BÁRCZI GUSZTÁV GYÓGYPEDAGÓGIAI TANÁRKÉPZŐ FŐISKOLA ÁLTALÁNOS GYÓGYPEDAGÓGIAI TANSZÉK
Gordosné dr. Szabó Anna
BEVEZETÉS A GYÓGYPEDAGÓGIÁBA
NEMZETI NEMZETI TANKÖ TANKÖNYVK NYVKIADÓ IADÓ,, 1995 1
Előszó Ez a jegyzet a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán mind a gyógypedagógus, mind mind a szoc szociál iális ismu munk nkás ás-k -kép épzé zésb sben en rész résztv tvev evő, ő, a képz képzés ésii idő idő lege legele lején jén gyóg gyógype ypeda dagó gógi giai ai alapismereteket tanuló főiskolai hallgatóknak készült. A jegyz jegyzet et isme ismere retan tanya yaga ga csak csak kis kis rész részbe benn új, új, a Szer Szerző ző első első ízbe ízbenn 1981 1981-b -ben en megj megjel elen entt Gyógypedagógia c. tankönyvének rövidített és egyben bővített változata. Ez a megoldás azért vált szükségessé, mert a Gyógypedagógia c. tankönyv elfogyott a könyvesboltokban, de mert a könyv tartal tartalma ma korsze korszerűs rűsíté ítésre sre vár, vár, ezért ezért ann annak ak változ változatl atlan an újra újra kiadás kiadására ára már nem kerülh kerülhete etett tt sor. sor. Folyamatb Folyamatban an van a köny könyvv teljes teljes átdolgozás átdolgozása, a, annak befejezése befejezése azonban még több időt igényel, igényel, mert amíg amíg pl. pl. az új közo közokt ktat atás ásii törv törvén ényy nem nem lép lép élet életbe be,, egyik egyik fő feje fejeze zeté tétt nem nem lehe lehett megú megújít jítan ani. i. Termé ermész szet etes esen en a szük szüksé sége gess legúj egújab abbb isme ismere rete teke kett és legfr egfris isse sebb bb info inforrmáci mációókat kat az előadások/konzultációk tartalmazzák. Budapest, 1992. február Gordosné dr. Szabó Anna
A sérült személyiség Pszichológiai tanulmányainkból tudjuk, hogy az utóbbi évtizedekben tudásunk, szemléletünk a személyiségről jelentősen megváltozott. A pszichológia nagyon sokat fejlődött, számos forrásból kapo kapott tt új tudo tudomán mányo yoss adat adatok okat at a szem személ élyis yiség ég jobb jobb megi megism smer erés éséh éhez ez is, is, eddi eddigg isme ismere retl tlen en törvényszerűségeket, új összefüggéseket tárt fel. Különösen a legújabb neurofiziológiai és szociológiai kutatá kutatások sok adtak adtak nag nagyy segíts segítsége éget. t. A pszicho pszichológ lógiai iai kutatá kutatási si eszköz eszközök, ök, módsze módszerek rek tára tára rendkí rendkívül vül kibővült, kibővült, új pszichológ pszichológiai iai tudományág tudományágak, ak, az alkalmazot alkalmazottt pszichológ pszichológiák iák egész egész sora alakult ki. A személyiségről tehát egyre többet tudunk, mégis azt kell mondanunk, hogy még mindig nem eleget. Annak, hogy a személyiségről napjainkban olyan sokféle elmélet ismert - hogy jóformán annyi meghatározás keletkezett róla, ahány pszichológus foglalkozik ezzel a kérdéssel, de legalábbis annyi, ahány pszichológiai irányzat kialakult (lásd: behaviorizmus, alaklélektan, neofreudizmus, különböző szociálpszichológiai iskolák stb.) -, természetesen nemcsak az az oka, hogy még keveset tudunk a személ személyisé yiségrő gről. l. Ez alapve alapvető tő világn világnéze ézeti, ti, társad társadalom alom-- és tudomán tudománysz yszeml emléle életi ti különb különbség ségekr ekree is visszavezethető, de az is igaz, hogy tudásunk még hiányos. Nem feladatunk a különböző pszichológiai irányzatok személyiségelméleteit, személ személyisé yiségme gmeghat ghatáro ározás zásait ait ismert ismertetn etni. i. Sokfél Sokfélesé eségük gükre re és a kérdés kérdés kiforr kiforratl atlans anságár ágáraa azért azért emlékeztetünk, mert tárgyunk szempontjából ezzel feltétlenül számolnunk kell. Mindenekel Mindenekelőtt őtt meg kell állapítanunk, állapítanunk, hogy a sérült sérült személyiség személyiség pontos meghatározásár meghatározásáraa mi sem vállalkozunk. Induljunk ki a személyiségről adott alábbi összefoglaló ismertetésből: "A személyiség személyiség az egyedi egyedi ember egyéni tulajdonságain tulajdonságainak ak sajátos sajátos összessé összessége ge és egyben bizonyos bizonyos rende rendezet zettsé tségű gű egy egység sége. e. Minden Minden ember ember szomat szomatops opszic zichés hés tulajd tulajdons onsága ágaina inakk külön különleg leges, es, egy egyéni éni
2
összjellege van, amely a külvilág hatására egyéni módon reagál. A személyiség tehát nemcsak a pszichés tulajdonságok összessége, hanem az egyén azon vele született és szerzett, belső és külső morfológiai és funkcionális feltételeinek egymásba kapcsolódó egysége, amely a biológiailag adott határokon belül a környezeti hatásokra alakul ki. A személyiség szintetikus fogalom, amely felöleli az emberi szervezet összes sajátosságait, mind a pszichikumot, mind a szomatikumot, az aktív cselekvő ember egészét, születéstől haláláig. Pszichés szempontból a személyiség a lelki események teljes, folya olyama mato toss egé egésze, sze, a lelk lelkii élet élet azon azon külö különnlege legess össz összje jell lleg ege, e, amel amelyb yben en össz összef efon onód ódna nak: k: a temperamentum, az érdeklődés, a képességek és a karakter; a személyiség fogalmába beletartoznak az egyén megismerési, viszonyulási és alkalmazkodási folyamatai és módjai."1. Ha ezt a személyiségről adott sokoldalú összegzést gondosan tanulmányozzuk, mindenekelőtt azt állapíthatjuk meg, hogy az egyetemes érvényű, azaz nemcsak a "normális" személyiségre, hanem a sérült sérült személ személyis yiségr égree egy egyará aránt nt von vonatk atkozi ozik, k, a személ személyisé yiségg mibenl mibenlété étéről ről ad összeg összegező ező,, kimerí kimerítő tő tájékoztatást. De nem is azt mondja el, hogy milyen a személyiség, a "normális" személyiség, amelynek alapján össze összehas hasonl onlítás ítással sal,, viszon viszonyít yításs ással al "lebon "lebontha thatná tnánk" nk",, megrag megragadh adhatn atnánk ánk a sérült sérült személ személyis yiség ég milyenségét. Ez az út tehát nem járható. Felmerülhet az a gondolat, hogy forduljunk a személyiségtipológiákhoz segítségért, hiszen azoknak az a feladata, hogy a személyiség jellemzését típusonként (a normálisét és a sérültét is) megadják. De ezen ezen az úton úton sem jutun jutunkk célhoz célhoz.. Pszich Pszicholó ológia giaii tanulm tanulmány ányain ainkbó kbóll a személ személyisé yiségti gtipol pológi ógiáka ákatt is ismerj ismerjük, ük, és tudjuk tudjuk,, hog hogyy még a legmod legmodern ernebb ebbek ek is adó adósak sak maradt maradtak ak edd eddig ig a személ személyisé yiségg és típusainak dinamikus és komplex megragadásával. Megj Megjeg egye yezz zzük ük,, vann vannak ak kuta kutató tók, k, akik akik arra arra figye figyelm lmez ezte tetne tnek, k, hogy hogy az egés egészz szem személ élyis yiség ég összetettsége és törvényszerűen sokféle változata miatt szinte megoldhatatlan feladat a normalitás megáll megállapít apítása ása.. Ez az álland állandóan óan fejlőd fejlődésb ésben en lévő lévő gye gyerme rmekné knéll ped pedig ig termés természet zetese esenn még még inkább inkább kilátástalan vállalkozás. Közelí Köze líts tsük ük meg meg másk máskén éntt a kérd kérdés ést. t. Emel Emeljü jükk ki az egyi egyikk lega legala lapv pvet etőb őbbb össz összefü efügg ggés éstt a személyiségről adott fenti összegezésből. A vele született és szerzett, belső és külső, morfológiai és funkcionális feltételeivel csakis állandó fejlődésében szemlélhető egyén és a környezet kölcsönhatására utalunk. Ezzel arra a fontos összefüggésre kívánjuk a figyelmet felhívni, hogy ha a személyiség az ember ontogenez ontogenezise ise folyamatában folyamatában (a fentebb fentebb felsorolt felsorolt feltételek feltételek mellet mellett) t) a szűkebb és tágabb társadalmi környezette környezettell kölcsönhatá kölcsönhatásban sban alakul ki és ebből következően csak dinamizmusában dinamizmusában szemlélhető, szemlélhető, tanulmányozható tanulmányozható és jellemezhető, akkor sérülését is ebben a viszonyrendszerben érhetjük tetten, megkeresve megkeresve a sérülésért felelős összetevőket összetevőket és a létrejött változás következményeit, kihatásait az egyénre.
Ezen Ezen az úton úton - mint mint késő később bb látn látnii fogj fogjuk uk - nagy nagyon on sok sok info inform rmáci ációt ót szer szerez ezhe hetü tünk nk a sérü sérült lt személyiségről, pontos meghatározásával azonban még mindig adósak maradunk. Az is ismert ugyanis, hogy az úgynevezett normális, ép személyiségfejlődés normái sem állnak kellő pontossággal a rendelkezésünkre, eddig ezeket sem sikerült még tudományos egzaktsággal megállapítani. A személyiségfejlődés eddig eddig feltárt feltárt általános általános törvényszerűségei törvényszerűségei pedig a sérült sérült személyis személyiség ég fejlődésére is jellemzőek.
3
Pl.: a személyiség: - az életkörülményeknek életkörülményeknek megfelelően alakul, - az ember aktív tevékenységének folyamatában fejlődik, -
fejl fejlőd ődés ésén ének ek temp tempój ójaa és minő minősé sége ge egye egyene ness arán arányb yban an van van az embe emberi ri tevé tevéke keny nysé ségg sokoldalúságával, és aktivitásával,
- önszabályozás, "önmozgás" formájában megy végbe stb. A tapasztalat tapasztalat mégis az, hogy sérült sérült személyiség személyiség fejlődésmenete fejlődésmenete láthatóan láthatóan különbözik különbözik az ép személyiség fejlődésétől, a sérült személyiség láthatóan más, mint az ép személyiség.
De végül is milyen? A tapasztalatok mellett ma már több vizsgálati adat alapján is kiindulásul, összefoglalóan annyit állapíthatunk meg, hogy a sérült személyiség fejlődésmenete eltér az átlagosétól, az épétől, s ebből következően a sérült személyiség összképében, összességében más, mint az ép. Felmerül a kérdés, hogy miben, mennyiben tér el a sérült személyiség fejlődése az épétől, s melyek a sérült személyiség típusai, változatai.
Alább Alább ezekre ezekre a kérdés kérdésekr ekree kísére kíséreltün ltünkk meg válasz választt adn adni. i. De előbb előbb rövide rövidenn szóln szólnun unkk kell kell a normalitásr normalitásról ól és abnormalitás abnormalitásról ról is. A gyó gyógyp gypeda edagóg gógiai, iai, különös különösen en az értelmi értelmi fogyatékos fogyatékosokkal okkal foglalkozó szakirodalomban gyakran találkozunk ezekkel a fogalmakkal, ezért is fontos, hogy állást foglaljunk használatukkal és értelmezésükkel kapcsolatban. A normális és abnormális összetartozó fogalompár. Általános, köznapi értelemben a normális szabályszerű szabályszerűt, t, megszokottat megszokottat,, átlagosat átlagosat jelent, jelent, az abnorm abnormáli áliss szabályta szabálytalant, lant, a megszoko megszokottól, ttól, az átlagostól eltérőt.
Ebből kitűnik, hogy az abnormális abnormális mindig viszonyított érték Hogy mit nevezünk abnormálisnak, az attól függ, mit tartunk normálisnak. A jele jelens nség égek ek közn köznap apii megí megíté télé lése se hoss hossza zass tapa tapasz szta talat laton on nyug nyugsz szik ik,, és szám számos os körü körülm lmén ényy befolyásolja. Ha pl. az időjárásra gondolunk: ami egy meghatározott földrajzi helyzetben a tapasztalatok alapján normális és az attól eltérő abnormális, az más földrajzi körülmények között más, lehet, lehet, hog hogyy ellentét ellentétes es megítélé megítéléss alá esik. Vagy pl. ha egy viselkedésform viselkedésformára ára gond gondolun olunk: k: ami egy szűkeb szűkebbb vag vagyy tágabb tágabb emberi emberi köz közöss össégb égben en,, ado adott tt idősza időszakba kbann normál normális, is, egy később későbbii idősza időszakba kbann meglehet, hogy már nem, és más közösségben ugyanazon időszakban sem normális. A példákat még sorolhatnánk, tény az, hogy a normális és abnormális viszonylagos, és utóbbi példánk alapján látható, hogy változó is. A normalitás és abnormalitás fogalma tudományos értelemben is viszonylagos és változó. Ez a mérhető jellemzőkre, értékekre is - amelyek matematikai-statisztikai úton meghatározhatók - érvényes. Itt említjük meg azt a normális és abnormális fogalmának helyes értelmezéséhez alapvetően fontos tudniv tudnivaló alót, t, hog hogyy a normalitás sohase sohasem m egy adat, adat, vag vagyy ha szemlé szemlélet letese esenn kívánj kívánjunk unk kifeje kifejezn znii magunkat, sohasem egy pont, hanem sáv, övezet, amelybe a szélső értékek felé haladva, számos, egymástól eltérő, de még normálisnak tekinthető változat tartozik.
4
Ennek nagy jelentősége van a mérhető jellemzők, értékek megállapításakor is, hiszen ha adott esetben (pl. testmagasság) csak a számtani középértéket tekintenénk normálisnak, akkor az abnormális messze túlsúlyba kerülne. (Lásd: szóródás és az annak mértékét kifejező szórás, vagy szigma. A normalitás övének matematikai-statisztikai meghatározásakor mindig meg szokás adni, hogy +- hány szigmaérték után köv követk etkez ezik ik a normal normalitás itás határa határa.) .) A nem nem mérhe mérhető tő jellem jellemzők zők (pl. (pl. kép képess essége égek) k) megítélésében pedig különösen fontos kritérium, hogy a normalitás igen sok változatot magában foglaló övezet. De szűkítsük ezt a nagyon tág és összetett problémakört, s témánknak megfelelően fordítsuk figyel figyelmün münket ket az emberre emberre és a normal normalitá itáss és abnorm abnormali alitás tás fogalmának fogalmának bio-pszic bio-pszicho-sz ho-szociáli ociáliss
értelmezésére. Biológiai szempontból az az egyén tekinthető normálisnak, akinek sajátosságai megegyeznek a faj sajátosságaival, és abnormálisnak abnormálisnak az, akinek sajátosságai a faj sajátosságaitól eltérnek
Ebben az összefüggésben azonban vagy a csak kifejezetten "durva" eltérések abnormális jellegének megítélésére nyílik mód, pl. két fej, ötnél több vagy kevesebb kézujj stb., vagy a matematikaistatisztikai úton meghatározható értékekre, pl. testmagasság, testsúly stb. A norma normalit litás ás és abn abnorm ormali alitás tás biológ biológiai iai szempo szempontú ntú értelm értelmezé ezését sét más összefüg összefüggésbe gésben n is megközelíthetjük. Biológiai szempontból normális jelenség az egészség és abnormális a betegség. A hosszabb vagy rövidebb ideig tartó betegség a szervezet rendellenes, kóros folyamata, abnormális jelenség. Ha a kóros folyamat öngyógyulással vagy gyógyító tevékenység segítségével megszűnik, a normalitás és abnormalitás megítélése szempontjából több eset lehetséges:
1. a szervezet eredeti állapota változatlanul helyreáll; 2. a szervezet struktúrája megváltozik (pl. hiányossá válik valamely szerv eltávolítása miatt), de a szervezet működése egészében nem változik;
3. a szervezet struktúrája nem változik (legalábbis a tudomány mai módszereivel kimutathatóan nem), de a működés nem tér vissza az eredeti módon (legyengül, hiányos);
4. a szervezet struktúrája úgy változik meg, (valamely szerv hiánya vagy működésképtelensége miatt), hogy a szervezet működése egészében is megváltozik. Az első eshetőséget kivéve azt kell mondanunk, hogy valamely betegség következményeként, jóllehet az lezajlott és megszűnt, különböző, de mégis minden esetben esetben abnormális jelenségek alakultak ki, jöttek létre. Ez a megíté megítélés lés azonba azonban, n, bár biológ biológiai iai szempo szempontb ntból ól helytá helytálló lló,, láthat láthatóan óan mégsem mégsem kielég kielégítő ítő.. Köznapian fogalmazva túl szigorú, tudományos értelemben egyszempontú, differenciálatlan. Az ember normális vagy abnormális jellegének megítélése csak biológiai szempontból nem lenne helyes, mert leegyszerűsített, és nem felel meg a tudományos emberszemléletnek, antihumánus. Az ember nemcsak és nem elsősorban biológiai, hanem társadalmi lény. Ha az egyén biológiai érte értele lemb mben en abno abnorm rmál ális is volt voltaa elle ellené nére re külö különb nböz özőő mért mérték ékbe benn ugya ugyan, n, de be tud tud ille illesz szke kedn dnii a társ társad adal alom omba ba,, sőt sőt sok sok eset esetbe benn önál önálló ló élet életve veze zeté tésr sree is képe képes, s, abno abnorm rmál ális isna nakk ítél ítélhe hetjü tjük-e k-e?? Abnormálisnak bélyegezhetjük-e? Természetesen nem.
5
Ebből Ebből anna annakk a szeml szemléle életmó tmódn dnak ak a helyes helyesség ségee is köv követ etkez kezik, ik, hogy hogy a bioló biológia giaii szempo szempontb ntból ól abnormáli abnormáliss gyermeket gyermeket se illessük illessük abnormáli abnormáliss jelzővel, jelzővel, és fejlődésén fejlődésének ek kilátás kilátásaib aiban an legyünk legyünk optimisták, tegyünk meg mindent fejlesztése céljából.
A normalitás és abnormalitás fogalmáról elmondottak szoros összefüggésben vannak témánkkal. Bármennyir Bármennyiree hiányos hiányos is ma még tudásunk tudásunk az emberről, emberről, mint személyisé személyiségről, gről, bonyolultságá bonyolultságátt már feli felism smer ertü tük, k, s megí megíté télé lésé sétt is csak csak komp komple lexx módo módonn köze közelít líthe hetjü tjükk meg: meg: bio-pszicho-szociális szempontból. A sérü sérült lt szem személ élyi yisé sége gett tanu tanulm lmán ányo yozv zvaa előb előbbb tehá tehátt az okok okok és a prim primer er (els (elsőd ődle lege ges) s) következmények láncolatát vesszük szemügyre, s azok ismeretében kíséreljük meg a korábban feltett kérdések megválaszolását.
A sérülés okai és primer következmények következmények A könnyebb tájékozódás kedvéért az 1. táblázatban közöljük az okokat, majd ezek közül bővebben is azokkal foglalkozunk, amelyek különböző klinikai képek (=megjelenési forma, más szakkifejezéssel szindróma szindróma=tüne =tünetegyüt tegyüttes, tes, több szimptómáv szimptómával=tün al=tünettel) ettel) létrejöttén létrejöttén keresztül keresztül a sérült sérült személyisé személyiségg előidézői lehetnek. A részleteseb részletesebb b magyarázato magyarázatokban kban azonban nem a táblázat táblázat felosztási felosztási rendje szerint haladunk, hanem időrendi sorrendet követünk. Ezzel egyben azt is megkíséreljük bemutatni, hogy az egyéni fejlődés során a megjelölt okok mikor és hogyan érvényesíthetik hatásukat. Bevezetésül még azt is elmondjuk, hogy az okok és primer következményeik bonyolult láncolatát teljességre törően nem mutathatjuk be. Ezért felhívjuk a figyelmet arra, és hangsúlyozzuk, hogy egy meghatározott ok nemcsak egyféle következménnyel járhat, többféle klinikai képet idézhet elő, s enne ennekk megf megfel elel előe őenn a szem személ élyi yisé ségs gsér érül ülés és legk legkül ülön önfé félé lébb bb vált változ ozat atai ait. t. Megf Megfor ordí dítv tva: a: a személyiségsérülés különféle változatai mögött többféle ok és együttesen több ok következtében létrejött klinikai kép állhat. A személyiségsérülés tehát multikauzális (többokú) és multifaktoriális (többtényezős). Két nagy okcsoportot különböztetünk meg. Az endogén (belső=öröklött, genetikusan determinált) okok és az exogén (külső=szervezeten kívüli) okok. Előrebocsátjuk még, hogy a tudomány bármennyire előrehaladt is, különösen a közelmúltban az okok feltárásában, még mindig sok az ismeretlen oki tényező. Erre minden szakirodalmi kézikönyv, tankönyv felhívja a figyelmet. OKOK
1. táblázat
mechanikai elektromos hősugárzás gyógyszerek
6
mérgek vegyi anyagok emdogén (belső) örökletes betegségek fizikai kémiai klimatikus
vírusok rickettsiák baktériumok gombák protozoák férgek
élettelen genetikai vizsgálatokkal igazolható
mikrobák biológiai családi iskolai nevelőotthoni munkahelyi
szimbiotikus (az anya és a magzat együttéléséből származó hatások)
7
túlérzékenység (allergia) vércsoport összeférhetetlenség
ímmunio-lógiai ártalmak pszichoszociális exogén (külső)
örökletes betegségek
Tanulmányozzuk időrendi sorrendben azokat az okokat, amelyek a sérülés előidézői lehetnek. Fordítsunk néhány szót először az átöröklésre. Az öröklésről, átöröklésről korábbi biológiai tanulmányaink keretében részletesen hallottunk. Azt is tudjuk, hogy az átöröklés jelentőségét igen hosszú ideig túlbecsülték az örökléstannal foglalkozó kutatók, pl. a különböző személyiségsérüléseket előidéző fogyatékosságok megjelenését sokáig, szinte kizárólag az átörökléssel hozták kapcsolatba. 1. öröklés.
A modern humángenetikai kutatások azt bizonyítják, hogy az átöröklésnek is van szerepe a személyiségsérülés létrejöttében, de egy-egy gén nem meghatározó, inkább csak láncreakciót indít meg, amelyet viszont a külső tényezők erőteljesen módosíthatnak. A "legtöbb egyéni adottság megnyilvánulása génhez kötött, tehát poligenetikusan meghatározott, egy gén viszont részt vehet több sajátság kialakításában is, tehát polifémikusan hat; emellett azonos gén egyedenként más adottság kifejlődését irányíthatja (heterofénia)."2. Örökletességet bizonyító megbízható adataink még a kiterjedt, modern ikerkutatások adatai alapján sincsenek minden esetben.
8
Megemlítjük, hogy a legmegbízhatóbb adatok egyes anyagcserezavarokkal, az ivari és testi kromoszómák számszerű és alaki eltéréséhez társuló különböző klinikai képek (többnyire értelmi fogyatékosság) eseteiben, továbbá matematikailag igazolt, biztos családfakutatásokra támaszkodó esetekben (pl. értelmi fogyatékosság, siketség, vakság) állnak rendelkezésünkre. 2. Csíraártalom (blastophoria). Előidézhetik fertőző betegségek (pl. parotitis, más néven mumps = fültőmirigy-gyulladás, továbbá hepatitis = májgyulladás), ipari mérgek (pl. higany, ólom), táplálkozási rendellenességek, sugárzás (pl. izotóp, röntgen). A legkülönfélébb szindrómák kialakulásához vezethet. 3. Méhen belüli (intrauterin) ártalmak. A méhen belüli életben többféle károsító tényező érvényesülhet. Nagyon lényeges, hogy a károsító tényező mikor, az embrionális élet melyik időpontjában hat. Az anya fertőző megbetegedései következményeként fellépő ártalmak közül elsősorban a rubeola vírus károsító hatását említjük meg, amely a terhesség harmadik hónapjában jelent nagy veszedelmet, ugyanis siketséget, értelmi fogyatékosságot idézhet elő. A parotitis vírus is okozhat károsodást, a morbilli (kanyaró) hatására többnyire abortus jön létre. A protozoa (=élősködő, kutya, egér és más állatok is terjesztik) fertőzések közül a toxoplazmát említjük meg, amelynek hatására fejlődési rendellenességek, idegrendszeri ártalmak jönnek létre. Intrauterin károsodás léphet fel hipoxemia (oxigénhiány) hatására, amelyet keringési zavarok okozhatnak, elsősorban az anya szívrendellenessége következményeként. Többnyire értelmi károsodást okoz.
Gyakori rendellenesség az újszülöttek súlyos sárgasága (icterus gravis). Többféle ok következtében léphet fel. Így pl. vércsoportösszeférhetetlenség (RH-inkompatibilítás) hatására. Értelmi fogyatékossághoz, súlyos mozgászavarokhoz vezethet. A táplálkozási ártalmak közül az anya avitaminózisát (D-, A-, B2 vitaminhiány) és a súlyos éhezést említjük meg intrauterin károsító tényezőként Fejlődési rendellenességet okoz. A táplálkozási ártalmak súlyos következményeit pl. a II. világháború idején koncentrációs táborokban élő terhes anyák szülési adatai is bizonyítják. Sugaras hatásokra szintén fejlődési rendellenességek sora, pl. mikrokefália (kisfejűség) jöhet létre. A szakirodalomban ismeretes a hirosimai atombomba-támadás következtében létrejött számos fejlődési rendellenesség. A mechanikai hatásoknak is lehet károsító szerepük a magzatra, többnyire azonban abortuszt idéznek elő. Feltehetően az anya hormonális zavarai is előidézhetnek intrauterin károsodást, bizonyítékainak kimutatásán az orvostudomány sokat fáradozik. A gyógyszerek intrauterin károsító hatásának drámai példái az 1960-as évek elején Nyugat Németországban és számos más országban született, világszerte nagy érdeklődést kiváltó torz, un. Contergan-bébik. 4. Szülési (=natalis vagy perinatalis) ártalmak. Az újabb kutatási adatok azt bizonyítják, hogy a rendellenes szülésnek igen nagy szerepe van a károsító tényezők között. Nem tárgyalhatjuk itt az
összes károsító körülményt, ahhoz ui. a normális szülés folyamatának ismertetésére és a lehető rendellenességek felvázolására is szükség lenne. Csupán arra mutatunk rá, hogy főképpen a koraszülésekkor (a koraszülés egyébként önmagában is károsító tényező lehet), de a normális időben történő szülésekkor is számos rendellenesség jöhet létre, minthogy pl. a keringési zavarok,
9
koponyaűri vérzések stb., amelyeknek a magzat ki van téve, elsősorban a központi idegrendszerre hatnak károsítóan. 5. A szülés utáni (postnatalis) ártalmak.
Sokféleségük és nagy jelentőségük miatt differenciáltabb vizsgálatot igényelnek. Két nagy csoportjuk ismert: a biológiai környezeti és a pszichoszociális környezeti ártalmak. A biológiai környezeti ártalmak közül a fertőző megbetegedések károsító hatását emeljük ki. A vírusosmegbetegedések között pl. a kanyaró (morbilli) szövődménye (középfülgyulladás, majd meningoencephalitis) következtében értelmi fogyatékosság, mozgássérülés jöhet létre. A bárányhimlő (varicella) szövődményeként agyvelőgyulladás (encephalitis) léphet fel, s így értelmi fogyatékosságot, mozgás- és hallássérülést okozhat. A járványos fültőmirigygyulladás (parotits
epidemica) szövődménye szintén lehet agyvelőgyulladás. A vírusosmegbetegedések közül az influenza különböző változatai is súlyos szövődményeket okozhatnak, s így a különböző kóros állapotok létrejöttében nagy szerepük van. A hazánkban igen nagy sikerrel leküzdött gyermekbénulás (poliomyelitis, más néven Heine-Medin-kór) petyhüdt bénulást okoz, encephalitises formái spasztikus (görcsös) bénulást is előidézhetnek. A bakteriális megbetegedések közül a vörheny (skarlatina) szintén szövődményei (középfülgyulladás, esetleg encephalitis) révén elsősorban hallássérülést idézhet elő. A szamárköhögés (pertussis) szövődménye (pertussisos encephalopathia) értelmi és mozgássérülésekhez vezethet. A torokgyík (diftéria) súlyos esetei bénulásokat okozhatnak. A gümőkór (tuberculosis), amennyiben tbc-s meningitis is fellép, értelmi, hallási, látási és mozgássérülésekhez vezethet.
az utóbbi évtizedekben a modern szociológiai és szakszociológiai, elsősorban a szociálpszichológiai kutatások erőteljesen ráirányították a figyelmet. A pszichoszociális környezeti ártalmak is rendkívül sokfélék és sokrétűek, ennek megfelelően következményeik is. Mind felismerésük, mind megértésük csak komplex vizsgálódás és szemlélet alapján lehetséges. A pszichoszociális környezeti ártalmakra
A pszichoszociális ártalmak szinte mindegyike igen nagy százalékban felelős a személyiség sérüléséért, sokféle típusú neurózishoz (funkcionális, anatómiailag ki nem mutatható idegbetegség) vezethet. A neurózis, eredetét tekintve, szomatogén (testi eredetű) is, de elsősorban pszichogén és szociogén eredetű. "Szociogénia, amely hatékony lehet interperszonális viszonylatok megváltozásán keresztül (a makro- és mikromiliőben végbemenő változások, a család, munkahely, otthon, nyelv, társaság, társadalom stb.) - intraperszonális viszonylatok megváltozásán keresztül (elvi, vallási, világnézeti, erkölcsi vonatkozások) és a tér-idő viszonylatok megváltozásán keresztül (elsősorban a civilizáció instrumentális megjelenése, amely eredetileg az életet megkönnyíteni hivatott); a közlekedés, ezen belül a sebesség fokozódása és az emberi kapcsolatok megváltozása amiatt, hogy bárhová könnyen és gyorsan el lehet jutni. Az emberi kapcsolatok nagyobb felületen mennek végbe, gyorsabban keletkeznek, tartalmatlanabbak és felületesebbek, nem kizárólagosak és abszolútak, kevésbé érzelemgazdagok; az intimitás jelentősége csökkent, a közbeiktatott eszközök: telefon, rádió, film, televízió stb. a személytelenséget lehetővé teszik."3. A csecsemő megszületése pillanatától a pszichoszociális károsító tényezők özönének van kitéve. Ezek közül is csak néhányat emelhetünk ki. Jellemző csoportjai a családi, iskolai, nevelőotthoni és munkahelyi ártalmak, amelyek természetszerűleg különböző kapcsolódásban hathatnak, s ily módon szűkebb és tágabb értelemben vett nevelési ártalmakként, a közösség pozitív hatásai mellett és ellenére annak károsító tényezőiként is jelentkezhetnek. Az anya-, illetve szülőhiány, a rossz családi
10
légkör, a válások, a környezetváltozás, környezetváltogatás; a nagyon magas tanulmányi és magatartási követelmények; a szabadságtól megfosztottság, zártság, uniformizáltság nevelőotthoni körülmények között, a kevés és egyhangú inger- és élménylehetőség, a mozgásban, játékban korlátozottság; a kettős nevelés, a túlzottan szigorú vagy ellenkezője, az elkényeztető nevelés, az elhanyagoló nevelés, a következetlen nevelés, az iskolai és a munkahelyi kudarcélmények, az "inkapacitás" élménye (helytállás, teljesítmények vonatkozásában a vártnál gyengébb produkcióktól való félelem), az automatizáció stb. stb. Ezek a kórokozók azért különösen veszedelmesek, mert az interperszonális kapcsolatokban, az ember számára nélkülözhetetlen társas együttélésben circulus vitiosusként vannak jelen. Az ember maga a kórokozó, s az ember a szenvedő fél is, gyakran egy személyben. Általánosan elfogadott tételként említhetjük, hogy: "A társadalom teremtette meg azokat a feltételeket, amelyekre a neurózis létrejön."4. A pszichoszociális környezeti ártalmaknak rendkívül nagy szerepük van az egyébként még ma is tisztázatlan eredetű pszichopátiás kórképek (betegség határát súroló személyiségzavarok) kialakulásában, ugyanúgy, mint a pszichózisok (elmebetegségek) kifejlődésében is. Fentiek ismeretében egyre közelebb jutunk a korábban feltett kérdések megválaszolásához. A tárgyalt okok és primer következményeik, amelyek az ontogenezis folyamatában felléphetnek, illetve kialakulhatnak, felelősek a személyiség sérüléséért. Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy a személyiség sérülése az ismertetett helyzetekben nem minden esetben következik be, azaz a személyiség sérülése nem törvényszerű. Az igaz, hogy pontosan meg nem határozható százalékban, az esetek többségében fellép a személyiség sérülése, törvényszerűségről mégsem beszélhetünk. Felmerülhet a kérdés, hogy ha az esetek többségében fellép a személyiség sérülése, nem hanyagolható-e el az az elenyésző százalék, amikor nem. A lényeg itt az, hogy nem törvényszerű a személyiség sérülése, s ez azért alapvető kérdés, mert akkor a százalékarány nyilvánvalóan befolyásolható. Ebben az összefüggésben az idegrendszer károsodása és a súlyossági fok mint viszonylagosan állandó tényezők, és az időfaktor, mint változó szerepe és jelentősége kerül előtérbe. Az idegrendszer károsodása, amely matematikailag a dolog természetéből következően, s tegyük hozzá, hogy a tudomány mai módszereivel pontosan nem mérhető, sem végzetesen meghatározó tényező Erről később még lesz szó (lásd: kompenzatorikus átszerveződés), most annyit erről, hogy amennyiben az idegrendszer vagy valamely analizátor perifériás része organikusan sérült - mivel az idegsejtek újraképződésére emberben nincs lehetőség -, ez a tény "megváltoztathatatlan". Így alakult ki a szakirodalomban az irreverzibilitás és reverzibilitás fogalma.
Irreverzibilitás, reverzibilitás Az irreverzibilitás "visszafordíthatatlanság"-ot, a reverzibilitás "visszafordíthatóság"-ot jelent.
11
Az irreverzibilitás fogalma az előbbiek alapján az idegrendszer organikus károsodásának tényére utal. Ha az idegrendszer organikusan nem ("csak" funkcionálisan) károsodott, akkor elvileg reverzibilis a károsodás. Itt azonban fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy az organikus károsodást az idegrendszer szerkezete (struktúra) és működése (funkció) közötti differenciált és sokrétű kölcsönhatások miatt nem minden esetben tudjuk kimutatni (lásd: ismeretlen eredetű károsodások). Adott esetben neurológiai tünetek nincsenek, a rendellenes pszichés funkciók viszont arra utalnak, hogy ún. "minimális agyi sérülés" áll a háttérben. A funkciózavar tehát ezekben az esetekben is organikusan determinált. Kapcsoljuk össze az irreverzibilitás és reverzibilitás fogalmának további elemzését a súlyossági fok és az időfaktor szerepének vizsgálatával. Attól függően ui., hogy az idegrendszer organikus károsodása milyen fokú és mikor következik be, vagy az idegrendszer organikusan nem károsodott, módosul a károsodásnak a személyiség fejlődésére gyakorolt hatása.
A személyiség fejlődése szempontjából a vele született vagy az első életévben elszenvedett károsodások a legkedvezőtlenebb kilátásúak. "…az akadály már eleve más célok felé is lezárja az utat, amerre a személy még el sem indult."5. Hogy ez mennyire így van, azt az is bizonyítja, hogy szakirodalmi adatok tanúsága szerint még a pszichoszociális környezeti károsító tényezők is, amelyek általában funkcionális és így reverzibilis károsodást okozhatnak, létrehozhatnak irreverzibilis károsodásokat. Természetszerűleg a károsodás súlyossági foka minden esetben nagyon fontos körülmény. Az idegrendszer kiterjedt, súlyos organikus károsodása esetén a személyiségfejlődés útjában olyan akadályok vannak, amelyek leküzdése (ma még) nem is lehetséges. A súlyossági fokok skálája azonban rendkívül széles. Ennek függvényében az időfaktor szerepe nemcsak negatív, hanem pozitív előjelű is lehet. Ha ui. a vele született vagy csecsemőkorban, sőt egészen kisgyermekkorban fellépő károsodások felismerése azonnal megtörténik, s a szakszerű gondozás, fejlesztés, nevelés azonnal megkezdődik, a személyiség sérülése a károsodás súlyossági fokától függően megelőzhető, megakadályozható, enyhíthető, de legalábbis igen nagy mértékben kedvezően befolyásolható.
A későbbi gyermekkorban fellépő károsodás eseteiben a már elért fejlettségi szint és a további feltételek nagyon fontosak. Igen lényeges tehát, hogy a károsodást megelőző időszak a személyiségfejlődés szempontjából milyen színvonalú volt, nemkülönben, hogy milyen károsító tényező került akadályként a személyiségfejlődés útjába, és megvannak-e nyomban vagy egyáltalán a továbbiakban a személyiségfejlődés optimális feltételei. Az idegrendszer organikus károsodása a súlyossági foktól függően ilyenkor a már elért szintről való visszaesést, dementálódást (leépülést) okozhat, illetve minthogy az idegrendszer fejlődésében a későbbi gyermekkorban specifikus funkciódifferenciálódás figyelhető meg, a személyiségfejlődés diszharmonikusan alakulhat, egy-egy szűkebb pszichés jelenségterületre terjedhet ki, illetve korlátozódhat. A pszichoszociális károsodások hasonlóan, a legkülönfélébb tünetekben jelentkezhetnek a diszharmóniás fejlődés számos változatát mutatva. A teljesség kedvéért említjük meg, hogy az ifjú-, még inkább a felnőttkorban fellépő különböző ártalmak ismételten másként érintik a személyiséget. Egyrészt a már "kialakult" személyiség egységes szerkezete bomlik meg, ami a gyermekhez viszonyítva eltérő következményekkel járhat, pl. a
12
károsodás tényének és következményeinek tudata is nagy szerepet játszhat. Másrészt a funkciódifferenciálódás még előrehaladottabb stádiumában a személyiség-újrakialakítási lehetőségek, szintén a súlyossági foktól is függően, korlátozottabbak. Természetesen itt is rendkívül fontosak a károsodást megelőző időszak történései, valamint döntő az is, hogy a továbbiakban milyen szociokultúrális feltételek között él az egyén. Az eddig elmondottak alapján összefoglalva megállapíthatjuk, hogy a személyiség sérüléséért az ontogenezis folyamatában fellépő különböző károsító tényezők (okok) és az okok következtében kialakult klinikai képek (primer következmények) felelősek, amelyek a fejlődésmenetet eltérítik a normálistól (2. táblázat)
2. táblázat A sérült személyiség (normálistól eltérő fejlődésmenet) kialakulásának modellje károsító tényezők
(okok) endogén és exogén okok
↔
primer következmények
(klinikai képek) a személyiség sérüléséért elsősorban felelős főszimptóma és egyéb szimptómák együttese
↔
szekunder következmények
(sérült személyiség) másodlagos, a különböző szindrómák következményeként fellépő, egymásra épülő szimptómák
13
A sérült és az ép személyiség megkülönböztető jegyei "A fejlődés általában - és ezen belül a pszichikus fejlődés - igen sok összetevőből álló folyamat. Ha az összetevők bármelyike sérül bármelyik időpontban, a fejlődés folyamatában zavar keletkezik."6. A sérült személyiségfejlődés jellemzője a fejlődési tempó és a személyiségszerkezet megváltozása. A fejlődési tempó felgyorsulhat (akceleráció) és lelassulhat (retardáció). Az előbbiről, mint századunk egyik korjelenségéről, pszichológiai és más tanulmányaink során hallottunk. A retardáció is gyakori jelenség. Többféle formában nyilvánulhat meg. Ha a személyiségfejlődés egésze lelassul, pszichoszomatikus retardációról beszélünk. Ismert a pszichikus vagy szomatikus retardáció, amikor "csak" a pszichés fejlődés vagy "csak" a testi fejlődés tempója lassúbb az adott életkor megfelelőjénél. Lehetséges, hogy a beszédfejlődés (késői beszédfejlődés), a mozgásfejlődés (motoros) vagy a megismerő funkciók fejlődésének (mentális) retardációja jelentkezik. A mentális retardációra azért hívjuk fel külön is a figyelmet, mert több országban, illetve nyelvterületen (főként a nyugati országokban, illetve az angol nyelvterületen) az értelmi fogyatékosság szinonim fogalmaként használják. Ez azonban még akkor sem szerencsés, ha az a cél vezeti a szakembereket, hogy elkerüljék az értelmi fogyatékos kifejezést. Az igaz, hogy a fogyatékos megjelölés a közvéleményben többnyire pejoratív (leértékelő, megbélyegző) értelemben él, s emiatt helyeselhető a mellőzése. A mentális retardáció fogalma azonban mindenfajta értelmi eltérés gyűjtő megjelölésére nem használható. Nem az elnevezés kifogásolható, hanem annak gyűjtőfogalomként való használata. Ezért legújabban az értelmi eltéréseket nagyon differenciáltan határozzuk meg és értelmezzük (lásd később az értelmi fogyatékosokról szóló részletes részt). Az értelmi fogyatékosság és az értelmi elmaradás között ui. nem kevesebb a különbség, mint az, hogy az értelmi fogyatékosság - mint később látni fogjuk - irreverzibilis, a mentális retardáció viszont reverzibilis károsodás. Ezzel egyúttal már azt is érzékeltettük, hogy a lelassult fejlődési tempó különböző megjelenési formái reverzibilisek, ti. a fejlődési tempó meglassúbbodása normalizálható, ebből következően a lemaradás kedvező feltételek mellett behozható. Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy csak abban az esetben, ha a feltételek kedvezően megváltoznak. Hosszan tartó betegség vagy állandósult, kifejezetten kedvezőtlen környezeti hatások - erről korábban is tettünk már említést - irreverzibilis károsodásokhoz is vezethetnek. De a megváltozott fejlődési tempó önmagában nem jelenti azt, hogy sérültté válik a személyiség. Emellett a személyiségszerkezet jellegzetes megváltozása is kritérium. A sérült személyiség fejlődésére tehát a fejlődési tempó és a szerkezet megváltozása egyaránt, együttesen jellemző. A fejlődési tempó általában meglassúbbodott, de azért helyesebb megváltozásról beszélnünk, mert a fejlődésmenet általános retardáltsága nem törvényszerű, s ugyanakkor a tempóban
jelentkező eltérések már átvezetnek a szerkezet jellegzetes megváltozásához.
14
Már volt róla szó, hogy a személyiségfejlődés általános törvényszerűségei a sérült személyiség fejlődésére is jellemző, általános törvényszerűségek. Minthogy azonban a sérült személyiség fejlődése a fennálló (irreverzibilis vagy reverzibilis) károsodások következtében más feltételek között zajlik, mint a normális személyiségé, ez a körülmény a fejlődésmenet struktúráját és dinamikáját megváltoztatja. Közösen jellemző, hogy megbomlik az egységes szerkezet, egyoldalú, vagy diszharmónikus lesz:
-
meghatározott
egyszerű
funkciók,
funkcionális
rendszerek (összetett funkciók) nem alakulnak ki
vagy rendellenesekké válnak,
- átalakul a külvilágról való információfelvétel, - sérül, nehezítetté válik vagy ki sem alakul a társadalmi kommunikáció, -
megváltoznak a környezethez való alkalmazkodás és a környezetre való lehetőségei és formái,
aktív ráhatás
- akadályozottá válik a szocializálódás, - izoláltság jön létre. E közös, általános jellemzők - attól függően, hogy a sérült személyiség fejlődésének létrejöttéért milyen károsodás felelős, milyen klinikai kép áll a háttérben, mikor lépett fel és milyen fokú -, különböző formákban érvényesülnek.
Másként, ha pl. érzékszervi sérülés, ezen belül is másként, ha a hallás vagy a látás sérülése, ismét másként, ha pl. értelmi vagy érzelmi sérülés áll a háttérben, ezen belül is eltérően a károsodás fellépésének időpontjától, súlyossági fokától és a klinikai kép egyéb jellemzőitől függően. Ezzel tulajdonképpen eljutottunk a sérült személyiség különböző típusaihoz. Az eddig elmondottakból következik, hogy a sérült személyiségnek számos változata lehetséges. Ennek megfelelően a típusba sorolás rendkívül nehéz. Olyan teljes rendszer felállítása, amelybe minden szempontból, minden változat besorolható, eddig nem alakult ki. De erre, a rendszer változóinak nagy száma miatt, egyre kevésbé is törekszünk. Ehelyett többnyire valamilyen kiemelt szempontból, meghatározott célból (pl. orvosi, pszichológiai, pedagógiai) történnek típusalkotási kísérletek. Mi, tárgyunknak megfelelően, pedagógiai szempontból közelítjük meg a kérdést.
Gyógypedagógiai tipológia Tipológia = típustan. Tipizálás - meghatározott jegyek, jellemzők szerint történő osztályozás - a legkülönbözőbb területeken lehetséges. A tárgyak, jelenségek sokféle szempontból csoportosíthatók. Az ember is számos szempontból tipizálható (lásd: személyiségtipológiák). Minden osztályozásnak
15
meghatározott célja van. Attól függően, hogy milyen célból történik az osztályozás, egyszerűbb vagy összetettebb a feladat megoldása. A gyógypedagógiai tipológia a gyógypedagógia tevékenységi területére tartozók típustana.
Arra a kérdésre ad választ, hogy kikre irányul a gyógypedagógiai tevékenység. Célja:
1. általában a nevelési gyakorlat számára iránytűt adni annak eldöntéséhez, hogy a sérült, rendellenes egyének (elsősorban gyermekek és fiatalok) milyen tí pusait kell és helyes az épektől elkülönítetten fejleszteni, illetve milyen típusoknak kell és helyes nem elkülönítetten, az épekkel integráltan gyógypedagógiai segítséget nyújtani. 2. a gyógypedagógiai gyakorlat számára feltérképezni a gyógypedagógia tevékenységi területére tartozókat, megadni belső osztályozásukat, csoportosításukat, az adott történelmi időszak társadalmi és tudományos igényeinek megfelelően differenciált gyógypedagógiai nevelés és intézményrendszer kialakítása és működtetése végett. Az ismertetett célok néhány fontos alapelvre utalnak. A gyógypedagógiai tipológia csak akkor töltheti be megfelelően funkcióját, ha: -
rendező elvei pedagógiai szempontúak,
-
az új társadalmi és tudományos igények iránt érzékeny, azok megjelenésére azonnal reagál,
-
perspektivikus.
dinamikus,
Ezekből az alapelvekből következik, hogy a gyógypedagógiai tipológia változó. A gyógypedagógia történetében nagyon sok és sokféle tipológiát dolgoztak ki a szakemberek. Ezek a tipológiák különböző értékűek. Néhánya történetileg nagyon jelentős, mert egyrészt a maga idején segítette a gyógypedagógiai gyakorlat továbbfejlődését, másrészt napjainkban is sok tanulsággal szolgál a gyógypedagógiai tipológiaalkotó munkához. A tipológiaalkotásra a századfordulóig az jellemző, hogy inkább csak egy-egy jellegzetes rendellenesség vagy fogyatékossági csoport osztályozására terjed ki. A századfordulón a tipológiaalkotás terén új tendenciával találkozunk a gyógypedagógia történetében. Amellett, hogy az egy-egy jellegzetes típusba tartozók belső csoportosítása tovább fejlődik, gazdagodik, többen most már a "normálisokkal" együtt nem fejleszthető, nevelhető összes "abnormális" típus teljes rendszerének, tipológiájának felállítására, megalkotására törekednek. A századfordulón ui. mindazokban az országokban, amelyekben a tankötelezettség törvénybe iktatása korábban vagy ez idő tájt megtörténik, a nevelési gyakorlat egyik nagy kérdése: a rendellenes, sérült gyermekek mely típusait kell és helyes az épektől elkülönítetten, külön intézményrendszerben nevelni, oktatni.
Az adott válaszok nagyon változatosak. Az is jellemző, hogy a szaktudomány és a közoktatásjog, közoktatásadminisztráció fogalomrendszere nem, vagy nem egészen azonos. A szaktudományi válaszokat áttekintve, a század első feléből pl. ilyen általános meghatározások ismertek: azok igényelnek gyógypedagógiai segítséget, akiknek értékelőképessége és értékelni akarása
16
gátolt, vagy akiknek testi és lelki fejlődését különböző individuális vagy szociális faktorok gátolják, vagy akiknek reakciói egyoldalúan eltérnek a normális gyermekek reakcióitól, vagy akik segítségre, gyámolításra szorulnak, vagy a csökkentértékű és egyoldalúlag fejlett gyermekek és ifjak, vagy a normálistól jelentékenyen elütő s ilyképpen a normálisokkal együtt, s a normálisok számára kiépített módszerekkel nem nevelhető egyének, továbbá a normálissal szemben alárendelt vagy a normálistól elütő testi és lelki életet élő (értékítéletükben gátolt, hivatásukban korlátozott) gyermekek és ifjúkorúak stb. A válaszvariációkhoz tartozó tipológiák azután további csoportbontással általában a gyengeelméjűeket, a rendellenes jelleműeket, a testi és érzékszervi fogyatékosokat (az utóbbi csoportban rendszerint a beszédfogyatékosok is helyet kapnak) sorolják. A közoktatási válaszok hasonlóan általánosak, de iskolaközelibbek. Azokat kell gyógypedagógiai intézményekbe utalni, akik a rendes tanítást tartósan nem tudják követni, vagy a normálisok iskoláiban különleges gyógyítás és nevelés nélkül nem boldogulnak, vagy a tanítás és nevelés nézőpontjából teljes különállóságot tüntetnek fel, vagy testileg és szellemileg gyengék, vagy testileg és szellemileg visszamaradtak, vagy testileg, érzékszervileg, értelmileg fogyatékosok, de képezhetők. Ezek az általános megjelölések azután inkább csak az egyes intézménytípusok (iskolák) dokumentumaiban, mindenekelőtt a speciális tantervekben, nevelési tervekben, programokban kerülnek lebontásra, vagyis konkrétan ezek rögzítik az intézmény/tantervadekvát fogyatékossági típust. Amint jól látható, a gyógypedagógiai segítséget igénylők körének pontos, a közoktatáspolitikai gyakorlat számára jól eligazító megjelölései nem igazán alakulnak ki. De a tankötelezettség bevezetése egyébként sem csodaszer. Vannak országok, pl. Magyarország is ezek közé tartozik, ahol a törvény életbelépése után évtizedekkel sem sikerült - alapvetően anyagi okok miatt - meg sem közelíteni a gyógypedagógiai segítséget igénylők egyre szélesedő teljes körének sérülésspecifikus nevelésétoktatását. Ahol viszont jók a lehetőségek, az anyagi feltételek jobbak vagy jók, a differenciált intézményhálózat kiépül, főként az észak-európai országokban, de Nyugat-Európában és az USA-ban is, más gondok jelentkeznek. Nevezetesen olymértékben megnő a speciális iskoláztatásra javasoltak száma, hogy az elsősorban az érintettekben, de a szélesebb közvéleményben is ellenérzést vált ki. A század közepére, de különösen a második világháború után két markáns tendencia körvonalazódik. A háttérben ugyanaz az ok áll: egyre nő a fogyatékosoknak minősítettek, egyben elkülönített iskoláztatásra javasoltak köre és száma. A második világháború körül - nem feledve, de most nem tárgyalva a különböző szélsőséges ideológiák megannyi antihumánus következményét - az elkülönített iskoláztatásra javasoltak körének korlátozására, számának csökkentésére irányuló, kimondva, vagy kimondatlanul a financiális meggondolásokból táplálkozó törekvés erősödik fel. Ez lesz a máig élő egyik tendencia. A másik az integrált iskoláztatás. A financiális meggondolások ez esetben is egészen bizonyos, hogy jelen vannak, de ez a tendencia méginkább és máig egyre kifejezettebben az emberi jogokért való síkraszállásból, a szegregáció ellenességből táplálkozik. Megjegyzem, hogy gyökerei messze visszanyúlnak a gyógypedagógia történetében, különösen azonban a 20. század, a "Gyermek százada" küszöbén, egyben a gyógypedagógia differenciálódásának felfutása kezdetén már kezdeményeiben tetten érhető. Mindkét tendencia kihat az alapkérdésünkre adott válaszok alakulására is. Az elkülönített iskoláztatásra javasoltak körének korlátozására, számának csökkentésére irányuló törekvés hívei az orvosi kategóriákhoz, a biológiai kritériumokhoz való visszatérést látják célravezetőnek. Az integrált iskoláztatás híveinek egy része hallgatólagosan teljesen leveszi a napirendről ezt a kérdést, mások
17
egyre határozottabban deklarálják és képviselik, hogy semmi szükség meghatározásokra, tipológiákra, aki speciális megsegítést igényel, annak mindent meg kell adni, amire szüksége van, és úgy, ahogy az az adott esetben a legszakszerűbb, ez a megoldás. De azért továbbra is nagy a szakirodalma ennek a témakörnek, a különböző országokban, illetve nyelvterületeken sokféle gyűjtőelnevezés, pontosabb értelmezésükre rövidebb-hosszabb definíciók, tipológiák élnek, és újabbak is keletkeznek. A nagyon gazdag definíciókészletet áttekintve két típus jellemző. Az egyik teljesen nyitott, eszerint a szóbanforgó népességbe mindazok a személyek beletartoznak, akik fizikai, pszichikai, intellektuális, családi vagy szociális jellegű okok miatt - ha csak átmenetileg is - speciális pedagógiai támogatást igényelnek. A másik körülírtabb, azokra korlátozódik, akiknek fejlődésmenete valamilyen kóros hatásra fellépő defektus következtében sérült meg. Fontos azonban megjegyezni, hogy ma már, ha bármelyik típusú definícióhoz egyáltalán tipológia is kapcsolódik, végülis abban a legszélesebb skálán jelennek meg főés alcsoportok és típusok. A legmodernebbeket elemezve, arról lehet megtudni, hogy az adott tipológia az elkülönített vagy az integrált iskoláztatási modellt "szolgálja-e ki", hogy alkalmaz-e konkrét, korlátozó megkötéseket. Pl. deklarálja-e, hogy olyan speciális pedagógiai támogatás igénye áll fenn, amelyet a szokásos családi és/vagy iskolai környezet nem képes nyújtani, vagy hogy csak azokról van szó, akiknél komplex vizsgálatokkal megállapítható, hogy a normális fejlődésmenetű gyermekekkel együtt nem nevelhetők, oktathatók.
Gyűjtőfogalmak A nemzetközi szakirodalomban ma leginkább használt és ismert gyűjtőfogalmak: akadályozott gyermekek (handicapped children), kivételes gyermekek (exceptional children), gátolt gyermekek (behinderte Kinder) fizikailag-pszichikailag sérült gyermekek (physisch-psychisch geschädigte
Kinder) tanulásukban gátolt gyermekek (lernbehinderte Kinder), alkalmazkodni nem tudó gyermekek (enfants inadaptés), fejlődésmenetükben sérült gyermekek
(anomalnije gyetyi).
(A zárójelben feltüntetett eredeti elnevezések a nyelvterületre is utalnak.) A felsorolt gyűjtőfogalmak mindegyike tág gyűjtőfogalom. Ha terjedelmük nem is pontosan azonos, végeredményben valamennyi nevelési szempontból problematikus, rendellenes gyermektípusra vonatkoznak.
18
több mint félé évszázada a "fogyatékosok" gyűjtőfogalmat használjuk a gyógypedagógia körébe tartozás megjelölésére, annak ellenére, hogy ellenvetések voltak és egyre inkább vannak vele kapcsolatban. Magyarországon
Az ellenvetések történelmileg változtak. A korábbi (század eleji) ellenvetések lényege az volt, hogy az orvosi értelemben vett fogyatékosok pedagógiai értelemben nem mind fogyatékosok. Pl. az érzékszervi fogyatékosok csak orvosi értelemben fogyatékosok, pedagógiai értelemben nem, mert a hallás, vagy a látás hiánya vagy csökkent volta pszichésen semmilyen károsító következménnyel nem jár. Ebben a felfogásban pedagógiai értelemben csak az értelmi fogyatékosok fogyatékosok, majd később bővítették a kört, és a beszédsérülteket, mozgássérülteket, neurotikusokat, pszichopátiásokat és az ún. erkölcsi fogyatékosokat is besorolták a pedagógiai értelemben vett fogyatékosok nagy csoportjába. Az ellenvetés, mai tudásunk és felfogásunk szerint csak részben helytálló. Abban a vonatkozásban semmiképpen sem, hogy pl. az érzékszervi sérülés pszichésen semmilyen károsító következménnyel nem jár. A "fogyatékosok" gyűjtőfogalom azonban mindenképpen jogosan vitatott, és nem véletlen, hogy a modern nemzetközi szakirodalomban - mint láttuk - nem használják. A fogyatékosság ui. eredetét tekintve orvosi fogalom, mint ilyen, valamilyen betegség lezajlása után fennmaradt, orvosi eljárásokkal már nem befolyásolható kóros állapotot jelent. A gyógypedagógia tevékenységi körébe tartozás megjelölésére valóban nem adekvát, túl tág fogalom, és egyben túl szűk is. Gondoljuk végig még egyszer mindazt, amit a sérült személyiségről eddig tanultunk. Valamilyen kóros állapot jelenléte esetén nem mindig sérül a személyiség, ebből következően nincs mindig szükség speciális (gyógyító) nevelésre, továbbá vannak olyan fogyatékosságok (kiterjedt, halmozott, súlyos fokú organikus károsodások), amelyek már speciális (gyógyító) nevelési eljárásokkal sem befolyásolhatók. Ezért túl tág ez a fogalom. De tudjuk, hogy a személyiség nem is csak a klasszikus értelemben vett kóros állapotok (organikus károsodások) következtében sérülhet, hanem funkcionális károsodások esetén is, amikor szintén szükség van speciális (gyógyító) nevelésre. Ezért túl szűk ez a fogalom. A "fogyatékosok" gyűjtőfogalom használata ellen szól végül, de nem utolsó sorban az a már említett körülmény is, hogy az a közvéleményben pejoratív értelemben él. Küzdünk ez ellen a megbélyegző értelmezés ellen, de a tapasztalatok alapján úgy tűnik, hogy nem elég sikerrel. A "fogyatékosság", "fogyatékos" fogalmakat természetesen a gyógypedagógiai terminológiában semmiképpen sem nélkülözhetjük, de ha a gyógypedagógia tevékenységi körébe tartozók gyűjtőfogalmaként használjuk, tudnunk kell, hogy azt elsősorban szakmai szokásjog alapján tesszük, mert egyszavas, megfelelő magyar elnevezést eddig nem sikerült kialakítanunk.
Megjegyezzük, hogy ha találnánk is megfelelő egyszavas magyar elnevezést, még sokáig használatban maradna a fogyatékosok gyűjtőelnevezés, hiszen minden gyógypedagógiai tanügyi, továbbá szociálpolitikai dokumentum, rendelet stb. ezt használja. Ha ezek után arra a kérdésre kívánunk válaszolni, hogy kik igényelnek (elkülönítetten, vagy integráltan) gyógypedagógiai segítséget, mai tudásunk szerint a helyes választ a személyiségfejlődés, személyiségfejlesztés oldaláról, tehát pedagógiai szempontból kell megadnunk.
19
Eszerint a gyógypedagógia tevékenységi területére azok az egyének tartoznak, akikre közösen jellemző, hogy bio-pszicho-szociális károsító tények következtében:
- fejlődésmenetük, személyiségszerkezetük eltér a normálistól, - személyiségfejlesztésük a normálpedagógia eszközrendszerével optimálisan nem oldható meg, - a fejlesztés lehetőségei legalább individuálisan, egyéni fejlesztéssel még adottak. Itt hívjuk fel a figyelmet arra, hogy a továbbiakban, amikor a gyógypedagógia tevékenységi területére tartozókról beszélünk, gyűjtőfogalomként mi is a fogyatékosok megjelölést használjuk, illetve ha a gyógypedagógia tevékenységi területére tartozók különböző csoportjairól szólunk, hasonlóan a fogyatékosok, pl. értelmi fogyatékosok, hallási fogyatékosok stb. megjelöléseket használjuk, de mindig abban az értelmezésben, ahogy azt fentebb kifejtettük.
Típusalkotás, osztályozás A típusalkotás, osztályozás két szinten történik: először az ún. főtípusok, főcsoportok megjelölése a feladat, majd ezek belső csoportosítása, osztályozása. A gyógypedagógiai tipológia főtípusait, főcsoportjait a különböző károsító tényezők hatására kialakult klinikai képek jellegét meghatározó, a fejlődésmenet sérüléséért elsősorban felelős ún. főszimptómák adják. Ennek megfelelően a főcsoportok a következők:
-
értelmi fogyatékosok,
-
hallási fogyatékosok,
-
látási fogyatékosok, - beszédfogyatékosok, - mozgásfogyatékosok,
-
érzelmi, akarati fogyatékosok,
-
halmozottan fogyatékosok.
Itt is hangsúlyoznunk kell azonban azt, amire a korábbiakban felhívtuk a figyelmet, hogy a főtünet jelenléte önmagában nem meghatározó, csak azok sorolhatók a gyógypedagógia tevékenységi körébe, akiken: -
komplex (orvosi, pszichológiai, pedagógiai) vizsgálatok alapján a fejlődésmenet, a személyiségszerkezet normálistól eltérő volta megállapítható,
-
a prognózis (= kórjóslat, itt a fejlődés kimenetelére vonatkozó szakvélemény) szerint a normálpedagógia eszközrendszere optimális fejlesztésükhöz nem elégséges,
-
a sérülés súlyossága, kiterjedt vagy halmozott jelenléte nem zárja ki legalább individuális személyiségfejlesztésük lehetőségét.
A főcsoportokon belül a további osztályozási szempontok:
20
-
a klinikai kép jellegét meghatározó főszimptóma mellet jelenlévő, személyiségszerkezetet meghatározó egyéb szimptómák,
-
a súlyossági fok,
a
sérült
- az időfaktor (a sérülés és a gyógypedagógiai-fejlesztés megkezdésének időpontja), -
az intelligenciaszint,
-
a különböző képességek szintje,
-
a szocializálhatóság (csak individuálisan vagy közösségben is, a normálisoktól elkülönítetten vagy nem elkülönítetten, az épekkel integráltan, gyógypedagógiai segítséggel fejleszthetők).
A főcsoportokon belüli osztályozás, ami a megfelelően differenciált gyógypedagógiai nevelés és intézményrendszer kialakítását szolgálja, több ok miatt is minden időszakban igen fontos feladat. Napjainkban pl. azért nagyon fontos, mert az igen jelentős számban található írás- és olvasási zavarokkal küzdő gyermekek bár gyógypedagógiai ellátást igényelnek, elkülönített iskoláztatásuk csak a súlyosabb esetekben indokolt. Így azon túl, hogy számukra a gyógypedagógiai intézményrendszeren belül is szükséges további intézménytípusok (logopédiai iskolák) szervezése, a külföldön már jól bevált, Magyarországon csak a legutóbbi években szervezett speciális beszéd-, író- és olvasó(általános iskolákban működő) osztályok rendszerének a kiépítése is halaszthatatlan. A gyors urbanizáció, a modern nagyipari társadalom bonyolulttá váló életfeltételei, a válások nagy száma stb. miatt egyre nő az érzelmileg sérült, neurotikus, beilleszkedési zavarokkal küzdő inadaptált gyermekek száma, akik nem tudnak megfelelni az iskolai követelményeknek. Ezeken és a kedvezőtlen szociokultúrális hatások miatt tanulásukban és személyiségfejlődésükben sérült gyermekeken nem állapotjellegű (irreverzibilis) rendellenességek állnak fenn, hanem átmeneti és gyógypedagógiai neveléssel jól korrigálható reverzibilis zavarok. Gyógypedagógiai intézményrendszerünk ezt a változást sem követte megfelelően, az érzelmileg sérült és tanulásukban időlegesen visszamaradt (retardált) gyermekek differenciált ellátása is megoldatlan, és integrált iskoláztatásukhoz sincsenek meg a feltételek. Az utóbbi évtizedekben az orvosi (genetikai, endokrinológiai, neurofiziológiai, szindromatológiai stb.), továbbá a pszichológiai, a szociológiai és a gyógypedagógiai kutatások világszerte olyan új tudományos felismerésekhez vezettek, amelyek lényeges szemléletbeli változást hoztak - amint ezt korábban is érzékeltettük - a sérült személyiség fejlődésének megítélésében. Különösen megváltozott a szemlélet a fejleszthetőséget és a szocializálhatóságot illetően, előtérbe került a prevenció (megelőzés), ezzel együtt a korai életkorban megkezdett szakszerű speciális fejlesztés problémája. Gyógypedagógiai nevelésügyünk és intézményrendszerünk pl. az életkorokat illetően sem megfelelően differenciált. Nem sikerült még mindig kellően megoldanunk az irányított családi nevelés és általában az iskoláskor előtti (óvodai) gyógypedagógiai segítségnyújtást. Az új igényeknek megfelelően differenciált gyógypedagógiai nevelés és intézményrendszer kialakításához a modern gyógypedagógiai szolgáltatások kiépítéséhez is új gyógypedagógiai tipológiára is szükség van. Ez sem áll azonban jelenleg rendelkezésre.
Értelmi fogyatékosok 21
Az ember egyedi fejlődése során az idegi struktúrák lassú differenciálódási folyamata és az, hogy az idegsejtek nem képződnek újra, biológiai tény. Összevetve ezt a károsító tényezők sokféleségével, belátható, hogy az egyén, élete folyamán, mentálisan nagyon különböző módon és mértékben sérülhet. Amikor az értelmi fogyatékosokról mint a gyógypedagógia tevékenységi területére tartozók egyik főcsoportjáról beszélünk, legelőször arra kell emlékeznünk, hogy a főcsoportok meghatározásakor a fejlődésmenet sérüléséért elsősorban felelős szimptómákból indulunk ki. Ez esetben a főcsoport legalapvetőbb jellemzője az értelmi funkciók elsődleges sérülése. Az értelmességet, amint azt pszichológiai tanulmányainkból tudjuk, különféle intelligenciavizsgáló tesztekkel mérjük és az IQ-ban (intelligencia quotiens) fejezzük ki. Az értelmesség fogalmának és az intelligenciavizsgáló eljárásoknak az ismertetése nem feladatunk. Azt nézzük meg, hogy a pszichometria segítségével többé-kevésbé megbízhatóan, számszerűen is kifejezhető intelligenciaveszteséget mikor minősíthetjük értelmi fogyatékosságnak, illetve milyen ún. értelmességi skála szerint próbálunk meg tájékozódni a mentális sérülés különböző fokozatairól. Az értelmi fogyatékosságról és a mentális sérülés fokozatairól a különböző országokban, a pszichometria elterjedése óta is eltérőek a szakirodalmi álláspontok, és még inkább eltérő a terminológiahasználat, annak ellenére, hogy a szakirodalmi információcserén kívül számos nemzetközi fórumon egyeztetik véleményüket a szakemberek. A fogyatékosok ügyével általában foglalkozó számos nemzeti és nemzetközi szervezeten túl speciális fórumok is alakultak az értelmi fogyatékosok ügyének képviseletére, pl. Nemzetközi Társaság az Értelmi Fogyatékosság Tudományos Tanulmányozására (International Association for the Scientific Study of Mental Deficiency = IASSMD), vagy az Értelmileg Akadályozottak Társaságainak Nemzetközi Szövetsége (International Leaque for the Societies of the Mentally Handicapped) stb. A kérdés olyan nagy jelentőségű, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO = World Health Organization) megfelelő szakértő bizottsága 1954-ben, majd 1968-ban újra állást foglalt az értelmi fogyatékosság és fokozatai megítélésben, 1971. december 20-án pedig az ENSZ közgyűlése tárgyalta "Az értelmileg elmaradottak általános és speciális jogai"-ról szóló deklarációt, amelyet ajánlás formájában valamennyi ENSZ- tagállamhoz eljuttatott. Tájékoztatásul a 3. sz. táblázaton bemutatunk egy ma már nem használatos, de a szakirodalomban még gyakran idézett értelmességi skálát. Ez a táblázat is jól szemlélteti az értelmi eltérések differenciált értelmezésére irányuló törekvést. A mentálisan szubnormálisokra közösen jellemző az intelligenciacsökkenés. Kérdés azonban (lásd a gyógypedagógia tevékenységi területére tartozó főcsoportok belső osztályozási szempontjait), hogy az milyen okok következtében és mikor lépett fel, továbbá, hogy a többi tünet és minden számba jöhető körülmény együttesen milyen összképet ad, s nem utolsósorban kérdés, hogy adott esetben a fejleszthetőség és szocializálhatóság szempontjából milyenek a kilátások. A szubnormálisok övezetében - amint az a táblázatból kitűnik - mindenekelőtt két jellegzetes sáv különül el: az egyik a ténylegesen értelmi fogyatékosok (oligofrének) sávja, a másik a határesetek közbejöttével a mentálisan retardáltaké. A mentális retardációról, mint a többnyire kedvezőtlen szociokultúrális tényezők következtében létrejött reverzibilis, meglassúbbodott értelmi fejlődésről korábban már szóltunk. Az ún. ténylegesen értelmi fogyatékosságot a nemzetközi szaknyelv még az elmúlt évtizedekben is oligofréniának (oligo=kevés, phrenia=értelem) nevezte. 3.
22
táblázat
IQ-értékek szerinti értelmességi skála tényleges értelmi 0-0,25 IQ idiócia (súlyos) 0,25-0,50 IQ imbecillitás (középsúlyos) fogyatékosság (oligofrénia) 0,50-0,70 IQ debilitás (enyhe) határeset mentális 0,70-0,80 IQ esetleg debilitás retardáció 0,80-0,90 IQ lelassult fejlődés 0,90-1,10 IQ 1,10-1,20 IQ 1,20- IQ
organikus tünetekben gazdag organikus tünetekben szegény
normálövezet magas intelligencia igen magas intelligencia
mentális
Szubnormalitás normalitás szupernormalitás
Az oligofrénia szóhasználat régi keletű, értelmezése azonban az idők folyamán nagyon sokat változott. A századfordulótól, a pszichometria kialakulásával és rohamos fejlődésével párhuzamosan újabb és újabb megítélési szempontok kerültek előtérbe. Ezeket nem követhetjük nyomon, de tudnunk kell, hogy ma már túlhaladott minden olyan értelmezés, amely egyszempontú, és csak a mennyiségi jellemzőket veszi figyelembe. Az oligofrénia ui. nem csupán értelmi csőkkentértékűséget és nem egyszerűen a fejlődés alacsonyabb fokán való megrekedést jelent. Az oligofrénia fogalmát Magyarországon az 1960-as években még a következők szerint értelmeztük: "Az oligofrénia átfogó kifejezése mindazoknak a különböző súlyosságú állapotoknak, melyekre elsősorban az intellektus károsodása jellemző. Ez az állapot -
a neuroendokrin rendszer strukturális csökkentértékűségén vagy sérülésén, illetve funkciózavarán alapszik;
- jellemző rá, hogy öröklött vagy vele született, vagy a korai élet szakaszokban keletkezett; -
maradandó, irreverzibilis, az egész életen át tart, és bár a fejlődés és speciális fejlesztés lehetősége fennáll, az állapot nem szüntethető meg;
- az értelmi erők elsődleges károsodása mellett az egész személyiség zavarát hozza létre, vagyis az intellektuális csökkenésen kívül az ép és a fogyatékos értelem között minőségi különbségek mutatkoznak; - a legkülönfélébb etiológiájú kórképekhez, mint tünet csatlakozik."7. Megjegyezzük, hogy a WHO 1968. évi állásfoglalása nyomán, amely az oligofrénia elnevezést kifejezetten ellenzi, az értelmi fogyatékosság szinonim fogalmaként a 70-es években Magyarországon is a szubnormális megjelölést vezettük be. Az értelmi fogyatékosság ezzel egy időben ajánlott új meghatározása: "Az értelmi fogyatékosság a központi idegrendszer fejlődését befolyásoló örökletes és környezeti hatások eredőjeképpen alakul ki, amelynek következtében az általános értelmi képesség az adott népesség átlagától - az első életévektől kezdve - számottevően elmarad és amely miatt az önálló életvezetés jelentősen akadályozott." 8
Az oligofrénia fokozatai: az idiócia, imbecillitás és debilitás, mint pejoratív kifejezések hasonló elbírálás alá esnek. Helyettük az egyébként addig is gyakran használt: súlyos, középsúlyos és enyhe értelmi fogyatékosság megjelölések ajánlottak. A 4. táblázat az ajánlott új elnevezések és az IQ-sávok szerinti osztályozást mutatja be.9 4. táblázat
23
Az értelmi fogyatékosság súlyosság szerinti (új) osztályozása az IQ alapján
Csoportok Enyhe
IQ 50-69
Közepes Súlyos Legsúlyosabb
36-49 20-35 20 alatt
Együtt Szubnormalitás
0-69
(Értelmi fogyatékosság) Az értelmi fogyatékosság tehát a gyógypedagógia értelmében a fogyatékosságok egyik fő csoportja. A továbbiakban nagymértékben támaszkodtam az összehasonlító szótár XIX. és XX. rész: "Populáció" és "A populáció fő sajátosságai" témakörökben közöltekre. /Szerzők: Mesterházi Zsuzsa és Hatos Gyula./ In.: Studienmaterial zur Padägogik; Humboldt-Universität zu Berlin. 1983. /Szerk.: Gordosné dr. Szabó Anna és Christa Theiner./ Fő tünet az általános értelmi képesség fejlődésének széleskörű és számottevő csökkentsége, amely kihat az egész személyiségfejlődésre és együtt jár a társadalmi környezetben való tájékozódás képességének csökkenésével. Az értelmi fogyatékosságot elkülönítjük a művelődési esélyegyenlőtlenségből, környezeti ártalomból keletkezett mentális retardációtól, valamint a gyermekkori demenciák és pszichózisok kategóriáitól is. Az értelmi fogyatékosság a központi idegrendszer fejlődési károsodása következményeként alakul ki, létrejöttében genetikai, és/vagy prae, peri- és korai postnatalis "exogén", agyi működést károsító hatások, illetve ma még etiológiailag tisztázatlan tényezők játszanak szerepet. Egyéb fejlődést gátló tényezők (kedvezőtlen nevelési vagy hátrányos szocio-ökonómiai hatások), adott esetben extrém hospitalizáltság súlyosbíthatja az állapotot. Az értelmi fogyatékosság sajátosan jelenik meg az alapvető pszichoszociális funkciókban. Az általános fejlődési dinamika lelassul, a kognitív folyamatok fejlődési mássága miatt a tanulási képesség módosul, a szociális alkalmazkodás csökkent mértékű, illetve elégtelen. Ezek a jegyek külön-külön vagy különböző kombinációkban is megjelenhetnek. Az értelmi fogyatékosság súlyossága szempontjából hagyományosan alcsoportokra bontható: az enyhe, a középsúlyos és a súlyos fokú értelmi fogyatékosságra. Ezek a kategóriák elkülöníthetők: 1./ az általános értelmi képesség csökkenésének mértéke szerint (pszichometriai alapon), 2./ a képezhetőség eltérő lehetőségei szerint, 3./ a társadalomra való ráutaltság mértéke szerint. Gyógypedagógiai szempontból a csoportosításban az eltérő képezhetőség figyelembe vétele különösen fontos. Az értelmi fogyatékosság komplex orvosi-, gyógypedagógiai-pszichológiai és gyógypedagógiai vizsgálatokkal tárható fel. Az értelmi fogyatékosok minősítését a vizsgálatok után egy-két évvel szükséges kontrollvizsgálattal és a pedagógiai tapasztalatok elemzésével ellenőrizni és ha kell korrigálni, miután a megítélés gyakorlatában körültekintő gondosság ellenére is tévedések fordulhatnak elő. Kívánatos, hogy az értelmi fogyatékosok diagnosztizálása fejlesztő diagnosztika legyen. Az értelmi fogyatékosság következményeinek részleges megelőzése alcsoportonként eltérő. Felnőtt korra az értelmi fogyatékosság egyes jegyei a gyógypedagógiai (oligofrénpedagógiai) tevékenység
24
hatására megszüntethetők, jelentősen korrigálhatók, illetve kompenzálhatók. Ez nagymértékben függ a korai felismeréstől és a megfelelő időben elkezdett gyógypedagógiai segítségnyújtástól. Az értelmi fogyatékosság tartós hatásai megmaradnak a középsúlyos értelmi fogyatékosság, illetve különös mértékben a súlyos értelmi fogyatékosság esetében. Az értelmi fogyatékosok az intelligenciasérülés foka szerint is három alcsoportra oszthatók: enyhe értelmi fogyatékosok, középsúlyos értelmi fogyatékosok, súlyos értelmi fogyatékosok. Az értelmi fogyatékosok pedagógiai szempontú csoportosításakor a mentális sérülésen kívül további kritériumokat is figyelembe kell venni. Csak az intelligencia-sérülés nem ad elegendő eligazítást az értelmi fogyatékosság fejleszthetőségéről. Figyelembe kell venni a korai gyermekkori interperszonális kapcsolatokat, a beszéd állapotát, a személyiségvonásokat. Az értelmi fogyatékosoknál a mentális sérülés különböző foka szerint a kognitív fejlődés különböző mértékben akadályozott, a szocializációs folyamat nehezített. Az értelmi fogyatékosság megváltoztatja az egész személyiségszerkezetet, a tanulási és gondolkodási folyamatokat akadályozza, ezzel megnehezíti a szociális beilleszkedést. A beszéd hiányosságai miatt a kommunikáció korlátozott. Az említett következményes jelenségek miatt önértékelési zavar alakulhat ki. A kognitív területen jelentkező következmények csökkenthetők, a szociális területen megelőzhetők, adott esetben felszámolhatók. Az értelmi fogyatékosok személyiségfejlesztése első sorban a gyógypedagógiai (oligofrénpedagógiai) tevékenység során valósítható meg. E tevékenység különböző, sérülésspecifikusan alakított pedagógiai, pszichológiai, egészségügyi és szociális feltételeket igényel. Fontos az értelmi fogyatékosság korai felismerése és korai nevelése. Az értelmi fogyatékosság alcsoportjainak speciális nevelése életkori (fejlettségbeli) kategóriák szerint a családban és intézményben történik. Az intézmények cél- és feladatrendszere differenciált a művelődési javak elsajátításának tempója és mértéke, tartalma, valamint az igényelt személyi és tárgyi eszközrendszer eltérései miatt. Az iskolában képezhető értelmi fogyatékosok rehabilitációja az alapfokú képzés befejezése után további gyógypedagógiai, pedagógiai, egészségügyi, munkajogi és szociálpolitikai segítséggel teljesen vagy részlegesen megvalósítható. Ehhez a felnőtteknek a szociális intézetek is rendelkezésre állnak. Az Értelmi Fogyatékosok Országos Érdekvédelmi Szervezete támogatja a rehabilitációs törekvéseket.
Súlyos fokban sérült értelmi fogyatékosok A súlyos fokban sérült értelmi fogyatékosok az értelmi fogyatékosok egyik alcsoportját alkotják, olyan gyermekek, fiatalok és felnőttek, akiknél nem csak az agyféltekék kérgei, hanem a kéreg alatti, diencefalitikus terület és/vagy a nyúltagyi rész is sérült. A sérülésnek ez a kiterjedtsége és súlyossága hozza létre az egész pszichofizikai fejlődés nagymértékű akadályozottságát. A súlyos fokban sérült értelmi fogyatékosoknál rendszeresek a kóreredettel összefüggésben a szomatikus fejlődés rendellenességei, a koponya és csontváz torzulásai, erőteljes diszplaszticitás. Mindehhez rendszeresen más fogyatékosságok is kapcsolódnak az érzékszervi - és mozgásfunkciókban, alkati deformitásokban és ezek funkcionális kihatásaiban. Az alapvető funkciók fejlődése súlyosan akadályozott. A motorikus funkciók alig fejlődnek ki, az ülés és járás megtanulása nehézségekkel jár, a kialakult mozgások is gyakori rendellenességeket mutatnak, elsősorban a koordinációban, a sztereotip - ritmusos együttmozgásokban. A kéz ujjainak
25
finom mozgásai nem fejlődnek ki. Gyakori parallel sérülés az alsó és felső végtagok parézise. Az önkiszolgálási, higiénikus szokások nem, vagy alig alakulnak ki. A súlyos fokban sérült értelmi fogyatékosok kommunikációs képessége minimális. Súlyosabb esetekben a beszéd nem fejlődik ki, legfeljebb csak a hangadás. Egyes súlyos fokban sérült értelmi fogyatékosok elsajátítják az artikulált, tagolt beszédet, de ez gyakran echolália, környezetük beszédét legfeljebb csak korlátozottan értik meg. A kognitív funkciók fejlődése alig mérhető. Szociális magatartásuk fejletlen, erősen befolyásolja a kommunikáció korlátozottsága, valamint szélsőséges affektivitásuk. Emberi kapcsolatok kialakítására, kooperációra korlátozottan képesek. Indulataik és mozgási intenzitásuk alapján apatikusak vagy hypermotilisek. A súlyos fokban sérült értelmi fogyatékosok személyiségfejlesztéséről alig beszélhetünk. Állandó ápolást, gondozást igényelnek. Egyesek individuális gyógypedagógiai tevékenység által fejleszthetők, elsősorban az önkiszolgálás és az elemi kommunikáció terén. A súlyos fokban sérült értelmi fogyatékosok ellátásában az orvosi felügyeletnek és gyógykezelésnek döntő szerepe van. A súlyos fokban sérült értelmi fogyatékosok felnőtt korukban is teljesen önállótlanok, állandó gondozást igényelnek. Életük fenntartása speciális szociális intézményi ellátással biztosítható.
Középsúlyos fokban sérült értelmi fogyatékosok A középsúlyos fokban sérült értelmi fogyatékosok (hagyományos elnevezéssel: imbecillisek) az értelmi fogyatékosok egyik alcsoportját alkotják. Olyan gyermekek, fiatalok és felnőttek, akiknek a fejlődése számottevően alacsonyabb szintű az átlagosnál, intelligenciafunkcióik jelentősen sérültek. A főtünethez kommunikációs, motorikus, emocionális és szociális zavarok társulnak, ezáltal többszörösen összetett fogyatékosságot mutatnak. Gyakoriak a párhuzamos fogyatékosságok, amelyek az értelmi fogyatékosságot előidéző okkal, vagy egy fokozott megbetegedési hajlammal függnek össze. Ilyen zavarok jelentkezhetnek az érzékszervi funkciókban, a beszédszervek funkcióiban, a finom motorikában, valamint a fokozott görcskészségben és a belső szervek megbetegedéseiben. A kognitív fejlődés a normálhoz viszonyítva jelentősen lelassúbbodott és behatárolt. A középsúlyos fokban sérült értelmi fogyatékosok tanulását a cselekvő - szemléletes felfogás és feldolgozás jellemzi. Érdeklődésük a direkt szükségletek kielégítésére irányul. Beszédkommunikációs készségeik tartalmilag, grammatikailag, szintaktikailag - erősen megkésve, szabálytalanul és hibásan alakulnak ki. Mozgásfejlődésüket a kisgyermekekre emlékeztető mozgáslefolyás, hiányos koordinációs képesség, tartási hibák, motoros diszfunkciók jellemzik. Szociális magatartásuk átfogóan sérült. A középsúlyos fokban sérült értelmi fogyatékosok személyiségfejlődését elsősorban a speciálisan szervezett nevelési rendszer, illetve a gyógypedagógiai (oligofrénpedagógiai) tevékenység segíti. Ezáltal a kommunikatív és kognitív funkciók zavarai kisebb mértékben, az emocionális és szociális fejlődés zavarai nagyobb mértékben csökkenthetők. Ennek a nevelésnek a célja, hogy a középsúlyos fokban sérült értelmi fogyatékost képessé tegye adekvát munkavégzésre, egyszerű társadalmi kapcsolatok kialakítására, hogy ezáltal társadalmilag védett élethelyzetben kiegyensúlyozott, értelmes életet tudjon élni. A felnőtt középsúlyos fokban sérült értelmi fogyatékosoknak egész életükben közvetlen irányításra és vezetésre van szükségük, önálló életvezetésre nem képesek. A munkatevékenységben csak egyszerű részfolyamatokat tudnak elvégezni. A családban és az intézményi közösségekben megfelelő szociális magatartást mutatnak.
26
Enyhe fokban sérült értelmi fogyatékosok Az enyhe fokban sérült értelmi fogyatékosok (hagyományos elnevezéssel: debilisek) az értelmi fogyatékosok egyik alcsoportját képezik. Olyan gyermekek, fiatalok és felnőttek, akiknél az intellektuális alulteljesítés a neuroendokrin-rendszer öröklött vagy korai életkorban szerzett enyhe sérülésén, és/vagy funkciózavarán alapszik. Az eddig ismert neuro- és pszichodiagnosztikai eljárásokkal nem mindig különíthetők el pontosan a gyengetehetségű épektől, illetve a mentálisan retardáltaktól. Az enyhe fokban sérült értelmi fogyatékosok személyiségfejlődése az épekétől kis mértékben tér el. Dominál a kognitív funkciók lassúbb és akadályozott fejlődése, emellett az extraintellekutális funkciókban is jelentkezhetnek eltérések. Az enyhe értelmi fogyatékosság - attól függően, hogy milyen egyéb érzékszervi, motorikus, érzelmi-akarati stb. zavarok társulnak hozzá (amelyek vagy szoros kauzális összefüggésben állnak vele, vagy környezeti hatásra alakulnak ki) - igen változatos képet mutat. A téri orientáció, a finom motorika, a figyelemkoncentráció, a bonyolultabb gondolkodási folyamatok, a beszéd- és kommunikációs képesség, valamint a szociális alkalmazkodás fejlődésének zavara valamennyi enyhe fokban sérült értelmi fogyatékosnál - bár eltérő mértékben és mindig egyedi kombinációban - általánosan megállapítható. Ezek az eltérések, összefüggésben a környezeti hatásokkal, a tanulási képesség különböző mértékű zavarát eredményezik, és akadályozzák a személyiség fejlődését. Az enyhe értelmi fogyatékosság tünetei az iskoláskor előtt kevéssé válnak ismertté. Az épekre jellemző iskolaérettség nem alakul ki 6-7 éves korra. A tanköteleskorú enyhe fokban sérült értelmi fogyatékosok nevelése elkülönítetten, külön iskolákban történik, korrekciós hatású gyógypedagógiai módszerekkel. Ebben az életszakaszban kapják a legtöbb speciális segítséget. Az enyhe fokban sérült értelmi fogyatékosok társadalmi beilleszkedését a gyógypedagógiai nevelés mellett orvosi, pszichológiai segítségnyújtás, illetve jogi és szociálpolitikai intézkedések is elősegítik. Pályára való felkészítésük részben vagy teljesen az épekkel integráltan történik. Döntő többségük mint segéd- vagy betanított munkás önálló életvezetésre képessé válik. Az értelmi fogyatékosság témakörének különösen az utóbbi évtizedben, igen megnőtt a szakirodalma. Az iskoláztatási követelmények általánosan jellemző emelkedése következtében ui. az is közismert, hogy a mentálisan szubnormálisok sávjába tartozó határesetek és a mentálisan retardáltak tanulási nehézségei az épek között egyre nyilvánvalóbbá válnak, és az általános iskola spontán toleranciakészsége nagyon lecsökkent. Ez a jelenség Magyarországon is közismert. Ez világszerte oda vezetett, hogy a debilisek számára egy évszázada kialakult iskolatípusban, a kisegítő iskolában a gyermekek összetétele jelentősen megváltozott, eltolódott a határesetek felé. Az IQ normálisnál valamivel alacsonyabb értékének azonban igen sokféle oka lehet.
- amint azt már hangsúlyoztuk -
Így pl. az ún. minimális cerebrális károsodástól a különböző rész-képességkiesésekig vagy zavarokig, vagy az enyhe hallássérülésig stb., a szociális hátterű mentális retardációtól a szintén többnyire környezeti okok miatt kialakult magatartási zavarokig számos rendellenesség következménye lehet. Nyilvánvaló, hogy az ilyen rendellenességekkel küzdő gyermekek, még ha IQ szerint esetleg azonos sávba tartoznak is, pedagógiai szempontból nem azonosak.
27
A debilitás, amely állandó gyógypedagógiai fejlesztést igénylő irreverzibilis károsodás, és a példaként felsorolt rendellenességek, amelyek gyógypedagógiai segítséggel vagy esetleg anélkül is, megfelelő nevelési feltételek mellett reverzibilisek, pedagógiai szempontból mindenképpen megkülönböztetett elbírálást igényelnek.
Ezért napjainkban - szintén világszerte - az a törekvés jellemző, hogy e nagy és igen sokféle típusú gyermekcsoport diagnosztizálását, kiválogatását és besorolását nagyon gondosan végezzük el, és nevelését differenciáltan oldjuk meg. Külföldön a több tagozatú kisegítőiskola-modell és új iskolatípusok kialakításával kísérleteznek. Emellett természetesen az általános iskolától is több megértést igényelnek az átlagostól kisebbnagyobb mértékben eltérő gyermekek iránt. Magyarországon is napirendre került a kisegítő iskola szervezeti és tartalmi korszerűsítése, és egyre erősödik az az igény és törekvés, hogy az általános iskola fokozza tolerahciakészségét nagyobb mértékű individuális alkalmazkodás és esélykiegyenlítő korrekciós nevelési hatások biztosításával.
Hallási fogyatékosok A hallási fogyatékosság könnyebben körülhatárolható, mint az értelmi fogyatékosság. Ez esetben a hallási analizátor különböző károsító okok következtében fellépő sérüléséről van szó, amely a beszéd normális fejlődését megakadályozza vagy hátrányosan befolyásolja. Aszerint, hogy a hallási analizátor melyik része sérült, beszélhetünk: l. a receptorszerv (fül) 2. a nervus cochlearis, illetve a nervus acusticus (hallóideg) 3. a cortex (a temporális lebenyben lévő
Heschl-féle tekervény) károsodása folytán (surdomutitas corticalis, leírója a magyar Bárczi, 1936.) létrejött hallási fogyatékosságról.
Egy-egy analizátor sérülése azonban nemcsak a specifikus, ezúttal a hallási funkció kiesését vagy gyengülését okozza, hanem a személyiségfejlődés egészét megváltoztatja. Ily módon a hallássérülés megbontja a pszichés jelenségek funkcionális egységét, a kommunikációs akadályok következtében a gondolkodási műveletek sajátosan szerveződnek, lecsökken és átalakul a külvilágról való információfelvétel, lelassul az ismeretszerzés, nehezítetté válik a szocializálódás. A hallási fogyatékosságnak a súlyosság foka szerint igen sokféle változata lehet. A hallásveszteség, illetve a hallásmaradvány többféle módszerrel vizsgálaté, mérhető. A legmodernebb műszeres eljárás az audiométeres vizsgálat. Audiométerrel mérhető a hang magassága hertzben (Hz = a frekvencia vagy a rezgésszám egysége) és a hang intenzitása decibelben (dB = a hangerő logaritmikus egysége). Ezeket az értékeket audiogramban vetítjük ki (audiogram = a Hz és dB értékek koordináta-rendszerben való ábrázolása). A hallási fogyatékosság foka szerint két nagy csoportot különítünk el: 1. nagyothallás (30 és 70 dB közötti hallásveszteség), 2. siketség (70 dB-nél nagyobb hallásveszteség).
28
A hallási fogyatékosok pedagógiai szempontból történő csoportosításához azonban e két kategória nem elégséges. A hallásfok ui. önmagában nem adhat eligazítást a hallási fogyatékos fejleszthetőségéről. A fejleszthetőség megítélésekor ezenkívül számos más körülményt is figyelembe kell venni, így pl. az iskoláskor előtti időszak történéseit, a beszédállapotot, az intelligenciaszintet, a normálistól eltérő személyiségjegyeket stb. Így a siketek és nagyothallók alcsoportjait tovább differenciáljuk.10
Siketek A siketek a hallási fogyatékosok egyik alcsoportját alkotják. Súlyos hallásveszteséggel rendelkező gyermekek, fiatalok és felnőttek. A súlyosfokú hallásveszteség alsó határa a hallási funkció totális kiesése. Valamennyiükre közösen jellemző, hogy a súlyos hallásveszteség már a természetes beszédfejlődés megindulása előtt, vagy annak megindulása időszakában lép fel. Pedagógiai szempontból külön alcsoportot képeznek a dysphasiás siketek, akiknél súlyos fokú hallásveszteség és a kommunikáció olyan speciális akadályozottsága áll fenn, ami nem közvetlenül a hallásveszteség, hanem a központi idegrendszer járulékos sérüléseinek következménye. Ismérvek: - beszédmotorikai nehézségek, -
nehezített percepció (akadályozza a szájról-olvasást is),
-
gyengébb szóemlékezet,
- a különböző verbális szimbólumok szóbeli és/vagy írásbeli integrációjának problémái. A siketek önálló szógyűjtésre hallás útján nem, vagy csak hosszabb gyógypedagógiai ráhatás eredményeként képesek, a beszédmegértés elsősorban vizuálisan, szájrólolvasás útján történik. A siketek verbális kommunikációja jelentősen eltér az épekétől: kiejtésük különböző mértékben és formában rendellenes, szókincsük beszűkült, beszédmegértésük akadályozott, nyelvi kompetenciájuk kialakulatlan, súlyos elmaradásokat mutatnak az önálló szövegértő olvasás és az írásbeli kifejezés terén is. Elvont gondolkodási képességük, érzelmi, akarati megnyilvánulásaik szintén eltérnek a normálistól. Ezért jelentős szocializációs nehézségek jelentkeznek a megtartó emlékezet, a beszédmegértés (szájrólolvasás) és a beszédmotorika területén. A hallásveszteség említett következményei általában csökkenthetők. A siketek személyiségfejlesztése döntően a hallási fogyatékosok nevelésére irányuló gyógypedagógiai (szurdopedagógiai) tevékenység révén, korszerű technikai eszközök segítségével valósul meg. Ennek fő célkitűzései: a kommunikációs alapkészségek és képességek kialakítása és fejlesztése, a hallásnevelés, az ismeretnyújtás, a szociális magatartás korrigálása. Az általánosan alkalmazott eljárás az auditiv-orális módszer. A dysphasiás siketek égy részénél ezen kívül egyéni foglalkozás keretében, előtérbe kerül az írott nyelv és daktilologia. A siketek általános iskoláiban speciális tantárgyak és tankönyvek segítségével történik a sérülések csökkentése, kompenzálása. A siketek kommunikációs alapkészségei terén azonban a legkorszerűbb technikai eszközök alkalmazása mellett is fenmaradnak bizonyos hiányosságok.
29
A siketek többségükben részleges vagy teljes integráció keretében szakmunkási képesítést szereznek, kedvező esetben integráltan középiskolai és felsőfokú tanulmányokat folytatnak.
Nagyothallók A nagyothallók a hallási fogyatékosok egyik alapcsoportját alkotják. Enyhe vagy közepes fokú hallásveszteséggel rendelkező gyermekek, fiatalok és felnőttek. A nagyothallóknál a hallási analizátor károsodása az élet bármely szakaszában felléphet. A nagyothallók a beszédállapot szerint két további alcsoportot alkotnak. Az egyik csoportba azok a nagyothallók tartoznak, akiknek verbális kommunikációja kevésbé tér el az épekétől: kiejtésük nem, vagy alig rendellenes, szókincsük kismértékben beszűkült, beszédmegértésük jó vagy közepes, nyelvi kompetenciájuk alig érintett, de nehézségek mutatkoznak az önálló szövegértő olvasás és az írásbeli kifejezés terén. Ezen alcsoport tagjai többségükben enyhén vagy közepes fokban nagyothallók. A nagyothallók másik alcsoportjába, azok tartoznak, akiknek verbális kommunikációja nagyobb mértékben tér el az épekétől: kiejtésük érthető, jóllehet több hangot hibásan képeznek, szókincsük jelentősen elmaradhat az ép kortársakétól, beszédmegértésük közepesen vagy gyengén fejlett, a nyelvi kompetencia, az önálló szövegértő olvasás és az írásbeli kifejezés terén nagyobb elmaradásokat mutatnak. Ezen alcsoport tagjai többségükben súlyosan nagyot hallók, és a halláskárosodás a beszédkialakulást megelőzően léphet fel. Ebbe a csoportba soroljuk a beszéd kialakulása után megsiketült, tehát a beszédet természetes úton már elsajátított siketeket is, akik a beszédmegértéshez a szájrólolvasást használják. A nagyothallók a beszédet hallás útján sajátítják el, a beszéd megértésében a szájrólolvasás kiegészítő funkciót tölt be. A nagyothallók mindkét csoportjánál jelentkeznek az elvont és logikus gondolkodás, valamint az érzelmi, akarati megnyilvánulások eltérései is. A hallásveszteség említett következményei csökkenthetők, vagy adott esetben megszüntethetők. A nagyothallók személyiségfejlesztése döntően vagy részben a hallási fogyatékosokra irányuló gyógypedagógiai (szurdopedagógiai) tevékenységgel, a hangerősítés különböző korszerű technikai eszközeinek segítségével valósul meg. Ennek fő célkitűzései: a kommunikációs alapkészségek és képességek fejlesztése, a hallásnevelés, az ismeretnyújtás és a szociális magatartás korrigálása. A nagyothallók jelentős része, függetlenül attól, hogy melyik alcsoportba tartozik, kezdettől vagy egy későbbi időponttól integráltan végzi általános iskolai tanulmányait. Ha a nagyothallóknál az integrált iskoláztatás feltételei nem adottak (családi helyzet, az általános iskola pozitív hozzáállása), vagy a beszédállapot rosszabb, a nagyothallók általános iskolájában tanulnak, a hallási fogyatékosok nevelésére irányuló gyógypedagógiai tevékenység segítségével. Az integrált tanulást a hallási fogyatékosok nevelésére specializált utazó tanár segíti. A nagyothallók oktatásában általánosan alkalmazott eljárás az auditív-orális módszer. A nagyothallók általános iskolájában speciális tantárgyak segítségével történik a sérülések csökkentése, kompenzálása. A nagyothallók egy része integráltan szakmunkási képesítést szerez, másik része hasonlóan integráltan középiskolai, esetenként felsőfokú tanulmányokat végez.
Látási fogyatékosok A látási fogyatékosság jellemzését a hallási fogyatékosság analógiájára építhetjük fel. Ez esetben is jól körülhatárolható fogyatékossági típusról van szó. Itt a látási analizátor különböző károsító okok következtében fellépő sérülésével állunk szemben, amely az ember számára oly fontos vizuális tapasztalatszerzést teljesen vagy részlegesen megakadályozza.
30
Aszerint, hogy a látási analizátor melyik része sérült, beszélhetünk: l. a receptorszerv (szem) 2. a nervus opticus, illetve a tractus opticus(látóideg) és a 3. cortex (az occipitális lebenyben levő fissura calcarina) károsodása folytán előálló látási fogyatékosságról.
Természetszerűleg a látási analizátor sem csak a látási funkció kiesését vagy gyengülését okozza, hanem megváltoztatja a személyiségfejlődés egészét is. A vizuális akadályozottság következtében a látás útján történő megismerés tökéletlenné vagy teljesen lehetetlenné válik: beszűkül, illetve megváltozik az érzékelési lehetőség, a mozgás és cselekvéskorlátozottság, a környezettől való fokozott függés, stb. miatt nehezítetté válik a szocializálódás. A látási fogyatékosságnak a súlyosság foka szerint szintén sokféle változata van, de itt is két nagy kategóriát különítünk el: 1. gyengénlátás, 2. vakság.
A látás élességét (vizus = V) a Snellen-törttel fejezzük ki. Teljes látásnál a Snellen-tört értéke 5/5=1. Gyengénlátás az 5/50 és 5/15 Snellen-értékek közötti vizus. (Az 5/50 az ép látás 1/10-ének felel meg.) Az 5/50 Snellen-érték alatt vakságról beszélünk. A látási fogyatékosok pedagógiai szempontú csoportosításához azonban csupán a látásélesség meghatározása alapján kialakított két kategória szintén nem elégséges. Gondosan kell mérlegelni minden olyan körülményt, amely a fejleszthetőség szempontjából befolyásoló tényező lehet. Így pl. figyelembe kell venni a látás minőségi jellemzőit (látásélesség, látótér, színlátás stb.), a klinikai kép szerkezetét, az iskoláskor előtti időszak történéseit, az életkort, az intelligenciaszintet, a normálistól eltérő személyiségjegyeket stb. Emeljük ki pl. a klinikai kép szerkezetének mérlegelésére vonatkozó szempontot. Ha a látási fogyatékosságot létrehozó kórfolyamat "mozgási iránya" progrediáló (előremenő), azaz romló tendenciájú, ennek pedagógiai következményeivel már a beiskolázás időpontjában számolni kell. A fejleszthetőségi prognózis megítélése nagyon nehéz, felelősségteljes feladat, komplex vizsgálódást, több szakember (szemész, pszichológus, gyógypedagógus) közreműködését igényli és a beiskolázás időpontjában nem is mindig dönthető el. A probléma lényege az, hogy lehetőség szerint azon az úton indítsuk el a látási fogyatékost, amelyen várhatóan később járnia kell, azaz, ha a beiskolázás időpontjában gyengénlátónak minősül, de biztonsággal megállapítható a kórfolyamat progrediáló volta, akkor a sikeres rehabilitáció céljából a "vakos életformára" kell felkészíteni. Minden más esetben viszont, vagy ha bármilyen "bizonytalansági" tényező merül fel a döntéskor, a szakszerű látásmegőrzés és látásnevelés a feladat.
31
Végeredményben a látási fogyatékosokat pedagógiai szempontból két nagy csoportra oszthatjuk: l. a látó típusúak és 2. a tapintó típusúak csoportjára.
A látó típusú gyógyító nevelésben részesülő gyermekek a gyengénlátók általános iskoláiba kerülnek, ahol speciális szemüveggel és más eszközök segítségével, speciális eljárásokkal, látásukat igénybe véve (pl. síkírást tanulnak, látás útján olvasnak), végzik tanulmányaikat. gyógyító nevelésben részesülnek, és a vakok általános iskolájában tanulnak azok a látási fogyatékosok, akik látásukat már nem vehetik igénybe: a vakok és az ún. gyakorlatilag vakok vagy aliglátók (a fényérzékenyek, az ujjolvasók és a nagytárgy-látók). Speciális eszközökkel és eljárásokkal történik személyiségfejlesztésük, pl. tapintásos írást (Braille-írást, és az ún. pontírást és domború latin betűs írást) tanulnak, olvasni hasonlóan csak tapintás útján képesek. Tapintó típusú
Alább részletesebben is jellemezzük a látási fogyatékosok két alcsoportját, a vakokat és gyöngénlátókat. 11
32
Vakok A vakok a látási fogyatékosok egyik alcsoportját alkotják. Vakok azok a gyermekek, fiatalok és felnőttek, akiknek látásélessége a teljes látás egytizedét nem haladja meg. Vakoknál a látási analizátor károsodása az élet bármely szakaszában felléphet. Pedagógiai szempontból a vakok további két alcsoportba oszthatók: teljesen vakok és aliglátók. Az aliglátók kisfokú maradéklátása nem teszi lehetővé a síkírás olyan szintű elsajátítását, hogy ez a készség az ismeretszerzésben felhasználható legyen. A látásmaradvány mértéke szerint az aliglátók további három alcsoportba oszthatók: -
fényérzékenyek (a fény helyét, irányát észlelik),
-
ujjolvasók (2 méteren belül meglátják az eléjük tartott kéz ujjait),
-
nagytárgylátók (nagy alakú tárgyakat felismernek).
A látás teljes hiánya a vak gyermek fejlődését megváltoztatja. A tájékozódás akadályozottsága miatt mozgáskultúrájuk elszegényedik, és a vakokra jellemző mozgásformák jelentkeznek. Aliglátóknál a látásmaradvány mértékétől függően a fogyatékosság negatív hatása a mozgásfejlődésre kisebb. A vakoknál a megismerésben a hallásnak és tapintásnak van kiemelkedő szerepe. A tapasztalatszerzés korlátozottsága miatt tartalmilag szegényes vagy hibás fogalmak alakulhatnak ki. A vakság következményei kihatnak a vakok személyiségének alakulására. Az akadályozott kommunikáció miatt szocializációs problémák is jelentkeznek. A vakok személyiségfejlesztése a látási fogyatékosokra irányuló gyógypedagógiai (tiflopedagógiai) tevékenység révén valósul meg. Fő célkitűzései: a vakság következményeinek megelőzése, enyhítése, kompenzálása, az érzékszervek, a megfigyelés, az emlékezet fejlesztése, aliglátóknál a látás nevelése. A vakok iskolájában speciális módszerek és eszközök segítségével folyik a vakok nevelése és oktatása. Az ismeretszerzés alapja a pontírás elsajátítása. A vakok részleges vagy teljes integráció keretében meghatározott munkaterületeken szakmunkás képesítést szereznek, kedvező esetben integráltan középiskolai, majd felsőfokú tanulmányokat folytatnak.
Gyengénlátók A gyengénlátók a látási fogyatékosok egyik alcsoportját alkotják. A gyengénlátók azok a gyermekek, fiatalok és felnőttek, akiknek szemüveggel korrigált látásélessége a teljes látás egytizede és egyharmada között van. A gyengénlátás a látási analizátor károsodása következtében az élet bármely szakaszában felléphet. A látásveszteség mértékétől és a látás minőségi tényezőitől függően a gyengénlátókra jellemző a vizuális megismerés akadályozottsága, melynek következménye a tájékozódás és a mozgáskészség korlátozottsága: elmaradt mozgásfejlődés, általános mozgásos ügyetlenség, inkoordinált mozgások, bizonytalanság. Legfeltűnőbb ez a finommotorika területén.
33
A gyengénlátóknál a fogyatékosság következtében negatív személyiségjegyek is kialakulhatnak: szorongás, félelem, agresszió, túlzott érzékenység. A gyengénlátók személyiségfejlesztése a gyengénlátás és kihatásainak kiegyenlítése, az ismeretnyújtás, jártasságok, képességek és készségek kialakítása és fejlesztése a gyengénlátókra irányuló gyógypedagógiai (tiflopedagógiai) tevékenység folyamatában valósul meg. A látássérülés következményei megelőzhetők, csökkenthetők vagy megszüntethetők. A gyengénlátók jelentős része kezdettől vagy egy későbbi időponttól integráltan végzi általános iskolai tanulmányait. Az integrált tanulást a látási fogyatékosok nevelésére specializált utazótanár segíti. Ha a gyengénlátóknál az integrált iskoláztatás feltételei nem adottak, a gyengénlátók a gyengénlátók általános iskolájában tanulnak. Nevelésük és oktatásuk speciális oktatási és optikai eszközök segítségével a vizuális megismerés útján történik, de jelentős szerep jut a nevelésben a többi, elsősorban a hallási és tapintási analizátor kompenzatív működésének is. A gyengénlátók nagy része integráltan szakmunkásképesítést szerez, illetve középiskolai, majd felsőfokú tanulmányokat is végez.
Beszédfogyatékosok A beszédfogyatékosok fő csoportja rendkívül sok változatot, típust foglal magában. Ez az egyik oka annak, hogy a szakirodalomban magának a főcsoportnak az elnevezése is igen változatos (beszédhibások, hibás beszédűek, beszédzavarban szenvedők, beszédsérültek stb.). Minthogy a beszéd az egyik legösszetettebb funkcionális rendszer, tágabb értelemben minden fogyatékosság beszédfogyatékosság is, ui. a gyógypedagógia tevékenységi területére tartozó fogyatékosságok tünetei között a beszéd valamilyen jellegzetes sérülése, rendellenessége mindig megtalálható. A következőkben azonban csak a szűkebb értelemben vett, ún. elsődleges beszédfogyatékosságokkal, illetve azokkal a beszédfogyatékosokkal foglalkozunk, akiknél maga a beszédsérülés a főtünet, de nem valamely más főtünet közvetlen következményeként vagy velejárójaként lép fel a beszéd sérülése is. A beszédfogyatékosok tehát a fogyatékosok egyik főcsoportját alkotják.12 Olyan - ép fizikai hallással bíró - gyermekek, fiatalok és felnőttek, akiknél a beszédfejlődés (verbális és grafikus) menete nem indul meg, kórosan késik, vagy valamely területén hibásan működik. A beszédfogyatékosság legjellemzőbb jegye, hogy a kommunikáció zavart, hiányzik vagy torzul a hangzó beszéd, -
folyamatossága, ritmusa felbomlik,
-
sérül a beszéd megértése,
- jellegzetes hibák mutatkoznak az írásban. A beszédfogyatékosok osztályozásánál elsősorban a tüneteket kell figyelembe venni. Ennek megfelelően beszélünk megkésett beszédfejlődésűekről (retardált beszédfejlődésűek és aláliások),
34
pöszékről, orrhangzósokról, dadogókról, hadarókról, afáziásokról (vagy annak társtüneteiben szenvedőkről). A beszédfogyatékosság igen változatos megjelenése, súlyossága következtében egyes típusai csak potenciális hátrányt jelentenek, amíg mások alapjaiban zavarják meg az emberi kapcsolatrendszert, a társadalomba történő beilleszkedést és az ismeretszerzést. Pedagógiai szempontból fontos, hogy mely életkorban következett be a károsodás, s hogy funkcionális vagy organikus jellegű és milyen súlyosságú. A beszédfogyatékosok kezelése gyógypedagógiai (logopédiai) tevékenység során a szülők bevonásával, otthoni gyakorlatok előírásával logopédiai ambulanciákon, logopédiai óvodákban és iskolában, logopédiai nyári táborokban egyéni és/vagy csoportos formában történik a beszédfogyatékosságtól, annak súlyosságától és egyéb - külső - körülményektől függően. A beszédfogyatékosok döntő többsége teljesen rehabilitálható, másoknál a tünetek csökkenthetők. Akiknél nem érhető el tényleges változás a tünetekben, azoknál a beszédfogyatékosság elfogadtatásával segítheti a környezet a társadalomba való beilleszkedést. Alább részletesebben a következő jellegzetes és a leggyakoribb beszédfogyatékossági típusokat magukba foglaló alcsoportokat tárgyaljuk: 1.
hangképzési zavarok,
2.
orrhangzós beszéd,
3.
a beszédritmus zavarai,
4.
a beszéd-, írás-, olvasásképtelenség.
Hangképzési zavarok A hangképzési (artikulációs) zavarok a különböző beszédhangok, hangcsoportok szabálytalan, rendellenes képzése következtében jönnek létre. Az artikulációs zavarokat más elnevezéssel összefoglalóan pöszeségnek nevezzük. Az okok (endogén és exogén) nagyon sokfélék lehetnek. Beszélhetünk organikus és funkcionális pöszeségről. A pöszeség osztályozása több szempont szerint lehetséges. Jellege szerint lehet dyslalia (torzítás), paralalia (helyettesítés, fölcserélés) és alalia (kihagyás). Kiterjedése szerint lehet részleges és diffúz (általános). Szerkezete
szerint lehet monomorf (egyalakú) és polimorf (több alakú).
Tüneti és egyben pedagógiai (logopédiai) szempontból lehet pl.:
35
szigmatizmus (selypesség), a sziszegő hangok ("sz", "z", "s", "zs", "c", "cs") torz képzése, paraszigmatizmus, a sziszegő hangok helyett más hangok képzése (pl.: "t", "d", "f", "v"); rhotacizmus (az "r" hang képzése, pl.: "j", "1", stb.)
illetve
torz ejtése), illetve pararhotacizmus (az "r" hang helyett más hang
lambdacizmus (az "1" hang torz hang képzése, pl.: "j", "n", "t");
képzése), illetve paralambdacizmus (az "1" hang helyett más
illetve parakappacizmus, gammacizmus, illetve paragammacizmus (a "k" és a "g" hang torz ejtése, illetve helyettesítése), és így tovább az artikulációs zavaroknak számos változata ismeretes. kappacizmus,
Az artikulációs zavarokat egyéni és csoportos foglalkozás keretében a logopédiai állomásokon, rendeléseken korrigálják. A kezelés időtartama, módja és az artikulációs zavar prognózisa aszerint változik, hogy milyen az "eset", és nem utolsó sorban függ attól, hogy a környezet (család, óvoda, iskola, munkahely) mennyire segíti, illetve akadályozza a kezelés sikerét. Diffúz pöszeség vagy nagyon elhanyagolt állapot, a kezelés időszakában is kedvezőtlen környezeti körülmények esetén a másodlagos sérülések rendkívül nehezítik a logopédus munkáját.
Orrhangzós beszéd Az orrhangzós beszéd (rhinolália) a kemény és a lágy szájpad, a garat és az orrgaratüreg rendellenes működése következtében létrejövő sajátos, dünnyögő beszéd. Az "m", "n", "ny" hangokon kívül más hangok is nazálisan képződnek, azért az egész beszéd nazális színezetűvé válik, ami a magyar nyelv esetében még akkor is beszédfogyatékosságnak minősül, ha nem organikus hátterű, hanem pl. rossz beszédpélda hatására lépett fel. Változatai: a nyílt (rh. aperta), a zárt (rh. clausa) és a vegyes (rh. mixta) orrhangzós beszéd.
A felsorolt változatok ismertetésétől eltekintünk, ezek okai és tünetei olyan sokfélék, hogy tárgyalásuk itt nem lehet feladatunk. Felhívjuk azonban a figyelmet a "farkastorok" és a "nyúlajak" néven ismert rendellenességekre, amelyek következményeként orrhangzós beszéd alakul ki. A "farkastorok" helyesen szájpadláshasadék, a "nyúlajak" ajakhasadék. Mindegyik súlyos fejlődési rendellenesség, műtéti beavatkozást igényel. A műtét után kezd a logopédus a beszédkorrekcióhoz. De a logopédiai kezelést az orrhangzós beszéd minden változatánál meg kell előznie szakorvosi vizsgálatnak. Ha az orvosi beavatkozás, illetve kezelés megtörtént, a rosszul beidegzett beszéd és annak következményeként fellépő másodlagos sérülések (pl. írászavar, érzelmi, beilleszkedési nehézségek stb.) gyógyító nevelése - többnyire egyéni foglalkozás keretében - a logopédus feladata.
A beszédritmus zavarai A beszédritmus zavara a beszéd egészére kiterjed. Itt a beszéd egész folyamatának, összhangjának, szerkezetének felbomlásával állunk szemben.
Két jellegzetes beszédfogyatékosság tartozik ebbe a csoportba: a hadarás és a dadogás.
36
főtünete a fokozott beszédkészség. A hadarás azonban nemcsak egyszerűen a normálisnál gyorsabb beszéd (tachilalia), ahogyan azt köznapi értelemben jellemzik. Valójában gyors beszéd, de alapvető kritériuma a változó, hullámzó ritmus is. A hadarás
A hadarás a központi idegrendszer sérülésére, rendellenes működésére vezethető vissza, amelyhez több kiváltó tényező, pl. rosszul beszélő környezet, nevelési hibák stb. járulnak. A hadarás súlyosabb változatában - a beszédritmus erőteljes felgyorsulása következtében - a hangok eltorzulnak, a szavak egymásba folynak, a mondatok felismerhetetlenné válnak, azaz szinte érthetetlen beszéd jön létre. Ismert tünet ezekben az esetekben az agrammatizmus (nyelvtanilag szabálytalan beszéd). A hadarás következményeként jellegzetes másodlagos sérülések jelentkeznek attól függően, hogy milyen életkorban, milyen mértékben és milyen okok következtében lép fel. Így pl. írási, olvasási, tanulási nehézségek, különféle neurotikus tünetek, beilleszkedési problémák. Mindezek sajátos személyiségszerkezetben összegződnek. A hadarás prognózisa változó, súlyosabb formái, elhanyagolt esetei nehezen korrigálhatók. A tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a hadaró nem érzi beszédfogyatékosságának hátrányát, ha figyelmeztetik, nem hiszi el, hogy beszéde követhetetlen. Ez a körülmény nagyon kedvezőtlen a korrekciós munka folyamatában, ti. a hadaró maga nem segít a logopédusnak beszédfogyatékossága leküzdésében. A dadogás súlyos beszédfogyatékosság. Szintén a beszédritmus zavara a fő tünet, amelyhez a folyamatos beszéd közben fellépő görcsös megakadások járulnak. A görcs időtartama változó, átlagosan 0,2 mp-től 12,6 mp-ig ingadozhat. A görcs annyira jellemző a dadogásra, hogy csupán ezt alapul véve két csoportra oszthatjuk: a klónusos és tónusos dadogásra. A klónusos dadogó beszédére a szavak kezdő hangjának vagy szótagjának ismételgetése, a tónusos dadogó beszédére a görcs fellépésekor beálló hangképzési képtelenség jellemző. A görcsös tüneteken kívül a dadogásnak számos más tünete lehet, így különböző együttmozgások, s a pszichés tünetek igen széles skálája Mindezek az egyéni helyzettől függően szintén sajátos személyiségszerkezetben összegződnek. A dadogás oka még ma sem teljesen tisztázott. A legújabb kutatások szerint a dadogás bonyolult ok-okozati összefüggésekre vezethető vissza. Alapvető ok a gyenge idegrendszeri típus. Ez azonban önmagában még természetesen nem jelenti azt, hogy feltétlenül, szükségszerűen fellép a dadogás. Számos kiváltó ok közrejátszása szükséges ahhoz, hogy valaki dadogóvá váljék. Ezt azért fontos tudni, mert a szülő gyakran egy-egy, minden ember életében többször előforduló esemény lezajlásának tulajdonítja gyermeke dadogását. Pl. megijedt egy kutyától, vagy más állattól, vihartól, rossz embertől stb. Ezek és a káros környezeti tényezők természetesen nem becsülhetők le, de hangsúlyozzuk, hogy önmagukban még nem okai a dadogásnak. A kiváltó okok között szerepelhetnek tehát a környezeti tényezők: félelem, rossz bánásmód, helytelen beszédpélda (pl. hadaró szülők), túl- * terhelés stb. Ezek a gyenge idegrendszeri típushoz kapcsolódva többnyire még más kiváltó okokkal (pl. a szervezetet erősen megviselő betegségekkel stb.) együttesen váltják ki a dadogást. A dadogás prognózisa nagyon változó. Minden beszédfogyatékosság sikeres korrekciójának feltétele a logopédus és a környezet jó együttműködése. A dadogás sikeres korrekciója elképzelhetetlen, lehetetlen enélkül. Az enyhébb és időben kezelt dadogás kedvező környezeti körülmények között gyógyítható. A tapasztalatok szerint a sikeres kezelés egyik nem elhanyagolható tényezője magának a dadogónak a közreműködése is. (Ellentétben a hadaróval, a dadogó már az iskoláskorban, még inkább felnőttkorban a környezetétől elszenvedett sérelmek élményei miatt maga is mindent elkövet gyógyulásáért.) Az elhanyagolt és ún. makacs esetekben azonban kedvező környezeti feltételek mellett is számolni kell a visszaeséssel vagy sikertelenséggel.
37
A dadogók gyógyító nevelése a logopédiai állomásokon, rendeléseken adott kezelési feltételek között - a szakemberek véleménye szerint - nem eléggé hatékony. Világszerte a szükség szerinti huzamosabb ideig tartó intenzív kezelést tartják helyesebbnek a szakemberek. A megoldás módja természetesen függ az életkortól, a súlyossági foktól és számos egyéb körülménytől. Hazánkban ez a lehetőség igen szűkre szabott, jelenleg egyetlen logopédiai intézetünk működik iskolás korú gyermekek részére (Kőszegen).
Beszéd-, írás-, olvasásképtelenség A beszédképtelenség (afázia) az írásképtelenség (agráfia) és az olvsásképtelenség (alexia) ún. részképesség-kiesések. Az agykéreg különböző területeinek sérülése következtében fellépő súlyos rendellenességek. Helyi (lokális) agyi sérüléseknek is nevezik. Részletesebb ismertetésükre nem térünk ki, mert megértésük alaposabb agyfiziológiai és patológiai ismereteket kíván. Említésükkel részben az a célunk, hogy ezeket a modern pedagógiai szakirodalomban is használatos fogalmakat megismerjük, részben, hogy enyhébb és főként gyermekkorban gyakoribb típusaikról bővebben is szóljunk. Az afázia fogalmát elsősorban a felnőttkorban bekövetkezett, valamilyen trauma vagy betegség következtében fellépő beszédképtelenség esetén használjuk. Összetett, sok tekintetben ma is tisztázatlan kórkép. Kutatásával ma már külön tudományág, az aphasiatan foglalkozik. Az afáziások beszédkorrekciója a logopédiai tevékenység körébe tartozik. Vitatott, hogy gyermekkori afáziáról egyáltalán beszélhetünk-e. Gyermekkorban az afáziaszerű kórképek elnevezésére a hallónémaság használatos. Ennek is, mint az afáziának motoros és szenzoros, illetve szenzomotoros változatai ismertek. A motoros hallónéma a beszédet megérti, de nem képes beszélni, a szenzoros hallónémánál a beszédmegértés sérült. A gyermekkori beszédképtelenség másik ismert formája a mutizmus (némaság), tulajdonképpen beszédfélelmen alapuló némaság. Ez esetben organikus sérülés nincs, ti. a gyermek csak "idegen" környezetben, pl. iskolában nem beszél. Egyik változata az elektiv mutizmus. Ezt a megjelölést akkor használjuk, ha a gyermek csak meghatározott helyzetben vagy meghatározott személy jelenlétében nem beszél. Ez a típus tulajdonképpen már nem is szűkebb értelemben vett beszédfogyatékosság, mert a "némaság" neurotikus tünetként lép fel. Itt a neurózis gyógyító nevelése az elsődleges feladat, ami azonban egyúttal logopédiai feladat is. Az agráfia és alexia ritka kórkép. Gyakoriak azonban iskoláskorban enyhébb változataik, amelyekre különösen az utóbbi évtizedekben a pedagógusok figyelme nagyon ráterelődött. Az agráfia enyhébb változata a dysgraphia (írászavar), még enyhébb a graphasthenia (grapho = bevésni, írni, asthenia = gyengeség, írásgyengeség). Az alexia enyhébb változata a dyslexia (olvasászavar), még enyhébb a legasthenia (lego = olvasni, olvasásgyengeség). Az okok összetettek, felismerésük sokszor igen nehéz. Lehetséges ui., hogy helyi agyi sérülés következményei, de nem ritkán "csupán" neurotikus tünetekként lépnék fel. Az érintett gyermeket a pedagógus hajlamos debilisnek minősíteni, holott nem az, csak az írás vagy olvasás, illetve többnyire mindkettő terén sérült.
38
A dyslexiás gyermek ép intellektusa ellenére nem képes társaival együtt haladni. Összetéveszti a hasonló formájú (m-n, j-g-y stb.), a hasonló hangzású (p-b, d-t stb.), a "tükörkép" mássalhangzókat (d b, p-q, m-w stb.), felcseréli a szótagok hangjait (ár-rá, vár-ráv stb.), nem tud összeolvasni stb.. A dysgraphiás gyermek (többnyire dyslexiás is) a betűket összetéveszti, fölcseréli, kihagyja. Diktálásra sok hibát követ el, önálló fogalmazáskor szintén, de másolni jó színvonalon tud. A dyslexiásdysgraphiás gyermek további fejlődésének útját szinte meghatározza, hogy mi történik vele az általános iskola első osztályában. Ha áthelyezik a debilisek iskolájába, számára inadekvát környezetbe kerül. Az általános iskolában viszont írás-olvasási nehézségei miatt előbb-utóbb másodlagosan is sérültté válik. Ha korrepetálással nehezen meg is tanul írni-olvasni, tanulási és beilleszkedési nehézségei megmaradnak, sőt fokozódnak. Több országban úgy oldják meg e kérdést, hogy az érintett gyermekek az írás-olvasást ún. íróolvasó osztályokban tanulják, s minden más tantárgyat együtt az ép gyermekekkel. Hazánkban jelenleg szervezett megoldás még nincs ezen a téren. Az utóbbi években a logopédiai rendeléseken növekvő számban foglalkoznak ilyen gyermekekkel, illetve egyre több szakember és szakfórum sürgeti az író-olvasó osztályok megszervezését az általános iskolákban.
Mozgásfogyatékosok A mozgásfogyatékosok főcsoportja is rendkívül sok változatot, típust foglal magában. Ezen a területen is jellemző az elnevezések széles skálája (mozgássérültek, mozgásukban zavartak, mozgáskorlátozottak, mozgásszervi fogyatékosok, testi fogyatékosok, nyomorékok stb. stb.). A mozgás valamilyen jellegzetes sérülése a gyógypedagógia tevékenységi területére tartozó fogyatékosságok tünetei között szintén mindig megtalálható. E főcsoport megítélésekor, jellemzésekor is abból kell kiindulnunk, hogy a főtünet, a mozgásfunkció sérülése, pedagógiai szempontból sohasem szemlélhető izoláltan. A különféle meghatározások és csoportosítások azonban e témakörben is rendkívül eltérőek. Amikor megpróbálunk tájékozódni a legismertebb osztályozási rendszerekben, számos nehézségbe ütközünk. A kialakult fogalomrendszerekben, szemléletbeli különbségekből fakadóan, értelmezési átfedéseket találunk. Ha egyeztetni, "rendet teremteni" kívánunk - miközben az elterjedten polgárjogot nyert fogalmak használatát nem nélkülözhetjük - óhatatlanul keverjük a rendszerezési szempontokat. További nehézség az is, hogy a legmodernebb szakirodalomban sem tudunk olyan teljes osztályozási rendszerről, amelybe "minden" mozgásfogyatékos besorolása lehetséges. Feltételezhetően, a kérdés összetettsége miatt, ilyen rendszer felállítására nem is célszerű törekedni. A pedagógiai gyakorlat viszont sürgeti, követeli a kérdés megoldását, mert a legkülönfélébb mozgásfogyatékosok nevelése, oktatása, rehabilitációjának előkészítése és rehabilitálásának megoldása éppúgy társadalmi kötelezettségünk, mint a többi fogyatékossági csoporté. A leírtakból már következik, hogy a mozgásfogyatékosság összefoglaló meghatározására nem törekszünk, és az egész témakört a teljesség igényével még vázlatosan sem tárgyaljuk. A mozgásfogyatékosság okai (endogén és exogén) nagyon sokfélék és mint más főcsoportoknál, összetettek. Mindenekelőtt különítsük el a mozgásfogyatékosok két nagy, viszonylag jól körülírható alcsoportját, a testi fogyatékosok és a tulajdonképpeni mozgássérültek csoportját.
39
Azonos főcsoportba tartozásukat az indokolja, hogy mindegyik esetben különböző mértékű mozgáskorlátozottsággal állunk szemben, s ebből következően, sok más körülménytől függően, jellegzetes, sajátos személyiségfejlődéssel. A fő különbség az, hogy a testi fogyatékosság fogalmába azokat a rendellenességeket soroljuk, amelyek nem idegrendszeri eredetű károsodások, hanem meghatározott fejlődési rendellenességek vagy balesetek következményei. Ide tartoznak a csonka vagy csonkolt végtagúak és a súlyos testi deformitásuk miatt mozgáskorlátozottak. Enyhébb fokú testi fogyatékosság esetén, ha a szociokultúrális körülmények jók a családban, nem indokolt, sőt kedvezőtlen az ép gyermekektől elkülönített iskoláztatás. A súlyosabb fokban testi fogyatékos gyermek azonban már speciális intézményben történő elhelyezést igényel. Az orvossebészeti eljárások, valamint különböző gyógyászati segédeszközök alkalmazásával csökkenthetik a mozgáskorlátozottságot. Az érintett gyermek eltérő fizikai állapota, felépítettsége, testsémája és ebből következően tevékenységében, egész életvezetésében, személyiségstruktúrájában is eltérő volta miatt főként óvodás- és kisiskoláskorban gyógyító nevelést igényel. Az idegrendszeri eredetű mozgászavar jellege szerint lehet plégia (bénulás), amikor mozgásképtelenség lép fel, paresis (hűdés), amikor a mozgásképesség csökkent, és hypermotilitás (túlmozgás). Kiterjedése szerint lehet monoplégia, illetve monoparesis (egy végtagra terjed ki), hemiplégia, illetve hemiparesis (a test fél oldalára terjed ki), paraplégia, ill. paraparesis (a két alsó végtagra terjed ki), di-, vagy tetraplégia, illetve di-, vagy tetraparesis (négy végtagra terjed ki).
Megjegyezzük, hogy a valóságban a legváltozatosabb átmeneti formák is lehetségesek, így ez a beosztás tájékoztató jellegű séma. Az izomtónus állapota szerint lehet spasticus (görcsös) és atóniás (petyhüdt). A sérülés helye szerint lehet centrális (agyi) és perifériás (gerincvelői). A felsorolt jellemzők a különböző klinikai képeknél más-más kapcsolódásban jelentkezhetnek. Az így létrejöhető sokféle típusból tájékozódásul két, ismételten viszonylag jól körülírható alcsoportot említünk, amelyekbe egyúttal a leggyakoribb típusok is besorolhatók: l.
a perifériás és
2.
a centrális mozgásfogyatékosság.
A perifériás eredetű, petyhüdt bénulást okozó mozgásfogyatékosság klasszikus példája a status post-Heine-Medinem (járványos gyermekbénulás, más néven gyermekparalízis, leíróiról HeineMedin-féle megbetegedés utáni állapot). Az alapbetegség a poliomyelitis vírus által létrejött gyulladás, amely a gerincvelő elülső szarvaiban levő mozgató neuronokat támadja meg. Enyhébb és súlyosabb formái jöhetnek létre. A súlyosságtól és a létrejöhető másodlagos sérülésektől függően a post-HeineMedines gyermek ép gyermekekkel együtt is járhat iskolába, vagy mozgásjavító általános iskolába, illetve légzésbénulás esetén speciális kórházi osztályon részesül gyógyító nevelésben. Mint közismert, ez az ellen súlyos következményekkel járó vírusmegbetegedés ellen sikerrel vette fel a küzdelmet az orvostudomány. A hazánkban is ismert Sabin-féle vakcina (vakcina = elölt vagy
40
legyengített kórokozók, illetve ártalmatlanná tett mérgező anyagok) kötelező adagolása óta (1957) a gyermekparalízis megbetegedés gyakorlatilag megszűnt. A perifériás eredetű kórképekhez tartozik még pl. a spina bifida (gerinchasadék, fejlődési rendellenesség) és más mozgásfogyatékossággal járó kórkép is. Az érintett gyermekek is gyógypedagógiai (szomatopedagógiai) ellátást igényelnek. A centrális eredetű mozgásfogyatékosság egyik szintén klasszikus típusa a cerebral palsy (agyi bénulás). Oki, tüneti, topográfiai (anatómiai tájleírás szerinti, lásd: kiterjedés), súlyossági stb. szempontból egyaránt igen sokféle lehet. E változatos szindróma első neves kutatója és leírója az angol szülész, Little (1853) volt, ezért összefoglalóan, közismerten ma is Little-kórnak nevezik. Azóta a téma kutatása nagyon előrehaladt, a cerebral palsyval pl. az USA-ban külön intézet foglalkozik (American Academy for Cerebral Palsy), szakirodalma világszerte rendkívül nagy. Hogy mennyire összetett problémáról van szó, jellemzésül Little-re hivatkozhatunk, aki a főtünet (az izmok általános spasticitása) mellett az esetek többségénél az intellektuális funkciók károsodását is leírta. Ma is az a vélemény, hogy összetett és igen változatos szimptómákból álló szindrómáról van szó. "A cerebral palsy esetek sohasem korlátozódnak egyedül mozgászavarokra, hanem ezekhez értelmi, észlelési, felismerési és egyéb, a sensorium körébe sorolt tünetek társulnak."13 Ez a körülményi a pedagógiai szempontú osztályozást természetesen nagyon megnehezíti. Fokozza a nehézségeket, hogy hazánkban jelenleg nincs kellő számú speciális intézmény a mozgásfogyatékosok számára, íly módon a differenciált pedagógiai ellátás és a meglévő intézmények közötti "munkamegosztás" továbbfejlesztése is indokolt. Az ún. motorikus dysfunkciósok konduktív pedagógiai ellátása a Mozgássérültek Nevelőképző és Nevelőintézetében történik. A konduktív pedagógia rendszerét a magyar Pető András dolgozta ki a felszabadulás utáni évtizedekben. A mozgásfogyatékosok gyógypedagógiai, speciális szomatopedagógiai nevelése, oktatása és rehabilitációjának előkészítése a mozgásjavító általános iskolákban folyik. A szomatopedagógiai csoportosítás a betegség által kiváltott klinikai tünetegyüttest - a kialakult mozgásképet tekinti alapnak és nem a patológiai folyamatot vagy a betegség etiológiáját.14 Így a klinikai kép alapján kialakított mozgásfogyatékossági kategóriák a következők: Végtagredukciós fejlődési rendellenességek és szerzett végtaghiányok csoportja
Ebbe a kategóriába tartoznak a felső és alsó végtag veleszületett fejlődési rendellenességei, a különböző fajtájú és súlyosságú összenövések, hiányok (pl. syndaktylia, polydaktylia, amélia, meromélia, stb.), továbbá aló és felső végtag szerzett (amputáció, trauma), különböző méretű hiánya. Petyhüdt bénulást okozó kórformák csoportja
Az alsó motoros neuron sérülése következtében kialakult kórképek, megbetegedések csoportja, az érző vagy mozgató idegpályák, valamint mindkettőnek a sérülése az izomzat petyhüdt jellegű bénulását eredményezi. Ide soroljuk a myopathiához tartozó különböző kóreredetű megbetegedéseket, amelyeknél az izomerő csökkenése és az izomatrophia áll előtérben. Korai agykárosodás utáni mozgásrendellenességek csoportja
41
A centrális idegrendszer, a felső motoros neuron prae-, peri- és postnatális sérülése következtében kialakult állapot, az infantilis cerebralis paresis (továbbiakban ICP) tünetegyüttese tartozik ebbe a kategóriába. Egyéb eredetű, mozgásrendellenességet okozó kórformák csoportja
Az eddigi csoportokba nem sorolható, a gyermekkorban gyakrabban előforduló, veleszületett vagy szerzett megbetegedések csoportja (pl. reumatológiai, ortopédiai elváltozások - törpeség!). A pedagógiai szempontú további csoportosításnál szükséges figyelembe venni a mozgásszervek sérülését kiváltó kórok és a létrejövő mozgáskárosodás jellege mellett a mozgási funkció és a fizikai képességek csökkenésének mértékét, az életkort, a megelőző orvosi-egészségügyi, pedagógiai hatásokat, a mozgásfogyatékos intelligenciaszintjét, képességeit és egyéb fogyatékosságait, a normálistól eltérő személyiségjegyeket és a szocializálhatóság lehetőségét is.15 A mozgási funkció sérülése azonban - különösen a veleszületett vagy korai gyermekkorban szerzett károsodásoknál - nem tekinthető csupán a mozgás elszigetelt károsodásának. A mozgásos akadályozottság kihathat a pszichoszomatikus fejlődésre és a cselekvéses tapasztalatszerzésre, az interperszonális kapcsolatok alakulására. A mozgásképesség csökkenése fokozhatja a sérült izolációját, nehezíti szocializációját. Mindezek alapvetően befolyásolhatják a gyermek értelmi kibontakozását és érzelmi, akarati életének fejlődését. A mozgássérült személyiségfejlesztéséhez egyéni elbírálás szerint átmenetileg vagy tartósan sérülésspecifikus pedagógiai és egészségügyi feltételek szükségesek, amelyek a mozgásfogyatékosokra irányuló gyógypedagógiai (szomatopedagógiai) tevékenység révén biztosíthatók. Ilyen módon a mozgási fogyatékosság következményei csökkenthetők, illetve megszüntethetők. A mozgásfogyatékosok gyógypedagógiai nevelésének szerves része a mozgásszervi rehabilitáció. A sérülésspecifikus mozgásnevelés mint nevelési főfeladat, a többi (általános) nevelési feladattal együtt, egységesen szolgálja a nevelést és oktatást. Az iskola elvégzése után további adekvát egészségügyi gondozás, speciális testnevelés, sport, jogi és szociálpolitikai segítség útján történik részleges vagy teljes rehabilitációjuk. Felnőttkorban a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége nyújt társadalmi támogatást.
42
Érzelmi, akarati fogyatékosok Erre a csoportra is jellemző, hogy a típusok, változatok száma rendkívül nagy, az elnevezések hasonlóan sokfélék (nehezen nevelhetők, problémásak, emocionálisan sérültek, érzelmileg-akaratilag zavartak, társadalmi fogyatékosok stb. stb.). A főcsoport belső osztályozása világszerte kiforratlan, annál is inkább, mert ezen a területen sokáig a pszichiátriai megközelítés uralkodott, majd, amikor a pedagógiai szempontú osztályozás kezdett előtérbe kerülni, a "fogyatékosság" fogalmának mindenkori értelmezésétől függően szűkebben vagy tágabban kezelték magát a főcsoportot is. Ennek megfelelően a különböző országokban és nyelvterületeken mind a terminológiahasználat és a belső osztályozás, mind az érintettek pedagógiai ellátása terén nagy eltérések vannak. Minthogy azonban napjainkban már világszerte uralkodóvá vált az a szemlélet, hogy a sérült személyiség fejlesztése a legkülönfélébb típusok esetében egyaránt speciális pedagógiai (a specifikum megjelölésétől függően: gyógypedagógiai, rehabilitációspedagógiai, pszichopedagógiai stb., lásd: gyógypedagógiai tevékenység) feladat, a probléma lényegét tekintve erre a főcsoportra vonatkoztatva is egyre egységesebb felfogás alakul ki. A főcsoportra jellemző fő tünet az érzelmi, akarati funkciók sérülése, ennek következtében válik sérültté a személyiségfejlődés, inadaptálttá a személyiség. Az eddig tanultak alapján tudjuk, hogy a főcsoportok mindegyikére jellemző a következményesen fellépő inadaptáltság, annyira, hogy vannak országok, ahol a gyógypedagógia tevékenységi területére tartozókat összefoglalóan inadaptáltaknak nevezik. Mégis, mivel e főcsoport tulajdonképpeni fő jellemzője a beilleszkedési, alkalmazkodási zavar, hazánkban legújabban az ebbe a főcsoportba tartozókat nevezzük összefoglalóan inadaptáltaknak. (Megjegyezzük, hogy ennek a legújabb szemléletnek egy korábbi, a maga idején nagyon haladó előzménye volt a magyar gyógypedagógiai szakirodalomban az a felfogás, hogy a gyógypedagógiai tevékenységi területére tartozók tágabb értelemben mind személyiségsérültek, a most tárgyalt főcsoport pedig a többi főcsoport mellett a szűkebb értelemben vett személyiségsérültek kategóriája.) Az oki tényezők itt is igen sokfélék és összetettek. Mint feltételezéssel, számolnunk kell endogén okokkal is: a szociális beilleszkedést nehezítő, ún. genetikusan determinált "kedvezőtlen alkat"-tal. Az exogén károsító tényezők között számon tartjuk az idegrendszert károsító különböző biológiai ártalmakat, amelyek ez esetben "csak" magatartási, beilleszkedési rendellenességekhez vezetnek. Pl. adott esetben a postencephalitises (agyvelőgyulladás utáni) állapot, vagy a más biológiai károsító tényezők következményeként is létrejöhető ún. minimal cerebral palsy (minimális agyi károsodás). Az oki tényezők összetettségét minden főcsoportnál hangsúlyoztuk. Itt erre különösen felhívjuk a figyelmet, s egyben kiemeljük a pszichoszociális károsító tényezők meghatározó szerepét. A sérülés okai és a primer következmények című fejezetben kifejtettük a pszichoszociális károsító tényezők jelentőségét. E főcsoport oki tényezői között ezek a leggyakoribbak, illetve ha endogén vagy exogén biológiai károsító tényezők jelen vannak is, bizonyíthatóan a miliőártalmak a meghatározók, mert ezek lesznek a kiváltó és súlyosbító tényezők. Ezért helyesebb, ha e főcsoportnál bio-pszichoszociális okokról beszélünk.
43
Ez a körülmény igen nagy jelentőségű. Arra figyelmeztet, hogy az inadaptáltság az esetek jelentős részében megelőzhető, de a gyógyító nevelés hatékonysága is nagymértékben fokozódik, ha az érintettek kedvező környezeti feltételek között élnek, aktuálisan is és a későbbiekben is. Az a paradoxon, hogy a pszichoszociális károsító tényezők között pl. az iskolai ártalom fogalma a szakirodalomban polgárjogot nyerhetett, önmagában is bizonyítja a probléma jelentőségét, s természetesen egyúttal a pedagógustársadalom és a tanügyi irányítás nagy felelősségét is jelzi. Az érzelmi, akarati funkciók különböző súlyosságú sérülése jellemző klinikai képek: a neurózis, a pszichopátia és a pszichózis fő tünete. E klinikai képek a pszichiátria körébe tartozó klasszikus kórképek. Ennek ellenére pontos meghatározásuk és osztályozásuk még ma sem alakult ki. A pszichiátriai tankönyvek, kézikönyvek eltérően jellemzik őket, csak abban egységesek, hogy pontos leírásukra nem vállalkoznak. Pedig az ide vonatkozó szakirodalom egyre gazdagabb. Különösen a neuróziskutatás került az elmúlt évtizedekben az érdeklődés középpontjába. Érthetően, ti. a neurózis - mint korábban már volt róla szó - korunk egyik jellegzetes betegsége lett. A neurózis, a pszichopátia és a pszichózis részletes bemutatására, tárgyalására nem térünk ki. Különösen nem a felnőttkori típusokéra, ezek a pszichiátriai tankönyvek terjedelmes fejezeteit képezik. De a gyermekkorit is csak vázlatosan érintjük. A neurózis (idegbetegség) a szervezet testi és pszichés működésének különböző zavaraiban megnyilvánuló funkcionális rendellenesség, kimutatható organikus elváltozások nélkül. A neurotikus gyermek többnyire vézna, sápadt, könnyen elpirul, jelentéktelennek tűnő izgalmakra heves szívveréssel reagál, gyakran elszédül, elájul, hány, gyomra és feje fáj, étvágytalan, alvási zavarokkal küzd. Mindezek következtében érzékeny, változó hangulatú, sértődékeny, magába zárkózott, fáradékony, nyugtalan. Legtöbbje a legkisebb zajra összerezzen, félénk, idegen személy megjelenése, főként orvos jelenléte pánikot vált ki belőle, de még a hajvágás ellen is tiltakozik. Fél a vihartól, állatoktól, ismeretlen emberektől, helyzetektől. Kisgyermekkorban különösen igényli a megszokott felnőtt jelenlétét, közellétét. Nem mer egyedül bemenni homályos, sötét szobába, hevesen tiltakozik attól, hogy otthon magára hagyják. Sötétben nem alszik el, legalább ajtónyílásnyi kapcsolatot követel a szomszédos szobával, ahol a támaszt nyújtó felnőtt tartózkodik. Az iskolában figyelemzavarokkal küzd, ha úgy tűnik, hogy figyel, akkor sem emlékszik a hallottakra, mert közben elbámészkodik, "máson jár az esze". Szabály-és kötelességtudata korának nem megfelelő, tanulási és főként beilleszkedési nehézségei vannak. A neurotikus gyermeket csak környezetében és környezetével együtt szemlélhetjük, jellemezhetjük és ítélhetjük meg. Magatartásmintái, viselkedésformái környezetétől meghatározottak és attól válnak egyre inkább meghatározottakká. A neurotikus gyermeknek nem jellemzője az agresszió, dühkitörés, a disszociális, sőt az antiszociális magatartás. Ha ezek megjelennek, akkor a környezeti károsító tényezők hatására következményesen és nem szükségszerűen fellépő tünetek. Mindebből az következik, hogy a gyermek valójában a kedvezőtlen környezeti hatások következtében válik neurotikássá, és ha azzá vált, akkor ismételten a kedvezőtlen környezeti tényezők következtében válik különböző mértékben inadaptálttá, majd válhat disszociálissá, sőt antiszociálissá.
44
betegség határát súroló személyiségzavar. Számos meghatározása ismert a pszichiátriai szakirodalomban, ezzel együtt nem ritka az a felfogás sem, hogy tulajdonképpen maga a fogalom nem is helyes, "éppen tág értelmezhetősége miatt, mely csak az orvosnak kényelmes, hogy egyes nehezen osztályozható eseteit általa címkézhesse, vagy külön "gyűjtőládába" rakhassa."16 A pszichopátia
Példaként néhány jellemző vélemény: "a pszichopátia nem elmebaj, nem értelmi fogyatékosság, de a normálistól mégis elütő lelki alkat", a "neurózis mindig környezeti ártalom, a pszichopátia pedig örökletes hajlamból ered"17, "a pszichopátia megjelöléssel azon funkcionális rendellenességeket célszerű összefoglalni, amelyek a normálistól csupán mennyiségi eltéréseket mutatnak egyes személyiségvonások irányában, ellentétben a betegségekkel, amelyek már minőségi elváltozásokat
hoznak létre", "diszharmóniásan fejlett személyiségek, akiknek egyes személyi összetevői között nincs meg a kellő összhang, ezért a társadalomba nehezen illeszkednek be, és a társadalom is másként ítéli meg őket, mint az átlagembereket", a "pszichopátia vele született sajátságok alapján kedvezőtlen külső tényezők közrejátszása következtében létrejött kóros személyiségfejlődés, melynél a kortikoszubkortikális kölcsönhatások zavara áll fenn" stb. stb.18 Így érthető az is, hogy a pszichopátia osztályozására eddig megszámlálhatatlan kísérlet történt. Az osztályozások többnyire önkényesek, tanulmányozásuk során arról győződhetünk meg, hogy a legtöbb esetben valamilyen következetes rendszerezési elv sem hámozható ki belőlük. Így - különböző szerzők - négy, nyolc, tíz, sőt több alcsoportját is megkülönböztetik aszerint, hogy melyik pszichológiai és pszichiátriai irányzat követői. A gyermekkori pszichopátiára vonatkozóan különösen megoszlanak a vélemények. Tény azonban, hogy gyermekkorban, az eddig ismertetett személyiségsérülésektől jellegzetesen eltérő, különböző személyiségzavarok lehetségesek, amelyeknek fő tünete az érzelmi, akarati funkciók sérülése, és ennek következtében különböző súlyosságú, de az ide sorolható esetek mindegyikében viselkedési, beilleszkedési zavarok lépnek fel, sőt kedvezőtlen környezeti hatásokra disszociális, súlyosabb esetben antiszociális magatartás alakul ki. A gyógypedagógiai szakirodalomban a pszichopátiás gyermekek három típusát tartjuk közismerten számon: az autista, a hisztériás és a kényszeres pszichopatákat. (autizmus = öntörvényűség, a pszichiátriában a schizophrenia = hasadásos elmebaj egyik jellemző tünete) az jellemző, hogy "beszűkül", a realitásoktól elszakadva saját világába zárkózik, környezetével, még a legszűkebbel sem alakít ki megfelelő kapcsolatot. Kisgyermekkorban beszéde ki sem alakul (lásd: mutizmus), de metakommunikációra sem képes, csupán tárgyakhoz, helyhez, helyzetekhez ragaszkodik. Ha később lép fel, a mát kialakult kapcsolatai szűnnek meg, súlyos esetben lassan dementálódik. Az autista pszichopatára
Az autizmus problematikája az elmúlt években az érdeklődés előterébe került. Alább korszerű szemléletéről olvashatunk néhány fontos gondolatot.19 "Az autizmussal kapcsolatos számos kérdésben mai felfogásunk azonos a klasszikus nézetekkel, számos kérdésben azonban élesen különbözik tőlük. Egyértelmű, hogy az autizmus a viselkedés jellegzetes tüneteivel leírható syndroma, amely különböző, agyi dysfunctiót okozó tényezők hatására jöhet létre. Jelenlegi tudásunk alapján alcsoportokat egyértelműen elkülöníteni nem lehetséges. A klinikai kép igen sokféle lehet, az autizmus súlyossága, az értelmi színvonal, az egyéb képességek, illetve fogyatékosságok és a gyermek személyisége függvényében. A klasszikus típusok (Kanner-sy., Asperger-sy.) helyett, a gyakorlati szempontok szerint Lorna Wing (31) a következő phenomenológiai csoportokat írta le (megjegyezve, hogy a gyermekek fejlődésük során típust válthatnak, tehát nincs szó mereven különálló diagnosztikus entitásokról):
45
- izolált típus: szociális környezetről nem vesz tudomást, kapcsolatot nem tűr, szemkontaktust nem vesz föl, nem beszél, vagy csak sztereotip módon, funkcionális cél nélkül. Tartását, mozgását, aktivitását is bizzarrériák, szimpla, főleg mechanikus sztereotípiák jellemzik. Számos halmozottan sérült, értelmi fogyatékos gyermek tartozik ebbe a csoportba. Prognózisa a legrosszabb; - passzív típus: viszonylag jó értelmű, inkább a feltűnő passzivitás, mint a bizarr viselkedés jellemzi, szociálisan nem kezdeményező, de közeledést eltűr, ezért a fejlesztés esélyei ennél a csoportnál a legjobbak; - bizarr típus: viszonylag jó verbalitás és értelem, esetleg a normálisat is meghaladó mennyiségű szociális kezdeményezés jellemzi ezt a csoportot. Kapcsolataik nélkülözik a kölcsönösséget, a partner személyiségének figyelembevételét, felületesek. Közeledéseik gyakran inadequatak, sztereotip jellegűek, pl. tartalmukban (azonos, vagy azonos témakörű kérdések sztereotip özöne, személyi adatokról, közlekedésről stb.) A hagyományos felfogással, amely az autizmust rendkívül súlyos és rendkívül ritka elmebetegségnek tartotta, szemben áll az a felismerés, hogy az autizmus súlyos és enyhébb formái, illetve a teljes és a részleges - atípusos képek egy spektrumon helyezkednek el, és az átmeneti, nehezen diagnosztizálható eseteken át a normalitás övezetébe olvadnak. Az enyhébb esetek diagnózisa igen fontos, mert az érintettek a súlyosakhoz hasonló jellegű segítségre szorulnak. Értelemszerűen, a diagnosztikus módszerek finomodásával és így az enyhébb, illetve komplexebb esetek egyre gyakoribb felismerésével az autista és PDD-populáció egyre szélesebb. Ez a tény is magyarázhatja a különböző statisztikai adatok közti ellentmondásokat. A hagyományos felfogással szemben az autizmust nem betegségnek, nem psychosisnak tartjuk, hanem állapotnak, mégpedig fogyatékos állapotnak. Ennek megfelelően nem gyógyítható; az esetleg jelentős mértékű fejlődés mellett az alapvető károsodás az egész életen át fennáll. A várható élettartamot az autizmus nem befolyásolja." A hisztériás pszichopata (hystera = anyaméh, innen ered az a régi, téves felfogás, hogy a hisztéria csak a nők betegsége) átmenetileg vagy tartósan a legkülönfélébb testi tüneteket produkálhatja, ezért a köztudatban helytelenül szimulánsnak tartják, gyakran nevetség tárgyává teszik, sőt büntetik. A hisztériás tünetek jóval hevesebbek, "szenzációsabbak", mint a neurotikus tünetek. Ismert pl. a hisztériás némaság, vakság, bénaság stb. Találó jellemzés szerint: "Amikor a normális gyermek lelki izgalomra elhalványodik, a hisztériás elájul; ha a normális gyermek undorodik, a hisztériás hány; ha az egy pillanatra megdermed, ez tartósan megbénul...".20 A hisztériás tünetek sokszor rohamszerűen jelentkeznek. A roham mindig a környezettel való konfliktushelyzetet reprezentálja, éppen ezért meghatározott helyzetekben és személyek jelenlétében lép fel, és mindig "célja" van. Ellentétben az epilepsziás rohammal, a hisztériás beteg "kiszámítja", "megrendezi" a jelenetet, azért testi sérülés a roham következtében nem éri, vegetatív funkcióin azalatt is uralkodik. A kényszeres pszichopatára mozdulatok, cselekvések, gondolatok szigorúan betartott rend szerinti ismételgetése jellemző. "Valamely személyiség kényszerítve érzi magát, ceremóniás ismétléssel, többnyire sztereotip módon, bizonyos dolgokat gondolni, mondani, tenni, azoktól félni, miközben tudatában van annak, hogy az teljesen értelmetlen." 21 E kényszeres cselekedetek szintén csak az adott környezetben és azzal együtt értékelhetők. Mindig védekezést, menekülést jeleznek, volt vagy lehető konfliktusokkal függnek össze, és ezek nyomán fejlődnek merev rendszerré.
46
A pszichózis (elmebetegség) súlyosfokú személyiségzavar. Eredetére, meghatározására, osztályozására a pszichiátriai szakirodalomban szintén számos felfogás ismert. Vitatott, hogy gyermekkori pszichózisról egyáltalán beszélhetünk-e. A vita jogos, mert a felnőttkori pszichózisok annyira jellegzetesek, "felnőttspecifikusok", hogy valójában kérdéses az azonos fogalomhasználat. A pubertárskorban jelentkező tünetek azonban már egyre jobban hasonlítanak a felnőttkori pszichózis tüneteihez, így ifjúkori pszichózisokról mindenféleképpen beszélhetünk. Modern gyermekpszichiátriai felfogás szerint a felnőttkori pszichózisok két ismert típusa: a schizophrenia (hasadásos elmezavar) és a mania-depressiva (fázisokban, szélsőséges hangulati változásokkal jelentkező elmezavar: ingerlékenység, nyugtalanság - búskomorság, levert lelkiállapot) már gyermekkorban is jelentkezhet. Életkorok szerint még tovább differenciálható változatai vannak. Tünetei végeredményben az ismertetett pszichopátiás típusokra jellemző tünetekből tevődnek össze, azzal a különbséggel, hogy itt azok kifejezettebbek, súlyosabbak. A pszichopátiás gyermek esetleg csak "különc" az ép gyermekek között, "kilóg" a közösségből, a pszichotikus gyermek viszont egész személyiségére jellemző bizarrságával, érzelmi-hangulati szélsőségeivel, súlyos kontaktuszavaraival, érzékcsalódásaival, szorongásaival, nemritkán suicidum (öngyilkosság) kísérleteivel tűnik ki, a laikus számára is kifejezetten beteg benyomást kelt. Az érzelmi, akarati fogyatékosok pedagógiai szempontú csoportosítása és differenciált gyógypedagógiai ellátása hazánkban napjainkban van kibontakozóban. Az érzelmi, akarati fogyatékosok pedagógiai szempontú osztályozásánál az okok és főtünet figyelembe vételén kívül jelentős szerepet kap a sérülés mértéke, valamint a gyógypedagógiai (pszichopedagógiai) segítségnyújtás ideje. A pszichopedagógiai tevékenység elsősorban az inadaptáltak és a nehezen nevelhetők csoportjaira specializálódik.22 A sérülés mértéke általában, de nem minden esetben jellemző módon a beilleszkedés, alkalmazkodás, viselkedés zavarában mutatkozik meg, így a gyógypedagógiai tevékenységet ez nagymértékben meghatározza. Az érzelmi-akarati sérülés túlnyomórészt reverzibilis. Megfelelő időben történő beavatkozással a károsodás helyrehozható, a személyiségfejlődés harmonikussá változtatható. Így a gyakorlatban a fogyatékos kifejezés helyett az érzelmi-akarati sérült, mint enyhébb és kevésbé determináló kifejezést használjuk. Ennek megfelelően az érzelmi-akarati fogyatékos nevelésében kiemelt szerepet tulajdonítunk a prevenciónak. A fejlesztés csak akkor igényel speciális intézményes nevelést, ha a prevenció késik, valamint az extrém mértékű, akut sérülések esetében, mikor is az intézeti elhelyezés átmenetileg szükséges. Az érzelmi-akarati sérülés jellegétől és mértékétől függ teljes, vagy részleges rehabilitációjuk.
Inadaptáltak Az inadaptáltak - legújabban - az érzelmi-akarati fogyatékosok egyik alcsoportját alkotják. Olyan gyermekek és fiatalok, akiknél az érzelmi-akarati fejlődés extrém mértékű és/vagy hosszan tartó bio pszicho-szociális károsodások következtében súlyosan sérül. Az inadaptáció kialakulásában ma még számottevő tényezőnek tekinthető a preventív tevékenység késése, illetve elmaradása, vagy eredménytelensége.
47
Az inadaptáltak jellemzői az emocionális egyensúly felbomlása, a szorongások, félelmek, önértékelési zavarok kóros mértéke és/vagy a rögzült vegetatív funkciózavarok, valamint a szociális fejlődés zavara következtében kialakuló alacsony frusztrációs tolerancia, a beállítódás és belátás képességének, a normaképződésnek hibái és/vagy hiányosságai, az agresszív telítettség, az agresszió szocializálatlan levezetési módjai, a kapcsolatteremtés, beilleszkedés akadályozottsága. Társuló tünetként gyakran jelentkezik a kognitív funkciók zavara is, mely a tanulási nehézségekben, a tanulási képtelenségben, vagy a hibás motiváció következményeként kialakuló súlyos alulteljesítésben nyilvánul meg. Jellemzőnek tekinthetjük azt is, hogy a gyógyító-nevelés hiánya vagy eredménytelensége esetén a továbbiakban a neurotikus és/vagy antiszociális fejlődésirány rögzül, melynek következtében a fiatal neurotikussá és/vagy antiszociálissá válhat. Az inadaptáció tünetei esetenként már az alacsonyabb életkori szakaszokban is megtalálhatók, jellemzőnek azonban a serdülőkori megjelenést tekinthetjük. Gyógyító-nevelésük intézményesen, speciális otthonokban és nevelőintézetekben történik. Átnevelésük célja az emocionális egyensúly helyreállítása, a szociális fejlődés hibáinak korrigálása, hiányosságainak pótlása, a kognitív funkciók javítása. Kezelésük az orvos-pszichológus-gyógypedagógus team munkájával valósul meg. Az inadaptáltak gyógyító-nevelésük befejeztével eredeti környezetükbe visszahelyezhetők. A gyógyító-nevelés eredményeinek megtartását az e célra szervezett, önálló utógondozói hálózat hivatott biztosítani.
Nehezen nevelhetők A nehezen nevelhetők az érzelmi-akarati fogyatékosok egyik alcsoportját alkotják. Olyan gyermekek és fiatalok, akiknél az érzelmi-akarati fejlődés a különböző pszicho-szociális ártalmak és/vagy organikus károsodások következtében zavart szenved. A személyiségfejlődés zavara azonban nem súlyos mértékű, pszichopedagógiai tevékenység által a nehezen nevelhető gyermek eredeti környezetében rendezhető. A tünetek változatos kombinációban fordulnak elő. Főbb jellemzőik az érzelmi-akarati élet sérülése következtében keletkező szorongások, félelmek, önértékelési zavarok, melyek az addig normális fejlődés menetét megbontva, további tünetképződéshez is vezethetnek. Ezek a kognitív és motoros funkciók zavarai (teljesítményromlás, észlelés, emlékezet, figyelem és/esetleg gondolkodási műveletek hiányosságai, hypermotilitás, kóros lassúság, tic), valamint a szociális fejlődés zavarai (kapcsolatteremtés, alkalmazkodás, beilleszkedés problémái, csökkent frusztrációs tolerancia, agresszív és autoagresszív megnyilvánulások), melyekhez a vegetatív funkciók zavarai is társulhatnak. Kis részüknél az érzelmi-akarati élet fejlődésének sérülése következményes, mely a kognitív funkciók zavara, vagy az egyéb biológiai károsodások nyomán jön létre. A nehezen nevelhetőség tünetei bármelyik életszakaszban felléphetnek. Nagyobb gyakorisággal azonban a kisiskolás korban, valamint a serdülés szakaszában jelentkeznek. A nehezen nevelhetők gyógyító-nevelése eredeti környezetük megtartása mellett túlnyomórészt a nevelési tanácsadókban és gyermekideggondozókban történik. Kezelésük az orvos-pszichológusgyógypedagógus team munkájával valósul meg. A pszichopedagógiai tevékenységet az ok-okozati összefüggések figyelembevételén túl, alapvetően meghatározza a tünetképződés folyamata, a tünetek egymásra épülése is. A nehezen nevelhetők állapotának rendezése a sérülés mértékének megfelelő időtartamú kezelést követően általában megvalósul, a gyermek vagy fiatal a család és a tágabb társadalmi környezet
48
számára újra problémamentessé válik. A preventív intézkedések hiányosságaiból következik, hogy ma még a nehezen nevelhetők közül nem mindenki jut el a megfelelő tanácsadókba, gondozóintézetekbe.
Halmozottan fogyatékosok A főcsoport elnevezése is utal arra, hogy ez esetben több fogyatékosság együttes jelenlétéről van szó. (A többszörösen sérültek, többszörösen fogyatékosok elnevezések is használatosak.) Fontos tisztázni, hogy a halmozott fogyatékosság esetében két vagy több elsődleges főtünettel állunk szemben, és nem valamely fogyatékosságra épülő másodlagos, következményes fogyatékossággal vagy fogyatékosságokkal. Lehetséges/pl. a siketség+vakság, az értelmi fogyatékosság+nagyothallás, a vakság+beszédfogyatékosság, továbbá pl. a testi fogyatékosság+gyöngénlátás+érzelmi-akarati fogyatékosság stb. stb. együttes jelenléte. A halmozott fogyatékosság diagnosztizálása sokszor nagyon nehéz feladat. Könnyen, laikus által is felismerhető pl. a siket-vakság, de nem ugyanez a helyzet pl. az értelmi fogyatékosság és más fogyatékosságok, vagy pl. a mozgásfogyatékosság és más fogyatékosságok esetében, amikor gyakran következményesen, másodlagosan fellépő sérülések tűnnek szintén elsődleges fogyatékosságnak. Különösen az enyhébb fokú fogyatékosságok igényelnek ilyen vonatkozásokban nagyon körültekintő, esetleg hosszan tartó megfigyelésen, mindig komplex vizsgálaton alapuló pontos diagnosztizálást, amely azért igen fontos, mert az adekvát gyógypedagógiai munka megtervezése csak ennek alapján lehetséges. A halmozott fogyatékosság tehát a fogyatékosságok egyik főcsoportját alkotja.23 A halmozott fogyatékosságra jellemző, hogy egy vagy több biológiai károsodás következtében több területen is jelentkező, egymással nem közvetlen oki kapcsolatban álló elsődleges fogyatékosság van jelen. Minden elsődleges fogyatékosságnak meglehetnek a további másodlagos következményei is. Ezek, mint pszicho-szociális akadályozottságok az elsődleges fogyatékosság (pl. hallási fogyatékosság, látási fogyatékosság, értelmi fogyatékosság vagy mozgási fogyatékosság) természetéhez igazodnak. A halmozott fogyatékosság a közvetlen oki kapcsolatban álló többi fogyatékosságon keresztül a fejlődésre és a személyiségszerkezetre meghatározott módon hat, így nem egyszerűen elkülönült fogyatékosságok szummálódásáról van szó, hanem egy sajátos új típus megjelenéséről. A halmozott fogyatékosság tüneti képében jelentkező mindegyik részfogyatékosság különböző súlyosságú lehet, közös vagy eltérő eredettel. A különböző kórokok keletkezhetnek egyidőben, vagy egymástól eltérő időpontban. A halmozott fogyatékosság diagnosztikájában különösen az értelmi fejlettség szintjének reális megállapítása okoz nehézséget, miután a tényleges intelligenciát a többi sérülés elfedheti. Ezért a halmozott fogyatékosság tüneti képében az értelmi fejlettség gyakran egy kategóriával súlyosabbnak tűnhet, mint a tényleges képesség. A halmozott fogyatékosság jellemző pszichoszociális következményei között a legfeltűnőbb a különböző szinten és mértékben meglevő kommunikációs akadályozottság.
A halmozott fogyatékosság csoportosítása a fő tünetek és a súlyosság változatos kombinációit követi. Érzékszervi- és mozgásfogyatékosságokhoz társulhat enyhe-, középsúlyos- és súlyos értelmi fogyatékosság.
49
Annak, eldöntése, hogy a tüneti képben melyik tekinthető "vezető fogyatékosságnak", sokszor nem lehetséges a tünetek összefonódottsága miatt. A halmozott fogyatékosság gyógypedagógiai befolyásolása csak úgy lehet eredményes, ha a sérülésspecifikus beavatkozás mindegyik részfogyatékosságot figyelembe veszi. Ha az egyik elsődleges károsodás későbben keletkezik, a fejlesztés esélyei kedvezőbbek. Ehhez a halmozott fogyatékosság összetevőinek és a következményes akadályozottságoknak pontos diagnosztizálására van szükség, mert a célzott befolyásolás csak így válik lehetségessé. A halmozott fogyatékosság összetett struktúrájának sajátosságai szerint az egyes részfogyatékosságok különböző mértékben befolyásolhatók. A halmozott fogyatékosság sokféle előfordulása miatt a gyógypedagógiai beavatkozás igen jelentős individuális alkalmazkodást, és minden esetben sérülésspecifikus feltételeket kíván. A halmozott fogyatékosság gyógypedagógiai befolyásolására létesített intézmények a fogyatékosok intézményrendszerének az utóbbi időben fokozatosan kialakuló új típusai. A halmozott fogyatékosok számának növekedése indokolttá teszi a halmozott fogyatékosság összetett struktúrájának oki elemzését, a pszichoszociális következmények pontos felmérését, a kommunikációs akadályok kiküszöbölését, vagyis a kérdéssel való komplex foglalkozást.
Rehabilitáció Gyakran találkozunk a rehabilitáció fogalmával a mindennapi életben is, de főként a különböző szakterületeken, pl. a jogi, az orvosi, a pszichológiai, a pedagógiai és a gyógypedagógiai szakirodalomban egyaránt. Bevezetésképpen két alapfogalom tisztázása szükséges: a habilitáció és a rehabilitáció fogalmaké. Mindkettő latin eredetű szó. Habilitáció = képesítés, rehabilitáció = visszahelyezés előző jogokba. A két fogalom ezen eredeti jelentése régi keletű, és amint általában a fogalmak jelentése változik, különösképpen a rohanó XX. században, ezeknek a fogalmaknak a jelentése, értelmezése is módosult az idők folyamán. Nem törekedve teljességre és részletességre, ami a változást illeti, jellemző, hogy a habilitáció fogalmát a XX. században elsősorban az egyetemi magántanári cím elnyerésével összefüggésben használják (külföldön sok helyen napjainkban is), valamilyen tudományterületen magas szinten képzett szakember, pl. a bölcsészeti tudományok valamelyikéből habilitált, vagyis az egyetemi magántanári címet viselheti. A rehabilitáció fogalmát a XX. században elsősorban jogi és közigazgatási értelemben használják, íly módon a rehabilitáció = jó hír, alaptalanul vádolt vagy hibáztatott személy becsületének visszaállítása, rehabilitálni = jó hírnevet visszaállítani, becsületet visszaadni. A rehabilitáció szóhasználat azonban a XX. században a jog és a közigazgatás területén kívül az orvostudományban is kezd elterjedni, de itt is és a már felsorolt egyéb tudományterületeken is főként és valójában a második világháború után nyert polgárjogot. Ez azzal a sajnálatos ténnyel függ össze, hogy a második világháború alatt és után nagyon megnövekedett az ún. csökkent munkaképességűek száma, akiknek újra munkába állítása, visszahelyezése a társadalomba mind a társadalom, mind az egyén szempontjából igen nagy jelentőségű programmá vált.
50
A rehabilitáció orvosi értelmezése kézenfekvő. Azt jelenti, hogy ha a beteg, sérült ember az orvosi kezelés sikeres befejezése után ugyanazt a feladatot, munkakört, amelyet korábban betöltött, nem képes ellátni, de munkaképes, átképzés, újra kiképzés útján a felgyógyulás utáni állapotnak megfelelő munkába állítható, azaz "visszahelyezhető" a társadalomba. Az orvostudomány nagyarányú fejlődése az utóbbi évtizedekben közismert. Ennek következményeként a régebben gyógyíthatatlan betegségek egy része gyógyíthatóvá vált, illetve különböző gyógyászati segédeszközök alkalmazásával, miután a munkatevékenységek nagymérvű specializálódása is kialakult, a korábban tehetetlenségre ítélt, munkaképtelenné vált ember most számos munkafolyamat elvégzésére alkalmas. Érthető tehát, hogy a rehabilitációs törekvések előtérbe kerültek, kibővültek, kialakult az úgynevezett rehabilitációs irányzat Országonként rehabilitációs szövetségek, társaságok szerveződtek (pl. Magyar Rehabilitációs Társaság), ezek összefogásával Nemzetközi Rehabilitációs Társaság (International Society for Rehabilitation of the Disabled) jött létre, sőt több országban olyan speciális intézmények kezdték meg működésüket, amelyeknek a rehabilitációs tevékenység közvetlen feladatukká vált. Magyarországon is vannak ilyen intézmények, pl. a szociális foglalkoztató intézetek. A rehabilitációs gondolat kiterjesztése szükségszerűen magával hozta a rehabilitáció fogalmának
változását. Már nemcsak a felnőttkorban megbetegedett, megsérült, majd felgyógyulás után új munkafeladatok végzésére átképzett emberek társadalomba való visszahelyezésére vonatkoztatják, hanem a gyógypedagógia tevékenységi területére tartozókra is, akik többségükben nem életük későbbi szakaszában, egy volt egészséges, munkaképes, már "képesített" állapot után igénylik a rehabilitációt. Bebizonyosodott ui., hogy a vele született vagy kisgyermekkoruktól fogyatékosok "rehabilitálása" is lehetséges. Ez az előző fejezetben tanultakból egyértelműen következik. És nemcsak a kevésbé súlyos fokban fogyatékosok képesek a társadalomban megállni a helyüket, hanem - különböző mértékben bár, de - a súlyosabb fokban fogyatékosok is. A kiváló munkateljesítményt nyújtó, alkotó munkára is képes hallási, látási vagy mozgási fogyatékos stb. ember mellett pl. az értelmi fogyatékos is "rehabilitálható". Még a súlyos fokban sérült értelmi fogyatékos fiatalok és felnőttek között is megtaláljuk a legegyszerűbb részfeladatokat (termelő részmunkafolyamatokat is) végző embert. A rehabilitációs törekvés kiterjesztése felbecsülhetetlen jelentőségű. Korunk egyik ellentmondása azonban - a nagymérvű specializálódás és ezzel együtt az egységes elvek, szemlélet hiánya - itt is jelentkezik. A különböző szakterületek nem mindig tevékenykednek összehangoltan rehabilitációs törekvéseik megvalósításakor. Ez a fejlődés velejárója, amit a szakemberek az utóbbi évtizedekben fel is ismertek, és napjainkban éppen az a törekvés a jellemző, hogy a rehabilitáció igen sokrétű, szerteágazó területén minden érdekelt szakterület összefogásával, összehangolásával fejlődjék tovább ez a nagyszerű társadalmi program. Ehhez a felgyorsult ütemű fejlődésből szintén szükségszerűen következő elvi, elméleti tisztázatlanság megszüntetése is elengedhetetlenné vált. A rehabilitáció néhány fontos elvi, elméleti kérdése
a legújabb szakirodalom alapján röviden a
következőkben foglalható össze. A rehabilitációs feladatok megoldása az egyenlő emberi jogok mindenkire kiterjesztésének alapelvéből fakadóan össztársadalmi feladat. A középpontban ebben az összefüggésben is az ember áll, annak a közösség, a társadalom érdekeivel összhangban álló egyéni boldogulása. Ez a szemlélet egyértelműen megszabja a rehabilitációs törekvések és intézkedések lényegét. Azt jelenti, hogy a rehabilitációt igénylő ember izoláltságát szakszerű segítséggel, irányítással a
51
képességeit, önállóságát kifejleszteni, fokozni, számára a szűkebb és tágabb közösségben a neki megfelelő tevékenységi területen helyet adni össztársadalmi kötelesség. Nem adományt, indokolatlan kedvezményt, hanem önbecsülést, emberi méltóságot fokozó, a közösséghez tartozást kifejező, a társadalomban kialakult és szokásos, munkájáért járó törvényes ellenszolgáltatásokat kell nyújtani számára, amely kizár mindenfajta kihasználást, kiszolgáltatottságot, megbélyegzést. lehetőségek maximumáig meg kell szüntetni:
A rehabilitációs törekvések kibővítése egyben differenciáltabb fogalomértelmezést is igényel. Így pl. egy minket elsősorban érdeklő kérdés az, hogy a gyógypedagógia tevékenységi körébe tartozóknál a rehabilitáció alapvető ismérvei: a visszahelyezés, újrabeillesztés, korábbi státus elismerése érvényesek-e. Nem minden esetben. A gyógypedagógia tevékenységi területére tartozóknak a többsége ui. veleszületetten vagy kisgyermekkortól fogyatékos. E nagyszámú csoportoknál tehát nem beszélhetünk előző ép állapotról, az épek társadalmában már volt helyzetről, így az e csoport tagjaira irányuló tevékenységek nem rehabilitációs, hanem habilitációs (ebben az összefüggésben beilleszkedést segítő) hatásúak. A differenciált fogalomértelmezés és - használat nem fölösleges elméletieskedés. A rehabilitáció (visszahelyezés) és a habilitáció (behelyezés) megjelölés ui. azokat a különbségeket is kifejezi, amelyek a gyakorlati, módszertani tennivalókban jelentkeznek. Esetenként egészen eltérőek a feladatok és feladatmegoldások attól függően, hogy vissza- vagy behelyezünk valakit a társadalomba, átképezünk vagy kiképezünk valakit, egy már volt vagy sohasem volt helyzet létrehozásán fáradozunk. Mindezek ellenére általában napjainkban is minden esetben egységesen a rehabilitáció fogalmát használják, mi is ezt tesszük. Ennek oka, hogy nemzetközileg ez az általánosan elterjedt fogalomhasználat, így csak szűkebb szakmai körökben és akkor használunk differenciált megjelölést, ha a tárgyalt téma szempontjából a pontos elkülönítés lényegbevágó. A rehabilitáció, amint az eddigiekből már látható, a társadalmi tevékenységformák egyike, amely adott, a társadalomból különböző okok miatt "kikerült" emberek társadalomba való vissza- (vagy be-) helyezésére irányul.
Ezúttal is azonban szűkítsük ezt a nagyon tág témakört, s fordítsuk figyelmünket a gyógypedagógia tevékenységi területére tartozókra. A gyógypedagógia tevékenységi területére tartozókra irányuló rehabilitációs tevékenység komplex társadalmi tevékenység. Ez azt jelenti, hogy a fogyatékosok rehabilitációja több tevékenységforma együttes hatásának eredményeként valósul (hat) meg, így elsősorban a gyógypedagógiai, az orvosi, a jogi, a szociálpolitikai, a munkaügyi, esetleg más tevékenységformák közreműködésével. Az adott fogyatékos egyén társadalmi boldogulásához ui. gyógypedagógiai segítséget, orvosi ellátást, jogi védelmet, szociális támogatást, munkalehetőséget és megfelelő munkafeltételeket igényel. A felsorolt tevékenységformák a fogyatékos egyént élete egész folyamán elkísérik, egy-egy életszakaszában közülük több is jelen lehet, illetve egyik vagy másik uralkodóan előtérbe kerülhet, de végeredményben rehabilitációja folyamatában egyaránt részt vesznek, közös cél érdekében integrálódnak. A rehabilitáció lehet teljes vagy részleges.
52
a rehabilitáció akkor, ha az illető egyén felnőtté válásakor önálló életvezetésre képes; szűkebb és tágabb környezetébe beilleszkedik, az abban kialakult normák szerint él, dolgozik, önálló keresete van, családalapításra képes stb. Teljes
(sok változatot, fokozatot magában foglaló) rehabilitációról akkor beszélünk, ha az egyén felnőtté válásakor továbbra is szervezett, intézményes segítségnyújtást igényel, de az adott közösség (intézet, munkahely, család) tevékeny tagja, a közös feladatok végzésében, megoldásában részt vesz. Részleges
Magyarországon a gyógypedagógia tevékenységi területére tartozók (re)habilitációja napjainkban igen biztatóan fejlődik. Különböző államigazgatási és társadalmi szervek, intézmények, termelőüzemek, szövetségek, társaságok, egyesületek vesznek részt hivatalból vagy társadalmi összefogással ennek a programnak a megvalósításában. A még meglevő akadályozó tényezők közül a (re)habilitációs munka folyamatában részt vevő különböző szakterületek kellő összehangoltságának hiányát és főként az épek részéről még mindig tapasztalható elutasító magatartást kell kiemelnünk. Ez utóbbi különösen nagy mértékben gátolja a (re)habilitációs munka eredményességét. Köztudomású, hogy a munkába állás idején a megbélyegző megkülönböztetés még az ép, volt állami gondozott fiatalokat is sújtja. Ismert az épek idegenkedése az elmegyógyintézetben gyógykezelt munkatársaikkal szemben is. Fokozott a közvélemény elutasítása a fogyatékos ember esetében. A gyógypedagógia tevékenységi területére tartozók többsége gyermekkorban speciális, gyógypedagógiai iskolákban tanul, jelentős számban gyógypedagógiai intézményekben élnek, nemritkán teljes izoláltságban. A különböző megbélyegző jelzőket már gyermekkorban rájuk ragasztja a közvélemény. De (re)habilitálhatóságukban nemcsak a laikus ember, hanem a szakemberek egy része is kételkedik. Pedagógusok, orvosok állnak jó esetben tájékozatlanul a problémával szemben, nemritkán szintén elutasítóan. Véleményük, magatartásuk pedig a szülők, hozzátartozók és a hatókörükbe tartozó közvélemény számára érthetően meghatározó, éppen ezért a felelősségük is igen nagy. Az ép emberek elutasító magatartásának megváltoztatása csak következetes, tudatos és bizonyára még hosszan tartó felvilágosító munka eredményeként remélhető. A felvilágosító munkában a pedagógustársadalom minden tagjának, a gyógypedagógusokon kívül az óvónőknek, az általános és középiskolai tanítóknak, tanároknak stb. egyaránt részt kell venniük. A gyógypedagógia tevékenységi területére tartozók (re)habilitációjának komplex folyamatában az egyik legállandóbb és leghatékonyabb tevékenységi forma a gyógypedagógiai tevékenység.
Gyógypedagógiai tevékenység A gyógypedagógiai tevékenység a rehabilitációs tevékenység egyik formája, a gyógypedagógia tevékenységi területére tartozók (fogyatékosok) személyiségfejlesztésére: nevelésére, oktatására irányuló speciális pedagógiai tevékenység.
Hasonlóan a "neveltek" közös megjelölését célzó gyűjtőelnevezésekhez (lásd: gyógypedagógiai tipológia), a fogyatékosok nevelésére irányuló pedagógiai tevékenység specifikumának megjelölésére is történelmileg többféle elnevezés alakult ki a különböző országokban és nyelvterületeken.
53
A gyógyító nevelés a legrégebbi. Német nyelvterületen találkozunk vele először. GEORGENS és DEINHARDT 1861-ben Lipcsében megjelent kétkötetes művükben használják ezt a fogalmat (heilerziehung = gyógynevelés). A gyógynevelést az akkor már külön intézményrendszerben nevelt összes fogyatékos, az ő megjelölésük szerint "nem egészséges" típusra: az értelmileg súlyosabb fokban sérültekre, a siketekre, a vakokra, a testi és erkölcsi fogyatékosokra irányuló nevelőtevékenységnek tartják. Ez a nevelőtevékenység - szerintük - abban tér el az "egészségesek" nevelésétől, hogy pedagógiai eszközökkel, nevelési ráhatásokkal kiegyenlíti a fennálló és meg nem szüntethető fogyatékosságot, nevelés útján gyógyít. Magyarországon a századfordulótól használjuk a gyógypedagógiai (gyógyító-nevelő) tevékenység elnevezést. Több neves, nemzetközileg is elismert szakemberünk munkássága nyomán alakul ki az ún. gyógypedagógiai irányzat amely szerint a különböző típusú fogyatékos egyének (elsősorban gyermekek) személyiségfejlesztése egységesen pedagógiai eljárásokkal történő gyógyításként értelmezhető. Azóta a gyógypedagógia történetében a pedagógiai eljárásokkal történő gyógyításról külföldön is és Magyarországon is nagyon sok vita folyt. Napjainkban is vannak, akik nem tartják megfelelőnek e speciális pedagógiai tevékenység specifikumának közelebbi, pontosabb megjelölésére a gyógyító jelzőt. Többnyire azért, mert a gyógyítás-gyógyulás fogalmakat még mindig csak egyes klasszikus orvosi irányzatok értelmezése szerint tartják használhatónak, így gyógyulásnak csak a morfológiai elváltozások megszűnését fogadják el. Nem veszik figyelembe az orvostudomány területén általánosan érvényesülő szemléletváltozást, azt, hogy a gyógyítás-gyógyulás fogalmakat századunkban már nemcsak ilyen szűken értelmezik (lásd pl. a pszichoterápiát, amely nem más, mint pedagógiai úton történő gyógyítás, vagy a kompenzációt, ami elfogadottan a gyógyulás egyik formája). Mások azon az állásponton vannak, hogy bármilyen eljárással, akár pedagógiával történjék is a gyógyítás, az az orvos dolga, azaz a gyógypedagógia tevékenységi körébe tartozók személyiségfejlesztő folyamatából a gyógypedagógusra csak az ismeretnyújtás (szűken értelmezett oktatás) feladatait kívánják bízni. Kialakultak olyan felfogások is, amelyek szerint e speciális pedagógiai tevékenység specifikumát differenciáltan, attól függően kell megjelölni, hogy az milyen fogyatékossági típusra irányul. Ily módon a gyógyító nevelés elnevezés az irreverzibilis károsodások esetén nem, a reverzibilis károsodások esetében viszont jogos és indokolt. Végül vannak, akik a modern kutatási eredmények és szemlélet hatására csupán a gyógyító nevelés elnevezést nem tartják szerencsésnek, attól félve, hogy az a közvéleményt félrevezeti, azt sugallja, hogy pl. a siket gyermek hallását, a vak gyermek látását, vagy az értelmi fogyatékos gyermek "értelmét" ígérjük visszaadni. Napjainkban,
miközben e tevékenységet világszerte általában speciális pedagógiai tevékenységnek nevezik, hangsúlyozva azt, hogy pedagógiai tevékenység, arra törekednek a szakemberek, hogy a specifikumot is kifejezően, pontosan megjelöljék. Ez többféle megközelítésből, többféle szempontból lehetséges. A gazdag választékból csak jellemző példákat említhetünk, hozzátéve azt, hogy ugyanazon nyelvterületen és országban is használnak többféle megjelölést is. Így pl. a különpedagógiai, rehabilitációs pedagógiai, orvosi pedagógiai, pszichopedagógiai, readaptációs, kompenzáló, korrekciós, regenerációs, támogató, helyreigazító stb. tevékenység megjelölések egyaránt használatosak gyűjtőelnevezésként és/vagy résztevékenység megjelölésére. Megállapítottuk, hogy a gyógypedagógiai tevékenység a rehabilitációs tevékenység egyik formája, a fogyatékosok személyiségfejlesztésére: nevelésére, oktatására irányuló speciális pedagógiai tevékenység. Mint rehabilitációs tevékenységforma a fogyatékosok (re)habilitációjának komplex feladatai közül a pedagógiai feladatokat oldja meg, ezzel a társadalmi integrációra, társadalmi boldogulásra készíti elő őket. A gyógypedagógiai tevékenység tehát pedagógiai tevékenység.
54
A gyógypedagógiai tevékenység mint pedagógiai tevékenység A gyógypedagógiai tevékenységre mindazok az általános ismérvek jellemzőek, amelyek minden pedagógiai tevékenységre: - történelmileg kialakult tevékenység, - meghatározott cél-, feladat- és eszközrendszere van, - meghatározott színterek szükségesek feladatainak végrehajtásához. A fogyatékosok nevelése is céltudatos tevékenység, a személyiség meghatározott irányban történő fejlesztése, valamilyen ideálisnak tartott embereszmény alapján való formálása. A gyógypedagógiai tevékenység körébe tartozók nevelésének folyamatában a célrendszer meghatározását az dönti el, hogy a koronként változó fogyatékos emberképből az adott gyógypedagógiai irányzat, illetve intézmény milyen konkrét, közvetlen eszményt modellál, azaz milyenné törekszik fejleszteni, formálni, alakítani neveltjeit. A cél felé haladás során a gyógypedagógiai tevékenység folyamatában azután ismereteket közvetítünk és dolgozunk fel, fejlesztjük az értelmi és más képességeket, alakítjuk a világképet, formáljuk a munkához való viszonyt, tudatosítjuk a közösségi élet alapvető szabályait, fejlesztjük annak készségeit, stb.
A gyógypedagógiai tevékenység mint speciális tevékenység A gyógypedagógiai tevékenység az általános pedagógiai tevékenységhez viszonyítva speciális tevékenység. Ez abból következik, hogy fogyatékos egyénekre irányul, akiknek fejlődésmenete, személyiségszerkezete eltér a normálistól, s ezért fejlesztésük is eltér az épekétől, sérülésspecifikus feltételeket igényel.
A sérült személyiség fejlesztésének folyamatában a sérült funkciókat is korrigálni kell. A sérült funkciók korrigálása a sérült idegrendszer működési elvén, a kompenzatórikus átszerveződésen alapszik. (Kompenzáció = kiegyenlítés, egyensúlyba hozás.) Mi a kompenzatórikus átszerveződés?
A szervezet átrendeződési folyamata akkor, ha valamilyen funkció (hallás, látás stb.), funkcionális rendszer (beszéd, írás, olvasás, számolás stb.) betegség, sérülés vagy műtéti beavatkozás következményeként megsérül, megszűnik vagy ki sem alakul. Mit eredményez a kompenzatórikus átszerveződés?
55
Az elvesztett vagy sérült funkció helyreállítását vagy pótlását, új funkciók kialakulását, ennek végeredményeként az egész szervezet egyensúlyba hozását. - Hogyan zajlik le a kompenzatórikus átszerveződés?
A különböző károsító tényezők hatására más-más funkciók sérülnek. Az organizmus szerveinek és szervrendszereinek szoros kapcsolatai és kölcsönhatásai következtében azonban a szervezet egészét érintő patológiás (kóros) folyamatok indulnak meg. Egyidejűleg bekapcsolódik a szervezet védekező mechanizmusa is, mobilizálódnak (mozgósítódnak) a tartalékforrások, s megindul egy, a patológiás folyamatokkal ellentétesen ható folyamat is: a kompenzatórikus átszerveződés. Ebben az átszerveződési folyamatban a központi idegrendszer játssza a vezető szerepet. Minden esetben jellemző közös törvényszerűség: a központi idegrendszer irányításával a szervezet egésze részt vesz az átrendeződésben. Két tényező játszik fontos szerepet
l. az idegrendszer különböző részei között fennálló kapcsolatok sokrétűsége, 2. az idegrendszer plaszticitása (a funkcionális rendszerek összetevőire, láncszemeire jellemző kölcsönös helyettesíthetőség). Ismert, hogy a fejlődés normális menetében is lejátszódnak átszerveződési folyamatok. Az egyén a számára megnehezített helyzetekben, sokféle formában kompenzálja nehézségeit. Régi, közismert jelentése a kompenzáció fogalmának a kisebbségi érzés kiegyenlítésére törekvés is. A jelenség tudományos magyarázatára az utóbbi évtizedekben a modern neurofiziológiai kutatások keretében végzett kompenzációkutatások eredményeként került sor. A. R. Lurija és iskolája közléseiből ismert pl., hogy a pszichikus fejlődés korai szakaszaiban az egyén hogyan kompenzálja gondolkodási nehézségeit az emlékezés folyamatával (memorizálás), a fejlődés későbbi szakaszaiban viszont az emlékezés nehézségeit hogyan kompenzálja a gondolkodás szervező lehetőségeivel (sajátos, egyéni rendszerezéssel történő ismeretrögzítés). Más pszichikus folyamatokban hasonló jelenségek figyelhetők meg. Ezekben az esetekben is kompenzatórikus átszerveződés zajlik le, de nagyon fontos hangsúlyozni, hogy itt az idegrendszer nem sérült, a potenciák adottak a megfelelő folyamat lezajlásához, csupán arról van szó, hogy az egyén valamilyen többnyire közvetlen, külső nehezítő ok miatt a meglevő lehetőségeket nem használja ki. E példák esetében köznapian fogalmazva: az illetőnek rossz a tanulási módszere. A kompenzatórikus átszerveződés automatikusan (öngyógyulás) is létrejön, létrejöhet. Valamilyen idegrendszeri sérülés esetén, a góchoz közvetlenül csatlakozó területen ideiglenesen tétlenségi állapot lép fel, ami egy ideig eltart, majd fokozatosan eltűnik, az ideiglenes gátlás alatt levő idegszövet visszatér normális, esetleg legyengült, de eredeti állapotába. Az automatikus kompenzáció azonban csak könnyebb és részleges sérülések esetén jellemző. Súlyosabb és diffúz (kiterjedt) sérülésekkor a kompenzatórikus átszerveződés automatikusan nem következik be
Súlyosabb és diffúz sérülésekkor a kompenzatórikus átszerveződés csak tervszerű segítséggel, irányítottan, fokozatosan, meghatározott stádiumokon keresztül valósul meg. Milyen feltételektől függ a kompenzatórikus átszerveződés?
56
- a sérült funkciók összetételétől és attól, hogy milyen morfológiai struktúrákhoz kapcsolódó funkciókról van szó, - az adott esetben milyen a magasabb idegrendszeri tevékenységtípus, - a sérülés időpontjától, ennek megfelelően a fizikai és pszichikai fejlettség szintjétől, - a sérülés súlyossági fokától és kiterjedtségétől, - a személyiségnek a sérülésre való reagálásától, - számos társadalmi tényezőtől, iskolai végzettségtől, társas kapcsolatoktól, szociális körülményektől és egyéb környezeti tényezőktől. Mai tudásunk szerint a sérült funkciók helyreállításának és pótlásának milyen lehetőségei vannak?
A különböző teljesítmények (beszéd, írás, különböző mozgásteljesítmények stb.) alapját a pszichés jelenségek képezik, ezek neurofiziológiai folyamatokon alapulnak, amelyek különböző morfológiai struktúrákhoz kötöttek. A morfológiai struktúrák, a neurofiziológiai folyamatok, a pszichés jelenségek és a teljesítmény mint "emeletek" egymásra épülnek, egymástól elválaszthatatlan kapcsolatban vannak. Ezek a kapcsolatok nagyon bonyolultak, törvényszerűségeik egy része már jól ismert, több még ismeretlen. Ha a morfológiai struktúra megsérül, következményei a neurofiziológiai folyamatokban, a pszichés jelenségekben és a teljesítményekben egyaránt jelentkeznek: a különböző funkciók (egyszerűbbek vagy összetettebbek) rendellenessé válnak. Céltudatosan, tervszerűen kialakított nevelési eljárások hatására a rendellenes funkciók helyreállnak vagy javulnak, új funkciók alakulnak ki. l. Ha olyan funkció sérült meg, amely nem kötött szigorúan egy meghatározott, körülírt struktúrához (ilyenek az összetett funkciók, azaz funkcionális rendszerek, mint pl. a beszéd, az írás, az olvasás, a különböző gondolati műveletek, általában a tanult funkciók), akkor a funkció más struktúrához kapcsoltan alakítható ki, vagy a már kialakult, de hibás funkció áttanítható, újratanítható. 2. Ha olyan funkció sérül meg, amely szigorúan meghatározott struktúrához kötött (ilyenek a szenzoros alapfunkciók, mint pl. a látás, a hallás, vagy a motoros alapfunkciók, mint pl. az izomtónus akaratlagos szabályozása), akkor mai ismereteink szerint két eset lehetséges: a.) ha a morfológiai struktúra egy része sérült meg, akkor a funkció a struktúra épen maradt részeihez kapcsoltan fejleszthető, a struktúra épen maradt részeinek aktivizálása révén (pl. hallásnevelés, látásnevelés, mozgásnevelés stb.); b.) ha a morfológiai struktúra egésze megsérült, elpusztult, akkor a funkció eredeti formájában már nem fejleszthető, nem alakítható ki, mert más struktúrához nem kapcsolható, ilyenkor az ún. teljesítménykompenzáció lehetséges, vagyis azt a teljesítményt, amely eredetileg a hiányzó (elvesztett vagy ki sem alakult) funkcióra építve jött volna létre, más funkcióhoz kapcsoltan alakítjuk ki (pl. látás
57
helyett tapintás segítségével, lásd: vakok írása, vagy hallás helyett látás és tapintás segítségével, lásd: siketek beszédtanulása stb.). Az a tény azonban, hogy a gyógypedagógia tevékenységi területére tartozók fejlődésmenete, személyiségszerkezete sérült, a speciális pedagógiai tevékenység folyamatában az épek neveléséhez viszonyítva nem egyszerűen plusz feladatok közbejöttét vagy meghatározott feladatok módosulását, illetve kiiktatását jelenti. Szükségszerűen módosul a sérült személyiség fejlesztésének, szocializációjának egész folyamata. Sérülésspecifikusan változnak a részcélok, módosul a feladat-, eszköz- és színtérrendszer egyaránt.
Az általános és speciális dialektikus egysége A gyógypedagógiai tevékenység folyamatában az általános és speciális nem különül, nem különülhet el egymástól, hanem dialektikus egységbe ötvöződik. A gyógypedagógiai tevékenységet a sérült személyiség fejlesztésének egységes folyamataként értelmezzük, amelyben az ismeretek nyújtása, a különböző képességek fejlesztése, a jártasságok és készségek kialakítása közben, azokkal kölcsönhatásban, együtt történik a sérült funkciók és funkcionális rendszerek korrigálása, átszervezése, az elvesztettek pótlása, újrakialakítása, a ki sem alakultak szisztematikus kiépítése, a további (következményes, másodlagos) sérülések megelőzése, az egész személyiség egyensúlyba hozása.
Mindez a gyógypedagógia tevékenységi területére tartozók különböző csoportjainál (típusainál) sérülésspecifikusan, különböző gyógypedagógiai tevékenységformákon keresztül, differenciáltan valósul meg.
Gyógypedagógiai tevékenységformák A gyógypedagógiai tevékenység a gyógypedagógiai tipológia (fő- és ezeken belül al-) csoportjainak megfelelően differenciálódik. Az adott gyógypedagógiai tevékenységforma karakterét a fő tünet (a megváltozott fejlődésmenet és személyiségszerkezet létrejöttéért elsősorban felelős funkciósérülés) határozza meg. Eszerint differenciálódik a gyógypedagógiai tevékenység sérülésspecifikus, a nálunk ma használatos elnevezésekkel:
- oligofrénpedagógiai, - szurdopedagógiai, - tiflopedagógiai, - logopédiai, - szomatopedagógiai és - pszichopedagógiai tevékenységformákra. E sérülésspecifikus tevékenységformák azután a tipológia alcsoportjainak megfelelően differenciálódnak, mert az adott tevékenységforma a gyakorlatban mindig a főcsoporton belül valamilyen konkrét típusra irányul, azaz PL. nem általában a hallási fogyatékosokra, hanem a
58
siketekre és a nagyothallókra, afáziásokra, hadarókra, stb.
vagy nem általában a beszédfogyatékosokra hanem a dadogókra,
Ezen túlmenően az adott sérülésspecifikus tevékenységforma még tovább, a gyógypedagógiai tevékenység szintereinek megfelelően (pl. óvoda, iskola, ezen belül tanóra, kórházi osztály, szociális foglalkoztató intézet stb.), és életkorok szerint (pl. kisgyermekkor, iskoláskor, serdülőkor, felnőttkor) is differenciálódik.
Mindezekből kitűnik, hogy a gyógypedagógiai tevékenység körébe tartozók személyiségfejlesztése rendkívül sokféle tevékenységformán keresztül valósul meg.
Oligofrénpedagógiai tevékenység Az értelmi fogyatékosok személyiségfejlesztésére irányuló gyógypedagógiai tevékenységforma, az oligofrénpedagógiai tevékenység folyamatában a sérült megismerési funkciók fejlesztése, korrigálása mint speciális fő feladat a többi (általános) nevelési feladattal egységben valósul meg. Minthogy azonban itt elsősorban az intellektuális funkciók sérülése a jellemző, magától érthedődik, hogy a személyiségfejlesztés egész útja módosul. Már tudjuk, minél súlyosabb fokban sérül az intellektus, annál kiterjedtebb a személyiség egészének sérülése is. Az intellektuális funkciók fejlesztési lehetőségei a súlyosabb fokozatok felé haladva egyre korlátozottabbak. Ezért a fejlesztés folyamatában a súlyosabb fokozatok felé haladva az ún. extraintellektuális funkciók fejlesztése kerül előtérbe. Így pl. a manuális készség fejlesztése és a szabályhoz, kötelességhez, közösséghez, munkához való pozitív viszony kialakítása áll a középpontban. Ennek megfelelően a megismerő funkciók fejlesztése az értelmi fogyatékosok különböző súlyossági fokú alcsoportjainál differenciáltan történik. Jellemzően illusztrálják ezt az értelmileg enyhébben sérültek és az értelmileg középsúlyos fokban sérültek iskoláinak tantervei. Az enyhébben sérültek iskolájában a tantárgyak többnyire azonosak az általános iskola tantárgyaival, a középsúlyosak iskolájában viszont a "Nevelési és oktatási program" (az eltérés már abból is látható, hogy itt nem tantervről beszélünk) óratervében ilyen tantárgyelnevezéseket találunk: önkiszolgálás, mozgás- és ritmusnevelés, játékra nevelés, ábrázolásalakítás, általános ismeretek, logopédiai foglalkozás, gyógytorna stb. Sőt ebben a gyógypedagógiai iskolatípusban további differenciálás: A és B tagozatra bontás is történik. Az ún. kultúrtechnikákat (olvasás, írás, számolás) csak az A tagozatban tanítjuk, a B tagozatban már ezek hiányoznak, helyettük a gyakorlati életre való felkészítésre fordítjuk az időt. S bár ma már az értelmileg még súlyosabban sérültek fejlesztésével is minden esetben megpróbálkozunk az egészségügyi gyermekotthonokban, a velük való foglalkozás már többnyire csak individuálisan történhet, és a környezethez való alkalmazkodás legelemibb készségeinek kialakítására irányul.
Szurdopedagógiai tevékenység A hallási fogyatékosok személyiségfejlesztésére irányuló gyógypedagógiai tevékenységforma, a szurdopedagógiai tevékenység folyamatát úgy kell megtervezni, hogy a hangbeszéd beépüljön a hallássérült személyiségbe. Ez mint speciális fő feladat szintén a többi (általános) nevelési feladattal együtt, egységben valósul meg. A személyiségfejlesztés útja azonban a hallókéhoz viszonyítva egészében módosul. A fejlődés menete ui. még abban az ideális esetben is akadályozott, nehezített, ha
59
egészen kisgyermek korban megindul a szakszerű speciális fejlesztés: a hallás- és beszédnevelés. A kommunikációs akadályok következtében sajátosan szerveződött gondolkodási műveletek, a lelassult ismeretszerzés, a megnehezített szocializálódás a részcélok módosítását és a nevelési, oktatási feladatok, valamint az eszköz- és színtérrendszer átszervezését igénylik. A hangbeszéd beépítése a hallássérült személyiségébe azonban a hallási fogyatékosok alcsoportjainál eltérő módon történik. A siketeknél ki kell alakítani a hiányzó hangbeszédet, a nagyothallóknál korrigálni kell a hibás, illetve fejleszteni kell a hiányos beszédet. Mindkét esetben valamennyi "kommunikációs csatornát" igénybe véve, a siketeknél a hallás hiánya miatt elsősorban a látási és tapintási érzékelésen keresztül, a szájról leolvasás elsajátíttatása kerül előtérbe (oralisauditiv-naturális speciális metodika), a nagyothallóknál elsősorban a hallás útján történő speciális beszédtanítás (auditiv-oralis-naturális speciális metodika).
Tiflopedagógiai tevékenység A látási fogyatékosok személyiségfejlesztésére irányuló tevékenység, a tiflopedagógiai tevékenység folyamatában a vizuális akadályozottságból következően megváltozott, módosult észlelési és megismerési feltételek között valósul meg az ismeretek nyújtása, a képességek fejlesztése, a jártasságok és készségek kialakítása. A személyiségfejlesztés folyamatának eltérő tervezését és szervezését igényli a látás teljes hiánya, illetve az ismeretszerzésben bizonyos mértékben még felhasználható jelenléte, vagy a legkedvezőbb esetben látásneveléssel fejleszthető volta. A látási fogyatékosok alcsoportjainál ennek megfelelően kerül előtérbe valamennyi ép érzékelési területre támaszkodva a tapintás sajátos fejlesztése, a megmaradt, ép látás felhasználása és a látás szakszerű fejlesztése mint speciális fő feladat. A vakoknál a tapintó-típusú nevelési folyamatban a tapintáson és halláson alapuló tájékozódási készség, a figyelem, az emlékezet fejlesztése, a motoros koordináció és manipuláció fejlesztése a feladat. A gyengénlátóknál a látó-típusú nevelési folyamatban a vizuomotoros koordináció és manipuláció fejlesztése, a látás védelmét biztosító aktív látásneveléssel a látásteljesítmény fokozása, a figyelem, az emlékezet fejlesztése a feladat.
Logopédiai tevékenység A beszédfogyatékosok személyiségfejlesztésére irányuló tevékenység, a_logopédiai tevékenység első megközelítésre az előbbiektől lényegesen eltérőnek látszik. Ez esetben ui. többnyire olyan sérült egyénekről van szó, akiknél a nevelési feladatok megoldásának csak egy része tartozik a tevékenység körébe. Pl. a beszédhibás iskolás korú gyermek tanulmányait igen gyakran az ép gyermekek közösségeiben, normálpedagógiai eljárások szerint folytathatja. A normális és a sérült beszéd rendkívül széles határzónáján egyébként sem húzhatunk éles határt. Vannak pl. olyan enyhe fokú kiejtési rendellenességek (pl. az artikulációs zavarok egy része), amelyek nem okoznak személyiségsérülést, és rövid idő alatt teljesen rendbe hozhatók, esetleg logopédus bevonása nélkül is, pl. a gyermeki beszédfejlődés és a kiejtés normáit jól ismerő óvónő vagy más pedagógus egyéni foglalkoztatás keretében korrigálhatja. Gondoljunk azonban a beszédsérülések korábban ismertetett változataira. Ezekben az esetekben szakszerű logopédiai kezelésre van szükség. A logopédiai munka azonban még a legszűkebben
60
értelmezve sem jelenthet a személyiségfejlesztés egész folyamatából kiemelt, körülhatárolt funkciógyakorlást, mindig csak az egész személyiséget gyógyító-nevelő folyamat szerves részeként valósul meg eredményesen. A logopédiai munka gyakorlatában az eredménytelenségeknek, a visszaeséseknek, sőt a személyiség súlyos sérüléseihez vezető állapotok kialakulásának éppen a leggyakoribb oka az, hogy a beszédsérülés kezelése nem sérülésspecifikus feltételek között történik, és a beszédsérült egyén környezete (család, óvoda, iskola, munkahely) nem segíti, hanem akadályozza a logopédiai munka sikerét. Végeredményben a logopégiai tevékenység folyamatában a speciális fő feladat a normális beszéd kialakítása, a sérült beszéd verbális és grafikus formáinak rendezése.
A logopédiai tevékenység folyamatát a beszédfogyatékosok különböző alcsoportjainál természetesen szintén eltérően kell megtervezni és megszervezni. A sérülés jellegétől és súlyossági fokától függően, adott esetben tartósan vagy átmenetileg valamennyi általános és speciális feladat megoldása sérülésspecifikus feltételeket igényel (pl. logopédiai óvoda, iskola, klinikai osztály stb.). Máskor a speciális feladatok valamennyi általános nevelési feladattal egybehangoltan, de "párhuzamosan" is megoldhatók (pl. a családdal, óvodával, iskolával, munkahellyel együttműködve logopédiai rendelésen vagy normál óvodában, általános vagy más iskolatípusban logopédus segítségével, közreműködésével stb.).
Szomatopedagógiai tevékenység A testi és mozgásfogyatékosok személyiségfejlesztésére irányuló szomatopedagógiai tevékenység folyamatában a sérült testvázlat rendezésére irányuló mozgásnevelés mint speciális fő feladat szintén a többi (általános) nevelési feladattal együtt, egységben valósul meg. A normálistól különböző formában eltérő mozgáskép, a megváltozott egyensúly és mozgásbiztonság, mozgáskoordináció és mozgáskészség, továbbá játék- és manipulációs tevékenység és a mindezek következtében módosult megismerési lehetőségek a testi és mozgásfogyatékosok különböző alcsoportjainál a személyiségfejlesztés folyamatának sajátos átszervezését igénylik. Adott esetben itt is tartósan vagy átmenetileg valamennyi általános és speciális nevelési feladat megoldása sérülésspecifikus feltételeket igényel (pl. mozgásjavító iskola, kórházi osztály stb.), máskor a mozgásnevelés a többi (általános) nevelési feladattal egybehangoltan "párhuzamosan" is megoldható (normál óvodában, általános iskolában, iskolaszanatóriumban stb. szomatopedagógiai segítséggel).
Pszichopedagógiai tevékenység Az érzelmi, akarati fogyatékosok személyiségfejlesztésére irányuló pszichopedagógiai tevékenység folyamatában valamennyi (általános) nevelési feladattal egységben az inadaptációs zavarok leküzdése a speciális fő feladat. Mindjárt hozzá kell azonban tennünk, hogy ez a körülhatárolás tulajdonképpen csak elméletileg lehetséges. A gyógypedagógiai tipológia c. fejezetben általában is és a különböző fő fogyatékossági csoportok jellemzésekor is több szempontból hangsúlyoztuk, hogy a normálistól eltérő fejlődésmenet, személyiségszerkezet csak dinamizmusában és komplexitásában szemlélhető. Különösen vonatkozik ez az inadaptációs zavarokra. Egyrészt az érzelmi, akarati funkciók sérülése statikusan és "steril" formában még kevésbé lehetséges mint bármely más funkció sérülése, másrészt kezdeti megjelenése a gyermek fejlődésében még nem jelent inadaptációs zavart, de veszélyeztetettséget minden esetben, az inadaptációs zavar pedig a súlyos, kóros személyiségzavar, illetve a disszocialitás és antiszocialitás "előszobája".
61
A pszichopedagógiai tevékenység folyamatában tehát adott esetben az inadaptációs zavar megelőzése, máskor annak vagy a már kialakult súlyos, kóros személyiségzavarnak a gyógyítónevelése, illetve a disszocialitás és antiszocialitás reszocializációja a speciális fő feladat. A kialakult stádiumtól függ, hogy a speciális fő feladat és valamennyi (általános) nevelési feladat megoldása sérülésspecifikus feltételeket igényel-e (speciális iskola, nevelőotthon, intézet, klinikai osztály stb.) vagy pszichopedagógiai segítséggel családi környezetben és az épek közösségében megoldható-e a readaptáció. A legújabb, korábban ismertetett pedagógiai szempontú osztályozást alapul véve, az inadaptáltaknál a reszocializáció, a nehezen nevelhetőknél a támogató nevelés keretében valósul meg a pszichopedagógiai segítségnyújtás. A támogató nevelés az antiszociális személyiség kialakulásának megelőzése érdekében az érzelmi stabilitás kialakítását szolgáló terápiás jellegű eljárásokat, a funkciózavarok korrigálását segítő direkt gyógypedagógiai programokat, a szűkebb és tágabb környezet befolyásolását, gondozását foglalja magában.
A halmozottan sérültek személyiségfejlesztésére, nevelésére-oktatására irányuló gyógypedagógiai tevékenység A halmozottan sérültek speciális gyógypedagógiai fejlesztésére nem alakult ki egységes elnevezés, és a különböző változatok esetében sem mindig. Mint korábban megtudtuk, a típusok igen sokfélék és a színterek is nagyon változatosak. Pl. az enyhe fokban értelmi fogyatékos siketek gyógypedagógiai iskolájában a manuális-orális speciális metodikát alkalmazzák, az ujj-abc-t és a jelnyelvet tekintik az elsődleges kommunikációs csatornának. Az A tagozatban az ujj-abc mellett jobban támaszkodnak az írás-olvasásra, és a praktikus készségek fejlesztését szorgalmazzák. A B tagozatban az ujj-abc mellett a jelnyelvre támaszkodnak, és elsősorban az önellátásra felkészítést és munkajellegű foglalkoztatást szorgalmazzák. Az enyhe fokban értelmi fogyatékos nagyothallók gyógypedagógiai iskolájában az orális-auditív speciális metodikát alkalmazzák, a szájról-olvasást és hallást tekintik elsődleges kommunikációs csatornának. Tehát itt a szókincs intenzív fejlesztése, a grammatikai és kiejtési hiányosságok folyamatos korrekciója és a hallásnevelés is feladat. A középsúlyos fokban értelmi fogyatékos hallássérültek gyógypedagógiai iskolájában a manuális speciális metodikát alkalmazzák, elsődleges a jelnyelv elsajátítása, a szájról-olvasás és a hallás csak kiegészítő információs forrásként szolgál. A grafikus elemeket egyéni képességek szerint építik be a tanítás-tanulás folyamatába. Az enyhe fokban értelmi fogyatékos vakok gyógypedagógiai iskolájában a módosult észlelési és megismerési feltételek között szerzett spontán tapasztalatok speciális szemléltetéssel történő kitágítása, korrigálása történik célzott, érzékszervi és mozgásfejlesztő gyakorlatokkal, és a téri orientációs készség, az önkiszolgálás, a munkatevékenység fejlesztése. Az enyhe fokban értelmi fogyatékos gyengénlátók gyógypedagógiai
iskolájában minél több érzékszerv bevonásával a tevékenységen alapuló ismeretszerzés folyik, fokozott speciális
62
szemléltetéssel a tapasztalatok bővítése, látáskímélésen alapuló látásnevelés, az önállóság fokozása, a vizuomotoros koordináció és a manipuláció fejlesztése. A középsúlyos fokban értelmi fogyatékos látássérültek gyógypedagógiai
iskolájában az állandó fizikai kontaktus, nagyobbaknál a verbális kontaktus fenntartása, a tapintás erőteljes fejlesztése és a zenehallgatás, ritmusfejlesztés a feladat.
A gyógypedagógia tudományrendszere 24 Problématörténet Magyarországon a gyógypedagógia a századforduló óta számon tartott speciális pedagógiai tudomány.
A sérült gyermekeknek az épekétől elkülönített, speciális intézményekben folyó iskoláztatása 1802-től fokozatosan alakult ki. Már a 19. század folyamán létrejött első intézményekben elkezdődött a siketekre, a vakokra, az értelmileg sérültekre, a beszédsérültekre stb. vonatkozó nevelési és oktatási tapasztalatok gyűjtése, rendszerezése és a tapasztalati tudás általánosítása.
63
Kettős fejlődési tendencia Az önálló tudományterületté szerveződés folyamatában a századfordulótól kettős fejlődési tendencia érvényesül. Az egyik: minthogy a magyar közoktatási rendszerben a különböző típusú sérültek intézményeit együttesen gyógypedagógiai intézményeknek nevezik el, és a szakmai köztudatban a fogyatékosok nevelésével összefüggő kérdéskör elnevezésére is a gyógypedagógia szakkifejezés válik
használatossá, igény támad és kezdeményezések történnek a gyógypedagógia fogalomkörének, rendszertani kérdéseinek tisztázására és meghatározására. Ilyen kérdésfeltevésekre került sor: - mely közös jegyek szerint, kik tartoznak a gyógypedagógia illetékességi körébe; -
hogyan jellemezhető a gyógypedagógiai tevékenység, mennyiben tér el az épekre irányuló pedagógiai tevékenységtől, és mi a viszonya más tevékenységformákhoz (pl. az orvosi vagy a pszichológusi tevékenységhez);
- mennyire önálló, körülírt tudományterület a gyógypedagógia, mi a tárgya, vizsgálódási területe, milyen a belső diszciplina-rendszere és viszonya a pedagógiai és más tudományokhoz, különösen az orvosi tudományokhoz és a pszichológiához. Egyidejűleg megindul a speciális pedagógiai segítséget igénylő, s ezért a gyógypedagógia illetékességi körébe sorolt népesség különböző tipológiai csoportjaira vonatkozó nevelési és oktatási tapasztalatok programszerű gyűjtése, rendszerezése, majd a század közepe felé pedig már az addig főként empírián alapuló elméletképzést és speciális fejlesztési programok kidolgozását felváltja az egzakt kutatómunka eredményeire alapozás kívánalma. annak felismerése nyomán, hogy a gyógypedagógiai munka tökéletesítéséhez, eredményesebbé tételéhez a neveltek alapos, mélyreható, sokoldalú megismerése elengedhetetlen, a deficitek, illetve a sérültek és környezetük sokoldalú (örökléstani, kór- és gyógytani, pszichológiai, szociológiai stb.) tanulmányozása is tervszerűen vezetett programmá válik. A másik
A gyógypedagógia fogalomköre a mindig újabb kutatások, valamint a nemzetközi és hazai, olykor nagyon éles szakmai viták hatására a századfordulótól napjainkig folyamatosan új értelmezést nyert, elméleti rendszere koncepcionális változásokon át fokozatosan kiteljesedett, gyakorlata egyre hatékonyabbá, eredményesebbé vált, s a sérültekkel összefüggő kutatások körülírt, valóban önálló tudományterületté szerveződtek.
Kettős arculatú struktúra A kettős fejlődési tendencia nyomán Magyarországon a gyógypedagógia tudománya is kettős arculatot nyer, kialakul a szűkebb és tágabb értelemben vett gyógypedagógia. A szűkebb értelemben vett gyógypedagógia a sérültek speciális pedagógiai tudománya,
nevelhetőségük lehetőségeit, elv- és feltételrendszerét, oktatásuk, nevelésük, személyiségük
64
kibontakoztatásának múltját, cél-, feladat-, eszköz-, színtérrendszerét és eredményességét vizsgálja optimális szocializációjuk és sikeres rehabilitációjuk szolgálatában. viszont a sérültekkel összefüggő teljes jelenségkört kutatja: a sérülések kóreredetét, kóros mechanizmusait, a sérültek fejlődésmenetét, személyiségszerkezetét, pszichés jelenségeit, társas környezetét, szocializációs folyamatukat, rehabilitációjuk lehetőségeit és formáját stb. Ez tehát komplex tudomány, a sérültek vizsgálatát különböző nézőpontból végző tudományágak (közöttük a szűkebb értelemben vett gyógypedagógia) integrációs egésze. A tágabb értelemben vett gyógypedagógia
Felgyorsult fejlődés - dimenziók Jóllehet a sérültekkel összefüggő szinte valamennyi jelenség vizsgálatának, kutatásának megvannak a század első felére visszanyúló nagy értékű előzményei, a gyógypedagógia tudománya a közelmúltban teljesedett ki. A fejlődés látványos felgyorsulásának pedig napjainkban vagyunk igazán tanúi. Egyrészt mind a szűkebb, mind a tágabb értelemben vett gyógypedagógia kutatási területe egyre mélyül és szélesedik, másrészt belső diszciplinarendszerük több dimenzióban is kiépül. A szűkebb értelemben vett gyógypedagógia belső differenciálódása kétirányú. Egyik diszciplínacsoportját a sérültek különböző csoportjainak speciális pedagógiái (szurdopedagógia, tiflopedagógia, oligofrénpedagógia, szomatopedagógia, logopédia, pszichopedagógia), a másikat az e speciális pedagógiai rendszerek között fennálló kölcsönös kapcsolatokból, összefüggésekből következő, közösen érvényes jelenségeket, törvényszerűségeket feltáró általános gyógypedagógiai diszciplínák (a gyógypedagógia általános elmélete, a gyógypedagógia történet, a gyógypedagógiai szervezéstan, az összehasonlító gyógypedagógia, a gyógypedagógiai iskolaegészségtan, a gyógyandragógia, a gyógygerontológia) alkotják. A tágabb értelemben vett gyógypedagógiának eddig Magyarországon öt ága alakult ki: mindenekelőtt maga a szűkebb értelemben vett gyógypedagógia, a gyógypedagógiai pszichológia, a gyógypedagógiai patofiziológia, a gyógypedagógiai antropológia és a gyógypedagógiai szociológia.
Tágabb értelemben vett gyógypedagógia A tágabb értelemben vett gyógypedagógia a fogyatékosok vizsgálatát különböző aspektusokból végző tudományágak integrációs egésze, pedagógiai dominanciájú komplex tudomány. A tágabb értelemben vett gyógypedagógia a fogyatékos embert, szocializációjának és rehabilitációjának elv- és feltételrendszerét, lehetőségeit, cél-, feladat-, eszköz-, szintérrendszerét és hatásmechanizmusát vizsgálja, kutatja. A tágabb értelemben vett gyógypedagógia komplex (társadalom és természet) tudomány, amelyben a különböző tudományágak az azonos tárgy és közös cél révén elválaszthatatlan kapcsolatban vannak, integrációs egészet alkotnak. Ugyanakkor a tágabb értelemben vett gyógypedagógia ágai megtartják viszonylagos önállóságukat is, mert az azonos tárgy és közös cél ellenére mind más-más aspektusból vizsgálják a fogyatékos embert. Így a tágabb értelemben vett gyógypedagógia ágai elválaszthatatlan
65
kapcsolatban vannak a nekik megfelelő tudományterületeket képviselő tudományágakkal, - blokkokal is. A tágabb értelemben vett gyógypedagógiának Magyarországon eddig az alábbi ágai alakultak ki: - szűkebb értelemben vett gyógypedagógia, - gyógypedagógiai szociológia, - gyógypedagógiai pszichológia, - gyógypedagógiai patofiziológia, - gyógypedagógiai antropológia.
Gyógypedagógiai szociológia A gyógypedagógiai szociológia a tágabb értelemben vett gyógypedagógia egyik ága, a fogyatékosok speciális szociológiai tudománya. A gyógypedagógiai szociológia azokat a társadalmi folyamatokat vizsgálja, amelyek meghatározzák és/vagy befolyásolják a gyógypedagógia körébe tartozó népesség összetételét, számarányuk alakulását, a gyógypedagógiai folyamat összetevőit és a fogyatékosok életútjának alakulását. A gyógypedagógiai szociológia mint a tágabb értelemben vett gyógypedagógia egyik ága, annak integráns része, de mint szociológiai tudományág, a szociológiai tudományok blokkjának is integráns része, társadalomtudomány. A gyógypedagógiai szociológia belső diszciplinarendszere napjainkban van kibontakozóban. A gyógypedagógiai szervezet-szociológia a fogyatékosokkal kapcsolatos elméletekre, intézményekre és intézkedésekre ható társadalmi folyamatokat elemzi, ezen belül a gyógypedagógiai iskola-szociológia a gyógypedagógusok szociológiai vizsgálatát, a gyógypedagógiai folyamat és elméletek közvetlen ideológiáinak tudásszociológiai elemzését végzi. A gyógypedagógiai csoport-szociológia a gyógypedagógia körébe tartozó népesség és a különböző részcsoportok társadalmi helyzetét, minősítését, munka- és lakóhelyi szegregációját és integrációját, társadalmi szerepeit és azok meghatározóit vizsgálja, elemzi. A gyógypedagógiai életmódszociológia a felnőtt fogyatékosok életvezetését, életmódját és az ezekre ható társadalmi tényezőket vizsgálja, elemzi.
Gyógypedagógiai pszichológia A gyógypedagógiai pszichológia a tágabb értelemben vett gyógypedagógia egyik ága, a fogyatékosok és környezetük speciális pszichológiai tudománya. A gyógypedagógiai pszichológia a fogyatékosok és környezetük teljes pszichés jelenségkörét vizsgálja, kutatja.
66
A fogyatékosság hatására a pszichés jelenségek megváltoznak. Az, hogy ez a változás milyen irányú (pl. akadályozza-e vagy valamilyen területen elősegíti-e a személyiség fejlődését) és hogy mennyire tűnik fel a környezet számára, az a pszichológiai mezőben jelenlévő valamennyi tényező kölcsönhatásának függvénye. A gyógypedagógiai pszichológia kutatási tárgya az a hatásrendszer, amelyet a fogyatékosság gyakorol a fogyatékosok pszichés jelenségeire, folyamataira, fejlődésére és a környezetében végbemenő pszichés folyamatokra. A gyógypedagógiai pszichológia mint a tágabb értelemben vett gyógypedagógia egyik ága, annak integráns része, de mint pszichológiai tudományág, a pszichológiai tudományok blokkjának is integráns része, (társadalom és természet) határtudomány. A gyógypedagógiai pszichológia differenciálódása már fejlődésének kezdeti időszakában megindul, a 20. század folyamán belső diszciplinarendszere fokozatosan kiteljesedik. A gyógypedagógiai pszichológia diszciplinarendszere lényegében megegyezik a pszichológia belső tagolódásával, így kialakult a gyógypedagógiai érzékeléspszichológia, a gyógypedagógiai gondolkodáspszichológia, a gyógypedagógiai munkapszichológia stb. Napjainkban különösen lendületesen fejlődik a gyógypedagógiai fejlődéspszichológia, a gyógypedagógiai személyiségpszichológia, a gyógypedagógiai szociálpszichológia, az alkalmazott pszichológiai ágak között a gyógypedagógiai nevelés- és oktatáspszichológia, a gyógypedagógiai tesztpszichológia és a gyógypedagógiai pszichoterápia.
Gyógypedagógiai patofiziológia A gyógypedagógiai patofiziológia a tágabb értelemben vett gyógypedagógia egyik ága, a fogyatékosságok speciális patofiziológiai tudománya. A gyógypedagógiai patofiziológia a fogyatékos ember biológiai állapotát és az ezzel összefüggő jelenségkört tanulmányozza, kutatja. A gyógypedagógiai patofiziológia mint a tágabb értelemben vett gyógypedagógia egyik ága, annak integráns része, de mint biológiai tudományág, a biológiai tudományok blokkjának is integráns része, (természet és társadalom) határtudomány. A gyógypedagógiai patofiziológia differenciálódása már fejlődésének kezdeti időszakában megindul, de a belső diszciplinarendszer-képződés nem jellemző. Kialakult diszciplinarendszerről még napjainkban sem beszélhetünk, inkább ennek a folyamatnak a tendenciái érzékelhetők. Így kialakulóban van a gyógypedagógiai patofiziológia alapjai, mint a koncepcionális, szemléleti, fogalmi, rendszertani kérdéseket vizsgáló általános gyógypedagógiai patofiziológiai diszciplína, valamint a sérülésspecifikus patofiziológiai diszciplínák sora, így a hallási-, a látási-, az értelmi-, a mozgásszervi- és halmozott-fogyatékosságok, valamint a beszédhibák patofiziológiája, egy másik dimenzióban a gyógypedagógiai kóreredettan, a gyógypedagógiai kórtünettan és a gyógypedagógiai szindromatológia.
Gyógypedagógiai antropológia A gyógypedagógiai antropológia a tágabban értelmezett gyógypedagógia egyik ága, a fogyatékosok speciális antropológiai tudománya.
67
A gyógypedagógiai antropológia a fogyatékos ember testi fejlődésének és testalkatának jellemzőit tanulmányozza, kutatja. A gyógypedagógiai antropológia mint a tágabb értelemben vett gyógypedagógia egyik ága, annak integráns része, de mint biológiai tudományág, a biológiai tudományok blokkjának is integráns része, (természet és társadalom) határtudomány. Várható, hogy perspektivikusan a gyógypedagógiai antropológia belső diszciplinarendszere is kialakul, ezt azonban ma még inkább csak az egyre jobban körvonalazódó témakörök jelzik.
Szűkebb értelemben vett gyógypedagógia A szűkebb értelemben vett gyógypedagógia a tágabb értelemben vett gyógypedagógia egyik ága, a fogyatékosok speciális pedagógiai tudománya. A szűkebb értelemben vett gyógypedagógia a fogyatékos ember nevelhetőségének lehetőségeit, elv- és feltételrendszerét, oktatásának-nevelésének, személyisége kibontakoztatásának cél-, feladat-, eszköz-, színtérrendszerét és eredményességét vizsgálja, kutatja, optimális szocializációja és sikeres rehabilitációja szolgálatában. A szűkebb értelemben vett gyógypedagógia mint a tágabb értelemben vett gyógypedagógia egyik ága, annak integráns része, de mint pedagógiai tudományág, a pedagógiai tudományok blokkjának is integráns részé, társadalomtudomány. A szűkebb értelemben vett gyógypedagógia belső diszciplinarendszere fokozatosan, kezdettől két dimenzióban fejlődött, bontakozott ki. Egyik dimenzióban a különböző fogyatékossági csoportok speciális pedagógiái: -
szurdopedagógia,
-
tiflopedagógia,
-
oligofrénpedagógia,
-
szomatopedagógia,
-
logopédia,
- pszichopedagógia, a másik dimenzióban a különböző fogyatékossági csoportok sérülésspecifikus pedagógiai rendszerei között fennálló kölcsönös kapcsolatokból, összefüggésekből következő közös törvényszerűségeket feltáró általános gyógypedagógiai diszciplínák: -
a gyógypedagógia általános elmélete,
-
gyógypedagógia történet,
-
gyógypedagógiai iskolaegészségtan,
68
-
gyógypedagógiai szervezéstan,
-
összehasonlító gyógypedagógia.
A szűkebb értelemben vett gyógypedagógia ágai, mind a speciális pedagógiák, mind az általános gyógypedagógiai diszciplínák integrációs egészet alkotnak. A szűkebb értelemben vett gyógypedagógia belső diszciplinarendszere mindkét dimenzió irányában várhatóan tovább differenciálódik. Fejlődési tendenciák: 1. a halmozottan fogyatékosok számának növekedésével és a gyógypedagógiai intézményrendszer további kiépülésével és differenciálódásával egyidejűleg a halmozottan fogyatékosok sérülésspecifikus pedagógiai rendszereinek kutatása és kidolgozása is erőteljesen megindult. Így újabb speciális pedagógiák, mint pl. a szurdotiflopedagógia, az oligofrénszurdopedagógia stb. kialakulása várható. 2. A permanens nevelés fontosságának széleskörű felismerése és megvalósítása a felnőtt és időkorú fogyatékosok pedagógiai aspektusú vizsgálatát is várhatóan felerősíti és a gyógyandragógia, valamint a gyógygerontagógia emancipálódását is meghozza.
Szurdopedagógia A szurdopedagógia a szűkebb értelemben vett gyógypedagógia egyik ága, a hallási fogyatékosok speciális pedagógiája. A szurdopedagógia a hallási fogyatékosok nevelhetőségének lehetőségeit, elv- és feltételrendszerét, oktatásának-nevelésének, személyisége kibontakoztatásának cél-, feladat-, eszköz-, szintérrendszerét és eredményességét vizsgálja, kutatja optimális szocializációja és sikeres rehabilitációja szolgálatában. A szurdopedagógia tárgya a szurdopedagógiai folyamat. A szurdopedagógia mint a szűkebb értelemben vett gyógypedagógia egyik ága, körülírt tárgya révén önálló sérülésspecifikus pedagógiai rendszert alkot. Minthogy azonban a funkciók következményesen és halmozottan is sérülhetnek, a különböző sérülésspecifikus pedagógiai rendszerek érvényességi köre nemcsak egy-egy fogyatékossági csoportra terjed ki. A szurdopedagógia és a többi speciális pedagógiai rendszer találkozási pontjai, kapcsolatai sokrétűek, kiegészítik egymást. A szurdopedagógia belső diszciplinarendszere fokozatosan, főként a 20. század közepétől több dimenzióban fejlődött, és perspektivikusan várhatóan tovább differenciálódik. Napjainkban eltérő kidolgozottsági szinten az egyik dimenzióban a szurdopedagógia alapjai, a hallási fogyatékosok nevelésének és oktatásának elmélete alakult ki, más dimenziókban az életkorpedagógiák (csecsemőkori, kisgyermekkori, ifjúkori, felnőttkori), a sérülésspecifikus intézménypedagógiák (óvodai, iskolai, nevelőotthoni), a tantárgypedagógiák (a különböző képzőintézmények számára anyanyelvi, matematikai, földrajzi stb.), a szabadidő-pedagógiák (játék, művészeti, társastevékenység programok).
Tiflopedagógia A tiflopedagógia a szűkebb értelemben vett gyógypedagógia egyik ága, a látási fogyatékosok speciális pedagógiája.
69
A tiflopedagógia a látási fogyatékosok nevelhetőségének lehetőségeit, elv- és feltételrendszerét, oktatásának-nevelésének, személyisége kibontakoztatásának cél-, feladat-, eszköz-, színtérrendszerét és eredményességét vizsgálja, kutatja optimális szocializációja és sikeres rehabilitációja szolgálatában. A tiflopedagógia tárgya a tiflopedagógiai folyamat. A tiflopedagógia mint a szűkebb értelemben vett gyógypedagógia egyik ága, körülírt tárgya révén önálló sérülésspecifikus pedagógiai rendszert alkot. Minthogy azonban a funkciók következményesen és halmozottan is sérülhetnek, a különböző sérülésspecifikus pedagógiai rendszerek érvényességi köre nemcsak egy-egy fogyatékossági csoportra terjed ki. A tiflopedagógia és a többi speciális pedagógiai rendszer találkozási pontjai, kapcsolatai sokrétűek, kiegészítik egymást. A tiflopedagógia belső diszciplinarendszere fokozatosan, főként a 20. század közepétől több dimenzióban fejlődött, és perspektivikusan várhatóan tovább differenciálódik. Napjainkig az egyik dimenzióban a tiflopedagógia alapjai, a látási fogyatékosok nevelésének és oktatásának elmélete alakult ki, más dimenziókban eltérő kidolgozottsági szinten az életkorpedagógiák (kisgyermekkori, ifjúkori, felnőttkori), az intézménypedagógiák (óvodai, iskolai, nevelőotthoni, szociális intézeti), a tantágypedagógiák (tájékozódás és mozgásnevelés, matematika, földrajz stb.), a szabadidő-pedagógiák (játék-, művészeti-, társastevékenység programok), képződnek, alakulnak.
Oligofrénpedagógia Az oligofrénpedagógia a szűkebb értelemben vett gyógypedagógia egyik ága, az értelmi fogyatékosok speciális pedagógiája. Az oligofrénpedagógia az értelmi fogyatékosok nevelhetőségének lehetőségeit, elv- és feltételrendszerét, oktatásának-nevelésének, személyisége kibontakoztatásának cél-, feladat-, eszköz-, színtérrendszerét és eredményességét vizsgálja, kutatja optimális szocializációja és sikeres rehabilitációja szolgálatában. Az oligofrénpedagógia tárgya az oligofrénpedagógiai folyamat. Az oligofrénpedagógia mint a szűkebb értelemben vett gyógypedagógia egyik ága, körülírt tárgya révén önálló sérülésspecifikus pedagógiai rendszert alkot. Minthogy azonban a funkciók következményesen és halmozottan is sérülhetnek, a különböző sérülésspecifikus pedagógiai rendszerek érvényességi köre nemcsak egy-egy fogyatékossági csoportra terjed ki. Az oligofrénpedagógia és a többi speciális pedagógiai rendszer találkozási pontjai, kapcsolatai sokrétűek, kiegészítik egymást. Az oligofrénpedagógia belső diszciplinarendszere napjainkban van kialakulóban. A differenciálódás főként a 20. század közepétől több dimenzióban indult el. Eleinte az oligofrénpedagógia általános diszciplínái, mint az oligofrénpedagógia alapjai, az értelmi fogyatékosok nevelésének és oktatásának elmélete, tanításának módszertana kezdett kiépülni, újabban inkább más dimenziókban alakul az oligofrénpedagógia belső diszciplinarendszere, elsősorban a sérülésspecifikus intézménypedagógiák (óvodai, kisegítő iskolai, foglalkoztató iskolai, napköziotthoni, nevelőotthoni, egészségügyi gyermekotthoni, szociális foglalkoztató intézeti stb.), a tantárgypedagógiák (a különböző speciális iskolatípusok számára matematikai, anyanyelvi, környezetismereti, földrajzi stb.), de alakulnak az életkorpedagógiák (kisgyermekkori, ifjúkori, felnőttkori) és a szabadidőpedagógiák is (játék-, művészeti-, társastevékenység programok).
70
Szomatopedagógia A szomatopedagógia a szűkebb értelemben vett gyógypedagógia egyik ága, a mozgásfogyatékosok speciális pedagógiája. A szomatopedagógia a mozgásfogyatékosok nevelhetőségének lehetőségeit, elv-, és feltételrendszerét, oktatásának-nevelésének, személyisége kibontakoztatásának cél-, feladat-, eszköz-, színtérrendszerét és eredményességét vizsgálja, kutatja optimális szocializációja szolgálatában. A szomatopedagógia tárgya a szomatopedagógiai folyamat. A szomatopedagógia mint a szűkebb értelemben vett gyógypedagógia egyik ága, körülírt tárgya révén önálló sérülésspecifikus pedagógiai rendszert alkot. Minthogy azonban a funkciók következményesen és halmozottan is sérülhetnek, a különböző sérülésspecifikus pedagógiai rendszerek érvényességi köre nemcsak egy-egy fogyatékossági csoportra terjed ki. A szomatopedagógia és a többi speciális pedagógiai rendszer találkozási pontjai, kapcsolatai sokrétűek, kiegészítik egymást. A század közepén, 1948-ban a mozgásfogyatékosok számára egy új típusú képzőintézmény (mozgásterápiai intézet) létesül, amelyben a szűkebb értelemben vett gyógypedagógia egyik ágaként, konduktív pedagógia elnevezéssel épül ki a mozgásfogyatékosok sajátos pedagógiai rendszere (Pető András). Az 1960-as évektől a konduktív pedagógia elkülönül a gyógypedagógiától. Újabban, a szűkebb értelemben vett gyógypedagógia rendszerében a szomatopedagógia, a mozgásfogyatékosok sérülésspecifikus pedagógiája az, amely ígéretes fejlődésnek indult, belső diszciplinarendszere kialakulóban van.
Logopédia A logopédia a szűkebb értelemben vett gyógypedagógia egyik ága, a beszédfogyatékosok speciális pedagógiája. A logopédia a beszédfogyatékosok nevelhetőségének, személyisége kibontakoztatásának, a beszéd és nyelv verbális és/vagy grafikus formáinak rendellenessége, kóros alakulása, vagy a már kialakult beszéd és nyelvi készség elvesztése körülményei közötti lehetőségeit, elv- és feltételrendszerét, cél-, feladat-, eszköz-, színtérrendszerét és eredményességét vizsgálja, kutatja optimális szocializációja és sikeres rehabilitációja szolgálatában. A logopédia tárgya a logopédiai folyamat. A logopédia, mint a szűkebb értelemben vett gyógypedagógia egyik ága, körülírt tárgya révén önálló sérülésspecifikus pedagógiai rendszert alkot. Minthogy azonban a funkciók következményesen és halmozottan is sérülhetnek, a különböző sérülésspecifikus pedagógiai rendszerek érvényességi köre nemcsak egy-egy fogyatékossági csoportra terjed ki. A logopédia és a többi speciális pedagógiai rendszer találkozási pontjai, kapcsolatai sokrétűek, kiegészítik egymást. A logopédiában a belső diszciplinarendszer-képződés kevésbé jellemző. A kutatási irányok nagyon szerteágazóak. A kutatási programok elsősorban a különböző beszédfogyatékosságok komplex tanulmányozására és a differenciáldiagnosztikán alapuló terápiás specialitások kidolgozására és kipróbálására irányulnak. A koncepcionális kérdéseket, az elméleti, rendszertani, kutatásmetodiológiai alapkérdéseket tárgyaló logopédia alapjai mellett ezek képezik a logopédia egyre kidolgozottabb fejezeteit. Az elmúlt évtizedben a sérült beszéd különböző aspektusú (diagnosztikai és/vagy terápiás célú) műszeres, eszközfonetikai kutatása is előtérbe került. A logopédiai intézményrendszer
71
differenciálódásával és kiépülésével várhatóan kialakulnak a speciális intézménylogopédiák (óvodai, beszédjavító-iskolai) is.
Pszichopedagógia A pszichopedagógia a szűkebb értelemben vett gyógypedagógia egyik ága, az érzelmi-akarati fogyatékosok speciális pedagógiája. A pszichopedagógia az érzelmi-akarati fogyatékosok nevelhetőségének lehetőségeit, elv- és feltételrendszerét, oktatásának-nevelésének, személyisége kibontakoztatásának cél-, feladat-, eszköz-, színtérrendszerét és eredményességét vizsgálja, kutatja optimális szocializációja és/vagy reszocializációja és sikeres rehabilitációja szolgálatában. A pszichopedagógia tárgya a pszichopedagógiai folyamat. A pszichopedagógia mint a szűkebb értelemben vett gyógypedagógia egyik ága, körülírt tárgya révén önálló sérülésspecifikus pedagógiai rendszert alkot. Minthogy azonban a funkciók következményesen és halmozottan is sérülhetnek, a különböző sérülésspecifikus pedagógiai rendszerek érvényességi köre nemcsak egy-egy fogyatékossági csoportra terjed ki. A pszichopedagógia és a többi speciális pedagógiai rendszer találkozási pontjai, kapcsolatai sokrétűek, kiegészítik egymást. Emellett a pszichopedagógia a kriminálpedagógiával (törvénysértők pedagógiája) is szoros kapcsolatban van, érvényességi körük jelentősen egybeesik, minthogy a pszichopedagógia a disszociális és antiszociális fiatalok speciális pedagógiája is. A pszichopedagógia belső diszciplinarendszere napjainkban van kialakulóban. A differenciálódás több dimenzióban indult el. Kialakulóban van a pszichopedagógia alapjai, mint általános pszichopedagógiai diszciplína. Más dimenziókban főként a sérülésspecifikus intézménypedagógiák (nevelőotthoni, nevelőintézeti, kórházi) bontakoznak ki, és alakulnak az életkorpedagógiák (kisgyermekkor, serdülőkor, felnőttkor) és szabadidőpedagógiák is (játék, művészeti, társastevékenység stb.).
A gyógypedagógia általános elmélete A gyógypedagógia általános elmélete a szűkebb értelemben vett gyógypedagógia egyik ága, a gyógypedagógia tudományelméleti és -rendszertani kérdéseit kutató általános gyógypedagógiai diszciplína. A gyógypedagógia általános elméletének vizsgálódási területe a gyógypedagógia teljes fogalomköre, a különböző fogyatékossági csoportok sérülésspecifikus pedagógiai rendszeri közötti viszonyrendszer.
Gyógypedagógia-történet A gyógypedagógia-történet a szűkebb értelemben vett gyógypedagógia egyik ága, a gyógypedagógia történeti fejlődési folyamatát feltáró általános gyógypedagógiai diszciplína.
72
A gyógypedagógia-történet vizsgálódási területe a gyógypedagógiai folyamat, a gyógypedagógiai intézményrendszer, a gyógypedagógiai elméletek, nézetek, szemlélet, eszmerendszer alakulása a legrégibb időktől napjainkig. A gyógypedagógia-történet mint a szűkebb értelemben vett gyógypedagógia egyik ága, annak integráns része, de mint történeti tudományág, a történelemtudományokhoz is kapcsolódik.
Gyógypedagógiai iskolaegészségtan A gyógypedagógiai iskolaegészségtan a szűkebb értelemben vett gyógypedagógia egyik ága, az iskoláskorú fogyatékosok egészségvédelmét szolgáló általános gyógypedagógiai diszciplína. A gyógypedagógiai iskolaegészségtan vizsgálódási területe a gyógypedagógiai intézmények egészségügyével összefüggő teljes jelenségkör, az iskoláskorú fogyatékosok egészségvédelme.
Gyógypedagógiai szervezéstan A gyógypedagógiai szervezéstan a szűkebb értelemben vett gyógypedagógia egyik ága, a fogyatékosok oktatásának-nevelésének, személyiségformálásának teljes színtérrendszerét elemző általános gyógypedagógiai diszciplina. A gyógypedagógiai szervezéstan vizsgálódási területe azon intézmények teljes köre, amelyekben a fogyatékosok jelen vannak.
Összehasonlító gyógypedagógia Az összehasonlító gyógypedagógia a szűkebb értelemben vett gyógypedagógia egyik ága, különböző gyógypedagógiai diszciplínákat, elméleteket, folyamatokat, rendszereket egységes algoritmusok alapján elemző általános gyógypedagógiai diszciplína. Az összehasonlító gyógypedagógia vizsgálódási területe a gyógypedagógia teljes jelenségköre. Századunkban, különösen az elmúlt évtizedekben a tudományok specializálódása, egyidejűleg az interdiszciplináris kapcsolatok kiépülése, és a nemzetközi érintkezés és együttműködés kiszélesítése igényli és lehetővé teszi az összehasonlító gyógypedagógia művelését.
A fogyatékosok intézményrendszere A fogyatékosok intézményes ellátása ma világszerte nagyon kiterjedt, intézményrendszere mindenütt nagyon sokféle intézménytípust foglal magában. Vonatkozik ez azokra az országokra is, amelyekben a fogyatékosok iskoláztatása nem az épektől elkülönítetten, speciális intézményekben, hanem általában (pl. Svédországban) vagy részben (pl. Hollandia, USA stb.) integráltan történik. Ez esetben ugyanis az úgynevezett "integrált iskolák" különböző változatai ismertek.
73
Bár a különböző társadalmi rendszerű és fejlettségű országok intézményrendszerének összehasonlító tanulmányozása nagyon tanulságos, mi csak a magyarországi intézményrendszerrel foglalkozunk részletesebben. Mindenekelőtt felhívjuk a figyelmet arra, hogy & fogyatékosok intézményrendszere nem azonos a gyógypedagógiai intézményrendszerrel. Ez eddigi tanulmányainkból már következik, kiindulásul azonban mégis hangsúlyozzuk, mert a köztudatban általában az él, hogy a fogyatékosok intézményrendszere egyenlő a gyógypedagógiai intézményrendszerrel. Amint az a későbbiekben teljesen egyértelművé válik, a fogyatékosok intézményrendszere szélesebb, tágabb mint a gyógypedagógiai.
Az intézményrendszer felépítése A fogyatékosok számára hazánkban nagyon sokféle intézmény működik. Céljaik, feladataik, jellegük eltérő, közvetlen irányító szerveik különbözőek. A fogyatékosok intézményei több szempont szerint csoportosíthatók. Jellegük szerint két nagy csoportra oszthatók: 1. oktatási és 2. egészségügyi intézmények.
A fogyatékosok intézményei közül oktatási intézmények a gyógypedagógiai intézmények. Ezek az ún. képezhető óvodás és iskolás korú (3-16 éves) fogyatékosok intézményei. Az egészségügyi intézmények az egészségügyi gyermekotthonok, ezek az ún. képezhetetlen fogyatékos (0-18 éves) gyermekek intézményei és a szociális intézetek, amelyek a felnőtt
fogyatékosok intézményei. Ha a fogyatékosok életkorát tekintjük felosztási alapnak, akkor szintén két nagy intézménycsoport különül el: l. a 0-18 éves korú fogyatékosok és a 2. felnőtt korú fogyatékosok intézménycsoportja. az egészségügyi gyermekotthonok és a gyógypedagógiai intézmények, amelyek egyben - ismét más felosztási szempont szerint - gyermek- és ifjúságvédelmi intézmények is, azaz a gyermek-és ifjúságvédelmi intézményrendszer egyik intézménycsoportját alkotják. A 0-18 éves korú fogyatékosok intézményei
A felnőtt korú fogyatékosok intézményei a szociális intézetek, ezek felnőttvédelmi szociális gondoskodás intézményrendszerében foglalnak helyet.
viszont egyben a
A fogyatékosok intézményrendszerét sematikusan az 5. táblázaton szemléltetjük. A táblázaton jól látható, hogy a fogyatékosok intézményrendszere mennyire szerteágazó, s hogy egy-egy intézménycsoportja több szinten is integrálódik más intézményrendszerekbe. A valóságos helyzet azonban tulajdonképpen bonyolultabb. A fogyatékosok intézményrendszere
74
Oktatási intézmények gyermekek és fiatalkorúak részére Gyógypeda- speciális Egészségügyi gógiai intéz- nevelőotthonok gyermekotthonmények és nevelőinté- ok zetek speciális gyermekés ifjúságvédelmi intézmények
Egészségügyi intézmények felnőttek részére szociális szociális intézetek otthonok a felnőttvédelmi szociális gondoskodás intézményei
Az előző fejezetekből már tudjuk, hogy Magyarországon a II. világháború óta rendkívül sokat fejlődött a fogyatékosok intézményes ellátása, de egyrészt még mindig nem elégíti ki teljes mértékben a meglévő igényeket, másrészt pedig - miközben még ki sem bontakozott, ki sem épült, ki sem teljesedett - állandóan alakul, módosul, differenciálódik az új tudományos felismerések, társadalmi szükségletek, igények hatására. Így jelenlegi intézményrendszerünk - ha részletesebb, pontosabb felvázolását tűzzük ki célul - meglehetősen nehezen áttekinthető, mert belső szerkezete egyenetlen, hiányos, más intézményekkel való sokrétű kapcsolatai nem pontosan kiépültek, kialakultak. Az áttekintést, tájékozódást zavarhatja, hogy az intézménytípusok elnevezése nem mindig egyértelmű, pontosabban az intézményeket - hangsúlyozzuk, hogy elvileg helyesen - nem feltétlenül nevezzük el pl. a "bennük lakókról" vagy az intézmény tényleges, valóságos funkcióját nem mindig tükrözi az elnevezés. Pl.: az értelmi fogyatékosok intézményeinek sohasem adunk az értelmi fogyatékosságra utaló elnevezést vagy pl. a volt "javító" intézeteket megkülönböztető jelző nélkül, ma egyszerűen nevelőintézeteknek nevezzük. Magyarázatot igényel a táblázatunkban szereplő "speciális nevelőotthonok és nevelőintézetek" intézménycsoport. Az ide sorolt intézményeket azért tettük külön kategóriába, mert ezek ma Magyarországon hivatalosan is gyermekvédelmi, intézmények. Ám végülis a gyógypedagógiai intézmények is gyermekvédelmi intézmények. Továbbá a speciális nevelőotthonok és nevelőintézetek is a modern értelemben vett gyógypedagógia körébe tartozó "fogyatékos" (inadaptált) gyermekek és fiatalok intézményei. A fogyatékosok intézményrendszere tehát magában foglalja mindazokat az intézményeket, amelyek fogyatékosok diagnosztizálására, speciális nevelésére, ok tatására, fejlesztésére, szakmai képzésére, munkafoglalkoztatására szolgálnak a kisgyermekkortól a felnőttkoron át. Ezek az intézmények a Közoktatási és Művelődési, vagy Népjóléti Minisztérium, illetve a különböző szintű önkormányzati szervek vagy egyházak irányítása alá tartoznak; legújabban működhetnek magánintézményekként is.25
Gyógypedagógiai intézmények A gyógypedagógiai intézmények a fogyatékosságügyi intézményrendszer egyik közoktatási intézménycsoportját alkotják. A gyógypedagógiai intézményekhez tartoznak: - gyógypedagógiai iskolák, amelyekhez diákotthon vagy napközi otthon tartozik, - gyógypedagógiai tagozatok (osztályok),
75
- gyógypedagógiai óvoda, - beszédjavító intézet, - beszédjavító csoport. A gyógypedagógiai intézmények a fogyatékosok speciális nevelését, oktatását, fejlesztését, szakmai képzését a gyógypedagógiai tevékenység által valósíthatják meg. A gyógypedagógiai tevékenység folyamatában az ismeretek nyújtása, a különböző képességek fejlesztése, a jártasságok és készségek kialakítása közben történik meg a fogyatékosok különböző csoportjainál (típusainál) sérülésspecifikusan a sérült funkciók pótlása, újrakialakítása, a ki sem alakult funkciók szisztematikus kiépítése, a további (következményes, másodlagos) sérülések megelőzése, az egész személyiség egyensúlyba hozása, a fogyatékosok teljes vagy részleges rehabilitációjának előkészítése. Az utóbbi években egyre erősödik az a törekvés, hogy a fogyatékosok - ha minden feltétel adott az épek képzőintézményeiben integráltan kapják meg a gyógypedagógiai segítséget.
Gyógypedagógiai iskolák A gyógypedagógiai iskolák az iskolai keretek között, csoportban képezhető tanköteles korú fogyatékosok alsó fokú oktatási intézményei. A fogyatékosok alábbi csoportjai részére működnek gyógypedagógiai, illetve az 1985. évi I. oktatási törvény értelmében minden esetben általános iskolák:
-
siketek,
-
nagyothallók,
-
vakok,
-
gyengénlátók,
-
középsúlyos fokban sérült értelmi fogyatékosok,
-
enyhe fokban sérült értelmi fogyatékosok,
-
testi- és mozgásfogyatékosok, - beszédfogyatékosok,
-
siket - enyhe fokban sérült értelmi fogyatékosok,
-
nagyothalló - enyhe fokban sérült értelmi fogyatékosok,
-
hallássérült - középsúlyos fokban sérült értelmi fogyatékosok,
-
vak - enyhe fokban sérült értelmi fogyatékosok,
-
gyengénlátó - enyhe fokban sérült értelmi fogyatékosok,
-
látássérült - középsúlyos fokban sérült értelmi fogyatékosok,
-
testi- és mozgásfogyatékosok - enyhe fokban sérült értelmi fogyatékosok,
- testi- és mozgásfogyatékosok - középsúlyos fokban sérült értelmi fogyatékosok.
76
A gyógypedagógiai iskolák különböző szintű területi (megyei, fővárosi, városi, főváros-kerületi) önkormányzati szervek irányítása, felügyelete alá tartoznak. A gyógypedagógiai iskolák felvételi körzete elsősorban az adott fogyatékosság előfordulási gyakoriságától, a tanulók létszámától függ, lehet városi, város-kerületi, fővárosi, főváros-kerületi, megyei, több megyére kiterjedő és országos. A tanköteles korba lépő fogyatékosok iskolai pályafutása - kivéve azokat, akik valamely gyógypedagógiai intézményben óvodások - az épek 8 osztályos általános iskolájába történő beíratással kezdődik. Akiknek a személyiségfejlesztése kedvező feltételek között gyógypedagógiai segítséggel az általános iskolában megoldható, az épekkel teljesen vagy részlegesen integráltan végzik tanulmányaikat. Akiknél ez nem lehetséges, áthelyezési javaslattal/döntéssel gyógypedagógiai iskolába kerülnek át. A gyógypedagógiai iskolákban a tankötelezettség egyes gyermekek számára két évvel meghosszabbítható. Akik iskolai keretek között, csoportban nem képezhetők, a tankötelezettség alól mentesülnek, egészségügyi gyermekotthonba kerülnek, vagy a családban maradnak. A gyógypedagógiai iskolák a tanulókat 9-10 felmenő osztályban/csoportban ingyenesen nevelik. Az osztályok/csoportok átlagos létszáma gyógypedagógiai iskola típusától és az osztályfokozattól függően 6-14 tanuló. A gyógypedagógiai iskolákban az egyes tantárgyakat az általános iskola és/vagy az adott gyógypedagógiai iskola számára készült kiegészítő nevelési és oktatási tervek alapján tanítják. A nevelési, oktatási folyamat a gyógypedagógiai iskolák mindegyikében sérülésspecifikusan szervezett, úgy, hogy az ismeretek nyújtása, a különböző képességek fejlesztése, a jártasságok és készségek kialakítása közben egyidejűleg megtörténik a sérült funkciók korrigálása, átszervezése, az elvesztett funkciók pótlása, újrakialakítása, a ki sem alakult funkciók kiépítése, a további (következményes, másodlagos) sérülések megelőzése, az egész személyiség egyensúlyba hozása. A nevelési és oktatási tervek a tantárgyi követelményeken túl részletesen és pontosan meghatározzák az adekvát speciális feladatokat, szervezési formákat, módszereket, korszerű taneszközöket, technikai, kommunikációs segédeszközöket. A gyógypedagógiai iskolák tervszerűen építenek a fogyatékosok iskoláskor előtti fejlesztési, nevelési eredményeire, folytatják a spontán vagy szakszerűen irányított családi nevelést, az épek vagy a fogyatékosok óvodáiban megkezdett fejlesztő, nevelő munkát. Amennyiben a gyermek fejlődése lehetővé teszi, visszahelyezik az általános iskolába. A gyógypedagógiai iskolák végzős tanulói részben speciális szakiskolába kerülnek át, részben fogyatékosok szakmai képzést nyújtó intézményeiben, vagy az épek különböző középfokú iskoláiban integráltan tanulnak tovább, részben a felnőttvédelmi szociális gondoskodás intézményeibe kerülnek. A gyógypedagógiai iskolákban gyógypedagógusok dolgoznak, vagy valamilyen más pedagógusi diplomával rendelkező szakemberek, esetenként érettségivel rendelkező pedagógus képesítés nélküliek, akik munka közben, levelező úton szerzik meg a gyógypedagógusi szakképesítést. Velük együttműködve dolgoznak a gyógypedagógiai iskolákban a gyermekfelügyelők, dajkák, védőnők, ápolónők, iskolaorvosok, szakorvosok, valamint az adminisztratív és technikai alkalmazottak.
Gyógypedagógiai iskolák diákotthona A diákotthon a gyógypedagógiai iskolákhoz szervesen kapcsolódik. A diákotthonba az áthelyezés/felvételi eljárás keretében azok a tanulók nyernek elhelyezést, akiknek lakóhelyén vagy annak közelében nem működik megfelelő típusú gyógypedagógiai
77
intézmény, akiknél a családi körülmények és/vagy a fogyatékosság súlyossága, jellege indokolttá teszi a diákotthoni elhelyezést, valamint az állami gondozottak. Az iskola és a diákotthon pedagógiailag szerves egységet alkot, céljaik és feladataik megegyeznek. A diákotthonban a szabadidő-pedagógiai foglalkozások kerülnek előtérbe. A diákotthon kiegészíti, helyettesíti, pótolja a családi otthont, iskolai szünetekben is működik. A diákotthonban az adott gyógypedagógiai iskola típusának megfelelő szakos gyógypedagógiai tanárok látják el a nevelőtanári feladatokat, velük együttműködve dolgoznak a gyermekfelügyelők, ápolónők és az adott gyógypedagógiai iskolatípusban alkalmazott szakemberek.
Gyógypedagógiai iskolák napközi otthona A gyógypedagógiai iskolák napközi otthona azokban a gyógypedagógiai iskolákban működik, amelyekhez gyógypedagógiai diákotthon nem kapcsolódik. A napközi otthoni csoportösszetétel ideális esetben azonos az iskolaival. Az iskola és a napközi otthon pedagógiailag szerves egységet alkot, céljaik és feladataik megegyeznek. A gyógypedagógiai iskolák napközi otthonában a szabadidő-pedagógiai foglalkozások kerülnek előtérbe. A napközi otthon kiegészíti és napközben pótolja a családi otthont, napi működési ideje alkalmazkodik a szülők igényeihez, és iskolai szünetekben is működik. A gyógypedagógiai iskolák napközi otthonában az adott gyógypedagógiai iskola típusának megfelelő szakos gyógypedagógiai tanárok látják el a napközi otthoni feladatokat, velük együttműködve dolgoznak a gyermekfelügyelők és az adott gyógypedagógiai iskolatípusban alkalmazott egyéb szakemberek.
Gyógypedagógiai tagozatok A gyógypedagógiai tagozatok valamely gyógypedagógiai intézmény keretében vagy általános/középiskolához csatoltan működnek. A gyógypedagógiai tagozatok fogyatékosok speciális nevelésére, oktatására, fejlesztésére, szakmai képzésére szolgálnak. A fogyatékosok különböző csoportjai (típus és életkor szerint) részére óvodai (pl. siketek, nagyothallók, vakok, középsúlyos fokban sérült értelmi fogyatékosok stb. számára) tagozatok, halmozottan fogyatékosok (pl. vak-enyhe fokban sérült értelmi fogyatékosok stb.) iskolai tagozatai, szakmunkásképző tagozatok (pl. siketek számára) működnek.
Gyógypedagógiai óvoda A gyógypedagógiai óvoda a gyógypedagógiai intézmények egyik típusa. Jelenleg Magyarországon egy gyógypedagógiai óvoda működik, a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola gyakorló intézményeként. A gyakorló gyógypedagógiai óvoda szervezetileg a főiskolához, szakmai felügyelete közvetlenül a főiskola Fonetikai és Logopédiai, valamint az Oligofrénpedagógiai Tanszékéhez tartozik.
78
A gyakorló gyógypedagógiai óvodába középsúlyos értelmi fogyatékos és beszédfogyatékos óvodáskorúak járhatnak. A gyógypedagógiai óvodába való felvételt egészségügyi és művelődésügyi szervek, intézmények, szakemberek, továbbá szülők, gondviselők vagy hozzátartozók kérhetik. A felvétel csak a szülő beleegyezésével érvényesíthető. A felvételi eljárást a főiskola Gyógypedagógiai Pszichológiai Intézet Vizsgáló és Tanácsadó részlege folytatja le. A gyógypedagógiai óvodának két tagozata működik, középsúlyos fokban értelmi fogyatékosok és beszédfogyatékosok számára. A gyógypedagógiai óvoda egész napos, bejárásos, diákotthonnal nem rendelkezik. A gyógypedagógiai óvoda középsúlyos fokban sérült értelmi fogyatékosokat foglalkoztató részlege a hasonló típusú óvodai tagozatok programja alapján dolgozik. A gyógypedagógiai óvoda logopédiai tagozatára olyan 4-6/7 éves beszédfejlődésükben jelentősen akadályozott gyermekek járnak, akiknek személyiségfejlesztése és iskolára előkészítése az épek óvodai feltételei között nem biztosítható. A csoportlétszám 6-12 gyermek lehet. A gyógypedagógiai óvoda logopédiai tagozatának célkitűzései lényegében megegyeznek az épek óvodáinak célkitűzéseivel. Speciális célja a családdal szorosan és tervszerűen együttműködve a beszédfejlődési akadályozottság és az abból következő hátrányok megszüntetése, vagy jelentős mértékű csökkentése, előkészítés az általános iskolai, vagy a beszédjavító általános iskolai tanulmányok megkezdésére. A gyógypedagógiai óvoda logopédiai tagozata az óvodai nevelési program és a gyógypedagógiai óvoda programja alapján dolgozik. Alapvető feladatok: a fejlődési egyenetlenségek korrigálása, a beszéd, értelmi, mozgási és pszichés funkciók, az önkiszolgálás, a szociális beilleszkedés fejlesztése, végeredményben a gyermek iskolaérettségének kialakítása. A gyógypedagógiai óvoda logopédiai tagozatán logopédia szakos gyógypedagógiai tanárok dolgoznak, velük együttműködve dajkák, továbbá adminisztratív és technikai alkalmazottak. A gyógypedagógiai óvoda szorosan együttműködik a többi főiskolai szervezeti egységgel, elsősorban a Gyakorló Beszédjavító Intézettel és a Gyógypedagógiai Pszichológiai Intézet Vizsgáló és Tanácsadó részlegével.
Beszédjavító intézet A beszédjavító intézet a gyógypedagógiai intézmények egyik típusa. Magyarországon két beszédjavító intézet működik, mindkettő Budapesten. Az egyik beszédjavító intézet a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola gyakorló intézménye, szervezetileg a főiskolához, szakmai felügyelete a főiskola Fonetikai és Logopédiai Tanszékéhez tartozik. A beszédjavító intézetbe életkori korlátozás nélkül a beszédfogyatékosok valamennyi típusa felvételt nyerhet. A közvetlen körzetükbe tartozó beszédfogyatékosok szűrésén és kezelésén túl elsősorban a súlyos vagy különleges esetnek minősülő beszédfogyatékosok logopédiai ellátására hivatottak. Emellett több más feladatot is ellátnak, pl. a gyakorló beszédjavító intézet a logopédia szakos gyógypedagógiai tanárjelöltek gyakorlati képzését végzi, továbbá országosan jelentős szerepet tölt be a logopédusok továbbképzésében, a másik beszédjavító intézet végzi a fővárosban a nevelőotthonok logopédiai szűrését és a nevelőotthonokban élő gyermekek kezelését.
79
A beszédjavító intézetbe való felvételt egészségügyi és művelődésügyi szervek, intézmények, szakemberek, továbbá szülők, gondviselők vagy hozzátartozók kérhetik. A felvétel logopédiai és szükség szerint szakorvosi, valamint pszichológiai vizsgálat alapján történik. A beszédjavító intézetbe általában az 5. életévüket betöltött gyermekek vehetők fel. Egyes súlyosabb esetekben azonban (pl. dadogás, diffúz pöszeség) 3 éves kortól rendszeresen tanácsadásra, 4 éves kortól pedig már kezelésre is beoszthatók a beszédfogyatékosok. A tanév rendje azonos az általános iskola rendjével. A logopédiai kezelés általában 45 perces órák keretében, a kezelési terv szerint történik. Egy-egy órára a beszédfogyatékosság típusától és súlyosságától függően általában 2-6 gyermek kerül beosztásra. Mindenki hetenként legalább két alkalommal, szükség esetén többször részesül logopédiai kezelésben. A beszédjavító intézet célja, hogy a beszédfogyatékosságot és annak következményeit lehetőség szerint megszüntesse, vagy jelentősen csökkentse. A beszédjavító intézet a beszédfogyatékosság típusához és súlyosságához igazodó kezelési tervben rögzített korszerű logopédiai eljárásokat és speciális, a kommunikációt elősegítő technikai és taneszközöket alkalmaz. A beszédjavító intézet folyamatosan és tervszerűen együttműködik a beszédfogyatékos környezetével, a családdal, óvodával, iskolával, nevelőotthonnal, munkahellyel. A beszédjavító intézetben logopédia szakos gyógypedagógiai tanárok dolgoznak, együttműködve számos intézménnyel és más szakemberrel. Együttműködő intézmények: a Gyógypedagógiai Vizsgáló és Tanácsadó részleg a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola Gyógypedagógiai Pszichológiai Intézetében, gyermek ideggondozók, nevelési tanácsadók, audiológiai állomások, a különböző klinikák, szakkórházak és rendelőintézetek.
80
Beszédjavító csoport A beszédjavító csoport a gyógypedagógiai intézmények egyik típusa. A beszédjavító csoportok különböző szintű területi (megyei, fővárosi, városi, fővárosikerületi) önkormányzati szervek irányítása, felügyelete alá tartoznak. Szervező intézmény lehet gyógypedagógiai intézmény, de szükség szerint bármely oktatási intézmény. Beszédjavító csoport szervezhető minden olyan helyen, ahol a beszédfogyatékosok száma korcsoportonként (óvodás, iskolás, felnőtt) 6-nál több. A beszédjavító csoportba életkori korlátozás nélkül a beszédfogyatékosok valamennyi típusa felvételt nyerhet. A beszédjavító csoport túljelentkezés esetén a felvételnél előnyben részesítheti: a beszédfogyatékosság miatt az iskola látogatása alól felmentett gyermeket, a súlyos fokú beszédfogyatékosokat, az óvodába nem járó óvodás korúakat, a tanköteles korba lépő gyermekeket, az általános iskola 1-2. osztályos tanulóit. A beszédjavító csoportra a továbbiakban mindazok érvényesek, amik a Beszédjavító Intézet címszó alatt olvashatók.
Speciális gyermek- és ifjúságvédelmi intézmények A speciális gyermek- és ifjúságvédelmi intézmények a 6-18 éves érzelmi, akarati fogyatékosok speciális nevelésére, oktatására, fejlesztésére, szakmai képzésére, munkafoglalkoztatására szolgálnak. A speciális gyermek- és ifjúságvédelmi intézmények a Népjóléti Minisztérium és/vagy a megyei (fővárosi) önkormányzati szervek irányítása, felügyelete alá tartoznak. Az alábbi speciális gyermek- és ifjúságvédelmi intézmények vannak: - neurotikusok otthona, - nehezen nevelhetők nevelőotthona, - disszociális és antiszociális fiatalok nevelőintézete.
Neurotikusok otthona A neurotikusok otthona a speciális gyermek- és ifjúságvédelmi intézmények egyik típusa. A neurotikusok otthonába azok a személyiségfejlődésükben kifejezetten neurotikus tendenciákat mutató, az általános iskola látogatása alól felmentett, 7-14 éves gyermekek kerülnek, akiknek szakszerű ellátására kórházi bentfekvéses vágy ambuláns keretek között nincs szükség vagy lehetőség, de személyiségsérülésüket az adott családi vagy szokványos nevelőotthoni körülmények között nem, csak bentlakásos rendszerű, sérülésspecifikus terápiás feltételek között lehet rendezni. A neurotikusok otthonába való felvétel valamely más nevelőotthonból áthelyezés révén, vagy állami gondozásba vétel során tett javaslat alapján történhet. A felvételt minden esetben alapos, komplex (különböző szakorvosi, pszichológiai, gyógypedagógiai) vizsgálatok előzik meg.
81
A neur neurot otik ikus usok ok otth otthon onaa célj céljaa a neur neurot otik ikus us szem személ élyis yiség égfej fejlő lődé dési si irán irányy viss vissza zafo ford rdítá ítása sa,, a személyiségsérülés rendezése, a mielőbbi teljes rehabilitáció megvalósítása. A neurotikusok otthona feladatai igen sokrétűek: gyakran teljes mértékben át kell vállalnia a család funkcióit, fokozott mértékben kell biztosítania az otthonosságot, az anyagi és érzelmi védettséget, nehezített feltételek között kell felkészíteni az önálló életvitelre, a társadalomba való beilleszkedésre, családi életre, és" mindezek mellett gondoskodni kell a tanulás feltételeiről, a tanulót fel kell készíteni a megfelelő általános iskolai magánvizsgára. A neurotikusok otthona saját speciális nevelési (terápiás) programja alapján dolgozik, az általános iskolai magánvizsgára felkészítés az általános iskola tanterve szerint az otthonon belül, kislétszámú csoportokban, egész napra széthúzottan történik. A nevelési és oktatási programban a terápiás célú szakköri munkák és pszichológus által vezetett különböző egyéni és csoportos terápiás foglalkozások fontos szerepet kapnak. A sikeres rehabilitáció egyik alapvető feltétele a szülőkkel (a visszafogadó féllel) való foglalkozás, ami a "Szülők klubjá"-n keresztül valósul meg. Hasonlóan fontos, hogy a gyermek egy idő után, egyéni megítélés szerint, járjon ki a körzeti" általános iskolába, és az egész intézmény nyitott legyen a szűkebb és tágabb környezet számára. A gyermek a neurotikusok otthonából a családba, vagy más nevelőotthonba kerül át, szükség esetén 14 éven túl is egy ideig a neurotikusok otthonában marad. A neurotikus neurotikusok ok otthonában otthonában pszichoped pszichopedagógi agógiai ai szakos szakos gyóg gyógypeda ypedagógus gógusok ok és más képesítés képesítésűű pedagógusok, pszichológusok, adminisztratív és technikai dolgozók együttese látja el a feladatokat szakorvosok (elsősorban gyermekgyógyász, neurológus, pszichiáter) közreműködésével.
Nehezen nevelhetők nevelhetők nevelőotthona nevelőotthona A nehezen nevelhetők nevelőotthona a speciális gyermek- és ifjúságvédelmi intézmények egyik típusa. A nehezen nevelhetők nevelőotthonába azok a személyiségfejlődésükben kifejezetten antiszociális tendenciákat mutató, a nyilvános iskolalátogatás alól emiatt felmentett 10-18 éves, gyermekek és fiatalok kerülnek, akik alkalomszerűen vagy rendszeresen jogsértő magatartást tanúsítottak, de nem büntetőjogi felelő felelőség ségrevo revonás násuk, uk, han hanem em minde mindenké nképpen ppen speciális speciális nev nevelés elésük ük látsz látszik ik célsze célszerűn rűnek. ek. A nehezen nevelhetők nevelőotthonába való felvétel valamely más nevelőotthonból áthelyezés, vagy állami gondozásba vétel során tett javaslat alapján a Gyermek- és Ifjúságvédő Intézeten keresztül történ történik. ik. A felvét felvételt elt minden minden esetbe esetbenn alapos alapos,, komple komplexx (külön (különböz bözőő szakor szakorvos vosi, i, pszich pszicholó ológia giai, i, gyógypedagógiai) vizsgálatnak kell megelőznie. A nehe neheze zenn neve nevelh lhet etők ők neve nevelőo lőotth tthon onaa célj céljaa az anti antisz szoc ociál iális is szem személ élyis yiség égfe fejl jlőd ődés ésii irán irányy visszafor visszafordítás dítása, a, a személyiség személyiségsérü sérülés lés rendezése rendezése,, a mielőbbi mielőbbi teljes teljes rehabilitác rehabilitáció ió megvalósítá megvalósítása. sa. A nehezen nevelhetők nevelőotthona feladatai igen sokrétűek, mert amellett, hogy átmenetileg vagy gyakran teljes mértékben át kell vállalnia a család funkcióit, és gondoskodnia kell az iskolai és szakma szakmatan tanulá ulási si feltét feltétele elekről kről,, a köz közöss össég ég rendjéh rendjéhez ez alkalm alkalmazk azkodn odnii nem akaró, akaró, antisz antiszoci ociális ális magatartású fiatalok átnevelését egy szervezettebb életrendhez való alkalmazkodásra késztetéssel kell megvalósítania.
82
A nehezen nevelhetők nevelőotthona saját speciális nevelési (terápiás) programja alapján dolgozik, az általános iskolai magánvizsgára és/vagy valamely szakmára felkészítés az adekvát iskolatípus tanterve szerint történik. Az átnevelés elsődleges eszközei a kisebb csoportlétszám (maximum 15), az iskolai és szakmatanulás, valamint a szabadidő felhasználás célirányos, tervszerű szervezése, továbbá különböző terápiás célú egyéni és csoportos foglalkozások. A nehezen nevelhetők nevelőotthona szükség esetén él a fizikailag is zártabb, differenciált, átmenetileg a többi csoporttól is elkülönített csoport, az ún. zárt részleg működtetésével is. A sikeres rehabilitáció egyik alapvető feltétele a családdal (a visszafogadó féllel) való foglalkozás, az öná önálló lló életvit életvitelr elre, e, a társad társadalo alomba mba való való beille beilleszk szkedé edésre sre felké felkészí szítés tés egyén egyénre re szabo szabott, tt, gon gondos dos megtervezése, megtervezése, a visszaillesztés visszaillesztés fokozatos kivitelezése. A gyer gyerme mek, k, illet illetve ve fiat fiatal alko korú rú a nehe neheze zenn neve nevelh lhet etők ők neve nevelő lőot otth thon onáb ából ól idők időköz özbe benn más más nevelőotthonba kerülhet át, visszamehet a családba, illetve 18 évesen az önállósulásra felkészülten távozik. A nehezen nevelhetők nevelőotthonában pszichopedagógiai szakos gyógypedagógusok és más képesítésű képesítésű pedagóguso pedagógusok, k, pszichológ pszichológusok, usok, adminisztr adminisztratív atív és techn technika ikaii do dolgo lgozó zókk együt együtte tese se látja látja el a feladatokat szakorvosok közreműködésével.
Disszociális és antiszociális fiatalok nevelőintézete A disszociális disszociális és antiszociál antiszociális is fiatalok fiatalok nevelőinté nevelőintézete zete a speciális speciális gyermekgyermek- és ifjúságvéd ifjúságvédelmi elmi intézmények egyik típusa. A disszo disszociál ciális is és antisz antiszociá ociális lis fiatal fiatalok ok nev nevelő előint intéze ézetéb tébee azok azok a személ személyisé yiségfej gfejlő lődé désü sükbe kbenn kifejezetten kifejezetten antiszociális antiszociális tendenciákat mutató 14-18 éves fiatalok kerülnek, akiket a bíróság valamilyen bűncselekmény elkövetése miatt javítónevelésre ítélt, vagy akik magatartásukkal, cselekedeteikkel megszegik a társadalmi együttélés normáit. A disszociális és antiszociális fiatalok nevelőintézete célja az antiszociális személyiségfejlődési irány irány vissz visszafo afordí rdítás tása, a, a sérült sérült személ személyisé yiségű gű fiatal fiatalok ok átnevel átnevelés ése, e, a mielőb mielőbbi bi teljes teljes rehab rehabili ilitác táció ió megvalósítása. A disszociális és antiszociális fiatalok nevelőintézete feladatai igen sokrétűek: gyakran teljes teljes mértékben mértékben át kell vállalnia a család család funkcióit, funkcióit, gondoskodni gondoskodniaa kell az iskolai iskolai és szakmatanul szakmatanulási, ási, valami valamint nt a munkaf munkafelt eltéte ételek lekről ről,, a köz közöss össég ég rendj rendjéhe éhezz alkalm alkalmazk azkodn odnii nem akaró, akaró, antisz antiszoci ociáli áliss magata magatartá rtású sú fiatal fiatalok ok átneve átnevelés lését ét egy szerve szervezet zetteb tebb, b, kötött kötöttebb ebb és szigor szigorúbb úbb életre életrendh ndhez ez való való alkalmazkodásra késztetéssel kell megvalósítania. A disszociális és antiszociális fiatalok nevelőintézete a hatékonyabb átnevelés érdekében zárt jellegű, ami a társadalom védelmét is szolgálja. A jelenleg érvényben levő büntető jogszabályok lehető lehetőség séget et adn adnak ak a zárt zárt intéze intézeten ten belül belül is fokozo fokozotta ttann zárt, zárt, szigor szigorúbb úbb életre életrendű ndű részl részlegb egbee való való helyezésre, és a maximum 8 napra elkülönítette zárásra. A disszociális és antiszociális fiatalok nevelőintézete a felügyeleti szervek által kiadott rendtartás és saját nevelési (terápiás) program alapján dolgozik, az iskolai magánvizsgára és/vagy valamely szakmára felkészítés az adekvát iskolatípus tanterve szerint történik. Az átnevelés elsődleges eszközei a kisebb csoportlétszám (maximum 15), az iskolai és a szakmatanulás, a munkavégzés, valamint a szabad idő felhasználás célirányos tervezése, továbbá különböző terápiás célú egyéni és csoportos foglalkozások. A disszociális és antiszociális fiatalok nevelőintézetében az ún. fokozati rendszer
83
szerint a zárt részlegből meghatározott fokozatokon át lehet eljutni a nyitott részlegbe, az így í gy bejárható út mint vonzó távlat jól j ól szolgálja az átnevelés eredményességét. A sike sikere ress reha rehabi bilit litáci ációó egyik egyik alap alapve vető tő felt feltét étel elee a csal család ádda dall (a viss vissza zafo foga gadó dó féll féllel el)) való való kapcsolattartás, foglalkozás. Ennek azért is különös jelentősége van, mert a nevelőintézeti átnevelés időt időtar arta tama ma (leg (legke keve vese sebb bb 1 év) év) alat alattt a szül szülőő gond gondoz ozás ásii és neve nevelé lési si joga joga szün szünet etel el,, gyer gyerme meke ke látogatásának lehetőségeit is a rendtartás szabályozza. A rendtartás azonban az intézetnek a külvilág felé való nyitására, a visszaillesztés fokozatos kivitelezésére is lehetőséget ad, így a fiatal - megfelelő feltételek esetén - külső iskolában is végezheti tanulmányait, vagy külső munkahelyen is dolgozhat. A diss disszo zoci ciál ális is és anti antisz szoc ociá iáli liss fiat fiatal alok ok neve nevelő lőin inté téze zeté tébe benn pszi pszich chop oped edag agóg ógia ia szak szakos os gyógypedag gyóg ypedagógus ógusok ok és más képesítésű képesítésű pedagógusok pedagógusok,, pszichológ pszichológusok usok,, adminisztr adminisztratív atív és technikai technikai dolg dolgoz ozók ók együ együtt ttes esee látj látjaa el a fela felada dato toka katt szak szakor orvo voso sokk és más más egés egészs zség égüg ügyi yi szem személ élyz yzet et közreműködésével.
Iskolaszanatórium Az iskolasza iskolaszanatór natórium ium gyermekgyóg gyermekgyógyintéz yintézetben etben,, illetve illetve gyermekkó gyermekkórházb rházban an működő működő iskola. iskola. Az iskolaszanatórium ahhoz az egészségügyi intézményhez tartozik, amelyben működik. Az iskolaszanatóriumokban az utóbbi években az életkori összetétel megváltozott, az alacsonyabb korosztályok felé tolódott. Megnőtt az óvodáskorú gyermekek és csecsemők száma, fokozatosan csökke csökkent nt a köz középép- és általán általános os iskolá iskoláss korú korú nép népess esség. ég. Ez részb részben en bizony bizonyos os betegs betegsége égekk (pl. (pl. a tuberculosis) leküzdésével, mások előtérbe kerülésével (pl. asztma, allergia) és szemléletváltozással függ össze. Az iskolaszanatóriumban való tartózkodás a beutalt gyógykezelési, ápolási idejétől függően 2-4 héttől több év lehet. Az intézm intézmény ény egészé egészének nek célja célja a beu beutalt taltak ak mielőb mielőbbi bi meggyó meggyógyít gyítása ása,, egészs egészségi égi állapo állapotán tának ak rendezése, teljes rehabilitációja. Az iskolaszanatórium alapvető feladata a beutaltak életkorához, iskolai státuszához, egészségügyiés személyisé személyiségállap gállapotáho otáhozz igazodó igazodó pedagógiai pedagógiai ellátás: ellátás: az elsősorban elsősorban betegségük betegségük miatt hátrányos hátrányos helyzetbe került gyermekek és fiatalok felzárkóztatása, terhelhetőségüktől függően iskolai tanításuk, osztályviz osztályvizsgára sgára való felkészítés felkészítésük, ük, személyisé személyiségform gformálásuk álásuk,, adott esetben esetben személyiség személyiségsérül sérülésük ésük korrigálása, rendezése. Az iskolaszanatórium saját nevelési programja, illetve az összetételtől függően az adekvát iskolai nevelési és oktatási tervek alapján dolgozik. A sikeres rehabilitáció egyik alapvető feltétele a családdal és adott esetben a volt iskolával való kapcso kap csolat lattar tartás tás,, az intézm intézmén ényy egészé egészének nek,, teljes teljes személ személyze yzetén tének ek egy egység séges es terápiá terápiáss terv terv szerin szerinti ti együttműködése. Az iskolaszanatóriumban gyógypedagógusok (különböző szakosok), más képesítésű pedagógusok (óvónők, általános és középiskolai tanítók és tanárok), pszichológusok, adminisztratív és technikai dolg dolgoz ozók ók együ együtt ttes esee látj látjaa el a fela felada dato toka katt az inté intézm zmén ényy egés egészz szem személ élyz yzet etév ével el való való szor szoros os együttműködéssel.
84
Nevetési tanácsadó A nevelési tanácsadó a családban nevelkedő 3-18 éves gyermekek és fiatalok nevelési, tanulási, magatartási nehézségeinek, zavarainak feltárására, diagnosztizálására és leküzdésére hívatott, ambuláns rendszerben működő intézmény. A nevelési tanácsadóban alkalmazott vizsgálati módszereket mindenkor a vizsgált személy életkora és a probléma jellege határozza meg. Folynak tesztvizsgálatok és más pszichológiai vizsgálatok is. Nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a részletes anamnézisnek, a környezettanulmánynak és a vizsgált személy különböző helyzetekben és tevékenység közbeni megfigyelésének. A diagnózis megállapítása után nyújtott tanácsadás a szülők, valamint a pedagógusok további tennivalóinak meghatározását célozza. A nevelési tanácsadóban pszichológiai és pedagógiai gondozás is történik. A nevelési tanácsadók az érintett pedagógusokon és családon kívül számos intézménnyel működnek együtt, pl. a gyermek-ideggondozókkal. A nevelési tanácsadóban pszichológusok, orvosok és pedagógusok, elsősorban pszichopedagógia szakos gyógypedagógusok együttes, összehangolt tevékenysége teszi lehetővé a pontos diagnózis felállítását és a tanácsadás és gondozás feladatainak ellátását.
Gyógypedagógiai Vizsgáló és Tanácsadó A Gyógypedagógiai Vizsgáló és Tanácsadó a fogyatékosok diagnosztikus és tanácsadó centruma. A Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola Gyógypedagógiai Pszichológiai Intézetének egyik részlege. A Gyógypedagógiai Vizsgáló és Tanácsadó országos hatáskörű intézmény. A Gyógypedagógiai Vizsgáló és Tanácsadóhoz egészségügyi és művelődésügyi szervek, intézmények, szakemberek, maguk a fogyatékosok, azok szülei és hozzátartozói egyaránt fordulhatnak a kompetencia körébe tartozó ügyekben. Feladata: a különböző fogyatékosod, elsősorban gyermekek komplex (orvosi, gyógypedagógiai, gyógypedagógiai-pszichológiai) vizsgálata, diagnosztizálása, szükség szerint pszichoterápiás ellátása, szüleiknek rendszeres tanácsadás; a fogyatékosok korai életkorban történő felkutatása, szűrése, intézményes gyógypedagógiai ellátásuk előtt egyéni és/vagy csoportos fejlesztésük, irányított családi nevelésük segítése (családterápia, klubfoglalkozás szülőknek); a fogyatékosok vizsgálatára alkalmas gyógypedagógiai-pszichológiai eljárások adaptálása és újak kidolgozása. A Gyógypedagógiai Vizsgáló és Tanácsadóban gyógypedagógus-pszichológusok, orvosok, asszisztensek, adott esetben speciális szakemberek dolgoznak.
Egészségügyi gyermekotthon Az egészségügyi gyermekotthon a fogyatékosok egyik egészségügyi intézménytípusa.
85
Az egészségügyi gyermekotthonba a 2-18 éves, iskolai keretek között nem fejleszthető, súlyos fokban sérült értelmi fogyatékosok és halmozottan fogyatékosok kerülnek elhelyezésre. Az egészségügyi gyermekotthonba való felvételt egészségügyi és oktatásügyi szervek, intézmények, szakemberek, továbbá szülők, gondviselők vagy hozzátartozók kérhetik. A beutaláshoz szükséges szakvéleményt általában az Egészségügyi Gyermekotthonok Országos Módszertani Intézete adja, a beutalás az illetékes egészségügyi adminisztratív szerv joga. Az egészségügyi gyermekotthon alapvető feladata a szakszerű orvosi felügyelet, gyógykezelés, ápolás, gondozás, emellett minden esetben megkísérli csoportos vagy individuális gyógypedagógiai tevékenység révén a személyiségfejlesztést, elsősorban az önkiszolgálás és az elemi kommunikáció terén. Kedvezőbb fejlesztési feltételek esetén egy idő után a megfelelő gyógypedagógiai intézménybe történő áthelyezés is mérlegelésre kerül, és realizálható. Az egészségügyi gyermekotthonból 18 éves kor után a családba vagy a felnőttvédelmi szociális gondoskodás különféle intézményeibe kerülnek a fogyatékosok. Tíz egészségügyi gyermekotthonban különböző szakorvosok, elsősorban oligofrénpedagógia szakos gyógypedagógusok, szakképzett ápolók, gondozók, szükség szerint pszichológus, gyógytornász és más szakemberek, valamint adminisztratív és technikai személyzet látja el a feladatokat.
86
Egészségügyi Gyermekotthonok Országos Módszertani Intézete Az Egészségügyi Gyermekotthonok Országos Módszertani Intézete az egészségügyi gyermekotthonok központi módszertani továbbképző és kutató intézete (alapítási év. 1968.). Az Egészségügyi Gyermekotthonok Országos Módszertani Intézete tanulmányozza az egészségügyi gyermekotthonokban elhelyezett gyermekek és fiatalok állapotát, rehabilitációs lehetőségeit, és kidolgozza azok metodikáját, szakmai segítséget nyújt az egészségügyi gyermekotthonok tevékenységéhez.
Felnőttvédelmi szociális gondoskodás intézményei A felnőttvédelmi szociális gondoskodás intézményei a felnőtt fogyatékosok gondozására, fejlesztésére, speciális nevelésére, oktatására, szakmai képzésére, munkafoglalkoztatására szolgálnak. Az alábbi felnőttvédelmi szociális gondoskodási intézmények vannak: - szociális intézet, - vakok szociális intézete, - mozgásfogyatékosok szociális intézete, - értelmi fogyatékosok szociális foglalkoztató intézete, - szociális foglalkoztató, - értelmi fogyatékosok napközi otthona, - szakosított szociális otthon, - védőmunkahely.
Szociális intézetek A szociális intézetek a felnőttvédelmi szociális gondoskodás intézményeinek egyik intézménycsoportja, az intézményes gondozást igénylő egyének, közöttük különböző típusú fogyatékosok szociális gondozását, foglalkoztatását, önálló életre való felkészítését, rehabilitációját szolgálja.
87
A szociális intézetbe történő beutalás kérelem alapján történik. A beutalást az elhelyezést igénylő személy, vagy annak törvényes képviselője a területileg illetékes önkormányzatnál kérheti. A kérelmező a beutalás előtt orvosi vizsgálaton és munka- és pályaalkalmassági vizsgálaton vesz részt. A szociális intézet feladata a felnőtt fogyatékosok elhelyezése, képzésük, átképzésük, munkavégzésük, illetve foglalkoztatásuk időtartamára. A szociális intézetekben a gondozottak teljes ellátásban részesülnek, a gondozásért gondozási díjat kell fizetni. A szociális intézetekben a gondozottak egészségügyi, kulturális ellátása, foglalkoztatási lehetősége, elfoglaltsága, személyi szabadsága biztosított. A szociális intézetek fontos feladata a gondozottak családjával való kapcsolattartás és a korábbi speciális, gyógypedagógiai fejlesztő munka továbbfolytatása, a gondozottak sérülésspecifikus személyiségformálása. A szociális intézetekben szociális szervezők, gyógypedagógusok, ápolók, gondozók, szükség szerint más képzettségű szakemberek dolgoznak, továbbá adminisztratív és technikai személyzet látja el a feladatokat. A szociális intézetek típusai: - vakok szociális intézete, - mozgásfogyatékosok szociális intézete, - értelmi fogyatékosok szociális foglalkoztató intézete.
Vakok szociális intézete A vakok szociális intézete a szociális intézetek egyik típusa. A vakok szociális intézetére a szociális intézetek bekezdés alatt mondottakon túl az alábbiak érvényesek. A vakok szociális intézetébe azt a 16 (kivételesen 14) éven felüli egyént lehet beutalni, aki vak vagy gyengénlátó, elméleti, vagy gyakorlati képzésre, illetve munkavégzésre alkalmas, és képzése vagy munkavégzése csak intézeti elhelyezéssel valósítható meg. A beutalás előtti orvosi vizsgálat a vakok szociális intézetében szemész szakorvosi vizsgálattal egészül ki. A vakok szociális intézetébe a beutalás a tanulmányok befejezéséig, a szakképzettség megszerzéséig, illetve dolgozó vak esetében a munkaviszony időtartamára szól.
Mozgásfogyatékosok szociális intézete A mozgásfogyatékosok szociális intézete a szociális intézetek egyik típusa. A mozgásfogyatékosok szociális intézetére a szociális intézetek bekezdés alatt mondottakon túl az alábbiak érvényesek. A mozgásfogyatékosok szociális intézetébe azt a 14 év feletti, oktatásra, képzésre, átképzésre alkalmas mozgásfogyatékost lehet beutalni, akinek mozgásfogyatékossága állapotjellegű, rendszeres gyógyintézeti kezelést nem igényel, intézeten belül önállóan vagy segédeszközzel közlekedni képes és oktatása, képzése, átképzése csak speciális keretek között valósítható meg. A beutalás előtti orvosi vizsgálat a mozgásfogyatékosok szociális intézetében ortopéd szakorvosi vizsgálattal egészül ki.
88
A mozgásfogyatékosok szociális intézetébe a beutalás a tanulmányok befejezéséig, a szakképzettség megszerzéséig szól.
Értelmi fogyatékosok szociális foglalkoztató intézete Az értelmi fogyatékosok szociális foglalkoztató intézete a szociális intézetek egyik típusa. Az értelmi fogyatékosok szociális foglalkoztató intézetére a szociális intézetek bekezdés alatt mondottakon túl az alábbiak érvényesek. Az értelmi fogyatékosok szociális foglalkoztató intézetébe azt a 16 (kivételesen 14) éven felüli, foglalkoztatásra alkalmas értelmi fogyatékost lehet beutalni, aki ápolást nem igényel, és foglalkoztatása csak intézeti keretek között valósítható meg. A beutalás előtti orvosi vizsgálat az értelmi fogyatékosok szociális foglalkoztatási intézetében pszichiátriai szakorvosi vizsgálattal egészül ki. A beutalás az értelmi fogyatékosok szociális foglalkoztató intézetébe a foglalkoztatásra való alkalmasság időtartamára szól.
Szociális foglalkoztató A szociális foglalkoztató a felnőttvédelmi szociális gondoskodás intézményeinek egyik típusa, a nagymértékben csökkent munkaképességű, üzemi keretek között gazdaságosan nem foglalkoztatható egyének, közöttük különböző típusú fogyatékosok rendszeres munkafoglalkoztatására szolgál. A szociális foglalkoztató a területileg illetékes önkormányzat egészségügyi szakigazgatási feladatokat ellátó osztályának irányítása, felügyelete alá tartozik. Felvételi körzete általában városi (kerületi). A szociális foglalkoztató a jelentkező munkavállalóval a felügyeleti szerv engedélyével munkaviszonyt létesít. A munkavállalót minden esetben a törvényesen biztosított jogok illetik meg. A foglalkoztatás történhet a szociális foglalkoztatóban, az általa megjelölt más munkahelyen és a munkavállaló lakásán is. A munka kiadásakor a szociális foglalkoztató részéről minden esetben megfelelő eligazítás, munkára felkészítés, betanítás kötelező. A szociális foglalkoztató keretében főként bérmunka, feldolgozó, átdolgozó, háziipari tevékenység, valamint a lakosság részére kisebb javító-szolgáltató tevékenység folytatható, továbbá önálló háziipari (könnyűipari) termék is előállítható. A szociális foglalkoztató termékei közvetlenül a szociális foglalkoztató boltján keresztül is értékesíthetők. A szociális foglalkoztató csak olyan munkát vállalhat, illetve dolgozóit csak olyan munkával foglalkoztathatja, amelyet egészségi állapotuk romlása és testi épségük, valamint környezetük veszélyeztetése nélkül el tudnak végezni. Ennek érdekében biztosítja a dolgozók rendszeres és folyamatos orvosi ellenőrzését. A szociális foglalkoztatóban szociális szervezők, gyógypedagógusok, gondozók, szükség szerint különböző ipari és gazdasági szakemberek dolgoznak, továbbá adminisztratív és technikai személyzet látja el a feladatokat.
89
Értelmi fogyatékosok napközi otthona Az értelmi fogyatékosok napközi otthona a felnőttvédelmi szociális gondoskodás intézményeinek egyik típusa, az önellátás részképességével rendelkező, közösségi életre alkalmas, súlyos fokban értelmi fogyatékos és halmozottan fogyatékos gyermekek és felnőttek nappali gondozására, fejlesztésére és állapotuk mért foglalkoztatásra szolgál. Az értelmi fogyatékosok napközi otthona a területileg illetékes önkormányzat egészségügyi szakigazgatási feladatokat ellátó osztályának irányítása, felügyelete alá tartozik. Az értelmi fogyatékosok napközi otthona országos hálózata jelenleg van kiépülőben, működésének egységes jogi szabályozása is folyamatban van. Felvételi körzete általában városi (kerületi). A felvétel a szükséges szakvélemények alapján az értelmi fogyatékosok napközi otthona vezetőjének hatáskörébe tartozik. A felvételi alsó korhatár 3 év, a felső nincs meghatározva. Az értelmi fogyatékosok napközi otthona célja a nappali gondozás biztosításával a család tehermentesítése, az értelmi fogyatékosok napközi otthonába járó fogyatékosok személyiségének fejlesztése, foglalkoztatása, ha lehetséges gyógypedagógiai intézménybe, vagy magasabb szociális gondoskodási formára, tartós munkavégzésre való előkészítése. Az értelmi fogyatékosok napközi otthona feladatai sokrétűek, mert a gondozottak életkori összetétele és állapota rendkívül eltérő, így az egészségügyi ellátáson túl a családdal való szoros kapcsolattartással és jó együttműködéssel alakítja a kommunikációs készséget, életkortól és állapottól függően fejleszti a közösségi beilleszkedést, nevel a mindennapi életben szükséges szokásokra, a kultúrált önkiszolgálásra, szervezi a gondozottak közösségi tevékenységét, teszi lehetővé a munkafoglalkozást. Az értelmi fogyatékosok napközi otthonában a gondozottakkal való foglalkozás lehetőleg 8-10 fős csoportokban történik. A csoportalakítás a helyi adottságoktól és a gondozottak összetételétől függően változhat. A törekvés az, hogy a gondozottak az értelmi fogyatékosok napközi otthonából gyógypedagógiai intézménybe, védőmunkahelyre, vagy szociális foglalkoztatóba kerüljenek. Az értelmi fogyatékosok napközi otthonában gyógypedagógusok, szociális szervezők, ápolók és gondozók dolgoznak, valamint szükség szerint adminisztratív és technikai személyzet látja el a feladatokat.
90
Szakosított szociális otthon A szakosított szociális otthon a felnőttvédelmi szociális gondoskodás intézményeinek egyik típusa, a különös gondozást igénylő egyének, közöttük súlyos fokban fogyatékosok szociális gondozását és foglalkoztatását szolgálja. A szakosított szociális otthonok irányítására, felügyeletére, a beutalás és ellátás általános rendjére és a személyzetre vonatkozóan a szociális intézetek alatt mondottak érvényesek. A szakosított szociális otthonba azt a 18 éven felüli fogyatékost lehet beutalni, aki súlyos látásvagy mozgásfogyatékos, és ezért különös gondozást igényel, vagy nem foglalkoztatható, súlyos fokban értelmi fogyatékos. A szakosított szociális otthonba történő beutalás határozatlan időre szól. A szakosított szociális otthon a különös gondozáson túl a foglalkoztatás feltételeit is mindenkor biztosítja.
Védőmunkahely A védőmunkahely a felnőttvédelmi szociális gondoskodás intézményeinek egyik típusa, a nagymértékben csökkent munkaképességű egyének, közöttük különböző típusú fogyatékosok számára valamely üzem, vállalat keretében szervezett munkahely, ahol a munkavégzés sajátos feltételek között fokozott védelem, szükség esetén állandó felügyelet és irányítás mellett folyik. A védőmunkahely létesítését a területileg illetékes önkormányzat egészségügyi szakigazgatási feladatokat ellátó osztálya kezdeményezi, közvetlen szakmai felügyelete, irányítása is ide tartozik. A védőmunkahelyen a fogyatékosok közül a 15. életévüket betöltött enyhe vagy középsúlyos fokban értelmi fogyatékosok, a vakok vagy gyengénlátók, a súlyos fokban mozgásfogyatékosok és a halmozottan fogyatékosok dolgozhatnak. A védőmunkahelyre való elhelyezés kérelemre történik. A kérelem előterjesztése gyógypedagógiai intézmények, oktatási és egészségügyi szervek, szakemberek, a fogyatékosok érdekvédelmi szervezetei, továbbá szülők, gondviselők vagy hozzátartozók jogosultak. A védőmunkahely lehet családi hátterű, ha a kérelmező életviteléhez, közlekedéséhez a megfelelő segítséget a család biztosítja; szociális intézeti hátterű, ha a kérelmező szociális intézményben él, és munkásszállás hátterű, ha a kérelmező állandó családi vagy szociális intézeti gondozást nem igényel, de lakóhelyétől a védőmunkahely nagyobb távolságra van. A védőmunkahely a létesítést kezdeményező hatóság és a munkáltató közötti megállapodás szerint működik. A megállapodásban rögzítik a védőmunkahely pénzügyi feltételeit, a védőmunkahelyen dolgozók számát, a végezhető munkafolyamatokat, a felügyelői, nevelői létszámot, a munkásszálással rendelkező védőmunkahelyeknél az értelmi fogyatékosok pénzének kezelésével megbízott dolgozót és a védőmunkahely típusát. A védőmunkahelyen dolgozók munkavégzéséhez a munkáltató (vállalat, üzem) munkavezetőt, a létesítést kezdeményező pedig minden 30 személyhez egy gyógypedagógust biztosít. A védőmunkahelyen a családdal való szoros kapcsolattartás elsősorban a gyógypedagógus feladata.
91
Értelmi Fogyatékosok Országos Érdekvédelmi Szervezete Az Értelmi Fogyatékosok Országos Érdekvédelmi Szervezete a középsúlyos és súlyos fokban értelmi fogyatékos gyermekek és felnőttek szüleinek vagy gyámjainak érdekvédelmi szervezete. Az Értelmi Fogyatékosok Országos Érdekvédelmi Szervezete feladata tagjainak segítséget adni gyermekük vagy gyámolítottjuk különféle életvezetési nehézségeinek megoldásához, lehetőséget kínálni és teremteni a szabadidő eltöltéséhez, megtervezéséhez. Az Értelmi Fogyatékosok Országos Érdekvédelmi Szervezetének fővárosi és vidéki csoportjai működnek.
Hallássérültek Országos Szövetsége A Hallássérültek Országos Szövetsége a felnőtt hallási fogyatékosok érdekvédelmi szervezete. A Hallássérültek Országos Szövetsége feladata tagjainak segítséget adni életvezetési nehézségek megoldásához, lehetőséget kínálni és teremteni szabad idejük változatos eltöltéséhez, megtervezéséhez, segíteni rehabilitációjukat és integrációjukat. A Hallássérültek Országos Szövetségének fővárosi és vidéki csoportjai működnek.
Mozgássérültek Egyesületeinek Országos Szövetsége A Mozgássérültek Egyesületeinek Országos Szövetsége a felnőtt mozgásfogyatékosok érdekvédelmi szervezete. A Mozgássérültek Egyesületeinek Országos Szövetsége feladata tagjainak segítséget adni életvezetési nehézségeik megoldásához, lehetőséget kínálni és teremteni szabad idejük változatos eltöltéséhez és megszervezéséhez, segíteni rehabilitációjukat és integrációjukat. A Mozgássérültek Egyesületeinek Országos Szövetsége fővárosi és vidéki csoportok útján működik.
Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége A Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége a felnőtt látási fogyatékosok érdekvédelmi szervezete. A Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége feladata tagjainak segítséget adni életvezetési nehézségeik megoldásához, lehetőséget kínálni és teremteni speciális kommunikációs eszközök révén a szabadidő változatos eltöltéséhez (Braille-könyvtár, hangos-könyvtár, Homerosz-kórus), segíteni rehabilitációjukat és integrációjukat. A Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének fővárosi és vidéki csoportjai is működnek.
92
Klinikák és szakkórházak osztályai, rendelései Klinikák és szakkórházak osztályai, rendelései mint egészségügyi intézmények a fogyatékosok nevelésének is egyre inkább színtereivé válnak. Szervezetük, országos rendszerük még nem kiforrott, egységes irányítási és felügyeleti rendjük sem alakult még ki. A tendencia az, hogy minden klinikán és szakkórházban/szakrendelésen, ahol átmenetileg vagy tartósan fogyatékosok gyógykezelése folyik, az ott tartózkodás idején - szükség szerint később is - mindenki részesüljön sérülésspecifikus fejlesztési, nevelési és oktatási ellátásban. A klinikák és szakkórházak osztályain, rendelésein saját, egyéni vagy csoportos fejlesztési, nevelési (terápiás) program, illetve az adott összetételtől függően az adekvát iskolai, nevelési és oktatási tervek alapján dolgoznak különböző szakos gyógypedagógusok, szorosan együttműködve adott esetben pszichológussal, illetve az intézmény egész személyzetével.
Audiológiai állomás Az audiológiai állomások a hallási fogyatékosok szűrővizsgálatára és sérült hallásának gondozására hivatott, ambuláns rendszerben működő intézmények. Magyarországon az egészségügyi intézményrendszerben országos audiológiai hálózat működik. Az audiológiai állomás felvételi körzete változó, az egészségügyi irányító, felügyeleti hatóság által kijelölt közigazgatási körzetben fejti ki tevékenységét. Az audiológiai állomások egyrészt preventív feladatokat oldanak meg, másrészt jelentősen részt vesznek a hallási fogyatékosok rehabilitációjában. Az audiológiai állomások feladata a hallási fogyatékosok gondozása: audiometriás szűrővizsgálatok végzése, ezek alapján a hallássérültek kiszűrése, gyógykezelésre, műtétre irányítása, a korai hallásfejlesztés megkezdése, a hallási fogyatékosok iskolai szelekciójában való közreműködés, hallókészülékekkel való ellátás, hallókészülékhasználatra való oktatás, szájról-olvasásra tanítás, alkalmas munkakörülményekhez segítés, a hallást veszélyeztető gyógyszerelés ellenőrzése. Az audiológiai állomások az érintetteken és családjukon kívüli számos intézménnyel, pl. a hallási fogyatékosok gyógypedagógiai intézményeivel, óvodákkal, iskolákkal, szákklinikákkal és kórházakkal, rehabilitációs feladatokat ellátó különböző intézményekkel, a Hallássérültek Országos Szövetségével működnek együtt. Az audiológiai állomáson fül-orr-gégeszakorvosok, audiológusok, szurdopedagógia és logopédia szakos gyógypedagógusok és aszisztensek együttes, összehangolt, egymást kiegészítő tevékenysége szükséges ahhoz, hogy az eredményes hallásgondozás megvalósuljon.
Gyermek-ideggondozó A gyermek-ideggondozó a családban nevelkedő, neuropszichiátriai szempontból kóros tüneteket mutató beteg (pl. neurotikus, epilepsziás, pszichotikus) gyermekek és fiatalok diagnosztizálására, gyógyítására és gondozására hivatott, ambuláns rendszerben működő intézmény. Magyarországon az egészségügyi intézményrendszerben országos gyermek-ideggondozó hálózat működik.
93
A gyermek-ideggondozó felvételi körzete változó, az egészségügyi irányító, felügyeleti hatóság által kijelölt közigazgatási körzetben fejti ki tevékenységét. A gyermek-ideggondozóban alkalmazott vizsgálati és terápiás módszereket mindenkor a vizsgált személy életkora és a betegség jellege határozza meg. A gyermek-ideggondozók az érintett családon kívül számos intézménnyel, pl. iskolákkal, nevelési tanácsadókkal, különböző klinikák és kórházak gyermekosztályaival és rendeléseivel működik együtt. A gyermek-ideggondozóban különböző szakorvosok, klinikuspszichológusok, elsősorban pszichopedagógia vagy más szakos gyógypedagógusok és aszisztensek együttes, összehangolt tevékenysége teszi lehetővé a feladatok ellátását.
Szakértői bizottságok Az oktatásról szóló 1985. évi I. törvény értelmében a művelődési miniszter 1988-ban (15/1988./VIII. l./MM. rendelet) a testi, az érzékszervi és a beszédfogyatékosság megállapítására fővárosi, megyei szakértői bizottságok működtetését rendelte el. 1.
Országos bizottságok
a/ Látásvizsgáló Országos Szakértői Bizottság b/ Hallásvizsgáló Országos Szakértői Bizottság c/ Mozgásvizsgáló Országos Szakértői Bizottság d/ Beszédvizsgáló Országos Szakértői Bizottság
94
2.
Fővárosi, megyei szakértői bizottságok
a/ tanulási képességet vizsgáló szakértői bizottságok b/ felülvizsgáló szakértői bizottságok A szakértői bizottságok gyógypedagógus szakképesítésű vezetőből, gyógypedagógusból, pszichológusból és szakorvosból állnak, munkájukban azonban más pedagógus is közreműködhet. A bizottságok szakvéleményt készítenek a megvizsgált fogyatékosról, ennek alapján kerülnek beiskolázásra, óvodába is a gyermekek.
A jegyzet az alábbi szakirodalmi forrásokból került összeállításra 1.
Gordosné dr. Szabó Anna Gyógypedagógia Budapest, 1981. Tankönyvkiadó
2.
Gordosné dr. Szabó Anna és munkatársai (dr. Benczúr Miklósné, dr. Buday József, dr. Csányi Yvonne, dr. Csocsán Lászlóné, dr. Göllesz Viktor, Hatos Gyula, dr. Illyés Sándor, dr. Lányi Miklósné, Mesterházi Zsuzsa, dr. Palotás Gábor, dr. Pálhegyi Ferenc, Vinczéné Bíró Etelka, Volentics Anna): Összehasonlító szakszótár - Vergleichendes Fachwörterbuch 19., 20., 37., 38., 48. és 58. rész. Humboldt Universität zu Berlin. 1983-1986. 27., 28., 29., 30., 56. és 66. füzet. (Német és magyar nyelven.) Szerkesztette: Gordosné dr. Szabó Anna, Mesterházi Zsuzsa és dr. Christa Theiner.
3.
Gordosné dr. Szabó Anna: Die Struktur des Wissenschaftsgebietes der Heilpädagogik; In.: Trends und Perspektiven der gegenwärtigen ungarischen Heilpädagogik (Hrsg.: Bachmann Walter und Mesterházi Zsuzsa) Justus-Liebig-Universität Giessen 1990.
4. 1985. évi I. törvény az oktatásról
95
5.
A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1985. évi 17. sz. törvényerejű rendelete az oktatásról szóló 1985. évi I. törvény hatálybalépéséről.
6.
A művelődési miniszter 15/1988/VIII. l/MM rendelete a testi, az érzékszervi, az értelmi és a beszédfogyatékos gyermekek óvodai nevelésével, valamint iskolai nevelésével, oktatásával kapcsolatos eljárásokról.
7.
Gordosné dr. Szabó Anna Beiskolázás és kiválasztás a kisegítő iskoláztatás történetében; In.: Nevelhetőség és általános iskola IV. /Szerk.: Illyés Sándor és Bass László/ Budapest, 1990.
Jelmagyarázat 1
Jankovich L-né: A fogyatékosok személyiségéről általában; In.: Illyés Gy-né és munkatársak: Gyógypedagógiai pszichológia Budapest, 1978. Akadémiai Kiadó 51. old.
2 BÖSZÖRMÉNYI L. - MUSSONG - KOVÁCS E.: Orvosi pszichológia Budapest, 1967. Tankönyvkiadó 65-66. old. 3 CSABA GY. /szerk./: A modern ember biológiai paradoxonja Budapest, 1967. Medicina 337-8. old. 4 CSABA GY. /szerk./: A modern ember biológiai paradoxonja Budapest, 1967. Medicina 334. old. 5 PÁLHEGYI F.: Az inadaptáció személyiségdinamikája; In.: Simon Antal emlékünnepély és I. Országos Szakmai Konferencia /szerk.: Gordosné Sz. A./ Vác, 1972. A Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete kiadványai 3-70. old. 6 LÁNYINÉ E. Á.: A fejlődés gyógypedagógiai pszichológiai értelmezése In.: Illyés Gy-né és munkatársak: Gyógypedagógiai pszichológia Budapest, 1978. Akadémiai Kiadó 31. old. 7
Lányiné dr. Engelmayer Ágnes: Intelligencia-vizsgálatok és az értelmi fogyatékosság problémája; In.: Illyés Gy-né és munkatársak: Gyógypedagógiai pszichológia Budapest, 1978. Akadémiai Kiadó 233. old.
8
Czeizel E. - Lányiné E. A. - Rátay Cs.: Az értelmi fogyatékosságok kóreredete a "Budapest-vizsgálat" tükrében; Budapest, 1978. Medicina 18. old.
9
Lányiné E. Á.: Az értelmi fogyatékos gyermek; In.: Az áthelyezési vizsgálat I. /szerk.: Lányiné E. Á./ Budapest, 1978. Oktatási Minisztérium 20. old.
10 A továbbiakban az összehasonlító szakszótár XIX. rész "Populáció" témakör alapján. Szerzők: dr. Csányi Yvonne és Gordosné dr. Szabó Anna. Humboldt-Universität zu Berlin. 1983. /Szerkesztő: Gordosné és dr. Christa Theiner./ 11 A továbbiakban az összehasonlító szótár XIX. rész "Populáció" témakör alapján /Szerzők: dr. Csocsán Lászlóné és Gordosné dr. Szabó Anna Humboldt Universität zu Berlin 1983. Szerkesztő: Gordosné és Christa Theiner/ 12 A továbbiakban az összehasonlító szótár XIX. rész "Populáció" témakör anyagát is felhasználtam /Szerzők: dr. Palotás Gábor és Vinczéné Bíró Etelka. Humboldt Universität zu Berlin. 1983. Szerkesztő: Gordosné és dr. Christa Theiner/ 13 HÁRI. M. - ÁKOS K.: Konduktív pedagógia I. Budapest, 1971. Tankönyvkiadó 108. old. 14 Dr. Bernolák Béláné: Ismeretek a mozgásfogyatékosságok köréből Budapest, 1992. Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola 96
15 A befejező rész az összehasonlító szótár XIX. rész "Populáció" témakör alapján /Szerző: dr. Benczúr Miklósné. Humboldt Universität zu Berlin. 1983. Szerkesztő: Gordosné és dr. Christa Theiner/ 16 BÖSZÖRMÉNYI L. - Mussong - Kovács E.: Orvosi pszichológia Budapest, 1967. Tankönyvkiadó 280. old. 17 ILLYÉS Gy-né: A pszichopata gyermek és fiatalkorú; In.: Illyés Gy-né és munkatársak: Gyógypedagógiai pszichológia Budapest, 1978. Akadémiai Kiadó 363. old.
97
18 BÖSZÖRMÉNYI L. - Mussong - Kovács E.: Orvosi pszichológia Budapest, 1967. Tankönyvkiadó 279-80. old. 19 Dr. Balázs Anna: Az autizmus korszerű szemlélete Orvosi Hetilap 1991/51. sz. 20 ILLYÉS Gy-né: A pszichopata gyermek és fiatalkorú; In.: ILLYÉS Gy-né és munkatársak: Gyógypedagógiai pszichológia Budapest, 1978. Akadémiai Kiadó 369. old. 21 ILLYÉS Gy-né: A pszichopata gyermek és fiatalkorú In.: ILLYÉS Gy-né és munkatársak: Gyógypedagógiai pszichológia Budapest, 1978. Akadémiai Kiadó 369. old. 22 A továbbiakban az összehasonlító szótár XIX. rész "Populáció" témakör alapján /Szerző: Volentics Anna. Humboldt Universität zu Berlin 1983. Szerkesztő: Gordosné és dr. Christa Theiner/ 23 A továbbiakban az összehasonlító szakszótár XX. rész a "Populáció sajátosságai" alapján /Szerzők: Lányiné dr. Engelmayer Ágnes és Gordosné. Humboldt Universität zu Berlin 1983. Szerkesztő: Gordosné és dr. Christa Theiner/ 24 (Ez az anyagrész az összehasonlító szakszótár 58. rész "A fogyatékosok pedagógiájának tudományterülete" c. rész /Szerző: Gordosné dr. Szabó Anna és munkatársai. Humboldt Universität zu Berlin, 1986. Szerkesztők: Gordosné, Mesterházi Zsuzsa és dr. Christa Theiner/ és Gordosné: Die Struktur des Wissenschaftsgebietes der Heilpädagogik c. tanulmánya (Justus Liebig Universität Giessen 1990.) /Szerkesztők: W. Bachmann és Mesterházi Zs./ alapján készült.) 25 A továbbiakban nagyrészt az összehasonlító szakszótár 37. és 38. rész: "Fizikailag pszichikailag sérültek képzőintézményei" témaköralapján /Szerző: Gordosné és munkatársai. Humboldt Universität zu Berlin 1987. Szerkesztők: Gordosné, Mesterházi Zs. és dr. Guista Theiner/
98
Tartalom Előszó.....................................................................................................
2
A sérült személyiség................................................................................
2
A sérülés okai és primer következmények................................................. 6 Irreverzibilitás, reverzibilitás.................................................................... 10 A sérült és az ép személyiség megkülönböztető jegyei............................... 12 Gyógypedagógiai tipológia..................................................................... 13 Gyűjtőfogalmak.....................................................................................
16
Típusalkotás, osztályozás........................................................................ 18 Értelmi fogyatékosok.............................................................................. 19 Súlyos fokban sérült értelmi fogyatékosok................................................ 23 Középsúlyos fokban sérült értelmi fogyatékosok....................................... 24 Enyhe fokban sérült értelmi fogyatékosok................................................ 25 Hallási fogyatékosok.............................................................................. 26 Siketek.................................................................................................. 27 Nagyothallók.......................................................................................... 28 Látási fogyatékosok............................................................................... 29 Vakok................................................................................................... 31 Gyengénlátók......................................................................................... 31 Beszédfogyatékosok............................................................................... 32 Hangképzési zavarok............................................................................. 33 Orrhangzós beszéd................................................................................ 34 A beszédritmus zavarai.......................................................................... 34 Beszéd-, írás-, olvasásképtelenség........................................................... 36
99
Mozgásfogyatékosok............................................................................. 37 Érzelmi, akarati fogyatékosok.................................................................. 41 Inadaptáltak.......................................................................................... 46 Nehezen nevelhetők............................................................................... 46 Halmozottan fogyatékosok..................................................................... 47 Rehabilitáció.......................................................................................... 49 Gyógypedagógiai tevékenység................................................................ 53 A gyógypedagógiai tevékenység mint pedagógiai tevékenység.................. 54 A gyógypedagógiai tevékenység mint speciális tevékenység..................... 54 Az általános és speciális dialektikus egysége............................................ 57 Gyógypedagógiai tevékenységformák..................................................... 57 Oligofrénpedagógiai tevékenység............................................................ 58 Szurdopedagógiai tevékenység................................................................ 58 Tiflopedagógiai tevékenység................................................................... 59 Logopédiai tevékenység......................................................................... 59 Szomatopedagógiai tevékenység............................................................. 60 Pszichopedagógiai tevékenység.............................................................. 61 A halmozottan sérültek személyiségfejlesztésére, nevelésére oktatására irányuló gyógypedagógiai tevékenység 61 A gyógypedagógia tudományrendszere................................................... 62 Problématörténet................................................................................... 62 Kettős fejlődési tendencia...................................................................... 63 Kettős arculatú struktúra....................................................................... 63 Felgyorsult fejlődés - dimenziók.............................................................. 64 Tágabb értelemben vett gyógypedagógia................................................. 64 Gyógypedagógiai szociológia.................................................................. 65 Gyógypedagógiai pszichológia................................................................ 65
100
Gyógypedagógiai patofiziológia............................................................... 66 Gyógypedagógiai antropológia................................................................ 66 Szűkebb értelemben vett gyógypedagógia............................................... 67 Szurdopedagógia................................................................................... 68 Tiflopedagógia...................................................................................... 68 Oligofrénpedagógia............................................................................... 69 Szomatopedagógia................................................................................. 70 Logopédia............................................................................................. 70 Pszichopedagógia.................................................................................. 71 A gyógypedagógia általános elmélete...................................................... 71 Gyógypedagógia-történet....................................................................... 72 Gyógypedagógiai iskolaegészségtan........................................................ 72 Gyógypedagógiai szervezéstan............................................................... 72 Összehasonlító gyógypedagógia.............................................................. 72 A fogyatékosok intézményrendszere....................................................... 73 Az intézményrendszer felépítése............................................................ 73 Gyógypedagógiai intézmények................................................................ 75 Gyógypedagógiai iskolák........................................................................ 75 Gyógypedagógiai iskolák diákotthona...................................................... 77 Gyógypedagógiai iskolák napközi otthona................................................ 77 Gyógypedagógiai tagozatok.................................................................... 77 Gyógypedagógiai óvoda......................................................................... 78 Beszédjavító intézet............................................................................... 79 Beszédjavító csoport.............................................................................. 80 Speciális gyermek- és ifjúságvédelmi intézmények................................... 80 Neurotikusok otthona............................................................................ 80
101
