20
Fejlesztô Pedagógia 2009/1. szám
DISZFÓNIA, A BESZÉD BETEGSÉGE BALÁZS BOGLÁRKA
A szavak az emberi emberi gondolkodá gondolkodásban sban és Az utolsó 100 év során körny környezeezea beszédben ébrednek. A beszéd az, tünkben végbement óriási technikai fejamely az embert megkülönbözteti min- lôdéssel szervezetünk megszokott, bioden fejlett élôlénytôl, hiszen a gondola- lógiai adaptációja nem tudott lépést tait szavakba önteni és így kommuni- tartani és védôpajzsként a létrejött emokálni csak mi, emberek vagyunk képe- cionális problémákkal szemben a funksek. Amennyiben legféltettebb kincsünk cionális betegségek mögé rejtôzött. a beszéd károsodik, a hang tisztasága A fonáció az egyén személyiségk személyiségkiveivezavart szenved, szenved, úgy a rekedtség testi és títésének egyik módja, így természetes természetes,, lelki hátrányt okoz életünkben. hogy a neurózis a hangképzés zavará A rek rekedt edtség ség napj napjain ainkban kban egy egyre re ban is megnyilvánulhat. gyakrabban jellemzi az emberi be A beszédorvo beszédorvoslás slás gyökerei a messzi szédhangokat. A rekedtség a hang múltba nyúlnak vissza. Az embert az tisztaságának zavara, a hangminôség emeli ki minden élôlény közül, hogy behallható elváltozása. Létrejöttének szá- szélni tud, tehát a gondolatait szavakban mos oka lehet, de a lényeg az, hogy ki tudja fejezni. Maga a person szó, a per megfele meg felelô lô kez kezelés elés és han hangkí gkímélé méléss sono összefüggésbôl alakult ki, ez mamellett három hét alatt el kell múljon. gyarul annyit jelent, hogy „hang által”. Felismerése és diagnózisa rendkívül A beszédgyógyítás is kétoldalú dofontos, fonto s, mivel számtalan esetben sú- log, hiszen bizonyos esetekben a gyólyos, életet veszélyeztetô kórképek el- gyítás orvosi munka, bizonyos eseteksô megjelenési formája. ben viszont tanári feladat. A szem a lélek tükre, tartja egy mondás. Véleményem szerint a hang is a lélek tükre, hiszen néhány szavas beszél- A REKEDTSÉG MEGHATÁROZÁSA getés után már érezzük, hogy kivel beszélünk, milyen a beszélgetôtársun beszélgetôtársunkk A rekedtség egyszerûen megfogalmazlelkiállapota, lelkiálla pota, hangu hangulata, lata, sôt egészség egészségii va a hang tisztaságának zavara . Tehát állapota. Nincs még egy olyan fontos amikor a hangszalagrezgés által képzôtulajdonsága és képessége egy ember- dött tiszta zöngehanghoz zörejelemek nek, mint a beszéd, hiszen ez az a le- társulnak. A rekedtség végeredményhetôség, amely bennünket megkülön- ben egy füllel érzékelhetô elváltozás a böztet környezetünktôl és az élôvilág hang minôségében. többi képviselôjétôl. A rekedt hang a beteget a mindennapi életben erôsen befolyásolja befolyásolja,, hiszen munkavégzésében is gátolja. A rekedt A MINDENNAPI ÉLET PROBLÉMÁI betegnek, miután panasza több hétenhónapon keresztül fennállott, nemcsak A beszédre minden embernek szüksé- a hangja rekedt, hanem több olyan tüge van, bármilyen környezetben él és netet látunk, hallunk és tapasztalunk, dolgozik. Hazánk közel 10 millió lako- amelyek egy jól körülírt, egységes kórsából 5 millió a keresô dolgozó és ta- képet jellemeznek: ez a diszfónia. nuló. A beszéd gondolataink kifejezésének eszköze. eszköze. Érthe Érthetô tô tehát, hogy a civilizált társadalomban, a szocializált- A DISZFÓNIA JELLEMZÔI ság magas fokán az interperszonális kapcsolatok kapcsola tok beszéd nélkül nem alakul- – a hang rekedt hatnak megfelelôen. – a légzésvezetés rossz
– a beszédhangmagasság nem megfelelô – a nyakizomzat görcsös – a hangerô csökken – a hangtartás megrövidül – a hangindítás helytelen – a beteg krákog, harákol és a torkában lévô idegentes idegentest-érzésrôl t-érzésrôl panaszkodik Tehát a rekedtség csak egy része a diszfóniának és csak a képzett hang minôség min ôségét ét jell jellemzi emzi,, a han hangkép gképzési zési technikát nem! A DISZFÓNIA KIALAKULÁSÁNAK KIALAKUL ÁSÁNAK OKAI A fiziológiás fiziológiás hangad hangadásho áshozz a hangképzô hangképzô apparátust alkotó szervek: a tüdô, a gége, a hangszalagok és a toldalékcsô izomzatának együttmûködése szükséges,, az ideg ges idegrend rendszer szer irán irányítá yításáv sával. al. A különbözô funkciók, a légzésve légzésvezezetés, a gégehang képzése, az artikuláció és a rezonancia automatikus kapcsolatban vannak egymással – egymástól függenek függe nek és egymá egymást st kiegés kiegészítik. zítik. Bármely résznek természetellenes, hibás mûködése mûkö dése átterjed az egész hangképzô apparátusra. A HELYTELEN HANGKÉPZÉST OKOZÓ TÉNYEZÔK – fejlôdési rendellenességek és konstitucionális okok – a hangképzés hangképzés automatizmu automatizmusának sának za varai – általános megbetegedések – a hangképzô szerv gyulladásos betegségei – külsô neurotizáló tényezôk befolyása – a hallászavar okozta ellenôrzés hiánya – a zaj hatása a hangképzésre
www.mentor-konyvesbolt.hu A DISZFÓNIÁK FELOSZTÁSA ÉS TERÁPIÁJA
21 Endokrin eredetû hangképzési zavarok
gozó logopédus tanárok megtanítják a beteget a fiziológiás hangképzésre.
Kezelésük endokrinológiai feladat. A diszfóniának két fajtája van: organikus és funkcionális. A gégészeti vizsgálat mindkét esetben teljes mértékben eldönti a további kezelést. AZ ORGANIKUS DISZFÓNIÁK FELOSZTÁSA 1. Veleszületett 2. Gyulladásos 3. Daganatos 4. Idegeredetû 5. Endokrin eredetû 6. Traumás eredetû AZ ORGANIKUS DISZFÓNIÁK KEZELÉSE Az organikus diszfónia
Gyógyítása orvosi feladat. A kiváltó okok megszüntetése történhet gyógyszerekkel, mûtéttel, sugárkezeléssel, citosztatikumokkal. Gyógyulás után hangterápia is szóba jön. A dohányzás teljes, azonnali elhagyása javasolt.
Traumás eredetû hangképzési zavarok
FELADATOK
1. a gége beidegzését érintô sérülések (centrális és perifériás) 2. a gégét közvetlenül érintô behatások A rekedtség okának orvosi meggyógyítása után számtalan esetben azt tapasztaljuk, hogy a hang minôsége nem javult, hanem romlott. Ezekben az esetekben a hangterápia ugyanolyan segítséget nyújt, mint egyéb betegségekben a gyógytorna alkalmazása. Hangszalagbénulásokban vagy különbözô parciális tumormûtétek után a fiziológiás hangképzés visszaállítása nem lehetséges, ezekben a kórképekben a cél a két gégefél egymás mellé zárása hangképzéskor. A hanggyakorlatok végzése rendkí vül fárasztó és sokszor hosszadalmas kezelés, de a beteg további életminôsége szempontjából elengedhetetlen. Gondoljunk a hangterápiára az organikus diszfóniák esetében is, mert a beteg életének megmentése mellett a megfelelô minôségû életvitel kialakítása is elengedhetetlen.
Megtanítjuk és ellenôrizzük: – a helyes légzést – a has természetes mozgását, a vállak emelésének elmaradását – a nyakizomzat lazaságát – a hang megfelelô magasságát – a lágy hangindítást – az állkapocs ellazított mozgását – a pontos artikulációt – a hang tisztaságát és csengô jellegét
Veleszületett kórképek
1. nagyfokú, a légzést is veszélyeztetô: mûtétet igényel 2. kisfokú, csak rekedtséget okozó: hangterápia elegendô Gyulladásos kórképek
1. akut: csendkúra, gyógyszerek 2. krónikus (pl. Reinke-oedema): mûtét vagy konzervatív kezelés
A FUNKCIONÁLIS DISZFÓNIÁK FELOSZTÁSA 1. Fonoponózis A)Hypokinetikus B) Hyperkinetikus 2. Fononeurózis
A GYAKORLATOK SORRENDJE – lazító- és légzô-gyakorlatok – zümmögô-, majd zöngés-hangok képzése – a lágy hangindítás alkalmazása – a megfelelô levegôbeosztás elsajátítása – a helyes beszédhangmagasság használata – a hangosítás megtanítása – a beszéddallam kialakítása – spontán beszéd A hangterápia nem egyszerû feladat és nagyon idôigényes beavatkozás. Miután a rekedt hang hátterében az egész hangképzô apparátus hibás mûködése áll, az egész mechanizmust, lépésrôl lépésre át kell alakítani a helyes technikára a légzéstôl kezdve a hangképzésen át az artikulációig. Ez a hang-reedukáció sokszor hónapokat vesz igénybe. ÖSSZEFOGLALÁS
Daganatos betegségek
A FUKCIONÁLIS DISZFÓNIÁK KEZELÉSE
1. jóindulatú: mûtét A napjainkban egyre gyakrabban hall2. rosszindulatú: mûtét (részleges vagy ható rekedt hangok testileg és lelkileg teljes eltávolítás), sugár, kemoterápia A funkcionális diszfónia kezelése ta- is befolyásolják egy ember életét, egnári feladat, speciális esetben pszicho- zisztenciális problémát jelentenek és terápiával egybekötve. akadályozzák a munkavégzést. Idegeredetû diszfóniák, bénulások 1. centrális vagy perifériás Amennyiben a gége vizsgálata során Nagyon fontos a beteg ember mie2. egyoldali vagy kétoldali (Nervus re- organikus elváltozás nem volt tapasztal- lôbbi vizsgálata, mivel ezzel súlyosabb, currens paresis és Nervus laryngeus ható, úgy a hang rekedtsége funkcioná- az életet veszélyeztetô betegségek is superior paresis) lis hangképzési zavar miatt áll fenn, így kiderülhetnek és még kezelhetôk lea hang gyógyítása hanggyógytornával hetnek. történik, tehát a hangterápia tanári A hangterápia hosszadalmas, kitartást feladat. A foniátriai rendeléseken dol- és türelmet igényel a tanár és a beteg
22
Fejlesztô Pedagógia 2009/1. szám
részérôl egyaránt. Ennek ellenére a gyógyító folyamatok közül ez az egyik legszebb és legnemesebb feladat, mivel a beszéd képessége nélkül senki nem érezheti magát teljes értékû embernek. IRODALOM Archiv für Ohren-, Nasen und Kehlkopfheilkunde. Band 227. Heft 1–2., 1980.
Balázs Boglárka–Gósy Mária: Környezetünk hangjelenségeinek hatása a beszédre. Fül-orr-gégegyógyászat 34., 145–150, 1988. Balázs Boglárka: A rekedtség kérdése a mindennapi foniátriai és logopédiai gyakorlatban. Kongresszusi referátum. Szombathely, 1988. Balázs Boglárka: A rekedtség jelentôsége, diagnosztizálása és kezelése. Háziorvosi Továbbképzô Szemle, 2006. XI. 9., 941–945.
Frint Tibor–Surján László: A hangképzés és zavarai. Beszédzavarok. Medicina Könyvkiadó, Budapest, 1982. Gósy Mária: Fonetika, a beszéd tudománya. Osiris Kiadó, Budapest 2004. Hirschberg Jenô–Szabó Szilvia: A gyermekkori dysphoniák. Gyógypedagógia, 10. 1965., 167–172. Wendler, J.–Seidner, W.: Lehrbuch der Phoniatrie. VEB Georg Thieme, Lepzig, 1987.
KOGNITÍV FOLYAMATOKKAL, BESZÉDTELJESÍTMÉNNYEL KORRELÁLÓ KIVÁLTOTT POTENCIÁLOK MOLNÁR MÁRK Az elektrofiziológiai módszerek klinikai haszna röviddel e módszerek alap vetô technikai feltételeinek megalapozása után már nyilvánvalóvá vált. Mint ismeretes, Berger korai közleményei már betegeken (epilepsia, háborús sérülés okozta koponyacsont defectus stb.) szerzett adatokra is támaszkodtak (Niedermeyer, 1999). A számítógépes képalkotó módszerek elôretörésével szûkült az elektrofiziológiai eljárások felhasználási köre, kiemelkedôen jó idôbeli felbontóképességük, illetve relatíve alacsony költségük azonban ezeket a módszereket változatlanul nélkülözhetetlenné teszik. Ez a kiváltott potenciálokra épülô technikákra is feltétlenül érvényes. Az alábbiakban a tanulmány címében megfogalmazott célkitûzésének megfelelôen röviden összefoglaljuk a kognitív folyamatokkal, illetve közelebbrôl a beszédteljesítménnyel összefüggô kiváltott potenciálokkal (KP-kal) kapcsolatos legfontosabb ismereteket, különös tekintettel ezek neuronális mechanizmusaira. Kísérletet teszünk a
kognitív folyamatokkal, közelebbrôl a beszédteljesítménnyel összefüggésbe hozható kiváltott potenciálokkal kapcsolatos legfontosabb ismeretek irodalmi adatok segítségével történô összefoglalására. Terjedelmi korlátok miatt az áttekintés csak a P3 és az N4 komponensekre, illetve ezekkel kapcsolatos jelenségekre tér ki. Nem tárgyalunk olyan fontos KP összetevôket, mint pl. az Ni hullám (szelektív figyelmi jelenségek), az „eltérési negativitás” (MMN, N2a), az N2b és N2c hullámok (ingerdiszkrimináció, kategorizáció aktív figyelmi megfelelôi), CNV (várakozási, felkészülési folyamatok). A KIVÁLTOTT POTENCIÁLOK LEGFONTOSABB JELLEMZÔI A különbözô modalitású ingerekkel KP-okat átlagolással emelik ki a háttér EEG tevékenységbôl. Összetevôik jelölésekor a betû (P, N) a komponensek polaritására (negatív, pozitív),
a szám a latenciára utal. Tehát az N200 (ill. N2) hullám a negatív polaritású, 200 ms latenciájú összetevô. (A latencia-megjelölések sávként, nem pedig pontos értékként tekintendôk.) Hagyományosan megkülönböztethetôk a korai („exogén”), illetve késôi (,‚endogén”) komponensek. A rövid latenciájú korai hullámok elsôsorban az inger fizikai paramétereitôl függenek és a klinikai gyakorlatban az afferens rendszerek épségének vizsgálatára használatosak (közismert példa az agytörzsi acusticus KP, helyesebben KP-összetevôk). Ennek alapja, hogy meglehetôsen jól ismert keletkezésük mechanizmusa és helye. A késôi (mintegy 100 ms, illetve hoszszabb latenciájú) KP hullámok bizonyos pszichés teljesítményekkel hozhatók összefüggésbe (l. fent). A pszichológiában, pszichofiziológiában elterjedt az eseményfüggô (eseményhez kötött) KP megjelölés (EKP), mely utal arra, hogy e potenciálok megjelenése bizonyos események, feltételek függvénye.