JANELLE DENISON: A ROSSZFIÚ Vakok Elektronikus Könyvtára Javította, tördelte: Dr. Kiss István; 2008. 1. FEJEZET Grace Holbrook úgy nekirohant az útjában álló erõs, sudár idegennek, hogy alig kapott levegõt, és csillagokat látott. Pedig a férfi nem a semmibõl bukkant elõ, hanem a b kból lépett ki. A nõ viszont épp oda tartott, de semmire sem figyelt, mert virágüzletének ismertetõjét lapozgatta, amelyet épp most hozott el a nyomdából. - Remélem, nem történt semmi baja!? A mély, érzéki hangra Grace megborzongott. Kábultan nézett jobbra-balra, miközben elrebege egy bocsánatkérést a figyelmetlenségéért. Aztán elakadt a hangja, amint meglátta a vonzó férfit, aki hatalmas termetével föléje maga tt. Az ismeretlen kitartóan nézte, legalábbis a nõ úgy érezte. Csakhogy a férfi sötét napszemüveget viselt, amely elrejtette a tekintetét. Határozott arcvonása és jellegzetes o rra azonban különösen magára vonta a lány figyelmét. Érzéki ajka és divatos, rövid frizurája még ellenállhatatlanabbá tette a külsejét. Grace végigmérte a férfit. A drapp színû, mintás ing, az élére vasalt világosbarna nadrág kiemelte keskeny csípõjét és izmos combját. Drága, olasz félcipõt visel. Nem lehet idevalósi, mert a városkában, a virginiai Whitaker Fallsban nem járnak márkás ruhában a férfiak, s ha netalán új lakos lenne a környéken, akkor már az egész kisváros róla beszélne. Vagy talán látogatóba jött volna valakihez? - Magához beszélek! - hajolt le hozzá mosolyogva a férfi. Két kis gödröcske jelent meg a s zegletében, melynek láttán Grace-ben szinte megállt az ütõ. Valahonnan ismerem ezt a csábító mosolyt és ezeket a gödröcskéket! Vagy talán csak a képzeletem játszik velem?! - Mivel szemlátomást nehezen lélegzik, mit szólna, ha megpróbálkoznánk a szájon át lélegez avasolta kedélyesen az ismeretlen. Grace elpirult. - Igen. Illetve nem! - Szégyenkezve felsóhajtott. Már nem is emlékezett arra, mikor hozták utoljára ennyire zavarba. - Úgy értem, nem, ami a szájon át lélegeztetést illeti, és igen, minden rendben, nincs semmi bajom. - Csalódott vagyok -jegyezte meg halkan a férfi. Én is, gondolta Grace, mialatt epekedve nézte az idegen ajkát. Csak most vette észre, hogy a férfi a karját fogja. Valószínûleg akkor ragadta meg, amikor összeütköztek. ai jólesõen melengették a lány bõrét. És ha arra gondolt, hogy az ismeretlen keze milyen közel van a melléhez... Ettõl aztán felgyorsult a szívverése. - Roppant kínos számomra - szólt, mert jobb nem jutott az eszébe. - Jobban kellett volna figyelnem. - Mint ahogy nekem is! A férfi megsimogatta Grace karját. A lány ijedten szabadulni próbált, erre aztán az idegen elengedte. Csakhogy ekkor a nõ válláról lecsúszott a táska pántja, felborítva a t, amelybõl a reklámfüzetkék a járdára hullottak. Grace lehajolt, hogy az idegen ne láthassa arcán a pírt, közben pedig azon tépelõdött, hog nél már nem lehet kínosabb a helyzet... A férfi leguggolt mellé, és felvette az egyik termékismertetõt, de nem adta oda a lánynak. . Mialatt Grace összeszedegette a többit, még mindig magán érezte az ismeretlen figyelõ te ntetét, és miközben begyömöszölte õket a tasakba, rettentõen bosszankodott, hogy a napszemüveg miatt nem sikerül kifürkésznie, mit néz rajta annyira a férfi. - Köszönöm, de tényleg nincs semmi bajom -jelentette ki nyomatékosan, ha esetleg a férfi e bámulná õt ennyire. Majdnem kitört belõle a nevetés. Nem, önmagát nem tudja becsapni! Ez az ember rég elfeledett érzéseket ébresztett benne. A képzelete beindult, és olyan dolgokról ábrándozott, amelyeket egy rendes lány ötpercnyi ismeretség után nem engedhetett volna meg magának. - Maga igazán elragadó - búgta a férfi.
Grace majdnem elolvadt. Ez a néhány szó szinte teljesen levette a lábáról. Még a végén elhitetik vele, hogy csábító teremtés! Pedig õ sosem tartotta szépnek magát. Csinos volt ugyan, de nem annyira, hogy a férfiak megforduljanak utána az utcán. Termete arányos, karcsú. Vállig érõ, gesztenyebarna haját hol feltûzve, hol copfba fonva viselte, mint most. Aranyosan csillogó, barna szemét és az arca formáját is átlagosn találta. Neked van a legédesebb ajkad, amit valaha is csókoltam! Akkoriban, tizenegy évvel ezelõtt ezekkel a szavakkal udvarolt neki egy kamasz, és úgy csókolta meg utána, hogy Grace a mennyekben érezte magát. Lehunyta a szemét, és a fájó emléktõl majd megszakadt a szíve. A szerelmi bánat okozta, nem gyógyuló sebe ismét sajogni kezdett... De miért éppen most? - Bocsásson meg, nem állt szándékomban ezzel a megjegyzéssel bánatot okozni magának! Grace kinyitotta a szemét, és nézte az idegen arcát. Már megint ez a gyõzedelmes mosoly! És ezek az ellenállhatatlan gödröcskék! Valami megmagyarázhatatlan okból ismerõsnek tûnt neki a férfi. Csak arra nem jött rá, hogy honnan ismeri. A férfi hirtelen felállt, mintha kényelmetlenül érintené Grace fürkészõ tekintete. A nõ is felegyenesedett. Zavarát legyõzte a kíváncsiság. - Találkoztunk mi már valahol? - kérdezte. Az ismeretlennek arcizma sem rándult. - Azt hiszem, igen. Egy másik életben. Ez a kétértelmû válasz ismét zavarba ejtette Grace-t, ugyanakkor erõsítette benne azt a vágyat, hogy végre rájöjjön, ki ez az ember. - Akkor hát bemutatkozom: Grace Holbrook vagyok, a város piacterén álló Grace bokrétája virágüzlet tulajdonosa, aki nem mindig néz a lába elé... - nyújtotta a kezét félszeg mosollyal. - De azért biztosí , az üzleti életben nem szoktam így botladozni. A férfi felnevetett, aztán megfogta a nõ kezét, de nem rázta meg, hanem az ajkához emelte, csókot lehelt az ujja hegyére. - Örvendek - duruzsolta, és forró lehelete csiklandozta Grace ujjait. A nõ döbbenten és egyszersmind kábultan figyelt. Nem lehetett letagadni, hogy vonzódnak egymáshoz... Mennyire szerette volna látni végre ezt az arcot napszemüveg nélkül Az ismeretlen elengedte a nõ kezét, és csibészesen mosolygott. - Talán még összefutunk valahol... Grace figyelmét természetesen nem kerülte el, mennyire kétértelmûén csengett ez a kijelentés is, de zavarában semmilyen talpraesett válasz nem jutott eszébe. A férfi végül barátságosan mosolyogva elbúcsúzott. - További szép napot kívánok, Mrs. Holbrook! - Azzal Grace tájékoztató füzetét még mindig kezében tartva, hanyagul és magabiztosan megindult egy pezsgõsárga sportkocsi felé, amilyet a nõ eddig még sosem látott a kisvárosban. Csak miután az idegen elhajtott, akkor jutott Grace eszébe, hogy a férfi be sem mutatkozott. Ford McCabe mélyet sóhajtott, és a visszapillantó tükörbe nézett. Még látta Grace Holbrookot, amint belépett a bankba. Nem így képzelte el a viszontlátást, és az is váratlanul érte, hogy a találkozás enynyire akozást lobbantott fel benne. Minden akaraterejét össze kellett szednie, hogy elengedj e Grace kezét, és ne csókolja tovább az ujjai hegyét, a karját végig a csuklóig, amíg meg zapora szívverését... És ugyancsak erõsnek kellett lennie ahhoz, nehogy levegye a napszemüvegét, és ezzel halálra rémítse a lányt, akitõl nem várhatja el, hogy az egykor történtek után szívrepesve fogadja. Az emlékek ugyan nem tartották vissza attól, hogy flörtöljön egy keveset a nõvel, és áz érzékiség pókhálóját fonja köré, amelybe Grace majd készségesen besétál. Hiszen - hála a sötét napszemüvegnek és annak, hogy ma már más külsõvel rendelkezik, mint hajdanán - a nõ nem ismerte fel. Külseje nem emlékeztetett már arra a tizenéves, langaléta csibészre, aki egykor hanyatt-homlok menekült el Whitaker Fallsból. Vállig érõ, sûrû haját üzletemberhez illõen rövidre vágatta, a rendszeres teniszezéstõl és kocogástól sokkal izmosabb lett a teste. Ami pedig a drága inget és az élére vasalt nadrágot illeti, Ford McCabe-re mindenki csak úgy emlékezett, mint aki legszívesebben csak kopott pólót, farmert és elnyûtt tornacipõt viselt.
Grace majdnem elolvadt. Ez a néhány szó szinte teljesen levette a lábáról. Még a végén elhitetik vele, hogy csábító teremtés! Pedig õ sosem tartotta szépnek magát. Csinos volt ugyan, de nem annyira, hogy a férfiak megforduljanak utána az utcán. Termete arányos, karcsú. Vállig érõ, gesztenyebarna haját hol feltûzve, hol copfba fonva viselte, mint most. Aranyosan csillogó, barna szemét és az arca formáját is átlagosn találta. Neked van a legédesebb ajkad, amit valaha is csókoltam! Akkoriban, tizenegy évvel ezelõtt ezekkel a szavakkal udvarolt neki egy kamasz, és úgy csókolta meg utána, hogy Grace a mennyekben érezte magát. Lehunyta a szemét, és a fájó emléktõl majd megszakadt a szíve. A szerelmi bánat okozta, nem gyógyuló sebe ismét sajogni kezdett... De miért éppen most? - Bocsásson meg, nem állt szándékomban ezzel a megjegyzéssel bánatot okozni magának! Grace kinyitotta a szemét, és nézte az idegen arcát. Már megint ez a gyõzedelmes mosoly! És ezek az ellenállhatatlan gödröcskék! Valami megmagyarázhatatlan okból ismerõsnek tûnt neki a férfi. Csak arra nem jött rá, hogy honnan ismeri. A férfi hirtelen felállt, mintha kényelmetlenül érintené Grace fürkészõ tekintete. A nõ is felegyenesedett. Zavarát legyõzte a kíváncsiság. - Találkoztunk mi már valahol? - kérdezte. Az ismeretlennek arcizma sem rándult. - Azt hiszem, igen. Egy másik életben. Ez a kétértelmû válasz ismét zavarba ejtette Grace-t, ugyanakkor erõsítette benne azt a vágyat, hogy végre rájöjjön, ki ez az ember. - Akkor hát bemutatkozom: Grace Holbrook vagyok, a város piacterén álló Grace bokrétája virágüzlet tulajdonosa, aki nem mindig néz a lába elé... - nyújtotta a kezét félszeg mosollyal. - De azért biztosí , az üzleti életben nem szoktam így botladozni. A férfi felnevetett, aztán megfogta a nõ kezét, de nem rázta meg, hanem az ajkához emelte, csókot lehelt az ujja hegyére. - Örvendek - duruzsolta, és forró lehelete csiklandozta Grace ujjait. A nõ döbbenten és egyszersmind kábultan figyelt. Nem lehetett letagadni, hogy vonzódnak egymáshoz... Mennyire szerette volna látni végre ezt az arcot napszemüveg nélkül Az ismeretlen elengedte a nõ kezét, és csibészesen mosolygott. - Talán még összefutunk valahol... Grace figyelmét természetesen nem kerülte el, mennyire kétértelmûén csengett ez a kijelentés is, de zavarában semmilyen talpraesett válasz nem jutott eszébe. A férfi végül barátságosan mosolyogva elbúcsúzott. - További szép napot kívánok, Mrs. Holbrook! - Azzal Grace tájékoztató füzetét még mindig kezében tartva, hanyagul és magabiztosan megindult egy pezsgõsárga sportkocsi felé, amilyet a nõ eddig még sosem látott a kisvárosban. Csak miután az idegen elhajtott, akkor jutott Grace eszébe, hogy a férfi be sem mutatkozott. Ford McCabe mélyet sóhajtott, és a visszapillantó tükörbe nézett. Még látta Grace Holbrookot, amint belépett a bankba. Nem így képzelte el a viszontlátást, és az is váratlanul érte, hogy a találkozás enynyire akozást lobbantott fel benne. Minden akaraterejét össze kellett szednie, hogy elengedj e Grace kezét, és ne csókolja tovább az ujjai hegyét, a karját végig a csuklóig, amíg meg zapora szívverését... És ugyancsak erõsnek kellett lennie ahhoz, nehogy levegye a napszemüvegét, és ezzel halálra rémítse a lányt, akitõl nem várhatja el, hogy az egykor történtek után szívrepesve fogadja. Az emlékek ugyan nem tartották vissza attól, hogy flörtöljön egy keveset a nõvel, és áz érzékiség pókhálóját fonja köré, amelybe Grace majd készségesen besétál. Hiszen - hála a sötét napszemüvegnek és annak, hogy ma már más külsõvel rendelkezik, mint hajdanán - a nõ nem ismerte fel. Külseje nem emlékeztetett már arra a tizenéves, langaléta csibészre, aki egykor hanyatt-homlok menekült el Whitaker Fallsból. Vállig érõ, sûrû haját üzletemberhez illõen rövidre vágatta, a rendszeres teniszezéstõl és kocogástól sokkal izmosabb lett a teste. Ami pedig a drága inget és az élére vasalt nadrágot illeti, Ford McCabe-re mindenki csak úgy emlékezett, mint aki legszívesebben csak kopott pólót, farmert és elnyûtt tornacipõt viselt.
Csakhogy az akkori fenegyerek igen sokra vitte az eltelt tizenegy év alatt. Hajtot ta a becsvágy, hogy bebizonyítsa, az alma olykor igenis messze esik a fájától. Ugyanis tör telen gyerekként született, alkoholista anyját pedig a halálba kergette káros szenvedélye. Ford keservesen küzdött, hogy elfelejtse legjobb barátja halálát és egy bizonyos férfi mérhetetlen gyûlöletét, no meg a kisváros lakóinak elmarasztaló megjegyzéseit, valam k a lánynak a szerelmét, akitõl eltiltották. Szorgalmasan dolgozott, és a származása ellenére sokra vitte, de valakit nem sikerült kiverni a fejébõl: Grace Holbrookot - a bakfist, aki a város lakóitól eltérõen elfogadta õt. És ez a nõ ma még elragadóbb, mint valaha. A férfi igyekezett elhessegetni a nyomasztó emlékeket, és felidézte magában az iménti találkozását hajdani szerelmével, aki a lánynevén mutatkozott be, és karikagyûrût s Tehát még nem ment férjhez! Pedig arra gondolt, hogy Grace azóta már boldog feleség, és v fél tucat gyerek büszke édesanyja, ahogy mindig is ábrándozott errõl. Bár igaz, attól még barátja lehet, noha Ford ezt is kétségbe vonta. Egy szerelmes nõ nem így fogadja egy idegen férfi bókját, mint ahogyan ezt Grace ma délután tette. Ford anán nagyon kívánta õt, és nem lepõdött meg különösebben azon, hogy a vágya azóta sem csillapodott. A vonzalom viszont kölcsönös, állapította meg, és ez reménnyel töltötte el. Amikor pillantása a kocsi ülésén heverõ termékismertetõre tévedt, amit szándékosan vett el a férfi elmosolyodott. Támadt ugyanis egy remek ötlete. Ahelyett, hogy a szállodába hajtot t volna, ahol szobát foglaltatott, bekanyarodott az Oakton sugárút sarkán, és a piactér felé vette az irányt. Elérkezett az idõ, hogy végre megvalósítsa tizenegy éve dédelgetett tervét. Azért tért vissza Whitaker Fallsba, hogy igényt tartson arra, ami jog szerint megilleti, és hogy bebizonyítsa: ide tartozik. Alig várta, hogy szándékait felfedje végre Gracenek, akin ek nagyvonalú és romantikus meglepetést készített elõ... Grace imádta a virágokat: rózsát, tulipánt, liliomot egyaránt, vagy éppen a Whitaker Falls határában nyíló vadvirágot. Szerette pompás színûket, illatukat és azt, hogy egy egyszerû csokorral széppé lehetett varázsolni valakinek a napját. Már kislány korában is arról ábrándozott, hogy nyit majd egy virágüzletet, mert édesanyja is szenvedélyesen kertészkedett, egyedül gondozta a házuk mögötti kertet. És most, huszonkilenc évesen, élete minden percét a saját virágüzletében töltheti. Két órával ez elbûvölõ idegennel való találkozás után a lány éppen leparkolt a furgonjával en azon füstölgött magában, vajon miért keresi a tekintete azt a bizonyos pezsgõsárga spor sit és a benne ülõ magas, sötét hajú férfit, aki azóta nem hagyja nyugodni. De természetesen sem a kocsit nem látta, sem az ismeret lent, aki idõközben már elhajthatott, és alighanem rég elfelejtette a vele való találkozás Grace sóhajtva magához vette az anyósülésrõl az irattáskát és a csomagokat. Mindig szombat szokott bevásárolni, és ugyanekkor látogatta meg apját, Ellis Holbrook doktor urat is, mert hétközben nem jutott ideje erre. Ilyenkor, szombat délelõttönként az alkalmazottja, a huszonkét éves Dóra Jenkins szolgált ki a boltban, délután pedig õ volt a soros, egészen négy óráig. Ekkor zárta be ugyanis az üzletet, miután a hétvégi rendeléseket is mind kiszállította. Vasárnaponként tott, így ez volt az egyetlen nap, amikor Grace kipihenhette magát. Az ajtócsengõ jelzett, amikor a lány benyitott a virágboltba. Dóra, aki épp a hûtõhelyiség i, ahol a vágott virágot tárolták, rámosolygott munkaadójára. Azután letette a halványsárga kallával és sötétvörös dáliával teli vödröt a fapadra. - Szervusz, fõnökasszony! - köszöntötte Grace-t, és barna szeme vidáman csillogott. Szõke rokba fogva hordta, farmere és pólója fölött pedig levendulaszínû kötényt viselt, amelyre evét és egy színpompás virágcsokrot hímeztek. - Jó reggelt, Dóra! - viszonozta a köszönést Grace, miközben a tekintetével felmérte az üz A mûanyag vödrökben álló virágok fajta és szín szerint különválogatva sorakoztak, és így n feltûnt, hogy a hosszú szárú rózsákat mind elvitték. Tegnap délután zárás elõtt még több mint százötven szál állt a vödörben, és azt tervezte, hogy összeállít belõlük egy kosarat asztali dísznek a Country Club számára, ahov hétfõn rendszeresen szállított. Döbbenten csóválta a fejét, és bement a lengõajtón, amely a virágkötõ helyiséget választot , ahol a növények mellett ajándékkosarak és -tárgyak is álltak. - Látom, ma délelõtt sem tétlenkedtél -jegyezte meg a munkaasztalra pillantva,
ahol egymás hegyén-hátán hevert a sok levágott szár, levél és fel nem használt virág. Mivel a rózsa tucatja hetvenöt dollárba kerül, ezzel az egyszeri eladással Grace könnyedén fedezheti majd az e havi bérleti díját. - Meghiszem azt! - csippentette le Dóra az egyik kalla szárát, és bedugta a virágot a kész ztali díszbe. - Olyan jövés-menés volt, hogy csak most érek rá elkészíteni az ikebanát Mrs vacsorájára. Grace bement a másik oldalon lévõ kis irodahelyiségbe, hogy letegye táskáját és a prospektusait. - Majd én elviszem hozzá ma délután, útban hazafelé - ígérte, de ahogy belépett az irodába, hirtelen megtorpant. Hosszú szárú, mindenféle színû, bódító illatot árasztó rózsák pompáztak az elegáns kristál Szeme-szája elállt a csodálkozástól, de nyomban meg is ijedt. Ebben a melegben néhány órán belül az összes bimbó kinyílik! Vajon miért hagyta itt Dóra ezeket a virágokat Miután Grace letette a holmiját az íróasztalra - ez volt ugyanis az egyetlen szabad hely az irodában -, elõresietett, hogy kérdõre vonja alkalmazottját. - Mit keres ez a temérdek rózsa az irodámban, Dóra? A fiatal lány felpillantott, és huncutul mosolygott. - Mert azokat a rózsákat te kaptad! - Tessék?! Dóra elõbb levágta egy szarkaláb szárát, és a virágdíszbe helyezte. - Jól hallottad! A rózsákat egy olyan vonzó férfi küldi neked, akit soha nem láttam Whitak allsban. Grace zavartan megkerülte a munkaasztalt, és megállt fiatal beosztottja elõtt. Azóta, hogy öt évvel ezelõtt elvált, randevúzott ugyan néhány férfival, de egyikük sem ragadtatta el magát annyira, hogy ilyen nagyvonalú és romantikus gesztussal tegye neki a szépet. Mindemellett egyikre sem illett Dóra jellemzése, hogy a legvonzóbb férfi Whitaker Fallsban. Grace a homlokát ráncolta. - Kellene ismernem õt valahonnan? - Remélem! - sóhajtotta álmodozva a fiatal lány. - De beletett egy kártyát az egyik csokorba.-Keresd csak meg! - Már megyek is! - sietett vissza Grace az irodába, ahol ismét lenyûgözte a tengernyi rózs látványa és illata. Különös, töprengett, mialatt az üzenetet keresgélte. Nekem még senki sem küldött virágot soha, nemhogy egy egész rózsatengert! Nagyon titokzatos eset! És ekkor végre megtalálta a fehér borítékba rejtett üzenõkártyát, amelyen ez állt: Nagy örömömre szolgált, hogy magába botlottam ma reggel, és szívesen viszontlátnám. Meghív orára? Találkozzunk este hétkor a Country Clubban! Jóllehet az üzenet végén nem szerepelt aláírás, Grace mégis kitalálta, ki küldhette. A von n! Megdobbant a szíve, de aztán kételyek kezdték gyötörni. Az idegen kellemes benyomást tett rá, és tisztelettudóan is viselkedett, vonzónak is találja de nem ismeri! - Elfogadod a meghívást? Grace összerezzent Dóra kérdésére, aki eddig a háta mögött állt, és szintén elolvasta a le - De hát nem is ismerem! Csak véletlenül nekirohantam a bank elõtt. - Hát aztán? - vonta meg a vállát a fiatal lány. - Minden nõ életében eljön a pillanat, am lnia kell egy kis kockázatot. Grace magában elismerte, hogy a kísértés igen nagy. Hosszú idõ óta meglehetõsen visszafogottan, majdhogynem maradi elvek szerint válogatta meg az udvarlóit. És tette mindezt az édesapja kedvéért, mert az öregúr kijelent hogy Grace hajdanán összeállt azzal a fickóval, akit az egész város csak zsiványként és akasztófáravalóként emlegetett. Az ajkába harapott. - Nem is tudom... - dünnyögte. Dóra játékosan megcibálta a fõnökasszony copfját. - Ne aggodalmaskodjál! - nógatta. - Gondold meg: nyilvános helyre hívott. Olyan emberek lesznek körülötted, akik kiskorod óta ismernek. És ha nem érzed magad jól ve még mindig eljöhetsz korábban az étterembõl. No és ha túl jól érzed vele magad, akkor is.. okatmondóan kacsintott. Grace nevetve csóválta meg a fejét. Sosem tartozott azon könnyûvérü nõcskék közé, akik már tán ágyba bújnak a lovagjukkal, és most sem akarta ezzel kezdeni a dolgot, noha a csábítás
an nagy volt. - Szégyelld magad! - Eszem ágában sincs! Igazán rád fér már egy kis kikapcsolódás... persze nem az édesapád társaságában - viccelõdött Dóra. De Grace nagyon is jól értette barátnõje célzását. Jóllehet örömmel vacsorázott együtt az apjával, mert az idõs úr egyedül élt, és Grace így igyekezett enyhíteni a magány ellett vallania, hogy az utóbbi idõben egyetlen férfi sem volt az életében. Bár Ellis Holbrook nemrégiben maga is biztatta lányát, hogy menjen gyakrabban em rek közé, és találkozgasson más férfiakkal is. Persze az öregúr nem holmi idegent képzelt el Grace mellé, hanem valamelyik helybéli, jóravaló és tisztességes fiatalembert, akik közül viszont egy sem felelt meg a lányának. Grace sóhajtott, és ezzel újra beszívta a rózsák kábító illatát. Elhatározta, hogy vállalja a kockázatot, végre kedve szerint cselekszik... és nem kéri ki hozzá apja beleegy . És nem érdekli az sem, mit szólnak ehhez az emberek. Mosolyogva fordult Dórához. - Elfogadom a rejtélyes idegen meghívását, és megtudom, ki õ. - Ez a beszéd! - helyeselt lelkesen a fiatal lány. - Most már csak találnunk kell valami megfelelõ öltözéket. Azok a szolid, kislányos ruhák és zárt kosztümök, amelyeket ál i szoktál, nem illenek egy ilyen randira. - A Shalimar kirakatában láttam egy rád illõ ruhát. Mindjárt fel is hívom Andreát, hogy zárás után beugrunk érte. Amikor Dóra végzett a délelõtti mûszakkal, és elhagyta a virágboltot, akkor döbbent rá Gra hosszú idõ óta most örül elõször valaminek, ami nem a munkájával kapcsolatos. Örült, hogy gy vonzó férfival. 2. FEJEZET Grace megborzongott, amikor pontban este hétkor belépett a Country Club ajtaján, és a fo gadópulthoz lépett. Az elegáns étterem tulajdonosa, Alfréd széles mosollyal üdvözölte. - Jó estét, Miss Holbrook! Remekül néz ki ma este! A nõ elpirult a bók hallatán, pedig tényleg nagyon jól állt rajta a térdig érõ, sötétlila ez fekete harisnyát és magas sarkú körömcipõt húzott. Egészen más benyomást keltett így, mint szerény öltözékeiben, amelyeket rendszerint akkor viselt, ha az apjával vacsorázott. De ez a hosszú ujjú ruha elõnyösen kiemelte amúgy is hibátlan a - Köszönöm, Alfréd - fogadta a kedveskedést a lány, és noha kissé bátortalannak érezte magát, nagyon ügyelt rá, hogy ne húzogassa a ruha szegélyét, és ne babrálja feltûzött haját. Egy-egy tincs már így is elszabadult a csinos kontyából. Zavarában még jobban megmarkolta kis táskáját. - Hétre beszéltem meg találkozót valakivel. Megérkezett már? Alfréd bólintott: - Odakísérem. De nem az étterembe vezette Grace-t, hanem egy széles folyosón keresztül, amelybõl több, kisebb helyiség nyílt, ezeket magáncélra lehetett lefoglalni. A lány hirtelen rádöbbent, hogy a biztonságos éttermi vacsora helyett, ahol jól ismert emb ek vennék körül, kettesben kell lennie az idegennel. Megragadta Alfréd karját, amikor az be akart nyitni az úgynevezett kristályszoba ajtaján. Az étteremtulajdonos kérdõn felvonta bozontos szemöldökét. - Mondja, Alfréd, bemutatkozott az a férfi? - firtatta halkan Grace. A férfi különös pillantást vetett rá. - Nem, Miss Holbrook, a helyiséget is az ön nevére foglaltatta le. Megtudakoljam, Kics oda az úr? - Köszönöm, ne! - Rendben van - nyugtázta az étteremtulajdonos, és kinyitotta az ajtót. Megvárta, amíg Gra belép. - Ha bármiben segíthetek, hívjon, kérem, a fali- vagy az asztalibeszélõn! Kívánom, llemes estét töltsön nálunk! - Azzal meghajolt, becsukta az ajtót, és eltávozott. Grace állva maradt a helyiség hátsó részében. Eltartott egy darabig, amíg a szeme hozzászo csillárok tompított fényéhez. Azután szemügyre vette a szobát. Középen, közvetlenül a nagy csillár alatt két személy részére ünnepien megterített asztal állt. Damasztabrosz, aranyszélû, porcelán étkészlet, kristálypoharak, ezüst evõeszközkészlet és egy szép virágcsokor díszítette. A romantikus hangulathoz két
gyertya fénye is hozzájárult. A nyitott üvegajtón keresztül, amely a golfpályára nézõ erké tt, besütött a holdfény. Grace végre meglátta õt! A férfi a kovácsoltvas erkélykorlátnak támaszkodott, háttal neki. Tengerészkék zakót és ehhez illõ nadrágot viselt, amely kiemelte széles vállát és keskeny csípõjét. Sötét haja sejtelmesen csillogott a holdfényben. A lány szíve repesett örömében a gondolatra, hogy nemsokára megláthatja a rejtélyes idegen Óvatosan letette táskáját az asztalra, és összeszedte minden bátorságát, hogy megtörje a c - Jó estét! - köszönt halkan. Az ismeretlen alig láthatóan összerezzent, és rövid tétovázás után megfordult. Grace a derengõ fény ellenére is felismerte. Nem kapott levegõt. Egy pillanatra mintha a szíve is leállt volna, aztán eszeveszetten kalimpálni kezdett. Visszahõkölt, mint aki kísértetet lát. Ford McCabe! Utoljára tizenegy évvel ezelõtt, a bátyja temetésén látta a férfit. Tizennyolc éves volt akkor, Ford pedig húsz, aki a gyászszertartás után búcsú nélkül hagyta el a kisvárost azóta sem hallott róla. Ez a férfi törte össze a szívét. Sõt az apja szerint az egész családjuk életét tönkretette - Ford! - suttogta, és a bánatába némi reménység vegyült. A férfi lassan közeledett felé. A nõ dermedten bámult rá, mígnem Ford eléje ért, és sötét szemével õt fürkészte. Még a gödröcskéket is ki lehetett venni az arcán. - Szervusz, Grace! Ford a nõ csillogó, barna szemébe nézett, amely ijedtségrõl és ámulatról árulkodott, és fe it szól. Félt egy kicsit a visszautasítástól. Amikor nemrég elhatározta, hogy visszatér Whitaker Fallsba, számított arra, hogy az a fiatal lány, akit hajdan szeretett és mégis elhagyott, idõközben talán meggyûlölte õt. És õ még csak szemrehányással sem illetheti ezért! Akkoriban még szinte gyerek volt, rámenõs és önzõ, tele gyûlölettel és keserûséggel. Szíve ert egyfelõl úgy érezte, megérdemelné ezt a bájos és szerény teremtést, másfelõl viszont f semmit sem tudna nyújtani neki. Akkoriban Grace jelentette Fordnak az egyetlen vig aszt gyötrelmes ittléte alatt, amelyet elsõsorban az anyja alkoholizmusa keserített meg. A kisfiút már szinte születésekor megbélyegezték, és még csak lehetõséget sem adtak neki, hogy bizonyítson. Nem várhatunk el semmi jót ettõl a kis vadóctól, ha felnõ, mondogatták az emberek. Ford pedig a viselkedésével tényleg alátámasztotta rossz hírét, pedig titokban anynyira vá arra, hogy befogadják és szeressék a városka polgárai. Azért tért vissza a szülõhelyére, hogy végre kivívja az emberek megbecsülését. Grace-szel akarta kezdeni a dolgot. Lehajtotta a fejét. - Nem csodálom, hogy nem jutsz szóhoz. Végtére is rég nem találkoztunk, és ez az elsõ alkalom... A nõ zavartan rápillantott, Ford .pedig elbátortalanodva állapította meg, hogy hajdani sze relme milyen távolságtartóan viselkedik. - Miféle elsõ alkalom? - kérdezte gyanakodva a lány. - Hogy Ford McCabe, a rosszfiú beléphetett ide, az elegáns Country Clubba - tárta szét a k ezét derûsen a férfi, hogy mosolyt csaljon Grace arcára. A nõ megnyugodott kissé, de nem mosolyodott el. - Látod, ebben igazad van! Szemlátomást sokra vitted, mióta elmentél innen. - Nem tagadom, valóban sokra vittem. - A férfi látta Grace arcán, milyen sok kérdés rekedt enne ezzel kapcsolatban, amelyeket õ egyelõre nem óhajtott megválaszolni, így gyorsan másr terelte a szót. - Be kell vallanom, hogy szebbek itt a szobák, mint amire számítottam -járatta végig a tekintetét a pazar bútorzatú helyiségen. - Ha lenne kedved velem vacsorázni, akár itt is maradhatunk... - Lélegzet-visszafojtva várta a nõ válaszát. - Jó, nem bánom. - Ezt örömmel hallom! Egy pillanatra kínos csend támadt. Grace egyik lábáról a másikra állt, és a ruháját igazga a tekintetével követte mozdulatait, és elbûvölten vette szemügyre Grace nõies domborulata Megállapította, hogy hajdani szerelme még ugyanolyan csinos, mint egykor, csak a keble teltebb, a csípõje meg kerekebb lett azóta.
Karcsú, hosszú lába még ma is lenyûgözte Fordot. Hirtelen elöntötte a forróság. Már sráckorában is képes volt órákon át csodálni a lány légies alakját, ezért most sem lepõdött meg különösebben azon, milyen nagy hatást tes ma is. Melyen a szemébe nézett, és egyszeriben megrohanták az emlékek. Felrémlettek elgtte az együtt töltött szép napok. Végül nem bírta tovább türtõztetni magát, és kibökte: - Hiányoztál, Grace! Jobban, mint hinnéd! Tizenegy éven át csak rád gondoltam! A nõ megdöbbent, majd egyszerre szabad utat engedett feltörõ érzéseinek. - Te is hiányoztál nekem, Ford - ismerte be. A férfi megkönnyebbülten felsóhajtott, lelkében éledezni kezdett a remény. Önkéntelenül ki kezét, és az ujja köré csavarta Grace egy rakoncátlan tincsét. Õ nem tiltakozott. - Tényleg hiányoztam? A lány bólintott, és megborzongott, amikor a férfi az ujja begyével cirógatni kezdete a ny , ennek ellenére elutasítóan nézett a férfira. - Elmentél, és azt se mondtad: viszlát! Ford hirtelen abbahagyta a simogatást, és leengedte a kezét. Grace vádló hangsúlya szíven a, és értésére adta, hogy nem bocsátotta meg hajdani viselkedését. Pedig valóban nem volt módja búcsút venni tõle, mert annak idején hanyatt-homlok hagyta itt a várost. Most pedig visszatért, mert rájött valami fontosabb dologra... Ha Whitaker Fallsban marad, ahol felcseperedett, és ahol olyan rossz volt a híre, soha nem vitte volna semmire. Egy végzetes éjszaka aztán derékba törte minden álmát és rem ra kényszerítette, hogy elmeneküljön. Most mégis abban reménykedett, hogy tizenegy év alat gyógyultak már a múlt sebei... - Igazán sajnálom! - kért bocsánatot, noha tudta, hogy ez sovány vigasz azért, amit Grace ellen elkövetett. Hajdani szerelme megkerülte az asztalt úgy, hogy az épp kettejük közé került. Miért nem fedted fel a kilétedet ma délután? Úgy viselkedtél, mintha nem is ismernénk egym A férfi válasz helyett kivette a pezsgõsüveget a jeges vödörbõl, és felbontotta. Meglepõdtem a véletlen találkozástól, és úgy éreztem, nincs még itt az ideje annak, hogy bemutatkozzam - felelte, és teletöltött két poharat a gyöngyözõ itallal. Aztán kihúzta az egyik párnázott széket, és intett a nõnek, hogy foglaljon helyet. Grace leült, és hunyorgott a gyertyák fényében. - Úgy viselkedtél, mint egy idegen. Ford is letelepedett vele szemben egy székre, és mosolygott. Tudta, hogy a nõ nem haragszik rá, csak egy kicsit feszélyezve érzi magát. - Meglehet. De akkor nem csaptalak be, amikor azt mondtam, hogy elragadó vagy! Ez a bók kifogta a szelet Grace vitorlájából. Hátradõlt a széken, és megnyalta a szája szélét. Aztán maga is zavarba jött ettõl az érzéki megnyilvánulástól. - Nem vagyok szép! - vetette oda. - Talán egy kicsit csinos, de semmiképpen sem elragadó! A férfi majdnem felkacagott erre a szerény feleletre, és tüstént megcáfolta. - Ugyan, bakfiskorodban is már meglehetõsen csinoska voltál, de most gyönyörû nõ vagy! - Látta, hogy Grace nem hisz a szavainak, és elképzelhetetlennek tartotta, hogy eddig még egy férfinak sem tûnt fel hajdani kedvese szépsége. - És neked van a legérzékibb ajkad. Telt és puha, szinte csábít a csókra... -Ford...! - Nem élvezhettem eleget ezt a csodás ajkat és a csókjaidat - folytatta a férfi, hogy felébressze Grace emlékeit. - Emlékszel? Fiatal srácként én tanítottalak meg a csókolózás mûvészetére. De be kell vallanom, kitûnõ tanítvány voltál! - Azon a tavaszi dél híján elvesztette a fejét, de egyúttal azt is megtapasztalhatta, mit jelent szívbõl örülni inek. - Emlékszel még arra a napra, Grace? A lány elpirult. - Igen - rebegte, és ivott egy korty pezsgõt. - Tudod, én gondolatban már ezerszer újraéltem azt a napot és azokat a csókokat vallotta be a férfi, miközben mélyen a nõ szemébe nézett. - Olyan édes voltál akkor, mint addig még senki az életemben, és utána sem soha. - Figyelte, ahogy Grace kortyol eg yet, és igyekszik megõrizni a nyugalmát. - Régen volt már...
- Pedig mintha tegnap történt volna - suttogta a férfi, majd elhallgatott, hogy szavai nak nagyobb nyomatékot adjon. Aztán megnyomta a hívógombot, és jelezte a pincérnek, hogy tálalhatja a vacsorát. A lány ismét hörpintett egy kis pezsgõt, és közben le nem vette szemét Fordról. - És miért éppen itt akartál találkozni velem? - Mert látni kívántalak, és zavartalanul, kettesben lenni veled - adta meg a magyarázatot mosolyogva a férfi. Grace egy kicsit hallgatott, végül bevallotta: - Igazad van. Nem érezném valami jól magam, ha most az étteremben lennénk. - Na ugye! Nincs értelme fölösleges bonyodalmakba keveredni! - Tudja még valaki, hogy a városban vagy? - .firtatta a nõ. Ford eltöprengett. Vajon arra kíváncsi Grace, hogy az édesapja fülébe is eljutott-e már visszaérkezésének a híre? Amikor a bankban járt, néhányan kíváncsian méregették, de se meg. Az a fiatal alkalmazott, aki pénzügyeinek elrendezésében segítette, csak nemrég költ városba, így nem ismerhette. De nem ismerte az a fiatal eladónõ sem, aki Grace boltjában kiszolgálta. És mivel készpénzzel fizetett, nem kellett felfednie a nevét. Valójában nem szerette volna, ha a visszatértének híre idejekorán elterjedt volna a városban. - Egyedül veled találkoztam eddig - vonta meg a vállát higgadtan. Grace elgondolkodott, miközben megjelent a fõpincér, és feltálalta a salátát friss, ropogó rel. Miután elment, a nõ megkent egy szeletet vajjal, és felpillantott. - No és mi hozott vissza Whitaker Fallsba? - üzleti ügyben jöttem, és gondoltam, meglátogatom a régi barátnõmet. - A férfi az igazi o addig titokban akarta tartani, amíg meg nem tudja, hogy hajdani kedvese érez-e még val amit iránta. A nõ felkacagott: - Ez aztán a meglepetés! Ford felszúrt egy salátalevelet a villájára. - És kellemesnek vagy kellemetlennek tartod? - Meglepetés és kész! - adott kitérõ választ Grace. - Mondd csak, meddig maradsz itthon? - Holnapig - felelte Ford. Hétfõn már Richmondban kell lennie, a továbbiakat pedig a lány viselkedésétõl teszi függõvé, illetve attól, hogyan fogadják majd a visszaérkezését Whitak gárai. - Az éjszakát a Hampton Szállóban töltöm. Kisvártatva megjelent a fõpincér, és behozta a fõfogást: báránycombot vajas krumplival és friss zöldséggel. Egyikük sem szólt egy szót sem, és mialatt a fiatal felszolgáló feltálalta az ételt, Grace kihasználta az alkalmat, és alaposan szemügyre vette egykori szerelmét. Most, hogy kiheverte a viszontlátás feletti izgalmakat, egyszerre kérdések özöne merült fel benne. Elõször is feltûnt neki, hogy Ford mennyivel választékosabban beszél, mi en. De Grace-t nemcsak ezek a külsõségek érdekelték, hanem többet is tudni akart. Például azt, mi lehet a férfi visszatérésének valódi oka. Vajon csak a kívánc lte újra ide, vagy csakugyan az üzleti ügyei? És ha ez utóbbi, akkor miféle üzletrõl lehet szó? Bekapott egy darab bárányhúst, aztán ivott egy kortyot. A pezsgõ lágyan csiklandozta a nye , és hozzásegítette, hogy lassacskán feloldódjon. - Kíváncsi vagyok, mivel foglalkoztál az elmúlt évek során, amelyek szemlátomást csak a ja váltak. A férfi tekintete büszkeségrõl, de ugyanakkor gyanakvásról árulkodott. - Miután elhagytam a várost, Richmondba mentem, és munkát vállaltam egy építkezésnél. Egys i munkásként kezdtem, majd lassanként vezetõ állásba kerültem. A nõ növekvõ kíváncsisággal figyelt, de Ford nem folytatta tovább a történetét. - Akkor... igazán örülök a sikereidnek - zárta le a témát Grace. A férfi befejezte a vacsorát, evõeszközeit a tányérra tette. - És veled mi történt azóta? Látom, szép, elegáns virágüzletet nyitottál - mosolyodott el és megint elõtûntek szája szögletében a gödröcskék. Grace-t kellemes bizsergés járta át, és õ is elmosolyodott, noha az az érzése támadt, hogy a saját fegyverét fordítja ellene. - Köszönöm a bókot! Amióta beindítottam a Grace bokrétáját, sosem unatkozom. Ford újra pezsgõt töltött.
- És mi van édesapáddal? Grace tétovázott. Almában sem gondolta volna, hogy egykori kedvese felteszi neki ezt a kérdést. Hiszen Ellis gyûlölte Fordot, aki nagyon is tisztában volt ezzel. De amint a férfi sötétkék szemébe nézett, csak õszinte érdeklõdést olvashatott ki belõle, megvetésnek nyomát sem találta. Megtörölte a száját, és beletette a szalvétát a tányérba. - Köszönöm, jól van. Még mindig háziorvosként dolgozik, de már csak részmunkaidõben. Emlék légájára, Chase doktor úrra? - A férfi bólintott, õ pedig folytatta: - Valószínûleg õ veszi át a rendelõt, ha apám nyugdíjba megy, ami remélhetõleg bekövetkezik. - És édesanyád? Grace-t szíven találta a kérdés, és érezte, még mindig nagyon hiányzik neki az anyja. Ford nyilvánvalóan nem értesült arról, hogy Felice Holbrook, egy évvel a fia halála után, elhunyt, és hogy Ellis ezért is Fordot okolta. - Több mint tíz éve annak, hogy eltávozott közülünk. - Jaj, Grace, annyira sajnálom! - szólt együtt érzõen a férfi. Felállt, megkerülte az asztalt, és odanyújtotta karját. - Gyere, mindkettõnknek jót tesz egy kis friss levegõ! biccentett a nyitott erkélyajtó felé. A lány elfogadta az odanyújtott kezet, és úgy érezte, teljes biztonságban van Ford mellett. Hát nem furcsa, gondolta, hogy Ford tizenegy év után egyszer csak újra felbukka n, és ugyanazokat az érzéseket váltja ki bennem, mint hajdan? Mert bármekkora sebet ütött is rajta akkoriban a férfi hirtelen távozása, és bármennyire m tak is azóta mindketten, Grace még mindig ugyanúgy kötõdött Fordhoz, mint régen - mintha õ lenne számára az igazi. Persze ostobaság ilyesmirõl ábrándozni. Kinõtt már a bakfiskorból, amikor még hitt a hercegekben és a boldog beteljesülésben. Ma már tudja, hogy nem várhat sokat a férfiaktól, különösen, ami a nagy Õt illeti. Az erkélyt csupán a holdfény világította meg. Grace elengedte a férfi kezét, és megkapaszkodott a korlátban. Mélyet szippantott a friss, tavaszi levegõbõl. Annak ellenére, hogy lentrõl, az étterembõl hangok és nevetés zaja szûrõdött fel hozzájuk, úgy érezte, mintha csak õk ketten lennének itt. Élvezte, hogy kíváncsi pillantások és sugdolózások nélkül, zavartalanul töltheti el az estét Ford McCabe társaságában. És az édesapja nélkül. - Sok minden megváltozott, amióta nem jártam erre -jegyezte meg a férfi, és kezét hanyagul nadrágzsebébe csúsztatta. - Bár néhány dolog ugyanaz maradt. Grace kíváncsian pillantott fel rá. - Most mire gondolsz? - Például a piactér egy részét újjáépítették, és ezzel nagyot fejlõdött a város. De Frankié és Ernest még mindig ott ül a borbélyüzlet elõtt, és sakkozik. A nõ hallgatott arról, hogy a két öreg mindennapi szertartásának nemsokára vége szakaa, mert nem tudni, mit tervez a piactéri üzletsor új, ismeretlen tulajdonosa. - Üdvözölted már õket? - Még nem - mosolyodott el ismét Ford. - Nem tudom, nem haragszanak-e még rám. Egyszer kerékpárról petárdákat dobtam a lábuk elé, és majdnem szívrohamot kaptak. Grace felnevetett, ugyanakkor az is eszébe jutott, milyen nagy felháborodás követte a váro sban Ford eme kamaszkori csínytevését. Még az édesanyja is csak szomorúan csóválta a fejét értesült errõl a rossz tréfáról. Egyedül Grace értette meg, hogy a fiú komiszkodása tulajdonképpen egyfajta segélykiáltás: ja felhívni magára a figyelmet. A lány akkor jött rá erre, amikor egyszer személyesen is találkozott vele, és meglátta ellenséges, ugyanakkor szomorú pillan E találkozást követõen pedig apja hiába nevezte semmirekellõnek a fiút, Grace csak azért este annak társaságát. De azt sosem gondolta volna, hogy belészeret. A nõ mélyet sóhajtott, és felidézte magában azokat a dolgokat, melyek nem változtak az elt ek alatt, majd azokat is, amelyek igen, mint például a szülõvárosa. - Nem tudom, értesültél-e már róla, Ford, de... Jártál már azóta újra a Vitorlásöbölben? - Igen, jártam - felelte a férfi rezzenéstelen arccal. - A felépült, új ház valóban lenyûgözõ! És ez még igencsak szerény jelzõ volt arra a hatalmas, rusztikus stílusú épületegyüttesre,
z pajta, karám és számos istálló tartozott. - Whitaker Fallsban sokat beszélnek róla az emberek... - Tényleg? - csillogott hamiskásan Ford szeme. - Az a hír járja, hogy az FZM Társaság vette meg a birtokot, lebontatta az ódon házat meg a pajtát, és mindent újjáépíttetett. - Grace arra várt, hogy a férfi megerõsíti a az állítását, ha egyáltalán tud valamit az ügyrõl. Röviddel Ford anyjának halála után, azaz néhány hónapra rá, hogy a fiú elhagyta a várost, elárverezték a - Bámulatos, hogy mindenhez hozzájuthatnak egyesek, ha pénzük van, ugye? vélte gúnyosan a férfi. - És ismeri valaki az új tulajdonost? - Nem, még a munkások sem! Mindent az FZM cég bonyolított le. De a ház elkészült, úgyhogy dõ kérdése, és mindenki megismeri az új gazdát. Mivel Ford nem válaszolt, a nõ feltételezte, hogy csakugyan nem tud semmit a birtok eladásáról, amely hajdanán a férfi nagyapjának tulajdonát képezte. Ford anyja örökö e jelzáloggal terhelte meg, hogy káros szenvedélyének költségeit fedezhesse. így fiának se sem maradt az örökségbõl. Hirtelen felcsendült a zenekari muzsika az étteremben, a lágy dallam felhatolt az erkélyig. A férfi kissé fájdalmas arckifejezéssel tekintett a golfpálya felé, de Grace nem tudott rájönni, mi bántja régi szerelmét. Csupa titok ez a férfi! A lány úgy érezte, t at, mint amit eddig mesélt. - Milyen különös érzés innen tekinteni le a golfpályára - suttogta Ford, és a hangja olyan an csengett. Grace a férfi markáns arcélét, érzéki ajkát és határozott állát figyelte. - Miért? - Mert gyermekként még a közelébe sem kerülhettem... Gyakran kisurrantam ide, ha besötétedett, és a golfpályát bámultam, hátul a dombon, a tizenharmadik lyuknál - mutat a férfi. - Órákon át kuporogtam ott, és a terasz nyitott ajtaján keresztül belestem a Cou Club éttermébe. Elnéztem a jóízûen falatozó embereket, és azon töprengtem, vajon milyen íze lehet a sültnek és a homárnak. És ha szerencsém volt, attalak téged is, a családoddal együtt. - Lassan megfordult, és kisimított egy tincset a n homlokából, aztán megcirógatta Grace állát, és elidõzött így egy kicsit. - Figyeltem, hogyan táncolnak a párok, és ha megláttalak egy-egy esetlen kam asz karján, irigyeltem õket, és arról ábrándoztam, milyen lenne táncolni veled. Milyen len ha a karomban tarthatnálak, amíg fülig belém szeretsz... Ugye, milyen nevetséges? Grace-nek ismét eszébe jutott a férfi magányossága, és gombócot érzett a torkában. - Nem, egyáltalán nem az - motyogta. Ford kételkedve pillantott rá. - Nem mindig gondoltad így. A lány viszont most szeretett volna adni valamit a férfinak az elmaradt táncért cserébe. Lassan a mellére helyezte a kezét, nyaka köré kulcsolta a karját, és közelebb lépett hozzá. Ujjai alatt érezte Ford testének melegét és izmainak játékát. Szikrázott közöttük a levegõ, és a nõ élvezte, ahogy egyszerre elfogja a sóvárgás. A férfi szeme lángolt a szenvedélytõl, és megragadta Grace-t a csípõjénél fogva. - Mi az ördögöt mûvelsz? - mordult rá. A nõ csábítóan felnevetett: - Lazíts, és karolj át! Táncolni fogunk! 3. FEJEZET A férfi megértette, hogy nincs más választása: táncolnia kell Grace-szel, mert az hozzásimult, és lassan, meghitten forogni kezdett vele. És Ford nem tiltakozott, hisze n tizenegy éven át csak arról álmodott, hogy egyszer így a karjába zárhassa kedvesét. Átölelte hát a lány derekát, az pedig még szorosabban hozzábújt. Keble a férfi melléhez, combja a lábához ért. Fordban fellobbant a szenvedély. Nagy levegõt vett, és beszívta azt a különös, nõies illat ely a Grace bokrétája virágboltra emlékeztette. Rózsaillat és érzékiség egyfajta izgató elegye volt ez. A lány mosolyogva nézett rá. - Táncórákat vettél azóta? - ugratta a férfit. Jólesõ érzés áradt szét Fordban. - Dehogy! Te vagy az én legjobb tánctanárom! Éles nevetés hallatszott lentrõl, és összeolvadt a zene lágy hangjaival. Grace a férfi vál
ta az arcát. Fordnak hirtelen bûntudata támadt. Nyelt egyet, és azt latolgatta, mi mindenrõl nem adott számot. Nem hazudott, csak elhallgatott néhány dolgot. Mégsem tudta elszánni mag , hogy felfedje a szándékait a lány elõtt. Egyszer majd megteszi, de nem itt a vendéglõben. És nem most! Még akkor sem, ha az élete végre tökéletesnek látszik, ha e az egy éjszakára is... És még akkor sem, ha oly közel jár már céljai megvalósításához, amelyeket egykor maga elé És amelyekhez természetesen Grace-nek is köze volt. Lehunyta a szemét, és igyekezett inkább a jelenre összpontosítani. Amikor a keze végigsikl t a nõ hátán, Grace megborzongott, aztán csillogó szemmel újra rápillantott. Ford homlokráncolva figyelte, hogyan küzd a lány a kettejük közt fellobbant vonzalom ellen . Tekintete a nõ szájára siklott, és újjáéledtek benne a régi emlékek. Grace ajka szinte magától nyílt szét, lehelete a férfi arcát simogatta. Ford lehajolt, és lágyan megcsókolta egykori kedvesét. A csók oly édes volt, hogy férfiban fájdalmas sóvárgás ébredt. A lány Ford mellére tette a kezét, de nem tolta el magától. - Ford... - Hangjának remegése bizonytalanságról árulkodott, és arról, hogy tart attól, ami most kettejük között történni fog. A férfi tudta, hogy még mindig él köztük a régi varázs, amelyet nem lehet megmagyarázni, é ek sem a pénzhez, sem a társadalmi helyzetükhöz nincs köze. Átkulcsolta Grace nyakát, és hüvelykujjával felemelte az állát. A lány nem tiltakozott, de s védekezett, hanem közelebb húzta magához a férfi fejét. Megadóan lehunyta a szemét, rövi lõtt, hogy Ford az ajkára tapasztotta a száját. Ez a csók azonban nem édes, hanem sokkal inkább szenvedélyes volt. A nõ forrp ajka készségesen szétnyílt, Ford azt tehetett, amit csak akart. És meg is tette. Nem bánta az idõ múlását, élvezte nyelvük érzéki játékának minden pillanatát. Gr szenvedélyét, csókjának íze egy meleg nyári nap hangulatát idézte fel a férfiban. Amikor Ford végre elengedte a nõt. Mindketten ziháltak. Csak egyetlen gondolat járt a férfi fejében. - Szeretnék kettesben maradni veled - mondta ki végül. Úgy tûnt, Grace-nek is ugyanez a kívánsága, de gondolnia kell a lehetséges következményekr Végül láthatóan félretette a kétségeit, és beadta a derekát: - Hozzád vagy hozzám menjünk? Ford tétovázott. Vajon Grace még mindig az apjánál lakik? - És ha esetleg hozzád mennénk? A nõ mosolygott, mintha kitalálta volna a gondolatát. - Egyedül lakom, ha emiatt fájna a fejed... - Akkor menjünk hozzád! - javasolta Ford. Isten ments, hogy valaki meglássa õket együtt a szállodában! Kívánja a nõt, de nem szabad, hogy emiatt csorba essék Grace jó hírén. - Kövesd az autómat a szállodáig! Ott leparkolok. A lány rábólintott, õ pedig ismét szenvedélyesen megcsókolta, hogy eloszlassa a maradék kételyeit is. Mindketten reszkettek, amikor végre kibontakoztak egymás ölelésébõl. Ford remélte, hogy a nõ vágya kitart, amíg a lakásba érnek. Letett néhány bankjegyet az asztalra, amelynek összegébe tetemes borravalót is beleszámolt, és elhagyta a Country Clubot, Grace-szel az oldalán. A hátsó kijáraton keresztül. Mi az ördögöt mûvelek én itt? - tette fel magának a kérdést Grace immár sokadszorra, és a lopva a férfira pillantott, aki mellette ült az anyósülésen. Ford mereven bámult ki a szélvédõn, miközben balra fordultak, és Whitaker Falls határa felé vették az irányt. Grace-szel ellentétben õ teljesen higgadtnak látszott. A lány viszont eddig még sosem vitt haza férfiakat a lakására. Ford nem idegen számára, de vajmi keveset tud errõl a nagyszerû és sikeres üzletemberrõl. azonban nem tagadhatta le, hogy még mindig milyen erõsen vonzódik hozzá. Olyan sokáig élt magányosan! Most pedig kimondhatatlanul vágyott arra, hogy újraélhesse kettõjük lángoló szenvedélyét és különös kapcsolatát. Mind ez idáig igazán illedelmesen viselkedett - apja elvárásainak megfelelõen , teljesítette az öregúr minden kívánságát, eltûrte a hangulatváltozásait, és õrizte a csalá zaka egyedül az övé lesz! És ma éjjel csak az övé lesz a férfi, akit mindig is szeretett. - Merre laksz?
Ford duruzsoló hangja megnyugtatta, és elterelte a figyelmét. - Körülbelül három mérföldnyire innen. Emlékszel még Hattie Morgan házikójára? A férfi bólintott. - Persze! Csupán egy kis berek választja el a Vitorlás-öböltõl. - Még megvan az a kis berek. A ház egy félreesõ helyen állt, magas fák ölelték körül, és ablakából egy tóra lehetett lá - Hattie négy ével ezelõtt meghalt, és én megvásároltam a telket. A ház elég kicsi, mindös a és egy nappalija van, de nekem tökéletesen megfelel. - Õszintén szólva csodálkozom, hogy nem mentél még férjhez. A nõ eredetileg nem szándékozott Dávidról beszélni, fõleg nem ezen az estén, de Fordot sem akarta becsapni. - Majdnem öt évig voltam férjnél. A férfi hallgatott, és Grace érezte, hogy közben figyeli õt. Amikor Ford kinyújtotta a kez megérintette a vállát, megkönnyebbült. - Megkérdezhetem, miért váltatok el? - Mert nem igazán ragaszkodtunk egymáshoz - vonta meg a vállát a nõ, és nem volt hajlandó többet elárulni. Végtére is maga Ford volt az egyik válóok. - A válás után férjem Norfolkba költözött, és az anyjától értesültem, hogy újra megnõsült. Azóta két Ford egy hajtincset babrált a nõ nyakán. - És nincs közös gyereketek? -Nincs. Próbálkoztunk, de nem jött össze - füllentette Grace, és elhallgatta a fájdalmas i ot, hogy õrajta múlt a dolog. Bekanyarodott az utcába, amely a házhoz vezetett, közben pedig egyfolytában csevegett, nehogy Ford tovább firtassa a részleteket. Egy percre rá leparkolt az elõtetõ a latt, és leállította a motort. - Hát, itt volnánk! - mutatott körbe boldogan, és a verandához vezetõ aszfaltos úton megvárta, amíg Ford csatlakozik hozzá. Kinyitotta az ajtót, és belépett a házba, de idegességében továbbra is összevissza fecsegett. A szobában a Fordtól kapott rózsák fogadták. Bódító illatuk eltompították érzékszerveit, s tték. Bebotorkált a nappaliba, és felkapcsolta a villanyt. Kellemes fény árasztotta el a szobákat. A férfi mosolygott, amikor megpillantotta a nappaliban sorakozó rengeteg kristályvázát. - Ejha! - csúszott ki a száján. Grace letette táskáját, és levette a cipõjét. - Azt hiszem, még nem is mondtam köszönetet a virágokért... - Ugyan már! Semmiség. - De hiszen egy kisebb vagyonodba kerültem! Igazán nem kellett volna... A férfi csupán megvonta a vállát, és megérintett egy piros virágot. - Ha az emlékezetem nem csal, mindig is imádtad a virágot, különösen a rózsát. - Jól emlékszel - felelte meghatottan a nõ. - Az édesanyámra emlékeztet engem ez a virág, és arra, amikor kislány koromban segítettem neki a kertben. Apja a mama halála után befüveztette a rózsakertet, mert a látványa fájdalmat ébresztett b A lány szórakozottan elrendezgetett egy csokrot, csak hogy csináljon valamit. - Fogalmam sincs, mit kezdjek ennyi rózsával... -Örülj neki! Grace válaszolni akart, de elnémult, amikor meglátta, hogy a férfi leveti a zakóját, és a háttámlájára akasztja. Ford a nyakkendõjét is meglazította, mire a nõ még idegesebb lett. - Szeretnéd, ha inkább visszamennék a szállodába? - kérdezte erre férfi, mintha kitalálta volna Grace gondolatát. - Dehogy! - tiltakozott a lány, de rögtön meg is ijedt ettõl, és zavarában megköszörülte a Illetve jó lenne, ha maradnál. Végül is... Nos... - pirult el fülig, és elfordította tekintetét. A férfi azonban felemelte Grace állát, és kényszerítette, hogy a szemébe nézzen. - Nos, micsoda? - kötötte az ebet a karóhoz. Grace nagyot sóhajtott, és összeszedte minden bátorságát. - Végül is olyan régen történt. Ford elgondolkodott. - Ami velem kapcsolatos, vagy általában az egész? -Mindkettõ...
A férfi lehajtotta a fejét, és mosolygott. - Hát, ha az megnyugtat, akkor bevallom, hogy én is hasonlóan érzek. És Grace hitt a férfinak, mert az olyan õszintének látszott. - Tudod, mit? Miért nem folytatjuk ott, ahol a Country Clubban abbahagytuk? Semmi sem kötelezõ, és bármikor befejezhetünk mindent - simogatta meg a nõ arcát. - Csak a ell megmondanod, mikor hagyjuk abba. Rendben? Grace bólintott. - Akkor lekapcsolhatom a villanyt? A nõ ebbe is belegyezett, és végignézte, ahogy Ford leoltja a lámpát, majd odajön hozzá. Amikor a férfi megállt elõtte, érezte testének melegét és az illatát. - Nem bánod, ha kiveszem a csatot a hajadból? Ugye megengeded nekem? - Ford igyekezett higgadtan beszélni, de hangjának ércessége elárulta izgalmát. - Úgy szeretnélek tott hajjal látni! Anélkül, hogy pillantását levette volna a férfiról, Grace szétpattintotta a csatot, és a haja egyszeriben hosszú fürtökben omlott a vállára. Ford mélyet szippantott, a lány pedig úgy érezte, mintha egy pillanatra megáll a szívverése. Tekintetével biztatta régi kedvesét, hogy az megérintse a haját, és Ford beletúrt a selymes zuhatagba. Sóvárogva felsóhajtott. - A hajad még mindig olyan lágy, mint annak idején - dicsérte Grace-t. - De korábban nem v oltak ilyen vörösesbarnák a tincseid. A lány örült, hogy Ford észrevette rajta a változást. - Igen, az idõ múlásával sötétedett a hajam. Ezt a vöröses színt pedig bizonyára anyámtól örököltem. A férfi lágyan simogatta. Grace megremegett. - Megcsókolhatlak? A nõ felpillantott, és mosolygott. Jólesõ melegség árasztotta el minden tagját. - Eddig még senki sem kért tõlem engedélyt erre. Ford viszonozta a mosolyát, és elõtûntek arcán a gödröcskék. - Igyekszem úriemberként viselkedni. Ezért megismétlem: bármikor szólhatsz, ha abba szeretnéd hagyni... Grace azonban nem akarta, hanem máris többre vágyott. Hagyta, hogy a nõi ösztönei vezérelj - Akkor hát engedélyt adok a csókra! Ajkuk egymáshoz tapadt. Ford egyre jobban magához szorította. Grace megadóan hozzásimult, végigsimított a férfi izmos mellén, mialatt viszonozta Ford nyelvének izgató játékát. Ami i keze a melléhez ért, és hüvelykujjával cirógatni kezdte a meredezõ mellbimbókat, sóvárogva felnyögött. Sosem tapasztalt, forró vágyakozás l el benne. Végül Ford eleresztette, és csókot nyomott a homlokára. - Hiszen te reszketsz! Ez rossz vagy jó jel? Grace behunyta a szemét, és újra végiggondolta a dolgot. Még visszaléphet. De úgy érezte, elérkezett a beteljesülés pillanata. Sóvárgásuk lassanként erõs vágyakozássá, vedéllyé vált, amely több volt, mint egy szerelmi aktus önmagában. A lány rádöbbent, hogy milyen szoros érzelmi szálak fûzik össze õket. - Vedd jól jelnek! - nézett a férfi szemébe. Eszébe jutott az elhatározása, hogy igenis ki fogja használni ezt az éjszakát. - Átmenjünk a hálószobámba? Ford válaszképpen megfogta a kezét, és átvezette a hálóba, majd megállt a menynyezetes ágy A nõ ekkor gombolgatni kezdte Ford ingét, aki már a nyakkendõjét is levette. Ezután a férf ace-t is lassan megszabadította a ruháitól Egymás testének felfedezése mindkettejüknek nag szerzett. Az idõ múlása már nem számított. Varázslatos éjszaka állt elõttük. Ford végtelennek tûnõ i gy kezével és ajkával felfedezze Grace nõies domborulatait, miközben a lány is élvezettel cirógatta Ford izmos testét és felhevült bõré Amikor szerelme föléje telepedett, Grace úgy érezte, lángok ölelik körül. Ford kisimította a hajfürtöket, és mohón megcsókolta. Aztán ránézett. Tekintete boldogságról árulkodott, de egyszersmind szomorúságot is tükrözött. Grace-nek elszorult a szíve. - Ó, édesem, annyira hiányoztál! - suttogta a férfi. A nõ meghatottan cirógatta meg az arcát. - Te is nekem!
Megkönnyebbült mosoly bujkált Ford szája szegletében. Felkönyökölt, és most a másik kezével simogatta meg a lányt. Grace felsóhajtott, amikor Ford megérintette legérzékenyebb testrészét, és közelebb húzódo z. Ez az önkéntelen mozdulat megörvendeztette kedvesét, aki ennek ellenére igyekezett kordában tartani a vágyait, és homlokráncolva így szólt: - Olyan sokáig ábrándoztam errõl. Szeretném, ha tökéletes lenne! - Az is lesz, drágám - ígérte Grace, és magához húzta Ford fejét. És beváltották az ígéretüket. A férfi úgy felkorbácsolta a nõ vágyát, mint addig még soha senki. Szeretkezésük két elveszett lélek egymásra találása, a szerelem diadala vo Grace ezen a végtelennek tûnõ, csodálatos éjszakán egyszer sem kérte, hogy hagyják abba... A dörömbölés egyre erõsödött, és a hang, amely Grace nevét kiáltozta, egyre követelõbb let a füle botját sem mozgatta, és még szorosabban bújt a meleg, izmos testhez, amely hátulról átölelte. Egy láb pihent a combja közt, és erõs kar kulcsolódott szorosan a dereka köré. A lány félálomban elmosolyodott. Ford még mindig itt van, élõ bizonyítékaként annak, hogy az elmúlt, szenvedélyes éjszaka nem csupán egy csodaszép álom volt... Kábult agyán átsuhant a gondolat, hátha ezúttal másképp alakulnak a dolgok. Talán ezúttal tják a boldogságot! A dörömbölés azonban nem akart megszûnni. Grace arca elfelhõsödött, és a férfi is mocorogn Azután megsimogatta a lány csípõjét, és arcát a hajába temette. - Valaki be akar jönni, szívem - suttogta szerelme fülébe. Grace erre hirtelen tágra nyitotta a szemét, szíve hevesebben dobogott. Valóban, a bejárati ajtó felõl jött a zaj. Kibontakozott a férfi ölelésébõl, ledobta a takarót, és felpattant az ágyról. Álomittasan betámolygott a fürdõszobába, leakasztotta a pongyolát a , és sebtében belebújt. Ki az ördög lehet az? Pillantása a fürdõszobatükörre esett, és összerázkódott. Az arca sugárzott ugyan, de a haja alaposan összekócolódott, ajka megduzzadt Ford csókjaitól, a nyakán pedig kis fo éktelenkedett. De mivel a dörömbölés egyre türelmetlenebbé vált, nem maradt ideje arra, hogy rendbe szedje a külsejét. Áthaladt a hálószobán, és közben megszemlélte azt a vonzó férfit, aki az ágyában feküdt. Ford hátáról lecsúszott a takaró, és láthatóvá vált meztelen felsõteste. Csábítóan Grace rá sem hederített újból fellobbanó vágyakozására, hanem még szorosabbra csomózta a pongyola övét. - Maradj nyugodtan az ágyban! - hagyta meg a férfinak. - Még szép, hogy itt maradok - nevetett amaz. - Ne aggódj, nem fogok köddé válni, mire vis ajössz! - Sötétkék szemének pillantása nem hagyott kétséget afelõl, mire gondol. Grace meg tt, amikor elképzelte, hogy az egész vasárnap délelõttöt kedvesével töltheti az ágyban - m megszabadul a hívatlan látogatótól. Aki sajnos egyre erõszakosabban dörömbölt... A nõ kisietett a hálóból, és becsukta maga mögött az ajtót. Kikiáltott a szomszédos nappal - Jövök már! De közben megpillantotta Ford zakóját a szófa támláján, és gyorsan begyömöszölte a ruhássz Azután kinyitotta a ház bejárati ajtaját, és egyszerre kiröppent szemébõl minden álmossága. Apja állt a küszöbön, haragtól lángoló arccal. - Apa! - kiáltott fel Grace. - Mit keresel te itt? Az öregúr válasz helyett beviharzott a házba. Nem volt éppen magas termetû, de életereje és eltökéltsége ellensúlyozta ezt. - Tíz óra elmúlt, édes lányom! Mi az ördögöt mûvelsz ilyenkor még az ágyban? Szórakozom! Azt teszem végre, ami jólesik. Azt hiszem, újra szerelmes tudnék lenni, válaszolta gondolatban a nõ. Gyorsan összébb rántotta magán a pongyolát, mert csak most döbbent rá, hogy semmit sem visel alatta. Ebben a pillanatban jött rá azonban arra is, hogy apja vészesen közel áll a hálószoba ajtajához. - De hiszen vasárnap van, apu! - méltatlankodott, és kiment a konyhába, mert tudta, hogy az öregúr követni fogja õt oda. - Ma nem dolgozom, úgyhogy lustáikodhatom, ha tartja kedvem. Apja különös hangot hallatott, amellyel kifejezte rosszallását. Õ mindig korán kelt, mert hitt abban, hogy akkor csakugyan aranyat lel. Grace messzemenõkig egyetértett vele, de szerette volna ezt az egyetlen napot Fordra áldozni, fõképp azért, mert a férfi ma elutazik. Ám elõtte még néhány dolgot meg kell beszélniük, például
azt, hogyan tovább... Grace vizet öntött a kávéfõzõgépbe, és hátrapillantott. - És miért nem telefonáltál elõtte ide, ahogy szoktál? - Nocsak! Bejelentés nélkül már nem is szabad meglátogatnom a tulajdon lányomat? Grace azonban elhatározta, nem hagyja, hogy az apja lelkiismeret-furdalást ébresszen b enne, ezért mézesmázosan mosolygott, miközben kávét tett a szûrõbe. - Csak meglepõdtem a látogatásodon, ennyi az egész. Ma nem mentél golfozni? - Ha esett, ha fújt, az öregúr minden vasárnap délelõtt golfozott a Country Clubban. Ezért Grace nyugtalankodni kezdett. - De képzeld, ott voltam, és már éppen nyerésre álltam, amikor Sheldon olyan hírt közölt velem, amely teljesen elrontotta az örömömet. Sheldon a városka egyetlen bankjának fiókvezetõje volt. A nõ sejtette, mire akar kilyukadni az apja, de nyugalmat erõltetett magára. - No és mi az a hír? - Hogy Ford McCabe megérkezett Whitaker Fallsba - vörösödött el ismét az idõs férfi a dühtõl. Grace-nek összerándult a gyomra, és igyekezett megjátszani, mennyire meglepte ez a hír. - És Sheldon találkozott vele? - Nem, nem találkozott - túrt bele õszes hajába Ellis. Ez az egyébként nyugodt, kiegyensúlyozott ember mindig kijött a sodrából, ha Ford McCabe került szóba. Tegnap, kasszazárás után Sheldon átfutotta az újonnan megnyitott számlákat, és rábukkant e elyet Ford McCabe nevére nyitottak. A szerzõdésen az õ aláírása szerepelt, és a tegnapi dátum. Grace elbizonytalanodott, és azon tépelõdött, vajon miért nem említette Ford ezt a számlát. Biztosan van erre valami ésszerû magyarázat! Megpróbálta elhessegetni kételyeit, és a konyhakredenchez ment, hogy kivegyen belõle két kávésbögrét. Apja ezalatt feszülten járkált fel s alá az aprócska konyhában. - És tudod, melyik céget nevezte meg a munkaadójaként? - szegezte a lányának a kérdést, de nem hagyott idõt a válaszadásra, hanem nyomban folytatta: - Az FZMet! Õ a tu jdonosa annak a gazdasági szervezetnek, amelyik megvette a telket a Vitorlás-öbölben! Mi a csuda! Tehát Ford Whitaker Fallsban akar letelepedni? És ha igen, miért nem beszélt neki errõl a tervérõl? Grace fejében egymást kergették a gondolatok, és úgy érezte, lóvá tették. Épp a kávéját töltötte ki, s a keze remegni kezdett. Gyorsan viszszat nát a tûzhelyre. Döbbenten vitte oda a bögréket a konyhaasztalhoz, és leroskadt az egyik székre. Mialatt a kávét fogyasztották, apja végig Ford McCabe-et szapulta, szabad utat engedve k eserû érzéseinek, amelyek a férfi távozása óta felgyülemlettek a lelkében. Grace persze közbevetett néha egy-egy olyan megjegyzést, amely az öregúr szája íze szerint volt, de ezalatt végig azt tervezte, hogy kérdõre vonja hajdani szerelmét, amint apja el megy. Úgy érezte, Ford alaposan átverte õt a szenvedélyes éjszaka ellenére. Ahelyett, hogy apját megkínálta volna még egy kis kávéval, Grace közölte az öregúrral, hogy még sok a tennivalója. Kikísérte hát Ellist az ajtóhoz, de az hirtelen megtorpant, amikor a nappalihoz értek. Meghökkenve bámult a rózsatengerre. Érkezésekor oly feldúlt állapotban volt, hogy nem is vette észre a virágokat. - Mit jelentsen itt ez a temérdek rózsa? - faggatta a lányát. A nõ kétségbeesetten kutatott valami hihetõ magyarázat után. - Túl sokat rendeltem, és a felesleget hazahoztam, hogy örömem teljék benne itthon is. Az idõs úr arcára kiült a szomorúság, amikor beszippantotta a rózsák illatát. Még mindig nagyon hiányzik nekem - sóhajtotta, és Grace tudta, hogy a feleségére gondol. - De ha még itt lenne köztünk, bizonyára nagyon büszke lenne rád és az üzletedre. A nõ együtt érzõen fogta meg apja kezét, és kikísérte az ajtóhoz. - Igen, tudom. Ellis kilépett a verandára, és onnan még egyszer visszafordult. Elszánt ábrázattal, szikrázó szemmel végre felfedte jövetelének valódi okát. - Figyelmeztetlek, Grace, amennyiben újra felbukkanna Ford McCabe, tartsd magad távo l tõle! Ez az elvetemült kölyök tizenegy évvel ezelõtt sok bánatot okozott nekünk, és hidd el, ez most sem lenne másképp! Grace visszafojtotta azt a megjegyzését, miszerint Ford nem kölyök többé, hanem felnõtt férfi - és micsoda férfi!
- Talán megváltozott azóta - felelte, noha most már maga sem hitt ebben igazán. - Mindig is ilyen lágy szívû voltál, Grace -jegyezte meg gúnyosan az öregúr de ne felejtsd hogy Ford McCabe ölte meg Aaront, és tette tönkre a családunkat, arról már nem is beszélve, amit ellened elkövetett! - Ellis nem rejtette véka alá ellenség elmeit. Grace megrettent a gondolattól, hogy Ford esetleg meghallhatta az idõs úr iménti kifakadását. Valaki ugyanis annak idején meglátta õt Ford társaságában, és elterjedt a pletyka, hogy van köztük valami. Ez természetesen nem tett jót a lány hírnevének. Persze Ellis emiatt is kizárólag Fordot hibáztatta, pedig Grace is éppúgy akarta a dolgot. Csak hát az öregúrnak könnyebb volt azt hinnie, hogy Ford a bûnös lánya ártatlanságának e . - Mindegy, mi okból tért vissza az a gazfickó a városba, csak veszedelmet hozhat ránk - zárta le a vitát Ellis. - Tartsd távol magad tõle! - intette a lányát, és elment. Grace becsukta az ajtót, és nekidõlt a falnak. - Most már kijöhetek? A nõ összerezzent a mély hang hallatán, és kinyitotta a szemét. Ford állt elõtte a hálószoba küszöbén, hanyagul az ajtófélfának támaszkodva. És felöltözve - szerencsére, így már nem emlékeztetett arra az érzékiséget sugárzó és kedves férfira, akit Grace húsz perccel ezelõtt magára hagyott az ágyban. Mivel a lány nem válaszolt a kérdésére, Ford ellökte magát az ajtófélfától, és rezzenéstel tt kedvese felé. - A jelekbõl ítélve apád érzelmei nem változtak azóta, amióta elhagytam a várost. - Nem tagadom - nevetett fel keserûen Grace, aztán a heverõhöz lépett. Az elmúlt éjjel testestül-lelkestül rábízta magát erre a férfira. Most viszont úgy érezte, megfoszto itól, és nem értette, miért. - És miféle üzleti ügyek vezéreltek viszsza ide, Ford? - szeg i a kérdést, megadva neki az utolsó lehetõséget, hogy jóvátegye mulasztását. Ford megtorpant, és hirtelen nagyon feszültnek látszott. Tekintete elborult. Grace-nek pedig úgy elszorult a szíve, hogy szinte fájt. - Mondd el nekem az igazat, kérlek! - fakadt ki hirtelen. Gombócot érzett a torkában. Az már a tudomásomra jutott, hogy tiéd az új ház a Vitorlás-öbölben. Apám hallotta Sheldontól. És, ugye, tiéd az FZM is? Ford nagyot sóhajtott, és megdörzsölte borostás állát. Egy darabig nyomasztó csend ülte meg szobát, majd a férfi így szólt: - Igen, az enyém az FZM Incorporation. A cég neve pedig a Ford Zacharias McCabe rövidítése. Annak a háznak valóban én vagyok a tulajdonosa, és azért jöttem, hogy s egyem, mielõtt befejezõdik a felújítás, és beköltözhetem. Ami körülbelül öt héten belül megtörténik majd. Grace keserûen nézett rá. Minden álma romba dõlt. - Hazudtál nekem, Ford! A férfi szája remegett, de tekintete kifürkészhetetlen maradt. - Nem akartam, hogy így jusson a tudomásodra a dolog! Hát itt a vége, fuss el véle! Ford egy ócska kifogással intézte el az ügyet, megcsúfolva a lmes éjszakájukat. Ennél többet nem mondott, és Grace-ben még maradt annyi szikrája a nõi büszkeségnek, hogy nem követelt kedvesétõl ennél hihetõbb magyarázato Feltörõ könnyeit próbálta visszatartani. Remélte, hogy ennyi idõ elteltével talán másképp végzõdik a kapcsolatuk, de már nem tudott bízni a férfiban. Már azt sem tudta, hogy a szenvedélyes szeretkezésük mennyire volt õszinte Ford részérõl. Dacosan felszegte az állát. - Azt hiszem, jobb lesz, ha most visszaviszlek a Hampton Szállóba. A férfi nem tiltakozott. Bólintott és megfordult, hogy maradék holmiját is kihozza a hálós Es Grace - pontosan úgy, mint hajdanán, amikor a férfi elhagyta õt - most is azt érezte, hogy megszakad a szíve. Csakhogy ezúttal fájdalmát az a tudat is növelte, hogy alaposan felültették. 4. FEJEZET - Még mindig nem múlt el az influenzája? Grace felpillantott, amikor Randái Chase doktor úr, az édesapja kollégája az õ beteglapjáv kezében belépett a rendelõ vizsgálójába. - Sajnos, még nem! - felelte bágyadt mosollyal, mert valóban nem érezte valami jól magát. - Egymást követik a rosszulléteim. Különös. Az egyik pillanatban még
semmi bajom sincs, a másikban meg úgy érzem, semmi sem marad meg bennem. Amellett gyakran vagyok fáradt, és minden tagom hasogat. A doktor megigazította aranykeretes szemüvegét, és együttérzéssel visszamosolygott Grace-r - Akkor most megvizsgálom, közben pedig behozatom Marcie-val a laboreredményeket. Üljön fö a vizsgálóágyra, kérem! 156 289 Grace engedelmeskedett, mialatt az orvos kikukkantott az ajtón, és megkérte a nõvért, hogy hozza be a laborvizsgálatok eredményeit. Aztán ismét Grace felé fordult, és meghallgatta a tüdejét. Kijelentette, hogy mindent rendben talál. - Nyújtsa ki a nyelvét! - utasította páciensét, és kivett a zsebébõl egy kis lámpát, hogy szemügyre vegye a nõ torkát meg a manduláját. - Itt sincs semmi baj. Feküdjön le! Meg kodom a hasát. Ekkor megjelent Marcié, letette az asztalra a leleteket, és elment. Grace lefeküdt, hogy az orvos folytathassa a vizsgálatot. - Gyakran jelentkezett magánál az utóbbi idõben ez a teltségérzet? - Néha-néha - ismerte el a nõ, és felszisszent, amikor az orvos hideg ujjai a hasához érte - Elnézést! - szabadkozott a doktor, és csevegéssel igyekezett elterelni betege figyelmét a vizsgálat kellemetlenségérõl. - Azt mondják, már kiszállították a bútorokat is a Vitorlá a. Grace-nek görcsbe rándult a gyomra, amikor az orvos szóba hozta a birtokot, amelyrõl idõközben már szinte mindenki tudta, hogy Fordé. Behunyta a szemét, és küszködött a rátörõ rosszullét ellen. - Valóban? - próbált társalogni könnyedén, pedig a városka minden lakója errõl beszélt, és látott napvilágot Ford McCabe visszatérésével kapcsolatosan. Immáron öt hét telt el azóta, hogy együtt töltötték azt a bizonyos éjszakát, és Grace-nek sokszor megfordult a fejében, hogy a makacs rosszullétei hátterében inkább lelki okok húzódhatnak meg, nem pedig egy influenza tünetei. Tartott attól, hogy a városban valahol ismét összefut Forddal, és ez nagyon nyugtalanította. Mindamellett nem bírta megemészteni, hogy a férfi becsapta õt. Hogyan lehetett ennyire elvakult, hogy mindjárt az elsõ találkozáskor Ford karjába vetette magát? Ráadásul azóta a férfi nem adott életjelt magáról, így azt is feltételezte, hogy a szenvedélyes együttlétük McCabe-nek korántsem jelentett olyan sokat, mint neki. Ismét felszisszent, amikor Chase doktor kitapintott egy különösen érzékeny helyet. Az orvos homlokráncolva megkérdezte: - Itt fáj? - Csak egy kicsit kellemetlen. A doktor kijelentette, hogy felülhet, majd hátat fordított neki, és lejegyzett valamit. - Marcié mesélte, hogy ma reggel, munkába jövet, látott egy pezsgõszínû sportkocsit a Kavi tcánál. Ezek szerint visszatért a csendháborító? Ford tehát megint visszajött a városba! Grace megdörzsölte a halántékát, mert hirtelen szédülés fogta el. Nem tudta, vajon azért é mert nagyon hirtelen ült fel, vagy a hír váltotta ki belõle ezt a kellemetlen érzést. Még elteltével sem volt képes feldolgozni a tényt, hogy a fér7 fi Whitaker Fallsba fog költözni. - Semmilyen kóros tünetet nem találtam magánál - állapította meg Chase doktor, majd kinyitotta a laboreredményeket tartalmazó dossziét. - Lássuk csak, mit árulnak el a leletei! A pajzsmirigy rendben mûködik, a vércukorszint normális, a koleszterin sem emelkedett, és... - A torkán akadt a szó. Döbbenten bámult betegére. - Itt az áll, hogy maga terhes! - Hát erre vonatkozóan is csináltatott vizsgálatot? Az orvos vállat vont. - Csak hogy kizárjunk minden egyéb okot. De az adatok szerint maga gyermeket vár! Grace-nek hirtelen kiszáradt a szája. - Ez képtelenség! Ugyanis meddõ vagyok. - Ki állapította meg ezt? - Senki, de Dávid és én... Nos, nekünk nem lett gyermekünk. Azóta viszont neki született kettõ. Tehát csak rajtam múlt a dolog. - Ez nem jelent semmit - nézett rá barátságosan Chase doktor. - Csináltatott már meddõségi vizsgálatot?
- Azt éppen nem, de... A doktor eltöprengett egy pillanatig, majd újra a kezébe vette Grace beteglapját. - Mikor volt az utolsó vérzése? - Nagyon rendszertelen a ciklusom. Épp ezért nem is tudok ilyen hirtelen válaszolni a kérdésére. - Még sosem volt rá oka, hogy pontosan számon tartsa, mikor esedékes a vérzése. - Talán úgy hat héttel ezelõtt jött meg utoljára. Vagyis most már bármelyik pillanatban várható. Válaszát az orvos szemlátomást úgy értelmezte, hogy az utóbbi idõben nem élt nemi életet. Miután feljegyzett valamit, újból a nõre nézett. - Akkor valami hiba csúszhatott a laborvizsgálat eredményébe. - Igen, bizonyára ez történhetett - ragyogott fel Grace arca. Lehetséges volna, hogy mégis teherbe esett? Végiggondolta a tüneteit, és el kellett ismern ie, hogy ezek bizony a másállapot általános árulkodó jelei. Hogyan történhetett ez? Vajon csakugyan annyira nem illettek össze Daviddel, hogy nem lett gyermekük? Grace fejében egymást kergették a gondolatok, de nem akart elárulni belõlük semmit, nehogy Chase doktor gyanút fogjon. - Szerintem maradjon otthon az elkövetkezendõ néhány napban, és kérje meg Dórát, hogy helyettesítse magát! Ha hétfõig nem lenne jobban, jöjjön vissza még egyszer! - javasolta az orvos. Grace kábultan bólintott. Most ugyan még annál is rosszabbul érezte magát, mint amikor ide jött. Fogta a táskáját, és még egy szóra megállította az orvost: - Remélem, számíthatok a diszkréciójára, doktor úr, és bizalmasan kezeli a leleteim eredmé m akarta, hogy apja is értesüljön a dologról. - Természetesen - felelte elgondolkodva a férfi, azután hozzátette: - Az, hogy maga és Dávid nem tudtak gyermeket nemzeni, még nem jelenti azt, hogy maga meddõ. Sokféle oka lehet annak, ha egy házaspár nem részesül gyermekáldásban, de még teljes sterilitás esetén is történhetnek csodák... A nõ csupán bólintott, mert nem mondhatta meg az orvosnak, hogy egyfelõl boldoggá tette ez a hír, másfelõl viszont félt, hogy könnyelmû viselkedése visszavonhatatlan következmények ... Ford erõsebben markolta meg a volánt, amikor bekanyarodott az Oakton sugárútra, és a piact irányába hajtott. Öt hét telt el azóta, hogy szeretkezett Grace-szel, de még mindig bánta akkori viselkedését. Sajnálta, hogy konok hallgatásával fájdalmat okozott neki. Ezenkívül mardosta a bûntudat. Már a vacsoránál elmondhatta volna az igazat a Vitorlás-öbölrõl meg az FZM Incorporationrõl, de azt hitte, lesz még ideje bõven, hogy udvaroljon Grace-nek, és bebizonyítsa, mennyire megváltozott. Szeretett volna újra részese lenni egykori kedvese életének. Ám Grace apja megfosztotta ettõl az esélytõl, és keserû szavaival lerombolta a A rossz fiú terveit. Ford jól hallotta a hálószobából, hogyan tajtékzott az öregúr mérgében, hogyan sz a múlt sebeit, és hogyan élesztette újjá a régi vádakat, amelyek Aaron halálával is kapcsolatosak. Abban a pillanatban úgy érezte, hogy az eltelt évek fáradozásai, amelyekkel igyekezett egy új életet felépíteni magának, és visszanyerni a becsületét, fabatkát sem értek. Sikerei egy csapásra megsemmisültek Ellis gyûlöletének m aitól. Ismét kételkedni kezdett önmagában, és rádöbbent, hogy talán sosem lesz elég jó Grace Holbrooknak. Magába zárkózott, amikor a nõ kérdõre vonta,kezett, ahogy ezt kamaszkorában tette. Úgy látszik, ez az önvédelmi ösztön most még erõsebben mûködött benne, mint valaha. Grace nagyon kijött a sodrából azon a reggelen, õ pedig visszavonult, miután Ellis vádjait véletlenül kihallgatta. Azt gondolta, az lesz a legjobb, ha elmegy, hogy a nõ lecsillapodhasson, és megbarátkozzon a ténnyel, hogy õ újra itt fog lakni a városban. Szeretné visszanyerni a becsületét! És ez egyszer sikerülni is fog neki! Gyereket várok. Most már kétség sem férhet hozzá, gondolta Grace. A terhességi teszt, amelyet vagy húsz egyéb dologgal együtt vásárolt a drogériában, nehogy egyen, egyértelmûen alátámasztotta a laborjelentés eredményét. A lány hangtalanul zokogott. Egy kövér könnycsepp gördült le az arcán. Majd még egy. Most aztán megeheti, amit fõzött! Kezét a hasára szorította, amely nemsokára gömbölyödni kezd, és mindenki megtudja majd, ho
t állapotban van. Egyfelõl végtelenül boldoggá tette a gondolat, hogy mégis lehet gyermeke másfelõl viszont megrémült, mennyi nehézség vár még rá és a babára. A kitörõ félben lévõ botrányról már nem is beszélve! Nem elég, hogy hajadon létére gyermeket vár, de még az emberek is rojtosra beszélik majd a zájukat, azt találgatván, vajon ki lehet a boldog apuka. És mindezt tetõzné az igazság, ho ordtól van a baba. Nincs más választása, kerek perec meg kell mondania a férfinak, hogy egyedül akarja felnevelni a gyermeket, és legalább annyit elvár tõle, hogy hallgasson a kettejük k t történtekrõl. Ford nyilvánvalóan nem szereti õt, hiszen nem miatta tért viszsza Whitaker lsba. Valószínûleg nem is fog tiltakozni a javaslat ellen... Grace nagyot sóhajtott, és bár sírás környékezte, elmosolyodott a váratlan öröm miatt, amellyel megajándékozta az ég. Sosem szeretett sajnálkozni önmagán, és most sem teszi ezt. A baba szeretetet fog kapni, az õ szeretetét, és csak ez számít... Gondolataiból kopogtatás riasztotta fel. Szíve kalimpálni kezdett. Zavartan meredt a ter hességi teszt darabjaira, amelyek szanaszét hevertek a kád körül. Feltételezte, hogy megin az apja áll a bejárati ajtó elõtt, mivel az öregúr az utóbbi idõben folyton bejelentés nél Gyorsan összepakolta hát a teszt kellékeit, bedobta õket a dobozba, és az egészet a mosdó alatti szekrénykébe hajította. Megint kopogtattak. Grace letörölte könnyeit, elszántan sóhajtott, és átvágott a nappalin a bejárati ajtó felé. De mielõtt kinyitotta volna, mosolyt erõltetett az arcára, amely azon nyomban lehervadt róla, amint meglátta... Fordot. A férfi ezúttal nem elegáns öltönyt, hanem kényelmes, sportos ruhát viselt, amely szintén jól állt rajta. Kék ingben, szûk farmerben és cowboycsizmában is olyan észbontóan hogy Grace-nek majd elakadt a lélegzete. - Szia! - búgta Ford érzéki hangon. - Kerestelek az üzletben, de Dóra azt mondta, hogy meg betegedtél. Csakugyan elég sápadt vagy, és a szemed is olyan duzzadt. Rosszul érzed magad? A nõ nem akart hinni a fülének. Ford együtt érzõ viselkedése ezúttal õszinte lenne? - Köszönöm, semmi bajom! - húzta el bizalmatlanul a száját. Furcsállotta, hogy Ford egyszerre csak felbukkant a lakásán. - Mit keresel itt? - Hajói belegondolunk, milyen körülmények között váltunk el legutoljára, azt hiszem, marad tisztáznivalónk -jelentette ki rezzenéstelen arccal a férfi. - Nekem nincs mit mondanom, úgyhogy légy szíves, menj el! - vágta oda Grace, és be akarta csukni az ajtót, de Ford az egyik lábát odatette. - Márpedig én csak akkor vagyok hajlandó elmenni, ha már beszéltünk egymással, Grace! - Akkor beszélj! - utasította a nõ a résen át, amely elválasztotta õket. - így nem tudok, ha itt van köztünk az ajtó! - panaszkodott ingerülten Ford. Grace erre vonakodva beeresztette a házba. Miután becsukta a bejárati ajtót, egyenest a konyhába ment, mert elöntötte a forróság, és valami hideg italra vágyott. Ford követte, és elnézte, ahogy kivesz egy poharat a kredencbõl, és teletölti a hûtõbõl el steával. - Hallgatlak! - szólt türelmetlenül a nõ. A férfi mellé lépett, és a nõrõl tudomást sem véve, õ is kiszolgálta magát teával. Aztán hanyagul nekidõlt a konyhapultnak, és kíváncsian szemlélte kedvesét. - Inkább én hallgatlak téged! Grace azonban még nem készült fel lélekben arra, hogy elmondja a férfinak az igazat, fõképp azért, mert még maga sem szokott hozzá a gondolathoz, hogy terhes, - Influenzás voltam, úgyhogy ne közelíts! Ford felnevetett. - Már igazán megtanulhattad volna, hogy nem félek a közeledben lenni! A nõt erre a megjegyzésre a jól ismert, kellemes borzongás töltötte el. Miért ítélte arra y még mindig vonzódik ehhez a férfihoz, azok után is, hogy az lóvá tette? Miután Ford látta, hogy egykori szerelme nem veszi a lapot, üres poharát a mosogatóba rakt a, és komolyra fordította a szót. - Reméltem, hogy megjön az eszed. Grace dermedten bámult rá. - Még hogy nekem? Hiszen te ültettél fel engem! A férfi arckifejezése megbánásról árulkodott. - Elismerem, hogy néhány dolgot elhallgattam elõled, de...
- Igen, csupán azt a csekélységet, hogy te vásároltad meg azt a házat a Vitorlásöbölben, é sza akarsz költözni Whitaker Fallsba! Apropó, még mielõtt elfelejteném - csettintett az uj l Grace -, hogy gazdag, sikeres vagy, és saját céget alapítottál! A férfi összeszorította az ajkát, és idegesen a hajába túrt. Grace belekortyolt a teájába, és igyekezett megnyugodni. Teljesen összezavarodott. Csak az érzelmeire hallgatott, amikor lefeküdt a férfival. Ford érzelmeirõl viszont nem tudott semmit. Ezzel szemben jól emlékezett a hazugságaira, és arra, milyen szörnyû érzés volt, amikor rádöbbent, hogy rászedték, és megtudta, ki is valójában a férfi. Ezért most azon töprengett, vajon mit titkolhat még elõle régi szerelme. Sóhajtott. - Tudja még valaki rajtam kívül, hogy újra itt vagy? A férfi vállat vont. - Találkoztam már néhány emberrel, végtére is nem fogok bujkálni, hiszen itt szándékozom lakni. Grace elkínzott arccal simította hátra a haját. - Hát igen, az emberek nem felejtenek egykönnyen Whitaker Fallsban sem. Ne reménykedj abban, hogy tárt karokkal várnak vissza! Árny suhant át egy pillanatra Ford arcán. - Pontosan tudom, hogyan vélekednek rólam itt az emberek, de azért nem adom fel a reményt, hogy idõvel megismerik a valódi énemet is. Nem vagyok már az a fiatal, vad lázadó, aki egykor voltam. Hiszem, hogy ér valamit, amit azóta tettem és felmutattam. Grace is kihallotta a férfi szavaiból, hogy õszintén reménykedik, és visszaemlékezett arra agányos kamasz fiúra, aki Ford egykor volt. Az a fiú semmire sem vágyott jobban, mint ho gy végre elfogadják szülõvárosának polgárai. A nõ az apjára gondolt, és arra, mit szól majd mindehhez az öregúr. - Tudod, hogy apám téged hibáztat Aaron haláláért. Kötve hiszem, hogy például õ meg fogja változtatni a rólad alkotott véleményét! Ford szinte könyörgõ pillantást vetett rá, mintha tõle várna támogatást. - És te is engem hibáztatsz? Kérdése szíven találta Grace-t, és megszólalt a lelkiismerete. - Az nem számít, hogy én mit gondolok! Az elõbbi szomorkás kifejezés egy csapásra eltûnt Ford arcáról. Megvetõ nevetésben tört ki a konyhából. A nõ a mosogató feletti ablakhoz támolygott, és lehunyta a szemét. Gombócot érzett a torká ta, hogy a férfi kilépjen a házból, de ahelyett, hogy Ford kinyitotta volna a bejárati ajt , a fürdõszoba ajtaját csapta be maga mögött. Biztosan vécére ment. Egy percre rá Grace hallotta, hogy a férfi kijön a fürdõszobából, és csendben fohászkodott enjen végre el. Imáját nem hallgatta meg az ég. - Hát ez meg mi? - szegezte neki a kérdést Ford. Grace megfordult, és rémülten bámult a terhességi teszt kék papírcsíkjára, amit a férfi a kezében tartott. - Add ide! - próbálta elorozni Fordtól, de az persze gyorsabb volt, és magasra tartotta a vékony papírcsíkot. - Csak nem terhességi teszt? A nõnek összerándult a gyomra, és rettentõ dühbe gurult. - Nincs jogod ahhoz, hogy a holmijaim között kotorássz! - Még hogy én kotorásztam? - vonta fel a szemöldökét Ford. - Ez a papírcsík közvetlenül a mosdó mellett hevert! Nem lehettem ilyen hanyag! - futott át Grace agyán a gondolat. - Nem az! - sziszegte. -De még mennyire, hogy az! - búgta gyengéden a férfi, de a tekintete meghazudtolta együtt zõ hangját. - Bizonyára úgy megijedtél, amikor meghallottad a kopogtatásomat, hogy elfelej tted elrejteni! Grace végiggondolta, mi mindent dobált bele sebtében a kis dobozba, de bárhogy törte is a fejét, nem emlékezett arra, hogy a papírcsík köztük volt-e, vagy sem. - Na és? Semmi közöd hozzá! - kiáltotta, és újra el akarta venni a férfitól a bizonyítékot Ford áthatóan nézett rá. - Pedig ha jobban belegondolunk, nagyon is van, amennyiben ez a kék csík azt jelenti
, hogy terhes vagy. Grace erre karba fonta a kezét, és dacosan felszegte az állát. Nem tartozik magyarázattal a férfinak! Ford várt egy kicsit, vajon a nõ tagadja-e, vagy megerõsíti az állítását. De miután rájött, hogy egy szót sem tud kicsikarni Grace-bõl, tetõtõl talpig végigmérte õt, és az áldott állapot jeleit kereste rajta. Ám a nõn semmi sem látszott. Ford elhatározta, hogy most aztán megmutatja neki, mi mindenre képes, ha keresztül akarj a vinni az akaratát. - Rendben! Akkor majd az eladónõ felvilágosít, melyik teszthez tartozik ez a csík, majd elolvasom a használati útmutatót, és kiderítem, hogy a kék vonal pozitív vagy negatív eredményt jelez-e. Biztos vagyok abban, hogy menten elindul a pletykaáradat a városban. Es különben is, pár hónap múlva már úgyis mindenki a saját szemével láthatja az az pozitív... Grace szeme villámokat szórt. - Tudod, hogy gonosz vagy? - Gonosz? - képedt el a férfi. - Mert tudni akarom az igazat? A nõ szipogott, melle egyenletesen emelkedett-süllyedt mélyen kivágott blúza alatt. - Fogalmam sincs, miért érdekel annyira, mit jelent az a kék csík! - Naná, hogy érdekel! - De miért? - szikrázott vádlóan Grace szeme. - Hiszen nem ígértél nekem semmit, mielõtt l volna. A férfinak elszorult a szíve. - Grace... - lépett közelebb a nõhöz, de az elhárította a mozdulatát. - Nem feltételezhete hogy nem érdekel egy ilyen fontos dolog! - Hazudtál nekem, becsaptál! - válaszolt reszketõ hangon a nõ. - Én már ezután minden rosszat feltételezhetek rólad! A férfi sóhajtva kezébe temette az arcát. Rájött, hogy hibázott, amikor nem szólt idõben Grace-nek a terveirõl. - Nem akartalak megbántani, édesem, hidd el! - Sejtelmem sincs, tudok-e még egyáltalán bízni benned - bámult a nõ papírcsíkra. - Ez val hességi teszt. A kék csík pedig azt jelenti, hogy az eredménye pozitív. Különben ezt már a s is megerõsítette. Ford úgy érezte, mintha kirántanák lába alól a talajt, és hirtelen lerogyott a konyhaszékr artan meredt a kék vonalra. - De hát hogyan történhetett? Azt hittem, ha öt év házasság alatt nem estél teherbe, akkor veszély... - Te viszont valószínûleg felettébb nemzõképes vagy! Ford kajánul elvigyorodott. - Ezt örömmel hallom! Ám azért be kell ismernem, hogy nagyon meglepõdtem. - Hát még én! -jegyezte meg keserûen a nõ. - De ne félj, nem várok el tõled semmit! Csak a kérek, senkinek se áruld el, hogy te vagy a gyerek apja. A férfi megriadt Grace elszánt arckifejezése láttán. - Mi az ördögöt akarsz ezzel mondani? - Csak annyit, hogy meg fogom tartani a gyermekemet. - Persze hogy meg fogod tartani a gyermekünket! - állt fel Ford, és megindult feléje. Grace hátrált, és védekezõn a hasára tette a kezét. - És egyedül fogom felnevelni! A férfi egyre jobban közeledett feléje, mígnem a nõ nekihátrált a konyhaszekrénynek. - Csakhogy én abba nem egyezem bele, hogy egyedül neveld fel a gyermekemet! Grace elengedte a füle mellett ezt a megjegyzést, noha a férfi fenyegetõ tekintete többet mondott minden szónál. - Pedig minden sokkal egyszerûbb lenne, ha lemondanál szépen a gyermekemmel kapcsolatos apai jogokról! Ford felfortyant. - Azt még meglátjuk! - vetette oda. Hát komolyan azt hiszi ez a nõ, hogy õ csak úgy egyszerûen lemond az apaságról, és cserbenhagyja a gyermekét? Akkor most majd megmutatja neki, mire képes! Ez a baj csak egy módon orvosolható: - Össze fogunk házasodni! -jelentette ki. Erre aztán Grace-nek Sem kellett több.
- Csakhogy már nem élünk a középkorban, McCabe! Nem kötelezhetsz olyasmire, amit nem akaro Eszemben sincs hozzád menni! - bökdöste mutatóujjával a férfi mellét. - Nagyon jól megles ketten is: én meg a gyermekem! - Õ a mi gyermekünk - javította ki Ford, és igyekezett uralkodni az indulatain. Elõbbi javaslata tehát süket fülekre talált. Pedig neki is épp ugyanannyi része van abban, y ez a baba megfogant, mint Grace-nek! A nõ ekkor megpróbált elsiklani mellette, de õ nem engedte. Túl sok forgott kockán. Kezéve elõl a pultra támaszkodott, és elzárta a lány elõl a menekülés útját. - Ne hozz ki a sodromból, Grace! Gondolkodj már egy kicsit! Kisvárosban élsz, amelynek a maradi felfogású polgárai nem fogják jó szemmel nézni, hogy törvénytelen gyerek z! És azt hiszem, ezek az íratlan erkölcsi törvények azóta sem változtak, amióta elmentem innen. - Felnõtt vagyok már, Ford! Tudok vigyázni magamra, és meg fogok birkózni a nehézségekkel is, amelyek rám mint egyedülálló édesanyára várnak majd. - Én viszont nem engedem, hogy a tulajdon gyermekemet törvénytelennek bélyegezzék! - kötöt z ebet a karóhoz a férfi. - Gondoltál-e erre, Grace? A nõ ijedt arckifejezése azonban elárulta, hogy ezt komolyan nem gondolta végig. - Sajnálom, ha ezzel keresztülhúzom a számításaidat, de nem fogom elhallgatni, hogy én vagyok az apja a mi gyermekünknek! Hozzám is tartozik, és szeretném vállalni érte lelõsséget. De a nõ konokul kitartott álláspontja mellett, és nem sietett bizalmat elõlegezni a gyermeke apjának. Ford ezért taktikát változtatott, de a kezét nem vette el a konyhapultról. - Amennyiben nem házasodunk össze, megbélyegzik a gyermekünket, és mi leszünk az oka, ha e att szenved majd! Én aztán tudom, milyen érzés kiközösítettnek lenni. Én is házasságon kívül jöttem a világra, és épp ezért nem fogom hagyni, hogy a gyermekem is ilyen körülmények között szülessen meg! Akismama tiltakozni akart, de Ford az ajkára tette mutatóujját, és elhallgattatta. - Nincs más választásod: nem engedek a negyvennyolcból, ha a gyermekem jövõjérõl van szó! Grace elkínzott képet vágott, mire a férfi megcirógatta az arcát. - Én igazán nem szeretnélek belekényszeríteni ebbe a házasságba, és nem érdekel, mit érzel kérlek, legalább a kisbabánkra gondolj! - Bágyadt mosoly bujkált Ford szája szögletében. - Persze megpróbálhatod megóvni õt attól, hogy csúfolják, háta mögött, de hidd el, mindig akad majd valaki, aki a szemébe vágja a származását. Grace nyelt egyet, és elfordította a fejét, ám a férfi mégis észrevette a bizonytalanságot intetében. A nõ magában teljesen igazat adott Fordnak, hiszen jól emlékezett nemcsak a gye rmekek, de a felnõttek kegyetlenkedõ megjegyzéseire is, és a sugdosások nem kímélték sem az anyát, sem a gyermeket. Esetleg az apjára való tekintettel sek elfogadják õt meg a babát, de a többségük nem rejti majd véka alá a véleményét. Ford hátralépett, hogy a nõ lélegzethez jusson, de közben nem vette le róla a tekintetét. - Összeházasodunk, drágám, és ez a kisgyerek az én nevemet fogja viselni! Az anyja mellett apja is lesz, és mindketten nagyon fogjuk szeretni õt. Egyéb hozzáfûznivalóm incs! Úgyhogy már most hozzá kell szoknod a gondolathoz, hogy nemsokára Mrs. Grace McCab e leszel! A kismama összeszorított ajakkal hallgatott. Belátta, hogy nem térítheti el Fordot a szándékától. A baba, aki a hasában növekszik, nagy fordulatot hozott az életében, és az apa eltántoríthatatlan a felelõsségvállalástól. - És mivel nagyon rendes fickó vagyok, adok neked még egy hetet, hogy hozzászokj a gondo lathoz: a feleségem leszel! - Milyen nagylelkû ajánlat! -jegyezte meg a sarokba szorított Grace. A férfi azonban tovább folytatta. - A jövõ szombatra kérek egy idõpontot a tisztelendõ úrtól. Azt hívhatsz meg az esküvõre, akit csak akarsz! Grace gúnyosan elfintorodott. - Parancsára, uram, ott leszek! Ford rá sem hederített a nõ csipkelõdésére, de Grace szemének gonosz csillogását már nem tudta figyelmen kívül hagyni. Gyermekének anyja jelenleg kutyaszorítóban van, és engedelmesnek mutatkozik, de mi lesz, ha cserbenhagyja az oltár elõtt? Ford
nem vállalhatta ezt a kockázatot. - És amennyiben nem jelensz meg a templomban, közzéteszek egy hirdetményt a helyi lapban, amelyben bejelentem, hogy nemsokára gyermekünk születik! 5. FEJEZET - Mi a csudát keresel itt az esküvõd napján? - szegezte a kérdést Dóra a következõ szombat az üzletbe belépõ Grace-nek. - Jobb, mintha otthon ücsörögnék - vélte amaz, és a táskáját az asztalkára tette. Boldog mosolyt erõltetett az arcára, pedig minden egyébnek érezte magát, csak boldognak ne m. Már a reggele is szörnyen indult, és ha eszébe jut, ami ezután következik. .. Rosszullé yékezte. - Az utóbbi idõben megõrjít a csend, ezért gondoltam, hogy inkább bejövök az üzle mivel elfoglalom magam. Dóra megértõen bólintott, azután levágta a sárga margaréta szárát, és beletûzte a virágot a csokorba. Grace nem bírta magában tartani a történteket, mindent elmesélt Dórának a Forddal való kap , hiszen ez a fiatal lány volt a legjobb barátnõje. Dóra együtt érzõen végighallgatta, Grace-nek pedig jólesett a lány õszinte érdeklõdése. Ez épp egy hete történt, amikor olyan zavarodottnak és csüggedtnek érezte magát. Lelkiállapota sajnos azóta sem javult. És keserûségét még inkább tetézte az apjánál tett r a. Abba már beletörõdött, hogy hozzá kell mennie Fordhoz. A férfi érvei meggyõzték, azt pedig m lehet Ford szemére vetni, hogy felelõsséget akar vállalni a gyermekéért, és szeretné, ha a kicsi meleg családi légkörben nõne fel. De az még most is nehezére esett Grace-nek, hogy fiatalkori szerelmének megbocsásson, amiért az ha zudott neki azon a bizonyos éjszakán, még akkor is, ha ezt elõvigyázatosságból tette. Megbízott a férfiban, kiszolgáltatta neki az érzelmeit, és lefeküdt.vele, Ford azonban fél ságokkal áltatta õt. Grace azóta egyfolytában azon tépelõdött, vajon mi mindent rejteget még elõle a férfi, és újra rádöbbent, hogy nagyon keveset tud a jövendõbe - Mikorra jön érted Ford? - érdeklõdött Dóra a fõnöknõjére pillantva. - Fél egyre. Úgyhogy délben már haza is megyek! Dóra bement a hûtõhelyiségbe. - Nem baj, azért jó, hogy bejöttél. Legalább nem kell kimennem hozzád a rendeléssel - tért a két ládával, amelyekben a rendeléseket szokták kiszállítani. - Miféle rendeléssel? - Ami számodra készült - kuncogott Dóra, és elõvett a ládából egy csodaszép koszorút, és e fátyolvirágból készített menyasszonyi csokrot, amelyrõl halvány rózsaszín és fehér szalagok csüngtek alá. Grace ugyanis egyszerû, rózsaszín kosztümöt választott az esküvõjére, fehér selyemblúzzal. Dóra pedig néhány napja megkérdezte, mit fog majd viselni. A fiatal lány tehát ehhez illõ csokrot és koszorút kés . Grace óvatosan megérintette a rózsát, és beszívta az illatát. Nagyon meghatódott fiatal kolléganõje figyelmességén. - Ó, Dóra, ezt igazán nem kellett volna...! - Nem én ajándékozlak meg virággal - mosolyodott el a lány. - A võlegényed járt itt pár napja, õ bízott meg, hogy kipuhatoljam, mit fogsz viselni, és készítsek egy ahhoz lõ csokrot meg koszorút. Grace-t elöntötte a harag, és magában szidta Fordot a figyelmességéért, mert ezzel még job ekuszálta az érzelmeit. Õ ugyanis érzelmek nélkül óhajtotta megkötni ezt a házasságot, mert véleménye szerint kizárólag ésszerû indokokból házasodnak miatt. - Tudod, Grace - szólalt meg Dóra elgondolkodva -, szerintem Ford nem lehetett olyan rossz fiú! Figyeld csak meg, mennyire tiszteletre méltó, valódi úriember! Ráadásul i férfi! - Csak azért mondod ezt, mert nem ismerted korábban. Ford nagy betyár volt hajdanán, annak is a rosszabb fajtája, aki mindenkinek csak bosszúságot okozott felelte Grace, és szórakozottan az ujja köré csavarta a menyasszonyi csokor egy szalagját. - Whitaker Fallsban valószínûleg soha senki nem fogja tiszteletreméltónak nevez . Kamaszkorában sokszor elcsent egyet s mást a boltból, meglovasította George Goodwing C hevroletjét egy kis kiruccanásra, és összetörte. Felgyújtotta Ken Olsen istállóját, miközben majdnem elpusztult az egyik ritka, díjnyertes lova. És noha senki sem tudta rábizonyítani, de valószínûleg õ tört be a Vigadó bárba,
ahol több mint tízezer dolláros kárt okozott. Grace az ujjain számolta a férfi gaztetteit, és hosszasan eltöprengett a legutolsó tettén. Ami ezt a betörést illeti, akkoriban õ is Fordot tette felelõssé emiatt, akárcsak a város többi lakója. A férfi szabályos bosszúhadjáratot folytatott a mulató ellen, ahol az anyja dolgozott, és minden fizetését italra költötte. Idõközben ez a bár igencsak tult, és mindenféle kétes alakok fordultak meg benne, ami persze a szomszédos üzletek forg almára sem volt jó hatással. A boltok vezetõi azt remélték, hogy a bár új tulajdonosa, akinek a neve még mindig titok volt, tesz majd valamit a tarthat atlan helyzet ellen. Grace folytatta võlegénye ifjúkori csínytevéseinek felsorolását. - Ford hazudott, lopott, randalírozott, és mindenkinek csak borsot tört az orra alá. Érthetõ, ha Whitaker Falls lakói kizárólag a gaztetteire emlékeznek, amikor szóba kerül a neve. - Nos, akkor kénytelen vagyok elismerni, hogy Ford nem volt éppen szent fiatalkorában. De mindenki megváltozhat egyszer! - Én elhiszem ezt. De az emberek nem felejtenek egykönnyen - válaszolta Grace. Még õ is jól emlékezett arra, milyen rámenõs és engedetlen srác volt Ford annak idején. Ug élesen emlékezett a fiú magányosságot és kiszolgáltatottságot sugárzó tekintetére is. A v olyan kamasz rejtõzött, aki szeretetre és elfogadásra áhítozott. És Grace mindkettõt mega ki, ezzel kockára tette jó hírnevét. A sors furcsa játéka, hogy megismétlõdött a történet, bár Ford nyilvánvalóan megváltozott azóta. Magabiztos fellépése és megjelenése azt sugallta, hogy nagyon sikeres ember lett. Ennek ellenére a nõ nem tudta, miért tért vissza épp abba a városba, a l valamikor mindenkitõl csak megvetésben részesült. A helyzetet csak még jobban bonyolítja Grace apja, akinek viszont biztosan nem változott meg a véleménye Fordról. Sõt azóta is csak növekedett benne a keserûség és a gyûlölet a férfi iránt, aki szerinte felelõs a fia és a felesége haláláért, valamint lánya jó hírnevén esett csorbáért. Az öregúr sem megérteni nem tudta Grace-t, sem megbocsátani nem akart neki, amiért ilyen helyzetbe keveredett. A nõ szíve összeszorult a gondolatra, hogy esetleg örökre éket verhet önmaga és az apja közé. - Ma reggel beszéltem apámmal Fordról - mondta a munkatársnõjének. Dóra, aki épp egy páfrányt tûzött bele a csokorba, nyomban felpillantott. - És hogy sikerült a dolog? - Pocsékul - összegezte Grace, és a szeme megtelt könnyel. Pedig hajthatatlannak bizonyu lt az apjával szemben, aki szinte tombolt, és folyvást Fordot szidalmazta. Arca kigyúlt a haragtól, és minduntalan a szívéhez kapott, mintha a lánya össze akarná törni azt. Grace azonban nem hagyta, hogy az öregúr bûntudatot ébresszen benne, de mégis minden ereje elhagyta. Elvárta volna, hogy Ellís legalább egy csepp megértést tanúsítson iránta, ám az csak bánatot okozott neki. Grace letörölte a könnyeit. - Természetesen dühbe gurult, amikor kijelentettem, hogy hozzámegyek Fordhoz, de a hír, hogy gyermeket várok tõle, villámcsapásként érte. - 0, Grace! - nézett rá Dóra együtt érzõen. - Egyszer biztosan megváltozik a véleménye. - Én ebben nem vagyok olyan biztos. Õ úgy látja, hogy az ellenségének hitvese leszek, azé a férfié, aki tönkretette családját, és ennek tetejébe most még a lányát is elveszi tõle - szipogott Grace. - Néhány napon belül bizonyára már az egész város értesül arról, hogy Ford felesége vagyok, és azért mentem hozzá, mert gyermeket várok tõle is akaszthatnék a nyakamba, és ráírhatnám, hogy ledér nõszemély. Dóra felnevetett barátnõje akasztófahumorán. - Egyesek megütköznek majd rajtatok, és az esküvõtök jó ürügy lesz a pletykálkodásra. De h minden csoda három napig tart! Pár hét után elfelejtik majd az emberek, hogy hozzámentél a város fekete bárányához, és minden visszatér a régi kerékvágásba. Grace hitetlenkedve nézett a lányra. - És ha Ford tényleg megváltozott - folytatta Dóra -, akkor ezt mások is észre fogják venni rajta, és elfogadják õt. Grace hallgatott, és nézte, ahogy a fiatal lány egy vastag, piros szalagot hurkolt az
egyik csokorra, de az esze egészen máshol járt. Vajon ki is a jövendõbelije valójában? Megszólalt az ajtó csengettyûje. A két nõ hátrafordult. Bármennyire lehangolt volt is Grace ezen a reggelen, nem esett nehezére, hogy elmosolyodjon, amikor meglát ta Gertié Teddert, kedvenc ételbárjának a tulajdonosnõjét. Gertié kisvendéglõje egyébként közvetlenül a rossz hírû Vigadó bár szomszédságában állt. Grace gyerekkora óta i tkarcsú, idõs hölgyet, és szinte a nagyanyjának tekintette. Gertié örömtõl csillogó szemmel üdvözölte õt, amikor meglátta a rózsaszín kosztümben. - Csodaszép vagy ma, kislányom! Grace elpirult a bókra, és feszengett esküvõi öltözékében. - Mi járatban vagy itt, Gertié? Az idõs hölgy közelebb lepett, és fehér papírzacskót tett le a munkaasztalra. - Kissé elzs ak a tagjaim, úgyhogy azt javasolta az én kedves párom, hogy sétáljak. És mivel maradt még két fahéjas csigám reggelrõl, gondoltam, meglátogatom az én két aranyos tündérkémet - fuvolázta. - Milyen kedves tõled, Gertié! - bontotta ki nyomban Dóra a fehér papírzacskót, és kivette belõle a friss, illatos, fahéjas süteményt Grace-nek, azután magának is. A kismama azonban émelygett az édességtõl, és letette a szalvétára. - No és, madárkáim, melyiketek megy férjhez? - rukkolt elõ a kérdéssel Gertié hirtelen. Grace ijedten bámult rá. - Honnan veszed ezt? Az idõs hölgy a rózsaszín-fehér csokorra mutatott: - Fátyolvirágból mifelénk csak akkor kötnek csokrot, ha iskolabál lesz, vagy... menyegzõ. A bál pedig a múlt héten lezajlott. - Ford McCabe házasodik össze ma... Grace-szel - fecsegte ki Dóra, és jóízûen majszolni kezdte a süteményt. Grace bosszúsan pillantott a lányra, de már késõ volt. Apjával való összetûzése után azt már nem viselné el, ha Gertié is csalódott lenne. - Mi a manó! - vélte meglepetten az idõs hölgy, de azért látszott rajta, hogy örül a hírnek. - Az összes helybéli fiatalember közül pont ebbe a fenegyerekbe szerettél bele, gyermekem? Mindig is tudtam, hogy bátor kislány vagy! Grace megkönnyebbülten mosolygott. - Ha te mondod, biztosan az vagyok. Bár néha az az érzésem, hogy átmenetileg cserbenhagyott a józan eszem - komorodott el az arca. - Ugyanis... gyermeket várok tõl e. Gertié arcáról azonban nem tûnt el a mosoly. - Régóta sejtettem, hogy Ford McCabe már korábban is jelentett neked valamit. - Honnan veszed ezt? - képedt el Grace. - Engem nem tudsz becsapni, kislányom! Még jól emlékszem arra az idõre, gyermekfejjel mily en sokat kérdezõsködtél Fordról és az anyukájáról, és kíváncsiskodtál, vajon miért viselkednek velük olyan csúnyán a többi bácsik és nénik. - Gertié megnyugtatóa a hátára tette a kezét- - Sõt azt is tudtam, hogy édesanyádnak sosem vitted el a péksüteményt, amit neki küldtem. Egy napon aztán utánad lopództam, és me lek, amint a Vitorlás-öböl felé futottál a fehér papírzacskóval a kezedben. Grace titokban hálát rebegett az idõs hölgynek, amiért az ennyire megérti õt. - Ezt csak azért tettem, mert az anyja sosem vett neki süteményt, és úgy sajnáltam Fordot. - Igen, így kezdõdhetett a dolog. De neked mindig is aranyszíved volt -jelentette ki G ertié, aztán felvette a koszorút az asztalról, és a menyasszony fejére helyezte. - Csak ak riban másképpen néztél és máshogy beszéltél, ha ez a rossz fiú került szóba. Valahogy sokkal lágyabban, mint most... Pedig Grace szívébõl még nem múlt el a férfi iránti kislányos rajongás, ám emellé az érett lt, sok más egyéb érzelemmel együtt. - Gertié, te is neheztelsz Fordra? - Miért tenném? - lepõdött meg az idõs asszony. - Hát a sok rossztett miatt, amit hajdanán elkövetett. Gertié megigazította Grace fején a koszorút, és kihúzott néhány tincset a konty ából. - Csakugyan sok vaj volt akkoriban Ford fején, de nem lehetett könnyû a helyzete. És a vár os lakói sem tettek azért semmit, hogy egy kicsit megkönnyítsék az életét - felelte az idõ egyértelmûen elítélve azokat a szûk látókörû embereket, akik csak a fiú rossz tulajdonságait vették észre. - Milyen szép menyasszony vagy,
Grace! - ragyogott fel az arca. - Gertié, megtennél nekem egy szívességet? - Ha módomban áll, boldogan, báránykám! - Eljönnél... - Grace idegesen az ajkába harapott - lennél a tanúm? - Mi az, hogy, édesem! - csicseregte az idõs hölgy örömmel. - Legalább meggyõzõdöm arról, yednek komolyak a szándékai - ugratta a menyasszonyt. Grace felkacagott. Hetek óta nem érezte magát ilyen felszabadultnak. Milyen jó érzés tudni, hogy Gertié személyében szövetségesre talált! Ford Grace-t figyelte, mialatt Jones tisztelendõ felmondta nekik a házassági eskü szövegét közben pedig azon töprengett, vajon sikerül-e még valami ennyire könnyen az életében. Menyasszonya elragadó volt halvány rózsaszín kosztümjében, rózsa- és rúval a hajában. Keze, amellyel a csokrát szorongatta, szinte észrevétlenül remegett, jelé ak, mennyire izgatott. Tekintete némi aggodalomról árulkodott. A házasságunk viszont már nem lesz ilyen könnyû dolog, fordult meg egyszerre Ford fejében. Amikor eldöntötte, hogy visszatér Whitaker Fallsba, remélte, hogy mindent elölrõl kezdhet, egyszer s mindenkorra megszabadulhat rossz emlékeitõl. Grace ebben döntõ szerepet játszott , de azt azért sohasem gondolta volna, hogy a sors ilyen furcsa módon fûzi össze újra az útjukat. A férfi tekintete a menyasszony mellett álló idõsebb hölgyre tévedt, aki mint tyúkanyó a c lyan féltõ aggódással õrizte Grace-t. Üdvözlésképpen barátságosan megszorította a férfi kezét, és kifejezte, mennyire örül, hogy visszatért a városkába. 0 talán az egyetlen, aki a visszaérkezése után szívélyesen fogadta Fordot. Az elmúlt hét meglehetõsen mozgalmasan telt. Az emberek értesültek már az új hírekrõl. Egyesek meglepõdtek, mások megdöbbentek, megint mások irigyelték Fordot a Vitorl épülõ birtoka miatt. De akadtak olyanok is, akik egyenesen a szemére vetették a múltját. Õ pedig elnézést kért, és továbbment. Többet egyelõre nem tehetett, de majd az idõ megmutatja, milyen más ember lett. Whitaker Fallsban tehát semmi sem változott, ám ez nem lesz mindig így. Ez még csak a kezdet! Miután a pap felszólította Fordot, hogy felhúzza Grace ujjára a jegygyûrût, a nõnek szinte a lélegzete, ahogy meglátta a csillogó gyémánt ékszert. A férfi igyekezett leplezni mosoly endõbelije szemébe nézett, mialatt örök hûséget fogadtak egymásnak... És Ford be akarta ta t az ígéretet mindhalálig! Grace bizonyára azt hiszi, hogy csak a baba miatt veszi el feleségül, holott Ford valójában mindig is arról álmodott, hogy Grace lesz egyszer a hitvese. Végül Jones tisztelendõ összecsukta a Bibliát, és kettejükre nézett. - A rám ruházott hatalomnál fogva ezennel házastársnak nyilvánítalak benneteket. Ford újdonsült felesége érzéki ajkára pillantott, és várta az engedélyt a csókra. De csalódnia kellett, mert a pap csak ennyit mondott: - Szívbõl gratulálok! Ford már éppen kézbe akarta venni a dolgok irányítását, amikor felesége keresztülhúzta a s hölgyhöz fordult: - Úgy örülök, hogy eljöttél, Gertié! - ölelte át. - Nagyon sokat jelentett nekem: - Sosem utasítanám vissza a kérésedet, kislányom - vallotta be könnyes szemmel az asszony, azután az ifjú férjhez fordult, és pajkosan megfenyegette az ujjával. Nagyon vigyázzon az én kis madárkámra! - Ezt ünnepélyesen megígérem! - biztosította a férfi, és közben jót mulatott a hölgy anyáskodásán. - Remélem is, különben velem gyûlik meg a baja! Most pedig ragaszkodom ahhoz, hogy meghívh assalak benneteket a vendéglõmbe. Szeretnélek egy kicsit elkényeztetni titeket, mielõtt ha zamennétek... A nászéjszakátok estéjén biztosan nem lesz kedve fõzni az én kis Grace-emnek. A férfi észrevette felesége megkönnyebbült pillantását. Grace-nek ugyanis nemcsak az esküv ra miatt fõtt a feje, hanem amiatt is, vajon mihez fognak kezdeni, ha kettesben ma radnak. Pedig Ford nem ragaszkodott férji jogaihoz, és Grace-szel szemben sem támasztott különöseb elvárásokat. De azt elhatározta, hogy elfogadja, amit a nõ önként felajánl neki. Minden vágya az volt, hogy kialakuljon köztük a kölcsönös, feltételek nélküli bizalom. His nélkülözheti felesége teljes támogatását. - Nos, hogy boldogulsz?
Grace hirtelen felocsúdott a férje hangjára, és hátranézett. A férfi a vendégszoba ajtajában állt, és még mindig a sötétkék nadrágot viselte, amelyet az esküvõjükre vett fel. Fehér ingének felsõ három gombja nyitva állt, az ujját pe felgyûrte. Ahogy a nõ pillantása férje lebarnult, izmos karjára esett, menten felgyorsult a szívverése. A férfi érzéki kisugárzása mindig kibillentette lelki egyensúlyából. - Persze - felelte. Épp a ruháit, a szépítõszereit és egyéb személyes holmiját rendezgette lyet már áthoztak a lakásából ide, a Vitorlás-öböl területén épült új házba. - Szívbõl örülök - nyugtázta Ford mosollyal az arcán, ahol ismét elõtûnt a két gödröcske. A nõ ereiben csak úgy száguldott a vér. - Ugyanis leghõbb vágyam, hogy jól érezd magad nálam, hiszen mától fogva ez a te otthonod is. - Nagyon szép ez a szoba - mutatott Grace az egyszerû, ám elegáns, sötétzöld takaróval lefedett óriási ágyra, és a szemközti falnál álló mahagóni fésülködõasztalkára. mes egyszerûségével kissé férfias ízlésre vallott, de ha apránként elhozzák minden holmiját, és kicsinosítja ezt a házat, bizonyára nagyon ke en fogja érezni magát itt is. Még mindig csodálkozott azon - s egyúttal megkönnyebbüléssel is fogadta hogy Ford semmilye kifogást sem emelt, amikor a hálószobával szomszédos vendégszobát választotta ki magának. fi kissé furcsállotta a dolgot, mert most már akár egy ágyban is aludhatnának, de végül is megértette Grace óhaját. A nõ nem akart felesleges bonyodalmakat a kapcsolatukban, csupán elviselhetõvé óhajtotta t enni új, közös életüket. Nem vágyott arra, hogy éjszakánként szerelmeskedjen egy olyan fér nek az érzelmeiben nem biztos. Szerette volna egészen megismerni Fordot, mielõtt nekia dja testét-lelkét. A férfi hanyagul az ajtófélfának támaszkodott, és zsebre tett kézzel figyelte feleségét. - Nem gondolod, hogy valami hiányzott az esküvõnkön? Grace, aki éppen a pólóit helyezte be a fésülködõasztalka fiókjába, vállat vont. - A szertartás egyszerû és rövid volt. - Nem ezt kifogásolom - makacskodott a férje. Grace ujján megcsillant a gyûrû, visszaverve a fésülködõasztalka lámpájának fényét. - ígéretet tettünk arra, hogy szeretni és tisztelni fogjuk egymást, amíg a halál el nem választ bennünket. Mit akarsz még ennél többet? - Még hogy mit? - firtatta Ford, és közelebb lépett. Szeme pajkosan csillogott. Meg szeretném csókolni az arámat! Grace-t izgató borzongás járta át, és az ágyhoz sietett, ahol a nyitott bõröndje hevert. - Ez nem feltétlenül része a házasságkötési ceremóniának - vetette oda félvállról, és magában szitkozódott, amiért remeg a hangja. Gyorsan kivett egy selyem hálóinget a bõrö ogy elfoglalja magát. - Számomra viszont az - szólalt meg Ford a háta mögött. Noha a férfi nem ért hozzá, Grace mégis érezte testének melegét, és arcszeszének bódító illata eltompította érzékeit. Forró vágy lobbant fel benne. Ford kivette a kezébõl a hálóinget, és visszatette a bõröndbe. Aztán Grace hasára tette a kezét, így ölelte át hátulról. A nõ nyelt egyet, de mozdulatlan maradt. - Pedig nagyon szép hagyomány, hogy a férj a szertartás végén megcsókolja az új asszonyt - suttogta Ford a fülébe. - Meg kell õrizni a régi szokásokat! - szólt, azután magához vonta hitvesét, és átölelte. - Miért pont én ne csókolnám meg a kis oldalbordámat? - töprengett hangosan, miközben le sem vette a tekintetét felesége ajká Grace érre átkarolta, de csak azért, mert nem tudta, mit kezdjen a kezével. A férfi kérése g megszüntette minden ellenérzését. Ugyanakkor tudta, hová vezetne, ha Ford most megcsókolná. Kétségbeesetten kapaszkodott a férjébe, és igyekezett tudomást s ni annak kezérõl, amely éppen a fenekét simogatta. - Nem volna szabad ezt tennünk - suttogta, de a hangja remegése megcáfolta szavai értelmét . Ford lehajolt, és megcsókolta az ajkát, de oly finoman, hogy a nõ rögtön többre vágyott. Végül a férfi csókokkal borította be a nyakát, és kényeztette. Grace behunyta a szemét, és ösztönösen hátrahajtotta a fejét. Megremegett a vágytól, amikor a férfi nyelve felfedezett egy különösen érzékeny helyet a nyakán, és gyengéden csókolgatta. A nõ a vágytól hajtva férje hajába túrt, és úgy tartotta Fordot,
ssa még. - Csak egy csókot akarok - suttogta amaz. - Egy házastársi csókot... Grace szétnyitotta az ajkát, de nem azért, hogy tiltakozzon, hanem mert nem bírt tovább várni arra a csókra. A férfi izgató csókjának olyan íze volt, mint a csokitortának, amit Gertié tálalt fel nekik a vacsora után: édessége megbolondította Grace-t. A forróság hullámai járták át a testét. Ford élt a férj kiváltságaival, és a felesége nem tudta ezt megtagadni tõle. Mert nem is akarta! Miközben a férfi továbbra is követelõén csókolta Grace-t, keze feljebb siklott, és hüvelykujjával kényeztetni kezdte a mellbimbókat. Grace-bõl vágyakozó sóhaj tört elõ, és ez megrészegítette a férjét. Az asszony rádöbbent, mennyire kívánja egykori kedvesét, és ettõl megrémült. A férfi bizonyára észrevette ijedelmét, mert azonnal eleresztette, és elégedett mosollyal tt rá: - Na, most már tudom, milyen férjnek lenni! - ugratta Grace-t. A fiatalasszony kábult volt, és érezte, hogy majdnem teljesen hatalmába kerítették az érzé lfordította hát a tekintetét. Szégyellte magát, hogy mindig elveszti a fejét a férfi érintésétõl. Ford megcirógatta az arcát. - Rosszul vagy? - Csak fáradt - erõltetett az arcára egy halvány mosolyt Grace. A férfi átkulcsolta a derekát, és megsimogatta enyhén kerekedõ, feszes hasát.- A baba miatt? - Hosszú nap áll a hátunk mögött, Ford! - Grace...! - sóhajtott fel a férfi. - Tudom, hogy a kapcsolatunk nem a legszerencsése bben indult, és nem vagy túl boldog a kialakult helyzet miatt, de én boldog házasságot sze retnék. Próbálj már te is valamit tenni ennek érdekében! A gyermekünk miattlegalább! Az asszony legszívesebben megkérdezte volna, hogy az elõbbi csók is a baba érdekében törté de végül hallgatott. Az érzékei és nõi ösztöne játszott vele az imént, és nem tudta, hogyan fog végzõdni ez a házasság... - Én mindent meg fogok tenni a babáért - felelte, mert ez volt az igazság, kibontakozott a férje karjaiból. Kivette a bõröndbõl a hálóinget, a pongyolát és a szépítõszereit. - Úg anyozom, és ágyba bújok. Ford csibészesen mosolygott. - Megmossam a hátadat? Az asszonyt ismét elöntötte a forróság. - Köszönöm, nem tartok rá igényt. - Nagy kár! Tudod, ezt is férji kötelességem volt megkérdezni, különösen a nászéjszakánkon Ford, majd az ajtóhoz ment. - Ha szükséged lenne rám, a ház másik végében vagyok, a dolgozószobámban. - Azzal elment. Grace pedig magányosan töltötte el a nászéjszakáját. 6. FEJEZET - Jó reggelt! Grace épp elfogyasztott egy szelet pirítóst, és fõzött magának még egy adag teát. Viszonozta volna az üdvözlést, de egy hang sem jött ki a torkán. Újdonsült férje hanyagul, mezítláb odalépkedett hozzá. Az imént zuhanyozhatott, mert sötét haja nedvesen csillogott, és csupán egy kopott farmert viselt, amely ráfeszült mos testére. Mellén vízcseppek fénylettek. Ez nem igazság, hogy Ford ilyen izgatóan fest, fõképp ilyen kora reggel, gondolta a nõ bos szúsan. És még mielõtt felocsúdhatott volna, a férfi már nála termett, beletúrt felesége kibontott jába, és ajkára tapasztotta száját. Elõzõ este még gyengéden csókolta Grace-t, de ma már n dában tartani a szenvedélyét. A konyhapulthoz szorította asszonyát, miközben nyelve érzéki játékba kezdett. Grace felsóhajtott, és behódolt a férfi kényeztetésének. Aztán egyszeriben megtört a varázs, és Ford elengedte. Hátralépett. Az asszony kábultan kapkodott levegõ után, és... folytatásra áhítozott. - Neked is szép jó reggelt! - bökte ki végül nagy nehezen.
Ford elfintorodott, és tetõtõl talpig szemügyre vette nejét. Mintha levetkõztette volna a tekintetével. - Még szebb lenne a reggel, ha az éjjel velem alszol, és én ébresztgethettelek volna -jegy ezte meg a férfi. Grace lelki szemei elõtt gyûrött lepedõk és kígyózó testek érzéki képei jelentek meg, és Ford épp ezt akarta elérni. A pimasz! Az asszony karba tette a kezét, és sértõdötten nézett a férjére: - Mindig ilyen rajtaütésszerûén fogsz üdvözölni? - És ha igen? - Ford kivett egy bögrét a konyhaszekrénybõl, és ránézett. - Csak nem akarod megszabni nekem, mikor, hol és hogyan csókoljalak meg? Vajon mire célzott azzal, hogy hol? - töprengett Grace. Hogy melyik szobában, vagy melyik testrészemen? Megborzongott, és elhessegette ezt az izgató gondolatot. Ford a kávéskanna mellé tette bögréjét. - Igazán nem áll szándékomban, hogy ragaszkodjam férji jogaimhoz, de remélem, nem várod el tõlem, hogy egy fedél alatt éljek veled, és ellenálljak az ajkad csábításának eg ezt akarod? A nõ száját még mindig égette a férje csókja. - Nem tartom jónak, ha... - Hiszen olyan ellenállhatatlan vagy! - vágott a szavába Ford, és kávét töltött magának. ek megcsókolni, amikor csak kedvem tartja! - Sajnálom, de... - csóválta meg a nõ a fejét. - Még jól emlékszem a tegnapi kijelentésedre, miszerint te is megteszel mindent a házasságunk sikeréért! Ugye, szívem? - szerelte le azon nyomban a férfi. - Beleegyeztem, ogy külön szobában aludjunk, de azt már igazán nem várhatod el tõlem, hogy minden testi kapcsolatról lemondjak. Nekem is ugyanolyan igényeim vannak, mint minden más házasembernek. Hiszen nem azt kérem tõled, hogy az ágyamba bújj, jóllehet ezt kérés nélkül is bármikor megteheted... Csak meg szeretném csókolni a tu eleségemet! Ez a magyarázat olyan egyszerûnek és ártatlannak hangzott, és épp ez volt vele a bökkenõ. Végtére is Grace nem foghatja fel a férje csókját büntetésnek, hiszen õ éppúgy él És a gyengéd pillanatok, amelyek a csókokat követik, csak jót tehetnek a kapcsolatuknak. - Rendben van - adta be a derekát Grace. - De csak puszikat engedélyezek. Ám ahogy Ford megindult feléje, nyomban felgyorsult a szívverése. A férfi megcirógatta az kát. - De azt bánnikor - alkudozott. A nõ vonakodva ugyan, de rábólintott erre a kikötésére is. - És úgy, ahogy nekem tetszik. Újabb bólintás következett. Grace csókra nyújtotta az ajkát. A férfi lehunyta a szemét. - így van ez rendjén - szólt elégedetten. A felesége is lehunyta a pilláit, és várt, de csalódnia kellett, mert Ford csupán egy röpke csókot lehelt a homlokára. Grace kinyitotta a szemét és pislogott, ám a férfi tudomást sem vett errõl, hanem szép nyugodtan kortyolgatta a kávéját, majd a konyhapultnak támaszkodva hanyagul odavetette: - Nos, hogy érzed magad ma reggel? - Roppant nyugodt vagyok - füllentette bosszúsan a nõ, mert valójában forrt benne a düh. M is engedte meg Fordnak, hogy bármikor, bármilyen elképzelhetõ módon megcsókolhassa? Mosta fogva folytonos várakozás lesz az élete, mikor intézi a férfi az újabb kellemes támadást . - Nem szoktad rosszul érezni magadat reggelente? A férfi õszinte aggodalma meglepte Grace-t. - De szoktam néha - felelte, és õ is a konyhapultnak dõlt. - Ám egy szelet pirítós és egy jó adag tea mindig segít. Ford bólintott, és kortyolgatni kezdte a kávéját. Aztán tekintete a nõ hasára tévedt, melynek gömbölydedségét a hálóing és a pongyola alatt csak sejteni lehetett. - Észrevettél már valami testi változást magadon? Grace zavartan elpirult, de titokban nagyon örült a férfi érdeklõdésének. - Hát... a mellem teltebb és feszesebb lett. És felettébb érzékeny!
- Igen, ezt én is észrevettem tegnap este. A nõ a bögréjébe bámult. - No meg persze lassan kihízom a nadrágjaimat és a szoknyáimat. Ha ez így megy tovább, egy hónap múlva már mindenki látni fogja rajtam, hogy állapotos vagyok. - Már alig várom! - vallotta be Ford, aztán megköszörülte a torkát, nehogy a felesége észr mennyire elérzékenyült. - Szinte sugárzol a boldogságtól, valahányszor csak szóba kerül a A nõ féltõn a hasára tette a kezét. Be kellett vallania, hogy csakugyan végtelenül boldoggá tette a terhesség, jóllehet még egyszer sem hallotta a magzat szívdobbanását, és r sem érezte a rugdosását. - Igen, mert nem reméltem, hogy nekem is lehet még gyermekem valaha... - Helyesebben szólva: nekünk - javította ki szelíden a férje. - Engem pedig az tesz boldoggá, hogy megajándékozhattalak egy kisbabával. Sõt többel is nagyon szívesen meg ználak! A kicsi születése után változtathatnánk az alvási szokásainkon, és tervezhetnénk a ... Ford humora hallatán Grace bátortalanul felnevetett. Valójában elképzelni sem tudta, mit tartogat számukra a jövõ, ezért nem akart ígérni semmit. Gyorsan témát váltott: - Készítsek neked reggelit? - Ne fáradj! Én a kisigényû férjek közé tartozom - tette a bögrét a férfi a mosogatóba, mi kávéját. - Reggel nem szoktam sokat enni. Beérem egy csésze kávéval és némi gabonapehellye dõlj le, és pihenj! Grace a reggelizõsarokban álló, kis tölgyfa asztalka mellé telepedett. A padlótól majdnem a mennyezetig érõ, hatalmas ablakokból az újjáépített pajtára, a karámra és a legelõre lehetett látni. - Én viszont nem egyezem bele, hogy rossz példát mutass a gyermekünknek a hibás étkezési s iddal! - Akkor van még hat-hét hónapod arra, hogy leszoktass errõl - felelte a férfi, miközben ki kta az asztalra a gabonapelyhet, a tejesüveget és egy kis tálkát. - Tudod, hogy van mit javítani rajtam. Grace erre nem szólt semmit, hanem egy másik témát pendített meg, amelyet már régóta tisztázni szeretett volna. - Mondd csak, komolyan gondoltad a tegnap, amikor arra biztattál, hogy ne adjam el a házamat? - Eredetileg arra számított, hogy a férfi azt kívánja tõle, adja el a régi otthonát, hiszen ez az új ház épp elég nagy kettejüknek. Ám a férje, Grace legnagyobb tésére, azt javasolta, hogy tartsa csak meg a kis házat, menedék gyanánt. - Természetesen! Láttam, mennyire kedveled, és úgy gondoltam, megfelelõ menedék lenne neke .. vagy kettõnknek, ha éppen úgy akarod. És a gyermekünk is bizonyára szívesen pancsol maj tóban. Jóllehet Grace csupán pár évig lakott ott, mégis nagyon a szívéhez nõtt az a kis otthon. - Semmitõl sem szeretnélek megfosztani, drágám! Minden bútort áthozhatunk ajánlotta fel a férfi. - Végül is nincs kifogásom az ellen, hogy a nõi ízlés is megjelenje otthonunkban - szólt körültekintve a konyhában, és bekapott egy kanál gabonapelyhet. - Sõt is kedvemre volna, ha kicsinosítanád egy kicsit a lakást. Amikor elõzõ délután megérkeztek, Ford körülvezette feleségét az otthonában. Grace-nek rögtön feltûnt, hogy a ház berendezése egyszerû, mégis elegáns. - De hát így is nagyon szép itt minden - vélte. - Igen, sokkal szebb, mint amirõl valaha is álmodtam - vallotta be a férje, és miután befe jezte az evést, elöblögette tányérját. - De a birtokból nem sokat láthattál tegnap. Van kedved ahhoz, hogy ma körbesétáljuk? Grace érezte, milyen fontos a férfinak az õ érdeklõdése. Nem utasította hát vissza az ajánlatot. - De még mennyire - felelte. - Csak engedd meg, hogy lezuhanyozzam és felöltözzem, aztán e gész nap a tied vagyok! Ford odasomfordált a felesége mellé, miközben körbejárták az üres karámot, ahol a férfi egy napon ismét lovakat szeretett volna tartani. Boldog volt, hogy megosztha tja Grace-szel a terveit. Már egy jó félórája sétáltak a birtokon, és a férfi ezalatt egyfolytában azt ecsetelte, milyen átalakításokat tervez. Az asszonyt láthatóan elbûvölték k, amitõl a férjét büszkeség töltötte el. Megmutathatta, milyen sokra
vitte az eltelt tizenegy év alatt, és ettõl a felismeréstõl szinte megrészegült. Egykor volt a városka fenegyereke, a rosszfiú, aki viszont most sikeres, gazdag emberként tért vissza. Az övé a legnagyobb ház Whitaker Fallsban, és egy virágzó vállalkozást vezet! Ám a legfontosabb még mindig nem volt az övé: Grace! Bár a nõ szemlátomást megbarátkozott már az új helyzettel, továbbra is bizalmatlanul és tartózkodóan viselkedett nem szabad ezt a szemére vetnie, hiszen olyan gyorsan zajlottak le az események, ho gy nem nyílt még alkalmuk arra sem, hogy újra felfedezzék egymást. Pénzzel pedig nem lehet Grace bizalmát visszanyerni. Inkább sok idõ és türelem kell hozzá. És egy-egy olyan lopott csók, mint a reggeli... Ford figyelmesen szemlélte újdonsült hitvesét. Jóllehet még csak fél órát töltöttek a szabadban, az asszony máris fáradtnak látszott, arca kipirult a nap hevétõl. Ezért belekarolt, és a hátsó verandához vezette, amelyen egy tölgyfából készült, masszív hintaágyat állíttatott fel. Grace leült a hintára, és zavartan, egyszersmind kíváncsian nézett a férjére. Ford is mellé telepedett, de nem a közvetlen közelébe. - Mire gondolsz, édesem? Grace lehajtotta a fejét, majd kibökte: - Te jómódban élsz, és akárhol vásárolhattál volna magadnak birtokot. Mi hozott vissza ide, Whitaker Fallsba? Grace kíváncsisága jogos, ismerte el magában a férfi, hiszen a kisváros lakói ma sem könnyítették meg az életét. Valóban sokkal ésszerûbb lett volna Richmondban letelepednie, ahol sikeres üzletemberként tisztelte és becsülte mindenki. Mégis már régóta tudta, hogy egyszer visszatér ide. A rá váró nehézségek ellenére is! Mivel nem bírt ellenállni a kísértésnek, hogy megérintse feleségét, Ford a hinta háttámlájára tette a karját, és a nõ varkocsával játszadozott. - Egy egészen egyszerû ok vezetett vissza erre a helyre - hallgatott el egy pillanat ra, és remélte, hogy hitvese megérti a magyarázatát, még ha az hirtelen ostobának tûnik is. - Itt vannak a gyökereim, a Vitorlás-öbölben. Ez a vidék elõször a nagyszüleimé, nyámé volt. Neki ugyan nem jelentett semmit, de ez a birtok az én örökségem is. A Vitorlás-öböl az énem egy részét képezi. - A férfi hangja elkeseredettségr aztán összeszedte magát, és elhessegette rossz érzéseit, mert nem akarta elrontani a szépnek ígérkezõ napot. - Elképzelni sem tudtam volna, hogy idegen költözzön ide, a számomra oly kedves helyre. Mindig is arról álmodtam, hogy egyszer majd nagy házat építek itt, és családot alapítok. Felesége arckifejezése és biztató tekintete erõt adott Fordnak, hogy folytassa elkezdett g ondolatsorát. - Azért tértem vissza ide, hogy újraírjam a McCabe család történetét. Itt mindenki csak az olfüggõ anyámra emlékszik, aki gyakorlatilag az egész életét a Vigadó bárban töltötte, és rossz kölyökre, aki csak bosszúságot okoztam az embereknek. Szeretnék új életet kezdeni! - A múltadat már nem változtathatod meg, Ford! - Nem, azt csakugyan nem - nyugtázta a férfi is, és megcirógatta feleségét. - De a jövõ még elõttem áll, és ezt itt, a Vitorlás-öbölben képzelem el. - Ma már a tulajdon céged élén állsz, amely szemlátomást virágzik. - Grace öszszekulcsolta hasán, és miután a férfi bólintott, megkérdezte: - Tulajdonképpen mivel foglalkozik az FZ - Voltaképpen ez egy építési vállalkozás. A Kahn és Társai nevû cég, ahol azután dolgoztam, miután elhagytam ezt a várost, segédkezett nekem a saját vállalkozásom elindításánál, és egyéb módon is támogatott. Ezáltal tulajdonképpen a csendestársammá vált okat, és átvettem az egyes építkezések tervezését is, de a nyereségen megosztozom a Kahn és Társaival. Most éppen azon fáradozom, hogy megszerezzek egy olyan létesítményt, amelyet aztán lebontanék, hogy újat emeljek a helyébe. Ez lesz az elsõ olyan munkám, amelynek a költségeit már egyedül én állo fi nem szándékozott többet elárulni errõl a tervérõl, amíg a vásárlást tetõ alá nem hozza. - És gyakran elszólít majd itthonról a munkád? - firtatta Grace. Itthon... Ez jól hangzik, gondolta Ford. - Remélem, nem. De a cégem székhelye Richmondban van. Számításaim szerint valószínûleg legfeljebb heti három napot kell majd ott töltenem, hiszen az ajánlatokat itt n is elõkészíthetem. Itt minden a rendelkezésemre áll: a telefon, a számítógép, a fénymáso - Én pedig igyekszem majd minél kevesebbet zavarni téged - ígérte meg a nõ, és
belekapaszkodott a hinta láncába. - Napközben a virágüzletben tartózkodom, és így nyugodtan dolgozhatsz a lakásban. - De hiszen te sosem zavarsz engem! - tiltakozott Ford, és közelebb húzódott a nejéhez. - És amúgy sem bánom, ha a közelemben vagy, már csak azért sem, hogy bármikor megcsókolhassalak. Grace készségesen szétnyitotta az ajkát, ám a férfi elhatározta, hogy még nem csillapítja felesége vágyát, és szelíden rákoppintott az orrára. Grace bosszúsan csóválta - Már megint a bolondját járattad velem, te férjek gyöngye! Ford felnevetett. Most már biztos, hogy minden jóra fordul kettejük között, még akkor is, ha az egész város árgus szemekkel figyeli õket, és lépten-nyomon véleményt nyilv frigyükrõl. Grace beletörõdötten sóhajtott, és becsukta a virágüzlet fõkönyvét. Még csak négy hete kötött házasságot a városka egykori fenegyerekével, de a bevétele máris negyven százalékkal csökkent. Még az a szerencse, hogy a Country Clubnak és a banknak hetente szállít, így majdcsak elevickél valahogy. De a bolt sem az alkalmi vevõkört, sem a telefonos megrendeléseket nem tudja nélkülözni ahhoz, hogy továbbra is mûk . Amikor pár hete észrevette, hogy csökkent a forgalom, Dóra azzal vigasztalta, hogy a meleg idõjárás az oka mindennek, de õ nem osztotta fiatal barátnõje véleményét. Ami edt a hír, hogy hozzáment Fordhoz, és gyermeket vár tõle, bárhová ment Whitaker Fallsban, t hangulat vette körül. Azok, akik gyerekkora óta ismerték, udvariasan köszöntötték, de ha megszólította õket, észrevehetõen tartózkodóbbak tak olyanok is, akik nem rejtették véka alá a nemtetszésüket, és nyíltan emlékeztették õt Ford fiatalkori gaztetteire. A városka lakóinak többsége a férfi kifogástalan viselkedése és anyagi jóléte ellenére is tt meggyõzõdést vallotta, hogy Ford azért tért vissza Whitaker Fallsba, hogy még több galibát okozzon. Ehhez a táborhoz tartozott sajnos Grace apja is... A fiatalasszony lehunyta a szemét, rákönyökölt az asztalra, és fájó halántékát dörzsölgett találkozott Ellisszel, de minden egyes látogatása azzal végzõdött, hogy az öregúr Fordot ta. Sõt meg is fenyegette a lányát, hogy válasszon kettõjük közül. Grace természetesen nem volt hajlandó erre. Furcsamód nagyon is értette apja álláspontját, mely szerint Ford most még a lányát is elve . Grace ugyan nagyon szerette az apját, de akkor sem választhat férje és az apja között, bármennyire szenved is ettõl az áldatlan helyzettõl. Végtére is neki a gyermek érdekeit kell néznie, azt pedig igazán nem vetheti Ford szemére, hogy a kicsinek jobb életet akar biztosítani, mint amilyen neki megadatott. Épp ezért Grace csupán reménykedhetett abban, hogy apja megbékél majd egyszer, legalább az unokája kedvéért. A fiatalasszony hirtelen úgy érezte, ki kell mennie a friss levegõre ebbõl a szûkös irodahelyiségbõl. Elhatározta, hogy elmegy arra a helyre, ahol mindig is nyugalmat talált. Összepakolt hát az íróasztalán, fogta a táskáját, és felkerekedett. Dóra a kasszánál ült egy párnás széken, és egy regény olvasásába mélyedt. Mivel már minden megrendelést kiszállítottak, Grace javaslatára lazított egy kicsit. - Dóra, bezárnád ma inkább te a boltot? A fiatal lány, aki eddig ábrándos arccal hajolt olvasmánya fölé, most homlokráncolva felpi tott. - Természetesen! Minden rendben van? - A körülményekhez képest igen - felelte Grace kurtán, aztán a vállára akasztotta a táskáj er szemügyre vette a hûtõszobát, ahol most a forgalom csökkenése miatt több virág állt, mint általában. - Szeretnék egy kis idõt eltölteni az édesanyám és a fivérem sírjánál. Dóra mosolygott. Tapasztalta már, hogy fõnöknõje mindig akkor megy ki a temetõbe, ha valam nagyon nyomja a szívét. - Akkor üdvözlöm õket! - Hát, ma aztán lesz mit mesélnem nekik, de azért átadom a te üdvözletedet is viszonozta a lány mosolyát Grace. Majd magához vett egy rózsacsokrot az anyja, és egy margarétából meg szegfûbõl álló csokrot a bátyja számára. De alighogy kilépett a bolt ajtaján, Ford fékezett le elõtte. Mivel a férje ma reggel azt te, hogy csak késõn jön meg Richmondból, a nõ megtorpant, és kíváncsian várakozott. A köve
atban a férfi elegáns öltözetben kiszállt a kocsiból, és odajött hozzá. Grace szíve szaporábban vert, amint megpillantotta õt. Ford kihasználta, hogy a felesége mindkét kezében egy-egy csokrot tart, és átölelte a dere race elgyengült, keze remegni kezdett. És a járókelõk valamint a szomszédos üzletek vásárlóinak szeme láttára Ford megcsókolta õt. Házasságkötésük híre már így is felért egy botránnyal, úgyhogy Grace nem tiltakozott a nyilvános csók ellen, már csak azért sem, mert nagyon élvezte. Mih elyt a férje az ajkára tapasztotta a száját, készségesen viszonozta nyelvének izgató játék Csupán egy pillanatig tartott a gyönyör, az emberek többsége mégis megbotránkozott vonzalm me természetes megnyilvánulásán. - Add, majd én viszem! - vette ki Ford a fiatalasszony kezébõl a csokrokat. Grace eközben megpróbálta összeszedni a gondolatait. - Hogy jöttél meg ilyen korán? Azt mondtad, megbeszélésed van, és csak késõbb érkezel. A férfi vállat vont. - Igen, de hamarabb befejezõdött a tárgyalásom, mint gondoltam. - Minden jól ment? - Persze! - biztosította Ford mosolyogva. - Igyekszem néhány dolgot minél gyorsabban tetõ alá hozni, mármint ami az ingatlanvásárlást illeti. Szeretted volna kiszállítani ezeket? centett aztán fejével a virágcsokrok felé. Bárcsak eladni vinném õket, gondolta Grace, de nem szándékozott a férfi orrára kötni, mennyire visszaesett üzletének a forgalma, ezért könnyed hangon így válaszolt: - Csupán Aaronnak és anyámnak viszem a virágokat. Férje arca elkomorodott. - Nincs kifogásod ellene, ha veled tartok? Grace magányra vágyott, de nem utasította el a férfi kérését. Még jól emlékezett Aaron temetése napjára. Ford a gyászoló tömegtõl jóval odébb állt, mert tudta, hogy õt hibáztatják Grace fivérének haláláért, s ezért nem látják szívesen. A lány szeretett volna akkor odamenni hozzá, és megvigasztalni õt, de nem merte. Ehelyett csak messzirõl figyelte, ahogy a kamasz fiú letörölte arcáról a könnyeket, amikor Aaron koporsóját leengedték a sírba. Aztán hátat fordított, és elment... Whitaker Fallsból is. Nem tagadhatom meg a férjem kérését, hogy lezárhassa végre a múltját, gondolta Grace. - Hát miért is lenne kifogásom ellene?! Aaron biztosban örülne neked - felelte a férfinak. 7. FEJEZET - Gyakran jársz ki ide? Grace letisztította anyja sírkövének tetejét, és a kõ elé helyezte a rózsacsokrot. - Havonta pár alkalommal - nézett a férjére, aki a kezét zsebre téve mögötte állt. Úgy tûnt, mégis kényelmetlenül érzi magát itt, a temetõben, mert nem tudja, hogyan viselkedjen. Grace megértette a zavarát. - Lehet, hogy furcsán hangzik, de szeretek itt elüldögélni a fa alatt, és megbeszélni velük olyan dolgokat, amelyek érdekelnek vagy foglalkoztatnak. Ilyenkor olyan közel érzem õket magamhoz. Egy pillanatra csend állt be, aztán Ford kibökte: - Tehát rólunk is tudnak? - Rólunk is - vallotta be derûsen Grace, mialatt kigyomlálta a bátyja sírhantját. Aztán felegyenesedett, és sóhajtott egy nagyot, hogy kiadja magából a fájdalmat, amely az eltelt hosszú évek ellenére sem csillapodott. - Olyan, mintha tegnap távoztak v olna el, és még mindig szörnyen hiányoznak nekem. - Megértelek. A fiatalasszony megigazította a ruháját. Sejtette, hogy Ford is gyászolja még Aaront, az elhunyt barátot. Lassan a fához lépett, amely árnyékot vetett mindkét sírhalomr zéthajtogatta a magával hozott kockás pokrócot, majd leterítette vele a padot, és leült az ik felén. Várta, hogy a férfi melléje telepedjen. De Ford nem mozdult, csak mereven bámult barátja sírhalmára. - Gyakran eltûnõdöm azon, vajon mivel foglalkozna Aaron, ha még élne - törte meg a csendet Grace. - Apám szerette volna, ha egyetemre jár, és orvosnak tanul, de én ezt nem tudnám elképzelni a bátyámról. Ford feléje fordult. Arcára kiült a harag. - Apád biztosan engem hibáztatott azért is, amiért a fia nem jelentkezett egyetemre.879 807
- Lehetséges. De csak azért, mert nem mert szembenézni a valósággal. - Éspedig? - vonta fel kíváncsian a szemöldökét a férfi, és továbbra is igen feszültnek lá - Aaron sosem akart orvos lenni, de apu nem értette meg, miért utasítja el ezt a foglalkozást. Nem hiszem, hogy a fivérem tizenkilenc évesen igazából tudta volna, mi akar lenni. Látszott, hogy Fordot újra a régi fájdalom kínozza. - És mivel velem barátkozott, ez sem segítette hozzá a döntéshez -jegyezte meg keserûen. - Aaron szeretett téged. Vadnak és lázadónak tartott, mint a többiek, de igyekezett mindenkiben a jót meglátni. - Mint ahogyan te is...! Grace-nek elszorult a szíve. Megértette, hogy Aaron barátsága nagyon sokat jelentett a fér jének, hiszen épp ezáltal kezdett bízni önmagában. - Igen, ezt a tulajdonságot édesanyánktól örököltük. Õ tanított arra bennünket, hogy mindenki számára meg kell adni a bizonyítás lehetõségét. Ebben erõsen különbözött apá túlságosan is elhamarkodottan ítélt. Boldog vagyok, hogy örökölhettem anyámtól ezt a hajlamot! - Én még inkább... Hiszen szerencsére nekem is adtál még egy esélyt, máskülönben rég elfut on a napon, amikor Aaront kerested nálunk, a Vitorlásöbölben. Grace visszaidézte a napot, amikor elõször találkozott a fiúval. Ellis õrjöngött, amiért a fia együtt tölti az idejét Forddal, és fenyegetõzött, hogy amikor Aaron hazajön, osan ellátja majd a baját. A fiatal lány kieszelte, hogy elkéredzkedik otthonról, mert fel kell keresnie Gertie-t, de ehelyett a McCabe-ház felé vette útját, hogy idejében figyelmeztethesse a bátyját. Amikor odaérkezett, Ford nyitott ajtót, és afféle kiskamaszként meglehetõsen undokul viselkedett vele. Hiába mondta, hogy Aaront keresi, a fiú kijelentette, hogy fogalma sincs, hol lehet. Ez a találkozás volt kettejük lassan szövõdõ barátságának kezdete. Ezután a lány többször is kiszökött a Vitorlás-öbölbe, hogy Ford közelében lehessen, igaz, eleinte csupán azért, hogy a fiú ne legyen olyan magányos. Plátói kapcsolatuk azonban az idõ múlásával szerelemmé érett. A tétova érintésekbõl idõvel érzéki vonzódás lett, amely gyengéd csókokban öltött testet, végül pedig oly erõs vágyakozássá lett, amelyen már udott úrrá lenni... Néhány hónap elteltével Ford igyekezett megváltozni: megpróbálta visszaszerezni a jó hírét dvéért, ahogy állította. De Grace-en kívül senki sem hitte el a javulási szándékát, és senki sem adott neki még egy esélyt a bizonyításra. És mivel megb k tartották, Ford McCabe a városban nem juthatott semmilyen munkához. És aztán Aaron halálának is õ az oka, feltételezték az emberek. Grace a férjére pillantott, aki tõle nem messze állt. A férfi a hajába túrt, és még mindig néhai barátja síremlékét bámulta. - Emlékszel még arra, amikor megkérdezted, én is téged hibáztatlak-e bátyám haláláért? - t ndet az asszony. - Hogyne emlékeznék - felelte Ford, de nem fordult meg. - Nos, a válaszom: nem. És nem is hibáztattalak soha - nyomatékosította Grace. Úgy gondolta, a férjének tudnia kell, hogy igazságtalannak tartja a városka elõítéleteit. Ford most végre rápillantott, szemében szomorúság tükrözõdött. - És mi van, ha mégis én voltam a bûnös, ahogy annyian gondolják? - Te is tudod, Ford, hogy baleset volt. Ez áll a rendõrségi jelentésben is. Vagy tán... Csak nem akarod azt mondani, hogy tényleg téged terhel a felelõsség? - Én ültem akkor a volánnál! Fordon kívül senki sem tudta pontosan, mi történt, mert a rendõrség csak a legszükségesebb a családdal. - Meséld el, mi is történt valójában! A férfi bánatosan hallgatott. - Gyere csak ide, ülj le mellém, és öntsd ki a szíved! - hívta maga mellé Grace. Kérlek! Ford tétovázott, lelkében érzelmek vihara tombolt. Egyrészt kínzó volt visszaidézni annak enetes éjszakának az emlékét, másrészt meg akart végre szabadulni a tehertõl, amely tizene yomta a szívét. Kimerülten rogyott le a felesége mellé. Majd felidézte azt a hideg téli éjszakát, amelynek eseményei mindörökre
megváltoztatták az életét. - A bátyád jócskán felöntött a garatra azon a bizonyos éjszakán, én viszont semmit sem fog am, mert láttam, mivé lett anyám az alkohol miatt - kezdte el a történetet. - Éppen Pinewoodban vettünk részt egy házibulin, ahová Richárd Kippel mentem. Ott találkoztam a fivéreddel. Nagyon sokat ivott, ezért nem engedtem, hogy õ vezessen. Elvettem tõle a slusszkulcsot, és felajánlottam, hogy hazaviszem. Éppen elhagytuk Pinewood határát, amikor észrevettem, hogy jégpáncél borítja az úttestet. Elvesztettem az uralmat a kocsi fölött, megpördültünk, és lesodródtunk az útról. Aaron nem csatolta be a biztonsági övét, így kirepült az autóból. A férfi arca meg-megrándult, ahogy felidézte a történet egyes részleteit. - Én valószínûleg elvesztettem az eszméletemet, mert amikor újra magamhoz tértem, már csak ló csendet hallottam. Kikászálódtam a roncsok közül, és nyomban felkapaszkodtam a lejtõn, hogy megkeressem a bátyádat. Az úton feküdt, és mindent vér borított... Ford hangja fátyolossá vált, a rémes emlék szinte fojtogatta. - Már nem tudtam segíteni rajta! Átöleltem, és fohászkodtam, hogy ne haljon meg, de akkor már késõ volt. Soha életemben nem éreztem még magam annyira tehetetlennek, m t azon az éjszakán! Grace vigasztalóan átölelte hitvesét. A férfi is elérzékenyült, amikor meglátta a könnyeket felesége szemében. - Ó, Ford, fogalmam sem volt arról, hogy... Senki sem sejtette akkor, mennyire sokkolta ez a baleset a gyámoltalan kamasz fiút! Az emberek a saját feltételezésüket híresztelték a balesettel kapcsolatosan, és ezzel még efeketítették Fordot. - Elmentem Aaron temetésére, hogy végsõ búcsút vegyek tõle - folytatta a férfi. - Nagyon m a halála, és szerettem volna részvétemet nyilvánítani neked és a családodnak. De amikor odaléptem a sírhoz, megrettentem az emberek megvetõ tekintetét ezért háttérbe vonultam. Láttam a gyûlöletet apád szemében is, és akkor elhatároztam, hogy elhagyom a várost. Nem állt szándékomban fájdalmat okozni neked, Grace, de éreztem, hogy többé nincs helyem Whitaker Fallsban. A nõ együtt érzõen bólintott. - Igen, az elsõ évünk nekünk is nagyon keserves volt - szólt visszaemlékezve. Apám átesett egy szívrohamon, annyira megviselte a fia halála. Édesanyám pedig bánatában ágynak esett, és tüdõgyulladást kapott. De még csak nem is igyekezett meggyógyulni, s egy évvel Aaron halála után õ is eltávozott közülünk. Apám csak nagy nehezen élte túl ezt az újabb megrázkódtatást. - És veled mi történt? - Én megpróbáltam palástolni a fájdalmamat, hiszen valakinek tartania kellett otthon a fro ntot - felelte szomorkásán Grace. Aztán hozzátette: - Köszönöm, hogy elmesélted nekem ezt történetet! - Én pedig köszönöm, hogy meghallgattál - sóhajtott Ford megkönnyebbülve. Máskor is elkísérhetlek ide? - Hogyne! Amikor csak akarod! - Grace, megjött a férjurad, hogy megint elcsábítson valahová! - dugta be a fejét az iroda ajtaján Dóra. - Ebédelni hív... Az asszony annyira belemerült a munkába, hogy nem is vette észre, mennyire éhes. Mosolygott, és lekönyvelte az utolsó számlát is. Ford gyakran felbukkant, egészen vá ul, és õ mindig örült a látogatásának. Egy hónapja látogattak el közösen a temetõbe, és azóta valahogy közelebb kerültek egymásho n beszéltek a múltról és a házasságukról. Grace lassan beleszokott a feleség szerepébe, és aütésszerû csókjait annyira élvezte, hogy szinte sosem tiltakozott ellene. A férfi körülrajongta, és az udvarlásának egyszerûen nem lehetett ellenállni... Idõvel Grace is megértette, hogy a férje azért tért vissza Whitaker Fallsba, hogy végre megbecsülésre találjon itt is, és érezze, hogy valahová tartozik. Pedig nem volt könnyû dolga! Egyedül Gertié és a vendéglõje közelében álló boltok idõsebb bérlõi bíztak a férfiban, és egy esélyt. Bár ez biztosan elsõsorban Gertié befolyásának volt köszönhetõ, Grace mégis h annyiuk iránt. A nõ bezárta az iratszekrényt, és Dórához fordult.
- Elmennék egy órácskára. - Menj csak, akár kettõre is! - mosolygott a munkatársnõje, és sokatmondóan felvonta a sze . Grace elpirult. Igaz, hogy Ford a nászéjszakájuk óta többször is megcsókolta már, és simogatta is közben, de nem feküdtek le egymással. Õ most is a vendégszobában aludt, amit idõközben kicsinosított. Mindketten egyedül töltötték a hosszúnak tûnõ éjszakákat, de Ford nem hívta õt többet az ágyába. Grace már-már azon tûnõdött, vajon vonz férje, mert a terhesség tizennegyedik hetében járt, és már gömbölyödött a pocakja. Elkeserítette az eshetõség, hogy így nem tetszik Fordnak, de azért így szólt Dórához: - Akkor mondd meg neki, légy szíves, hogy mindjárt jövök! Amikor egy perccel késõbb kilépett az irodából, Ford elmélyülten csevegett Dórával, és éppen nevetgéltek valamin. A férfi egész nyugodtnak látszott, és felettébb von tt. Abban a pillanatban Grace rádöbbent, hogy reménytelenül beleszeretett a férjébe. Ahogy Ford észrevette õt, rápillantott, és tetõtõl talpig végigmérte. Elismerõ pillantásáb asta, hogy a félelme alaptalan volt. És ettõl megborzongott. - Éhes vagy? - kérdezte a férje, és érzéki hangja még jobban rabul ejtette a nõt. - Mint a farkas! - pontosított Grace. Ford mosolygott, ám még mielõtt megszólalhatott volna, Dóra a barátnõjéhez hajolt, és odas - Gyerünk, használd ki ezt a két órát! És Grace valóban nagyon szívesen eltöltötte volna ezt az idõt a hitvese karjában, érzéki örömöknek hódolva... Amint kiléptek a virágboltból, Ford a felesége derekára tette a kezét, így haladtak a piactér szemközti oldalán álló, lepusztult üzletsor felé. Az emberek már hozzászoktak ah y együtt látják õket, de az összetartozás eme romantikus megnyilvánulása egyeseket még min zantott. Ezek villámló tekintettel nézték a párt. Szólni azonban senki sem mert hozzájuk, mert tudták, hogy Ford azonnal a védelmébe vette v olna mindkettejüket. Amikor elhaladtak a Vigadó bár elõtt, a férfi egy pillanatra megtorpant. Csak haragosan villogó tekintete árulta el, mennyire gyûlöli ezt a helyet, ahol anyja halálra itta magát. Megérkeztek Gertié kisvendéglõjébe, aki mosolyogva üdvözölte õket. Egy tizenéves párocskán a helyiségben. Ford az egyik asztalhoz vezette a feleségét, és helyet foglalt vele szemben. Gertié jegyzetfüzettel és tollal a kezében hozzájuk sietett. - Mit hozhatok az ifjú párnak? - ugratta õket. Grace arcát a szégyenlõsség pírja borította el. A szokásosat rendelte: csirkehúsos salátát, rozskenyeret, friss gyümölcsöt és limonádét. Ford sajtburgert, sült krumplit kért, és ásványvizet hozatott hozzá. Gertié leadta a rendelést a férjének, Franknek, aki a pult mögött állt, aztán pedig kisvártatva visszatért az italokkal. Az idõs hölgy nagyon aggódott az ételbár jövõje miatt, mert a házsor régi tulajdonosa megh fia áruba bocsátotta az épületeket. Grace-nek eszébe jutott Gertié aggodalma, és megkérdezte: - Mondd csak, tudod már, ki vette meg az üzleteket? - Fogalmam sincs - felelte gondterhelten az asszony. - Amikor legutoljára beszéltem a régi tulajdonos fiával, Hankkel, csak annyit árult el, hogy amíg nem ütik nyélbe az elad nem adhat felvilágosítást senkinek. Lehetséges, hogy az új tulajdonos lebontatja majd a régi boltokat, és a helyébe mozit meg új üzletsort építtet. - Ö, istenem! - sajnálkozott megrendülten Grace, mert Gertié és Frank ezzel a kisvendéglõvel keresték meg a mindennapi betevõjüket, éppúgy, mint a többi, idõsebb bérlõ, harminc éve vezette itt a boltját. Gondolni sem mert arra, mi történik majd az emberékkel, ha be kell zárniuk az üzletüket. - Szomorú, és egyben dühítõ is, hogy nekünk, bérlõknek nincs beleszólásunk az ügybe - vélte Gertié. - Összekészítettem a rendelést, drágám! - kiáltott Frank. Az asszony elsietett. De amint az idõs hölgy kihozta nekik az ételt, Grace csalódottan állapította meg, hogy elment az étvágya. Egyre csak ezek a kiszolgáltatott emberek jártak az eszében,
akik egyik napról a másikra elveszíthetik a megélhetésüket, ha az új, eddig ismeretlen tul nos úgy dönt majd. - Azt mondtad, farkaséhes vagy - szólt Ford a feleségéhez, mielõtt beleharapott volna a hamburgerbe. - Elment az étvágyam - tolta el Grace a tányérját. - Egyél a kisbabánk kedvéért! - unszolta a férfi. A fiatalasszony beletörõdötten felsóhajtott. Tudta, hogy férjének igaza van. Nekilátott há látának. - Azon töprengtem, milyen szörnyû lesz, ha az új tulajdonos lebontatja ezeket a kedves, régi épületeket. Ezek is Whitaker Fallshoz tartoznak, mint én. - De az idõk változnak, édesem, és az emberek igényei is -jelentette ki Ford, és belekortyolt az ásványvízbe. - Nekem is az a véleményem, hogy ez az üzletsor rontja a váro . Grace elfintorodott. Hogyan tud a férje ilyen hideg közönnyel beszélni errõl? - Csak nem azt akarod mondani, hogy neked mindegy, ha idõs embereknek máról holnapra m egszûnik a megélhetése? - Dehogyis! Csupán más nézõpontból szemlélem a dolgot. Képzeld csak el, milyen szép lenne ha a fõterén egy szép új mozi épülne új üzletekkel! És ezáltal új munkahelyek létesülhetn végre a föld színérõl az a hírhedt kocsma, amely rossz fényt vet nemcsak a szomszédos üzle anem az egész városra is. - Hát ebben az egy dologban egyetértünk. A bár vendégköre rontja a többi bolt forgalmát is. De miért igya meg ennek a levét a többi bérlõ is? - Az üzlet az üzlet, Grace - hangoztatta könyörtelenül Ford. - Ó, valóban? -jött ki a sodrából a nõ. - Csak úgy egyszerûen húzzuk ki az idõs emberek lába alól a talajt? A legtöbbjük évtizedek óta vezeti a boltját, és semmi egyébhez nem ért. Mihez kezdjenek ezután? Ford úgy tett, mintha csak félig hallaná felesége megjegyzéseit, és tovább eszegette a sül plit. Aztán titokzatos képpel fordult feléje. - Legalább nyugdíjba mehetnek! - Csakhogy a legtöbbjüknek dolgozniuk kell, hogy biztosítsák a létüket! - vágott vissza Grace. - És mivel a boltjuk fölött laknak, ha lebontják az épületsort, gyakorlatila hajléktalanná válnak! A férfi az üres tányérra tette a szalvétát. Mardosta a lelkiismeret, amiért ismét elhallga mit a felesége elõtt, de pillanatnyilag nem tehetett másképp. Cége, az FZM, tekintélyes összeget ajánlott fel az üzletsorért, de amíg a szerzõdést alá nem írják, nem tekinthetõ véglegesnek a megállapodás. És minthogy Grace olyan hevesen foglalt z idõs bérlõk mellett, már csak néhány hete maradt, hogy meggyõzze a feleségét a terve hel - Ez egyszerûen nem tisztességes dolog! - szólalt meg a fiatalasszony, és a pultnál álló G e-t és Frankét nézte közben. Ford érezte, hogy õt terheli a felelõsség neje rossz hangulatáért, ezért igyekezett megvigasztalni õt. - Ne búsulj, drágám! Én is sajnálom õket! - Attól félek, hogy az új tulajdonos nem lesz majd ilyen megértõ! - felelte Grace, ám ezzel csak még jobban fokozta Ford lelkiismeret-furdalását. - Mégiscsak kell lennie valami köztes megoldásnak, ami mindkét fél számára elfogadható! Ez a kijelentés a férfi szívébe talált. Hiszen azért akarta megvenni és lebontatni az üzletsort - s vele együtt a rossz hírû italbárt -, hogy végérvényesen leszámoljon a múlt nyomasztó emlékeivel. 8. FEJEZET - Hunyd be a szemed, és csak akkor nyisd ki, amikor szólok! - kérte Ford a feleségét. Grace engedelmeskedett, és hagyta, hogy a férfi kézen fogva vezesse. Sejtette, hogy a pajta és a karám irányába tartanak, de nem értette, miért ilyen izgatott a férje. A r Ford a délutáni szunyókálásából felébresztette õt, olyan furcsán viselkedett mint egy gy alig várja, hogy az új játékát megmutathassa a pajtásának. Lelkesedése Grace-re is átragadt. A férfi hirtelen megtorpant, és hátulról felesége vállára tette a kezét, majd a fülébe súg - Szabad a gazda! Grace felnézett, és szeme-szája elállt a csodálkozástól, amikor megpillantotta a karámban a két pompás lovat. Az állatok barna szõre csak úgy csillogott a napfényben, söté
l barátságosan tekingettek új gazdáikra. - Ó, Ford! Csodaszépek! - Ezt a fekete sörényût Daliának hívják. Ez lesz a tied. A másik, Szélvész, pedig az én lovam. Dalia odajött a kerítéshez, és üdvözlésképpen prüszkölt egyet. Grace nevetve cirógatta meg - Már kislány koromban is mindig arról álmodoztam, hogy egyszer lesz egy saját lovam. - Boldoggá tesz, hogy megajándékozhattalak - simította el Ford gyengéden a copfból kiszabadult hajtincseket, és Grace-nek igen jólesett ez kedveskedés. - Ó, köszönöm! - szólt meghatottan, azután a férje mellére tette a kezét, lábujjhegyre ága e csókot nyomott Ford ajkára. Meglepetten tapasztalta, hogy fellobbant benne a szenvedély lángja, amint ajka a férfiét érintette. Ford erre végigcirógatta a hátát, átölelte, de meghagyta a lehetõséget, hogy a felesége bá ontakozhasson a karjából. Ám Grace nem ezt tette, hanem hozzásimult, hátrahajtotta a fejét szétnyitotta az ajkát. Esküvõjük óta ez volt az elsõ alkalom, hogy õ kezdeményezett. A férfi alkalmazkodott Grace tempójához, és viszonozta felesége nyelvének becézgetõ közele már megtanulta, hogy Grace így szereti a legjobban. A vágy forró hullámai elöntötték a nõ testét, és a hasában különös bizsergést érzett, de n gy a vágy okozza-e ezt, vagy a baba mozdult-e meg. Amikor végül elengedte a férjét, mindketten ziháltak. - Ejha! - A férfi pajkosan felnevetett. - Ha tudtam volna, hogy ez lesz a jutalmam egy lóért, már rég vettem volna neked egy egész ménest! Grace azonban nem kacagott vele együtt, hanem kibontakozott az ölelésébõl, és a torkát köszörülte. - Mikor vásároltad õket? Ford felállt a kerítés alsó lécére, és felkönyökölt. - Azalatt hozattam ide õket, amíg te szenderegtél. Különben nem lett volna meglepetés! - De az lett! Méghozzá nagyon kellemes meglepetés! - nevetett fel végre a nõ is. Dalia szimatolgatta. - Pattanjunk nyeregbe? - Az attól függ! Felszerszámozhatom õket, azon nem múlik, de neked azt tanácsolom, hívd fe te Chase doktort, és kérdezd meg, szabad-e lovagolnod! És ha beleegyezik, üsse kõ, kilovagolhatunk! Mivel az orvos a vágtán kívül mindent engedélyezett, csak a túl erõs rázkódástól óvta a kismamát, egy órával késõbb már át is keltek a lovakkal a tisztáson, amely a Vitorlás-öbölt Grace birtokától elválasztotta. Aztán az asszony háza felé poroszkáltak, a Ford szemlátomást remekül érezte magát a nyeregben. - Menjünk be hozzád! - kérte a férfi. Mivel már két hete nem volt a régi lakásán, Grace örömest beleegyezett a férje javaslatába esegítette õt a ló hátáról. Ezalatt Grace kinyitotta az ajtót a cserépbe rejtett kulccsal, tt a házba. A szobákban kissé áporodott volt a levegõ, de máskülönben a nõ mindent rendben talált. Szinte az összes bútorát magával vitte az új otthonába, itt csak a legszükségesebbeket hagyta. És bármennyire hiányzott is neki ez a lak, Ford háza kezdett lassan az igazi otthonává válni... Kilépett a házból. Napfényes szeptemberi idõ volt, könnyû szellõ fújdogált. Ford a lovakat egy bokorhoz kötötte, ott legelésztek békésen. Grace a szeme fölé tartotta a kezét, hogy jobban lásson, és a férjét kereste. A férfi az ö t elemózsiáskosárral tó partján álldogált. A nõ odament hozzá, de nagyon megijedt, amikor meglátta a kikötött csónakot. -.Hogy kerül ez ide? - nézett körül riadtan, mert azt hitte, valaki a távolléte alatt behatolt a birtokára. - Én hozattam ide pár nappal ezelõtt. - És ugyan minek? - Helyesebben: kinek! Nekünk, természetesen! - hajtotta meg magát lovagiasan a nõ elõtt Ford. - McCabe kapitány örömmel áll a szolgálatára, asszonyom! Grace ámélkodott, és egyben nagyon megörült a meglepetésnek. - Csak nem akarsz csónakázni? - Dehogynem! Eltaláltad - szállt be a férfi a biztonságosnak tûnõ, új csónakba, és kezét nyújtotta feleségének: - Te csak ülj ide, a takaróra! A többit meg bízd rám! - Parancsára, kapitány! - ugratta Grace, de azért engedelmeskedett, mert egészen
meghatódott ezen a figyelmességen. A férfi elkötötte a csónakot, és a feleségével szemben leült. Grace elégedetten sóhajtott, élvezte, ahogy a csónak lágyan siklik a vízen, és nemcsak a t etben gyönyörködött, hanem vonzó hitvesében is. Aztán behunyta a szemét, és hátrahajtotta a fejét, hogy az arcát is érje a napsugár. Egy idõ után úgy ellaz majdnem elbóbiskolt. - Ejnye, Csipkerózsika! - korholta szelíden Ford. - Ma délután már szunyókáltál egyet! - Igén, de nem ilyen szép helyen! - pislogott álmosan Grace, és mosolygott. - Ha tudtam volna, hová hozol, lemondtam volna a délutáni alvásról. - Meghiszem azt! Tudod, mennyire szép vagy, amikor alszol? De én jobban szeretném, ha éb ren töltenéd el velem a mai délutánt. A nõnek jólesett, hogy a férje a terhesség ellenére is vonzónak találja. - Hízelgéssel mindent elérhet nálam, Mr. McCabe! - ugratta Fordot. - Ezt reméltem is! Grace a növekvõ pocakjára tette a kezét, és elgondolkodva tekintett a férfira. - Ugye rejtegetsz még más meglepetést is a tarsolyodban? - Csupán azt szeretném, hogy boldog légy - vonta meg a vállát Ford. - Az is vagyok! De... -De...? - Apám... - bökte ki az asszony. Az öregúr még csak meg sem próbálta valahogy csökkenteni a kettejük között tátongó és egyr Nem tudott megbocsátani a lányának, amiért hozzáment Fordhoz. - Elszörnyedek attól a gondolattól, hogy nem akarja majd elfogadni az unokáját kesergett Grace. - Pedig nagyon is jól tudja, milyen sokat jelent nekem a baba, fõképp , hogy eddig azt hittem, nem lehet gyerekem. - 0 az én gyerekem is! - Ez nem lehet akadályamegbékülésnek! - Grace-t bosszantotta, hogy apja nem képes leküzdeni a Ford iránti gyûlöletét. - Örülök, hogy így vélekedsz. A férfi szavai mélyen Grace szívébe találtak. Érezte, milyen fontos ez a kis jövevény az õ Elszorult a torka. - Ford... tudom, hogy a baba miatt házasodtunk össze, és bármennyire megijesztett is elõsz a terhesség, nem bántam meg semmit sem! - Komolyan? - nevetett fel a férfi, és közben megjelent arcán a két gödröcske. Azt sem, hogy kényszerítettelek, légy a feleségem! - Elfogadtam az érveidet, miszerint a gyermeked nem nõhet fel apa nélkül. És õszintén szólva én is így gondolom helyesnek. - Igen, ez volt az egyik indítóok - nyugtázta Ford. - És a másik? A férfi kis ideig csendben szemlélte õt. - Ha még eddig nem jöttél volna rá, remélem, nemsokára kitalálod... Grace zavarba jött. Férje mind ez idáig még sosem mondta, hogy szereti õt, és sosem utalt ra, hogy a barátságnál többet is érez iránta. Azon tûnõdött, vajon Fordnak is ugyanolyan n ik-e kimutatnia az érzelmeit, mint neki. Hiszen olyan kiszolgáltatott az ember, ha szeret valakit, és nem tudja, hogy az érzelmei viszonzásra találnak-e! - No és miért mentél hozzá Davidhez? - változtatott hirtelen témát Ford. Az lett volna az ésszerû válasz erre a kérdésre, hogy azért, mert szerette Dávidét, de nem errõl volt szó. Grace egyszeriben elhatározta, hogy bevallja férjének az i t. - Azért mentem hozzá, hogy megmentsem a jó híremet! Dávid amúgy is régóta epekedett már utánam. Hát, ez nem éppen a legerõsebb alap egy jó házassághoz! mosolyodott el kényszeredetten. A férfi egyenletes csapásokkal tovább evezett, és átható tekintettel nézett Grace-re. - Mit értesz azon, hogy megmentsd a jó híredet? - Ahogy elhagytad Whitaker Fallst, a városban rögtön az a hír járta, hogy összeálltam vele alószínûleg valaki megláthatott bennünket együtt. Mivel a tisztességem forgott kockán, apá
yszerített, hogy hozzámenjek Davidhez, nehogy folt essen a család becsületén. így, amikor Dávid megkérte a kezemet, igent mondtam. Épp egy hatalmas fa árnyéka alá értek, és Ford abbahagyta az evezést. - És szeretted Dávidét? Nem úgy, mint téged, gondolta Grace. - Tetszett nekem - vallotta be végül fennhangon. - De hát nem szerelembõl kötöttünk házass z a tény, hogy nem lehetett gyermekünk, végképp megrontotta a kapcsolatunkat. Öt évig küzd hogy megmentsük a házasságunkat, végül aztán feladtuk, és elváltunk. Dávid az édesanyja ke ba költözött, és nagyon boldog most az új családjával. Én pedig szívbõl örülök neki. - Sajnálom, hogy ennyi mindenen kellett keresztülmenned. Grace mosolygott, hogy ilyen közel kerültek egymáshoz a férjével. - Végül aztán minden jóra fordult. - Mint a mesében - erõsítette meg szintén mosolyogva Ford, és kinyújtózkodott, hogy fáradt izmait ellazítsa. - Ám ha azt szeretnéd, hogy visszavigyelek, meg kell etetned engem, hogy erõt gyûjtsek az evezéshez! Grace erre letérdelt, és elõvette az elemózsiás batyut. A csónak megingott, de Ford nyomban egyensúlyba hozta. - Lassan a testtel, matróz! - szólt rá csipkelõdve a feleségére. - Különben csónakázás hel hatunk! A nõ óvatosan kipakolta az ennivalót, és a férje szájába adogatta a finomabbnál finomabb falatokat, desszertként almaszeleteket. - Ejha, de finom ez az alma! - lelkendezett Ford. - Tudod, mire emlékeztet? - Mire? - kérdezett vissza a nõ ravaszul, mert pontosan tudta a választ. - Arra a napra, amikor frissen sült almás lepénnyel és marharostélyossal megrakott szendvi ccsel kedveskedtél nekem, amit a vacsorátokról csentél el nekem. Grace bólintott, mert még az is tisztán élt az emlékezetében, hogyan hálálkodott ezért Ford. - A ház mögötti, ódon pajtában találtál rám. Éppen tûzifát aprítottam, hogy megmelegedhess szakára... - kapott be egy szelet almát a férfi. - Akkor már két napja alig ettem valamit, és úgy befaltam a szendvicseket meg a sütemény felét, hogy majdnem gyomorrontást kaptam. Grace felkacagott férje elgyötört arckifejezését látva, és mókásan megfenyegette az ujjával. - Pedig már akkor is mondtam neked, hogy ne légy olyan mohó! Ford elkapta a kezét, és megcsókolta az ujja hegyét. Grace felsóhajtott, és majdnem elolva a gyönyörûségtõl. - Te voltál az én mentõangyalom!.- vallotta be a férfi. - Csupán köszönetet akartam mondan ked azzal a csókkal, de amikor szétnyitottad az ajkad, nem tudtam ellenállni többé... Grace megborzongott a vágytól. Ekkor szeretkeztek elõször, és azt az érzéki, varázslatos é lehetett elfelejteni. Szemlátomást a férjét is éppúgy felzaklatták az emlékek, mert hirtelen elengedte a kezét. - Késõre jár! - szólt, és összeszedegette az ételmaradékot. - Vissza kell fordulnunk, miel edik! Kellemesen telt az út visszafelé is. Ügetve érték el Ford házát. A karámhoz érve a férfi szállt le elõször a lóról, majd a feleségét is lesegítette. Átölelte a derekát, Grace pedig belekapaszkodott a férjébe. Ahogy Ford lassan lecsúsztatta a ló hátáról, érezni lehetett, hogy szinte szikrázik körülöttük a levegõ... Grace lassan a férje hajába túrt. - Köszönöm neked ezt a csodaszép napot! - rebegte zakatoló szívvel. Ford még szorosabban ölelte át. - Én hasonlóképpen! Abban a pillanatban, amikor a nõ lábujjhegyre ágaskodott, férje is lehajtotta a fejét. Fel sóhajtottak, mielõtt ajkuk összeért, és nyelvük érzéki játékba kezdett. Grace enyhe csiklandozást érzett a hasában, és összerezzent. - Istenem! - sóhajtotta, és a pocakjára tette a kezét. - Mi lelt? - aggódott azonnal a férfi. - Azt hiszem, megmozdult a baba! Már éreztem ezt egyszer, de nem voltam biztos benne
, hogy õ az. Ford rögtön a felesége hasára tette a kezét, de nem érzett semmit. Csalódott arckifejezése ace-nek nevethetnékje támadt. - Ne búsulj, fog még rugdalózni annyit ez a csöppség, hogy meg is unod! Ám a férje továbbra is búbánatos képpel nézett rá. - Grace...! Szeretném, ha mostantól fogva velem aludnál - bökte ki. Az asszony tudta, bármennyire vágyakozik is arra, hogy szeretkezzenek, mégsem ajándékozhatja a testét a férfinak anélkül, hogy a szívét is odaadná. Ám ez csak akkor leh Ford is nekiajándékozza az övét. - Én is észrevettem, drágám, hogy az utóbbi hónapokban sokat közeledtünk egymáshoz - válas ontoltan -, de jobbnak tartanám, ha egyelõre továbbra is külön szobában aludnánk. Amíg ki nem mondod, hogy te is szeretsz, folytatta gondolatban. Ford a fejét csóválta. - Félreértetted a kérésemet. Nem közeledni akarok hozzád, hanem azért szeretném, hogy együtt aludjunk, mert én is szeretném kivenni a részemet a terhességbõl - mosolyodott l. - Máskülönben úgy érzem, hogy kimaradok valamibõl, amit te viszont a1 élsz. Én meg csak elképzelni tudom, milyen lehet. Grace igyekezett elrejteni a mosolyát. - Attól tartok, kedves jövendõbeli apuka, hogy ez így is marad, akár egy ágyban alszunk, akár nem! - Csakhogy én veled együtt szeretném megélni a gyermekvárás örömeit! - makacskodott a férf retném érezni, ahogy a kicsi rugdos, szeretném látni, ahogy átalakul a tested, és szeretnék beszélni a lányomhoz, mialatt fejlõdik! - A lányodhoz?- visszhangozta halkan Grace, a férje kérésén meghatódva. Ford vállat vont, és hüvelykujjával végigcirógatta felesége arcát. - Kislányt szeretnék, pont olyan szépet, mint az édesanyja! Az asszonynak elszorult a torka, és boldogság töltötte be a szívét. Ford az ujja köré csav itvese hajtincsét. -.Akkor hát beköltözöl a hálószobámba? Grace-t egyszerûeri nem vitte rá a lélek, hogy visszautasítsa gyermeke apjának kérését. Az ott is arra, hogy megossza valakivel a várandóság szép élményeit. És ki is lehetne erre al asabb társ, mint a férje? - Ma este már veled alszom! - ígérte meg. Grace olyan elfogódott volt, mint egy menyasszony a nászéjszakáján. Nevetséges, gondolta, mialatt nézegette magát a fürdõszoba tükrében. Hiszen nem fognak szeretkezni! A e csupán a baba közelében akar lenni, és ezért csak hálás lehet. Legyûrte hát az izgatottságát, és megkötötte rózsaszín hálóingének szalagját. A fodros szélû, bõ, térdig érõ ruhadarabot néhány nappal ezelõtt vásárolta. Elöl gombos volt sznát vehesse majd a szoptatásnál. Kapkodva megfésülte a haját, és közben arra gondolt, mennyivel szívesebben viselne most va mi csinosabb hálóinget, ám tüstént el is hessegette magától ezt a gondolatot. Végtére is n tözik át a férje hálószobájába, hogy elcsábítsa õt, hanem mert Ford már most ki akarja ven endõ gyermeke életébõl. Amikor Grace meghallotta a férfi lépteit a szomszédos hálószobából, szaporábban vert a szíve. Még további tíz percet töltött el azzal, hogy fésülködött, megmosta a fogát, a magán az új hálóinget. Akkor aztán nagy levegõt vett, és elszántan kilépett a fürdõszobá Ford rámosolygott. Még a farmernadrágját viselte, de felül már kigombolva. Az ingét, a csizmáját és a zokniját is levetette már. Grace gyorsan elfordította tekintetét férje csupasz mellérõl, a mennyezetes ágyhoz lépett, lhajtotta a takarót. - Sikerült mindent elpakolnod? - érdeklõdött a férfi. - Hogyne! - felelte a nõ, de nem nézett Fordra. Felrázta a párnát, csak hogy csináljon val it. - A ruhásszekrényed irigylésre méltóan óriási! - Amikor terveztettem ezt a házat, arról ábrándoztam, hogy egyszer majd megosztozhatom v alakivel ezeken a szobákon. Grace hallotta, ahogy a férfi lehúzza a cipzárját, és leveszi a farmerét. Lopva odapillant t, és megkönnyebbülten állapította meg, hogy Ford a nadrág alatt alsót visel, még ha meglehetõsen testhezállót is. Lefeküdt, és nyakig magára húzta a takarót.
- A fehérnemûimet a szekrény fiókjaiba tettem. - Rendben van - heveredett le melléje a férfi, aztán felkönyökölt. Lecsúszott róla a takar tóvá vált csupasz felsõteste. A villany még égett. - Ha még több helyet szeretnél, csak szólj nyugodtan! - Úgy teszek - ígérte meg mosolyogva Grace. Ford viszonozta a mosolyát. - Gyere ide, kedves! - szólt a feleségéhez. - Annyira a szélén fekszel, hogy félek, leesel - Jó így nekem - vetette oda könnyedén a nõ. - Nem harapok! - ugratta csillogó szemmel Ford. - Csupán szeretnélek megérinteni a megálla podásunk szerint. Csakhogy nem tudlak, ha ilyen messze vagy tõlem! - Micsoda kínos helyzet! - vélte Grace, de azért közelebb húzódott. Ford is közeledett feléje, és már közvetlenül a nõ mellett feküdt. - Pedig nem is kellene, hogy az legyen - jelentette ki. - A feleségem vagy! - nézett gyengéden Grace-re. - Különben is, láttalak már meztelenül. A nõ nyelt egyet. Csak nem akarja Ford megint ruha nélkül látni? Arra felkészült, hogy hozzáér, de arra nem számított, hogy ez is bekövetkezik... Ford kinyújtotta a kezét, és ki akarta oldani a hálóing masniját, de még mielõtt kioldhatt a, Grace elkapta a csuklóját. A pillantásuk találkozott. - Kíváncsi vagyok, hogyan változott meg a tested. Szabad lesz? Grace elbizonytalanodott. Noha a pocakja még nem túlságosan nagy, és õt nem zavarta a teste átalakulása, de tartott attól, hogy a férjében esetleg visszatetszést kelt Mintha Ford kitalálta volna a gondolatát. - Hogyha olyasmit tennék, ami nincs kedvedre, csak szólj, és tüstént abbahagyom! Grace tisztában volt azzal, hogy a férfi tartani fogja a szavát. Csupán a saját akaraterej en kételkedett. Vajon képés-e ellenállni a férje cirógatásának? Igyekezett ellazulni, és elengedte Ford csuklóját. A férfi azonnal kioldotta a masnit. G race keblének felsõ domborulata láthatóvá vált. Mintha megállt volna az idõ, Ford ráérõsen, végtelen türelemmel gombolgatta ki felesége hálóingét. Grace az örömteljes várakozástól egyre szaporábban lélegzett. Férje azonban nem siette el a dolgot, és élvezte a vetkõztetés minden pillanatát. Kezét lassan a hálóing alá csúsztatta, fel a nõ válláig, majd fokozatosan lefelé. Végül lehúzta Grace-rõl. Elbûvölve szemlélte, mennyivel teltebbek és feszesebbek felesége mellei, mint korábban. Megérintette, és az asszony felszisszent, amikor Ford cirógatni kezdte a mellbimbóját. A férfi nyomban elengedte, és homlokráncolva kérdezte: - Talán fájdalmat okoztam? - Dehogy! - rázta meg a fejét Grace. Ellenkezõleg, inkább felizgattál, folytatta gondolatban. - Csak nagyon érzékeny lett a mellem. - Akkor majd jobban vigyázok. De még mielõtt Grace elmondhatta volna, hogy a férfi semmilyen kellemetlen érzést nem okoz ott neki, Ford már a térdét simogatta. Aztán a keze egyre feljebb siklott, míg meg nem áll odott a hasán. A férfi szusszant egyet. - Sosem hittem volna, hogy valaha is így fogok vágyódni valamire, mint most a kisbabánkra - tekintett fel a kismamára, és mélyen a szemébe nézett. Pillantása hálát tükr valamivel ajándékozol meg, amirõl sosem gondoltam volna, hogyan is megkaphatok egyszer. Grace megfogta férje kezét. - És mi lenne az? - suttogta. - Egy igazi család - vallotta be a férfi. - Biztonság! Boldogság és családi szeretet egy k tthonban! Grace a könnyeivel küszködött. Férje szavai igen sokat jelentettek számára, de neki még en b kellett. A szerelmére vágyódott - nem a baba, hanem saját maga miatt... Ford anélkül, hogy kezét hitvese hasáról levette volna, Grace Fölé hajolt, és a másik kezével annak hajába túrt, hogy alulról megtarthassa a fejét. Azután olyan szenvedélyes csókot nyomott az ajkára, hogy Grace már néhány röpke perc után is teljesen elgyengült a vágyakozástól. Végül Ford elengedte õt, és mélyet sóhajtott. - Milyen jó illatod van! Forró vágy járta át Grace testét, és a férje felé fordult.
- Ford...! - rebegte. - Hiszen csak megcsókoltalak, Grace - felelte halkan a férfi. - És megérintettelek. Az asszony nagyot nyelt. Végül is õ adott engedélyt Fordnak, hogy megcsókolhassa bárhol, b kor. Úgy látszik, elérkezett a bárhol ideje, mert Ford ajka egyre lejjebb siklott, és izga tni kezdte a nõ mellbimbóját. Grace felnyögött, és kezével átölelte s férfi fejét, hogy közelebb húzza magához. Miután Ford elidõzött egy keveset felesége keblének kényeztetésével, ugyanilyen kínzó gyengédséggel megcsókolta a hasát, és arcával megcirógatta azt. Aztán halkan beszélni kezdett a magzathoz, mintha kettesben lenne vele. A kismama meghatódott ezen a kedves jeleneten. Végül Ford átölelte a feleségét. Grace élvezte, hogy a férje karjába simulhat, de úgy érezte, megöli a gyönyör, ha a szülésig minden este el kell viselnie ezt a kínzó, mégis édesvágyat. 9. FEJEZET - Jó napot, Grace! - köszönt barátságosan Chase doktor, amikor belépett a vizsgálóba, és á nõ leleteit. A fiatalasszonyban forrt a düh, de nem az orvos mérgesítette fel, hanem az, hogy szemlátomást nem teljesítették a kérését. Miután a doktor becsukta maga mögött az ajtót, felnézett, és nyomban meglátta Fordot is, aki felállt, amint az orvos belépett az ajtón. A két férfi kölcsönös tisztelettel köszöntötte egymást. Chase doktor úr semmi kivetnivalót ban, hogy Ford itt telepedett le, ahol a gyermekkorát töltötte, és ifjúvá serdült. Grace férje a visszatérése óta példásan viselkedett, és bár még mindig akadtak emberek, akik ragaszkodtak az elõítéleteikhez, a többség azért már hozzászokott a jelenlétéhez, és befogadta. - Isten hozta magát is, Ford! - üdvözölte a férfit a doktor kedvesen, és megigazította a s gét. - Örülök, hogy mindketten eljöttek a vizsgálatra! Fordot büszkeség töltötte el. - Ezentúl mindig elkísérem a feleségemet, amíg el nem jön a szülés ideje. Az orvos elismerõen bólintott. - Örömmel tölt el, amikor egy apa kiveszi a részét gyereke életébõl már a terhesség ideje - Letette a nõ beteglapját az asztalra, aztán elõvett egy tollat a köpenye zsebébõl, és je lni kezdett valamit, s közben így érdeklõdött: - Nos, hogy érzi magát a boldog kismama? Grace-ben azonban erre csak fokozódott a harag, és még szorosabban ragadta meg a vizsgálóágy szélét. Chase doktor úr szemlátomást kerüli a tekintetét, és jól teszi! - Remekül! - sziszegte. Csak legszívesebben ordítanék a méregtõl, folytatta gondolatban. - Maga majdnem két kilót hízott az utóbbi négy hétben, és a vérnyomása is remek! - fûzött z orvos Grace leleteihez. A nõ eldöntötte, hogy nem habozik sokat, és kiböki, ami a szívét nyomja. - Doktor úr, az volt a kérésem, hogy az édesapám is bejöjjön ide. Szeretném, ha jelen lenne, amikor elsõ ízben hallgatjuk meg a baba szívhangját! Az orvos erre végre feléje fordult. - Ez így igaz, de Ellis arra kért, hogy inkább mára rendeljem be magát, miután Marcié említette, hogy Ford is jelen lesz a vizsgálaton. Grace nem készült fel arra, hogy apja magatartása ismét ekkora sérülést okoz a lelkében. Tulajdonképpen nem kellett volna meglepõdnie azon, hogy az öregúr nem óhajtja látni, amikor Ford is elkíséri. Ám azt remélte, hogy Ellis talán elássa a csatabár meghallja az unokája szívverését. - És apám bejött ma dolgozni? - kérdezte csípõsen. Látszott, hogy az orvost kényelmetlenül érinti a kérdés. - Igen, a rendelõjében van. - Pompás! - szólt bizakodva Grace. - Akkor beszélek majd vele, ha befejeztük a vizsgálatot. De sem ön, sem Marcié ne figyelmeztesse õt elõre! Az orvos nem látszott túl boldognak, de véleményének nem adott hangot. Ford is hallgatott. Pedig tudta, milyen fontos lenne, ha kibékülnének végre az apósával. M yen sokat jelentene ez a feleségének, akit teljes támogatásáról biztosított. És eddig tartotta is a szavát!
Most, hogy a nõ nyíltan beszélt Chase doktorral, az orvos nekilátott a vizsgálatnak. Ford több kérdést intézett hozzá, mint Grace. Aztán a doktor végül feltette a kismamára a szívh készüléket, és meghallgatták a magzat szívverését. Grace úgy érezte, sosem fogja elfelejte lenül boldog tekintetét. Õt is hihetetlen öröm töltötte el. Boldogságát csak az zavarta kissé, ha arra gondolt, hog okára beszélnie kell az édesapjával. Mialatt Ford és Chase doktor a lovakról folytatott szakértõi csevegést - tudniillik az orvos apja is tenyésztõ volt hajda -, Grace csendben kilopakodott a vizsgálóból, és az édesapja irodájához sietett. Az ajtó c volt, és a nõ kopogtatás nélkül belépett a szobába. Apja egy hatalmas íróasztalnál ült, szemüvegével az orrán, és valamilyen iratba mélyedt. Felpillantott, és homlokráncolva, hallgatagon nézett fel a lányára. Aztán félretette a papírokat. - Minden rendben van? - kérdezte nyersen. A nõ odalépett az öregúr íróasztalához, aki fagyos tekintettel nézett vissza rá. Pillantás Grace szívét. - Komolyan érdekel? - kérdezett vissza. - Már miért ne érdekelne, hogy vagy? - háborodott fel Ellis. Szóval az apja csak iránta érdeklõdik, de a baba iránt nem! Biztosan azért, mert az Ford gyereke is! - Szép, szabályos a szívverése az unokádnak - adta Ellis tudtára, és remélte, hogy apja megenyhül a jó hír és az unoka szó hallatán. - Nekem nincs unokám! - villantotta rá a szemét az öregúr. Grace összerándult. Tudta, hogy apja szavait a keserûség szülte, mégis rettenetesen fájt n ez az elutasítás. - Pedig ez a baba részben a tiéd is, apus! És anyué meg Aaroné is! - Az a gyerek McCabe gyereke! És engem kizárólag arra emlékeztet, amit elvesztettem miat ta... téged is beleértve! Az idõs úr lelki gyötrelme olyan méreteket öltött, hogy Grace-t a sírás fojtogatta. - Ó, apukám, engem nem veszítettél el! - felelte elkínzottan. - Még mindig itt vagyok neke ha engeded, hogy újra része legyek az életednek! Ellis tekintetén látszott, hogy kétségek kínozzák. - Amíg Ford felesége vagy, nem engedhetem meg - jelentette ki. Aztán kezébe vette az iratcsomót, amelyet az imént olvasott, és felütötte az egyik oldalt, így jelezte, ogy nincs több mondanivalója a lányának. Grace arcán legördült egy könnycsepp, amit azonnal szét is morzsolt. Haragudott az apjára, amiért az ilyen nyakasán ragaszkodik az álláspontjához. Ugyanakkor nem tudta, mitévõ legyen, mert Fordhoz egyre erõsebb érzelmi szálakkal kötõdött, ugyanakkor na t attól, hogy mindörökre elveszítheti az édesapját. Hogyan is választhatna a két férfi köz a legjobban szeret a világon!? 963 904 Sóhajtott, és az ajtóhoz lépett, ahonnan azonban mégiscsak visszafordult, és látta, hogy az öregúr elkínzott ábrázattal tekint feléje. - Még változtathatunk a dolgok állásán, apus - szólt emelt fõvel, hogy apja észre ne vegye, milyen nyomorultul érzi magát. - Hát nem érted, hogy a születendõ gyermekem és é ok számodra az egyetlen hozzátartozód? Én szeretlek! Szívbõl szeretném, ha a babát is elfogadnád, de a döntés joga a te kezedben van. Azzal Grace elhagyta az irodát, apjára bízva a döntést... - Itt valami titok lappang -jelentette ki Dóra, miközben a munkaasztal fölött fõnöknõjére tott. Épp csokrokat állítottak össze. - Az utóbbi idõben ugyanis csak úgy sugárzol a boldogságtól. Grace elmosolyodott. Azért, mert mindennél jobban szeretem az uramat, válaszolta gondo latban, de nem szólt, hiszen ezt még Fordnak sem vallotta be. - Talán azért, mert a terhesség alatt sokkal simább lett a bõröm, és fényesebb a hajam - felelte, és egy hatalmas rózsaszín szalagot kötött az egyik csokor köré. - Én azt hiszem, nemcsak a fizikai külsõd miatt látszol ilyen boldognak, hanem a férjed miatt csillog így a szemed, aki mindenkinél jobban szeret! - Meglehet - ismerte el Grace. Elképzelni sem tudott volna az övékénél boldogabb házasságot, az édesapjával való nézeteltérések ellenére sem. Minden pillanatot élvezett Ford társaságában. Alig várta, hogy leteljen a munkaideje a virágüzletben, és hazasiessen, hogy viszontláthassa fé . Esténként, a hatalmas ágyban felemlegették a múltat, és tervezgették a
jövõt, amikor a kisbaba világra jövetele majd igazi családdá kovácsolja õket. A szeretkezés volt az egyetlen, amely a házasságukból hiányzott. Ford betartotta az ígéretét, és nem nógatta Grace-t, hogy lefeküdjön vele, de a fiatalasszonynak kész gyötrelem volt elviselnie az érzéseket, amelyeket a férje csókja és érintése váltott ki belõle. Grace egy hét óta igyekezett, hogy összeszedje végre a bátorságát, és felfedje a férfi elõtt az érzelmeit. Remélte, hogy férje is hasonlóképp érez iránta, és ezért többre hogy Ford is vágyódik a szerelemre. Grace szeretett volna végre az asszonya lenni - a lehetõ legvalósabb értelemben is... Mialatt a hütõhelyiségbe vitte az elkészült csokrot, azon tûnõdött, hogy romantikus vacsor és a gyertyafények lobogásánál, a meghitt hangulatban majdcsak megtalálja az alkalmat a v lomásra. Ezután talán minden megoldódna magától... Ford egy órával ezelõtt telefonált, és megígérte, hogy este hatig visszatér a richmondi tárgyalásáról. így neki marad még négy órája, hogy bevásároljon, és beugorjon sokoládétortáért, ami a férje kedvence. Hirtelen elhatározással kivett egy szép csokrot az egyik vödörbõl, és kijött a hûtõszobábó - Elviszem Gertie-nek ezt a csokrot. - Vagy úgy! - vonta fel Dóra sokatmondóan a szemöldökét. - Magyarán szólva kedvet kaptál egy kis banánturmixra, nemde? - Csak nem akarod azt állítani, hogy azért viszek virágot Gertie-nek, mert torkoskodni s zeretnék? - Dehogynem! Az utóbbi idõben furcsamód szinte mindennap megleped õt egy csokorral, és utána a bekebelezett finomságokról áradozol! - kacagott fel a fiatal lány. - Ezen nincs semmi nevetnivaló! - emelte fel színlelt dacossággal Grace az állát. - Én is ezt mondanám, ha terhes volnék - csipkelõdött tovább Dóra. Grace elfintorodott, és bement az irodába a pénztárcájáért. Kisvártatva kilépett a bolt ajtaján, és összetalálkozott egy vevõvel. Ismét fellendült az üzlete, mert az emberek idõközben volt alkalma megismerni a jóságos Fordot - leszámítva persze Grace apját. De a nõ elhessegette magától ezt a gondolatot. El kell fogadnom ezt a helyzetet, mert az élet így is szép, ahogy van. És ez a romantikus vacsora még ennél is tökéletesebb . - A szokásos gyümölcsturmixodért jöttél, ugye? - fogadta barátságosan Gertié a kismamát, noha a szeme most nem csillogott olyan vidáman, mint általában. Grace pajkosan mosolygott az idõs hölgyre, aki a pult másik oldalán állt. - Rá van írva az orrom hegyére? Ezenkívül kérnék még egy csokitortát - nyilatkozta, és átn e-nek a csokrot, hogy mosolyt csalogasson az arcára. - Fogadd el ezt, kérlek, hogy j obb kedvre derülj! Az idõs asszony szemlátomást meghatódott, de a szomorúság csak nem akart eltûnni a szemébõ - Köszönöm, kislányom, ez jólesett! Nagyon rám fér már egy kis nevetés - felelte, és lenyú Elõbányászott egy értékes kristályvázát, amelyet még Gracetõl kapott ajándékba. - Ugye ne a elõbb vízbe tesszük ezt a gyönyörû csokrot? De aztán rögtön nekilátok a gyümölcsturmixnak. Grace a pult mögé ment, vizet töltött a vázába, és elrendezgette benne a virágokat. Az idõ ben elkészítette neki a tejes italt. A kismama lopva Gertiefigyelte, és azon tûnõdött, vaj mi nyomhatja ennyire az asszony szívét, hiszen nem szokott ilyen csendes lenni. Kivéve, ha baj van. Gertié egy nagy pohárba töltötte a turmixot, és a kismama elé tette a pultra. - Igyál, kislányom! - Valami baj történt, Gertié? - puhatolózott óvatosan Grace. Az idõs hölgy hátat fordított, kinyitotta a hûtõszekrényt, ahol saját készítésû tortáit és és kivett egy csokitortát. Betette egy papírdobozba. - Képzeld el, ma telefonált Hank, és roppant érdekes dolgokat közölt... - A volt tulajdonos fia? Nocsak! - lepõdött meg Grace. - És megtudtad, ki vette meg az üzletsort? - De meg ám! - felelte az asszony, mialatt összeragasztotta a torta dobozát. - Ma került sor a tulajdonjog átruházására, és Hank közölte velünk, hogy két hónapon belül be k t egy új mozi és bevásárlóközpont épül ezen a helyen. Grace tanácstalanul nézett rá. - Ó, Gertié! Talán beszélnünk kellene az új tulajdonossal. Hátha találunk valami
köztes megoldást, amely mindkét félnek megfelel! Gertié most végre megfordult, és a pultra tette a tortásdobozt. Higgadtan nézett vendége szemébe. - Akkor te ma este biztosan beszélhetsz vele! - Hogy érted ezt? - firtatta zavartan Grace. - Az FZM nem azonos véletlenül azzal az építési vállalattal, amelyik megvette a Vitorlás-öbölt?,És ez az FZM véletlenül nem Ford saját cége? Grace kábultan rogyott le a székre. - De igen! Gertié szomorkásán elmosolyodott. - Nos, akkor úgy áll a helyzet, hogy a férjed lesz az új fõbérlõnk, amíg le nem bontatja az üzleteinket! - Ez lehetetlen! - kiabálta magából kikelve Grace, és nem akart hinni a fülének. Ford pontosan tudja, mi a véleményem az új tulajdonos terveirõl! Gertié furcsamód nem látszott dühösnek, inkább beletörõdött az elkerülhetetlenbe. - Akkor valószínûleg ezért hallgatta el elõled, hogy õ vásárolta meg a boltjainkat is. Ford leparkolt Grace furgonja mellé a feljáróra, és felsóhajtott. Eljött az ideje ugyanis, hogy beszámoljon a feleségének legújabb szerzeményérõl, amely egyben Whitaker Falls jövõjét is befolyásolhatja. Sikerült megszereznie azt az üzletsort, amelyhez a Vigadó bár is hozzátartozott. Azt tehet vele immár, amit csak akar. És ezáltal zárhatja végre a múltat! De elõbb még meg kell gyõznie a feleségét tervei megvalósíthatóságáról, és arról, milyen sokat nyerhet ezzel a városka is. Grace-nek meg kell értenie, milyen fontos ez a beruházás a számára, és hogy szüksége lesz a felesége minden támogatására, ha le akarja bontatni a boltokat. Figyelembe véve viszont azt a tényt, milyen hevesen védi Grace az üzletsor jelenlegi bérlõit, a férfi erõsen kételkedett abban, hogy hitvese o ni fogja majd a nézeteit. Még annak ellenére sem fog mellé állni, hogy az eltelt idõben a pcsolatuk határozottan mélyült. Úgy érezte, több idõ kellene neki ahhoz, hogy megváltoztathassa Grace véleményét. Legkorábban egy héten belül már írásban is értesíteni fogja a bérlõket a terveirõl. Tehát e, hogy megbeszélje a feleségével a dolgot, és ami még ennél is fontosabb: hogy megtegye a , amit már oly régóta halogat. Végre be akarta vallani neki a szerelmét. És végre el akarja hitetni az asszonnyal, hogy a szerelme õszinte. De vajon szereti-e õt Grace? Nem vár tovább, és ma este minden alkalmat megragad arra, hogy kipuhatolja, mit érez iránta felesége, határozta el. Aztán már semmi sem állhat a közös jövõjük útjába, amely itt, Whitaker Fallsban vár rájuk. Ford végre megnyugodott, hogy döntõ lépésre határozta el magát. Felkapta az irattáskáját az anyósülésrõl, kiszállt, és a házhoz sietett. Ám amikor belépett az elõszob zörnyû gyanúja támadt. De még mindig nem merte feltételezni a legrosszabbat, miért áll ott az a két bõrönd, hanem lyett letette az irattáskáját az ebédlõ asztalára, és a hálószobából kiszûrõdõ zajok irányába tartott. Sajnos a balsejtelme nem volt alaptalan: felesége éppen a holmiját csomagolta össze. Válogatás nélkül gyömöszölte bele a ruháit az ágyon heverõ táskába. Ford nekitámaszkodott az ajtófélfának, és igyekezett megõrizni a nyugalmát. - El akarsz költözni tõlem? Grace összerezzent, amikor meghallotta a férje hangját, de nem nézett rá. - Igen, elköltözöm! Ford nem kapott levegõt. - És szabad megkérdeznem, miért? Az asszony futó pillantást vetett rá, mialatt a szekrényhez ment, hogy kivegye a fehérnemûit a fiókból. Megvetõ tekintetet lövellt Ford felé. - Felesleges megkérdezned! - vetette oda. - De ha mindenáron tudni akarod, nem szeretnék egy olyan férfival együtt élni, akiben nem bízhatom! - Mirõl beszélsz? - Csupán arról, hogy tudomásomra jutott, te vásároltad meg az üzletsort - szólt megvetõ hangsúllyal Grace. A férfi úgy érezte, mintha fejbe verték volna, de igyekezett nyugalmát megõrizni, nehogy a felesége észrevegye rajta döbbenetét.
- Hogy szereztél tudomást a dologról? - Számít ez már valamit? - Igen, számít! - vágta oda ingerülten Ford. - Fõleg azért, mert én akartam tudatni veled ste a hírt! - Hank telefonon közölte ma Gertie-vel. No, nem mintha ez bármin is változtatna! - Grace begyömöszölte zokníit.és bugyiit egy táskába, és behúzta annak cipzárját. Elhatározása vé Megfordult, és szemrehányóan nézett a férjére. - Megint becsaptál! Ford a nadrág zsebébe süllyesztette a kezét, és megpróbálta megõrizni a nyugalmát. - Én sosem csaptalak be! - De elhallgattad elõlem az igazat, mint ahogy már korábban is annyiszor! Grace puha ajka, amelyet tegnap este még a férfi oly gyengéden csókolt, most keserûen legö t. - Úgy tettél, mintha semmit sem tudnál a régi üzletsor eladásával kapcsolatban, amikor Gertié vendéglõjében beszélgettünk. Mintha fogalmad sem lett volna arról, ki lesz az épületek új tulajdonosa, és mit szándékszik tenni! Mi ez, ha nem hazugság? Ugyanaz, mint amikor elhallgattad elõlem a tényt, hogy visszaköltözöl a Vito -öbölbe! - Ez nem tisztességes dolog! - sziszegte összeszorított foggal a férfi. - Talán inkább velem szemben nem az! - ragadta meg mérgesen a táskáját Grace. Én vagyok a feleséged, és mégis én tudtam meg a legutoljára, mik a terveid! Képzeld magad az én helyembe! A tulajdon férjem tett lóvá! Ford elvette tõle a táskát, hogy visszatartsa. - Késõbb akartam elmesélni az egész ügyet, amikor az indokokat is ismertettem volna veled. Akkor még azt sem tudtam, enyém lesz-e egyáltalán az üzletsor! - Akkor gratulálok, Mr. McCabe! A magáé lett az üzletsor! - fejezte be a vitát gúnyosan Gr e, és távozott a szobából. Szemlátomást az sem érdekelte, hogy itt maradt a táskája. A férfit hatalmába kerítette a rémület. - Grace! - kiáltott a felesége után, noha sejtette, hogy az asszony nem tér vissza. Meg kellene hallgatnod engem is! - tette hozzá, majd ledobta a táskát, aztán a nõ után eredt. Az elõszobában érte utol, és elállta az útját, hogy ne vehesse fel a bõröndöke fáját, még nem fejeztem be! Az asszony ránézett, de a tekintetébõl nem harag sugárzott, mint ahogy várni lehetett, han inkább a beletörõdés szomorúsága. - Csak egyre vagyok még kíváncsi, Ford, és kérlek, légy õszinte! Az üzletsor mindegyik boltját le akarod bontatni? Igen, sorra mindegyiket - erõsítette meg a férfi, és még maga is meglepõdött, milyen kíméletlenül hangzik a válasza. - Lebontatom azokat a régi épületeket, mert azt szeretném, hogy a Vigadó bár eltûnjön végr zínérõl is! Neked nem az a véleményed, hogy valóban a város szégyenfoltja az az ócska lebuj? Grace sötét pillantást vetett rá. - De én nem szeretném azt, hogy emiatt ilyen árat kelljen fizetni! Nem szeretném, hogy emiatt idõs, szorgos, jó szándékú emberek elveszítsék a mindennapi betevõ falatjukat! azért, mert te ilyen önzõ vagy! - De nem tudom másképp elérni a célomat! - Nem tudod, vagy nem akarod? - Nem tehetek másképp, Grace! - szólt a férfi, visszagondolva saját múltjára. - Mint ahogy én sem - válaszolta elkomorodva a nõ. - Nem tudok egy olyan férfival együtt é i, aki állandó talány számomra! Egy olyan emberrel, aki élete legfontosabb döntéseit nem b meg velem. Pedig azt hittem, eljutottunk már idáig ebben a házasságnak kikiáltott bohózat n - jelentette ki, és ki akarta kerülni a férfit, hogy felvegye a bõröndjét. Ford azonban elállta az útját. - A mi házasságunk sosem hasonlított bohózathoz! - Tényleg nem? - kérdezte remegõ hangon a felesége. - Azért vettél el, mert gyereket várok , de most felnyitottad a szemem. Azért költöztél vissza a Vitorlásöbölbe, hogy bebizonyíts it, és kialakítottál magadnak egy szép kis látszatvilágot, amelybe jól beleillett egy nagy egy feleség meg egy gyerek. Én is csak a sok megszerzett tulajdonod egyik darabja vagyok, élõ bizonyítékaként annak, milyen rendes emberré váltál, és milyen sokra vitted! - A pokolba is, Grace, ez nem igaz! - ordított fel a férfi fájdalmában, de a nõn látszott,
em hiszi el, hogy Ford a szíve parancsát követte, amikor megkérte a kezét. A férfi kétségbeesett, és úgy érezte ki kell mondania: - Szeretlek, Grace, és nem akarom, hogy elmenj! A nõ egy röpke pillanatig megingott, de aztán megrázta a fejét. - Nincs más választásom, csak az, hogy elhagyjam az otthonodat. Ugyanis nem vagyok biztos abban, hogy csakugyan szeretsz-e, vagy csak kihasználod az irántad táplált érzéseimet. Mert el akarod érni a célodat! - És milyen célra gondolsz? - A beleegyezésemet akarod kicsikarni - emelte fel dacosan Grace az állát. - Azt szeretnéd, ha támogatnám a döntésedet, miszerint le kell bontatni az üzletsort. De én nem tudom ezt megtenni, Ford! Azok az emberek, akik egész életükben szorgalmasan dolgo ztak, és akiknek a lába alól te most kihúzod a talajt, nagyon közel állnak hozzám. Nemcsak az épületeket rombolod le ezzel a döntéssel, hanem elveszed tõlük az álmai , csak azért, mert meg akarsz szabadulni a múlt árnyaitól. - A nõ felsóhajtott, és mintha megcsillant volna a szemében az együttérzés csöpp szikrája. - Már nem tudod visszafordítani a múlt eseményeit! És soha nem tudsz szabadulni a múltadtól, bármennyire is szeretnéd! Hidd el, akkor is kísérni fognak az emlékek, ha leromboltatod a mulatót, és új épületeket emeltetsz a helyébe! Grace talán még kétségbeesettebbnek tûnt, mint az elõbb a férje, de Ford nem tudta, hogyan alja át a kettejük között egyre szélesedõ szakadékot. Az asszony szeme megtelt könnyel, de elszántan visszatartotta a sírást. - Ha arra vágysz, hogy befogadjon és tiszteljen ez a közösség, akkor valami tiszteletre mé kell cselekedned értei És amíg nem jut eszedbe, mi légyen ez, visszaköltözöm a régi házam Ford keze ökölbe szorult. - A feleségem vagy, Grace! - szólt rá gorombán a nõre. - És azt akarom, hogy itt maradj, ahová tartozol! - Te pedig a férjem vagy, Ford, és épp ezért meg kellene bíznom benned! - suttogta Grace. Egy könnycsepp gurult le az arcán. - De egyelõre nem tudok! Ford ezek után már meg sem próbálta visszatartani a feleségét. Sejtette, hogy semmivel sem enne képes megváltoztatni az álláspontját. Ahogy az ajtó halkan becsukódott Grace mögött, a férfi rádöbbent, hogy az imént azt veszítette el, ami eddig a legfontosabb volt az életében: a hitvesét. 10. FEJEZET Ford megdörzsölte az állát, és akkor jött rá, hogy két napja meg sem borotválkozott. Épp e hagyta itt Grace. Azóta a férfi visszavonult a ház hátsó részében lévõ irodába, és azzal , hogy fogadta richmondi munkatársainak telefonhívásait, és újra végiggondolta az üzletsor újjáépítési tervét. Végre õ lett a tulajdonosa a Vigadó bárnak. Azt remélte, hogy ettõl majd jobban érzi magát, de nem élvezhette ki a gyõzelmét, mert folyton a felesége szavai jártak az eszében: Ha arra vágysz, hogy befogadjon és tiszteljen ez a közösség, akkor valami tisz letre méltót kell cselekedned érte! Ez a kijelentés visszhangzott egyfolytában Ford fülében. Aggasztotta annak a lehetõsége, h y Grace-t talán mindörökre elveszítheti. Mereven bámulta az íróasztalán heverõ iratokat. Két hónappal ezelõtt még nagyon örült ennek a tervnek. Ám ha a felesége szemével nézte a dolgot, rádöbbent arra, hogy igaza volt Gracenek, mert v an jól mûködõ boltokat kellene bezárnia, amelyeknek a bérlõitõl így megvonja a kenyérkereset lehetõségét. Az évek hosszú során csupán önmagára gondolt, és arra, hogyha hozzájut ehhez az ingatlanhoz, végre megtalálja a lelki békéjét, és végérvényesen lezárhatja a múltat. El n csak egyrészt igazolták az üzleti szempontok, valójában a másik ok személyes indítékú volt. Ami tehát a mulatót illeti, el kell tûnnie a föld színérõl. De miért kellene a többi üzletnek is erre a sorsra jutnia? - töprengett, és miután két órán keresztül tanulmányozta az elõtte fekvõ tervrajzot, úgy döntött, hogy ezt nem szabad megtennie. És megfogalmazódott benne a gondolat, amely remélhetõleg minden érintettnek megfelel majd. Csakhogy elõször módosíttatnia kell a tervrajzot, és papírra kell vetnie új , hogy ne adódhasson belõle félreértés. Lelkesen megragadta hát a telefont, és felhívta az építészt, aki a tervet készítette. Legkésõbb a jövõ hét végéig újra elnyeri a városka lakóinak bizalmát, és visszaszerzi a fe
- Nézd csak, milyen sok ember gyûlt össze Ford kérésére! - Dóra kipillantott a Grace bokrétája ablakán a fõtérre, ahol a kis emelvény elõtt már megjelentek a város lakói Grace-nek még jobban összeszorult a szíve. Amióta két hete elhagyta a férjét, igen rossz hangulatban volt. - Bizonyára közölni akarja az emberekkel, mi a terve az üzletsorral. Dóra együttérzõ pillantást vetett a barátnõjére. - Reméljük, nem lincselik meg érte! Ahogy végignézett a téren sorakozó emberek dühös arcán, Grace bólintott. Feltételezte, hog ost majd megerõsíti a pletykákat a tervérõl, amelyet a legtöbb lakos elutasít, sõt ellenséges szemmel néz. A férfi egyébként roppant óvatosan viselkedett, hiszen az utóbbi idõben alig mutatkozott W taker Fallsban. Még Grace-szel sem igyekezett felvenni a kapcsolatot, amit a nõ úgy értelmezett, hogy mégiscsak meg akarja valósítani régi terveit. Ettõl a felismeréstõl az asszony még jobban elkeseredett. Mindenesetre a férfi elérte a célját a r kkal, amelyeket minden házba bedobatott, mert máris több száz ember tolongott a téren. A tömeg kezdett nyugtalanná válni. A nõ az órájára pillantott. Ha minden igaz, a gyûlés öt perc múlva elkezdõdik. Beletörõdöt . - Nekünk is ki kellene mennünk, hogy meghallgassuk a mondanivalóját. Dóra egyetértett vele. Kiléptek az üzletbõl, és a járda szélén megálltak. Öt perccel késõb a kocsiján, és egy hatalmas táblával a kezében kiszállt. Fellépett az emelvényre, és a táblát a pulpitus melletti tartóba állította. Az egybegyûlt tömeg meglehetõsen hangosan fejezte ki ellenszenvét a férfival szemben, akirõl azt hitték, hogy a városka eme részébõl csak õ akar hasznot húzni magának. Grace nem haragudott rájuk, hiszen egyetértett velük. Az emberek tudták, hogy az asszony ellenzi férje terveit, és támogatja az idõs bérlõket. Ford megkopogtatta a mikrofont, hogy szóhoz jusson. Szemmel láthatólag izgult, hogy ennyi ember elõtt kell beszélnie, ugyanakkor olyan bizakodónak látszott, hogy Grace-nek is feltûnt, és azon kezdett gondolkodni, hogy mit fõzött ki már megint a férfi. - Mielõtt messzemenõ következtetéseket vonnának le, hölgyeim és uraim, szeretném, ha végig ak! - kezdte tisztán és érhetõen. - Elõször is szeretném az önök tudomására hozni, hogy cégem, az FZM az új tulajdonosa annak az üzletsornak, amely eg Hank édesapjáé volt. Néhány ember mormogott valamit, mások szidták a szónokot, de a legtöbben figyelmesen haüga Ford végigjártatta tekintetét az összegyûlt tömegen, mintha valakit keresne. Talán csak nem énutánam kutat? - villant át Grace agyán a gondolat, de a férfi máris folytatta: - Amikor eldöntöttem, hogy visszatérek Whitaker Fallsba, azért tettem, mert újra meg akartam találni a gyökereimet. Ebben a városban nõttem fel. A Vitorlás-öböl a nagyapámé volt, és nekem kellett volna örökölnöm azt a birtokot. Akkoriban azonban nem úgy ltak a dolgok, ahogy reméltem, de nem kaptam lehetõséget arra sem, hogy helyrehozzam a hibáimat. - Ford tárgyilagosan, látszólag minden keserûség nélkül . - Vissza akartam térni ide, hogy megváltoztassak valamit a szülõvárosomban. - Úgy, hogy idõs emberektõl akarod elvenni a mindennapi kenyerüket? - kiáltotta be valaki a tömegbõl. - Errõl szó sincs! - támaszkodott a kezével Ford a pulpitusra. - Épp ellenkezõleg: inkább úgy fogalmaznék, hogy az üzletsor fejlesztése a fõ célom. Grace örömmel állapította meg, hogy körülötte mindenki a fülét hegyezi, vele együtt. - De ezt megelõzõen szeretnék egy kis szavazást tartani -jártatta végig a tekintetét a fér z embereken. - Ki az önök közül, aki szeretné, hogy a Vigadó bár továbbra is mûködjön? Csupán a mulató jelenlegi vendégköre tartotta fel a kezét. Ford örült, hogy a többség az õ , és kihasználta ezt a helyzetet. - Akkor hát lebontatom - folytatta -, és a helyére egy többtermes mozit és táncklubbal egy kötött éttermet építettek. Izgatott hangzavar támadt, és Dóra odaszólt Grace-nek: - Neked is el kell ismerned, milyen jó volna, ha Whitaker Falls egy új étteremmel és mozival gazdagodhatna, arról már nem is beszélve, milyen sok új munkahelyet jelentene e z a városnak.
Grace egyetértett vele, és bólintott. - És mi lesz a régi boltok sorsa? - kiáltotta be megint valaki a tömegbõl. - A többi üzletet korszerûsíttetni fogom, hogy építészetileg megfeleljen az FZM Szórakoztatóközpont stílusának - jelentette be Ford, azután a táblához lépett, amely a terveit ábrázolta. - A felújítási munkálatok alatt minden bolt nyitva tarthat, hogy senkit se érjen kár az építkezések alatt. A jelenlévõk többsége támogatta a férfi elképzeléseit, sõt hálát is érzett, amiért Ford ilyen õszintén és megértõen viseltetett a város sorsa iránt. Grace-t pedig büszkeség hogy férjének mégiscsak sikerült egy olyan megoldást találnia, hogy a kecske is jóllakjon, és a káposzta is megmaradjon. - Maga aranyember, Ford McCabe! - hallotta Gertié hangját, de az alakját a nagy tömegben nem sikerült megtalálnia. A férfi mosolygott, és Grace tudta, hogy elnyerte végre azt a megbecsülést, amelyre oly régóta áhítozott. Az emberek tapsolni kezdtek. Grace könnyekig meghatódott, és utat tört magának a tömegen keresztül az emelvény felé. Ford reményteljes pillantással üdvözölte. Szemmel láthatóan nem érdekelte, hogy minden jelenlévõ tanúja lett újbóli egymásra találás okkal jobban szerette a feleségét. Az asszony már az emelvényen állt, és azt érezte, csak ten vannak a világon. - Köszönöm! - szólt, és ezzel az egy szóval fejezte ki csodálatát az új Ford iránt. Ezzel adta tudtára, hogy döntését helyesnek tartja, és sejti, milyen nagy áldozatot vállalt. De emellett nagyon sokat nyert is vele. Ford megértette felesége köszönetét. - Érted és a lányunkért tettem. A kismama elragadtatottan borult férje nyakába, és szorosan átölelte. - Egy szót se higgy el abból, amit mondott! - hallotta meg ekkor hirtelen az apja dühödt kifakadását. Ford erre elengedte, Grace pedig megfordult, és rögtön észrevette Ellist a tömegben, mert mindenki õt figyelte. Apja arca csak úgy lángolt a méregtõl, és gúnyosan elhúzta a száját. - Csak azt mondja, amit hallani akarsz! - folytatta, saját javára fordítva a hirtelen beállt csendet. - Már elfelejtetted, mit követett el ez az alak tizenegy évvel ezelõtt a város ellen? Tönkretette pár ember életét, és most is ezt fogja tenni. Senki sem szólt, de a meglepett arcok mindent elárultak. Grace-nek egyszeriben az az érzése támadt, hogy apja itt és most akar bosszút állni Fordon. Ezt nem engedheti! A hangszóróhoz lépett, de a férje visszatartotta: - Hagyd, hadd mondja el Ellis, amit akar! - Maga ölte meg a fiamat, és tette tönkre a családomat, Ford McCabe! Mindent elveszítettem maga miatt, még a lányomat is! - Ellis úgy kijött a sodrából, hogy egész testében remegett. - Lehet, hogy a többieknél mindent elérhet a hízelgésével, de az én szememben semmit nem változott, most is az a hajdani semmirekellõ, aki önzõ módon mindig csak magára gondol. Ford hallgatagon, de emelt fõvel állt, mialatt az öregúr szabad folyást engedett érzelmein . Grace azonban nem bírta elviselni, hogy így lejáratták a szeretett férjét, és elhatározta, hogy ennek azonnal véget vet. - Most már aztán elég! - förmedt rá Ellisre. - Igazságtalan vagy, apa! Ford jóságos, nyílt , és megpróbált valamit tenni a városért. Borítsunk végre fátylat a múltra, ha nem miattam lább az unokád kedvéért! De az Öregúr hajthatatlan maradt, mint azon a rossz emlékû napon, az irodájában. Komor képpel meredt a lányára. Grace érezte, hogy nincs vesztenivalója, és folytatta: - Én szeretlek, apu, de Fordot is szeretem - vallotta be nyíltan. Vallomása hallatán egy esek csodálkozásuknak adtak hangot, de senki sem becsmérelte Fordot vagy õt. Még akik hajdan a fiú ellenségeinek számítottak, azok is az õ oldalára álltak most. Grace nem tudta, hogyan fogadta a férje az elõbbi vallomást, mert a férfi a háta mögött állt. Sejtette, hogy inkább négyszemközt kellett volna bevallania az érzéseit, de így akarta a tudomására hozni, mennyire sokat jelent neki õ és a házasságuk. Könyörögve sre. - Nem szeretnék választani köztetek, apus! Az öregúr rápillantott, azután meg Fordra.
- Pedig amint látom, már választottál! - felelte, majd megfordult, és dacosan távozott. A férfi haragudott Ellisre, de nem azért, mert az egész város elõtt megszégyenítette, hane rt mindenki szeme láttára elutasította a gyermekét. Amikor Ford lesegítette feleségét az e yrõl, és meglátta bánatos ábrázatát meg a könnyeket a szemében, elszorult a szíve. - Ó, drágám, mitévõ legyek? - nézett rá kérdõn, majd átölelte, és homlokon csókolta, így c dalmát, amit tulajdon apja elutasítása okozott. De mialatt cirógatta nejét, rádöbbent, hogy voltaképpen õ az oka apa és lánya viszályának, e rányomhatja a bélyegét a házasságukra is. Mivel imádta a hitvesét, hirtelen szükségét érezte, hogy kibéküljön a férfival, aki õsidõk óta gyûlölte és megvetette õt. Ahelyett, hogy hazamentek volna, kocsiba ültek, és meg sem álltak a kétemeletes házig, ahol Ellis lakott. De alighogy Ford leparkolt, és leállította a motort, Grace ide ges lett. - Nem hiszem, drágám, hogy jó ötlet volt ide jönni - harapott az ajkába. Ford viszont úgy gondolta, hogy itt az ideje kibékülnie az apósával, és megnyugtatásképpen rógatta hitvese arcát. - Tudod, van néhány dolog, amit meg kell beszélnem apáddal, és szeretném, ha te is jelen lennél. - Amikor látta, hogy Grace kételkedve fogadja szavait, így folytatta : - Mit veszthetünk? - Hát nem sokat, azt hiszem! - Akkor gyerünk! Kiszálltak, és végigmentek a verandához vezetõ úton. Az ajtó zárva volt, és mivel Grace ne megriasztani az apját, elõvette a ház kulcsát, és kinyitotta a bejáratot. Odabent teljes csend honolt. A fiatalasszony kitalálta, hol lehet ilyenko r az apja. A dolgozószobájában. Az öregúr valóban ott állt, háttal az ajtónak, és elhunyt neje arckép kezében. - Szabad? - kérdezte halkan Ford. Ellis megfordult, és szúrós tekintettel meredt a vejére. Nagyon megviseltnek és kiszolgáltatottnak látszott. - Mit keres itt hívatlanul? Ford szó nélkül belépett a szobába a feleségével együtt. Grace leült az íróasztal elõtti bõrfotelbe, a férje azonban úgy döntött, állva marad. - Ha megengedi, lenne némi tisztáznivalónk! - Nekem nincs mit mondanom magának, McCabe! - Ellis visszaállította az íróasztalára a fény és lopva Grace-re pillantott. - Ismeri már a magáról alkotott véleményemet! Azt sem rejtettem véka alá, mi a véleményem a lányommal kötött házasságáról! Tudja meg, nem fogom elhinni, hogy õszintén beszélt, hiába próbálja a város lakói elõtt fenntartani a látszatot! - Arról azonban fogalma sem lehet magának, mit érzek Aaron halála miatt. - Tisztázza ezt a lelkiismeretével! - fíntorodott el Ellis. - Emiatt tért vissza, és emiatt játssza a megtért bûnöst? Meg akar szabadulni a lelkiismeret-furdalástól, amely tizenegy éve kínozza? - Nem ezért - felelte Ford higgadtan. Nem hagyta, hogy az öregúr kihozza a sodrából. Megér tte, hogy Ellisnek is nagyon fáj a múlt, és csak azért szidja õt, mert az eltelt évek alatt ugyanazt a próbát kellett kiállnia, mint neki. - Korábban azonban tényleg azt hittem, hogy engem terhel a felelõsség a fia haláláért, de az igazság az, hogy tragikus balesetrõl van szó, amelynek során véletlenül éppen én ültem a volánnál. El mondani magának, milyen gyakran hánykolódtam éjjelente ébren az ágyamban, és tépelõdtem, miért nem inkább én haltam meg Aaron helyett! De mivel mégiscs radtam életben, megtanultam megbocsátani önmagamnak. - Roppant kényelmes megoldás! - Mondjuk úgy, létkérdés volt a számomra, mert úgy éreztem, már-már megöl a bûntudat. Épp ezért, higgye el, csakugyan megértem a fájdalmát, mert nekem is ezzel kellet együtt élnem. Az öregúr, aki eddig komor tekintettel nézett maga elé, most tûnõdve ráncolta a homlokát. - Sajnálom, hogy elveszítette a fiát, Ellis, de én meg a legjobb barátomat veszítettem el,
ki mindig is mellettem állt. Aaron azok közé tartozott, akik akkor kötöttek barátságot vel amikor már semmi értelmét nem láttam az életnek. A fia megértette a nehézségeimet, és a lánya is könyörületes szívû. Büszke lehet mindkettõjükre! gyermekemet is ilyennek nevelhetném, és ilyen jóságos ember lenne a maga unokája is! Ellis tekintetébõl egymásnak ellentmondó érzelmeket lehetett kiolvasni. Látszott, hogy tépelõdik: engedjen, vagy továbbra is kitartson régi gyûlölete mellett. Ford pedig elszántan beszélt tovább. - Sõt azt is tudom, hogy más férfit képzelt el Grace számára, de én a lányát mindennél job em. Szándékosan sosem okoznék neki fájdalmat, és megteszek minden tõlem telhetõt, hogy õ boldog legyen. Arra meg éberen vigyázok, hogy a gyermekünk boldog családban nevelkedjen fel - mondta a férfi, és hallatszott a hangján, ho gy tántoríthatatlan. - És végül tudom, hogy Grace nevében is beszélek akkor, ha arra kérem, fogadjon el engem is családtagként! Ford hallotta, hogy Grace szipog, de sem õ, sem Ellis nem fordult hátra. A rossz fiú A nõ megkerülte az íróasztalt, és könyörögve nézett az apjára. - Adj még egy lehetõséget Fordnak, apus! - suttogta, kezét a hasára téve. - Kérlek! Az öregúr pillantása lánya gömbölyû pocakjára esett. Bánat és megbánás tükrözõdött az arcá - Az ég szerelmére, Grace, nem akarlak elveszíteni! - Nem veszítettél el, és nem is fogsz, ezt megígérhetem neked! - És szeretnék... szeretnék részese lenni az unokám életének is. - Ez a beismerés szemlátomást nagyon nehezére esett a büszke, idõs úrnak, de utána megkönnyebbülten felsóha - így legyen! - vágta rá Ford, és kezet nyújtott. Ellis egy pillanatig tétovázott, de aztán megragadta a feléje nyújtott kezet, és megrázta. zínûleg még eltart egy darabig, mire barátokká lesznek, de megtették az elsõ lépést az ehhez vezetõ úton. - Komolyan gondoltad, amit ma mondtál? Hogy szeretsz engem? A McCabe házaspár ismét a férfi otthonában tartózkodott. Grace átkulcsolta a férje nyakát, ettel nézett élete párjára. Ford tekintete elárulta, mennyire rajong a feleségéért, ám az arckifejezése bizonytalanságot tükrözött. - Igen, komolyan gondoltam. Szeretlek, Ford McCabe, és sajnálom, hogy eddig kételkedtem benned. Amikor a férfi cirógatni kezdte a hátát, Grace-ben nyomban fellobbant a sóvárgás. - Én meg azt sajnálom, hogy nem meséltem el neked idõben, hogy én akarom megvenni az üzletsort. De ezennel ünnepélyesen megígérem, hogy soha semmit nem hallgatok el elõled! A nõ beletúrt Ford hajába. - Csak bíznod kell bennem, drágám, és akkor én is bízni fogok benned. A férfi ajka körül mosoly bujkált. - Szeretlek, Grace McCabe! Te tetted teljessé az életemet, amit már el sem tudok képzelni nélküled. - Nem is kell, mert örökre veled maradok. - Azzal a nõ a férje nyakkendõje alá csúsztatta a kezét, és elkezdte kigombolni az ingét. Közben pedig csábítóan nézett Fordra. - Csakhogy van a házasságunkban egy apróság, amin még lehetne javítani... - Éspedig? - vonta fel szemöldökét a férfi. - A szerelmi életünk... - felelte fátyolos hangon Grace. Ford vágyakozóan nézett rá. - Óhaja parancs, asszonyom! És még mielõtt Grace felocsúdhatott volna, a férfi felkapta, nevetve a hálószobába vitte, n lefektette az ágyra. Azután a felesége mellé heveredett. Hirtelen megkomolyodott az ar ca, amikor kezét Grace blúza alá csúsztatva hozzáért annak pocakjához. A váratlan, de félreismerhetetlen rugdosás mindkettõjüket meglepte. Ez volt az elsõ alkalo hogy Ford is megérezte gyermekük mozgását. -No nézd csak! - szólt a kismama csodálkozva, és a férfi szélesen elmosolyodott. Lehajolt, és megcsókolta neje hasát. - Én is szeretlek! - üzente a magzatnak, majd rátekintett a feleségére, aki megsimogatta a z arcát. Érezte, hogy Grace vágyik a közelségére, és a szerelem mûvészetének minden lehetséges fort ta õt, mígnem mindketten meztelenül, és a gyönyörtõl zihálva feküdtek az ágyon.
