A filozófia kialakulása A filozófia szavunk két görög kifejezés - philosz és szophia - összeolvadásából jött létre. A philosz barátot, a szophia bölcsességet jelent. Így a filozófiát úgy fordíthatjuk, hogy bölcsességszeretet, mvelje a filozófus pedig, a bölcsesség barátja. Állítólag Püthagorasz, Püthagorasz, amikor azt kérdezték tle, hogy ho gy kicsoda is , azt válaszolta, hogy filozófus. Mindez a Kr. e. 6. században esett meg. Korábban nem voltak a "bölcsességnek barátai"? Vagy, hogyan született meg ez a foglalkozás az antik görög világban?- kérdezhetnénk a történet hallatán. A magyarázat és a megértés szükségét elssorban vagy az váltja ki bellünk, ami idegen tlünk, amire rácsodálkozunk, vagy az, hogy a korábbi válaszok helyességében kételkedünk. A görögök lehetségei ebbl a szempontból is szinte korlátlanok voltak: nincs még egy olyan ókori hajós nép (megannyi Odüsszeusz ), amelybl ennyien és oly sokfelé utaztak volna, és amelybl ennyien a legkülönbözbb helyeken telepedtek volna le. S még egy nagyon is földi dologban d ologban voltak bviben a görögök: szabad idben. A betev falatért nem kellett látástól vakulásig dolgozni, ezért nem csodálkozhatunk azon, hogy figyelmüket sokszor az égboltra fordították. Az ókori nagy birodalmakban is voltak olyan emberek, akiket bölcseknek tartottak, s valóban azok is lehettek. k voltak a papok, akik koruk tudományos ismereteinek és az írástudásnak voltak a birtokában. A tudás és a vallás összeolvadt a mítoszokban akkoriban, s az isteni titkokba (miért élünk, mi van a halál után, mitl van sötét és világos, mi a szám) bepillantani csak a papok közvetítésével lehetett. A görögöknél ez másképpen volt. Az istenektl nem mindenben várhatták a titkok megfejtését: a saját képükre képzelték el ket, és nem is voltak mindenhatóak, mert a vak Végzet ell k sem tudtak kitérni. St sok olyan történetet ismertek, amelyekben az emberek szembeszálltak az istenek akaratával. Tanulni csak a mítoszokból lehetett. Ezért maguk az emberek sem voltak a mai értelemben vallásosak. Isteni eredet törvények, mint pl. a zsidóság tízparancsolata, sem léteztek. Az emberek ilyenformán magukra maradtak: törvényeiket maguknak kellett megalkotniuk, a világról való minden tudást maguknak kellett összegyjteniük és megmagyarázniuk, természetesen a mítoszokból.
A bölcselkedés ösztönzi Az els filozófusok a Földközi-tenger partjain alapított görög gyarmatvárosok lakóiból kerültek ki. A kereskedelem jólétet biztosított, az idegen föld minduntalan lehetséget adott a maguk és az ott élk ismereteinek, ismereteinek, gondolatainak összehasonlítására. Az els fogas kérdés, amely izgatott néhány, a kereskedelemmel nem sokat törd, furcsa, különc figurát, hogy hogyan is állunk a világ eredetével. Ahány nép, annyiféle mítosz-értelmezés és mégis sok közös válasz erre a kérdésre. Mi az igazság? Kell lennie valami anyagnak(?), elvnek(?), amelybl minden felépül. Az els
filozófus, Thalész, akinek nevét egy matematikai tétel tette örökre felejthetetlenné minden iskolás számára, arra jutott, hogy a víz lehet minden élet forrása. De, ha életforrás, akkor lelke is van, hiszen mi mástól mködne. Ez utóbbit sokan elfogadták, azonban a víz helyett mást állítottak a középpontba: levegt, szabad szemmel nem látható atomokat, tüzet stb. Végül Empedoklész Kr. e. 5. században arra jutott, hogy négy selem van: tz, víz, leveg, föld s ezeket a szeretet és gylölet mozgatja. Vizsgálták a mozgást, a méreteket, a formát, mint pl. Püthagorasz, akinek számításait szintén matematikai tétellé tette az id. Lényeges az is, hogyan végezték a kutatásaikat: értelemmel, ésszel, következetes és rendezett gondolkodással (fogalmakkal, következtetésekkel, vizsgálódással és bizonyítással) azaz logikával keresik a válaszokat. Ezzel született meg a tudományos gondolkodás módszertana. Ma az ilyen magas röpt elméleti tudományokat az egyetemeken tanuljuk és ha valami újra bukkannak a tudósok, szakfolyóiratokban teszik közzé felfedezésüket. Akkoriban egy-egy filozófus tanítványokat gyjtött maga köré. A mester és köre jelentett egy iskolát és természetes volt, hogy a követk pontosan ugyanazokat az elveket vallják, mint tanítójuk. Püthagorasz még a mindennapi életre is olyan viselkedési szabályokat állított fel tanítványainak, amelyek leginkább egy szerzetesrendéhez hasonlatosak.(Ne egyél babot; ne törd meg a kenyeret; ne hagyd rajta tested nyomát az ágyadon, mikor felkelsz stb.) Azokat a filozófusokat, akik a természet egészének mködését - anyagát és logikáját - kívánták megérteni és magyarázni természetfilozófusoknak hívjuk. A szofisták A Kr. e. 5. században voltak azonban olyan gondolkodók is, akik nem az égboltot vizslatták, hanem az emberi kapcsolatokat, viszonyokat és gondolatokat. Ahogyan témájukat megközelítették az volt igazán tudományos, bár ket akkoriban inkább mvésznek tartották, az érvelés mvészeinek. k a szofisták voltak az ügyvédi és a pszichológusi foglalkozás els mveli. A tökélyre vitt, logikus érvelés fontos volt egy olyan társadalomban, ahol a politikai kérdések eldöntésében, az esküdtbíróságok eltt az ékesszólásnak a meggyzésben meghatározó szerepe volt. A szofisták mvei sajnos nem maradtak fenn. Gondolkodásukról a késbbi filozófusoktól tudunk. Óriási népszerségnek örvendtek a nép körében, míg a hivatásos filozófusok megvetették ket. Fizetett szónokok (két megjegyzésre érdemes görög szó, rétor: szónok, retorika: szónoklattan) voltak, akik beszédek írásából és eladásából éltek. A szofisták gondolkodásának központjában az ember állt. Még magát a gondolkodást és a nyelvet is vizsgálat alá vették. Megkérdjelezték az éppen elfogadott értékrend érvényességét. A tudomány fogalmaival élve megvetették a társadalomfilozófia (az állam, a társadalom értelmét, szerepét s ebben az ember helyét vizsgálja), az ismeretelmélet (a világ és általában a megismerhetség lehetségeit és határait kutatja), a jogfilozófia (arra keres választ, hogy létezik-e egy mindenekfelett álló rend, amelybl a jog levezethet), a vallásfilozófia (arra kíváncsi, mi is egyáltalán a vallás, milyen kapcsolat van az emberrel), az etika (azt kutatja mi is az a "jó", hogyan jelenik meg az emberek tetteiben) alapjait. A klasszikus görög filozófia fogalma A klasszikus görög filozófia három óriása Szókratész, Platón és Arisztotelész voltak. Hármukat nemcsak nagyságuk köti össze, hanem három egymást követ nemzedék jeles képviseli is, úgy, hogy Szókratész Platón, Platón pedig Arisztotelész mestere volt. S az is közös bennük, hogy olyan korokban éltek, amikor a görög föld és a városállamokra épül társadalom éppen különböz átmeneti idszakát élte. Szókratész pere [ Szókratészt 70 évesen, Kr. e. 399-ben állították bíróság elé. A bíróság 501 szavazóbíróból állt. A tárgyalásnak két része volt: a vádirat és a védbeszéd elmondása után a bíróság a vádlott bnösségérl szavazott. Ha bnösnek találták, a vádló és a vádlott indítványt tettek a büntetésre vonatkozóan. Ezután errl is a bíróság döntött. Athéni bíróságokon nem volt államügyész, hanem bármely polgár képviselhette a vádat. Igaz a
kockázatát is viselte. Ha a bíráknak egyötöd részét sem sikerült meggyznie a vádlott bnösségérl, úgy 1000 drachma bírságot kellett fizetnie. Ha a vádlott bnösnek találtatott, vagyonának egy tized része ütötte a vádló markát. Akkoriban védügyvédek sem voltak. A vádlottnak magának kellett védekeznie. Ha erre képtelennek érezte magát, fogadott egy hivatásos szónokot, aki megírta helyette a védbeszédet és az illet aztán kívülrl megtanulta.] E perben a vádló Melétosz, egy ifjú volt. Azzal vádolta Szókratészt, hogy megrontja az ifjúságot és tagadja a város isteneit. "Vétkezik Szókratész és áthágja a törvényt, mert föld alatti dolgokat és égi jelenségeket kutat, a silány ügyet jónak tünteti fel és másokat is erre tanít." Szókratész így védekezett: "Kezdjük tehát a legelején, mi is az a vád, amelybl ellenem a rágalom keletkezett... Lássuk hát mit beszélnek rágalmazóim, midn rágalmaztak. Tekintsük úgy, mintha csak valóságos vádlók esküvel megersített vádiratát olvasnánk föl: >>Vétkezik Szókratész és áthágja a törvényt, mert föld alatti dolgokat és égi jelenségeket kutat, a silány ügyet jónak tünteti fel és másokat is erre tanít.<< Tehát sem ebbl nem igaz semmi, sem az nem igaz, amelyet némelyektl hallottatok, hogy emberek nevelésére vállalkozom és ezzel pénzt keresek. De talán közületek valaki ezt az ellenvetést megtehetné: >>De hát Szókratész, mi is ez a te ügyed? Hogyan keletkeztek rólad e rágalmak?<< Az én bölcsességemre vonatkozóan ugyanis, hogy van-e és milyen, tanúul a dephoi istent állítom elétek. Khairephónt ugye ismeritek? nekem gyermekkori barátom... Többek között egyszer Delphoiba is elment... - de amint kérlek ne zajongjatok, férfiak -, azt kérdezte tehát, van-e ember, aki nálam bölcsebb. Püthia pedig azt a választ adta, hogy nálam senki sem bölcsebb... Figyeljetek mármost, miért mondom el mindezt: mert föl akarlak világosítani benneteket, honnan ered ellenem a rágalom. Mikor ugyanis én ezt meghallottam, a következképpen elmélkedtem: Mit is mond az isten, vajon mire céloz? Mert annyi biztos, én magam egyáltalán nem tudok róla, akár nagyon, akár csak valamennyire is bölcs volnék. Mit akarhat mondani, amikor kijelenti, hogy én vagyok a legbölcsebb... Hosszú ideig bizonytalanságban voltam afell, mit akar mondani, végre nagy nehezen a következ utat találtam, hogy szava jelentését kutathassam. Elmentem egyikéhez azoknak az embereknek, akik bölcs hírében állanak, hogyha valahol, hát nála megcáfoljam a kinyilatkoztatást és bebizonyítsam a jósszónak, hogy >>íme ez bölcsebb nálam, te pedig azt mondtad, én vagyok a legbölcsebb<<. Jól megvizsgáltam ezt az embert..., társalogtam vele és úgy láttam, hogy ezt az embert bölcsnek találja ugyan sok más ember, leginkább pedig maga, valójában azonban nem az. Azután megkíséreltem neki bebizonyítani, hogy bár bölcsnek véli magát, mégsem az. Így aztán ellenségemmé vált is és még sok más is, aki jelen volt. Elmenve azután számot vetettem magammal s úgy találtam, hogy ennél az embernél bizony bölcsebb vagyok. Mert valószín ugyan, hogy egyikünk sem tud semmi szépet és jót, csakhogy azt véli, hogy tud noha nem tud, én viszont, mint ahogy nem is tudok, nem is vélem azt, hogy tudok. Úgy látszik hát, hogy én evvel a kicsiséggel mégiscsak bölcsebb vagyok nála, hogy amit nem tudok, arról nem is vélem, hogy tudom... E vizsgálódások következtében, athéni férfiak, sok gylölség keletkezett ellenem, méghozzá a legterhesebb és legsúlyosabb gylölségek... Ezenkívül az ifjak önként csatlakoznak hozzám, azok, akiknek a legtöbb ráér idejük van, a leggazdagabbak gyermekei; szeretik hallgatni, amint az embereket vizsgálgatom, azután k maguk is gyakran utánoznak engem és megkísérelnek másokat is megvizsgálni... Az általuk megvizsgáltak pedig nem rájuk haragszanak meg, hanem énrám, és azt mondják: >> van egy bizonyos utálatos Szókratész, és megrontja az ifjúságot.<<...Most tehát athéni férfiak nagyon is távol állok attól, hogy magamat védelmezzem, hanem titeket védelmezlek: ne vétkezzetek az isten ajándéka ellen azzal, hogy engem elítéltek. Mert ha engem kivégeztettek, nem egykönnyen találtok más ilyen embert, akit, hogy nevetségesen hangzik is, egyenesen úgy küldött városotokra az isten, mint valami nagy és nemes paripára, mely éppen nagysága miatt meglehetsen lomha, és rászorul arra, hogy egy bögöly felébressze. Úgy vélem ilyen valaminek rendelt az
isten a város számára engem, aki benneteket külön-külön ébresztgetni, buzdítani és korholni egész nap soha meg nem sznök, hanem mindig a nyakatokon ülök... Lehet, hogy mint a felriasztott szundikálók, haragotokban felém csaptok, és... megöltök, de azután egész hátralév életet alva tölthetitek, ha csak az isten nem gondoskodik rólatok és nem küld hozzátok másvalakit."... [ Szókratész befejezte a beszédét és a bírák szavaztak: bnös vagy nem. 220 fehér kavics, azaz vétlen, és 281 fekete kavics azaz bnös, tehát halál. Ezt követen athéni szokás szerint megkérdezték az elítéltet, kíván-e más büntetést javasolni. Szókratész esetében szoros volt a bnös-vétlen arány, így eredményes lehetett volna, ha büntetése enyhítéseként súlyos pénzbírságot vagy számzetést kiszabó ítéletet kér.] Szókratész: "Más büntetést? Mit tettem, amivel kiérdemeltem a büntetést? Egész életemben soha nem néztem a magam, a családom, a házam érdekét. Nem pályáztam katonai parancsnokságra, sem közméltóságra. Nem keveredtem összeesküvésbe, vagy másféle lázadásba. Milyen büntetés vár azokra, akik ilyet tettek. Talán nem tévedek, ha azt hiszem, csupán jutalmat érdemlek..."[Végül tanítványai javaslatára 30 mina pénzbírságot javasolt. Ez után következett a második szavazás: 140 fehér 361 feketével szemben -tehát halál. A történethez hozzátartozik, hogy tanítványai meg akarták szöktetni, de nem ment. Maradt. Kiitta a méregpoharat. Athén mentségére annyit elmondhatunk, hogy néhány nap múlva megbánták a dolgot és a gyász jeleként bezárták a színházakat, tornatermeket és számzetésbe küldték a vádlókat.] Szókratész Szókratész athéni volt. Fiatal kora Periklész idejére esett, majd tanúja lehetett a poliszok versengésének és egymás ellen viselt háborújának. Gondolkodásában arra keresett választ mi is a jó, mit jelent az, hogy erény. Arra jutott, hogy ha közelebb akar kerülni a válaszhoz, akkor a tudást kell szemügyre venni. Ezért megkülönböztetett látszattudást, amikor azt hisszük, hogy ismerjük a jót és erényest, és valóságos tudást, amely kiállja az ész és értelem próbáját. Magát sokszor bábához hasonlította (ez volt egyébként édesanyja foglalkozása), akinek az a dolga, hogy az embereknek segítsen önmaguk megismerésében. Szókratészt olyan jelents gondolkodónak tartotta az utókor, hogy amikor az ókori görög filozófiáról beszélnek, úgy mondják, hogy van Szókratész eltti és utáni filozófia. Platón Szókratész egyik tanítványát, Platónt - egyébként az mveibl ismerjük legmvészibben mesterének gondolatait - talán leginkább az izgatta, hogy egyáltalán megismerhet-e a világ. Úgy okoskodott, hogy amit látunk, érzékeinkkel felfogunk az nem biztos, hogy tökéletes. Kell legyen a látható dolgoknak valami "ideális" formája. Nézzünk egy példát! A Földre érkezik egy marslakó. Bekukkant a konyhaablakunkon és az asztalon egy tepsiben éppen kisült mézeskalács figurákat pillant meg. Mi történetesen karácsonyra készültünk és csupa angyalkát mintáztunk. Csakhogy - az ügyességünk már ilyen - az egyiknek hiányzik egy darabka a szárnyacskájából, a másiknak kicsit elferdült a nyaka, a harmadiknak hullámos lett az ingének a vége, a negyediknek lecsípdött a keze. A mi marslakónk, aki még életében nem látott ilyet, biztosan hosszan nézegeti a kis testi hibás angyalkáinkat, s elbb-utóbb rájön, ho gy milyen is lehet egy angyalka, s arra is, hogy kell lennie egy hibátlan angyalka-formának, amely a mintát adta. A marslakó nem is tudja, hogy nézeldése során Platón ideatanának gondolatmenetét követte. is feltételezte, hogy létezik minden tárgynak, éllénynek, fogalomnak az "ideája", s amit látunk, azok csak jól vagy rosszul sikerült másolatok. Az egyik leghíresebb magyarázatával, a barlanghasonlattal azt próbálja érzékeltetni, hogy mi (barlanglakó) emberek csak az ideák világának árnyait látjuk, s ezt hisszük valóságnak. Ha valamelyikünk (a filozófus) megpillantja az igazi napfényes világot, az ideákat, nem tudunk mit kezdeni azzal, amit arról mesél. Platónt, athéni lévén, a politika is izgatta, s a korban, melyben élt (Kr.e. 427-347), már nem tündökölt a demokrácia. Így egy olyan államot képzelt el, amelyben a filozófusok lesznek a vezetk.
Arisztotelész Arisztotelész húsz esztendn keresztül volt az Akadémia, Platón iskolájának (nevét helyszínérl az Akadémosz ligetrl kapta) hallgatója Athénben. Édesapja egy makedóniai görög gyarmatváros lakója volt, jónev természettudós és orvos, aki a makedón királyi család házi doktora is lett. Talán ez is magyarázza azt, hogy Arisztotelész szerint a világ megértéséhez az a legfontosabb, ha magunk elé nézünk és rendet teremtünk elször is gondolatainkban. A kor ismereteit rendszerezte, ma azt mondjuk szétválasztotta az egyes tudományok területeit, pontos szaknyelvet dolgozott ki. Azt mondhatjuk tehát, hogy Platón megteremtette a filozófia tudományát, Arisztotelész pedig megalkotta e tudomány rendszerét.
