Felfedezesek a Termeszetben

k anczler gyuláné dr.

FELFEDEZÉSEK A TERMÉSZETBEN Tapasztalatszerzés, érzelem-, szemlélet-, attitu˝dformálás a nemzeti parkokban

A VILÁG BEFOGADÁSÁNAK ˝ SÉGE ELÉRHETO

10.

Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. Budapest, 2009

A kiadvány a Nemzeti Fejlesztési Terv Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program 3.1.1 központi program (Pedagógusok és oktatási szakértők felkészítése a kompetencia alapú képzés és oktatás feladataira) keretében készült.

Szakmai vezetô Kovács Erika

Szakmai bizottság Gilicze Zoltán Herczeg Katalin Labáth Ferencné

Szakmai lektorok Bihariné dr. Krekó Ilona Véghelyi Józsefné dr. Nyelvi lektor Tapasztóné Farkas Krisztina © Szerző: Kanczler Gyuláné dr. Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft.

Felelôs szerkesztô Pattantyus Miklós

Kiadja az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. 1134 Budapest, Váci út 37. A kiadásért felel: Visnyei Csaba ügyvezető

TARTALOMJEGYZÉK Rendhagyó elôszó........................................................................................................... 7 1. A fenntarthatóságra nevelés, a kirándulás, a játék és más tevékenységformák kapcsolata................................................................................ 9 1.1. A szakanyag céljai............................................................................................... 9 1.2. A környezeti, illetve a fenntarthatóságra nevelés múltja és jelene........... 11 2. Tudja-e Ön…? A tanulmányban elôforduló ökológiai, természetvédelmi szakkifejezések rövid magyarázata....................................................................... 3. Nemzeti parkok és az azokhoz tartozó tájvédelmi körzetek............................ 3.1. Hortobágyi Nemzeti Park............................................................................... 3.1.1. Elsô nemzeti parkunk............................................................................. 3.1.2. A Hortobágy kialakulása........................................................................ 3.1.3. A Hortobágy növényvilága.................................................................... 3.1.4. A Hortobágy madárvilága...................................................................... 3.1.5. Kultúrtörténeti emlékek a Hortobágyon............................................. 3.1.6. A nemzeti parkhoz tartozó természetvédelmi területek és tájvédelmi körzetek................................................................................. 3.1.6.1. A Debreceni Nagyerdô természetvédelmi terület................ 3.1.6.2. Hajdúsági Erdôspuszták tájvédelmi körzet........................... 3.1.6.3. Közép-Tiszai tájvédelmi körzet................................................ 3.1.6.4. Szatmár-Beregi tájvédelmi körzet........................................... 3.2. Kiskunsági Nemzeti Park............................................................................... 3.2.1. A nemzeti park egységei........................................................................ 3.2.1.1. A Szikra és az Alpári rét............................................................ 3.2.1.2. Felsô-Kiskunsági puszta........................................................... 3.2.1.3. Felsô-Kiskunsági tavak............................................................. 3.2.1.4. Fülöpházi homokbuckák.......................................................... 3.2.1.5. Izsáki Kolon-tó............................................................................ 3.2.1.6. Bócsa-Bugac buckavilága.......................................................... 3.2.1.7. Az Orgoványi rétek.................................................................... 3.2.1.8. Miklapuszta................................................................................ 3.2.1.9. Peszéradacsi-rétek......................................................................

17 22 22 22 23 25 27 31 33 35 35 36 37 40 42 42 44 45 46 47 49 51 52 52

3.2.2. A nemzeti parkhoz tartozó tájvédelmi körzetek............................... 52 3.2.2.1. Pusztaszeri Tájvédelmi Körzet................................................. 52 3.2.2.2. Mártélyi Tájvédelmi Körzet..................................................... 55 3.3. Bükki Nemzeti Park......................................................................................... 3.3.1. Az elsô hegyvidéki nemzeti parkunk.................................................. 3.3.2. A Bükk kialakulása, növény- és állatvilága........................................ 3.3.3. A nemzeti parkban kialakított tanösvények....................................... 3.3.3.1. Szarvaskôi Geológiai tanösvény.............................................. 3.3.3.2. A Bélkôi tanösvény.................................................................... 3.3.3.3. A Szalajka-völgyi tanösvény.................................................... 3.3.3.4. A Millenniumi tanösvény......................................................... 3.3.3.5. Felsôtárkányból induló tanösvények...................................... 3.3.3.6. Jávorkúti tanösvény................................................................... 3.3.3.7. Tárnics tanösvény....................................................................... 3.3.3.8. Miskolcról induló tanösvények................................................

56 56 57 62 62 62 63 66 67 68 69 70

3.4. Aggteleki Nemzeti Park................................................................................. 3.4.1. A nemzeti park földtani vonatkozásai, felszíni és felszín alatti formái........................................................................................................ 3.4.1.1. A nemzeti park néhány barlangja............................................ 3.4.2. A nemzeti park élôvilága....................................................................... 3.4.3. A nemzeti park kultúrtörténeti emlékei.............................................. 3.4.4. A nemzeti park tanösvényei.................................................................. 3.4.4.1. A Baradla tanösvény.................................................................. 3.4.4.2. A Tohonya-Kuriszlán tanösvény.............................................

73 73 75 76 78 79 79 80

3.5. Fertô–Hanság Nemzeti Park.......................................................................... 3.5.1. A nemzeti park egységei........................................................................ 3.5.1.1. A Fertô-táj.................................................................................... 3.5.1.2. A Hanság..................................................................................... 3.5.2. A nemzeti parkhoz tartozó tájvédelmi körzetek............................... 3.5.2.1. Szigetközi Tájvédelmi Körzet................................................... 3.5.2.2. Soproni Tájvédelmi Körzet....................................................... 3.5.2.3. Pannonhalmi Tájvédelmi Körzet............................................

81 82 82 86 87 87 90 92

3.6. Duna–Dráva Nemzeti Park............................................................................ 94 3.6.1. Adatok a nemzeti parkról....................................................................... 94 3.6.2. Természetvédelmi területek ................................................................. 95

3.6.3. A nemzeti park egységei........................................................................ 96 3.6.3.1. Gemenc........................................................................................ 96 3.6.3.2. Béda–Karapancsa....................................................................... 98 3.6.3.3. Dráva-menti síkság.................................................................... 98 3.6.3.4. Barcsi Borókás............................................................................. 99 3.6.3.5. Lankóczi-erdô........................................................................... 100 3.6.3.6. Zákány–Ôrtilos térsége.......................................................... 100 3.6.4. A nemzeti park tanösvényei................................................................ 101 3.6.4.1. Malomtelelô és Bárányfoki tanösvény.................................. 101 3.6.4.2. Nyéki–Holt-Duna tanösvény................................................. 101 3.6.4.3. Barcsi Borókás tanösvény....................................................... 102 3.6.4.4. Vasút-oldali túraútvonal (Belezna–Ôrtilos)......................... 102 3.6.4.5. Erzsébet-szigeti tanösvény – Babócsa................................... 102 3.7. Körös–Maros Nemzeti Park.......................................................................... 3.7.1. Adatok a nemzeti parkról..................................................................... 3.7.2. Természetvédelmi területek................................................................ 3.7.2.1. Szarvasi Arborétum.................................................................. 3.7.2.2. Szarvasi Történelmi Emlékpark............................................. 3.7.3. A nemzeti park egységei...................................................................... 3.7.3.1. Dévaványai-Ecsegi puszták.................................................... 3.7.3.2. Körös-ártér................................................................................. 3.7.3.3. Cserebökényi puszta................................................................ 3.7.3.4. Kis-Sárrét................................................................................... 3.7.3.5. Bélmegyer Fás-puszta.............................................................. 3.7.3.6. Mágor-puszta............................................................................ 3.7.3.7. Kígyósi puszta........................................................................... 3.7.3.8. Kardoskúti Fehértó..................................................................

103 103 104 104 106 107 107 109 110 110 111 111 112 113

3.8. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park.............................................................. 3.8.1. Adatok a nemzeti parkról..................................................................... 3.8.2. Természetvédelmi területek................................................................ 3.8.2.1. A Zirci Arborétum.................................................................... 3.8.2.2. Fenyôfôi Ôsfenyves................................................................. 3.8.2.3. Szentgáli Tiszafás Erdô........................................................... 3.8.3. A nemzeti park egységei...................................................................... 3.8.3.1. Tihany........................................................................................ 3.8.3.2. Pécselyi medence.....................................................................

115 115 116 116 119 120 120 120 122

3.8.3.3. Káli medence............................................................................ 3.8.3.4. Badacsony és a Tapolcai medence......................................... 3.8.3.5. Keszthelyi-hegység – Tátika és a Kovácsi-hegy csoportja..... 3.8.3.6. Kis-Balaton................................................................................ 3.8.4. Tájvédelmi Körzetek............................................................................. 3.8.4.1. Magas-Bakony Tájvédelmi Körzet........................................ 3.8.4.2. Somló Tájvédelmi Körzet........................................................

124 127 130 132 135 135 141

3.9. Duna–Ipoly Nemzeti Park............................................................................ 3.9.1. A nemzeti park jellemzôi...................................................................... 3.9.2. Tájvédelmi körzetek és természetvédelmi területek....................... 3.9.2.1. Tájvédelmi körzetek................................................................. 3.9.2.2. Természetvédelmi területek...................................................

143 143 146 146 146

3.10. Ôrségi Nemzeti Park.................................................................................... 3.10.1. Adatok a nemzeti parkról................................................................... 3.10.2. A nemzeti park értékei....................................................................... 3.10.3. Tanösvények a nemzeti parkban...................................................... 3.10.3.1. Rezgônyár tanösvény........................................................... 3.10.3.2. Sárgaliliom tanösvény.........................................................

147 147 148 150 150 150

4. Szemelvények, idézetek, képzômûvészeti alkotások a nemzeti parkokhoz és az azokhoz tartozó néhány tájvédelmi körzethez........................................ 4.1. Hortobágyi Nemzeti Park.............................................................................. 4.2. Kiskunsági Nemzeti Park.............................................................................. 4.3. Bükki Nemzeti Park........................................................................................ 4.4. Aggteleki Nemzeti Park................................................................................. 4.5. Fertô–Hanság Nemzeti Park......................................................................... 4.6. Duna–Dráva Nemzeti Park........................................................................... 4.7. Körös–Maros Nemzeti Park........................................................................... 4.8. Balaton-felvidéki Nemzeti Park.................................................................... 4.9. Duna–Ipoly Nemzeti Park............................................................................. 4.10. Ôrségi Nemzeti Park.....................................................................................

151 151 156 160 173 177 182 184 187 197 199

Utószó........................................................................................................................... 201 Irodalom....................................................................................................................... 202

RENDHAGYÓ ELÔSZÓ

7

Rendhagyó elôszó

Rendhagyó, mert kérdésekbôl áll. Miért? Mert ezekre a kérdésekre választ várok Önöktôl. A válaszaikban megfogalmazott konstruktív kritikáik, észrevételeik, ötleteik alapján szándékozom elvégezni a szakanyag tartalmi átdolgozását. – A szakanyag tartalma, szellemisége összhangban van-e a Kompetencia alapú óvodai programcsomag szellemiségével, elveivel, célkitûzéseivel, az eddig elkészült szakanyagok tartalmával? – Utal-e a szerzô az azokkal való kapcsolatra, törekedik-e tudatosan egymásra épülésük felismertetésére? A programok hozzájárulnak-e az érzelmi nevelés feladatainak alapozásához, így például a szeretet és kötôdés, az élménybefogadás, az érzelmek kifejezô képességének fejlesztéséhez? – Ad-e megfelelô ötleteket a programot kipróbáló óvodapedagógusoknak a gyerekek érzelmi intelligenciájának, kreatív, kritikai gondolkodásának, rendszerszemléletének alapozásához, fejlesztéséhez? – A szerzô érvényesíti-e írásában a holisztikus szemléletet, a fejlesztési területek közötti koncentrációt? – A javasolt megismerési folyamatokban megfelelô-e az ajánlott értelmi (tudományos) és érzelmi (mûvészi) megközelítési módok aránya? – Felkelti-e az óvodai pedagógus közösségek érdeklôdését honunk védett területein lévô természeti, történelmi, épített környezeti értékek megismerése iránt? – Rádöbbenti-e a pedagógusokat, hogy az ezen értékek – különösen pedig elôdeink értékteremtô, természetmegôrzô munkájának – megbecsülésére, tiszteletére nevelés kiemelkedôen fontos? – A szakanyag elolvasása kiváltja-e az óvodapedagógusokban a kirándulási helyszínek felkeresésének, a játék, a környezeti nevelés és más tevékenységformák közötti ajánlott koncentrációk kipróbálásának, a tudományos és mûvészi megközelítési módok egyidejû alkalmazásának igényét? – A könyvbéli ötletek, ismeretanyagok inspirálják-e a pedagógusokat az új ötletek kitalálására, a képességfejlesztések körének, illetve saját ismereteiknek a bôvítésére?

– Kiderül-e számukra, hogy a környezet szép és esetenként csúf tárgyait, jelenségeit, az erdôk, mezôk, rétek, tó- és folyópartok színeit, hangjait, felszínformáit, élôlényeik viselkedését stb., ezek látványát nem elmagyarázni kell a gyerekeknek, hanem a helyszínen, közösen felfedezni? – A szakanyag biztosítja-e korunk jelentôs pedagógiai kihívásának, a fenntarthatóság pedagógiájának óvodai alapozását? Várom a kérdésekre adott válaszaikat.

A szerzô

1. A FENNTARTHATÓSÁGRA NEVELÉS…

9

1. A fenntarthatóságra nevelés, a kirándulás, a játék és más tevékenységformák kapcsolata Mottó: „Bármit teszel is, megfontoltan tedd, és vedd számba, mi lehet a következménye!” (régi római közmondás)

1.1. A szakanyag céljai A Kompetencia alapú óvodai programcsomag az Óvodai nevelés országos alapprogramjának szellemében készült. A pedagógiai fejlesztés jelenleg a harmadik szakaszában van. Ennek központi témaköre a játék, az érzelem és az erkölcs. A jelen szakanyag ennek egyik eleme. Természetesen illeszkedik az eddigi fejlesztési szakaszban elkészült szakmai anyagok által képviselt, az azokban érvényesülô alapelvekhez. A programcsomag Általános szakmai koncepciójának bevezetôjében (5. o.) a következô olvasható: „…Az Oktatási Minisztérium által 2004-ben alapított suliNova Kht. az oktató programcsomagok fejlesztésekor a fenntarthatóság pedagógiai kritériumait valamennyi tantárgyi tanulási program fejlesztésekor érvényesíti…” (Havas Péter). Ez természetesen az óvodai programra is vonatkozik. Jelen szakanyag céljai a következôk: –– a fenntarthatóságra nevelés markáns megjelenítése a programcsomagnak ebben a részanyagában. –– A komplex nevelés alapelvének érvényesítése az óvodai környezeti, fenntarthatóságra nevelés folyamatában, elsôsorban az irodalmi-anyanyelvikommunikációs, zenei, vizuális neveléssel és a játékkal való koncentrációs lehetôségeken keresztül. A komplexitás vonatkozik a gyerekek aktivitásának, kíváncsiságának, érdeklôdésének, motiváltságának, kreativitásának fenntartására és kielégítésére is. –– A harmadik cél a közösségi nevelés, a közösség és az egyén viszonyának megfelelô arányú alakítása. –– A negyedik pedig a megfelelô életvitel és az egészséges életmód iránti igény alapozása, kialakítása megnevezésû alapelvek direkt és indirekt beépítése a szakanyagba. –– Cél továbbá a programcsomag kipróbálásában résztvevô óvodák dolgozóinak – nemcsak az óvoda pedagógusainak – közösségformáló, terepi és természetismereti elméleti továbbképzését szolgáló kirándulásaihoz komplex programok ajánlása.

10

FELFEDEZÉSEK A TERMÉSZETBEN

Hazánk nemzeti parkjai, a velük egy igazgatás alá tartozó tájvédelmi körzetek és természetvédelmi területek (természetesen a programcsomag kipróbálásában résztvevô óvodákhoz legközelebb esôk) természeti, néprajzi, népmûvészeti, épített környezeti értékeinek felkeresése sétákon, kirándulásokon, esetleg erdei óvodai programok keretében, megfelelô helyszínek a gyerekeket körülvevô világ, a szûkebb és tágabb környezet, a természet csodáinak felfedezésére, mozgásuk, játékigényük kielégítésére. Ezeken a helyszíneken fokozottan átérezhetik a hagyományok üzenetét, a látottakhoz hangulatában, tartalmában illeszkedô versek, mesék, igaz történetek, zenemûvek, népdalok meghallgatása, képzômûvészeti alkotások reprodukcióinak megtekintése, alaposabb tanulmányozása, érzelmileg feltölti a gyerekeket, erôsíti környezetükhöz való kötôdésüket, alapozza hazaszeretetüket, erôsíti magyarságtudatukat. Sokoldalú érzékszervi tapasztalatot szerezhetnek, ezeket érzékenyítô játékokkal erôsíthetik, elmélyíthetik. A tapasztalatokhoz esztétikai, erkölcsi, intellektuális, pozitív és negatív érzelmek társulnak. A tapasztalat és az érzelem együtt újszerû, meglepô, erôs, maradandó stb. élményt jelent a gyerekeknek. Az érzelmi viszonyulás hatására nyitottá válnak az ismeretek befogadására. Tehát a kiránduláson átélhetik a tudás megszerzésének élményét is. Az Általános szakmai koncepció 2.5.1. pontjában az óvodások számára megfogalmazott programcsomag-„hozadék”, tehát érvényesül, sôt ki is bôvül a kirándulási ajánlások egy-egy részének megvalósításával. Miért ajánlott az óvodák felnôtt tagjainak is megtekinteniük védett értékeinket? Egyrészt azért, mert hazánk lakosságának többsége nem ismeri azokat. Nem tudja, hogy mely településeink, tájaink tartoznak a Világörökséghez, hány kapott Európa Diplomát, hol találhatók nemzetközi jelentôségû vizes élôhelyeink stb. Pedig a világ számos országából nagyon sokan éppen ezek miatt jönnek el hozzánk és viszik különleges természeti és épített környezeti értékeink hírét a világba. Másrészt azért, mert a fenntartható módon élés szükségességének tudatosulásához, többek között új értékrend, magas fokú érzelmi intelligencia is szükséges. Az ajánlott helyszínek valamelyikébe tett, jól szervezett kirándulás, egyszerre hat a résztvevôk értelmére és érzelmeire, tehát egyidejûleg éri ôket intellektuális és emocionális élmény. A szakanyagban leírtak kipróbálásának mi a „hozadéka” a pedagógusok számára? Fejlôdik, alakul holisztikus látásmódjuk, befolyásolja kulturális identitásuk megtartását, befogadóvá teszi ôket az óvodapedagógia új jelenségei – kiemelten a fenntarthatóság pedagógiája iránt. Ösztönöz ön- és továbbképzésre. A szülô pedig biztos lehet abban, hogy a gyerekéhez – a kirándulásokon való részvétel engedélyezésével – örök érvényû, nemcsak a gyerek, hanem még az ô szemléletét formáló, környezeti attitûdjüket alakító értékek jutnak el. Például néphagyományok, népi építészet ismerete, természeti környezetben, így a védett területeken való viselkedés szabályainak gyakorlása, az elôdök által létrehozott kulturális és tárgyi értékek tisztelete, megbecsülése, megôrzésének igénye, a másság elfogadása (pl.: ne tapossa el a „nem szeretem” állatokat), a szeretet, a kötôdés képességének alakulása.


11

1.2. A környezeti, illetve fenntarthatóságra nevelés múltja és jelene Nézzük, mi hívta életre, milyen lépcsôfokokon jutott el a pedagógia a környezeti, illetve a fenntarthatóságra nevelés alapelveinek, feladatainak, módszereinek kidolgozásához? Az ember már évezredek óta formálja, alakítja környezetét, beavatkozik annak természetes folyamataiba. A fô problémát a beavatkozás mértéke jelenti. Egy idô után, egy bizonyos határon túl a természet már nem képes magát regenerálni. Amit az ember tönkretett, az csak emberi segítséggel hozható helyre. Erre szolgálnak például az élôhely-rekonstrukciós programok (ld. Hortobágyi Nemzeti Park címszó alatt), egy adott területrôl idôszakosan eltûnt állatfajok visszatelepítése. (Ilyen program például a kékcsôrû récék – Kiskunsági Nemzeti Park –, illetve a hódok – Gemenci Tájvédelmi Körzet – visszatelepítése.) A globális környezeti problémák következményeinek ismeretében minden egyes embernek válaszolnia kell a következô kérdésekre: –– Milyen környezetet, tehát milyen állapotú levegôt, milyen minôségû felszíni és felszín alatti vizeket, milyen összetételû talajt, mennyire egészséges, milyen diverzitású erdôt és egyéb társulásokat akar átadni a jövô generációinak? –– Mi hiányzik az emberekbôl, hogy valóban „élhetôbbé” tegyék a Földet? A környezettudatosság, a felelôsség a környezet minôsége iránt, a valódi értékek felismerése, a természeti környezethez való pozitív viszonyulás, a természet, az épített környezet, a hagyományok, a múlt iránti tisztelet stb. A témával, mármint a globális környezeti gondokkal és ezek megoldásának elhúzódásával, ennek okaival, a problémák felszámolásának módjaival, az alkalmazandó módszerekkel, eszközökkel, az emberi tényezôkkel sok kutató, sok országban, sokféle megközelítésben foglalkozott, illetve foglalkozik. Az élet fenntarthatóságának stratégiája – amelyet három világszervezet – a IUNC (Nemzetközi Természetvédelmi Unió), a UNEP (ENSZ Környezeti Programja) és a WWF (Természetvédelmi Világalap) dolgozott ki – azon feltételezésen alapul, hogy az emberek képesek, és akarnak együttmûködni, közösen cselekedni, megváltoztatni „bolygóellenes” szokásaikat, viselkedésüket, amennyiben eljutnak, belátják, beláttatják velük a Föld és az élôk, így az ember létét is fenyegetô, visszafordíthatatlannak látszó folyamatok megállításának elodázhatatlanságát. A stratégia pontjai a következôk: –– Elsô pont – már a jelenben, de természetesen a jövôben is a kielégítô életfeltételekhez a fejlôdés új módja szükséges, és ezt a másképpen élést minden embernek meg kell tanulnia! Mi a lényege a fejlôdés új módjának? Ezt a Környezet és Fejlôdés Világbizottsága (Brundtland-bizottság) Közös jövônk címû tanulmányában 1987-ben így határozta meg: „A fenntartható fejlôdés olyan fejlôdés, amely kielégíti a jelen szük-

12


ségleteit anélkül, hogy veszélyeztetné a jövô nemzedék esélyét arra, hogy ôk is kielégíthessék a szükségleteiket.”1 Nagyon egyszerûsítve az a lényeg, hogy a ma embere ne élje fel a holnapot! –– A második pont a Föld erôforrásaival való takarékosság szükségességének felismerése, új, a Föld létét nem fenyegetô erôforrások (pl. szél, geotermikus energia, napenergia) alkalmazása. –– A harmadik pedig annak tudatosulása az emberekben, hogy nem szükségszerû veszíteniük. Van kiút! Törôdés a Föld valódi értékeivel és fenntartható módon élni. Mit jelent ez, milyen összetevôi vannak, milyen eszközökkel, módszerekkel lehet megvalósítani a fenntartható fejlôdést? Melyek azok a területek és milyenek azok a megoldásmódok, amelyekkel az óvodás gyermeket elôkészíthetjük a megoldandó feladatokra? Az egyik lehetséges megoldás a környezeti nevelés, amelynek már óvodáskortól tudományosan megalapozottnak és élményszerûnek kell(ene) lennie. A környezeti nevelésnek hazánkban több évtizedes hagyománya van. Az 1987-es kazincbarcikai pedagógiai tanácskozáson elfogadott állásfoglalás A környezeti nevelés fejlesztésének a közoktatást érintô feladatai címen jelent meg. Eljutott minden oktatási intézménybe, így az óvodákba is. Ebben a következô módon fogalmazták meg az óvodai környezeti nevelés célját és feladatait: „…a természeti és társadalmi környezethez való pozitív érzelmi viszony, pozitív viselkedési formák és magatartásmódok kialakítása, a környezeti kultúra iránti igény megalapozása, a gyermek közvetlen környezetében lévô élôvilág megismertetése és megszerettetése, az élô és élettelen környezeti tényezôk közötti leglényegesebb összefüggések megláttatása, helyi adottságok, lehetôségek feltárásával, felhasználásával. A megfigyelôképesség és a gondolkodásképesség fejlesztése közben a környezet és a természet romlásának, pusztulásának példáit is használja fel az óvodapedagógus…”2 A sorok figyelmes elolvasása közben vélhetôen feltûnik az érzelmek, az érzelmi nevelés kiemelt szerepének hangsúlyozása, a környezettudatos viselkedés- és magatartásformák alapozása, alapvetô ökológiai összefüggése felfedeztetése, a helyi adottságok tudatosítása, a környezeti kultúrára nevelés fontossága, ennek kialakítása, valamint az ehhez szükséges megfigyelô- és gondolkodásképesség fejlesztése. A felsoroltak mindegyike napjainkig és napjainkban is jelen volt és van a környezeti, illetve a fenntarthatóságra nevelésben, természetesen kibôvített formában, részletesebb feladatokkal, óvodapedagógiailag megalapozottabban, a különbözô óvodai tevékenységformákkal való koncentrációs lehetôségek feltárásával.

Faragó Tibor – Láng István: Világtalálkozó a fenntartható fejlôdésrôl. Természetbúvár 2002/5. sz. 9. o. 2 „Környezetvédelem a közoktatásban”. Országos Pedagógiai Tanácskozás, Kazincbarcika 1987. OKTH Budapest, 6. o. 1


13

Az 1993-ban megjelent A környezeti nevelés rendszere címû tanulmányban Victor András összefoglalta e nevelési terület alapelveit, követelményrendszerét minden korosztályra és iskolatípusra vonatkozóan. Hangsúlyozta a környezeti kultúrára való nevelés összetettségét, és e fogalom tartalmát a következô módon fogalmazta meg: „A környezetkultúra életmód, gondolkodás- és viselkedésmód, védelem, fejlesztés, okos és mértéktartó felhasználás és még ezen kívül sok minden más…”3 Az 1996 óta érvényben levô Óvodai nevelés országos alapprogramját áthatja a tágan értelmezett környezeti nevelés tartalma, szellemisége. A pedagógiai alapelvekben, a gyermekkép kialakításában, az óvodaképben vázolt célokban, feladatokban megjelennek a környezeti hatások, a környezeti értékek. Az óvodai nevelés általános feladatainak, így az egészséges életmód alakításának, az érzelmi nevelés és a szocializáció biztosításának, az értelmi fejlesztésnek, nevelésnek a megvalósítása is elválaszthatatlan a környezeti nevelési tartalmaktól. Az óvodai élet tevékenységformáit szintén áthatja a környezeti nevelés, közvetetten és közvetlenül egyaránt. Sokoldalú kapcsolataik indokai a késôbbiekben következnek. A külsô világ tevékeny megismerése elnevezésû gyermeki tevékenységformára vonatkozóan a pedagógus feladata: „…hogy tegye lehetôvé a gyermek számára a környezet tevékeny megismerését, biztosítson alkalmat, idôt, helyet a spontán és szervezett tapasztalat- és ismeretszerzésre, a környezetkultúra és a biztonságos életvitel szokásainak alakítására…”4 Az óvodai környezeti nevelés szempontjából irányadó dokumentumok mindegyikében jelen van a környezetkultúra, a közvetlen tapasztalatszerzés szükségessége és ehhez különbözô helyszínek biztosítása. Azt ugyan nem részletezik, hogy ezek alatt mit kell érteni, de teljesen egyértelmû, hogy múzeumok, állatkertek, természetes és természetközeli fás és fátlan társulások, védett területek, tó- és folyópartok, érdekes, könnyen megmászható felszínformák, veszélytelen, kiépített barlangok stb. felkeresését. Mindezek – sok esetben együtt is, illetve külön-külön – fellelhetôk védett területeinken. Természetesen a „választékból” azt vagy azokat válassza az óvodapedagógus, amelyek az óvodából viszonylag rövid idô alatt megközelíthetôk. A környezeti nevelés tudományos megalapozottsága csak akkor valósul meg, ha az óvodapedagógus biztos ökológiai, növény- és állattani alapismeretekkel, sokoldalú szakmódszertani, pszichológiai és pontos helyismerettel rendelkezik. Miért fontosak mindezek? Azért, mert ahhoz, hogy az óvodás elôtt feltáruljon lakóhelyi környezetének, szülôföldjének számtalan csodája, hogy áthassa a lelkét a táj hangulata, hogy felfedezze, átélje színeit, hangjait, megismerje az ott élô növény- és állatfajok egy részét, hogy „olvasni” tudja a „természetkönyv” lapjait, képes legyen felismerni az élô és élettelen, illetve az élô és élô környezeti tényezôk közötti kölcsönhatásokat, jól képzett, a természet jelenségeire rácsodálkozni ké3 4

Victor András: A környezeti nevelés rendszere. Iskolakultúra. 1993/24. 3. o. Az óvodai nevelés országos alapprogramja. In: Óvoda az ezredfordulón. 1998. Mûvelôdési és Közoktatási Minisztérium, Budapest, 12–13. o.

14


pes, a szépre fogékony, környezetének valódi értékeit jól ismerô óvodapedagógus irányítása szükséges. Egyet lehet érteni Konrad Lorenz (1903–1989) Nobel-díjas etológus véleményével, aki szerint: „A jó pedagógusokon múlik, hogy a gyerekek megszeressék a természetet, és helyes megvilágításban lássák azt a sok nehézséget, amivel a világ küzd!...”5 Mindezekbôl kitûnik, hogy mind a globális problémák, illetve következményei, mind a megoldási javaslatok évtizedek óta ismertek. Az 1992. évi Riói Környezet és Fejlôdés ENSZ konferencián elfogadták a fenntartható fejlôdésre való áttérés programját. Ez, Feladat a XXI. századra cím alatt, többek között a Természetbúvár 1992. 4. számában publikálásra került, tehát elvileg megismerhették azt hazánk polgárai, így az óvodapedagógusok is. Az ezredfordulóra egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a feladatok igen lassan valósulnak meg, ugyanis lényeges, pozitív változás nem következett be. Gyulai Iván: Fenntartható fejlôdés, Rio +10 címû elôadásában (megjelent: Ezredforduló 2002/2. sz. 16–18. o.) összefoglalta a fenntarthatóság akadályait. Véleménye szerint ezek szemléletbeli, tudat-, illetve viselkedésbeli, intézményes, közgazdasági megközelítésben rejlenek, illetve ismereti hiányokból adódnak. Cselekvési javaslatai ezek felszámolására, a fenntarthatóság megvalósulásának érdekében a következôk: –– Az élet minden területén ugrásszerû változás szükséges. –– Az oktatásban, de a közgondolkodásban is érvényesülni kell annak a felismerésnek, hogy az ember nem ura, kizsákmányolója, hanem része a természetnek. –– Törekednie kell minden állampolgárnak a környezettel való harmóniára. Elôtérbe kell kerülnie az új erkölcsi, etikai normáknak, amelyek nem képzelhetôk el az egyes emberek értékrendjének megváltoztatása nélkül. –– Szükséges az oktatási rendszer reformja, a tantárgyi, analitikus szemléletet fel kell váltania a holisztikus látásmódnak és ennek megfelelôen meg kell valósítani a tantárgyi integrációt. Miért? Mert csak az ilyen szemléletû oktatásban résztvevô gyerekekbôl válik a jelenségeket összefüggésben látó, rendszerszemléletû, holisztikus gondolkodású, az okokat felismerô, kreatív problémamegoldó képességgel rendelkezô felnôtt. A fenntarthatóság pedagógiájának elemei a felsoroltakon kívül még: –– a megfelelô ismeretek átadása; –– a cselekvési képességek, kompetenciák alapozása, illetve kialakítása; –– az érzelmi viszonyulások, érzelmi intelligencia formálása; –– a kritikai gondolkodásra, a hatékony kommunikációra; –– az együttmûködésre, toleranciára, felelôsségtudatra való nevelés. Tehát a környezeti nevelés és a fenntarthatóság pedagógiája között az elvekben, módszerekben sok a hasonlóság. Az utóbbi magába foglalja a környezeti nevelés tartalmi elemeit, de kibôvült az emberi, társadalmi, gazdasági vonatkozásokkal. 5

Konrad Lorenz (1991): Mentsétek meg a reményt! Európa Könyvkiadó, 121. o.


15

A „tantárgyi integráció” az óvodapedagógiában a különbözô tevékenységi formák közötti koncentrációt jelenti. Néhány indok következik a fenntarthatóságra (környezeti) nevelésnek az irodalommal, a zenével, a vizuális mûvészetekkel való koncentrációjára. –– A környezeti nevelés azon alapelve, hogy tudomány- és tantárgyközi. Ez az óvodapedagógiában egyrészt úgy értelmezhetô, hogy a környezet ismeret a maga sajátos módján tartalmilag van jelen az egyes tevékenységi formákban, másrészt pedig úgy, hogy azok – így az irodalmi alkotások vagy részleteik, a mesék, a zenemûvek részletei, gyermek- és népdalok, képzômûvészeti alkotások – sokféle módon rendelhetôk a környezeti témákhoz. –– A környezeti nevelés azon feladata, hogy alapozza, formálja a gyerekek pozitív környezeti attitûdjét. Tehát a környezeti nevelés az érzelmi nevelésnek egyik sajátos területe. Az érzelmi nevelés az irodalomban, a zenei és vizuális nevelésben szintén kiemelkedô fontosságú, központi szerepû. Így már érthetô az Oktatási és a Környezetvédelmi Minisztérium 2001. június 5-én (akkor még ez volt a jelzett intézmények neve) elfogadott Környezeti Nevelési Koncepciójának az a megállapítása, hogy: „Az óvodákban a mûvészeti és környezeti nevelés összekapcsolása természetes, egyszerû és elkerülhetetlen.” 6 –– Az anyanyelvi-kommunikációs nevelés átfogja az óvodai nevelômunka minden területét. Gyakorlati tapasztalatok igazolják, hogy az anyanyelv fejlesztésének, a szókincs gyarapításának nagyon fontos és bizonyos szempontból speciális területe az óvodai nevelô munka egészét szintén átfogó környezeti nevelés. A mûvészeti alkotások –– képesek megteremteni a természet megbecsüléséhez, megóvásához elengedhetetlen érzelmi alapot. –– Képesek a megfigyelt természeti jelenségek, élôlények, illetve a sétákon, kirándulásokon megfigyelés közben átélt természetélmények felidézésére, újbóli átélésére, elmélyítésére, fokozására. –– Közvetetten hozzájárulnak a gyerekek magyarságtudatának alapozásához. –– Alkalmasak lehetnek a séták, kirándulások elôkészítésekor, a látnivalók iránti érdeklôdés, kíváncsiság felkeltésére, az óvodások lelki felkészítésére, a várható élményekre érzékennyé, befogadóvá tételére. –– A gyerekek koruknak megfelelô tartalmú, hosszúságú, nyelvileg tiszta és értékes versek, prózai mûvek, mesék, zenemûvek vagy azok részletei, képzômûvészeti alkotások, segíthetik a gyerekeket abban is, hogy alaposabban megismerjék a hazai növénytársulások, az azokban élô növény- és állatpopulációk külsô tulajdonságát, életét, a közöttük és környezetük élettelen tényezôi közötti kölcsönhatásokat, tehát „résztvevôi” az óvodások ökológiai szemlélete alakulásának. Természetesen elengedhetetlen a közvetlen, helyszíni tapasztalatszerzés!

6

Közös környezeti nevelési koncepció. Hírlevél – 2001. október. Környezeti Nevelési és Kommunikációs Programiroda. 8. o.

16


–– Az ember környezetromboló, károsító tevékenységeit, valamint azok következményeit a kicsik számára is érthetô, érzelmeikre ható módon bemutató alkotások formálhatják a gyerekeknek a „negatívumokat”, a helytelent elutasító magatartását, befolyásolhatják környezetkímélô, környezettudatos életvitelük alakulását. –– Irodalmi, népmûvészeti, népi építészeti emlékek révén a gyerekek megismerkedhetnek régmúlt idôk gazdálkodási szokásaival, mára már eltûnt mesterségekkel, közlekedési eszközökkel, sôt a jelen környezeti problémák okaival is. A szakanyag céljainak komplex voltából következôen, megvalósításuknak is annak kell lennie. Az ebben említett, összegyûjtött mûvészi alkotások többsége, konkrét helyszínrôl, vagyis az adott nemzeti park, tájvédelmi körzet egységeirôl, azok múltbéli állapotáról szól. Azt, annak hangulatát, élôlényeit, az arra jellemzô múltbéli gazdálkodási tevékenységeket, speciális tevékenységeget (pl. pásztorkodás) ábrázolja. Azok az idézett, bemutatott alkotások, mesék, amelyek több védett területen is elôforduló társulásokról (pl.: természetközeli erdôk, vízi, vízparti társulások), az azokat alkotó populációk egyedeirôl (pl.: kócsag-, gémfajok, nádi énekesek, bükk, nyír, tölgy) (is) szólnak, azok természetesen bármelyik, hasonló természeti környezetben alkalmazhatók. Fehér Anna: Játszunk? Természetesen! címû tanulmányában kitér a játék és a környezeti (fenntarthatósági) nevelés közötti sokféle kapcsolatra, kölcsönhatásra, így ezekrôl ebben a szakanyagban nem lesz szó. A konkrét látnivalókhoz, helyszínekhez kapcsolható játékötletek minden egyes nemzeti parknál megtalálhatók. Ezek egy része változatlanul, néhány esetben kis módosítással Fehér Anna könyvébôl való – természetesen tudatosan –, címük és könyvbéli számuk feltüntetésével. Más részük a szerzô ötlete, illetve egyéb, a szakirodalom jegyzékben feltüntetett gyûjteményekbôl válogatott játék.

2. TUDJA-E ÖN…?

17

2. Tudja-e Ön…? A tanulmányban elôforduló ökológiai, természetvédelmi szakkifejezések rövid magyarázata

Aszpektus A társulás hosszabb idôtartamú (évszakos), ismétlôdô változásai. A latin eredetû fogalom a társulások fajainak idôben egymás utáni megjelenését, vagyis a társulás „pillanatnyi” képét jelenti. Ahogy évrôl évre ismétlôdnek az évszakok, úgy változik, ismétlôdik a társulás „képe” is. Hol az egyik, hol a másik populáció jelenik meg, illetve „tûnik el”, húzódik vissza. Bioszféra Általános értelemben: „…az élet elterjedésének tere a Föld felületén, a litoszféra (kôzetburok) felsô részén, különösen a málláskérgen, a troposzférában (légkör) és a hidroszférában (vízburok). A bioszféra az élôlények lakóhelye, amit élôlények hoztak létre élôlények számára…”7 Ökológiai értelemben magában foglalja az egyedeket, a populációkat és a társulásokat, minôségileg a legmagasabb egyed fölötti szervezôdési szint. A bioszféra tehát Földünk egységes, mûködô biológiai rendszere, építôegységei a társulások, illetve társulásegyüttesek, e nagy rendszer alrendszereinek tekinthetôk. (Szerényi G., 2003) Bioszféra-rezervátum Nemzetközileg is jelentôs tudományos értéket képviselô nemzeti park, tájvédelmi körzet, természetvédelmi terület vagy annak része. A rezervátumon belül kialakított fokozottan védett magterület a kiemelkedô természetvédelmi értékek megóvását biztosítja. Az Ember és Bioszféra-program részeként a Föld egészére kiterjedô bioszféra-rezervátum hálózatot alakítottak ki. Hazánkban öt van belôlük: a Hortobágyon, a Kiskunságban, az Aggteleki karszton, a Fertô-tavon és környékén, továbbá a Pilisben. Ember és Bioszféra program (Man and Biosphere) Az 1971-ben az UNESCO (az ENSZ Oktatási Tudományos és Kulturális szervezete) az ökológiai válság problémáinak megoldására indította be ezt a programot. Célja megôrizni bolygónk természetes vagy természetközeli ökológiai rendszereit a jellemzô növény- és állatfajokkal együtt. A területi védelem a dinamikus génmegôrzés eszköze, ezért volt fontos a bioszféra-rezervátumok létrehozása és fenntartása. 7

Láng István (2002. fôszerkesztô): Környezet- és természetvédelmi Lexikon I. Akadémia Kiadó 152. o.

18


Európa Diploma Az Európa Tanács alapította 1965-ben. Ezzel a kiemelkedô természetvédô tevékenységet ismerik el. A cím öt évre szól és visszavonható. Eddig kontinensünkön több, mint 60 védett terület a diploma birtokosa. Hazánkban 1995-ben az Ipolytarnóci Ôsmaradványok Természetvédelmi Terület és a Kis- és a NagySzénás, mint a pilisi len élôhelye (ez a növény a világon csak itt él!), 2003-ban pedig a Tihanyi-félsziget vulkáni képzôdményei kapták meg. Erre is méltán lehetünk büszkék! Életközösség (társulás, biocönózis) Egyed feletti szervezôdési szint, különbözô növény-, gomba- és állatfajok populációinak együttese, amelyek nem véletlenszerûen jönnek létre. Egységes, szabályozott, természetes ökológiai rendszerként mûködnek, tehát ökoszisztémát alkotnak. A populációk között, illetve köztük és élettelen környezeti tényezôk között különféle kapcsolat, kölcsönhatás jön létre, amely egymásra utaltságot is jelent. Az életközösségre jellemzô a fajösszetétel és a sokféleség (diverzitás). Annál nagyobb diverzitású egy társulás, minél több fajból áll. A több faj sokszínûbb kapcsolatrendszert alakít ki egymással, ezáltal a biocönózisok stabilabbak, könynyebben kivédik a környezet változásait, a környezeti ártalmakat. Élôhely (biotóp) és termôhely Mindazoknak a feltételeknek, körülményeknek az összességét, amelyek között az életközösséget alkotó populációk elôfordulnak, állatok esetében biotópnak, növények esetében termôhelynek nevezik. Országos és helyi jelentôségû védett terület A védetté nyilvánításról – ellentétben az országos jelentôségû védett területekkel – a Települési Önkormányzat képviselôtestülete dönt, rendeletben. Az országos jelentôségû védetté nyilvánítást ugyancsak rendeletben a szaktárca minisztere rendeli el. Nemzeti park A természetvédelmi törvény a következô módon határozza meg: „Az ország jellegzetes, természeti adottságaiban lényegesen meg nem változtatott, olyan nagyobb kiterjedésû területek, melyek elôdleges rendeltetése a különleges jelentôségû, természetes növény- és állattani, földtani, víztani, tájképi és kultúrtörténeti értékek védelme, a biológiai sokféleség és természeti rendszerek zavartalan mûködésének fenntartása, az oktatás, a tudományos kutatás és a felüdülés elôsegítése.” Hazánkban jelenleg 10 nemzeti park van. Ökoszisztéma „…Rendszerként értelmezett, rendszermodellel reprezentált ökológiai objektum. Ha ökoszisztémaként értelmezünk egy biocönózist, akkor egyféle kitünte-

2. TUDJA-E ÖN…?

19

tést végzünk. Kiemelünk egy dinamikus aspektust – pl. az anyag- vagy energiafogalmat – és azt rendszermodellel írjuk le és kezeljük…”8 Tehát az ökoszisztéma nem egyed feletti szervezôdési szint! Matematikai modelleket, számítógépes szimulációt alkalmaznak a folyamatok tanulmányozásához. Populáció (népesség, egyedsokaság) Az élôvilág ökológiai, genetikai, evolúciós, továbbá az egyed feletti szervezôdési szint alapegysége. Ez a fogalom a különbözô növény- és állatfajok egyedeinek olyan csoportját jelenti, amelyek adott idôben, adott helyen együtt élnek, egyedeik egymással szaporodási közösséget alkotnak. Az utódok biztosítják a populáció fennmaradását. Ramsari Egyezmény, Ramsari jegyzék 1971. február 2-án Ramsar iráni városban megkötött egyezmény, amelynek célja a nemzetközi jelentôségû vizes területek, különösen mint a vízimadarak élôhelyének megôrzése, ésszerû hasznosításuk elôsegítése, az ehhez szükséges jogi háttér és az intézményi együttmûködési keretek biztosítása. Az egyezmény elôírja minden csatlakozó országnak, így hazánknak is (1979. április 11-én csatlakoztunk az egyezményhez), hogy legalább egy vizes élôhelyet jelöljenek ki. Ez felkerül a „Nemzetközi jelentôségû vizes élôhelyek jegyzékébe”. Ezt nevezik Ramsari jegyzéknek. Az egyezmény célja bôvült, a jelenlegi cél a vízi ökológiai rendszerek (ökoszisztémák) komplex védelme. A világon a 21. század elsô évtizedében 1050 a nemzetközi jelentôségû vizes élôhelyek száma, a legtöbb Európában (616) van. Ebbôl hazánkban 23. Ezek a következôk: Fertô-tó, Tatai Öreg-tó, Ipoly-völgy, Velencei-tó, Dinnyési fertô, Ócsai Tájvédelmi Körzet, Balaton, Kis-Balaton, Rétszilasi tavak TT, Pacsmagi TT, Gemenc, Béda-Karapancsa, Felsô-Kiskunsági tavak, Alpár-Bokrosi Sóstó, Izsáki Kolon-tó, Mártélyi Tájvédelmi Körzet, Kardoskúti Fehér-tó, Pusztaszeri Tájvédelmi Körzet, Baradla, Bodrogzug, Felsô Tisza, Hortobágyi Nemzeti Park, Biharugrai halastavak, Szaporcai Ó-Dráva meder. (TT=Természetvédelmi Terület) Az egyezmény aláírásának dátuma, 1996 óta a Vizes élôhelyek világnapja. Szintezettség A növénypopulációk eltérô növekedési formáiból adódik az életközösségek függôleges (vertikális) szintezettsége. Az egyes szinteken az élettelen környezeti tényezôk értékei eltérhetnek. Hazánk lomberdei talaj-, avar-, moha-, gyep-, cserjeés lombkoronaszintre (ez lehet kettô is) különülnek. A talajszint a talajélet, a lebontó folyamatok többségének régiója. Az avarszintet a le- és elhullott növény- és állatmaradványok, az ízeltlábú fauna jelentôs része és a gombák foglalják el. A mohaszint (van olyan társulás, ahol önállóan is jelen Láng István (2002. fôszerk.): Környezet- és természetvédelmi Lexikon II. kötet 152. o.

8

20


van, nemcsak az avarszinttel együtt) a talajfelszíni mikroklíma kialakításában és a vízmegôrzésben fontos. A gyepszintben a lágy szárú növények, sokféle ízeltlábú, néhány madár (pl.: fácán, fogoly, mezei pacsirta) és emlôsfaj (pl.: sün, mezei nyúl) találja meg életfeltételeit. A cserjeszint növényei általában korábban rügyeznek és lombosodnak ki, mint a felettük magasodó fák. Itt is sokféle ízeltlábú táplálkozik, itt fészkel a feketerigó, az énekesrigó, az ökörszem stb. A lombkoronaszintet lombos fáink alkotják. Törzseikben cincérlárvák fejlôdhetnek, fakopáncsok, csuszkák keresik ott táplálékaikat és készítik fészkeiket, a lombok között, az ágakon, gallyakon levéltetvek, hangyák, lepkék hernyói, szén- és kékcinege, örvös légykapó, mókus stb. élnek. Tanösvény „A tanösvények olyan – elsôsorban a látogatók környezeti tudatának fejlesztése céljából létrehozott – terepi bemutatóhelyek, amelyek turistaútvonalra felfûzött állomásokon, táblák vagy kirándulásvezetô segítségével mutatják be egy adott terület természeti–kultúrtörténeti adottságait és értékeit, valamint azok megôrzésének fontosságát és módját.” Kiss Gábor (1999): Hogyan készítsünk tanösvényt? 7. p. Tájvédelmi körzet A természetvédelmi törvény megfogalmazásában: „Az ország jellegzetes természeti, tájképi adottságokban gazdag, nagyobb, általában összefüggô területe, tájrészlete, ahol az ember és természet kölcsönhatásai esztétikai, kulturális és természeti szempontból jól megkülönböztethetô jelleget alakítottak ki, és elsôdleges rendeltetése a tájképi és a természeti értékek megôrzése.” Természeti emlék A természetvédelmi törvény szerint: „…valamely különlegesen jelentôs egyedi természeti érték, képzôdmény és annak védelmét szolgáló terület. Természeti emlékek lehetnek egyes fák, facsoportok, fasorok, sziklák, talajok, források, vízesések, víznyelôk, kunhalmok, földvárak, várromok.” Természetvédelem A természet élô és élettelen tudományos, esztétikai és kulturális szempontból fontos objektumainak, egyes tájrészek kedvezô természeti tulajdonságainak, tájképi megjelenésének megóvása, fenntartása, bemutatása és amennyiben szükséges, akkor helyreállítása. A természet- és a környezetvédelem nem alá- és fölérendeltségi, hanem mellérendeltségi viszonyban van egymással. Tehát egymást kiegészítik, egymásnak alá nem rendelhetôk. Nem használhatók köznapi beszédben sem szinonim fogalmakként. Ha az óvodapedagógus pontosan, akkor és arra

2. TUDJA-E ÖN…?

21

alkalmazza a természetvédelem fogalmát, ami, abban az esetben a gyermekek számára is elôbb vagy utóbb egyértelmûvé válik a jelentése. Természetvédelmi kategóriák A természeti értékek lehetnek terület nélkül és területtel védettek. Magyarországon védettek: a barlangok, a fák, facsoportok, fasorok (egyedi védelem alatt állnak), és azok a jogszabályilag védett növény- és állatfajok, amelyeket az elôfordulási helytôl függetlenül nyilvánítottak védetté. A területtel védettek országunkban a nemzeti parkok, tájvédelmi körzetek, természetvédelmi területek, természeti emlékek. Természetvédelmi terület A természetvédelmi törvény értelmében: „…az ország jellegzetes és különleges természeti értékekben gazdag, kisebb összefüggô területe, amelynek elsôdleges rendeltetése egy vagy több természeti érték, illetve ezek összefüggô rendszerének védelme...” Világörökség Diploma 1972. november 16-án Párizsban kötötték meg a Világ kulturális és természeti örökség védelmérôl szóló egyezményt. Magyarország 1985. július 15-én csatlakozott hozzá. A világörökség címre nemzetközi szabványban rögzített feltételekkel pályázni szükséges. A sikeres pályázó megkapja a Világörökség Diplomát és felkerül a Világörökség Listára. A cím elnyerése hatalmas erkölcsi siker, amely lendületet ad a térség természetvédelmének, vidékfejlesztésének, idegenforgalmának. A cím tudatja a világgal, hogy vagyunk, hogy megtekintésre érdemes, csodálatos értékekkel rendelkezünk. Tudatja természetesen hazánk lakosságával is, csak sajnos kevesen „hallják” meg! Hazánkból eddig a következôk kerültek fel a Világörökség Listára: –– Budapest Duna-parti látképe, a Budai Várnegyed, az Andrássy út és történelmi környezete (1987, bôvítés 2002) –– Hollókô ófalu és táji környezete (1987) –– Az Aggteleki-karszt és a Szlovák-karszt barlangjai (1995, bôvítve 2000, Szlovákiával közös helyszín, a bôvítés a szlovák oldalon történt) –– Pannonhalma – az Ezeréves Bencés Fôapátság és közvetlen természeti környezete (1996) –– Pécs – Ókeresztény sírkamrák (2000) –– Fertô–Neusiedlersee kultúrtáj (2001, Ausztriával közös helyszín) –– Tokaj – történelmi borvidék (2002)

22


3. Nemzeti parkok és az azokhoz tartozó tájvédelmi körzetek 3.1. Hortobágyi Nemzeti Park Mottó: „Hortobágy, dicsô rónaság, te vagy az isten homloka…” (Petôfi Sándor) 3.1.1. Elsô nemzeti parkunk

A Hortobágyot Fazekas Mihály költô „…áldott Kanahám”-nak nevezi, mert ott „…a szegény legénynek / Uraság a dolga…”, mert „Szép zöldellô mezôben / Legel a marhája.”9 Ez a táj már nagyon régóta múltjának és jelenének ezernyi érdekességével hívta és hívja fel magára a figyelmet. Költôink, íróink, képzômûvészeink számtalan alkotásban örökítették meg különleges, semmi máshoz nem hasonlítható végtelenségét, mindent elsöprô viharait, színeit, hangulatát, azok változásait, állattartási szokásait, vásárait, pásztorépítményeit, csárdáinak életét, folyóit, mondáit.

Fazekas Mihály: Hortobágyi dal, in: Bényei József (szerk.) 1972. Hortobágy mellyéke (Versek HajdúBiharról). Debrecen, 177. o. 9

3. NEMZETI PARKOK

23

A legszebb leírás a Hortobágyról Petôfi Sándortól való. Részletek az Útirajzokból a kötet 171–172. oldalán találhatók a szemelvények, idézetek címszó alatt. Szintén itt olvashat az érdeklôdô – Tóth Endrétôl kezdôdôen Komjáthy Istvánig bezárólag – a Hortobágy „fényes dicsôségérôl”. Napjaink kérdése, hogy vajon megoldható-e, hogy a táj harmóniájának megbontása nélkül jusson el az itt élôkhöz a jó minôségû ivóvíz, villany, telefon stb., tehát mindaz, amely megfelelô módon elégíti ki a 21. századi ember szükségleteit? A válasz: igen! A nemzeti park területének nagy részén már a felszín alatt húzódnak a különbözô vezetékek, az építkezéseken a térségre jellemzô építôanyagokat, és a mezôgazdaságban egyre inkább a hagyományos gazdálkodási módokat alkalmazzák. A Hortobágyon nemzeti park létrehozásának gondolatát Tikos Béla már 1929-ben felvetette. A tudós álma 1973. január 1-jén teljesült, amikor az Országos Természetvédelmi Hivatal megalapította hazánkban elsôként a Hortobágyi Nemzeti Parkot (a továbbiakban HNP), melyet folyamatosan bôvítenek. A nemzetközileg számon tartott vizes élôhelyek (Ramsari-jegyzék) egyike, területének egésze Bioszféra rezervátum. 1999 óta pedig a kultúrtáj kategóriában a Világörökség egyike. Ahhoz, hogy a valódi és ne a „vásári” látnivalókban legyen részük a pedagógusoknak és a gyerekeknek, idô és türelem, ôszinte érdeklôdés, figyelem és nem utolsó sorban saját érzelmi felkészülésük és a gyerekek felkészítése, tehát a várható hatásokra való befogadóvá tétele szükséges. 3.1.2. A Hortobágy kialakulása A legnagyobb kiterjedésû magyar puszta arculatát a Tisza, a három hortobágyi folyó, a Hortobágy, az Árkas és a Kadarcs, valamint az emberi tevékenység közösen formálta, alakította. A jégkorszak utáni jelenkorban (holocén) a Kárpát-medence éghajlatában több klímaszakasz és ezzel összefüggésben növénytársulás változás következett be. Így például i. e. 8300–6800 között a fokozatos felmelegedés hatására az Alföldet nyíres erdôsztyep, majd az egyre szárazabbá váló éghajlat idején (i.e. 6800–5500) fátlan sztyep borította. A kutatások bebizonyították, hogy a Hortobágy meleg és száraz éghajlatán több szikesedési periódus is követte egymást. A csapadékosabb (i.e. 5500–3000) klímaszakaszban a megnövekedett vízhozamú folyók szabályozatlanul, szeszélyesen kanyarogtak át a térségen, kiöntéseik hatalmas vizenyôs, tocsogós ártereket hoztak létre. Áradásos idôben mocsarak, ingoványok, ártéri erdôk, rétek és löszpuszták tölgyligetes szigetei váltogatták egymást. A vizek visszahúzódása után finom hordalékkal borított térségben a növényzet korlátlanul terjeszkedhetett. A Hortobágyot tehát a Tiszának és mellékfolyóinak rendszeres áradásai alakították tökéletes síksággá. Az emberi tevékenységek nyomai a neolitikumtól (csiszolt vagy újkôkorszak, i.e. 5500–3000) kimutathatók. A kárpát-medencei népcsoportok akkor már földet mûveltek, háziállatokat tenyésztettek. Mûvelhetô területet a nyílt sztyep feltörésével és nagy valószínûséggel

24


az erdôk felégetésével nyertek. Agyagból edényeket formáztak, len- és kenderrostokból textileket készítettek. Az i.e. 3000–800 közötti klímaszakaszban az éghajlat hûvösebb és csapadékosabb lett. A földmûvelés háttérbe szorult és a nagyállattartó, jelentôs terméktöbbletet létrehozó pásztorkodás tört elôre. E klímaszakaszra esik a réz-, a bronz- és a vaskor, vagyis a fémmûvesség megjelenése is. Megindult a helyváltoztatással, útépítéssel együtt járó kereskedelem. A fémmûvesség, az edényégetés, a halotthamvasztás, temetkezési helyek, ôrhelyek kialakítása, földvárak építése viszonylag nagy természeti átalakítással jártak. A honfoglalás utáni századokban eleink falvakat hoztak létre. A hortobágyi középkori falvak építményei a tatárjáráskor, illetve a török hódoltság idején megsemmisültek, és a települések elnéptelenedtek. A mocsaras, füves térség Debrecen mezôváros tulajdona lett, amelyen a 16–17. században igen nagy számban legeltették a szürke magyar marha gulyáikat a debreceni gazdák. A jószágokat lábon hajtották Nyugat-Európa városaiba. A Hortobágy építészeti, kultúrtörténeti, népmûvészeti emlékei, népszokásai a pásztorkodó életmódhoz, a kereskedelemhez, a nehéz terepen való közlekedéshez kapcsolódnak. 1846. augusztus 27-én Széchenyi István kapavágásával kezdetét vette a hazai vízszabályozás, melynek következménye az alföldi táj addigi természeti képének megváltozása, átalakulása lett. Elkezdôdött egy többé már vissza nem fordítható folyamat, a kultúrpuszta kialakulása. A folyók megzabolázása után ugyanis a Hortobágy kiszáradása és ismételt elszikesedése felgyorsult. Területén a talajbani sófelhalmozódást és ezzel a szikesek jellegzetes képének formálódását több tényezô segítette elô. Így például a talajvíz és a belvizek különleges járása, az öntözés, a felszíni vizek eróziós munkája, a fátlansággal együttjáró mikroklíma. Manapság a Hortobágy Európa legnagyobb összefüggô szikes vidéke. A táj morfológiailag egyhangú. Felszíne dél felé enyhén lejt. Tengerszint feletti magassága 88-92 m közötti, e fölé csak a homokbuckák és homokhalmok emelkednek. Legmagasabb a Nagyivántól nyugatra levô 105 m-es Bürök-halom. A kerek halmok különbözô magasságúak és kb. 50-60 m átmérôjûek. A sík területbôl magányosan emelkednek ki, a vízerek kanyarulatait követik. A népvándorlás idejébôl származnak, eredetüket tekintve egykori ôrdombok, temetkezési helyek vagy természetes úton keletkezett, árvizek által összemosott lerakódások. Nevezetesebb halmok: A Bivaly-, a Hármas-, a Bajnok, a Kettôshalom, Ohaton a Telekházi- és a Strázsa-halom. Az itt élô emberek az 1–1,5 méternyire kiemelkedô alacsonyabb halmokat laponyagnak hívják, pl.: Fél-laponyag, Mátai-, Halaslaponyag. A nagyobb kiterjedésû, hosszan elnyúló, alig észrevehetô emelkedéseket pedig hátnak vagy hátas földnek, teleknek vagy telkes földnek nevezik. Legnevezetesebbek: a Nagyhát, Szász-telek, Szatmári-telek, Derzsi-telek.

3. NEMZETI PARKOK

25

3.1.3. A Hortobágy növényvilága A régmúltban, az Alföld egyéb területeihez hasonlóan részben ártéri és mocsári növénytársulások, részben klimatikus erdôs puszta jellemezték. Jelenleg másodlagos füves puszta és csupán az ártereken és a morotvazugokban fennmaradó erdôfoltok jelzik az egykori erdôs pusztát. Erdôs társulásai a Tisza-parti bokorfüzesek, füzes-nyáras ligeterdôk és a magasabban fekvô térszinek keményfás tölgy-kôris-szil ligeterdôi. A legszebb ilyen erdôfoltok Ároktô–Tiszacsege határában maradtak fenn. A tatárjuharos sziki erdôsztyep-tölgyesek pedig Ohat és Újszentmargita mellett. Az Ohati-erdô a valahai kocsányos tölgyesek helyén az emberi tevékenység hatására alakult „kultúrerdô”. A „kék vércsék erdejének” is nevezték, mert Homoki Nagy István itt készítette 1953-ban ezen a címen gyönyörû természetfilmjét. Kocsányos tölgy, mezei szil, vadkörte, tatárjuhar, csíkos kecskerágó, kökény stb. a legjellemzôbb fái és cserjéi. A gyepszinten magyar zergevirág (Tiszántúlon ritka), vadkömény, sziki ôszirózsa stb. díszlik. A Tilos (Tilalmas) erdô (Újszentmargita) neve azt jelzi, hogy itt tilos volt az állatok legeltetése, mert a középkor végétôl ez vadászerdô volt. Valójában sziki kocsányos tölgyes, amelyet erdôsztyeprét és ürmös szikes pusztarét szakít meg. Az erdôben itt is kocsányos, cser-, molyhostölgy, tatárjuhar, vadkörte, mezei szil, kökény stb. a leggyakoribb. A gyepszinten tavaszi csillagvirág, odvas keltike nyílik. A puszta jelentôs részét szikesek foglalják el, sok a szárazság- és sótûrô növény. Valódi sótûrô a „vakszik” növényzete. Uralkodó faja a bárányparéj, de gyakori az orvosi székfû és a sziki útifû. Gyepképzô fajok a veresnadrág-csenkesz, az apró lóhere fajok, a sugárhere, a cickafark, a réti peremizs stb. A szikes pusztagyepek padkái közé ékelôdô szikfok jellemzô növényei a mézpázsit, a sziki ballagófû, sziki ôszirózsa stb. A szikpadkák fenekén üröm, sziki sóvirág vagy sziksaláta, ritkán erdélyi útifû, sziki here él. (A padkásodás a szikes talaj legfelsô rétegének sajátos lepusztulási folyamata.) A löszpuszták növénytársulása a földmûvelés következtében csak foltokban maradt fenn, elsôsorban az elôbbiekben említett hátak tetején. Az uralkodó barázdás csenkesz mellett osztrák zsálya, macskahere, kunkorgó árvalányhaj, tarajos búzafüve stb. él itt. Tanösvénybejárás óvodásokkal A szálkahalmi útôrház mögött induló Nyírôlapos–Nyárijárás tanösvény óvodásokkal való bejárása ajánlott. A puszta természeti értékei tárulnak fel itt a gyermekek elôtt. A régi útôrházban kiállítás is bemutatja ezeket az értékeket. Ezáltal több és

26


alaposabb információhoz jut, elsôsorban az óvodapedagógus. Ott fotókon olyan élôlényeket, jelenségeket is látnak az óvodások, amelyeket a kirándulás napján nem sikerült megfigyelniük. A tanösvény látnivalói az elôzôekben ismertetett felszíni formák, néhány jellemzô növénytársulás, a Szálkahalom kurgán, a telepített szárnyékerdôben lévô vetési varjú telep és az azok egy részében fészkelô kék vércsék. A gyerekeknek az itt élô háziállatok a legizgalmasabbak. A kültéri állattartás hagyományait ápolva tartják a magyar szürke marhát, a pödrött szarvú fehér és fekete színû rackajuhot, a nóniusz fajtájú lovat, a mangalicát, a házi bivalyt, valamint a pásztorkutyákat, így a terelô pulit és a pumit, az ôrzô-védô kuvaszt és a komondort. Az utóbbi két faj ôshonos, a puli a 18. század óta ismert. Sokféle vélemény ütközött egymással a magyar szürke szarvasmarha eredetérôl. A legvalószínûbb, hogy ôseink a magukkal hozott fajtát, a honfoglaláskor még itt élô ôstulokkal keresztezve tenyésztették ki. A hortobágyi rackánál mind a nôstény, mind a hím visel felfelé álló szarvat, míg az erdélyi rackánál vagy cigájánál a nôsténynek általában nincs. Ennél a fajtánál a szarv vízszintesen áll és csak enyhén csavarodik. A mangalica kb. a 19. század közepén egy szerb és egy magyar („bakonyi sertés”) fajta keresztezésébôl alakult. A Hortobágyon a „szalontai” vagy „rét” fajta volt az ôshonos. A felsorolt és jelenleg is tenyésztett állatfajták elsôsorban géntartalékként jelentôsek. Játékajánló A mai gyerekek, sôt a felnôttek egy része sem ismeri a háziállatok különbözô ivarú egyedeinek, utódainak, csoportjaiknak, illetve az azokat ôrzô pásztortevékenységeknek a neveit. Ezért ajánlott a Ki tudja, hogyan nevezik a…? játék. Az óvodapedagógus által készített állatkártyákon külön-külön legyen rajta az apa-, az anyaállat és kicsinyük, továbbá csoportjaik képe. Eleinte a pedagógus mondja meg az állatcsalád tagjainak nevét, a gyerekek feladata pedig a megfelelô kép kiválogatása az asztalon lévôk közül. Amikor már nagy biztonsággal tudják a megnevezéshez a képet társítani, akkor játszhatják úgy is, hogy az óvodapedagógus mutatja fel a képet, és az óvodások mondják meg a rajta levô állat nemét és nevét. Tegyenek próbát, hogy Önök hányat tudnak megnevezni közülük!? Akinek szükséges, az olvassa el a következôket! A házilónál mén vagy csôdör, kanca és csikó névre hallgatnak a hím- és a nônemûek valamint az utódaik. A paripa nem más, mint ivartalanított mén. A szarvasmarhánál bika, tehén, borjú a nevük. „Tanulj tinó, ökör lesz belôled” szólásunk annak válik érthetôvé, aki tudja, hogy a négyévesnél fiatalabb ivartalanított bikát tinónak, az annál idôsebbet ökörnek nevezik. A hízlalt állat a göböly. Üszô az elsô ellése elôtti tehén. Csálé a szekér elé bal oldalról, hajszás a jobb oldalról befogott ökör. A házijuhnál kos, anyajuh, bárány, a házisertésnél kan, koca (emse), malac, a házikutyánál kan, szuka, kiskutya elnevezéseket használják. A juhnak egyéb nevei még birka, birge, bürge. Ürü a herélt kos, jerke az egy évesnél fiatalabb, toklyó az egy- és kétéves kor közötti nôstény juh.

3. NEMZETI PARKOK

27

A lovak alkotják a ménest, amely a csikósok felügyelete alatt van. A legelôrôl naponta hazajáró szarvasmarhák a csordák, melyet csordás ôriz. Gulya a neve a tavasztól késô ôszig a legelôn levô marhák csoportjának. Ennek terelôje a gulyás. A csoportosan a legelôre kihajtott sertésállomány a konda vagy csürhe. Ezekre a kondás, illetve a kanász ügyel. A juhnyájat a juhász vigyázza, akinek munkáját fiatal legény, a juhászbojtár segíti. Az elnevezések egyike-másika a mesékben is feltûnik, így jelentéseik ismerete ebbôl a szempontból is fontos. A jelzett Tanösvény bejárása, a kiállítás megtekintése, a játék, fejleszti a gyerekek megfigyelôképességét, játékosan bôvíti növény- és állattani ismereteiket, gyarapítja szókincsüket. Szülôkkel ajánlott programok A nemzeti park területén az élôhelyrekonstrukciós programnak köszönhetôen ismét jelentôs a vizenyôs, mocsaras, zsombékos részek, halastavak aránya. Ezeken a helyeken nô az ecsetpázsit, a csetkáka, a vízzel sokáig borítottakon pedig a gyékény, a nád, a rucaöröm, a rence, a békatutaj, a tündérfátyol, a kolokán és néhol még a tündérrózsa is. Ilyen területek pl.: a Kunkápolnási-mocsár és a Zám-puszta. Ez az élôhely az Egyek–Pusztakócsi-mocsarak bemutatóhely bejáratánál fedezhetô fel. Egy része kerékpártúrával, más része gyalogtúrával járható be. A kerékpárút a HNP Nyugati-Fogadóházától indul. Ez a program szülôkkel valósítható meg és a tapasztalatszerzés mellett új „életmód” kínálatnak is beválhat. A fogadóházban Kézmûvesség a Hortobágyon címû kiállítás fogadja a túrára indulókat. A középkori sószállító úton karikázva lehet eljutni a nádas szélére, majd biztonságos gyalogúton a Fekete-rét mocsárba. A kilátótorony kiváló szemlélôdôhely. A Górés-tanya udvarát, a madárrepatriáló (visszatelepítés) telepet és a Filagória-halmot lehet látni a bemutató terület következô állomásán. Az út a Meggyes csárdánál végzôdik, ahol csárdamúzeum van. A bemutatóhely végigjárása, a kiállítás megtekintése alakítja az óvodások ökológiai szemléletét, a tájhoz, a szülôföldjükhöz való kötôdésüket. 3.1.4. A Hortobágy madárvilága A puszta legismertebb állatcsoportja a madaraké. A valaha nagy kiterjedésû mocsarakból napjainkra is maradt ugyan, de az összefüggô vízfelületeket a halastavak jelentik. Ezeknek nagyon fontos szerepük volt és van a lecsapolások során megszûnt, kiszáradt ingoványok, tavak élôvilágának átmentésében, Hortobágyon való megtartásában. E mesterséges környezet sok-sok madárfaj költô-, pihenô- és táplálkozó helye, ôsszel és tavasszal európai jelentôségû madárátvonulási központ. Itt van kontinensünk egyik legnagyobb kanalasgém-telepe. A halastavak nádasaiban költ még a batla (hazánkban csak itt), a kis és nagy kócsag, a bakcsó, az üstökös és a vörös gém, a sûrû nádasokban a bölömbika, a törpegém, de fészket épít itt a nádirigó, a foltos nádiposzáta, a nádi sármány, a barna rétihéja stb. Ártéri erdôk fáin telepesen költ a kárókatona, a szürke gém (nádasokban is), a fekete gólya azonban csak szórványos fészkelô. A fás területek gyakori énekese

28


a fülemüle (ártéren is költ), a halastavi gátak fûzfáin pedig a mûvészi fészket szövô függôcinke. Pusztákon, ugarokon neveli fiókáit a parlagi pityer, a mezei pacsirta, a magas füvû pusztákon a fürj. A tanyák madarai például a búbosbanka, a búbospacsirta. A tiszai partfalakban fészkel a gyurgyalag, a jégmadár, a partifecske. A szikes réteken a réti, a tavi, a piroslábú cankó, a nagy goda, a bíbic, a székicsér, a szikes pusztákon az ugartyúk. A világon csak itt él egyetlen bennszülött madárfajunk, a hortobágyi sziki pacsirta. Sekély vizû zsombékosok, hínárral benôtt halastavak, ülepítôtavak az élôhelyei például mindhárom szerkôfajunknak, a sárszalonkának, a gulipánnak, a gólyatöcsnek. A száraz réteken, pusztaszéli lucernásokban költ a túzok. A faj fészkelô helyének megôrzése, a költés zavartalanságának biztosítása és ezáltal az itt élô populáció egyedszámának növelése a nemzeti parknak egyik fontos feladata. Vonulási idôben kápráztató fajgazdagsággal és sokszor hihetetlenül nagy egyedszámban jelenik meg a tocsogókon az atlanti partok és az észak-európai tóvidék madarainak sokszínû társasága. Minden évben itt telel Európa egyik legnagyobb réti sas csapata, itt szállnak le a tundrákról délre húzódó, elfáradt vándorok legritkábbjai is: a sarkantyús sármány, a füles pacsirta, a havasi lile. A komótosabb ôszi vonuláskor a Hortobágyon átrepülô, rövidebb-hosszabb ideig itt táplálkozó darvak olykor 50–60 ezren is vannak. Így már érthetô, hogy a nemzeti park emblémáján miért daru látható. Az aranylilék száma alkalmanként megközelíti az ezret, a pajzsoscankók ôsszel ezres, tavasszal tízezres csapatokban vonulnak át a területen.

A példaként említett sokféle faj is sejteti, hogy a sokszínû Hortobágynak kiemelkedô szerepe van hazánk madárlelôhelyei között. Országunkban megfigyelt 374 madárfaj közül 320-at itt is láttak. A nemzeti parki élôhelyeken él a kis kárókatona (e faj 1991-ben hazánkban elsôként a Hortobágyon kezdett utódokat nevelni), a kanalasgém stb. hazai költôállományának nagy része. A Hortobágy a veszélyeztetett kis lilik egyik legfontosabb vonuló-, a havasi liléknek pedig egyetlen szárazföldi vedlôhelye. Az év szinte minden hónapjában megfigyelhetô a térségben nagy tömegben mozgó madárcsapatok valamelyike. Kecses szárnyalásuk, talajra ereszkedésük, tollazatszínük, alakjuk, párhívó, revirtvédô hangjuk

3. NEMZETI PARKOK

29

sokfélesége, a nálunk költôk násztánca (pl.: túzok) felejthetetlen élmény minden, ezeket felfedezô felnôttnek és gyermeknek. Például február eleje és április közepe között észlelhetôk a vonuló réce- és vadlúdcsapatok, réti sasok; április közepétôl június közepéig a Hortobágyon költô fajok, így a gém- és a szerkôtelepek lakói, a kék vércsék és a túzok. Június és augusztus eleje közötti idôben a ragadozó madarak, a kirepült fiókáik útját egyengetô madárszülôk, a vonulásra gyülekezôk megfigyelése ajánlott. Talán a legvarázslatosabb, leglátványosabb az ôszi vonulás (augusztus közepétôl október közepéig), amikor daru-, réce-, vadliba csapatok stb. tûnnek fel és el az égbolton. November elejétôl január végéig a tundra madarai láthatók, így réti sasok, sarkantyús és hósármányok, kékes rétihéják stb.

Irodalomajánló Dénes György: Vonuló madarak címû verse segítségével a gyerekeknek szemléletessé tehetô, megmagyarázható ez az évrôl évre kétszer ismétlôdô jelenség. Kiderül belôle az is, hogy ez igen nagy erôfeszítést igényel a madaraktól. Ôsszel és tavasszal „Benépesül az ég légifolyosója, / ott repül a fecske, ott úszik a gólya. / Elszállnak messzire, szárnyuk alatt örvény, / vérükben az ösztön, szívükben a törvény.” „… Csapdos puha szárnyuk reggeltôl estig, / végtelen utakon repülnek a célig.”10 „Poros utadon állj meg, utazó, / hallgasd az égen víg pacsirta száll. / Fekete szántások fölött lebeg, / s nem hagyja el az édes éneket. / Ahol szántanak, mintha mindig ott / fújna világgá trillás dallamot, / olyan szívbôl, mint síró muzsikán / szerelmeseknek dalt húzó cigány…” (Simonyi István: Pacsirtaszó).11 Az ember közelében élô búbospacsirta gyakran elvegyül „…kelekótya verebek csapatában”, a hideg téli hetekben ugyanis „… a városok parkjait…” is lakja. „Igénytelen vagy, de büszke és tartózkodó” – jellemzi találóan a költô ezt az egyszerû tollazatú (hátán világosbarna, hasoldalán sárgásfehér), de kedves megjelenésû madarat.12 „Bölöm-bölöm, bömbölöm / Nyári élet zöld öröm. / Tó vizét hörbölöm, / halpikkely a csôrömön” – énekli nyáron vidáman a bölömbika, de ôsszel már megváltozik a hangulata és búbánattól bömbölve kérdezi „hová lett a zöld öröm?” (Simai Mihály: Bölömbika).13 A kanalasgémrôl kiderül, hogy „Hétarasznyit lép…, / tudod-e hogy hova mén? / Ha nem tudnád, tudom én: / nádas tóba megy a gém.” De ki tudja, hogy mi a gondja? Hát az, hogy „Akkora a kanala, / amekkora ô maga”, de Fejes–Kanczler: A természet ünnepei. 1999. KINCS Kiadó. 263. p. Kónya Judit (szerk.) – Gábor Emil (válogatás) 12 Fejes–Kanczler: A természet ünnepei. 1999. KINCS Kiadó. 278. p. 13 u.o. 155. p. 10 11

30


éppen ezért „…Gimi-gémi kanalas, / nagykanállal kanalaz…” (Pákolitz István: Kanalasgém).14 A vízparti nádas-sásos társulás élôlényeit ismerjük meg Galambosi László: Virágok ringanak címû költeményébôl. Az alapos szemlélôdô azt látja, hogy „… sásból ugró béka / bámul föl a nádra, / sugár-nyíl csapódik / halak uszonyára, / kócsagszárny-vitorlák, / zizegnek fehéren, / gémek hetykélkednek / talpig pehelyvértben…”15. „Karakit, karakit”, cserrekk-cserrekk - fújja a nádirigó, „Örül, hogy a fészke körül nincs veszély; / úgy énekel, torkán ahogy csak kifér.” (Erdélyi József: Nádirigó)16 A gyurgyalagok „Ékes tollú szivárvány-madarak”, amelyek „fuvolafüttyel, ringva szállanak” (Áprily Lajos: Gyurgyalagok)17, a karcsú jégmadár pedig „Röppenô drágakô”, „patak fölött tovaszálló / kék halászkirály”, amely „Vízbecsobban, ha egy fürge / pérhal elúszik.” (Szepesi Attila: Jégmadár)18 Tanösvénybejárás óvodásokkal A térségben elôforduló fajok meg- és felismerését segítik a Hortobágyi Nagyhalastó tanösvény információs táblái és magaslesrendszere (12 magasles). A halastó-rendszer kiemelt jelentôségû vízimadár élôhely és nemzetközileg elismert, kiemelkedôen fontos Ramsari-terület. Jól láthatók innen a vonuló vadludak, a kis lilik, a hatalmas tömegben itt éjszakázó daruk. A nemzeti park Tisza-tavi bemutatóterülete a tó északi és középsô részét foglalja magába. Ez a kb. 7 ezer hektárnyi rész szintén a Ramsari Egyezmény hatálya alá tartozik. A Nagyhalastóhoz hasonlóan fontos terület a madárvonulás idején táplálkozó- és pihenôhelyként, továbbá a vízimadarak fészkelési lehetôségeként. A területen nyílt víztükrök, hínárosok, mocsárrétek, nádas-gyékényes mocsarasok egyaránt kialakultak a tározó létesítése óta. A holtágakban vízitök, tündérfátyol, tündérrózsa díszlik, egyre több a sulyom, a nádasok szélén virágkáka, sárga nôszirom él. Vöcsök- és szerkôfajok, a nádasokban kis- és nagykócsag, vörösgém, üstökösgém, a fûz-nyár ligeterdôkben barna kánya, fekete gólya, kerecsensólyom stb. rak fészket. Az elôzôekben ajánlott versek elolvasása, elmondása egyrészt lelkileg ráhangolja a kirándulót a várható látnivalóra, másrészt segíti az élmény felidézését, rögzítését pl. a Nagyhalastó tanösvényen tett kirándulás után. A magaslesekrôl nagy élmény távcsôvel becserkészni az állatokat, megfigyelni mozgásukat, fészküket, kicsinyeik etetését. A gyerekek megfigyelô- és a megkülönböztetô képességeik fejlesztése mellett formálja a természethez való viszonyulásukat. Játékajánló Fehér Anna: Játszunk? Természetesen!19 címû játékgyûjteményébôl a következô játékok ajánlottak a Hortobágyi Nagyhalastó tanösvényre tett kirándulásokra: 16 17 18 19 14

15

u.o. 155. p. u.o. 145. p. u.o. 162. p. u.o. 161. p. u.o. 161. p. Fehér Anna: Játszunk? Természetesen! 2006. Sulinova Kht., 14., 15., 37., 39. p.

3. NEMZETI PARKOK

31

II/A/6 – a tavak élôvilága témakörhöz a gyerekek által megfigyelt, az információs táblákon ábrázoltak közül az ô érdeklôdésüket leginkább felkeltô madarakról készített rajzokkal, fotókkal. Ezek alkalmazhatók a II/A/4. illetve a II/A/7. játékokra is. A III/B/6. számúban azok a madárkártyák vegyenek részt, amelyek „gazdáinak” hangjai jól utánozhatók. A III/B/9. játékot úgy is lehet módosítani, hogy magnóról bejátszott hang alapján találják ki a gyerekek a „hangadót”. A madarak dalukról való azonosításában segítenek a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület gondozásában megjelent Madárdalok Magyarországról címû CD-k. Még érdekesebbé tehetô ez a játék, ha az óvodapedagógus ismeri a madarak „szavára” vonatkozó népi elnevezéseket, azok ugyanis igen szemléletesek. Néhány közülük következik: A fülemüle csattog; a bölömbika bömböl, buffog; a sas vijjog; a bagoly huhog, vihog sziszeg; a búbosbanka dudog, vékkog; a daru krúgat. A madarak „beszédének” meghallgatása után, már a kiránduláson megkérdezhetik az óvodásokat, hogy szerintük mit mondott a feketerigó, a búbosbanka, a nádirigó stb. Néhány nagyon jellemzô hangtól eltekintve ugyanis többféleképpen hallják és nevezhetik meg azokat a gyerekek és felnôttek. Ez (is) jó alkalom az önálló véleményalkotásra, és annak átélésére, hogy az ô véleményére kíváncsiak az óvó néni és az óvodástársak is. Fejleszti továbbá a kicsik kreatív gondolkodási képességét. A bölömbika például az üü-prumb-ü prumm, a búbosbanka a pu-pupu-pu szótagokat ismétli, a nádirigó a nádszálon ringva közli, hogy csak-csakcsík-csík, cserrek-cserrek, kereke-kara-kara. Érdekesség, hogy Erdélyi József költô a felsoroltakat „karakit”-nek hallotta (ld. Nádirigó címû versét). Érdemes összegyûjteni és a gyerekeknek megmondani a látott madárfajok, adott térségben alkalmazott népi neveit is. Ez a hagyományôrzésnek és múltunk megismerésének speciális módja. Késôbb felhasználható a „Mondom a régi nevét, mondd a mait” (Nádai, 1990) játékban. A búbospacsirta nevei a pipiske, butykás kató, kontyos madárka, kontyos pacsirta, búbos pityer, pisiti pityer. A szürke gémé daru gém, öreg gém, kék gém. Bölömbikáé – muszkagém, dobosgém, bikagém, doboló, vizibika, nádibika. Bakcsóé – vakvarjú, vakkánya, kvakvarjú, éjjeli gém. A pólingé – szélkiáltó, póli madár, tôzsér. A jégmadáré – halászka, halászmadár, vizikirály, kékmadár. A búbosbankáé – daduk, babuk, dudu, büdös banka, fostos bugybóka, ganajmadár, babuta. 3.1.5. Kultúrtörténeti emlékek a Hortobágyon Jelentôs emlékek a Hortobágyon az elôzôekben már említett kerekhalmok. Ezekrôl szinte napjainkig vigyázták a pásztorok legelô jószágaikat, vagy földelték el elhullott állataikat az oldalukba ásott árkokba. Az ilyenekbôl lettek a döghalmok. A Hortobágy mint természeti és néprajzi érték a maga sajátos fejlôdésével nemzeti múltunk egy darabja, különleges, egyedülálló természeti értékei, a madárvédelemben betöltött szerepe nemzetközi jelentôségûek. Ezekbôl következôen a nemzet, de a világ számára is megóvandó érték. A nemzeti park megalapításával, annak a világörökségbe való felvételével biztosították a táj jellemzô építményeinek

32


a megôrzését is. Közülük különösen jelentôsek a pásztorépítmények, a szárnyék, a juhhodály, az akol az állatoknak készül, a többi pásztorhajlék, így a kondás-, a csikós- és a kontyos kunyhó, a vasaló, az enyhely, a katlan stb., a kutak, a hidak és a csárdák. A kevésbé ismert pásztorépítményekrôl röviden: A szárnyék háromvagy négyágú nádépítmény, amely az állatokat védte a széltôl. A vasaló körte alakú, nádból készült „konyha”, amelyben szolgafára akasztott bográcsban szabad tûzön vagy sárból tapasztott alacsony tûzhelyen, a katlanon fôztek a pásztorok. Az enyhely tavasszal felállított ideiglenes, tartózkodásra és tárolásra alkalmas vékony nádkunyhó. A kor sajátos hangulatát idézi a mûemléki hármas, a csárda, az állás és a híd. A hortobágyi csárda vagy más néven mátai vendégfogadó 1699-ben készült. Ennek helyére emelték a mai épület egy részét 1781-ben, amelyet a 19. század elején tovább bôvítettek. A csárdával szemben, az út déli oldalán szekerek és állatok számára pihenôhely, védettebb enyhely, ún. szekérállás épült. Ezt váltotta fel 1785-ben a nagyállás. Az épületet 1965 tavaszán helyreállították, és megnyitották benne a Hortobágyi Pásztormúzeumot. A kiállítás sokrétûen öleli föl a pásztorhagyományokat, a pásztoréletet és a pásztormûvészetet, az állattenyésztést, ízelítôt ad a puszta történetébôl is. A csárda mellett áll Magyarország legszebb, leghosszabb (a szárnyfalakkal együtt 167,5 méter hosszú, 7,9 méter magas, egy-egy ívköz 8,53 méter) közúti kôépítménye, a Kilenclyukú híd. Povolny Ferenc tervei szerint 1833. ôszén készült el. Jelentôs kultúrtörténeti emléket képviselnek még a következô csárdák: a Meg�gyes csárda, a Patkós csárda, a Látóképi csárda, a Kadarcsi csárda. A Meggyes csárdai kiállítás többek között a pásztormûvészetet tárja a látogató elé. A pásztormûvészethez a pásztorok által különbözô technikákkal és anyagokból (pl.: fa, bôr, szaru) elôállított és díszített eszközök tartoznak. Ezek egy részét saját használatra, más részét ajándékul készítették kedveseiknek, feleségeiknek. A hazai pásztormûvészetnek három nagy egysége alakult ki, a három nagy, jelentôs állattenyésztô tájegységen, így a Dunántúlon, a Felföldön és az Alföldön. Az utóbbira és azon belül a hortobágyira, a zártságból következôen erôs hagyományôrzés jellemzô. Jól értettek a bôr kikészítéséhez, abból tárgyak elôállításához és a bôrrel való díszítéshez. A Hortobágyon ebbôl az anyagból készítettek gyufatartót, késtokot, amely itt lapos és széles. A kovakövet és a taplót tartó erszényt keskeny bôrcsíkkal „hímezték”, vagyis szironyozták. Ezen tartók összefoglaló neve „kíszség”. Herman Ottó a következôket írta ezekrôl: „… az erszénynek nevezett teljes készség a pásztorembereknél az, ami az úriembereknél a necessaire, minthogy azonban a pásztor a magáét a derekától függve viseli, neki ékessége is, amelyre rápazarolja szépérzetének minden alkalmatos alakzatát…”20 A karikás vagy karikásosostor nyelét a csikósok e vidéken berakásos technikával verik ki. Szaruból só-, paprikatartókat, rühzsíros kupákat munkáltak ki, Papp József: Hortobágy-puszta néprajza. Oriolus Kiadó. 30. o.

20

3. NEMZETI PARKOK

33

karcolásos, véséses technikával, mértani formákkal díszítették. A hortobágyi pásztorok a borotvatartójukat is maguk formálták. A felsorolt tárgyak között sok remekmû is van. Az ostoron kívül a bot is a pásztorok igen fontos eszköze volt. Terelô- és dobófegyver, ülôke, de ha kellett szûrtartóként is szolgált. Érdekessége, hogy trágyában érlelték és színezték a botnak való tölgy-, som-, szilvahajtást. Oltott mésszel, majd zsírral kenték meg, így vált szép fényessé. A pásztorok viseletük egyszerûbb darabjait ôk maguk állították elô, a bonyolultabbakat mesteremberektôl vásárolták. Kedvelt ruhadarabjuk a szûr volt, amelyet a Hortobágyon vállukra vetve viseltek a pásztorok, ezért az ujjukat bevarrták. A szûr posztóból, varrással készült. Díszítettsége tekintetében a debreceni, a hajdúsági szûr eltér a más tájakon használtakétól. Az ittenieken a vállon, hónaljtól lefelé, az alján és hátul a derékaljon volt a hímzés, illetve rátét. A hortobágyi pásztorok széles, kissé kifelé álló karimájú, félgömb tetejû, fekete színû nemezkalapot viseltek. Télen pedig fekete bárány bôrébôl való, belül fehér bárány prémmel bélelt kucsmát. Bár esztétikailag nem olyan szépek és impozánsak, mint a Kilenclyukú híd, de jelentôsek a következô hidak is: –– Kadarcs hídja az Elep–nagyhegyesi határnál és –– a karcagi Zádor hídja. Ennek építését 1806-ban kezdték. Eredetileg kilenc íven állt, mint a nagyhortobágyi kôhíd. Az 1831. évi árvíz azonban két-két szélsô ívét elsodorta, azóta ötlyukú. Népdalok A hortobágyi csárda, a Kilenclyukú híd és az ott tartott híres hídi vásárok hangulatát is számos népdal örökítette meg. Például a „Debrecennek van egy vize, / Kinek Hortobágy a neve. / Arra van egy kôhíd rakva, / Kilenc lyukra van állítva”, illetve „Ha felülök a hortobágyi nagyhídra, / Onnan nízem merre legel a gulya. / Kiválasztok harminchárom darabot. / Gyertek lányok, tik is boldoguljatok” pásztornóták. Azt, hogy a felsoroltakból mit tekint meg óvodásaival az óvodapedagógus, azt ô dönti el. A múlt értékeinek megismerése és megbecsülése, illetve ennek alakítása azért fontos nevelési feladat, mert alapja a jövô megbecsülésének is, amely a fenntarthatóság szempontjából lényeges. 3.1.6. Természetvédelmi területek és tájvédelmi körzetek A nemzeti parkhoz tartozik a Közép-Tiszai, a Szatmár-Beregi, a Hajdúsági és a Bihari-sík Tájvédelmi Körzet és 19 természetvédelmi terület. Ezek a következôk: Cégénydányádi park, Tiszatelek-Tiszaberceli ártér, Tiszadobi ártér, Tiszavasvári Fehér-szik, Zádorhíd és környéke, Tiszaigari Arborétum, Vajai-tó, Bátorligeti legelô, Bátorligeti ôsláp, Fényi erdô, Hajdúbagosi földikutya rezervátum, Debreceni Nagyerdô, Bihari legelô, Baktalórántházi erdô, Hencidai Csere-erdô, Kaszonyihegy, Kállósemjéni Mohos-tó, Kecskeri-puszta, Tiszadorogmai Görbe-erdô.

34


A következôkben a nemzeti park mûködési területéhez tartózó tájvédelmi körzeteknek és a természetvédelmi területeknek csak az eddigi élôhelyektôl eltérô sajátosságai, látnivalói, érdekességei stb. kerülnek bemutatásra. 3.1.6.1. A Debreceni Nagyerdô Természetvédelmi Terület

Debrecen város egyetemi negyedét a Nagyerdôben alakították ki. Ez az erdô a települést körülvevô erdôspuszta része volt. Fával látta el a települést és állatainak téli legelôt biztosított. A 19. század elején, a tilalmak ellenére megkezdôdött az erdei tisztások feltörése, és ezzel az erdôterület rohamos csökkenése. A 19. század végére azonban sikerült helyreállítani a mezô- és erdôterület egyensúlyát. 1939-ben a Nagyerdô egy részét hazánkban elsôként természetvédelmi területté nyilvánították. Ez indokolja „elsôbbségét”, vagyis a tájvédelmi körzetek elé helyezését. A védett rész fái 1952-ben pusztulni kezdtek. Ezért javasolták a szakemberek a Debrecen és Pallagpuszta közötti Öregtölgyes védelem alá helyezését 1959-ben. Jellemzô növénytársulás itt a gyöngyvirágos, illetve ezüsthársas-gyertyános-kocsányos tölgyes. 140–160 éves tölgyek között mezei szil, kislevelû hárs, juharfélék, rezgô és fehér nyár nô. A lágy szárú növények közül a békabogyó, a bogláros szellôrózsa, a tavaszi csillagvirág, az erdei szélfû, a varázslófû, az enyves zsálya stb. azért különlegesek itt, mert hegyvidéki erdeinkre jellemzôk. Nevezetes a Nagyerdô madárvilága is. Fészkel a fakusz, a csuszka, a csicsörke, az örvös légykapó, ritkábban a darázsölyv, az egerészölyv, a barna kánya stb. Területbejárás óvodásokkal A debreceni óvodásoknak és pedagógusaiknak kiváló helyszín a valaha volt alföldi tölgyesek néhány jellemzô növény- és állatfajának – fôként madarainak felfedezésére. Az idôs fákban lévô természetes odúk alkalmasak az odúlakó állatok életével, fészeképítési szokásaival való ismerkedésre. Kiderülhet például a gyerekek számára, hogy a csúszka sárral tapasztja körbe az odú nyílását, és ezzel olyan méretûvé alakítja, hogy csak ô férjen be rajta. Elmondhatja a pedagógus e madár népi neveit is, amely kurtakalapács, favágó, kéregszutyóka, köcsögmadár, szotty, hujángató madár. A fák törzsének kérgérôl itt is készíthetnek kéreglenyomatot, és tanulmányozhatják a rátelepedô mohákat. Játékajánló A Hányan fogjuk át? játék alkalmas a törzsek átmérôjének összehasonlítására. Ha a gyerekek kivágott fa tönkjét látnak, megbecsülhetik, esetleg megszámlálhatják az óvodapedagógus segítségével az évgyûrûket, és így megtudhatják, hány évig élt a fa. Megbeszélhetik az egyes gyûrûk szerepét is a fa életében. Ennek tudatosítására javasolt játék Fehér Anna: Játszunk? Természetesen! címû gyûjteményébôl a II/C/7. számú. Ha táplálékért „harcoló” feketerigókat vagy mást fajt látnak az óvodások, ez jó alkalom lehet a II/C/10. számú játékra.

3. NEMZETI PARKOK

35

3.1.6.2. Hajdúsági Erdôspuszták Tájvédelmi Körzet

Debrecen – Vámospércs – Nyírábrány – Fülöp – Bagamér – Hosszúpályi – Hajdúbagos – Mikepércs körzetében, tehát Debrecentôl kelet-délkelet irányban 1988-ban 5680 hektáron megalakult, a jelenleg 7200 hektárnyi Hajdúsági Erdôspuszták Tájvédelmi Körzet. Ebbôl fokozottan védett 1534 ha. A tájvédelmi körzet nemcsak a Hajdúságban terül el, hanem a Dél-Nyírségben is. Az erdôs pusztákon kívül mocsár- és láprét, fûz- és nyírláp, ligeterdô és égeres nyíres is tartozik hozzá. Hogy akkor miért nevezik Hajdúsági Erdôs Pusztáknak ezt a védett területet? Ennek történelmi- néprajzi okai vannak. A védelmet élvezô területet hajdan összefüggô erdô borította. Ma különálló kisebb-nagyobb tájegységeken, tehát foltokban ôrzôdött meg a régmúlt környezeti állapota. A jelenlegi homokbuckás felszín az utolsó jégkorszak idején alakult ki, amikor az északi, észak-nyugati irányból fújó nagy erejû szelek a morénákból elhordott homok- és porszemcséket a szélárnyékos helyeken, így e térségben is lerakták. A finom porból lösz, a nagyobb szemcsenagyságúakból pedig homokfelszínek lettek. A buckatetôk beerdôsülésével, kocsányos tölgyekbôl, néhol (pl.: Bagamér) ezüsthársból, fehér nyárból stb. álló homoki tölgyesek uralták a térséget. A Nagyerdônél felsorolt lágy szárúakon kívül kiemelkedô botanikai értéket képviselnek a tisztásokon az egyhajúvirág, a tarka sáfrány, az erdô gyepszintjében a magyar nôszirom, amelyet a 20 forintos pénzérmén meg is mutathatnak a gyerekeknek. E tájvédelmi körzet jellegzetességei a buckaközi mélyedésekben a lefolyástalan, tocsogós ún. nyírvízlaposok. Ezek mocsári-lápi növényzete a jégkorszak utolsó periódusából és a jelenkor, az elôbbiekben már részletezett hûvös-nedves idôszakából ôrzôdött meg. Ilyen fajok a vidrafû, a szibériai nôszirom, a zergeboglár, a pompás és vitéz kosbor stb. A nyírábrányi, láprétekkel tarkított láp- és ligeterdôben, a „Mogyorós erdô”-ben szil, kôris, éger és kocsányos tölgy él, de megtalálható itt a zergeboglár és a szibériai nôszirom is. A hazánkban ôshonos földikutya egyik legjelentôsebb élôhelye a Hajdúbagos (régen Kutya-bagos volt a neve) határában húzódó, 1976 óta védett (természetvédelmi terület) Nagynyomás nevû homoki legelô. Területe kb. 300 ha. A füves legelôn a felszínre kitúrt talajkupacok jelzik e kedvesen bumfordi fejû és testû rágcsáló mozgását. Jelentôs egyedszámú az ürgepopuláció is, amely sok ragadozómadárnak jelent biztos táplálékot. Tavasszal nagy számban virít itt a fokozottan védett magyar kökörcsin. A földikutya-rezervátumot az Ördög-árok választja el a közeli kis területû tatárjuharos tölgyestôl. Az árok népvándorláskori szarmata földsáncrendszer maradványa. Ehhez hasonló van Hajdúsámson határában is. Valószínûleg ezek a földvárak a keletrôl be-betörô barbár seregek támadásaitól védték az itt lakókat. Akik kíváncsiak, hogy a 4. században ezek milyenek lehettek, azok vigyék el óvodásaikat a Debrecen–nagycserei erdô vámospércsi országútja mellett felépített földvár rekonstrukcióhoz.

36


Az óvodásokkal megfigyeltethetô jelenségek, élôlények A rovarok közül a Kárpát-medence bennszülött faja a sisakos sáska, a száraz homoki gyepek lakója. Az idôs tölgyesekben láthatnak nagy szarvasbogarat, nagy hôscincért és egyre ritkábban orrszarvúbogarat. Érdekes a szarvasbogár hímek „agancsaikkal” folytatott viadala a párzási idôszakban. Mivel nem szaladnak el gyorsan, ezért jól és alaposan megfigyelhetôk. A gerincesek közül a pangóvizekben él egyik védett hajfajunk a réti csík, amelyrôl a késôbbiekben még szó lesz. Különbözô kétéltûek (gôtefajok, mocsári béka, vöröshasú unka stb.) és hüllôk (pl.: homoki, vöröshátú, fürge és zöld gyík, erdei sikló, elevenszülô gyík) is megtalálják az életfeltételeiket, egyrészt a vizes, másrészt a napsütötte, száraz helyeken. A fehér nyárfák odúiban laknak a nagyon szép tollazatú szalakóták, amelyeket egyes tájainkon neveznek még kékcsókának, zöldcsókának, kék varjúnak (tollszínük alapján), vaskányának, vasmadárnak, kalangyavarjúnak. Ez a faj karicsol, csörög, amikor a „szavát” hallatja. A gyurgyalagok a homokbányák partfalaiban fészkelnek. Ha fészkük nem is, de a szülôk táplálékhordása, a madarak gyönyörû színû tollazata jól megfigyeltethetôk a gyerekekkel. A lápréteken ismét egyre gyakrabban „… szól a harsogó haris a fû közül” (Petôfi: A puszta télen). A ragadozó madarak közül kiemelt jelentôségûek a kígyászölyv, a kis békászósas és a halban gazdag vizek fölött a halászsas, amely „…rôt, méteres szárnyaival… / …suhogva átcsap” a horgászok feje fölött „…kutatva, hol ezüstlik holmi hal.” Amikor észleli, akkor „… szûkít a szárnyán, / s mint kô: zuhan.” Sokszor „…kószál, szitál” a vizek felett … majd az öreg fûz csúcs – ágára száll… / …s magasra tartja büszke, szép fejét” – írja róla a természetet kiválóan ismerô, még apró rezdüléseire is érzékenyen reagáló költônk, Áprily Lajos (Halász-sas; A halászsas címû verseiben). 3.1.6.3. Közép-Tiszai Tájvédelmi Körzet

Ezt Kisköre és Tiszaug közötti hullámtéren 1978-ban létesítették. Területe kb. 9500 ha. A sokféle élôhely – így a fûz-nyár ligeterdôk, kubikerdôk, hullámtéri rétek, mocsárrétek, holtágak mocsarai – nagyszámú védett és fokozottan védett növény- és állatfaj megmaradását biztosítják. A tájvédelmi körzeten belül fokozottan védett terület a Patkós nevû holtágban lévô Pélyi madárrezervátum, az Óballai és a Vezsenyi térség. A mocsarak lecsapolásával, felszántásával, a Tisza kanyarulatainak átvágásával eltûnt a hajdani állatfajokban és egyedszámban egyaránt gazdag vadvízország, és vele együtt a „rétes emberek” által ûzött tevékenységek, így a pákászat, csíkászat, darvászat, stb. A darvak, gödények, halászsasok stb. – hosszú idôre eltûntek a területrôl – és máshol kerestek táplálkozó- és pihenôhelyet. Eltûnt a „toportyánféreg”néven ismert nádi farkas is. A holtágak közül a folyó felôli részen lévô hullámtériek a védettek. A Patkóson kívül ilyen a Gólyi-tó (Tiszaroff és Tiszabô között), a Csatló (Tiszasüly és Kôtelek között), a Pityóka (Törökszentmiklósnál), a Szórói Holt-Tisza (Besenyszögnél),

3. NEMZETI PARKOK

37

és a Kovácsi Holt-Tisza (Szolnoknál). Az iszappal való feltöltôdés veszélyezteti fennmaradásukat. A vizek felületén fehér tündérrózsa (Csatlót), vízitök, tündérfátyol díszlik, a ligeterdôkben orchideafajok pompáznak. A vízben kárász, ponty, csuka mellett a védett vágó és réti csík él. A horgászok jelenléte zavarja a vízimadarakat, amelyek számára a holtágak elsôsorban táplálkozóhelyek. Vízityúk, szárcsa, nádi énekesek stb. fészkelnek itt. A kubikerdôk megjelenésükben hasonlóak a ligeterdôkhöz. Bennük azonban a nyárak helyett fehér füzek vannak többségben. Nem természetes eredetûek, a gátépítéshez felhasznált anyagnyerô (kubik-) gödrök helyére szélfogónak, hullámtörônek telepítették. Az áradás után visszamaradó víz párás mikroklímát biztosít. A már az elôzôekben felsorolt halfajok mellett él itt tarajos gôte is (kétéltû). A különbözô békafajok számára kitûnô szaporodóhely. A terület védett lágy szárú növényei a tiszaparti margitvirág, a debreceni torma, a nyári tôzike. Az odúlakó madaraknak paradicsomi állapot az öreg, odvas fûzfák tömege. Költenek itt bennük a cinegék, a kerti rozsdafarkúak, a szürke légykapók, a macskabagoly. Raknak a füzekre fészket a héják, az egerészölyvek, vörös vércsék, ritkán a fekete gólyák. A kubikerdôk tájképi, esztétikai értéke kiemelkedô, ezért alkalmasak rövidebb-hosszabb sétákra. A hullámtéri nedves rétek mélyebb részein a palkafélék mellett füzények (réti és vesszôs), sárga nôszirom, lizinkafajok virágoznak, a magasabbakon ecsetpázsitos társulás nô, jellemzô faja az indás pimpó. Nagyon szép látványt nyújtanak a különbözô színekben virító virágok. E társulásban a liláskék virágszirmú réti iszalag élvez védettséget. A mocsárréteken fészkelnek a vízityúk, a szárcsa, a sárszalonka, a fokozottan védett cigányréce. Sok fajnak – pl.: szürke gémek, bakcsók, fekete gólyák – elsôsorban táplálkozóhelyet nyújtanak. Kultúrtörténeti emlékek A Közép-Tiszai Tájvédelmi Körzetben két vízügyi emlékhely látható. Az egyik a Tiszasülynél, a folyó jobb parti töltése melletti Sajfoki mûemlék szivattyútelep. Ez a sajfoki zsilipnél megépített belvízátemelô szivattyútelep (1878) volt hazánkban a legelsô ilyen létesítmény. Ez teszi fontos ipari mûemlékké. A másik a Szolnokhoz közeli Milléri szivattyútelep. Itt egyrészt a vízgazdálkodás különbözô létesítményei, másrészt a vidék vízi történetét reprezentáló kiállítás látható. A Millér-csatorna torkolatában a zsilip 1862-ben épült. Nagykörûben a gyerekekkel a Helytörténeti gyûjteményt, Tiszaföldváron a Földrajzi múzeumot, Szolnokon pedig a Damjanich Múzeumot tekinthetik meg. 3.1.6.4. Szatmár-Beregi Tájvédelmi Körzet

Ezt az e tájon mozaikosan megmaradó hajdani gyertyános-tölgyesek, tölgy-kôrisszil ligeterdôk és a lefolyástalan térségek lápjainak megôrzésére hozták létre 1982-

38


ben 23 136 hektáron. Ebbôl 1307 ha fokozottan védett. A beregi (a magosligeti Cserköz, a tarpai Téb-erdô) gyertyános-tölgyesek sáfrány, hóvirág, szellôrózsa fajok, galambvirág, kockás liliom stb. alkotta virágpompája, színei, üdesége, elvarázsolja az ide látogatókat, vélhetôen az óvodapedagógusokat és az óvodásokat is. Gyönyörûek tavasszal a virágzó körtefás legelôk, amelyeken öreg kocsányos tölgyek, magyar kôrisfák, vénic szilfák is ôrzôi a múltnak. Keményfaliget is van, pl.: a Lónyai-, a Ricsei-erdôk néhány részén, a Gulácsi- és az elôzôekben már említett Téb-erdôben. A tájvédelmi körzet kiemelkedô természeti értékei a tôzegmohás (öt tôzegmoha faj él itt) lápok Csaroda és Vámosatya közelében. Csaroda környékén a Nyírestó és a Báb tava, Vámosatyánál pedig a Bocbereki-erdô ilyen. Reliktumnövényei a rovaremésztô kereklevelû harmatfû, a tôzegeper, a tôzegpáfrány, a vidrafû stb. Kultúrtörténeti emlékek – programajánló A térség – sajnálatos módon – kevésbé ismert a magyar lakosság elôtt, pedig építészeti emlékei, így a fából ácsolt harangtornyok (pl.: Vámosatya, Lónya, Gemzsén) a három évszázaddal ezelôtti késô gótikus, reneszánsz formákat ôrzik. Ezek a faépítkezés ôsi módját átörökítô építmények hazánkban a legszebbek. (A térség falvaiban kb. 20 van belôlük.) A tornyokból, azok kerengôjébôl jól szemmel lehetett tartani a határt és jelezni a falu lakosságának az ellenség közeledtét, tûz keletkezését. A Felsô-Tisza vidék egyik fából ácsolt remeke a túristvándi vízimalom, amelynek mûködésközbeni megtekintése élvezetes program lehet. Fatemplomok nem maradtak meg, de a paticsfalú (vesszôvázra tapasztott sár) tákosi templom máig ôrzi a népi építészet és díszítômûvészet – a templom festett kazettás mennyezetû – igen magas színvonalát, az itt lakók szép iránti fogékonyságát, igényességét, a 18. századi ács- és asztalosmesterek felkészültségét. Kiemelkedô építészeti értéket képvisel a 12. századi Csarodai – jelenleg református – templom csodálatos freskóival. Hogy ezek „túlélték” a reformációt és lemeszelve megmaradtak az utókornak az itt lakók hagyományôrzését bizonyítják. A Beregi-síkság a Felsô-Tisza vidék része, amely az Északkeleti-Kárpátokból érkezô folyók által felépített hordalékkúphoz tartozik. A települések a szigetszerûen kiemelkedô részeken jöttek létre. A síkságból két kis vulkáni kúp (újharmadidôszakiak), a Kaszonyi-hegy (régi neve Tipet, 179 méter) és a TarpaiNagy-hegy (164 méter) „magasodik” ki. A folyószabályozás elôtt szinte egész évben jelentôs területeket borított víz, így ez a táj volt Magyarország folyóvizekben, lápokban, mocsarakban egyik leggazdagabb vidéke. A Tisza, Szamos, Kraszna, Túr, Szenke, Gögô, Csaronda, Batár és a Tapolca vizei járták keresztül-kasul a vidéket és folyamatosan alakították azt. Kismesterségek a térségben Így természetes, hogy a jellemzô gazdasági tevékenységek a fok-gazdálkodás, az állattenyésztés, halászat és vadászat voltak. Hagyományos a házi szilvapálinka fôzés, amelynek eszközei a Beregi Múzeumban tekinthetôk meg. A kismesterségek közül a kosárkötés, a vályogvetés, vesszôseprû-készítés, csengôöntés, gatya-

3. NEMZETI PARKOK

39

madzagkötés, (a felsoroltak cigánymesterségek), nádkötés, kaskötés, kenderszövés stb. a jellemzôek. A kenderszövés hagyománya Beregdarócon megmaradt. Ott bemutatómûhelyben láthatják az érdeklôdôk. A felsorolt látnivalók között biztosan akadnak olyanok, amelyek a pedagógusközösségek érdeklôdését felkeltik. Emlékfák A kis Túr Nagyar községnél sietett hajdan a Tiszába, ahol a Petôfi-fát (kocsányos tölgy) tekinthetik meg a gyerekekkel. Ez a költô szatmári utazásának, itt-tartózkodásának állít emléket. Ez alkalmat ad(hat) az emlékfáról való beszélgetésre. Miért fontosak ezek, az emlékfasorokkal, emlékparkokkal, emlékmûvekkel stb. együtt? A kérdésre Vörösmarty Mihály sorai adják meg a feleletet: „Emlékek nélkül a népnek híre csak árnyék!” Vagyis a múlt eseményeinek, a múlt híres embereinek megbecsülése, tisztelete, tevékenységeik felidézése mind a nemzet, mind a kisebb közösségek, sôt az egyén szempontjából is fontos, mert ez az az alap, amelyre a jövô épülhet. Játékajánló Ha ide látogatnak, érdekes feladat akár még a gyerekeknek is, a majd kétszáz évvel ezelôtti állapot összehasonlítása a maival. Nevezhetik akár Milyennek látod? játéknak vagy beszélgetésnek is. Önálló véleményalkotás gyakorlására alkalmas. Kultúrtörténeti emlékek Tiszacsécse község Móricz Zsigmondhoz fûzôdik. Ott lévô nádtetôs szülôházában emlékmúzeumot rendeztek be tiszteletére. Nagyecseden is látható vízügyi emlékhely. Ez az 1915-ben épült szivattyútelep az Ecsedi-láp lecsapolásának egyik mûtárgya. A Lápi-fôcsatorna vizét juttatja a Krasznába. 1998-ban, a szivattyútelephez tartozó, volt széntárolóban géptörténeti kiállítás nyílt. Akik csak „ízelítôt” szeretnének kapni a puszta hangulatából, az itt élô emberek életmódjáról, a paraszti életformáról, a pusztán végigszáguldó szelek energiáját hasznosító szélmalmokról, azok keressék fel a Nagyiváni tájházat, a Darassai Ôrházat és a Karcagi Szélmalmi Fogadóházat. A tájház szabadkéményes konyhája, az abból nyíló tiszta szoba kemencéje és mindkét szoba korhû berendezése remek alkalom a múltbéli és a jelenkori lakásbelsôk, használati eszközök összehasonlítására. Az Ôrházban a Hortobágyon elôforduló ragadozó madarak láthatók fotókon, falra festve pedig az élôhelyeik. Itt nem repülnek el, így külsô tulajdonságaik jól megfigyelhetôk. A közelében lévô darulesrôl október közepe és november vége között alkonyatkor darucsapatok láthatók. A 25 méter magas, öt szintes mûemlék szélmalom 1858-ból maradt ránk. Ez hazánk legnagyobb ilyen típusú kétvitorlás malma. A szélrôl, mint napjaink egyik lehetséges megújuló energiaforrásáról is célszerû beszélgetni a látogatáson, vagy azt megelôzôen. A malom közelében lévô nemzeti parki déli fogadóházban Karcag és környékének természeti értékeit feltáró kiállítás van, amelyeket természetes körülmények között, jelzett túraútvonalakon közvetlen is megtekinthetnek.

40


3.2. Kiskunsági Nemzeti Park Mottó: „…Hova szívem, lelkem / mindig, mindenhonnan vissza-visszavágyott…” (Petôfi Sándor)

Ahová Petôfi Sándor lelke mindig visszavágyott, az születése földje a „szép Kiskunság…” volt. A néhány évszázaddal ezelôtt még összefüggô természetes egységet alkotó érintetlen területen lassanként elkülönültek egymástól a természetvédelmi szempontból legértékesebb tájrészek. Ezért lett az 1975. január 1-jén az országban másodikként megalakult Kiskunsági Nemzeti Park (KNP) ún. „mozaik”-park. Jelenleg kilenc különálló egységbôl áll. Megalakulásakor területe 30628 ha volt. Akkor hat, 1990-tôl hét, a 90-es évek végétôl pedig, kilenc részbôl tevôdik össze. Jelenleg 53000 ha, kétharmad része 1979 óta bioszféra-rezervátum. 12000 faj él a nemzeti

3. NEMZETI PARKOK

41

parkban, ebbôl 1800 virágtalan, 1300 virágos növény és több, mint 8800 az állatfaj (Gilly Zsolt, 2005). Szinte hihetetlen számok! Bennszülött fajok itt a következôk: budai imola, bugaci nôszôfû, homoki kikerics, kései és tartós szegfû, kisfészkû aszat. A nemzeti park 6865 hektáros része Ramsari terület (pl.: Felsô-Kiskunsági tavak, izsáki Kolon-tó). A Duna–Tisza közének középsô harmadában lévô KNP természeti értékeit tekintve színes, változatos, sokrétû. Geológiai-geomorfológiai, talajtani, hidrológiai, növénytani, állattani és néprajzi ritkaságok állnak területén védelem alatt. Kiemelkedô jelentôségû biológiai értéke növényi és állati génbank funkciója, és a hagyományos gazdálkodási formák megôrzôdése. Élôhelyeinek sokféleségét jelzi, hogy egyaránt vannak itt „vizes” (árterek, mocsarak, láprétek, nedves kaszálók) és száraz (homoki és szikes gyepek, löszpuszta maradványok) biotópok. Programajánló Akinek nincs lehetôsége a nemzeti park egységeinek felkeresésére, annak ajánlott a Kecskeméten a Természet Házában lévô kiállítás felkeresése a gyerekekkel. Ez egyrészt a többi hazai nemzeti parkot, másrészt a KNP különbözô élôhelyeit, jellegzetes élôlényeit és kultúrtörténeti emlékeit mutatja be diorámákban. A közeli Hankovszky-ligetben lévô tanösvény kellemes sétaút, amelyben az eligazodást nemcsak ismertetô táblák, hanem füzet és „hangtérkép” is segíti. Kecskeméten öt helyi jelentôségû védett természeti érték is megtekinthetô. A hétegyházai (tanyaközpont volt, jelenleg a város kertvárosi része) hétfa a valahai alföldi erdôs sztyepbôl megmaradt 180–200 éves kocsányos tölgy. 22 méter magasra nôtt, törzsének átmérôje egy méter. Nevét onnan kapta, hogy kb. egy méterre a talajtól hét törzsre ágazott. Az 1990-es évek közepére már csak három törzse maradt meg. A Kertészeti Fôiskola két hektáros botanikus kertjét Komlóssy László (a kecskeméti középfokú kertészeti iskola volt igazgatója) alapította 1949-ben. A kert növényeinek 80 százaléka fás szárú. A fajokat rendszertanilag csoportosították. További különlegessége – ami egyébként a kertészeti oktatást szolgáló feladatából következik – az, hogy több hazai és azon belül alföldi társulást alakítottak ki, azok jellemzô fáival és cserjéivel. Hogy miért ajánlott ennek felkeresése óvodásokkal? Mert így egy helyen különbözô évszakokban, különbözô vegetációs fázisban láthatják közvetlen környezetük fáit és cserjéit. A hetényegyházai (közigazgatásilag szintén Kecskeméthez tartozik) Mogyoróstölgyes a Nyíri-erdô része. A 70–90 éves kocsányos tölgyek (homokpusztai tölgyes társulás) alatt a cserjeszintet fôként közönséges mogyoró alkotja. A gyepszintben minden évszakban soféle lágy szárú növény figyelhetô meg. Pl.: orvosi salamonpecsét, homoki nôszirom, homoki kikerics, pusztai meténg. A Nyíri-erdô vadrezervátum, híres a fácán, a dám- és gímszarvas állománya. Hetényegyháza határában áll a kb. 250 éves, 30 méter magas, 2,1 méter törzskerületû Móricz-fa, amely egy magányosan álló kocsányos tölgy. Azért nevezik Móricz-fának, mert az

42


író 1939-ben a kisnyíri erdôben erdôrészt vásárolt. Az általa is látott idôs tölgyek közül napjainkra már csak ez maradt meg, a többit felhasználásra kivágták. Az arborétum közelében van a Mária-kápolna rétje. Ez a Széktói szikes tó szélvájta medencéjének utolsó foltja. A tónak csak emléke illetve a neve maradt fenn. A Kápolna-rét eredeti vegetációja ôsgyep volt. Még most is döntôen mézpázsitos, sziki ôszirózsás – tippanos társulás. Rovarvilága gazdag. A búbosbankák, a közeli mesterséges tó homokoldalában fészkelô parti fecskék, és gyurgyalagok táplálkoznak velük. A rét neve jelzi, hogy ott egy kis barokk (1718-ban épült) Máriakápolna van, amely búcsújáró hely. 3.2.1. A nemzeti park egységei 3.2.1.1. A Szikra és az Alpári rét

A nemzeti park legkisebb kiterjedésû, de egyik legértékesebb területe. Két holtág, a szikrai és az alpári van itt. Az utóbbi déli részén az alpári réten, 895-ben jelentôs történelmi esemény zajlott. Árpád fejedelem itt futamította meg Zalán seregét. Ezt Vörösmarty Mihály: Zalán futása címû eposzában örökítette meg. Az egykori csatamezô közvetlenül csatlakozik a lakiteleki Tôserdôhöz. A HoltTisza-ág a múlt század közepén végrehajtott szabályozás következtében keletkezett. Az ezt megelôzô állapotokat ôrzi a holtágat kísérô galériaerdô, az alpári égeres, a rét növény- és állatvilága. Az Alpári-réten kanalas gémek, kócsagfajok, bakcsók, vörös és szürke gémek fészkelnek. (Népi neveik és hangadásuk leírása a Hortobágyi Nemzeti Park fejezetben). A holtághoz nyugat felôl homokbuckás terület csatlakozik. A vízparti nádasokban békabuzogány, virágkáka, nyílfû fordul elô, közöttük húzódik meg a mocsári nefelejcs. A parthoz közelebb tündérrózsát és sulymot figyelhetnek meg. A sulyom állománya egész Európában csökken. Magvait régen étkezésre, nedvét pedig a népi gyógyászatban használták. A nyílt felületeken fordul elô a vízidara, a békatutaj, a békalencse. A mély fekvésû parti területeken a bokorfûzesek és a fûzligetek a jellemzôk. A magasabb fekvésû ártéri részek uralkodó társulásai a tölgy-kôris-szil ligeterdôk. Megtalálhatók a kôrises égerlápok és a gyöngyvirágos tölgyesek maradványai is. Az erdôk cserszintjét alkotják pl.: az egybibés galagonya, a varjútövis benge, a fákra kapaszkodó ligeti szôlô. Gyepszintjükben megtaláljuk a mocsári páfrányt, a kerek repkényt, a sárga nôszirmot, a kontyvirágot, a lápi csalánt stb. Állatvilága teljesen eltérô a nemzeti park több területétôl. A Tisza ezen szakaszán még gyakori halfaj a kecsege és a harcsa. A réteken és az égeresekben él a mocsári béka, a vízisikló, gyakori a fürge gyík, elôfordul a mocsári teknôs. Erdei madárvilága a legjellemzôbb. Él itt pl.: fekete rigó, fülemüle, kerti rozsdafarkú, énekes nádiposzáta, mezei, barát- és kis poszáta. Elôfordul a fekete harkály, a kis fakopáncs. Egyik legritkább kisemlôsünk, a tavi denevér csak itt él.

3. NEMZETI PARKOK

43

Tanösvénybejárás óvodásokkal Ebben a nemzeti parki egységben két tanösvény van, a Kontyvirág és az Árpád fejedelem nevûek. A Kontyvirág tanösvény mintegy 3,5 km-es, öt állomása van. A Lakitelek-tôserdei hídtól kezdôdik. Ezen végighaladva a gyerekek a holtágról és az ártéri erdôrôl szerezhetnek benyomásokat, tapasztalatokat. Itt elsôsorban a növényzet bujasága, a víz lassú áramlása, a csend, a nyugalom hat és tölti el békével a lelkeket. Irodalomajánló Égeres ártéri erdô mozgalmas életérôl, a biológiai körforgásról „tudósít” Fekete István: Kele címû regényében. Ebbôl következik most részlet: „Az égerfa letört koronáján hervadtan lógtak a levelek, alóluk visszahúzódott már a víz, felette melegen rezgett a levegô, s az enyészet nehéz szagában a fényes hátú Zu cikázott lakodalmas döngéssel, és rakta fiait a kisgólyák szétomló testébe. De ott volt a temetôbogár is, és ott sürgött a hangyák néma népe is pontosan meghatározott úton, mely a szétesett fészek egyik ágáról a másikra, végül a kisgólyákhoz – az élelemhez vezetett. Zu magányosan dolgozott, a temetôbogár is. A hangyák kitértek egymásnak a keskeny úton, de csápjukkal megérintették egymást, mintha azt kérdezték volna: – Nincs változás a parancsban? – Nincs. Este majd a hangyaboly mélyérôl végigszalad a rendelkezés az eleven láncon. – Elég! És ekkor már egyetlen élô, néma kis gép se fog elindulni, és hazatérnek majd mind az ô külön, tökéletes és szomorú világukba. A gólyák már oda se néznek. Egyszer megnézték a fészket, amíg a fiak mozogtak; kétségbeesetten mentették volna ôket, de aztán csend lett, a fészek szétesett, és a fiak már nem azok voltak. Most már oda se néztek. Az éjszakát már egy fûzfa száraz ágán töltötték, s ami nincs, arra nem lehet gondolni, ami nincs, az nem fájhat, ami nincs, az nincs. Legfeljebb a hiány, az üresség titokzatos mélysége szédít néha, de ebbe a mélységbe napok hullanak, kitöltik lassan a feneketlennek látszó szakadékot…”21 Ilyen jelenségnek bármely ligeterdôben lehetnek szemtanúi a gyerekek. Ez a regényrészlet egyrészt arra világít rá, hogy az állatok elmúlásuk után sokféle más állatnak válnak táplálékává, másrészt arra, hogy az élôk mindegyike egy rendszer egyetlen láncszeme. Ily módon, e részlet felolvasásával közvetetten fejlesztheti a pedagógus a gyerekek rendszerszemléletét. Tanösvénybejárás óvodásokkal Az Árpád fejedelem tanösvény Tiszaalpár központjából, az Árpád térrôl indul. 3 km hosszú, 12 állomása van. A helytörténeti kiállítás, mint elsô állomás a település történetét mutatja be a bronzkortól napjainkig. A Templomdombon egyházi Fekete István: Kele. Móra Kiadó. Budapest. 1971. 335–336. pp.

21

44


mûemlékek, a tiszaalpári magasparton a törmelékes üledékes kôzetekhez tartozó löszfeltárás látható (e kôzet keletkezésének leírása a HNP-nél olvasható). A löszfalban itt is a partifecskék, gyurgyalagok, néha jégmadarak fészkelnek. Kultúrtörténeti emlékek A Várdomb rég eltûnt kultúrák nyomainak ôrzôje. Ezt az erôdtelepet a bronzkori (i. e. 17–14. századi) népek emelték, katonailag jelentôs volt. A Templom- és a Várdombról jól láthatók az Alpári-rét nádasai, a gémfélék fészkeivel. Bemutatják a tájhasznosítás e térségre jellemzô módjait – így a homoki szôlômûvelést (6. állomás) és az ártéri gazdálkodást (7. állomás). A tanösvény érinti a vízi- és vízparti élôhelyeket és megtekinthetôk a térség népi építészetének emlékei. Nagyon érdekes a kosárfonó múzeum, amely a vesszôfonás több ezer éves múltját, fô mûveleteit, nyersanyagait, hagyományos eszközeit, vesszôbôl készített használati és dísztárgyakat mutatja be. A szabadtéri múzeumban Árpád-kori épületegyüttes rekonstrukciója látható. E tanösvény önmagában is annyiféle felfedeznivalót kínál, amely kitölti az óvodások kirándulási programját. Ízelítôt kapnak a terület múltjáról és jelenérôl egyaránt. A kötôdés képességének erôsítését, fejlesztését e program messzemenôen szolgálja. 3.2.1.2. Felsô-Kiskunsági puszta

A kiskunsági puszta hazánk és Közép-Európa második legnagyobb kiterjedésû pusztája, de geológiai, talajtani kialakulása más, mint a tiszántúli savanyú szikeseké. A vízrendezésekig rendszeresen vízjárta terület volt. A kedvezôtlen lefolyási viszonyok, a talajvíz folyamatos áramlása kedveztek a szikesek kialakulásának. Ma itt találhatók hazánk legkiterjedtebb meszes-szódás szikesei (szoloncsák-szolonyec). Ezen a talajon sótûrô növényzet alakult ki, igénytelen, szívós állatvilággal. Jellegzetes, jól alkalmazkodott növényei: a pozsgás zsálya, a sziki ôszirózsa, a sziki üröm, a sziki ballagófû, a sziki csenkesz, a sziki mézpázsit, orvosi székfû, stb. A gerinctelen állatok közül a világon egyedül innen ismert a pusztai gyalogcincér. A Duna–Tisza közének legszebb túzokállománya ezen a területen él. Helyenként költ a székicser és a gulipán. Télen ritka sarkvidéki énekes madarak: hósármány, sarkantyús sármány, havasi füles pacsirta látogatják a területet. Az emlôsállatok közül az ürge és az igen ritka csíkos egér található itt. A puszta ritkán lakott terület, de a helyi adottságoknak megfelelôen kialakult külterjes hagyományos pusztai állattartást ma is folytatják. Elsôsorban a juh- és lótenyésztést fejlesztik. Egyre nagyobb hírnévre tesznek szert az apajpusztai ménes magyar félvér lovai. Legelnek itt magyar tarka marhák is, de Apaj környékén van a hazai magyar szürke marha állomány egyik legnagyobbja.

3. NEMZETI PARKOK

45

Szülôkkel ajánlott programok Az apajpusztai részen évente megrendezésre kerülô Kiskunsági Pásztor- és Lovasnapok a nagy tömeg miatt családi programnak valók. Ezeken felelevenítik a régi pásztorhagyományokat és szokásokat. Kunszentmiklóson a Virágh kúriában Tájmúzeum létesült, ahol a kiskunok életét bemutató kiállítást, néprajzi és helytörténeti gyûjteményt rendeztek be. A puszta szélén eredeti állapotban, eredeti berendezéssel helyreállították a Nyakvágó csárdát, amely visszaidézi a 19. századi pusztai pásztor- és betyárvilágot. Ez a csárda a hajdani Nándorfehérvárt Budával összekötô kereskedelmi út mellett állt. Tanösvénybejárás óvodásokkal Az Apajról Kunpeszér irányába kialakított Réce tanösvény egy km-én 5 állomás látható. A sziki és a nádi fészkelô madarak, a szikes puszta különbözô színfoltokkal tarkított képe tárul a kirándulók elé. A tanösvény két végén lévô megfigyelô tornyokból távcsôvel közelhozhatók a madarak. Itt (is) ismerkedhetnek az óvodások az érzékszerveiket „erôsítô” eszközök használatával. Ezt elôkészítheti az óvodapedagógus, két WC-gurigából összeállított „távcsôvel”, amit felválthat egy lencse nélküli, már nem használt valódival, amelyen a beállítást gyakorolhatják a gyerekek. És végül következhet az „igazi”. Az ennek révén az óvodások elé táruló kép elôbb csodálkozást, majd örömöt vált ki belôlük! A gyakorlás „eredménye” a felfedezés öröme! Érdemes kipróbálni! 3.2.1.3. Felsô-Kiskunsági tavak

Ez a terület a kiskunsági puszta déli folytatása, attól csak a mezôgazdasági mûvelésbe vont részek választják el. Kialakulása, geomorfológiai és talajtani képe is az elôbbi területtel azonos. A szikes tavak a szikes talajfelszín mélyedéseiben természetes úton alakultak ki. Ezek a következôk: a Pipás-rét, a Zab-szék, a Kelemen-szék, a Böddi-szék és az elmocsarasadott Kisréti-tó és Fehér-szék. Az öt tó, a köztük elterülô legelôkkel, rétekkel, az itt található jellegzetes kiskun tanyákkal együtt tájképi szépségét tekintve egyedülálló. Növényzete hasonló a Kiskunsági pusztáéhoz. A szikes vizekben élô parányi víziszervezetek adják a táplálékot a kétéltûeknek és a madaraknak. Kétéltûek közül gyakori a tavi béka, megtalálható a zöld varangy, a vöröhasú unka és a leveli béka. Az óvodásokkal megfigyeltethetô madarak A nemzeti park ezen területe, mivel egészen különleges madárvilág életlehetôségeit biztosítja, madárrezervátum, amely szabadon nem látogatható. A Kelemen-szék melletti megfigyelôtoronyból jól belátható a táj, megfigyelhetô a madarak élete. Madárvilága minden évszakban változatos. Tavasszal a fészkelôk népesítik be a területet. Néhány ezek közül: búbos vöcsök, nyári lúd, bölömbika, nagy kócsag, dankasirály, küszvágó csér, széki csér, feketeszárnyú székicsér, guli-

46


pán, széki lile, gólyatöcs, bíbic, piroslábú cankó, nagy goda. Tavasszal és nyáron a felsoroltakon kívül megjelennek az átvonulók és az átnyaralók, pl.: a nagy póling, a füstös, a réti, az erdei cankó, a sárszalonka. Alkalmilag elôfordul a kacagó csér, a kis, a hering- és az ezüst sirály. Tavasszal és ôsszel az Észak-Európából érkezô és oda tartó ritkább fajok pl.: az ujjas, a parti, a kis lile, a kis póling, a szürke cankó, a havasi-, az apró-, a sarlós partfutó, a lócsér láthatók. Ôsszel a vadlibák és a darvak csapatainak vonulásában gyönyörködhetnek az engedéllyel rendelkezôk. Télen pl.: sárgacsôrû kenderike, hósármány figyelhetô meg. 3.2.1.4. Fülöpházi homokbuckák

A nemzeti parknak geológiailag legértékesebb területe. Itt találhatók ugyanis azok a közép-európai viszonylatban egyedülálló homokbucka vonulatok, amelyeket a szél halmozott fel a Duna hordalékkúpjának anyagából a jégkorszakban és a jelenkorban. A szél felszínformáló munkája itt még napjainkban is figyelemmel kísérhetô. A homokbuckák keleti felén négy szikes tó keletkezett: a Hattyú-szék, a Kondortó, a Szappan-szék és a Szívós-szék. A tavak rendkívül fontosak a madárvonulás idején. A folyamatos megfigyelés érdekében a legnagyobb szikes tó, a Kondor-tó partján mûködik a nemzeti park és a Magyar Madártani Egyesület Madárvártája. Növényzete sok tekintetben megegyezik a hasonló jellegû bugaci tájéval. Feltûnô különbség az, hogy a fás szárúak itt jóval kisebb arányban borítják a területet. Jellemzô fajai: közönséges boróka, egybibés galagonya, homoki csûdfû, napvirág, naprózsa, kékvirágú szamárkenyér, homoki csenkesz, homoki árvalányhaj stb. A homokbuckák legjellemzôbb madara az ugartyúk. Vele azonos helyen fordul elô a homoki gyík. A vízi madarak leggyakoribb fajai a récék (nyílfarkú, fütyülô, kendermagos, kanalas, kontyos, kerce réce), alkalmilag a ritka kékcsôrû réce is megjelenik. Visszatelepítését megkezdték. Tanösvénybejárás óvodásokkal A Fülöpházán mûködô oktatóközpont pedagógiai jelentôsége óriási. Igény szerint fogadnak és vezetnek óvodás és diákcsoportokat, akik rövid általános tájékoztatás után a terepen ismerkedhetnek a különleges látnivalókkal, az információs vagy a munkáltató tanösvényen haladva. Az elôbbi 14 km hosszú, 14 állomással, az utóbbi 2 km-es 7 állomással. A Báránypirosító tanösvény az oktatóközponttól indul, mintegy 1,5 km-en át tart. A homokterület földtani, növény- és állattani különlegességeit tárja a látogatók elé. A laza homokban igen nehéz a járás.

3. NEMZETI PARKOK

47

3.2.1.5. Izsáki Kolon-tó

A Kolon-tó nagy kiterjedésû, szél által kimélyített úgynevezett deflációs medence. A tó feltöltôdése, elöregedése igen elôrehaladott állapotban van, ezért nyílt víztükör alig jellemzi. Nádas, sásos, zsombékos, rekettyefûzes, kôris- és égerláperdôs vadvízország található itt. A tavat láp- és mocsárrétek, nedves kaszálórétek, nyugati oldalán pedig a Bikatorok nevû homokbuckavonulat határolja. A növénytársulások gyakoribb fajai: rekettyefûz, kutyabenge, ôszi vérfû, erdei angyalgyökér, szürke aszat, kakukkszegfû, mocsári kígyófû, ôszi kikerics, sárga nôszirom, fehér tippan stb. A mocsaras vízben él két védett halfajunk, a réti csík és a lápi póc. Az itteni élôhelyet különösen a kétéltûek és hüllôk kedvelik. Jelentôs fajok pl.: a pettyes gôte, a mocsári béka, a mocsári teknôs, a fürge gyík, a zöld gyík, a homoki gyík. Madárvilága is különleges. A rekettyefüzes nádasban gémtelep van. Itt fészkel a szürke, a vörös, a selyem és a törpegém, a bakcsó, a kis és a nagy kócsag és a bölömbika, a cigányréce és nádi énekesmadarak. Az idegen számára veszélyt jelentô, áthatolhatatlan nádasok hazánk történelmében fontos embermentô szerepet is betöltöttek oly módon, hogy a környezô falvak lakossága ellenséges (tatár, török) támadások idején ide menekült. Tanösvénybejárás óvodásokkal A nemzeti park ezen egységében két tanösvény van, az elôzetes bejelentkezéssel bejárható 2 km hosszú, 8 állomást tartalmazó Poszáta és az 1 km-es, 6 állomású szabadon látogatható Izsákon lévô Aqua Colun tanösvény. A Poszáta tanösvényen a nádasban lévô madármegfigyelô helyekrôl jól láthatók és hallhatók a foltos és a cserregô nádiposzáták, nádirigók, a nádas felett szinte „úszva” repülô és a felszínt állandóan kémlelô ragadozó madarak. Mivel a Kolontó Ramsari terület, ezért jelentôs az itt folyó madárátvonulás-kutatás, ami fôként a nádi énekesmadarakat, vízimadarakat érinti. Az Aqua Colun tanösvény a nádas szélén halad. Innen a gémfélék fészkelô telepei, a nádi énekesek dalai, a mesterségesen kialakított víztükrön nyíló fehér tündérrózsák tömege és az ugyancsak fehér virágú kolokánok láthatók, hallhatók. Játék- és vizsgálódásajánló Mint minden kiránduláson, így ezen is tudatosítsák a gyerekekben, hogy csak a lábuk nyomát hagyják ott maguk után, és csak az élményeket vigyék magukkal! Ez jó helyszín különbözô vizsgálódásokra! Például milyen a tó alakja, mi borítja a felszínét? Keressenek nádat és gyékényt! Hasonlítsák össze a szárukat (hosszúság, vastagság, csomók száma stb.), leveleik alakját, virágzatukat. Ez azért ajánlott, mert sokan összekeverik a két növényfajt! Megbeszélhetik az avas nád fogalmát, hisz itt is láthatók pl.: kócsagfészkek, amelyek erre épülnek. Le is rajzolhatják a gyerekek a vizsgált növényeket.

48


Jó játék a nádasból fölreppenô néhány madár röpülésének megfigyelése, majd próbálják meg röpképük alapján felismerni azokat. Gyûjtsenek képeket a madarak mozgásáról, így könnyebb lesz a fajok felismerése. Ehhez segítséget nyújtanak Agárdy Sándor 1995: Praktikum az óvodai és az általános iskolai környezeti neveléshez. Aqua Kiadó; Nádai Magda 1990: Varázslatos vízivilág. Aqua Kiadó; Nádai Magda 1986: A természet csodatára. Ifjúsági Lap és Könyvkiadó címû könyvek, amelyekben sok egyéb mellett számtalan madár röp- és árnyképe is van. A megfigyelt néhány madárról – elsôsorban azokról, amelyek a gyerekekre a legmélyebb benyomást teszik – készítsen az óvodapedagógus kontúrrajzokat, a gyerekek pedig kiszínezhetik azokat. Kontúrrajzok az elôbb felsorolt könyveken kívül még megtalálhatók például: Peterson – Mauntfort – Hollom 1977, Európa madarai. Gondolat Kiadó; Schmidt Egon 1992, Madarak földön, égen. MMTE; és a KNP „Aqua Colun” munkáltató tanösvény (2001) címû kiadványban. Az utóbbit Ronkó Erzsébet állította össze. Irodalomajánló Természetesen a Hortobágyi Nemzeti Parknál már említett versek közül azok, amelyek az itt is elôforduló élôlényekrôl szólnak alkalmasak az érzelmi kötôdés alakítására. Nézzünk néhány „békás”, vagyis kétéltûrôl szóló verset! „Rekedt béka / brekekézve / kuruttyol a rekettyésben. / Esti béke / szól a tóról, / berekmélyi / békaszóból. / Zeng a tó, zúg a tó / csillagokat ringató.” (Kiss Dénes: Békaszó részlet). „Nagy mesetó kerekedik, / benne kilenc káka, / káka alatt van a büszke / békakirály háza…” (Dénes György: A békakirály) Kedves hangulatú „békás” versek például még Simai Mihály: Békahangra; Nemes Nagy Ágnes: Bors néni és két béka (unkabéka, levelibéka); Kassák Lajos: Békalány; Sarkadi Sándor: Kutykurutty; Osvát Erzsébet: Brekk és Fityfiritty. Kiderül a versekbôl az is, hogy a „nehézkes” mozgású teknôs „Buksi feje s négy lába / belefér a páncéljába”, nagymosáskor, „nem kell neki teknôért / a szomszédba menni” (Csoóri Sándor: Teknôsbéka). Remek lehetôség a teknôssel való találkozás arra, hogy az óvodapedagógus elmondja a gyerekeknek, hogy neve ellenére nem béka! (Tehát nem kétéltû, hanem tojással szaporodó hüllô.) A jelzett versek teljes terjedelmükben Fejes – Kanczler: A természet ünnepei 1999. Kincs Kiadó címû kötet 150–153. oldalán találhatók. 3.2.1.6. Bócsa–Bugac buckavilága

A nemzeti parknak ez a második legnagyobb kiterjedésû (kb. 11 ezer ha), természeti értékeit tekintve pedig az egyik leggazdagabb, legsokrétûbb és méltán a leghíresebb egysége. Felszínét futóhomok borítja. Két nagy homokbuckás területrésze BócsaKaskantyú és Bugac. Közöttük a mélyebben fekvô bócsai laposokat tocsogós rétek és szikes tavak töltik ki (Szappanos-tó). A bugaci homokbuckákhoz északkelet felôl élesen elkülönülô homokpuszta csatlakozik, amelyet ún. szélbarázdák tesznek dimbes-dombossá. E puszta facsoportokban, erdôfoltokban gazdag. A terület növény és állatvilága is igen változatos. Néhány jellegzetes fás szárú növénye: közönséges boróka, fehér nyár, egybibés galagonya, kökény, varjútövis

3. NEMZETI PARKOK

49

benge, fagyal, csikófark stb. Lágy szárúak: száratlan csüdfû, borzas len, kornis tárnics, báránypirosító, homoki vértô, naprózsa, szamárkenyér, homoki kikerics, homoki nôszirom, kunkorodó árvalányhaj stb. A könnyen felmelegedô homokot több hüllôfaj kedveli. Az itt élôk közül a legnevezetesebb a parlagi vipera (L. Fertô-Hanság N. P.), amely minden élôhelyen fokozottan védett. Gyakoribb a zöld, a fürge, a homoki gyík. A homokban a kisebb-nagyobb tölcsérek alján hangyalesôt láthatnak a gyerekek. Az erdôk madárvilágából a legjellegzetesebbek a ragadozók: a héja, a karvaly, a vörös vércse, az egerészölyv. A borókásokban megtelepedett az erdei pacsirta. Az idôs odvas fákban bôvelkedô nyárasokban egyre gyakoribb a fekete harkály. Télen az ôsborókásban csapatosan van jelen a királyka és a fenyvescinege. Gyakoribb emlôsök: az ürge, az üregi nyúl, a róka, az ôz, a zavartalan erdôrészekben a borz. Bugacpusztán ma is él a külterjes (rideg) állattartás emléke és hagyománya. A hagyományos állattartás nagyon jól összekapcsolható a génmegôrzési feladatokkal. A Hortobágyi Nemzeti Parkhoz hasonlóan itt is híres a szürke magyar marha, a rackajuh, a mangalica sertés és a magyar pásztorkutyák tenyésztése. Kultúrtörténeti emlékek Európai hírû a kiskunfélegyházi sportlótenyészet, valamint az erre alapozott lovasiskola és a fogathajtás. Kiskunfélegyháza irodalomtörténeti szempontból fontos település. Petôfit e városhoz kötik szép gyermekkori emlékei (Kiskôrösön született), amely kitûnik Szülôföldem címû versébôl. Móra Ferenc, akinek sok szívbemarkoló elbeszélését már az óvodások is ismerik, Kiskunfélegyháza szülötte. A terület tájképi értékének sajátos meghatározója a bugaci tanyavilág, a jellegzetes kisparaszti életformának keretet biztosító lakó- és gazdasági épületek. A múlt század közepén Kecskemét város elöljárósága által épített Bozsik csôszház eredeti állapotában helyreállítva most tanyamúzeum és kutatószállás. Az 1970-es évek végén épült fel a Kerényi József által tervezett Pásztormúzeum, amely a bugaci pásztorélet tárgyi emlékeit és a környék élôvilágát mutatja be. Bugacpuszta a múzeummal és a szabadtéri pásztorépítményekkel, illetve a túristautakkal kijelölt nagyerdôi részek szabadon, az ôsborókás csak szakmai kísérôvel, a nemzeti park többi része, kb. 75%-a szigorúan zárt és nem látogatható. Tanösvénybejárás óvodásokkal A Bugaci tanösvény vezet a kisvasút (Kecskemétrôl indul) Hittanya megállójától a Pásztormúzeumig. Az ismertetô táblák a puszta társulásairól, élôhelyeirôl és az állattartás hagyományairól adnak tájékoztatást. Ez a kb. 2 km-es séta óvodásokkal bejárható, számukra is érdekes látnivalókat kínál. A múzeumban csontból, bôrbôl (ld. a Hortobágyi Nemzeti Parknál az alföldi pásztormûvészetrôl írtakat) készült tárgyak mellett fából, kéregbôl lévô használati eszközök, „kutyagerinc” (ez bográcsalátét, ún. bográcskoszorú) és fémbôl való övcsatok, sarkantyúk stb. láthatók. Érdekes lehet az óvodásoknak annak felfedezése is, hogy a pásztor-

50


emberek a védekezô, ôrzô támadó, nyájterelô eszközei különböznek egymástól. A baltát a kanászok, a gondosan kikészített, színezett botot a gulyások, a karikás ostort a csikósok, a kampós botot a juhászok használták. A Kiskunságon a juhászok hosszú kampós botokkal jártak. Mivel e vidék szegény volt ilyen botnak való fából, ezért a kiskunsági vásárokra a Bakonyból vittek fôként som (húsos és veresgyûrû) fa botokat. Készültek barkócaberkenyébôl, tölgyfából, vadkörtefából stb. is. A kanászok baltája a kovácsok munkája volt, a nyelet a pásztorok faragták. Ezzel védekeztek a megvadult kan, a vaddisznó, a farkasok, a kígyók ellen, de ezzel szabadították ki a fába beszorult disznókat is. A Duna-Tisza közén, a kiskunsági pásztorok készítették a kásakavarókat. A kanál nyelét lófejek, tulipánok, esetenként keresztek díszítették, de úgy, hogy a minta egyben kampószerû akasztó is legyen. A múzeum szabadtéri részén különbözô pásztorépítményeket, így cserényt, karámot, isztrongát és kontyos kunyhót építettek fel. (Ld. H. N. P.) A cserény két egységbôl áll: a pásztorok által használt fedetlen raktár- és fôzôrészbôl és a lovak részére készített szárnyékból (igen egyszerû enyhely, többágú nádfalazattal). Fûzvesszôbôl, nádból, esetleg deszkából való táblák kerítik körül a pásztorlakást. Berendezését tûzszerszámok, dézsák, subával, pokróccal borított gúnyapad stb. alkotják. A kontyos kunyhó téli-nyári pásztorszállás. Nádból készített, faváz nélküli, hegyes, felsô részén szalmaköteggel szegett, rögzített építmény, amelyet a gulyásoknál és a csikósoknál husángból álló korlát védte az állatoktól. A juhászok, kondások a falától kb. 2,5 méterrel körülárkolták és az onnan kikerült talajból földhányást raktak köré. A karám a legelô állatok védelmét, teleltetését szolgáló, tömött falú építmény. Falai nádból, szalmából, tüskés gallyakból állnak. Az isztronga (a Hortobágyon esztrenga), amelyet más tájegységeken esztenának is neveznek, tetô nélküli, juhok összetartására kialakított, körülkerített, nádból, vesszôbôl, esetleg fából készített szétszedhetô építmény. A juhokat ide deleléskor, fejéskor terelték be. A fejésre kialakított részen a tejet deszkatetô védte. Bugac másik tanösvénye a Boróka tanösvény. Ide is Kecskemétrôl a kisvasúttal juthatnak el a Hittanya megállótól kiindulva. 2 km hosszú, 5 állomású, szabadon látogatható, de az Ôsborókás védettsége miatt (bioszféra rezervátum is) a turistaútról letérni nem szabad. A tanösvényen a homokbuckákon élô borókás-nyáras erdôket, régi magyar háziállatfajták csordáit láthatják, és végül, mintegy összegzésként, a Pásztormúzeum kiállításait tekinthetik meg az óvodásokkal. A pásztorok lelkivilágát, érzéseiket, helyzetüket, a népdalok ôrzik. Kecskemét környékérôl valók a következôk: „Nem vagyok én úri nemzetségbôl való, / Nem köll néköm selyempaplan takaró, / Beéröm én libatollas dunnával, / Piros végre hajtott cifra cihával.” „Lóra, csikós, lóra! / Elszaladt a ménös. / A nagy major mellett – csuhajla! / Poral már a nyergôs – ihajla! / Nem tehetök rúla, / Mert mög vagyok fogva - / Van néköm bujtárom – csuhajla! / Maj’ számol az rúla – ihajla!” A táj szépségérôl szóló, pásztorszûlte kis remekmû így szól: „Hej puszta, puszta, nagy bugaci puszta, / Olyan vagy te, mint a mönnyég maga! / Halandó szöm be nem láthat tégöd, / Csikós, gulyás, futóbetyár nem éri a végöd! / Messzi látom a

3. NEMZETI PARKOK

51

karcsú kútágast, / Magas gémjén gomb helyett ül a sas; / Furulyaszó hallik le a dombról, / Hosszú kürtszó az itató kútról.”22 3.2.1.7. Az Orgoványi rétek

Közel másfél évtizedig, 1990-ig tájvédelmi körzet volt. Az Ágasegyháza és Orgovány közötti részen hajdan a Duna kanyargott. Napjainkban természeti értéke fôként változatosságában van. Mocsarak, nedves rétek, fával benôtt homokbuckák, szikes puszta és tó egyaránt megtalálhatók itt. Növényei közül említésre méltók az orchideafélék (pl.: a mocsári, a vitézkosbor, a szúnyoglábú bibircsvirág, pókbangó), a rovarfogó rence, a sárga nôszirom, a buglyos szegfû, az ôszi kikerics. A nyárra általában kiszáradó tavakban a lápi póc és a réti csík él. Állatai az elôbb említett halakon kívül béka-, hüllôfajok (pl.: mocsári teknôs, vizisikló) és madarak. Például: a nádasokban fészkelô nádi rigó, cserregô és foltos nádi poszáta, tücsökmadár. A réteken bibicek, cankók, nagy godák láthatók. Hazánkban ma már csak itt él a Metelka-medvelepke benszülött kárpát-medencei alfaja. Hernyója táplálékspecialista, csak a vízi mentát fogyasztja. A nádasban és a rekettyésben rak fészket a bakcsó, a szürke, az üstökös- és a pocgém, de él itt nagy kócsag is. Emlôsök közül lakója e területnek a róka, a hermelin, és a jégkorszaki reliktum, a patkányfejû pocok. Az ide tervezett kirándulásra a május – június a legmegfelelôbb. Az orgoványi homokbuckák dunai eredetû homokból alakultak. Érdekessége a területnek, hogy a homok beerdôsülésének szukcessziós folyamatában „félúton” van a gyepvegetáció (ez Fülöpházán figyelhetô meg) és az erdô kialakulása között. Az utóbbira a bugaci ôsborókás a példa. Az orgoványi homokon a ritkán álló borókák mellett egybibés galagonya, kökény, sóskaborbolya, a nyárfák alatt fagyal, a buckaközökben pedig sövényfûz nô. A gyepszintben homoki pimpó, naprózsa, a báránypirosító, a homoki vértô, csüdfû, cickafark, homokviola, homoki ballangó stb. a legjellemzôbbek. A nyílt homokpusztán rak fészket egyik ritka madarunk, az ugartyúk és a parlagi pityer. A nyílt bokrosokat kedveli az érdekes táplálkozási szokásáról ismert tövisszúró gébics. Neve igen találó, ugyanis rovarzsákmányát a cserjék töviseire szúrja fel. Kultúrtörténeti emlékek A tájhoz kiterjedt tanyavilág is tartozik. Erdei Ferenc (1936, 1942) szerint „…a magyar tanyák egészében véve … egy messze visszanyúló külöleges, történeti fejlôdésnek az eredményei.” „A tanya tehát – valójában – gazdasági igények alapján, szükségszerûségbôl lett ideiglenes lakott hely.”23 Egyre többet állítanak helyre közülük, hogy eredeti helyén ôrízzék, óvják meg az utókornak e jelleg Herman Ottó: Halászélet, pásztorkodás. 1980, Gondolat 371., 372–373., 375. pp. Tóth Károly (szerk.): Nemzeti park a Kiskunságban 1979. Natura 461–462 .pp.

22 23

52


zetes alföldi élet- és gazdálkodási forma népi építészeti emlékeit. A tanyásodás tárgyi jelenségeinek (telekrendezés, lakó- és gazdasági épületek stb.) tájba illesztése a tanyasi ember és a természet közötti harmónikus kapcsolat egyik, de igen jellemzô példája. Megtekintésük is segíti a ma gyermekét és felnôttjét abban, hogy megértsék és néhány vonatkozásban esetleg kövessék elôdeink élet- és gondolkodásmódját, környezethez való viszonyukat. 3.2.1.8. Miklapuszta

A KNP-nak ezt az egységét, a tôle északra lévô Felsô-Kiskunsági-tavak egységtôl mindössze az 53-as országút választja el. A Duna-Tisza közének nyugati részén, a Dunamenti síkságon fekszik. Az árvízmentesítési és belvízelvezetési munkák miatt létrejött kb. 6 ezer hektáros szoloncsák-szolonyec típusú szikes. Növénytársulásai a Felsô-Kiskunsági pusztáéval egyeznek meg. 3.2.1.9. Peszéradacsi-rétek

Ez is kb. 6 ezer hektáron terül el. Különbözô élôhelyek vannak itt, így lápok, lápés mocsárrétek, nedves kaszálók. Homokkal fedett részein pedig homoki erdôk. Legértékesebb védett állatfajai a ritka rézsikló és a fokozottan védett, veszélyeztetett parlagi vagy rákosi vipera. 3.2.2. A nemzeti parkhoz tartozó tájvédelmi körzetek 3.2.2.1. Pusztaszeri Tájvédelmi Körzet

A KNP igazgatóságához tartozik az 1976-ban 22151 hektáron létrejött Pusztaszeri Tájvédelmi Körzet, amely a Tisza jobb partján Csongrádtól Algyôig húzódik. Tájképileg, növény- és állatvilágát tekintve is sokszínûség jellemzi. Szikes és halastavak, morotvák, homokpuszták, gyepek stb. tartoznak a tájvédelmi körzethez. Területébôl 1013 ha fokozottan védett. A térséget holocénkori kéregmozgások, folyóvízi és szélerózió valamint a folyószabályozás alakította ki. Része a szegedi Fehér-tó is, amelyet halastó-rendszerré alakítottak 1932 és 1960 között. Óvodásokkal megfigyeltethetô madarak és irodalomajánló A Fehér-tó 11. egységének közelében lévô megfigyelô toronyból belátni a Korom-sziget madarainak életébe. Megtekinthetôk itt az ôszi-tavaszi madárvonulás madárseregei is. 1945 után kialakult a Korom-szigeti sirálytelep. Itt több ezer dankasirály és halászcsér alkot fészkelô-kolóniát. Megjelent a piroscsôrû, feketefejû, délkelet-európai szerecsensirály is. A sirályok „…egyetlen falatért / víz alá lebuknak. / Suhannak, villódznak / ezüstfehéren, / látványos bukfencet / vetnek a napfényben” – írja róluk Szalai Borbála: Sirályok c. költeményében. Keresztury Dezsô: Sirály c. versébôl

3. NEMZETI PARKOK

53

megtudhatják az óvodások, hogy mennyire ügyesen szerzik meg zsákmányukat. „Egy suhanás, / egy zuhanás, / s csôrében ott a zsákmány; …”. „Vajon hol fészkelnek a sirályok?” teszi fel a kérdést Szepesi Attila a Dankasirályok c. alkotásában. Szerinte „Fészküket nem látta senki. / Tojásaikat / nem látta senki. / …” „Talán Herman Ottó / látta ôket költeni / az északi madárhegyek között…” (Az idézett versek teljes terjedelmükben olvashatók Fejes–Kanczler 1999.: A természet ünnepei. KINCS Kiadó kötet 159., 160. oldalain.) A halastórendszer nádasaiban telepesen költ a vörös és az üstökös gém, de megtelepedett a nagy kócsag és a kanalas gém is. A hatalmas vízfelület madárvonulás idején tízezres tömegekben vonzza a vadludakat és a réceféléket. Az eredeti élettérbôl kiszoruló madárfajokat, a gulipánt, a gólyatöcsöt, széki lilét, piroslábú cankót, a nagy godát a pusztaszeri Büdös-szék – amely a mélyen fekvô semlyékek egyikében létrejött szikes tó – fogadta be. 1965 óta védett, területe 443 ha. A vonuló vadludak, daruk, pólingok nagy tömegben pihennek meg itt. „Vivivi – lululu!” – hallható már messzirôl a vadludak hangja. Ezt „… mondja, ha / hazahúz este a vadliba. / Várja a tó és / várja a sás, / van még nyári / napja száz” … Gigágá! / Vivivi – lululu! – Nincs hiba: / hajnalig alszik a vadliba” Szabó Lôrinc: Vadliba)24 Jelenleg a tájvédelmi körzet fokozottan védett területei a Labodári-holtág és a Tisza hullámterében lévô Sasér. Mindkettôben kis kócsagok, bakcsók, üstökös gémek, kormoránok stb. fészkelnek. Kultúrtörténeti emlékek A Pusztaszeri Hétvezér Emlékmû Természetvédelmi Terület része az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark. Ópusztaszer a „két honfoglalás” – a 896-ai befejezésének és az 1945-ei „új honfoglalás” kezdetének – a jelképe. 1896-ban a millenniumi ünnepségek keretében állították fel itt az Árpád-emlékmûvet (Kallós E. és Bertzik Á. alkotása), az 1980-as évek elején pedig a földosztási emlékmûvet (Kiss S. és Vadász Gy. tervei alapján). Hivatalosan ugyanis 1945. márc. 29-én itt, a Pallaviciniuradalmon kezdték meg a földosztást. Az emlékpark létrehozását Erdei Ferenc javasolta 1970-ben. Az 1971-ben elkezdôdött ásatás honfoglalás kori temetôt, középkori monostort és települést tárt fel. A monostornak 3 fô építési korszaka volt, a 10. sz. eleji, a 11. sz. végi és a 12. sz. végi. Eddig hazánkban ez az egyetlen olyan templomrom, amelynek nyugati szentélye is van. A törökök az 1550-es években kisebb erôdítményt építettek a monostor köveibôl. A 16. sz. végén a község és a templom-kolostor együttes végleg elpusztult. A Sándorfalva és Ópusztaszer közötti út a középkori budai hadiút nyomvonalát követi. Ennek mentén egymástól kb. 30 km távolságra kolostor, vár vagy kisebb erôdítmény emelkedett. Szegedrôl indulva Szer volt az elsô állomás. A millenniumi emlékmû melletti múzeumban állították ki 1996-ban a Fesztykörképet egyéb képzômûvészeti alkotásokkal, továbbá régészeti és agrártörténeti 24

Fejes–Kanczler 1999.: A természet ünnepei. KINCS Kiadó 158. p.

54


leletekkel együtt. Feszty Árpád: A magyarok bejövetele c. monumentális (115 x 15 m-es), a millenniumra készült, a második világháborúban megsérült festményét 1991–96 között restaurálták. A Feszty-körkép épülete mögötti Dísz-tó partján 19. század végi tiszai gátôrtelep tekinthetô meg. Ez az Alföldi vízügyi emlékhelyek egyike. Itt megismerhetik a gyerekek a gátôrök használati tárgyait, az árvízi védekezést összehangoló mérnök tartózkodási helyét, az ún. „tiszti szobát”. Térképek, fényképek és más dokumentumok szemléltetik a Tisza-szabályozás történetét. A melléképület egy részében modern hang- és fénytechnikával, maketten keltik „életre” az 1879-es pusztító szegedi árvizet. Döbbenetes hatású! Szabadtéri kiállításon pedig a szabályozási munkák régi eszközei – így kubikos kordé, cölöpverô, szivattyúk stb. – láthatók. Ez különösen akkor kelti fel a gyerekek érdeklôdését, ha már beszélgettek velük a gátépítés kubikosainak embertpróbáló munkájáról, ha láttak kubikerdôt stb. Folyamatos az emlékparkban a szabadtéri néprajzi múzeum kialakítása is, amely a déli Tisza-vidéki paraszti múlt és életmód tárgyi emlékeit mutatja be. Képet kap a látogató a táj településtípusairól – mezôváros, tanya –, a paraszti mûvelôdés és a közösségi élet intézményeirôl – iskola, olvasókör – és az agrotechnika fejlôdésérôl. A falumúzeumok létesítésének gondolata a svéd Hazelius Arthur nevéhez fûzôdik. Az 1891-ben megnyílt stockholmi Skanzen 5 berendezett faházat mutatott be. 1894-ben az Osló melletti Bygdöben a norvégek, 1901-ben a Koppenhága közeli Lyngbyben a dánok, 1909-ben a Helsinki szomszédságában lévô Seurasaariszigeten a finnek létesítettek falumúzeumot. A magyar néprajzkutatás az ezredfordulón csatlakozott a Skanzen-mozgalomhoz. 1896-ban a Városligetben 25 régi lakóház másolatát építették fel, amely a magyar paraszti építkezés mellett az akkori nemzetiségekét – német, szlovák, szerb, rutén, sokác, vend, román – is reprezentálta. A kiemelkedô néprajzi értéket képviselô berendezési tárgyak a Néprajzi Múzeum alapját adták. A Skanzen-mozgalom az 1930-as években ismét felerôsödött hazánkban. Ekkor, 1932–35 között létesült a balassagyarmati Palóc Múzeum mögötti parkban a 18-19. századi palóc népi építészetet bemutató múzeum és a veszprémi Bakony Múzeum elôtt a Bakonyi-ház. Az újabb fellendülés az 1960-as években kezdôdött. Ennek eredménye a szentendrei, a zalaegerszegi, a szombathelyi, a nyíregyháza–sóstói falumúzeum. Az ópusztaszeriben az épületek elhelyezésénél a múlt század végi telekrendezési elvet követték. Az akácossal körülkerített szegedi tanya 15 holdas, állattartást, gabona-, paprika- és szôlôtermelést folytató parasztgazdaság központja. A háromosztatú szoba-konyha-kamra házhoz pince, paprikagóré, hombár (gabonatároló), istálló és kocsiszín tartozik. A tanyatelket léckerítés övezi, a tanya mögött szôlôültetvény és konyhakert van. A szentesi tanya gabonatermelô és állattartó külterjes gazdaságtípust mutat be. A lakóházzal egy fedél alá épült az istálló, vele szemben pedig a disznó-, tyúk- és libaól van. A baromfiak és /vagy disznótartásra szolgáló kerekól jellegzetes melléképülete a szentesi tanyáknak.

3. NEMZETI PARKOK

55

Az 1900-ban épült pusztaszeri tanyasi iskola és az 1890-ben alapított Pusztafeketehalmi Olvasókör épülete is idekerült. A makói parasztház mezôvárosi réteget képvisel. A hagymatermelô gazda háza háromnemzedékes család otthona. Az épületben az élelemtartó kamra mellett, „gyökeres” kamra is látható. Az utóbbiban a hagymatermelés eszközeit állították ki. Melléképületei a gabonahombár és a kotárka (vesszôbôl font kukoricatároló). A Csongrád-belvárosi ház a csongrádi halász 20. sz. eleji környezetét mutatja be. Szélmalom, tûzoltószertár és mezôgazdasági gépgyûjtemény tartozik még a falumúzeumhoz. A Pusztaszeri Hétvezér-emlékmû és 4 hektárnyi környezete 1990 óta természetvédelmi terület. Az Árpád-halmon magasodó, Berczik Gyula tervezte homokkô obeliszk szintén a millenniumra készült. A Magyar Országos Diákszövetség emeltette Kecskemét város anyagi segítségével. Az oszlop tetején bronzból öntött turulmadár, oldalain Árpád vezér, illetve Huba és Elôd, Kond és Ond, Tas és Töhötöm arcmásai láthatók. 3.2.2.2. Mártélyi Tájvédelmi Körzet

1971-ben a Tisza mártélyi és a hódmezôvásárhelyi hullámterének egy részén, a Tisza bal partján megalakult a Mártélyi Tájvédelmi Körzet. Kitûnik tájképi szépségével, változatos partalakulásával, vízre hajló fûzeivel, élôvilágának sokféleségével, nyugalmat árasztó, lelket felüdítô csendjével. Nem véletlen, hogy mûvésztelep mûködik itt, amely idevonzza a természet csodáira érzékeny, azt megörökíteni képes alkotókat. A táj különlegességének felfedezôje és egyik megfestôje Tornyai János volt. A halvány geze nevû ritka, védelem alatt álló, szépen éneklô madarak a mártélyi fûzesek egyik nevezetes madara. Csettegô hívóhangja, izgatottságát kifejezô „szikk-szikk”-je alapján könnyen megtalálható és megfigyelhetô, nemcsak a madár, hanem kellô távolságból, távcsôvel az alacsonyra (1–2 méter magasra) épített mûvészi fészke is. KNP-hoz jelenleg 18 természetvédelmi terület tartozik. Például a Harkai-tó (gulipánfészkelôhely), a Császártöltési Vörös-mocsár (tôzeges turján-gyurgyalag, szalakóta, lápi póc élôhelye), a Kékeshalmi homokbuckák (felhagyott homoki legelô – sokféle növénytársulással), a Kunfehértói holdrutás erdô (gyöngyvirágos tölgyes társulás), a Csólyospálosi réti mészkô- és dolomitfeltárás (világviszonylatban is jelentôs! – különleges éghajlatviszonyok közötti képzôdések), a Péteri-tói madárrezervátum (gémfajok fészkelô helye – a legritkább üstökös gémé is!), a Kiskôrösi turjános (égeres láperdôk, rekettyefûzesek magassásos láprétek, kaszálórétek vannak itt), az Ásotthalmi láprét, az Érsekhalmi hét-tölgy, a Bácsalmási gyapjas gyûszûvirág természetvédelmi terület.

56


3.3. Bükki Nemzeti Park Mottó: „A Bükk csodálatos! Minél többet nézem, annál több arcát ismerem meg, minél mélyebbre hatolok titkainak kutatásában, annál több új rejtélyt állít elém.” (Jakucs László) 3.3.1. Az elsô hegyvidéki nemzeti parkunk

Sokféle szépségben, tapasztalatban, életre szóló holisztikus élményben lesz részük azoknak a pedagógusoknak és óvodásoknak, akik, illetve akikkel kirándulási helyszínül a Bükki Nemzeti Park valamely részét választják. Az elsô hegyvidéki nemzeti parkunkat, a hegység középsô részén 1977. január 1-jén hívták életre. Ez volt sorrendben hazánk harmadik nemzeti parkja. Területe több lépcsôben változott, jelenleg 43 129 ha. Ebbôl erdôterület 40 580 ha, fokozottan védett 5677 ha, erdôrezervátum nagysága 2248 ha. Védett és fokozottan védett növényfaj 202, állatfaj 402. Csak a Bükkbôl ismert növényfajok, például: az erdélyi lednek, az északi sárkányfû, a havasi ikravirág, az éplevelû macskagyökér, a magyar nyúlfarkfû, a sárga ibolya, a szirti pereszlény, a Teleki-virág. Bennszülött állatfajai: a Gebhardtvakfutrinka, a bükki hegyiaraszoló és a bükki szerecsenboglárka. Fokozottan védett barlangjainak száma 49. Eddig 853 barlangot térképeztek fel itt. Az adatok természetesen csak tájékoztató jellegûek. A nemzeti park címer növénye a stilizált szártalan bábakalács.

3. NEMZETI PARKOK

57

A 2002-re kialakult egységen 11 tájvédelmi körzet és 17 természetvédelmi terület van, amelyek három megyéhez – Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén – tartoznak. A nemzeti parki igazgatóság összesen 154826 ha-t kezel.

Tájvédelmi körzetei a következôk: Karancs-Medves, Hollókôi, Kelet-Cserhát, Mátrai, Tarna-vidéki, Hevesi Füves Puszták, Lázbérci, Borsodi Mezôség, Kesznyéteni, Tokaj-Bodrogzug és a Zempléni. A nemzeti park mûködési területén lévô természetvédelmi területek: az Ipolytarnóci Ôsmaradványok, a Gyöngyösi Sárhegy, a Siroki Nyírjes-tó, az Erdôtelki Égerláp, Erdôtelki Arborétum, Kerecsendi Erdô, Egri Kôlyuk-tetô, Szôlôskei Erdô (Eger), Szomolyai Kaptárkövek, Megyaszói Tátorjános, Abaújkéri Sóstó-legelô, Tállyai Patócs-hegy, Erdôbényei Fás Legelô, Bodrogszegi Vár-hegy, Füzérradványi Kastélypark, Sárospataki Megyer-hegyi Tengerszem, Sátoraljaújhelyi Long-erdô. A térképen megkeresve a felsorolt védett területeket, kiderül, hogy az Ipolytól a Hegyaljáig húzódnak hazánk északi részén. Az Északi-középhegység tagjai közül a vulkanikus eredetû kiömlési kôzetekbôl álló Karancs-Medves, Mátra, Zempléni- és a Tokaj-hegység, a döntôen üledékes (mészkô, édesvízi mészkô), kisebb részben kiömlési kôzetekbôl (riolit, riolittufa) felépülô Bükk, Cserhát területén találhatók. 3.3.2. A Bükk kialakulása, növény- és állatvilága A hegység geológiai múltja kb. 240 millió évvel ezelôtti idôre vezethetô vissza. Leg idôsebb kôzetei az átalakult kôzetekhez tartozó agyagpala (látható a kisgyôri és a bán-völgyi régi palabányában). A hegység legnagyobb részét a földtörténeti középidôben keletkezett üledékes kôzetek, így a mészkô, homokkô és dolomit építi fel. Az utóbbi kettô elterjedési területe a mészkônél kisebb. A középidô végi (kréta korszak) mélységi vulkánizmus során a gabbró nevû (mélységi magmás kôzet) kôzet jött létre. Ebbôl épül fel az Eger-patak völgye fölé magasodó Szarvaskô. A középidô végi (kréta kori) kéregmozgások néhol élükre állították a korábban vízszintesen fekvô mészkô- és agyagpala rétegeket. Ezek a ma is látható formák gigantikus méretük, a rajtuk lévô „likak” megállásra késztetik mind az óvodásokat, mind az óvodapedagógusokat. Ilyenek pl.: A Fehér-kô, az Ablakoskô, a nagyvisnyói Leány-völgy „ördögbordái”. A „likak” a puhább, gyorsabban pusztuló palarészek helyén láthatók.

58


Az újidô eocén-oligocén-miocén korszakaiban a térségben váltakozott a tengerborítottság a tenger visszahúzódásával. Ebbôl következôen e földtörténeti kort mészkô, illetve homokkô és kavicskô (konglomerátum) jelzi. A miocén közepi vulkánizmus a Bükkalján riolittufa és riolit lávamezôket hagyott maga után. Ezek ma Szomolya községtôl Kisgyôrig, és a cserépváraljai Felsô-szorosban figyelhetôk meg. Belôlük igen érdekes szoborszerû alakzatok, hatalmas oszlopok formálódtak. A riolittufa rétegek köré az utóvulkáni mûködés során feltörô forróvizes kovaoldatok megszilárdították a tufa egy részét. Ezekbôl állnak a bükkaljai kaptárkövek és a Siroknál lévô jellegzetes formájú, Barátnak, Apácának és Törökasztalnak nevezett, a természet belsô és külsô erôi által alkotott kôszobrok. Az újidô harmadidôszakának végén (a pliocénban) és a negyedidôszaki jégkorban a Bükk-vidék folyamatosan emelkedett. A törésvonalak mentén egyre inkább elkülönültek egymástól a térség tájai. A Bükk-hegységi tájat a külsô erôk – aprózódás, mállás, szél, csapadék- és folyóvíz – alakították a mai formájára. A legszembetûnôbbek ezek a hatások a mészkô és az agyagpala érintkezésénél. Mivel az agyagpala sokkal gyorsabban pusztul, mint a mészkô, ezért a mészkôbôl álló „kövek” a pala fölé magasodnak. Ezek mindegyike kiemelkedô esztétikai élményt nyújt. A Bükk híres kövei: Istállós-kô, Bél-kô, Pes-kô, Tar-kô, Három-kô, Örvény-kô, Látó-kô, Magos-kô, Köpûs-kô. A kövekrôl az azokra felkapaszkodók elé mintegy jutalomként csodálatos kép tárul. A Bükk legmagasabb, legtagolatlanabb része a Bükk-fennsík (Központi-Bükk). Az átlagosan 800 m-re magasodó térszint a Garadna völgye Nagy- és Kis-fennsíkra osztja. A Nagy-fennsík legmagasabb pontja az Istállós-kô (959 m), a Kisfennsíkénak pedig az Örvény-kô (773 m). Jellemzôjük a karsztosodás. A szénsavas víz oldó hatására a helyenként kilyukadó mészkôben a patakmedrek alján víznyelôk jönnek létre. Ezek többsége függôleges falú kürtôkben folytatódik, amelyek alját a vízzel bejutó törmelékek kitágítják. Az így képzôdött képzôdmény a zsomboly (aknabarlang). A víznyelôbarlangok forrásbarlangokhoz csatlakoznak, amelyek sokszor tekintélyes méretû bejárattal, ú.n. „szádával” nyílnak a fennsíkok oldalában. Például: a Kecske-lyuk, az István-, a Szeleta-, az Istállós-kôi barlang. A Nagy-fennsíkon sok tányér alakú mélyedés van. Ezek függetlenek a víznyelôktôl, közvetlenül a víz oldó hatása révén képzôdtek. A talajon átszivárgó és ott széndioxidban dúsuló csapadékvíz az alatta lévô mészkôréteget oldja. Az így létrejött horpadás az oldásos töbör (dolina, teber). Ha, a töbrök közötti gerincek beszakadnak, akkor uralák, ha pedig az egymással párhuzamos uvalák közötti gerincek roskadnak össze, akkor pedig nagyméretû lápák alakulnak. Ezek alján a folyamat újrakezdôdik. A Bükk hegységben a jégkor elejétôl napjainkig tart a forrásmészkô (édesvízimészkô, mésztufa) képzôdése. A hegység mésztartalmú forrásaiból kibuggyanásaiknál és a vízeséslépcsôkön a víz felületi feszültségének csökkenése következtében a széndioxid eltávozik. A mész (CaCo3) tartalom pedig kiválik a mohák, moszatok, a vízbe hullott levelek, gally- és vesszôdarabok felületére. A növényré-

3. NEMZETI PARKOK

59

szek idôvel elkorhadnak a mészkéreg alatt és likacsos szerkezetû forrásmészkôvé válnak. A Bükkben az igen szemléletes „darázskô” néven emlegetik. A hegységben lévô nagyon jó minôségû karsztvíz, forrásfoglalások révén a környezetében lévô települések ivóvízellátását biztosítja. Ezért ma már kevés a szabadon kifolyó forrás, és az élôvizes patak. Idôszakosan elzárják a Lillafüredi Szinva-vízesés vizét is. A Bükk barlangjainak számadatai már ismertek. Néhány érdekesség és kultúrtörténeti vonatkozás következik róluk, amelyek már nagy valószínûséggel a gyerekek érdeklôdését is felkeltik. Érdekességek például a barlangok nevei. Az ôsi magyar nyelv odúnak, odornak, kôlyuknak illetve lyuknak nevezte. Azokat a hegyeket, amelyekben barlangokat láttak, azoknak egyszerûen az Odvas-kô, Odor-hegy, Lyukasgerinc, Kôlyuk-galya stb. neveket adták. Amelyekben állatok laktak, azok voltak a kôistállók, a hegy pedig, ahol ilyen üregek tátongtak, az Istállós-kô. A nevek a mai napig megôrzôdtek. Nevük eredetének ismertetése a gyerekekkel a múlt emlékeinek továbbélését biztosítja. A pest elnevezés bolgár eredetû, ez is valaha barlangot jelentett. A bükki kövek közül a Pes-kô (eredetileg Pest-kô) ôrizte ezt meg. A Szeleta, az Istállós-kôi, a Pes-kô-barlangok ôsemberlakta barlangok, amelyekbôl sokféle kôbôl és csontból készített eszközök és állati csontok kerültek elô. Az Istállós-kôibôl barlangi medve, barlangi oroszlán és hiéna, ôsbivaly, tarándszarvas és mamutcsontok, tûzhely-maradvány (a Budapesti Történeti Múzeumban látható) és egy barlangi medve csontjából készített háromlyukú fuvola. A Bükki Nemzeti Park fajgazdag növénytársulásai sok különlegességnek is otthont adnak. Itt jól megfigyelhetô a hegyi vegetációs zónák egymásutánisága és a magassághoz való kötôdésük. A hegység déli peremén még elôfordul az erdôssztyepzóna klímazonális erdeje, a löszpusztai tölgyes. 250–400 m közötti magasságban cseres-tölgyesek fordulnak elô, fajgazdag cserje- és gyepszinttel (ligeti perje, hegyi sás, gyöngyperje stb.). Van, ahol ezen magasságokban mészkedvelô (molyhos, cserés kocsánytalan tölgy, somfajok, mezei juhar, nagy ezerjófû, pázsitos nôszirom stb.) és mészkerülô (vulkáni eredetû talajokon) tölgyesekben kirándulhatnak a gyerekek. A Miskolc-Tapolca környéki mészkedvelô tölgyesben nyílik a gyönyörû, védett boldogasszony papucsa. A 400–600 m-es magasságban gyertyános-tölgyesek alakultak ki (elegyfák, cserjék, a berkenye- és galagonya-fajok, somok, kecskerágók; tavasszal sokféle lágy szárú virít itt – szellôrózsák, boglárkák, keltikék stb.). 600 m felett középhegységi vagy szubmontán bükkösök, 700 m felett montán bükkösök állományai vannak. A mély völgyek párás levegôjében szurdokerdôk díszlenek. Azokban jégkorszaki maradványfajok – havasi iszalag, sárga ibolya, havasi ikravirág – nyílnak. Hatalmasra nôtt bükkök, hegyi juharok, magas kôrisek nônek itt. A meredek mészkôéleken hársas-berkenyés és hárs-kôris sziklaerdôk fordulnak elô. Gyakori bennük a mogyoró, a borostyán, a hólyagfa. A mészkôsziklagyepek uralkodó faja a deres csenkesz és a bennszülött magyar nyúlfarkfû. A tátrai hölgymál, hegyi kôtörôfû stb. magashegységi elterjedésû maradványnövények. A Bél-kô délies kitettségû gyepjében él a bennszülött husáng és a melegkedvelô harmadkori maradványnövény a szirti pereszlény.

60


A Nagy-mezô néhány töbrének lejtôi a szubarktikus tájakra jellemzô északi pofóka (vagy sárkányfû) élôhelye. Megfigyelhetik itt a karcsú sisakvirágot, a tárnics-fajokat, a palástfüvet stb. A nemzeti park faunája is fajgazdag. Az északi rész szurdokaiban él a kárpáti havasokra emlékeztetô kék meztelen csiga. A száraz, meleg hegyoldalak gyepjeiben megfigyelhetô a fûrészlábú szöcske, a pannongyík. Meleg tölgyesekben igen változatos a lepkefauna. A hegyi patakokban sebes pisztráng, Petényi márna (pannóniai endemizmus), erdei tavacskákban, forrásokban alpesi gôte él. A bükki barlangokban, mint az már említésre került, elôfordul a hazai denevérfajok jelentôs része. A nemzeti park madarai közül a parlagi sas, vándorsólyom, kerecsensólyom kiemelkedô jelentôségûek. Játékajánló A barlangban ülve ezek elmondása a gyerekeknek (száraz, világos, néhol sejtelmes, de nem félelmetes) Fantázia-játékra ösztönzô. Ki milyennek képzeli ezeket a jégkorszakban élt állatokat? Miben különbözhetnek mai rokonuktól? Hogyan élhettek az itt otthonra találó emberek? Mibôl készítették ruháikat, mivel táplálkoztak stb.? Természetesen le is rajzolhatják az általuk elképzelt világot. Történetet is kitalálhatnak errôl a korról, illetve folytathatják az óvodapedagógus által megkezdettet! Területbejárás óvodásokkal A barlangi kirándulást követheti a jégkorszaki élôlényeket, emberi településeket rekonstruáló múzeumi kiállítás felkeresése. Ilyenek például Gyöngyösön a Mátra, Miskolcon a Herman Ottó, a budapesti Magyar Természettudományi és a Történeti Múzeum. Ajánlott a lillafüredi Petôfi-barlang (Forrás- és Anna-barlang néven is ismert) és az István-barlang felkeresése a gyerekekkel. Az elôbbi miért különleges? Mert forrásmészkôben kialakult, érdekes formákat tartalmazó barlang. Ez a kôzet néhol olyan, mint az áttört csipke, néhol függönyként omlanak le a menynyezetrôl a mohafonatok. A világon mindössze kettô, ehhez hasonlót ismerünk. Ez is tehát egy olyan nemzeti kincs, amelyre büszkének kell(ene) lennie minden magyarországi polgárnak. A nemzeti öntudat erôsítésére nevelés egyik helyszíne lehet ez a barlang! Az István-barlang a fennsíkon lévô víznyelôk táplálta Lillafüredi-barlangrendszer ôsi forrásbarlangja. Cseppkôbarlang, több szakaszán szép függô és álló cseppkövek, illetve oszlopok láthatók. Itt szükséges, hogy az óvodapedagógus magyarázza el a gyerekeknek, hogy azért nem szabad azokat megsimogatniuk, mert az ujjaikról a kövekre kerülô zsír megakasztja a cseppkô további növekedését. Sok vak állat él a barlangban, ennek okait szintén ajánlott megbeszélniük az érdeklôdô gyerekekkel. A cseppköveknek ôk is adhatnak fantázianeveket! Az óvodapedagógus megkérheti a barlangi vezetôt arra, hogy csak a gyerekek adta nevek után mondja el a barlangászok által adottakat. Ez egy lépcsôfok annak a felismeréséhez vezetô úton, hogy nem

3. NEMZETI PARKOK

61

kell a vizsgált dolgokat ugyanolyannak látniuk, mint a társaiknak vagy mint a felnôtteknek. Az István-barlang különbözô denevérfajok nappali és téli alvóhelye. Ezek az emlôsök a róluk szóló igaztalan történetek, nem túl megnyerô külsejük, hangtalan éjszakai suhanásuk miatt „nemszeretem” állatok. A környezeti, illetve a fenntarthatóságra nevelés feladati közé tartozik a gyerekekben feloldani az irántuk megnyilvánuló ellenszenvet. Ugyanis az emberek hozzájuk való viszonyulásának megváltozása is hozzájárul e fajok fennmaradásához. Irodalomajánló Az ellenszenv tiszteletté szelídítésének egyik módja lehet valós tulajdonságaiknak feltárása a gyerekek elôtt. Fekete István: A denevér címû írásának alábbi részletei ehhez nyújtanak segítséget az óvodapedagógusoknak. „A jóságnak, az angyaloknak galambszárnyuk van, míg a bûn s a kárhozat árnyékszürke denevérszárnyakon jár az örök sötétségben. Az egyiknek anyaga pehely, súlytalan, libegô fehérség, a másiké beolajozott hártya, majdnem bôr és majdnem gumi, melynek érintése kellemetlen, és karmokban végzôdik. A denevérszárny a titokzatosság, a névtelen rettegés, borzongás, a babona és – sajnos – a tudatlanság hordozója… … – Mi szükség van az ilyen ocsmány állatra? – mondják. – Megeszi a kéményben a szalonnát, hajába kapaszkodik az embernek, és kiszívja vérét… Hát – ocsmánynak elég ocsmány; ami igaz, az igaz, ámbár nem lehet tudni, hogy denevérkörökben mi a vélemény az emberi szépségrôl. A szalonnát azonban nem eszi meg! … … Olyan emberrel találkozni pedig, akinek hajába kapaszkodott volna a denevér, ritkább eset, mint olyannal, aki megnyerte a fônyereményt. Térjünk át a harmadik vádra, a legnagyobb koholmányra, a vérszívó vámpírra, az emberi és állati vérrel táplálkozó denevérre. Ezt a babonát elég sikeresen irtották egyes tudósok és ma már a legtöbb ember mosolyog is rajta… … A denevér-vámpírok csak Amerikában élnek, és nem olyan halálosan veszedelmesek… A vámpír „csípésébe” még nem halt bele senki. A vámpír tökéletes érzéstelenítéssel és tisztasággal dolgozik; az ember soha fel nem ébred, a vérszívásra… …A denevér szereti a meleget, s ahol tél van, téli álomba burkolódzik, már csak azért is, mert a rovarok ilyenkor eltûnnek, s a denevér úgyse táplálkozhatna. Magára húzza különféle mirigyeibôl beolajozott szárnyának felleghajtóját, karmaival felakasztja magát a barlangszikla peremére vagy a toronygerendára, és várja a tavaszt. … A denevér látása nem jó – némelyiknek alig van szeme, és még az is szôrrel fedett – , szaglása, hallása valószínûleg jó, de a teljesítményéhez képest jelentéktelen. A denevér ultrahanggal fog fel mindent, amihez más élôlénynek összes érzékszervére szüksége van…

62


… A denevér nappal alszik, és alvás közben szereti a csendet, ami talán érthetô. Ott alszik, ahol nappal is csend van: járatlan erdôk faodvában, barlangokban, elhagyott romok üregeiben, templompadláson, öreg tornyok néma zugaiban… … A denevérek hangjának nincs betûje és nincs jelzôje. Valami a nyikorgás, csikorgás cirregô egyvelegébôl, s az egércincogás vagy patkányvisítás mellette mennyei muzsika. Mármint az embernek. A denevérhölgynek azonban valószínûleg tetszik, s alkalomadtán „ellenállhatatlannak” találja, s ennek következményeképpen nemsokára hármasban repül, ami ugyan nem látszik, mert a sötétben legfeljebb a bagoly látja meg a denevérmama mellszôrébe kapaszkodó denevércsecsemôket. Így hordja s közben emlôvel táplálja fiait a vaksötét vadászatokon, amíg csak a fiatalok el nem lökik magukat az anyahajóról, és meg nem próbálnak önállóan denevérnek lenni…” Kultúrtörténeti emlékek A nemzeti park és környékének kultúrtörténeti értékei az ôsemberbarlangok és leleteik, a szarvaskôi, a dédesi, a kácsi, a Gerenna-vár romjai, a Diósgyôri vár, az erdôben megbúvó kolostorromok, az ipari mûemlékek, így az üveghuták, a vasverô hámorok, vasolvasztó massák, a kaptárkövek, a riolittufába vájt barlanglakások (pinceházak) Noszvajon, Szomolyán, Cserépváralján. Jellegzetes erdei tevékenységek – így a napjainkig fennmaradt mész- és szénégetés. 3.3.3. A nemzeti parkban kialakított tanösvények 3.3.3.1. A 11 állomásból álló Szarvaskôi Geológiai Tanösvény elsôsorban

a kôzetek világa iránt érdeklôdô és a kilátókból feltáruló tájképi látványért lelkesedô pedagógus-közösségeknek javasolt program. Látható itt kavicsos-homokos üledékben Ostrea kagyló, a Malom-hegy oldalában lévô táróban wehrlit nevû kôzet (gyûjthetô is!), növényzettel benôtt volt homokkô-bánya, egy sziklafalban gabbró. A Tó-bérc bánya földtani bemutatóhely, ahol a jura kori üledékes kôzetbe a vulkáni mûködéskor benyomult gabbró figyelhetô meg. Ez az állomása a tanösvénynek azért különleges, mert itt a vulkáni tevékenység folyamata is feltárul az érdeklôdôk elôtt. Többféle palafeltárás, tenger alatti bazalt párnaláva is látható a várat védô 3 m mély, belsô árokban. A tanösvényen lévô kilátók a Hegyeskôdûlônél, a szarvaskôi várrom tetején és az Akasztó-hegyen. Az utóbbin igen értékes növénytársulások vannak – így szilikát sziklagyepek, melegkedvelô tölgyes, sziklai cserjék, mozaikszerû bokorerdô. 3.3.3.2. A Bélkôi Tanösvény „érdeme”, hogy nemcsak természeti, hanem kultúrtör-

téneti értékeknek is bemutatóhelye. 4 km hosszú, 7 állomása van. A bélháromkúti, 13. század elsô felében épült ciszterci apátság templomától indul a névadó Bélkôig (815 m). Ismertetô táblák segítik a tájékozódást. Pedagógus kirándulásra ajánlott, mert a 400 m-es szintkülönbség legyôzése igen megerôltetô az óvodáskorúaknak. A román stílusú apátsági templom a 16. században romossá vált, a 18.

3. NEMZETI PARKOK

63

században azonban felújították. Monumentalitása, remek arányai jól példázzák a hazai középkori építészet magas színvonalát. A templom melletti épületben megtekinthetô az 1834 és 1927 között Bélapátfalván mûködô keménycserép- és kôedény gyár néhány terméke. Az út a továbbiakban nagyon szép bükkösön vezet át. Láthatnak itt erdei madársóskát, amely növény enyhén savanykás ízû levele kitûnô szomjoltó. Szagos müge, bükksás, egyvirágú gyöngyperje mellett a sziklában az általános részben felsorolt bennszülött fajok fedezhetôk fel. A Bél-kô jelentôs részét „megette”, az egészen a legutóbbi idôkig üzemelô bélapátfalvai cementgyár. A torzóként is impozáns Bélkô, a Bükk-fennsík legnyugatibb „köve”. Él itt a már említett fajokon kívül havasi ikravirág, korai szegfû, buglyos kôtörôfû, tarka imola, borzas vértô stb. A Bél-kô délnyugati ormával szemben lévô 543 m magas János-hegy kiemelkedô értéke a szegély tarsza nevû egyenes szárnyú ízeltlábú. (A Bükkben csak itt fordul elô!) A tanösvény a Vasbánya-oldalon halad kelet felé, ahonnan igen jól látszik a karr mezô, amelynek népi neve igen találóan „ördögszántás”. Ezen az útszakaszon lelhetôk fel a bennszülött növényfajok közül a magyarföldi husáng, magyar nyúlfarkfû, a pannon madárbirs, a szirti pereszlény. Tájékoztatóul néhány adat: 3 fokozottan védett és 35 védett növényfaj elôfordulási helye a Bél-kô lejtôje. Látható az út további részén a volt palabánya és a Szász-bérc térsége. Ezt bazalt párnaláva építi fel, szilikát sziklagyepek, sztyeprétek, melegkedvelô tölgyesek a jellemzô társulásai. Él itt északi fodorka, magyar kôhúr (bennszülött növényfaj) is. A tanösvény utolsó állomása a Bél-kô csúcsa, ahonnan csodálatos a kilátás. Nagy valószínûséggel láthatnak levegôben körözô hollót, vándorsólymot is. 3.3.3.3. A Szalajka-völgyi tanösvény végigjárása meghatározó élmény az óvo-

dásoknak és a pedagógusoknak is.

Tanösvénybejárás óvodásokkal Az erdei vasút szép útvonalán érdemes felfelé utazni, majd innen felgyalogolni az Istállós-kôi barlanghoz (utolsó szakasza erôs kapaszkodó), majd onnan lejôve, visszafelé haladva végigjárni a tanösvényt. (Így könnyebb a gyerekeknek, de természetesen választható az elsô állomástól való kiindulás is!) Hogy mi minden fedezhetô fel az útvonalon? Nézzük, az ajánlott „visszafelé” út állomásait. A 450 m-es magasságban fakadó Szalajka-forrás (9. állomás) a Bükk egyik legbôvizûbb karsztforrása, amely táplálja a patakot. A Fátyol-vízesés (8. állomás) kiemelkedô természeti értéke a nemzeti parknak. Egymást követik a patak forrásmészkô gátjai. A rongálás, a forrásmészkô darabok letördelése miatt felállított kerítés nem akadályozza meg a gyönyörködést, a mészkôképzôdésben fontos szerepû mohafajok, gallyak, levelek bekérgezôdésének megfigyelését.

64


Játékajánló A vízesés melletti rét alkalmas különbözô megfigyelésekre és játékra. Kör vagy laza alakzatot alakítsanak ki, és beszéljék meg az erdei sétán való viselkedés szabályait a gyerekekkel. A kör azért jó forma, mert így jól látják egymást a kirándulás résztvevôi. Nincs senki, sem óvodapedagógus, sem óvodás a középpontban, nincs senki kirekesztve a beszélgetésbôl és a játékból, mindenki egyenrangúnak érzi magát, még ha nem is tudja ezt így megfogalmazni. A szabályok megbeszélését még az erdei vasútból való kiszállás után, a barlang megtekintése elôtt tegyék meg (a vasút végállomása a réten van). Néhány ajánlott szabály: semmit nem szabad sem elvinni az erdôbôl, sem otthagyni! Nem szabad a többiektôl látó- és hallótávolságra eltávolodni! A Szóvonat játék szavai kapcsolódjanak a tanösvényen illetve az erdei kiránduláson várható látnivalókhoz, az erdô élményeihez. Például: hátizsák; hátizsák, kulacs; hátizsák, kulacs, víz; hátizsák, kulacs, víz, kézi nagyító; …, …, …, …, alma; …, …, …, …, …, papírzacskó stb. Addig tart a játék, amíg emlékezni tudnak a már elhangzottakra. Vagy: erdô; erdô, bükk; erdô, bükk, szürke kéreg; …, …, …, makk; …, …, …, …, szúrós kupacs; …, …, …, …, …, szajkó; …, …, …, …, …, az erdô ôre stb. A Rablózsákmány játékhoz szükség van élelmiszerfestékkel pirosra, sárgára, zöldre, kékre, feketére, barnára, fehérre festett, maximum 10 cm hosszú hurkapálcákra, de lehetnek színes mûanyag pálcák is. Annyi kis tejfölös pohárra, ahány párt alkotnak a játékosok. Ez a hulladék hasznosítására is példát ad a gyerekeknek. A játékosok nagy kört képeznek és ketten-ketten madárpárt alkotnak. Elôbb az egyik, majd a másik lesz a tojásait költô mama, a másik hernyókat keresô apuka. Az óvodapedagógus a pálcákat összekeveri és szétszórja a körön belül. Adott jelre, meghatározott ideig keresik az ennivalót, amely bármilyen színû lehet és a poharakba gyûjtve a „fészkükben” ülô párjuknak viszik. A keresôk és a tojást költôk helyet cserélnek, és a játék folytatódik. A párok nézzék meg, hogy milyen színû pálcákból van a legtöbb a poharukban és milyenbôl a legkevesebb. Miért? A játék értékelésekor az óvodapedagógus válaszoljon a kérdésre. Beszéljen a rejtôszín fontosságáról a zsákmányállatok szempontjából. Ezek a színek beleolvadnak a környezetbe – pl. zöld, barna – ezért nehezebb észrevenni az ilyen színû zsákmányt. Ezért gyûjtöttek a gyerekek ezekbôl is kevesebbet. A feltûnô színek viszont arra figyelmeztetik a „vadászt”, hogy rossz ízû, mérgezô az „étel”, ne gyûjtse be azokat. Ugyanis csak az ilyen tulajdonságokkal bíró állat „engedheti meg” magának az élénk, feltûnô színû külsôt. A játékok a várható élményekre való ráhangolódást biztosítják, fejlesztik az óvodások megfigyelô- és koncentrálóképességét, kielégítik mozgásigényüket! Ajánlott játékok még az Évszak zenéje, Hangtérkép készítés, Hallod, amit én hallok? A nagy keresés, Színek, formák keresése stb. A fent leírt és az ajánlott játékok forrásai: Labanc Györgyi (szerk.) (2001.) Óvodások környezeti nevelése. Réce-füzetek 5. Alapítvány a Magyarországi Környezeti Nevelésért; Franz Lohri (2004.): Találkozzunk az erdôben! Erdôpedagógia. ÖKO-FÓRUM Alapítvány.

3. NEMZETI PARKOK

65

Az erdei vasút a következô állomás (7.), amelyet már az induláskor alaposan szemügyre vehetnek a gyerekek. Ezt 1908-ban adták a forgalomnak, tehát kora 100 esztendô. Hajdanán faanyagot és mészkövet szállított. Napjainkban a korhûen felújított kocsik elsôsorban turistákat. Ajánlott beszélgetni a gyerekekkel arról, hogy mit jelent a korhû fogalom? Miért szükséges az ilyen jellegû felújítás? Hallgassa meg a témáról és magáról a kisvasútról a gyerekek véleményét. A játék és a beszélgetés közben fejlôdik kreatív gondolkodásuk, verbális képességeik, esetleg kérdéskultúrájuk is. A Szabadtéri Erdei Múzeumban feltárulnak a gyerekek elôtt a múltbeli erdei tevékenységek és a munkát könnyítô, azt biztonságosabbá tevô eszközök. Láthatnak épülô és már kész mészégetôt, faszénégetô boksát, vasmegmunkáló hámor együttest, különbözô lakókunyhókat stb. A múzeum körbesétálható, közepén füves térség van, amely szintén hívogat letelepedésre. Különösen akkor, ha a tanösvényt Szilvásváradról gyalog elindulva teszik meg. Itt felolvashatja az óvodapedagógus Lengyel Józsefnek a szénégetôk tevékenységérôl írt, a 166. oldalon idézett írását. Alkalmas helyszín újabb, elsôsorban érzékenyítô játékok játszására. Néhány ötlet következik: Keresd a kincset játék a természet apró élôlényeirôl, a természet által elengedett növényrészekrôl, esetleg az elmúlásról – pl. ha elpusztult rovart, gilisztát talál –, a természet körforgásáról – pl. ha félig lebontott levéllemezt, vagyis „levélcsipkét”, korhadó kéregdarabot vesz észre – szereznek tapasztalatokat és az ezekhez kapcsolódó kérdéseikre kapott válaszok révén ismereteket. Átélik a felfedezés örömét, fejlôdnek különbözô képességeik, egyre érzékenyebbé válnak a természet „csodáira”. A „kincset” ott kell keresniük, ahol a „dobótálca” vagy bármilyen tovaszálló eszköz a talajra ér. Arra is rádöbbennek keresés közben, hogy egy kis területen mennyiféle növény- és állatfaj él. A gyerekek nézzék meg egymás „gyûjteményét” is, hasonlítsák össze a sajátjukéval. Természetesen a „gyûjtemények” a réten maradnak. Színek és formák keresése játék az élôvilág sokféleségére, formagazdagságukra hívja fel az óvodások figyelmét. A színgyûjtéshez az óvodapedagógus a csapatnak (létszámuk a csoportlétszám függvénye) adjon egy-egy színes lapot, mindegyiknek más színût. A lappal megegyezô színû, nem élô dolgot szabad csak begyûjteni. Ez a játék alkalmas a természethez való pozitív attitûd formálására, az abban való helyes viselkedés szabályainak gyakorlására és a közösen végzett tevékenység, a közös munka, az egymás segítése érzés nagyszerûségének átélésére. Építsünk egy fát játék arra ad választ, hogy hogyan, min keresztül táplálkozik, hová raktározza el a felesleges tápanyagát, hogyan tud növekedni a fa. Ennek elôzményeként, kivágott idôs fa törzsének megmaradt részén nézzék és nevezzék meg a láthatóvá vált részeket és beszéljék meg, mely résznek mi a feladata. Farész – belül a már kiszáradt geszt, körülötte a még élô, a talajból a gyökerekkel felvett vizes oldatot szállító szíjács található. A szíjácsot alkotó gyerekek susogó hanggal és felfelé irányuló mozgással jelezzék a víz felfelé áramlását. A törzshöz csatlakozó ágakat formáló gyerekek karjaikat a magasba tartva, a szél hangját

66


utánozva mozgassák karjaikat és ujjaikat, vagyis a leveleket. Ezután következik a háncsrész. Az ezt képezô gyerekek a szíjácstól eltérô hanggal és lefelé irányuló mozgással imitálják a levelekbôl elinduló cukros oldat útját. Ezután következik a védô funkciót ellátó fakéreg. Különbözô hanggal jelezzék a „kéreg- és ággyerekek”, a rájuk telepedô, ott megpihenô, táplálkozó különbözô állatokat. A Róka és az egerek mozgásos játék. A rókák – a fejükön lévô sapka, kendô stb. jelöli ôket – kergetik leendô táplálékukat, az egereket. A cincogók egy megjelölt fa átölelésével – az egérlyukban – biztonságban vannak. A fánál egyszerre csak egy egér tartózkodhat. Akit a rókák elkapnak, azok válnak üldözôvé. A játék a táplálékért folytatott kemény harcra hívja fel a gyerekek figyelmét. A táplálkozási kapcsolat felismerése hozzájárul a gyerekek ökológiai szemléletének fejlôdéséhez. Az Állatpantomim is szórakoztatva tanító elfoglaltság. Négy-hat gyerekbôl álló csoportoknak a már ismert valamely erdei állatot kell eljátszaniuk – közösen! A többieknek ki kell találniuk az eljátszott állat nevét. A játék során egyrészt mélyülnek és bôvülnek az óvodások ismeretei az egyes erdei állatokról, másrészt átélik a közös tevékenység nyújtotta örömet illetve a társak adta biztonságot. Az óvodásokkal megfigyeltethetô jelenségek, élôlények A tanösvény következô állomása a Szikla-forrás. A forrás vize magas sziklafalak közül, barlangjáraton át tör a felszínre. Nagyon szép látványt nyújt. Az út a Szalajkavölgyben vezet tovább. Lassú séta közben álljanak meg az égerliget égerfái, a fehér fûzek és más, a térségre jellemzô erdei fafaj elôtt és figyeltessék meg a gyerekekkel a törzs színét, alakját, a leveleket, a terméseket stb. Különleges élményt ad alulról nézni a fa lombkoronáját és a levelek között az égre tekinteni, közben hallgatni az erdô hangjait, beszippantani a sokféle illatot. A szemléletformálás szempontjából szükséges és fontos, hogy az óvodapedagógus sok ehhez hasonló holisztikus élmény átélését biztosítsa tanítványainak. A völgyi sétán láthatók a pisztrángtelep különbözô korú halai, a kisebb-nagyobb vizekben gyepi béka, barna varangy, a patak környékén ökörszem, vörösbegy, barázdabillegetô és talán vízirigó. Az erdei vasút Szalajka-Halastó megállójánál van az Erdészeti Múzeum (3. állomás), amely az erdészeti tevékenységek, eszközök szakmai gyûjteménye. A tanösvény a továbbiakban is a Szalajka-völgyben halad. 3.3.3.4. A Millenniumi tanösvény

A szilvásváradi, 2000-ben épített Kalapat-tetôi kilátóhoz vezet. A 2,5 km-es tanösvényen 20 ismertetô tábla ad igen részletes szöveges, ábrákkal illusztrált tájékoztatást a látnivalókról, a Bükk-hegységben megfigyelhetô, megfigyeltethetô geológiai értékekrôl (3. állomás), rovarvilágról (4. állomás). Ezen az állomáson azért érdemes kissé hosszabban elidôzni, mert itt öt olyan védett rovar látható – nagy fehérsávos lepke, nagy színjátszó lepke, bükki szerecsenboglárka, havasi cincér, hegyi szitakötô –, amelyek csak igen ritkán kerülnek a bükki barangolásokon a

3. NEMZETI PARKOK

67

látóterünkbe. Az 5. állomáson a fátlan területek beerdôsülésének folyamatát, tehát a szukcesszió egyes fázisait ábrázolták. Bepillantást nyújt (6. állomás) a gyertyános–kocsánytalan tölgyes és bükkös társulás szerkezetébe, segít megértetni a mészkôvidékekre jellemzô karsztosodást (7.), megismerteti a vadgazdálkodást, vadászatot, az erdô fô- és melléktermékeit, a fa feldolgozását, a hegység hét védett énekesmadarát (énekes rigó, barátposzáta, csilpcsalpfüzike, örvös légykapó, csuszka, erdei pinty, széncinege), a hegység többi eddig még nem jellemzett fontos növénytársulásával. Nem marad el a ragadozó emlôsök, a talaj, a nemzeti parkban folyó madárvédelem bemutatása sem. A kilátóból jól áttekinthetôk a környék természeti értékei. 3.3.3.5. Felsôtárkányból induló tanösvények

A település határából három körös, különbözô hosszúságú, és így eltérô idôtartamú és nehézségi fokú tanösvény indul. A Kô-közin 5 állomást alakítottak ki. 800 m hosszú, tehát óvodáskorúakkal is kényelmesen végigjárható. A Felsôtárkány északi végénél lévô Kô-közi szurdok bejáratánál lévô Szikla-forrást és a felette tornyosuló mészkôfalat, a Felsôtárkányitavat, a Kôbánya-ormot érinti és a Kô-közi szurdokban végzôdik. A rövid táv ellenére sok szépség tárul fel az ide kirándulók elôtt. Megkóstolhatják a karsztforrás finom, hideg (8,4 oC) vizét, felfedezhetik a forrás körül a sziklaerdô növényeit (pl.: sárga árvacsalán, gyapjas boglárka, podagrafû). A forrás szaporodóhelye a sárga foltú foltos szalamandrának. A mesterséges Felsôtárkányi-tó eliszaposodott, ezért szükségessé vált „megfiatalítása”. Tavasszal itt békakoncertet lehet hallgatni, a körülötte lévô idôs fák odúiban denevérek laknak. Mivel éjszakai életmódúak, így nappal nem láthatók. A tó körül vízinövények, fehér fûz, vadgesztenye, magas kôris, korai juhar, gyertyán figyelhetô meg. Többségük mesterségesen idetelepített faj. A völgy alján gyertyános-tölgyes természetes társulás található, benne tavasszal keltikék, bogláros szellôrózsa és kapotnyak nyílnak. A Kôbánya-orom nevû szikla tetejérôl remek panoráma tárul fel. A Tárkányipatak útját követve agyag, kavics, majd a kiépített útra térve mészmurva, szabad mészkôfelszín, tehát különbözô üledékes kôzetek, illetve a külsô erôk felszínalakító, kôzetpusztító hatásának következményei figyelhetôk meg. Játékajánló Remek alkalom és helyszín különbözô „kavicsos” játékokra. Csak a gyerekek és az óvodapedagógusok kreativitása és képzelete szab határt a kavicsszobroknak, kavicsfestésnek. Alakíthatnak „kavicszenekart”, a „hangszerek” kiegészíthetôk az erdôben talált ág- és kéregdarabokkal, termésekkel. A kavicsok színezhetôk növényi festékanyaggal is. Záporesô zuhogásának különbözô fázisait, felerôsödését, elcsendesedését is játszhatják a talált kavicsokkal az óvodások. Közben választ kaphatnak a mibôl és hogyan keletkeztek kérdésekre is. Ajánlott tisztázni, hogy a kavics és az agyag is kôzet, mint a mészkô.

68


A Kô-köz vagy Barát-szurdok igen látványos és érdekes. Kôkapuk, törmelékkúpok jelzik a múlt hideg idôszakaiban (glaciálisokban) létrejött felszínformákat. A 6,5 km hosszú, 3–4 óra alatt végigjárható Barát-réti tanösvényen természeti és kultúrtörténeti értékek, vonatkozások lelhetôk fel. Négy állomását – Barát-völgy, Noszvaji-lápa, Barát-réti kolostorrom, Bujdosó-kô – a tanösvény elsô 2,6 km-es részén van. Az út döntôen völgyben vezet. A Tárkányi-patak több mint 2 km hosszan agyagpala réteget szel át. Erdôsztyep vegetáció és gyertyános-tölgyes élôlényei figyelhetôk meg a séta közben. A Noszvaji-völgyben szénégetôk munkáját ismerhetik meg a gyerekek. A Barát-réten a néma szerzetesek, a karthauziak, és az ôket követô „vezeklô rend”, a nazarénusok egykori kolostorának romjai láthatók. A Tárkányi-patak völgyét égeres kíséri, amelyben enyves éger, néhol mezei juhar fordul elô. Fekete bodza, kányabangita, piros ribiszke stb. alkotja a cserjeszintet, a lágy szárúak között mocsári gólyahír, aranyveselke, ritkás sás stb. látható. A 469 m magas Bujdosó-kô a bükki barlangfelszakadással létrejött szurdokképzôdés egyik bizonyítéka. Alatta gyertyános-tölgyes társulás alakult ki, benne a már ismert fás és lágy szárú fajokkal. A Vár-hegyi tanösvény 10 km-en át tart, végigjárásához 4–5 óra szükséges. Látnivalók a következôk: a Csák-pilis hegy cseres-tölgyesének az út alatti gyertyánostölgyessel való találkozása, a felsôtárkányi dolomitbánya, amely a rekultiváció egyik példája, a bánya feletti kilátópont, a kettôs csúcsú – 669 m, illetve 625 m magas – Várhegy, ahol zsomboly és ôskori földvár sáncrendszerének maradványa látható, a Kövesdi-kilátóból feltáruló tájkép, és a Kôbánya-lápa. Az utóbbinak meredek völgyét szubmontán és gyertyános-bükkös borítja. 3.3.3.6. A Jávorkúti tanösvény

A Bükk-fennsík egyik tanösvénye, 3 km hosszú, 3 állomású, amely 2 állomással fog bôvülni. Lillafüred felôl közelíthetô meg. A Nagy-mezôt telepített fenyvesek övezik. Jávorkúton idôs lucok alkotják a fenyôállományt, Répáshuta és Hollóstetô között, Rejtek környékén, a Csanyikvölgyben pedig lombhullató vörösfenyôk. A fenyôtelepítések 1815-ben kezdôdtek a hegységben. A Jávorkúti-tó kitûnô élôhelye a kétéltûeknek – pl.: foltos szalamandra, pettyes és alpesi gôte, gyepi béka, barna varangy és lárváik – és vízirovaroknak, így pl.: vízipoloskáknak, csíkbogaraknak, szitakötôknek. A tanösvény 3. állomása az ôslucos madárvilágáról ad áttekintést. Itt költôfajjá vált az utóbbi évtizedekben a süvöltô, a ritka sárgafejû királyka, a fenyômagokat kedvelô keresztcsôrû, az erdei szürkebegy, és a fenyôrigó, a ragadozók közül pedig a karvaly. Telente fenyôszajkók is láthatók itt. Irodalomajánló Herman Ottó fenyvesbeli élményei következnek: „Beléptem a fenyvesbe. Földje az elhalt tûlevelek millióitól rôt: hangulata komor, mert sudara sûrûn egymás mellé sorakozik, s helyen-közön félhomállyá mérsékli a világosságot. Ez a fél-

3. NEMZETI PARKOK

69

homály megöli az apróbb növényeket, a talaj tehát puszta lenne, ha a természet nem gondoskodnék más szervezetekrôl, amelyeknek éppen a félhomály kedvez, e szervezetek pedig a gombák, a fenyves „virágai”. De ahol a fenyôkoronák közt, ha csak a nap bizonyos szakában is, tehát rövid idôre, egy-egy napsugár belopózik, ott már más növényélet is támad, leggyakrabban a kedves, pillangós levelû nyúltáskának (valószínûleg selymes-gyapjas zanót) hol smaragd-, hol Nílus-zöldje kacag felénk. Ezeknek a belopózó napsugaraknak pompás fényhatásuk van éppen a félhomályban, hasonló ahhoz, mely akkor támad, midôn a nap tornyos felhôk közül kévékben lövelli szerte sugárözönét, s a vetést, a nádast, a tó tükrét foltonként világítja meg. Megállok. Egy darab ideig minden csöndes, annyira, hogy a lehulló fenyôtoboz is messze hallható zajt okoz. Ekkor a magasból hullani kezdenek a tobozpikkelyek, elôbb egyenként s ritkán, majd sûrûn egymás után: ez a keresztcsôrû madár munkája, ki csôrének keresztbe álló, éles kampóival pikkelyt pikkely után szaggat le, hogy kiszedhesse a tövén rejlô magot. A vörös, zöld, sárga és szürke mester nagy akrobata, alig enged a mesterségben a kajdácsnak (papagáj): sokszor fejjel lefelé függve fosztogatja a tobozokat, amellett fürge mozgású, víg fickó. Kisvártatva megmozdul az erdô talaja, legalább úgy rémlik a szemnek: megmozdult a császármadár, melynek rôtbarnás; szennyes-fehérrel vegyes köpönyege egészen arra való, hogy az erdô talaja elnyelje. Kerek, barna szemét félénken szegezi a jövevényre, pilláját sem mozdítja, veszteg megáll, s jól oda kell nézni, hogy a talajtól folytonosan megkülönböztessük. Felröppentjük, de nem röpül messze, jele, hogy csirkéit vezeti: de hogy ezek hova bújtak, azt csak a jó vizsla orra mutathatná meg. Ismét egy lenge ág hajlik meg, mindjárt rá a szomszéd fáé s így tovább, fáról fára. Ez a bozontos farkú barna mókus, amelyet egy vörös társa kerget – pár perc, eltûnnek a koronák sûrûjében…”25 3.3.3.7. Tárnics tanösvény

A Bükk belsejében lévô Répáshuta településrôl indul. Nevét a hegyi rétek egyik védett növényérôl, az itt is elôforduló Szent László-tárnicsról kapta. 4,2 km hosszú, 8 fôállomással és 7 mellékállomással. Irodalomajánló Ajánlott a névadó tárnicsfajról szóló Arany János-vers elmondása a gyerekeknek még a tanösvényi séta elôtt. A vers egy népmonda feldolgozása. A növény népi neve keresztfû, magyarosított latin neve genciána. Arany János: Szent László füve, népmonda: „A király pedig ment fölvenni a nyilat, / S ím egy fûlevél van kopótyuja alatt: / Ismeretes fûnek volt az a levele, / Melynek a nép száján keresztfû a neve. / S monda László: „Ime gazdag kegyelmében / Füvet adott Isten csodálatosképen, / Melytôl enyhülést vesz a dühös nyavalya, / Herman Ottó (1986): Erdôk, rétek, nádasok. Móra Ferenc Könyvkiadó 22–23. pp.

25

70


S megszûn öldökölni a halál angyala.” / A fûnek pedig, hogy lenne emlékezet, / A „keresztfû” helyett ada másik nevet: / Felragadt az uj név s a fûvet ma is még / Szent László füvének híja a magyar nép.”26 A tanösvény látnivalóiról röviden: a Singlár-tetôn bükkös társulásba érnek, amelyben az évszaktól függôen megfigyelhetik a már ismert lágy szárú növényeket. A 2. állomás tájékoztató táblája az ember és az erdô kapcsolatát, elsôsorban az ember természetátalakító tevékenységét mutatja be. A 3. megállónál a természetes erdôképet, tehát az erdôt, mint ökológiai rendszert (ökoszisztéma) ismerhetik meg. Az állomás környékén lévô kidôlt fák törzsén, tuskóján lévô gombák, mohák, rovarjáratok stb. segítségével a holt fának az anyagok körforgásában betöltött szerepe válik érthetôvé a gyerekek számára. Ökológiai szemléletük alakításában ez fontos helyszín. A Háromágú barlang nevû víznyelô melletti állomás (4.) a mészkô keletkezésével és karsztjelenségekkel foglalkozik. A Kövesváradi- és a Csúnya-völgyi rétek a hegyi irtásrétek képviselôi. Ezeket legeltetéssel és kaszálással tartják fenn. Itt fordul elô a tanösvény névadó növénye is. A további állomásokon az erdô és a vad kapcsolatával, az elôbbiekben már jellemzett erdei mesterségekkel, az erdô és a víz kölcsönhatásával ismerkednek az idelátogatók. A sokféle szemléletformáló és ismeretbôvítô látnivaló miatt ajánlott ennek végigjárása az óvodásokkal. 3.3.3.8. Miskolcról induló tanösvények

Forrás-völgy erdei tanösvény – 3,2 km-es, kb. 3 óra alatt járható végig. Ezt erdômérnökök tervezték. Célja, hogy bemutassa és kiegészítse a környezetismeret és a biológia órákon az erdôrôl tanultakat. Természetesen, ha kissé más céllal is – tapasztalatgyûjtés, élményforrás stb. – de óvodásoknak is ajánlott. Az állomások az erdei életközösséget, az erdôgazdálkodást, az erdôk talaját, a vadgazdálkodás-vadászat jellemzôit, az erdészeti klímaöveket, Magyarország erdôgazdálkodását, az erdô állatvilágát, az erdô és a víz kapcsolatát, valamint a fafeldolgozást mutatják be, szemléltetik. Ezek között van néhány állomás, amelynek látnivalói nem keltik fel az óvodás korosztály érdeklôdését. Az állomások címeibôl kiderül, hogy melyek azok. A Szinva (régebben Szinva-völgyi) tanösvény 4 km hosszú, 6 állomása van. Végigjárása kb. 3 óra. A miskolci Majális Parktól, a Szinva-patak völgyét határoló sziklagerincen át Felsô-Hámorig tart. A szintkülönbség kb. 200 m. Állomásai: Majális Park, a Szinva-patak völgyében lévô Patakparti égerliget, Lombhullató és elegyes erdôk élôvilága, Sziklagyepek, Szeleta-zsomboly és barlang, Felsô-Hámor. Az itt lévô tájékoztató táblán jelzik a közeli Központi Kohászati Múzeumot, a Hámori-tavat, az Anna édesvízi mészkô- barlangot, az István-cseppkôbarlangot, Árva Anita – Holler Judit (szerk.) 2001. Sárkányok, óriások és más rejtélyes lények, valamint a bíbictojás. Magyar Természettudományi Múzeum 17. p. 26

3. NEMZETI PARKOK

71

a Herman Ottó emlékházat. A felsoroltak jellemzôi a nemzeti parkot bemutató általános résznél találhatók. Cserépfalvi „Ördögtorony” tanösvény Kultúrtörténeti látnivalóinak különlegességei és a 10 km-es hosszúság egyaránt indokolják, hogy ez elsôsorban pedagógusközösségeknek ajánlott. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy gyerekekkel ne keressék fel. Lerövidített útvonalon számukra is élménytadó. Innivaló vitele szükséges, mert vízvételi lehetôség a tanösvényen nincs. 20 állomása közül az 5–18. közöttiek vannak a nemzeti park területén. Állomásai a következôk: Berezd-oldalon a kilátópont, ahonnan szép kilátás nyílik a Bükkaljára és a Hór-völgy környékére. A Berezd-oldalban lévô kôzetfeltárás a Bükkalja miocén kori vulkánikus törmelékes kôzeteit (pl. riolittufa) ismerteti meg. „Kisamerika” a tufába vájt cserépfalvi barlanglakások körzetének a helybéliek által adott gúnyneve. A Berezdaljai pincesor (4. állomás) a bükkaljai borvidékhez tartozó Cserépfalu igen látványos, 3 egymás fölött lévô pincéit mutatja be. A pincebelsôk faragottak és festettek. Mind kialakításuk, mind díszítésük nemcsak a Bükk-vidéken, hanem országos viszonylatban is különleges. A Mész-tetôi fás legelô az idôs tölgy hagyásfáktól megkapó szépségû. A hagyásfákon harkály, pele, örvös légykapó, szarvasbogár stb. figyelhetô meg. Az Ördögcsúszda (6. állomás) igen találó helyiek adta elnevezés. Víz alkotta, több ágra elágazó, eredeti riolittufa lejtô. Az Ördögtorony, a tanösvény névadója, nem egyéb, mint kaptárkô. A tanösvény következô állomása (8.) a Mész-patak impozáns méretû szurdoka (50 m hosszú, 2–3 m széles, 6–8 m magas). Szép példája a folyóvíz mélyítô eróziójának. A Túrbucka (9.) oszlopos elválású szikla (riolit ártufa). Lehetôség van itt ennek a lávaszerû érdekes kôzetnek a tanulmányozására. A Perpác-rét lágy szárú növényekben gazdag (pl.: tavaszi hérics, agárkosbor) füves élôhely. A Víznyelô (10. állomás) azt jelzi, hogy itt (Déli-Bükk) már a földtörténeti középidei mészkô az uralkodó kôzet. A 12.-tôl a 15. és a 18. állomásokat a nagyon szép, tehát kimagasló esztétikai élményt nyújtó Hór-völgyben alakították ki. A jelzett „megállók” a völgy kôzeteit (mészkô, agyagpala), felszínformáit, jégkorban képzôdött kifagyásos sziklaformáit, és jellemzô növénytársulásait – gyertyános-tölgyes, törmeléklejtô erdô és szurdokerdô – mutatják be. A gyertyános-tölgyesben nyílnak a ritka, védett pirosló hunyor és a turbánliliom. A Hór-völgy Suba-lyuk környéki részén (18. állomás) az alapkôzet, a talaj és a mikroklíma hatására melegkedvelô tölgyes, karsztbokorerdô, sziklagyep és lejtôsztyep társulások alakultak ki. Láthatnak itt több védett növényfajt – így apró nôszirmot, magyar pikkelypáfrányt, árvalányhaj fajokat. A Bervai mészkô geológiai szelvénye a 16. állomás. E mészkôtípus ún. zátonymészkô, így váza ôsmaradványokból áll. A bervai mészkôbe létrejött hatalmas üreg a hazai ôsemberkutatás fontos helyszíne a Suba-lyuk (17. állomás). Neve Suba Lukács betyárlegény emlékét ôrzi. Kultúrtörténeti emlék

72


Cserépfalut (20. állomás) egyrészt településszerkezete, másrészt népi építészeti emlékként számontartott lakóházai miatt érdemes felkeresni. Ez is egyik jellegzetes képviselôje a természeti és az épített környezet közötti harmóniának. Völgyi település, ahol a széles fôutcából kiinduló utcák követik a dombok és a völgyek vonalát. Az elôdök tehát nem avatkoztak be durván a külsô erôk által kialakított formákba, hanem követték azokat. Az ilyen települések nyugalmat árasztanak, hordozzák magukon a hajdanvolt lakóik lelkületét, a házak formái – oldal-és homloktornác, kontyolt tetô –, és a díszes vaskerítések és kapuk magas színvonalú érzelmi kultúráltságot közvetítenek. Mindezeknek a megéreztetése esetleg megértetése is hozzájárul a gyerekek érzelmi kultúrájának fejlesztéséhez, amely a fenntarthatóságra nevelés egyik fontos pedagógiai feladata. Játékajánló A bükki tanösvények mindegyike valamilyen erdôtársuláson halad. Ebbôl következôen bárhol játszható a Mit ad nekünk az erdô? játék. Ezt lehet több részre bontottan is játszani. Például: Keressetek olyan növényeket, amellyel festeni tudtok! Mely növények termését kóstolhatjátok meg? Keressetek olyat! Mely növények, mely részébôl fôzhetünk teát? stb. Erdô- és vadgazdálkodás Több tanösvény látnivalói között van Vadgazdálkodás-vadászat bemutatását vállaló állomás. Néhány gondolat a nemzeti park vadállományáról. A nagyvad-populáció – pl.: gímszarvas, ôz, vaddisznó, a tájidegen, betelepített muflon – létszáma sokkal több, mint amennyi a bükki erdôk eltartóképessége. Ez negatívan befolyásolja az erdôfelújítást, csökkenti a botanikailag igen jelentôs lejtôsztyeprétek fajbôségét, ez felgyorsítja élôhelytípusok tönkremenetelét, fajok eltûnését. A természetszerû erdôgazdálkodás, amely egyre inkább meghatározó a Bükkben is, lehetôségét hátráltatja az, hogy a magról kikelt (nem az erdészek által ültetett) magoncok nagy százalékát elfogyasztják a patások. Ezért a „piac”-diktálta nyereségközpontú vadgazdálkodást már a közeljövôben fel kellene hogy váltsa a vadállomány természetvédelmi szempontokat figyelembe vevô kezelése. Mi ennek a lényege? Jelentôsen csökkenteni a tájidegen fajok számát, megszûntetni a vad etetést, segíteni a ragadozó hiúz és a farkas visszahonosodását. Ezek ugyanis fontos állományszabályozók. Ajánlott beszélgetni a gyerekekkel a vadászatról, a vadászokról, mint a természet jelzéseit, törvényszerûségeit jól ismerô, a természetet tisztelôkrôl. Szükséges megváltoztatni a gyerekek többségében meglévô a „vadász rossz ember, mert megöli az ôzet” sztereotípiát. Nem véletlen, hogy jelen tanulmányban több, vadászként is jelentôs honfitársunk írása olvasható. Így például Fekete István íróé, akinél kevesen tudták jobban „olvasni” a természet lapjait, vagy Sterbetz István ornitológusé, akinél jobban kevesen ismerik az alföldi „vadvízország” madarainak életét. Talán írásaik hallgatása is oldhatja a vadászok elleni, indokolatlan ellenszenvet.

73

3. NEMZETI PARKOK

A Bükki Nemzeti Park hegyek, sziklaormok, szurdokvölgyek, erdôk, várak, szép falvak világa. Turistaútjain, tanösvényein barangolva, ezernyi csodáit megfigyelve vélhetôen minden óvodapedagógus és gyermek (bár ôk még nem tudják megfogalmazni) igazat ad John Muirnak, aki szerint: „Egy nap a hegyekben egy hegynyi könyvvel ér fel.” 27

3.4. Aggteleki Nemzeti Park

Mottó: „…Itt mindenütt körülvesz a csodák alkotójának ámulatba ejtô játéka.” (F. Ny. Glinka) 3.4.1. A nemzeti park földtani vonatkozásai, felszíni és felszín alatti formái. Az Aggteleki Nemzeti Park 1985. január 1-jén alakult 19 708 hektáron, hazánkban negyedikként. Az elsô olyan, amelyet döntôen az élettelen természeti értékek, így a felszíni karsztformák és a felszín alatti barlangok megóvására alapítottak. Területén 14 fokozottan védett barlangrendszer és kb. 400 különbözô méretû üreg és üregrendszer van. A legismertebb és a leghíresebb közülük a Baradla-Domicai barlangrendszer, amely több, mint 25 km hosszú. A nemzeti parkot északon a Szlovák Karszt Tájvédelmi Körzet határolja. A nemzeti park és tájvédelmi körzet nemcsak földtanilag, vízrajzilag, tájföldrajzilag, hanem kultúrtörténetileg is szoros egységet képez. Az UNESCO Ember és Bioszféra (MAB) programja révén mindkét

27

Kárász Imre (szerk. 2003.): Természetismereti tanösvények Észak-Magyarországon. Tûzliliom Környezetvédelmi Oktatóközpont Egyesület, Eger, 7. p.

74


védett terület bioszféra rezervátum. 1995 óta pedig az Aggteleki- és a Szlovák-karszt barlangjai a természeti világörökség részei. A nemzeti park címerállata a foltos szalamandra. Az igazgatóság kezelésében két természetvédelmi terület van: a Rudabányai Ôshominida lelôhely (3 ha) és a Keleméri Mohos-tavak (57 ha). Az elôbbi világviszonylatban is kiemelkedô jelentôségû, mert az emberré válás folyamatának korai szakaszát jelentô ôsmajmok maradványainak igen gazdag lelôhelye. Az innen elôkerült Rudapithecus hungaricus már felegyenesedve közlekedô emberôs volt. A nemzeti parkot fôként a földtörténeti középidô triász idôszakában keletkezett, kiválóan karsztosodó mészkô építi fel. A sötétszürke, néha fekete színû mészkô oxigénhiányos tengeröbölben való képzôdést jelez, a fehér szín oxigéndús víz jelenlétét. A mélyvízi üledékfelhalmozódás a középidô végéig (kréta) folytatódott. Az újidô harmadidôszakának végén létrejött tóban a folyóvízi hordalékból agyag‑, homok-, kavicsrétegek képzôdtek, amelyek néhol a felszínen ma is láthatók. A térség emelkedése még napjainkban is tart, ami a felszín külsô erôk általi folyamatos pusztulásával jár. A jégkorszakban és a jelenkorban is jellemzô a patakok hordalékszállítása és lerakása, a lejtôk alján az aprózódással létrejött törmelékek felhalmozódása, a barlangjáratokban a vizek szállította agyag felhalmozódása. Az óvodásokkal megfigyeltethetô jelenségek, játékajánló Milyen felszínformák figyelhetôk meg a gyerekekkel a nemzeti parki kiránduláson? Természetesen elsôsorban a karsztformák – így a töbrök, uvalák, víznyelôk, karr mezô, amelyet a Bükkben élôkhöz hasonlóan, a helybéliek is ördögszántásnak neveznek. A nemzeti parkban a legszebb kopár, vakító fehérségû karros felszínt az Aggteleki-tó felett emelkedô Tóhegy-oldalban láthatnak a gyerekek. Ez a „holdbéli” táj alkalmas a Mit gondolsz mi hozta létre? játékra. Néhány mondatos történetet mondjanak errôl az arra vállalkozó gyerekek. Ebbe természetesen meseelemek is szôhetôk. Lehet olyan változat is, hogy kisebb csoportok közösen találják ki a történetet és egy valaki mondja el. Ez elsôsorban anyanyelvi játék. Az összefüggô, folyamatos beszéddel fejleszti a verbális képességeket. Segíti az egyedi fogalmak bôvülését. A történet kitalálása fejlesztôen hat a fantáziára, az emlékezetre és a szociális képességekre (pl. egymásrafigyelés). Az „ördögszántás”, „ördögbarázda” a karsztosodó kôzet, így a mészkô csupasz felszínén lévô, egyre jobban mélyülô, hosszú barázda, amely a talaj lepusztulása elôtt itt élt növények gyökerei által termelt gyökérsav oldó hatására jött létre. Gyökérkarrnak is nevezik. A növényekkel hézagosan fedett hegyoldalakon, bérceken láthatók. Az „ördögszántásról” szóló legenda a Duna–Dráva N.P-nál olvasható. A barlangok, amelyek e nemzeti parkunk legfôbb természeti értékei – itt a felszínrôl a kôzet repedésein beszivárgó, a talajlevegô szén-dioxid tartalmától enyhén savanyú (szénsavtól) kémhatású víz oldó hatására jöttek létre. A képzôdô üregek egyre nagyobb mérete a mélybe kerülô hordalékok (pl. a kavics) vésô, vájó,

3. NEMZETI PARKOK

75

az ott összegyûlô és idôszakosan (pl. nagy esôzés után) nagy erejû víz további oldó tevékenységének köszönhetô. A cseppkô a karsztos barlangok boltozatának hajszálvékony repedéseibôl csepegôszivárgó vizekbôl kivált, igen változatos alakú, réteges-kristályos szerkezetû kalcit, vagyis kalcium-karbonát (CaCO3) módosulat. A barlangba bejutó vízbôl, a benne oldott szén-dioxid egy része a nyomásváltozásra elillan és a benne oldott mész a barlang mennyezetére vékony, gyûrû alakú mészhártyaként kiválik. A folyamatos csepegés révén a gyûrû vékony üreges szalmacseppkôvé növekedik. Ebbôl lesz a vastag függôcseppkô (sztalaktit). Az aljzatra lecsöppenô cseppbôl állócseppkô (sztalagmit), cseppkôgyertya alakul. Amikor a függô- és az álló cseppkô összeér, akkor már oszlop (sztalagmát) a neve. A ferde mennyezeteken a kiváló mészbôl cseppkôzászló, -kéreg, -függöny lesz. A borsókô alakok a barlangi levegô vízpárájából kiváló mészbôl képzôdnek. 3.4.1.1. A nemzeti park néhány barlangja

A Baradla – Domica-barlangrendszer 6000–7000 éve már lakott volt. A kôkori emberek által rakott tûztôl, majd a fáklyás világítástól az Aggtelek felôli rész cseppkövei bekormozódtak. A bükki kultúra embere számos eszközt, állati csontokat hagyott a barlangban, amely számára szállás- és kultuszhely volt. A történelmi kor emberei is felkeresték, elôször búvóhelyként, majd szépségét csodálni. A 19. század eleji barlanglátogatók emlékeibôl a 4.4. fejezetben válogatás van. A barlangban folyik az Acheron- és a Styx-patak. Nagyon szép látvány a kristálytiszta vizeikben tükrözôdô cseppköveké. A fôág 6,6 km hosszú, Aggtelek és Jósvafô között húzódik. A Vörös-tó és Jósvafô közötti szakaszon gyönyörû hófehér és sárgásvörös színû, fantasztikus formájú cseppkövek tömege ejti ámulatba a túrán résztvevôket. Ezen a részen van hazánk legmagasabb állócseppköve, a 17 m-es Csillagvizsgáló és a legnagyobb méretû barlang-csarnoka, az Óriások terme. A Hangversenyterem az aggteleki bejárattól érhetô el. Játékajánló A barlangászok, a kutatók igen találó fantázianeveket adtak a legérdekesebb cseppköveknek, de lehetnek névadók a gyerekek és az óvodapedagógusok is. A Mire hasonlít? és a névadós remek fantáziajátékok. A barlanglátogatás elôtt természetesen elengedhetetlen a barlangi viselkedés szabályairól és azok okairól beszélgetni az óvodásokkal. A barlang levegôje télen-nyáron 10,5–11oC, páratelítettsége magas és szintén állandó. Jól szellôzött, így mindig tiszta. Érdekes, hogy állandó levegôcseréje a mészkô láthatatlan repedésein, résein keresztül biztosított. Szinte hihetetlen, de jóval 300 fölötti a Baradlában védelmet keresô, illetve egész életét ott leélô állatfajok száma. Az állandó lakók látószervei elcsökevényesedtek, testük színezôanyagai is eltûntek, ezért átlátszóak. A pokoli vakrákot (2,5 cm, fehér, felemás lábú), esetleg szemercsés vakászt is látnak a gyerekek. A barlangkedvelô fajok száma száz feletti.

76


Ilyenek a pókok, legyek, szúnyogok, csigák és természetesen a denevérek, amelyek telente nagy számban függnek alá a mennyezetrôl. A barlang növényeit régebben színtelen gombák és penészgombák, az erôs fényû reflektorok környékén újabban mohák, zöld algák, sôt páfrányok alkotják. A Baradla alatt kb. 40 méterrel húzódik az eddig még nem teljesen feltárt Alsóbarlang. A Béke-barlang volt az elsô olyan barlangfelfedezés, amely elméleti, tudományos kutatómunka eredménye. A kutatást Jakucs László geológus vezette. Gyógybarlang, légzôszervi betegek gyógyulását segíti. Ezt a magas relatív páratartalom, pormentesség, penészgombák antibiotikum termelése, a vízpárában lévô mészsók belélegzése biztosítja. A barlang teljes hosszában patak folyik. Nagyon szép lépcsôs vízeséseket képezô mésztufagátak, agyagpiramisok, cseppkôgombák, tüskés cseppkövek láthatók járataiban. A Vass Imre-barlangban gyönyörû, csillogó, nagyméretû (is) cseppkövek figyelhetôk meg. A Dóm, mint azt a neve is jelzi nagyon magas, cseppköves csarnok. A Kossuth-barlangot 1956. év elején fedezték fel. A Jósfa-völgytôl északra húzódó hegyek alatt található, a Tohonya-forrás föld alatti barlanghálózata. A barlang keskeny, magas folyosójának falait fekete, mangános, vasas kéreg fedi, hangulata igen komor. Különleges élmény a fekete falakon nagy tömegben nôtt apró fehér és sárgás színû borsócseppköveknek a látványa. Jelenleg nem látogatható. Bemutatásának kultúrtörténeti oka van. Kevesen tudják ugyanis, hogy Kossuth Lajos rendkívül alaposan foglalkozott természettudománnyal. A Baradla-barlangot 1828-ban kereste fel. Ezután vetette fel hazánkban elsôként, a cseppkôképzôdés ütemére, a cseppkövek korának megállapítására irányuló tudományos kutatás kérdését. 3.4.2. A nemzeti park élôvilága Az élettelen környezeti értékeken kívül a karszton kialakult növény- és állatvilág is kiemelt figyelmet érdemel. Az ôskortól lakott táj növényzete az ember gazdasági tevékenységének következtében átalakult. Jelentôs területen vannak másodlagos társulások, így kaszálók, száraz rétek, sztyeprétszerû gyepek, borókások és csarabosok. Ezek az erdôirtások helyén jöttek létre. A nemzeti park növényzetére a „kétféleség” jellemzô. Ez azt jelenti, hogy az Aggtelek-Teresztenye-Perkupa vonaltól északra karsztflóra, mészkedvelô vegetáció, délre pedig a kavicsos, savanyú talajon (fedett karszt) a csarabos fenyérekhez hasonló társulások élnek. Erdeinek nagy része gyertyános-kocsánytalan tölgyes. Elegyfák a bükk, a hárs, juharfajok, vadgesztenye. Zártsága miatt a lombfakadás elôtt nyíló hagymásgumósok alkotják a gyepszintet (keltikék, szellôrózsák, galambvirág, hagymás fogasir). E társulás aljnövényzetéhez kötôdik a fecskefarkú, a lonc-, a nagy nyárfalepke. Itt él a császármadár (fajdféle) legnagyobb hazai populációja. A bükkösök

3. NEMZETI PARKOK

77

aránya kicsi, általában más fajokkal elegyedik. A sziklás talajú bükkösök, hárskôris sziklaerdôk nagyon szép védett növénye a kakasmandikó. A délies kitettségû fennsíkokon, lejtôkön melegkedvelô tölgyeseket látni, molyhos és kocsánytalan tölggyel. Cserje- és gyepszintje megegyezik a Bükk hasonló társulásáéval. A meredek, sziklás, déli hegyoldalakon sajmeggyes–molyhos tölgyes karsztbokorerdô váltakozik sziklagyeppel és sztyeprétfolttal. Ahol az alapkôzetet vékony talajréteg fedi, ott a fák alacsonyak, az idôs molyhos tölgyek szára korukhoz képest vékony (combvastagságú), girbe-gurba. Látványnak szép. Kiemelkedô botanikai értéke az osztrák sárkányfû (hazánkban már csak itt él), a fás szárúak közül a lisztes és az olasz berkenye. Nemzetközi vöröskönyves a bennszülött tornai vértô, amely Alsó-hegyen és a Szlovák területen lévô Várhegyen él. A tölgyesek cserjés erdôszéleinek ízeltlábúja az erdélyi kurtaszárnyú szöcske és a rézsikló. Fészkel a parlagi sas, a békászó sas, a kígyászölyv stb. Ôz, gímszarvas, vaddisznó populációk is jelentôs egyedszámúak. Örvendetes, hogy e nemzeti parkunknak már állandó lakója a hiúz és a farkas, ritkán erre barangol egy-egy barna medve is. Miért örvendetes? Mert e faj válhat a róka mellett hazánk egyik csúcsragadozójává és járulhat hozzá a vaddisznó, a gímszarvas stb. állomány számának természetes szabályozásához, vagyis az erdôk biológiai egyensúlyának helyreállításához. A gyerekek számára a farkas az egyik nemszeretem állat. Ebben a nemzeti parkban beszélgetni szükséges velük e fajról, hazánkból való eltûnésének okairól (pl. ellenszenves, mértéktelen vadászat) és visszatelepülésének fontosságáról. Irodalomajánló Remek alkalom az irántuk való ellenszenv feloldására, például Szentmihályi Szabó Péter: Farkaspanasz címû meghatóan szép versének elmondása: „A farkast nem szereti senki, / a farkast nem lehet megenni, / mert ô esz meg téged! / Neki nincsen erdei tanyája, / ôt kicsi házba senki sem várja, / tôle annyira félnek! / Szegény ordas már csuda fáradt, / felfalt vagy ezernyi juhnyájat, / nyuszit, ôzet, kismalacot! / Naponta felfalja Piroskát, / forró vízzel hetente locsolják, / nyelve lóg és gyomra korog! / Kér, uszítsák másra a kutyákat, / a gonoszságba már belefáradt, / kiváltja útlevelét! / Olyan tájra bujdosik el, hol / gonosz nyulakról, ádáz malacokról / szólnak mind a mesék!” (A Fekete pompász 1985) A sziklagyepek, lejtôsztyepek virágpompája elbûvölô, megállásra késztetô. Nyílik itt a sárga homoki pimpó, a kékeslila szibériai harangvirág, a finom illatú kakukkfûfajok, a szurokfû. Ritka védett növény a fehéres csüdfû, a bozontos virágú hangyabogáncs, a régen festônövényként használt festô csülleng. Az óvodásokkal megfigyeltethetô élôlények Érdemes a növény nevére felhívni a gyerekek figyelmét. Mit gondoltok, mirôl nevezték el? Ezt akkor ajánlott feltenni, ha már látszanak lelógó, „csüllengô” becôke termései. Nagyon kecsesek a harangcsillag kék virágai. További ritkaságai a nemzeti park-

78


nak, a vörös könyves (mert ritka és veszélyeztetett) észak-kárpáti bennszülött növény a borzas vértô. Karcsú, sûrûn szôrözött virága szép, sárga, csengettyûhöz hasonló. A sötétlila virágú osztrák sárkányfû hazánkban már csak itt él. Ennyi szép virág láttán biztosan kiderül, hogy az óvodások betartják-e, a virágok csábítása ellenére be tudják-e tartani a kirándulás szabályai közül például azt, hogy Ne gyûjtsenek rovarokat (hisz a virágok illata azokat idevonzza) és növényeket! Ne szedjenek virágcsokrot! Nagy pedagógiai sikere az óvodapedagógusnak, ha ezeket nem teszik a gyerekek. Hajoljanak le a növényhez, vizsgálják meg szárát, levelét, simogassák meg szirmait, szippantsák be illatát, figyeljék a lepkék virágról virágra repkedését, hallgassák a rét, az erdô hangjait, esetenként a csendjét! A felsoroltak azért ajánlottak, hogy a gyerekeknek mindezek átélése jelentse a kirándulás élményét, nagyszerûségét, és ne a mértéktelen virágszedés! A bokorerdôk és sziklagyepek mozaikos társulásának lakói például a fûrészlábú szöcske, a kis apolló lepke, a pannon és a zöld gyík, madarak közül a nehezen észrevehetô lappantyú, a bajszos sármány. Irodalomajánló A lappantyúról szól Nemes Nagy Ágnes: Láttam, láttam címû vidám hangulatú játékos verse. Most az következik: „Láttam, láttam lappantyút! / Éjszaka, erdôn meglestem, / róka-vadásszal kettesben. / Nem volt ottan lámpa, se ház / mentünk: én meg a róka-vadász, / akkor az égen, fekete égen / valami röppent még feketébben, / valami röppent: lappantyú! / Két szeme lángja két pici lámpa, / gurgula-hangja úszik utána. / Ketten láttuk, senki más, / ketten: én meg a rókavadász.” (Szökôkút 1979). A karszt patakvölgyeiben mézgás éger ligetek fái magasodnak. Alattuk nyílik a fehér acsalapu, az ikrás fogasír. Hegyi billegetô „billeg” a patak partján, a vízben keresi táplálékát hazánk legritkább énekese a vízirigó. E nemzeti parkunk vizeiben is élnek a petényi márna és a tiszai ingola nevû halfajok. A hûvös patakvölgyek ritka kétéltûje a park címerállata a már említett foltos szalamandra. 3.4.3. A nemzeti park kultúrtörténeti értékei Az Aggteleki Nemzeti Parkban jelentôs és sokféle kultúrtörténeti emlék is látható. Ezek az aggteleki 13. századi, majd a 18–19. században átépített templom, a népi barokk stílusú harangtorony, a temetô fából faragott fejfái. Égerszög 18. századi református temploma, nagyon szép lakóházai, gazdasági épületei és szintén temetôjének fejfái. Jósvafôn a domboldalon álló középkori eredetû, toronytalan kazettás festett famennyezetû templom, harangtorony, faragott fejfák, malom, molnárlakás, és népi építészeti emlékek, így 19. századi tornácos lakóházak, faszerkezetû csûrök, pajták felkeresése ajánlott. E falu patakok – Jósva, Kecsô, Kajta, Tohonya – körül kialakult völgymenti, szalagtelkes település. Hangulata magával ragadó. Perkupán a házak oromzatának díszítései, a házak megközelítését biztosító különleges falazású kôhidak, Rakacaszenden, Rudabányán, Szalonnán,

3. NEMZETI PARKOK

79

Tornakápolnán, Tornaszentandráson a középkori eredetû templomok ôrzik az itt lakó elôdök magas színvonalú építési kultúráját, díszítômûvészetét, környezetük iránti igényességüket. A mai felnôtteknek, gyerekeknek követendô példát adnak. 3.4.4. A nemzeti park tanösvényei 3.4.4.1. Baradla tanösvény 7,5 km-es, 3–4 óra alatt bejárható. 120 m szintkülönb-

séget kell legyôzniük azoknak, akik ezt választják. A Baradla-barlang aggteleki és jósvafôi bejárata között alakították ki. Mindkét irányból végigjárható és ha a gyerekek elfáradnak, akkor megszakítható. 18 állomásának mindegyikén részletes ismertetô tábla segít a tájékozódásban. Nemcsak az adott helyszín értékeit, hanem a tágabb környezetéét is közli. Tanösvénybejárás óvodásokkal Az Aggteleki-ág barlangbejárata elôtti hatalmas mészkôsziklafal elôtti térképtôl kiindulva jutnak fel a Baradla-tetôre. Ajánlott elmondani a gyerekeknek az elnevezés eredetét. Valószínûleg a szlovák „bradlo”, sziklaszirt, sziklás jelentésû szóból származik. A nemzeti park növényvilága (3. állomás), majd állatvilága (4. állomás) sokszínûségének bemutatása következik. A tanösvény további megállóinál illetve az út mellett a Tó-hegy növényeit, az „ördögszántást” láthatják a gyerekek. Víznyelôk–Zobor-lyuk (7.), Ravasz-lyuk (8.), majd egy kônyerôhely (9.) következik. A helybeliek itt fejtették az építkezéshez és a mészégetéshez szükséges mészkövet. Jelenleg Aggtelek lakói csak saját célra bányászhatnak. A borókás töbrök (10. állomás) egykori irtásréten vannak. A legeltetés fokozatos csökkenése biztosítja az erdô visszatelepülését. A pionír erdôtársulás egyik faja a boróka. Egy szép gyertyános-tölgyesen áthaladva (11.) az elôzôekben ismertetett fás és lágy szárúakról szerezhetnek tapasztalatot a gyerekek, amely az újbóli kiránduláson segíti ôket néhány jellemzô faj felismerésében. A barlang Vörös-tói bejáratához (12.) közeledve a „vörös föld” – az eddigi talajoktól eltérô – színe tûnik fel az óvodásoknak és nagy valószínûséggel kérdéseket tesznek fel róla. Ez letûnt földtörténeti korok, így a kréta és az eocén idején, a melegebb éghajlaton képzôdött bauxittelepek pusztulásából származik. Színét a benne lévô vasoxid adja. A Vörös-tó dolina (töbör) tó. A tó békák petézôhelye is. Tavasszal hihetetlen tömegben keresik fel, ilyenkor kuruttyolásuktól hangos a tó környéke. Jó alkalom a békapeték, különbözô fejlôdési stádiumban lévô ebihalak megfigyelésére és a békák iránti esetleges negatív érzelmek oldására. Hívják segítségül az irodalmi alkotásokban lévô nyelvi humort is (ld. az 50. és a 127. p.-t). Ez hozzájárul a másság elfogadásához, a más élô iránti tiszteletérzés, az emberben meglévô természettisztelô erény kibontakozásához. A Medve-sziklák (13. állomás) érdekes alakja mászásra csábító, amely fejleszti a gyerekek mozgáskoordinációját. Valójában paleokarszt, tehát egy elôzô karsztosodási idôszak maradványa. Az utat folytatva a Béke-barlang bejárata elé érkeznek, majd a Komlós-forrás következik (16. állomás). A Baradla Alsó-barlangjainak nyílása után jutnak el a tanösvény végállomásához, a barlang jósvafôi bejáratához.

80


3.4.4.2. A Tohonya–Kuriszlán tanösvény 8,4 km-es útjának szakaszos bejárása

ajánlott. Különbözô karsztformákat, mészkôtípusokat, szurdokvölgyet (Tohony és Milonit szurdok), szurdokerdôt, dolomitfennsíkot, kaszáló rét élôvilágát, borókást láthatnak az utat végigjárók. A gyerekeknek talán a Vakvölgy illetve a hucul lovak látványa a legnagyobb élmény. Nagyon régi lófajta. Ôse a taki (közép-ázsiai sztyepék vadlova) és a tarpán (kelet-európai síksági vadló). A tartózkodási helyükön lévô gyepen ürgekolóniák élnek. Föld alatti járatrendszerük bejáratai jól láthatók. Mivel ez a rágcsáló sok ritka, fokozottan védett ragadozó madárfaj tápláléka, ezért gyakran láthatók a terület felett, zsákmányt figyelô parlagi sas, kígyászölyv, héja. Játékajánló A nemzeti park területének különbözô helyszínei, a tanösvény állomások többsége alkalmas sokféle megfigyelésre, a játékokon keresztül a környezeti attitûd fejlesztésére, ismeretek bôvítésére, mélyítésére. A már eddig javasoltakon kívül még a következô játékok ajánlottak Fehér Anna: Játszunk? Természetesen! címû játékgyûjteménybôl. Ezek egy része a kirándulás utáni csoportszobai játékra való, az élmények felidézésére, a szerzett ismeretek rögzítésére. Az eszközöket pl. növény- és állatfaj kártyákat, találós kérdéseket, ennek megfelelôen készítse el az óvodapedagógus. Ajánlott játékok: II/A/11., 13., II/B/3., 4., II/C/1., 2., 3., 5., 6., 8., 9., III/A/1., 2., 3., 4., 7., 8., 12., III/B/1., 7., 12., 13., III/C/1., III/D/6. Irodalomajánló Pedagógusoknak szól Jakucs László gondolata: „…Add tovább tudásod azoknak, akiket leginkább szeretnél a természet örök igazságainak tiszteletére nevelni! Hadd ébresszen az ô szívükben is emberhez méltó örömöt és tiszta áhítatot a barlangok lenyûgözô valósága. Mert ne téveszd szem elôl: Sok, nagyon sok még a sötétség … DE NÁLAD A FÁKLYA!”28

Jakucs László (1993): Szerelmetes barlangjaim. Akadémia Kiadó 315. p.

28

81

3. NEMZETI PARKOK

3.5. Fertô-Hanság Nemzeti Park Mottó: „A Fertô és a Hany. A hajdani gyepû, lidércek lakta ingovány. …A határ csak az emberek világát választja szét, de a térség vízi és pusztai életközösségeinek láncolata minden tekintetben összefügg…” (Kárpáti László)

A hazánkban ötödikként, 1991-ben megalapított nemzeti park története – 1991–94 között Fertô-tavi Nemzeti Park volt a neve – különbözik minden más nemzeti parkunkétól. Részei – így a Fertô tó és környéke (1977-ben lett tájvédelmi körzet 12 543 ha-on), a Hanság napjainkig fennmaradó mocsár- és lápvidéke (1976ban nyilvánították tájvédelmi körzetté 7086 hektáron) – mint ez a dátumokból kitûnik, több lépcsôben váltak védetté. A térség osztrák oldalának egy részén már 1959-ben tájvédelmi körzetet, 1993ban pedig 7600 hektáron nemzeti parkot hoztak létre, Nationalpark Neusiedler See-Seewinkel néven. A Fertô-Hanság Nemzeti Parkunk „mássága” abból adódik, hogy 1994. április 24. óta a magyar és az osztrák nemzeti parkot összekapcsolták. Azóta a magyar és az osztrák szakemberek munkájukat összehangolják. A két nemzeti park együtt 27 229 ha. Ebbôl 19 629 ha a magyarországi rész. Fokozottan védett 7667 ha. A Fertô tó 1989 óta a Ramsari Egyezmény nemzetközi jelentôségû vízi élôhelye.

82


3.5.1. A nemzeti park egységei 3.5.1.1. A Fertô-tájat a 75 km 2 -es, közel 90%-ban elnádasodott tó, a Fertômelléki

dombsor, a Hegykôtôl Sarródig húzódó szikes rétek, puszták, nádasok alkotják. Az utóbbi, a Fertô délkeleti részén lévô Fertôzug. A Fertô-táj jelentôségét növeli az a tény, hogy az UNESCO 1979. július 24-én az „ember és környezete” program keretében a védett terület egészét bioszféra rezervátummá tette. Az öt fokozottan védett területbôl hármat „magterületté” (Madárvárta-öböl és környéke, Herlaknitó és a Szárhalmi-erdei sztyeprét) nyilvánított, amely a tudományos megfigyelést és kutatást szolgálja. 2001 óta a Fertô tó partvidéke mindkét ország területén, a kultúrtáj kategóriában a Világörökség része. A Fertô-táj a Kisalföld délnyugati peremén, szélvájta síkság süllyedékében fekszik. Jellegzetes kôzete a lajtamészkô (a földtörténeti újidô középsô miocén idôszakában keletkezett). Ebbôl épül fel a Fertô tó nyugati partját kísérô dombsor. A táj éghajlata szélsôséges, gyakori az erôs szél, az évi csapadék kb. 600 mm. Központja a Fertô tó. Összterülete 309 km2, amelybôl ¼ rész tartozik hazánkhoz. Hossza 35 km, szélessége 7–15 km közötti, átlagos vízmélysége 70–80 cm. Vízszintingadozása jelentôs, eléri a 45 cm-t. A tó, mint azt neve is jelzi, öregedésének fertô stádiumában van. Kora kb. 20 000 év. Mi a fertô? „… nagy vagy közepes kiterjedésû, sekély (átlag 1–2 m mélységû) állóvíz. Felületének több, mint 1/3 -a kiemelkedô mocsári növényzettel borított, de emellett kisebb-nagyobb nyíltvízi tisztásai vannak.”29 A tavak pusztulásának oka lehet a veszteséges vízháztartás miatti kiszáradás, lecsapolás, feltöltôdés. Öregedésének fázisai fertô, mocsár és láp, tehát ezek nem szinonim fogalmak! Jó, ha ezt a pedagógus tudja. A fenti meghatározásból kitûnik, hogy a fertô állapotra a nyílt víztükör foltokra bomlása jellemzô. A tó magyarországi részén az elnádasodás felgyorsult. A nádtenger szélessége 5-6 km. Szikes tó, sok Na- és MgCO 3 -ot, Na- és MgSO4 -ot (1,6–2,0 g/liter) tartalmaz. Közép-Európa legnagyobb sztyeptava, a Kaszpi-tengertôl kezdôdô szikes tavak láncolatának legnyugatibb tagja. A nádas, a tó halainak – fogas, csuka, garda, nyurgaponty stb. – ívóhelye (ikralerakó, szaporodó hely), a madárállomány egy részének fészkelôhelye. A madarak táplálkozni a szikes legelôkre és a Hanság vizeire is járnak. A nádövben gyékényfajokkal szegélyezett belsô tavak húzódnak (Herlakni, Oberlakni, Hidegségi stb.). Ebben a nádas, sásos, gyékényes környezetben élnek az alföldi, hasonló adottságú vizekbôl már ismert, a nyílt vizeket kedvelô tôkés réce, böjti réce, fekete szárcsa, az 1951-ben betelepített bütykös hattyú. Legfeltûnôbbek a telepesen költô dankasirályok, csérek és a szerkôk. Gyakran látható az úszó fészkén ülô búbos és kis vöcsök. A nádasokban vörös és üstökösgémek, nagy kócsag fészkel. A nádirigó, a cserregô és a foltos nádiposzáta, a barkóscinege, rozsdás csaláncsúcs a leggyakoribb énekesmadarak. A nádas élelmet és védelmet nyújt a nagyvadaknak – szar Tolnai Krisztina (szerk.) 1994. Fertô-Hanság Nemzeti Park. F.H.N.P. Igazgatósága 2. o.

29

3. NEMZETI PARKOK

83

vas, ôz, vaddisznó – is. A parti sávban réti füzény, zsombéksás, fehér tippan stb. fordul elô. A nádasokban sokféle rovar (lepkék pl. nádi bagolylepkék, szitakötôk pl. a védett lápi szitakötô, vízi poloskák, pókok stb.) és kétéltû (gôtefajok, vöröshasú unka, mocsári béka, barna varangy stb.) faj is él. A tó vizének és a partmenti talajnak az elôbbiekben már jelzett magas sótartalma következtében szolonyec- és szoloncsák szikes rétek és legelôk alakultak ki. Ez a Fertô- táj harmadik egysége. Rajtuk sótûrô növényzet él, amelyek közül néhánynak ez a legnyugatibb megjelenési területe. Pl.: bárányparéj, kamilla, fertôi mézpázsit. Bennszülött növényfaj a sziki és a magyar sóballa, a sziki ôszirózsa stb. A szikesek védett növényei közül a legszebbek az orchideák, pl.: a mocsári és agárkosbor, a pókbangó. A szikes pusztán „élôhely-karbantartási” célból rackajuh nyáj, bivaly és magyar szürkemarha gulya legel. A szikes rétek és legelôk leggyakoribb madara a bíbic, legritkább a gulipán, de fészkel itt gólyatöcs, nagy goda, piroslábú cankó stb. is. A nemzeti park székhelye a Sarródon épített Kócsagvár. A kutatási tevékenység mellett 1993 óta nyaranta diákokat és óvodásokat is fogadnak. Az „erdei” óvodában a terepen ismerkedhetnek a gyerekek a nemzeti park sokszínû élôvilágával. Közép-Európa legnagyobb fészkelô nagy kócsag állománya a Fertô-tájon él. Így természetes, hogy ez a faj a Fertô-Hanság Nemzeti Park címermadara. A nagy kócsag, mint az közismert, a hazai természetvédelem szimbóluma is, ezért védett területeinket jelzô táblákon szintén látható. Indokolt tehát kissé részletesebben, éppen e nemzeti parknál foglalkozni e madárral.

A leírtakból következôen, egy-egy védett területre tervezett kirándulás elôtt javasolt a gyerekekkel megismertetni e faj néhány jellemzô tulajdonságát. Avas nádra rakja nádszálakból és nádlevelekbôl álló nagyméretû – kb. 1 m átmérôjû – fészkét. Tojásai világoskékek. Táplálékai halak, vízirovarok és lárváik, békák, rágcsáló emlôsök stb. Hazánkban 1912 óta védett, mert populációinak egyedszáma eredeti élôhelyük (ôsmocsarak, összefüggô nádasok) területének zsugorodása, hófehér tollaik és tojásaik gyûjtése, az ezekkel való kereskedés miatt jelentôsen megfogyatkozott.

84


Játékajánló Érdemes mindezekrôl fotókat gyûjteni és a gyerekekkel, az élôhely megfigyelése után tablókat készíteni. Ez a tevékenység összekapcsolható a víz világnapjának (március 22.), a vizes élôhelyek világnapjának (február 2.), esetleg a madarak és fák napjának (május 10.-e) megünneplésével. A fémpénzeink közül az óvodások kikereshetik a nagy kócsagot ábrázolót. Megmutathatja nekik az óvodapedagógus Neogrády Antal: Gémtelep a Kis-Balatonban (1916 elôtt) címû mûvének reprodukcióját, amely ugyan nem a Fertô tavi telepet ábrázolja, de látható rajta a nagy kócsag fészke, fiókái, élôhelye. Ez az alkotás az ökológiai szemléletû festmények egyike. Irodalomajánló A nagy kócsagról megtudják, hogy „ô” a „… tavak – lápok félénk / fejedelme.” „… Frissen esett hónál / ragyogóbban, / …lépked / tükrös tóban. / Lábol a sekélyes / híg iszapban, / fényes angyaloknál / finnyásabban.” Amikor repül, akkor „… Kivirít a kéklô / magasságból, / mint szélhajtotta / selyemfátyol.” (Csanádi Imre: Félénk fejedelem) 30 A Fertô-tájon az ôszi, tavaszi madárvonulások idején, sôt télen is pezseg az élet. Több ezres, sôt több tízezres (pl. vadludak télen) tömegben szállnak le ide pihenni és táplálkozni, vagy telelni a madarak. A tó nyugati partvidékén húzódik a Fertômelléki-dombság, a Fertôtáj másik egysége. Nevezetessége a fertôrákosi kôfejtô. Lajtamészkövét a római kortól 1948-ig bányászták. Az ún. „ablakos” bányamûvelésnek köszönhetô a mai, oszlopcsarnokos forma. A mészkôben sokféle ôsmaradvány fedezhetô fel. Pl.: foraminiferák (likacsosházúak), fésûs kagylók, tengeri sün és halmaradványok, cápafogak. A jól faragható mészkövekbôl épültek Sopron, Bécs, Gyôr középületei. A kôfejtô tetején a lejtôsztyep-társulás növényei a sovány csenkesz, a tavaszi pimpó, a leánykökörcsin, a tavaszi hérics, nyáron a zászlós csüdfû stb. díszlenek. Kultúrtörténeti emlékek Fertôrákos község egésze mûemléki védettségû. Hazánkban csak itt maradt fenn középkori pellengér, a település fôterén. A 412 hektárnyi Szárhalmi-erdôrész a dombsor legnagyobb erdeje. Melegkedvelô cseres- és molyhos tölgy ligetek, pannon sztyep rétekkel váltakoznak itt. Az élôhely egy része fokozottan védett, mert a Bioszféra Rezervátum része. A leány- és a feketéllô kökörcsin, a tavaszi hérics mellett nyílik itt a védett boldogasszony papucsa vagy rigópohár, papucskosbor, sok egyéb kosbor, nôszirom faj is. A rigópohár mindhárom neve a növény papucs alakú mézajkára utal. Számos melegkedvelô lepkefaj – éjjeli pávaszem, tölgyfaszender stb. –, kétéltû (pl.: barna varangy, erdei béka) és hüllô (fürge és zöld gyík, vízi- rézsikló stb.) telel át az erdôben. Vonulási 30

Fejes–Kanczler: A természet ünnepei. KINCS Kiadó 2003. 155. p.

3. NEMZETI PARKOK

85

útvonalukat a Fertôd–Sopron közút szeli át. Az útra helyezett terelôcsíkokkal érik el, hogy az állatok az átereszeken haladjanak át szaporodási helyükre. Dalolnak itt fülemüle, citromsármány, barátka, láthatók a fákon zöld és szürke küllôk, fekete harkály. Fészkel kabasólyom, egerészölyv stb. is. Éjszakánként denevérek, cickányok, pockok keresnek táplálékot. Tanösvénybejárás óvodásokkal A meleg- és mészkedvelô karsztbokorerdô élôvilágát a gyerekek a Gyöngyvirág tanösvény bejárásával fedezhetik fel. Ez az útvonal kb. 3,5 km hosszú, óvodásokkal két óra alatt bejárható. Alkalmas helyszín különbözô vizsgálódásokra, megfigyelésekre és játékra. Például: mit éreznek melegebbnek a gyerekek, a kibúvó mészkôsziklákat vagy a füves, virágos réteket? Miért? Hol nyílik elôbb például a tavaszi hérics, a leánykökörcsin? Az északi vagy a déli lejtôkön? Miért? Hol marad meg tovább a hó? A réten vagy az erdôben? Miért? Hol van hûvösebb késô tavasszal? A már lombos fák alatt az erdôben, vagy a tisztásokon? Miért? Ki talál a tölgyek között „pizsamás” kérgû fát (gyertyánt)? Miért nem talál? Ezt a keresést természetesen csak akkor javasolja az óvodapedagógus, ha a gyerekeknek errôl a fafajról már vannak elôzetes ismereteik. A gyerekek válaszaiból és amennyiben szükséges, akkor az óvodapedagógus magyarázatából kiderül, hogy az egymáshoz közel lévô élô- és termôhelyeken is különbözhetnek egymástól a hô-, a fény- és a talajviszonyok stb., ami hat a rügybomlásra, és a növényfajok megjelenésére (pl. a gyertyán a hûvöset kedveli). A réteken különbözô futó- és ugrójátékok helyszínei is lehetnek. Ezek a „keresések” hozzájárulnak az óvodások ökológiai szemléletének alakulásához, problémamegoldó gondolkodásuk fejlôdéséhez. A „keresés” és a játék közben fejlôdik nagymozgásuk, nô a tüdôkapacitásuk stb., tehát az egészséges életmódra neveléshez is hozzájárul ez a kirándulás. A fertôrákosi Püspöki-kôfejtôben létrehozott Kövi Benge Tanösvény 300 m hosszú. Bepillantást ad letûnt földtörténeti korok élôvilágába az itt fellelhetô kövületek révén, de alkalmas a jelenleg itt élô növény- és állatfajok megfigyelésére is. Játékajánló Mit gondolsz, ki vagyok? fantáziajáték „szereplôje” a tanösvénynek nevet adó élôlény. Nemcsak szóban mondhatják el, hogy a neve alapján minek és milyennek képzelik, hanem le is rajzolhatják. A kövi benge cserje, rokona, a szintén száraz erdôkben élô, gyógy- és festônövényként ismert varjútövisnek. Május elsô felében hozza zöldes színû, apró virágait. A tanösvény tájékoztató tábláján a növényt ábrázoló rajz alapján könnyen megtalálható. Mivel a kôfejtô kövületekben gazdag, így azt is lerajzolhatják, és/vagy elmesélhetik a gyerekek, hogy milyennek képzelik el azt a tájat, amikor a kôzetet alkotó állatok éltek? Eközben fejlôdik beleélô és verbális képességük, szárnyalhat fantáziájuk. A Hegykôi Tanösvénynek van egy rövidebb (2 km-es) és egy hosszabb (5 km) változata. A termálfürdôtôl indulva a falu temploma mellett haladva jut le a gya-

86


logösvény a tó partjáig. Az ott lévô madárfigyelô toronyból remek rálátás van a nádas madárkolóniáira, különösen, ha távcsöveket is visznek magukkal a kirándulásra. Tanösvénybejárás óvodásokkal A kb. 4 km hosszú Sziki Ôszirózsa Tanösvényen sétálva a gyerekek nemcsak a szikes puszta, elôzôekben már ismertetett növényeirôl, a szikes tavak életközösségérôl szerezhetnek tapasztalatot, hanem rácsodálkozhatnak a szilajon tartott régi magyar háziállat fajták méretére, érdekes szarvukra (pl. a rackajuh pödrött szarvára), kicsinyeikre, pihenésük módjára stb. A hozzájuk és ôrzôikhez kapcsolódó ismeretek, érdekességek, a pásztormûvészet jellemzôi, pásztorépítmények, játékötletek stb. a 3.1. és a 3.2. fejezetekben találhatók. A Vízi Rence Tanösvény „végigjárása”, amely valójában a Fertô tó nádasaiba, csatornáiba, belsô tavaiba vezetô kenutúra, elsôsorban óvodapedagógus-közösségeknek javasolt, különleges élményt nyújtó kirándulási program. Június eleje és augusztus vége között látogatható. 3.5.1.2. A Hanság, a másik nagy egysége a nemzeti parknak. Ezt a részt a Pannon-

tenger, majd a Gyôri-tó borította. A jégkorszak végén a Duna, a Rába és egyéb folyóvizek jelentôs mennyiségû homokos, kavicsos üledéket hoztak, és kiöntéseikkor lerakták azt. A mai felszín a térség süllyedésének, a szél felszínalakító tevékenységének az eredménye. A Hanság – népnyelven Hany – a 18. század második feléig hazánk egyik legnagyobb összefüggô mocsár- és lápvilága volt, mely a Fertô tóval összefüggô vízrendszert alkotott. A lápvidék a Rábaköz és a Mosoni-síkság közé ékelôdött, nyugat-keleti irányban húzódó feltöltôdô és süllyedô medence. Felszínén jelenkori, különbözô vastagságú tôzegréteg, lápi talaj van, amely alatt jégkorszak végi folyóvízi homok, kavicstakaró fekszik. A Hanság hossza Lébénymiklós és Fertôd között 55 km, átlagszélessége 12 km. A hanyi emberek 19. századi gazdálkodási eszközeit, tevékenységeit (halászat, pákászat, csíkászat, nádfonás – l. a 3.2. fejezetet), életét, továbbá a Hanság igen gazdag élôvilágát, a mocsár- és lápvilág kialakulását bemutató kiállítás a dél-hansági részen lévô Öntésmajorban tekinthetô meg (Kapuvártól 7 km-re van ez a település). A Duna–Tisza közén kívül a Hanság vizenyôs rétjeinek, fûz-, éger- és nyárfaligeteinek, füves térségeinek lakója a fokozottan védett rákosi (rákosréti vagy parlagi) vipera. Ez a hazai fauna egyetlen bennszülött (endemikus) gerincese. A 19–20. század fordulójának egyik neves zoológusa, Méhely Lajos 1893-ban írta le az alfajt. Rokonánál, a keresztes viperánál kisebb, 55–60 cm-es. A tarkóján lévô H vagy két, egymásnak tükörképet mutató C betûre emlékeztetô rajzolatról ismerhetô fel. Tücsköket, sáskákat, pockokat fogyaszt. Megvárja, míg az áldozata testébe juttatott méreg kifejti hatását, majd egészben lenyeli azt. A faj megôrzését szolgálja a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület viperaprogramja. Javasolt errôl a hüllôrôl illetve megôrzésének fontosságáról a gyerekekkel beszélget-

3. NEMZETI PARKOK

87

ni. A kiállítás minden „elônye” ellenére sem pótolja a közvetlen tapasztalatot, a támasztógyökeres, ún. lábas égerfák látványát, az elöregedett, a nedves talajból kifordult fák gyökereinek fantasztikus formáit, a rekettyefûzes láprét virágainak sokszínûségét, a gyöngyvirágos tölgyerdô nyugalmát, a csatornák, kisebb-nagyobb tavak öbleiben virító békaliliom, fehér tündérrózsa szépségét. Tanösvénybejárás óvodásokkal Az öt km hosszú Hany Istók Tanösvényen a felsoroltak egy része látható. Kiindulópontja az Osli és Bôsárkány között kb. félúton lévô Esterházy Madárvárta. Ez elôzetes bejelentkezéssel látogatható, de mivel az itteni kiállítás a Hanság gazdag madár- és rovarvilágát mutatja be, felkeresése javasolt. A Madárvárta méltán viseli az Esterházy nevet, mert az épületet még az 1930-as években a hercegség adta át a Magyar Ornitológusok Szövetségének, madártani kutatóbázisnak. A tanösvény a Király-tóig tart. E tó környékén találták meg a tanösvény névadóját. A róla szóló történetek továbbgondolkodásra ösztönzôk, felnôttnek, gyereknek egyaránt. Vajon valóban megtörtént? Hogy kerülhetett a kisfiú a mocsárvilágba? Hogyan, mibôl élt? Ki milyennek képzeli? stb. Érdekes beszélgetés témája lehet, amely az óvodások verbális képességét fejleszti. Le is rajzolhatják Hany Istók általuk elképzelt alakját és a környezetet, amelyben élt. 3.5.2. A nemzeti parkhoz tartozó tájvédelmi körzetek 3.5.2.1. Szigetközi Tájvédelmi Körzet

„… A Szigetköz a Duna gyermeke. Európa legszebb vízi birodalmát építette fel itt a Kisalföldön a Duna … A Szigetköz olyan, mint egy nagy színes képeskönyv, a természetben látó szemmel járó embernek kinyílik, és megmutatja szépségeit.” 31 Timaffy László sorai többé-kevésbé még napjainkban is , illetve ismét igazak. A Duna szabályozása, majd a bôsi vízlépcsô építése a víz mennyiségében jelentôs ingadozásokat okozott, amellyel szoros összefüggésben a növény- és állatvilágban is változás következett be. Az „ezer sziget országa” természeti értékeinek megóvására tett intézkedések eredményeként sok ritka, védett növény és állat túlélte a változásokat. A Szigetköz valóban a Duna gyermeke. A folyam által kialakított hordalékkúp síkságon, az Öreg-Duna és a Mosoni-Duna-ág között terül el. A folyam a hegyekbôl magával hozott hordalékát, esésének csökkenése miatt tovább vinni nem volt energiája, ezért itt lerakta. Ezekbôl helyüket változtató zátonyok, a növényzet tartós megtelepedése után pedig szigetek képzôdtek. A Duna újabb és újabb medrekbe kényszerült. Ezáltal szétágazó, majd ismét összefutó igen szövevényes vízrendszer alakult ki ezen a folyamszakaszon.

31

Alexay–Timaffy (1988): Ezersziget országa. Móra Ferenc Könyvkiadó Bp. 9. p.

88


A különleges hangulatú, jelentôs természeti értékeket ôrzô tájat igen késôn, 1987-ben nyilvánították tájvédelmi körzetté. 9157 hektárnyi területébôl 1325 ha fokozottan védett. Növény- és állatvilága igen változatos. A morotvákban hínártársulások, a sekélyebb vizekben a partok mentén nád- és magasságos társulások alakultak. Az árterületek alacsonyabban lévô, a gyakran vízzel borított részein bokorfüzestársulás a jellemzô. A csigolya-, a mandulalevelû fûzek között nyári tôzike nyílik. A valamivel magasabb térszíneken fûz-nyár ligeterdôk vannak. Tanulmányozhatók itt a fehér és a törékeny fûz, a fehér és a fekete nyár, a vénic szil, a mézgás éger. Ligeti szôlô gyakran kúszik fel ezeknek a fáknak a törzsére. A víztôl távolabb fekvô, többnyire ármentes részeken valaha nagy kiterjedésû tölgy-kôris-szil ligeterdôk voltak. Ma kisebb foltjai a Mosoni-Duna mentén lelhetôk fel. Védett ritkaságai e társulásnak a méhbangó és a légybangó (orchideafélék). A légybangó máshol sztyepnövény. A szigetközi nedves réteken él a szibériai nôszirom, a keskenylevelû gyapjúsás. A vizekben réti csík, lápi póc, kecsege, compó stb. él. Gyakori kétéltû a kecskebéka, a mocsári béka, a vöröshasú unka, a hüllôk közül pedig a vízisikló. Mintegy 230 madárfaj figyelhetô meg a tájvédelmi körzetben. Nagyobb gémtelepeken költ a szürke gém, a bakcsó. Fészkel itt a kanalasgém, a fekete gólya, a barna kánya, a halászsas, a rétisas. Sokféle réce (hegyi, jeges, fekete stb.) is látható a vizeken, különösen télen. Tanösvénybejárás óvodásokkal Gyerekekkel a Morotva-tavi Tanösvényen való séta ajánlott. A Lipótnál lévô Morotva-tó 5 állomása körbevezet a part mentén és bemutatja nemcsak a tó, hanem a Szigetköz élôvilágát is. Ugyanez vonatkozik a Dunaszegnél lévô Morotva-tóra is. Ennek állomásait nem a nemzeti park munkatársai alakították ki. Az Ökoturisztikai Bemutató Útvonal Dunaremetétôl Ásványráróig tart. Ezt a kb. 20 km-es útvonalat kerékpártúrával ajánlott végigjárni, ezért pedagógusközösségek kirándulási útvonalaként ajánlott. Játékajánló A mezei emberek a természet kincseit gyûjtötték. Részben saját szükségleteik(!) kielégítésére, részben eladásra. A hangsúly a szükségleten van, tehát e vidéken századokon át környezetkímélô módon, a környezettel harmóniában éltek és tevékenykedtek az emberek. E szellemiségnek közvetítése a szigetközi kirándulások legfontosabb feladata! Mit gondolsz…? – …miket gyûjtöttek? …A gyûjtött növényekbôl, növényrészekbôl milyen eszközöket készítettek? Játék közben megtanulják, hogy mi ehetô, mi nem, gyakorolhatják a gyûjtés szabályait. A természet által elengedett, vagy a nem védett területekrôl levágott fûzfavesszôbôl, nádszárból, kákából stb. a babaszobába való játékokat barkácsolhatnak a gyerekek. Tehát tapasztalatot szerez-

3. NEMZETI PARKOK

89

nek a „mezei emberek” mindennapjairól, ismerkednek a térség múltbeli szellemi örökségével. A káka hajlékony szárának szoros feltekerésével és spárgával való összekötésével tutaj, kökény, vadkörte stb. tövisének felhasználásával madár készülhet belôle. Az elôbbinél vízszintesen, az utóbbinál függôlegesen kell a szárat tekerni. Csinálhatnak belôle az óvodások fejükre való fejdíszt, sapkát stb. Csak a fantáziájuk szab határt a formának és a díszítésnek. Nádból az óvodapedagógus segítségével ivócsô, nádtoll, nádkanál, - villa, kés, „levegôzô” készíthetô. Közben megismerik a nádszár belsejének felépítését és a pedagógus elbeszélésébôl megtudják, hogyan menekültek meg üldözôik elôl a nádasban élô emberek. Úgy, hogy a nádból készített víz fölé nyúló „levegôzôn” keresztül levegôhöz jutottak. A régi Szigetközhöz hozzátartoztak a halászok, pákászok, hajósok, révészek, pásztorok is. Az ô életüket, eszközeiket a ma embere már csak múzeumokban, és könyvekbôl ismerheti meg. Természetvédelmi területek A Szigetközben kirándulva érdemes felkeresniük a különbözô országos és helyi jelentôségû természetvédelmi területeket is. Ezek egy része esztétikai élményt nyújt, más része ezen kívül történelmi múltunk egy-egy eseményének állít emléket. A fenntarthatóságra nevelésnek elsôsorban jövôképet kell nyújtania az ifjúságnak, de nem mellôzheti sem a természeti környezeti, sem a történelmi múltunknak a felfedeztetését sem. A tájvédelmi körzet központja Lipót községben van. Itt termálvizet tártak fel, így ma már gyógyfürdôhely. Lipót és Darnózseli települések közötti út mentén 2 km hosszúságban vadgesztenyefasor összeboruló lombsátra alatt haladhatnak. A fák koronaátmérôje ugyanis átlagosan 6 m. A fasor 1982 óta védett (helyi jelentôségû). A fasor illetve a közút hídja alatt egy érré szelídült régi Duna-ág vize folydogál. A Héderváry család ôsi birtoka a múltban Szigetköz központja volt. Kastélyuk Héderváron ma is jó állapotban van. A körülötte lévô 9 hektáros, a 19. század elsô felében kialakított park 1965 óta természetvédelmi terület (helyi jelentôségû). Az ültetett tiszafák, tulipánfák, páfrányfenyôk, hársak és platánok mellett megtalálhatók a tájra jellemzô ôshonos fák, a nyárak, a tölgyek, az égerfák, a szilek, a fûzek és a kôrisek. A park északnyugati sarkában oldalágaival teljesen összenôtt, egymással összeforrott két kôrisfa, a kastély belsô udvarán idôs platán áll. A településen még két helyi jelentôségû védett természeti érték van, az Árpád-tölgyfa és a Kont-emlékhely. A községbôl 3 irányba kivezetô út találkozásánál lévô gótikus kápolna elôtt magasodik az ország legidôsebb – kb. 700 éves – kocsányos tölgye. A koronája nagyon alacsonyan ágazik el, ez azt bizonyítja, hogy mindig szálban állt. Az utóbbi évtizedekben több vihar tépázta, fagombák támadták meg, kevés vízhez jutott (aszályos évek, Duna elterelés). Három ága közül jelenleg még egy él. A Kont-emlékhely 1 hektárnyi, szépen parkosított. A hagyomány szerint az itt állott fa alatt kötött szövetséget Héderváry Kont István híveivel Luxemburgi Zsig-

90


mond király ellen. Kont Istvánt és híveit elfogták és Budán 1393-ban kivégezték. A kivégzés 550. évfordulóján, 1943-ban Khuen–Héderváry gróf a szövetségkötés helyén szürke nyárfát ültetett. Ez a 80-as években kiszáradt, de újat telepítettek helyére. Ez a hazai emlékfák egyike. A mosonmagyaróvári 16 hektáros Wittmann Antal-liget 1990 óta védett (helyi jelentôségû). A tájképi (angol) stílusú városi közpark faállományának egy része a Lajta-ártér ligeterdejében, más része a Kárpát-medence egyéb tájain ôshonos ismert lombos és örökzöld fajokból áll. A cserjék is hazai fajok, pl.: egybibés galagonya, somfajok, csíkos kecskerágó, fekete bodza. Sokféle lágy szárú növény is virít itt pl.: bogláros szellôrózsa, szagos müge, fürtös salamonpecsét, fekete nadálytô. A közpark az óvári Gazdasági Tanintézet létrehozójának, Wittmann Antalnak a nevét viseli. Az Óvári Háromtölgynek a területe 2,7 ha. Ez a keményfás tölgy-kôris-szil ligeterdô maradványfolt a város elsô helyi jelentôségû védett része 1982 óta. Nevét 3 idôs, kb. 350–400 éves kocsányos tölgyrôl kapta. Az egyik közülük az 1990-es évek elején kipusztult, napjainkban már csak csonkolt törzse mutatja hatalmas méreteit. A tájvédelmi körzetbe tett kirándulásokon, a tanösvényeken tett sétákon gyakran találkoznak a gyerekek a fûzeken kívül tölgyekkel, nyárfákkal, kôrisekkel, szilekkel, égerekkel. Most néhány érdekesség következik ezekrôl a fafajokról. A „manna” (nem azonos a bibliai mannával) a virágos kôris édes, tápláló nedve. Az enyves éger levele, a fehér fûz kérge (a szalicintartalmából elôállított szalicinsav az aszpirin alapanyaga) gyógyhatású. Az égerfa kérge barnába hajló vörös színû színezéket ad, amely az óvodában felhasználható különbözô anyagok festésére alkalmas. A fûzek kétlakiak – a tiszafához hasonlóan –, tehát vannak „fiú” és „leány” egyedeik. A magyar néphitben a nyárfa, az európai néphagyományokban pedig a szomorúfûz a halál, a gyász jelképe. 3.5.2.2. Soproni Tájvédelmi Körzet

1977-ben 4905 hektáron alakították ki a Soproni-hegységben. A 250–560 m tengerszint feletti magasságú erôsen tagolt táj. Idôs, döntôen átalakult kôzetek (pl.: gneisz, csillámpala) építik fel. Talaja a viszonylag bô csapadék – évi 700–750 mm – és a fenyôerdôk miatt erôsen kilúgozott szürkés színû podzol, a tölgyesekben pedig barna erdôtalaj. Éghajlata az Alpok közelsége és az országon belüli földrajzi helyzete révén kiegyensúlyozott. 9oC évi középhômérséklet jellemzi. A völgyekben 22 állandó és 24 idôszakos forrás tör elô. Igen bôvizûek a Deákkút, a Ciklámen (Természetbarát) és a Szt. György (Várhely oldalában) források. A kôzet- és a talajviszonyok, a csapadékos éghajlat összefüggô elegyes lombos erdôk kialakulását eredményezte. Az erdôk mészkerülô tölgyesek szelídgesztenyével, gyertyános-tölgyesek, bükkösök. Az országhatár menti luc- és jegenyefenyô állomány valószínûleg nem ôshonos.

3. NEMZETI PARKOK

91

Tanösvénybejárás óvodásokkal A 8 km hosszú Ciklámen tanösvény végigvezet a Soproni-hegység különbözô társulásain, érinti a kôfejtôt, a Károly-magaslati Kilátótornyot, elhalad a mucki hajdani határôrségi épületek mellett és a Várhely Kilátónál ér véget. A tanösvényhez, amely kiválóan kialakított, jól járható, az útvonal bármely részén lehet csatlakozni, vagy elhagyni azt. A kiránduláson láthatnak a gyerekek sima, szürke kérgû bükköt, „pizsamás” gyertyánt, kocsánytalan tölgyet, magas kôrist, a patakok mentén mézgás égert, kislevelû hársat, hegyi, mezei és korai juhart, hegyi szilt, madárcseresznyét stb. Játék- és vizsgálódásajánló Válasszon ki közülük az óvodapedagógus 2-3 fafajt, amelynek különbözô tulajdonságait vizsgálhatják a kiránduláson a gyerekek. Például a fakéreg színét, barázdáltságát, a rátelepedô mohákat, zuzmókat, a leveleik méretét, erezetüket, széleiket, terméseiket. Nemcsak a kéregrajzolatot érdemes megfigyeltetni, hanem az elszáradt, letört ágak helyén képzôdött sebszövet sokszor igen érdekes formáit is. Gyakran látni a kéregbarázdákban le-fel futkosó hangyákat, ott tartózkodó csigákat, pókokat, bogarakat is. A felszínre hullott kéregdarabok belsô oldala is tartogat meglepetéseket a gyerekeknek, például különbözô bogarak lárváinak a kéreg háncsrészébe rágott alagútjait. Ezek elhelyezkedésébôl, méretébôl, a járat végén esetlegesen felhalmozódott törmelékbôl stb. lehet megállapítani, hogy mely rovar választotta utódainak felnevelô helyéül a vizsgált kéregdarabot. Készíthetnek kéregmintázatot, röptethetnek leveleket, terméseket (pl. ôszi kiránduláson). Indulhatnak zuzmóvadászatra. Összehasonlításra akkor alkalmas a „vadászat”, ha ugyanezt megtették a lakóhelyükön is, a kirándulás elôtti napokban. Vajon miért nincsenek zuzmók a településen, miért vannak az erdôben? Mert ezek a növények a gépkocsikból, esetleg a kéményekbôl kiáramló SO2 -ra (kén-dioxidra) igen érzékenyek. Jelenlétük jelzi a levegô tisztaságát, elsôsorban a SO2 -szint alacsony voltát. Ezért a zuzmókat jelzô vagy indikátor növényeknek nevezik. Ki hány féle zuzmót, mohát talál egy meghatározott, az óvodapedagógus által jól áttekinthetô helyen? E játékos keresés megmozgatja az óvodások izmait – egészséges életmódra nevelés –, fejleszti nagymozgásaikat, a keresés közben átélik a felfedezés örömét, formálódik pozitív attitûdjük a természethez. Le is rajzolhatják a talált zuzmó- és mohafajokat, vizsgálhatják azokat kézi nagyítóval. Közben gyakorolják a vizsgálódáshoz elengedhetetlen eszközök használatát, fejlôdnek megfigyelô-, összehasonlító és megkülönböztetô képességeik. A fák árnyékában csarab, fekete áfonya, erdei ciklámen, farkasboroszlán, hegyi árnika, lila enyvecske, hölgymál- és zanótfajok, szagos müge, hagymás fogasir stb. élnek. Az égerligetekben struccharaszt, erdei zsurló, hóvirág, fehér és a lilás-piros szirmú orvosi acsalapu, aranyveselke stb. láthatók. A tanösvény névadójáról, az erdei ciklámenrôl így írt Raoul Francé: „… Amikor ötágú koronái, mint szelídvörös ámpolnák bevilágítják az augusztusi erdôk

92


homályát, az erdô eléri évi körforgásának csúcspontját. Feladatát betöltötte, útja lejtôre fordul. De elôbb ezekben a legerdeibb virágokban egybefoglalja minden illatát, vágyát, és titkát, aztán megadással várja az ôszt.” 32 A tájvédelmi körzet állatvilága is figyelemre méltó. A hazai kétéltûek (15 faj) közül 13 faj (pl. foltos szalamandra, gyepi, erdei, kecskebéka), a hüllôk (15 faj) közül 6 faj él (pl. erdei sikló, törékeny gyík) a Soproni-hegységben. Elôfordulnak itt a madárvilág magashegységi tagjai, a császármadár, a búbos, a kormos és a fenyvescinege, a tüzesfejû királyka, a vízirigó és a süvöltô. Októberben-novemberben a lucosokban a keresztcsôrû madár jelenik meg. Egyrészt jellegzetes, egymást keresztezô csôrkáváiról, másrészt hangos gip-gipp-gipp fütytyérôl ismerhetik fel a gyerekek. Az odúkban, tornyokban, tetôszerkezetek alatt nappal megbúvó denevérek 8 faja fordul elô (hazánkban 23 fajuk ismert) a tájvédelmi körzetben. 3.5.2.3. Pannonhalmi Tájvédelmi Körzet

Területe 7100 ha, 1992-ben létesült. Részei a Pannonhalmi dombság, a Kisalföldi meszes homokpuszták, az Erebe-szigetek és a Holt-Rába környékének vizes élôhelyei. E tájvédelmi körzetben harmónikus egységet alkotnak a tájképi, a növény- és állattani, valamint a kulturális értékek. Az utóbbiak között a legkiemelkedôbb – ez szó szerint és átvitt értelemben egyaránt igaz – a Pannonhalmi Fôapátság. Ugyanis a község fölé emelkedô Szent Márton-hegyen telepedtek le 996-ban azok a bencés szerzetesek, akiket Géza fejedelem hívott hazánkba. Monostoruk a 11. század elsô felétôl magasodik a Szent Márton-hegyen. A monostor épületeiben több egymást követô építészeti stílus alkot szerves egységet. A szerzetesek több, mint ezer éve olyan lelki-szellemi örökség hordozói és továbbadói, ami napjaink ellentmondásos világában kiemelkedô érték. A Pannonhalmi Fôapátságnak és természeti környezetének ezt a mind a magyar, mind az egyetemes, egyházi és világi történelemben betöltött szerepét, kulturális jelentôségét azzal ismerték el, hogy 1996-ban, alapításának ezredik évfordulóján a Világörökség részévé nyilvánították. Tanösvénybejárás óvodásokkal Az apátságot és a hozzá tartozó arborétumot ismerhetik meg a látogatók az ún. Pannonhalmi Természetvédelmi Bemutató Útvonalon, a vizes élôhelyeket a Holt-Rába, a Pannonhalmi dombságot pedig a Ravazd–Sokorópátka Természetvédelmi Bemutató Útvonalon. A lankás domboldalak homok- és kavicsüledékeit különbözô vastagságban fedi a pleisztocénben képzôdött lösztakaró. Az esôzésektôl a fátlan részeken meredek vízmosások „horgok” (pl. Ravazdnál) alakultak. Ezekben pincék és „barlanglakások” vannak, illetve voltak. A dombságon cseres-tölgyes a jellemzô fás társulás. E laza záródású erdônek fajgazdag a gyepszintje. Láthatnak itt a Rakonczay Zoltán (szerk.) 1996: Szigetköztôl az Ôrségig. Mezôgazda 173. p.

32

3. NEMZETI PARKOK

93

gyerekek tavaszi héricset, leánykökörcsint, törpe nôszirmot, erdei szellôrózsát, csillagvirágot, különbözô kosborfajokat stb. A színek, színárnyalatok sokfélesége az, amely maradandó esztétikai élményt nyújt nekik. A löszfalakban, szurdokokban fészkel a gyönyörû tollazatú gyurgyalag. Népi nevei sokfélék: földi rigó, méhészmadár, méhmadár, törökfecske, piripió, gyurgyóka, gyuggyóka. Ezek egyrészt kedvenc táplálékára, másrészt hangjára utalnak, ezért ajánlott ezeket megismertetni a gyerekekkel. A csertölgy nem ôsszel, hanem tavasszal szabadul meg elszáradt leveleitôl. Mind ezt a tulajdonságát, mind a makktermésén lévô borzas kupacsát alaposan megfigyelhetik a gyerekek a Pannonhalmi dombságra tervezett kiránduláson. Irodalomajánló Illyés Gyula: Cser-erdô címû verse errôl a tulajdonságáról (is) szól: „… Tavasz van és itt / most hull a zörgô levél, - most vedlik az erdô! / Mert ez csererdô, / mert ez a lombját / megôrzi ôsz-tél / minden viharán át. / Most, hogy az új rügy / kezd mocorogni / csak most lebeg le / a levél, az ósdi…” 33 A tájvédelmi körzet vizes élôhelyein, az Erebe-szigeteken, a Holt-Rába környékén a már megismert vizes élôhelyekhez hasonló növényzet – így náddal, gyékénnyel, bokorfüzesekkel benôtt morotvák – figyelhetôk meg. Ahol a feltöltôdés mértéke kisebb, ott fehér tündérrózsa, sárga vízitök, a partok mentén sárga nôszirom, szibériai és fátyolos nôszirom nyílik. Kétéltû-, hüllô- és madárfaunája is döntôen a már megismert vízi, vízparti fajokból áll. Az itt költô fajok közül jelentôs a bíbic, a piroslábú cankó, a récefajok, a szárcsa, a törpegém állománya. A természetet kiválóan ismerô Fekete István alaposan megfigyelte a bíbicpár fészeképítését, a tojó fiókáit védô és tápláló magatartását. Élményét a Bíbic címû versében osztotta meg olvasóival. Az anyai gondoskodás nagyszerûségének, a fiókák növekedésének, szárnypróbálgatásainak leírása valószínûleg sok gyereket érint meg érzelmileg és járul hozzá az állatokhoz fûzôdô pozitív attitûdük alakulásához. Irodalomajánló Részletek a versbôl: „… délben ha felsüt a nap, / vándorlásnak vége szakad, / hív a nádas, hív a rét, / hív a táj, a zsombék, árok, / és szállnak a bíbicpárok / a nagy réten szerteszét. / Fészkeiket jól eldugják, / hogy hova, azt ôk tudják, / sírva csalnak máshova, / mert jajongva elvezetnek, / hol híre sincs a fészeknek, / hova nem rakják soha. / És jön a nyár, csupa nagy gond: / ember, kutya, kongó kolomp: / bíbic-anya csak lapul, / míg békés szelek nem fújnak, / s a kis bíbicek kibújnak / aggódó anyjuk alól. / Ekkor már gyorsan fejlôdnek, / hála szöcskének, tücsöknek, / minden káros bogárnak. / Míg a szárnyak jól kinônek, / múltával a jó idônek, / s vége szakad a nyárnak. / Aztán már csapatban járnak, / és csak intô jelre várnak, / mert kevés az élelem…”34 Fejes–Kanczler: A természet ünnepei. 1999. KINCS Kiadó 255. p. Fekete István: Tarka rét. 1973, Móra Ferenc Kiadó 343–345. p.

33

34

94


3.6. Duna–Dráva Nemzeti Park Mottó: „A Dráva jelen állapotában is óriási természeti kincs, két ország (sôt Ausztriával együtt három ország) nemzeti vagyona, amit védeni, oltalmazni és ismerni kell…” (Tüskés Tibor) „…Mintha szívembôl folyt volna tova, / zavaros, bölcs és nagy volt a Duna…” (József Attila)

3.6.1. Adatok a nemzeti parkról A Dráva folyót és különleges természeti környezetét, településeinek népi hagyományait viszonylag kevés hazánkfia ismeri. Ennek történelmi, politikai okai vannak. A térség sokáig zárt, határsáv övezte terület volt, ezért a természet szinte háborítatlan maradt, élte a maga, ember által igen kevéssé befolyásolt életét. Tehát a folyó sokarcú, sokféle típusú tájon halad keresztül, így partja mentén különbözô ártéri társulások alakultak ki és maradtak meg napjainkig. A Dunának a Sió-torkolattól az országhatárig terjedô része is igen jelentôs vizes élôhelyrendszer, amely már az 1970-es évek második felétôl védelem alatt állt.

3. NEMZETI PARKOK

95

A Duna–Dráva Nemzeti Parkot az Országgyûlés 1991-ben hozott határozata alapján az akkori Jugoszláviával közösen szándékoztak létrehozni. Sajnálatos, hogy a közismert politikai, gazdasági-társadalmi okok miatt e terv nem vált valóra. A Duna–Dráva Nemzeti Park végül csak 1996-ban, hazánkban hatodikként alakult meg. Területe: 49479 ha. A vizes élôhelyekbôl 19 000 ha (Gemenc, Béda–Karapancsa) a Ramsari Egyezmény oltalma alatt áll. Fekete gólya és rétisas populációi európai jelentôségûek. A nemzeti park Duna menti részén hét olyan gerinctelen állatfaj ismert, amelyek csak itt fordulnak elô hazánkban.

A nemzeti park emblémájain a két V-betû forma a Dunát és a Drávát, a zöld szín az élôvilágot szimbolizálja. Egységei: Gemenc 17 697 hektáron, Béda-Karapancsa 9803 ha-nyi, a Dráva-menti síkság viszonylag keskeny sávja 3522 hektárt ölel fel, a Barcsi Borókás területe 5510 ha, a Lankóczi-erdônek 2138 hektárnyi része, a legkisebb, mindössze 580 ha a Zákány–Ôrtilos térség. 3.6.2. Természetvédelmi területek A nemzeti park igazgatási területéhez tartoznak a Kelet-Mecsek, a Zselicségi és a Boronka-melléki Tájvédelmi Körzetek és 25 természetvédelmi terület. Így például a Mecsek leghosszabb és talán a legismertebb barlangjának, az Abaligetinek a felszíne, a Kôvágószôlôs felett emelkedô, kavicskôbôl (konglomerátum) és homokkôbôl álló, különleges sziklaalakzatokká tagolt Jakab-hegy, a láperdôkkel szegélyezett ôsláp, a Baláta-tó, a nárciszmezôrôl híres Babócsai Basa-kert. E természeti csoda felkeresése a nárcisznyílás idején ajánlott! A Baláta-tó kiemelkedô természeti értéke a hazánkban csak itt elôforduló aldrovanda nevû növény, a tôzegeper és szíveslevelû hídôr. Él itt keresztes vipera is. Az igen érdekes alakú, középidejû mészkôbôl lévô Szársomlyó (442 m) a Villányi-hegység legmagasabbra kiemelkedô tagja. Egyedülálló élôvilága miatt kiemelt figyelmet érdemel. Leghíresebb növénye a magyar kikerics, amely már január végén szirmot bont. Pénzérméink közül a két forintost díszíti. Az ide tervezett kirándulás elôtt ajánlott ezt megmutatni a gyerekeknek. A déli hegyoldal itt is „ördögszántásos”.

96


A Szársomlyó különleges növényei még a bakszarvú lepkeszeg, a korongos lucerna, a dalmát csenkesz, a fokozottan védett magyar méreggyilok (pannóniai bennszülött), a magyar pikkelypáfrány, a sallangvirág. Területbejárás óvodásokkal A Mohácsi Történelmi Emlékhely felkeresése a gyerekek történelmi szemléletének alapozása miatt ajánlott. Az Emlékhely történelmünk alakulása szempontjából sorsdöntô 1526. augusztus 29-i csatának állít emléket, 1976 óta. Kôben, bronzban és fában álmodták a hôsöket neves kortárs szobrászmûvészek – Kô Pál, Király József, ifj. Szabó István, Vargyasi Sütô Béla stb. Megtekintése maradandó emlék. 3.6.3. A nemzeti park egységei 3.6.3.1. Gemenc

A Duna-menti síkságon lévô egység 1977 óta tájvédelmi körzet. Morfológiailag az Alföldhöz tartozik. A Duna-ártér erdôrengetege kb. 30 km hosszan, 5–10 km szélességben kíséri a Dunát. A mai Gemenci-erdô különbözô igen érdekes nevû erdôrészekbôl tevôdött össze. Például: Tarlós, Dunaerdô, Malomtelelô, Keselyûs, Keskenyerdô, Koppány, Sugó, Jajtanya, Pandúrsziget. A magasabban fekvô részeken, éppúgy, mint a Tisza árterén, gazdag cserje- és gyepszintû tölgy-kôris-szil ligeterdôk húzódnak. A kocsányos tölggyel magyar kôris elegyedik. A cserjeszint ritkasága a fekete galagonya. A mélyebben lévô részeken a bokorfüzeseken kívül itt fehér füzesek élnek, sok hamvas szeder és veresgyûrû som társaságában. A gyerekeknek említse meg az óvodapedagógus e faj népi nevét is, amely gyürice. A puhafás ligeterdôk fô faja a nyár. Állatvilágának jelentôs természeti értékei a fokozottan védett rétisas, fekete gólya és kerecsensólyom állomány. Kedvelik a vízi környezetet. Öreg erdôk fáiban fészkelnek, így állományuk egyedszámát meghatározza ezek populációnagysága. A rétisas „kli-kli-kli-kli” kiáltása könnyen felismerhetô a kora tavaszi hangzavarban. Kérdezze meg az óvodapedagógus a gyerekeket, tudják-e, hogy mely pénzérménken látható a kerecsensólyom? (Az ötven forintoson.) 1996 ôszén megkezdôdött a térségben valaha nagy számban elôforduló, de idôközben kipusztult hód visszatelepítése. Összesen 17 egyedet engedtek szabadon. Jó, ha az óvodapedagógus tájékozott arról, hogy ebben az akcióban a WWF (Világ Természetvédelmi Alap) volt a hazai természetvédelem segítségére, elsôsorban annak ausztriai szervezete. Röviden beszélhet errôl óvodásainak is. Fontos, hogy a felnövekvô generáció minél korábban halljon arról, hogy a természet- és a környezetvédelem csapatmunka, hogy tartós sikerek csak összefogással, sokszor nemzetközi méretûvel és közös tevékenységgel érhetôk el. Ez is indokolja a gyerekek együttmûködési készségének fejlesztését. Az óvodapedagógus a kiránduláson vagy elôtte mondja el a gyerekeknek Majtényi Erik: A kitartó címû versét, amely a hódok életét ismerteti meg velük: „Víz alatt, víz alatt / épít várat, gátakat, / elrekeszti a

3. NEMZETI PARKOK

97

folyót, / olyan gátat rak a hód. / A víz alatt rak a hód / falat, nem is láthatót, / folyvást rakja és ragasztja, / víz alatti házigazda.”35 Említésre méltó patások a gímszarvas, a dámvad annak ellenére, hogy ezek nem veszélyeztetett fajok. Akkor miért említésre méltóak? Mert a gímszarvasok legnagyobb méretû és legszebb agancsot viselô példányai hazánkban a Dél-Dunántúlon élnek. E faj egyik, világviszonylatban is jegyzett génbankja Gemenc. Ajánlott a gyerekektôl megkérdeznie az óvodapedagógusnak, mit gondolnak, hogy a szarvasbikának a fején lévô „dísz” az valóban szarv-e, mint az a nevébôl következne. A helyes válasz az, hogy nem. A szarvasnak, az ôzhöz hasonlóan agancsa van, amely a csont, a szarv (pl. juh, kecske, szarvasmarha) pedig szaruképzôdmény. Játékajánló A nemzeti park Gemenci-erdô részébe szervezett kirándulásra ajánlott érzékenyítô játékok például: Az én fám* nevû. Minden gyerek olyan fát válasszon, amelyet át tud karolni. Nevezze meg, ha szükséges óvodapedagógusi segítséggel. Állapítsa meg korát (öreg, fiatal), egészségi állapotát (sérült, teljesen egészséges). Nézze meg tükörrel alulról az egyes leveleit, a lombkoronáját, az azon átszûrôdô fényt, a rajta lévô állatokat. A kirándulás alatt többször keresse fel, és figyelje meg a rajta bekövetkezô változásokat. (pl. fényviszonyok, állatok). Ez a gyerek egész személyiségét érzékenyíti, mintegy bevezetôje az erdei napnak. Fejleszti megfigyelôés megkülönböztetô képességét. A Fa letapogatása vakon* játék elsôsorban a tapintásérzékelést fejleszti, de egyben kapcsolatfelvétel egy fával. A játék lényege: a gyerekek párt alkotnak. Az egyiknek a szemét az óvodapedagógus beköti, a párja egy jellegzetes kérgû, sérült stb. fához vezeti. A „vak” letapogatja azt, majd a látó más úton visszavezeti a kiindulási helyhez. Leveszi a kendôt a párja szemérôl, és az elindul megkeresni a vakon letapogatott fát. Utána szerepcsere. A *-gal jelölt játékok forrása: Franz Lohri (2004): Találkozzunk az erdôben! Erdôpedagógia. ÖKO-FÓRUM Alapítvány Bp. Irodalomajánló Hallgasd a csendet! játék leírása helyett következzék Gyárfás Endre a játéknévvel egyezô címû verse, amely kifejezi e játék lényegét: „Csitt! Figyelj! Hallgasd a csendet! / Hasalj le a málnás mellett, / S hogyha jó a füled hallod: / A csendben is vannak hangok. / A közelben darázs dong el, / mint egy apró helikopter / Távolabbról tücsök szólal, / Lepke röppen, könnyû sóhaj. / Pattannak a bimbószárak / mintha törpék tapsolnának, / Majd a harangvirág csenget. / Csitt! Figyelj! Hallgasd a csendet!”36 A csendfigyelés közben a gyerekek sem beszélhetnek, amelynek betartása igen nehéz egy óvodáskorúnak. Tehát fejleszti önfegyelmezô képességét! Ha csendben van, akkor jobban tud figyelni a környezetében végbemenô apró eseményekre. Ami Fejes–Kanczler (1999): A természet ünnepei. KINCS Kiadó, Szombathely 40. o. Gyárfás Endre: Tücsökkaland. Móra Kiadó, 1985.

35

36

98


talán még ezeknél is lényegesebb, a saját belsô világára. Átéli, ha nem is tudja pontosan megfogalmazni az egész lényét átható nyugalmat, belsô békét. A kor, amelybe beleszülettek, rohanó, gyors tempójú, felôrli, nyughatatlanná teszi a felnôttet, sôt már a gyereket is. Minden embernek meg kell tanulnia azt is, hogy szervezetének szüksége van pihenésre, nyugalomra, lelki feltöltôdésre. A felnôttek, többek között a pedagógusok feladata a gyerekekkel ennek szükségességét különbözô módszerekkel felismertetni. Az elôbb leírt példa csak egy a számtalan variáció közül. 3.6.2.2. Béda–Karapancsa

A Szekszárdtól délre esô Dunaszakasz mentét kísérô ártéri terület, a gemencihez hasonlóan kedvez a nagyvadállománynak, fôként a szarvasoknak és vaddisznóknak, mert ezek táplálék- és dagonyázó helyekben bôvelkednek. A karapancsai erdôk fûz-nyár és tölgy-kôris-szil ligeterdôk. Nagyon szépek a 120–150 éves tölgy hagyásfák. Elég jelentôs itt a szlavóntölgyesek aránya. Háborítatlanul élnek ebben a nemzeti parki egységben a fekete gólyák, a rétisasok, kis és nagy kócsagok, kanalasgémek. Többezres récecsapatok akkor jelennek meg, amikor az állóvizek befagynak. A Duna öbleiben nagy a telelô vadludak száma is. A patásokon kívül itt élô emlôsök, a fokozottan védett vidra, a vadmacska stb. 3.6.3.3. Dráva-menti síkság

A Dráva-síkból a nemzeti parkhoz csak a hullámtéri részek, és néhány csatlakozó terület tartozik. Kiemelkedô természeti értékeit holtágak, galériaerdôk, homok- és kavicszátonyok, a folyó menti magaspartok, homokpadok élôvilága, a tájképi adottságok jelentik. A Dráva viszonylag jó vízminôségét a benne élô sok tegzesfaj jelzi. Nagyon érdekesek a csôszerû, különféle, vízben fellelhetô apró kavicsokból, kéregdarabokból stb. tegezt építô tegzes-lárvák. A folyó halfajokban – 48 faj – is igen gazdag, a homok- és kavicspadok ugyanis kiváló ikrázóhelyek. A Drávamenti ligeterdôk különlegessége a hatalmasra – kb. kétszeres embermagasság – megnövô magasszárú kocsord (ernyôs virágzatú). A folyó jellegzetes képzôdményei a zátonyszigetek, a partimadarak élôhelyei. Fészkel itt a kis lile és a billegetôcankó, ami azonban igazi szenzációjuk, a kis csér újbóli fészkelése. Ez a faj ugyanis a hazai faunából az 1970-es évek elejére teljesen eltûnt. A magas partokon több ezer partifecske fészkel. A morotvák nádasaiban, bokorfûzeseiben gémtelepek vannak (bakcsók, kis kócsagok, vörös gémek stb.) Égerligetek lakói a szürke gémek. Az ártéri ligeterdôkben igen sok énekesmadár faj találja meg életfeltételeit. Például: poszáták, rigók, vörösbegyek, füzikék. Kultúrtörténeti emlékek Kultúr- és gazdaságtörténeti értékei szintén különlegesek, az utóbbiak még a mának is sok üzenetet hordoznak. A századokig jól mûködô, megfelelô megélhetést nyújtó ártéri gazdálkodás az ökológiai rendszert nem károsította! A fokrendszer

3. NEMZETI PARKOK

99

a természetes vizeket mesterséges csatornákkal (fokokkal), zsilipekkel kötötte össze. Ez reagált a vízszint szeszélyes változásaira. A víz megfelelô irányú áramoltatásával elkerülték a pusztító áradásokat, a növénytermesztéshez és a legeltetô állattartáshoz megfelelô környezeti feltételeket biztosítottak! A híres Ormányság, déli természetes határa a Dráva. Sajnálatos módon a nemzeti park északi határa éppen-hogy érinti e sajátos néprajzi egységet. Hogy meddig tart az Ormányság – ma Ormánságnak nevezik –: egy tréfás meghatározás szerint addig, ameddig a bikla (ôsi szoknya) ér. Területbejárás óvodásokkal Ehhez a nemzeti parki egységhez tartozik a Mattyi Madár Emlékpark, és a kormorános erdô, amelynek felkeresése óvodásokkal ajánlott. Lehet például a madarak és fák napjának (május 10.) vagy az állatok napjának (október 4.) helyszíne. A hazai Vörös Könyv (Akadémiai Kiadó Bp. 1990.) adatai szerint 13 madárfaj pusztult ki, tûnt el tájainkról. A madarak közül a rózsás és a borzas gödény, a kékcsôrû réce, kis kárókatona, halászsas, vándorsólyom, siket- és nyírfajd, daru, reznek, tavi cankó, kacagó- és kis csér. Ezeknek a fajoknak állítottak itt emléket. E területen hajdanán a Dráva folyt, ma csatornák, árkok, holtágak tarkítják. A valaha volt ártéri ligeterdôbôl megmaradt idôs, odvas fûzfák közt magasodó, szépen faragott tölgyfaoszlopok mementóként figyelmeztetik az ide látogatókat az ember természetátalakító, élôhely pusztító, annak nagyságát csökkentô tevékenységeinek az élôlényekre gyakorolt negatív hatására. A hazai természetvédelmi intézkedéseknek, a védett területek gyarapodásának és a polgárok egy része szemléletének pozitív változása együttesen járultak hozzá néhány „Vörös könyves” fajunk visszatelepedéséhez (pl. kis csér, halászsas, farkas). A Matty község határában húzódó Dráva-ártéri erdô 1991 óta fokozottan védett természetvédelmi terület, így a kormoránok (kárókatonák) háborítatlanul fészkelhetnek itt, a horvát halászok tiltakozásai ellenére (a Donji Miholjac halastavakra jártak táplálkozni). 3.6.3.4. Barcsi Borókás

Területbejárás óvodásokkal Érdekes, különleges és fenségesen szép nemzeti parki egység, Belsô-Somogy déli részén. Homokpusztagyepek, égerlápok, tavak, mocsárrétek, cseres-kocsányos tölgyes társulások világa. A nyíres-borókás a régi cseres-kocsányos tölgyesek helyén másodlagosan jött létre. Amely homokbuckákon nem alakult ki erdô, ott ôsgyepek vannak. Azokon él a fekete kökörcsin, a fehér szirmú kései szegfû, a lilás agárkosbor stb. A morotvák, a homokbuckák közötti tavakban itt is lebegô és gyökerezô hínárnövényzet, széleiken nádas, zsombékos társulások, majd a víztôl távolabb láprétek (pl. Nagyberekben), fûz- és égerlápok láthatók. Elôfordul a védett szôrös nyír, a kb. 2 m-es magasságot is elérô királypáfrány stb. A Dráva és a kisebb patakok mentét a már jól ismert ligeterdôk kísérik.

100


Az ôsborókásban 78 madárfaj költ (pl.: gém- és vöcsökfélék, récék, ragadozó madarak – így rétisas, halászsas, ölyvek és énekesek). A lappantyú jelenlétét esténként pirregése jelzi. Emlôsök közül láthatók mezei nyúl, pézsmapocok, róka, nyest, borz, ôz, vaddisznó, gímszarvas vagy a nyomaik. Szépsége és látnivalóinak sokfélesége indokolja a Barcsi Borókás felkeresését az óvodásokkal. 3.6.3.5. Lankóczi-erdô

Dráva menti ligeterdô. A Bélavár környéki síkvidéki bükkösben sok a hegyvidéki elem, például a keleti zergevirág. Richard Bright angol utazó a 19. század elején így jellemezte ezt a Dráva menti társulást: Irodalomajánló „A bélavári erdô, amelybe most belépünk, egyike Magyarország legszebb erdeinek. A Dráva mellett terül el, és nagy részében fôleg különféle tölgyfajokból áll, vegyesen más erdei fával, leginkább bükk- és juharfával. A legpompásabb fapéldányok, amilyeneket csak láttam. Ezernyi tölgyfa, gyökere fölött több mint hét lábnyi átmérôvel, ugyanazon vastagságban 30–40–50 lábnyi magasra nyúlik minden ág nélkül a legegészségesebb állapotban …”37 A Gyékényes határában lévô Lankóczi-erdôn, és a hozzá kapcsolódó réten sokféle ártéri erdôtársulás, mocsár- és láprét fordul elô. A keményfaligetekben tavaszi és nyári tôzike, kockásliliom, szibériai nôszirom, lápi csalán stb. élnek. Állatvilága is gazdag (kétéltûek – 10 faj; hüllôk – 7 faj; madárfaj 69 faj). A rétek a haris fennmaradása szempontjából fontosak. 3.6.3.6. Zákány – Ôrtilos térsége

Számtalan völggyel szabdalt dombvidék. A kultúrtájon a természetszerû erdôtársulások, a gyertyános-tölgyesek, bükkösök, patakmenti égerligetek a völgyekben maradtak fenn. Természeti értékei a hármaslevelû szellôrózsa, a hármaslevelû fogasír, a pofók árvacsalán, a magasszárú kocsord, a zalai bükköny, az osztrák zergevirág, a völgycsillag stb. (az utóbbi kettô magashegységi faj!). Játékajánló A Duna–Dráva Nemzeti Park a vizek, vízpartok morotvák, a hozzájuk kapcsolódó ártéri ligeterdôk, érdekes állatfajok stb., különleges gazdálkodási módok parkja. Természetesen mindazok az irodalmi, képzômûvészeti alkotások, amelyek a hasonló adottságú alföldi nemzeti parkoknál említésre kerültek, az ilyen típusú R. Bright: Utazás Magyarországon. 1815. (Részlet) In: Pannónia földjén – Dél-Dunántúl. Corvina Kiadó. 37

3. NEMZETI PARKOK

101

helyszínekre ajánlott játékok itt is bemutathatók, felolvashatók, játszhatók. Néhány olyan „vizes” és „állatos” játékötlet következik, amelyek eddig még nem fordultak elô. Például: a kirándulás után játszható a Ki ismer olyan hazai gomba- és növényfajt, amelynek nevében a túra helyszínén élô erdei, mezei állat neve elôfordul? Ilyenek: ôzsaláta, ôzlábgomba, szarvasgomba, szarvaskerep, rókagomba, farkasalma, farkasfog, farkasboroszlán, farkastinóru, borzhínár, nyúlhere, nyúlszapuka stb. Ki ismer olyan madárfajt, amelynek nevében növény- vagy növényrész szerepel? Példák: nádi tücsökmadár, nádi sármány, nádirigó, nádiposzáta, fenyôrigó, fenyôszajkó, fenyvescinege, nyírfajd, tövisszúró gébics stb. Ha a gyerekek elôzô tapasztalatai, ismeretei lehetôvé teszik, akkor játszható Mondj vízi, vízparti élôlényt, vagy nehezített változata, Mondj vízi, vízparti növényt és/vagy állatot játék. Vízi, vízparti növények például: békanyál, forrásmoha, zsurlók, tündérrózsák, békalencsék, békaszôlô, fûz-, nyárfajok, enyves éger, komló, rétifüzény, sás-, nád-, gyékény fajok. Vízi, vízparti állatok például: orvosi pióca, nagy tányércsiga, nagy mocsárcsiga, tavikagyló, folyami gyöngykagyló, búvárpók, kövi rák, folyami rák, szitakötô fajok, csíkbogár, óriáscsibor, pisztráng, csuka, ponty, foltos szalamandra, gôte-, unka-, varangyfajok, kecskebéka, tavi béka, búbos vöcsök, gémfajok, kis és nagy kócsag, bütykös hattyú, récefajok, szárcsa, dankasirály, jégmadár, kormorán, nádirigó, vidra stb. Ezek a játékok bôvítik a gyerekek fajismeretét, szókincsét, fejlesztik szándékos figyelmüket, vizuális és verbális emlékezetüket. 3.6.4. A nemzeti park tanösvényei 3.6.4.1. Malomtelelô és Bárányfoki tanösvény

Részben kisvasúttal, részben rövid, 1,5 km-es sétával járható be. A Duna mederváltozásait, a hajómalmokat, a hullámtéri erdôgazdálkodást, a mély és a magas ártér erdôtársulásait, a vizes élôhelyek élôlényeit ismerhetik meg ezen az úton a gyerekek. 3.6.4.2. Nyéki–Holt-Duna tanösvény

Ez is részben kisvasúttal, részben gyalogúton vezet. A kisvasút pörbölyi végállomásánál a gátôrháztól indul. Megfigyelôtoronyból jól látható a dunai ártér ezen szakasza és a holtág élôvilága. Távcsövet ajánlott magukkal vinniük.

102


3.6.4.3. Barcsi Borókás tanösvény

A borókás darányi parkerdejében van, 2 km hosszú. A Borókás növény- és állattani látnivalóit fûzi fel. Látható itt legelô rackanyáj is. 3.6.4.4. Vasút-oldali túraútvonal (Belezna– Ôrtilos)

Ez turistaút, amely az ôrtilosi igen hangulatos, szép dombokon vezet keresztül. 3.6.4.5. Erzsébet-szigeti tanösvény – Babócsa

A vasútállomásnál kezdôdik, a Mérus-erdô melletti vizes élôhelyet mutatja be. Itt madármegfigyelô torony van, amelybôl jól láthatók a madárkolóniák. A drávai Erzsébet-szigeten tájékoztató táblák segítik az ártéri erdô növény- és állatfajainak megismerését.

103

3. NEMZETI PARKOK

3.7. Körös–Maros Nemzeti Park Mottó: „Füzes Tiszaparttól Biharig egy róna, / mintha sebes árvíz meggyalulta volna… / (Arany János) 3.7.1. Adatok a nemzeti parkról Hosszú évekig tartó elôkészítô szakasz után hetedikként, 1997-ben alakult meg

a Körös-Maros Nemzeti Park. Ez szintén mozaikos felépítésû, oka ugyanaz, mint a Kiskunsági Nemzeti Parknál. Célja: megôrizni a „távol rengetegek”-tôl, vagyis a Bihari-, Béli- és Zarándi-hegységek lábától a Tiszáig húzódó különleges táj természeti, gazdálkodási értékeit, a Körösök és a Maros, vagyis a „… dél vize…” holtágait, a hajdani Nagy- és Kis-Sárrét ôsmocsarainak még fellelhetô részeit, az Alföld e térségében lévô szikes pusztákat, erdôsztyepeket, löszgyepeket, a rajtuk élô védett és fokozottan védett növény- (96 faj) és állatpopulációkkal (458 faj). Összterülete jelenleg 51 125 ha, amelybôl 6419 ha a fokozottan védett. Ramsari terület pedig 3283 ha. A kónya zsálya és az erdélyi hérics nevû fokozottan védett növények csak itt élnek. A nemzeti parkot tizenhárom mozaik alkotja, amelyek a parkalapítás elôtt tájvédelmi körzetek vagy természetvédelmi területek voltak. Azok átminôsítésével jött létre a nemzeti park. 3.7.2. Természetvédelmi területek Jelenleg a nemzeti park mûködési területéhez tájvédelmi körzet nem, csak három természetvédelmi terület tartozik. Ezek a Szarvasi Arborétum (42 ha), a Szarvasi Történelmi Emlékpark (1 ha) és a Dénesmajori Csigás-erdô (5 ha).

104


3.7.2.1. Szarvasi Arborétum

Az arborétum és az emlékpark meglátogatását az óvodásokkal október elsô felére tervezzék. Hogy miért ôszre? Mert kimagasló esztétikai élményt nyújtanak az ôszi lombok ezernyi színárnyalatai. Itt lehet igazán nagy élvezettel játszani a Keress olyat, ami… sárga, vörös, sárgásbarna, kékespiros stb. és ennek folytatásaként Rakjad egymás mellé… játékot. Hogy mit rakjon, azt a pedagógus döntse el a helyszínen. Lehet pl. úgy játszani, hogy a gyûjtött színnek világos árnyalatától haladjanak az egyre sötétebbek felé vagy fordítva. Ezeket a játékokat 3–4 fôs csoportokban ajánlott játszani. A sok-sok lehullott levelet alakjuk, méretük szerint is lehet gyûjteni és egymás mellé helyezni. Szempont lehet pl. méretük növekedése, illetve csökkenése. Az arborétum, ismert nevén Pepi-kert Szarvas 82 hektáros országos hírû nevezetessége. Ebbôl 45 hektárt már 1943-ban természetvédelmi területté nyilvánítottak. A park ôsét Bolza József (1780–1867) és felesége Batthyányi Annamária alapította, szarvasi birtokuk Anna-ligeti részén. Ezt nem érintette a Körös akkor még rendszeres áradása. A jelenlegi élôfa-gyûjtemény kialakítását ôk kezdték meg. Az elsô fakülönlegességeket, a páfrányfenyôt, a mamutfenyôt Bécsbôl hozatták. A telepített fák juharok, tölgyek, hársak, tiszafák és fenyôfélék voltak. Bolza Pál (1864–1946) a mai helyén folytatta tovább a tájképi kert építését, idôközben (1800-as évek végén) ugyanis szabályozták a Köröst. Bolza a következô évtizedekben a világ különbözô tájairól hozatott csemetéket és magvakat. Felesége, Vigyázó Jozefa révén a vácrátóti parkból is sok értékes fafaj került a Pepi-kertbe. (Ez az elnevezés Bolza Pál becenevét ôrzi.) A park jellemzôi a növények mûvészi elrendezése és az ôszi lombszínezôdés harmóniája. Bolza Pál, kertjét az államnak ajánlotta fel. A Pepi-kert az ország legszárazabb – az évi csapadék 500–550 mm – területén fekszik. A hômérsékleti értékek is szélsôségesek. A növények fennmaradását a jó vízellátású talaj (öntéstalaj) és a zárt faállomány következtében kialakult kedvezô mikroklíma, valamint a Holt-Körös biztosítja. A terület növénykülönlegességeinek felfedezését a bejáratnál lévô térkép segíti. A sétán nagyméretû kocsányos tölgy, szomorú kôrisfa, eperfa, borsófa, kínai cedrófa, szürke duglászfenyô, páfrányfenyô, himalájai csikófark, kantoni gyöngyvesszô, nyugati tuja, nehézszagú boróka, kaliforniai mamutfenyô, oszlopos tuja, liliomfa, kaukázusi tölgy, perzsiai varázsfa, tulipánfa, tornyos tölgy stb. mellett haladnak el a látogatók. Nagy élmény az óvodásoknak az arborétum kikötôjébôl induló sétahajóról látni a Holt-Körös partjáról a vízre boruló fûzeket, az ott élô madarak röptét, hallani hangjaikat, megfigyelni a víz nyugalmát, a hajó haladásakor keltett hullámokat, a víz színét és annak változásait stb. A környezeti nevelésben egyre nagyobb a szerepe a parknak és természeti illetve épített (pl. a városban lévô 19. század közepi járgányosmalom) környezetének.

3. NEMZETI PARKOK

105

Érdekességek A látnivalók érdekes kérdéseket vethetnek fel. Például miért neveznek néhány fafajtát „szomorúnak”? Mert ágrendszerük lehajlik. Mik a mocsárciprus körül kiálló „bunkók”? Légzôgyökerek. E faj ugyanis vízzel telített talajon él, gyökerei csak ilyen módon jutnak megfelelô mennyiségû oxigénhez. Miért mondunk egyszer fajt, máskor fajtát? Mert a két fogalom nem ugyanaz! A pedagógusnak szükséges ezeket tudatosan és megfelelôen alkalmaznia. A magas kôris, a bükk, a kocsányos, a cser-, a kocsánytalan tölgy, a házi alma, a gímszarvas, a szarvasmarha, a házi sertés stb. fajok. A szomorú kôris, a jonatán, a rétes-, a golden alma a szürke magyar, a holstein fríz szarvasmarha, a mangalica sertés stb. pedig a fajon belüli fajták, amelyeket általában az ember nemesítéssel „állított” elô. Természetesen az óvodásoknak ezt a magyarázatot nem kell tudniuk. A fogalmak kialakulásához vezetô út, ha a felnôttek azokat helyesen alkalmazzák. Kultúrtörténeti emlékek Mit neveznek járgányos malomnak? Miért mûemlék? A járgányos malom a szárazmalom, tehát nem vízzel mûködô, egyik típusa. Amelyet emberek hajtottak, az a taposómalom, az ökrök vagy bivalyok által hajtott a tiprómalom, amelynek járókerekét pedig lovak húzták, az a járgányosmalom. Szarvason a 19. század közepén még 38 szárazmalom volt, közülük, a ma is látható a 20. század elejéig gabona- és takarmánymagvakat ôrölt, 1912–62 között kölest hántolt. Miért ajánlatos ezt megtekintenie a térségben élô óvodásoknak (is)? Mert a Dél-Alföld hazánk egyik gabonaféléket termelô körzete. A táj adottságai, a gazdálkodási formák szoros kapcsolatban vannak egymással, a termékek feldolgozásának módja pedig tükrözi az adott korszak technikai fejlettségét. Ennek megértéséhez egy lépcsôfok az ilyen jellegû emlékek felkeresése. Mûemlék, mert 1836-ban épült a malom, ipari, mert másfél évszázaddal ezelôtti gabonaôrlési technikát ôrzött meg. Itt Szarvason, de természetesen más alföldi településen is, ajánlott az utcák két oldalán sorakozó gömbakácok elôtt megállni. Hogy miért? Mert ennek, a ma már a hazai erdeinkben gyomfának számító, Észak-Amerikából származó fehér akácnak (a gömbakác egy fajta!) nagyon nagy szerepe volt az alföldi homokfelszínek és a levegôben szálló por megkötésében. A gömbformájúak még széppé, hangulatossá is varázsolták az utcákat. A másik ok amiért javasolt a megfigyelésük, az kultúrtörténeti. Tessedik Sámuel (1742–1820), akinek e fafaj – fehér akác – alföldi meghonosítását köszönhetjük, Szarvason volt evangélikus lelkész. Itt alapította Európa elsô mezôgazdasági iskoláját, amely jelenleg múzeum. E településen kezdte meg a szikes talajok termôvé tételéért folytatott kísérleteit is.

106


3.7.2.2. Szarvasi Történelmi Emlékpark

Szarvas városban, a Holt-Körös és Zöldpázsit-körgát között van a történelmi Magyarország földrajzi középpontja. 1880-ban, majd 1932-ben mérték ki a helyét, amelyet egy kis szélmalom jelez. Az 1991 óta védett területen emlékmûvet emeltek, amely Szarvasi Történelmi Emlékpark néven a nemzeti park kezelésében lévô természetvédelmi terület. Történelmi múltunk egy darabja. Tanösvénybejárás óvodásokkal Az Anna-ligetben, a Pepi-kert ôse volt, ma 2 km-es, 8 állomásos tanösvényen ismerhetik meg az óvodások az itteni élôvilágot. Békés megye legidôsebbnek feltételezett 560–600 cm törzskerületû kocsányos tölgyeit csodálhatják meg itt. A klasszicista stílusú földszintes kastély – amely a Körös-Maros Nemzeti Park igazgatósági épülete – elôtt 400 cm törzskerületû platánfa díszlik (1. állomás). A parkban juharfajok, hársak és különbözô örökzöldek is ôrzik a parkalakítók emlékét. Vizsgálódásajánló Ebben a parkban vizsgálhatják a gyerekek az avar és a felsô talajréteg élôlényeit, a levelek levéllemezének átalakulását. Ki találja a legszebb „levélcsipkét”? verseny is kezdôdhet, amelybôl azután gyönyörû tabló, montázs stb. készülhet. A levéllemez lebomlása után megmaradó leheletfinomságú levélerezet valóban csipkeszerû! Az óvodások megfigyelhetik – az avartakarón felülrôl lefelé haladva a levelek átalakulásának fokozatait. Ha találkoznak hangyabollyal, az óvodapedagógus elvégezhet egy egyszerû „kísérletet”. Vászonzsebkendôt, de lehet papír is, helyezzen a hangyaboly tetejére, majd finoman paskolja meg azt. A hangyák úgy védekeznek, hogy hangyasavat lövellnek ki a potrohukból. A zsebkendôt, a hangyák lerázása után szagoltassa meg a gyerekekkel. Ecethez hasonló szagot fognak érezni. Miért javasolt ez a kísérlet?? Mert így rádöbbennek a hangyacsípés utáni bôrégésük okára (közvetett tapasztalatszerzés). A második állomáson az ártéri erdô élôvilágát láthatják. Nagy valószínûséggel korhadó fatörzs is az útjukba kerül, amelyen a faanyag lebontását végzô gombák, rovarok stb., illetve járataik, lárváik is megfigyelhetôk. Ez a tapasztalat hozzájárul az anyag körforgásának megértéséhez. Kik laknak az erdôszegély cserjéin, cserjéinek sûrûjében? Teheti fel a kérdést a pedagógus a 3. állomáson. Van-e az erdôszegély cserjéi között olyan, amelynek termését ember is fogyaszthatja? Saját tapasztalataik felidézésével fejlôdik a gyerekek emlékezôképessége, bôvülnek, mélyülnek, kiegészülnek ismereteik. A gyepeknél (4. állomás) tapasztalják, hogy e társulás lágy szárú növényei között vannak magasabbra és vannak alacsonyabbra növôk. A város helyi jelentôségû védett természeti értékei még: a békakonty és a kígyónyelv kb. félhektárnyi élôhelye (az evangélikus ótemplom mögött), az Erzsébet-ligeti mocsárciprusokból álló fasor és Tessedik akácfája. Az Erzsébet-liget – amelyet a 19. század vége óta neveznek így – Erzsébet királyné iránti tiszteletbôl kapta nevét. A Fô utcán

3. NEMZETI PARKOK

107

lévô akácfát a hagyomány szerint 1791-ben Tessedik Sámuel ültette. Napjainkra már csak a csonkja maradt meg, de azt az ültetô iránti tiszteletbôl ôrzik. Kultúrtörténeti emlékek A Dél-Alföldön jelentôs számban élnek a 18. század elsô fele óta szlovák nemzetiségûek, ezért nagyon fontos a hozzájuk kapcsolódó, az ô múltjukat ôrzô értékek felkeresése is a gyerekekkel, illetve a pedagógustársakkal. Például Szarvason érdemes megfigyeltetni, elsôsorban az óvodapedagógusokkal, a település utcáinak sakktáblaszerû kialakítását, mert ez a szlovákok-lakta falvakra, városokra jellemzô település szerkezet. Békéscsabán a városközpontban pedig felkeresni a szlovák népi építészet emlékeit, így például a faoszlopokon nyugvó, elôtornácos lakóházakat, illetve az utca vonalával párhuzamosan épült, négy-, hatablakos, sok esetben gipszplasztikákkal díszített épületeket. A tájházban, amely jelenlegi elôtornácos, paraszti klasszicizáló formáját 1865-ben nyerte el, a 19. század végi berendezési tárgyak, használati eszközök, ünneplô ruhák, hímzések stb. láthatók. Egy letûnt kor és a magyarokétól kissé eltérô kultúra emlékei ezek. Napjaink multikulturális Európájában és Magyarországán a másság elfogadására, az egymás iránti toleranciára, tiszteletre nevelés fontos pedagógiai feladat, szerves része a fenntartható módon élés eszmeiségének. 3.7.3. A nemzeti park egységei 3.7.3.1. Dévaványai–Ecsegi puszták

Békés megye északi részén terül el, 1975 óta védett, 12 700 ha-nyi része a nemzeti parknak, amelybôl 2802 ha fokozottan védett. Ezt a nagyságot 1990-ben érte el. Nyolc, egymástól elkülönülô egységbôl áll. A Dévaványai-sík tökéletes síkság, részben a Hortobágy és a Berettyó folyók ártere, az Ecsegfalva–Dévaványai rész pedig szikes legelô. Természetvédelmi szempontból a puszták azért kiemelkedô jelentôségûek, mert tavasszal a hazai túzokpopuláció egyharmadának dürgôhelye. Ezen a fokozottan védett helyen tilos, még az utakon is a közlekedés, a gazdálkodás szintén túzokközpontú, tehát semmilyen módon nem háborgathatók a madarak költése idején. Ez a fokozott védelem kedvezôen hatott a fogoly, a hamvas réti héja, a réti fülesbagoly-populációk létszámgyarapodására is. A túzokvédelmi programot, a térség természeti – többek között a Nagy-Sárrétét – és néprajzi értékeit a Réhelyi Bemutatóközpontban ismerhetik meg az ide kiránduló gyermekcsoportok és kísérôik. A túzok Európa legnagyobb madara. A kakas méretében (lehet akár 15–16 kg is), nyakának vastagságában és a tavaszi barna színû nyaksávban tér el a tyúktól (4–6 kg). Csapatokban, kimért járással, nyugodtan keresi táplálékát (gyommagvakat, növények hajtásait, bogarakat, ritkán rágcsálókat), de közben minden hangra, mozgásra figyelô, óvatos madár. Ezért a réteket, legelôket, gabo-

108


na- és lucernatáblákat kedveli. Ezek az élôhelyek egyrészt eltakarják a madarat, másrészt kilát belôlük. A dürgéskor a kakas vizuális jeleket küld a tojónak, felfújja a nyakát, fellazítja tollait, szárnyait kiforgatja, farktollait a hátára hajtja. És közben „táncol”. Csodálatosan szépek ilyenkor. Egyedszámuk egyrészt azért csökkent le drasztikusan, mert vadászatuk egyre nagyobb méretû lett, másrészt a földmûvelés gépesítése miatt. Ezért vált szükségessé olyan terület kijelölése, ahol háborítatlanul élhetnek és szaporodhatnak. Ez Dévaványa térsége. A madár a Körös–Maros Nemzeti Park címermadara.

Az ecsegpusztai rész a Hortobágy–Berettyó hullámterét és környezetét jelenti, valamivel több, mint 4000 hektáron. A folyó mintegy 20 km-es szakaszán nem volt folyamszabályozás, tehát ma is úgy meanderezik e rövid részen, mint hajdanán. A kanyarulatai gyepfoltokat ölelnek körül. A Berettyó völgye a Körösöknél alacsonyabb tengerszintfeletti magasságban van, ezért az összefolyó vizek megrekedésével mocsárvilág alakult ki. A Nagy-Sárrét néven ismert vízivilágot a Hortobágy–Berettyó, a Kis-Sárrétet, amely ma a nemzeti park IV. egysége, pedig a Körösök alakították. E vízivilág nádvágók, halászok, pákászok, vadászok megélhetését biztosította, így nem örültek a folyószabályozási munkálatoknak. Az egykori mocsarakat ma a csomós és a fekete szittyó, a láperdei lápi páfrány, a nyári tôzike, gyöngyperje stb. jelzi. A szikes pusztákon juhcsenkeszes – ürmös társulás jött létre, amelyen tavasszal például kamilla, ôsszel sóvirág nyílik. A telepített erdôkben kocsányos tölgyek, nemes nyár fajták és olajfûz nô. A nyárakon lévô varjútelep néhány fészkében kék vércsék is költenek. A Farkas-zugi erdô gémtelepén szürke gém- és üstökösgémek, bakcsó, kis kócsag stb. fészkel. A székicsér a rizsföldek közelében kolóniában költ. Tanösvénybejárás óvodásokkal – vizsgálódásajánló A Réhelyi tanösvény 1,5 km-es útjának nyolc állomásán ha végighaladnak a gyerekekkel, akkor bepillantást nyerhetnek a napjainkig fennmaradt természetes és természetközeli élôhelyek növény- és állatközösségeinek életébe. A Csatorna (1.

3. NEMZETI PARKOK

109

állomás) partján, sôt a vizében, vizével is lehet vizsgálódni. Itt is elvégezhetik a nád és a gyékény összehasonlítását. Mit lehet a szárukból, levelükbôl készíteni? Mit állítottak elô belôlük a vadvízország halászai, pákászai? Mit nevezünk avas nádnak? A kérdésekre a választ a bemutató-épület kiállításán látottak vagy addigi tapasztalataik, ismereteik alapján adhatják meg a gyerekek. A Mesterséges tónál (2. állomás) a partmenti növények figyelhetôk meg. A víztôl távolabbról indulva a tó felé, fák (fehér fûz, enyves éger, magyar kôris), majd a réti (réti füzény, réti boglárka, mocsári kosbor), és a nádas (nád, gyékényfajok) növényei, ezután pedig a különbözô hínárnövények (vízitök, békalencse, sulyom, békaszôlô, tündérrózsa stb.) következnek. Nem a fajnevek megtanulása a lényeg, hanem annak megfigyelése, hogyan változik a növényzet a magasabban fekvô térszínektôl a tó felé haladva, illetve a tóparttól a nyílt víz felé. A 3. állomáson a szikes gyep élôvilágát, a 4.-en lévô megfigyelôtoronyból különbözô madárfajokat lehet megpillantani. Az 5. állomásnál a szántóföldi és a gyomnövények láthatók. A Vasúti töltés a 6. állomás. Itt különbözô gyümölcsfákat, ültetett és vadon nôtt cserjéket figyelhetnek meg a gyerekek. Érdekes feladat lehet az idôsebb fák törzsét, ágrendszerét, az azokon lévô sérüléseket, kinövéseket, odúkat felfedezni és kitalálni mi okozhatja ôket. Okok, okozók lehetnek villámcsapás, rágás, más vadkár, drót, betegség, rovar stb. A felsorolt, vagy azokhoz hasonló feladatok megoldása közben fejlôdik az óvodások megfigyelô- és a problémamegoldó-képessége, a vizsgálódásokkal és megfigyelésekkel pedig megvalósul a természettudományos ismeretszerzô módszerek gyakorlása. 3.7.3.2. Körös-ártér

A nemzeti park ezen egysége Körösvölgyi Természetvédelmi Terület néven 1979-tôl élvez védettséget. A 6400 ha-on Békés és Szolnok megye osztozik. Ez a HármasKörös hullámtere, amely a 19. századi folyószabályozás utáni másodlagos tájformát ôrzi. A folyók mellett ártéri puha- (fûz-nyár) és keményfás (tölgy-kôris-szil) ligeterdôk húzódnak, de elmocsarasodott holtágakat, kubikgödröket, kaszálóréteket is láthatnak itt, a nagy kiterjedésû szántók mentén. A mételyfû, amely harasztféle, a hullámtérben még megtalálta életfeltételeit. A valahai mocsarak növényei közül még látni itt nyílfüvet, tündérfátyolt, sulymot, virágkákát, amely a legôsibb típusú egyszikû növények egyike. A táj eredeti képének, jellegének, növénytársulásainak megváltozása az állatfajok egyedszámára, illetve fajösszetételére is hatott. Lecsökkent a halállomány, mert zsugorodott ívóhelyük. Még él a Körösök tiszta vízében süllô, harcsa, csuka stb. A mocsári teknôs (hüllôfaj) viszonylag sok. A madárkolóniák lakói itt is döntôen a gémfélék, így bakcsók, szürke gémek, kis kócsagok. A folyók partfalaiban partifecske és jégmadár épít fészket. A vízen vadrécék úszkálnak és buknak le táplálékért, a fûzágakon függôcinege fészkek fedezhetôk fel. Az öreg, korán odvasodó fûzek odúiban denevér, kuvik, macskabagoly stb. él. Az emlôsök közül a vidra fordul elô viszonylag nagy számban.

110


3.7.3.3. Cserebökényi puszta

Ilyen néven 1992-ben 4556 hektáron jött létre a tájvédelmi körzet. A Tiszántúl délkeleti részén, Szentes és Fábiánsebestyén határában fekszik. Ellentmondásnak tûnik, egy sík vidékrôl azt állítni, hogy felszíni formái sokfélék. Pedig így van. A pusztán kanyarogva haladó Veker és Kórógy nevû erek hajdan a Körösök vízét vitték a Tiszába. A gyakori áradások, mederváltoztatások felszabdalták a felszínt, amelyen kunhalmok, löszhátak emelkednek, szikesek és hajdani mocsarak maradványai váltakoznak. Védetté nyilvánítását a pusztai tájkép, az ôsgyepek, a mocsarak megléte és mintegy 230 madárfaj állandó és/vagy idôszakos elôfordulása indokolta. Botanikai értékei a vízi növénytársulások múltat idézô fajai, a törékeny fûz, a fehér- és szürkenyár. A madárfajok már más alföldi nemzeti parkokból ismertek. Ilyenek a kék vércsék, a haris, a szalakóta, a pusztai ölyv, a rétisas stb. 3.7.3.4. Kis-Sárrét

A nemzeti park ezen egysége Biharugrai Tájvédelmi Körzet néven 1990. óta 7932 ha-on védett. Három részbôl tevôdik össze. A valaha volt Kis-Sárrét mocsaraiból megmaradt Ugrai- és Szô-rétbôl, a biharugrai 1600 hektáros halastavakból, és a Mezôgyán, Geszt és Zsadány térségében lévô erdôfoltokból. A halastó-rendszer mintegy összeköti a hortobágyi és a kardoskúti tavakat, a vonuló madarak – elsôsorban vadludak, vadrécék, parti madarak – pihenôhelyeként tehermentesíti azokat. Fészkel itt a ritka vörösnyakú vöcsök, a nagy kócsag, a gulipán, a nyári lúd. A terület jelentôs részén füves és ürmös szikespuszta van, de láthatnak itt löszön elôforduló növényeket is a magasabb löszös foltokon. Lila ökörfarkkóró, zsálya és koloncos legyezôfû alkotta virágözön kék, liláskék, fehér színeiben gyönyörködhetnek a májusi–júniusi kirándulásokon. A változatos növényzet sokféle madárfaj életfeltételeit biztosítja. 30–40 közötti egyedekbôl álló túzokpopuláció él itt, de fészkel a bíbic, a nagy goda, csapadékos tél után a sárszalonka és a piroslábú cankó is. A geszti, a zsadányi és vátyonyi erdôk, melyeknek többsége telepített, üde színfoltot alkotnak a fában szegény békési tájon. Fô fajai, a síkvidéki erdôkre jellemzô kocsányos tölgy, elegyfaként magyar kôris és csertölgy. A cserjeszintet kökény, egybibés galagonya, csíkos kecskerágó, fagyal stb. alkotja. Az erdôk közötti gyepekben, például a csillaglaposi legelôn hihetetlen tömegben (10 ezres) nyílik a gyönyörû agárkosbor. A baglyasi gyepen (Geszt mellett) az ôszi kikerics a jelentôs botanikai érték. Kultúrtörténeti emlék – játékajánló Kultúrtörténeti kincs a geszti – eredetileg barokk stílusú – Tisza-kastély. Parkjában többek között két terebélyes, gyönyörû ágrendszerû – fantáziajátékra kiválóan alkalmas – platánfa áll. A kastély padlásán él a fokozottan védett csonkafülû

3. NEMZETI PARKOK

111

denevér egyik legnagyobb hazai populációja. A nagy patkósorrú denevérnek szintén egyik szaporodó-helye. A jelzett erdôfolt az 1930-as években telepített nagyon szép kocsányos tölgyes, fajgazdag madárfaunával. Az erdei énekes madarakon kívül holló, a ritka fekete harkály és a darázsölyv is fészkel itt. Az erdôk mellett lágy szárúakban bôvelkedô rétek, szikes legelôk húzódnak. Ez a nemzeti parki egység sokféle látnivalót kínál az óvodások és a pedagógusok kirándulásain. A harkályfélékrôl szóló sok-sok vers közül az igen vidám hangulatú Harkály címûbôl (Csukás István) kiderül az óvodásoknak, hogy: „Erdôn fa van, temérdek, / és minden fán van kéreg, / kéregben sok a féreg, / egymástól nem is férnek. / Jön a harkály, kipi-kopp, / kirántja a kukacot, / hosszú csôrrel kopácsol, / bogarat ûz, nem ácsol.” 38 3.7.3.5. Bélmegyer Fás-puszta

Bélmegyeri Erdôspuszta Természetvédelmi Terület néven nyilvánították védetté. Területe 533 ha. Az elsô évezredben erdôkborította vidék fáit folyamatosan gyérítették, ahogy növekedett a földmûvelés területigénye. Ma itt idôs kocsányos tölgy és vadkörte hagyásfák láthatók, a tisztásokon sziki réttársulás díszlik. Ezeken állatokat legeltetnek, a bélmegyeri szürkenyáras erdôben országos hírû vadgazdálkodás folyik. A tavaszi áradásokkor víz alá kerülô erdei tisztásokon látható a sziki lórom nevû növény, amelyet itt gyûjtött elôször kutató, mégpedig Borbás Vince. Nagyon szép a júniusban virágzó fátyolos nôszirom, a nyár végén pedig a szárazabb részeken a sziki kocsord, réti ôszirózsa, sóvirág nyílik. A 20. század eleje óta a gémtelepen a már több nemzeti parknál ismertetett fajok fészkelnek. 3.7.3.6. Mágor-puszta

Kultúrtörténeti emlékek Vésztô határában, a Holt-Sebes-Körös holtága által közrefogott területnek kultúrtörténete kiemelkedô jelentôségû. Az itt emelkedô kettôs dombot 1970–1978 között végzett régészeti ásatások tárták fel. 720 cm vastagságú kultúrrétegében 9 egymás feletti szintet találtak. Az egyik dombról származó leletek hírt adtak az i.e. 3600 és i.e. 1300 között itt élt népek kultúrájáról. Elôkerült többek között egy újkôkori szentély, hazánkban elôször itt találták meg e korszakból való koporsós temetkezés nyomait. A középsô bronzkor utáni majd 2000 esztendônek nincs nyoma a halmokon. A másik dombon szintén jelentôs leletegyüttest tártak fel a régészek. Itt a 11., 12. század elején illetve a 12. század végén épített, illetve átépített monostor romjai kerültek elô, bizonyítva a térség kora középkori magas színvonalú építési kultúráját. Megtalálták a kolostor 9 m mély, még napjainkban is jó minôségû ivóvizet 38

Fejes–Kanczler: A természet ünnepei. 1999, KINCS Kiadó 55. p.

112


adó kútját, amelynek belsejét téglafallal tették biztonságossá. Oszlopfôk, freskótöredékek, ékszerek, cserépbôl és vasból készített használati eszközök stb. is gazdagítják a leletegyüttest. Ennek a nemzeti parki egységnek a természeti értékeit a holtágak növényzete és vízimadarai adják. Védettséget 1978 óta élvez természetvédelmi területként. Jelenlegi területe 940 ha. 3.7.3.7. Kígyósi Puszta

Kultúrtörténeti emlékek A Békéscsabától délre fekvô Szabadkígyós (volt Kígyós) községben Ybl Miklós tervezte (1875-79) neoreneszánsz kastély, Czigler Antal tervezte klasszicista (1844-ben épült) kápolna, klasszicista (1850 – Ybl Miklós) kripta és magtár, továbbá több múlt századi lakóház található. A község ugyanis a Wenckheim uradalom egyik központja volt. A kastély körül az 1875–79-es építkezésekkel egy idôben kezdte meg a kastélypark kialakítását Wenckheim Frigyes gróf. A döntôen angolvagy tájképi kertnek az a különlegessége, hogy szélsôséges éghajlati viszonyok között, szikes talajon hozták létre, többnyire idôs, fejlett fapéldányok ültetésével. Ezek a család erdélyi birtokairól, a szarvasi Pepi-kertbôl és Amerikából kerültek Kígyósra. Itt a fôúri parkokra jellemzô gyûjteményes jelleg kevésbé érvényesül. Az egzóták – páfrányfenyô, mocsárciprus, simafenyô, lucfélék, szabdalt levelû hárs, törökmogyoró, magnóliák mellett az ôshonos erdôs pusztai növénytársulásra jellemzô fajok, a kocsányos tölgy, a mezei szil fordulnak elô (az 1960-as években szilfavész pusztított). A kastély homlokzata elôtti, nyírott buxus bokrokat és tiszafákat magában foglaló franciakert, a 19–20. század fordulóján létesített hazai kertek egyik legépenmaradottabb emléke. A 33,8 hektáros, 1954 óta védett parkot a szomszédos erdôs-puszta hozzácsatolásával bôvítették 3785 hektárra és 1977-ben tájvédelmi körzetté nyilvánították. 1988-ban Gyula város környékén lévô területekkel bôvítették. Így lett a Szabadkígyósi Tájvédelmi Körzet területe 4790 ha, amelybôl 761 ha fokozottan védett. Természetföldrajzilag a békés-csanádi löszhát északkeleti részén terül el. A talajvízszint mélysége változó, amit a talajféleségek és a rajtuk lévô növényfajok különbözôsége jelez. A szikes rétekbôl kiemelkedô löszhátakon még láthatók az egykori sziki tölgyesek jellemzô növényei, a kocsányos tölgy, a mezei szil, a mezei és a tatárjuhar, a vesszôs fagyal, a veresgyûrû som, a galagonya-fajok, az erdei szálkaperje, a széleslevelû salamonpecsét, az erdei gyömbérgyökér, a réti ôszirózsa stb. Az erdôirtás, a vízrendezés, a talaj elszikesedése következtében ennek a társulásnak a helyét fokozatosan a szikes puszta foglalja el. Ez madárvonuláskor (kb. 180 faj elôfordulása bizonyított) a madarak gyülekezô- és táplálkozóhelye, de magas (70) a fészkelô fajok száma is. Tavaszi vonuláskor az idôszakos vadvizeken vadrécék, vadludak és darvak figyelhetôk meg. A ragadozó madarak közül a kis

3. NEMZETI PARKOK

113

héja, a kabasólyom, a kék vércse, a pusztai sas és a hamvas rétihéja a kiemelkedô jelentôségûek. A vizes élôhelyeken költ a nagy goda, a piroslábú cankó, a sárszalonka, a bíbic. Az emlôsök közül a ritka, védett molnárgörény attól különleges, hogy megtelepedésének ez a térség a legnyugatibb zónája. Ôzek, ürgék – nemcsak a ragadozó madarak, hanem a molnárgörények fô táplálékai is – szép számmal élnek itt. Területbejárás óvodásokkal Megemlítendô még a kígyósi Nagyerdô, amely 3 km-en húzódó, döntôen ültetett fajokból álló, kb. 150 hektáros erdô. A sziki tölgyesek elôbbiekben felsorolt fajai élnek itt is. Az erdôn túraútvonal vezet át, így alkalmas helyszín óvodásokkal való kirándulásra. Keleti oldalán lévô kilátóból remek a rálátás a Kígyósi-pusztára. 3.7.3.8. Kardoskúti Fehértó

A tó a Maros-hordalékkúp nyugati szélén, a Békési-hát és a Csongrádi-sík kistájak határán van. A tómeder kb. 3 km hosszú, szélessége a csapadék függvényében 50–400 m között változik. A Dél-Tiszántúl legértékesebb, idôszakos vízállású szikes tava. 1966-ban 488 ha-on lett természetvédelmi terület. A védettséget geológiai, hidrológiai, madártani és növénytani szempontok indokolják. 1999-ben bôvítették 5629 ha-ra, amelybôl 263 ha fokozottan védett. 492 ha, 1979 óta a Ramsari egyezmény hatálya alá tartozik. Az 1990-es évek eleje óta Nemzetközi Jelentôségû Madárélôhely. A tó körül szántóföldek, ôsi pusztai és másodlagos gyepek vannak. Egyetlen foltban megmaradó löszgyepen nyíló sárga szirmú vetôvirág populáció, a térség második legjelentôsebb állománya. Jellemzô növények még a heverô csüdfû, és a közönséges borkoró. Kiemelkedô értéke e nemzeti parki egységnek, a madárvilág. Eddig 250 fajt figyeltek meg itt, közülük 80 faj fészkel alkalmilag vagy rendszeresen. A rezneknek, amely igen ritka, alkalmi fészkelése bizonyított. Megfigyelhetô itt az ôszi, télvégi, tavaszi vonulási idôszakban vörösnyakú lúd, pártásdaru, batla, terek- és pajzsos cankó, vándorsólyom, lilefajok, bütykös ásólúd, a vadlibák 40–50 ezres, a vadrécék 120 ezres tömege, sok egyéb faj kisebb-nagyobb átvonuló csapatai mellett. Kultúrtörténeti értékei a következôk: a Kardoskúttól kb. 5–6 km-re, nyugatra húzódó Nagytatársánc, amely i. e. 8–5. századból való. Az akkor itt élô népek emelték az Ôs-Maros mellékágán, védelmi célból. Mivel Hódmezôvásárhely és Orosháza határán terül el a védett terület, így ajánlott a hódmezôvásárhelyi Népmûvészeti Tájház, a Csúcsi Fazekasház, a Tornyai János Múzeum, az orosházi Darvas József Emlékház, a Szántó Kovács János Múzeum megtekintése. Természetesen az, amely leginkább felkelti az óvodapedagógusok és az ô véleményük szerint a gyerekek érdeklôdését.

114


A nemzeti park további egységei a Csanádi puszták (4124 ha), az Erdélyi hérics termôhelye (egyetlen hazai állománya Csorvás közelében van, hazánk legritkább és legveszélyeztetettebb növényeinek egyike), a Tatársánci ôsgyep, a Tompapusztai löszgyep és a Maros-ártér.

115

3. NEMZETI PARKOK

3.8. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Mottó: „…van-e még íly ragyogó foltja több a kerek világnak? Nincs! Én tudom, hogy nincs! Nekem talán nem is hiszi el a világ … Majd megmutatja a jövô…” (Eötvös Károly)

3.8.1. Adatok a nemzeti parkról Eötvös Károlynak a táj iránti csodálattal teli sorai nem túlzóak. A Szigligeti-öböl, a tanúhegyek ölelte Tapolcai-medence látványa valóban lenyûgözô! Az 1997. évben alapított Balaton-felvidéki Nemzeti Parknak még sok hasonló esztétikai élményt nyújtó egysége van. Kialakítását négyéves kutatási program elôzte meg. A kutatók felmérték Veszprém és Zala megye változatos földrajzi adottságú részeinek környezeti állapotát, geológiai, növény- és állattani, valamint tájképi értékeit és mindezek alapján javasolták a nemzeti park egységeinek kijelölését, határait. A nemzeti park területe: 57 020 ha, amelybôl 10 472 ha fokozottan védett. Egységei a következôk: Tihany, Pécselyi-medence, Káli-medence, Badacsony és a Tapolcai-medence, a Keszthelyihegység – Tátika és a Kovácsi-hegy csoportja és a hatodik pedig a Kis-Balaton. A nemzeti park Balatonkenesétôl a Kis-Balatonig húzódik, a tó északi partján 1–15 km-es sávban. A végleges nagysága kb. 63 000 ha lesz. Veszprém megyében kettô, a Magas-Bakonyi és a Somló Tájvédelmi Körzetek tartoznak a nemzeti parkhoz. A természetvédelmi területek száma összesen 22, amelybôl kettô van Zalában, a többi pedig Veszprém megyében. Ramsari területei a Balaton és a Kis-Balaton. Bennszü-

116


lött növényfajai a cifra kankalin és a magyar gurgolya, reliktumfaja pedig a lisztes kankalin, amely a nemzeti park embléma-növénye.

Tíz fokozottan védett (a csellingpáfrány, a cifra és a lisztes kankalin, a légy-, a pók- és a poszméhbangó, az adriai sallangvirág, a mocsári kardvirág, a tátorján, a gyapjas gyûszûvirág), kb. kétszáz védett növényfaj, és több száz védett, ritka állatfaj jellemzi ezt a nemzeti parkunkat. Páratlan tájképi adottságok mellett a kiemelkedô jelentôségû történelmi emlékek (középkori templom- és várromok, pl.: a szigligeti, a csobánci, a hegyesdi, a Rezi, a Tátika, a Zádorvár) miatt is ajánlott különbözô egységeinek, de legalább egynek a pedagógus kirándulás útvonalába iktatása. 3.8.2. Természetvédelmi területek 3.8.2.1. A Zirci Arborétum

A Cuha-patak völgyében fekvô Zirc város története összefonódik a cisztercita rend idetelepedésével. A rend tagjait III. Béla király hívta be hazánkba, hogy segítsék a magyarok földmûvelési kultúrájának kialakulását. Az arborétum 18 hektáron, 370–390 m tengerszintfeletti magasságban fekszik. A hazai védett kertek közül a legmagasabban. Az arborétum mint angolkert 1815-tôl szerepel a zirci cisztercita apátság iratai között. A ritkább külhoni növényfajok az 1840-es években kerültek a gyûjteménybe, amely a 20. század elején további sok értékes fajjal gazdagodott. Az 1951 óta védett arborétumban jelenleg kb. 400 zárvatermô fa- és cserjefaj, valamint változat található, a tûlevelûek és az örökzöldek fajszáma 72. (Rakonczay Zoltán, 1996.) A lágy szárúak között 122 természetes elôfordulású faj van, közülük 29 védett. Az arborétum részben a tájképi kertépítészeti stílus, részben a bakonyi flórajárás növényeinek a bemutatóhelye. A terület mikroklímája elsôsorban a fás növényzet számára kedvezô. Az arborétum nevezetessége a kb. 400 éves kocsányos tölgy, az eredeti faállomány szép példánya. A juhart 30, a tölgyeket 14 faj és változat képviseli. Fajokban

3. NEMZETI PARKOK

117

gazdag a nyír-, a hárs- és a kôrisgyûjtemény is. Híres az 1809-ben ültetett 350 m hosszú, 110 egyedbôl álló hársfasor. Az egzóták között is van néhány különlegesség. Például a Kelet-Ázsiából származó mandzsu juhar (hazánkban máshol nem fordul elô), az Amur menti parafa, a virginiai ébenfa, a himalájai ezüstfa. A tûlevelûek közül nagyon szép az amerikai szürke- és ezüstfenyô, a Kaukázusban honos keleti luc, a kínai luc, a fényes levelû, magashegységi jegenye-, az északamerikai balzsam jegenyefenyô, a kolorádó- és a tengerparti óriásfenyô. Valamennyi közül a legimpozánsabb a Spanyolországból származó andalúziai jegenyefenyô. Megtalálható a kertben a kaliforniai mamutfenyô fiatal példánya is. Megkapó látvány a 0,6 hektárnyi mesterséges halastó, körülötte sokféle, ritka dísznövénnyel. A tó mai formáját 1890 körül nyerte el. Régi neve – hámor – utal arra, hogy a múltban (kb. 200 éve) a közeli vaskohónak biztosított vizet. Hangulatos az arborétumot átszelô Cuha-patak völgye. Sokszínû az arborétum madárvilága. Etetôk és mesterséges odúk kihelyezésével biztosítják a madarak téli táplálását és tavaszi költési esélyeiket. Gyakoriak a cinegék, a szürke küllôk, a csókák, a különféle poszáták, rigók, pintyek, zöldikék, seregélyek, királykák stb. Megfigyelhetôk, az elôbbieknél ritkábban karvalyok, egerészölyvek, kék galambok (legritkább galambfélénk) példányai is. Télen rendszeres vendége a parknak a jégmadár. Területbejárás óvodásokkal E parkban megismerkedhetnek a gyerekek a juharfák ikerlependék termésével, a rajta lévô repítônek a növény elterjedésében játszott szerepével. Összehasonlíthatják egymással pl. a bükk és a tölgy kérgét, a lombhullató és az örökzöld fák levélhullatását. Kiderül számukra, hogy a fenyôk fokozatosan, míg a lombhullatók többsége egyszerre szabadul meg leveleitôl. Hogy a fenyôk alatt szinte nincs cserje- és gyepszint, a lombos fák alatt igen. Beszéljék meg velük ennek okait! Vajon mi lehet a fák egy részének ágain növô „bokor”? Miután az óvodapedagógus segítségével kiderül, hogy az a növény fagyöngy, arra a kérdésre is keresni lehet a választ, hogy hogyan került oda, hogyan jut vízhez? A madarak elfogyasztják ragadós álbogyó termését, amelybôl a mag kiszabadul, de a madár tápcsatornájában nem emésztôdik meg. Az ürülékkel távozik, és ha a fa sérült részén meg tud telepedni, új egyed fejlôdik belôle. A madár csôrérôl is bejuthat a fa ágába. Onnan, pontosabban a szállítószövet farészébôl csak a vizes oldatot veszi fel, ugyanis zöld növényként képes fotoszintézisre, tehát szerves anyagot nem kell elvonnia gazdanövényétôl. Ezért félélôsködô! A kerti filagóriához érve impozáns tiszafasort láthatnak a gyerekek! Két okból is indokolt ezeket alaposan megfigyelni. Egyrészt azért, mert a növény nôivarú egyedeinek magját körülölelô piros magköpeny kivételével minden részük mérgezô, másrészt azért, mert a nemzeti park Veszprém megyében lévô egyik természetvédelmi területe a Szentgáli tiszafás. Érdekes lehet a gyerekeknek az is, hogy van „fiú” (porzós) és „lány” (termôs) tiszafa, tehát kétlaki növény. A nagy hársfasoron sétálva megbeszélheti velük az óvodapedagógus, hogy ennek a fának szárított virágzata megfázáskor kiváló gyógytea. Szó eshet a gyógynövény-

118


gyûjtés néhány fontos szabályáról is. Arról, hogy nem szabad gyûjteni védett, vegyszerrel kezelt területrôl, forgalmas utak mellôl, egy helyrôl csak keveset ajánlott leszedni stb. Játékajánló Az arborétum egy részén kb. húszféle fenyôfaj egyedeinek csoportjai magasodnak. Így ez alkalmas helyszín pl. a fenyôk sokféleségének megfigyeltetésére. Jó játék lehet – a „Ki talál többfélét?” nevû. Ez vonatkozhat a lehullott fenyôtûk hos�szára, színére (színárnyalatok felismerése!), felületére (szúrós, puha, érdes stb.), a tobozok alakjára, méretére, színére. Ez a játék fejleszti a gyerekek megfigyelô-, összehasonlító-, megkülönböztetô stb. képességeit. Kiderül számukra, hogy a toboz termôs virágzat és nem termés, hogy a pikkelyeken fejlôdô magokat szeretik a harkályfélék, a keresztcsôrû, a mókus, az erdei egér stb. Télen a tobozkeresés a „Ki falatozott belôle?” nyomolvasó játékra is alkalmas. A „falatozóra” a rágásnyomokból lehet következtetni. Fehér Anna játékgyûjteményébôl a látást fejlesztô III/A/1., 2., 4. játékok itt szintén játszhatók. A 4. számhoz szükség van a gyerekek képzelôerejére, fantáziájára, de a fakérgek, mesélhetnek” „gazdájuk” nevérôl is Így megtudhatják pl., hogy vöröses kérge nem a vörös-, hanem az erdeifenyônek van. Ez utóbbi faj ôshonos állománya hazánkban Fenyôfôn van. Ez szintén egyike a nemzeti parkhoz tartozó természetvédelmi területeknek. Mivel erre az arborétumra a fás szárúak túlsúlya a jellemzô, így az egyik tisztáson megpihenve elmondhatja az óvodapedagógus a gyerekeknek a következô mesét: Irodalomajánló Mese a fákról Volt idô, gyermekek, régen, nagyon-nagyon régen volt, mikor nemcsak az emberek és az állatok, hanem a fák is jártak. Elmondom nektek, hogy miért nem járnak most a fák. Ennek elôtte sok esztendôvel egy gazdag, telhetetlen ember kiment az erdôbe. Amint ott járt-kelt, erôsen megtetszett neki egy nagy, terebélyes tölgyfa, s megszólította: – Hallod-e, tölgyfa, jere az én udvaromba! A tölgyfa azt hitte, hogy szegény ember szól hozzá, egyet sem kérette magát, indult az ember után. De még az erdôbôl ki sem értek, az ember elfáradott, s kérte a tölgyfát: – Engedd meg, hogy üljek fel rád, te meg nem érzed, hogy rajtad ülök. A tölgyfa lenyújtotta egy vastag ágát, s a gazdag ember ráült. Kiérnek az erdôbôl, s a réten meglát a gazdag ember egy tehenet. Gondolja magában: de jó volna ez a tehén nekem. Ha hazavihetném, mindjárt leüttetném, a húsát kivágatnám, s bezzeg jó dolgom lenne! Mondja a fának: – Ejnye, édes fám, vedd fel ezt a tehenet is! A fa fölvette a tehenet is. Megy, mendegél a fa, az országútra ér. Egy szekeres ember haladt elôtte, a szekéren egy nagy boroshordó volt.

3. NEMZETI PARKOK

119

„Hm – gondolja a gazdag ember –, most már fám is van, húsom is van, jó volna, ha borom is lenne a húshoz!” Szól a fának: – Hallod-e, tölgyfa, vedd fel ezt a hordót is. Mi ez a te erôdnek? Jól van, a fa felveszi a boroshordót is. Beérnek a faluba. Nézi, nézi a gazdag ember a templom tornyát, s gondolja magában: „Ej, de jó lenne ez a harang! Ha az enyém volna, mindjárt érclábast öntenék belôle, s megsütném benne a tehén húsát.” – Hallod-e, tölgyfa, többet nem kívánok tôled semmit, még csak ezt a harangot vedd le a toronyból. A fa ezt a kívánságát is teljesítette, de abban a pillanatban, amint a harangot az ágára akasztotta, megdördült az ég, s lesújtott Isten haragja. Porrá, hamuvá égett a fa, a tehén, a hordó, a telhetetlen ember is, csak a harang maradt épségben. Azóta nem járnak a fák. 39 Mesehallgatás közben holisztikus élményt élnek át a gyerekek, mert egyszerre hat rájuk a napfény, a növények sokféle zöld színe, a park hangjai, a levegô mozgása, a mese varázsa. A hazánkban inkább arborétumokban gyakori fenyôkrôl (pl. vörös-, ezüstfenyô) szólnak például Hervay Gizella következô versei: Ezüstfenyô / hazája hegy, nem fél vihartól / hóharmatban fagyos földre gondol / forrásig nyúlik gyökere / énekesmadárral kitelel.” „Vörösfenyô / erdôben él, nem magányos / mindig éber sosem álmos / páros galamb rája száll / talpig vörös örömben áll.”40 A hársfasor fáit köszönthetik a gyerekek íly módon: „Jó estét hársfa! / Hova készülsz? / – Bálba! / Hova, milyen bálba? / – Hold udvarába, / sárgarigó-bálba. / Mit csinálsz ott? / Gyere velem, majd meglátod / ág-hegedûn muzsikálok, / rigóknak dalolok.” (Csoóri Sándor) 41 3.8.2.2. Fenyôfôi Ôsfenyves

1954., a terület védetté nyilvánításának éve. Területe akkor 277 ha volt. Fenyôfô és Bakonyszentlászló térségében lévô bauxit bányászatát 1982-ben kezdték meg. A bányamûvelés miatt az Ôsfenyves kb. 80 hektárnyi részét kisajátították. Pótlólag 211 hektárt helyeztek védelem alá, így kb. 410 ha a védett rész. Az erdeifenyô e térségben való ôshonossága a hazai botanikai és erdészeti kutatás régóta vitatott kérdése. Majer Antal kutatásai egyértelmûen igen választ adtak. (Majer Antal: Fenyves a Bakonyalján, Akadémiai Kiadó, 1988.) Legelôször Kitaibel Pál adott hírt a fenyvesrôl 1799-ben. Különlegességét az adja, hogy a jégkorszak utolsó eljege Benedek Elek: Magyar mese- és mondavilág. 1995, (Az 1894–96 között megjelent ötkötetes mû egy kötetben). Videopont Kft. Bp. 592. p. 40 Fejes–Kanczler: A természet ünnepei. 1999, KINCS Kiadó, Szombathely 244. p. 41 Fejes–Kanczler: A természet ünnepei. 1999, KINCS Kiadó, Szombathely 251. p. 39

120


sedési fázisa (Würm) után a fokozatos felmelegedés hatására a tundranövényzet helyét erdeifenyôk foglalták el. A még további felmelegedés a lombos fák egyre jelentôsebb térhódítását vonta maga után. Fenyôfô térségében a tápanyagban szegény homoktalaj nem biztosította a lombos fák életfeltételeit. Itt tehát talajtani és nem klimatikus oka van az ôshonos erdeifenyô-állomány megmaradásának. A fenyves ritkább részein és a tisztásokon az alföldi homokpusztai vegetáció sajátosan keveredik a hegyvidéki fajokkal. Elôfordul itt magyar csenkesz, naprózsa, homoki fátyolvirág, homoki vértô, fekete kiskökörcsin, kis holdruta, széleslevelû pajzsika, zöldvirágú körtike, vitézkosbor stb. Itt élô állatfajok például a védett fenyves díszbogár, az ácscincér, a foltos tarkaaraszoló lepke, a barna ásóbéka, a rézsikló, a madarak közül a királyka, a fenyvescinege, a búbos cinege és a kabasólyom. A felsorolt növény- és állatfajokból kitûnik, hogy a védett területnek nemcsak szakmai, hanem esztétikai értéke is jelentôs. 3.8.2.3. Szentgáli Tiszafás Erdô

A 213 hektárnyi 1951 óta védett erdô, a Déli-Bakony Szentgáli hegycsoportjához tartozó Miklós Pál-hegy (491 m) és Balogszeg (440 m) különleges erdôtípusa 400 m körüli magasságban, a hegyek északkeleti lejtôin díszlik. Az itt eredô Cincapatak és az északi kitettségû lejtôk hûvös mikroklímája, a bô csapadék (évi 795 mm) kedvez az ôshonos állomány fennmaradásának. A kb. 120 ezer különbözô korú tiszafából álló populáció, Európa második legnagyobb állománya. (A legnagyobb Szlovákiában, a Harmaneci-völgy 600–1300 m magas lejtôin van.) Bükkel együtt fordul elô, ezért azok árnyékában lassan újul. A tiszafás erdôben él a ritka babérboroszlán és a jellegzetes illatú medvehagyma is. A Csatár- és a Miklós Pál-hegy között maradt fenn a Bakony ritka védett növénye a medvefül kankalin. 3.8.3. A nemzeti park egységei 3.8.3.1.Tihany

1952-ben hazánkban elsôként nyilvánították tájvédelmi körzetté az 5,5 km hosszú és 2–3 km széles félszigetet. Területe 1 562 hektár, ebbôl fokozottan védett 195 hektár. Ezen a kis területen a következô védelemre érdemes értékek találhatók: – A felsô pliocén (földtörténeti újidô harmadkor végi) vulkánosság és a negyedkori (ópleisztocén) utóvulkáni mûködés formái, illetve képzôdményei. Az utóvulkáni mûködéssel kb. 110oC-os hévíz és forró gôzök törtek felszínre. Az ezekbôl kivált hidrokvarcit, kúpok formájában lerakódott. Legépebb az Aranyház gejzírkúp, amely nevét a felszínén lévô sárga zuzmókról kapta. A gejzírkúpok (számuk, elsôsorban a kôbányászás miatt folyamatosan csökkent. A 19. század végén 112 db-ot, 1970-ben már csak 50-et találtak) napjainkban fôként a Belsô-tó

3. NEMZETI PARKOK

121

déli partjánál magasodó Hármas-hegyen láthatók. Ezek óvodásokkal közepes nehézségi fokú sétán bejárhatók. Az út karsztbokor erdôn vezet keresztül, ahol kökény, cserszömörce, sóskaborbolya, alacsonyra növô molyhostölgy stb. figyelhetô meg. A tihanyi apátság–templom–rendház épületcsoport is forráskúpra épült, egyik kürtôje a templom elôtt nyílik. A felsô-pliocénban mûködô vulkánokból kiszóródott vulkáni porból, hamuból, törmelékbôl bazalttufa képzôdött, amely befedte az itt lévô felsô-pannóniai, tengeri üledékeket. A Pannon-tenger mészvázas élôlényeinek háza a tengerfenéken felhalmozódott. A késôbb szárazulattá vált rétegekbôl a külsô erôk kipreparálták a megkövült kagylóhéjakat. Ezeket a „kecskekörmöket” (Congeria ungula caprae kagyló része) pár évtizeddel ezelôtt még nagy számban lehetett találni a Balaton-parton. A félsziget nemcsak geológiailag, hanem tájképileg is igen változatos. A Balaton felôli részén meredeken emelkednek ki a bazalt-tufából álló Óvár és a Dióstetô, a félsziget belsejében egyrészt forráskúpokban bôvelkedô hegyek – Kerék-hegy, Szarkád, Hosszú-hegy stb. –, másrészt medencék vannak. Az utóbbiak tulajdonképpen a pliocén korszaki vulkánoknak a pleisztocénban lesüllyedt kráterei. A Belsô- és a Külsô-tó nem más, mint a valahai kráterek mélyén felgyülemlett csapadék- és talajvíz. A Belsô-tó 12 m mély horgásztó. – A szél eróziós tevékenysége különleges formájúra alakította a Kiserdô-tetô (a Külsô- és Belsô-tó helyén valaha mûködött vulkánok közös kráterfalának maradványa), az Apáti-hegy bazalttufa rétegeit és az Attila-domb gejziritszikláit. – A félsziget klímája szubmediterrán jellegû. Az ôshonos molyhos-cseres tölgyes társulás helyén másodlagos „származékerdôk”, cserjések, szántók, szôlôk, legelôk vannak. A „származékerdôt” az eredeti fás társulás részbeni kiirtása után megjelenô virágos kôris, mezei juhar, mezei szil és a megmaradó molyhos tölgy és cserszömörce alkotja. Az erdôk szélén, az erdei utak mentén – az Aranyházhoz vezetô ösvényhez hasonlóan – vadrózsa, kökény, sóskaborbolya a gyakoribb cserjék. Komoly gond a tájidegen fafajok, a bálványfa, a feketefenyô, a fehér akác megjelenése, mert ezek agresszív terjeszkedése kiszorítja az ôshonos fajokat. Az utóbbi két fajt telepítették is a félszigetre. A terület védetté nyilvánítása biztosította a zárt pusztai gyep növényfajainak (árvalányhaj, csenkesz, törpesás, vetôvirág, borzas szulák, ôszi csillagvirág stb.) védelmét is. A 235 m magas Csúcs-hegy déli lejtôjére az 1920-as években mandulafák közé dél-franciaországi levendulát telepítettek, amely kitûnô minôségû olajat adott. A közelmúltban még a Külsô-tó déli oldalán is termesztettek levendulát és zsályát. Az Óvári-hegyen cserszömörce és tamariszkuszbokrok, különféle gyógy- és fûszernövények díszlenek. – A félsziget a madárvonulás egyik fô vonalába esik. Ezért a tavaszi és ôszi vonulás idején különösen élénk a madárélet. Az itt fészkelô madárfajok közül a nyári lúd, a kabasólyom, a füles kuvik és a barna rétihéja érdemel említést. A Külsô-tó vízfelületének eredeti állapotban való visszaállítása madár- és természetvédelmi okból egyaránt fontos volt. Nádasa ma már sokféle vízimadár fészkelôhelye (pl. kócsagoknak, gémeknek).

122


Kultúrtörténeti emlékek – Jelentôs értékei még, az Óvár bronz és korai vaskori, földbôl és kôbôl készült sáncrendszerrel körülvett földvára, az I. András alapította (1055.) Szt. Benedek-rendi apátság épületei, az Óvár bazalttufa sziklafalába vájt Árpádkori barát-lakások, amelyekhez hasonló csak a Krím-félszigetrôl és a Góbi-sivatagból ismert. (Egyes kutatók szerint a 9. században Rotiszlav morva fejedelem kérésére ideérkezô pravoszláv hittérítôk készítették a barátlakásokat.) (Forrás: Rakonczay, 1994.) Az öregfalu bazalttufából épült, náddal fedett, oldal-tornácos lakóházai, a múzeumnak berendezett halászcéh és parasztgazdaház. Tihanyban sikeresen valósult meg a táj komplex védelme, a természeti és az épített környezet harmóniája. Tanösvénybejárás óvodásokkal – játékajánló A Tihanyban lévô Lóczy-gejzír tanösvény volt az ország elsô bemutató sétaútvonala. Mint neve is mutatja, az útvonalat kialakítók a különleges geológiai alakzatokra, külsô erôk formálta képzôdményekre helyezték a hangsúlyt. Mivel ez 18 km hosszú, így gyerekekkel természetesen csak egy-egy részén való séta ajánlott. A már említett Aranyház mellett a szélmarta sziklák (Kiserdô-tetô) kiváló „sziklamászóhelyek”, ahol a gyerekek veszélytelenül tehetik próbára ügyességüket, bújhatnak be a sziklákban képzôdött mélyedésekbe és a „Mihez hasonlít?” játékban pedig szabadjára engedhetik fantáziájukat. Mit éreznek a gyerekek? Milyennek látják a Balaton vízét? Milyen színeket, színárnyalatokat fedeznek fel? stb. Legyen kíváncsi rá az óvodapedagógus! Ezzel is fejleszti a gyerekek önálló véleményalkotási- és érzelmeik kifejezésének stb. képességét. A faluban barangolva érdemes megfigyelni a házak kéményeinek „fedôit”. „Ki hány félét talál?” játék a megfigyelôképesség mellett fejleszti a gyerekek koncentráló képességét is. Lerajzolhatják a nekik legjobban tetszôt. A Babamúzeum is nagy élmény, fôleg a kislányoknak. Keressék fel a Belsô-tó partjának körülkerített részén, a rövid füvû gyepen legelô szürke magyar szarvasmarha gulyát is. Kevesen tudják, hogy a 18–19. században nemcsak a Hortobágyon és a Duna–Tisza közén (ld. a III/1. és 2. nemzeti parkot), hanem a Kis-Balaton térségében is jelentôs számban tartottak ilyen fajtát. Ezt képzômûvészeti alkotás „bizonyítja”. Az óvodásoknak is könnyen felismerhetô, felismertethetô ökológiai összefüggés van a marhalegeltetés, a sikeres ürge-visszatelepítés és a ragadozómadár-populációk számának növekedése között. (Az ürgék a félsziget ragadozó madarainak fô táplálékai.) 3.8.3.2. Pécselyi medence

Hol terül el, milyen kismedencék alkotják, milyen mûemlékek találhatók e térségben? Az ezekre a kérdésekre adott válaszok világossá teszik védetté nyilvánításának, a nemzeti park egyik egységévé tételének okait. Északról a Nagy-Gella (415 m), a Zádor-vár és a Hideghegy rögsorozata, nyugatról a Nivegy-völgy ha-

3. NEMZETI PARKOK

123

tárolja. Magában foglalja a Balatonszôlôsi-, a Pécselyi-, a Vászolyi- és a Dörgicsei kismedencéket. A lankás hegyoldalakat, lapos fennsíkokat a földtörténeti középidôben (triászban) keletkezett mészkô és dolomit alkotja. A mészkövet itt (is) századok óta alkalmazzák építôanyagként. Ahol nem bányászták, ott jól megfigyelhetôk a mészkô jellegzetes karsztos formái – pl. a karrmezô. E tájegységre jellemzô a talajból földmûveléskor, szôlômunkálatoknál kikerült kôzetdarabokból kôbástyák felrakása, amelyek „határt” jelentettek a szomszéd földje felé. Ezek a kôfalak csökkentették a talajeróziót is. A mencshelyi Halom-hegy a nemzeti park más egységeiben szintén fellelhetô negyedidôszaki vulkanizmus során képzôdött bazaltból épül fel. Formakincse ezért eltér az üledékes kôzetekbôl álló tájegységekétôl. A Pécselyi-medencére változatos élôhelyek jellemzôk. Száraz tölgyesek, karsztbokorerdôk, sziklagyepek, sziklacserjések a fôbb növénytársulásai. Nagyezerjófû, tavaszi hérics, bokros koronafürt, bíboros kosbor, vitézvirág, tarka nôszirom stb. virágpompájában lehet gyönyörködni a tavaszi és a nyári hónapokban. A patakvölgyek (Aszófôi-séd, Bab-völgy) hûvös mikroklímája gyertyános-kocsánytalan tölgyes társulás kialakulását biztosítja. A Tihanyi-félsziget „bejáratánál” lévô Aszófôi erdô fokozottan védett 12 hektáros természetvédelmi terület. A már január végén, február elején szirmot bontó sárga virágú, igen szép téltemetônek valószínûleg ez az egyik hazai ôshonos elôfordulási helye. A védettséget ez indokolja. Nyílik itt a kék virágot hozó májvirág, amelynek népi neve: kutyaibolya. A középkori Kövesd falu templomromját is érdemes felkeresni a védett terület szomszédságában. A vászolyi Keresztfa- és Nagyvár-tetôn még az Aszófôi-Séd völgynél is hûvösebb és csapadékosabb a mikroklíma, ezért ott bükkös jelenik meg. A nagy pávaszem lepke egyik élôhelye. A dörgicsei Kô-hegy mészkedvelô tölgyeseiben melegkedvelô molyhos tölgyeket láthatnak a gyerekek, mezei juharok, virágos kôrisek, barkócaberkenyék társaságában. Az Örvényes és a Vöröstó környéki „hagyásfás legelôkön” évszázados tölgyek, mezei juharok, vadkörték élnek. Honnan ered a „hagyásfa” név? Elôdeink az állatok legelôhelyének nyerésére kiirtott erdôk fáiból meghagytak néhányat, amelyek – közvetlen szomszédaik nem lévén – ágai minden irányban szabadon nôhettek. Idôvel terebélyes fákká válva hûsölô helyet adtak, adnak embernek, állatnak egyaránt. A szakanyag elsô fejezetében utalás történt arra, hogy a környezetismeret az anyanyelvi fejlesztés speciális területe. Erre példák a hagyásfa, a kutyaibolya stb. elnevezések is. A hegyek, pl. a Zádor-hegy déli lejtôin szôlôk, gyümölcsösök díszlenek. Az idôs gyümölcsfák régi, hosszú életû, gondozást nem igénylô fajták, jelenleg fon-

124


tos géntartalékok. Ilyenek például a besztercei szilva, a rétes alma, a pap körte, szentiványi alma, házi berkenye. A sokféle élôhelyen fajgazdag az állatvilág is. Itt él az Arias-díszbogár, a mandula- és a borókacincér, a zörgô lepke stb. Találkozhatnak a kiránduláson pettyes gôtével, barna varanggyal, zöld gyíkkal, erdei és rézsiklóval. Az utóbbi fajt a fején lévô érdekes, kétfejû sasra emlékeztetô rajzolat miatt sokan viperának gondolják. Mérges kígyó azonban nem él a Balaton-felvidéken. A madárfajok közül a fokozottan védett, rejtett életmódú haris, a kék cinege, szajkó, nagy fakopáncs, macskabagoly, karvalyposzáta, a parlagon hagyott szántók felett táplálékot kutató ragadozók, a karvaly, vörös vércse, egerészölyv stb. érdemel említést. A Pécselyi-medencébe tett kirándulás jó alkalom az élettelen–élô, továbbá az élô–élô környezeti tényezôk közötti kapcsolat, ökológiai összefüggés felismertetésére a gyerekekkel. Tapasztalják pl. az Aszófôi-séd völgy és a dörgicsei Kô-hegy közötti hômérséklet különbséget (természetesen erre csak akkor figyelnek fel, ha az óvodapedagógus ezt megfigyelteti velük) és azt, hogy – többek között – ezért más fás és lágy szárú növények élnek a két helyszínen. A növénytársulás-különbség maga után vonja az állatfajok különbségét is. Hogy miért? Mert ha más a növényi táplálékforrás, akkor más lesz az azt fogyasztók tábora is. A Nyereg-hegyi kilátóból messzire ellátni. Az abba felmászók gyönyörködhetnek a Tapolcai-medence tanúhegyeiben, a Dörgicsei-medencében, a Nivegy-völgyben, láthatják a távoli Kabhegyet (Bakony-hegység). A gyerekek így tapasztalatot szerezhetnek arról is, hogy a magasabban lévô helyekrôl messzebbre lehet ellátni! Kitágul a horizont! Kultúrtörténeti emlékek Épített környezeti látnivalók a Pécselyi medencében a következôk: Örvényesen a vízimalom (ezt gyerekekkel is érdemes megnézni), Balatonudvariban a szív alakú sírkövek, Óbudaváron a mosóház, Vöröstón a Kálvária, Pécselyen a Zádor-vár, a tornácos lakóházak, Alsódörgicsén 13. századi román, Felsôdörgicsén 11–12. századi kora román eredetû templomok. 3.8.3.3. Káli medence

Területbejárás óvodásokkal A nyolcmillió évvel ezelôtti Pannon-tenger egykori öble, ma finom, szelíd szépségû, geológiai és botanikai értékekben rendkívül gazdag egysége a nemzeti parknak. Ezeket az értékeket felismerve 1984-ben 9 111 hektáron tájvédelmi körzetet hoztak itt létre, amely szélességében és hosszúságában is kb. 10 km-nyi. Salföld és Kékkút községek elôterében lévô Bozóti rétek a térség legalacsonyabb térszínei

3. NEMZETI PARKOK

125

(125 m). A medence közepén van a kb. 15 hektárnyi Kornyi-tó, egy dolomitmélyedésben. Ez a tó „békaparadicsom”. Megfigyelhetnek itt az óvodások kecske-, tavi, erdei és mocsári békát, barna és zöld varangyot, vöröshasú unkát, zöld levelibékát. Petecsomóik, petezsinórjaik különbözôségét, lárváikat (ebihal), hallgathatnak békakoncertet. Irodalomajánló Célszerû „békás” találós kérdésekbôl, szólásokból, közmondásokból, versekbôl felkészülnie az óvodapedagógusnak. A versekre példákat talál a Kiskunsági Nemzeti Park Izsáki Kolon-tó egységénél. Itt néhány találós kérdés, közmondás, szólás, mondóka következik. „Szúnyoglábon élek, / a gólyától félek. / Vízben élek, brekegek, / Ismertek-e gyerekek?” „Parti nádas ring a szélben, / Béka billeg hintaszékben. /Ropp! – a nádszál levele /Vízbe pottyant, brekeke!” „Mit varrsz, mit varrsz? / Papucsot-csot, papucsot-csot. / Kiknek, kiknek? / Uraknak-nak, uraknak-nak.” – Felfújja magát, mint a béka = dölyfös, öntelt, gôgös. – Irigy béka, sós ugorka = az irigy gyereket csúfolják így (ugorka = uborka). – Ha varangyos békák potyognak is az égbôl = minden akadály ellenére. A „békagazdagság” kitûnô alkalom lehet a pedagógusnak a gyerekek egy részében meglévô békák iránti ellenszenv feloldására. Ez lehetséges a versekben lévô nyelvi humorral, de valós tulajdonságaik, a velük kapcsolatos érdekességek ismertetésével is. Elmondhatja például az óvodapedagógus, hogy a levelibéka képes bôrszínét minden hirtelen izgalomra megváltoztatni. A bôrében lévô – barna, sárga, zöld – festékanyagoknak térbeli eloszlása a kültakarót érô ingerek hatására ugyanis más lesz. Mondja el a gyerekeknek, hogy a barna és a zöld varangyok a középkorban „boszorkánykellékek” voltak, mert bôrmirigyeik váladéka hallucinogén hatású. Fotókon figyeltesse meg (ez is egy lehetséges módja a mûvészeti, jelen esetben fotómûvészeti és a környezeti nevelés koncentrációjának) az egyes békafajok hanghólyagjainak helyét, a köztük lévô különbségeket. Így is fejleszti az óvodások megfigyelô és megkülönböztetô képességeit. Azt, hogy a zöld levelibékánál a toroktáji rész fúvódik fel és mûködik hangerôsítô rezonátorként, hogy a kecskebéka és a tavibéka hímeknél a szájszögleteknél jelenik meg két „hólyag”. Az utóbbi faj hímjei mély, a nevetô ember hangjára emlékeztetô hangon brekegnek, ezért nevezik ôket „kacagó békák”-nak is. A varangyfajoknál nem alakul ki hanghólyag, ebbôl következôen az ô hangjuk csak kisebb távolságig hallható. A gyerekek elôtt így feltárul a „rezonátorok” elhelyezkedése, nagysága, hiánya stb. és a kibocsátott hangok erôssége közötti összefüggés. A Kornyi-tó a vonuló vízimadarak pihenô helye is. Az ornitológusok megfigyeltek itt vöcsökfajokat, gémeket, kócsagokat, lúd- és récefajokat, nagy pólingot, nagy godát, cankófajokat, szerkôket, hamvas és barna rétihéjákat, kaba-, kerecsen- és vándorsólymokat stb.

126


Tanösvénybejárás óvodásokkal Különbözô magasságú bazalt vulkáni kúpok emelkednek a medence fölé. Így a Kereki-domb, a Kis-Hegyestû (238 m), a Lapos-Hegyestû (250 m) és a Hegyestû (337 m). Az utóbbi a Káli-medence keleti kapujában magasodó, felemás arculatú kúp. 1938–70 között ugyanis a hegy északi oldalán bazaltot bányásztak. 1961-óta – kezdetben még csak részben – védett terület. 1998 szeptembere óta geológiai tanösvény és bemutatóhely. A valahai bányászirodák épületeiben megnyitott kiállítás a bazaltbányászatot és a nemzeti park területének földtanát mutatja be. Megtudhatják az érdeklôdôk többek között azt, hogy a Hegyestû csak lávából alakult, míg a Badacsony és Szent György-hegy lávából és tufából. A Hegyestû esetében a bazaltláva megrekedt a vulkán kürtôjében. Ez a magyarázata a csaknem függôleges elhelyezkedésû bazalt oszlopsorok képzôdésének. A bányaudvarban lévô kôzettömbök a Káli-medence kôbányáiból valók. Megvizsgálhatók, megtapogathatók – ezáltal közelebb kerülhet a „kôzetek világa” még az idelátogató óvodásokhoz is. Ha megfigyelteti az óvodapedagógus a felsô oszlopsor tövében lévô kôhalmot, az óvodások a miértre is kíváncsiak lesznek. Így újabb élettelen – élettelen környezeti tényezôk közötti összefüggés tárul fel elôttük. A csapadék, a télen az oszlopok közötti megfagyott víz, a szél feszíti, aprózza stb. a bazaltot, ezáltal folyamatosan újabb-újabb bazaltdarabok halmozódnak fel az oszlopok lábánál. Elôbb-utóbb növények veszik ezeket birtokukba és megkezdôdik a kôzet talajjá válásának igen lassú folyamata. Itt ennek „lépcsôfokai” is láthatók. Területbejárás óvodásokkal A Káli-medence geológiai sokszínûségét az északnyugati és a dél-délnyugati peremén lévô fantasztikusan formagazdag kôtengerek vagy kôhátak, Királykô – Fekete-hegy bazaltplatón pedig vízzel teli kôtálak teszik teljessé. A legszebbek Salföldnél, Szentbékkálánál, Kôvágóôrsnél – amely falu szinte ráépült ezekre láthatók. Egy 19. század végi leírásban errôl ez olvasható „… az egész községen fordított tekenyô alakban vonul egy hajlított domb, messzirôl mintha fehér marha csorda heverészne oldalán, úgy megrakva nagynál nagyobb kövekkel …” 42 Ezekbôl évszázadokig malomköveket faragtak. Mibôl és hogyan alakultak ki ezek a kôtengerek? A pliocén korszaki Pannon-tó partján képzôdött, nagy vastagságban felhalmozódott finom kvarchomokból. Valószínûleg az utóvulkáni mûködés hatására feltörô forró kovasavas oldatok anyaga cementálta, ragasztotta össze a homokszemcséket. A kvarchomokkövet a külsô erôk darabolták fel kisebb-nagyobb tömbökre. A sziklasorok botanikailag is érdekesek, a kôhátakon lejtôs sztyeprét (leány- és fekete kökörcsin, hegyi hagyma, élesmosófû stb. fajokkal), a kôtömbök közelében pedig mészkerülô száraz hegyi rét (juhsóska, borzas és erdei hölgymál stb. fajokkal) társulások vannak. A geológiai sokféleség természetesen különbözô erdôs társulások kialakulását vonta maga után. 42

Rakonczay Zoltán (szerk. 1994.): Balatonkenesétôl a Kis-Balatonig. Mezôgazda Kiadó 105. p.

3. NEMZETI PARKOK

127

Kirándulhatnak itt hársas törmelékerdôben, mészkerülô tölgyesben, cseres-tölgyesben, molyhos-cseres és gyertyános-kocsánytalan tölgyesben, de gyertyános bükkösben (az utóbbiaknak mikroklimatikus okai vannak) is, a patakok mentén pedig égerligetben (pl.: az Eger-pataknál). A Káli-medence közepén botanikailag igen értékes sztyeprét foltok vannak (rajtuk árvalányhajak, törpe nôszirom, selymes boglárka, pókbangó, fekete- és leánykökörcsin stb. nyílnak), amelyek között források táplálta láprétek tûnnek elô. Legjelentôsebb a Sásdi-rét, amely a nemzeti park emblémanövényének, a lisztes kankalinnak egyetlen ismert hazai élôhelye. Egyéb ritka és védett növények is élnek itt, így az illatos hagyma, a szibériai nôszirom, a vidrafû, a fehér májvirág, az orchideák (vitézkosbor, szúnyoglábú bibircsvirág, mocsári, poloskaszagú, hússzínû ujjaskosbor) populációi. A nemzeti park ezen egységében, a már említett Hegyestû Geológiai Bemutatóhelyen kívül még a Salföldi Major nevûnek a felkeresése javasolt óvodásokkal. Itt láthatók régi magyar állatfajták, van állatsimogató, fûszer- és gyógynövénykert, sôt játszótér is. 3.8.3.4. Badacsony és a Tapolcai medence

A nemzeti parknak ebben az egységében a pliocén korszaki bazaltvulkanizmus legszebb emlékei a Tapolca-medencében felsorakozó Badacsony (436 m), Szent Györgyhegy (415 m), szigligeti hegyek (159-243 m), Csobánc (375 m), Tóti-hegy (218 m), Gulács (393 m), Hegyesd (281 m), Diszel 393 m) és a Haláp. Tájképi szépségük, a földtani képzôdmények különlegessége, növénytani, állattani ritkaságaik tették indokolttá, elôször a Badacsony (1965-ben), majd a Szent György-hegy (1976-ban) védetté nyilvánítását. Neve attól kezdve a nemzeti park megalakulásáig Badacsonyi Tájvédelmi Körzet volt. A badacsonyi bazaltorgonák és a kôkapu (a bazaltoszlopok részben a hegyhez kapcsolódnak, részben szabadon állnak), a Szent György-hegyi kôzsákok (bazaltoszlopok) a szélnek legerôsebben kitett területeken találhatók. A jellegzetes, többségében 10-20 m magas, öt-hat vagy sokszögletû oszlopok, „orgonasípok” módjára állnak egymás mellett. A Tapolcai-medence hegyeit tanúhegynek nevezik, mert a pliocénban szétömlô láva megvédte az alatta lévô puha pannon-rétegeket a lepusztulástól. A Badacsony és a Szent György-hegy egyike hazánk történelmi borvidékeinek. A jó borminôséget egyrészt a pannon üledékkel keveredett málló bazalttörmeléken kialakult talaj, másrészt a hosszú, meleg ôsz, a sok napsütés, a Balaton napfényvisszaverô hatása biztosítja. A bazaltot sokoldalú felhasználása – útburkolás, vasúti pályák alapozása – miatt a 20. század elejétôl az 1960-as évekig bányászták a területen. A tájrombolás jellegzetes példája a Badacsony, amelynek oldalában hatalmas üreg éktelenkedik a bazaltkitermelés következményeként. A terület védetté nyilvánítása óta a térségben csak Halápon folyik bazaltfejtés.

128


Területbejárás óvodásokkal A Badacsony sziklás letörésein mészkerülô virágos kôrises-bükkös társulás alakult ki (hazánkban ez csak itt fordul elô). Bükköseiben ciklámen, gyertyános-tölgyeseiben májvirág, borostyánfojtó szádorgó (valószínûleg jégkorszak elôtti maradványfaj), lisztesberkenye (bennszülött növény), pirítógyökér stb. él. A kôomladékon tavasszal virító sziklai ternyétôl „sárgába” borulnak a kôzetek. Badacsony faunájából elsôsorban fajgazdag madárvilágát szükséges kiemelni. A hazánkban elôforduló kb. 350 madárfajból eddig 176-ot figyeltek meg itt. Közülük 61 fészkelô faj. Jelentôsebbek a vörös vércse, a holló, a kabasólyom, a darázsölyv, a héja, a kövirigó, a kékbegy, az erdei szürkebegy stb. Nevezetes hüllôritkasága a pannongyík (a jégkorszak elôtti meleg idôk maradványa). A Badacsony látnivalóit a Geo-botanikai tanösvény tárja fel. Az út elején a Rózsakôn üldögélô gyerekeknek vagy pedagógus társainak elmondhatja a kirándulást vezetô óvodapedagógus az e kôhöz fûzôdô kedves legendát, amely Kisfaludy Sándor ismert 19. századi személyiség és felesége Szegedy Róza szerelméhez kötôdik. Ennek lényege a következô: Ha egy leány és egy fiú egymás kezét fogva háttal a Balatonnak ráül a Rózsa-kôre, még abban az évben jegyespár lesznek. Az is elég, ha egy leány szintén háttal a tónak ráül, és az ô szívének kedves fiúra gondol. Az ifjú viszonozni fogja érzelmeit. Ha a túra során eljutnak a badacsonytomaji bányaudvarhoz, kóstolják meg a Klastrom-kút nevû forrás jóízû, frissítô hatású vizét. Itt példát láthatnak a gyerekek az ember negatív tájalakító tevékenységére, amely kiváló minôségû bazaltot biztosított ugyan az út- és vasútépítkezésekhez, de sok élôlény pusztulását, és a forrásnak nevet adó hajdani pálos kolostor romjainak eltûnését vonta maga után. Ez a helyszín remek alkalom az ember és környezete közötti kapcsolat negatív és pozitív hatásairól való beszélgetésre. Ez, sok hasonló témájúval együtt alapozza a gyerekek környezethez való viszonyulását, a helyi, lokális környezeti problémák felismerését, önálló véleménynyilvánításukat. Játékajánló Az óvodapedagógus készítsen rajzokat a Badacsonyon honos, illetve az ismert tájidegen (pl.: fehér akác, feketefenyô), ott jól megfigyelhetô fás szárú növények leveleirôl, terméseirôl, virágzatáról (pl.: toboz). A feladat bekeretezni a tájidegen fák rajzait, illetve megkeresni a rajzokhoz tartozó levelet, termést. Ebbôl a Ki talál többfélét? játék kerekedik. Ez folytatódhat a Ki hánynak tudja a nevét? vagy Találd ki, ki vagyok? játékkal. Az óvodapedagógus, késôbb pedig a csoportból egy arra vállalkozó óvodás a fa néhány jellemzô tulajdonságát felsorolja. Aki kitalálta a nevét, az kérdezheti a többieket. Ezek a játékok elsôsorban az ismeretbôvítést segítik, de a „keresés” közben fejlôdnek a gyerekek megfigyelô- és összehasonlító képességei is. A jó levegôn való intenzív mozgás pedig az egészséges életmódra nevelés része. Ôshonos fajok: cser- és kocsánytalan tölgy, virágos kôris, sajmeggy, nagylevelû hárs, mezei juhar.

3. NEMZETI PARKOK

129

Tanösvénybejárás óvodásokkal A Szent György-hegy keletkezése, földtani képzôdményeinek formái, kôzetanyagai megegyeznek a Badacsonyéval. Bazaltorgonáinak méretei a nemzeti parkon belül a legnagyobbak és talán a legszebbek. Lenyûgôzôek, akár alulról, akár felülrôl tekintik meg azokat. A 25–30 méter magas, az egy–másfél méter átmérôt is elérô bazaltoszlopok elôtt állva az ember törpének érzi magát és átéli a természet erejét, legyôzhetetlenségét. Itt érti meg igazán annak a szemléletnek igazát, miszerint az ember nem ura, hanem parányi része a természetnek. Ennek felismerése és elfogadása egy lépcsô a fenntartható módon való élés megvalósítása felé. A bazaltorgonák van ahol szorosan állnak egymás mellett, máshol egyedül. Az erózió, vagyis a víz, kisebb mértékben a szél pusztító hatását is megfigyeltethetik a gyerekekkel (a túrát csak a legügyesebb, legkevésbé fáradékony gyerekeknek javasolt, de a pedagógusközösségeknek feltétlenül!). Hogy miért dôl le az oszlopok egy része, miért esik szét „korongokra”? Azért, mert az oszlopok alatt lévô homokos, agyagos pannon üledéket (errôl már tettem említést az elôzôekben) is pusztítja az erózió. Így az orgonák alapja tûnik el, megbillen és dôlni kezd. A rajtuk, a láva kihûlésekor keletkezett vízszintes irányú repedések mentén esnek szét „lepényekre”. A hegy tetejérôl – a lapos platón kényelmesen le lehet ülni – gyönyörû a kilátás. Láthatók – és az ott lévô tájékoztató térkép segítségével azonosíthatók is a Keszthelyi-hegység, a Tapolcai-medence tanúhegyei, sôt még a Somló-hegy „koporsója” is. Igen érdekes a hegy oldalában, az oszlopok alatti részben kialakult „jégbarlang”. Ez valójában álbarlang, mert nem egyéb, mint a ledôlt orgonák törmelékei közötti üreg, amelyben megreked a téli hideg levegô. Az állandó nedves környezet párolgása további hôelvonást és lehûlést eredményez. Itt hosszú ideig megmarad a télen lehullott hó. Ezt az üreget az itt lakók sárkánybarlangnak nevezik. A néphit szerint hajdan sárkányok lakhelye volt. Fantáziajátékra kiváló hely! A hegyen gyertyános-cseres tölgyes, ligetes bokorerdôvel és szilikát sziklagyepekkel váltakozik. Az utat különbözô berkenyefajok, egybibés galagonyabokrok és szelídgesztenye fák szegélyezik. A szelídgesztenye valószínûleg ôshonos a déli fekvésû lejtôkön. Elterjedését a bazalt jó hôtároló tulajdonsága következtében kialakult mikroklíma biztosította. A Szent György-hegy bazaltszikláin a sziklagyepben melegkedvelô, szárazságtûrô fajok – a csellingpáfrány, a pikkelypáfrány, a kövifoszlár és a sziklai ternye – élnek. A cselling a Földközi-tenger vidékérôl származik, hazánkban egyedül itt fordul elô. A lumnitzer szegfû is jelentôs ritkaság. Ezt az endemikus (bennszülött) fajt 1601-ben Clusius fedezte fel. A növény a nevét Lumnitzer István botanikusról kapta. A sziklákon gyakori az északi és az aranyos fodorka, a bazaltorgonákon az édesgyökerû páfrány. A tájidegen telepített feketefenyves eróziócsökkentô hatású. A hegytetô 87,2 ha-nyi része fokozottan védett. A hegy csigafaunája a bazaltvulkánok közül itt a legfajgazdagabb (41). Domináns faj a tarkacsiga és a fenyves orsóscsiga. A sziklák repedéseiben a törékeny orsós-

130


csiga él. Itt is elôfordul a Badacsonynál már bemutatott pannongyík, gyakori a zöld és a lábatlan gyík (törékeny kuszma) is. A hegyen 25–30 madárfaj – pl.: énekes rigó, kövirigó, barátka, tengelic, kenderike, a hegy lábánál gyurgyalag – fészkel. A felsorolt látnivalók a Bazaltorgonák tanösvény mentén lelhetôk fel. A Tapolcai-medence valaha vízzel borított részein láprétek alakultak ki, amelyekben ritka növényfajok – lisztes kankalin, kereklevelû harmatfû, havasi hízóka, tôzegmohák, orchideák stb. – éltek. A vízszintszabályozás – amely a bakonyi bauxitbányászat miatt vált szükségessé –, a tôzeg kitermelés, a mezôgazdasági tevékenység egyaránt hozzájárultak a láprétek kiszáradásához és a fenti növényfajok kipusztulásához. A lisztes kankalin új lelôhelyét 1989-ben fedezték fel a Káli-medencei Sásdi-réten. Szigligeten az Arborétum fokozottan védett. Ez a volt Esterházy-kastély (jelenleg az Irodalmi Alap Alkotóháza) 9,3 ha területû parkja. Magas kôfal veszi körül, nyugati oldalán a Tapolca-patak folyik. A patak partján díszlik a gyógynövényként régóta ismert vizitorma. A szépérzék természetes, közvetlen, elemi formája a kert. A szigligeti arborétum tájképi vagy angolkert. Legmélyebb részén ma kis tó van, amelybe a Tapolca-patak vizét vezetik. A patak közelében több mint száz éves vadgesztenyék, fehérnyárak, kocsányos tölgyek, szomorú fûzek, bükkök, japánakácok, szelídgesztenyék stb. díszlenek. Az egzóták közül a fenyôfélék (kb. 150 féle) azért érdemelnek külön említést, mert a szigligeti arborétumban van hazánk egyik legnagyobb fenyôgyûjteménye. Például kaukázusi, selyem, jegenye-, Douglas-, luc-, ezüst-, normann, feketefenyô. Nagyon szép a Malonyai-tuják sora, a tornyos tiszafák, a platánok, juharok, hársak, piramis tölgyek, mocsárciprusok csoportja. Köztük nô a magyar lonc és a ritka szentendrei rózsa. Kultúrtörténeti emlékek E nemzeti parki egység épített környezeti értékei a következôk: a szigligeti és a csobánci várrom, a Szent György-hegy déli lejtôjén már messzirôl látható a Lengyel-Tarányi családi barokk stílusú présháza, a Tóti-Lengyel család késô barokk kápolnája, Szigliget községben az Öregfalu zegzugos utcái, fehérre meszelt, nádfedeles épületei, a Tóti-Lengyel család régi kastélya, a faragott útszéli keresztek, pléhkrisztusok, templomromok (Csobáncszegi, Szigliget – Avasi, Káptalantóti-sabar-hegyi), a Szegedy Róza ház Badacsonyon. 3.8.3.5. Keszthelyi-hegység – Tátika és a Kovácsi-hegy csoportja

A Keszthelyi-hegység a környezetébôl szigetként magasodik ki. Kistájai közül a déli részén lévô Keszthelyi-fennsík nagyrészt felsô-triász kori dolomitból és mészkôbôl épül fel. Nagyon szépek, érdekes alakúak a kôoszlopok, kôfülkék, és más sziklaalakzatok. Geológiai értékét a felsoroltak, továbbá a sokféle karsztjelenség adja. Víznyelôk, töbrök, barlangok vannak a magasabb hátakon, melyeket néhol mély,

3. NEMZETI PARKOK

131

vad szépségû szurdokvölgyek választanak el egymástól. A Keszthelyi-hegységben 25–30, többségében kis méretû barlang van. Közülük a balatonedericsi határban lévô Csodabogyós nevû cseppkôbarlang a legnagyobb. Zoológiailag is fontos, mert számos védett denevérfaj – pl.: korai, nagyfülû, kis patkósorrú denevér – nász- és telelôhelye. Egyéb nagyobb barlangok, a cserszegtomaji kútbarlang, a Sika lika, a Szél-lik, a Remete- és a Vadlány-barlang. Érdekes nevük miatt is érdemes megemlíteni ezeket. Vajon a lik, lika mit jelez? Találják ki a gyerekekkel közösen! A Csókakô az egyik legkülönlegesebb alakú sziklacsoport, rajtuk sziklai növénytársulással. Itt virágzik a fokozottan védett magyar gurgolya (bennszülött maradványfaj), jelentôs az édesgyökerû páfrány állománya, de láthatnak itt a kirándulók leánykökörcsint és májvirágot is. A hegycsoport egyik medencéjében lévô Hermán-tó égerláp, ahol enyves éger, aranyveselke, nyúlánk sás stb. figyelhetô meg. A vízben pettyes gôte, erdei béka, vízisikló él. Tanösvénybejárás óvodásokkal A területegység északi részén terül el a Kovácsi-hegy, Tátika csoport. Ezek pliocénkori hasadékvulkánok. A Kovácsi-hegycsoport nyugati szélén látható az ún. Bazaltfolyosó vagy Bazaltutca. Ezt az árokrendszert a harmadkori homokos üledékrôl lecsúszott 25–30 m vastag bazalttakaró alkotja. Különlegességét a hasadékbarlang, a „bazaltdolinák” (álkarszt jelenség) és a bennük felgyülemlett csapadékvíztôl létrejött kis tavak adják. A sokféle kôzeten sokféle talaj alakult ki. A skála a sziklás-köves váztalajtól a barna erdôtalajig tart. Ez és a különbözô felszínformák eltérô mikroklímája a nemzeti park legváltozatosabb élôvilágát eredményezte. Fajgazdag nyílt és zárt dolomit sziklagyepek, cserszömörcés – molyhostölgyes karsztbokorerdôk (bennük orchideák, magyar gurgolya, szúrós csodabogyó nônek), zárt tölgyesek, bükkösök. Különleges reliktum-társulás itt az elegyes karszterdô. A virágos kôris a bükkel elegyedik, gyepszintjükben ritka lágy szárúak – pl.: fehér sás, sziklai páfrányok, tarka nádtippan élnek. Az Edericsi-erdô bükkösében éri el elterjedése északi határát a keleti vagy kaukázusi zergevirág. A Tátika alsó bazaltkúpján lévô ôsbükkös, idôs egyedekbôl (200–210 év) álló gyertyánnal, magas kôrissel, kocsányos tölggyel elegyedik. A cserszömörcés-molyhostölgyes karsztbokorerdôben láthatnak a gyerekek a társulás nevét adó fajokon kívül virágos kôrist, lisztes berkenyét, henye boroszlánt, nagyezerjófüvet, turbánliliomot, bársonyos kakukkszegfût stb. E nemzeti parki egység állatvilága szintén fajgazdag. Él itt néhány ritka bogár (pl.: láncos futrinka, lapos kékfutrinka) és lepkefaj (pl.: kis apollólepke, farkasalma-, kis tûzlepke). A kis apolló- és a farkasalmalepke a pillangófélék családjába tartozik, ezért a Keszthelyi-hegységi kirándulás jó alkalom a lepke–pillangó fogalmakról való beszélgetésre. A köznyelv ezeket szinonim fogalmakként használja, költôink, íróink – tehát a nyelv mûvészei – valószínûleg a pillangó szavunk légiessége, szépsége miatt szintén sokszor alkalmazzák mûveikben. Pedig nem minden lepke

132


pillangó! Hazánkban mindössze öt faj az! A már jelzett kettôn kívül a fecskefarkú, a kardoslepke és a nagy apollólepke. Mivel minden pillangó lepke, tehát az öt pillangóra helyes a lepke szó is. Játékajánló A Keszthelyi-hegység erdôiben, fôként ôsszel sokféle gombafaj nô. Mondja el az óvodapedagógus a gyerekeknek, hogy ezek, az élôlények harmadik csoportját alkotják, a növények és az állatok mellett. Tehát a gombák nem is növények és nem is állatok! Arról is alapismeretet szükséges szerezniük az óvodásoknak, hogy vannak közöttük mérgezôk is – pl.: az ismert „mesegomba”, a pöttyös kalapú légyölô galóca, a bocskoros, lógó gallérú hófehér lemezû gyilkos galóca! Éppen ezért csak megnézni szabad a talált gombákat, de fogyasztásra leszedni csak annak, aki jól ismeri azokat. A Keszthelyi-hegység társulásaiban élô a növény- és gombafajok között sok a „beszélô” nevû. Tehát a neve elmeséli a gyerekeknek azt a jellemzô tulajdonságukat, amirôl nevüket kapták. Ez segíti felismerésüket. Az óvodapedagógus is mesélje el ezeket a gyerekeknek, de a 6–7 évesekkel meg lehet próbálni a Mit gondolsz, mit jelent a nevem? játékot. A lisztes, a bársonyos, a molyhos jelzôk szürkés-fehéres levélfonákot, finom, selymes tapintást jeleznek. Oka a levél bôrszövetén lévô finom szôrök. Ezek korán elhalnak, sejtjeik levegôvel telnek meg, amelyek a rájuk esô fényt teljesen visszaverik. Színük ezért fehéres-szürke. A henye a talajhoz közel elterülô szárat jelent. A „turbán” a növény virágformájára utal. Ezerjófû – „ezer” bajra gyógyír, tehát gyógynövény, teája emésztésjavító, idegerôsítô, vizelethajtó stb. A gyilkos jelzô a gomba mérgezô voltát jelzi. Erdei sétán találkozhatnak az óvodások itt is erdei és kecskebékával, barna varanggyal, láthatják repülni, hallhatják hangját a csókának, tövisszúró gébicsnek, poszátafajoknak, gyöngybagolynak, kék galambnak, karvalynak, kerti rozsdafarkúnak, sôt még a kerecsensólyomnak is. A gyerekeknek elmondhatja a pedagógus, hogy ez a híres turulmadár. Akár naponta is láthatják. Hogy hol? Az 50 Ft-os pénzérménken. Az emlôsök közül megfigyelheti a csalitjáró pocok, gímszarvas, róka, vaddisznó, mókus nyomait. Ez jelenthet láb- és tápláléknyomot egyaránt. Az erdôben természetesen itt is játszható „Nyomolvasó” játék. Az óvodapedagógus készíthet a felsorolt állatokról konturrajzokat, amelyeket a gyerekek kiszínezhetnek. Eközben gyarapodnak ismereteik, fejlôdik megkülönböztetô képességük. A nemzeti parknak ebben az egységében kialakított Pele apó ösvénye tanösvénynek már a neve is jelzi („beszélô” név), hogy kifejezetten a gyermekeknek készítették. Balatongyörök és Balatonederics között 8,5 km hosszú, erdei sétaút, amelyen Pele apó vezeti végig a gyerekeket. 3.8.3.6. Kis-Balaton

A Ramsari egyezmény hatálya alá esô, nemzetközi jelentôségû madárélôhely. Az itt megfigyelt kb. 240 madárfajnak a fele fészkelô.

3. NEMZETI PARKOK

133

Eredetileg a Balaton részét képezô Kis-Balaton már a 19. század végére a Balaton öblévé vált. Területén szigetek, nádasok, mocsaras részek szabad vízfelületekkel váltakoztak. A Balaton zsugorodásának ekkor elsôsorban éghajlati oka – a századokig tartó felmelegedés – volt. Az öböllé vált Kis-Balaton fokozatos területi csökkenésének, szárazra kerülésének azonban már elsôsorban társadalmi okai voltak. A Sió szabályozása, a Sió zsilip megépítése és a Zala szabályozása. A Zala folyó eredeti deltájának elvesztése miatt, a vízgyûjtô területérôl magával hozott nagy mennyiségû hordalékot és vízben oldott növényi tápanyagot közvetlenül a keszthelyi-öbölbe vitte, ami rontotta a Balaton vízminôségét. Az 1970-es évek közepére már aggasztóvá váló helyzeten csak védôrendszer segítségével lehetett változtatni. A Kis-Balaton teljes védôrendszere 75 km2 lesz (háromszoros Velencei-tónyi), amellyel a kb. 200 évvel ezelôtti állapotot fogják visszaállítani. Az elsô 21 km 2 -es, a Zala-völgyre kiterjedô tározó a Hidvégi-tó 1981–85 között elkészült. Az innen kiáramló víz bekerül az 54 km 2 -es II. tározóba, a Fenéki-tóba. Már az elsô tározó – amely felfogja a hordalék és a szennyezô anyag nagy részét – mûködése is jótékonyan hatott a Keszthelyi-öböl vízminôségére. A tározóba mesterségesen telepített nádnak fontos a víztisztító szerepe, de természetvédelmi jelentôsége is óriási. A régi Kis-Balaton nádrengetegébôl ugyanis jelentôs számú vízimadár érkezett és rakott fészket itt, – pl.: nagy kócsag, kanalasgém, üstökösgém, nyári lúd, feketenyakú vöcsök, tôkés réce, kárókatona. Megtelepedett a víztározó területén a bütykös hattyú, rendszeresen költ a küszvágó csér is. A fokozottan védett fajok közül gyakran megjelenik itt a kis kócsag, a hamvas rétihéja, a réti fülesbagoly, a rétisas stb. Az emlôsök közül vidra, északi vagy patkányfejû pocok, több vízicickány-faj, hermelin, nyuszt stb. él itt. A védett halfajok közül a Kiskunsági Nemzeti Parki fejezetben már megismert lápi póc, réti csík, compó, csuka fordul elô. Tanösvénybejárás óvodásokkal A Kányavári-sziget az „új” Kis-Balaton azon része, amely szabadon látogatható. A szigeten kialakított 15 állomású Búbos vöcsök tanösvény az itteni madárvilágot mutatja be. A tanösvény 2,5 km-es, önmagában visszatérô, 15 állomással. A vízi növények közül láthatók itt fehér tündérrózsa, sárga vízitök, sulyom, amelynek gesztenyére emlékeztetô ízû termése fontos emberi táplálék volt. A nád mellett jelentôs a keskenylevelû gyékény populáció is. A már említett gázlómadarakon kívül gyönyörködhetnek a nádi énekesmadarak (4. állomás) fészkeiben, hangjukban (pl.: nádi sármány, függôcinege, kékbegy, barkóscinege). A nádasok tövében, a vízinövényeken vízicsibe, vízityúk, guvat, cankók, sárszalonkák, bibicek, esetleg póling, vagyis a parti madarak láthatók (5. állomás). A nyílt vízfelületeken szárcsák, ludak, récefélék keresik táplálékukat. Vonulási idôben ide is nagy tömegben érkeznek vetési ludak és nagy lilik (6. állomás).

134


A nyílt víz közepén kialakult fészkelô szigeteken sirályok és csérek költenek. Az összefüggô, lebegô vízinövények adják a fészkek alapját (7. állomás). A ragadozó madarak – így a barna rétihéja, az egerészölyv, vörös vércse stb. a 8. állomásnál láthatók. A Kis-Balaton szigetein erdôfoltok vannak, jellegzetes erdei madárfajokkal (9. állomás). Könnyen megfigyelhetôk az erdei pinty, vörösbegy, meggyvágó, zöldike, fekete és az énekes rigó, a füzikefajok, ökörszem stb. Hangjuk, némi gyakorlás után viszonylag könnyen felismerhetô. A sárgarigót ritkán látni, de a hangját szinte mindig lehet hallani. (Természetesen itt tartózkodásának hónapjaiban, május elejétôl augusztus végéig.) Jó, ha tudja az óvodapedagógus, hogy ez, az aranymálinkó névre is hallgató madár nem rigóféle! A 10. állomáson csókák, szarkák, szajkók, varjak, a 12.-en odúlakó fajok – cinegék, fakopáncsok, örvös légykapó, csuszka, a 13.-on vöcskök és vadrécék, a 14.-en pedig ritka fajok, így pl.: haris, fekete gólya. Rejtôzködô életmódjuk miatt sajnos csak igen-igen ritkán. A 11. állomást a denevérfajok (emlôsök) bemutatására hozták létre. A Vörsi Tájház a térség népi építészetét, halászati módszereket, azok eszközeit, a pákászok életét ismerteti. A község közelében lévô Pap-szigeti kilátótoronyból is megfigyelhetô jó néhány, a térségben elôforduló madarak közül. Fenékpusztáról hosszabb (kb. 4 órás) gyalogtúrával tekinthetô meg a régi KisBalaton. Mivel a Zala-folyó a hordalékával folyamatosan feltöltötte, így egyes részei ingóláppá, majd tôzeges szárazulattá alakultak. Jelenleg az ország egyik legnagyobb mocsara, amelybôl csak néhány sziget (pl. Diás) emelkedik ki. A hallgatólagosan 1940, hivatalosan 1951 óta védett természetvédelmi területen (területe 1403 ha volt) 225 féle madarat figyeltek meg a szakemberek. Közülük kb. 90 az itt költô fajok száma. Récék, réti héják, bíbicek, cankók, sirályok, nádirigók, nádi poszáták az ismertebbek. A nádrengeteg legjellemzôbb madarai a gém- és a gólyafélék családjaiba tartozók. A telepeken, „falukban” költô gémek hazánk ismert madarai. Leghíresebb közülük a hófehér tollú nagy kócsag, amely a hazai természetvédelem szimbóluma. A megközelíthetetlen, sûrû nádrengetegben az avas (elôzô évrôl maradt) nádra, nádból építi kocsikerék alakú fészkét. A fûzbokros–nádas részen fészkel 1948 óta rendszeresen a kis kócsag. (Népies neve: fehér bakcsó.) Európában hazánkban költ legészakabbra ez a melegkedvelô madár. Különleges, ma már ritka faj itt a kanalasgém. A fészkelési körülmények változásakor áttelepültek a Velencei-tóra és a Hortobágyra. A gémfélék közül költ itt még a szürke, az üstökös-, a poc-, a vörös, a törpegém, a bakcsó és a teljesen rejtett életet élô bölömbika. A felsorolt fajok egy részének költôterülete, méltóságteljes mozgásuk az itteni kilátóból szabad szemmel és távcsôvel jól megfigyelhetô. Az út melletti fákon kormorán (kárókatona) fészkek késztetik megállásra az ide látogatót. E jól úszó, repülô és bukó madarak csallóközi telepük pusztulása (1947) után költöztek a Kis-Balatonra. Maró ürülékük hatására a fészektartó fûzek, égerek hamar elpusztulnak. Ilyenkor a madarak új fákra telepednek.

3. NEMZETI PARKOK

135

A Diás-szigeten van a Fekete István-emlékhely, amely a neves, a természetet kiválóan ismerô, az ifjúságot természettisztelôvé nevelô írónak állít emléket. Mellette felépítették a Tüskevárból jól ismert Matula-kunyhót. Játékajánló A kis-balatoni vadvízország madarainak látványa nyújtotta élmény felidézhetô, elmélyíthetô néhány verssel, madarakat ábrázoló fotók, képzômûvészeti alkotások reprodukcióinak nézegetésével. A gyerekek a képzeletüket legjobban megragadó jelenségekrôl készíthetnek rajzokat és azokból tablót. Egy másik tablóra kerüljenek a lerajzoltak, illetve a kiránduláson megfigyeltek fotói. A vizuális élmény egyrészt segíti az óvodások ismeretrögzítését, másrészt tájékoztatja a szülôket a gyerekeik által látottakról. Vélhetôen lesznek közöttük olyanok, akik családi kirándulás helyszínéül fogják ennek hatására választani. Ez is lehet egy lépés a hazai tájak megismerésére való igény felkeltésére. A Kis-Balatonon (is) látható madarakról – elsôsorban a gázlómadarakról – szóló irodalmi és képzômûvészeti alkotások megtalálhatók a Hortobágyi és a Kiskunsági Nemzeti Parkokról szóló, és a 4. fejezetekben. 3.8.4. Tájvédelmi Körzetek 3.8.4.1. Magas-Bakony Tájvédelmi Körzet

1991-ben 8754 hektáron alakult, 84%-át erdô borítja. Magában foglalja a Kôrishegy – Kék-hegy – Som-hegy részt, a Gát-hegyet (Gerence-patak völgytôl keletre), a völgy két oldalán található fennsíkokat, részben a Bakonybéli-medencét, Bakonybél községet és Somhegypusztát. A Bakony-hegység jelenlegi felszíne hosszú idô alatt alakult ki. A terület földtani felépítésében az ôsidôtôl az újidôig szinte minden földtörténeti korszak képzôdményei megtalálhatók. A felsô perm (óidô) száraz és meleg éghajlatán keletkezett a permi vörös homokkô. Építôkôként és partvédômûvek építésére használják. Legmeghatározóbbak a földtörténeti középidô (triász–jura–kréta) képzôdményei. A fokozatosan elôrenyomuló Thetys-tenger üledékei adják a mészkövet és a dolomitot. A szénsavas víz hatására oldódó mészkôben barlangok, töbrök, uvalák, poljék alakulhatnak ki. A mészkô kövületekben gazdag. Ezek láthatók a zirci Bakonyi Természettudományi Múzeumban. A dolomit viszont kövületekben szegény. A dolomitnak nagy szerepe van a jelenkort megelôzô földtörténeti korok (pl.: jégkor elôtti és jégkori) néhány növényének napjainkig való fennmaradásában. Ezeket nevezzük maradvány vagy reliktum növényeknek. A jurában keletkezett mangánércet hazánkban csak a Bakonyban, Urkúton bányásznak. A kréta idôszaki jelentôs mértékû tengeri visszahúzódás következménye volt a barnakôszén képzôdés (Ajka, Padragkút). Ugyancsak ekkor keletkezett a bau-

136


xit és halmozódott fel a karsztos töbrökben (Kislôd, Fenyôfô, Bakonyszentlászló, Nyírád, Halimba, Kincsesbánya stb.) Az újidô harmadkorának eocén korszakában folytatódott a barnakôszén képzôdés (Dudar, Balinka). Az eocén közepén elôrenyomuló tengerben élô nummuliteszek (egysejtûek) váza nagy számban fordul elô az ekkor képzôdött mészkôben. Ezeket fôként Erdélyben Szent László pénzének nevezik. Irodalomajánló Egy kedves rege következik errôl. Szent László pénze „Szent László király csudálatos dolgairól regélek most. Sem azelôtt, sem azóta nem volt a magyarnak királya, aki véle vetekedhetnék vitézségben… Egyetlenegyszer kényszerült megfutamodni a világhíres vitéz László király az ellenség elôl, mert egymagára maradt… Többet aztán nem is történt, hogy László a kunok elôl fusson. Mindig a kunok futottak ôelôtte. Egyszer azonban a nagy diadalnak szinte szörnyû kudarc lett a vége. Eszük nélkül szaladtak a kunok, hegyen-völgyön át, s talán kiszaladnak a világból, ha a kunok vezérének ördöngös gondolata nem támad. Egyszerre csak, mit gondolt, mit nem a kun vezér, szórni kezdte tarsolyából a csengô aranyat s ezüstöt, s intett a vitézeinek is, hogy csak hányják el azok is, ami pénzük van, majd meglátják, mi nagy haszna lesz ennek. Na, az ármányos vezér jól számított, mert a magyarok egyszeriben félbehagyták az üldözést, s mohón szedték föl a pénzt. – Hagyjátok! Hagyjátok! – csendült végig a magyarok sorain László hangja. – Ráértek erre késôbb is! Utánam! Hajtsuk a kunt, hajtsuk! De hiába, a magyarok nem hallották László szavait. A pénzre gondoltak most mind. Hát nem is csoda, hogy eltántorította, különösen a szegényebb rendû vitézeket, hiszen csak úgy ragyogott, fénylett a föld a tenger aranytól, ezüsttôl. Hiszen csak ez kellett a kunoknak. Amint a magyarok a pénznek estek, megállapodtak a futásban, s visszafordultak, hogy rácsapjanak a pénzszedô magyarokra. László szomorúan tekintett föl az égre: onnan várt segedelmet. Isten meghallgatta a szent életû király imádságát, s ím, halljatok csudát: azok a ragyogó sárga aranyak, azok a tejfehér ezüstök egytôl egyig kôvé változtak. Ez volt a magyarok szerencséje. Megértették Istennek csudás intését, lóra kaptak mind, s haj, kun, haj! kiáltással újra ûzôbe fogták a kunokat, s meg sem pihentek, míg az országból ki nem kergették.” (Benedek Elek: Szent László) A pliocénban a visszahúzódó tenger helyén kialakult ún. „Pannon-tó”, többszáz méteres üledéket hagyott hátra. (Legteljesebben a Tihanyi-félszigeten maradt meg.) A pleisztocénban (jégkor) jégtakaró környéki terület volt a Bakony-vidék, amit reliktum növényfajok (pl.: havasi hagyma – Burok-völgy, Esztergáli-völgy) bizo-

3. NEMZETI PARKOK

137

nyítanak. Az ekkor képzôdött lösz is több helyen megtalálható. A mai felszín részben ekkor, részben a holocénben (jelenkor) formálódott (a leírtakat a zirci múzeum elôzôekben jelzett gyûjteménye szemlélteti). A Magas-Bakonyban 29 barlangot és karsztos üregcsoportot fedeztek fel eddig. Legjelentôsebbek az Odvaskô, a Gerence-völgy mellékágában, a Kôris-hegy csúcsa alatt az Ördöglik, a Nagy Somhegy csúcsa alatt (ez Pénzesgyôr felett van) a Kis- és a Nagy-Pénzlik. A Kôris-hegyen lévô Márványkô-árok nevét onnan kapta, hogy itt bányászták azt a vöröses színû kristályos mészkövet (hazánkban valódi márvány nem fordul elô), amelybôl a pápai Esterházy-család (grófi ág) építkezett. A Magas-Bakonyi Tájvédelmi Körzet erdeinek többsége (70%-a) középhegységi szubmontán típusú gyertyános-bükkös, az 600 m-nél magasabban lévô helyeken pedig montán, vagyis magashegységi bükkös (10%-a). A legszebb erdôk a Kôrishegyen, a Kék-hegyen és a Parajoson vannak. A montán bükkösökben a bükk mellett szálanként gyertyán, magas kôris, hegyi juhar, hegyi szil, nagylevelû hárs alkotja a lombkoronaszintet. A gyepszintet pedig az erdô zártsága és az ebbôl következô fényszegénysége miatt elsôsorban koratavasszal virágzó növények. Például: havasi hagyma (reliktumfaj), odvas keltike, bókoló fogasir, galambvirág, erdei madársóska, holdviola, erdei ibolya. A szubmontán bükkös elegyetlen, esetleg a bükköt gyertyán váltja fel. Gyepszintjében bükkös sás, szagos müge, medvehagyma, egyvirágú gyöngyperje él. A mély, párás völgyekben – pl.: Fehérkô-árok, Bécsi árok, Cuha-szurdok –, szurdokerdôk, hegyi juhar és magas kôris fái között visz út, ahol holdviola, gímharaszt, havasi turbolya stb. a gyepszint növényei. A sziklákon és a sziklák között erdei pajzsika, aranyos és kövi fodorka fordul elô. A patakvölgyekben (pl. Gerencepatak) szép égerliget mellett haladhatnak. A dolomitgerincek északi oldalán elegyes karszterdô alakult, amely attól különleges, hogy bükk, virágos kôris, lisztes és barkócaberkenyék alkotják. Ebben a társulásban maradt fenn a medvefül kankalin, a gyôzedelmes hagyma. Mindkettô reliktumnövény. Az Odvaskôhát cserszömörcés –molyhos tölgyesében él a rozsnokképû árvalányhaj. Ez a lágy szárú hazánkban csak itt fordul elô, a jelzett társulás pedig máshol alacsonyabb tengerszintfeletti magasságokban. A tájvédelmi körzet sok állatfaj élôhelye. A havasi cincér a bükkösök, a szitakötôfajok a patakvölgyek lakói. A halak közül vízeiben 33 faj (pl.: fürge cselle, fejes domolykó, kövi csík, sujtásos küsz), a kétéltûek közül két farkos (gôték) és hét farkatlan (varangy-, unkafajok, zöld levelibéka, erdei béka) faj él itt, a hüllôket szintén hét faj képviseli (pl.: fürge, fali, zöld, lábatlan gyík, erdei, réz- és vízisikló). Legnagyobb fajszámban e védett területen is a madarak fordulnak elô, kb. 110–120 faj. Néhány közülük: darázsölyv, karvaly (fenyvesekben), egerészölyv (leggyakoribb ragadozó), az odúlakó kék galamb, a macskabagoly, a szén-, a kék és a barátcinege, légykapó fajok. A Magas-Bakonyban hét harkály–alkatú faj fészkel – az igen ritka fehér hátú fakopáncs, a kis fakopáncs, a fekete harkály stb. Téli vendégek a keresztcsôrû, a csíz, a kb. másfél évtizede még közéjük tartozó süvöltô, ma a

138


lúcosok egyik gyakori fészkelôje. A 78 hazai emlôsfaj közül 32-ôt figyeltek meg itt. Például: cickányféléket, tíz denevérfajt, mókust, sárga nyakú erdei egeret, erdei pockot, rókát, nyusztot, nyestet, menyétet, vaddisznót, ôzet, gímszarvast. A 19. század végén telepítették be a dámvadat és a muflont. Tanösvénybejárás óvodásokkal A Magas-Bakony jellegzetes növénytársulását, növény- és állatfajait az 1994ben elkészült Boroszlán-körúton, tanösvényen figyeltethetik meg a gyerekekkel. A hosszabb út hét km, a rövidebb csak kettô. A Gerence-patak völgyébôl, Gerencepusztáról indul és meredeken emelkedve jut el a Kôris-hegy alá, közben érinti az Odvaskô-barlangot (a két km-es út itt ér véget). 520 m magasságban fordul vissza a tanösvény és az Öreg-Szarvad-árok völgyén éri el a kiindulópontot. Nyolc állomása van. Fenséget, nyugalmat, erôt, sejtelmességet sugárzó bükkök között halad a tanösvény. Játékajánló Remek alkalom a bükk- és a gyertyánkérgek színének, mintázatának, levelük szélének, ôszi kiránduláson pedig makkterméseik kupacsainak összehasonlítására. Mindkettônek szürke és sima a kérge, de a gyertyánén hosszanti, sötétebb csíkok haladnak, olyan, mintha „pizsama” lenne rajta. A bükklevél széle hullámos, de sima. Érdemes a fény felé tartani, mert ilyenkor jól látják a gyerekek – fôként tavasszal – a szélén lévô finom szôröket és a levél erezetét is. A gyertyánénak a széle fûrészes. A bükk kupacsa szúrós és körülöleli a makkokat, amelyek megpörkölve, összetörve alkalmasak pótkávénak. A termésbôl étolaj nyerhetô, magja nyersen ehetô. A gyerekek nyugodtan megkóstolhatják. Ez már része lehet a Mit ad nekünk az erdô? játéknak. A gyertyán kupacsa levélszerû, olyan, mint egy trón, amelyben a makktermés ül, ô a „király”. Ha tavasszal járnak a tanösvényen a gyerekekkel, akkor az odvas keltike sárgás-fehér, lilás virágaiban, a galambvirág laza, fehér virágaiban, a medvehagyma leveleinek mély zöldjében gyönyörködhetnek. A medvehagyma illata érezhetô a levegôben. Ez is része a Mit ad nekünk az erdô? játéknak. Leveleivel ízesíthetô vaj, margarin, túró, de fôzeléknek is finom. Természetesen a védett erdôrészben nem szedhetô! Az avar között figyelmesen járva a jó szemû, jó megfigyelôképességû gyerekek felfedezik a kapotnyak nevû növény barnás-mélylila virágát, amely a két levél nyelének tövében szerénykedik. Felteheti a pedagógus a kérdést – Ki mit gondol, ki végzi el e virág beporzását? Csodálkozni fognak a válaszon, hogy meztelen csigák. A tanösvény 4. megállójánál egyre több lesz a védett babérboroszlán, amelynek nemzetségneve a tanösvény névadója. Alacsony, örökzöld cserje, zöldessárga virágokkal. Érett bogyótermése kék színû, a lilásrózsaszín, illatos virágú farkasboroszláné pedig piros. Az utóbbi faj szintén él a tájvédelmi körzetben. A bükkös társulás komorsága méltóságteljessége, sejtelmessége tárul fel a gyerekek elôtt Herman Ottó és Jókai Mór írásaiból (ld. a 4. fejezetben). Ezeket a

3. NEMZETI PARKOK

139

kirándulás elôkészítésekor ajánlott felolvasni a gyerekeknek. Vajon ôk mit fognak érezni? Számukra mit jelent a bükkös erdô? Érzéseik megfogalmazása fejlesztôen hat kommunikációs képességükre, beszédfegyelmükre. A túrán megfigyelt élôlények neveinek megjegyzésével bôvül szókincsük (természetesen csak néhány, de lehet, hogy csak egy gyerek szókincsébe épül be). Ha a sejtelmesség érzése a gyerekeket is áthatja, mesélhet a pedagógus nekik arról, hogy a Bakony-erdô mit jelentett századokon át a környéken élôknek. Kik voltak a betyárok? Miért lett azzá sok-sok fiatal férfi? Milyen híre volt a bakonyi erdôrengetegnek az osztrák hadsereg katonáinak körében? Remek drámajáték kerekedhet belôle, amely az óvodában is folytatódhat. Ezzel fejlôdik együttmûködésük, egymásra figyelésük, tehát szociális képességeik. Irodalomajánló A betyárvilág felidézésében segít például Simon István: Betyárok csárdája címû versének alább idézett részlete: „Áll még az út mellett ez a nádas csárda, / hajdan a betyárok mulató-tanyája / volt; még az öregek mesélgetnek róla: / esténkint a füstös, borgôzös ivóba / tért be Savanyó és látták Subri Jóskát, / képüket a falra oda is rajzolták – …Betyár volt az mind, méghozzá a javából, / aki ha búsul is, iszik, danol, táncol. / Az volt a hibájuk, hogy nem álltak sorba / szolgálni a császárt Majlandba, Tirolba; / na meg kezük néha az urak alá nyúlt, / azért küldték sebten a pandurt utánuk. / Üthették nyomukat végig a Bakonyba, / betakarta ôket bokor, erdô lombja, / s a szegény nép óvó szava szállt utánuk. / Csak az urak féltek, lúdbôrzött a hátuk.” 43 Nagy László: Bakony címû verse is felidézi a múlt emlékét, a következô módon: „… Ez az erdô régieknek / édes szabadság, / rengetege tömlöc ellen / lélegzô vadság! / …” 44 Bakonyi kirándulás – természetesen nemcsak a nemzeti parkhoz tartozó magas-bakonyi –, nem múlhat el a hajdan híres rideg sertéstartás, illetve az elôzô századokban az erdôn áthaladót érhetô támadások elmesélése nélkül. Elôfordulhatott – ez a korabeli tudósításokból derül ki –, hogy félvad kan disznó megtámadta az utazót, de az is, hogy eltévedt az akkor még igen nehezen járható, rossz minôségû, jelzés nélküli hegyi utakon. Bél Mátyás földrajztudós leírása szerint a Bakonynak a 17-19. században: „… Legértékesebb adottsága…, hogy oly tömegben termeli a makkot, hogy a sertések megszámlálhatatlan csürhéit tudja táplálni.” 45 Hogy a 20. század elején milyen volt a makkoltatás, azt Makkai Sándor lelkésztôl tudjuk. „… A dombok felôl éktelen hujjogatás, pokoli röfögés, visongás, ostordurrogás. Disznócsorda zúdul le a partra, vad, szennyes pásztorok ordítása között. Beste dögök. Elôl csattogó agyarú ordas kan törtet, hátán vasfogú fésûként meredezik a hosszú szálú fekete sörte, apró szeme gonoszul villog …”

Simon István: Gyönyörû terhem. 1979, Magvetô és Szépirodalmi Könyvkiadó, 24–25. p. Lengyel Dénes: Irodalmi kirándulások. 1977, Tankönyvkiadó, 249. p. 45 Tamáska Máté: Táj és építészet a Bakonyban. Földgömb 2005/3. szám 43. p. 43

44

140


Kultúrtörténeti emlékek A Magas-Bakony hegyei között van a Bakonybéli-medence és maga a kora középkor óta elôdeink által lakott Bakonybél. A település története összefügg az István király által 1018-ban alapított bencés monostoréval. 1023–1030 között itt élt szerzetesként Imre herceg nevelôje, Szent Gellért püspök. A 19. század elsô felében kezdte meg Guzmics Izidor apát a kolostorkert angolparkká alakítását. Ez a tájképi (angol) kert fôként bakonyi fa- és cserjefajokban gazdag. Érdekessége, hogy a pihenésen, lelki felüdülésen kívül természettudományos ismeretek elmélyítését is szolgálta. A park ma védett. Kiemelkedô botanikai értéke a kapu mellett magasodó kb. 250–300 évesnek tartott húsos som. A Bakony községeinek többsége a török hódoltság idején lakatlanná vált. Német és szlovák telepesekkel népesítették be azokat a 18. század elején. Ez a települések szerkezetén és egyes tevékenységi ágak, faszén- és mészégetés, erdei pásztorkodás, fafaragás meghonosodásán napjainkig érzôdik. Bakonybél a legutóbbi idôkig a bakonyi fafaragás és faszerszám – gereblye, favilla, járomfa, keréktalp stb. – készítés központja volt. A község címerét is érdemes megnézni az óvodásokkal, és megtudakolni tôlük, hogy szerintük milyen eszközöket (egy ültetôlándzsa, egy fejsze, egy faragóbárd) ábrázol és miért azokat? Hogy miért javasolt? Mert így ôk jönnek rá arra, hogy az emberek megélhetését adó tevékenységek és a természeti környezet századokig szorosan összefüggtek egymással. Bakonybélen az erdô és a fa volt az. Az Erdôk háza felkeresését sem lehet kihagyni a kirándulási programból. Ezen a nemzeti parki bemutatóhelyen erdészeti és természetvédelmi gyûjtemény van. Itt kézzel fogható közelségben vannak a Magas-Bakony legjellemzôbb élôlényei, az erdész, vadász illetve a famesterségek eszközei és tevékenységeik sokoldalúságát bemutató tárgyak. A bakonyi falvak, így Bakonybél régi része a tájba illeszkedésre, annak részévé válására adnak követendô példát. A kis lépésekben terjeszkedô falu „… természetszerûen megtalálja legjobb helyét a tájban. Megtorpan magától ott, ahol nem helyes irányban próbál nyújtózkodni” (Tatay Sándor). Elôdeink tehát tudták és gyakorolták a fenntartható módon való élés „titkait”. 3.8.4.2. Somló Tájvédelmi Körzet

A Kisalföld Marcal-medence kistájából szigetként emelkedik ki, a Tapolcai-medence tanúhegyeivel megegyezô korú, anyagú és formájú Somló, tetején várrommal. Erôsen leromlott állapota miatt csak sejteni lehet maradványainak eredeti funkcióit. Valószínûleg kaputornyos, külsô és belsô várfallal körülvett, külsô és belsô várudvaros nagy méretû, impozáns vár volt. A hegységet felépítô bazalt mállékony (nefelin nevû ásványtartalma miatt), könnyen morzsolódik (ezt ragyás és kukoricaköves bazaltnak nevezik). Ez védte meg a hegyet a lebányászástól. Az oldalain szôlôültetvények és jó minôségû borral teli borospincék vannak. Somló arra jó példa, hogy a hegyközségi hagyományokhoz visszatérô helyi szôlôsgazdák és a természetvédelmi szakemberek érdekei talál-

3. NEMZETI PARKOK

141

koztak, így 1993-ban 585 hektáron létrejött a Somló Tájvédelmi Körzet. Cél a szôlôhegy hagyományos gazdálkodási, tájképi és építészeti értékeinek megôrzése. A hegytetô, a rajta lévô várrommal, peremén különleges bazaltformákkal, sûrû, buján növô, alacsony növésû fákból, cserjékbôl álló bokorerdejével, bronzkori település feltárásával fokozottan védett rész. Magával ragadó tájképi szépsége, élô- és formavilága, színei, patinás borházainak, szôlôhegyi kápolnáinak hangulata – mindezek miatt ajánlott mind óvodai, mind pedagóguskirándulás helyszínéül. Tanösvénybejárás óvodásokkal 1993 óta mûködik a Kitaibel-tanösvény, amely 3 km hosszú, 9 állomású, önmagába visszatérô. A pedagógusok munkáját megkönnyíti az ehhez megjelent ún. vezetôfüzet. Néhány mondatot mondhat az óvodapedagógus a tanösvény névadójáról, Kitaibel Pál (1757–1817) magyar tudósról. aki botanikus, zoológus, kémikus volt, és nagy utazó. 25 esztendô alatt bejárta a 18. századi Magyarország területét és vizsgálta az adott térség ásványkincseit, földrajzát. Felfedezett mintegy 200 növényt, és sok állatfajt is. Ezek hazai elôfordulásáról ô adott hírt elsôként. A növényökológiában szintén kiemelkedôt alkotott. Mindezek a ma kutatóinak is nagy segítséget nyújtanak összehasonlító elemzéseikhez. A múlt megismeréséhez kiemelkedô tudósaink tevékenységeinek ismerete is hozzá tartozik. Az elsô állomáson megtudhatják a gyerekek, hogy a helybéliek hopokának nevezik a 400 m-es magasságban a hegytetô régiójában lévô vörös salakkúpot. A másodikon a pusztuló bazalt és az azon sárgálló sziklai ternye (tavasszal nyílik), a harmadikon a bokorerdô növényei, pl.: a sajmeggy, a bibircses kecskerágó, molyhostölgy láthatók. A negyedik állomáson kaszálórét tûnik fel, ahol le lehet telepedni és játszani. Itt elmondhatja a pedagógus a gyerekeknek, hogy ezt a rétet ember hozta létre, az itt valaha volt molyhos- és cseres-tölgyes erdôk kiirtásával. Példát látnak óvodások az élôhely átalakításra. Természetesen szót ejthetnek – ha van érdeklôdô gyerek – ennek az itt élô növényekre és állatokra való negatív hatásairól is. A hatodik állomás a várrom, a hetediken bazalttufát lehet látni, a nyolcadikon bükkös erdôt. Mi lehet az oka a hûvöset kedvelô bükk itteni megjelenésének? A hegy északi lejtôjének mikroklímája. A kilencedik az erdô állatvilágáról ad tájékoztatást. Él itt gyászcincér, erdei pinty, kék galamb, sárganyakú erdei egér stb. A tanösvény néhány állomása pl.: a kaszálórét, a várrom, vizuális tevékenységre csábító, amely összeköthetô környezeti tapasztalatszerzéssel. Vigyenek magukkal rajzpapírt, kemény eszközt, amire a rajzpapír rögzíthetô, rajzeszközt azonban ne. Mindenkinek keresnie kell olyan levelet, termést, virágszirmot, kôzetdarabot, fakéregdarabot, talajrögöt stb., ami nyomot hagy a papíron és azzal vagy azokból elkészíteni alkotását. Közben bôvülnek a gyerekek természettel kapcsolatos ismeretei, neveli ôket kitartásra (többször többféle növényrésszel kell próbálkozniuk), fejleszti a látásérzékelésüket, megfigyelôképességüket, mozgáskoordinációjukat.

142


Játékajánló A várromnál például Milyen lehetett? játék vagy vizuális tevékenység lehetséges. A Milyen lehetett? szóban való elmondása annak, hogy ô milyennek képzeli a várat? Milyen lehetett az élet a várfalakon belül? Meseélmények, mesekönyvillusztrációk, mesefilmek jelenthetik ehhez az alapokat. Fejleszti vizuális emlékezetüket, kreativitásukat, fantáziájukat. Természetesen le is rajzolhatják a maguk elképzelte várat. A kirándulás után az óvoda udvarán fel is építhetik homokból. A vári életet szerepjáték formájában játszhatják el a helyszínen vagy a csoportszobában. A két tájvédelmi körzettôl Kisfaludy Sándor: A kesergô szerelem 182. dalával köszönhetnek el: „Amott látom domborodni / Nagy–Somlónak kalapját; / Amott jobbról nyálasodni / A Marcalnak iszapját; / A felhôben merôn ott áll / A sümegi vár foka; / A Bakonyból ott kandikál / Tátikának homloka; / S a tündérek lakóhelye, / Kínjaimnak a mûhelye, / A kék gôzben ott borong, – / Kebelem, haj! mint szorong.” 46

Hét évszázad magyar versei, I. kötet. 1972, Szépirodalmi Könyvkiadó, 811. p.

46

3. NEMZETI PARKOK

143

3.9. Duna–Ipoly Nemzeti Park Mottó: „…Az Ipolyon túl látom – ott a rét, / aztán kék hegyek, és aztán az ég…” (Szabó Lôrinc) „… S ha hûs párákat fú a Duna-táj, / szigorúbban néz át a vén Naszály…, …a Börzsöny…, mely ködlik messzirôl …” (Áprily Lajos)

3.9.1. A nemzeti park jellemzôi A Duna–Ipoly Nemzeti Park nemcsak a vizeké, vagyis folyóvölgyeké, hanem a találkozásuk környezetében lévô hegyeké, síkságoké is. Az 1997 végén, hazánk kilencedik nemzeti parkjaként született meg, 60 314 hektáron. Ebbôl fokozottan védett 9110 ha. Három megye – Pest, Nógrád és Komárom-Esztergom – osztozik rajta. A Pilisi és a Börzsönyi Tájvédelmi Körzetekbôl, a Szentendrei-szigetet is magában foglaló Duna-mentébôl és az Ipoly-völgy természeti értékekben bôvelkedô részeibôl áll. Egyedi sajátosságát tehát a három tájképi egység igen nagy földtani, vízföldrajzi, növénytársulásbeli sokfélesége, sokszínûsége és a különbözô korok – ókor, középkor, újkor – jelentôs kultúrtörténeti értékei adják. Legfôbb tájképe értéke a Dunakanyar, amely a felsôszakasz-jellegû Duna mélyítô eróziója és a térség folyamatos emelkedése révén jött létre. A Duna egyre mélyebbre vágódásával szakadt el egymástól a Visegrádi-hegység és a Déli-Börzsöny.

144


Kialakulásuk, így felépítô kôzeteik – andezit, andezit-agglomerátum és tufa – is azonosak. Miocénkori vulkánossággal képzôdtek. Legmagasabbra a Központi-Börzsöny emelkedett, itt van a Csóványos, a hegység legmagasabb pontja (959 m). A vonulatok közötti magasságkülönbség befolyásolja az éghajlatot, a csapadékmennyiséget, ezek pedig a források számát és vízbôségét, hatnak a növénytakaróra és az állatvilágra. Nagy a különbség a déli és az északi lejtôk, a hegyrôl lefutó zárt, néhol szûk völgyek mikroklímája, így a rajtuk élô növényfajok között. A nemzeti park különlegességét éppen ezen tényezôk következményei adják. Nagymaroson pl. melegkedvelô szelídgesztenyefák vannak, a Csóványos-Magosfa gerincrôl induló völgyekben pedig kárpáti elterjedésû fajok élnek, így fekete áfonya, sugárkankalin stb.

A Börzsönyben mészkerülô kocsánytalan tölgyesek és bükkösök a jellemzô társulások. Magas kôris, juhar, hárs, hegyi szil is erdôalkotó fajok. A KözpontiBörzsönyben él az osztrák tárnics, a farkasboroszlán, a holdviola, havasi vadrózsa, a sziklás oldalakon a szirti páfrány stb. A hegység gerinctelen faunája hasonló más középhegységeinken élôkéhez. Különlegessége a Kemence-patak völgyében talált futóbogár, a Nagyhideg-hegyi kis Apolló-lepke populáció. A gerinces állatok között sok a védett és érdekes faj. Ilyen a halak közül a kövi csík, fürge csele, botos kölönte, a kétéltûek közül a békafajok (barna és zöld varangy, unkafajok, kecskebéka stb.), foltos szalamandra. A hüllôkhöz tartozó erdei sikló, lábatlan gyík, a fürge- és a zöld gyík. Madárfajaink (kb. 350 faj) közül 200 rendszeresen elôfordul és 120 fészkel is itt. A hazánkban fészaljat nevelô 20 ragadozó madárfajból 13 él a Börzsönyben. Például a parlagi, a békászó sas, a törpesas, kerecsensólyom, kígyász- és darázsölyv, hat bagolyfaj. A zárt erdôségek madarai az erdei szalonka, a császármadár, a lappantyú. Az énekes hazai fajokból (120) 63 börzsönyi elôfordulású is. Az ismert és az eddigi „hegyvidéki” nemzeti parkoknál felsorolt emlôsök itt szintén gyakoriak. A nemzeti park másik hegyvidéki része a Pilis, amely 1978-ban lett tájvédelmi körzet (a Börzsöny 1976-ban). Földtani felépítése eltér a Börzsönyétôl. Üledékes kôzetek, dolomit és mészkô építi fel, a nagyarányú tektonikai mozgások következtében a sokszor meredek falú rögöket árkok határolják, a falak lábánál kôzettörmelékkel. Szépségét éppen ezek a „félelmetes” sziklafalak adják. Mészkôhegység voltából következôen vizekben szegény, de karsztformákban, így barlangokban is gazdag (pl. Ördöglyuk, Csévi-, Leány- és Legénybarlang). A Visegrádi-hegység, mivel a Börzsönyhöz tartozott, így jellegzetes vulkáni hegység, kôzettanilag fôleg andezit (kiömlési kôzet). Három kitörési központja volt,

3. NEMZETI PARKOK

145

Dobogókô, Nagy-Csikóvár és Visegrád környéke. Gyönyörûek az andezit-agglomerátumból álló külsô erôk alakította tornyok, piramisok. Ilyenek a Vadállókövek, a Thirring-sziklák. Igen vadregényes a Holdvilág-árok, a Rám-szakadék. Az utóbbi veszélyes helyszín, látogatása óvodás csoporttal nem ajánlott. A Pilis jellemzô társulásai a sziklagyepek, a pusztafüves árvalányhajas lejtôsztyeprétek, a sajmeggyes karsztbokorerdô. Itt a magyar bogáncs és a magyarföldi husáng (reliktum-endmizmus) a kiemelkedô botanikai értékek. A meredek lejtôkön hársas-törmeléklejtô, a völgyek aljában gyertyános-tölgyesek és bükkösök vannak. A Visegrádi-hegység társulásai a következôk: sztyeprétek, melegkedvelô tölgyesek, cseres-tölgyesek, szurdokerdôk, az északi lejtôkön gyertyános-tölgyesek, bükkösök. Az Ipoly-völgy holtágaiban, morotváiban fehér tündérrózsa, a vízparti magassásos társulásokban sárga nôszirom, mocsári kosbor, északi galaj, az égerláperdôkben kúszó csalán, fekete ribizke, szálkás pajzsika, a homokpusztagyepen fekete kökörcsin, törpe nôszirom stb. fordulnak elô. Kultúrtörténeti emlékek – Területbejárás óvodásokkal A nemzeti park kulturális értékei a következôk: a visegrádi palota romjai, a Fellegvár, Drégely várának maradványai, amely az Ipoly völgyét vigyázta, Nógrád vára, a falvak jellegzetes régi épületei – a legszebbek Kemencén és Nagybörzsönyben vannak. Az utóbbi település ipari mûemléke a helyi patakon a 19. században épített vízimalom. E települést ajánlott óvodásokkal felkeresni, mert ez is kiváló példája a természeti és az épített környezet közötti összhangnak. A középkorban kiváltságokkal rendelkezô híres bányaváros volt, elsôsorban nemesfémet bányásztak itt. Ércbányászati Múzeumában ennek történetével, a termelés eszközeivel ismerkedhetnek meg a gyerekek. Szépek középkori templomai és a tájház is. Irodalomajánló A nemzeti park emblémáján havasi cincér látható. A park igazgatóságának 2006. évi tavaszi hírlevelében kiválóan összeállított, rajzzal illusztrált cikk van, amely a Miért… fontos a holt fa az erdôben? kérdésre válaszol. Ezt az óvodapedagógus vagy akár az újságban rejtvényt feladó Kázmér, a cincér is felteheti, ha „állva meghalt” fát, ha viharban kettétört fa törzsének maradványát, vagy fekvô, korhadó fatörzset látnak erdei kirándulásaikon. Azért fontosak, mert igen sokféle gomba- és állatfajnak jelentenek szaporodó-, táplálkozó-, illetve búvóhelyet. „…A lábon száradt fán darázsölyv, zöld karcsúdíszbogár, macskabagoly, nagy pele, vadmacska, nagy hôscincér, rozsdasárga tôkegomba, bóbitás bükkfaszú járatai, szenes likacsosgomba, gyûrûs tuskógomba jelenik meg. A derékba tört fán örvös légykapó, kék galamb, kék cinege, nagy fakopáncs, fekete harkály, szürke hosszúfülû denevér, bükktapló, poszogó taplóbogár, havasi cincér él. A fekvô fatörzset látogatja az ökörszem, a szarvasbogár, a bükk csemeték, a ligetmoha, a

146


nyári laskagomba, a kék meztelencsiga, az erdei madársóska, a földigiliszta, az erdei egér, a lapos kékfutrinka, a barna varangy.”47 3.9.2. Tájvédelmi körzetek és természetvédelmi területek 3.9.2.1. Tájvédelmi körzetek: Budai, Gerecsei, Gödöllôi-Dombvidék, Ócsai, Sár-

réti, Sárvíz-völgye, Vértesi, Tápió-Hajta vidéke.

3.9.2.2. Természetvédelmi területek: Martonvásári Kastélypark, Alcsúti Arboré-

tum, Dinnyési Fertô, Budai Sas-hegy, Gellérthegy, Jókai-kert, Budapesti Botanikus Kert, Pál-völgyi barlang Felszíne, Szemlô-hegyi-barlang Felszíne, Magyarország Földrajzi Középpontja, Tatai Kálvária-domb, Vácrátóti Arborétum, Vértesszôlôsi Elôembertelep.

Miért … fontos a holt fa az erdôben? In: Kézdy Pál – Elôd Réka – Kôvári Rita (szerk. 2006. 1. sz.): Cincér – A Duna – Ipoly N. P. Igazgatóság Hírlevele. 5. o. 47

3. NEMZETI PARKOK

147

3.10. Ôrségi Nemzeti Park Mottó: „E táj vigyáz rád, dajkálón / hajolnak rád a dombok …” (Gazdag Erzsi)

3.10.1. Adatok a nemzeti parkról Öt évnyi szünet után 2002 tavaszán megalakult az „ôrállók földjén” hazánk 10. nemzeti parkja, az Ôrségi. Területe: 43 933 hektár, amelybôl 3104 hektár fokozottan védett (például: a szalafôi „Ôserdô”, a Szôce-patak, a Lugos-patak völgye, a Fekete-tó és környéke, Szala-rét). Az Ôrségi Tájvédelmi Körzetbôl (1978-ban alapították), a Szentgyörgyvölgy Tájvédelmi Körzetbôl (1976 óta volt az), a Belsô Ôrségbôl és a térség határán lévô Rába-völgy megôrzendô területeibôl tevôdik össze. Tehát az Ôrség, a Vendvidék egésze, a Vasi-hegyhát, a Kerka-vidék és a Rábavölgy egy része tartozik hozzá. Emblémáján egy lepke látható.

148


3.10.2. A nemzeti park értékei

Az Ôrség természetföldrajzilag a nyugat-magyarországi peremvidék kistája. A Zala-folyó forrásvidéke. Földrajzilag nehezen körülhatárolható, mert szerkezetileg kevésbé tér el a környezetétôl. A terület 270–300 m átlagmagasságú, kelet felé alacsonyodik. Legalacsonyabban 191 m tengerszintfeletti magasságban a Zala völgye van, Pankasz határában. Legmagasabb pontja a 387 m-es Hármashatár, Felsôszölnökön. A felszínén lévô vályogot, kavicsot és homokot döntôen az Alpokból lefutó patakok terítették szét. A jelenlegi felszínt a jégkorszaki kéregmozgások, a folyó- és patakvölgyek bevágódásai alakították ki. Mély völgyek, sík területek és meredek dombhátak váltakoznak e tájon. A vizenyôs völgytalpak alkalmatlanok települések kialakítására. A falvak ezért a dombhátak szilárdabb kavicstakaróján jöttek létre. Az ôrségi településeket szétszórt házcsoportok „szerek” jellemzik. Egy-egy falu több, külön nevet viselô szerbôl áll. Köztük dús füvû rétek, fôleg erdeifenyves erdôfoltok, gyümölcsösök húzódnak. Ez a sajátos hangulatú, néprajzilag önálló vidék napjainkig megôrizte a honfoglalás utáni faluformát. A történelmi Ôrség 192 km2 -nyi, 18 községbôl áll. Az Ôrség éghajlata kiegyensúlyozott nedves szubalpin. Az évi 700–950 mm közötti csapadék összefüggô erdôs vegetáció kialakulását biztosítja. A felszínen lévô barna erdôtalaj, a sok csapadék következtében erôsen erodált. A felszínhez közeli agyag az évszázadok óta jelentôs fazekasipar alapanyagát adja. Vízrajzilag 3 folyó vízgyûjtô területéhez tartozik. A Rábáéhoz, a Zala és patakjai a Balatonéhoz, a Kerkáé pedig a Mura–Dráva vízrendszeréhez. A természetföldrajzi tényezôk elsôsorban a rét-, a legelô- és az erdôgazdálkodásnak, valamint a külterjes állattenyésztésnek kedveznek. A folyók közül legjelentôsebb a Zala, vagy ahogy a helyiek nevezik: Szala, amely Szalafôn, a Fekete-tó környékén ered. A tó a nemzeti park egyetlen természetes eredetû állóvize, gyönyörû erdôk veszik körül. Irodalomajánló A szájhagyomány szerint: „…a föld alatt a Balatonnal van összeköttetésben! A régi öregek arról is beszélnek az Ôrségben, hogy az egykor teheneket ôrzô pásztorfiú arra lett figyelmes teheneinek ôrzése közben, hogy azok eltûntek a Feketetó ingoványában. Körmük azóta eljutott a Balatonba, helyenként összezsugorodva ma is megtalálható.”48 Ez az a bizonyos „másik” kecskeköröm legenda, amelyre már utalás történt a Balaton-felvidéki N. P. Tihany egységénél. Területbejárás óvodásokkal A mesterséges Vadása-tó Hegyhátszentjakab határában van. Megragadó szépségû erdôk övezte környezete kiváló kirándulóhely. Felkeresése óvodásokkal ajánlott. A nemzeti park növényvilága átmenetet képez a szomszédos területek növényzete felé. A „Gyántás” országnak nevezett Ôrség legjellemzôbb társulásai az elegyes és elegyetlen mészkerülô erdeifenyves. Gyakran kialakul bennük a lombos fákból második lombkoronaszint is. Megjelenik a havasi éger, a szôrös nyír, elôfordulnak 48

Csiszár Károly (1977): Ôrség. Vas Megye Tanácsának Idegenforgalmi Hivatala 42. p.

3. NEMZETI PARKOK

149

a korpafüvek, a körtikefajok, a csarab, a henye boroszlán, a fekete és a vörös áfonya. A legelôkön fonalas csenkesz és háromfogfû él. A tôzegmohás átmeneti lápok a szalafôi Fekete-tónál, a Szôce-patak völgyében, a Szala (Zala) mentén, jégkorszakvégi maradványtársulások. Botanikai ritkaság bennük a kereklevelû harmatfû, a tôzegeper. A Vendvidéken ôshonos a lucfenyô, a vörösfenyô. A bükkösökben és a gyertyános-tölgyesekben erdei ciklámen és kakasmandikó él. A patakparti égerligetekben pedig struccpáfrány, zergeboglár, varázslófû, osztrák zergevirág. Állatvilága is igen változatos. A leggazdagabb hazai lepkefauna az Ôrségben lévô. Vannak közöttük olyan fajok – pl.: a vérfûboglárka, sötétaljú boglárka –, amelyek védelmét a Berni Egyezmény írja elô, illetve olyanok, amelyeket ritkaságuk és veszélyeztetettségük miatt felvettek az Európai Vörös Listára. Ilyenek a tarkalepke, a törpeszender. A legnagyobb kaszáspókfaj szintén itt fordul elô. A vizenyôs gyapjúsásos rétek ritkasága a hegyi vidrapók és a kalózpók. Sokféle madár találja meg itt életfeltételeit. A vörös kánya, a héja, a karvaly, a darázsölyv, a füleskuvik, a fekete és a fehér gólya, a hamvas küllô, a sárgafejû és a tüzesfejû királyka, a keresztcsôrû, a búbos cinege, a hegyi fakusz stb. A kisemlôsöket a nyest, a nyuszt, a hermelin, a csalitjáró pocok, a pirókegér, a nagyvadakat az ôz, a vaddisznó, a szarvasok képviselik. Él itt a fokozottan védett vidra is. Kultúrtörténeti emlékek Kiemelkedô jelentôségûek a nemzeti park népi építészeti és kultúrtörténeti emlékei. Az elôzôekben említett szeres település legszebben Ôriszentpéteren (8 szerbôl áll) és Szalafôn (7 szerbôl áll) ôrzôdött meg. A szalafôi Pityerszeren eredeti állapotában maradt meg a „kerítettház”, az emeletes kástu, a kontyos ház. A kerítettház beépítési formát az állattenyésztô gazdálkodás hívta életre. A 3 vagy 4 oldalról lakóépület, pajta, istálló, ól együttessel körülépített zárt udvarú ház a félszilajon tartott állatokat, a szarvasmarhát, a sertést védte a tolvajok és a farkasok ellen. A házak fából, döntôen erdeifenyôbôl, hagyományos technikával, szerkezeti megoldással, tetôkialakítással és jellegzetes, koronként változó homlokzati kiképzéssel – kontyos, csonkakontyos – készültek. A 19. századi keresztvéges boronafalú, zsúptetejû emeletes kástu felsô részén élelmiszert, földszintjén gabonát tároltak. A magyar népi építészetben rendkívül ritka az emeletes építmény, hazánkban már csak itt látható eredeti helyén. A Pityerszeren megtekinthetô a kerített tóka is. Ez a 2–3 m mélységû „tó” valójában vízgyûjtô és tároló gödör. Ebbôl nyerték az állatok itatásához és a háztartási tevékenységhez szükséges vizet. Az ivóvizet adó, völgyekben lévô kávás és/vagy bodonkút (forráskút) településenként ugyanis csak 2–3 volt. A nemzeti park kultúrtörténeti értékei: Ôriszentpéteren a 13. század elsô felébôl származó román stílusú templom, Veleméren kora gótikus (1272–1290) templom. Az utóbbiban Aquila János 1377–1378-ban készített freskói képviselnek kiemelkedô mûvészi értéket. Gödörházán 18. századi fa harangtorony, Pankaszon 1730 körül készült, alul széles sátorszerû kiképzésû szoknyás (ez zsúppal fedett) harangláb, Magyarszombatfán pedig a Fazekas-ház felkeresése ajánlott. A nemzeti

150


park jellemzésébôl következik, hogy mind pedagógus, mind óvodás kirándulás helyszínéül választható. A pedagógusoknál a kultúrtörténeti, az óvodásoknál a természeti környezeti látnivalók túlsúlya ajánlott. 3.10.3. Tanösvények a nemzeti parkban 3.10.3.1. Rezgônyár tanösvény

Tanösvénybejárás óvodásokkal Ôriszentpéterrôl a Harmatfû természetvédelmi Oktatóközponttól indul. 400 m hosszú. Az Ôrség növényeirôl, állatairól, erdeinek kialakulásáról, a térség erdôgazdálkodásáról, az erdôszegélyek szerepérôl, a tókák élôlényeirôl, a helyi ôshonos háziállatokról ad tájékoztatást. 3.10.3.2. Sárgaliliom tanösvény

Tanösvénybejárás óvodásokkal Velem és Magyarszombatfa közötti 6,5 km-es tanösvény a Belsô-Ôrség természeti, építészeti, tájképi és kultúrtörténeti értékeit tárja fel. Mivel többségében nem erdei, hanem aszfaltozott úton vezet, gyerekcsoportokkal nem ajánlott végigsétálni rajta. Népi mesterségek, hagyományôrzés Érdekes program a népi mesterségekkel való ismerkedés az Oktatóközpont szervezésében, amely fejleszti a gyerekek finommozgását, kreativitását. A helybeliek készítenek fûzfavesszôbôl kosarakat, rozsszalmából kópicokat (tárolóedény), a gelencsérek (fazekasok) az itt kitermelt agyagból nagyon sokféle használati eszközt, dísztárgyat. A Csörgôalma gyümölcsöskerti látogatás azért ajánlott, mert a gyerekeket a fák megbecsülésére neveli, megismerteti velük a helyi gyümölcsfa fajokat, illetve fajtákat, gondozásuk, ápolásuk néhány fortélyát. Az Ôrségben és a Vendvidéken az almának kb. 50 fajtáját termesztették. Például: pogácsa, csörgô-, tök-, vagy rétesalma, egér-, cigány-, vas-, koszos- vagy bôralma, bor-, mák-, citrom-, tányér-, köcsögalma… A körtére és szilvára is hasonló fajtasokféleség jellemzô. A körtébôl van tüskés, mézes, császár, rozsdás, hébér, téli nagy macskafej, rozsérô, kisasszony, vörös körte stb. fajta. Ezen fajták újbóli termesztésének szorgalmazása is a hagyományôrzés formája. A múlt tiszteletére nevelés egyik lehetséges módja. Játékajánló Az elôzô nemzeti parkoknál ajánlott játékok között sok olyan van, amelyek itt is játszhatók. A 4. fejezetben közölt számtalan vers, prózai írás közül is talál olyanokat az óvodapedagógus, amelyek az e nemzeti parkban tett kirándulások elôkészítésére vagy a látottak felidézésére alkalmasak.

4. SZEMELVÉNYEK, IDÉZETEK…

151

4. Szemelvények, idézetek, képzômûvészeti alkotások, filmek a nemzeti parkokhoz és az azokhoz tartozó néhány tájvédelmi körzethez 4.1. Hortobágyi Nemzeti Park Szemelvények, idézetek Petôfi Sándort a Hortobágy varázsa a következô sorok írására ihlette az Útirajzokban: „…menjünk, vágtassunk kelet felé, nagyszerû látvány következik: a puszta, a Hortobágy! Hortobágy, dicsô rónaság, te vagy az isten homloka. Megállok közepeden s körültekintek olly elragadtatással, millyet nem érez a schweizi az Alpesekben, millyet csak a beduin érez Arábia sivatagjaiban. Milyen szabadon lélekzem, mint tágul keblem! Mennyivel hosszabb utat tesz itt meg a nap, mint máshol! Megmérhetlen a láthatár, s ollyan, mint egy kerek asztal, beborítva az ég világoskék üvegharangjával, mellyet egy felhôcske sem homályosít. Gyönyörû tavaszi nap van. Az útfélen itt-ott egy-egy pacsirta emelkedik fölfelé dalán, mint fonalán a pók. Néhány lépésnyire az úttól csillog egy kis tó, szélén sötétzöld káka és világoszöld sás; mellette bíbicek nyargalásznak búbos fejeikkel, s a tó közepén nagyokat lép hosszú, piros lábaival a melancholicus gólya. Egy dûlôföldnyire legel a gulya; hosszú botjára támaszkodva áll mögötte a gulyás és megemeli elôttünk kalapját… Mik azok a T alakúak ott a távolban? azok elszórt gémes kútak, de olly messze vannak már, hogy karcsu ostorfáik nem látszanak. Amott a látkör peremén a hortobágyi csárda, de nem a földön, hanem az égen… oda emelte föl a délibáb. A csárda mellett a ménes, szinte a levegôben, mintha egy elfáradt darucsoport szállana. Kedves délibáb! Ugy tartja ölében a tárgyakat, mint gyermekeit az anya… Milly egyszerû a puszta és mégis milly fönséges! de lehet-e fönséges, a mi nem egyszerû?”49 Tóth Endre (1858) korában „Csöndesen folyt a Bágy / Hortobágyon által…” és „… A folyam mentében / Hallgatta a róna: / A susogó habok / Mit mesélnek róla?” Kiderül, hogy a Bágy folyó hûsítô habjait ismerték „Tomboló paripák, / Harcos leventék…”, akik „Betölték a pusztát / Fényes dicsôséggel.” Akkor a Bágy örömében végig rohanta az „…Árnyéktalan rónát- / Hirdetve a népnek / Gyôzedelmes voltát.”50 Dutka Ákos (1907) a „földfalú, apró hajdútanyákon” álmodó emberek 49

Petôfi Sándor: Útirajzok. 1987. Helikon Kiadó. 31.p. Tóth Endre: Hortobágy. In: Bényei József (szerk.) Hortobágy mellyéke (Versek Hajdú-Biharról.) Debrecen, 1972. 180–181.p.

50

152


világáról írt lírai sorokat. Ott „Délibábot hajszol a gyermek. / Rôzse máglyát gyújt este a pásztor.” E táj lakói „… szeretik a fényt, a tüzet, / A napot és mindent ami lángol.” Nagy Imre (146.p.) költeménye a pusztai éjszaka finom szépségét, nyugalmát, hangjait, az emberek és a természet közötti, e tájon szinte a közelmúltig meglévô összhangot, harmonikus együttélést érzékelteti. Éjszakára „Csendes lett a puszta, fûszála se mozdul, / kicsillagzott égbôl esik rá a harmat, / pihennek az ökrök s a fáradt béresek, / s szépeket álmodnak az éj szárnya alatt.” Megtudjuk, hogy „…Csillog a holdfényben a telemert vályu,…” a „Szentjánosbogarak világolnak szerte, / mint pici mécsesek, a fûszálak hegyén…, …Lapu levél alatt cirpel a kis tücsök- / vidám kis zenésze a szép nyári éjnek…” Sinka István: Krónika címû versébôl (147.p.) a vízjárta, sok helyütt lápos, mocsaras Hortobágyon valaha volt mesterségeket ismerhetünk meg. „… Sárhajóval lápszövôket / visznek? Talán csíkölôket? / Talán kócsagvadászokat? / Bokoralja halászokat?...” Komjáthy István (Ceruzajegyzetek a Hortobágyon, 216.p.) a 20. század második felében hazánk e részén is felgyorsult „természetátalakító”, az esetek többségében a táj arculatát negatívan befolyásoló tevékenységeket vázolja. A pusztán eddig akadálytalanul száguldó szél „… a puszta szélén megtámaszkodik. / A szétfutó új villanydrót kötélen, / Mit kihúztunk, megfogózkodik.” A Hortobágy patak „… piros szárnyú hala / Magát a hab fölé magasra rugja…” s „… Néz körül szivárványos szemekkel, / Épp húzták fenn az acélt suhogva, / Birkóztak a vastag kötelekkel.” Az ôsi tájat nézve a költô elgondolkodik azon, hogy „… Tán e helyen lesz majd az új / szivattyú, / Innen ömlik zöld víz a csatornába / S a nád helyén beton talapzatú / Karcsú híd borul a Hortobágyra.” Az alföldi puszta útjainak állapotát kissé irónikusan a következô módon ábrázolta Petôfi az Utazás az Alföldön címû írásában: „Pompás kis útazás, valóban! / Alig van egy arasznyira / fölöttem a felhô, oly terhes, / szakad nyakamba zápora.” „…Minô az út!... de vajjon út ez? / Vagy fekete kovász talán? / Mely ha kisûl, leszen belôle / kenyér az ördög asztalán. / Ne dögönyözze kend csikóit, / Ne dögönyözze kend, kocsis,” „…Szép tôled, kedves alföldem, szép, / hogy engem ennyire szeretsz, / hogy távozásom így megindít, / hogy ilyen bánatot szerez; / örûlök rajta, hogy irántam / ily érzékeny szived vagyon, / de, szó ami szó, jobb szeretném, / ha nem szeretnél ily nagyon.”51 Kuthy Lajos ilyennek látta a hortobágyi csárdát az 1820-as évekbeli bôvítése elôtt: „…a hortobágyi csárda áll, és maradni fog míg le nem dôl… meszelve nem volt, kívül legalább, az 1815-i bíróválasztástól. Véggel Debrecennek, hassal egy özönvíz elôtti állásnak feküdvén. Ereszét tömör bolthajtások tartják, közönként vasrudakkal egymáshoz foglalva, s alattok a piros, de gödrös téglákkal kirakott folyosó nyúlik el. Ama rozsdás és mocskos vasrudakon pedig füstös kolbászok szellôznek sorjában… Belôl néhány vendégszoba találtatik, miken siralmas nótát nyikorog a mosatlan ajtó…”52 51

Szülôföldem kötet 1963 (válogatta Mezei András) Móra Ferenc Könyvkiadó 109–111. p. Kovács–Salamon: Hortobágy. 1976. Natura 304. p.

52


153

Móricz Zsigmond a Komor Ló címû novellájában a következôket írta a hídi vásár forgatagáról: „Vásárosok alkusznak. Paroláznak. Verik a bilyeget az eladott birkára. Rongyoscsizmás pásztorok alkusznak a jócsizmás vevôkkel. Sütik a bilyeget a marhák szarvára. Füstöl a szaru… Egy juhnyájat hajtanak át a kôhídon. Rezesbarna teheneket hajtanak át a kôhídon. Cintányér. Szekereket hajtanak át a kôhídon. A híd a középpont a Hortobágy megfoghatatlan végtelenségében.”53 Képzômûvészeti alkotások A HNP természeti és kultúrtörténeti értékei sok képzômûvészeti alkotásnak témái. Erre következik néhány példa. Id. Markó Károly: Magyar alföldi táj gémeskúttal címû képén a magyar puszta színei, fényei, pusztai növénytársulásai, gémeskút és fából készült itatóvályú jelennek meg. Lotz Károly: Zivatar a pusztán képérôl nem tudni ugyan, hogy pontosan az Alföld mely részén készült, de a rajta látható jellegzetes kunhalom, akár a Hortobágyon is lehet. Perlaszka Domokosnak A hortobágyi puszta és egy csikós címû, 1846-ban készített metszete a kor parasztviseletét, a Kilenclyukú kôhidat és legelô ménest örökített meg. Nagy érdeme, hogy hozzájárult a puszta múltjának jobb megismeréséhez. Aggházy Gyula: Tájkép (Hortobágyi vasaló) címen 1878-ban festett mûvén a puszta végtelenségét érezzük, a tél végének barnasága mellett megjelenô zöld gyep pedig az örök megújulást hirdeti. Látható rajta a jellegzetes hortobágyi pásztorépítmény egyike, a „konyha”, továbbá a múlt század végi pásztorszekér és az állatok által használt dörgölôzôfa. Wagner Sándor: Debreceni hetes fogata a 19. század végi jellegzetes hortobágyi közlekedést örökítette meg. A nehéz terepviszonyok között az emberek a települések és az állatok legelôi között négyes, ötös, vagy amit a kép is ábrázol, hetes fogattal húzott nagyméretû szekéren tették meg az utat. Jól tanulmányozhatók a képen a lovak befogásának módja, a lószerszámok, a lóhajtás, az utazók viselete. Néprajzilag is fontos érték ez az alkotás. Káplár Miklós a Hortobágy egyik legihletettebb festôje volt, aki így vallott munkájáról: „… Én nem csupán gulyát, ménest és pásztorokat akarok festeni, hanem a Hortobágy lelkét...” Ezt a törekvését megvalósította. A debreceni Déri Múzeum Káplár-gyûjteménye sok képét ôrzi. Az alkotások egy része arckép, pl.: a Kovács Imre csikós számadó címû-, más részének témája a táj. Ilyenek pl.: a Téli-táj, az Itatás. Megdöbbentô erejû a Fohász, amely Ecsedi István múzeumigazgató etnográfiai mûvéhez készült egyik illusztráció. Az esôért fohászkodó pásztor imára kulcsolt keze, arcának elkeseredett vonásai jelzik az aszálytól való félelmet. A kiégett legelô nem ad megfelelô mennyiségû táplálékot, a kiszáradó kút elegendô vizet a jószágnak. Ha nem jön az égi áldás, tömegesen pusztulnak el az állatok. A kép e tragédiától való félelmet is megsejteti. Csontváry Kosztka Tivadar: Vihar a Hortobágyon (1903) címû képe drámai erejû, a természet legyôzhetetlenségét, erejét szimbolizálja. A Hortobágy folyó kék vize még lassan fodrozódik, a marhák még nyugodtan állnak a parton, mások isszák a vizét, de a Kilenclyukú hídon száguldó csikó53

Kovács–Salamon: Hortobágy. 1976. Natura 308. p.

154


sok és a vészesen közeledô sötét felhô már jelzi a közeledô természeti csapást. Boromisza Tibor festômûvész elsôsorban pásztorgenerációk tagjairól készített portrékat. Így megörökítette Papp Samu öreg kosost, Farkas Berti tinógulyást, Garai István csikósbojtárt, Pápai István cserepesi számadót stb. Ezek a képei a Déri Múzeum tulajdonában vannak. Iványi-Grünwald Béla többször (1926, 1929) járt hosszabb ideig a Hortobágyon. Itt készült mûvei például a Hortobágyi szekér, a Hortobágyi kôhídon, a Gémeskút. A felsoroltak csak ízelítôt adnak a Hortobágy csodáit megörökítô képzômûvészeti alkotásokból. Szatmár-Beregi Tájvédelmi Körzet E táj múltját, hangulatát, a 18–19. században itt élt nagyjaink emlékét érdekes, ma már nem ûzött mesterségek jellemzôit irodalmi alkotások, néprajzi mûvek ôrzik. Következzék néhány példa ezekre. A Tisza menti területek szabályozás elôtti állapotát jól szemléltetik Tiszabercel szülöttének, Bessenyei Györgynek: A Tiszának reggeli gyönyörûsége címû versébôl való sorok (részlet): „A halász hajója harsog a vizeken, / keresi prédáját e térjeken. / A sásas rétekre sok marhát veretnek, / rívó bôgései gyakran kettôztetnek… E vizek kétfelôl szörnyû jegenyefák / nôttek, melyek csaknem a felleget tartják. / Iszapos gyökerök mélyen ereszkedett, / boglyas oldalokon kérgek repedezett. / Terjedt gallyaikkal lefelé hajlanak, / s mintha szomjúznának, a vizekbe nyúlnak… Ezek közt a Tisza foly csendességével, / a mintha gondolkozna, olyan menésével. / Sárga tajtékait formálja közepén, / sok gallyak s levelek ballagnak a színén. / Sebes örvényei bujdosván magokba, / zúgással ütköznek néhol a partokba… A Tisza egy részin széles rétek vannak, / honnan kiáltások hallik a darvaknak. / Ezeknek nagy szavok a magas egeket / betöltvén lármázzák érzékenységinket. / Sok hattyúk is nyúlnak a Tisza felett el, / kik repülvén, tûnnek szép süvöltésökkel… Ilyen dolgok között szemlélvén a Tiszát, / gyakran jártam által örvényes folyását. / Füzesei mellett sétáltam magamba / fövényes lapályán, és gondolatomba / szûntelen neveltem gyönyörûségemet.”54 Petôfi Sándor: A Tisza címû verse is a 19. sz. közepi állapotot örökítette meg (részlet): „Nyári napnak alkonyulatánál / megállék a kanyargó Tiszánál / ott, hol a kis Túr siet beléje, / mint a gyermek anyja kebelére. / A folyó oly símán, oly szelíden / ballagott le parttalan medrében, / nem akarta, hogy a nap sugára / megbotoljék habjai fodrába’. / … Túl a réten néma méltóságban / magas erdô; benne már homály van, / De az alkony üszköt vet fejére, / s olyan, mintha égne s folyna vére. / Másfelôl, a Tisza túlsó partján, / mogyoró- s rekettye-bokrok tarkán, / köztök egy csak a nyílás, azon át / látni távol kis falucska tornyát… Túlnan, vélem átellenben Szülôföldem kötet 1963 (válogatta Mezei András) Móra Ferenc Könyvkiadó 21–23. p.

54


155

épen, / pór menyecske jött. Korsó kezében. / Korsaját míg telemerítette, / rám nézett át; aztán ment sietve…”55 Az utóbbi sor azt is jelzi a ma emberének, hogy a 19. század elsô felében a Tisza vize ivóvíz tisztaságú volt! A Kraszna, Szamos, Homoród folyók fogták közre a hajdani Ecsedi-lápot. Az itt tevékenykedô csíkászok (csíkhal fogására szakosodott halászok), pákászok (halászvadász emberek, akik az év minden napját a mocsáron, a nádasban töltötték) nehéz, de igen különleges életét, szokásaikat, e mesterségek tárgyait, a lápvilág sajátos színeit, hangulatát, élôlényeit Herman Ottó írásaiból ismerhetik meg. Az e tájra, vagyis a Szatmár-Beregi Tájvédelmi Körzetbe tett kirándulás elôtti és utáni elolvasása, gyermekeknek való felolvasása javasolt. A leírás egy számukra ismeretlen, „meseszerû” világba röpíti ôket. Részletek a Csíkország címû írásából: „…A Csíkország sajátságos valami. Az Ecsedi-láp óriási spongya, amely elnyeli a Kraszna folyót, hogy alább, úgyszólván megszûrve, kibocsássa… A vidékben… van valami sajátos. Annak, aki festôi értelemben ismeri a levegôt s a színek hatásait is, fel is ötlik ez a levegô, mert a láp nedves leheletétôl párákkal van tele, amelyek másképp törik a felkelô és leáldozó nap sugarát, mint töri a szikes Kiskunság rónaságának száraz levegôje… A csíkászt sohasem kell hívogatni, nyomban készen van, mert ô nemcsak járja, hanem ismeri is a lápot. Most is elôveszi a lápi botot meg a csiktököt (lopótökbôl készített halszállító edény), lerúgja a csizmát, s bocskort köt, mert ez nem tiporja az ingólápot, s ha meg is merül, ki is ereszti a vizet. …A nádüstökök mind magasabbra szöknek. Néhol be is vannak futtatva a lápi csillagvirággal. Nyíltabb helyeken feltûnik a páfrány, illatossá teszi a levegôt a vízi menta. A víz tiszta, feneke a korhadó növényektôl sötétbarna. Különben nyüzsög benne az élet. Félresiet a szurokfekete csíkbogár, a tarajoshátú gôte, mászkál a szitakötô álcája…, surran a gyöngyös vízicsirke, majd szárnyra kap a bagolyszemû bölömbika… A ruca kisebb-nagyobb csapatokban kél és tovasiet. A lesésben kifáradt gém lomhán szárnyra kap, hogy a lápi róna szélén újra csak lessen. Sír a bíbic, pelyhes fiát féltve. A messze távolban atlaszfehér halászcsérek lengedeznek… A szûz természet elragadó képe ez! És itt van az igazi Csíkország, hallgatag királyával. …A csikász int s bevezet a nádasba. Itt van az elsô csíkgát. Nagy darab lápnak minden felszedhetô gizgazából készült, jó lépés szélességû, s gátszerûen elnyúló alkotmány ez, mely alig emelkedik a víz felszíne fölé. Háromnégy lépésnyire egymástól a csíkkasok (fûzfavesszôbôl font, trombita alakú varsa) vízszint vannak beillesztve – nyílásuk a víz színe alatt van. A gáton innen és túl nyílt nádas terül el. S a csíkhalak iparkodnak innen is, onnan is a túloldalra kerülni. Így biztosan bekerülnek a csíkkas tömlöcébe. A csikász, … ha fogott a kas, leteszi kalapját, megfordítja a kast, s beledönti a kalapba a fogott halat. A kalap, mely ilyenkor szûrô is, hemzseg a sok istenadta lápi teremtéstôl. Kígyózik a csík. Búvik a zömök póc vagy pecehal. Az apró kárász szipákol, hányja-veti magát”56 55

u.o. 97–100. p. Herman Ottó: Erdôk, rétek, nádasok. 1986. In.: Csíkország. Móra F. Könyvkiadó. 169–175.p.

56

156


Pákolitz István: Szélmalom címû verse múltbéli értékeink elhanyagoltságára hívja fel a figyelmet. Részletek a versbôl: „A szélmalom a rozsdás domb felett / nem hányja már a cigánykereket; / emlék csupán, romantikus kacat, / s mivel más dolga nincs, hát itt maradt / egykedvûn, szinte önmaga helyett / beteljesítve sorsot, életet – /…/ Hát így járt el feletted az idô, / s csak a szél, a hagyománytisztelô, / fogad gyôztes kegyébe néhanap / – únt szeretôjét a régi lovag – / s libbenti vitorládat, hátha még / fordulna egyet a szárnyas kerék; / de a vitorlád kókadtan lecsüng / – madárijesztô karjáról az ing – / és visszaálmodva, amit lehet, / hányod a tempós cigánykereket.”57

4.2. Kiskunsági Nemzeti Park Szemelvények, idézetek „Bejártam a rónát, / melyet átölel a Tisza-Duna karja, / s ölében, mint kedves mosolygó gyermekét / az anya, úgy tartja… Forró nyárközép van, / kapaszkodik a nap fölfelé; sugára /mint a lángesô, oly égetô özönnel / ömlik a pusztára... / puszta van körûlem, / széles hosszu puszta, el is látok messze, / egész odáig, hol a lehajló ég a / földdel olvad össze. / Gazdag legelôkön / visz az út keresztül; ott hever a gôböly, / rekkenô a hôség, azért nem fogyaszt most / a kövér mezôböl. / Cserény oldalánál/ szundikál a gulyás leterített subán, / kutyái is lomhák, nem is pillantanak / az útazó után. / Itten a lapályon / egy ér nyúlik végig, meg se’ mozdul habja, / csak akkor loccsan, ha egy-egy halászmadár / szárnyával megcsapja;… Szélén a sötétzöld / káka közt egy-egy gém nyakát nyujtogatja, / közbe hosszu orrát üti víz alá a / gólyafiak anyja,… Ott van a délibáb / a láthatár szélén... nem kapott egyebet, / egy ütöttkopott vén csárdát emelt föl, azt / tartja a föld felett. / Emerre meg gyérül / a legelô, végre a nyoma is elvész, / sárga homokdombok emelkednek, miket / épít s dönt a szélvész. / Nagy sokára egy-egy / tanya tünedez fel, boglyák és kazalok, / rajtok varju károg, itt-ott egy mogorva / komondor csavarog. / Tenger szántóföldek / terjednek szerteszét, rajtok áldott búza, / lefelé hajlanak, kalászaikat a / nehéz mag lehúzza…”58 Petôfi: Kiskunság címû versébôl idézett részletek hûen mutatják be e tájegységünk 19. század közepi állapotát, az egységes pusztát, a maga sokféle élôhelyével, amely akkor még összhangban volt az állattartó, földmûvelô emberi tevékenységgel. Az izsáki Kolon-tó mocsaras vizében is elôforduló réti csíkot Herman Ottó így jellemzi: „A réti csík leginkább a sík vagy tágas völgyek álló, iszapos fenekû vizeit, mocsarait, lápjait… lakja. Nemcsak túrja, hanem tartózkodásul is választja az iszapot. Kemény életû…, s hogy a holt vízen kifogjon, koronként felszáll a szí Pákolitz István: Esti dal. 1963. Szépirodalmi Könyvkiadó. 91–92.p. Szülôföldem kötet 1963 (válogatta Mezei András) Móra Ferenc Könyvkiadó. 104–107.p.

57

58


157

nére, levegôt szippant. A pákászság erôsen hitt idôjósló tulajdonságában, s esküt tett reá, hogy az égzengést 24 órával elôbb megérzi, felszáll a vízben, fickándozik benne, s fel is zavarja iszapját. Hetekig kitart kiszáradt pocsolyák nedves iszapjában is, ez avatta „ásott hallá”. 59 A lápi póc „…mindenben a réti csík társa, s így különösen ingólápos mocsarakban terem meg bôven. Igen óvatos és fürge kis hal, mely azonban fogságban hamar szelídül, gazdáját megismeri, s kézbôl kapdossa táplálékát – a gilisztát, nyers húst. De kitûnik itt rabló természete is, mely egészen csukaszerû; nemcsak a vele egy tartóban élô más fajbeli, nálánál kisebb halakat nyeldesi, hanem ráveti magát saját apróbb véreire is. Ez a kis rabló 8 cm-nél nem nô nagyobbra…”60 Jókai Mór a Hétköznapok címû regényében a következô sorokban örökítette meg a bugaci homokország különleges szépségét, illetve a növényeknek a homokkal vívott küzdelmét: „A futóhomok itt-ott roppant buckákban torkollik meg, míg másutt a tenger hullámait utánozza, egyes idetévedt özvegy jegenyéket majd úgy eltemetve, hogy csak a hegyük látszik ki, majd bámulatos mélységig meztelenül hagyva töveiket. Hosszú kötélnyi gyökerek, mint óriási kaszáspók lábai, nyulonganak a sivatagon át, melyen néhány félszáraz rekettyekarón kívül egyetlen fûszál sem tenyész… itt ha a szél nem fú, néma minden… a homok megelevenedik, a minden oldalról feltámadt szelek csoportokat ragadnak fel a magasba, s velök fakósárgára festik a levegôt; nem látni tíz lépésnyire.”61 A sokféle felfedezni való természeti, néprajzi, történelmi értékekkel bíró kiskunsági tájnak és azon belül az értékôrzésre hivatott nemzeti parki egységeinek bemutatása legméltóbban e térség „lelkét” legjobban értô és érzô költônk, Petôfi Sándor Alföld címû versének néhány részletével zárható le. Ennek felidézése arra az esetre is ajánlott, ha óvodásaikkal vagy munkatársaikkal a nemzeti park valamelyik egységébe látogatnak. „…Lenn az alföld tengersík vidékin / ott vagyok honn, ott az én világom; / börtönébôl szabadúlt sas lelkem, / ha a rónák végtelenjét látom. / Felröpûlök ekkor gondolatban / túl a földön felhôk közelébe, / s mosolyogva néz rám a Dunától / a Tiszáig nyúló róna képe. / Délibábos ég alatt kolompol / Kis-Kunságnak száz kövér gulyája; / deleléskor hosszú gémü kútnál / széles vályu kettôs ága várja. / Méneseknek nyargaló futása / zúg a szélben, körmeik dobognak, / s a csikósok kurjantása hallik / s pattogása hangos ostoroknak. / A tanyáknál szellôk lágy ölében / ringatózik a kalászos búza, / s a smaragdnak eleven szinével / a környéket vígan koszorúzza. / Idejárnak szomszéd nádasokból / a vadlúdak esti szürkületben, / és ijedve kelnek légi útra, / hogyha a nád a széltôl meglebben. / A tanyákon Herman Ottó: Erdôk, rétek, nádasok. 1986. Móra F. Könyvkiadó. 139–140. pp. u.o. 61 Tóth Károly (szerk.): Nemzeti Park a Kiskunságban. Natura, 1979. 473. p. 59

60

158


túl a puszta mélyén / áll magányos, dôlt kéményû csárda; / látogatják a szomjas betyárok, / Kecskemétre menvén a vásárra. / A csárdánál törpe nyárfaerdô / sárgul a kiráydinnyés homokban; / odafészkel a visító vércse, / gyermekektôl nem háborgatottan. / Ott tenyészik a bús árvalányhaj / s kék virága a szamárkenyérnek; / hûs tövéhez déli nap hevében / megpihenni tarka gyíkok térnek. … Szép vagy alföld, legalább nekem szép! / Itt ringatták bölcsôm, itt születtem. / Itt boruljon rám a szemfödél, itt / domborodjék a sír is fölöttem.”62 Pusztaszeri Tájvédelmi Körzet A szegedi Fehér-tóról így írt Móra Ferenc, aki régészként több mint száz népvándorlás kori sírt tárt fel körülötte. „Mi az a Fehér-tó? … Az Alföld legnagyobb szikes pocsolyája. Mikor jól érzi magát, ötezer holdas tenger, amely elér Szegedtôl Kistelekig, fél óráig megy mellette a gyorsvonat. Hal van benne annyi, hogy a puli is azt enne, ha bevenné a gusztusa a sárízû halat. Nagy nyarakon eltûnik a tenger s akkor végeláthatatlan sziksó-sivatag lesz belôle, amely azonban szeret tengerrel álmodni.”63 Képzômûvészeti alkotások A KNP és a hozzá tartozó Pusztaszeri és Mártélyi Tájvédelmi Körzetek tájait, a tanyavilágot, a pásztorélet építményeit, pásztorviseleteket, a pusztai élôhelyek állandóan változó, sokféle színeit, színárnyalatait számos festmény tárja elénk. Ezek közé tartoznak például: Lotz Károly: Ménes a viharban (1862) c. képe, amelyhez élményt a bugaci pusztára tett gyakori látogatásain gyûjtött a mûvész. A felhôk félelmetességét, annak színeit, a viharos szél erejét az egymáshoz bújó lovak, a pásztor mozdulatai, subájának lebegése érzékeltetik. Szinte a saját bôrén érzi ezt az erôt a kép szemlélôje. A 19. század közepi pásztorviselet valósághû ábrázolása fontos volt a néprajzkutatás számára. Csók István: Cserénynél (Bugaci pásztor – 1900) c. képén látható mindaz – építôanyag, berendezési tárgyak stb. – ami e pásztorépítmény fogalmi magyarázatánál olvasható. A Bugaci Pásztormúzeum létesítésekor e kép forrásmunka volt (Telepy, Sterbetz 1990). Bozsó János: Erdôszéli tanya (Bugac 1967.) c. barna, zöld, fehér, szürke színvilágú képe e táj 20. századi hangulatát idézi. A Kecskeméti tanya c. festménye az embernek a tájjal vívott küzdelmét szimbolizálja. Nem véletlen, hogy a mûvész haláláig a KNP külsô munkatársa volt. Aba Novák Vilmos: Kubikosok (1926–27) c. képén a Tisza szabályozási, gátépítési munkálatainál nélkülözhetetlen kubikosok, igen nehéz fizikai munkájának, emberfeletti erôfeszítéseiknek – a földmunkákat ugyanis emberi és állati erôvel végezték – állít emléket. Tornyai János képeit részben a mai Mártélyi Tájvédelmi Körzethez, részben a Körös-Maros Nemzeti Parkhoz tartozó puszták, tanyavilág, Tisza-part, holtágak ihlették. Galyasi Miklós: Tornyai c. versében így emlékezik a mûvészre: „…élôvé 62

Szülôföldem kötet 1963 (válogatta Mezei András) Móra Ferenc Könyvkiadó 90–92. p. Rakonczai Zoltán (szerk.): Kiskunságtól a Sárrétig. Mezôgazdasági Kiadó, 1987. 169. p.

63


159

válik a tiszai füzes, / azután születnek lila nagy ködök, / és közben újfent osztozik az élet … / elszórja magvát minden Éva-ölbe, / láthatárba, naplementébe, / kik teremtô nászát számon-kérik …”64 A festô Ôszi reggel-e (1907) a kiskunsági puszták végtelenségét, gyepjének rôtbarna, zöldfoltos ôszi színeit, legelô ludakat, az azokat ôrzô pásztorlány szinte mozdulatlan nyugalmát mutatja be. A szentesi Koszta József festômûvész a mai Pusztaszeri Tájvédelmi Körzethez tartozó Tiszaártér ihletett ábrázolója. Vihar elôtt (1909) c. alkotásának komor, mély, sötét színei a Tisza-táj ôserejét érzékeltetik. A KNP-ban, tájvédelmi körzeteiben, természetvédelmi területein (is) élô állatok valósághû ábrázolásainak (pontosabban azok reprodukcióinak) csoportszobai megtekintése alkalmas az állatok jellemzô külsô jegyeinek megismerésére. Ez esetleg hozzájárul(hat) azok terepen való felismeréséhez. Természetesen a következôkben felsorolt alkotások minden olyan más védett területekre tett kirándulásokon is alkalmazhatók, amelyek hasonló élôhelyein az ábrázolt élôlények elôfordulnak. Nézzünk néhány ilyen mûvet! Csontváry Kosztka Tivadar: a Tövisszúró gébicseken (1893) két díszesebb tollazatú hímet ábrázolt. A kökény ágtöviseire szúrt cserebogarak és sáskafélék jól szemléltetik az állatnak azt a „szokását”, amelyet neve jelez. Ismeretlen festô mûve a Ragadozó madarak, amelyen 10 fajt – vörös vércse, vadász-, vándor- és kabasólyom, vöröskánya, barna rétihéja (kettôt), kígyászölyv, egerészölyv, karvaly (kettôt), héja – ábrázolt. A képek alkalmasak a fajok felismerésére, de megtévesztô a háttér romantikus, hegyi tája, ugyanis a felsorolt fajok egyike sem él hegyvidéki, sziklai élôhelyen. Nécsey István: Gyurgyalag c. képe Chernel István ismert ornitológus Magyarország madarai címû mûvéhez készült gyönyörû illusztráció. Repülô kis póling árnyak díszítik Schöpflin Gyula: Szélkiáltó c. kötet borítólapját. Mauer Dóra, a címlapterv készítôje (1991), „modelljeit”, a hazánkban élô három pólingfaj (szélkiáltó) közül a kis pólingot, a szegedi Fehér-tónál (Pusztaszeri Tájvédelmi Körzet) figyelte meg. Tavaszi vonulásukkor ott nagy tömegben gyûlnek össze. Kortárs festômûvészek állatábrázolásai közül következik néhány! Dedínszky Márta: Kócsag (2001) képe kis kócsagot ábrázol. Nemes István: Fiatal héja c. képén megfigyelhetô a madár tollal fedett csüdje, horgas csôre, karmai, zsákmányt figyelô testtartása. Kókay Szabolcs: a Vizicsibe (2001) c. alkotásán nemcsak a madarat, hanem élôhelyét is ábrázolta. Kovrig Miklós: Ôszi alkonyatán a holtág partján füvet csipegetô vadludak, továbbá a vízre való leszállás elôtt „fékezô” és még a levegôben lévô társai láthatók. Simon Ferenc: Darvak c. mûvén e madárfaj kecses repülését, vízre ereszkedésük mozdulatát, s már a vízben illetve a réten álldogáló társaikat ábrázolta. Tartózkodási közegük növényei, pl. nádcsoport, fûzbokor teszi igazán élôvé ezt a képet. Dr. Soós László orvos, de méltán neves természetfestô is. A mártélyi Tisza-part melletti gyermekkor meghatározó természetélmény volt számára, így érthetô, hogy hû maradt e tájhoz. Ártéren c. Telepy–Sterbetz.: Védett természeti értékek a magyar képzômûvészetben. Mezôgazda Kiadó, 1999. 10. p.

64

160


festménye a kidôlt, félbetört, enyészetnek indult fûzek, fiatal nyárak közötti füvön a páráslevegôjû hajnalon legelô szarvasteheneket ábrázolja. Hitelesen adja vissza e táj nyugalmát, varázslatos színeit. Potyók Tamás: Fácánok a téli pusztán c. képén repülô fácánkakasok és hófödte, néhol az olvadó hó alól elôbukkanó zöld fûcsoport, belvíz csatornás pusztai tájrészlet figyelhetô meg. Szinte „halljuk” a csendet! Ifj. Holler László: Sirályok c. alkotását az ég finom kék, rózsaszín, fehér színei, a bokorfûzes zöldes-kékje, a sirályok kecses repülése jellemzi. A képbôl sugárzik a természet szeretete, tisztelete, a csend, a nyugalom, a végtelenség érzete. Muray Róbert: Alföld c. alkotásának tocsogós, néhol összefüggô vízfelülettel borított rétje, a fölötte átrepülô madárcsapat szárnyalása, a sokszínû égbolt a végtelenséget, a szabadság érzését jeleníti meg.

4.3. Bükki Nemzeti Park Szemelvények, idézetek A 11 tájvédelmi körzetet és a 17 természetvédelmi területet valószínûleg nemcsak gazdasági okok miatt kapcsolták a Bükki Nemzeti Parkhoz, hanem sajátos kisugárzásuk, a Kárpátok és az Alföld közötti közvetítô, a különbözô tájakat öszszekötô szerepükbôl következôen is. E gondolatokat támasztja alá Szabó Zoltán: Cifra nyomorúság címû munkájából idézett alábbi részletek. A táj sajátos karakterét így ragadja meg: „…Nógrád órája akkor jön el, mikor a Nap már alulról süti a várromok barna köveit és a földek árnyalt szalagjait. A Mátra akkor mutatja meg magát igazi hatalmában és erejében, ha a Nap már lement, de a sötétség még nem jött el, – ilyenkor megnô és felnyúlik az ég felé hatalmasan és erejére büszkén. A Bükk szelídebb és komoly hegyeihez a koraeste és mindegyikhez az a perc, amikor elmúlt valami és elkezdôdött valami, mikor változnak a színek, alakulnak a fények és valahonnan érkezni kezdenek a szelek…” „…Ez a táj afféle híd két pólus között, kiegyenlítô és békítô. Ha délrôl közelíted meg, átmenet a Kárpátok összefüggô magas gerincei felé, ha északról: elôörse az Alföld laposságának. Ha dél felôl jössz: dombjai is hegynek látszanak. Ha északról: biztosan tudod, hogy hegyei nagyra nôtt, hivalkodó dombok…” A Felvidékbôl és az Alföldbôl, tehát „… mindkettôjükbôl van valami ebben a tájban, amely egyikükhöz sem tartozik…” „…Az átmeneteket kevesebb ember érti, hogy ezeket szeresse valaki, ahhoz elmélyedni kell tudni, nemcsak megdöbbenni. Ez a táj ilyen: csodálni nem lehet, szeretni nagyon, értô, szelíd és nyugodt szeretettel. Nem látni kell ezt a vidéket, hanem nézni…”65 A gyerekeknek a várható élményekre való ráhangolására, érdeklôdésük felkeltésére ajánlottak a különbözô tölgyes és bükkös társulásokról, az azokban látható növényekrôl, az azokból áradó, semmi mással össze nem téveszthetô illatokról, Szabó Zoltán: Cifra nyomorúság. Bp. 1938. 10–15. p.

65


161

formákról, színekrôl, fények változatosságáról, esetenként játékosságáról, az állatokról, a szélrôl, az esôrôl, a vízmozgásról, a „csönd” hangjairól szóló versek, szak- és szépírók erdôleírásainak részletei, nép- és gyermekdalok, illetve komolyzenei mûvek részletei. Íróink, költôink, tudósaink (pl. Herman Ottó) felfedezô útjaik, kirándulásaik helyszínein lévô erdôk életérôl, évszakonkénti változásairól szóló gyönyörû nyelvezetû, mély humanizmusukról, hazafiságukról, hazaszeretetükrôl bizonyságot tevô alkotásaikban a gyerekek elé varázsolják az általuk tapasztaltakat, megosztják velük természetélményeiket. Herman Ottó, Jókai Mór, olykor Petôfi Sándor, Tompa Mihály stb. idézett írásaiban egy-egy növény- és állatfaj, várak, templomok stb. nevei természetesen a 19. században használatos neveiken olvashatók. Ilyen esetekben a régies elnevezések után zárójelben a napjainkban használatos van. Ha a gyerekek érdekesnek találják a régi neveket, akkor játszható Mondom a régi nevét, mondd az újat …! nevû játék. Herman Ottó: Csöndes helyen címû írását hallgatva az óvodások képzeletében megelevenedik az erdô, szinte látják és hallják a leírtakat. „… Az erdô szélén köszönt a rezgônyárfa, melynek ingós szárú levele akkor is mozog, ha az arcod meg sem érzi a fuvalmat. A levél egyik oldala hófehér, a másik téli-zöld. Aztán megsûrûsödik a sok fa, egy-egy galagonya még pereskedik az életért a berkenyék és juharok között, a csipkebokor is belevegyül a sûrûbe, ahol még teheti, mintha tüskéivel meg akarná nehezíteni a belépést. A jávorfa (juharfa) éppen hinti a szárnyas magot, mely hullás közben orsó módra forog s tovaszáll, jelzi, hogy a magasban, a fák koronáiban a szellô játszik. Ekkor megered az a titokzatos súgás-búgás, melyet az ingó levelek támasztanak, s mely másképpen hangzik a bükkben, másképp a tölgyesben, és egészen hiányzik a fenyvesben. Beköszöntenek az alkonyat elsô árnyai. Az erdô szélén a feketerigó felkap a berkenye csúcsára, az erdô belsejében ugyanazt teszi a jávorfákon a húrosrigó (léprigó) s elkezdôdik az erdô zenéje: tilió-tililiótililió-tó. A kis pele fölébred nappali álmából, mert a rigódallal elkövetkezett az ô ideje is. Kis fejét kidugja az odúból, neszel, aztán kiül az ágra, s kézszerû mellsô lábaival szépen mosakodik. A nagy odvakból szinte rajzani kezd a sok éjjeli lepke, némelyik úgy surran, hogy a szárnya mint valami ködfolt veszi körül, mások csapongva röpülnek tova. Egy majdnem kereplô hang azt mondja, hogy a szarvasbogár szintén elindult, körülzsongja az egyes tölgyeket, nehéz a feje, s csak úgy apránként halad. Az esti bogár zúgva siet, vaktában nekimegy a fa derekának, egyet koppan, lepottyan, aztán ott kapálódzik a földön, mert a hátára esett. A rigó dala szünetelni kezd, jele, hogy beesteledett.

162


A koronák felett a denevér megkezdi csapongó, kanyargó, néha bukfencezô repülését…”66 Természettudósunk A bükkerdô címû mûvébôl következik részlet: „…Gyermekéveim legszebb emlékei bükkerdôbôl mosolyognak felém. Hányszor osontam ki a házból, mélyedtem be a bükkösbe, az egyetlen templomba, amelyben igazán szívem és eszem szerint tudok ájtatos lenni! És milyen is ez a templom! Földjét haloványsárga levelek borítják, oly szépen, mintha nem is a szél, hanem gondos kéz hintette volna el. A sudarak oly egyenesen, oly merészen állanak, mint a gót templom oszlopai, de nem oly komoran, mert kérgük szép világosszürke, fehérrel átfuttatott, s a márványozást a moha végzi rajtuk. A koronák is úgy érnek össze, mint a gót bolthajtás ívezete; de a bükkerdô bolthajtása kacagó zöld, s mesterlyukain nem padlás szennye, hanem a tiszta kék ég nézeget be, belopózik rajtuk a napsugár, mely a rezgô levelek árnyékával játékot ûz a sudarakon, s ha forrásra talál, mint a tükörrôl, úgy pattan vissza róla, hogy valamelyik sudár derekára titokzatos Máriákat rajzoljon. Fenn az ág-bogas karzaton ekkor megszólal az aranybegy. Hangja oly mélázó, mint a furulya szava, valóságos ének – akár a Mozart miseszólója. A csepp fitiszmadár (füzike) szólama úgy avatkozik be, mint a ministráns felelete. A csuszkák, cinegék, légykapók, rigók hívogatása adja e közösség énekét. Most egyszerre megszólal a pintyôke (erdei pinty), a templom csengettyûje, mintha igazán leborulásra intene. A bükkfatapló is úgy áll ki a fa derekán, mint a szenteltvíztartó a gót oszlopon. A kis sziklatömb moh- és folyókadíszítésével az oltár, a korhadó törzsök, melyek redvesedô kérgét az ifjú sarjak zöldje fedezgeti…”67 Fekete István: Ôszi távíró címû mûve mesehangulatú, az öreg tölgy útrabocsájtja gyermekeit, a sapkás (kupacsos) makkokat, beszélget vele a szél, a mátyásmadár pedig téli táplálékforrásként tekint a fa gyermekeire. „…Hullott a makk, és megszólalt az erdô ôszi távírója. Csak úgy magától szólalt meg egyszerre, hogy akinek füle van, értse meg, s aki gondolkodik, hát gondolkodjon rajta. Hullott a makk, kopogott az avaron, röviden, hosszan, verte a jeleket a leveleken, mint a vasúti irodában a távírógép, ahol nincs ott a forgalmista, de a jelek ott maradnak a papírszalagon; mint a riadt szív a betegágyon, ahol a kopogás gondolatok közé fészkeli magát, és majd az álmok visszahozzák, mint gyógyító vagy kétségbeesett jeleket. Megszólalt az erdô ôszi távírója, hogy akinek füle van, hallja meg a terített asztal hívogatását.

Herman Ottó: Erdôk, rétek, nádasok. Móra Ferenc Könyvkiadó, 1986. 15. p. u. o. 1986. 15. p.

66 67


163

A tölgy meg a cser (itt kocsánytalan és csertölgyrôl ír az író) nem titkolta, mert nem is titkolhatta gyermekei zajongását, mert akinek élni kell, az élve marad, akit pedig megesznek az erdei népek, abból nem lesz fa, de nem is lenne jó, ha minden makk kikelne, hiszen abból kendersûrû bozót lenne és nem erdô… …Természetesen elôször a mátyásmadár hallotta meg, aki felborzolta fején a tollat, ami nála a gondolkodást jelenti. Az irányt mindenesetre megjegyezte magának, és majd ha éhes lesz, emlékezni fog erre az irányra, és emlékezni fog, hogy a távíró neki azt mondta: élelem. Ezen a napon melegen közel hajolt az erdôhöz a nap, és megszámlálhatatlan sugara közül pár ezer talán éppen a makkokat vette kezelésbe, mert elérkezett az ideje. Az öreg tölgy elálmosodott. A gyökerek csak úgy tessék-lássék szívtak fel egy kis táplálékot, nedvességet, mert a fa jóllakott már, s némelyik makk olyan kövér volt, hogy diónak is elmehetett volna. Ezek azután fészkelôdni kezdtek a bölcsôben, a földre néztek, ami az élet nagy kalandjának ígéretével csábította ôket, s az ôszi nap melegarany sugarai kitágították a kis csészéket, az éjszakai hideg összehúzta, másnap a meleg újra kitágította, s az öreg fa levelei zizegve sóhajtottak. – Menjetek! S a kis makkok fejest ugrottak a mélységbe. Ekkor szólalt meg az erdô ôsi, ôszi távírója, és most már nem is hallgat el, amíg egy szem lesz a fán, mert az öreg fa küldi ôket, és szólt már a szélnek is, hogy mozgassa meg az ágakat. A szél elfolyva aludt a domboldalon, és kedvtelenül szedte össze magát, de az öreg fa tekintély volt az erdôn, és nem akart vele kikezdeni. – Zuzuuuuu – lódult meg nagy hangon, bár elég lagymatagon, meg is perdült az ágak között, és hullott a makk, mint a jégverés. Aztán megült az ágak között a szél, mert unta az egészet. – Csodálatos vagy, öreg tölgy – suttogta ravaszul –, és erôs, mint a hegy. Alig tudlak megmozgatni. Holnap újra eljövök. Az öreg fának jólesett a dicséret, de mire válaszolhatott volna, a szél már nem volt sehol, mert átlendült a dombon, s elfeküdt a túlsó oldalon a kellemes ôszi napsütésben…”68 Most következzék néhány az erdôkrôl szóló költemények közül! Rákos Sándor: Erdô „Tanuld meg a nagy fák nyugalmát. / Csak azt ne hidd, hogy mozdulatlanok. / Nézd: szállnak, röpülnek a szélben, / szárnycsattogtatva, mint zöld angyalok!” (Varázstrombita 1988.) Radnóti Miklós: Erdô „A lomb között aranykard, / napfény zuhant át, / megsebzett egy fatörzset, / s az halkan sírni kezdett / aranylófényû gyanánt.” (Nefelejcs. 1975.) Gyurkovics Tibor: Erdô „Ó, istenem, de csoda volna, / ha az erdô megsokasodna, / még erdôbb lenne, csupa gyémánt, / és én ott állnék benne némán. / Egy madár ülne fönn az ágon, / amilyenre én magam vágyom, / nem szólna, csak reám meredne, / és az én könnyem Fekete István: Vadászatok erdôn, mezôn. Mezôgazdasági Kiadó. Budapest. 1987. 193–194. p.

68

164


megeredne.” (Állatok farsangja. 1981.) Petôfi Sándor: Erdôben „Sötétzöld sátoros / Erdôben járok. / Kevély tölgyfák alatt / Szerény virágok. / A fákon madarak, / Virágon méhek. / Ott fönn csattognak, itt / Lenn döngicsélnek. / Nem rengedez sem a / Virág sem a fa; / Hallgatják a zenét / Elandalodva. / Vagy alszanak talán? / elszenderedtek?... / Megálltam én is és / Mélán merengek. / Merengve nézek a / Patak habjára, / Melynek nyílsebesen / Rohan le árja; / Fut, mintha kergetné / A felleg árnyát, / A fellegét, amely / Fölötte száll át. / Ekként kergettelek, / Ifjúi vágyak! / Árnyak valátok, el / Nem foghatálak. / Menj, menj, emlékezet! / El is feledtem, / Hogy e magányba én / Feledni jöttem.” (P. S. összes költeményei. 1972.) Áprily Lajos: Szeret az erdô „Engem az erdô véd s szeret, / utaimon erdôk kisértek: / bükkök, gyertyánok, égerek, / tölgyek. Fenyôk is. Égig értek. / Most is, hogy visszagondolok / hajdani erdeim sorára, a hegy felôl gyönyörûen / zúg bükkös erdônk orgonája. / S ha majd mélyebbre költözöm, / érzéstelen rommá omoltan, / egy hang közelrôl súgja még: / Én is az erdô fája voltam.” (Á. L. összes versei és drámái 1990.) Berczeli A. Károly: Varázsigék „Az erdô fái / királyi / közönnyel tûrik sorsukat. / Nem vándorolnak el, / ha szûk a hely. / Kemények ôk, akár az öntudat. / Az ember lába gyors, / s örökké szebb hazát keres. / A fák tudják, hogy nem érdemes: / nagyobb a sors.” (Az erdô poézise. 1993.) Tamási Miklós: Bükkfa erdô „Bükkfa erdô hogyha zöldül, / ezer ágat hajt szívembôl, / bükkfa erdô hogyha sáppad, avarral takar a bánat. / Szarvas agancs ha rügyezik / kese-kedvem gyöngyösödik, / de a kígyó foszló bôre / halott kedvem jegyzi kôre. / Messze mentem, még se mentem, / egyazon ég ring fölöttem, / lehajlok s egy fûszálon / azt a régi erdôt látom. / Fütyül a szél, zúg a bükkfa, / kihajt az ág, nem néz vissza, / mégis érzi a gyökerét, / mint az árva saját szívét.” (Az erdô poézise. 1993.) Petôfi Sándor a 19. század elsô felében a következô módon jellemezte a Szinvát és környékét: „…A falun (Diósgyôr) belül, hol a hámor van, egyre szûkebb lesz a völgy s végre egészen kôsziklák közé szorúl, meredek, vad kôsziklák közé, s az út fölfelé tart kanyargósan a Szinyva partján, mely számos zuhatagot képez, fönn pedig a hegyen tóba gyûl, melynek vize sötétzöld, minthogy tükre az ôt környezô bércek erdejének. Az ember azt gondolja, hogy legalábbis Helvéciában van, Helvécia (a mai Svájc) valamellyik szebb vidékén.”69 Lengyel József a szénégetés folyamatáról és a szénégetôk fáradságos munkájáról a következôket írta az Igézô címû mûvében: „… A szénégetés szakadatlanul folyt, serényen … A szénégetéshez inkább ledôlt vagy kiszáradt fákat választottak. Ezeket fûrészelni is könnyebb, és szénnek is alkalmasabbak…Miska nemigen válogatott a segédekben. De szombaton ô se akart kinn maradni az erdôn. Úgy intézte, hogy pénteken csak gödörbe rakta a fát, szombaton reggel földdel eltakarta, jó vastagon felpúpozta, de csak vasárnap délután jött ki alágyújtani, vagy hétfôn. A fának lassan kellett égni, különben nem szén lett volna belôle, hanem Petôfi Sándor: Útirajzok. 1987, Helikon Kiadó. 44. p.

69


165

hamu … Itt az erdôben, a fáktól körülfogott szurdokban, ahol lassan füstölögtek a földdel letakart kupacok, itt látszott igazán, hogy jól választották meg egymást Miska és az idegen. Miskának ugyanis volt egy szokása – természete, hogy éjjel legkevesebb négyszer felébredt, és mindannyiszor kiment megvizitálni a szén égését. A lapát ott volt a kupacok mellett, a földbe szúrva, kéznél, mindig egyazon helyen, hogy ne kelljen keresgélni. Ha a láng kidugta nyelvét a földhányás alól, gyorsan rázöttyentett egy-két, néha tíz nehéz lapátnyit a gödröt körülfogó árok földjébôl. Így aztán nem lett semmi baj, nem égett hamuvá a fa, hanem szép lassan elszenesedett… ha ô nem megy ki, reggelre csak lobogó nagy máglyákat találnak a kupacok helyén, és a sok munka na meg a fa – minden kupacban öt kocsirakomány – kárba vész…”70 A cserépfalvi barlanglakásokról Herman Ottó írt elôször tanulmányt. 1900ban „…a barlanglakások egész rendszerét fedezte fel…” (Természettudományi Közlöny) Bátky Zsigmond néprajztudós szomolyai gyûjtésekor azt az információt kapta, hogy ott az 1830-as évektôl éltek ilyen lakásokban az emberek. A magyarság néprajza I. kötetében a következôket írta: „…Keményebb kôzetbe, tufába vágott hajlékot óllal, istállóval, kamarával együtt százszámra találunk a Bükk déli peremén (Szomolyán, Bogácson, Ostoroson, Sirokon, Cserépfalun stb.), olykor még emeleteseket is.” 71 Vélemények a kaptárkövek funkciójáról A természetes eredetû riolit, riolittufa kôtoronyba ember által kifaragott szabályos alakú fülkék sorakoznak. Többféle legenda él keletkezésük idejérôl, készítôikrôl, a fülkék funkciójáról. E képzôdményeket kutatók véleménye sem egységes. A leginkább elfogadott nézet szerint – Saád Andor kutatásai alapján – méhkaptárak elhelyezésére szolgált. Az alábbiakban néhány legenda, illetve kutatói vélemény következik a fülkékrôl. Mind pedagógus – mind óvodás csoport ide tett kirándulásakor a helyszínen való elmondásuk ajánlott. Az, hogy melyiknek az ismertetésére kerül sor, ebben az esetben fokozottan igaz, hogy a csoport érdeklôdésétôl és összetételétôl függ. Az érdes formájú, sokszor szabályos kúpalakú riolittufa tornyok, bennük a fülkékkel sejtelmes és rejtelmes hangulatot árasztanak, különösen az erdôk hatalmas fái között lévôk. Nem csoda, hogy Bartalos Gyula történész pap a 19. század végén a következôket írta: „E szobroknak szemléletén a keleti regék jutnak eszünkbe, és képzelmünk egy ismeretlen eszmekörbe vezet, érezzük, hogy egy rég eltûnt korszak emlékeivel állunk szemben, hogy nagy jelentôség lehet e kövekhez kötve, mert az ember kis okból nem szánja el magát nagy munkára.”72 Lengyel József: Igézô. Négy mai elbeszélô. Szépirodalmi Könyvkiadó, 1976. 142–143. p. Bátky Zsigmond: Barlanglakások Borsod vármegyében. Néprajzi Értesítô. 1906. VII. 216. p. 72 Bartalos Gyula: Eger vidékének történetírás elôtti emlékei. In Adatok az Egri Egyházmegye történelméhez. Eger 1885. 348–349. p. 70

71

166


Klein Gáspár fôlevéltáros honfoglaláskori emléknek vélte a kaptárköveket. Véleménye szerint: „…istentiszteletre szánt faragások voltak, az itt élô ôspogányok az egyes bevágásokba áldozatokat tettek ki az isteneiknek… Ezekbe a rekeszekbe tették azután az Isten képét, bálványát s mellé az ételt vagy ajándékot.”73 Kubinyi Ferenc (1865) véleménye szerint: „A husziták vagy kelyhesek eleinte barlangokban és rejtekhelyeken, sûrû erdôkben, titokban tartották istentiszteletöket. A szomolyai Kaptár-völgy is rengeteg erdôkkel levén egykor körülvéve, ily titkos helyül szolgálhatott. Mások szerint a fülkéket egyes remeték készítették, egyes pártfogók emlékezetére. Hogy a fülkék rendeltetése egyházi volt, az egyik fülkébôl lerajzolt kereszt mutatja.”74 Saád Andor 1972-ben ezt írta: „Az 1930-as években több öreg szomolyai lakos szerint a fülkékben méhészkedtek.”75 Nézzük, hogy a „kaptárköves” falvak lakóinak mi volt a véleményük ezekrôl a fülkékrôl: „A köznép, (1891-es feljegyzés) amely a pillanat hatása alatt okoskodik, a fülkékrôl kaptár köveknek mondja a sziklákat, szerinte ezek a régi ember méhese lettek volna: mintha kôben és árnyékos oldalon laknék a méh.” Kubinyi Ferenc 1865-ös szomolyai úti beszámolójában ezt írta: „A népmonda szerint Szomolya területén egykor csehek tanyázván, a kérdéses fülkékben méheket tartottak. Innen a fülkék kaptár neve.” Kubinyi véleménye szerint ez „értekezô mese”. Kolacskovszky Lajos (1934) által lejegyzett két hagyomány a következô: „…Oroszi, a Cserépváraljai gazdaember szerint a hegyeskövek (azaz kaptárkövek) még a török idôkbôl valók; méhesek voltak valaha. A köpüket a vakablakokba illesztették belé. Sütô János, szomolyai lakos, ugyanúgy gondolkodik azzal a különbséggel, hogy a kaptárkövek nem a törökök, de a latorvári csehek méhesei voltak.”76 A Mit ad nekünk az erdô? játékhoz az óvodapedagógusok munkájának megkönnyítésére következnek részletek Bihariné Krekó Ilona: Mit és hogyan „hasznosíthatunk” az erdô „kincseibôl”? címû tanulmányából. „…Erdei termések az erdei gyümölcsök – erdészeti szóhasználatban a vadgyümölcsök – szinte mindegyikébôl ízben, aromában és vitaminokban igen gazdag termékek állíthatók elô. Gyógyszernek is tekinthetô néhány, pl.: a csipke-, a szeder-, a bodza- és a somlekvár, valamint az áfonya íz. Kiváló erdei gyümölcsszörpöket is gyártanak belôlük. A legtöbb erdei gyümölcs igénytelen, magról is, Klein Gáspár: Borsod vármegye és népességének története. In: Vármegyei szociográfiák.V. Borsod vármegye Bp. 1939. 15. p. 74 Kubinyi Ferenc: A szomolyai Kaptár-völgy. Budapesti Szemle III. 10. 1865. 452. p. 75 Saád Andor: Adatok a kaptárkövek eredetének, korának és rendeltetésének meghatározásához. Herman Ottó Múzeum Évkönyve XI. 1972. 113. p. 76 Baráz Csaba (szerk.): A Bükki Nemzeti Park. Hegyek, erdôk, emberek. In: Baráz Csaba: Kaptárkövek a Bükkalján. Bükki N.P.Igazgatóság, 2002, Eger. 73


167

vegetatív úton is könnyen szaporodik. Fontos tápanyagforrást jelentenek a vadon élô állatok, különösen a madarak számára. Fôleg a lomboserdôk vágásterületein jelenik meg tömegesen az ízletes erdei szamóca. Déli fekvésû domb- és hegyoldalakon terem bôven. Nyár elején érik. Néhol tömegesen fordul elô az erdei málna. Ritkább, ligetes, üde erdôfoltokban, vágásterületeken élô cserje. Júliusban-augusztusban érik. Igen illatos, különleges zamatú. A kerti málna teának nyert leveleit ízesítik kiváló minôségû levével. Az erdei szeder a leggyakoribb, az országban mindenütt elôfordul. Elfekvô szárú, néha akaszkodó vagy felálló, erôsen tövises évelô. Erdôszéleken, vágásterületeken, vízmosásokban néha tömegesen fordul elô. Nitrogénkedvelô. Augusztustól gyûjthetô, kékesfekete színû, kellemes ízû gyümölcse. A húsos som kimondottan domb- és hegyvidéki lomberdôk cserjéje. A kora tavaszi erdôk látványos színfoltjai aranysárga virágzatai. Piros színû, 1–2 cm hosszú, ovális gyümölcsei szeptember végén, augusztusban érnek. Levébôl, jellegzetes ízû szörp, gyümölcsébôl (termésébôl) szintén finom dzsem (gyümölcsíz) fôzhetô. A kökény szinte mindenütt megtalálható. Fényigényes, melegkedvelô, ezért tömegesen nyílt területeken, erdôszéleken, mezsgyéken fordul elô. Áprilisban virágzik, sûrûn, egyesével elhelyezkedô virágai nagyon fagyérzékenyek. Szeptemberben nagy tömegben érik liláskék, csontáras 10–15 mm-es gyümölcse. Nagy ásványianyag és vastartalmú leve a vegyes erdei szörp egyik alkotórésze. A vadkörte éretlenül élvezhetetlen gyümölcse éretten megsárgul, megpuhul és kellemesen fanyar ízûvé válik. Levelébôl jó ízû, kellemes zamatú, sárgás vagy sárgászöld színû szörp nyerhetô. A vadalma fanyar, sárgászöld-rózsaszín alma gyümölcse szeptemberben érik. A teljes érés elôtt ajánlott gyûjtése. A vadcseresznyefa magassága állományában a 20-25 m magasságot is elérheti. Cseres- tölgyeseink, bükköseink elegyfája, ártereken és az Alföldön nem található. A csipkerózsa vagy gyepûrózsa az ország egész területén elôfordul. Termése augusztus végén érik, téglavörös, majd bíborszínû lesz. Igen értékes, magas C-vitamin tartalma miatt. Préselt gyümölcsleve gyógyító hatású. A csipkebogyóból ízletes vitamindús hecsedlit (csipkeízt) készítenek. Egyik legismertebb cserjénk a fekete bodza. Igénytelen, fôleg akácosokban tömeges. Augusztusban-szeptemberben érik fényes, fekete, bogyószerû, csonthéjas termése. Sokrétûen felhasználható. Virágából, szárított gyümölcsébôl, gyökerébôl gyógytea készíthetô. A termés leve jó illatú, kellemes ízû. Erôs festôképessége miatt a legismertebb élelmiszeripari festôanyag. Az éretlen gyümölcs mérgezô, csak a feketére érett gyûjthetô. Gyógynövények az erdôben Már évezredek óta ismeri az emberiség az erdei növények különbözô részeinek gyógyító hatását. Csak a vadon termô gyógynövényeket gyûjtötték...

168


A gyógynövények ismerete gyûjtésük alapfeltétele! Nagyon fontos, a gyermekeknek elsôdlegesen közvetítendô szabály, hogy a gyûjtéssel nem szabad a természetet pusztítani. Csak azt a részét szedjék le a növénynek igen kíméletesen, amelyet fel akarnak használni. Fontos, hogy a gyermekek ismerkedjenek az erdô gyógyító növényeivel. Az azokból elôállítható készítmények felhasználási lehetôségeinek ismerete (teák, kenôcsök, fürdôk, illóolajok stb.) jelentôs egészségvédô magatartásuk alakításában, a gyógynövények egészségvédô, prevenciós szerepének a tudatosításában. Az erdôben megcsodált, megfigyelt sokféle növényt minden gyerek saját korosztályának sajátosságai alapján fogja megismerni, „tudni”. Szemléletük formálásán van a hangsúly! Tapasztalják meg, élményszinten tudatosodjon bennük ezen növények sokfélesége, hatóanyagaik gazdagsága, az emberi egészség megôrzésében betöltött hatalmas szerepe. A megfelelôen kezelt, szárított gyógynövényekbôl készülhet álompárna, illatzsák, aromás egérke, szívecske stb. Díszítô anyagok az erdôbôl A kecskefûz kifakadt rügyei, a barkák díszítô hatásukon túl kitûnô barkácsolási alapanyagok. A mogyoró és a veresgyûrû som hajlékony vesszôi koszorúvázalapanyagot adnak (pl. adventi koszorúhoz). A nyír egyéves vesszôibôl készül a virgács. Figyeljen arra a pedagógus, hogy védett területen semmilyen növény nem gyûjthetô! Védett növények egyáltalán nem gyûjthetôk! Festôanyagok az erdôbôl Az erdei sétákon, kirándulásokon gyûjtött, festékanyagot tartalmazó növények tartósítva egész évben rendelkezésünkre állnak. A növényi részek (pl.: levél, virág) más-más színt adnak. A bibircses nyírfa hajtása citromsárgát, a barka virágzata sötét rózsaszínt, a cserszömörce levele, fiatal ága sárgát, a fagyal termése kéket, a fekete bodzáé kékes-fekete színt ad. A kocsányos és kocsánytalan tölgy kérge barnát, a kökény termése vöröset, a kutyabenge háncsa sárgát, a lucfenyô toboza vörhenyeset, az éger kérge, áltoboza barnát, feketét, a sóskaborbolya háncsa, termése sárgát, pirosat, a varjútövisbenge termése, háncsa zöldet, sárgát.” 77 Képzômûvészeti alkotások Néhány példa a hegyvidéki erdôknek, az abban élô fáknak és állatoknak magyar festômûvészek mûveiben való ábrázolására.

Bihariné dr. Krekó Ilona (szerk.): Környezeti nevelés az erdôben. ÖKO-FÓRUM Alapítvány, 2002. 73–77. pp. 77


169

A sokoldalú, a harmóniát hordozó erdô a szépség egyik örök és állandó forrása. Az „Erdô, / a megfejthetetlen, zöld álom…”78 élôlényei, a mohával, páfrányokkal benôtt sziklák tekintélyt parancsoló ereje, az erdôk fényjátéka, a fenyvesek komorsága, a nyíresek szomorúsága, az erdei rétek virágözöne, a lombos erdôk ôszi színkavalkádja, hangulatának változása, vagyis az erdôk ezernyi arca megragadta a festômûvészek képzeletét is és szebbnél szebb, történelmi koronként másmás üzenetet hordozó és természetesen más-más stílusú festmények alkotására inspirálta ôket. Id. Markó Károly (1791–1860) néhány képén megjelenik a valósághû ábrázolás is, amely természetszeretetét jelzi. Erdei tájat ábrázoló mûvei: Diana a vadászaton (Vadász nimfák), Faun és nimfák, Lombtanulmány, Erdei út stb. (Mûveinek többsége a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonában van.) Követôi, tanítványai és azoknak a jelzett témákat feldolgozó mûvei közül említésre méltók: fia, ifj. Markó Károly (1822–1891): Eszményi tájék; Mezei József (1823–1882): Hegyes táj; és Heldwein István (1800–1852): Tájkép. Markó kortársa volt az arcképfestôként kiemelkedô Barabás Miklós (1810– 1898), akinek a Vásárra utazó román család címû képén a bükkfaábrázolás érdemel említést. Romantikus tájképfestészetünk képviselôi közül Brodszky Sándor (1819–1901), Kelety Gusztáv (1834–1902), Ligeti Antal (1823–1890), Telepy Károly (1828–1906) alább felsorolt erdô témájú festményei szintén a Magyar Nemzeti Galériában láthatók. Brodszky: Erdô alja (Virágtanulmány), Erdôrészlet; Ligeti: Fatanulmány; Kelety: Szeptember végén; Telepy: Hegylábánál, Erdôszéle stb. E kor tájképfestôje Molnár József (1821–1899) is, akinek finom, lírai hangulatú alkotásaiban a ma tárlatlátogatója is méltán gyönyörködik. A zöld bokrok és fák között tovasietô erdei patakban megmártózó Fürdô lányok és a romantikus környezetben álló egyszerû malmot ábrázoló Hegyvidéki malom címû képei tartoznak az erdei témához. A 19. század második felében készült fa- és erdôképek többségét a való természet ihlette. A realista tájképfestészet „szülôhelye” a franciaországi Barbizon, amelyet a fontanebleau-i erdôk vesznek körül. Itt alkotta legcsodálatosabb, legkiemelkedôbb mûveit, az „erdôk magányos festôje”, Paál László (1846–1879). Itt készült például az Erdei út (Reggel); az ôszi hangulatot árasztó Erdô belseje és a Nyírfatanulmány. Már korai, máshol festett képein, például a Magyarországi erdôrészlet; a Szeptember; a Gyertyános; a Táj tehenekkel (Tehenek a fák alatt) címûeken is átsugárzik természettisztelete, erdôszeretete, amely gyermekkora helyszínén, az erdélyi Kárpátok csodálatos hangulatú, fenséges és vadregényes tájain alakult ki benne. A már eddig említett, és az Erdô tisztása, a Bükkfaerdô, az Októberi szél címû festményein megelevenednek az erdei ösvények, az erdôk szélei, tisztásai, a tölgyek, gyertyánok, bükkök, nyírfacsoportok stb., az erdôk állandóan változó fényei, színei. Csoóri Sándor: Mátrai erdô. Az erdô poézise. Országos Erdészeti Egyesület. Magvetô Kiadó. 1993. 50. p. 78

170


Munkácsy Mihályt (1844–1900) a természet szépségének ihletett tolmácsolójaként ismerhetjük meg az Erdôrészlet, a Pihenés, az Erdôszéle, az Erdei út, a Séta az erdôben, Erdôbelsô (Naplemente), a Fasor, a Rôzsehordó nô stb. címû alkotásaiból. Az impresszionizmus magyar úttörôje Szinyei Merse Pál (1845–1920) a természetet értô, rezdüléseit érzô mester. A Lilaruhás nô hátterében két bükktörzs szürke színe látható. Az Oculi címû képérôl következôket írja Sárvári János: „...A sûrû fiatalosból kiemelkedô tölgy hagyásfák, a sárgás téli aljnövényzet, a még szintén a télre utaló hófoltok remekül szerkesztett együttest adnak, amelybe szinte beleolvad a vadász és a kutya alakja. A kép jobb szélén, csak jelzésszerûen, megjelenik a közeledô szalonka is…”79 Huszadik századi festészetünkben fontos helyet foglal el a tájkép. A Nagybányán (Szatmár megye) alapított mûvésztelep csodálatos hegyes-lankás környéke szinte tálcán nyújtotta az itt alkotóknak a „természettémákat”. Ferenczy Károly (1862–1919) természet iránti rajongása érzôdik naturalista képein. Az erdô hangulatát adják vissza a Bükkös, a Hazatérô favágó, a Márciusi est, a Madárdal címûek. Mednyánszky László (1852–1919) igen bensôségesen érzékelteti alkotásain az erdô sokféle arcát, változásait, sejtelmességét. Természetjáróként kora ifjúságától rendszeresen bebarangolta a Kárpátok vonulatait, az Alföld számára kedves vidékeit. Egész lelkével, belülrôl ismerte az erdôt, így igen mély átéléssel tudta visszaadni annak „ezerarcúságát”. Erdô témájú festményei a Fás szekér erdôben, az Erdô belseje, a Kopasz fák ôsszel (Erdôrészlet), a Kis havas táj, a Zúzmarás fák, a Téli erdô, a Pásztortûz az erdôben (Erdôrészlet), a Virágzó fák stb. címûek. Az elôbbiekben jelzett képek Budapesten a Magyar Nemzeti Galériában, a reprodukciók különbözô képzômûvészeti albumokban és képeslapokon láthatók. Róluk színes fénymásolat fóliára és papírra egyaránt készíthetô. Ajánlott albumok: Piper, D.: A mûvészet élvezete. Helikon Kiadó, 1987.; Székely András: Munkácsy. Corvina, 1979.; Szabadi Judit: Ferenczy Károly. Corvina, 1980.; Szvoboda D. Gabriella: Barabás Miklós. Képzômûvészeti Kiadó, 1983.; Sarkantyú Mihály: Mednyánszky László. Képzômûvészeti Alap Kiadóvállalata, 1981.; Bényi László: Paál László. Képzômûvészeti Kiadó, 1983. stb. Ferenczy Béni (1890–1967) neves szobrászunk jobb kezének megbénulása után a bal kezével készített gyönyörû, fákat ábrázoló akvarelljeit a Fák könyvében (1976) csodálhatják meg. Kortárs alkotók között is jelentôs számban vannak azok, akik a természettel való intim találkozásaik élményeit ábrázolják képeiken. A természethez kötôdô magyar képzô- és iparmûvészek köre az Altamira Egyesület. A 2002. év a Vadászati-természeti képzômûvészet éve volt. Ennek jegyében jelent meg a Négyszemközt a természettel 2002. (Ignácz Magdolna – Bodnár Béla szerk.) címû, igen szép kiállítású képzômûvészeti album, amelynek 131 reprodukciója között jelentôs azok száma, amelyek erdeink életét ábrázolják. 79

Sárvári János: Az erdô, a fák és a vadászat a festészetben a XIV. századtól napjainkig. (Doktori értekezés) Budapest. 1987. 73. p.


171

Gímszarvasok, dámvadak, ôzek láthatók például Sándor Róbert (1980): Viadal elôtt; Rékasi Csaba (1965) Erdô mélyén; Bene János (1957): Vetélkedôk; Szûcs Tibor (1941): Májusi emlék; Tarr Lajos (1942): Várakozás; Udvarnoki Péter (1955): Szeptember Somogyban, Riválisok címû mûveken. A téli erdôbe behúzódó farkaspár tekint ránk Prihoda Judit (1972): Farkasok; holdvilágánál portyázó, hóba süppedô róka, Udvarnoki András: Telihold; Muray Róbert (1931): Fennsík; a hóból elôbukkanó, táplálékot váró róka pedig Csiszár József (1946) Egerészô róka címû festményekrôl. Táplálékukat a hó alól, illetve a talajból elôtúró vaddisznókat ismertetnek meg velünk Török András Mátyás: Teliholdnál; Muray Róbert (1931): Harc; Kern József (1936): Öreg erdô szélén; Szarvas Pongrác (1961): Vaddisznók télen címû mûvek. Gyermek- és népdalok, zenemûvek A falusi, tanyasi emberek rendszeresen találkoztak, szinte együtt éltek a mezôk, az erdôk élôlényeivel, „beszélgettek” a fákkal, a bokrokkal, „olvasni tudtak” évszakonkénti, napszakonkénti változásaikból, átélték hangulataikat. Sokan közülük képesek voltak dalba önteni a természet inspirálta élményeiket, illetve arra, hogy örömeiket, bánataikat, fájdalmaikat, magányosságukat, tehát érzéseiket természeti képekkel fejezzék ki. A népdalokból, gyermekdalokból harmattisztaság árad, elhozzák az erdô suttogását, a madarak dalolását, a hegyi patakok zúgását, a virágok színpompáját, illatát. Az idôbôl kiemelt, dalba rögzített pillanat az éneklôben, a hallgatóban újraéled, élményeket, érzéseket idéz fel, gondolatokat ébreszt. Erdei kirándulásokon, erdei óvodában, pedagógusközösségekben a népés gyermekdalok megtanulásának, közös eléneklésének óriási közösségformáló ereje van! Fontos az anyanyelvi nevelés, a szép, egyszerû, de igen kifejezô magyar beszédre nevelés és a magyarságtudat alakítása szempontjából is. Az erdôs táj varázsa, az erdôkép szépsége, harmóniája, az erdôben töltött éjszakák sejtelmessége, a sziklák hasadékából kibuggyanó források, a belôlük táplálkozó csermelyek, patakok, a fák, az állatok, a természet egyéb hangjai, formái, illetve az ezekbôl létrejött struktúrák, a vadászatok stb. századok óta ihletôen hatottak a zeneszerzôkre is. Számtalan zenemû témája az erdôben átélt sokféle élmény, hangulat. A természet eme részének szépségérôl üzenô mûvek hallgatása vizuális emlékképeket és auditív élményeket is felidézhet az azokat hallgatókban. A zene természetesen nem közvetlenül mutatja meg a tárgyakat, a fákat, az állatokat, a vizeket stb., hanem a közöttük lévô viszonyt ábrázolja, absztrakt eszközökkel. A zenemûvek vagy részleteik meghallgatása – legpraktikusabban magnófelvételekrôl – fokozza a gyerekek szimbólum iránti fogékonyságát, a jó intuitív készséggel rendelkezôknek többletinformációt ad a természeti környezetrôl, élményeik sokrétûbbé, mélyebbé válnak. A témára vonatkozó dal- és zenemûanyag természetesen csak ajánlott, és tetszés szerint bôvíthetô, szûkíthetô.

172


Gyermek- és népdalok 80 Hej fenyôfa, magas fenyôfa..., Szélrôl legeljetek, fának ne menjetek..., Ezüst fenyô, szép sudár (Vass – Várkonyi)..., Az hol én elmegyek, még az fák is sírnak..., Zöld levél, zöld levél, illatot hoz már a szél..., Szérû mellett sudárfa (Kodály – Weöres – Károly)..., Tekereg a szél (Kodály – Weöres)..., Felülrôl fúj az ôszi szél, zörög a fán a falevél..., Hervad már a lombnak (Járdányi – Szônyi)..., De szeretnék tölgyfa lenni az erdôben..., Hegytövi szép zöld fák, zúgó nagy hársfák..., Magas a rutafa, ága elágazik..., Kiszáradt a bodzafa..., Zöld a kökény, majd megkékül..., Csipkefa bimbója..., Rózsa szirma harmatos (Járdányi – Szônyi)..., Ej, haj, gyöngyvirág..., Kék ibolya..., Mit bánkódol sötét erdô?..., Erdô is van, makk is van..., Erdô, erdô, erdô, marosszéki kerek erdô..., Hosszú ösvény kanyarog a lejtôn, keskeny út visz az erdôben..., Erdô, erdô, de magas a teteje..., Akkor szép az erdô, mikor zöld..., Mély erdôn ibolyavirág..., Zöld erdôben, zöld mezôben, sétál egy madár..., Erdô mellett nem jó lakni..., //: Erdô, erdô, kerek erdô://, közepébe csipke vesszô..., Ködellik a Mátra, esô akar lenni..., Erdôk, völgyek, szûk ligetek, sokat bújdostam benneteket..., Hosszú az erdô (Kodály – Weöres)..., Csiga-biga gyere ki..., Katalinka szállj el...; Reggeli harmat kelti a lepkét (Gryllus Vilmos) ..., Az árgyélus kismadár nem száll minden ágra..., Bujdosik az árva madár, egyik ágról másikra száll..., Madárka, madárka, csácsogó madárka..., Édes fülemüle, alkonyi fülemüle..., Fülemüle kedves..., Kövön ül két vörösbegy, egyik elszáll, maradt egy (Bárdos – Károlyi), Kútágasra szállt szarka..., Volt nékem egy szarkám..., Egyszer egy idôben, szilágyi erdôben, szarkák veszekedtek..., Varjú károg, fú a szél..., Így mosdik a csóka, fehér galamb módra..., Sárgarigó fölszállott a fára..., Gingalló, gingalló, fákon fütyül a rigó..., Hoppmókuska..., Kicsi ôz, fuss ide (Kodály – Weöres)..., Jön a róka... stb. Zenemûvek D’Albert: A hegyek alján (nyitány); Bach: Már nyugosznak a völgyek (énekes mû); Vadászkórus; Bartók: Cantata profana II. Vadászat; Banchieri: Állatok rögtönzött ellenpontja; Caldara, A.: Erdei vigasság (Erdô szélén áll a bál – énekes mû); Daquin: Kakukk; Debussy: Holdfény; Boldog sziget; Fischer: Az Alpoktól délre; Fornsete, J.: Nyárkánon (Künn a fákon újra szól a víg kakukkmadár – énekes mû); Grofé: Grand Canyon szvit; Haydn: Évszakok – Vadászkórus; Janacek: Ravasz rókácska; Kodály: Mátrai képek; Öt dal – III. Az erdô; Esti dal; Magas fenyô áll a hegyen (énekes mû)...; Liszt: Erdôzsongás; A forrásnál; Szent Ferenc prédikál a madaraknak; Mendelssohn: Búcsú az erdôtôl; Szentivánéji álom; Mozart, Leopold: Vadászkantáta; Neuwach, J.: Régi dalocska (Hallod-e pajtás zúgni az erdôk szózatát – énekes mû); Prokofjev: Péter és a farkas; Respighi: Madarak; Rossini: Tell Vilmos nyitány; A tolvaj szarka; Schumann: Erdei jelenetek; ifj. Strauss, J.: Mesék a bécsi erdôrôl; Wagner: Erdôzsongás; Tannhauser I. Felvonás – Vadászat; Weber: Bûvös vadász; Weiner Leó: Róka-tánc. Forrai Katalin: Ének-zene az óvodában. Editio Musica Budapest, 10. kiadás 1991. A lberti Árpád (szerk.): CIRCA: 400 magyar népdal. Bazilika, 1993. Törzsök Béla: Zenehallgatás az óvodában. Zenemû Kiadó. Budapest. 1982.

80


173

Hogy mindezek miért a Bükki Nemzeti Parknál kerültek ismertetésre? Mert ez az elsô hegyvidéki nemzeti parkunk. Természetesen bármely „erdei” témájú mû alkalmas a többi, részben vagy egészében hegyvidéki parknál is (például a Balatonfelvidéki, a Duna–Ipoly, az Ôrségi) mind az érdeklôdés felkeltésére, mind az élmények felidézésére.

4.4. Aggteleki Nemzeti Park Szemelvények, idézetek A Gömör-Tornai karszton kialakult cseppkôbirodalmat az elmúlt századokban sokan látogatták és írtak róla elragadtatott, olykor a barlangi termek félelmetes méreteit látván szorongással teli sorokat, és magyarázták a „csepegô kövek” keletkezését. Most ezen írások közül következik néhány, amelyek alkalmasak az ide tervezett kirándulás elôtt ráhangolódásra vagy a már átélt élmények felidézésére egyaránt. Csokonai Vitéz Mihály 1801-ben járt a Baradla-barlangrendszer aggteleki részén. Édesanyjának írt levelében így számol be élményeirôl:„… A kövek úgy csüggnek alá az ember feje felett, mintha mindjárt nyakába szakadnának: a hang rémítô módon zeng e tágas öbölben… Ága a lyuknak sok van: mi délig egyet, délután másikat jártunk be: a többire nem értünk… Elindultunk tehát az elsô ágon és találtunk csepegô kövekre s az azokból épült különb-különbféle oszlopokra, kôsziklákra, omladékokra. A csepegô kô abból áll, hogy a barlang boltozatjáról szüntelenül csepeg a legtisztább, leghûvösebb víz, mely mihelyt akár emberre, akár mire cseppen, azonnal kôvé válik, és így formálódnak lassanként a legszebb figurák, melyekbôl a képzelôdés sok dolgot formál magának. Példának okáért elôször láttunk egy cifra zsidóoltárt, azután pápista kórust, melyre fel is mentünk, orgonát, barátot, királyi széket, oszlopos palotákat stb., melyek szépsége és figurája a mesterség remekeivel truccol.”81 Fjodor Nyikolajevics Glinka (1786–1880) költô (nem a zeneszerzô!), útleíró, aki hosszabb idôt töltött hazánkban, 1806-ban lelkesen írt a Baradláról az utazásait megörökítô útijegyzeteiben. A természet alkotta szépségekrôl megfogalmazott gondolatai következnek: „…Milyen csodálatos is a természet! E csodák megalkotásához vizet alkalmazott: mindezeknek a ritkaságoknak a víz a szülôanyja. A legkeskenyebb likacsokon is keresztülhatol ô, és örökös cseppek alakjában hull itt alá. Belôlük, ezekbôl a cseppekbôl lesz – kristályosodás révén – az áttetszô, világos, fehér színû cseppkô, mely a megfoghatatlan természet keze nyomán a legváltozatosabb alakokban és példányokban formálódik. …Itt mindenütt körülvesz a csodák alkotójának ámulatba ejtô játéka. E föld alatti pusztaságban szerte a Föld felszínén létezô különféle testek csodálatos utánzatát szemlélheted. Ha jónéhány évszázaddal ezelôtt, a pogány korban egy kíváncsi vándor lépett volna e barlang81

Jakucs László: Szerelmetes barlangjaim. Akadémia Kiadó, 1993. 85.p.

174


ba, azt hihette volna, hogy valamely isten vagy óriás varázsló egy egész országot buktatott alá a Föld belsejébe, és annak valamennyi lakosát megdermesztve tartja fogva ottan. Nem is olyan könnyû elvetni ezt a gondolatot, midôn saját szemünkkel látjuk a néma lényeket, az elevenek hasonmásait! Az örök homály függönye mögül úgy villannak fel, mint kísértetek, melyek éjfélkor rémisztgetik az ijedôsöket. S a föld alatti halott ország mélyében számtalan megkövült lény között a mélységes csend uralkodik…” 82 Vass Imre a Baradla barlangot fáklyák fényénél figyelte meg és térképezte fel az általa ismert részeket. 1825-ben tett felfedezô útja élményeinek leírásából következik néhány részlet: „…Az üreg kinézése egész pusztaság és vadság, csak kietlen, durva, setétszínû falazatot mutat, helyenként örvényes, vizet nyelô helyeket, melyeknek látása rémítô, minden lépéssel nagyobb szorongattatást és aggodalmat támaszt az utasnál. Elöl és hátul a fekete üresség. Oldalt, fent és alant a szurmos kövek és a barna föld! ... …Talál a fürkészô szem több és több gyönyörûséget. A boltozat magasabb, nagyobbodik a szélesség és a legkellemesebb csepegô köveknek csoportjai tolakodnak a vándor szemei elébe. A tágasb oldalnyílásoknak sötétségébôl pedig tündöklenek a fehér kôcsepegések. A szem nem tud min megnyugodni: kapkod az újabb meg újabb tárgyaknak látásán… …Valóban csuda remekje a természetnek! ...” Garai Gábor költôt a következô sorok írására ihlették a cseppkô csodák: „Hétezer-éves szerelem: / itt áll rendíthetetlenül / cseppkôbôl két konok szobor – / ragyog kívül, erôs belül. / A két bordasor összeforrt / – külön létük volt egykoron – / s kôvé vált, párjára talált / végre Baucis és Philemon. / …S nem is válnak szét soha már. / Hûségük lágy kérgét örök / márvánnyá dermesztik szikár / hitek és fényes ösztönök.” (Garai Gábor: Cseppkô-szobor részlet)83 Sôtér István (1931): Mesebarlang címû cikkében (Turistaság és Alpinizmus folyóirat) valóban „meseszerûen” idézi fel az Alvilág folyójával, a Styxxel való találkozását a Baradlában. „… Gyengéden duruzsol alattunk a Styx. Széphajú Álomherceg mögénk lopódzik és csintalankodni kezd velünk. Elôször vizet fröcsköl ránk lassan elapadó patakból, majd rácsal a fehér homokpartra és jót kacag egy oszlop mögött, mikor bokáig süppedünk. Megrántja köpenyünket, ráfúj gyertyáinkra, gáncsot vet és mikor meredekre érünk, mikor tíz körmünkkel kapaszkodunk a gerezdes cseppkövekbe, meglök és beleloccsant a Styxbe…”84 A cseppkövekbe kapaszkodást a ma barlanglátogatója már nem teheti, nem teszi. Hogy miért nem, ez a Bükki Nemzeti Park-i részben olvasható. Természe u. o. 85–86. p. u. o. 84 Borzsák Sarolta (szerk.): Baradla. Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat, 1996. 16. p. 82

83


175

tesen az okról szükséges a pedagógusnak a kirándulás elôtt is beszélgetnie a gyerekekkel. A Baradla-barlangrendszer keletkezésérôl a néphagyomány többféle mondát ôrzött meg. Az egyik szerint Aggtelek egyik hegyén lévô lovagvár lakója Tvartkó kalandor volt, akitôl rettegtek a környék lakói. „…Egy alkalommal meglátta a falu egyik legszebb leányát, Krisztinát és heves szerelemre gyulladt iránta. Másnap beküldte egyik emberét a faluba és felhozatta magához a leány anyját. Ráparancsolt, hogy estére kísérje fel a lányát a várba, mert különben agyonkínoztatja ôket és felégeti a falut. …A leány – anyjával együtt – vôlegényéhez futott, aki valahol a falu határában békésen legeltette juhait. Mivel ellenállásról szó sem lehetett, menekülésre szánták magukat, és legszükségesebb holmijukat összeszedve, alkonyatkor elhagyták a falut. A vôlegény ismert egy kis barlangot, abban húzták meg magukat. Este Tvartkó csapata a faluban termett és kereste a leányt. Nem találván, éktelen haragra lobbant, és vallatni kezdte az embereket… a falu boszorkánya egy zacskó aranyért elárulta, hogy Krisztináék hova menekültek… Gúnyos nevetéssel rohantak feléjük, ám ekkor hirtelen mennydörgésszerû robajjal megnyílt Krisztináék elôtt a barlang fala és széles föld alatti út tárult eléjük, amelyet szentjánosbogarak milliárdjai világítottak meg. De csak nekik világítottak, és velük együtt húzódtak elôre, úgy hogy mögöttük a föld alatti világ örök sötétsége terjengett. A rablók… ott rekedtek a barlangban minden világítás nélkül. Ott is pusztultak el, Tvartkót átkozva és kétségbeesésükben egymást ölelve. Krisztináékat a szentjánosbogarak a hegy túlsó oldalán egy kies völgybe vezették ki, ahol letelepedtek, és talán még most is élnek, ha meg nem haltak…”85 Egy másik rege szerint Aggtelek helyén réges-régen nagyváros, a Baradla-tetôn pedig aranytetejû vár állott. „…A várban lakozó király sok harci népet tartott, kikkel rabolva és gyilkolva járta be a környéket, s temérdek kincset halmozott össze várában és az alatta levô barlangban. Egyszer valahol messze földön egy gyönyörû királyleányt ejtett zsákmányul, kinek szerelméért minden kincsét felajánlotta, de hiába. A királyleány vôlegénye sok hiábavaló keresés után végre mégis megtudta menyasszonyának tartózkodási helyét, és varázspálcájával felpattintva a várkapuk zárjait, híveivel behatolt a várba. A gonosz király, szolgáival együtt a barlangba menekült, de hiába, mert a haragvó vôlegény varázspálcájával cseppkôvé változtatta ôket és minden kincsüket…”86 1845. május 24-én látogatta meg Petôfi Sándor a barlangrendszert. Az Útirajzokban a barlang keletkezésére vonatkozó, a barlangi túravezetô által elmesélt mondát vetette papírra: „Oh, ti szûkkeblû emberek, kik mindenben, örökké szabályokat kerestek és állíttok, jertek ide, és boruljatok térdre a szabálytalanság Jakucs László (szerk.) Aggteleki-karsztvidék. Sport Kiadó, 1975. 80–81. pp. Jakucs László (szerk.) Aggteleki-karsztvidék. Sport Kiadó, 1975..82.p.

85

86

176


remeke elôtt!... Soká tûnôdtem: mint eredhet e barlang? És kitaláltam. Mikor a mennyországból kiebrudalták a pártos angyalokat, itt kezdték jövendôbeli lakásukat, a poklot, ásni; azonban itt nem boldogulván, másfelé fordultak. Képzelhetni, mint fáradtak a szegény ördögök e sikertelen munkában, izzadságuk még most is csepeg e félig kész pokol oldalairól és tetejérôl…”87 A Lófej-völgyben lévô Lófej-forrás idôszakos, naponta általában 1–2 óráig lök ki magából nagy tömegû vizet. A kitörés ritmusa függ az idôjárástól, a csapadék és a mészkövön beszivárgó víz mennyiségétôl, de az is lehet, hogy a kôzetapály és dagály jelensége (csillagászati tényezô) befolyásolja. Kitörését elôre nem lehet megállapítani. E rendszertelenséget próbálták mondába öntötten megmagyarázni elôdeink. A mondát Tompa Mihály a Lófô címû versében dolgozta fel. Részlet a versbôl: „…A jámbor népek rettenésire, / Setét barlangjában a bérc alatt / Lakott hajdan egy lófejû csuda, / Mely vízivó sárkánynak mondaték /… És víz dolgában megszorult a táj; / Kiszáradt a malmok zsilipje s a / Szegény munkás kenyér nélkül vala; / S ha a mezôn dolgozva szívesen, / Szomjúság gyötré a meleg napokon: / Rettegve indult a forrás felé, / Hogy egy kanál vizet merítene; / Félt, hogy ott kapja a rút szörnyeteg, / Mely a szegény népen csapás vala...” Egy forró nyári napon arra járó öreg zarándok megátkozta a vízivó sárkányt, akin fogott az átok: „...Másnap reggelre megnôtt a patak, / Buzgott a forrás, zúgott a zsilip, / S a nép buzgó hálaadásra gyûlt. / És a vízivó sárkányt azután / Nem látta többé senki a vidéken; / A szent embernek átka megfogá, / Mert amidôn a barlangjában hevert, / Reászakadt a hegy nagy hirtelen, / De meg nem ölte, csak bezárta ôt …A szörnyeteg nagy küzdelem között, / Midôn barlangja rászakadt: / Nyílást ütött a hegynek oldalán, / Melyen zuhogva hullt alá a víz. / A hegynek oldalán ott a nyílás, / Amely máig Lófô nevet visel. / S dél tájban, megzúdul mindennap a / Víz rejtekébôl s zúgva hull alá. / És csendesen van ismét másnapig. / Belôle mint a monda szól, / A sárkány fújja a vizet.”88 Egy új barlang felfedezésének, az azon elsôként való végighaladásnak felemelô érzését, és a Vass Imre-barlang szépségét Jakucs László a következô sorokban fogalmazta meg: „…Csodálatos érzés egy újonnan felfedezett barlangon végighaladni! Össze sem hasonlítható egy baradlai barlangtúrával. A kiépített barlangban mindent elkövetnek a szépség kiemeléséért: kényelmes járdákat, hidakat, lépcsôket, korlátokat építenek, rejtett reflektorok világítják meg – esetleg színes fén�nyel – a nagyobbnál nagyobb, díszesnél díszesebb cseppkôképzôdményeket. Ez mégis csupán szürke világ egy érintetlen barlang világához képest. A járt barlangban a színek megfakulnak, a sziklák sötétednek, feketednek, a talaj Borzsák Sarolta (szerk.) Baradla. Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat, 1996. 10. p. Jakucs László (szerk.) Aggteleki-karsztvidék. Sport Kiadó, 1975. 314. p.

87

88


177

szennyezôdik. Az érintetlen barlangban a színek élénkek, frissek, még a talajon levô homok vagy agyag is friss és formadús. A Vass Imre-barlangban a vörös árnyalatai dominálnak: legszebb részei a mintegy 10 méter magasból aláfutó Narancs-zuhatag, a barlang vége felé, a második emeleten található Eldorádó és az Egyiptomi folyosó, ahol az egyiptomi vörös szín uralkodik. A barlang több emeletes, legalsó szintjét, amelyen a patak folyik, nem ismerjük. Feltehetôen nem is járható, mert csapadékosabb idôszakban a víz a következô szintig duzzad, s ott heteken-hónapokon át megmarad. A felsôbb résznek is három-négy szintje, emelete ismeretes, ezek néhol egymásba szakadtak, s így igazán nem volt könnyû végighatolni a barlangon addig, amíg a szédítô mélységeket hidakkal nem ívelték át…” 89 Képzômûvészeti alkotások A Baradla-barlang cseppköveinek szépsége, formagazdagsága, termeinek méretei nemcsak az írás mûvészeit, hanem jónéhány képzômûvészt is alkotásra ihlettek. A barlang elsô mûvészi értékû ábrázolása Id. Markó Károly nevéhez kapcsolódik. A Pesti orgona az Aggteleki-cseppkôbarlangban (1821) címû képének reprodukciója Telepy-Sterbetz: Védett természeti értékek a magyar képzômûvészetben címû albumban látható (Mezôgazda, 1999. 30.p.). Vass Imre (barlangkutató) barlangtérképén (1829) már a barlang egy részének rajza is látható. George Hering (1838) angol tájképfestô is készített litográfiát, majd az 1860-as években Sándy Gyula rajzokat a Baradláról. A legteljesebb ábrázolás – 150 db rajz – a lôcsei Proché Ede mérnök nevéhez fûzôdik. E sorozatból az a 17 rajz maradt meg, amelyek különbözô kiadványokban – így a Vasárnapi Újság 1878. 14. sz. 216. p.; Magyar Lexikon XV. kötet 144., 145., 146. füz. 1884 – jelentek meg. Ezek ma Borzsák Sarolta – Székely Kinga (1996): Baradla címû összeállításában (Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat, KTM TvH Barlangtani Intézete, Aggteleki Nemzeti Park) láthatók.

4.5. Fertô–Hanság Nemzeti Park Szemelvények, idézetek Richard Bright angol utazó 1815-ben így jellemezte a Fertô tavat: „… Amikor elhagytuk Sopront, egy magaslatról egészen közelrôl látszott a kelet felé elterülô Fertô tó. Sekély volta miatt hajózásra nem alkalmas. Lapos és mocsaras partjait vízimadarakban gazdag nádasok nôtték be. Rendesen tiszta vize a széltôl zavarossá lesz, és szintjének magassága erôsen megérzi a hosszas esôket vagy a szárazságot. Sok babonás hiedelem fûzôdik ehhez a tóhoz. Egyebek közt arról is tudnak, hogy

Jakucs László: Szerelmetes barlangjaim. Akadémiai Kiadó, 1993. 82. p.

89

178


partjain egy vad fiú született. A fiú meztelen volt, egész testét pikkelyek borították…”90 A tóra vonatkozó megfigyelések ma is helytállóak. Élô Dezsô így írt a Fertô tóról: „…Fertô volt a mi kenyerünk, örömünk, csapásunk, küzdelmünk. A Fertô mint természeti adottság nemcsak a vidék gazdálkodására, és a környék gazdasági életére volt irányító befolyással, hanem a néplélek, a népjellem átformálásához is nagyban hozzájárult.”91 Következzék egy gyönyörû vers Fekete Istvántól, amely a nádasban töltött órák varázslatos hangulatát, ezernyi szépségét fedi fel a verset hallgató óvodások elôtt. Nádas: „Aludtál-e már nádtetô alatt, / láttad-e ott, hogy kel fel a nap? / Hallgattad-e a szélben hogy zsong a nád, / ha megérinti a virradat? / Ugye, nem láttad? Nem láttál semmit. / Se nádirigót, se kócsagot, / se a vadrécék kéktükrû szárnyát, / se vizekben rengô csillagot? / Raktál-e tüzet tavalyi nádból? / Füstje simogatta arcodat, / ha felkel a hold, és a lidércfény / táncol a tündöklô ég alatt? / Láttál-e ezer szárcsafiókát, / úszó fészket a nagy vizeken? / S hallgattad-e ködös hajnalokon, / a vándormadár hogy mit üzen? / És nádi széna volt-e párnád, / millió béka a muzsikád, / imbolygó bagoly régi barátod, / nyársonsült keszeg a vacsorád? / Fürödtél-e már csendben és fényben, / este, ha lobban a néma tûz, / s a nádason átrepül az álom, / és rádsóhajt lágyan a puha fûz? / Álmod ha ôrzi millió nádszál, / és tartja feletted az eget, / neked adja a csillagos békét, / és megsimogatja szívedet.” 92 A látott madarakról, a nádas élôhelyrôl szóló egyéb irodalmi mûvek, az azokat ábrázoló képzômûvészeti alkotások leírása a 3.1., a 3.2. a 4.1. és a 4.2. fejezetekben olvashatók. A korabeli írásokból az derül ki, hogy 1749 márciusában a kapuvári halászok fogták ki Hany Istókot a Hanság lidércfényes lápi világából. „…Feltételesen megkereszteltetett az erdôben talált, kb. 8 esztendôs, esztelen fiú. …Mezítelen volt, puszta füvet, szénát és szalmát falt, nem tûrt ruhát és ha embert pillantott meg, azonnal a vízbe ugrott és úgy úszott, mint a hal. Majd egy évig élt a várban, megette már a fôtt ételt, viselte a ruhát és külsôleg is emberré kezdett válni. Alkalmasint a vártól nem messze folyó Rábába ugrott és leúszott a Hanyba. Meg se találták többé…” 93 A Hanság „lidércfényérôl” több írás is említést tesz. Mi az? kérdezhetik a gyerekek? A lidércfény veszélytelen jelenség, amelyet a mocsárgáz öngyulladása Richard Bright: Utazás Magyarországon. 1815. (Részlet) Pannónia földjén – Dél Dunántúl. Corvina Kiadó 91 Tolnai Krisztina (szerk.): Fertô-Hanság Nemzeti Park, FHNP Igazgatósága, 1994. 1. p. 92 Fekete István: Tarka rét Móra Ferenc Kiadó, 1973. 347. p. 93 Árva–Holler (szerk.): Sárkányok, óriások és más rejtélyes lények, valamint a bíbictojás. Magyar Természettudományi Múzeum, 2001. 22. p. 90


179

okoz. A gáz az elpusztult élôlények testvegyületeibôl képzôdik. Csak lápokban figyelhetô meg. A lidércfény tulajdonságait igen szemléletesen írja le Gyôrffy István: „…Csendes éjszakán hol itt, hol ott lobbant fel egy-egy pillanatra, mint egy gyertyaláng. Ha menekültél elôle, utánad szaladt. Ha kezeddel hessegetted, annál inkább rádszállt. Ráült a karodra, válladra, s kisvártatva megint kialudt, hogy odébb tûnjék fel. Nem égetett, még csak nem is melegített. A szilaj pásztor, rétes ember jól ismerte, nem félt tôle, sôt unalmában játszott vele.” 94 Szigetközi Tájvédelmi Körzet A szigetközi érdekes mesterség és eszközei Néhány érdekesség következik a szigetközi tájhoz és a vízhez kötôdô mes terségekrôl. Ezekrôl az óvodapedagógus meséljen a gyerekeknek. Az aranyászok a Duna homokjából mostak aranyat. A part mentén nádból készített „aranyászsátorban” pihentek. E mesterség titkait a családon belül adták tovább. Timaffy László – Alexay Zoltán a Szigetköz kiváló ismerôi az Ezer sziget országa címû könyvükben így örökítették meg az aranymosás folyamatát: „… Felállítottuk a mosópadot, ezt a háromlábú, lejtôs asztalt. Mellette a nádból kötött aranyászlésza (nádfal) védte hátunkat a naptól, széltôl, esôtôl. A mosópad saralyájába (a mosópad felsô, mozgatható része) lapáttal raktuk a fövenyt, arra mertük hosszú nyelû meringülôvel (nyeles meregetô) a vizet. Ez lemosta a pad lejtôjén a hordalékot, az aranyszemek pedig fennmaradtak a lapra tett pokróc szálai között. Innen az aranyászsajtárba mostuk bele, majd a ladik formájú szérkével (ladik formájú fából faragott edény) dúsítottuk tovább. Otthon kénesôvel, vagyis higannyal kevertük össze. Az aranyszemek belesül�lyedtek a higanygömböcskékbe, az iszapot, homokot pedig vízzel leöblítettük róla. A higanyt kiszöktettük (kinyomkodni, kiengedni) egy gyócsacskó (ritka szövésû vászonzacskó) likain, a maradékot pedig kiégettük parázs fölött tartott égetôkanálban. Végre ott csillogott szép sárga fénnyel a sárarany. Így hívja a nép, mert sárból, Duna-hordalékból került elô…” 95 Néhány vers és mese következik a Szigetközi Tájvédelmi Körzetben (is) elôforduló fajokról: A magas életkort megélô tölgyekrôl így ír Hervay Gizella: Tölgyfa címû versében: „Ezeréves tölgy a neve / európai a levele / egyenes derékkal jár / szépen szóló rigót vár!” 96 Arról is tudósítja a költônô a gyerekeket a Makk-emberkében, hogy mi mindent csinálhatnak a termésébôl: „… kutyát, macskát, / gólyát, darut, / zsiráfot is, / hosszú nyakút, / csacsit, lovat, / bocit, kecskét, / s a végén egy - / makk-emberkét… / Makkból lesz a hasa, feje, / gyufaszálból lába, keze …/ Makk-kalap lesz a Komlódi Magda dr.: Amirôl a lápok mesélnek. 1961. Móra Ferenc Kiadó 62. p. Timaffy–Alexay: Ezer sziget országa. 1988. Móra Ferenc Kiadó 53–54. pp. 96 Fejes–Kanczler:: A természet ünnepei. KINCS Kiadó 256. p. 94 95

180


kalapja, / hogy ne fázzon a kobakja.” 97 Az öreg tölgyeknek és általában az idôs fáknak az erdei életközösségekben betöltött szerepérôl szól Szepesi Attila: Erdei város c. verse. „Odvas tölgyfa, / erdei város. / Lomb sürüjében / fülemüle szálldos, / meglapul a kuvik, / szajkó repdes, / ágon fakopáncs / kicsi rést verdes. / Odvas vén tölgy, / csupa seb, csupa ránc, / mézet ide hord / zizegôn a darázs, / kóbor cinke / hálni ide tér, / ha a lomb aranyát / megüti a dér.” 98 A tölgyfa legyôz szinte minden természeti csapást, hosszú életében sokféle erdei élôlénynek nyújt biztonságot, a „halálát” okozó ember számtalan eszközének is alapanyaga. Mindezt Fekete István: Tölgy címû mûvébôl tudhatják meg a gyerekek. „Csupa erôsség, csupa pompa, / dereka soha nem hajolna, / és kérge kemény, mint a kô. / Szélvésznek zúgva kiált vissza, / gyökere a mélység vizét issza, / és rajta nem fog az idô. / Fájából lesz a hordódonga, / faragott kapuk díszes gombja, / fürge kerékben a küllô. / Mindenütt, ahol helyt kell állni, / viharral, vésszel szembeszállni, a tölgy, csak a tölgy az elsô. / Odvában mégis mókus fészkel, / tört ágán madár alszik éjjel, / a makk ül kis csészéjében. / Ôrködik százezer virágon, / alatta vándor alszik nyáron, / és nem fél soha, csak télen … / Testét a fagy ha összehúzza, / ágát zúzmara összezúzza, / jaj! a fejsze is megvillan, / megreszket akkor, keseredten / nagyot kiált, és elesetten / rázuhan a hóra holtan.” 99 Mi jellemzi a nyárfát? Hol él, kik keresik fel? Mire használja az ember? Ezekre és még sok-sok kérdésre kapnak választ a gyerekek, ha az óvodapedagógus elmondja nekik Fekete István: Nyárfa címû költeményének néhány részletét. „Rétaljban áll a berekszélen, / utat mutat nyáron és télen. / Reszket, bár szellô se lebben, / ôsszel a varjú károg róla, / nyáron kis vércsék ringatója, / altatja ôket az estben… / … Rajta kiállt a sárgarigó, / huncut, huncut, huncut a bíró! / Mintha ô tudná egyedül… / A nyújtófának ô a fája, / viharban sose menj alája, / az Isten-nyila szereti. / A cigány teknônek faragja, / rajkóját benne ringatja, / a malacát belôle eteti. / Szellôs állványok pallófája, / kubikosoknak talicskája, / kis szék is belôle készül… / … Nyári tüzekben nyárfa lobban, / üreg szíve csak nyárban dobban. / A nyárfa: a nyárnak a fája.” 100 A népmesék varázslatos világába vezeti el az óvodásokat A nyárfa meg a fenyôfa és A szomorúfûz címû mesék. A nyárfa meg a fenyôfa „Elmondom nektek, hogy miért reszket és miért zúg oly szomorúan a nyárfa. Egyszer Jézus Krisztusnak el kellett rejtôzni az ellenségei elôl. Nem volt egyéb menedéke a pusztán, csak a nyárfa. Fölment arra, s meghúzódott az ágai között. Hanem a nyárfa ága, levele nem tudta eléggé elrejteni Jézus Krisztust, s megtalálták az ellenségei. Akkor mondta Jézus: u o. u o. 99 Fekete István: Tarka rét. 1973. Móra Ferenc Könyvkiadó 350–351. p. 100 u. o. 346. p. 97

98


181

– No, te nyárfa, nem rejtettél el engem, ezentúl télben-nyárban dideregj! – S azóta a nyárfa reszket télen-nyáron, s zúg olyan szomorúan, mintha valami nagy bánata volna. Hát azt tudjátok-e, miért zöld mindig a fenyôfa? Az is Jézussal történt, hogy egyszer az ellenségei elôl a fenyôfára menekült. Fenyôfának sûrû lombja úgy eltakarta, hogy az ellenségei eltávolodtak, leszállott a fenyôfáról, s megáldotta. – No, te fenyôfa, télen-nyáron zöldellj! Azóta zöld a fenyôfa télen is, nyáron is.” 101 A szomorúfûz „Volt idô, gyermekek, mikor a szomorúfûzfának nem hajolt le az ága, mint ahogy most lehajlik. Éppen úgy fölfelé álltak az ágai, mint a többi fáé, melyen nincs gyümölcs. Hanem egyszer mi történt? Az történt, hogy Krisztus urunk egy szomorúfûz alá ült le. Üldözték a rossz emberek, s mivelhogy erôsen elfáradott, pihenni ez alá a fa alá tért, mert tudta, hogy ennek nem szúrós sem levele, sem ága. Leült Krisztus urunk, s ím a fûzfa ágai egyszeriben lehajlottak szépen, s szelíden legyintgették a verejtékes homlokát. Pihenés után Krisztus továbbment, de a szomorúfûz ága nem hajolt többet vissza: lehajolva maradt annak emlékére, hogy az Isten fia ült alatta.” 102 Természetesen ezeket minden olyan védett területre tett kiránduláson elmesélheti a pedagógus, ahol ezek jellemzô fajok. Például A nyárfa meg a fenyôfa címût a Soproni, a Mátrai Tájvédelmi Körzetekben, az Ôrségi, a Bükki Nemzeti Parkokban, mert ott fenyôfákat is látnak a gyerekek. Pannonhalmi Tájvédelmi Körzet Anonymus: a Gesta Hungarorumban a 12–13.sz. fordulóján (Paizs Dezsô fordítása) a következôket írta a pannonhalmi tájról: „…Árpád vezér meg nemesei Szent Márton hegye tövében ütöttek tábort, s mind maguk, mind állataik ittak Szabária forrásából. Majd amikor a hegyre felhágtak, Pannónia földjének szépségét látva igen megörültek…” 103 Kazinczy Ferenc 1831-ben Pannonhalmán tett látogatásakor ilyennek látta a térséget: „Pannonhalma mintegy trónon lebeg az alatta ellapúlt síkon, s hosszan elnyúlt a szôlôkertek végében. Szent-Márton a monostor hegye alatt fekszik, kedves gyümölcsöseivel. Mindenfelé láttam nyomait az itt bölcsen és erôvel mun Benedek Elek: Magyar mese és mondavilág. (Az 1894 és 96 között megjelent ötkötetes mû egy kötetben) Videopont Kft, 1995. 375. p. 102 u. o. 679. p. 103 Rácz Endre – Tüskés Tibor: Pannónia földjén. Nyugat-Dunántúl. Corvina Kiadó. (a könyvben nincs oldalszámozás) 101

182


kálkodó kéznek. Új csavargó út van nyilva a monostorhoz kôoszlopú stakétek ( kerítések) vagy faoszlopú szelence(orgona)-sorok közt, végig a szôlôvel elhintett hegy oldalán… Azóta épült fel a monostor északi szárnya is, és a fedelen túl nyúlt torony, s ez négyszögre faragott kövekbôl. Ennek alapja a föld színéig 7öl; túl ezen a keresztig 22 lesz. Köve a helynek s a monostornak vize nincsen, s úgy képzelhetni, mibe kerül itt az építkezés. A faragott kövek Visegrád mellôl hordatnak… Az én Izidórom (Guzmics) levine kertjekbe, mely a monostor dombja keleti felén kezdôdik, s a völgyig megyen. A nap igen szép volt. Tavaszi lágy leblek (szellôk) fogtak körül a violák illatával, melyek kékellének a szilvás árnyéki közt… s nekem az vala örömem, hogy itt látám elsôben virággal ellepve a mandola- és barackfákat.” 104 Népdalok, mondókák A nehéz munkával járó aranymosás nem hozott sok hasznot e mesterség mûvelôinek. Ezt a következô csúfolódó mondóka és népdal is bizonyítják: „Sokat fárad a vadász, ritkán száraz a halász, rongyos az aranyász.” „…Halász, vadász, aranyász / üres zsebbe kotorász. / Ha szegény is, vígan él, / egész nap csak vizet mér.” 105

4.6. Duna–Dráva Nemzeti Park Szemelvények, idézetek Tüskés Tibor kortárs író így jellemzi a Drávát: „…szeszélyes természetû, bô vízhozamú, ingadozó vízjárású… A Dráva sûrû hordalékot szállít: mire az Alpokból származó szikladarabok Barcsra érnek, sima kaviccsá kopnak. A folyó a felsô folyásnál kavicspadokat, lentebb homokpadokat épít… A folyó bele-beleharap a laza löszfalba, rétegekben omlik a part… Csapatban határsértô vadkacsák repülnek el felettünk. A löszfalból a parti fecskék elhagyott fészkei üres tekintettel néznek ránk. Barcs után megváltozik a folyó. A magas löszfalakat alacsonyabb partszegély váltja föl… Lakatlan helyen járunk. A folyó mindkét partját erdô borítja. Olyan kihalt a táj, mintha az ôserdôben hajóznánk. A parton, a bokrok között néha fölbukkan egy-egy magánosan gubbasztó horgász…”106 Az ördögszántás kialakulásáról szóló kedves népmondát az óvodapedagógus a gyerekeknek a helyszínen mesélje el. „Élt a faluban egy özvegyasszony. Annak volt egy igen szép lánya: Harka, akibe beleszerett az ördög. Amikor az ördög feleségül kérte a lányt, az özvegyasszony megrémült és cselhez folyamodott. Azt u. a. u. o. 55. p. 106 Tüskés Tibor (1990): Tájak, emberek. Pannónia Könyvek, 20–24. pp. 104 105


183

szabta feltételnek, hogy az ördög egyetlen éjszaka – esti harangszótól hajnali kakaskukorékolásig – szántsa fel a hegyet. Az ördög neki is látott egy este, hat pár macska vontatta ekéjével, a munkának. Amikor az özvegy látta, hogy milyen gyorsan megy a munka, kétségbeesett, hogy az ördög teljesíteni találja a feltételt; éjféltájt, amikor az ördög a hegy déli oldalát már felszántotta, égô gyertyával kiment a csirkeólba és kukorékolni kezdett. A kakas azt hitte, hogy már hajnalodik, és ô is rázendített, amire a környék összes kakasa visszafelelt. Az ördög is megrémült és igen dühös lett, hogy már hajnalodik, s nem teljesíthette a megszabott feltételt, elvesztette a fogadást. Mérgében elhajította az ekéjét – ebbôl lett a Beremendi-hegy –, lábairól lerúgta sarúit – amibôl a Göntér- és a siklósi Vár-hegy lett –, majd ô maga egy nagyot ugrott, és ott, ahol a föld gyomrába süllyedt, kénköves forró víz fakadt. Harka, a szép lány így menekült meg az ördögtôl, és róla nevezték el a kénes, meleg forrást Harkánynak, a harsányi hegyet „Ördögszántotta” – vagy csak röviden „Ördög-hegynek”. (LEHMANN A. 1975.) 107 Kiss Géza: Ormányság címû munkájában így jellemzi a nemzeti parknak ezt a táját: „Gyönyörû a kilátás. Legalább három erdô, amit látsz. Mennyi szélfogó, hatalmas kar. Mikor viharok vágtatják végig úgyszólván az egész országot, ezek a karok akkor is csöndöt parancsolnak s takargatják ezt a népet. Igaz a szólás: „Baranyai embörnek erdô a subája.” De ahol nincs is erdô, - fa és fa mindenütt. Erdô a falu: gyümölcsfaerdô. Vadalma-, vadkörte-, szil-, kôris-, és tölgyfaliget a legelô. Hatalmas, magános tölgyek, kôrisfák állnak ôrt a réteken. Nem is szólva a megyekompok (mesgyedombocskák) kócos cigányairól, a fûzekrôl. Olyanok dércsuhában, hajnali ködben messzirôl, mintha a pipázó föld füstcsomókat pattyogatna (pöfékelne). S ahol nyíltabb a kilátás, ott is ôrtálló, magasbaszökô, királyi jegenyesor. Úgy is mondják: vize-fák. Talán azt vigyázzák, hogy ezt a sok szépséget nem kezdi-e ki újra valahol a ma számító lelkisége? Mennyi mindent letörölt már, aminek mindig olyannak kellett volna maradnia…” 108 Film Több alkotót megihletett a babócsai virágmezô, és felvetették azt a gondolatot is, hogy Európa legnagyobb „húsvéthétfôi” nárciszosa világvédett lehetne. Szabados Tamás filmjében (NATÚRFILM) Szántó Piroska festômûvész hívja így a fehér virágtengert. De egyenként is megszólítja „ôket”. Illatfelhôje mellett lenyûgözi ôt a „fényes fehér vitorlás” virág, „aki” egyenként „rád néz” és büszkén mutatja „kis kürtjét”. A húsvéti hangulatra azzal is utal, hogy a közelkamera elôtt némelyik „hátra csapja” egy-egy szirmát, mint a figyelô húsvéti nyuszi a fülét. (Az idézôjelbe tett szavakat a mûvésznô mondta a filmben.)

107

Száraz Péter (1987): Szársomlyó. OKTH 8. p. Pálfai László: A Dráva-sík. Egy elfeledett táj arcai. Földgömb, 2002/2. sz. 35. p.

108

184


A Gemenci-erdôt Homoki Nagy István: Gyöngyvirágtól lombhullásig címû filmje tette országosan ismertté az 1950-es években. Képzômûvészeti alkotások Képzômûvészeinket is megihlette a táj varázsa. Néhány példa következik: Csodálatos hangulatú Gyôrffy József: Gemenci-erdô címû pasztellje. Bene János: Vetélkedôk témájú olajképe dámvad bakok párviadal elôtti „egymást méregetô” pillanatát örökíti meg. Hasonló a témája Udvarnoki Péter: Riválisok olajképének. Tarr Lajos: Várakozás c. akvarelljén a késô ôszi, már lombtalan ártéri erdôben fülelô ôzet örökített meg.

4.7. Körös–Maros Nemzeti Park Nagy költônk, Arany János így jellemezte a mai Körös-Maros Nemzeti Parkot: „Füzes Tiszaparttól Biharig egy róna, / mintha sebes árvíz meggyalulta volna… / …s ha Belényes ormán fölkel a nap reggel: / végignézhet rajta, még álmos szemekkel. / Nincs azon hegy és völgy; itt ott egy fa törzse, / távol rengetegek szétszórt elôôrse; / vagy kerek erdôcske messzi láthatáron, / mely alá kiönt még a dél vize nyáron...” / „…Szántogat a gazda, síró füttye hallik, / barázdája a domb oldalán felhajlik, / csak, hová tinói már nehezen másznak, / tetejét hagyá meg a botos juhásznak. / Ugaron a bojtár legelteti nyáját, / s dombtetôn ríkatja gyenge furulyáját, / maga pedig hozzá keservesen mormol: / nem tudja mi leli odafent az ormon…”109 A Körös-ártéren élô növény- és állatfajokról néhány olyan vers és prózai részlet következik, amelyekrôl az elôzô fejezetekben még nem szóltak irodalmi alkotások. A harcsa „…élete örök hajsza, / ezért lóg a harcsa bajsza. / No meg aztán nem is sörte, / ezért soha nem pödörte.” 110 közli a gyerekekkel Udud István költô. És mit mond ugyanô a vadkacsáról? Azt, hogy „Háp-háp-háp, / széles ez a láp. / Benne békák és halak / és minden más jó falat. / Háp-háp-háp, / széles ez a láp.” 111 Utassy József: Milyen egyszerû címû versét, mintha a Körösvölgyben írta volna. Mi is jellemzi az itteni fûzeket? „Odvas, korhadt, repedezett, / öreg fûzfatôke, / ám kihajtott, fénynek eredt / egy új ág belôle. / Milyen egyszerû ez, / lám-lám, / dúdolom is halkan: / ha elevent halott táplál, / örök halhatatlan.” 112 Milyen életmódot folytat a kuvik? Ezt írja le Szepesi Attila: Éj címû versében. „…Barna kuvik / ágon megbúvik, / tovaröppen fürge szárnyon, / hangja szól az 111 112 109 110

Szülôföldem kötet. 1963 (válogatta Mezei András) Móra Ferenc Könyvkiadó 66. p.

Fejes–Kanczler: A természet ünnepei. 1999, KINCS Kiadó 142. p. u. o. 157. p. u. o. 143. p.


185

éji nádon: / kvik-vik-vik…” 113 Ebbôl a hangadását is megismerik a gyerekek. A kuvik népi nevei: gurgulya bagó, halálmadár, halálbagoly. Beszélgessen az óvodapedagógus arról a tévhitrôl, miszerint a házaknál való éjszakai megjelenése halált hoz. Ezért üldözték a múltban. A vidra kevéssé ismert emlôsállatunk. „Ôt” a következô módon jellemezte Sterbetz István: Ôszi vizeken címû könyvében: „… A vidra Európa-szerte annyira megritkult már, hogy alig van ország, ahol vadászható. Magyarországon is védett. Általános fogyatkozásáért nem a sportvadászok a felelôsek… A csapdázó gereznagyûjtés apasztotta meg úgy a vidrák számát, nemcsak nálunk, hanem másfelé is, Európa több országában. Késôbb azután a szennyezôdô vizek is károsítani kezdték. Szegény vidra, pedig milyen csodálatos állat! ... …Igazi vidrás élményeim azonban sokkal késôbb kezdôdtek, amikor évtizedekre eljegyeztem magam a Tisza-kutatással, Hódmezôvásárhely környékén. Ott, a híres Sas-ér, a Barci-rét meg Körtvélyes hullámterében szép számmal élt vidra, ez a terjedelmes, változatos vízivilág kiszolgálta jókora területigényeit. Sasér mondhatni a klasszikus kölykezôhelyük volt, mert itt omladékos, szakadékos a partvonal. A sok bedôlt fa, meg kimosott gyökér pedig jó rejtôzést kínál a vidravacoknak. Így azután bármennyire rejtetten él, mégis számos alkalommal sikerült ôt megfigyelnem. Vak lóért nem adtam volna, ha fényképen is megörökíthetem a „haltigrist”, de hát azzal a vak lóval mindmáig nem akadt még gondom…”114 A tudós ebben az írásban az emberek más élôlények iránti felelôsségérôl is szólt. Ennek felolvasása talán hozzájárul a gyerekek állatok iránti felelôsségtudatának alakulásához. Hogyan is zajlik gulipánéknál az udvarlás és a fészeképítés? Megtudhatják a gyerekek, ha az óvodapedagógus felolvassa a következô részletet: „…Azután gulipánok érkeznek a sátor közelébe. Fészkelôhelyet keresnek, s közben udvarolnak. Föl és alá szaladgálnak a zátonyos tószegélyen, folytonos lármázással, messze hangzó pluty-pluttyoló gulipánbeszéddel. Gáláns, bókoló magatartásuk egyre-másra támadóvá válik. Amikor ugyanis kiválasztották a fészek helyét, párjuk kivételével más élôlényt már nem engednek a közelébe. A fészekkészítés pedig gulipánéknál alig jelent gondot. A hím hasra ereszkedve, oldalazó mozdulatokkal „kifürdi” azt az aprócska mélyedést, amely késôbb a négy barna szeplôs tojást befogadja. Ahogy ez elkészült, férj és feleség apró gazszálakat, száraz algalepedéket vagy a szikes tóparton felcserepesedô, apró talajlemezkéket gyûjt, azokkal bástyázzák körbe a fészkelôgödröcskét. Ez a fészekanyaghordás azonban több, mint egyszerû építkezés. A hím részérôl egyben rituális nászszertartás is. Mert az udvarló gulipánkakas idônként nem fészkéhez, hanem párjához hordja a közelben található, apró tárgyakat. Olyan u. o. 54. p. Sterbetz István: 1983. Ôszi vizeken. Móra Ferenc Könyvkiadó, 109., 110., 112. p.

113 114

186


kecsesen, olyan ünnepélyesen helyezi azokat választottja elé, hogy nem kétséges, meghallgatásra talál ekkora gavallériával…”115 A mezôgyáni szikes gyepek és legelôk hangulatát Simon István költô sorai hûen adják vissza. „…Mezôgyán mellett a határ / Oly szép ma is…, szinte fénylik / s fú a szele kellemesen.” Irodalomtörténeti vonatkozásai is vannak Gesztnek. Arany János itt házitanítóskodott a Tisza családnál. Itt írta a Tetemrehívás, az Ágnes asszony címû balladáit. Sinka István Nagyszalontán született, de évekig a dél-bihari pusztákon volt pásztor. Verseiben e tájat és a határ mentén élôk nehéz életét örökítette meg. Néhány idézet a költôtôl: „…Bihar csendjében, mocsarak hátján, / várt engem nyárszemû mátkám / este, mikor a szúnyog fûre szállt.” „…Orosiban csend van. / Nagycsengôd is hallgat – / mind a két pusztán csak / tilinkó ha jajgat.” (Az idézetek forrása: Bíró István: Kis-Sárrét 1998. Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság.) A Kis-Sárrét mocsármaradványaiban is fészkel nagy kócsag, kanalasgém, a mocsarak szélén mocsári- és hússzínû kosbor (ezek orchideák). Ôsszel Kányádi Sándor soraival bíztassák arra a gyerekek az ôszi kikericset, hogy „Ôszi réten / lila-fehéren / csak viríts, csak viríts, / menyasszony-ruhás kikerics. / Eljön érted / szép vôlegényed, / csupadér, csupadér, / fehér lesz minden, hófehér.” 116 Sterbetz István így ír a kardoskúti „darvas” élményeirôl: „Amikor a darvak valamelyik kora ôszi délutánon megérkeznek Kardoskútra, a szikvilág úgy pompázik alattuk, akárcsak egy óriási perzsaszônyeg. A puszta ilyenkor a legszínesebb. Vadvizei megkékülnek az ég kékségétôl, a vakszik meg hófehéren csillog vagy felhôzik, ha lisztfinom pora tölcsért formál a játékos kedvû forgószélben. Parti zátonyait pirosló sóballa díszíti. Ott pedig, ahol a talaj már annyira sós, hogy más növény nem terem meg rajta, a rôtvörös ballangókat bajuszpázsit váltja szalmaszínre. Onnan fentrôl ezt látják a darvak, ezt a színpazarló tarkaságot. Látják a rét felett úszó ökörnyálat, letarolt kukoricatáblák táplálékbôsége hívja, csalogatja ôket. A gyepen is ott kínálkoznak a múlt évi alvóhelyek. Olyan néptelenek, elhagyatottak már ilyenkor, hiszen a jószágot beterelték Szent Mihálykor. A rét pedig ropogósra száradt, azóta sincs legelnivaló. Látják mindezt, és csapat csapat után jön, egyre-másra. Nagy magasságból érkeznek, ki tudja, hol, merre adódott az elôzô állomásuk? Megkeringik a pusztát, mindent szemrevételeznek. Ha semmi sem zavarja ôket, csak akkor mernek földre szállni. Így kezdôdik az októberi gyülekezésük. A terület közepén húzódik az a három kilométernyi, ôsi vízmeder, amelybôl évszázezredek formázták a Fehér-tavat mai állapotába. Körülötte szikes legelô. u. o. 80–81. p. Fejes–Kanczler: Mesélô természet. 1995, KINCS Kiadó 37. p.

115 116


187

Itt-ott egy tanyarom, gémeskút, csatorna, a legelôn túl szántóföldek. Víz alig van már ilyenkor a sekély tófenéken, vagy ha az esôtlen nyárban nem volt utánpótlása, ki is száradt éppenséggel. Itt éjszakáznak a darvak, ebben az ember nem járta, háborítatlan környezetben. Innen indulnak hajnalonként táplálékot keresni, kilométerekre elhangzó, érces krúgatással kísérve. Ebben a mindent felfedô, nyílt környezetben próbáltam megmérkôzni velük. Szépségüket, pompájukat fényképtrófeának elrabolni. Napi teendôik menetrendje szinte órapontosságú a kardoskúti madárszállóban. Az éhség, a szomjúság, a biztonságérzet meg a napszakok váltakozása szabályozza. Hajnali kiözönléskor rendszerint valamelyik géppel letakarított kukoricatarlót lepik meg, ahol temérdek törött csô vagy morzsolt szem marad vissza. Itt egy ideig sétálgatnak, figyelgetnek, majd amikor környezetük zavartalanságáról meggyôzôdtek, hozzákezdenek a szedegetéshez. Ilyenkor mindig két-három ôr vigyáz rájuk, felmeresztett nyakkal, körben kémlelôdve. A silbakok csak figyelnek, váltásig nem is táplálkozhatnak. Húsz perc vagy félóra ez az ôrszolgálat, akkor más lép a helyükbe…”117

4.8. Balaton-felvidéki Nemzeti Park Szemelvények, idézetek A tihanyi kirándulás elôtt vagy után nem hagyható ki A kecskekörmök címû Benedek Elek mese elmondása a gyerekeknek, amely a Congeria-kagylóhoz fûzôdô helyi legenda egyik feldolgozása. Egy másik az Ôrségben keletkezett és a Zala folyó forrásánál lévô Fekete-tóhoz kapcsolódik. Benedek Elek: A kecskekörmök Volt idô, hogy a Balaton partján, ahol most úri népek sétálnak föl s alá, kecskék legeltek. Na ez rég volt, lehet annak sok száz esztendeje, talán ezer is. Már amikor volt, elég az, hogy a Balaton partján még most is találhattok apró kövecskéket, csudásan hasonlatosakat a kecskekörmökhöz. Mindjárt elmondom, hogy s mint kerültek ide, csak várjátok a sorát. Hát amint mondom, rég volt, nagyon rég, lakott a Balaton partján egy öreg ördöngös as�szony, annak volt szép kecskenyája, de milyen szép! Hónál fehérebb volt a szôre a kecskéknek, puha selyemnél puhább: aki látta, csudálta. De bezzeg kevélykedett is az asszony. Nincs párja a kecskéimnek kerek e földön. Telt, múlt az idô, egyszer, honnét, honnét nem, egy szépséges ifjú leány vetôdött a Balaton mellé. Nem jött ám egyedül; kecskéket terelgetett maga elôtt, s merthogy megtetszett neki erôsen a Balaton vize, Balaton mellett a selyemfû, ottan megállapodott a kecskéivel. Hej, Istenem, az öregasszonyt, ahogy meglátta a leány Sterbetz István: Ôszi vizeken. Móra Ferenc Könyvkiadó, 137–138. p.

117

188


kecskéit, elborította a sárga irigység. No ezt erôsen ne is csudáljátok, hiszen azt hitte, hogy az ô kecskenyája a legszebb kerek e földön, s ím a jövevény leányé szebb volt, ezerszerte szebb! Mert úgy tudjátok meg, hogy a leány kecskéinek a körme színarany volt, hát még a szôre? Ragyogott, tündökölt, mint a fényes nap. Attól a pillantástól fogva, hogy meglátta az asszony az aranyszôrû kecskéket, nem volt nyugalma, éjjel-nappal fúrt-faragott magában: hogy s mint tudná elpusztítani a leányt. Akkor aztán övé lesz az aranyszôrû kecskenyáj is. A leány nem is sejdítette, hogy miben fô az ördöngös asszony feje, naphosszat a Balaton partján üldögélt, gyönyörködött a Balaton vizében s meg-megesett, hogy az este is ott találta a parton ültében: nézte a víznek tükrében a ragyogó csillagokat. A kecskék meg ezalatt szerteszéjjel jártak, szabadjában: a jó Isten, aki vigyáz minden teremtett állatra, ôrizte ôket. Hát az öregasszony csak fúrt-faragott magában, s egy este, míg a leány a parton üldögélt, eke elé fogta hat címeres ökrét, s széles, mély barázdát húzatott a Balaton mentén, olyan széleset és mélyet, hogy a leány ne tudjon a nyájához menni. Bizonyosan az ördöggel volt cimboraságban az öregasszony, az segélhette a barázdahúzásban, mert földi ember azt meg nem tudta volna cselekedni. De ez még nem volt elég! Ahogy megvolt a barázda, rettentô vihar kerekedett, zúgott, bôgött a Balaton, fölcsapott toronymagasra, s egy szempillantásra elborította a partot, el a barázdát is. A szegény leány esze nélkül szaladt föl s alá, de akármerre szaladott, víz állotta útját, aztán egyszerre csak sodorni kezdették a habok, belesodorták a barázdába. – Kecskéim, drága szép kecskéim! – sikoltott a leány s azzal elmerült. Többet emberi szem nem látta. Hej bezzeg örült az ördöngös asszony. Szaladott az aranyszôrû kecskékhez, hogy a maga karámjába terelje, de a kecskék, amint meghallották a leány sikoltozását, mintha szemüket vették volna, úgy szaladtak a barázda felé. De szaladt ám utánok az ördöngös asszony is, hátha valahogy elejükbe kerülhetne. S mi történt! Az történt, hogy az ördöngös asszony kecskéi is, amint látták szaladni az asszonyukat, nosza, utána iramodtak, egyenest a barázdának. Mire az ördöngös asszony odaért, az aranyszôrû kecskéknek híre-nyoma sem volt: beleugrottak a barázdába, együtt haltak az ô kedves pásztorukkal…. – Vissza, vissza! – kiabált az ördöngös asszony a kecskéinek. De már kiálthatott, mert egy rettentô nagy hullám kicsapott, s belesodorta a kecskéket a barázdába, barázdából a Balatonba. A kecskéket is, ôt magát is…

189


Rég volt nagyon rég volt ez… Az ördöngös asszony kecskéibôl is, a szép leány kecskéibôl is nem maradt egyéb a körmüknél… Az is kôvé vált. Hogyne vált volna, mikor oly régen, nagyon régen történt, amit most nektek elregéltem.118 A tihanyi Visszhang-dombon kipróbálhatják, hogy hány szótagot ver vissza az apátsági templom oldalfala. A „próba” elôtt vagy után, esetleg a kipróbálás után a csoportszobában az óvodapedagógus elmondhatja Garay János: A tihanyi visszhang címû regéjét: A régi szép idôkben Egy szép királylány Aranyszôrû kecskéket Ôrzött Tihany fokán.

De büszkeség kapá meg A leánykát a vad negéd Hallván, mi szép, mi bájos Most ajakán a beszéd.

Sok kinccsel ért fel a nyáj Mely a hegyen legel. Még többel a leányka Szépsége ékivel.

Mint pénzfukar kincsével Bánt nyelve bájival: Nem zenge csak magának E csattogányi dal.

Szemének, éj-hajának, Arcának párja nincs: Csak rózsabimbó ajakán Van néma bús bilincs.

Isten dicsôségére Meg nem nyitotta azt, Szegénynek vigaszára Nem zenge lágy vigaszt.

„Adj szép leány nyájadból Egy csésze friss tejet Beteg fiam számára, S megoldom nyelvedet.”

Testvérnek és barátnak Irigyen zárta be, Az esdô szerelemnek Nem nyílt meg kôszíve.

Szólt Balaton tündére, Az ôsz hullámkirály, Ajkáról térdig érvén A hófehér szakáll.

Amily hamar megnyerte Sok ifjúnak szívét, A rózsaláncot gôge Oly rögtön tépte szét.

Adott tejet fiának A szép királyleány S a szót a víz királya Megoldotta ajakán.

Csak egyet vitt sírjába A mélyebb érezet: Fiát a tókirálynak, Ki érte elepedt.

S csengôbb lön szép ezüstnél, A méznél édesebb A szép leány beszéde: Meggyógyult a beteg.

Az aranyszôrû nyájnak Tejébôl itt szegény Bûvös varázsszerelmet, Mely méreg lett szívén.

118

Monspart Éva (szerk.): A Balaton könyve. Nôk a Balatonért Egyesület 76–77. pp.

190


A tónak ôsz királya Haragra gyúlt ezért. A bérctôl a leányra S a nyájra átkot kért.

Szemmel nem látja senki, Kézzel nem fogható- De bárki megszólítja Visszhangja hallható.

A bérc tüzet bocsátott, A sziklája mind kigyúlt: Három nap, három éj, mint Ítélet napja dúlt.

Mert büntetésül mondta A tündér átka ki: Hogy nyelvével lakoljon, Mellyel vétett neki.

A nyáj a Balatonba Rohant, de bennveszettA tó máig is kihányja A kecskekörmöket.

S ki csengô szép szavával, Kevélyen visszaélt, Istennel és emberrel Negédbôl nem beszélt.

A lányt pedig örökre Bûbáj kötötte meg, Foglyául tartá máig, Ki tudja, mely üreg?

Most – bárki szóljon hozzá Bár gazdag és szegény: Felelni köteles rá E bércnek tetején.119

Következzék néhány vers a Balatonról. A tihanyi Visszhang-dombtól az apátsági templomhoz sétálva a gyerekek elé tárul sokféle színeivel, fényeivel, hullámaival a Balaton. Ezt a látványt Illyés Gyula így fogalmazta meg A Tihanyi Templom-hegyen címû versében (részlet): „Mennyi ég! Mennyi kék! Zöld! Mennyi / Balaton, tavasz, hegyorom! / Alig tudom magamba szedni, / S egyszerre – sok nagyon! / … …Mennyi szín! Nem tudok betelni. / Mekkora távlat! Mennyi fény! …”120 Vas István a Badacsonyi ôszben így ír a tóról: „Esik, a köd vastagszik a tavon, / alig látszik ki már a Balaton. / De idejövet elkaptuk, ahogy / Akarattyánál elénk ragyogott / elôbb az a hirtelen, résnyi víz, / aztán egy forduló után kinyílt, / s csillogtak a vékony, ôszkezdeti / napsütésben kékjei, zöldjei. / A kék eltûnt, a zöld sötétedett …” 121 Borsos Miklós szobrászmûvész Víz és ég címû írásában a holisztikusság érzését, a víz és a levegô, vagyis két élettelen környezeti tényezô egymásra hatását, a víz milliónyi arcát fogalmazta meg. Ezért ajánlott a kis remekmû elolvasása. „…A Tenger vagy a Balaton varázsa számomra a végtelen tér érzékelése. Mindent teljes egészében láttat. Embert, állatot, zavartalan tiszta jelenségként érzékelhetünk a nagy vízparton. Ezáltal szinte szimbólummá nônek az egyébként köznapi dolgok. Gondoljunk egy madárra, mely átrepül egy ligeten vagy utcán. Nem is vesszük észre. Ugyanezt a Balaton partján, vagy fölött repülve mindenki nem hogy ész Somlai Szilárd (szerk.) 2004. Kankalin füzetek, Balaton-felvidéki N. P. Igazgatóság Hét évszázad magyar versei III. kötet. 1972, Szépirodalmi Könyvkiadó 173. p. 121 Monspart Éva (szerk.) A Balaton könyve. Nôk a Balatonért Egyesület 92. p. 119

120


191

reveszi, de mint képben gyönyörködhet, mozgásában, útja vonalában, vagyis a zavartalan levegô és vízi térben jelentôssé, jelképpé válik… A két ellentétes erô, a két elem, a levegô és víz találkozása, érintkezése a végtelent idézi. Vonalát horizontnak nevezzük – de valójában nincs… A hullámzás változatai, hangja, mozgása, a kavicsoknak és egyéb vízi ismeretlenségeknek nem szûnô játéka, e tükrözôdés megejtô szépsége. És sorolhatnám azt az ezernyi jelenséget, amiért öntudatlanul is szeret az ember a nagy víz partján ülni.” 122 A Tapolcai-medencébôl az odaérkezôk elé táruló látvány, a Badacsony, a Szent György-hegy és a Csobánc koporsó alakú tanúhegyei, az utóbbin és a szigligeti Vár-hegyen emelkedô várromok, Gulács, Tóti-hegy, Hegyesd és az elôbb említett Vár-hegy kúpjai, a hegyoldalak szôlôsorai, pincéi, a Balaton felcsillanó víztükre sok mûvészt ihlettek alkotásra. Eötvös Károly Utazás a Balaton körül címû munkájában a következôket írta a tapolcai medencérôl és a Balatongyöröknél eléje táruló látványról: „A szigligeti öböl mosolyog elôttem. Legnagyobb öble a Balatonnak. A Badacsony félszigetként dôl rá Balatonra… Az öbölre völgy nyílik. A Lesence és Tapolca patakok völgye. Mögöttem egy fekete hegylánc, föl egyenesen észak felé, Sümeg felé, az uzsai völgy felé… A Lesence-völgynek és a szigligeti öbölnek nyugati oldala leírhatatlan. Száz költônek száz dala se tudja szépségeit elszámlálni. Hacsak festô és szobrász nem jön segítségére. És még az se elég. Lélek kell ide, mely érezni tud és rajongani, s minden ízében magyar. Ott áll Szent György hegye. Néma méltósággal, fenséges nyugalommal. Ez is kúp. Ez is tûzhányó volt millió év elôtt. Hatalmas vállain duzzadnak az izmok. Minden izomduzzadás óriási sziklagomolyag. Az egész hegy mégis kerek, valami csodálatos szerszámmal simára, gömbölyûre faragta az alkotás. Nem is hegy ez, hanem dombormû. Két élô testvére van. Az egyik itt elôttem, a Badacsony, a másik fönt Veszprém megye nyugati síkján a Somlyó. A három testvér közül melyik a legszebb, ki tudná azt megmondani?”…”Elôttem Szigliget erdôs csúcsai. Kisded csúcsok. De egyik fölött ott áll a régi vár romja, tört falak, omló tornyok, záratlan folyosók tömkelege. Úgy áll ott a várrom, mint öreg király fején korhadt koronája. Ajtónak, ablaknak nyílásán áttör a nap fénye, s az a fény a távolból mintha a drágaköve volna a koronának. Hejh, Szigliget omló vára, de sok kötelességet mulasztottál! A török téged nem bántott, a németet te nem bántottad. Nemzetünk nagy harcaiban nincs szereped.”… „…Szigliget mögött a gulácsi és tóti hegycsúcsokon rezeg még az esti napsugár. Puszták, kopárak, legelônek is soványak, se szôlô, se erdô, se hajlék oldalukon.

122

Monspart Éva (szerk): A Balaton könyve. Nôk a Balatonért Egyesület, 90. p.

192


De alkatuk csodálatos; egészen olyan, mint az egyiptomi piramisé. Kotlóstyúk mellett csirkéi: úgy állnak az öreg Badacsony mellett ez ifjú sziklakúpok…” 123 Kisfaludy Sándor: Részlet az ötödik ének címû versében a Badacsony oldalán évszázadok óta folyó szôlôtermelést dicséri: „… Badacsonynak szüretjében / Öröm nékem múlatnom, / S ízes-édes gerezdjében / Kényre válogathatnom; – / S a szép hegynek pompájával / Eltelvén, egy sas szárnyával, / Mely ott lebeg tetején, / Szeretek fellengni én …” 124 Fodor András: A vízrenézô címû versében így írt a Badacsonyról (részlet): „… Akár a nyugalom köve, / a Badacsony úgy áll a parton, / bazaltlépcsôin száll a nap, / szôlôi közt bujkál az alkony / s a lejtôk forró útjain, / a fák lombját ezüstbe mártva, / a házak, pincék résein / folyik a fény, az égi láva. / 125 Grandpierre K. Endre: A szigligeti arborétum fái féljózan álomvetületben címû versében különleges jelzôkkel illeti a park fáit, cserjéit, lágy szárúit. Részletek a versbôl: „…s szélbüszke olaszcédrus / jégfényû jegenyefenyô / és ernyôs liliomfa / csillagvirágos liliom…; illatfürtös szivarfa / égzárral zárt aranyfa… / … égbenyúló boglárfa / fehér bokrétafa / hótornyos hölgy és tornyos tölgy / …, … vízsusogású nôszirom / csipogó óriáspipacs / ôzlábú tôzike / lángos macskahere… / … gondolkodó galagonya / haragosvirágú ékes gyöngyvirágcserje / suhogó vadgalambfa / szélhasító zsolozsmás kecskerágó / vértoronyfa / álomnyír / zengô kôris… / varjúlevelû zörgôcserje / hasogatott levelû ecetfa / vetkôzôselymû törpe fényfa / ámorszaglatú ámbrafa / krisztussirató tujafa…” 126 Jókai Mór 1858-ban A magyar Tempevölgy címû mûvében Szigligetrôl a következôt írta: „…nem az ôsi dicsôség omladékai ezek, hanem egy kedves lejárt koré… a várakat, födetlen kastélyokat nem egy nagy veszteség hagyta ily üresen, hanem csak a haladó korízlés, melynek kényelmesebb, okosabb és célszerûbb gondolat most lenne a síkon s bent a falu közepén lakni, mint oda fenn a szellôs tetôkön…” 127 A Keszthelyi hegységhez tartozó tájról Váci Mihály így írt a Költészet forrásvidéke címû írásában: „…Elénk tárul a Tátika és a rezi várhegy alatti nyugodt lélegzetként lebegô, hosszú völgy, ahol a kelta sírok halmai vonulnak, az ôszi napfény tocsogóiban mozdulatlan lebeg a szerte szórt csorda. Olyan megrendítô ez a csend, béke, amilyen csak Berzsenyi verseiben ragyog. Kétezer év néz itt rád ezzel a merengô némasággal…” Simon István költô „…Nyolc éven át látta feledhetetlenül a szelíd, odaadó, a szembe itatódó, magát a szívbe belekönyörgô tájat, fákat, juharlevelek tûzvörösét, hegyet a vári koronával, pipiskét a havon sírni, berki folyót a fûzbe törülközni, madarat szikrázni, kalászt a verô szélben, mécsvirágot elaludni, jegenyéket kiáltozni, parasztot tehénkés szekere után ballagni…” Váci Eötvös Károly: A világ legszebb vidéke. In: Koczogh Ákos (szerk. 1988) Szigliget. 7–8.p. Hét évszázad magyar versei I. kötet. 1972, Szépirodalmi Könyvkiadó 813. p. 125 u. o. 1066–1067. p. 126 Koczog Ákos (szerk.) Szigliget. Képzômûvészeti Kiadó, Bp. 1988. 121–122.p. 127 u. o. 76. p. 123

124


193

ezen írásának megismerése nemcsak azért fontos, mert az olvasó elé varázsolja a Tátika és a Rezi-vár környéki természet apró csodáit, hanem azért, mert megfogalmazza a szülôhely gyermekkori élményeinek egész életre való kihatását, a gyökerek meghatározó, tápláló, személyiséget formáló hatását is a következô sorokban: „…Hát itt él – ha nem is itt lakik már –, innen él, táplálkozik, lélegzik, innen fegyverkezik Simon István. Kiléptünk a tájba, s egy napon át gépkocsin, gyalog, országúton, gyalogúton, dûlôkön, hegyi ösvényeken, szôlôsoldalakon, présházak között követtük Pistát, és gyönyörködtünk kamaszos lelkesedésében, józan részegségében, harminc év égô szerelmében, ahogy büszkén és szánakozva, meghatódva mutogatta, szólongatta szülôföldje táját, a történelem emlékeit, a természet jeleit, a földre vert ember keze nyomát. Itt van e tájon költészetének magyarázata…”128 Néhány vers következik a Kis-Balatonon megfigyelhetô madarakról, emlôsökrôl és néhány olyan, amely élôhelyeiket, és a velük együtt élôket is bemutatja. Az utóbbiak fejlesztik a gyerekek ökológiai szemléletét. „…Vadkacsa ballag, /zizzen a nádas, / nyúl feni bajszát: / neszre figyel. / … Alszik a csíbor / lenn az iszapban, / hóban a nádas / rejtve csapás. / Tó birodalmát, / kishalak álmát jég fedi.” (Jung Károly: Vadkacsa ballag…) 129 „Háp-háp-háp / széles ez a láp. / Benne békák és halak / és minden más jó falat. / Háp-háp-háp / széles ez a láp.” (Udud István: Lápvilág. A vadkacsa) 130 A tôkés réce népi nevei: nagyruca, kácsa, kocsa, góca, gacsi, törökruca, vadréce, kószaréce, öregréce. Hogy milyen a dala a pintynek, ezt Áprily Lajostól tudják meg a gyerekek. „Tavasz! – harsogja diadalmasan, / Versenyre hív? Vetélkedôt keres? / Fülemülét? Csak egy strófa van, / de az az egy zengô, tökéletes.”131 Mit csinál télen a csóka? „Ághegyrôl… / pislog a hóra, / ott üldögél már órák óta. / Nincs egyéb dolga, / mert ha volna / valami dolga, / elrepült volna.”132 Szarka Pál pedig „…szarkahangon / csatarál. / Tarka farka / égnek áll, / úgy csatarál, / kiabál …/ Egyre fújja, / csak azt hajtogatja / ez a csacska, / tarka szarka: / mégiscsak a / legeslegszebb / az ô harsány / szarkahangja.” (Szalai Borbála: Szarka-csatara) 133 A szarka népi neve rúdasgalamb, a csókáé csakli, kimódi galamb, himódi galamb, az erdei pintyé pintyôke, borpinty, síró pinty, árvapinty, csicsiné madár. Hogyan szerzi zsákmányát az ölyv? Errôl Áprily Lajos ad tájékoztatást Ölyv címû költeményében. „…Lengett, ringott, nyillalva felcsapott, /szitált s két szár-

Váci Mihály: Toldi feltámadása – összegyûjtött prózai írások. 1972, Szépirodalmi Könyvkiadó 120–121.p. 129 Fejes–Kanczler: A természet ünnepei. 1999, KINCS Kiadó 157.p. 130 u. o. 157. p. 131 u. o. 261. p. 132 u. o. 274. p. 133 u. o. 275. p. 128

194


nyát zárva, visszahullt. / Vad mámorban mit gondolhatott, / míg így kísért, nem azt, hogy: Nyomorult?”134 Mit tudnak meg a gyerekek a denevérrôl Majtényi Erik: A vaksi címû versébôl? Azt, hogy „Repül, pedig nincsen tolla, / szárnya bôrrel van bevonva, / bôregérnek ezért hívják, / te mondd denevérnek inkább! / Repül, pedig nem madár, / éjjel ideodaszáll, / nappal testét lecsüngeti: / mert ez így esik jól neki.” 135 A denevérekrôl ennyi ismeret elegendô egy óvodásnak! Képzômûvészeti alkotások Hazánknak talán a legtöbb különleges látnivalót kínáló, legsokfélébb természeti, történelmi, gazdálkodási, épített környezeti értékeket felmutató nemzeti parkja, nemcsak íróinkat, költôinket, hanem képzômûvészeinket is szebbnél szebb mûvek alkotására ihlette. Most ezekbôl következik néhány, amelyek reprodukcióinak megtekintése az adott nemzeti parki, tájvédelmi körzeti egység meglátogatása elôtt vagy után javasolt. Telepy Károly: Szigliget címû festménye barna, mélyzöld színeivel, a várrom égre meredezô megmaradt falaival a komor, nem mindig dicsô múltat idézi, a párába burkolózó Szigligeti-öböl a tó egyik arcát mutatja be. Libay Károly: Szigliget címû kôrajza, Rohbock L.: Szigliget címû metszete szintén a várromot, a részben fákkal borított, részben már kopár Vár-hegy oldalt és az ott tevékenykedô embereket ábrázolja. Morelli Gusztáv: A badacsonyi kôkeresztje, pedig a még ma is látható Ranolder-keresztet. Ez az alkotás alkalmas a kereszt környezetének 19. századi és a mai állapotának összehasonlítására. Szerelmey Miklós: Csobánc címû fekete-fehér rajzán a környezetébôl kiemelkedô kopár hegy tetején magasodó, a 19. század elején még viszonylag jó állapotú vár romjának egésze, Weixelgartner rajzán az egyik vártorony látható. Ezek is alkalmasak a múltbéli és a mai állapot összehasonlítására és a környezeti tényezôk pusztító hatásának illusztrálására. Brodszky Sándor: Kilátás a Balatonra (Vihar a Balatonon) (1870 körül) címû mûve monumentális panorámáját adja a Balaton-felvidék tanúhegyeinek – Badacsony, Szent György-hegy, Csobánc, Gulács, Szigliget a várrommal – a közelgô vihar felhôóriásainak. A tó vizének elkomorodó színei a Balaton-ábrázolás egyik legmegragadóbbja. Viszonylag kevés azon képek száma, amelyek komplex módon, életközösségek tagjaként ábrázolnak védendô, vagy már természetvédelem alatt álló élôlényeket. Ezek egyike Neogrády Antal: Gémtelep a Kis-Balatonban (1916 elôtt) címû mûve, amely modern ökológiai szemléletet tükröz és közvetetten alkalmas a rendszerszemlélet alapozására. Ez a kép nemcsak gyönyörködtet, hanem tanít is, bepillantást ad a szürke gémek, a nagy kócsagok mindennapjaiba, láttatja fészkeiket, fiókáikat, a nádast, az itt-ott elôtûnô víztükröt, fûzbokrokat, nyárfákat.

u. o. 51. p. u. o. 82. p.

134 135


195

Serio Károly: Kondás (1855) címû színes kôrajza a félvad bakonyi sertésfajta Bakony-erdôben való makkoltatását, a kondások életét, öltözékét ábrázolja hitelesen. E rajznak egyrészt néprajzi értéke kiemelkedô, másrészt a bakonyi sertésfajta képi megörökítése. Ez ugyanis eltûnt az ôsi jellegû magyar háziállatok sorából. E mû és egy kitömött példány maradt belôlük. Adam Emil: Magyar szürke gulya a Kis-Balatonban (1880 körül) kép egyrészt bizonyítja e szarvasmarha fajta dunántúli tartását, másrészt a Kis-Balaton és környékén lévô tanúhegyeknek egyik korai ábrázolása. A gulyás öltözéke a néprajzkutatás szempontjából fontos. A 20-21. századi festômûvészek közül sokan alkottak, alkotnak a Balaton-felvidéken és ragadnak meg egy-egy pillanatot ebbôl a sokszínû csodából. Néhány kortársalkotó és mûve következik. Csók István: Balatoni vihar és a Szivárvány a Balaton felett címû képei a tó vizének fantasztikus színváltozását, félelmetes hullámait, viharainak mindent elsöprô, sokszor tragédiával végzôdô erejét, és a vihar utáni lassú lecsendesedését közvetíti. Egry Józsefet tartják a mûvészettörténészek a Balaton legjelentôsebb modern festôjének. Képeinek többségén az emberi és az állati alakok káprázatszerûek, mint például a Delelô tehenek címûn. A mûvészt a „tér és a végtelen”, a fény, az atmoszféra ábrázolása izgatta. Nagy László így ír errôl a Vízrenézô, Egry József emlékére címû versében: „… És ô csak ül, a vízre néz, / a tó ringatja ráncos arcát, / de átható tekintetét / a víz redôi sem takarják; / és zöld tükrében látja ô / a háttal elfödött világot, / hallja a föld neszét, amint / a nádasok közt átszivárog / … Barázdált arca vízre néz, / de szeme egyre érzi, látja, ahogy körötte tündököl, / csodákat ír a fény, a pára. / És tudja: nincs szilárd világ, a föld, a hegy se mozdulatlan, …” A „fénycsodák” jelennek meg például a Viharos Balaton, Szivárvány a Balaton felett címû képein. Somogyi Gyôzô Salföldön élô festô tojástemperával készült festményei mesehangulatúak, varázslatos sárga, kékeslila, zöld, kék színei e vidék „sajátos lelkiségét” (Telepy, 1996) tükrözik. Néhány képének címe: Szépkilátó, Badacsony, Szent György-hegy, Csobánc, Téli naplemente, Salföld, Birkás kúria, Tihanyi panoráma. Udvardi Erzsébet finom színvilágú akvarelljeinek ihletôje a Badacsony, a Balaton víze, partja, nádasa. Képei: Szent György-hegyi táj, Badacsonyi reggel, Akvarell, Badacsonyi betlehemesek stb. A pásztormûvészetnek egyik tájegysége a Dunántúlon alakult ki. Az itt dolgozó pásztorok többsége nagy uradalmak szolgálatában állt, így a fejlôdés pozitív velejárói hamarabb jutottak el hozzájuk, mint az alföldi pásztorokhoz. Ebbôl következôen mûvészetük korábban indult virágzásnak, színesebb, változatosabb formavilágú, anyagú lett. Az ôsi sajátosságokat azonban alföldi társaiknál kevésbé ôrizték meg. A Dunántúlon a díszítôtechnikák változása alapján a pásztormûvészetnek több szakasza különböztethetô meg. A 18–19. század fordulóján vésett, geometrikus minta, farkasfogsor, az 1820-as évektôl a növényábrázoláson belül a virágmotívumok megjelenése, az 1840-es évekre a jelenetekbe rendezett alakos (betyár, pásztor, lány) forma volt a jellemzô. A kompozíciók levegôsek voltak, dísztelen háttérrel, virágok alkotta kerettel. A 19. század második felétôl elôtérbe került a pandúrábrázolás, a szerelmi jelenetek, zsúfoltabb lett a háttér az egyre többféle tárgyon.

196


A síkfelületek megmunkálása mellett fokozatosan népszerûvé vált a domború faragás. A díszített tárgyak egyik csoportja e tájon is az állatterelés és az -ôrzés eszközei. A botok, a juhászkampók fogójának emberfejes, ember- és állatalakos díszítései között igen csak szép darabok vannak. A dunántúli múzeumok sok ilyet ôriznek. A kanásztülköket, amelyek hangja jelezte a gazdáknak, hogy engedje ki állatát az ólból, ökrök szarvából díszítés nélkül készítették. A múzeumokban láthatnak néhány ilyet. A dunántúli pásztorok használati tárgyai között kiemelt helyen volt a tükrös vagy tükörfa, amelyek a mai zsebtükröknek felelnek meg. Ezen a tájon a zsebtükörfa mellett a tarisznyás tükörfát is alkalmazták. Spanyolozással (a pásztor a vésetekbe festék helyett olvasztott spanyolviaszt tett) és karcolással díszítették. A tökedényt vagy kobakot többnyire finom véséssel, karcolással tették szebbé és vizet tartottak benne. Az edénynek való tököt ôk termelték, szárították, füstölték, vagyis alkalmassá tették a víztárolásra. E térség pásztorfaragásain gyakori volt a stilizált virágszál vagy virágcsokor illetve madárábrázolás is. A bakonyi szûrökön – eltérôen hazánk más tájegységein készítettektôl – figurális díszítôelemek, leggyakrabban madárábrázolások, így galamb, csôrében virággal, és levelet vivô fecske voltak. A felsorolt viseletek ma már a múzeumok féltett kincsei, múltunk ôrzôi. Megtekintésük hazához, szülôföldhöz való kötôdést és az esztétikai élményen keresztül az elôdeink által létrehozott értékek tiszteletére és megbecsülésére nevelést szolgálja. Népdalok A 20. századi szakszerû népdalgyûjtéseknek köszönhetôen számos olyan dal vált országosan ismertté, amelyek szövegükben említik a Balatont, vagy a Dunántúlra jellemzô táncokhoz (karikázó, lassú csárdás, kanásztánc stb.), népszokásokhoz (pl.: regölés), játékokhoz (pl.: zöldágjárás) kötôdnek. Magas-Bakony Tájvédelmi Körzet Szemelvények, idézetek E tájvédelmi körzetben tett sétán elmondhatja az óvodapedagógus a gyerekeknek Katona Miklós: A fa az ember barátja, Somlyó György: Mese a gyertyánról címû versét, de felolvashat részleteket Fekete István: Vadászatok erdôn, mezôn címû könyvébôl, idézhet Herman Ottó: A bükkerdô, Jókai Mór: Visszatérés a Bükk-hegység erdôrengetegébe… címû írásaikból is. (Az utóbbi kettôbôl részletek a Bükki Nemzeti Park fejezetben találhatók.)


197

Milyennek látja Katona Miklós erdeink ismert fáit, köztük a gyertyánt: „A tisztes tölgy: história, / a nyalka gyertyán az erdô gárdistája. / A kedves akác útitárs, / a lányosan karcsú ezüsthárs, nyír / libbenô, / tündérkedô táncosnô, / a fenyô rátarti lándzsás vitéz, / a rendíthetetlen reménység…”136 Fekete István így jellemezte ôket: „… A Bükk is tisztességes faj, a Nyír is, de még a Gyertyán is, aki pedig komisz, tolakodó népség. Elôször csak egyenként hullatták levélpénzüket az örök nagy perselybe, de aztán látták, hogy úgyis hiába. Megrázták magukat, lerótták az adósságot, és most békén vannak…” 137 Somlyó György meséje a gyertyánról így hangzik: „Egymaga áll földig sárgában a télre vetkezett fák között / Mintha már sárgán is hajtotta volna lombjait / De mért kell a lombnak zöldnek lennie / Mért nem sárgát vagy lilát hív elô a napfény a kromatoforák lemezeibôl / Magára öltötte a nyár halálát – neki az is az élete / Alatta állsz / Körötted ezer gyertyalánggal / Sárgán lobog a csönd.” 138 Gánti Tibor: Gondolatok a tölgy- és bükkerdôk különbözôségérôl … címû írásában a bükkfáról és a bükkösökrôl a következôket írta: „… Hatalmas átmérôjû, világos kérgû, kopasz és egyenes, de égbetörô törzseik között járva az az érzésünk támad, hogy a gótikát kitaláló építészek bükkösben tanulták mesterségüket. A lombkoronaszint magassága 25-35 méter, s majdnem tökéletesen záródik, a ráesô fénynek alig 2 %-át engedi át. Ennek következtében a bükkfák törzsének alsóbb részein nincsenek oldalhajtások, a fák között nincsenek bokrok, cserjék, sôt a lombozat kifejlôdése után az aljnövényzet is szinte teljesen kipusztul, a talajt avar fedi. A bükkerdôkben ezért messzire lehet ellátni. Sötét, páratelt csend üli meg a bükkerdôt. De tavasszal, mielôtt a bükkfák leveleiket bontanák, hirtelen színesedik a bükkerdô alja. Fôként hagymás virágok, de jó néhány más növény is nagy gyorsasággal bontja leveleit, virágait, érleli magvait, hogy bejárja életútját az alatt a rövid idô alatt, amíg a bükkfák lombkoronája bezáródik…” 139

4.9. Duna–Ipoly Nemzeti Park Szemelvények, idézetek A Duna-Ipoly Nemzeti Park névadó folyóinak és környezetüknek ezernyi szépségét, sokféle élôlényeit öntötték versbe 20. századi neves költôink. Szabó Lôrinc: Az Ipolyon túl címû verse a mottóként idézett sorok után így folytatódik: „A réten csorda és liba legel, / mindenfelé száll a fehér pehely: / egy folt liba tizedik, huszadik, / ez sziszeg, az békén tollászkodik... / Odébb meg árkok, ösvény, fûz-sorok, / hörcsög, egérlyuk, nyúl, vakondokok... / Ott csavarogtam, másokkal, Fekete István: Vadászatok erdôn, mezôn. Mezôgazdasági Könyvkiadó 1987. 201. p. Kanczler Gyuláné (szerk.): Környezeti nevelés az erdôben a mûvészetek eszközeivel. ÖKO Fórum Alapítvány 2002. 10. p. 138 Ferenczy Béni: Fák könyve. Magyar Helikon 1976. 24. p. 139 Gánti Tibor: Eltûnô szigetek. Natura Kiadó 1983. 100–101. p. 136 137

198


magam, / futrinkát lesve, gyíkot; álmosan / dôltem pimpó és kökörcsin fölé, / nagy margaréták s kis tücskök közé; / vagy pöfeteget püfölt a botom, / hogy csak úgy szállt belôle a korom”140 Milyennek látta Szabó Lôrinc az Ipoly-menti ártéri ligeterdôk fûzeit? Ez derül ki a következô sorokból: „Ipoly füzei, karcsú, szép füzek, / s ti, öregek, roskadtak, görcsösek, / tele friss hajtásokkal, szeretem / nézni: sok forgó leveleteken, / mely kócos fürtökben a vízig ér, / hogy villózik egymásba zöld-fehér- / szürke fényetek. Ennyi csak, ez a / kis színjáték, mit a part vándora / tôletek kaphat. Kilométerek / múlnak, gyalog, csónakon, s titeket / lát csak a szem, horgászok bús sorát, / mely nem a halat nézi, csak magát. / Nyáron zöld bánat, ôsszel halk tüzek, / szeretlek, csöndes szomorúfüzek: / ti etettétek a nyulaimat, / ti adtátok elsô sípjaimat, / s alig pettyezte gólyahír a gazt, / barkátok már hozta az új tavaszt.”141 Áprily Lajos évtizedekig Visegrádon élt és alkotott. A természetet kiválóan ismerô és érzô költô volt, akire vélhetôen lakhelyének, a Dunakanyarnak szépsége ihletôen hatott. Ezt „bizonyító” részlet következik Hívogató vers címû alkotásából: „S ha hûs párákat fú a Duna-táj, / szigorúbban néz át a vén Naszály, / a hûlô gyep kikericstôl lila, / felettük leng október fátyola, / de fényben állnak fenn a sárga fák / és fényben húznak fenn a vadlibák: / várlak, Jenô. Járnánk a réteken / s a finom színt magyaráznád nekem, / a Börzsönyét, mely ködlik messzirôl.”142 Hazai nemzeti parkjaink települései között igen kevés az olyan, ahol a középkorban bánya mûködött. Ezek egyike Nagybörzsöny. Ezért itt ajánlott a következô igen kedves, a magyarországi bányamanókról szóló mese és a hozzákapcsolódó egyszerû feladat. „… Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Palkó nevû fiú. Szülei nagyon szegények voltak. Amikor minden betevô falat elfogyott, Palkó elhatározta, hogy elindul szerencsét próbálni. A közeli városban éppen bányászokat kerestek. Volt fenn, a hegyek között egy hírhedt bánya, melyrôl az a mende-monda járta, hogy mesés kincseket rejt. Igen ám, de a bánya sötét mélyérôl furcsa hangok hallatszottak és senki ember fia nem mert bemenni oda. A népek beszélték, hogy apró, fehér ruhás lények élnek odalenn. Egyesek szerint gonoszak, akik a betévedô embert nem szívelik és vesztét okozzák. Mások viszont bizton állították, hogy jóságosak és segítenek a kincset meglelni. A város bírái kihirdették, hogy busásan megjutalmazzák azt, aki lemegy a bányába és megnézi, milyen kincsek rejlenek a mélyben. Palkó vállalta a feladatot. Másnap reggel egy lámpással és némi elemózsiával a tarisznyájában elindult. Amint eltûnt a kinti világosság, meggyújtotta a lámpást és elindult beljebb és beljebb a hegy gyomrába. De hirtelen elaludt a lámpás, és sötét csend telepedett a fiúra. Már azt hitte, soha többet nem látja a szüleit és a testvéreit, örökre itt marad a bánya fogságában, amikor egy kis fényt pillantott Szabó Lôrinc: Összegyûjtött versei II. Szépirodalmi Könyvkiadó, 1969. 143. p. Szabó Lôrinc: Összegyûjtött versei II. Szépirodalmi Könyvkiadó, 1969. 140. p. 142 Áprily Lajos: Válogatott versei. Kozmosz Könyvek, 1977. 243. p. 140 141


199

meg. Egy fehér ruhás apró emberke közeledett felé, egyik kezében egy kis lámpást, a másikban egy furcsa botot tartott, szemében huncut fény csillogott. – Eltévedtél? – kérdezte a fiútól. – A bánya kincsét keresem, de elaludt a lámpásom és nem találom a kivezetô utat sem. – A bánya kincsét nem láthatja minden ember. Én tudom, merre keresd és azt is tudom, merre van a kijárat. Ha akarod, megmutatom. – mondta a manó, aki egy…, mit gondolsz jóságos, vagy gonosz manó volt-e? Fejezd be a mesét! 143

4.10. Ôrségi Nemzeti Park Szemelvények, idézetek A következôkben az Ôrségrôl véleményt formálók írásai közül olvasható néhány. A véleményüket kifejtôk között van költô, író, színésznô, általános iskolás diáklány, és egy ismeretlen nevû és foglalkozású idelátogató turista. „E táj vigyáz rád, Dajkálón / hajolnak rád a dombok. / Ha dalaikat hallgatod, / elfelejted a gondod. / Varázsigékkel óv e táj. / Varázsát öltsd magadra, / S vértes vitézként így köszönts / a való holnapra!” (Gazdag Erzsi) 144 Féja Géza író Embert becsülô Ôrség címû tanulmányában így ír: „Szép ez a táj minden évszakban. A nyár buja zöldjével, a friss széna szállongó illatával, a szeszélyes tavasz, az ôsz, midôn ellepi a rétet az erika, de a tél is. Jártam erre ködös, esôs, téli idôszakban, ám az Ôrség vidéke ilyenkor sem fakul el, eredeti alapszínei áttörnek a szürkeségen. Ha pedig kibúvik a felhôk közül a Nap, egyszerre csupa szín és gyôzedelmes ragyogás, s midôn lejtôire kapaszkodunk, a tavaszodás lélegzetét érezzük. Nyoma sincsen az egyhangúságnak, minden „szer”, domb, lejtô és völgy eredeti arccal örvendeztet, emelkedôirôl szerte tekintve új és új tájkép integet felénk. Meglepetés fogad lépten-nyomon.” 145 Csernus Mariann színésznô ilyennek látja: „Ôrség. A szôlôlugasok, a tókák és a haranglábak világa. A tókák békalencsés vize a házak körül csak szimbólum: a víz életet adó szükségességének jele. A lugasok szôlôje is inkább csak hatalmas leveleiben él, mint gyümölcsében. De a harangszó nemcsak az idôt jelenti az erdô mélyében munkálkodónak vagy a mezôn napestig szénát gyûjtô embernek. A harangszó az összekötôkapocs, az átkötôhíd, a zene a végnélküli csendben.”146 Tóth Szilvia szombathelyi általános iskolai tanulónak a 2001. évi Herman Ottó-versenyen díjazott kiselôadásának részlete: „Nekem az Ôrség a természet élményét, a virágos réteket, a titokzatos erdôket, az etetôn gyülekezô, színes Árva Anita – Holler Judit (szerk.): Sárkányok, óriások… Magyar Természettudományi Múzeum, Budapest. 2001. 18. p. 144 Bonczó Kálmánné: Ôrség – Tájvédelmi Körzet. Tájak, korok, múzeumok kiskönyvtára, 1986. 1. p. 145 Csiszár Károly: Ôrség. Vas Megye Tanácsának Idegenforgalmi Hivatala, 1977. 35. p. 146 Havas Márta: Ôrségi Tájvédelmi Körzet. Fertô-Hanság N. P. 1. p. 143

200


madarakat jelentette kisgyermekkoromban, amikor hazamentem Kondorfára, a nagyszüleimhez. Aztán késôbb egyre több titkát árulta el a táj, ahogy a szekeret kerékpárra cseréltem. Márpedig akit az Ôrség egyszer megbabonáz varázslatos szépségével, az többé nem képes szabadulni tôle.”147 Egy ismeretlen turista: „Néhány évvel ezelôtt jártam az Ôrségben és azóta tart fogva ez a táj. Nincs szebb varázs annál, melyet így hívunk: a táj szépsége, az anyaföld vonzása. Rabul ejtett, s azóta is fogva tart Vas megye déli szöglete, a rétek üde zöld színével, a domboldalak gyümölcsöseikkel, a falvak szeres településeikkel, gyantás illatú levegôjével, az öreg haranglábakkal, a jószívû, nyílt tekintetû ôrségi emberek szívélyessége. A mélységes csend és nyugalom után vágyó emberek számára nyújt igazi pihenést, regenerálódást e csodálatos természeti táj. Kár, hogy eddig alig hallottunk róla.”148 Mi a közös ezekben az írásokban? A táj kisugárzása, hatása az emberek lelkére, táji, természeti, néprajzi értékeinek felismerésére, a természettel harmóniában, értékeinek gazdagításával létrehozott kultúrtáj fogva tartó varázsa.

147

Tóth Szilvia: Ôrségi hívogató. Természetbúvár 2003/1. 41. p. Csiszár Károly: Ôrség. Vas Megye Tanácsának Idegenforgalmi Hivatala, 1977. 34. p.

148

201

UTÓSZÓ

Utószó „Az ökológiai kultúra legjelentôsebb alfája: a kíváncsi rácsodálkozás a természetre. Minden Más – így akár a tudományos, akár a mûvészi kibontás – már ebbôl az alapérzésbôl következik.” Juhász Nagy Pál (nemzetközi hírû ökológusa volt hazánknak) sorai továbbgondolkodásra ösztönzôk. Valóban, a rácsodálkozás, rácsodálkoztatás a természet ezernyi szépségére alapvetô fontosságú. A szakanyag ennek sokféle lehetôségét, módszerét, eszközét kínálja, amelybôl lehet válogatni, átalakítani, újakat kitalálni. A különbözô javasolt „beszélgetés” témák jó alkalmat kínálnak a gyerekeknek a kommunikáció gyakorlására, „nézeteik” ütköztetésére, amelyek fejlesztik vitakészségüket. Eközben úgy alakul az óvodai közösség, hogy benne felerôsödik az egyének sokszínûsége. A védett területekrôl közölt információk elsôsorban Önöknek, óvodapedagógusoknak szólnak, ilyen jellegû továbbképzésük egyik formáját jelentik. Vélhetôen alakítja környezeti felelôsségüket, attitûdjüket, fellobbantja az Önökben szunnyadó tüzet, erôt, alkotóvágyat, a komplex, holisztikus szemléletû, értéktisztelô, a másságot elfogadó, jövôorientált környezeti nevelésre. Remélhetôleg az Önök érzelemgazdag, a gyerekeik aktív, együttmûködô- cselekvô megismerôtevékenységére építô nevelômunkájuk is hozzájárul ahhoz, hogy sok, a hazáról Petôfi Sándorhoz hasonlóan vélekedô fiatal legyen. Magyar vagyok. Legszebb ország hazám Az öt világrész nagy terûletén. Egy kis világ maga. Nincs annyi szám, Ahány a szépség gazdag kebelén. Van rajta bérc, amely tekintetet vét A Kaszpi-tenger habjain is túl, És rónasága, mintha a föld végét Keresné, olyan messze-messze nyúl. ...

202


Irodalom 1. Alexay Zoltán (1982): Szigetköz. Ember és táj. Gondolat, Budapest. 2. Alexay Zoltán – Timaffy László (1988): Ezer sziget országa. Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest. 3. Áprily Lajos (1977): Válogatott versei. Kozmosz Könyvek. 4. Baráz Csaba: (szerk.2002): A Bükki Nemzeti Park. Hegyek, erdôk, emberek. Bükki N. P. Igazgatóság, Eger. 5. Baráz Csaba (szerk. 2003): Tanösvény a Bél-kôn. Bükki N. P. Igazgatóság, Eger. 6. Baros Gábor – Gellai Mária – Knauer József (2001): Baradla tanösvény. Tiszta Forrás Természet- és Környezetvédô Egyesület. 7. Baros Gábor (szerk.1998): Az Aggteleki Nemzeti Park. Mezôgazda. 8. Bényei József (szerk.1972): Hortobágy mellyéke. Debrecen. 9. Bihariné Krekó Ilona – Kanczler Gyuláné (1998): Útmutató – Tevékenységközpontú Óvodai nevelési program. Természet-társadalom-ember. FABULA Humán Bt. Miskolc. 10. Bihariné Krekó Ilona (szerk. 2002): Környezeti nevelés az erdôben. ÖKO-FÓRUM Alapítvány Budapest. 11. Bíró István (1998): Körös–Maros Nemzeti Park. Kis-Sárrét. KMNP Igazgatóság Szarvas. 12. Borzsák Sarolta (szerk.1996): Baradla Proche Ede rajzai. Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat. 13. Buka László – Gyarmathy István – Papp László: Hajdúsági Tájvédelmi Körzet. HNP Daru-füzetek. 14. Bota Viktorné – Kalivoda Béla (szerk.1998): Kígyósi-puszta. KMNP Igazgatóság Szarvas. 15. Bota Viktorné – Kalivoda Béla (szerk.1998): Kardoskút Fehértó. KMNP Igazgatóság Szarvas. 16. Csapody István – Papp Vilmos (1983): A Fertô-tó és a Hanság Tájvédelmi Körzete. OKTH Budapest. 17. Csupor Tibor (1983): Kis-Balaton. Gondolat Budapest. 18. Domokos Andrea – Kenéz Mónika – Tóthné Hanyec Katalin: Körös-Maros Nemzeti Park Anna-ligeti tanösvény. KMNP Igazgatóság. 19. Fehér Anna (2006): Játszunk? Természetesen! SuliNova Közoktatás-fejlesztési és Pedagógus-továbbképzési Kht. 20. Fejes Erzsébet – Kanczler Gyuláné (1999): A természet ünnepei. KINCS Kiadó. Szombathely. 21. Fekete István (1987): Vadászatok erdôn, mezôn. Mezôgazdasági Kiadó. Budapest.

IRODALOM

203

22. Fintha István: Ahol az ég a földet éri – Hortobágyi Nemzeti Park. Reflektor Kiadó. 23. Futó József (szerk. 2003): A Tapolcai-medence és tanúhegyei. A Balaton-felvidék természeti értékei IV. Balaton-felvidéki N. P. Igazgatóság Veszprém. 24. Garami László (1993): Védett természeti értékeink. Panoráma Budapest. 25. Gyarmathy István (szerk.1996): Dombok, halmok, kurgánok. Dél-Nyírség – Bihari Tájvédelmi Egyesület, Debrecen. 26. Hadobás Sándor (2000): Az Aggteleki Nemzeti Park és környéke. Kultúrtörténeti értékei I. Aggteleki N.P. Igazgatóság. 27. Herman Ottó (szerk: Szepesi Attila 1986): Erdôk, rétek, nádasok. Móra Ferenc Könyvkiadó Budapest. 28. Herman Ottó (szerk: dr. Kósa László 1980): Halászélet, pásztorkodás. Gondolat, Budapest. 29. Hevesi Attila (1997): Természetföldrajzi Kislexikon. Pannon Klett Kiadó 30. Hevesi Attila (szerk.1977): Bükk. Útikalauz. Sport Budapest. 31. Ignácz Magdolna – Berdár Béla: Négyszemközt a természettel. Magánkiadás (Berdár Béla). 32. Jakucs László (szerk.1975): Aggteleki-karsztvidék. Sport, Budapest. 33. Jakucs László (1993): Szerelmetes barlangjaim. Akadémia Kiadó, Budapest. 34. Jókai Mór (1913): A tengerszemû hölgy. Budapest. 35. Jókai Mór (1980): Névtelen vár. Szépirodalmi Könyvkiadó Budapest. 36. Juhász Antal – Trogmayer Ottó – Zombori István (1987): Ópusztaszer Nemzeti Emlékpark. TKM Kiskönyvtára. 37. Kanczler Gyuláné (szerk. 2003): Környezeti nevelés az erdôben a mûvészetek eszközeivel. ÖKO-FÓRUM Alapítvány. 38. Kárász Imre (szerk. 2003): Természetismereti tanösvények Észak-magyarországon. Tûzliliom Környezetvédelmi Oktatóközpont Egyesület, Eger. 39. Kárpáti László: Fertô-Hanság Nemzeti Park. FHNP Igazgatósága. 40. Kiss Gábor (1999): Hogyan készítsünk tanösvényt? Földtani Örökségünk Alapítvány. 41. Koczogh Ákos (1988): Szigliget. Képzômûvészeti Kiadó, Budapest. 42. Kordos László (1984): Magyarország barlangjai. Gondolat. 43. Kovács Gergelyné – Salamon Ferenc (szerk.1976): Hortobágy. Natura. 44. Kozák Károly (1987): Szigliget. Veszprém megyei Idegenforgalmi Hivatal. 45. Labanc Györgyi (szerk. 2001): Óvodások környezeti nevelése. Réce füzetek 5. Alapítvány a Magyar Környezeti Nevelésért. 46. Lengyel Dénes (1977): Irodalmi kirándulások. Tankönyvkiadó. Budapest. 47. Lorenz, K.(1991): Mentsétek meg a reményt! Európa Könyvkiadó. Budapest. 48. Lohri, F. (2004): Találkozzunk az erdôben! Erdôpedagógia. ÖKO-FÓRUM Alapítvány. 49. Manga János (1972): Magyar pásztorfaragások. Corvina Kiadó. 50. Mezei András (válogatása 1963): Szülôföldem. Magyar költôk versei. Móra Ferenc Könyvkiadó.

204


51. Nádai Magda (1977): Vigyázz rájuk a vízparton! Codex Print. Budapest. 52. Papp József (2001): Hortobágy-puszta néprajza. HNP Daru-füzetek. 53. Pákolitz István (1963): Esti dal. Szépirodalmi Kiadó. 54. Pálfai László: A Dráva-sík. Egy elfeledett táj arcai. A Földgömb 2002. sz. 32–43. o. 55. Petôfi Sándor (1960): Összes költeményei. Magyar Helikon Budapest. 56. Petôfi Sándor: Útirajzok. Helikon Kiadó. Budapest. 57. Pristyák Erika: A Beregben. A Földgömb 2005/1. sz. 38–49.p. 58. Rakonczay Zoltán (szerk.1987): Kiskunságtól a Sárrétig. Mezôgazdasági Kiadó. Budapest. 59. Rakonczay Zoltán (szerk.1994): Balatonkenesétôl a Kisbalatonig. Mezôgazda Kiadó. Budapest. 60. Rakonczay Zoltán (szerk.1996): Szigetköztôl az Ôrségig. Mezôgazda. Budapest. 61. Simon István (1979): Gyönyörû terhem. Magvetô és Szépirodalmi Könyvkiadó. Budapest. 62. Szabó Lôrinc (1969): Összegyûjtött versei II. Szépirodalmi Könyvkiadó. 63. Tardy János (szerk.1996): Magyarországi települések védett természeti értékei. Mezôgazda. Budapest. 64. Telepy Katalin – Sterbetz István (1999): Védett természeti értékek a magyar képzômûvészetben. Mezôgazda. Budapest. 65. Tóth Erika (1977): Az Aggteleki Nemzeti Park természeti értékei – III. Aggteleki N.P. Igazgatóság. 66. Tóth Károly (szerk.1979): Nemzeti park a Kiskunságban. Natura. 67. Veres Péter: Falusi krónika. 68. Végvári Zsolt – Lisztes László (2001): A Hortobágy madárvilága. HNP Darufüzetek.

Felfedezesek a Termeszetben

Recommend Documents