Goldenlane J.-Tündérmesék

J. Goldenlane

TÜNDÉRMESÉK Tegyünk egy kísérletet! Most egy picit csukd be a könyvet, és nézz ki az ablakon! Megvan? Biztos, nem csalsz? Rendben, hiszek neked! Mit láttál? Erre a válasz valószínûleg az, hogy házakat. Már ha most éppen egy városban vagy, vagy esetleg fákat, utcákat, autókat, embereket, esõt, napfényt, valamit. Ha vonatban olvasol, akkor melletted elsuhanó mezõket. Igaz? Most pedig csukd be a szemed, és így nézelõdj pár pillanatig! Most mit láttál? Szinte hallom a választ: semmit! És itt van a kutya elásva! Mert ez az általad semminek titulált valami, nos, ez a fél életedet kitöltõ látvány! Minden éjszaka ezt szemléled! Ez a semmi kísér — megbízható hûséggel — egy életen át, ez nyújt pihenést, ha belefáradtál a mindennapokba, mindennapokba, az imént az ablakon át megszemlélt való világba. Ez a „semmi” az, amibe minden belefér, amit kitöltenek vágyaid, érzelmeid, vagy akár a ténylegesen megtörtént események mozaikjai, de ezek is furcsán könnyedre torzulva. Ez az álom. Hát semminek nevezed még most is? És ha a válasz erre az, hogy „ó, dehogy, ez minden!”, akkor megint ki kell hogy ábrándítsalak, mert ez esetben átestél a ló túlsó oldalára. És ha komolyan gondolod a fenti kijelentést, akkor még azt is meg merem kockáztatni, hogy hamarosan egy nyugodt intézetben fogod magad találni, ahol kedves ápolók lesik a kívánságaidat. Mert az álom nem minden, épp csak mindennek a fele. És még az sem biztos, hogy a szebbik fele. Ám mindenki elõtt nyitott mindkét fél világ, vil ág, a való épp úgy, mint az álom! Te is abban kalandozol többet, amelyik jobban tetszik. t etszik. Vannak, Vannak, akik az egyik, és vannak, akik a másik oldalon érzik jobban magukat. Még olyanok is vannak, akik sohasem lépik át választott világuk határait. Szerencse kérdése csak, hogy elismert tudósként, mûvészként, vagy szánnivaló elmebetegként tekintünk rájuk. De a többség ismeri mindkét oldalt, ami alatt azt értem, hogy rendesen fizeti a villanyszámlát, ám azért néha belegondol, mit is csinálna a villanyszámlással, ha õ lenne Bruce Lee. És itt élünk a határon mi is. És hogy kik vagyunk ez a mi? Nos, éppen errõl szeretnék beszélni. Hosszú mese lesz, jobb, ha kényelmesen elhelyezkedsz, kihúzod a telefont, bezárod az ajtót, és magad mellé készítesz egy pohár teát. Ja, és még egyet ígérj meg! De igaz becsületszóra! Amit ha nem tartasz meg, akkor akár el se kezdd az olvasást! Soha, de tényleg soha, egyik történetnél se csapd le a könyvet azzal, hogy „márpedig tündérek nincsenek!” •

•

•

•

•

1998

Bevezetõ Amikor elsül egy fegyver Egy végtelen éjszaka Az örökség A tündér halála

Titles you can't find anywhere else

Try Scribd FREE for 30 days to access over 125 million titles without ads or interruptions! Start Free Trial Cancel Anytime.













J. Goldenlane

AMIKOR ELSÜL EGY FEGYVER Szikraszép megigazította vörös haját, aztán még egy pillantással ellenõrizte magát a földig érõ tükörben. Körömcipõ, csini kis fehér sort, rózsaszín ingecske, visszafogott visszafogott smink. Plusz egy gyöngyszínû válltáska. válltáska. Tökéletes! Aztán egy óvatos pillantást vetett Széllovasra. Az alacsony, alacsony, ám masszív testfelépítésû, fekete hajú lány a szoba egyetlen székén ült, és épp most csatolta fel túlélõkését a lábára. l ábára. Aztán Aztán lehúzta katonai gyakorlójának a szárát, hogy eltakarja a fegyvert, utána gyors mozdulatokkal felvette bakancsát, majd egy hónaljtok következett, és egy feketén csillogó pisztoly, pisztoly, amelyet szakértõ mozdulatokkal ellenõrzött. ellenõrzött. - Izé... biztos vagy benne, hogy egy ilyen kis kiránduláshoz kell riasztópisztoly? - kérdezett rá bátortalanul Szikraszép. Szikraszép. - Riasztópisztoly? Minek kéne? - nézett fel Széllovas, aztán hanyag mozdulattal a helyére lökte a fegyvert. - Ez valódi! - Honnan szerezted? - csodálkozott rá barátnõje. - A bolhapiacon bolhapiacon találtam - válaszolt Széllovas oda sem figyelve. - A bolhapiacon? bolhapiacon? - ráncolta össze a homlokát Szikraszép. Erõsen törte a fejét. A dolog valahogy nem akart stimmelni. - Ha kész vagy, mehetünk! - zavarta meg elmélkedését a fekete hajú lány. Szikraszép picit sóhajtott. Hagyjuk! - Kész vagyok. De... nem lenne mégis bölcsebb szólni a srácoknak? - tett még egy utolsó kísérletet a feléjük rohanó fal elkerülésére. - A srácoknak? srácoknak? Ugyan minek? Mit tudnak õk, amit mi nem? - nézett rá dühösen Széllovas, és felkapta hátizsákját. - Mozgás! Ezzel már indult is, menet közben igazítva rá terepszín kabátját a fegyvertokra. Nem bízta a huzatra az ajtó becsapását, sajátkezûleg is prímán elboldogult vele. Szikraszép egy picit még töprengett, majd elõkapta rúzsát, és írt egy rövid üzenetet a tükörre, aztán futott barátnõje után. Széllovas kint várta, épp böhöm nagy Kawasakijába csiholt életet. Szikraszép mögé pattant a nyeregben, aztán meglódult velük a világ. A szél felzúgott körülöttük, a táj elmosódott. Széllovast nem zavarta, hogy városban vannak, és úgy általában módfelett kevés figyelmet szentelt a közlekedési szabályok betartására. Egyébként Egyébként is olyan tempóban húztak el a közúti táblák mellett, hogy még a legjobb akarattal sem olvashatta volna el, mit javallanak éppen az út bölcs építõi. A kanyarokba kanyarokba mélyen bedõlt, és élvezte az életet. Szikraszép pedig tûrt. Ismerte már barátnõje vezetési szokásait, tudta, mire számíthat, amikor felült mögé. Csendesen imádkozott, és persze teljes erõvel kapaszkodott mellé, ha az Úr akarata nem lenne elég a túléléshez. Aztán kijutottak az országútra, de ez csak annyi változást jelentett, hogy nem volt annyi elõznivaló jármû. Végül egy benzinkút melletti bár bár parkolójába suhantak suhantak be, aztán csikorgó csikorgó fékezés fékezés után megálltak. megálltak. Szikraszép lekászálódott, lekászálódott, aztán elõkapta táskájából a tükröt, t ükröt, és pár mozdulattal visszaigazgatta a haját az eredeti állásába. És utána persze sietett Széllovas után, aki eddigre már rég bent volt az épületben. A hely igazán szakadt volt, a rozoga asztalokat az imádság tartotta, a pultot masszív alkoholisták támasztották. Biliárdgolyók ütemes csattogása kísérte a rádióból dõlõ kommersz technomuzsiká t echnomuzsikát.t. Széllovas gint rendelt, Szikraszép málnaszörpöt. - Mit? - nézett rá csodálkozva csodálkozva a borostás fazon, aki a vendégek kiszolgálását volt hivatva végezni. - A barátnõm barátnõm málnaszörpöt kért - ismételte Széllovas, és iszonyú mogorván nézett a pasasra. - Az nincs - húzta ki magát a borostás.













problémát, de Szikraszép Szikraszép megfogta a kezét. - Hagyd! Jó lesz a szódavíz is! Jég nélkül, ha kérhetném, mert nem szeretnék megfázni! - sóhajtotta beletörõdötten. Ebben végül megegyeztek, megkapták, amit kértek, és leültek az egyik asztalhoz. Aztán vártak. - Biztos el fog jönni? j önni? - kérdezte Szikraszép. - Biztos. Ha nem, akkor érte megyünk - nyugtatgatta Széllovas, és egy hajtásra kiitta a féldecis pohárkát. Utána még egyet rendelt. Az idõ telt, a poharak ürültek. A biliárdozók biliárdozók hangulata is kezdett felengedni az idõ múltával, elõbb csak sanda pillantásokkal méregették a lányok asztalát, aztán mókásnak szánt megjegyzéseket megjegyzéseket tettek, végül az egyik odalépett hozzájuk, és megszólította Szikraszépet. - Csinibaba, mondták már neked, hogy szép, macskás m acskás szemed van? - kezdte az udvarlást. - Ó, sokan! - hagyta rá Szikraszép, az igazságnak megfelelõen. megfelelõen. - És innál velem egyet? - Köszönöm, nem - jegyezte meg szégyenlõsen mosolyogva a vörös lány. - Ugyan, gyere csak! - akadékoskodott akadékoskodott a fickó, fi ckó, és kézen fogta. Illetve fogta volna, de Széllovas félre ütötte a pasas mancsát. - Kopj le a barátnõmrõl! - javasolta, és szeme résnyire szûkült. A fickó elvigyorodott, hátralépett, és kihívóan a csípõjére tette a kezét. - Mi van, kislány, kislány, te lennél kettõtök közül a fiú? Napbarnított, kisportolt teste volt. volt. Öröm lesz megverni, megverni, összegezte Széllovas a helyzetet, helyzetet, aztán ütött. A pasas elszállt. A pult tövében landolt, landolt, aztán hitetlenkedve hitetlenkedve törölte le a vért a szája szája szélébõl. - Van Van még, aki kötekedni szeretne? - nézett körbe Széllovas, és kihúzta magát, teljes százhatvanhárom és fél centis valójában, hogy fenyegetõbbnek hasson. Nos, azért akadt pár pár jelentkezõ. Az elsõt tökön rúgta, rúgta, a második fején széttört egy dákót, dákót, a harmadik lefogta, ennek a lábfejére taposott sarokkal. Közben kapott pár ütést a gyomrára. Hátralökte a könyökét, kitépte magát a szorításból, aztán szabadjára engedte felháborodását, és végipofozta a termen az eleddig a gyomrát püfölõ pasast. Szikraszép a sarokban reszkette végig a verkedést. Öklét a szájába gyömöszölte, hogy ne sikítson. Aztán valaki a lába elé esett, és a derekába kapszkodva kapszkodva akart felállni. Felháborodásában Felháborodásában széttört egy poharat a fickó fején. Hogyne, piszkos piszkos kézzel összetapperolná összetapperolná a legjobb fehér sortját! Soha! Soha! Végül már csak Széllovas maradt talpon. Büszkén felvetett fejjel szétnézett a letarolt csehón, egy kurta mozdulattal elmaszatolta az arcán az orrából csöpögõ vért, aztán intett Szikraszépnek. - Gyere! Kint várunk tovább! Aztán már indult is, barátnõje meg követte. Kimentek a motorhoz, és leültek mellette egy padra. - Biztos várni akarsz? Nem lenne jobb hazamenni? Mi van, ha kihívják a zsarukat? Vagy Vagy ha egyszerûen utánunk jönnek? - aggodalmaskodott aggodalmaskodott Szikraszép, miközben gyorstapaszt halászott elõ a táskájából. - Ha kijönnek, még egyszer szétverem a pofájukat! - morogta Széllovas, és óvatosan feltette a tapaszt a karján vöröslõ vágásra. - Nem is emlékszem, melyiknél volt kés - morogta közben szemöldökráncolva. szemöldökráncolva. - Nálad. Elõvetted, szúrtál is, i s, de kiütötték a kezedbõl, és közben valahogy véletlenül megvágtad magadat. Közvetlen azután, hogy letépted annak a kopasznak a fülét - világosította fel Szikraszép. - Ez elég hülyén hangzik - nézett maga elé barátnõje, aztán megtapogatta a lábszárát. A kése nem volt a helyén. - Ugye, hogy így í gy volt! - mosolyodott el diadalmasan Szikraszép. Nagyon szerette azokat azokat a ritka helyzeteket, helyzeteket, amikor igaza volt. - Jó, így volt. Visszamegyek Visszamegyek a késért, te várj meg itt! - állt talpra Széllovas. - Ne butáskodj! Ha visszamégy, visszamégy, felkoncolnak! - Már próbálták, és akkor sem ment. Ne aggódj, nem lesz semmi baj! De hát nem hagyhatok ott nekik egy hatfunkciós túlélõkést! Szikraszép még tiltakozott volna, de barátnõje már el is indult. Hát maradt, várakozott. Aztán megunta













Amikor belépett, még csak a pincér volt talpon, és õ is gyorsan elmenekült valami hátsó kijáraton át. Széllovas pedig elkezdte módszeresen átkutatni a bárt. Bekukkantott a felborult asztalok alá, félregörgette az eszméletlen testeket, még a pult mögé is benézett. Aztán csak meglelte kését, az egyik összetört szék roncsai alatt. Felvette, gondosan letörölte róla a vért, aztán visszatette a tokjába. Majd távozott volna, de egy érces hang utána szólt. - Állj meg, kicsi! Idegeskedés nélkül megtorpant, aztán lassan visszafordult, hogy szemébe nézzen az új versenyzõnek. versenyzõnek. Aztán - még mindig aránylag nyugodtan - konstatálta, hogy három bodybilder típusú fazon f azon ácsorog a pult mellett, és a két szélsõnél még fegyver is van. Ahogy futó pillantással meg tudta állapítani, két Angram kétezrest szegeztek neki. Hogy a fenébe kerülhettek ezek ide? Talán a hátsó kijáraton jöttek be, gondolta, és még az is bevillant neki, hogy az ajtó, sajnos, ugrástávolságnál ugrástávolságnál messzebb van. - Te intézted el õket? - intett körbe a középsõ fazon. - Ja - vetette fel f el a fejét Széllovas, és kihívóan csípõre tette a kezét. Aztán óvatosan megpróbálta elõvenni a zsebébe rejtett, icipici, ám módfelett hatásos füstbombát. De a pacákok nem hagytak hagytak rá idõt. - Akkor jobb, ha felemeled a kezed! Most! És arccal a falnak, de gyorsan! Motozzátok meg! - adta ki a parancsot a fõnökszerû, fõnökszerû, és két embere embere már ugrott is. Széllovas mogorván tûrte, hogy lefegyverezzék. Pisztolyát, kését elvették, ezt nem bánta, de észrevették a füstbombát, a könnygázgránátot, sõt, a felkarjára tekert t ekert fojtóhurkot is. Pedig azt még tizenharmadik születésnapjára kapta, a nagypapájától, és azóta szerette volna élesben kipróbálni fogazott acéldrótját. És most elvették! A piszkok! - Giorgio figyelmeztetett, hogy veled vigyázni kell - jegyezte meg a fõnök, miközben magához vette a lány zsebeibõl elõkerült arzenál darabjait. Tehát Giorgio köpött, villant át Széllovas agyán a gondolat. De tiszta kizárt, hogy önszántából! Elvégre kiben lehetne jobban megbízni, mint egy profi fegyvercsempészben? fegyvercsempészben? De akkor az is tuti, hogy már m ár nincs abban az állapotban, hogy eljöhessen a találkára, vonta le a végsõ konklúziót. Szegény srác! - Mirõl beszélsz? - kérdezett azért vissza magabiztosan. - Nem kell a játék, meséld el szépen az igazat! - Egy pohár málnaszörpre ugrottam csak be, de nem akartak kiszolgálni. Hát megmogorvultam, és illemre tanítottam õket! Ez csak nem bûn! - védekezett kevés megyõzõdéssel, megyõzõdéssel, de határozottan. Ám persze a fõnök nem hitt neki. - Majd beszélsz te! - morgta, aztán intett az embereinek. A jól idomított gorillák pedig karon fogták a lányt, aztán vitték. A hátsó kijáraton át távoztak. Kint egy fekete, hatszázas S Mercedes várta õket, a visszafogottan tiltakozó Széllovast minden magyarázkodás nélkül begyömöszölték a hátsó ülésre, kapott maga mellé két hústornyot, aztán elindultak. Utálom a maffiát, gondolta magában a fekete lány, lány, miközben kihajtottak az országútra. Már megint elcsesztek nekem egy jó mulatságot, plusz elvették a fojtóhurkomat, és ráadásul még agyon is fognak verni. De legalább Szikraszép megúszta, tette még hozzá, és ettõl egy kicsit jobb kedvre derült. Közben a vörös lány szolidan idegeskedett. Fel és alá járkált, és már éppen rászánta magát, hogy bemegy a bárba barátnõje után, amikor amikor az épület mögül mögül kigördült egy fekete kocsi. Szikraszép Szikraszép szemmeresztgetve szemmeresztgetve bámult utána. Most Széllovas ült a hátsó ülésen, vagy nem? No, de hát miért ment volna el vadidegen emberekkel, ráadásul annélkül, hogy szólt volna? Bár Széllovas szokott furcsa dolgokat csinálni, merengett, aztán csak bement a bárba. De ott nem volt senki, illetve senki beszédképes, hát tanácsot nem kérhetett. Így visszaszaladt a parkolóba. Utána kéne menni annak a fekete kocsinak, morfondírozott, de sajnos a Kawasakit nem tudta vezetni. Végül kiállt az út mellé, és elkezdett stoppolni. Pár kocsi elhúzott mellette, de aztán egy böhöm nagy kamionféle csak megállt. A sofõr kinyitotta az ajtót, és kihajolt. - Mi, van pici?













tudja érni, igaz? A sofõr pedig rátaposott a gázra. - A barátnõd barátnõd is ilyen jó bõr? - kérdezte közben vigyorogva. - Ó, õ nagyon csinos, meg kedves is - biztosította a vörös lány a férfit, aztán csendesebben hozzátette: hozzátette: Bár néha kicsit ingerlékeny. - De biztos bi ztos nincsenek olyan szép, zöld szemei, mint neked! - Lehet - vont vállat Szikraszép. Közben suhantak az éjszakában. A szembejövõ szembejövõ kocsik reflektorfénye táncolt a szemükben, és sorra hagyták el az épeszû tempóban közlekedõ autókat. Hamarosan feltûnt Széllovasék fekete kocsija. - Az lesz az! Most lenne l enne olyan kedves lassítani? És mondjuk, feltûnésmentesen követni õket? - kérdezte Szikraszép. A sofõr csak vigyorgott, és a kamion "feltûnésmentesen" besorolt a Merci mögé. - Jó így, pici? - Igen, köszönöm! - mosolygott udvariasan Szikraszép, Szikraszép, aztán még hozzátette. - Biztos tud úgy vezetni, hogy az egyik keze a combomon van? Nem szereték balesetet szenvedni! - Nyugi, pici! Még sose álltam fejre! Szikraszép megnyugodott. Akkor Akkor minden rendben van! Hát tovább leste a Széllovasékat. A fekete fekete kocsi nem sokára lassított, majd lekanyarodo l ekanyarodott. tt. - Követhetnénk õket még egy kicsit? - kérdezte bátortalaul Szikraszép. - Megvesztél, pici? Azt akarod, hogy földútra vigyem a masinát? - Ja, az földút? Ó, nem vettem észre! Akkor legyen olyan kedves megállni! Kiszállnék. A sofõr bólintott, aztán lassítottak, és megálltak az út szélén, a lejárótól nem messze. Szikraszép megpróbálta kinyitni az ajtót, de nem sikerült. - Elnézést, hogy mûködik ez az izé? - kérdezte. - Ne siess annyira, picim! - vigyorgott rá a sofõr, és a lány fölé hajolt, de nem azért, hogy kinyissa az ajtót. - De kérem! - háborodott fel Szikraszép, amikor a pasas az inge alá nyúlt, és habozás nélkül fejbe csapta a válltáskájával. A fickó visszahõkölt, a lány pedig, még mindig vérig sértve, feltépte az ajtót, és kiesett az útmenti leanderek közé. Kicsit gurult, és csúnyán felhorzsolta a lábszárát, hogy még a sortja is földes lett. Ám nem állhatott meg rendbe tenni külsejét, a szintén mogorvának tûnõ sofõr már jött is. - Hülye kis liba! Szikraszép nem habozott, felkapta a zuhanás közben elejtett táskáját, és már futott is. Szándéka szerint a földút mellett. A különféle gyomok érdeklõdve kaptak magassarkú topánkája után, a magasabbra nõtt zöldfélék meg még ennél is többet akartak, ingét, haját szaggatták. Ráadásképpen egy felbõszült kamionsofõr loholt a nyomában. Szikraszép komolyan fontolóra vette, hogy segítségért kiáltson, és nagyon reménykedett benne, hogy Széllovas nincs túl messze. És ez egyébként így is volt. A maffiózóknak nem tûnt fel az õket követõ kamion, bár a sofõrjük buzgón tekintgetett hátrafelé, de valahogy inkább az egyszerûbb, szürke tucatautók érdekelték, amelyek közül viszont egyik sem viselkedett gyanúsan. Így hát mit sem sejtve fordultak le egy megfelelõnek tûnõ elágazásnál, hogy valami kellemesen elhagyott helyen végre kikérdezhessék kikérdezhessék foglyukat. Széllovas sem vette észre az õket követõ kamiont, lefoglalták gondolatai. Azon töprengett, töprengett, hogy megérné-e egy egy-egyes csere. Mert abban biztos volt, hogy a mellette ülõ két fazonból az egyiket simán megölhetné. Csak egy gégeütés, gégeütés, és már kész is! De közben a másik hátbalövi, ez is fix. f ix. Hát úgy döntött, vár még, hátha kettõt is magával vihet az örök vadászmezõkre. Vagy Vagy esetleg hármat, ábrándozott tovább magában mosolyogva, miközben megálltak. A fõnök kiszállt, aztán a hátul ülõ gorillák Széllovast is kirángatták a kocsiból. Rövid erdei túra következett, majd egy tisztább részen megálltak. - No, kislány, szóval szóval mit is akartál te Giorgiótól? - kezdte a fõnök.













egyelõre nem került a pisztolyok tûzvonalába, aztán a fõnök megint megálljt intett neki. No, most még azt is meg meg kell hallgatnom, hogy megpróbál a lelkemre hatni, törõdött törõdött bele Széllovas, és lenyalta szája szélén szivárgó vért. De mielõtt a fõnök nekikezdhetett volna a szentbeszédnek, megzavarták õket. A bozótból, nem is túl messzirõl nõi sikítások hallatszottak, aztán feltûnt a menekülõ Szikraszép. A gorillák ugyan megdöbbentek, de ezt még kiheverték volna. Ám a lány mögött hamarosan elõbukkant egy vérben forgó szemû fickó is, és ettõl már rájött a mutatóujjukra az idegrángás. Lõttek, egyenesen a szerencsétlen sofõrre. Közben Szikraszép felismerte Széllovast, és golyózápor ide, lõporfüst oda, de ettõl némileg megnyugodott. - Segítség! - kiáltotta még utoljára, aztán behúzódott barátnõje széles, ám alacsonyan fekvõ válla mögé. - Te nem voltál egyedül... - esett le a fõnöknek, de nem folytathatta, mert ekkorra Széllovas feldolgozta a helyzetet, levonta a következtetéseket, majd hangos "Hujjé!" kiáltással harcba vetette magát. Elõször az eleddig õt pofozó maffiózót dózerolta el, seperc alatt kifektette a pasast. Közben a két fegyveres elégedetten vette tudomásul, hogy sikeresen kilõttek egy kamionsofõrt, legalábbis a célszemély bebukott a gazba. gazba. Hát sarkon fordultak, fordultak, új célpontot keresve. keresve. Széllovas akkor már a fõnököt verte, aki szinte már-már számottevõ ellenfélnek bizonyult. A két két izomagynak pillanatok alatt leesett, hogy nem lenne célszerû belelõni az embergomolyagba, embergomolyagba, hát beszálltak a bunyóba, bunyóba, és lefejtették a démoni, fekete lányt vezérükrõl. Az rövid ideig lihegett, majd megkísérelte átvenni a helyzet irányítását. Pisztolyt rántott, aztán elkapta az eseményeket megkövülten bámuló Szikraszépet, Szikraszépet, és a lány halántékának nyomta a fegyvert. - Szétloccsantom a barátnõd agyvelejét, ha nem adod meg magad! - kiáltotta. Aztán csak várt, de Széllovas egyszerûen egyszerûen meg sem hallotta az ultimátumot. Épp a két gorillával verekedett, és igazán remekül érezte magát. A fõnök egy ideig habozott, habozott, de aztán úgy döntött, hogy nem lenne értelme lelõni ezt a kis libát, hát várt. Hamarosan eljött a megfelelõ pillanat, az egyik gorilla kidõlt, és Széllovas, ha rövid ideig is, de fedezék nélkül maradt. A fõnök habozás nélkül belelõtt. A lány megtántorodott, aztán a megmaradt gorilla elkapta a nyakát. A fõnök elégedetten engedte le a fegyvert, ám nem örülhetett sokáig. Tíz gondosan manikûrözött manikûrözött köröm mart az arcába. És a káosz tovább tombolt a tisztáson. Ám a világ többi része meglehetõsen nyugodt volt. Például a város békésen aludta álmát az utcai lámpák barátságos fényében. fényében. Széllovasék Széllovasék háza elõtt is határtalan határtalan csend honolt, honolt, egészen addig, addig, míg egy furcsán furcsán csillagpettyes, fekete Fiat Topolino meg nem törte a nyugalmat. A kis kocsi befordult a sarkon, aztán megállt a magasba nyújtózkodó épület elõtt. Két fiatal férfi ült benne. Aztán kinyílt az autó ajtaja, és a sofõr kiszállt. Ezerszínû selyeminget és kopott farmert viselt. Álmodozva emelte a szemét az égre. Társa is kikászálódott a bogárkából. Õ Miki egeres pólót és pálmafákkal ékes bermudát hordott, plusz egy kitaposott, leffegõ talpú szandált. - Kisvillám! - szólította meg a tarka ingest. - Igen? - kérdezett az vissza, de közben már a ház ablakait fürkészte. - Biztos bele akarsz vágni? - Persze! - válaszolta Kisvillám határozottan. Árnyéktáncos nagyot sóhajtott, aztán még egy kicsit kotorászott a kocsiban, és elõhúza gitárját. Picit hangolt még rajta, de aztán belátta, hogy nem húzhatja tovább az idõt. - Nyugi! - biztatgatta Kisvillám. - Egy szerenádból nem lehet baj! - Aha. Lehet. De tudod, én kinézem Széllovasból, hogy elsõ álmából ébredve kivág közénk egy kézigránátot. Kisvillám megvetõen nézett rá. - Árnyéktáncos, te hülye vagy! Széllovas egy finom lelkû, zenekedvelõ leányzó, csak éppen ezt leplezi















ismét megnyugodott, és a maradék tíz strófát már türelmesen kísérte végig. Aztán csak bámulták a néma ablakokat. - Biztos, hogy az õ lakása alatt vagyunk? - bökte ki végül Árnyéktáncos. Kisvillám csak a fejét csóválta, aztán szedett pár göröngyöt a földszinti erkély korlátjára akasztott virágládából, és megdobálta az ablakokat. Egy ideig semmi sem történt, aztán kicsit távolabb kinyílt egy ablak, és megjelent egy hajcsavarókkal ékes fej. - Jobb ha abbahagyjátok a randalírozást, mert kihívom a rendõröket, ebadta huligánok! - kiabált ki az éltes matróna. - Elnézést, szép hölgyem, hogy megzavartuk, megzavartuk, nem ez volt a célunk! - fordult felé Kisvillám. A háziasszony háziasszony egy kicsit meresztgette a szemét, aztán elmosolyodott. - Ja, maga az, aki a rózsát szokta küldeni! A barátnõje nincs itthon. Estefelé ment el, motorral, és az a kis vörös lány is vele volt. Véletlenül láttam! Kisvillám elkomorodott, de azért udvariasan meghajolt. - Köszönöm, hölgyem! Az ön szépségét csak szemének élessége múlja felül! - Buta fiú! f iú! - nevetett fel kacér zavarodottsággal a középkorú nõ, aztán visszahúzódott. Az ablak becsukódott, és a két fiatal férfi ismét egyedül maradt. - Nos, tehát nincsenek itthon - szögezte le Árnyéktáncos. - Akkor a B terv következik - bólintott rá Kisvillám. - Muszáj? - Persze! Ma van kétszáztizenhét és még egy napja, hogy együtt járok Széllovassal! Errõl meg kell emlékezni! - szögezte le határozottan Kisvillám. Aztán kinyitotta a kocsi ajtaját, és kivett egy fehér papírcsomagocskát, papírcsomagocskát, amelyet vörös szalag kötött át. Társa közben lecserélte a gitárt egy szerszámosládára. szerszámosládára. Majd felmentek az elsõ emeleti folyosóra, Széllovasék ajtaja elé. Árnyéktáncos letérdelt a zár elé, barátja kezébe nyomott egy zseblámpát, aztán elõvett a szerszámos ládából egy darab drótot meg egy vékonyka csavarhúzót, és nekilátott feltörni az ajtót. Kisvillám ábrándosan dudolászott, dudolászott, és türelmesen várt. Árnyéktáncos hosszan vacakolt, vacakolt, aztán eltörte a drótot. Ennek kapcsán káromkodott egy kicsit, majd elõvett egy nagyobb csavarhúzót, és elkezdte leszedni a zárat. Kisvillám kezdte megunni a helyzetet. - Kész vagy már? Azt mondtad, jól értesz az ilyesmihez. - Ne légy l égy destruktív, destruktív, és pláne ne lóbáld azt a zseblámpát! Ha nem látok, nem fog menni. - Ha nem látsz, nyisd ki a szemed! - mordult vissza Kisvillám, de azért igyekezett moccanatlanul tartani az ajtóra vetülõ fénykarikát. Árnyéktáncos pedig visszafordult munkájához. Tovább szöszölt, aztán megcsúszott a csavarhúzó, és felsértette a kezét. Újból káromkodott, aztán friss elhatározással elõvett egy kalapácsot, és a nagyobb csavarhúzót feszítõvasnak használva használva nekiesett kipattintani a zárnyelvet. Az ajtókeret fája reccsenve tört, majd szilánkokat köpött a nagyvilágba, de feladta. Árnyéktáncos felállt, és arcán büszke mosollyal kitárta az ajtót. - Mondtam, hogy ki tudom nyitni! - Aha. Meg valami olyat is, hogy nyoma sem fog maradni... - akadékoskodott akadékoskodott Kisvillám, aztán vállat













- Nem tudom, de ha egyszer Szikraszép aggódik... - Szikraszép akkor is aggódott, amikor közöltem vele, hogy a Föld gömb alakú, és forog! Nagyon félt, hogy le fog esni, ha majd alulra kerülünk - vont vállat Kisvillám, aztán elindult kifelé. Barátja némán követte. Törte a fejét, és ez ugyan sokáig tartott, de nem maradt eredménytelen. - Figyelj, én emlékszem egy Diabolónak nevezett bárra! - szólalt meg, amikor beültek a kocsiba. - A negyvenkettesen, negyvenkettesen, kifelé menet, nem sokkal az elõtt a leágazás elõtt, amely a Fekete Hölgy kastélyába vezet. Erre Kisvillám is elkomorul. - Szerinted ... oda mentek? - Hát... - Na jó, j ó, nézzünk a fenevad szemébe! - bólintott Kisvillám, és a kis Fiat Topolino Topolino kihajtott az utcából. Némán tették meg az az utat, és alig fél óra múlva múlva elérték a benzinkutat, benzinkutat, amely mellett a szakadt bár állt. Megálltak, kiszálltak. - Az Széllovas Kawasakija, nem? - kérdezte Árnyéktáncos. Kisvillám csak rosszat sejtve bólintott. - Menjünk be! - javasolta. És úgy lett. Beléptek, ám a bárban néma csend, felborult asztalok, mozdulatlanul fekvõ testek fogadták õket. - Világos - tette csípõre a kezét Kisvillám. - Széllovas itt járt. - Aha - bólogatott társa. - No, keressünk túlélõt! Ám mielõtt nekiláthattak volna, egy borostás fickó lépett be a terembe a hátsó ajtón át. - Mit akarnak? - kérdezte kicsit talán ellenséges hangon. - Semmit! - védekezett Árnyéktáncos kapásból. - Épp csak két lányt keresünk, egy feketét meg egy vöröset. Azzal Azzal a motorral jöttek - mutatott ki a parkolóba. - Miért, mit akarnak tõlük? - húzta össze a szemöldökét a pasas. - Á, semmit, csak beszélni akarok az egyik fejével - morogta Kisvillám. És közben azon morfondírozott, hogy most már tényleg közli Széllovassal, mennyire nem tart nõiesnek egy kocsmai verekedést. - No, hát jártak itt. Alig negyed órája. A fekete fekete verte szét a fiúkat, aztán találkozott pár fickóval, és elhúztak. Egy fekete Mercin. Kisvillám tovább komorodott. Itt biztosan baj van. - És a társnõje, a vörös? - érdeklõdött tovább Árnyéktáncos. Árnyéktáncos. - Lestoppolt egy Coca-colás kamiont, aztán lelépett õ is. Kifele mentek a városból - válaszolt a borostás immáron kissé nyugodtabban, aztán megszólalt a hivatástudata, és belépett a pult mögé. - Akarnak inni valamit? Kisvillám bólintott. - Valami Valami erõset. Mondjuk, gint - sóhajtotta. Általában nem fogyasztott mást, csak vörösbort, de most szükségét érezte némi lelki támasznak. - Én nem is tudom - vont vállat Árnyéktáncos. - Talán Talán egy málnaszörpöt. És nem értették, a fickó miért sikolt fel, és rohan ki a hátsó ajtón.













gondolt, hogy a kamion sofõrje is i s feltehetõleg gyalog távozott. Meg általában, így jóval csendesebbek, és lehet, hogy valakin rajta kell ütniük! Bár jó lenne tudni, hogy kin, fejezte be az értelmetlen fejtörést, és loholt barátja után. Ám az hirtelen megállt. - Baj van? - Ja. Eltûnt a kocsinyom. Itt - mutatott a földre Árnyéktáncos. - Hogyhogy eltûnt? - Ahogy mondom. Se elõre, se hátra nem vezett tovább. - Azt akarod mondani, hogy ... - és Kisvillám tétován felmutatott a fekete levegõégbe. - Akár. Ám ekkor valami nyögés zavarta meg õket. Hökkenten kapták fel a fejüket. - Erre! - vágott neki a bozótnak kis hallgatódzás után Árnyéktáncos, barátja pedig követte. Hamarosan újból hallották a zajt, aztán kiértek egy tisztásra. Egy középkorú, szakadt ruhájú fickó hevert a gyepén, és jajongva káromkodott. Jöttükre abbahagyta, és megtisztelte õket figyelmével. fi gyelmével. - Kik vagytok? - kérdezte idegesen. - Mit tudsz egy fekete hajú lányról? - esett neki türelmetlenül Kisvillám, és megragadta a fickó vállát. A pasas nagyot nézett. - Tessék? - A barátom azt szeretné, ha elmondaná, ki maga, és mit keres itt - fordított Árnyéktáncos. - Én... Én csak egy kamionsofõr vagyok. Ne bántsanak! - Ezt kipipálhatod. Tovább! Tovább! - biztatta Kisvillám, aztán, mivel m ivel a sofõr értetlennek tûnt, megmagyarázta. Onnan, hogy felvettél egy vörös lány a Diabolo elõtt. - Felvettem - bólintott a pasas. - Azt kérte, hogy kövessek egy kocsit, amellyel a bartánõje megy. Hittem neki, olyan nagy bûn ez? Ha tudtam volna, hogy mi lesz belõle... - A rizsa nem kell. Szorítkozz a tényekre! - intette Kisvillám. - Az a kocsi itt fordult le valahol. Én megálltam, a vörös lány kiszállt. Én meg utána mentem, hogy... hogy... szóval... - Lapozzunk! - könyörült meg rajta Árnyéktáncos. - Aztán kiértünk erre a tisztásra, ti sztásra, és itt már voltak. Pár fickó meg egy lány. lány. És belémlõttek. Ezzel a sofõr feléjük f eléjük nyújtotta ragacsos kezét. - Jézusom, vér! - kiáltott fel f el Árnyéktáncos, seperc alatt fehérre sápadt, majd a gyomrára szorította a kezét, és összegörnyedt. összegörnyedt. - Kérlek, legalább pár lépéssel menj arrébb! - háborodott fel Kisvillám, barátja pedig eltámolygott. Tovább! - folytatta kíméletlenül. A sofõr kétségbeesetten próbálta összeszedni magát. - Innen elég szakadozott a kép. Elmentek, az biztos. - Persze, hogy biztos, hisz nincsenek itt! - mordult fel Kisvillám. - Mi lett a lányokkal? - Elvitték õket. Talán... Talán... azt hiszem, elõtte a feketét le is ütötték. Meg a vöröset is... talán. - Remek! - pattant talpra Kisvillám, és agyában beindultak a gõzhengerek. - Izé, segítenének?













és most aránylag higgadtan hallgatta barátját. - Tehát azt javallod, hogy tegyük tiszteletünket nála? - Ha van jobb ötleted... - Nem vagyok úgy öltözve - nézett végig Árnyéktáncos Miki egéren és a pálmafákon, melyek a bermudáján hintáztak. hintáztak. - Mindegy. Ez vészhelyzet, meg fogja érteni. Menjünk! És mentek. Gondolataikba merülten lépkedtek, lépkedtek, a földutat követve, míg fel nem tûnt elõttük az éjszakánál is sötétebb kastély. Magas kõkerítés határolta, amely karcsú boltívbe kapaszkodott fel, hogy beengedje az utat a kertbe. Az ív csúcsán csúcsán fekete madár ült. Jöttükre felrúgta magát a levegõbe, és elrepült az épület felé. A két férfi meg se torpant, átsétáltak a boltív alatt, majd végigmentek a gondozott kerten, és végül megálltak a kastély kapuja elõtt. Az kopogás nélkül is kitárult. - Az úrnõ a kék szalonban várja önöket! - hajolt meg elõttük a libériás inas, majd félreállt. Szótlanul léptek be a csodás terembe. Tükrök játszottak pajkosan az ezer és egy gyertyával megkoronázott arany csillár fényével, a falakon lévõ festmények suttogva meséltek nekik az élet és a halál apró mozzanatairól. Felsiettek a márványszobrok õrizte lépcsõn, majd balra fordultak, f ordultak, és beléptek a kék szalon fehér ajtaján. Velük szemben, egy szélesölû fotelben ült a Fekete Hölgy. - Úrnõm! - ereszkedtek er eszkedtek féltérdre. A hölgy éjszín ruhát viselt, mely bõrének ujjhegynyi foltját sem hagyta szabadon. Kezét fekete kesztyû takarta, arcát átláthatatlan fátyol fedte. Hangja bársonyos volt, mint a nyáréjszaka. - Üdvözöllek benneteket, kedves barátaim! - bólintott, majd kegyesen csókra nyújtotta kezét. - Üljetek le! - intett utána a fotellel szemközti kanapéra. Leültek szorosan összezárt térdekkel, Árnyéktáncos zavartan és abszolút eredénytelenül takargatta a bermudáján pompázó pompázó pálmákat. - Remélem, nem zavartuk meg nagyon magányát - kezdte Kisvillám. - Ó, dehogy! - kacagott fel a hölgy. hölgy. - Minek köszönhetem látogatásotokat? látogatásotokat? - Nos, attól tartunk... illetve úgy hisszük ... szóval... - Nem tud valamit néhány maffiózóról, aki errefelé tûnt el ma este? - vágta félbe barátja habogását Árnyéktáncos. - Maffiózók? A szolgák jelentették, hogy pár csavargó megzavarta a környék csendjét, és megtették a szükséges intézkedéseket is. - Mi lett velük? - kérdezte udvariatlanul mohón Kisvillám. - Valamelyik éjdémon bezárta õket a kazamaták labirintusába - vont vállat a Fekete Hölgy. - Örökre? - Dehogy! Csak reggelig. Akkor szabadon elmehetnek. Kisvillám megnyugodva felsóhajtott. - Persze, már amelyik megéli - tette hozzá a Fekete Hölgy. Hölgy. - De ez miért érdekel titeket? - Nos, velük volt Széllovas meg Szikraszép - magyarázta Árnyéktáncos, mivel Kisvillám hirtelen nem kapott levegõt.













sötét van. Nagyon sötét, és hideg, és penészszag. Nohát, nohát, ez valami pince lesz! Vajon egyedül vagyok-e, gondolta, ám ekkor egy zölden foszforeszkáló szempár hajolt fölé. - Jól vagy? - kérdezte Szikraszép. - Prímán! - felelte hetykén, és rögtön iszonyú fájdalom nyilallt a lábába és csuklójába. Arra emlékezett, hogy combon lõtték, de mi lehet a kezével? Lánccsörgés Lánccsörgés adta meg a kellemetlen választ. Felszisszent. - Hol vagyunk? - kérdezte aztán. - Valami Valami boltíves helyiségben. - nézett körbe Szikraszép. - Ajtó is van, és ráadásul nyitva, de ezek a vacak bilincsek a falhoz vannak rögzítve. És mindenütt iszonyú mocsok. Szerintem itt évek óta nem takarítottak. - Eléred a cipõmet? - Nem hiszem. Széllovas nagyot sóhajtott a sötétségbe. Aztán Aztán felemelte a kezét, és ráharapott a vaskarperecre. Megégette a száját, hogy könnybe lábadt a szeme, de nem adta fel. Nehogy már ne tudjon elrágni egy alig háromujjnyi rozsdás vasat! Hamarosan kiszabadult kiszabadult a jobbja. Megrázta, hogy egy kicsit felélénküljön benne a vérkeringés, aztán felhúzta a lábát, és levette bakancsát. Elõhalászta a talpbetétje alá rejtett kis rugós kést, kipattintotta a pengét, és azzal már könnyen leszedte a másik bilincset is. - Hol vagy? - nézett körbe. - Itt - villant fel mellette a zöld szempár. - Nyújtsd a kezed! Szikraszép lánccsörgetve lánccsörgetve felemelte a kezét, és Széllovas õt is megszabadította bilincseitõl. Aztán elõvette az öngyújtóját, amelyet szerencsére nem vettek el tõle, tõl e, és felkattintotta a lángot. Semmi. - Te látod az öngyújtóm fényét? - kérdezte idegesen. Lehet, hogy mégis a szemével van valami baj? - Alig. És olyan furcsán, homályosan. Széllovas megnyugodva tette el az öngyújtót. Tehát nem abban van a hiba, sem nem a szemében. Persze, ez esetben rejtély lapul a sötétben, de majd kiderül, hogy mi! Mindenesetre vigyázniuk kell, ez az egész. - És most mi lesz? - zavarta meg Szikraszép. - Bekötözöm a lábamat - morogta a fekete lány. - Hát tényleg elég csúfan néz ki! Széllovas nem válaszolt. Kitapogatta a sebet. Szerencsére csontot nem ért, de jól érezhetõen még benne volt a golyó. Megpróbálta kinyomni, de nem ment, hát kicsit megtágította a sebet a késével. Közben szótlanul nyelte a könnyeit. - Juj! - borzongott Szikraszép. Aztán, csak hogy ne kelljen néznie a hentesmunkaszerû hentesmunkaszerû operációt, hát rendberakta a haját, leporolta sortját. Sejtette, hogy ennek ellenére még nagyon tépetten nézhet ki. És még az egyik körme is letört! Széllovas közben a szájába vette a kést, nehogy elveszítse ebben az átok sötétben, aztán csak kiszedte a golyót. A trikója aljából kötést tépett, majd mintha minden rendben lenne, feltápászkodott. - No, menjünk haza! Mára elegem van! - közölte. - Oké, vezetlek! - lépett mellé barátnõje.















- Jézusom, egy oroszlán? - nyögte. Szikraszép torokból felmordult. A fickó hátrakapta a fejét, aztán koppant a falon, és visszaájult. - Most mit szórakozol vele? - mordult rá ingerülten Széllovas a barátnõjére. - Bocs, azt hittem, hogy vicces! - szontyolodott el Szikraszép. - Nagyon! Meghalt? - Csak elájult. - Jó, akkor hagyjuk! - lépett tovább Széllovas, aki nem empátiájáról volt híres. - Van Van tovább út? - Igen - bólogatott buzgón Szikraszép, Szikraszép, és nem jutott az eszébe, hogy ebbõl barátnõje semmit sem lát. - Akkor rajta! - És... ezeket itthagyjuk? - Miért, te cipelnéd õket? - vetette neki oda Széllovas, és ebben maradtak. Aztán kézen fogták egymást, és tovább mentek. Széles folyosóra jutottak, amely hamarosan kettéágazott. - Menjünk jobbra! - javasolta Széllovas. - Miért pont jobbra? j obbra? - értetlenkedett Szikraszép. - Jó, tõlem mehetünk balra is. A lényeg lényeg csak az, hogy mindig egy irányba. - Miért? - Mert mindeféle labirintusból így lehet kijutni! No, rajta! Balra! - unt rá a párbeszédre Széllovas. Szikraszép még szívesen elgondolkodott volna, hogy hogyan is van ez a labirintusokkal, l abirintusokkal, de aztán feladta, és szótlanul vezette barátnõjét a halott sötétben. Ugyanabban a halott sötétben, amely a csapóajtó alatt lapult. Kisvillám idegesen lenézett, aztán magához szorította a fonalgombolyagot, és elkezdett lemászni. Árnyéktáncos szó nélkül követte. - Sok szerencsét! - intett még búcsúzóul a Fekete Hölgy, aztán hátralépett, és az inas becsukta az csapóajtót. Körbefolyta õket a sötét. - Hülyék vagyunk mi - sóhajtotta beletörõdötten Kisvillám. - Beszélj a magad nevében! - intette Árnyéktáncos, és fél kézzel a fénykövet tartva követte lefelé. Hamar leértek a rozsdás létra aljára. A drágakõ barátságos ragyogása kicsit visszarettentette a lent uralkodó éjszakát. Kisvillám a legalsó létrafokhoz kötötte a fonal végét, aztán körbenézett. A kõboltozatos, rothadásszagú rothadásszagú helyiségbõl négy folyosó indult, minden falán egy egy.. - Mondjuk, arra! - intett Kisvillám. - Nem kéne inkább kiabálni? Hátha meghallják, és idejönnek! - habozott barátja. - Hülyeség! Próbáltál te már egy pincelabirintusban fel-alá pattogó hangot követni? És egyébként is, ne













- Csak óvatosan! - intette Széllovas. Aztán átlépték a zsinórt, ügyelve, hogy hozzá se érjenek. Kisvillám pedig buzgón tekerte a gombolyagot. Aztán valami neszt hallott. - Te, Te, ez nem valami kiáltás volt? - kérdezett rá. - Kiáltás? Egy kicsit hallgatództak, de maradt a néma csend. - Hülyeség, mi kiáltana itt? - kérdezte flegmán Árnyéktáncos, Árnyéktáncos, és továbbindult. - Láttam egyszer egy filmet, az tök ilyen volt. A fõhõs bekeveredett bekeveredett egy pokollabirintusba, ahol halottak lelkei vadásztak mindenre, ami élt. De be kellett mennie, hogy kiszabadítsa a fõhõsnõt, aki pedig nem is volt jó nõ, leszámítva a melleit. Szóval, szegény muksó ott osont a sötétben, aztán egy szellõ elfújta a gyertyáját is. És persze mindenféle hangok hallatszottak, lánccsörgés meg nyögések. De sikoly, az nem. Közben Kisvillám rálépett valamire, ami megreccsent. Nagyot ugrott, aztán megtörölte a homlokát. - Muszáj ezt most? - Nem. És ez nem is érdekes. De a vége! Egy baromi nagy, sötét, nyálkásan csöpögõ óriáspók támadta meg, ami életerõvel táplálkozott, és már befonta a hálójába a fõhõsnõt is. - A nagymellût - kapaszkodott bele valami biztató momentumba Kisvillám. - Az csak a végén derült ki, az ágyjelenetnél. Ekkor csak egy fehér lárva volt, és csak a haja látszott. A pók meg ott csorgatta csorgatta a nyálát, hogy hogy milyen remekül jól fog lakni. - Hagyjuk! - kérte ismét idegesen i degesen Kisvillám. Árnyéktáncos nem érezte át barátja feszültségét. Neki ott ragyogott a kezében a kõ. Barátságosan meleg volt az érintése. Ez az egyetlen biztonságos pont ebben az átok labirintusban, gondolta Szikraszép, és még szorosabban kapaszkodott Széllovas kezébe. Befordultak egy újabb sarkon, aztán megtorpant. Valami megmozdult a távolban. Valami nagy. Nem pók volt, inkább egy egy poros és elhagyatott elhagyatott fémváznak tûnt. - Mi van? - kérdezte Széllovas. - Valami Valami felénk jön - suttogta lehellethalkan Szikraszép. - Miféle? - Traktorváz - írta le tõle telhetõleg a legjobban bartánõje a közelgõ veszedelmet.













- Állj! - szólt közbe Kisvillám. - Ez már tényleg valami zaj volt! - Aha, de nem kiáltás, inkább valami tompa robbanás. Hát vártak, hátha megismétlõdik. Ám ekkor a fonal megrándult. - Te, mi van, ha valami elszakította? - Baj - válaszolt kötelességtudóan Kisvillám. De közben a szál már olyan lelkesen rángatódzott, hogy majd kiesett a kezébõl a gombolyag. - Menjünk vissza! - javasolta Kisvillám, és már indult is, gyorsan visszatekerve visszatekerve a fonalat. - Te, Te, én fényt látok! - suttogta idegesen Széllovas. - Megint zaj! Sõt, ez lépéseknek hangzik - morogta Árnyékténcos, és magasabbra emelte a fényt. - Félek - jegyezte meg mindannyiuk helyett Szikraszép. Aztán egy sarkon összefutottak. Négy torokból szakadt fel egyszerre a sikoly, sikoly, a falak messze visszhangozták visszhangozták félelmüket. De még mielõtt sarkon fordultak volna, és négyen hatfelé futnak, felismerték egymást. - Hát ti mit kerestek itt? - kérdezte hunyorogva Széllovas. A szeme nehezen szokta a fényt. - Utánatok jöttünk, segíteni. És ti mit kerestek itt? - válaszolta Kisvillám idegesen. - Semmiség, csak egy új Berettát akartam venni egy ismerõsömtõl, de nem jött össze a találka vonogatta a vállát a fekete f ekete lány közönyösen. - Még egy fegyver? Az agyamra agyamra mész! Nem elég, ami van? - Néha jól jön, ha van az embernél valami! - Azért, hogy ha netalántán tömegmészárolni van kedved, akkor ne kelljen hazaugranod az atombombádért? Árnyéktáncos felemelt kezekkel közéjük állt. - Nyugi! Jussunk ki, aztán majd enyeleghettek eleget! - Tényleg, merre van a kijárat? - kérdezte érdeklõdve Szikraszép. - A fonal másik végén! - válaszolta büszkén Árnyéktáncos. A vörös lány érdeklõdve követte tekintetével a szálat a Kisvillám kezében tartott gombolyagtól egészen a Széllovas kezében lévõ gombolyagig. - Ez biztos? - kérdezte idegesen. - Al Capone utolsó dobtáras Thompsonjára! - szitkozódott a fekete lány, amint leesett neki, hogy mire való a madzag.













- Nem panaszkodhatsz, panaszkodhatsz, azért elég emlékezetes lett! Csak kár, hogy szegény macskám éhen fog halni. - Nahát! Nem is tudtam, hogy cicát tartasz! tart asz! De miért halna meg? - Mert én már nem leszek, hogy etessem! - Ne demoralizálj, inkább a fényt tartsd! - Jajj, egy pókháló! - Csendet már! - És azt még nem is mondtam, hogy a filmben ott volt a fõhõs barátja is, és õt megették a holt lelkek. - Holt lelkek?!!! Ekkor hatalmas morranás törte meg a csendet, és persze a hátuk mögül. Széllovas kapásból fordult, és beleeresztette a tárat tárat a semmibe. - Tölts! - adta át a pisztolyt Kisvillámnak, és elõvett egy másikat. - Tölts! - nyomta az a fegyvert barátja kezébe. - Izé ... fogd meg! - adta tovább Árnyéktáncos Szikraszépnek, Szikraszépnek, aki úgy vette kézbe, mintha valami döglött halat tartana. - Széllovas, csinálj ezzel valamit! - nyújtotta tovább könyörögve a pisztolyt barátnõjének. Ám Széllovas nem törõdött vele, azt az egyelõre még sötét tömeget figyelte, amely lassan, de biztosan közeledett. Amint Amint egy kicsit jobb célpontot nyújtott, megint lõtt, majd elõvette az utolsó pisztolyát, annak a tárát is beleeresztette a fekete masszába, aztán töltött. - Több táram nincs - jegyezte meg csendesen. - Ez mégis mit jelent? j elent? - idegeskedett Szikraszép. - Kettõt találhatsz - nyugtatgatta Kisvillám. - A filmben is így volt - bólintott sokat sejtetõen Árnyéktáncos. Ám ekkor a fekete tömeg megállt. Kicsit morgott, kicsit szörcsögött, de megállt. Széllovas hitetlen csodálkozással csodálkozással figyelte. - Ez megijedt - jegyezte meg csendesen csendesen Kisvillám. - De mitõl? - Mondjuk, tõled. Vagy a következményektõl. - Vagy Vagy a fénytõl - szólt közbe Árnyéktáncos, és hogy igazolja állítását, kicsit közelebb lépett a sötéthez. Az hangtalanul húzódott vissza a kõ ragyogása elõl. - Ez remek! Ez esetben biztonságban vagyunk, csak hajnalig kell kihúznunk! - lelkendezett Szikraszép. - Frászt! Méghogy itt dekkoljunk, és várjunk! - mordult fel Széllovas, és kivette fénykövet













- Mit ne kezdjek? - Azt teszek, amit akarok! Felnõtt, független, felelõsségteljesen gondolkodó nõ vagyok! - Én meg egy félcédulás bolond, hogy egyáltalán kezdtem veled! Az aggodalomba fogok belehalni, már látom! Széllovas persze emelt hangerõvel válaszolt, és nem is teljesen szalonképes dolgokat. Szikraszép lehajtott fejjel hallgatta õket. Szép dolog a szerelem! - Jól elvannak, igaz? - lépett mellé Árnyéktáncos. - Aha. - Tudod ... azért nagyon aggódtam érted - jegyezte meg csendesen a férfi. - Tényleg? - mosolyodott el zavartan a vörös lány. - Aha. - Köszönöm! Te egy hõs vagy! Örökre hálás leszek, hogy megmentetted az életemet! - nézett rá zöld szemeivel Szikraszép. Aztán kézenfogták egymást, és elsétáltak az erdõbe. Mögöttük lassan elhalt Kisvillámék civódása. Nem is olyan messze, messze, egy fekete Mercedesben Mercedesben ekkortájt ekkortájt ébredt fel négy megviselt megviselt maffiózó. maffiózó. Mi is történt, dörzsölte meg a fejét a fõnök, de nem jutott sokra. - Indulj! Haza! - morogta azért. A sofõr kábán beindította a motort, aztán, már miután felkanyarodtak a fõútra, megszólalt. - Fõnök! Én kiszállok a buliból! Elegem van. - Igen? - Igen. Iskolabuszt I skolabuszt szeretnék vezetni! vezetni! - sóhajtott ábrándosan. A hátsó ülésen ülõ két izomember egyike elõredõlt. - Én pedig kertész leszek! - jelentette be csendesen. csendesen. - Én meg cirkuszi erõmûvész! - válaszolt társa. - Mindig is arra vágytam! A fõnök bólintott. Tulajdonképpen Tulajdonképpen meg kéne szidni õket a hülyéskedésért, hülyéskedésért, de nem tette. Érthetetlenül békés hangulata hangulata volt. Aztán arra gondolt, hogy van a számláján majdnem tízezer dollár. Azt fel lehetne ajánlani valami nemes célra. Mondjuk, Teréz Teréz anyának. Igen, ezt fogja tenni! És a kocsi megállíthatatlanul suhant velük a jövõjük felé. A nyár pedig ragyogott, a pacsirták daloltak, egy kamionsofõr megvilágosodott, és nekivágott az országútnak, hogy a feltámadásról prédikáljon, az ég kéklett, és a virágok kacéran kacsintva hívták a















és megbámulni a vízben fürdõ márvány paripákat? Egyeseket talán csak a sznobizmus hozott el ide, a világ száz és egyedik csodájának megbámulására, mások esetleg azért jöttek, hogy egy ezüstpénzt vetve a kút vizébe biztosítsák: még vissza fognak térni a városba. És talán olyanok is voltak, akik azért keresték fel a teret, hogy élvezzék az itt hullámzó tömeget, a sülõ pizzák illatával terhes, meleg, nyáresti szellõt. Legalábbis Északszél Északszél remélte, hogy vannak még olyanok, akik csak egyszerûen csodát látni jöttek. Aztán másfele kalandoztak el gondolatai. Vajon Vajon ki fog eljönni értem? Hogy ismerem fel? Meg akarnak egyezni, vagy nem annyira? Hideg zuhany riasztotta fel elmélkedésébõl. — Ejnye, fiacskám, nem nem szabad lefröcskölni lefröcskölni a bácsit! — feddte feddte meg gyermekét gyermekét egy testes, szõke szõke hölgy, hölgy, aztán karon ragadta az ötéves forma, kacagó srácot, és elcibálta Északszél közelébõl. A kölyök még egyszer visszanézett, a férfi pedig mosolyogva rákacsintott. A kissrác visszamosolygott, visszamosolygott, aztán elfordult, és engedelmesen engedelmesen követte anyját. Gyerekek, nevetett magában Északszél, aztán megdermedt. Fekete ruhába öltözött fazon állt elõtte. Hogy került ez ide? Ennyire vak lennék? Nem kéne egy kicsit jobban odafigyelnem, odafigyelnem, ha már egyszer egyszer az életemmel játszom? játszom? — Uram, kérem, jöjjön velem! velem! — hajolt meg a figura. Északszél összerázkódott összerázkódott a seszínû hang hallatán, de aztán felpattant, és követte a fickót. f ickót. Hamar elhagyták a turistákkal zsúfolt teret, kihaltabb utcák következtek, aztán az évszázados köveket köveket beton váltotta fel a talpuk alatt, és kiértek egy narancsfényben narancsfényben fürdõ, forgalmas útra. A járda mellett fekete limuzin parkolt, az eddig néma pasas kinyitotta a kocsi hátsó ajtaját. Északszél eldobta a fagyi maradékát, és habozás nélkül beült. Csak akkor nézett szét, amikor már visszavonhatatlanul becsattant mögötte az ajtó. Egy idegen, szintén fekete öltönyt viselõ, õszhajú férfi ült mellette, halott pillantása összeborzolta













Északszél alig bírta kivárni, aztán gyors elhatározással elhatározással az öreg után mozdult, és maga is kilépett a kocsiból. Fernando kígyóként fordult, kezében felcsillant a fegyver csöve. — Ezt ... ne tegye még egyszer! — sziszegte. sziszegte. Egy pillanatig egymás szemébe néztek, izzott közöttük a levegõ, de aztán Északszél vállat vont, és szétnézett. A park ezer csodát ígért, részegítõ liliomillattal lili omillattal hívta, de erõvel elfordult, és felnézett a kastély magasba veszõ homlokzatára. — Elõkelõ hely! — biccentett biccentett elégedetten, aztán aztán intett a pasasnak, pasasnak, hogy mehetnek. mehetnek. Mentek. Terem Terem követett termet, csak a tapéta színe jelezte, hogy már másik szobában járnak, a falakon lógó aranykeretes képek, az intarziás bútorok és a jó ízlés mindenütt változatlan volt. És mindenütt rafináltan elhelyezett lámpák keltették a nappali világosság illúzióját. Északszél szívében lassan feltorlódott a feszültség, de erõvel visszatoloncolta a lelke mélyére. Még nincs itt az ideje! Végül az õt vezetõ Fernando megállt. Északszél szétnézett. szétnézett. Ez is olyan terem volt, mint a többi, de senki sem várta õket, hát besétált, és levetette magát egy kényelmes fotelbe. — Whiskyt tölthetek? — kérdezte Frenando. Frenando. — Jöhet! — bólintott Északszél, Északszél, aztán átvette átvette a poharat. Közben megakadt a szeme az egyik festményen. — Eredeti Tiziano Tiziano — követte a vendég pillantását Fernando. Fernando. Északszélt ez nem érdekelte, sose volt kíváncsi rá, hogy hogyan szólították az emberek a mûvészeket. Jobb szerette az alkotás nézegetése közben kitalálni a mester igazi nevét. De most még ezen sem töprengett el. Csak hagyta, hogy a színes vonalak kézenfogják tekintetét, és végigvezessék végigvezessék a képen. Aztán belekortyolt az italba. Tûz égette végig a torkát, lángok csaptak fel a dobhártyája mögött. Megrázta a fejét, aztán egy hajtásara kiitta a maradékot, és letette a poharat az asztalra. Az üveg koppant koppant a













— Egy csomagmegõrzõbe tettem a cuccot. Itt a kulcs! Ezzel Hajnalpír mellé lépett, elõvette inge zsebébõl a kulcsot, és odadobta az idegennek. És lelkében átszakadt a gát, a tomboló fájdalom mindent elsöpört. Látta a falon a festmény vonalainak táncát, érezte a liliomok illatát, a kút vizének hidegét, hallotta a kisfiú nevetését. Értett mindent. Szabadulni akart. A valóság szétszakadt, szétszakadt, a világ lelassult. Látta a kulcsot, ahogy ezüst csíkot húzva repül, látta l átta Fernado mozdulatát, ahogy zakója belsõ zsebe felé nyúl. Nem törõdött vele, kézen fogta Hajnalpírt, feltépte az ajtót, és futott. A termek összemosódtak, színmaszatok színmaszatok suhantak el mellettük, aztán kézen fogva ugrottak, ezer gyémántcsillogású üvegszilánk üvegszilánk repült velük. Majd talpuk alá simult a kert fekete földje, a virágok széthajoltak lépteik elõl. Hamarosan feltûnt a mesterséges tó, annak a partján menekültek tovább, egy megfelelõen tágas tisztásig. Valahol, Valahol, mögöttük kiáltások harsantak. Északszél megtorpant, vett pár mély lélegzetet, és ránézett kedvesére. kedvesére. Igen, itt volt, tudta tartani az észveszejtõ tempót, és bár cipõjét elvesztette, ruháját megtépték az ágak, de szépsége sértetlen gyönyörûséggel gyönyörûséggel tündökölt. Arcán nem gyöngyözött izzadság, haja sem kuszálódott össze, még csak nem is lihegett. Aztán a férfi felnézett az égre, és kettõt füttyentett. A felhõk megnyíltak, és egy fehér ló ereszkedett közéjük. Északszél Északszél az állat hátára pattant, az pedig meglendítette szárnyait, és felemelkedett. — Nem, Felhõjáró, abban abban egyeztünk meg, hogy õ is jön! jön! Szállj vissza érte! A ló megrázkódott, de Északszél keményen megszorította térdeivel, és visszakényszerítette a földre. Hajnalpír nem habozott felszállni rá. Aztán elnyelte õket az éjszaka. Felhõjáró gyorsan szárnyalt keletnek, de közben meg-megrázkódott. Északszél Északszél alig bírta irányban tartani, a ló le akarta vetni õket. Pedig hányszor táncoltak már együtt a megzabolázhatatlan megzabolázhatatlan nyári viharok













magát az ölelésébõl, de nem járt j árt sikerrel. Haja összeborzolódott, szemében égett a félelem. Aztán hirtelen elhatározással átkarolta kedvese vállát, és megcsókolta a nyakát. Északszél az elsõ pillanatban még érzte, ahogy a fogak belemartak testébe, de aztán a harapás fájdalma eloszlott. Zuhant, egyre gyorsabban, bele a semmibe, utolsó, édes öleléssel kapaszkodva kedvesébe. kedvesébe. Valahol, messsze lent várta a fekete f ekete semmi, de még ez sem zavarta, a pillanat örök volt és csodás. Aztán, még mielõtt elmerült volna a ködben, vörös szikra hullt utána, rubinfényû vércsepp. És Északszél mohón itta az ajkaira csorduló nektárédes italt, mely jobban lerészegítette, mintha vörösbort ivott volna otthona szõlõlugasos teraszán. Végül, egy örökkévalóság múltával kinyitotta szemét. Még mindig a sziklán álltak, de a világ megváltozott körülöttük. A színek színek megfakultak, az éjszaka illatai eltûntek. A távolság összement, az ég végtelenje karnyújtásnyira borult a fejük fölé. — Gyere, kedvesem, kedvesem, keressünk búvóhelyet búvóhelyet magunknak magunknak a napfény napfény elõl! — suttogta Hajnalpír. Hajnalpír. Északszél magához vonta a lányt, l ányt, és megcsókolta. — Nem — suttogta utána, utána, idegen hangon. hangon. Hajnalpír ránézett, majd még egyszer, utoljára, megpróbált szabadulni, de most sem sikerült kitépnie magát Északszél ölelésébõl. Aztán felvetette a fejét, és sikoltott, nem emberi hangon. A sirályok felriadtak a kiáltásra, aztán körözni kezdtek a szikla körül. A nap arany korongja lassan elõbukott, a fény végigtáncolt a hullámokon. Az öböl vize felett feltámadt a szél, és fekete pernyét terített a fehér habokra.

J. Goldenlane













kanyargott, ezt vette célba. Szerencséje volt, épp jött egy kocsi. Gondolkodás nélkül ugrott a száguldó fémszörnyeteg elé. A termetes terepjáró fékje halkabb volt, mint a vonaté, és hála istennek, jobban is fogott, a járgány fél centivel Tengermély Tengermély elõtt megállt. A lány feltépte a kocsi ajtaját, és beesett az anyósülésre. — Gyorsan! Tûnés! Tûnés! Taposd Taposd az a gázt! — sziszegte a sofõrnek. A meghökkent meghökkent képû, koraharmincas fickó egy picit habozott, aztán felhördült a motor, és a gyorsulás az ülésbe préselte Tengermélyt. Tengermélyt. Persze nem sokáig, a lány hamarosan feltérdelt és hátrafordult. Kedves látvány tárult a szeme elé, két mogorva, habzó pofájú Véreb, amint épp az isteneket szidja a betonút közepén. Remek! Tengermély visszafordult, és kényelmesen elhelyezkedett. A sofõr egy ideig érdeklõdve szemlélte a tükröt, aztán kicsit sóhajtott. — Akár Akár meg is magyarázhatnád, magyarázhatnád, hogy miért ilyen sürgõs — javasolta. javasolta. — Láthatod, ha van van szemed! — vont vállat a lány. lány. — A pacákok pacákok miatt! — És tulajdonképpen tulajdonképpen mit akarnak tõled? Kellemes hangja van, bár talán egy kicsit feszült, gondolta Tengermély. Szegényke nyilván idegösszeomlást idegösszeomlást fog kapni, ha ilyen stresszes életet él! — Ja, hogy mit akarnak? akarnak? Lilám sincs róla! róla! Hidd el, ha tudnám, tudnám, habozás nélkül nélkül adnám, de nem, nem, ezek nem magyarázkodnak, csak durvulnak bele a nagyvilágba! — Értem. Ezt egy kis csend követte. — Itt balra! — szólalt aztán meg Tengermély. engermély. A pasas nagyot sóhajtott.















Aztán visszament a teraszra, leült az egyik nádszékbe, és töltött. A második második poharat eltolta maga elõl a másik szék elé, a magáét megemelte a nap felé. — Szervusz, nagymama, nagymama, visszajöttem! visszajöttem! — mosolyodott el, aztán aztán felhajtotta az italt. Aztán még több pohárral is ivott, amíg a palack feneke megálljt nem intett. Utána már csak nemtörõdöm lustasággal bámulta a világot. Elõtte hevert a hegyoldal, az alatt a szõlõsdombok, szõlõsdombok, még az alatt az alföld, és valahol, a láthatár szegélyén ott csillogott az örökkék tenger is. Olyan érzése volt, mintha királynõ lenne, akinek az egész világ a lábai elõtt hever. hever. Aztán leszállt a csillagteli éj, és Tengermély Tengermély elálmosodott. Bebotorkált a házba, ledõlt az egyetlen ágyra, és elaludt. Másnap arra ébredt, hogy telement porral az orra. Prüszkölt és köhögött, de nem lett jobb. Kitámolygott a konyhába, hogy igyon egy kis vizet, de nem nyert, a csap ma azt játszotta, hogy õ egy kiszáradt szaharai kút. Hát lebotorkált a pincébe, és választott egy délelõttre illõ palackot. Jót húzott belõle, aztán visszament a konyhába.













Alig öt perc múlva mászott elõ a kút feneketlen hidegébõl. Addigra Tengermély Tengermély már édesdeden aludt a gyepen. A férfi egy kicsit tanácstalanul téblábolt, aztán elhatározta magát, és a karjaiba emelte a lányt. l ányt. Felvitte a teraszig, ott aztán megint megtorpant. És most hova tegye? Végül az egyik nádszékbe fektette le. — Izé, várj meg, mindjárt jövök! jövök! — intette, de Tengermély Tengermély zavartalanul zavartalanul aludt tovább. A férfi megcsóválta a fejét, aztán elment. Tengermély valami félelmetes morgásra ébredt. Csak nem vihar közeledik, nyitotta ki szemeit. De nem, az ég tiszta volt, ám hamarosan feltûnt az úton Roland lovag terepjárója. A férfi megállította a ház elõtt a kocsit, aztán kikászálódott. — Szia! Jól aludtál? — köszönt köszönt vidoran, aztán aztán kinyitotta a csomagtartót, csomagtartót, kivett valami nagyobbacska nagyobbacska pakkot, és felcipelte felcipelte a teraszra. — Hogy ugrotta át azt a fát a kocsid? — érdeklõdõtt érdeklõdõtt tágra nyílt szemekkel szemekkel Tengermély Tengermély.. — Sehogy. Sehogy. Utólagos engedelmeddel engedelmeddel kölcsönvettem kölcsönvettem egy fûrészt a házból, és eltakarítottam eltakarítottam szegény













szobába, és kilesett az ablakon. Nos, valóban, a két Véreb volt a látogató, épp most sétáltak fel a lépcsõn. — Hujjé, nagy a baj! Tûnés, fel a padlásra! padlásra! — javasolta, aztán aztán kézen ragadta ragadta lovagját, és magával húzta a keskeny és ingatag falépcsõn. — Miért? — kérdezte az, de ment. Tengermély nem válaszolt. Mi a fenét mondhatott volna? Felnyitotta a padlás csapóajtaját, és belépett, maga mögött vezetve a férfit. Porszagú világba érkeztek. A padlás békésen szunyókált a késõ délutáni napfényben. Felhalmozott, fehér leplekkel borított bútorok, nagy ládák, l ádák, kosarak, táskák zsúfolódtak, azt az érzést keltve a betolakodókban, hogy évszázadok évszázadok nyugalmát nyugalmát zavarják meg. Odalent valaki belökte az ajtót. Tengermély ezt észre sem vette, szemei a múltba révedtek, hisz itt minden ismerõs volt a számára, ezer gyermekkori emlék ragadta magával. Roland lovag csak egy futó pillantással mérte fel a lomokat, aztán a ház hátsó oldalán nyíló ablakhoz lépett. Mivel az épület a hegyoldalba simult, így ez az ablak földszintmagasságban földszintmagasságban volt, biztos













Az egy hosszú pillanatig csak nézett, aztán pisztolyt rántott. Roland lovag gondolkodás nélkül eldobta a kezében maradt csonkot, és ököllel a fickó arcába vágott. A fegyver elsült, a Véreb lehanyatlott. Mellesleg közben egy lámpaernyõt találat ért, vásznán fekete szegélyû lyuk nyílt a halálnak. Roland lovag nem törõdött vele, felkapta kiütött ellenfele mellõl a pisztolyt, aztán menekült az ablakon át. Teljes erõvel futott, de a harmadik lépésnél eltévedt a ház mögött burjánzó õsvadonban. Megtorpant, hallgatódzott. Az egyik irányból káromkodást káromkodást hallott. Tehát Tehát arra van a ház, állapította meg. Gyors fejtörés után kisakkozta, hogy akkor merre lehet a kocsija, és nekivágott. Hamarosan elérte a kút környékét, és ez már ismerõs terep volt. Kicsit leselkedett, de szabad volt a terep az útig. Futva indult neki, és remélte, hogy a lány is ott lesz valahol a szakadékba borított kocsi mellett. Tengermély körülbelül ekkor tért magához. Furcsálkodva konstatálta, hogy a terasz lépcsõjén l épcsõjén fekszik. Felült, elmélázott. Mi is történt? Õ ugyan nem jött ide, tehát valaki hozta. Vajon Vajon ki? Ám a sors nem hagyott neki idõt a töprengésre, a világ jó tempót diktált, szokása szerint. Az ajtóban megjelent az egyik













Aztán ahogy elkezdett pakolászni, érdekesnél érdekesebb kacatok kerültek a kezébe. Elfeledett könyvek, rég halott emberek megbarnult fényképei, elmosódott írású levelek rég kihunyt érzelmekrõl. Egy volt világ ereklyéi. Tengermély Tengermély a padlás közepén ült a porban, és sorra kézbe vette a holmikat, megsimogatta õket, felébresztette a hozzájuk tartozó emlékeket. Már esteledett, amikor magához tért az álomból. Hisz neki ma randija van! Nem is akárkivel, hanem egy sárkányölõ lovaggal! Kitekintett az ablakon, de a nap szerint már nem volt, legfeljebb fél órája! Hát talpra pattant, és mint ahogy a tornádó végigsöpri a tájat, elkezdett készülõdni. Roland lovag terepjárója pontosan napnyugtakor bukkant fel az úton. A férfi kiszállt, megigazította inge nyakát. Aztán Aztán határozott lépésekkel felment a teraszra. Szétnézett, sehol semmi. Kiáltani akart, de eszébe villant, hogy még a nevét sem tudja a lánynak, akivel találkozni készül! Ezen sürgõsen segíteni kell! — Hahó! Van Van itt valaki? — Persze! — válaszolt válaszolt Tengermély Tengermély,, aztán elõlibbent a házból. Roland lovag már éppen rákérdezett volna a nevére, de aztán meglátta, és megdermedt.















belõtte a tévét. Ez egy egy ideig lekötötte, valami valami aranyos rajzfilm ment, ment, de aztán persze persze reklám következett, következett, és ezt nem bírta tovább három másodpercnél, kikapcsolta a készüléket. Aztán csak hallgatta a csendet. Valami Valami nincs itt rendjén. Végül hirtelen ötlettõl vezérelve felpattant, és levette a polcról kedves pánsípját.













tengeren, míg végül néhány kedves sellõ kivontatta õket a partra. Hova tûntetek, ti vörös ragyogású, szépmosolyú alkonyok? Édes, régi éjszakák! Csillagfény közben megunta a hangszert, visszatette a kupac tetejére, aztán odasétált a fotelben ülõ férfihoz, letérdelt elé, és rátámaszkodott rátámaszkodott annak combjaira.













Még hogy a mai fiataloknak nincs fantáziája! De a lány már nem figyelt rá. — Hogyan tört el a pánsípod? pánsípod? — kérdezte, kérdezte, szinte vádló hangon. hangon. A férfi követte a tekintetét, aztán lehajolt, és felvette földön heverõ lomok által félig betemetett hangszert. Idegesen vizsgálta meg, hisz' kedvelte nagyon. Nagy kár lenne, ha valami baja esett volna

Goldenlane J.-Tündérmesék

Recommend Documents