtalanította, hogy a fiú a másik szobában még mindig nem hagyja aludni. Mert még mindig érzi a gondolatait. Pedig ő odaadta a telefont, és a fiú gondolatban megígérte neki, hogy akkor aludhat. De még most sem hagyott neki békét. Tudta, hogy a fiú az öngyújtóra gondol. A kék öngyújtóra, amit a férfi behozott magával a szobába, és egész hajnalban görcsösen markolt. A fiú békén fogja hagyni, csak meg kell gyújtania… A férfi átgázolt az egymásra hajigált újságok kupacán, és megállt a bordó sötétítő függöny előtt. Aludni fogok. Végre békén fogsz hagyni! Többet nem olvasok a gondolataidban!
www.johncure.eu
60 Boldogan mosolygott. Fáradtan nekidőlt az ablakkeretnek, kinyújtotta az öngyújtót. A lángok mohón kaptak a függönybe, készen rá, hogy felfalják a férfival együtt az egész lakást.
www.johncure.eu
61 John Cure ELTEMETVE
Nehéz elképzelni, hogy valaha is rombolóbb erővel zuhoghatott az eső. A sáros, felázott talajba mélyen belevágott az ásó, és a gödör, amit kupaconként, kétségbeesetten forgattak ki, lassan, de biztosan mélyült. Arnold Bridge olyan mélyre tervezte eltemetni a titkát, amennyire fizikai állóképessége csak engedte az adott helyzetben. A fák ágait marcangoló szél borotvapengeként vágta az esőcseppeket a húsába. Arnold Bridge már túljutott azon a részen, amikor minden ásónyom kilapátolása fájdalmat okozott, és –jól tudta – már nem volt messze attól a ponttól, ahol úgy érzi majd, ő maga a fájdalom. Sírt az egész teste. Megpróbált kitartani, remélve, a tudata lesz olyan hatalmas, és nem engedi, hogy az izmai feladják a küzdelmet. Ebben a helyzetben éppúgy, mint az élete elmúlt harmincnégy évében, csak magára számíthatott, és arra a belső
www.johncure.eu
62 erőre, amely céltudatos, kitartó énjét táplálta. Az élethez álmok kellenek. Álmok, melyek célokká válnak. A célok elérése érdekében pedig mindent fel kell áldozni. Szó szerint mindent. Nincs kivétel. Elmaradnak a nyaralások, a közös mozidélutánok a gyerekekkel, az iskolai évzáró ünnepségek, és elmaradnak lassan az érzelmek is. Csak a célok vannak. Arnold tudta, hogy a legtöbben itt szúrják el: nem elég erősek, hogy kitartsanak. – Minden áron! – hangja ellentmondást nem tűrően csengett, miközben Arnold esővizet köpött a hideg levegőbe. A sáros talajba döfte az ásót, majd az előre bekészített ládára lépve felhúzta magát a gödörből. – John, érted, amit mondok? Minden áron! Ez a varázsszó a győzelemhez. Egy sikeres életet felépíteni alkotás, melyhez megfelelő kreativitás és tehetség szükséges. Cigarettát kotort elő elnyűtt esőkabátja zsebéből, de mire a vihargyújtóval életre keltette volna, a cigarettaszál szétázott. Csalódottan fricskázta a távolba. Egy darabig követte a tekintetével, mint aki a gondolatait próbálja rendezni, azután a
www.johncure.eu
63 sárban fekvő férfi vérbe fagyott tetemére nézett. – Nem fogom hagyni, hogy elcseszd az életem, John!– A halott válasz helyett csak némán, arccal előre feküdt tovább a sáros, esőáztatta fűben. A szétroncsolt koponyájában összegyűlt esővíz alvadt vérrögöket és agyvelődarabkákat feláztatva csorgott végig a füle mögött. – Egyszerűen nem vagyok abban a helyzetben, hogy hagyjam elbaszni az életem – magyarázta neki Arnold immár valamivel higgadtabban. – Lehet, hogy ezt most nehezen érted meg, de tudom, hogy megérted. A családomról van szó, a megélhetésükről. A gyerekeim jövőjéről. Vagy talán azt hiszed, magamnak gürcölök ennyit? Lószart! Minden a gyerekeimé lesz. Nem vihetem a sírba a pénzemet, nemde? Óh, ne haragudj! De szamár vagyok, azt hiszem nem igazán jó ötlet most sírt emlegetnem. Pont most…– Arnold először csak elmosolyodott saját morbidságán, majd elfojtott nevetés tört fel belőle. Nem törődött az ítéletidővel, a közelben becsapó villámokkal és az eget rengető dörgésekkel. Csak állt és röhögött az éjszakába perceken keresztül, aztán szinte minden érezhető átmenet nélkül keserves zokogás tört fel belőle, térdre kényszerítve őt a frissen született
www.johncure.eu
64 sárkupac tövébe. Arnold összegörnyedve egyszerre sírt és fuldoklott a nevetéstől. Percek teltek el. A kövér esőcseppek Arnold arcába csapták a sarat, és lassan visszatérítették őt a valóságba. Arnold most már kezdte igazán kényelmetlennek érezni a saját humorát. Morbidnak, amilyen az egész helyzet volt. Ott volt mellette az a test; mereven, mozdulatlanul. Egy férfi teteme, aki néhány órával azelőtt még életvidáman nevetett, és reggel, amikor felkelt, voltak még céljai, amik azóta örökké álmokká kárhoztak. Rántottát készített, és úgy tervezve a délutánt, hogy azt végre a barátjával tölti, akitől lakóhelyük szerint csupán két utca választotta el, ez azonban felgyorsult felnőtt életükben
szinte
leküzdhetetlen
távolsággá
nőtt.
Közös
gyermekkoruk emléke mostanában végre lebírni látszott ezt a távolságot. Megbeszélték, hogy szombat délutánonként ismét együtt töltenek néhány órát, finom konyak és mennyei szivar társaságában. Tudták, hogy olyan már soha nem lehet, mint a gimnáziumi– és az egyetemi éveik alatt, hiszen a gondtalan hétköznapoknak már régen vége. A való világban már nem arról van szó, ki húzza le több lány bugyiját a suliban. Ebben a
www.johncure.eu
65 világban folyamatosan meg kell felelni, mert aki nem tart lépést, azt az élet könyörtelenül arcon köpi. De talán azért is érezték úgy, hogy a szivarfüstbe nevetett, alkoholszagú viccek igazán kellemesen oldják a mindennapi stresszt. Ezen az utolsó délutánon is gomolygó szivarfüst oldotta a lelki terheket, tette könnyűvé a hideg órákat. Még nyoma sem volt a viharnak, amikor alkoholmámorban úszva, felpaprikázott hangulatban valamelyiküknek eszébe jutott, hogy a Halloweenról maradt töklámpások igazán jópofa célpontot jelentenének. Arnold halkan nyöszörögve a gödör széléhez húzta barátja holttestét, majd az oldalába taposva szabálytalan nyughelyére gurította. Nézte a mozdulatlan testet a méltatlan sír mélyén, és most először érintette meg a felismerés, hogy innen nincs visszaút. Megmarkolta az ásót, lapátolni kezdett, miközben fogalma sem volt, miért nem emlékszik, kettejük közül kinek az ötlete volt, hogy kivigyék a duplacsövű…
***
www.johncure.eu
66 -… vadászpuskát. Nem hallod, Arnie? – Mi van, öreg? – Arnold értetlenül bámult a barátjára. Ködös pillantásuk a vigyorgó töklámpások fölött találkozott. Arnold úrilakjához közel tízezer négyzetméternyi telepített erdő tartozott. A kopasz fák közt egymás mögött négy-ötméternyire, széles vigyorú töklámpások sorakoztak, amit Arnold az állapotához képest a lehető legnagyobb precizitással helyezett néhány oldalára állított műanyag rekeszre. – Nem igazán értem, mi a lószart sírsz, pajti. A puska most nálam van. Még lövök vagy kettőt, aztán te jössz. Persze szigorúan csak akkor, amennyiben biztosítod régi jó barátodat, hogy miután visszamentünk a házba, megiszunk még egy üveg isteni konyakot. Na, mit mondasz? – Basszus, Arnie. Én már így is éppen eleget ittam. Azt hiszem, nem igazán vágyom egy korty után sem. – Cseszd meg, haver! – Arnold oldalba bökte a barátját, miközben csibészesen rákacsintott. – Na, gyerünk, ne kéresd már magad! Különben meg, szerinted engem érdekel, hogy mennyit ittál? Hé, Johnny Bubu! El sem hiszem, hogy ilyen szarságokkal jössz nekem. Én piálni akarok, és piálni is fogok. Pont. Te meg, ha lőni akarsz, barátocskám, akkor máris mehetsz vissza a házba,
www.johncure.eu
67 és hozhatod a konyakot! Itt isszuk meg inkább! – Nekem most nincs kedvem. Komolyan. Már a fejem is fáj. És ne hívj Johnny Bubunak! Tudod, hogy ezt nem bírom. – Na, fasza, mondhatom! Kezdődik a „mama pici fia” előadás. – Arnold értetlenül forgatta a szemeit. Cigarettát biggyesztett a fogai közé, és anélkül, hogy meggyújtotta volna, rágni kezdte a végét. – Akkor meg nem fogsz lőni, haver! Bírlak sajnálni, ugye tudod? – Basszus, Arnie, ha iszol, igazán gyerekesen tudsz viselkedni. Ha valaki ilyenkor látna az alkalmazottaid közül, azt hiszem, nem hinne a szemének. – De nem lát – mondta Arnold, miközben meggyújtotta a cigarettát. A puskát a vállához emelte, célba vette vele a legtávolabbi tököt, aztán kibiztosította. – És nem is fog. Két régi barát mókázik, iszogat, kidumálja a csajokat. Egyúttal szétlőnek néhány vigyori tökfejet. – Azt hiszem, legközelebb készítek rólad néhány felvételt, és majd odaadom Évának. Vagy nem így hívják azt a fiatal gyakornoklányt a beszerzési osztályon? – kérdezte John. Közben
www.johncure.eu
68 úgy nevetett akár egy huncut kamaszfiú.– Tudod, aki néha bent marad veled átnézni a megrendeléseket. Ő biztosan megmutatná a többieknek is. – Igen, úgy hívják – mondta Arnold közömbösen. Jobb szemével
hunyorgott
a
felszálló
cigarettafüst
miatt.
–
Mondhatom, nagyon feszes kis popsi. – Gondoltam is, máskülönben nem marasztalnád bent hetente háromszor, hanem itthon ülnél Amanda fenekét babusgatva. – Amandának annyi dolga van, hogy a kölköket nevelje. És az ő feneke már nem a régi. – Basszus, Arnie, te aztán igazán nagy strici vagy! Komolyan sajnálom szegény feleségedet. – Johnny Bubu, nősülj meg! Vagy csak szerezz egy szerencsétlen tyúkot magadnak, aztán meglátod, hogy pár év múlva hálás lesz, ha nem otthon vakartatod vele a tökeidet. Ennyi, pajtás. Pont. – Mindketten nevettek. Arnold leeresztette a puskát a vállától.– De ha akarod, megvakartatom Evával a tiedet is. Vagy bármelyik kis cápával, akivel én is vakartatom a cégnél.
www.johncure.eu
69 Vannak jó páran. Csajokat hozzak, ugye? Persze, ha fickók kellenek, csak szólj, elintézem azt is. De te nem vagy meleg, igaz? – Már megint őrült vagy, Arnie! – Vagy inkább mondjuk úgy, hogy szereted a puncit, de azért nem árt, ha élvezéskor egy farok is van a közeledben?– Jóízűen nevettek. Akárcsak kamaszkorukban, újra jól érezték magukat és boldogok voltak. Talán nem is gondolkoztak még azon, hogy amit másnak soha nem tűrtek volna el, azon együtt igazán jókat tudtak nevetni. Barátok voltak az idők kezdete óta. – Johnny Bubu, összezavarodtam. Most akkor te szeretsz döngölni, vagy azt komálod, ha téged döngölnek? Arnold barátjával szembefordulva a puskával háromszor a levegőbe döfött, miközben csípőjével is nyomatékosította a párzó mozdulatokat. Az égen észrevétlenül viharfelhők gyülekeztek, amiket a vidám nevetés sem tudott szétkergetni. Könnyes volt a szemük a röhögéstől.
www.johncure.eu
70 A harmadik döfésnél éles dörrenés szakította darabokra a csendet, összetörve minden álmot. A kopasz fákról csúf varjak szöktek a magasba, örökre magukkal ragadva a boldog perceket. Arnold a pillanatnyi sokktól megdermedt. Nézte a barátja fűben fekvő testét. Az agya nem engedte, hogy felfogja és megértse a néhány pillanattal azelőtt történteket. Hiába szennyezte arcát és ruháját John vére, hiába feküdt a férfi szétnyílt koponyával a lába előtt, nem volt képes beengedni a gondolatot, hogy megölte a legjobb barátját. Arnold még néhány percig dermedten állt, azután remegő kezéből a földre ejtette a…
***
…vadászpuskát. Nem tudta kinek volt az ötlete, de ez már semmit nem változtatott a történteken. Megszegte a legfontosabb szabályt. Ittak, és ennek ellenére éles lőfegyvert vett a kezébe. Nem tudott másra gondolni, csak hogy mielőbb véget érjen ez a rémálom. Persze nagyon jól tudta, hogy ezúttal nem
www.johncure.eu
71 lesz megváltó ébredés, bármennyire is szerette volna. Ez a való világ volt, ahol a hideg és a fájdalom átrágta magát minden ízületén, lassítva a mozgását. Titkát már csak néhány lapátnyi sáros föld választotta el az örök hallgatástól. Forró zuhanyra és egy csésze zöld teára gondolt, amit a kandalló előtt kuporogva elkortyolhat. Nyugodt alvásra nem számított. Talán hetekig, de az is elképzelhető, hogy hónapokig nem fog tudni megnyugodni. Megölte a barátját. Szerencsétlen baleset volt, túlélési esély nélkül. Ezen az éjszakán már a saját életét próbálta menteni. A testet és a bizonyítékokat a bűnével együtt mélyen eltemette. Csak a lelkiismerete, ami már nem fért a gödörbe. A pusztító időjárást leküzdhette, de saját magával szemben soha nem fog tudni nyertes csatát vívni. Ez a felismerés már az utolsó lapát föld szétterítésének idején fájdalmasan reszketett a gyomrában. Az ásót leszúrta a földbe, majd ügyetlen mozdulatokkal próbálta szétrugdosni az összetapadt rögöket, noha nem aggódott, hogy a kertben valaki is járni fog tavaszig. A ház mögött elterülő több ezer yard területet nem művelték. A gyerekek majd kijönnek, ha
www.johncure.eu
72 már boldog napsugarak melegítik a fák lombját, de addig csak az előkertben hintázva várják az első hópelyheket, hogy aztán a kapu előtt hatalmas hóembereket gyúrjanak belőle. Elégedetten nézett le a frissen feltúrt földre, aztán szétázott és bomló falevelekkel terítette be a területet. Mozdulatai gyorsak voltak, nem érződött rajtuk az a fizikai– és lelki fáradság, ami hosszú órák óta megpróbálta feladásra kényszeríteni. Felegyenesedett, még egyszer szemügyre vette a kertet borító falevelek egységes szőnyegét. A szintkülönbség alig volt látható. A többit az időjárás elintézi – gondolta. A tudat, hogy ettől a pillanattól kezdve minden egyes nap neki dolgozik, nyugalommal töltötte el. Egy kis ideig csak állt mozdulatlanul, fejét lehajtotta. Megpróbált minden felesleges gondolatot kisöpörni a fejéből. A szűnni nem akaró eső dühösen csapkodta az esőkabátját. Arnold hátat fordított a titkos sírhelynek, hosszú léptekkel indult vissza a ház felé. Nyugodt volt.
www.johncure.eu
73 Senki nem láthatta a tettét. A legközelebbi ház is több mint félmérföldnyire volt. A birtokot ember nagyságú sövény ölelte körbe. Arnold imádta a környéket. Ide csak azok költöztek akik a mindennapi üzleti életből kiszakadva, a kíváncsi tekinteteket mellőzve akarták tölteni a szabadidejüket. A külvárosnak ezen a részén minden házhoz külön kis birtok tartozott;
úszómedencével,
hosszan
futó
kocsifelhajtóval,
gondozott parkkal, és némelyeknek – Arnoldhoz hasonlóanteniszpályája is volt. Tökéletes hely titkok elrejtéséhez. Tökéletes hely egy barát eltemetéséhez. A kertész sem járt télen, és Arnold gyanította, hetek telnek majd el, mire egyáltalán valaki is keresni kezdi Johnt. A szülei már régen meghaltak, testvére nem volt. Nem járt társaságba, kevés kapcsolatot tartott fenn a külvilággal. Egyedül Arnolddal érezte jól magát. Ő volt az egyetlen barátja. – Az ünnepek alatt nem keresik majd – mondta magának Arnold. Olyan halkan, hogy talán még saját maga sem hallotta. A szél le akarta tépni róla az esőkabátot. – Új év elejéig szabadságon van. Addig senki nem fogja keresni. Senki.
www.johncure.eu
74 Megpróbálta megerősíteni magában az érzést, hogy megfelelően gondoskodott a titkáról. Úgy érezte, körültekintő volt, amennyire csak lehetett. Mindennek működnie kell. Őt senki nem gyanúsítaná. Nem volt indítéka, és köztudottan a legjobb barátok voltak. Majd az ünnepek alatt előadja a feleségének, hogy beszélt Johnnal telefonon. Esetleg azt mondja, hívta magukhoz karácsonyi vacsorára, de John visszautasította. Amanda jól ismeri Johnt, és tudni fogja, hogy ez bizony Johnnál nem ritka eset. John egyedül szeretett lenni. Nem volt magányos, de egyedül volt, és szeretett így élni. Néha feltűnt mellette egy-egy nő, de soha nem lett tartós kapcsolat a dologból. Talán még gyenge szex sem. Tele volt tervekkel, de nem tudott róluk mesélni. Folyamatos sikertelensége a nőknél pedig egyre inkább fokozta a szorongását, növelte a kudarctól való félelmét. Ha nagy nehezen összehozott végül egy találkozót valakivel, akkor is csak panaszkodott és a problémáiról beszélt. A nőknek pedig erre nincs szükségük. Arnold
ezzel
szemben
nagyon
jól
tudta
magát
érvényesíteni. Szerette és tisztelte a nőket, ismerte a lelkük rejtelmeit, ők pedig szívesen viszonozták a sok figyelmességet, a
www.johncure.eu
75 kedves szavakat, akár a hálószobák csöndes félhomályában is. Közel járt egy sikeres életút csúcsához, amikor majd – úgy tervezte – cége minden részvényét eladja, és azután csak utazgatni fog a világban. Azonban csaknem minden álma szertefoszlott egyetlen délután alatt. Egy hajszálon múlott, hogy a biztos egzisztenciát a börtöntársadalom aljáéra cserélje. Csakhogy Arnold Bridge nem lesz köztörvényes bűnözők macája – gondolta. Már a garázs hátsó bejáratánál járt, amikor olyan erős hiányérzete támadt, ami minden más gondolatot elnyomott. Nincs nála az ásó. A kertben hagyta. Visszanézett a válla fölött. Fintorgott. A feketén hömpölygő felhők között villámok cikáztak. Sarkon fordult. Visszaindult az ásóért.
www.johncure.eu
76 ***
Léptei súlya alatt cuppogott a felázott fű, ahogy egyre mélyebben hatolt az ellenségesen feketéllő fák közé. Bátran lépkedett, mint aki sebezhetetlen. Tudta, őt nem tarthatja vissza semmi a céljai elérésétől. Nem kerülhet börtönbe. Mást írt meg neki az élet. Küldetése van, amit nem adhat fel, csak ha már saját elveit is elárulja. Arnold megtorpant. Az égbolt haragos szikrázása megrázó látványt festett elé. Fél percig mozdulni sem bírt. Minden merészsége szilánkokra tört a drámai kép súlya alatt. A fák között, ahol állt, néhány perccel azelőtt még gondosan szétterített falevelek áztak össze, megpróbálták eltüntetni egy mélyre ásott titok nyomait. De az néhány perce volt. Arnold most széttúrt földet talált ugyanott, óriási üreggel középen, amin akár egy emberméretű vakond is kimászhatott volna. Azonban Arnold tisztában volt vele, hogy ez nem valami
www.johncure.eu
77 nagyra nőtt kártevő műve. A gödör szélén kéznyomok mélyedtek a földbe, mellettük pedig lábnyomok vezettek a sötétbe.
***
Apránként ismét végigvett magában minden részletet: órákon keresztül gondosan rejtegette a holttestet, azután a vállán cipelte le a kertbe, hogy semmiféle szállítóeszköz ne hagyjon nyomot az átvizesedett talajban. Így nagyon is tudatában volt szavai súlyának, amikor félelemtől reszkető hangon a hideg esőbe suttogott: – Én megöltelek… Meghaltál.– Félve pillantott körbe a nyomasztó sötétségben. A fák ágai megvadult őrültként hadonásztak felé, és keservesen zokogtak a szél tomboló nyomására. A súlyos esőcseppek a nadrágjára verték a sarat, miközben próbált közelebb óvakodni a gödörhöz. Szívét különös, jéghideg erő szorította össze. Ismeretlen volt neki az
www.johncure.eu
78 érzés, csakúgy, mint a gerincét simogató borzongás. Óvatosan közelebb lépett a feltúrt földkupachoz. Nem volt lámpája, de szeme az éjszakai művelet során egészen hozzászokott a sötétséghez, így viszonylag jól ki tudta venni a gödör formáját. Megállt a szélénél, és óvatosan a lyuk fölé hajolt, hogy meggyőződhessen róla, valóban eltűnt a holttest. Közben igyekezett a gondolatait rendezni, ami többé-kevésbé sikerült. Bár inkább csak nyugtatni próbálta magát, miközben azt mérlegelte, vajon mi lenne kevésbé rossz: ha a földből valóban a barátja ásta ki magát – ami minden törvényszerűségnek ellentmond –, vagy ha esetleg mégiscsak akadt szemtanúja a titkos kertgondozásnak, és az illető az itt hagyott ásóval gyorsan lapátolt egy kicsit, aztán kihúzta a földből a testet, amit a szerszámmal együtt magával vitt a fák közé. Mert az ásó sem volt már sehol. Eltűnt. Villámlott és dörgött. A fényáradat beúszott a gödör legmélyére, kikergetve onnan egy pillanatra a sötétséget. Arnold láthatta, hogy a sírhely üres. A barátja holtteste eltűnt. De igazán az kezdte nyugtalanítani, hogy a nyomok csak egy emberről árulkodtak, aki minden bizonnyal a gödörből kapaszkodott fel. Tenyere mélyen a talajba nyomódott, az ujjai belemartak a földbe,
www.johncure.eu
79 hogy ki tudja húzni magát. Arnold néhány másodpercig ismét csak dermedten állt, azután lassan hátrálni kezdett. Nem fordult meg, szemét egy pillantásra
sem
vette
le
a
gödör
mögött
tébolyultan
összekapaszkodó fák soráról. Úgy gondolta, a kiserdő megfelelő búvóhely lehet bármilyen gonosz erő számára. Megpróbálta látni az átláthatatlan sötétség legtávolabb mocorgó árnyait is, azonban a viharos szél olyan erővel szórta arcába az éles esőcseppeket, hogy nem bírta a szemét sokáig nyitva tartani. Hunyorogva hajtotta le a fejét, megkísérelte ép szemmel túlélni a borzalmakat. Mert az ösztönei azt súgták, hogy valami nagyon nincs rendben. Pár lépést hátrált még, aztán sarkon fordult, és gyors léptekkel visszaindult a ház irányába. Nem emelte fel a fejét. A lábait figyelte, ahogyan az ázott földet döngölik. Az eső ropogott nejlon kabátján, miközben a légzése versenyre kelt lépéseinek ütemével. Most először érezte veszélyben az életét. Ez az érzés pedig szörnyen megrémítette. Nem mert a fák ágaira nézni, ahogyan nem mert visszapillantani sem. Leszegte a fejét, és igyekezett minél rövidebb idő alatt visszajutni a házba, ahol
www.johncure.eu
80 biztonságban érezheti majd magát, és talán megszabadulhat ettől az őrületes nyomástól. A közel egy perc alatt, amíg elérte a ház keleti bejáratát, végig a halálfélelemmel küszködött. A bejárat előtt megszokásból odacsapta néhányszor a lábát, hogy a sár kint maradjon. Ahogy belépett, rögtön visszafordult, és kulcsra zárta maga mögött az ajtót. Nekifeszült, de nem volt még ereje felpillantani. Félt, hogy a panorámaablakon át talán barátja szétlőtt fejével kényszerül farkasszemet nézni.
***
Óvatosan megfordult. Hátát az ajtónak dúcolta, próbált lassan lélegezni, és igyekezett a lélekjelenlétét megőrizni. Csakhogy akinek szörnyű bűn nyomja a lelkét, nehezen tud abból bármit is megóvni. Arnold Bridge bénult volt a félelemtől. Talán csak azért mozdult meg végre, mert úgy érezte, az ajtótól el kell távolodnia. Könnyű préda lenne, ha kintről valaki rátörné az ajtót.
www.johncure.eu
81 Bármi is volt kint a kertben, félt tőle. A közlekedőn keresztül óvatosan az étkező felé lépkedett. Félúton megtorpant. Szorosan a falhoz simult, szeretett volna egybeolvadni a falakon kúszó árnyakkal. Megkísérelt észrevétlen maradni. A saját otthonában. Minden égzengésre szorosabban tapadt a falhoz. Fülelt, hogy ki tudja szűrni a házból származó zajokat. Semmi rendelleneset nem hallott, csak a szél rombolt odakint. Megpróbált újra megnyugodni. Ismét a légzésére figyelt, és a bűntudatra, amit magával hozott a házba. Véletlen baleset volt – gondolta. Egy buta kis hiba. Nem akarta elhinni, hogy ez megtörténhet vele. Ilyen helyzetbe nem kerülhet senki. Ez csak valami tréfa lehet. Valaki biztosan látta, hogy elássa a testet a kertben, és most zsarolni akarja. Ez a gondolat kellemes melegséggel töltötte el. Úgy érezte, enyhülni kezdett a nyomás a mellkasán, kilazultak az izmok a hasfalán, és már a légzése is rendezettebb lett. Ha zsarolni akarják, akkor pénzt akarnak. Az pedig az ő
www.johncure.eu
82 területe. A pénz az ő birodalma. A gondolat kiragadta a koszos bűnök világából, ahol görnyedve kell osonni a fal tövében. Kihúzta magát: – Üzletről van szó? Akkor megfőzlek, szarrágó, bárki is legyél.– A bejárati ajtót nézte, s bár valahol a lelke mélyén változatlanul attól rettegett, hogy a következő villanásnál mégiscsak megjelenik ott a barátja alakja, a gondolatai mégis kezdtek kitisztulni. Lassacskán megnyugtatta magát, hogy a dolog már el is van intézve. Ez a fickó nem tud tőle olyat kérni, amiben ne tudna vele megegyezni. Különösképpen nem tud annyit kérni, ami ne lehetne Arnold világában alku tárgya. De bármi is lesz az egyezkedés vége, a zsaroló megy a gödörbe Johnny Bubuval együtt. Ebben biztos volt. A fejében már kész is volt a terv. Szerette az ilyen helyzeteket. Világosan látott, hideg fejjel előre elgondolta az eseményeket, legalább két variációt tervezve, ha bármilyen hiba csúszna a számításba. Persze hibák nem lehetnek. Mire a fickó előmerészkedik a kertből, hogy előálljon az ajánlatával, Arnold már készen akart lenni.
www.johncure.eu
83 Visszalépett a bejárathoz, felkapcsolta a közlekedő és az étkező lámpáit. Mosolygott. Lerúgta a bakancsát, a kabátot kiakasztotta száradni. Magabiztos léptekkel ment végig a hosszan kiterített szőnyegritkaságon. Csaknem
beesett
a
konyhába.
A
mosogatóra
támaszkodott, a késeket kihúzta a tartóból, és a pengéjüket nézegette. A legnagyobbat alaposan megvizsgálta. A széles pengéről torz tükörképe nézett vissza rá zaklatottan. Egy késre volt szüksége, amit elrejthet a tárolóban. Az megfelelő hely lesz. Nagy összegről kiállított csekkel elaltatja a szipolyozó gyanúját, azután kiereszti annak a pénzéhes mocsoknak a vérét. Csak nem képzeli az a kisstílű senki, hogy ő majd bárkinek kapitulál? Arnold önelégülten vigyorgott a gyilkos pengére, így nem láthatta, hogy a háta mögött, a közlekedőnél egy robosztus alak válik ki az árnyékból.
*** Arnold a késsel a kezében átrobogott a konyhán,
www.johncure.eu
84 egyenesen a tároló irányába. Senkinek nem fogom hagyni, hogy lerombolja az életem! – gondolta. Mindig mindenért megküzdött, így az utolsó dolog lesz az életben, hogy ezt önként feladja. Úgy gondolta, amíg vannak alternatívák, addig minden lehetőséget meg kell ragadni. Akármilyen szélsőséges is legyen az. Erősnek érezte magát. Egy elszánt harcosnak, aki hidegvérrel ölni fog, ha nincs más szabadulás. Úgy érezte, ő túlélésre született. A világot a hozzá hasonló örök nyughatatlan emberek viszik előre. Felsőbbrendű érzelemkitöréseit a hátsó átjáró előtti látvány söpörte el. Bátorsága megrogyott lábán keresztül hagyta őt magára. Keze remegni kezdett. Az ajtó mellett, bal oldalt egy fésülködő tükör állt, alatta cipős polccal. Ide pakolták azokat a cipőket, amiket a kerti munkáknál használtak. A cseresznyefa bútor oldalának pedig egy sáros ásó támaszkodott hanyagul. Már a házban van!
www.johncure.eu
85 A felismerés valósággal megállította Arnold szívét. Szinte lélegezni sem mert, látása elhomályosult. Könnyáztatta tekintetét le sem bírta venni az ásóról. Mintha megbabonázta volna. Meg sem próbált hátra fordulni. Pedig nem csak hallotta a háta mögé kerülő alak utolsó lépéseit, de az illatát is jól érezte. John kedvenc parfümjét, amit még ha futni ment is, a barátja mindig magára locsolt... Erős, fűszeres illat keveredett a halott bűzével. Arnold nem mozdult. Nem is pislantott. Amíg jéghideg leheletet nem érzett a tarkóján. Akkor zokogni kezdett, akár egy gyerek. Nem tudta, miért sír. Talán csak magát sajnálta. Siratta az életét, és talán az álmait is. De az is lehet, hogy sajnálta a lehetőséget, amit elhalasztott. A döntést, amit utoljára az életben rosszul mérlegelt. Persze elképzelhető, hogy a barátját siratta, akinek nem adott lehetőséget, hogy emberhez méltó módon temessék el. Nem érezte, mikor ejtette el a kést – az is lehet, hogy John vette el tőle –, egyszer csak már nem volt a kezében. – Basszus, Arnie! Nem tűnt föl, hogy ott hagytál a kertben? –
www.johncure.eu
86 kérdezte John a háta mögött állva. A szája csordultig volt sárral, amiből hol kiköpött keveset, hol pedig megpróbálta lenyelni. Arca bal oldala a felismerhetetlenségig szétroncsolódott. Szétnyílt fejbúbján az agyából megmaradt darabkák alvadt vérrel és sárral keveredve tapadtak a szilánkosra tört koponyához. Bőre hamuszürke volt, néhol lila foltokkal. Szeme résnyire szűkült, szemhéja alá sárrögök szorultak, de még így is mintha megvetéssel nézett volna le az előtte álló, görcsösen zokogó férfira. – Amúgy még szerencse, hogy a töklámpásokat összeszedted – horkantott gúnyosan, és Arnold tarkója fölé emelte a konyhakést. – De ha már kérdezted, barátom: inkább én döngölök, mintsem engem döngöljenek. Arnold nem mert megfordulni. Már ahhoz is gyengének érezte magát, hogy nyitva tartsa a szemét. Lehunyta hát. Odakint a vihar birkózott a házat rejtő fákkal.
www.johncure.eu
