A FŐELENSÉG"
Az FBI ábrázolása a Belügyminisztérium első operatív tankönyvében.
Míg az 1917-es bolsevik forradalmat követő három évtizedben a mindenkori szovjet politika (és hírszerzés) által a főellenség, azaz a Szovjetunió biztonságára nézve legveszélyesebb nagyhatalom időről időre változott, a második világháború után Moszkva szövetségi rendszerébe kooptált országok már e téren is egyértelmű helyzetbe kerültek. Az 1920-as évek elején az NKVD Franciaországtól tartott a leginkább, mivel a cári emigráció tekintélyes része Párizsban talált menedéket, ugyanakkor a legkeményebben szovjet-és oroszellenes Lengyelországnak és Romániának a párizsi kormány volt a legfőbb támogatója.Egy fél évtizeddel később Nagy – Britannia vált a főellenséggé, egyrészt az ún. Prométheuszi Ligának 1925-től kezdődően nyújtott angol pénzügyi támogatás,másrészt London akkor még létező világhatalmi állása miatt. Ehhez az is nagymértékben hozzájárult, hogy az 1926. évi általános sztrájk résztvevőivel vállalt szolidaritást brit részről a szovjet külkereskedelmi képviselet irodájában tartott házkutatással, illetve a kémbotrányokra való hivatkozással a diplomácia kapcsolatok megszakítása révén torolták meg.Az 1941. június 22-i támadástól 1945. május 8-ig a hitleri Németország jelentette a Szovjetunióra az ekkor ténylegesen is halálos veszélyt, majd 1946-47-től a hidegháború kibontakozásával az Amerikai Egyesült Államok lépett elő a legnagyobb riválissá.Az ún. szatellit országok pedig 1945-től folyamatosan átvették a Moszkva által sugallt ellenségképet, így nem okozott meglepetést, hogy 1949-ben a Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió általános egyezményt kötött a hírszerzési együttműködésről.A jelzett időpontban a Belügyminisztérium (BM) Államvédelmi Hatóság (ÁVH) égisze alatt már működött az ún. V. alosztály (a hírszerzés), amely egy angol – amerikai és egy jugoszláv részlegre bomlott. Az ÁVH önállóvá válásától Farkas Vladimir ezredes vezetésével az ún. X/3 osztály lett a hírszerzés szervezete, amely 1951-től a VIII. Főosztályként az angol – amerikai, a nyugat – európai, jugoszláv, emigrációs és követségi elhárítási osztályokat foglalta magában. A washingtoni rezidentúra 1951-ben jött létre Fehér Sándor őrnagy irányításával, akinek funkciója 1952 és 1955 között Török Pál (Hárs László Pál) őrnagyhoz, ezt követően Bérczy Istvánhoz (1955-1958) őrnagyhoz került. A kiküldött államvédelmi tisztek felkészültsége igen sok kívánnivalót hagyott maga után: Fehér egyáltalán nem beszélt angolul, de Török, Bérczy és Kövesdi nyelvtudása sem állt túl magas szinten. Ezzel párhuzamosan a rezidentúra nyilvánosságra került anyagai amatőrizmusról, a konspirációs szabályok súlyos megsértéséről, az emberi alkalmatlanság minősített eseteiről tanúskodnak. 1956-tól az ún. Politikai Nyomozó Főosztályon, majd a II. Főosztályon belül a Moró István (1956-1958) Tömpe András (1959-1961), végül Vértes János (1961-1962) vezetésével működő 3. Osztály volt a hírszerzőszolgálat,ahol a 6. Osztály foglalkozott az USA és Nagy – Britannia elleni műveletekkel.Noha az Amerikai Egyesült Államok a magyar hírszerzés kettesszámú célterületének számított, a Szövetségi Nyomozó Irodáról (Federal Bureau of Investigation – FBI) mindössze két operatív tankönyv készült. Az első tanulmányról nem tudjuk, kinek a műve: csak annyi bizonyos, hogy a Belügyminisztérium Tanulmányi és Módszertani Központja adta ki 1958-ban. A második, 28 évvel később zártkörű használatra publikált tanulmányt a néhai Vértes János (1920 – 1996) nyugállományú rendőrezredes jegyezte. Az utóbbi voltaképp az FBI – al szemben kritikus hangvételű visszaemlékezésekből és egy – két tudományos igénnyel megírt tanulmányból közöl részleteket, miközben az iroda szervezeti felépítéséről semmit sem tudhatunk meg belőle.
Az 1958-as operatív tankönyv szerint az FBI az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumának egyik szerve, amely az legfőbb államügyészségnek alárendeltségében működik, a különböző elhárító szolgálatok közül a legfontosabb, mivel a legtöbb beosztottal rendelkező és legnagyobb hatáskörrel felruházott szervezet. Hatáskörébe tartozik a kémkedés, szabotázs, hazaárulás és minden olyan tevékenység elleni elhárító tevékenység végrehajtása, amely az Egyesült Államok belső biztonságának megvédelmezéséhez kapcsolódik, legyen szó követségi elhárításról, az 1946-os Atomenergia Törvény betartásának biztosításáról, vagy, az emberrablási ügyekről". A BM Tanulmányi és Módszertani Osztály abban nem tévedett, hogy az FBI központja Washington DC – ben a 9. utca és a Pennsylvania Avenue sarkán volt, miközben az USA területén 52 alközpont is működött a legnagyobb városokban, mint pl. New York, Baltimore, Boston, Buffalo, Chicago, Detroit, Los Angeles, San Francisco, Philadelphia. 1958-ban J. Edgar Hoover volt az FBI igazgatója, 1945 és 1972 között Clyde A. Tolson töltötte be a társigazgatói posztot, Leland V. Boardman pedig igazgatóhelyettesi tisztséget viselt. Louis B. Nichols azonban 1957. november 2.–val nyugállományba vonult, majd a magánszférában helyezkedett el. Az FBI Charles J. Bonaparte igazságügyi miniszter rendelete nyomán 1908-ban, Bureau of Investigation (Nyomozóiroda) néven kezdte el működését,jelenlegi formáját 1935–ben nyerte el, amikor a Bureau of Prohibition (Alkoholtilalmat Ellenőrző Hivatal) és a Bureau of Identification (Nyilvántartó Hivatal) a Nyomozóiroda alárendeltségébe került.A szövetségi törvények megsértésével kapcsolatos nyomozást az FBI különleges /operatív/ állományának tagjai végzik, velük szemben hosszú időn keresztül mindenekelőtt jogi vagy könyvelői – közgazdasági végzettség volt a legjellemzőbb elvárás.A jelentkezők – a mai napig – egy 16 hetes előképzésen vesznek részt az FBI Kiképző Akadémiáján, amelynek kiképző táborai Quantico – ban /Virginia állam/ és Washington DC – ben működnek. A három és fél hónap alatt a jelölteknek meg kell tanulnia a szervezetnél rendszeresített fegyverek használatát, a szövetségi kihágásokra bűntettekre vonatkozó összes paragrafust, a letartóztatás és őrizetbe vétel technikáját,valamint azt, hogy hogyan kell a bűntett színhelyén bizonyítékok után kutatni, miként lehet azokat megtalálni vagy megszerezni. Az állomány tagjait a nyilvántartás módszereire, eszközeire és azok kezelésére is betanítják. A különleges állományba lépéshez minimum 25 évesnek kellett lenni, de a jelölt életkora nem haladhatta meg a 41 évet.
Az Egyesült Államok Kongresszusa 1917-ben különleges törvényt fogadott el a kémkedéssel kapcsolatban, így az FBI felhatalmazást kapott a kémgyanús személyek őrizetbe vételére.1924-ben jelentős átszervezésre került sor, amelynek égisze alatt megemelték a FBI létszámát, aminek élére a meglehetősen konzervatív, J. Edgar Hoover jogászt nevezték ki. Az új igazgató egyik első intézkedése volt, hogy összevonta a szövetségi kormánynak Fort Leavenworth városában /Kansas/ és a "Rendőrfőnökök Nemzetközi Szövetségének" Washington DC – ben található ujjlenyomat gyűjteményét. A daktiloszkópiai nyilvántartás az 1924-es 810 ezerről 1934-re, 5 millióra, 1939-ig 10, majd 1954-re 130 millióra növekedett, beleértve a bevándorlók, a látogatók, és a külföldi delegációk tagjainak ujjlenyomatait. Igaz, a nem bevándorlóként érkező külföldiek esetében ezt 1957-ben megszüntették. A tanulmány abban a tekintetben pontosításra szorul, hogy az ún. Association of Chiefs of Police (Rendőrfőnök Szövetsége) az USA jellemzően helyi rendfenntartó testületei foglalta magába, azaz nem volt köze más országok rendőrségeihez. Az ujjlenyomatok száma 1930-ban 2 millió, 1941-ben 9 millió körül járt, ugyanakkor az előző évben elfogadott új bevándorlási és hadkötelezettségi törvény az újonnan érkező emigránsokra és a 3,5 millió, állampolgárság nélkül az Egyesült Államokban élő személyre, a sorköteles korú férfiakra, valamint minden, a szövetségi kormányzathoz jelentkezőre is kiterjesztette a gyűjtési kötelezettséget.1932-ben megalakult az FBI Központi Laboratóriuma, amely kezdetben néhány szakértővel működött, ám negyedszázaddal később már több tucat csoport végezte a bűnügyi helyszíneken az adatgyűjtést. 1935-ben jött létre az FBI Országos Akadémiája, amely a városi és állami, valamint a külföldi rendőrtisztek továbbképzésével foglalkozik.1939-ig a különböző hírszerző és elhárító szervek koordinációja nem volt megszervezve, így Roosevelt kezdeményezése és határozott kívánsága nyomán a Kongresszus két törvényt fogadott el az FBI tevékenységének kiszélesítéséről. Az egyik értelmében rájuk hárult a kémelhárító munka megszervezése az egész ország területén, míg a második rendelet az USA összes rendőri szervezetét arra kötelezte, hogy a kémelhárítással kapcsolatos, addig összegyűjtött anyagokat bocsássa az FBI rendelkezésére, majd a legfontosabb hadi-és ipari üzemek hálózati védelmének megszervezése is a hivatal hatáskörébe ment át. Ez alól az amerikai hadsereg állományához tartozó egyenruhás és polgári személyek képeztek csak kivételt, velük az illetékes katonai minisztérium – Szárazföldi, Légügyi, Haditengerészeti Minisztérium – elhárító szervei foglalkozott, miután 1940-ben megalakult a CIC – Counter Intelligence Corps (Kémelhárító Testület), amely a fegyveres erők egészét volt hivatott a szabotázs, kémkedés, és árulás ellen védelmezni. A második világháború előestéjén a nyomozóiroda részéről fokozódott a (szélső) baloldali erők elleni fellépés, majd a háborús években a német és japán kémszervezetek elleni harc égisze alatt több latin – amerikai országban is FBI – rezidentúra létesült, amelyek egy része még 1958-ban is az ottani kommunista és baloldali pártok, szakszervezetek is megfigyelésével volt elfoglalva.Az FBI kétségtelenül jelen volt a dél – amerikai fővárosokban működő amerikai nagykövetségéken, miután a Szövetségi Nyomozó Iroda a felelős a missziók biztonságáért, ám hírszerző szerepe ekkorra már elenyészett, vagy legfeljebb az országhatárokon átívelő bűnügyekre korlátozódott.A szervezet létszáma folyamatosan és költségvetése is emelkedett: 1941-ben 14, 1950-ben már 57, négy évvel később 75,3, 1955-ben már 79 millió dollárra rúgott. Igaz, a bűnözés mértéke is aggasztóan megnőtt. Az FBI azonban nem kizárólag bűnüldözéssel, a külföldiek ellenőrzésével, és az USA – ban élő emigránsok figyelésével foglalkozott. Az operatív tankönyv a legfontosabb feladatok közé sorolta az Egyesült Államok Kommunista Pártjának hálózati úton való feldolgozását és bomlasztását, amelynek köszönhetően az 1945-ben még 80 ezer párttagból 1957-re 10000 maradt. A CPUSA elleni hadjárat azonban még ennél is komolyabb sikerrel járt, hiszen az legelkötelezettebb hívek" száma 5000 főre esett vissza, ám közülük minden harmadik ember – kb. 1500-an – az FBI informátorai közé tartozott. A párt lapjának – Daily Worker – 1958 évi kényszerű megszűnésével a sajtóbeli megjelenés visszaszorult heti egy alkalomra, hiszen kizárólag a hétvégi kiadás maradhatott. Az FBI ugyanis folyamatosan zaklatta az előfizetőket, akik ez által gyanús, megbélyegzett emberekké váltak a hatóságok vagy a munkahelyük szemében. Az újságárusok hasonló okok miatt nem merték vállalni a lap terjesztését. A hivatal ugyanakkor más baloldali csoportosulások ellen is alkalmazta a jól bevált eljárásokat – provokátorok küldése, fenyegetés, zsarolás, merénylet – ugyanakkor a Ku – Klux – Klan elleni fellépés már korántsem volt ilyen határozott. Bár kétségtelen tény, hogy a Kongresszus déli tagjai sok tekintetben a status quo megőrzésére törekedtek, Hoover pedig a költségvetési támogatás miatt nem élezte velük a konfliktust, az Iroda sokáig tartó passzivitására nem kis részben a bürokratikus belső szabályrendszer és a megbízhatatlan informátorok szolgáltak magyarázatként. Mindazonáltal, az igazgató, aki korántsem volt a faji egyenlőség híve, a három polgárjogi aktivista meggyilkolását követően (Philadelphia Murders Case) határozottan kézbe vette a nyomozást.Az FBI tevékenységében a legfontosabb szerepet a Szovjetunió és a többi szocialista ország külképviseleteinek felderítése és a diplomatáinak ellenőrzése játszotta. Az FBI hatalmas apparátust tartott készenlétben, hogy azonnal le tudjon csapni valamely keleti blokkbeli ország képviselőjére, ha az támadási felületet nyújt, vagy hagy maga után tevékenysége során. Ehhez óriási járműpark és nagy létszámú operatív személyzet állt rendelkezésre.A hivatalos rezidenciákban és a beosztottak lakásában előszeretettel alkalmazta a legmodernebb konspirált technikai eszközöket lehallgatás, fényképezés, televíziós felvételek készítése céljából, mivel ennek révén bizalmas értesüléseket – kompromittáló adatokat szerezhettek. A szocialista országok washingtoni külképviseletein dolgozók figyelésében igen szoros volt az együttműködés az FBI nyomozói apparátusa és az egyenruhás rendőrség tagjai között. Így nem egyszer fordult elő, hogy ha az FBI figyelőbrigádja nem tudott egyik – másik keleti diplomatának a nyomában maradni, a gépkocsiba szerelt rádión át segítségül hívta a közelben szolgálatot teljesítő, motorkerékpáros vagy gépkocsis rendőrjárőrt. A módszert megtévesztő jelleggel is használták. Ilyenkor az FBI emberei fokozatosan leszakadtak, és az egyenruhás rendőrök vették át a helyüket. A taktika az volt, hogy a megfigyelt személy, aki észrevette, hogy a nyomában vannak, nem gondolt rá, hogy a feltűnő jelzéssel ellátott rendőrautó vagy motoros járőr valójában konspirált figyelést hajt végre.A washingtoni, a New York – i és más nagyvárosi rendőrségek azonban nem csupán egyenruhásokat vettek be, amennyiben a szövetségi nyomozók a segítségüket kérték. Tudniillik, az említett rendfenntartó erők mindegyikének égisze alatt működött egy ún. Red Squad, azaz egy politikai rendészeti ügyosztály, amelyek a XIX. század végén vagy a XX. század elején jöttek létre a nagyvárosi munkásság ellenőrzésére, valamint az anarchista és felforgató tevékenység felszámolására. Az Intelligence Division (Washington DC), a Bureau of Special Services (New York) vagy Police Disorder Intelligence Division (Los Anglees) civil ruhás detektívek százait bocsáthatta az FBI rendelkezésére. Az FBI a figyelést sokszor igen agresszíven végezte, például a célszemély közelébe nyomultak, azt kommunikálva, hogy minden lépését szemmel tartják. Ezzel nyugtalanság keltése, megfélemlítés volt a cél, hogy az idegileg kikészült diplomata mielőbb kérje visszahívását a hazai szervektől, vagy beszüntesse az igen fontos, de konspirált tevékenységét. A módszerekhez az is hozzátartozott a távoli városban tartózkodó megfigyelt személy családtagjainak éjjeli telefonhívások általi zaklatása, a hozzátartozók meggyilkolására irányuló fenyegetés, vagy az otthonmaradt rokonok halálhírének keltése. Végül, de nem utolsósorban az FBI igyekezett más hírszerző szervekbe beépülni, az USA–ba akkreditált diplomatákat és a beutazó sport, kulturális és egyéb jellegű küldöttségek tagjait beszervezni. Bár ez közel sem volt oly tudatos, mint az előzőek, a munkája során felmerülő tippeket átadták a CIA számára. Ilyen volt pl. Dmitrij Poljakov GRU – ezredes (fn. TOPHAT), akit az FBI 1962-ben szervezett be New York – ban, de későbbi, indiai kiküldetése során már a Central Intelligence Agency (Központi Hírszerző Ügynökség) számára jelentett. A tanulmány a Szövetségi Nyomozó Iroda (Hivatal) szervezeti felépítésével kapcsolatban nem tud konkrét információkkal szolgálni, csak azt konstatálja, hogy az FBI tucatnyi osztályból és egy különleges státuszú laboratóriumból tevődik össze. A Daktiloszkópiai Osztály a maga közel 130 millió ujjlenyomatával volt a személyi azonosítás alapja. A Biztonsági Osztály az egyik legfontosabb részét képezte a hivatal szervezetének, ugyanis ennek a feladatkörébe tartozott a kémelhárítás és a szabotázs elleni elhárítás. A Statisztikai Osztály, Nichols igazgatóhelyettessel az élén, a FBI munkájával kapcsolatos nyilvántartási feladatokat végezte. Ezen kívül létezett Vizsgálati, Kiképzési, Adminisztrációs Osztály, de gyerekrablásokkal foglalkozó, az atomkutatások védelmével megbízott osztály is.A valóságban Nichols az ún. Crime Records Division (Bűnügyi Nyilvántartó Főosztály) élén állt, de egyben az FBI kommunikációs igazgatójának teendőit is ellátta. 1939-ig minden szövetségi törvénysértéssel a Division One (Első Főosztály) foglalkozott, a kémelhárítás, az ún. General Intelligence Division (Általános Hírszerző Főosztály) csak az elnök korábban hivatkozott rendelete után jött létre Edward Tamm vezetésével. Az 1950-es évek végén az elhárítás és a politikai rendészeti tevékenység a Domestic Intelligence Division (Hazai Hírszerzési Főosztály) alá tartozott, míg például a szervezett bűnözés elleni küzdelem a General Investigative Division (Általános Vizsgálati Főosztály) hatáskörében működött. Az 52 vidéki részlegnél a helyi osztályvezetőn kívül 1-2 helyettes, valamint a változó létszámú operatív beosztott állomány végezte az ügynöki hálózat megszervezését. Az utóbbi 10-12 főtől egészen 500-ig terjedt, amihez jelentős számú technikai segéderő – gépkocsivezetők, műszerészek, technikusok, az adminisztrátorok – tartozott. Az FBI operatív állományába jelentkezőktől elvárták a jó fizikumot, de az erkölcsi és pszichológiai állóképességet, amely a tankönyv szerint a baloldali gondolkodású állampolgárokkal szembeni elutasításra vonatkozott. A felvételi eljárást igen alapos környezettanulmány készítése előzte meg, ugyanakkor az FBI Akadémia felvételi vizsgáján 100 pontból legalább 86-t kellett szerezni. A tankönyv szerint ez utóbbi égisze alatt hírszerzőket is képeztek, pl. Standard–ügy tárgyalása folytán derült ki, hogy Vogeler is ott tanult. A valóságban az amerikai üzletember úgy tett beismerő vallomást a bíróságon, hogy betanulta az ÁVH előzetesen készített kihallgatási jegyzőkönyvét, amely egymásnak ellentmondó állításokat tartalmazott, pl. egyszerre volt az FBI kémje és a katonai hírszerzés ezredese. Vogeler ugyan katonai akadémián érettségizett, végül tengerésztisztté avatták, de soha nem léptett szolgálatba. A második világháború alatt a Kellog chicagói telefongyárában volt műszaki ellenőr, ahol – saját elmondása szerint- konfliktusba keveredett az FBI – al, amikor kritikus megjegyzéssel élt a vállalathoz rendelt orosz szakértők információszerzési kísérleteivel kapcsolatban.Bár nem zárhatjuk ki annak a lehetőségét, hogy pressziós alapon az FBI elhárítási célból együttműködésre kényszerítette az üzletembert, a Magyarországra irányuló hírszerző tevékenység a Standard– ügy kirobbanásakor már egyértelműen a CIA hatáskörébe tartozott.
Az 1947. március 28–i elnöki dekrétum alapján minden állami tisztviselőtől ujjlenyomatot vettek, egyben vizsgálni kezdték az illető múltját. Hoover az 50-es évek elején úgy nyilatkozott, hogy 1950. január 13-ig 117025 amerikai állampolgárt vettek fel a gyanús személyek listájára. A végrehajtás során 3 millió állami alkalmazottat világítottak át, amiben nem voltak benne azok, akiket más szövetségi szervek vetettek alá alapos ellenőrzésnek, például az atomkutatásban résztvevők kontrolljára a katonai elhárítás volt kijelölve.A 40-es évek végén valóban megjelent azoknak a szervezeteknek a listája, amelyekben a tagság összeegyeztethetetlen az amerikai államapparátusban akár a legjelentéktelenebb tisztviselői állás betöltésével, mint pl. Szovjet – Amerikai Baráti Társaság Nemzeti Tanácsa vagy az Amerikai Állampolgárok Védelmi Ligája. Igaz, a biztonsági kockázatot jelentő személyek kizárásának módszerei csak évekkel később, Dwight D. Eisenhower elnöksége alatt nyerték el végleges formájukat. A korabeli sajtó többször is írt arról, hogy az FBI külföldön is rendelkezett ügynökséggel. Pl. Schwarczkopf tábornok segített megszervezni Irán hírszerző-és elhárító apparátusát, de az "Aktion" francia hetilap értesülése alapján Görögországban és Törökországban is voltak hasonló megbízottai. Az FBI elvben csak az Egyesült Államok területén belül folytathat tevékenységet, ténylegesen azonban hálózatát kiterjesztetett az egész világra, felhasználva erre a célra az amerikai követségeken, konzulátusokon és egyéb külképviseleteken lévő megbízottait és ügynökeit".A valóságban az id. H. Norman Schwarzkopf ezredes, aki az 1932-ben történt Lindbergh emberrablási ügy nyomozásában exponálta magát, soha nem tartozott az FBI kötelékébe. Az első világháborús veterán főtiszt a 40-es évekig a New Jersey State Police (a New Jersey Állami Rendőrség) élén állt,mielőtt az ún. Perzsa – Amerikai Társaság egyik alapító tagjaként a sah felkérte volna az Iráni Csendőrség újjászervezésére.Az viszont kétségtelen tény, hogy az első Öböl – háború szövetséges erői főparancsnokának édesapjatevékeny játszott a Moszadeq miniszterelnök elleni 1953-as puccs megszervezésében és lebonyolításában. Az operatív tankönyvben az FBI tevékenységének nemzetközi jellegére egy másik példával is találkozhatunk: 1947 októberében bejelentés érkezett a Marseille – i amerikai konzulátusra, hogy több zsidó származású tengerész erős kommunista befolyás alatt áll. Az érintetteket rövid idő alatt megfigyelés alá vonták, amiből kiderült, hogy ismert, szovjet ügynökökkel állnak kapcsolatban. Az FBI vagy szoros kapcsolatban állt a francia szervekkel, vagy ügynökökkel rendelkezett Marseille–ben".Míg ez utóbbi feltételezés erőltetettnek tűnik, a francia elhárítás és az FBI szoros kapcsolatára vonatkozó elképzelés korántsem volt megalapozatlan, ti. 1944 nyarán az Egyesült Államok újranyílt párizsi nagykövetségére már meg is érkezett egy FBI különleges ügynök, akit jogi attasénak delegált az amerikai külügyminisztérium.Az FBI jelentős számú ügynököt épített be az Egyesült Államok Kommunista Pártjának számos szervezetébe, amit az is bizonyított, hogy a CPUSA vezetőinek 1949. évi bírósági tárgyalása során a pártvezetők elleni vád tanúiként az FBI ügynökein kívül legalább 13 egykori párttag is szerepelt.A tanulmány itt Duders katolikus kollégiumi tanár (feltehetően College Professor – főiskolai oktató) esetére hivatkozik, aki elismerte, hogy 1931 és 1935 között egy trockista szervezet tagja volt, ám amikor kapcsolatba került a rendőrséggel, utasításuk nyomán igyekezett a kommunista mozgalomba bejutni. A tipikus nyomozás esetére jellemző példa annak a házaspárnak az esete, akik 1941-ben érkeztek az USA – ba. Az asszony a cári Oroszországban született, oroszul, franciául, szerbül több könyvet is írt, cikkei a Soviet Russia Today című folyóiratban megjelentek. Férje az ENSZ New York – i központjában dolgozott. Az ügy onnan indult, hogy "T-1" fn. FBI ügynök jelentette, a házaspár igen szoros kapcsolatban áll a szovjet konzulátus beosztottaival. A telefonlehallgatás ezt alá is támasztotta, ráadásul az asszony még 1945-ben egyszer úgy nyilatkozott, hogy amennyiben a főkonzul igényt tart rá, hajlandó segítséget nyújtani. Az FBI ekkor megállapította, hogy a főkonzul a szovjet katonai hírszerzés New York – i vezetője. Ekkor az asszony minden írása vizsgálat tárgyává lett, főleg az "Oroszország története" című könyv, amit az illetékes szakértők kimondták, hogy túl pozitív színben tűnteti fel a Szovjetuniót. Az FBI megkezdte "A" és "T" tanulmányozását, ellenőrizték a bankbetéteket, és beszervezte annak a garázsnak a tulajdonosát, ahol az autójukat őriztették. Ezt követően alkalomszerű figyelés, titkos házkutatás is következett. Végül csak az derült ki, hogy "A" és "T" szimpatizáltak a Szovjetunióval, de kémkedés nem történt. Bár a konkrét esetről nem rendelkezünk további ismeretekkel, általánosságban elmondható, hogy az Egyesült Államok Kommunista Pártjának voltaképp az 1917-es, októberi forradalomtól kezdődő folyamatos megfigyelése – lehallgatása ellenére az ún. VENONA – projekt megvalósulásáig az FBI 1934 és 1945 között nem tudta megakadályozni a szövetségi kormányzatba történő orosz behatolást, miközben a nyomozások számtalan esetben olyan személyekre irányultak, akik a kémkedésben nem voltak érintve.
Az FBI egészen a rendszerváltás előtti évekig szitokszóként vagy legalábbis mumusként szerepelt a pártállami propaganda gépezetben. A 60-as évek elején a legendás Shadows együttes "FBI" című száma kényszerből "Árnyékban" címmel szerepelt a Magyar Rádió "Csak fiataloknak" című műsorában, ugyanis az MSZMP Agitációs és Propaganda Ügyosztálya a BM III. Főcsoportfőnökségével összhangban nem lelkesedett azért, hogy egy angol instrumentális gitárzenekar akaratlanul is propagandát csinál az USA, azaz a "főellenség" legfontosabb elhárító szervének.A Szövetségi Nyomozó Iroda minden szakmai elismertségétől függetlenül azonban időről időre súlyos hibákat követett el, amelynek nyomán az 50-es években kevés szovjet ügynököt tudtak sikeresen felfedni, vagy, még ha a letartóztatás meg is valósult, az illegális lehallgatások és egyéb, sokszor vitatható úton megszerzett bizonyítékok lehetetlenné tették a sikeres vádemelést. Az 1970–es években többször is probléma adódott a szervezet moráljával kapcsolatban, amire a legékesebb példával az FBI New York – i kirendeltsége szolgált. 1979 őszén Robert Hanssen különleges ügynök azért nem tudta végigvinni az egyik, vasárnapra időzített megfigyelési akciót, mert két embere betegségre való hivatkozással nem jelentkezett szolgálatra, így nem voltak elegen ahhoz, hogy nyomon követhessék a KGB és a GRU tisztjeit az operatív találkozókra vagy a tárgyi postaládák ürítésére.A meghasonlott személyiség jegyeit mutató Hanssent 22 évvel később a Szovjetunió és Oroszország számára folytatott kémkedésért szabadon bocsátás esélye nélküli életfogytiglani fegyházra ítélte a Supreme Court (az amerikai Legfelsőbb Bíróság). Ezzel egy időben a szervezett bűnözés is be tudott épülni a Szövetségi Nyomozó Irodába, aminek a bostoni ír maffia vezetőjeként elhíresült Whitey Bulger és az FBI helyi, szervezett bűnözés elleni részlegét irányító John Connolly közötti álszent szövetség volt a legszebb iskolapéldája.
SUMMARY
This study aimed at the analysis of the first operative manual composed on the Federal Bureau of Investigation written by an unknown author in the late 1950's. It served for the indoctrination of the Hungarian intelligence officers who were to be se serving in the Washington or New York Residency of the 3rd Division of the 2nd (Political Investigative/State Security) Department of the Hungarian Ministry of Internal Affairs, that is, the Hungarian Intelligence Service from 1957 to 1962. If this manual is to be evaluated as a historical resource, we can denounce it as superficial and too often inaccurate; yet, true statements can be inferred from the text. While the author had not been in clear terms with the constitution of the FBI, and had made spurious remarks about its foreign intelligence role conducted in the late 1950's, too, his assertions on the wiretappings and the general around - the - clock surveillance of the Hungarian legations, and the frequent abuse of power by the Bureau proved to be justifiable according to the American researchers of the subject relying on the thorough elaboration of declassified FBI – papers of NARA (National Archives of America) Record Group 65. However, we must add that any comparison between operative manuals of the same or similar volume is nearly impossible, since only two of them can be found in the inventory of Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (The Historic Archives of the State Security Services). The other manuals produced in the subsequent decades are more precise than the first one of 1958; nevertheless, we must also bear in mind that the Hungarian Military Intelligence (Magyar Néphadsereg Vezérkari Főnökség 2. Főcsoportfőnöksége) always proved to be more professional at the composition of operative materials.
11
DOUGLAS PORCH: The French Secret Services. A History of the French Intelligence from the Dreyfus Affair to the Gulf War. New York, Farrar, Straus and Giroux, 1995. 116-123.
STEPHEN DORILL: MI6. Inside the Covert World of Her Majesty's Secret Intelligence Service. New York, The Free Press, 2000. 185-187.
CHRISTOPHER ANDREW és VASZILIJ MITROHIN: A Mitrohin – archívum. (Fordította: Bruhács Kinga, M. Nagy Miklós és Szabó Mária). Budapest, Talentum Kiadó, 2000. 56.
FISCHER FERENC: A megosztott világ. A Kelet – Nyugat, Észak – Dél, nemzetközi kapcsolatok fő vonásai (1941-1991). Második javított kiadás. Budapest, IKVA, 1993. 33-48.
BORHI LÁSZLÓ: A vasfüggöny mögött. Magyarország nagyhatalmi erőtérben 1945–1968. Budapest, Ister Kiadó és Kulturális Szolgáltató Iroda, 2000. 68.
TÓTH ESZTER: A politikai és gazdasági hírszerzés szervezettörténete. In: Betekintő 2011/2. – www.betekinto.hu – Letöltés: 2013. IX. 12.
Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) – 3. 2. 6 - OL – 16 – Washingtoni rezidentúra – OL – 011/1 (az első dosszié a 17-ből).
TABAJDI GÁBOR – UNGVÁRY KRISZTIÁN: Elhallgatott múlt. A pártállam és a belügy. A politikai rendőrség működése Magyarországon 1956–1990. Budapest, 1956-os Intézet – Corvina, 2008. 51–63.
PALASIK MÁRIA: A Hírszerző Osztály szervezete és állománya 1957 – 1962. In: Betekintő 2011/2. – www.betekinto.hu – Letöltés: 2013. IX. 25.
Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) – 4. 1. – 3966 – A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI). Írta: Vértes János. Budapest, Rendőrtiszti Főiskola, 1986.
Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) – 4. 1 – A – 3018/7 – 13-797/58 – F. B. I. Federal Bureau of Investigation (Szövetségi Nyomozó Hivatal) – Budapest, BM Tanulmányi és Módszertani Osztálya, 1958. 1–2.
CURT GENTRY: J. EDGAR HOOVER. THE MAN & HIS SECRETS. New York, W. W. Norton & Company, 1991. 336/448–454.
TIM WEINER: Az FBI története. Ellenség az egész világ. (Fordította: Magyarics Péter.) Budapest, Gabó Kiadó, 2013. 28–34.
RICHARD GID POWERS: Secrecy & Power. The Life of J. Edgar Hoover. London, Arrow Books, 1989. 185.
ELAINE SHANNON and ANN BLACKMAN: The Spy Next Door. The Extraordinary Secret Life of Robert Philip Hanssen, The Most Damaging FBI Agent in U. S. History. New York, Little, Brown and Company, 2002. 50–52.
WILLIAM C. SULLIVAN: The Bureau. My Thirty Years in Hoover's FBI. With Bill Brown. New York, W. W. Norton & Company, 1979. 17–19.
ÁBTL – 4. 1 – A – 3018/7 – 13-797/58 – F. B. I. Federal Bureau of Investigation (Szövetségi Nyomozó Hivatal) – Budapest, BM Tanulmányi és Módszertani Osztálya, 1958. 3–4.
RONALD KESSLER: The Bureau. The Secret History of the FBI. New York, St. Martin's Press, 2002. 10–11.
ÁBTL – 4. 1 – A – 3018/7 – 13-797/58 – F. B. I. Federal Bureau of Investigation (Szövetségi Nyomozó Hivatal) – Budapest, BM Tanulmányi és Módszertani Osztálya, 1958. 4-5.
RAYMOND J. BATVINIS: The Origins of FBI Counterintelligence. Lawrence, Kansas University Press, 2007. 77–81.
RONALD KESSLER: FBI. A világ legnagyobb befolyású bűnüldöző szervezetének titkai. (Fordította: Béresi Csilla). Budapest, GABÓ Könyvkiadó, 2000. 191–192/ 282–296.
CHRISTOPHER ANDREW: For the President's Eyes Only. Secret Intelligence and the American Presidency from Washington to Bush. London, HarperCollinsPublishers, 1995. 91–95.
IAN SAYER & DOUGLAS BOTTING: America's Secret Army. The Untold Story of the Counter Intelligence Corps. London, Grafton Books, 1989. 9–21.
ÁBTL – 4. 1 – A – 3018/7 – 13-797/58 - F. B. I. Federal Bureau of Investigation (Szövetségi Nyomozó Hivatal) – Budapest, BM Tanulmányi és Módszertani Osztálya, 1958. 5-6.
RICHARD HELMS: A Look over My Shoulder. A Life in the Central Intelligence Agency. New York, Random House, 2003. 10.
ÁBTL – 4. 1 – A – 3018/7 – 13-797/58 – F. B. I. Federal Bureau of Investigation (Szövetségi Nyomozó Hivatal) – Budapest, BM Tanulmányi és Módszertani Osztálya, 1958. 6-10.
GENTRY, 1991: 442.
ÁBTL – 4. 1 – A – 3018/7 – 13-797/58 – F. B. I. Federal Bureau of Investigation (Szövetségi Nyomozó Hivatal) – Budapest, BM Tanulmányi és Módszertani Osztálya, 1958. 6-10.
SULLIVAN, 1979: 126–134.
ANDREW, 2000: 208–214.
VIKTOR CHERKASHIN With GREGORY FEIFER: Spy Handler. Memoirs of a KGB Officer. The True Story of the Man Who Recruited Robert Hanssen and Aldrich Ames. New York, Basic Books, 2005. 14–15.
ÁBTL – 4. 1 – A – 3018/7 – 13-797/58 – F. B. I. Federal Bureau of Investigation (Szövetségi Nyomozó Hivatal) – Budapest, BM Tanulmányi és Módszertani Osztálya, 1958. 11–12.
FRANK DONNER: Protectors of Privilege. Red Squads and Police Repression in Urban America. Los Angeles, Berkeley University Press, 1990. 47.
ÁBTL – 4. 1 – A – 3018/7 – 13-797/58 – F. B. I. Federal Bureau of Investigation (Szövetségi Nyomozó Hivatal) – Budapest, BM Tanulmányi és Módszertani Osztálya, 1958. 11-13.
PETE EARLEY: Confessions of a Spy. The Real Story of Aldrich Ames. New York, G. P. Putnam's Sons, 1997. 114–123.
ÁBTL – 4. 1 – A – 3018/7 - 13-797/58 – F. B. I. Federal Bureau of Investigation (Szövetségi Nyomozó Hivatal) – Budapest, BM Tanulmányi és Módszertani Osztálya, 1958. 14.
POWER? 1989: 363.
BATVINIS, 2007: 82.
SULLIVAN, 1979: 47–120.
ÁBTL – 4. 1 – A – 3018/7 - 13-797/58 – F. B. I. Federal Bureau of Investigation (Szövetségi Nyomozó Hivatal) – Budapest, BM Tanulmányi és Módszertani Osztálya, 1958. 15.
PÁL ISTVÁN: A Vogeler – ügy. In: Gyarmatokból impérium. Magyar kutatók az amerikai történelemről. Szerkesztette: FRANK TIBOR. Budapest, Gondolat Kiadó, 2007. 226.
ROBERT A. VOGELER: I was Stalin's Prisoner. New York, Harcourt, Brace & Co. 1952. 15–23.
HELMS, 2003: 66–81.
ÁBTL – 4. 1 – A – 3018/7 - 13-797/58 – F. B. I. Federal Bureau of Investigation (Szövetségi Nyomozó Hivatal) – Budapest, BM Tanulmányi és Módszertani Osztálya, 1958. 16.
JOHN E. HAYNES: Red Scare or Red Menace? American Communism and Anticommunism in the Cold War Era. Chicago, Ivan R. Dee, 1996. 168–179.
ÁBTL – 4. 1 – A – 3018/7 - 13-797/58 – F. B. I. Federal Bureau of Investigation (Szövetségi Nyomozó Hivatal) – Budapest, BM Tanulmányi és Módszertani Osztálya, 1958. 16–17.
POWERS, 1989: 194.
DORILL, 2000. 583–590.
ANDOR LÁSZLÓ: Amerika évszázada. Budapest, Aula, 2002. 267.
JOHN PRADOS: Presidents's Secret Wars. CIA and Pentagon Covert Operations since World War II. New York, William Morrow and Company Inc. 1985. 96.
ÁBTL – 4. 1 – A – 3018/7 - 13-797/58 – F. B. I. Federal Bureau of Investigation (Szövetségi Nyomozó Hivatal) – Budapest, BM Tanulmányi és Módszertani Osztálya, 1958. 18.
WEINER, 2012: 168.
HAYNES, 1996: 193.
ÁBTL – 4. 1 – A – 3018/7 - 13-797/58 – F. B. I. Federal Bureau of Investigation (Szövetségi Nyomozó Hivatal) – Budapest, BM Tanulmányi és Módszertani Osztálya, 1958. 19.
ÁBTL – 4. 1 – A – 3018/7 - 13-797/58 – F. B. I. Federal Bureau of Investigation (Szövetségi Nyomozó Hivatal) – Budapest, BM Tanulmányi és Módszertani Osztálya, 1958. 22–24.
ATHAN THEOHARIS: Chasing Spies. How the FBI Failed in Counterintelligence But Promoted the Politics of McCarthyism in the Cold War. Chicago, Ivan R. Dee, 2002. 34–85.
Interjú Tari Viktorral, a Magyar Rádió egykori zenei szerkesztőjével (1972–2007). Készítette a szerző 2013. XI. 30.
THEOHARIS, 2002: 235–250.
LAWRENCE, 2002: 76–82.
DAVID VISE: The Bureau and the Mole: The Unmasking of Robert Hanssen, The Most Dangerous Double Agent in FBI History. London, Atlantic Books, 2002. 224–225.
DICK LEHR – GERARD O'NEILL: Black Mass. The Ture Story of an Unholy Alliance Between the FBI and the Irish Mob. New York, Perennial, 2000.
