Johanna LINDSEY
1
Szeress örökké
JOHANNA LINDSEY
Szeress örökké 1. Lachlan, élsz még, ember? Lachlannek efelől erős kétségei voltak, mi több, nem is igen vágyott rá. Bár a sebe okozta fájdalom inkább bosszantó, mintsem kínzó volt, a vérét lassan beivó anyaföldön fekve Lachlan MacGregor ráébredt, hogy az igazi csapás a büszkeségét érte. Hogy a MacGregor klán feje közönséges martalóccá alacsonyodjon, ez önmagában is elég baj, de hogy eközben még meg is sebesüljön! Ám a kérdezősködő nem adta fel: Lachlan? - hallatszott kitartóan. Istenemre, ha hótt nem is vagyok még, úgy annak kéne lennem, ezért hát nem kell azon törnöd a fejed, Ranald, miképp szállítsd haza a tetemem, hogy nyugovóra helyezd. Hagyd csak itt, hadd enyésszem el itt, ahogy megérdemlem. A másik oldala felől kuncogás ütötte meg a fülét: Hát nem megmondtam, Ranald, hogy ne edd magad? - szólalt meg Gilleonan MacGregor. - Egy angol pisztolybú kilőtt csöpp ólomgolyónál több kell ahhó, hogy egy ekkora testben kárt tegyen. Lachlannek csak egy bosszús horkantásra futotta az erejéből. Az életjeleket firtató Ranald most felsóhajtott: Igen, és én ezzel tisztában is vótam - mondta a hencegés és a megkönnyebbülés valamiféle furcsa keverékével. - Csak azon ettem magam, hogy mint tudnánk ismét felimádkozni a lovára. Ha egyedül nem képes rá, akkó tényleg itt fog elrohadni, mer mink biztos nem tudjuk felemelni, még együttes erőfeszítéssel se! A, szerintem ez nem gond. Emlékszem, eccer, amikó még fiatal vót, tüzet gyútottam annál a nagy talpánál. Döbbenetes, hogy egy ekkora böhöm nagy ember milyen villámgyorsan tud mozogni... Lachlan halkan felnyögött. Az említett esetet ő sem felejtette el. Gilleonan ismét felkuncogott. Ranald csettintett a nyelvével, majd halálos komolyan megjegyezte: A helyedben én nem próbálkoznék ilyesmivel, kuzin. A tűz biztos felhívná ránk az angolok figyelmit, ha az ostobák még nem hagytak vóna fel a kereséssel. Igaz, és nem is vóna rá szükség, ha az urunk kibírta vóna hazáig az átkozott lova hátán, és csak ott potyogott vóna le. De mivel nem bírta tovább, és most itt fekszik, van tán valami hasznavehető ötleted? Van biz a - szólalt meg Lachlan. - Kitekerem mindkettőtök nyakát, oszt akkor mán hárman rohadhatunk itt. Két rokona tisztában volt azzal, hogy Lachlant mennyire érzékenyen érinti, ha arra a kétméteres termetére célozgatnak. Szándékos ugratásukkal annyira akarták csak felbosszantani, hogy egyedül feltápászkodjék, de annyira már nem, hogy kiszorítsa belőlük a szuszt. Mindent összevetve dühének pillanatnyi fokát nehéz lett volna meghatározni, így Ranald a következő megjegyzést kockáztatta meg: Ha neked teljesen mindegy, Lachlan, akkó én nem rohadnék oly boldogan az angol határ közelében. Odafönt, a Felföldön nem bánnám annyira, de itt, a síkságon nem osztom a lelkesedésed. Akkor most mindketten hallgassatok, és hagyjatok néhány percet pihenni, én meg megteszem nektek azt a szívességet, hogy saját erőmbű, vagy ami még maradt belőle, visszamászom a lovamra.
Johanna LINDSEY
2
Szeress örökké
Javaslatát egyetértő csend követte. Feltehetően belementek, és most pihenni engedik, ahogy kérte. Csak az volt a baj, nem érezte elég erősnek magát, hogy - akár kipihenten, akár sem - egyedül feltápászkodjék. Percről percre gyengült, mintha a vérével az ereje is elszivárogna. Az az átokverte seb! Ha nem érezte volna a testébe hatoló golyó éles szúrását, azt sem tudta volna megmondani, hogy a mellkasán érte a lövés. A felsőteste jóval azelőtt érzéketlenné vált, hogy a lóról lefordult. A zuhanás csak újabb fájdalmakkal tetézte a már meglevőt. Hiába, ezt a magasságának köszönheti. Ha esik, keményen megüti magát. Fogadok, megint másutt járt az esze, ezér is tutták meglőni - szólalt meg ismét Gilleonan, amikor Lachlan jó pár perc elteltével sem moccant. - Mán egy éve, hogy csak arrú a csinos vöröshajúrú ábrándozik, akit az angol ellopott tőle. Lachlan tudta jól, hogy a rokona megint a felpiszkálásával próbálkozik: szeretné, ha felkelne végre, és nem aggasztaná őket tovább. És átkozott legyen, ha nem sikerült neki, hiszen Gilleonan megjegyzésében nagyon is sok volt az igazság. Amikor eltalálták, éppen a szép Megan körül forogtak a gondolatai, lángoló vörös hajával és sötétkék szemével nála gyönyörűbb nőt nem látott még soha. De valahányszor az angol határ közelében portyáztak, kénytelen volt rá gondolni, mert ezen a helyen ismerte meg, és itt is vesztette el. Igaz, máskor is gondolt rá elégszer, de ez csak az ő gondja-baja, csak rá tartozik. Én loptam el az angoltól - motyogta Lachlan. - Az meg csak visszaszerezte. Nagy különbség. Visszavette, s közben ronggyá vert. E kijelentés jókora pofont érdemelt, és bár gyenge volt, Lachlan mégis földre tudta teríteni a guggoló Gilleonant. Az unokatestvére meglepetten felhorkant, amikor a hátsó felére zöttyent, bár urától éppen ezt a reakciót várta, sőt remélte. De Ranald csak nevetett: Jól van, Lachlan! Ha most ugyanezzel a lendülettel ezt a tenger tested lódítanád fel arra a csöpp lovadra, akkó haza is kerülhetnénk, hogy Nessa ellássa a sebedet. Lachlan felnyögött. Gilleonan - aki ugyanarra gondolt, mint az ura - Ranaldra förmedt: Elment az eszed, ember? Én az ellenkező irányba menekülnék, ha Nessa sürgölődésére kéne számítanom. Ő oszt addig kínozza az embert, amíg jól nem lesz, hanem előtte még alaposan kibőgi magát. Undorító látvány, annyi biztos. Ranald szemöldöke kétkedőn felszaladt: Gondolod, hogy az uraságot is ugráltatná? De még mennyire - mormolta Lachlan. És az ostobaságomért meg is érdemelném, tette hozzá magában. Ez a gondolat erőt adott, hogy hasra gördüljön, és kínkeservesen négykézlábra álljon. A szeme előtt elhomályosult a világ, bár eleve kevés látnivaló akadt a vaksötétben. Az Isten is rajtaütésre teremtette az ilyen koromsötét éjszakákat. De fosztogatás közben valóban nem lehet ábrándozni, s feltéve, hogy túléli ezt a kudarcot, valahogy külön kell majd válassza a kettőt. Mutassátok meg, hol áll a kis bestia - kérte a barátait. Azok ennél többet is tettek: megpróbálták felsegíteni. Végül azonban inkább hátráltatták, mint támogatták, és Lachlan morogva zavarta el őket. Maga sem tudta, hogy, de felevickélt a nyeregbe. Két rokona segítségével valahogy haza is jutott, bár később alig emlékezett a hosszú, kimerítő lovaglásra vagy a pihenőkre, amikor ellátták a sebét, mielőtt még Nessa kezei közé került volna. De a lányt csak nem kerülhette el; nemcsak a sebét, de őt magát is a kezébe kaparintotta, és Lachlannek három kétségbeejtő hetébe telt, mire rávette, hogy hagyja békén, és a lány végre engedelmeskedett a parancsának. Nessával az volt a legnagyobb gond, hogy azt képzelte, szerelmes Lachlanbe, s habár a férfi soha, semmivel nem bátorította, hitt abban, hogy egy nap majd összeházasodnak. A lánynak azonban nem kellett más, amibe belekapaszkodjék, mint a tény, hogy Lachlan komolyan senkinek sem udvarolt még. És vajon mikor is lett volna ideje ilyesmire? Az egész klán felelőssége a nyakába szakadt, s hozzá milyen fiatalon! Nessa az ő fedele alatt élt, mint oly sokan a klánból. Amennyire visszaemlékezett, mindig is a lába alatt volt amikor még kisebbek voltak, együtt játszottak, de később, ahogy feltámadt az
Johanna LINDSEY
3
Szeress örökké
érdeklődése a lányok iránt, Nessa egyre terhesebbé vált, fiús természetű játszótársnőjét ugyanis nem vette lányszámba. A huszonhat éves Lachlannél Nessa öt évvel volt fiatalabb, a természete, akár egy nőstény ördögé, és miután Lachlan apjának halálát követően a mostohaanyja a földeken kívül a MacGregor-vagyon minden mozdítható darabjával meglépett - s ezzel az útonállás keserves sorsára kárhoztatta a fiút -, Nessa a házvezetést is megkaparintotta. A szép Megannek azt mesélte, hogy a fosztogatás családi hagyomány náluk, pedig ez nem volt igaz. Kétszáz éve annak, hogy a családja utoljára éjszakai útonállásra adta a fejét, és akkor is inkább más klánokat bosszantottak, s nem a kincsesládáikat próbálták feltölteni. A MacGregorok az évek során királyi ajándékok, néhány ravasz vállalkozás és egy szerencsés kártyás révén komoly vagyont örökítettek tovább, csakhogy az ódon kastély javítása és az évente megtartott temérdek esküvő, valamint a legszükségesebb igények kielégítése is jelentős összeget emésztett fel. A földeken idényben vetettek-arattak, a birka- és marha-nyájak számuknál fogva alig látták el elegendő hússal az egész háznépet, és egyetlen befektetésük, amelyből készpénzhez juthattak volna, tönkrement. Ám mindennek ellenére sem kerültek volna bajba, ha nincs Lady Winnifred. Amikor csak eszébe jutott, milyen helyzetbe hozta a mostohaanyja a klánt, Lachlanen pocsék hangulat lett úrrá. Bár jó néhány éven át lakott a kastélyban, nem ő nevelte a mostoha-fiát. Tizenkét év alatt Lachlan nem táplált iránta ellenszenvet. Az asszony egyszerűen csak ott élt köztük, része volt az életüknek, egy mosolynál többet nem pazarolt senkire, mert túlságosan is könnyelmű természetű volt, hogysem egy gyermekkel foglalkozzék, és csakis önmagára meg természetesen Lachlan apjára gondolt. Senki sem sejtette volna, hogy tolvaj, pedig az volt. Egy hét sem telt el a férje halála után, s már el is tűnt, magával vive Lachlan örökségét. Több mint egy éven át hiába kutatták a nyomát, nem akadtak rá. Mintha csak a rablást és a menekülést jó előre, az utolsó apró részletig eltervezte volna. De ez már valóban besározná a jellemét, pedig ami azt illeti, az már enélkül is elég fekete volt. Most - három évvel később - Kregora kastélyát lassan az összeomlás fenyegeti, mert Lachlan a határ közelében nem képes annyit rabolni attól a néhány angoltól, akit sikerül kifosztania, hogy abból kijavíttassa az ódon épületet. De többet sem hajlandó elszedni tőlük, mert attól tart, hogy egyiküknek tán - még ha csak angolok is - anyagi romlását idézheti elő. Ezt a terhet egyedül kell viselnie, és éppen csak etetni tudja a rászorulókat. A jelen helyzetben el kell halasztani az esküvőket, és a klán némelyik tagja, aki világéletében a kastélyban vagy a MacGregor-földeken élt, most egyszer s mindenkorra elköltözik a Felföldről. Nevelése során belesulykolták, hogy mi a kötelessége, csakhogy annak idején nem számoltak a család anyagi helyzetének hirtelen romlásával. A huszonhárom éves korában nyakába szakadt teher készületlenül érte. Három évvel később a helyzet még rosszabb lett, és a javítására nem tudott semmi olyat kitalálni, ami ne töltötte volna el legalább olyan keserves érzéssel, mint az útonállás. Néhány gazdag távoli rokonánál már így is eladósodott. Mindent eladott, ami érték a kastélyban maradt. Ez a szerencsétlen állapot még lábadozása idején arra késztette, hogy összehívjon egy tanácskozást két legközelebbi bűntársával, Gilleonannel és Ranalddal. Gilleonan a másod-unokatestvére volt, s nála néhány évvel idősebb. Ranald a harmadunokatestvére, és egy évvel fiatalabb nála. Egyikük sem lakott a kastélyban. A közelben volt házuk, de többnyire Lachlan társaságában lehetett találni őket, mint most is, ezen a hideg és viharos novemberi estén, amikor hármasban vacsoráztak. Lachlan megvárta, amíg a szegényes étket elköltik, majd így szólt: Nem megy. Mivel a barátai korábban már tudomást szereztek a megbeszélés tárgyáról, most szükségtelennek tűnt, hogy tisztázzák, miről is van szó. Elég jól ment, amíg le nem lövetted magad - figyelmeztette Ranald. A nyilvánvaló tényhez semmi köze a sebesülésemnek. Nézz csak körül, Ranald - mondta Lachlan, majd nyomatékosan megismételte: - Nem megy.
Johanna LINDSEY
4
Szeress örökké
Körül sem kellett nézniük, hogy lássák a fal világosabb foltjait, ahol egykor képek lógtak, az üresen tátongó porcelántárlót, a finom kristály- és ezüstkelyhek nélküli csupasz asztalt. Talán már oly régen hiányzik mindez, hogy a barátai el is felejtették, hogy festett az asztal, amikor Lachlan édesapja még élt. Azt akarod mondani, hogy nincs több fosztogatás? - tudakolta Gilleonan. Azt kérdem: mi végre? Egyszer tértünk csak vissza egy olyan tömött tárcával, amelyikből kis ideig jobban élhettünk. Havonta hatszor-hétszer tesszük meg lovon azt a hosszú utat, az eredmény meg szinte semmi. Én magam sem szívesen lovagolok ki, különösen ilyentájt - helyeselt Gilleonan. - A baj csak az, hogy eddig sosem vettük a dolgot komolyan. Inkább csak mókából csináltuk. Ezt Lachlan sem tagadhatta. Mostani sebesüléséig jobbára remekül mulattak, de a dolog lényege távolról sem ez volt. Gondolj csak bele, Gill, hiszen nem lennénk jobbak a tolvajoknál! És most nem azok vagyunk? - húzta fel Gilleonan a szemöldökét. Egy angoltól lopni szerintem nem tolvajlás - horkant fel Ranald. Lachlan ezen már kénytelen volt elmosolyodni. Nos, éppen emiatt volt az egész mulatságos. Az élet legtöbb területén talán békességben megférnek egymással a skótok és az angolok, de szívük mélyén mindig is ellenségek maradnak. Legalábbis a felföldi és a határ menti skótok, akik számlálatlan évek óta le-lecsapnak az angolokra. A határ mentén gyakran fellángol a vérükben levő gyűlölség táplálta, nemzedékek óta tartó harag és a viszálykodás tüze. A fosztogatás akkor merült fel, amikor a szükség még nem szorongatott bennünket ennyire - hívta fel a figyelmüket Lachlan. - De most végveszélyben vagyunk, és más eshetőséggel is számolnunk kell, mielőtt még Kregorát is elveszítjük. Eszerint van már elképzelésed? - kérdezte Gilleonan. Nincs - sóhajtott fel Lachlan. - De akárcsak máskor, most is örömmel fogadom az ötleteiteket. mA két rokon hátradőlt a székében. Gilleonan a kezében szorongatott ónkupában az olcsó lőrét lötykölte körbe-körbe, Ranald pedig átvetette egyik lábát a szék karfáján. Lachlan összekulcsolta a kezét a tarkóján, s lélekben felkészült, hogy elutasít minden javaslatot, amely nincs ínyére. Azt hallom, hogy aranyat találnak azon a Kalifornia nevű helyen - jegyezte meg Ranald. Nagy rögök hevernek szerteszét a földön, és bárki felszedheti őket. Lachlan felvonta a szemöldökét, de mielőtt szóra nyithatta volna a száját, Gilleonan szólalt meg: Az ám, ezt én is hallottam, de a MacGregor uraság nem mehet ily messze az ősi fészektől. A klán egy-két tagját persze elküldhetnénk, hogy kiderítsék, hogy áll a dolog. Arnaldnak viszket a talpa, hogy útra keljen, és a bátyja is biztosan vele tart. De csupán a szóbeszédre nem alapozhatunk, és nem is várhatunk, hanem tennünk kell valamit. Hónapokba is beletelhet, mire a távolból valami hírt kapunk. Ennél velősebben maga Lachlan sem fejthette volna ki a véleményét, éppen ezért csak egy bólintással jelezte egyetértését, nem fűzött semmit az elmondottakhoz, bár sajnálta, hogy nem utazhat arra a messzi földre. De Gilleonannek igaza van. A klán fejének itt a helye. Egyetértek - helyeselt Ranald. - Felajánlhatjuk a lehetőséget Arnaldnak. Majd meglátjuk, van-e kedve beállni aranyásónak, de addig is... régebben találtam egy megoldást, csakhogy akkoriba még fiatalnak gondútam hozzá Lachlant. Miféle megoldás? Hát egy feleség... még pontosabban egy gazdag feleség! Lachlan az égre nézett, ezt a javaslatot igazán nem veheti komolyan! De Gilleonan izgatottan hajolt előre: Egen, ez az, Ranald. Ideje mán, hogy a MacGregor uraság egy örökössel ajándékozzon meg minket, hogy azt ajnározhassuk. És errefelé ugyan hol akad gazdag asszony? - érdeklődött a cseppet sem lelkes Lachlan. Hát, a mi környékünkön bizony nem sok van, aki még szabad, de délen...
Johanna LINDSEY
5
Szeress örökké
A síkságon sem terem örökösnő minden bokorban - vágott közbe Lachlan. Nem, de Angliában annál több van, az meg csak néhány órányi lovaglásra van innét, és nem annak az átkozott óceánnak a túlsó felin... Lachlan magában felnyögött, amikor észrevette, hogy nem vetik el olyan gyorsan az ötletet, ahogy szerette volna. Egy angol feleség? - horkant fel. Angus anyai nagybátyád sem látott ebben kivetnivalót -sietett emlékeztetni Ranald. Angus bácsi, isten nyugtassa, szerelmes vót - vágott vissza Lachlan. - Ettől mindjárt más a helyzet. No, és te nem ezt tetted vóna, ha a csinos Megan szíve meglágyul irántad? - érvelt Gilleonan. - Ha emlékezetem nem csal, nála angolabbat keresve sem találhattál vóna. Az igazság hallatán Lachlan elpirult. Első találkozásuk alkalmával csaknem perceken belül megkérte Megan kezét, és amikor a lány visszautasította, ellovagolt vele, hogy legyen ideje átgondolni az ajánlatot. És talán maga felé tudta volna Megant hajlítani, ha a lány vőlegénye nem ered azonnal a nyomukba, hogy egykettőre visszaszerezze tőle a menyasszonyát. De Megan valóban különleges volt; ilyen csinos lányt valószínűleg nem talál még egyet. Egek, ezek itt nem kevesebbről, mint egy feleségről beszélnek, egy asszonyszemélyről, aki élete végéig a nyakán marad. Igaz, egy klán fejétől elvárhatják, hogy szükség esetén áldozatot hozzon a többiekért, de Lachlan úgy vélte, ezúttal túl messzire mentek. Főként azért, mert mindig is úgy gondolta, a maga és nem csupán a klán kedvéért nősül majd. Véleményének egyértelmű zsémbeléssel adott hangot: Valami öreg örökösnőt sóznátok rám? Ugyan má! - tiltakozott Gilleonan. - A skót lyányokra gondúsz, meg hogy milyen ritka köztük a gazdag. Gondújjá csak az angolokra, és hogy ott tenger a tehetős lyány. Ha meg ennyi közül választhatsz, ugyan mér ne akadna valaki, akit szerethetsz is? A szerelem szó megint Megant juttatta Lachlan eszébe. Vajon hozzáment-e az angol vőlegényéhez? A Meganhez hasonló, Gretna Greenbe szökő lányok közül nem mindegyik mondta ki a boldogító igent. Néhány még időben észre tért. Azóta egy év telt el. Ha nem ment hozzá ahhoz, aki miatt Skóciába jött, mostanra már hozzámehetett valaki máshoz. No de mi a helyzet, ha mégsem? Ha még most is szabad? Csupán azért, hogy ezt kiderítse, érdemes Angliába mennie. De azért még kérette magát: Csak azt nem veszitek figyelembe, hogy nem vagyok kívánatos parti. Nálad jóképűbbet keresve sem találhat egy lyány. A kezed minden ujjára több akad majd, mint szeretnéd. Szó, ami szó: Lachlan pompás férfi volt. Sötét gesztenyebarna haja csak a rávetődő fényben csillant meg vörösesen, világoszöld szeme többnyire nevetősen ragyogott. Páratlan vonásai láttán nem egy lány szívből sóhajtott fel. Asszem, arra az óriás termetére célzott, Ranald - tette hozzá Gilleonan tétován. - Egy kicsi nőszemélynek az ilyesmi félelmetes lehet. Az apjától örökölt hihetetlenül magas, izmos termete fájó pontja volt Lachlannek, s a célzás most is elevenébe talált: Én azt értettem alatta, hogy egy fillér vagyonom sincs -morogta. A barátai egyhangúlag tiltakoztak ez ellen, s Gilleonan mindkettőjük véleményének adott hangot, amikor felháborodottan közölte: Te vagy a MacGregor klán feje, ember. Ettől bármelyik lyány szemében a legjobb parti leszel. Lachlan felsóhajtott. A rokonai tanácsára állt be haramiának, és nem jutott vele sokra. Nem ugrik fejest a házasságba csupán azért, mert jó ötletnek hangzik - az ő szemszögükből. Az ötletet mindazonáltal érdemes megfontolni, sőt talán egy kis erőfeszítést is tenni, hogy lássa, kivitelezhető-e, hiszen halálosan elege van már a szüntelen pénzszűkéből.
Johanna LINDSEY
6
Szeress örökké
Rendben van, de előbb ki kell derítenem, hogy nyélbe lehet-e egyáltalán ütni, s ha igen, gyorsan lebonyolítható-e. Írok az ott élő nagynénémnek, s megkérdem, hajlandó-e támogatni, s esetleg ajánlani is valakit. De ha nekem el kell tűrnöm, hogy minden oldalról angolok ostromoljanak, akkor szavamra, ti is velem jöttök, és velem szenvedtek. És ezt a MacGregor uraság mondja nektek. Más szóval, parancsának engedelmeskedniük kellett. 2. - Egy héten belül útnak indulsz, lányom - jelentette ki egyetlen gyermekének Cecil Richards, Amburough jelenlegi grófja olyan hangon, amely nem tűrt ellentmondást. - Őkegyelmességei Sherring Crossban várnak, és bevezetnek a nagyvilági társaságba. Meglásd, abban az előkelő körben nem lesz nehéz férjet találnod. Kimberly Richards meghökkenten meredt fel az apjára, aki a szalonban, varrogatás közben lepte meg ezzel a szokatlan bejelentéssel. Cecil az ötvenes évei közepén járt; pocakosodó, pirospozsgás képű, egérbarna hajú és szürke szemű úriember volt. Kimberly sem külsejében, sem vérmérsékletében nem az apjára ütött, s e tényért gyakran adott hálát az égnek. Jóllehet csupán néhány napja vetette le a gyászruhát, az apja kijelentése nem kellett volna, hogy a meglepetés erejével érje. Egy teljes éven át járt feketében; édesanyja halála feletti szomorúsága igen mélyről fakadt. Került minden szórakozást, a társadalmi érintkezést is csak a vasárnapi templomlátogatásra korlátozta. A gyászév alatt elvesztette a vőlegényét is, aki képtelen - vagy tán kelletlen volt - hosszú mátkaságuk után mindössze fél évvel kitolni az esküvőjük időpontját. Egy ideje mégis sejtette, hogy valami hasonlóra számíthat, hiszen érezte, hogy az apja meg akar szabadulni tőle: nem csinált titkot sem ebből, sem az özvegy Marstonné iránti vágyából, akit mielőbb oltárhoz akart vezetni, és aki néhány éve költözött northumberlandi kisvárosukba. Kimberly azt is tisztán látta, hogy az özvegy nem hajlandó majd egy másik nővel megosztani az otthonát. Cecil tehát minél előbb férjhez adja a lányát, annál hamarabb megnősülhet. Kimberly édesanyjának halála nem rendítette meg különösebben, inkább csak feszélyezte. Kimberly továbbra sem adta látható jelét, hogy apja bejelentése megrázta volna, s kizárólag Wrothston hercegének és hercegnőjének említésére reagált. Hogyan nyerte meg a támogatásukat? Szívességet tettem nekik, s nem is kicsit - morogta az apja. - Sosem képzeltem volna, hogy ilyen jelentéktelen ügyben hivatkozom majd rá, de hát így hozta a sors. Kimberly felvonta a szemöldökét. Hogy mi „jelentéktelen", az kizárólag nézőpont kérdése, és ez az apróság átkozottul fontos volt az apja számára. Kimberly azonban távolról sem óhajtott vitába bonyolódni, különösen akkor, amikor jómaga is boldogan távozott volna arról a helyről, amelyet eddig otthonának tekintett. Most, hogy az édesanyja nincs már e falak között, a ház sem az otthona többé, csak sivár, szomorú hely, ahol Kimberly a távozás lehetőségére vár. - És ne tartson hónapokig, amíg döntésre jutsz - förmedt rá Cecil szigorúan. - A herceg őkegyelmessége ugyanúgy tudomással bír e kérdésben vallott nézeteimről, mint ahogy te is. Ne fecséreld az időd olyasvalakire, akit tudod, hogy nem helyeselnék. „Mert különben kitagadlak." Az apja hanghordozásából kiérezhető volt a burkolt fenyegetés. Ezt a hangot jól ismerte, mert oly sokszor hallotta már. Hat hónapja majdnem kitagadta, amikor Kimberly nem vetette le az anyjáért viselt gyászt, bár kettejük közül végül is Cecil visszakozott. És huszonegy évesen Kimberlynek egyébként sem volt szüksége az apja jóváhagyásra a férjhezmenetelhez. Arról nem is beszélve, hogy véleménye szerint Cecil Richards, Amburough jelenlegi grófja akár kitagadhatja, az nem nagy katasztrófa, hiszen .anyagilag nem döntené romlásba Kimberlyt. Az apja mérhetetlen haragjára számítva az anyja gondoskodott arról, hogy elővigyázatosan megvédje őt. A botrányt, a társadalmi kiközösítést azonban nem kerülné el, ez pedig Kimberly kedve ellen való volt.
Johanna LINDSEY
7
Szeress örökké
Az eladó lányok adásvétele. Kimberlynek már a puszta gondolattól borsódzott a háta. Egykor úgy tűnt, hogy sosem jut erre a sorsra. Születése pillanatától Maurice Dorriennel, édesapja jó barátjának, Thomasnak a fiával járt jegyben. Kettejük közt csak három év volt a korkülönbség. Az egymás otthonában tett látogatásaik során igazán jól kijöttek egymással. Nem érezte magához közel állónak, de azonos társadalmi hátterük elegendőnek tűnt. Az esküvő időpontját sosem sikerült kitűzniük. Amikor Kimberly eladósorba lépett, a vőlegénye éppen annyi idős volt, hogy elutazzék egy hosszabb külföldi tanulmányútra, és még Kimberly apja is erőteljesen kiállt amellett, hogy az esküvő kedvéért a fiatalember ne mondjon le arról a fontos lehetőségről, amely neveltetésére feltenné a koronát. Kimberly belenyugodott, hogy egy évet várjon; általában ugyanis ennyi időt szántak a hasonló körutazásokra. A baj csak az volt, hogy Maurice egy helyett két évig volt távol, olyan remekül szórakozott útközben. Megkérdezte-e tőle, Kimberlytól, hogy nincs-e ellenére a további várakozás? Természetesen nem. Egyszerűen közölték vele, hogy Maurice hosszabb ideig lesz távol, és ezért várniuk kell a házasságkötéssel. Mire Maurice visszatért, Kimberly betöltötte a húszat. Készülődni kezdtek az esküvőre, kiküldték a meghívókat, ám ekkor meghalt Kimberly édesanyja, és a lány felöltötte a gyászruhát. Kimberly szívből szerette az édesanyját, és a hagyományos gyászévet nem óhajtotta csupán azért megkurtítani, mert a két éve halogatott esküvő így még egy évvel eltolódna. Ő is várt Maurice-ra, s úgy igazságos, hogy most ő várjon rá. Bizonyára nem okoz majd gondot, hiszen tudja, hogy Kimberly a szívéhez legközelebb álló családtagját veszítette el. Csakhogy nem így történt. Mint kiderült, utazásai során Maurice - részben a hazárdjátékok iránti szenvedélyéből kifolyólag - komoly adósságokat csinált. Kétségbeejtően nagy szüksége volt a lány pénzbeli hozományára, valamint a házasságkötésükkor reá szálló birtokra. Kimberly korábban sem vágyott arra, hogy Maurice felesége legyen, de mint előre eldöntött és megváltoztathatatlan ténybe beletörődött, sőt hat hónappal ezelőttig még biztos is volt abban, hogy Maurice nem a pénzéért akarja elvenni. Amikor Maurice anyagi helyzetére fény derült, és Kimberly nem volt hajlandó belemenni az azonnali eskövőbe, Maurice egy percnyi habozás nélkül felbontotta az eljegyzésüket. A dolog oly váratlan volt, hogy még Kimberlyt is megdöbbentette. Az apja dühös volt - rá, és nem Maurice-ra! Maurice-ra csak néhány szitkot morgott, de mi mást is tehetett volna? Most, hogy az apja, Thomas meghalt, Maurice végre a maga lábára állhatott. Nem kellett tiszteletben tartania olyan egyezséget, amelyet még a szülei kötöttek. Azt azonban el kellett ismernie, hogy még így is hajlandó lett volna elvenni Kimberlyt, csak éppen a gyászév leteltéig hátralevő fél évet nem akarta kivárni. Amikor a lány ostobán azt merte mondani, hogy Maurice nyilván csak a pénzét akarta, Cecil az együttérzése kinyilvánítása helyett csupán ennyit válaszolt: - No és? Ez a dolgok rendje. Azt hiszed, én szerettem az anyádat' Az egyetlen, akit valaha igazán szerettem, meghalt az északon tanyázó átkozott skótok miatt, hogy pusztulna el valamennyi. Anyádat jobb híján vettem el, mert vagyonos családból származott, de azért egész jól kijöttünk egymással. Valóban így lett volna? Kimberly jól emlékezett arra, hogy valahányszor Cecil felemelte a hangját, az anyja mennyire szerencsétlen és megalázott lett. Nyájas, majdhogynem félénk asszony volt, s Cecillel egyáltalán nem illettek össze. Kedves, megértő férjre lett volna szüksége, nem egy határ menti szájhős földesúrra. Olyasvalakire, aki szereti, ezt pedig nem találta meg Cecil Richardsban. Bár türelmüket tekintve igencsak hasonlóak voltak, Kimberlyből hiányzott az anyja bátortalansága. Sokat eltűrt, mielőtt kijött a sodrából. Tisztában volt vele, hogy mostani helyzetében kár lett volna dühbe gurulnia. Férjet kell találnia, méghozzá mielőbb. Ez neki is megfelelt, mert pontosan annyira vágyott maga mögött tudni apja házát, mint amennyire az szabadulni akart tőle. De Maurice-szal való kapcsolatából okulva már nem bízhatott abban, hogy akadhat egy férfi, aki önmagáért és nem a vele kapott pénzért és vagyonért akarja elvenni.
Johanna LINDSEY
8
Szeress örökké
Korábban ez fel sem merült. Nem mintha ez bármit is változtatna a dolgok állásán - mint ahogy arra az apja volt szíves figyelmét felhívni -, Kimberlyt pusztán önzésből érdekelte: Olyan férjet képzelt magának, aki szereti is. Maurice-szal való jegyessége idején Kimberly beletörődött a sorsába, meg sem fordult a fejében, hogy jobbat is kaphatna. Csakhogy már nincs Maurice-hoz kötve. Nem látta be, miért ne szerezhetne magának olyan férfit, akivel boldog lehet, és akivel nemcsak „jól kijön" majd. Ilyen embert persze nem lesz könnyű találnia, ezt bizton tudta. Nem kimondottan az a tündöklő szépség, aki magába bolondítja a férfiakat. Az édesanyja azt állította ugyan, hogy tündéri mosolya boldoggá teszi az embereket, de ez csak olyasmi, amit vígasztalásul az anyák szoktak mondani a lányuknak. Kimberly a maga részéről semmi különöset nem látott a mosolyában, bár nehéz lett volna szívből jövő mosolyt varázsolni az arcára, amikor a tükörből egy meglehetősen hétköznapi arc nézett vissza rá. Átlagos képességeknél többel igazán nem dicsekedhetett: türhetően énekelt, egy kicsit zongorázni is tudott, elfogadhatóan kézimunkázott, és ügyesen elirányított egy nagyobb háztartást is. Csak mostanában fedezte fel, hogy kiválóan ért a számokhoz, valóságos géniusz a könyvelés és a nagy haszonnal kecsegtető befektetések kiválasztása terén, ezt pedig egy férfi nem tekintené érdemleges vagy kiaknázható tulajdonságnak, hiszen a pénzügyek mindig is az erősebb nem fennhatósága alá tartoztak. Megjelenését tekintve Kimberly vékony volt, sőt magasságához mérten elég sovány. Sötétszőke fürtjei még divatosak is lehettek volna, ha egy kissé világosabbak. Átlagos arcvonásai mellett kitűnt erős álla, amely ritkán kinyilvánított, ám határozott makacsságáról árulkodott. Viszont igazán szép formájú, tiszta, sötétzöld szeme gyakran késztette bókokra a férfiakat. Az is igaz, hogy legtöbb ismerőse udvarias ember volt, és egy-egy kedves bók igazán nem esett nehezükre. Kimberly félretette a varrását, és felállt, következésképpen az apja fölé magasodott. Az anyai ágon örökölt százhetvenkét centiméterével egy hüvelykkel volt magasabb nála, ami felettébb bosszantotta az apját, de neki némi elégtétellel szolgált, amióta csak elérte ezt a magasságot: végre volt valami, amivel fölébe kerekedhetett és bosszanthatta. Feltűnő termete egyébként gyakran zavarba hozta, hiszen egy fejjel kimagaslott a többi nő közül. Nincs szándékomban az időt fecsérelni, atyám, de ne várjon azonnali sikert, mert nincs kedvem az elsőnek nyújtani a kezem, akit őkegyelmességeik ajánlanak nekem. Nem önnek kell majd egy életet leélnie e férfiú oldalán, hanem nekem, és ha nem érzek bizonyos összeillést kettőnk között, az én jóváhagyásomra bizonnyal ne számítson. Még mielőtt befejezte volna a mondanivalóját, az apja már elvörösödött, de a lány nem is várt mást. Az apja világéletében gyűlölte, ha Kimberly közölte vele a véleményét, hát még ha ki is tartott mellette. Nem megyek bele a szándékos huzavonába csak azért, hogy ingerelj... De Kimberly azonnal letorkolta: Miből gondol ilyesmit? - kérdezte. - Hát nem vált már eddig is nyilvánvalóvá az ön számára, hogy nem szívesen lakom a fedele alatt? Vagy talán mint minden velem kapcsolatos dolog, ez is elkerülte a figyelmét? Az apja nem válaszolt, mert erre nem tudott volna mit felelni. Hacsak nem fordult valamilyen különleges kívánsággal Kimberlyhez, igyekezett tudomást sem venni róla. De még annyi tisztesség sem volt benne, hogy zavarba jöjjön a lánya megjegyzésétől. Cecil éppen csak motyogott valamit, mielőtt elismételte volna: Aztán nehogy huzavona legyen... - majd peckes léptekkel kivonult a szalonból. Kimberly felsóhajtott, aztán visszaült a helyére, de nem nyúlt a varrása után. Most, hogy valóban átgondolhatta, mi vár rá elfogta az idegesség. Egyedül utazik majd, amit még soha nem tett. Eddig mindig ismerős arcok vették körül, most megszámlálhatatlan idegennel kell megismerkednie. És végül férjet kell találnia, mégpedig olyasvalakit, aki mind az apja, mind az ő tetszésével találkozik. Ez volt a legnehezebb feladat, ugyanis nem remélte, hogy sokan versengenek majd a kezéért. Egy vagy két kérő esetleg, ez a szám viszont aligha nevezhető választéknak, főként, ha arra gondol, hogy azzal a férfival kell majd leélnie az életét.
Johanna LINDSEY
9
Szeress örökké
3. Megan St. James - egy teljes éve Wrothston hercegnője - felpillantott a levélből, amelyet éppen befejezett. Amikor a férje átnyújtotta neki, megjegyezte, hogy reméli, szeret párokat összeboronálni. Most végre világossá vált, miért is mondta, bár Megan nem lett tőle boldogabb. Felvont szemöldökkel nézett Devlinre, és ha a szemöldök nem fejezte volna ki elég ékesen a bosszúságát, a nyomaték kedvéért még toppantott is, mielőtt a férjének szegezte volna a kérdést. És miképpen terhel engem a felelősség, hogy férjet találok ennek a lánynak, amikor te tartozol szívességgel az apjának. Vagy talán nem neked címezték ezt a levelet? De igen - erősítette meg Devlin. - Csakhogy a házasság összehozása a nők előjoga. És ugyan ki állítja ezt? Én. Mosolyogva ejtette ki ezt a szót, mert tudta, hogy így még jobban feldühíti a feleségét. A várt reakció - egy hölgyhöz nem illő mérges horkantás - nem is maradt el. Nagyon jól tudod, hogy az öreg hercegné ezerszer jobban ért hozzá mint én - közölte Megan. - Mindenkit ismer, aki valaki, ennélfogva pontosan tisztában van azzal, hogy ki keres feleségnek valót és ki nem. Én viszont tudatlan kezdő vagyok, alig emlékszem ennek a grófnak vagy annak a vikomtnak a nevére, nem ismerem a legfrissebb botrányokat. Még képtelen vagyok eligazodni azoknak a lordoknak és ladyknek a családtörténetében, akikkel szeretnéd, hogy közelebbi ismermetségbe kerüljek. Jut eszembe, ezen a téren nagyszerűen haladsz, kedvesem. - Megannek éppen erre a bókra volt szüksége, és a férfi tisztában is volt vele, ezért is vetette közbe. - És belátom, hogy az öreg hercegné valóban bennfentesebb házassági ügyekben, viszont a nagyanyám alkalmatlan a vendéglátás és társasági élet megszervezésére. Légy nyugodt, igénybe veheted mind az ő, mind Margaret néni segítségét, boldogan szolgálatodra lesznek. A szívességet, szerelmem, tőlem kérték, ezért rád hárul, mint a feleségemre. Természetesen igaza volt. Egy hercegtől senki sem várhatja el, hogy ilyen hétköznapi dologgal fárassza magát. Ám szerinte őrá, mint hercegnére ugyanez vonatkozik. Talán még kibújhat alóla valahogy. Megan e gondolattól vezérelve meg is kérdezte: Okvetlen eleget kell tenned a kérésnek? Igen - bizonygatta a férje. - Komoly szívességgel tartozom. Amit tőlem kérnek, semmiség ahhoz képest, amit követelhetnének, és nagy megkönnyebbülésemre szolgál, hogy ilyen egyszerűen letudhatom ezt az ügyet. Megannek kedve lett volna ismét egy bosszús horkantást hallatnia, de ezúttal tartózkodott tőle. Hát már hogyne lenne számára egyszerű! A felelősséget áthárította rá, és most mossa kezeit. Vagy legalábbis ebben a hiszemben van. Ha neki a megszokottnál több társasági összejövetelt kell rendeznie, hogy ezt a lányt egy érdemes fickóval összehozza, akkor majd gondoskodik róla, hogy Devlin is kivegye a részét a fent említett mulatságokból. Lady Kimberlytől eltekintve hamarosan egy másik vendéget is kapnak, jutott Megan eszébe. Talán mégsem tart olyan soká férjet fogni a ladynek. Margaret nénéd említette, hogy a férje egyik unokaöccse érkezik látogatóba... Pompás, igazán pompás... Ami annyit tesz, hogy a ház ismét tele lesz vendégekkel. Mikor volt ez másképp? - kérdezte Devlin szárazon. Megan halkan kuncogott. Egy száznál is többet számláló szolgahaddal szépítésnek hat telt házat emlegetni. A férje azonban „vendégekre" célzott, és e tekintetben igaza is volt. Devlinnel sokaknak akad ügyes-bajos dolguk, s mivel Sherring Cross távol esik Londontól, ha a ház ura otthon tartózkodik, a látogatók a kastélyában keresik fel, és mielőtt visszatérnének a városba, sokszor heteken át vendégeskednek a fedelük alatt. Valójában arra akartam felhívni a figyelmed - kezdte Megan, és a „pompás, pompás" kijelentésért egy megrovó pillantásban részesítette a férjét -, hogy Margaret unokaöccse, azt
Johanna LINDSEY
10
Szeress örökké
hiszem, beválna mint férjjelölt. Ha Lady Kimberlyvel megtetszenének egymásnak, azt is elkerülhetnénk, hogy mindenkit idecsődítsünk. Kitűnő - mosolyodott el a herceg. - Felteszem, te majd gondoskodsz róla, hogy „tessenek" egymásnak. Azt hiszem, a cél érdekében én is tehetek némi erőfeszítést. Könnyebbnek tűnik, mint egy csomó bált és összejövetelt rendezni, amelyekről te sem hiányozhatnál. Devlin a puszta gondolattól is elborzadt: Nos, úgy hiszem, erre az időre Londonba költözöm. Megan elgondolkodó pillantást vetett rá: Most, hogy említed, talán egyszerűbb is lenne mindezt Londonban megszervezni. Csekélyebb a valószínűsége, hogy az egész vendégsereg nálunk is éjszakázzon. Devlin gyorsan visszakozott: Ha meggondolom, ésszerűbb vidéken maradnom. Ahogy kívánod - felelte Megan ártatlan mosollyal. - Ha szívesebben látnál harmincnegyven embert a reggeliző-asztalunknál... Eltökélt szándékod tehát, hogy engem sem hagysz ki ebből? - fancsalodott el a herceg képe. De még mennyire! Devlin felsóhajtott: Azt hiszem, beszélek Margaret nénivel a távoli unokaöccséről. Ha megfelelő partinak látszik - s már miért is ne lenne az -, akkor én is elkövetek mindent, hogy összehozzam a gróf lányával. - Egy pillanatra megölelte Megant. - Remek ötlet volt, szerelmem. Mielőbb hozzuk össze, jó? Megan is megölelte, de sokkal hosszabban: És akkor talán mi is magunkra maradhatnánk egy kicsit, csak te meg én meg a baba... Justin születése óta egy pillanatra sem voltunk magunkban. Hónapok óta egyre csak jönnek a látogatók, hogy megnézzék az örökösödet. Mit szólnál, ha elszöknénk a Bath melletti kis házadba? A férje kuncogott: Az a „kis ház" húszszobás, és akkor még a személyzetet nem is említettem. Aligha alkalmas arra, hogy édeskettesben együtt legyünk. Megan összeráncolta a szemöldökét; ő valami kisebbre számított. Elvetette az ötletet, és egy másik javaslattal állt elő: Ami azt illeti, Sherring Cross olyan tágas, hogy akár egy használaton kívüli szárnyba is átköltözhetnénk, és senki sem sejtené, hogy mi hárman ott rejtőzünk! Devlin lenézett rá, hogy lássa, nem tréfál-e, de amikor az arckifejezéséből nem jött rá, megkérdezte: Talán a házam méretét kifogásolod? Szó sincs róla. Tiffany hívja Sherring Crosst mauzóleumnak, nem én. Tiffany Megan gyermekkori barátnője volt, és mindketten kicsik voltak még, amikor először látták a kastélyt. Tiffany valóban mauzóleumnak tartotta, bár mindkettejüket lenyűgözte a hercegi lak nagysága. Eddig semmi bajom sem volt a méretével - tette hozzá Megan -, még ha olykor el is szoktam benne tévedni. Nem is szoktál - tiltakozott a férje. Csak egyszer vagy kétszer... Megan! Rendben, csak egyszer, és azt is csak átmenetileg. Megan imádott incselkedni a férjével. Ezzel a módszerrel mindig ki tudta zökkenteni Devlint megszokott fennhéjázó, előkelő modorából, amely megismerkedésük előtt jellemezte a férfit. Megan sokkal jobban szerette a heves vérmérsékletű, vitatkozásra hajlamos lovászinast, akinek akkor hitte, amikor Gretna Greenbe szöktek házasságot kötni. Micsoda meglepetés volt, amikor kiderült, hogy látatlanban magához a herceghez ment feleségül, akire egy évvel korábban kivetette a hálóját.
Johanna LINDSEY
11
Szeress örökké
Tudod - vágott vissza az ugratására Devlin is hasonló hangnemben - , már egy ideje nem jártam be Sherring Cross hátsó szárnyait. Ha jól emlékszem, régebben ott nem zavart senki. Biztos vagy benne, hogy most is így lenne? Nefelejcskék szemének pillantása hűen tükrözte, hogy mi jár a fejében. Megan édesen beleborzongott, mint máskor is, ha a férje ily forrón nézett le rá. Egy fényes nappal együtt töltött pásztoróra a ház lakatlan termei egyikében ígéretesen hangzott. Miért nem győződünk meg róla személyesen? - vetette fel a fiatalasszony a korábbinál fátyolosabb hangon. A számból vetted ki a szót - felelte a férje. 4. A legnagyszerűbb épület volt, amelyet Kimberly valaha is látott, pedig Victoria palotájában is járt, amikor az édesanyjával utoljára Londonba utazott, hogy bemutassák a királynőnek. A lenyűgöző arisztokrata kastélyok nem voltak tehát ismeretlenek előtte, de Sherring Cross, Ambrose Devlin St. James hercegi lakhelye puszta méreteivel, a többholdas, káprázatosan ápolt pázsiton elterülő épületegyüttesével elhomályosította mindet. Kimberlynek inába szállt a bátorsága, pedig amúgy is elég ideges volt. Minél többet gondolt jövetele okára, annál kevésbé örült neki. Még hogy olyan fontos személyiséget kérjenek fel a házasságközvetítésre, mint Wrothston hercegét. Az apja arcátlansága nem ismer mértéket. És a herceg őkegyelmessége valószínűleg akkora lelkesedéssel viszonozza a régi szívességet, mint amekkorával Kimberly élvezi a viszonzást. Már maga az idevezető út is kellemetlenségekkel volt terhes. Nem elég, hogy a háromnapos, megszakítás nélküli utazás halálosan kifárasztotta, időközben még egy kerekük is kitört, és Kimberlynek órákig kellett álldogálnia, amíg megjavították. Azután az évszakhoz képest szokatlanul hidegre fordult az idő, és a hintóban elhelyezett kis parázstartó sem melegítette át. Végül az egyik fogadóban, ahol éjszakára megszállt, egy csomó lármás skóttól fél éjszaka nem tudott aludni. Egyébként semmi kifogása nem volt a skótok ellen. Az apja gyűlölte csak őket, mert úgy vélte, egykori szerelme haláláért ők a felelősek, ám Kimberly osztozott az akkori bíróság véleményében, miszerint véletlen baleset okozta a szerencsétlen halálesetet. Bár Kimberly e gyűlölet szellemében nevelkedett - a másik asszonyért érzett soha nem szűnő szerelmét az apja nem titkolta a felesége előtt sem -, édesapja előítélete nem hatott rá, talán mert érzelmileg nem álltak közel egymáshoz. Néha úgy érezte, hogy az a másik asszony talán még szerencsés is volt, hogy akár a halála árán is, de megmenekült a gróf életre szóló társaságától. De ez meglehetősen ritkán fordult meg a fejében, és általában csak akkor, ha az apja olyasmit követett el, ami utálatot ébresztett benne. Hanem a skótok közönséges csendháborítása ellen igenis volt kifogása! Háromszor is bepanaszolta őket a fogadósnál, de csak nem hallgattak el. Milyen szerencse, hogy nem volt ott az apja, és nem rendezett jelenetet. Amennyire utálja a skótokat, a bosszantó incidenst bizonyosan még inkább elmérgesítette volna. Már az is elég kellemetlen volt, hogy másnap reggel, amikor összefutottak az előcsarnokban, Kimberly ráförmedt egyikükre. Szegény fickó még csak félig ébredt fel, de mire Kimberly kitöltötte rajta a mérgét és kipenderült a helyiségből, a skót szeme már felpattant. Elhamarkodott kirohanásáért csak órákkal később, a hintóban fogta el a bűntudat. A fáradtság okozta ingerlékenység nem mentség, gondolta. Új szobalánya is csak növelte a bosszúságát. Mary még nála is rosszabbul tűrte a fáradalmakat. Egy szentet is próbára tett volna a legkisebb kátyú, késlekedés vagy a zord időjárás miatti szüntelen panaszáradata. De ő legalább békésen végigaludta az éjszakát a fogadóbeli szobában, amelyet Kimberlyvel osztott meg. A füle mellett akár ágyúkat is sütögethetnek, gondolta Kimberly.
Johanna LINDSEY
12
Szeress örökké
Mindennek a tetejében Kimberly még meg is fázott. Az állandó tüsszögéstől már biztosan olyan piros az orra, mint egy cseresznye. A zötykölődéstől sajog minden porcikája. A feje majd széthasad, úgy fáj. S vajon az illem nem azt kívánja-e, hogy a hercegi párra gyakorolt kedvező benyomás érdekében megtegyen minden tőle telhetőt? Nevetséges! Elég lesz egy pillantást vetniük rá, s máris kétségbeesnek, kit vettek pártfogásukba. Végül minden viszontagság ellenére megérkezett Sherring Crossba. A díszes libériában feszítő inasok már oda is léptek, hogy kisegítsék a hintójából. A súlyos kapuszárnyak feltárultak. Nem tehet mást, mint belép. A jelen körülmények között Kimberly abban reménykedett, mit reménykedett!, imádkozott, hogy felkísérik a szobájába, és csak azután mutatják be őkegyelmességeinek, amikor kissé rendbe teszi magát. De nem volt ilyen szerencséje. A hatalmas kapuban maga Wrothston hercegnője várta. Az egymásra vetett első pillantás mindkettőjüket meglepte. Kimberlynek fogalma sem volt arról, hogy St. James új hercegnője ilyen kicsi és törékeny, sem hogy ilyen hihetetlenül gyönyörű, noha sejthette volna. Úgy tíz éve találkozott először a herceggel, és bár ifjú koránál fogva aligha figyelt fel ilyesmire, mégis úgy emlékezett rá, hogy rendkívül jóképű. Magától értetődik tehát, hogy bájos asszony a felesége is. De hogy ilyen szép? Megan St. James szokatlanul eleven szépség volt. Élénk rézvörös haja cseppet sem divatos, mégis tökéletesen állt neki, Éjkék szeme meleg, barátságos pillantással szegeződött Kimberlyre. Az első gyermeke születése sem tette tönkre az alakját, karcsú, ám kellőképpen nőies maradt. Kimberly slampos égimeszelőnek érezte magát mellette. Igaz, a northumberlandi kisvárosban, ahol lakott, nem volt szükség a legdivatosabb öltözékekre. És mivel csak most vetette le a gyászruhát, a ruhái évekkel ezelőtti divatot követtek, nem is szólva arról, hogy közben le is fogyott. Soványságára mindaddig nem derült fény, amíg az utazáshoz viselt vastag gyapjúkabátban állt, de egy lakáj máris ott termett, és elkérte tőle, mire Kimberly kibújt belőle, és átnyújtotta neki. Megan eközben arra gondolt, hogy egy derékban kellően beszűkített új ruha, egy kissé rafináltabb frizura és egy kevés pirosló orr csodákat tehetne Lady Kimberlyvel. Nem ő lesz a báli szezon körülrajongott szépsége - ami ugyan elég baj -, de ezen úgysem lehet segíteni. Az évről évre férjre vadászó ifjú hölgyek között nem mindenki lehet az. Sokkal rosszabbul is állhatna a dolog, gondolta Megan. A lady legalább nem visszataszító. Kimberly Richards egyszerűen csak... hogy is mondja... átlagos külsejű. Tiszta sötétzöld szeme még szépnek is, sőt ha igazán megnézi, kifejezetten szépnek mondható. Lehet, hogy egy kicsit tovább tart majd, amíg férjet találnak neki. Az első benyomást Kimberly azzal tette még emlékezetesebbé. hogy hangosan prüszkölt. S hogy még kínosabb legyen, rájött, csipke zsebkendőjét a hintóban felejtette. Már éppen úrrá lett rajta a pánik, hiszen érezte, hogy mindjárt elcsöppen az orra, amikor Megan elbűvölően elmosolyodott, arcán megjelentek bájos gödröcskéi, és Kimberly szinte minden bajáról megfeledkezett. Megfázott? - kérdezte Megan, s a hangja reménykedve csendült. - Így már ért... akarom mondani, milyen szörnyű! De nem csoda, ebben az iszonyatos időben. A hallottak elgondolkodtatták Kimberlyt a mosoly okát és az együttérző hangsúlyt illetően. Kissé sértetten húzta ki magát, majd úgy döntött, néhány percig fontolóra veszi a dolgot, mielőtt bármit is mondana, amit később minden bizonnyal megbánna. Megeshet, hogy az utazás annyira kimerítette, hogy csupán a képzelete játszik vele. Ennélfogva sietve így szólt: Azonnal visszajövök, kegyelmes asszonyom. Azt hiszem, valamit a kocsiban felejtettem. Minden további magyarázkodás nélkül - s arra sem hagyva időt, hogy a hercegnő feltartóztassa megfordult, hogy kinyissa a kaput. A kocsi még bizonyosan kint áll, hiszen Mary a csomagok kirakodására felügyel. Kimberly tehát erre a látványra készült fel, ám valami egészen más fogadta. Az ajtóban egy hatalmas öklét kopogtatásra emelő, lenyűgöző külsejű férfi állt, aki éppen akkor húzta vissza a kezét, amikor Kimberly homloka felbukkant az ajtónyílásban. Az idegen magas volt, sőt rendkívül magas, csaknem kétméteres. De amitől Kimberlynek földbe gyökerezett a lába, az a férfi döbbenetes szépsége volt.
Johanna LINDSEY
13
Szeress örökké
Az óriásnak sötét gesztenyebarna haja volt, amelyet hátul összefogott, hogy a rakoncátlan szél össze ne kuszálja. Egy pillanatra a nap is kibújt, és a haján futólag átsuhanó napsugárban a sűrű fürtök kissé vörösesen csillogtak. Világoszöld szemében mosoly bujkált, de rögtön el is tűnt, amikor Kimberly csak állt és őt bámulta. A férfi nemcsak magas volt, de erős is, két lábszára, mint két vastag oszlop, széles és domború mellkasa csupa izom, s nem látszott rajta egy szemernyi felesleges háj sem. Ahelyett, hogy a szád tátanád, lyányom, mi lenne, ha félreállnál és beengednél? - kérdezte. A hang mély volt, mennydörgő, enyhe skót tájszólásával meglepően lírai is, bár e percben a hanghordozása inkább udvariatlannak tűnt. Nyilván olyan ember, aki nem szereti, ha valaki majd felfalja a szemével. De hogy is lehetett volna másképp? Kimberly még soha nem látott senkit, aki ilyen magas, hát még ilyen jóképű lett volna - nos, talán az egy Wrothston hercege kivételével -, és úgy érezte, hogy ezzel más is így lehet. Végtelen zavarában nem szólt, és nem is mozdult, és amikor felső ajkán megérezte a lecseppenő nedvességet, amely arról árulkodott, hogy az orra mégsem várta meg, amíg azt a bizonyos zsebkendőt megtalálja, önkéntelenül is a ruhaujjával törölte meg a kérdéses helyet. Elképzelhetetlen modortalanság volt, olyan hiba, amelyet felnőtt nő nem követhet el, legfeljebb egy kisgyerek, és Kimberly rá sem döbbent, hogy mit tett, amíg meg nem hallotta a férfi meglepett horkantását. A hang elviselhetetlenné növelte zavarát. A következő pillanatban a férfi derékon ragadta, és szó szerint elemelte az útjából. De az orrához hasonlatos színben vöröslő orcájára senki sem figyelt fel, mert a hirtelen üressé váló ajtónyílásban az újonnan érkező és a hercegnő végre megpillantották egymást. A még mindig tátott szájjal bámuló Kimberly észrevette a férfi szemében felcsillanó örömöt. A ragyogó mosolyból boldogság és rajongás sugárzott, a zöld szemekbe visszatért a kacagás. Kimberly azt hitte, a következő percben a férfi táncra perdül féktelen jókedvében. Megan St. James már távolról sem volt ilyen lelkes: Szent egek, a skót haramia! - kiáltott mellére szorított kézzel. - Csak nem azért jött, hogy kiraboljon minket? A férfi mosolya érzékivé vált, s ez a lehető legkülönösebb hatással volt Kimberlyre: mintha finoman gyomron vágták volna; csak a lélegzete akadt el, fájdalmat nem érzett, pedig a mosoly még csak nem is őt illette. Ha megengeded, drágám, hogy ellopjam a szíved, akkor biz azért jöttem - felelte a férfi. Uram segíts, a legszebb lány Angliában éppen az én Margaret nénikémmel lakna egy fedél alatt? Nem lehet ilyen kutya szerencsém! Megan csak a fejét csóválta: Hogy éppen maga lenne Margaret unokaöccse? Az lehetetlen! Micsoda balszerencse. De hiszen Margaret volt férjének rokonait MacGregornak s nem... - erősen törte a fejét, hogy a régesrég hallott név eszébe jusson - MacDuellnek -ugye? - hívták. Igen, azt hiszem, ezt a nevet mondta: Lachlan MacDuell. Ugyan már, csak nem gondolod, hogy egy útonálló majd bevallja a rendes nevét? - kérdezte a férfi lankadatlan mosollyal. - Nem, én valóban MacGregor vagyok, sőt a MacGregor uraság, a klán jelenlegi feje. A Lachlan egyébként igaz. És örömömre szolgál, hogy így emlékszel rá. És ezt a vak is láthatta: a férfi képtelen volt a boldog vigyorgást abbahagyni. De e váratlan fordulat következtében éppily szembetűnő volt Megan bosszúsága is. Ki van zárva, MacGregor - intette a férfit. - Devlin sosem engedi meg, hogy az otthonában tartózkodjék. Ha nem felejtette el, egy cseppet sem kedvelte magát. Devlin Jeffreys? Mi köze neki Sherring Crosshoz? Csupán csak annyi, hogy az övé - vágott vissza Megan szárazon, majd magyarázólag fűzte hozzá: - És Devlin nem Jeffreys. Akkoriban magához hasonlóan ő is szeretett idegen tollakkal ékeskedni. A férfi döbbenten bámult rá:
Johanna LINDSEY
14
Szeress örökké
Csak nem azt akarod mondani, hogy az az átkozott angolod a néném unokaöccse, Ambrose St. James? Pszt, ezt a keresztnevét felettébb utálja, de egyébként igen, róla van szó. Jaj, drágám, mondd gyorsan, hogy nem mentél hozzá! -nyögte a férfi. De bizony hozzámentem! - fortyant fel Megan. A férfi nyögése most dühös morgássá változott, amely hirtelen újabb mosollyá és vállrándítássá szelídült. - Nem számít. Leküzdöttem ennél áthághatatlanabb akadályokat is, le én. Megan összeszűkült szemmel pillantott fel rá: Ha arra gondol, amire szerintem gondol, akkor most rögtön kiverheti a fejéből. Férjnél vagyok, s hozzá boldog is -jelentette ki nyomatékosan. - Továbbá biztosíthatom arról, hogy nem tartózkodhat Sherring Crossban, ahogy tervezte. Különben megesküdtem volna, hogy Margaret azt mondta, feleséget keres. A férfi Meganre vetett pillantásából világosan kitűnt, hogy már meg is találta a számára kívánatos egyetlen asszonyt. A hercegné elpirult. A férfi tekintete - ki tudja, mi okból, hiszen a kettejük dolga nem tartozott rá - bosszússá tette Kimberlyt. Némi torokköszörüléssel próbálta emlékeztetni őket, hogy magánbeszélgetésüknek - amelynek mielőbb véget szeretett volna vetni - fültanúja is van, de igyekezete hiábavalónak bizonyult. Akár itt maradok, akár a közelben, a szívem parancsoló vágyának engedelmeskedem. Bolond is lennék, ha nem így tennék - válaszolta a férfi. Akkor lenne bolond, ha így tenne - vágott vissza a hercegnő, majd egy sóhaj kíséretében még hozzáfűzte: - Maga szörnyen ostoba, csak ennyit mondhatok - csóválta a fejét, mintha képtelen lenne ezt felfogni. - A felfogása éppoly nehéz, mint egy éve volt, amikor biztosítottam afelől, hogy másé a szívem, mégsem hallgatott rám. Eltökélt - helyesbített a férfi, s újból elvigyorodott. -Mert mit tesz egy semmi kis férj, ha két szerető szívet egymásnak teremtett az Úr? Megan erre csak a szemét forgatta. A percről percre ingerültebb Kimberly ismét megköszörülte a torkát, ezúttal hangosabban, s most Megan végre felfigyelt, és felé is fordult, de látszott, mennyire összezavarodott; egy másodpercig mintha a legnagyobb erőfeszítéssel sem emlékezett volna, hogy kicsoda Kimberly, és mit keres ott. Aztán nyilván rádöbbent, mert rémülten felkiáltott: Ó, kedves Lady Kimberly! Kérem, bocsásson meg, amiért megfeledkeztem önről! Bizonyára kimerítette az utazás, én pedig itt tartom, mialatt megpróbálok zöld ágra vergődni ezzel a kiállhatatlan skóttal... - Megan elhallgatott, s szemrehányó pillantást vetett Lachlanre, mint olyanra, aki az egész dologról tehet. Ekkor ismét Kimberlyhez fordult, és őszintén elnézését kérte: - Nagyon sajnálom. Kérem, kövessen a szobájába, amelyet az Ön számára kiválasztottunk, és teszünk valamit a meghűlése ellni is. Véletlenül azt is tudom, hogy az öreg hercegnének, Devlin nagyanyjának van néhány kitűnő orvossága megfázásra... E percben - mialatt Megan elvezetni készült a megkönnyebbült Kimberlyt - Lachlan félbeszakította: Ó, drágám, ne hagyj még itt! Régen nem sütkérezhettem csodás lényed fényében! Megan halkan felhorkant, de csak Kimberly hallotta. Nem torpant meg azonnal, de aztán mégis meggondolta magát. Megállt, megperdült, és szigorú szemöldökráncolással, összeszorított foggal sziszegte: A vendégemmel kell foglalkoznom, akit szívesen látunk ebben a házban, önt viszont nem! Az egyik inassal hívassa ide Margaretet, és ragaszkodom hozzá, hogy tudassa vele Devlinnel kapcsolatos korábbi ügyét. Nem kétlem, hogy Margaret maga közli majd önnel, hogy a tervein változtatnia kell, mivel a drága hölgy nem volt tudatában az ön alávaló tevékenységének. Szántszándékkal sosem hívott volna meg egy tolvajt az otthonunkba. Egy útonállót, drágám - javította ki Lachlan sértődött arckifejezéssel. - Ügyelj, kérlek, a különbségre! Megan ingerülten sóhajtott fel, mielőtt megszólalt volna:
Johanna LINDSEY
15
Szeress örökké
A kettő egy és ugyanaz, MacGregor, ha angolok kirablására adja a fejét. Maguk, skótok talán nem látnak ebben különbséget, de mi, angolok igen. Á, de még mennyire vitatható ez a kérdés, hiszen egyszer s mindenkorra végeztem azzal az élettel! - bizonygatta Lachlan. - Bár jó okkal csináltam, amit csináltam, nem tehetem ma már meg nem történtté, tekintsd hát érdememnek, hogy új életet kezdtem. Igen? Ezt egyáltalán nem tartom valószínűnek. S különben is, elég időt fecséreltünk már el. Jó napot. Kimberly még láthatta a férfi arcán átsuhanó csalódott kifejezést, amelyet nyomban eltökéltség váltott fel. Szemmel láthatóan olyan ember, gondolta, aki nem könnyen nyugszik bele a vereségbe, bár Megan St.James szívének meghódításában feltétlen kudarcra van ítélve. Wrothston hercegének és hercegnőjének egymás iránti szenvedélyes szerelme Anglia-szerte legendásan híres volt. Még Northumberland távoli zugában is tudtak róla, csak éppen Skóciában nem hallotta senki. Egy felföldi skót. Elég baj. Lachlan MacGregor - enyhén szólva - nem kis vonzerőt gyakorolt Kimberlyre. Ezt kár lett volna tagadnia. De két jó oka is volt arra, hogy ebbe ne nyugodjék bele. A férfi rajongása másnak szólt, még ha férjes asszonynak is. Ráadásul Lachlan skót. És még ha az első akadályt sikerülne leküzdeni, a másodikkal már biztosan nem boldogul. Az apja sosem egyezne bele, hogy egy skótot válasszon férjéül. Azon nyomban kitagadná, és fütyülne az azt követő botrányra. Egy skót. Ennél rosszabb már nem is lehetne. 5. - Szegény drágaságom - sajnálkozott Margaret MacGregor együttérzően, miután Lachlan teljes őszinteséggel feltárta előtte mindazokat a körülményeket, amelyek jelenlegi nősülési szándékához vezettek. - És Winnifred? Ki hitte volna, hogy ilyesmit tesz? Olyan jó lánynak látszott. Lachlan akarata ellenére is elmosolyodott. Winnifred közel járt az ötvenhez, s aligha lehetett már „lánynak" nevezni. De a hetvenes éveit taposó Margaret megszokásból bárkit, aki még nem érte el a hatvanat, fiúnak vagy lánynak titulált. Tüneményes, kedves, kissé dundi hölgy volt, akit rendületlen vidámsággal áldott meg a természet, legalábbis mindig ilyennek mutatkozott Lachlan társaságában. De a fenti kijelentését illetően Lachlannek egyet kellett értenie vele. Senki sem hitte volna, hogy Winnifred képes ilyen gálád cselekedetre. Kettesben ültek Sherring Cross óriási szalonjában, s míg Margaret újratöltötte Lachlan teáscsészéjét, úgy vélte, ideje megdorgálni az unokaöccsét: - Miért nem fordultál soha hozzám anyagi támogatásért? A nagybátyád, Angus, Isten áldja meg érte haló porában is, igen jó körülmények között hagyott, pedig tudta, hogy nincs rá szükségem. Több pénzem van, mint amennyit valaha is el tudnék költeni. Lachlant a téma már úgyis eléggé kínosan érintette, de a zavarát tovább növelte volna, ha indokait bővebben is kénytelen kifejteni. Egy vérrokontól pénzt kölcsönkérni egészen más, sőt tökéletesen elfogadható dolog. De Margaret csupán beházasodott a családjába, a férje sem él, ellenkező esetben Lachlan már régen Angus bácsikájától kért volna segítséget. Magam kell, hogy boldoguljak, Margaret néni - mondta magyarázkodás helyett Lachlan tömören, s azt remélte, a nénje sem lesz többre kíváncsi. Nem is volt, bár eltérő véleményét csak egy cöcögéssel jelezte. - Rendben van. És most úgy tűnik, jó irányban indultál el. Egy tömött erszényű asszony oldhatja csak meg minden gondodat. Hiszen, ha nem tudnád, ilyesmi gyakran előfordul. Lachlan egyetértően bólintott, de magában azt kívánta, bárcsak neki ne kellene ehhez a módszerhez folyamodnia. -Van még valami, amit el kell mondanom, Margaret néni. Amíg ide nem érkeztem, nem sejtettem, hogy ez is gondot jelent majd. Eszményinek éppen nem nevezhető körülmények között korábban már találkoztam az unokaöcséddel, Ambrose St. Jamesszel. Akkoriban más nevet használt, ezért mind a mai napig nem tudtam, hogy régebbről ismerjük egymást.
Johanna LINDSEY
16
Szeress örökké
Más nevet? - vonta össze a néni a szemöldökét. - Talán akkor történt, amikor tavaly Skóciában járt? Egen, pontosan akkor. Attól tartok, feltartóztattam, hogy... úgy értem, azzal a céllal, hogy megszabadítsam néhány fityingtől, ám ehelyett a menyasszonyát vettem el tőle. Margaret fakó nefelejcskék szeme hirtelen elkerekedett a meglepetéstől, majd kuncogni kezdett. Szent isten, csak nem te voltál az? A nővéremmel hallottuk a történet egy részét Megantől; Devlin persze sosem büszkélkedett volna vele, még ha hősiesen Megan megmentésére sietett is. De bevallom, az öreg hercegnével nagyot nevettünk az eseten. Lachlan megkönnyebbült, hogy nénje ezt mulatságosnak találta. Ő másképp vélekedett róla, s átkozottul biztos volt benne, hogy Devlin is. A gond csak az - mutatott rá -, hogy Megan szerint Devlin nem engedi majd meg, hogy itt maradjak. Ugyan már, ostoba beszéd! De még mennyire, hogy megengedi - fortyant fel Margaret néni, hogy egy másodperc elteltével helyesbítsen: - Legalábbis azután, hogy értesül a terveidről, ezt pedig nyugodtan rám bízhatod. Ne aggódj, kedves fiam. Egykettőre megnősítünk, ne félj. Lachlan jóváhagyólag mosolygott, bár belepirult a gondolatba, hogy Devlin tudomást szerez szorongatott helyzetéről. Micsoda átkozott balszerencse, hogy a csinos Megan éppen a nagynénje rokonához menjen hozzá! Az is igaz, hogy ha nem így lett volna, sosem találja meg újra. És az, hogy rálelt, némileg változtat a tervein, sőt mi több, teljesen megváltoztatja őket. Egyelőre amíg minden vonzerejét latba vetve meg nem próbálja Megant elhódítani a hercegétől - nem keres magának asszonyt. Ha igyekezetét siker koronázná, valamilyen más módot kell kieszelnie, hogy visszaszerezze a családi vagyont, bár hogy miképp, azt e pillanatban elképzelni sem tudta. Hát valóban rátalált Meganre, aki most is oly gyönyörű, mint ahogy az emlékeiben élt, sőt ha lehet, még szebb. És változatlanul harcias, gondolta gyengéden. A dolog hátborzongató iróniája, hogy éppen feleségkeresőben akadt rá. Igen, neki teremtette az ég, és nem az angolnak. Nem marad más hátra, mint erről Megant is meggyőzni, határozott Lachlan. A nővéremmel ki is válogattunk néhány lehetséges örökösnőt a számodra, fiam - folytatta Margaret, aki nem tudott Lachlan frissen támadt elhatározásáról. - Ami azt illeti, szerencsénk van, hogy egyikük épp mostanában érkezik ide, s hosszabban óhajt itt tartózkodni. Képzeld csak, ő is férjet keres. Egy gazdag gróf lánya, az bizony! Ennél jobbat nem is kívánhatnál. A szóbeszéd szerint hatalmas hozománya van, benne nem egy elsőrangú ingatlan is. Lachlan bólintott, mert nemigen világosíthatta fel a nagynénjét megváltozott terveiről s arról, hogy többé nem érdeklik az örökösnők. Azonnal kitiltanák Sherring Crossból, ha ezt tenné. És a nénje segítségére is szüksége lesz, hogy itt maradhasson, hiszen Megan férjét igazán nem kérheti meg, hogy a felesége elcsábításához a fedele alatt lakhasson. Ezzel aztán nem érne el sikert, az bizonyos. Eszményi megoldásnak tűnik, Margaret néni - mondta inkább. - Ha valóban megérkezik, okvetlen mutass be neki, hacsak akkorra nem kelek útra ismét a Felföld felé, aminek egyébként igen nagy a valószínűsége - sóhajtott fel. A nagynénje előrehajolt, hogy biztatóan megveregesse a kezét: - Te most már semmin se emészd magad, fiam. A mi Devünk soha nem lenne olyan bárdolatlan, hogy isten tudja, milyen régen adódott kis félreértésetek miatt kidobjon. Az igazat megvallva, én magam beszélek vele, hogy megnyugtassalak. Érezd hát otthon magad, Lachlan, édes fiam, mert bizonyosan itt maradsz. 6. - Nem maradhat, ez az utolsó szavam! Az elmúlt néhány órában Devlin nem először mondta ezt, de úgy tűnt, senki sem figyel rá. Megan talált rá elsőnek, és ő világosította fel, ki is a nagynénje skót rokona, majd magára hagyta, hadd rágódjon el azon, micsoda balszerencse érte. Nem sokkal ezután Margaret kereste fel a
Johanna LINDSEY
17
Szeress örökké
dolgozószobájában, hogy szívszakasztó történetekkel traktálja, miszerint a skót rokont galádul megfosztották az örökségétől, és csupán azért rabolt, hogy az összes rokonát eltarthassa. Egy családi ékszerekkel megszökő mostohaanya, akinek szőrén-szálán nyoma vész? Kizárt dolog! Sokkal elképzelhetőbbnek tűnik, hogy a skót ötölte ki, mert tudta, hogy éleszthet szánalmat közös nagynénjükben és más, könnyen átejthető hölgyekben. Még a felesége is kezd más hangon beszélni, jóllehet korábban igencsak bosszankodott, hogy Lachlan MacGregor náluk száll meg. A szalonban ültek, ahol a család vacsora előtt általában összejött. Devlin nagyanyja és a húga, Margaret a pamlagon beszélgetett pusmogva, oly halkan, hogy a szavukat nem értette a kandallónál álló Devlin és Megan. Lord Wright, aki Londonból érkezett, hogy megvegye a Sherring Crossban tenyésztett egyik díjnyertes telivért, minden témák legérdekfeszítőbbikéről, az időjárásról társalgott Lady Kimberlyvel. Nagy kár, hogy a nemes lord ötven felé járt, s egyébként is nős volt, mert kimondott érdeklődést mutatott a lady iránt. Igazán szerencse, hogy a vita tárgyában volt annyi jóérzés, hogy ne jelenjen meg a körükben, mert Devlin nem állt volna jót magáért, ha ismét szemtől szembe kerül a gazfickóval. Csakis azért tartózkodhatott még a házban, mert a legelemibb udvariasság így követelte, mielőtt kora reggel elindul a Felföldre vagy ahova csak kedve tartja. Devlinnek egyedül azért kellett újból kifejtenie a döntését, mert Megan azzal a javaslattal állt elő, hogy mégse dobják ki a skótot. A férfi tudta, hogy a maga idejében felesége elmondja majd az indokait, hiszen sosem várakoztatta ilyesmivel sokáig. Az elhangzott kijelentésre Megan csak ennyit felelt: Ugye, nem haragudhatsz valami ostobaság miatt, ami jó egy éve történt? Devlin felhúzta a szemöldökét. Ostobaság? Az a férfi térdre hullott előtted, amint meglátott, és feleségül kért ott helyben, majd amikor te gondolkodás nélkül visszautasítottad, ahogy bármelyik józan nő tette volna, elrabolt! Igen, de te visszaszereztél tőle, és alaposan el is tángáltad érte! - emlékeztette a felesége. Vagy már elfeledted, hogy bosszút álltál? Aki nem ismerte Devlint, fel sem figyelt volna a szája sarkában megjelenő kis mosolyra, amely az elégedett magabiztosság jele volt. Csakhogy a mosolyt kiváltó kellemes emlék hatása nem volt tartós. Akkor sincs mentség az életmódjára - jelentette ki. - Isten az atyám, hiszen ez az ember egy átokverte tolvaj! Önök, hölgyeim, miért siklanak el e felett az egyszerű tény felett? Lehetne akár a nagynéném mostohafia is, akkor sem lenne szívesen látott vendég a házamban. Fejek fordultak felé, mire Megan halkan odasúgta: Ha megkérhetlek, ne oly hangosan! Hadd emlékeztesselek Lady Kimberly dolgára, hisz oly jelentéktelen, ez pedig annyit tesz, hogy nehéz lesz számára férjet fogni. Te meg most akarod kidobni az egyik lehetséges jelöltet? Vagy már elfelejtetted, hogy e két embert szerettük volna összeboronálni? Devlin most jött rá, miért is jutott Megan más elhatározásra, de ez sem késztette jobb belátásra. Szerettünk volna - ez a két kulcsszó, Megan. Múltja miatt nem méltó egy grófnő kezére. Ugyan, hagyd már, Dev! - vágott közbe Megan türelmetlenül. - Egy skót lordról beszélsz, aki ezenfelül a klánja feje. A legjobb parti egy gróf lányának, és ezzel te is tisztában vagy. Sorsa miatt pedig igazán szemet hunyhatunk múltbeli - erősen kifogásolható - tettei felett. Hallottad, mit mondott a nagynénéd. Szegény ember kétségbeejtő helyzetben volt. És mégis hátat fordított ennek az életnek. Most is azért van itt, hogy gazdag asszonyt találjon, és végleg szakítson a múltjával. Lady Kimberly hozományával aligha kell majd ismét útonállással foglalkoznia, nem? A férje dühösen felmordult. És ha szívesen csinálta? Akkor feleség ide vagy oda, előbb-utóbb megint a határon vadászik áldozatokra. És nem tagadhatod, Megan, úgy tűnt, határozottan élvezte, hogy kirabolhat minket. Lehet, hogy úgy tűnt, de ebben nem lehetünk biztosak. Viszont ha már gazdag asszonyt keres, szerintem elégséges bizonyíték, liogy nem kívánja korábbi életmódját folytatni. Nem látom
Johanna LINDSEY
18
Szeress örökké
be, miért ne adhatnánk neki esélyt, hogy komoly szándékairól meggyőzhessen minket. Erre még a nagyanyád is hajlandó! Ha őszinte, hát én megeszem... Ne ígérgess olyat, amit később megbánhatsz - szólt közbe Megan, s elvigyorodott. Egyébként ismerd be, hogy utálod a fickót. Ez a fő kifogásod. Csak részben - ragaszkodott férje az álláspontjához. - És elég szót fecséreltünk erre a sötét csirkefogóra. Nem maradhat, és ez az utolsó szavam! 7. A skót ezek szerint valóban tolvaj. Ezt MacGregor sem tagadta, amikor útonállónak nevezte magát, de Kimberly akkor nem vette komolyan, hiszen a hercegné és Lachlan közötti beszélgetés, amelynek akaratlan fültanúja volt a kapuban, évődésnek tűnt, de most a herceg is megerősítette. MacGregor tehát valódi tolvaj volt, aki őkegyelmességüket is megpróbálta kirabolni. De még csak nem is ez volt a legrosszabb! Nemcsak tolvaj, de nőrabló is volt! Döbbenetes! Lehet, hogy még ezt is elnézik neki, csak mert szegről-végről rokona a herceg nagynénjének. Kimberly ma este abban a hiú reményben ment le vacsorázni - bármily nyomorultul érezte is magát -, hogy újra láthatja majd a skótot. Mekkora butaság volt! A férfi meg sem jelent. A lady is jobban járt volna, ha korán lefekszik, mert most hiába próbál aludni, a szomszéd szoba lakója nem hagyja. Csapkodást hallott, recsegést, aztán kitörő nevetést és kivehetetlen beszélgetés moraját, amely annyira volt csak hangos, hogy az alvásban zavarja. Eszébe jutott a fogadóbeli éjszaka; ott sem volt nyugta, s most is tennie kellene valamit, ha pihenni akar. Nem volt kedve ilyen fáradtan megkeresni a szobalányt, ha ugyan még ébren találná, és megkérni, hogy költöztesse át egy másik szobába, ami még több időbe telne. Bárcsak mélyebb alvó lenne, mert akkor még a szomszédban folyó zsivajban is édesen aludhatna. Mivel Kimberly nem akart csendben szenvedni, így aztán tizenöt perccel később, amikor a zaj csak nem akart csitulni, megverte az ágya mögött a falat. Azonnal csend támadt. Úgy látszik, felfogták, hogy mit akar, gondolta. Felsóhajtott, felverte a párnáját, s éppen visszafeküdt, amikor az övénél hangosabb faldöngetés riasztotta fel. Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Most már bizonyos, hogy átköltözik egy üres szárnyba, de előbb megmondja a magáét ezeknek a tapintatlan alakoknak! Ha nemrégiben nem került volna hasonló helyzetbe, soha nem fordult volna meg a fejében, hogy személyesen száll szembe velük. Úgy dühbe gurult, hogy egy percig arra sem gondolt, milyen a hölgyhöz méltó viselkedés. Magára kanyarította a köntösét, az övet úgy meghúzta, hogy egy pillanatra a lélegzete is elakadt, kivágta az ajtót, amely nagyot csattant a falon, majd két másodperc múlva már a tőle telhető legnagyobb erővel bedöngetett a szomszédba. Az ajtó rögtön kivágódott, és a nyílásban Lachlan MacGregor állt. Kimberlyt meghökkentette, csakhogy ezúttal nem állt el tőle a szava. Nincs esze, ember - támadt rá dühös pillantás kíséretében -, hogy felfogja, milyen késő van, és esetleg másokat zavarhat a zaj, amit csap? A férfi csak kíváncsian felhúzta a szemöldökét, mielőtt visszakérdezett volna: Szóval a kis ökörszemnek hangja is van? Kimberly belepirult, hogy korábbi szájtátására emlékeztették, de lángoló haragját még ez sem tudta lehűteni. Főként, mert ebben a pillanatban egy másik hang hallatán a szoba belsejében egy széken elnyúló férfira esett a tekintete, s felismerte benne azt, akit néhány reggellel azelőtt lehordott a fogadóban, mert fél éjszaka nem hagyta aludni. Nekem mondod? - bólogatott a férfi részegen. - Még hogy hangja? Inkább egy házikísértet rikoltozására emlékeztet. Néhány napja majdnem beszakította a dobhártyám, pedig oka se vót rá. Lachlan nem vette le a szemét Kimberlyről, de a szavait feltehetően a barátjához intézte: Ajaj, nem lep meg, hogy a szolgák szárnyában helyeztek el. De idővel majdcsak hozzászokom. Hanem sajnálom, kislyány, hogy miattam nem tudsz aludni, bár... - s itt megvonta a vállát - ezért csak a gazdáidat hibáztathatod, hogy itt adtak nekem szobát.
Johanna LINDSEY
19
Szeress örökké
Bizonyára szolgálónak nézte, amikor az előcsarnokban felemelte és arrébb tette, de hacsak nincs baj a fülével, hallania kellett, amikor a hercegnő bocsánatkérése közben Lady Kimberlynek szólította. Nyilvánvaló, hogy szándékosan sértegeti, gondolta a lány. Gyűlöletes ember. A modora durva és bárdolatlan, de hiszen ezt már korábban is észrevette, amikor a bejáratban levegőnek nézte. Kimberly azonban elhatározta, hogy a férfi undoksága nem ok arra, hogy beadja a derekát. Nyilván szokása felfordulást okozni, bármerre járjon is. Ez - csak hogy felfogja végre - nem a szolgák lakószárnya, MacGregor, amint ezt maga is nagyon jól tudja. Én is éppen olyan vendég vagyok Sherring Crossban, mint maga. Ezen kívül, még beteg is vagyok. És kimerült. Égető szükségem van az alvásra, de lehetetlen, mert maga mindent elkövet, hogy felverje az egész házat. Egy ekkora kastélyban, kislyány? Bár éppenséggel nem lenne kedvem ellen való, amilyen pocsék hangulatban vagyok. Kimberly erősebben ráncolta a homlokát a férfi arcán megjelenő gonosz vigyor láttán. A skót kétségkívül nem hajlandó tapintatosan viselkedni, s ettől még jobban felbőszült. Úgy vélem, magának agya sincs, amivel gondolkozzék -vágta oda kurtán. - Mondja csak, maguk, skótok valóban ilyen otrombák? Vagy mérhetetlen önzésében nem törődik azzal, hogy durvaságával kit bosszant fel vagy kit zavar? Kimberlynek végre sikerült Lachlant kihoznia a béketűrésből: a férfi elboruló tekintete nem hagyott efelől kétséget. A skót egy lépést tett Kimberly felé, mire a lány szava elakadt, és ijedten hátralépett. A férfi tovább jött felé, amitől Kimberlyben kis félelem támadt, s magában azt kívánta, bárcsak mégis inkább a szobalányhoz fordult volna. Szóval durvának találsz, mi? - kérdezte a férfi halk, fenyegető hangon. - Te még nem találkoztál durvasággal, kislyány, részemről legalábbis nem, de megkaphatod, ha rögvest nem hagysz fel a locsogással. Mire az utolsó szót kimondta, sikerült Kimberlyt visszaszorítania a saját szobájába. Ezzel - úgy látszott - meg is elégedett, mert kimért bólintással elköszönt, majd megragadta a kilincset, és hangosan rácsapta Kimberlyre az ajtaját. A lány tágra nyílt szemmel, reszketve állt. A férfi alaposan megijesztette, mert Kimberly nem sejtette, Lachlan mire ragadtatja magát mérgében. És hagyta, hogy ezt tegye vele! Milyen önelégült lehet most! A szomszédból nevetés szűrődött át. Kimberly elvörösödött, mert biztos volt abban, hogy az ő kárára mulatnak. Az ökörszemet visszariogatták a fészkére. Legszívesebben azon nyomban átmasírozott volna, hogy kiöntse, ami a szívét nyomja, de az említett szív még most is hevesen dobogott. És abban sem lehet biztos, hogy a rossz modorú felföldi nem ijeszti-e meg ismét. Kimberlyt teljesen kihozta a sodrából, hogy nem volt ura a helyzetnek. Eddig mindig ismerős környezetben mozgott, de most olyannal került szembe, akivel képtelen volt elbánni. Egy halk nyögéssel adott hangot a kudarc miatti mérgének, majd bezárta az ajtaját, ledobta a köntösét, és visszamászott a mennyezetes ágyba. Milyen kényelmes, gondolta, de lemondott róla, hogy valaha is békésen szunnyad majd benne. A hangos duhajkodás és saját haragja nem hagyta nyugodni. Mégis úgy döntött, nem keres új lakosztályt a kastély másik részében. Vár, amíg odaát csend lesz, és akkor ő csap majd zajt. Ha nem kap illendő elégtételt, a saját fegyverét fordítja a cudar skót ellen. És hála az égnek, holnap már úgyis elmegy. Hallotta, amikor Ambrose St. James kijelentette: a skót nem marad. 8. Csak nem rémítetted halálra szegény kislyányt, Lachlan? -kérdezte Gilleonan, amint Lachlan visszatért a szobájába. -Mivel nem hallottam segítségért sikítani, a döbbenettől vagy megnémút, vagy belehótt az ijedségbe.
Johanna LINDSEY
20
Szeress örökké
Lachlan komor pillantást vetett az unokatestvérére. - Aztán miért is sikítana segítségért? Egy ujjal sem értem hozzá. Tán azt kellett vóna, mégpedig gyöngéden. Neked mindig is jobban ment a hízelgés meg a csábítás, oszt kevesebb panasz is ért miatta. Legalábbis olyankó, amikó úgy istenigazábul nekidurálod magad. Ez ismerős lyányokra igaz is szokott lenni. De akik nem ismernek, hogy milyen kedves fickó vagyok, rögvest nyakukba szedik a lábukat, ha ferdén találok rájuk nézni. A kényelmes karosszékben elnyúló Ranald harsány hahotára a fakadt. Azt mondta, kedves? A MacGregor uraságot sok mindennek lehet nevezni, de kedvesnek...? A kijelentését követő nevetés még fenyegetőbb kifejezést varázsolt Lachlan arcára, mire Gilleonan sietve szólt közbe: Rá se ránts, Lachlan. Túl sok sört vedelt, de asszem, megvót rá az oka. A hangjában rejlő rosszallás nem maradt észrevétlen, s ezt Lachlan felettébb bosszantónak találta. Ranald azóta nyakalta a sört, amióta csak megtudta, hogy ki is a ház úrnője. Egyik unokatestvére sem repesett a boldogságtól, hogy Lachlan ismét meglelte az ő Meganjét. De Ranaldnak az ital bódulatában jószerivel fel sem tűnt, hogy a beszélgetés finoman visszakanyarodott ugyanoda, ahol a szomszéd szobában lakó beképzelt hárpia félbeszakította. Ranald tehát most ebben a szellemben folytatta. Kapjon csak az a nőszemély megint bátorságra, biztos, hogy újfent kiveri majd a huppot! A fülem is csengett abban a fogadóban, ahun te meg Gill még ágyba vótatok, én meg félálomba azt se tuttam, mi miatt nyekereg. Ha nem ordított vóna úgy torkaszakadtábul, szívesen elnézegettem vóna, mer amúgy nagyon jó formájú. Lachlan csak a szemét forgatta. A kandallóban halkan ropogó fahasábok előtt korsó sörét melengető Gilleonan halkan kuncogott. Ranald gyengéje a formás alak volt. Egy nő lehet olyan csúnya, mint egy boszorkány, de ha ott domborodik, ahol Ranald szerette, máris lihegve veti magát utána. És azt Lachlannek is el kellett ismernie, hogy a szorosan megkötött köntös igencsak szemrevaló idomokat takart. S ha már itt tartott, volt néhány más apróság is, ami korábban, amikor a lány azt a sárgásszürke, bő ruhát viselte - nem tűnt fel neki. Példának okáért gömbölyű, telt keblei. Vagy az, hogy magas. Lévén olyan férfi, aki megszokta, hogy jó két fejjel magasodik minden nő fölé, ritkán talált olyat, aki mellett nem érezte magát irdatlan hústoronynak. És tetszetős zöld szeme van, ami a haragtól csak úgy szikrázott, az arcbőre pedig hamvas, mint az őszibarack. És az a gyönyörű aranyszőke haja, amely kibontva a derekát veri, érzékien buja külsőt kölcsönöz neki. Nem mindennapi nő, tűnődött Lachlan. Első pillantásra milyen szerénynek látszik, félénk kis madárkának, akit könnyen meg lehet félemlíteni, akit szinte észre sem vesz az ember. Pedig ragyogó a tolla, ha nem is látni mindjárt. És különösebb aggály nélkül lehordott egy idegent, ami nagy bátorságra vall - vagy a józan ész teljes hiányára. Hát igen, Ranaldot határozottan érdekli. Ha a szíve nem az édes Meganért lángolna, ezzel ő, Lachlan is így lenne. De Megant szereti, s őt akarja megszerezni, élete végéig megtartani. Már csak egy akadály áll az útjában: hogy Megannek férje van. Amikor Lachlan korábban bevallotta, ki is Wrothston hercegnője, és azt is hozzátette, hogy a hölgy szívét szeretné megnyerni magának, Gilleonan félreérthetetlenül nekiszegezte a kérdést: Elment az eszed, ember, hogy azt forgatod a fejedben, ellopod egy herceg asszonyát? Vagy elfelejtetted, hogy mán nem szabad? Lachlan erről aligha feledkezhetett meg, de nem tekintette olyan fontosnak, mint a rokonai. Rosszul választott - felelte egyszerűen. - Én majd meggyőzöm róla. A válás sem ismeretlen dolog. A nemesség körében az erkölcsi végromlással ér fel - mutatott rá Gilleonan. - És te azt kéred, hogy mondjon le egy hercegi címről. Szerintem nincs az a nő, aki ilyet tenne. Az igaz szerelem próbatétele...
Johanna LINDSEY
21
Szeress örökké
Az igaz gyengeelméjűségé inkább - horkant fel bosszúsan az unokatestvére. - Oszt arról is megfeledkeztél, hogy egy tehetős, tömött bukszájú lyányért evett ide a fene. Mi van, ha a te Meganednek egy fityingje sincs? Hogy egy herceg egy nincstelent vegyen el? - Most Lachlanen volt a sor, hogy haragosan felhorkanjon. - Sokkal valószínűbb, hogy maga is egy hercegi vagy őrgrófi család leszármazottja. Egy herceg nemigen házasodik rangján alul. Szerintem meg egy ilyen nagyúr azt vesz el, akit kedve van, és egy ilyen gazdag fickónak igazán édes mindegy, hogy a lánynak van-e hozománya vagy sem. A feleség elég, ha szép és porontyokat szül neki. És ezt itt - akárcsak te - mindentől függetlenül akarja, mert olyan szemrevaló kis nő. De neked viszont a pénzre vóna égető szükséged. Vagy ez az apróság mán kiesett a fejedbül? Ezen a ponton szakította félbe a vitájukat az ajtón felhangzó dörömbölés, majd a szomszéd szoba formás lakójának bosszantó panaszáradata. Ha Lachlant eddigre már nem dühítette volna fel unokatestvérei tompasága, akkor talán udvariasabban bánt volna a hölggyel. De a lány is mindjárt az elején sértést vágott a fejéhez, amit halálosnak szánt pillantás kísért és olyan harcias hangnem, amely egy férfit okvetlen kihoz a béketűrésből. Hát még ilyen hangulatban! A következő megjegyzését is e rosszkedv sugallta: Ha minden korty sörrel nem ordítanál egyre harsányabban, Ranald, a hajnali órákban nem hoznál dühös látogatókat a nyakunkra. Á, szóval... ez most... mind... az én hibám? - dadogta részegen Ranald. - Te... nem is... kiabáltál vissza... rám? Csak annyira, hogy meghalld a nagy zsivajban. Azt viszont észre sem veszitek, hogy mán megint üvöltöztök - szúrta közbe Gilleonan csendesen. Két haragos szempár meredt Gilleonanre e szavak hallatán, de azután Lachlan ingerülten a hajába túrt. - Hitemre, most aztán kénytelen leszek reggel elnézést kérni ettől a lyánytól -morogta. Mintha mán amúgy is nem ezt tetted vóna - korholta Gilleonan, s emlékeztetőül még hozzátette: - Amikor hagyod, hogy az indulat eluralkodjék rajtad, később mindig megbánod. Nem mindig - vetette ellen Lachlan. - Csak ha tudom, hogy én vagyok a hibás. De ezúttal a lyány esett nekem elsőnek, ahelyett hogy szépen megkért volna. De csakis engem lehet hibáztatni azért, ha továbbra is zavarjuk az éjszakai nyugodalmát. - Először Ranaldra, majd Gilleonanre vetett egy-egy haragos pillantást, jelezve, kik az igazi bűnösök. - Hitemre, miért is nem tudtok együtt örülni velem, hogy szívem egyetlen szerelmét megtaláltam? Mer a megszerzéséért túl nagy árat kéne fizetned, Lachlan. Jó okkal hihetjük, hogy kudarc vár rád és pusztulás. Ha jól értem hát, nem bíztok bennem? Ez nem hit kérdése. - Gilleonanben volt annyi jóérzés, hogy elpiruljon. - Talán akarata ellenére hozzáment vóna ehhez a férfihoz? Mit, egy herceghez ne ment vóna? - vágott vissza Lachlan. Ez igaz, de a herceg mellett a címén és a rangján túl más is szól. Elfelejted, Lachlan, hogy mind alaposan megnézhettük, és annyi bizonyos, hogy oly könnyen és épp annyi éve csavarja el a lyányok fejit, mint te. Nagyon is elképzelhető, hogy Megan szerelmes belé. Te meg azt várod, hogy mondjon le a szerelmirül, magas állásárul, és szökjön el egy tönkrement lorddal? Ha a... hm... szíved helyett a fejed használnád, akkó hozzánk hasonlóan te is belátnád, hogy nem így lesz. Van más is, amit nyújthatok neki, s amit soha nem kap meg ettől a beképzelt angoltól. Mint például? Örömet és vidámságot. Gilleonan a szemét forgatta. - Nem minden lyány értékeli az ilyesmit. És még azt sem tudod, megtalálod-e benne a számításod, ami miatt eredetileg gyütté. Ami ezt illeti, mielőtt még lemondanék az én Meganemről, kitalálnék valamit, hogy pénzhez jussak.
Johanna LINDSEY
22
Szeress örökké
Eddig nem sok sikerrel próbálkoztunk vele, Lachlan, vagy mán ez is kiesett az emlékezetedbül? A gúnyos hangra újabb sötét pillantás volt a válasz. - Akkor is megnyerem magamnak, Gill erősködött Lachlan -, és akkor az enyém lesz Anglia legszebb lánya. Ne szólj hát bele, kérlek. Nem tehetem - rázta a fejét Gilleonan. - Megfeledkeznék a kötelességeimrül, ha nem hínám fel a figyelmed, milyen őrültségre készűsz. Ráadásul, Lachlan, egy szép asszonybú nem mindég válik jó feleség. Amennyire emlékszem, ez itt a szokottnál is szebb. Ezt senki se tagadja. De komiszabbú jár a nyelve - erre is jól emlékszem -, mint Nessának. Vannak ám a világba más lyányok, akik éppoly kellemes látványt nyújtanak, de nem paprikázzák fel úgy az embert. De te mégsem vagy hajlandó felkutatni őket. Mert csak az időm vesztegetném vele most, hogy ismét rátaláltam Meganre. A körülmények, amelyek közt megismertük, Gill, nem adnak valós képet egy nő igazi természetéről. Akkoriban okkal volt ingerült, hisz elraboltam. Ez még nem jelenti, hogy mindig ilyen harcias. Vagy éppen azt jelenti. Lachlan összeszűkült szemmel meredt az unokatestvérére: Akkor ebben is egymáshoz illenénk, azt hiszem - felelte komoran. - Most pedig hallgass, Gill, vagy holnap reggelre kelve tőled is bocsánatot kell majd kérnem. Gilleonan ártatlanul mosolygott vissza: Nos, akkó ideje megkeresnem a fekvőhelyem. És gondom lesz a kuzinunkra is - tette hozzá, majd a horkoló Ranaldot a vállára dobva az ajtó felé indult. Mielőtt azonban végleg távozott volna, még egy búcsúnyilat kilőtt Lachlanre: - Hiszem, Lachlan fiam, hogy reggelig észre térsz. Dicséretes tulajdonság, ha az ember elkerüli a hibát, mielőtt még elkövetné. Lachlan csak morgott válaszképp, ahogy az ajtó becsukódott az unokatestvérei mögött. Az lenne a hiba, ha nem próbálná Megant meghódítani, abba bele is pusztulna. 9. Amikor másnap reggel Lachlan határozottan besétált a reggelizőszobába - ebbe a legtöbb ebédlőnél nagyobb, de Sherring Cross díszes ebédlőterménél jóval kisebb helyiségbe -, a tartásán egy szívesen látott vendég magabiztossága érződött. Az asztalfőn ülő Devlin, aki a bosszankodás és a beletörődés különös keverékével figyelte Lachlant, a bajusza alatt morgott valamit, mert a tény tény maradt: a skót valóban kedves vendéggé lépett elő, legalábbis a család hölgytagjainak szemében. Megan természetesen rávette a férjét, hogy az ő fejével gondolkodjék. Devlin ugyan nem tudta, hogy sikerült ezt elérnie, mégis így történt. És ma reggel szemmel láthatólag sietett a változásról a skótot is értesíteni. De ő, Devlin akkor sem tesz úgy, mintha örülne ennek, és a MacGregorra vetett hideg pillantása elárulta, valójában mit is érez iránta. Lachlan észre is vette s nem is értette félre ezt a tekintetet. Bizonyára Margaret nénje beszélte rá St. Jamest, hogy gondolja meg magát. Soha nem sejtette volna, hogy erre csak Megan volt képes, és nagy lett volna a megdöbbenése, ha tudja, miért tartja Megan kívánatosnak a jelenlétét. Az ok pedig ugyanaz volt, amiért Megan eltávolíttatta a székek jó részét a hosszú ebédlőasztal mellől, hogy amikor Lachlan odalép, az egyetlen üres szék Lady Kimberly mellett legyen. Kimberly és Lachlan szinte egyszerre eszmélt rá a székek hiányára. Az átkozott balszerencse - mert Kimberly ennek tartotta - erős pírt varázsolt a lány arcára. Ha ő érkezett volna később, és beléptekor csak a skót mellett talált volna helyet, bármily éhes is lett volna, kétségtelen előhozakodott volna valamilyen mondvacsinált ürüggyel, hogy ne kelljen ott maradnia. De e percben udvariatlanság lenne valamire hivatkozva felállni az asztaltól, mert bármit mondana, mindenki sejtené, hogy kivonulása a skót megjelenésével függ össze. Nem mintha nem lett volna mersze megtenni, feltéve, ha kettesben volnának. De a hercegi pár, valamint az egész család ott ült az asztal körül; nem hozhatja őket zavarba csak azért, mert az egyik vendégüket olyan ellenszenvesnek találja.
Johanna LINDSEY
23
Szeress örökké
A kínos jelenettől Lachlan óvhatta volna csak meg a jelenlevőket, de neki ez nem állt szándékában, főként amikor Megant meglátta. Ragyogó mosolyt küldött a ház asszonya felé, majd csókot nyomott a nagynénje arcára, miközben elment mellette, végül lezöttyent az egyetlen üres székre. A helyzet kényelmetlenségét csak fokozta, hogy Margaret - aki nem tudta, hogy ismerik már egymást - bemutatta Lachlant Kimberlynek. A lány még ezt is túlélte, de amint az etikett lehetővé tette, szándékosan levegőnek nézte a mellette ülő férfit, és a vele átellenben reggeliző s csak tegnap megismert kedves Lord Wrightot szólította meg. A beszélgetésük azonban nem nyúlt hosszúra, mivel a hercegnő kérdése elvonta a lord figyelmét Kimberlyról. Mielőtt a lány bekapcsolódhatott volna kettejük társalgásába, megérezte, hogy. MacGregor odahajol hozzá, s a következő pillanatban meghallotta a suttogását: Bocsánatkéréssel tartozom, amiért múlt éjjel megzavartam a nyugalmát. Kimberly meglepődött, méghozzá annyira, hogy rá is pillantott. Ha figyelembe veszi, hogy a férfi megfélemlítéssel kényszerítette vissza a szobájába, és további durvaságot helyezett kilátásba, a bocsánatkérés váratlan lépésnek tetszett. És szükségtelennek is, ha arra gondol, hogy nem maradt a férfi adósa; legalábbis reméli, hogy a férfi nem olyan jó alvó, és ő, Kimberly nem hiába maradt fenn fél éjszaka. A férfi őszintének látszott, de Kimberly ebbe nem akart belegondolni, hiszen ő és a barátai igazán alávalóan viselkedtek. És most mintha arra várna, hogy majd ő is elnézését kéri. Hát azt várhatja, gpndolta Kimberly dühösen. De a tányérjára függesztett tekintettel csak ennyit válaszolt igen halkan: Igen, így van. Rá sem kellett néznie a skótra, hogy tudja, a szavai a férfi arcába kergették a vért - akár azért, mert zavarba jött, akár mert dühbe gurult, Kimberly nem tudta az okát, de nem is érdekelte. A tettet követő bocsánatkérés nem teszi meg nem történtté az álmatlanul végigkínlódott éjszakát. És szívből reméli, hogy ma reggel a férfi legalább annyira kimerült, mint ő, bár ez nemigen látszott rajta. A rokonaim nyúztak, kislány - fűzte hozzá a skót magvasaképpen -, mert nem értettek egyet az elhatározásommal. És önnek mi a mentsége? Ezúttal megint Kimberlyn volt a sor, hogy elpiruljon. Magától értetődik, hogy arra a zajra céloz, amelyet akkor csapott, amikor a túloldalon végre elült a zsivaj. Erre pedig nincs mentsége, hiszen leplezetlen bosszúvágy sarkallta. De akkor sem fog elnézést kérni! A skót meg a rokonai másutt is vitatkozhattak volna, ha már egyszer világos volt, hogy a hangos beszélgetés zavarja Kimberly álmát. De nem, ők nem ezt tették, hanem továbbra sem hagyták aludni, s különben sem kell magyarázattal szolgálnia, hogy miért viselkedett így. Ő az, akit még most is betegség kínoz, aki alig tudja a szemét nyitva tartani, hogy megegye az elé tett ételt, miközben az asztaltársa szemmel láthatóan remek hangulatban van és tökéletes egészségnek örvend. A múlt esti viselkedésére adott magyarázat nem válik a becsületére, MacGregor - mondta végül. - Az utóbbi három napban alig aludtam, s ebből is kettőért maga a felelős. A, szóval ez lenne az ön mentsége? Én ugyan nem kérek magától bocsánatot - sziszegte vissza Kimberly -, csak felhívom a figyelmét, hogy a viselkedése annál is megbocsáthatatlanabb, mint azt ön feltételezte. Ha szépen megkért volna, drágám, hogy hagyjam békén, megtettem volna, de nem így történt, vagy igen? - húzta el a szót Lachlan magabízón. Kimberly szólni sem tudott. A saját viselkedéséért van képe őt hibáztatni! De mit is várjon az ember egy... Kimberly még idejében elfojtotta ezt a gondolatot; ráeszmélt, hogy apja előítéletei befolyásolják. Pedig ő okosabb ennél. Csakhogy ezt a skótot előítélettől mentesen is tudja utálni, Lachlan ezt magának köszönheti. De a megjegyzését mégsem hagyhatja válasz nélkül. Ha ebben a hangnemben folytatja, csak azt éri el, hogy leszáll a férfi bárdolatlan szintjére. De nem bírta leküzdeni a vágyat, hogy még megjegyezze:
Johanna LINDSEY
24
Szeress örökké
Fel kell-e hívnom a figyelmét arra, hogy ha a múlt éjjel okozott csendháborítás elviselhető lett volna, akkor arra sem lett volna szükség, hogy egyáltalán szót váltsak önnel? Egyébként szólítson csak Lady Kimberlynek. Nem vagyok a „drágája". Ennek örülök is - vágott vissza a férfi. Kimberly úgy érezte, rögtön felpattan és pofon üti. De eszébe jutott, hol van és milyen társaságban, és igyekezett, hogy legalább ne piruljon el annyira. Ezek szerint egyezik a véleményünk, MacGregor - szűrte a szót Kimberly a fogai között, majd a férfi enyhe, dallamos dialektusát utánozva még hozzáfűzte: - És örülök, hogy az étkezés végeztével nem kell tovább eltűrnöm a társaságát. Á, szóval elutazik Sherring Crossból? - kérdezte a férfi egy kuncogás, majd pimasz vigyor kíséretében. Nem én, maga. Lachlan a fejét rázta. Isten az atyám, nem szívesen ábrándítom ki, kislány, de én biz maradok. Kimberly a homlokát ráncolta. Hazudik! Tisztán hallottam, amikor őkegyelmessége... Őkegyelmessége meggondolta magát - szakította félbe a férfi, de most már ő is komor arccal. - De mielőtt megsértődnék azon, hogy hazugnak nevezett, elfogadom a bocsánatkérését. Ne számítson rá. Meglehet, hogy a körülmények változása ezúttal felmenti a hazugság vádja alól, de ami a foglalkozását illeti, MacGregor, nem kétlem, hogy a hazudozás ugyanúgy a természetében van, mint a lopás. És ha már balszerencsémre ön is e ház vendége, igyekszem majd elzárva tartani a holmimat. Kimberly szándékosan sem sérthette volna meg jobban a férfit, pedig most nem is próbálta, csak a kényszerű beszélgetés úgy felidegesítette és bántotta, hogy bele sem gondolt, mit válaszol. A férfit sikerült mélyen megbántania. Más dolog, ha az embert valóban hazugságon kapják, és megint más, ha ártatlanul megvádolják. Magától, kislány, csak azt a gonosz nyelvét lopnám el. És bölcsen teszi, ha elzárva tartja. Kimberly egy percig ismét nem tudott megszólalni, majd igencsak kimérten válaszolt: Már az a tény, hogy nőket szokott ijesztgetni, önmagáért beszél. Talán múlt éjjel sikerült megfélemlítenie, de biztosíthatom, hogy legközelebb már nem megy olyan könnyen. Hadd javasoljam hát, hogy őrizkedjék a velem való beszélgetéstől, és akkor én is megkímélem a gonosz nyelvemtől. Ezt kapja az ember, ha egy hárpiától bocsánatot próbál kérni - mormogta a férfi félhangosan. De Kimberly persze hallotta, mit mond, mint ahogy a férfinak ez is volt a szándéka. A végre beálló csend - hiszen a férfi megjegyzését nem követte visszavágás - enyhe szégyenérzettel töltötte el Lachlant. Új volt számára, hogy egy hölggyel sértéseket vágjanak egymás fejéhez. Nem mintha bántotta volna, legalábbis ezzel a hölggyel nem, de inkább kedvére való az incselkedés és az udvarlás, semmint az ellenségeskedés, kiváltképpen hogy értelmetlennek találta. A hölgy ma reggeli sima, csupán a célt szolgáló, barna, bő redőkben leomló délelőtti ruhájában, piros orrát hangsúlyozó egyszerű, előnytelen frizurájával cseppet sem volt szemrevaló, Lachlan mégsem tudta semmibe venni. Lady Kimberly alaposan felborzolta az idegeit. Minden egyes szava csak olaj volt a tűzre, s arra sarkallta őt, hogy hasonlóképp vágjon vissza. Kimberlynek éjjel többször is sikerült megzavarnia az álmát. Ma reggel éppoly fáradtan ébredt, mint ahogy éjszaka végre álomba merült. És ez még csak nem is dühítette, inkább mulattatta, hogy egy angol nő ilyen bosszúszomjas is tud lenni. Úgy érezte, hogy meg is érdemelte, és reménykedve jött le reggelizni, miután egy szolgától azt a hírt kapta, hogy bizonytalan ideig szívesen látott vendég Sherring Crossban. Csakhogy továbbra is fáradt volt, és szépséges Meganjének a látványa sem tüzelte fel úgy, ahogy illett volna. Hanem az ördög vigye, most aztán teljesen éber lett, miután fullánkos megjegyzéseket vagdostak egymás fejéhez ezzel a harapós hölggyel itt mellette.
Johanna LINDSEY
25
Szeress örökké
Hogy ne is szóljon hozzá? Egy ördögöt nem. A MacGregor uraság az életben nem hátrálna meg egy ilyen kihívással szemben. Ezt a menetet azonban mindenképp ő nyerte. Most tehát egy időre felhagy a próbálkozással. Van benne mersz, bár Lachlan egy percig sem kételkedett benne, hogy Kimberly a többiek jelenlétéből merített bátorságot. Másképp beszélt volna, ha kettesben vannak, az biztos, és nem is ilyen csípősen. De az is lehet, hogy nem. Nem utazik el, bőven lesz hát ideje meghódítani a szeretett nőt. S közben bizonyosan lesz még alkalma Lady Kimberlyvel is összemérni az erejét. 10. Kimberly a nap jó részét átaludta. Tekintve, hogy ez volt a Sherring Crossban töltött második napja, a lady részéről nem éppen a társas természet megnyilvánulása volt, de nem volt más választása. És ezt még a hercegné is belátta, amikor Kimberly nem sokkal azután, hogy Megan fejtegetni kezdte a házasság révbejutását elősegítő „terveit", szépen elbóbiskolt. Megan a - hogy is nevezze? - kínos reggeli után a szalonjába terelte Lucindát, Devlin nagyanyját, és Kimberlyt. A „terv", ahogy Megan titulálta, egy mindannyiuk egyetértésével találkozó stratégia volt arra vonatkozóan, hogy miképp tudnák Kimberlyt minél hamarabb minél több agglegénynek bemutatni, s ezáltal biztosítani számára, hogy bőven legyen ideje a lehetséges jelöltek széles választékából kiválasztani a megfelelőt. Már említették, hogy a közelgő hetekre Sherring Crossban több társas összejövetelt is tervbe vettek, továbbá a másutt rendezett mulatságokra, köztük több közeli bálra szóló meghívót is át kell nézni, és el kell dönteni, melyiket részesítsék előnyben. Kimberly akkor aludt el, amikor Lucinda, azaz az „öreg hercegné", ahogy a családja szeretettel nevezte, épp arról beszélt, hogy az egyik szóban forgó bál Londonban lesz, mindössze négy nap múlva. Kimberly már-már bevallotta, hogy ilyen rövid idő alatt egy ilyen jelentős hivatalos eseményre semmiképp sem tud felkészülni, hiszen egyetlen báli ruhája sincs, amikor a szeme sokadszorra is lecsukódott, és ezúttal csukva is maradt. Arra tért magához, hogy Megan finoman megrázza, s halkan nevetve arra kéri, hogy menjen lefeküdni. A legnagyobb neveletlenségre vallott a háziasszony jelenlétében elaludni, és Kimberly őszintén restellte is. Ahogy tudta, mentegette magát, a meghűlésére és a hosszú utazásra hivatkozott. Nem igazán értette, miért is nem hárította át a felelősséget arra, akire kellett volna: a szomszéd szobában lakó vendégre, de akárhogy is, nem tette meg. Most, mialatt a vacsorára készülődött, eltűnődött azon is, hogy miért nem kért ma másik szobát. A nyugalmát feltétlen háborgatni fogja, hogy a skót a közelében alszik, ebben biztos volt. Zavarja majd a tudat, hogy jövet vagy menet összefuthat vele valamelyik előcsarnokban. Ha akarja, ha nem, hallani fogja, akár igyekszik másokkal szemben tapintatosabb lenni, akár nem. Kimberly olyan döntések előtt állt, amelyek egész életére kihatnak majd. Mégsem szólt a háziasszonyának, és most, hogy utánagondolt, sem akaródzott máshova átköltöznie. Az volt az igazság, hogy még ilyen kimerülten és nyomorúságos állapotban is érezte, senki sem hatott rá oly serkentőleg, mint a skót. Nevezze bárminek - izgalomnak, félelemnek, mámornak vagy dühnek -, MacGregor ezt váltotta ki belőle. Csupán azt kellene eldöntenie, hogy ez jó-e vagy rossz. Az özvegy hercegné rémes ízű kotyvalékot küldött Maryvel Kimberly meghűlésére, amitől valóban kezdte magát jobban érezni, mire felöltözött és elhagyni készült a szobáját. Az orra végre nem csöpögött minden tüsszentéstől, sőt már nem is tüsszög, így egy kis púderral sikerült a tartós pirosságot elkendőznie. A végtagjai sem fájtak már, s ettől a léptei is ruganyosabbak lettek. Ami azt illeti, Kimberly elégedett volt a megjelenésével. A levendulaszínű ruha, amelyet Maryvel kivasaltatott, derékban redőzött és húzott volt, így könnyen bevehetett a bőségéből. Belátta, hogy valamit muszáj tennie a jelenlegi ruhatárával, és el is határozta, hogy megkérdezi a hercegnőt,
Johanna LINDSEY
26
Szeress örökké
másnap fölkeresheti-e a varrónőjét. Még hogy londoni bálok és mulatságok? Csak akkor, ha kellően felkészült rá! Egész délután egy hang sem hallatszott a szomszédból, bár kételkedett benne, hogy mély álmából bármi is felébresztette volna. Az este is csendben telt, és Kimberly arra gondolt, talán éppen a férfi kért másik szobát, hogy kölcsönösen ne háborgassák egymást. Kimberly még most sem értette, miért változtatta meg a herceg a döntését, pedig előző este olyan hajthatatlanul el akarta kergetni a skótot. Amikor Kimberly a szalonban összegyűlt vendégekhez csatlakozott, több új arcot is felfedezett. Az özvegy hercegné vendégei, Lady Hester Cowles és a leánya, Cynthia beleegyeztek, hogy még egy hétig maradnak. Cynthia bájos tizenhat éves kis fecsegő fruska volt, aki koránál fogva már részt vehetett a felnőttek egyes vigasságain, de még nem nőtt fel ehhez a kiváltsághoz. Tíffany Whately - akit Megan „legdrágább barátnőjeként" mutattak be - szintén ott volt. A férjével, a méltóságos Tyler Whatelyvel érkezett Sherring Crossba a hétvégére, és meglehetősen kisajátította a hercegnőt, mivel a két barátnőnek sok mesélnivalója volt. Kimberly szívesen beszélgetett volna a „tervről", amelynek megvitatása közben délelőtt elszenderedett, de úgy tűnt, erre egy kicsit várnia kell. Annyit azonban megtudott Margaret MacGregortól, hogy Sherring Crossban tartózkodik egy bizonyos Mrs. Canterby nevű kitűnő varrónő, akinél a ház hölgyei szoktak varratni, s aki tenger elfoglaltsága miatt szükségesnek, sőt kényelmesebbnek találta, ha állandóra beköltözik a kastélyba. Megan már intézkedett is, hogy reggel elsőként Kimberlyt fogadja. Kimberly megfeledkezhetett hát a ruhatára gondjáról. Remélhetőleg a legközelebbi bálra még nem mennek el. Sokkal kellemesebbnek ítélte volna, ha ahelyett, hogy rögtön egy nagyvilági mulatságon csöppen bele, fokozatosan ragadja el a társasági élet sodrása, mert úgy alkalma lenne gátlások nélkül megismerkedni sok-sok idegennel. Sajnos abból a kevésből ítélve, amit aznap reggel a „tervből" hallott, a hercegnőnek mások az elképzelései. Amint a vacsora ideje egyre közeledett, s Lachlan MacGregor még mindig nem jelent meg, Kimberlyben feltámadt a remény, hogy nem kell újra elviselnie a társaságát. De nem volt ekkora szerencséje. Éppen Cynthia Cowles mellett ült, s a lány panaszait hallgatta, aki ruhatára színbőségének hiányára panaszkodott - a lányokat ugyanis változatlanul a múlt század kedvelt pasztellszíneibe öltöztették, és Megan ragyogó sötétzöld ruhája irigy sóhajokat ébresztett -, amikor a skót beballagott a terembe; a haja színével - ha éppen úgy esett rá a fény - csaknem azonos árnyalatú mélyvörös szmokingjában kivételesen jóképű volt. Dús, kibontott haja a divatnak ellentmondva a válláig ért. De hiszen mikor is követte egy skót a divatot, s neki ez különben is remekül állt. Fehér selyemingének nyaknál és kézelőnél kivillanó csipkefodra végképp ellenállhatatlanná tette. Cynthia szája elnyílt a csodálkozástól. Kimberlyvel is majdnem ugyanez történt, de sikerült a száját csukva tartania. Nem kétséges, ez a férfi minden tekintetben vonzza, s láttán minden érzéke vibrálva, várakozásteljesen megelevenedik. A férfi észre sem vette, bár ami azt illeti, mást sem. Elbűvölő mosollyal lépett be, de ez csak egy hölgynek szólt, akihez azonnal oda is ment. A hölgy ki más lehetett volna, mint a hercegnő, s mivel éppen a terem másik végében tartózkodott, lehetetlen volt kivenni, hogy miről folyik a szó kettejük között. Messziről nézve nevetségesnek hatottak, amint Megan a kezét kapkodja Lachlan elől. A skót azonban ügyesebbnek bizonyult, s addig vadászott a hercegnő kezére, míg sikerült elkapnia, s az ajkához emelve epekedő, hosszú csókot lehelt rá. Az asszony olyan gyorsan visszarántotta, mintha leforrázta volna, amit a férfi sötét pillantással nyugtázott. Minden szem rájuk szegeződött. Lucinda kuncogni kezdett. Devlin arca elkomorodott. Kimberly a fejét csóválta. A beálló csendet Cynthia áhítatos hangja törte meg; időközben sikerült ugyanis visszanyernie a beszédkészségét: - Valóságos óriás, nem? Első pillantásra Kimberly is így gondolta, de azóta volt alkalma Lachlan mellett állni.
Johanna LINDSEY
27
Szeress örökké
Cynthiának szégyenkeznie kellett volna, amiért ilyen meggondolatlan kijelentésre ragadtatta magát, ráadásul oly hangosan, hogy a távolabb állók is meghallják. Az édesanyja pironkodott is miatta, de a lány mintha észre sem vette volna, mekkorát vétett az illendőség ellen. Kimberly válaszát hallva Cynthia úgy tekintett rá, mintha bolondnak nézné. A lány tehát felállt, hogy megmutassa, miért nem tekinti a férfit óriásnak. Cynthia pillantása lassan felfelé vándorolt Kimberly alakján, s amikor megállapodott az arcán, elkerekedett a szeme: hogy ezt miért nem vette észre hamarább? - Nos, nem csoda, hogy ez a véleménye. Hiszen maga sem kisebb - szólalt meg a lány. Szegény Lady Cowles eddigre már céklavörösre pirult szégyenében, de Cynthia megjegyzését Kimberly, ki tudja, miért, de tréfásnak találta, és hangosan elnevette magát. Milyen régen nem kacagott szívből jövőn, s milyen különös, ugyanakkor jó érzés volt! De amint elhalt ajkán a nevetés, és már csak mosoly játszadozott rajta, véletlen elkapta Lachlan furcsa pillantását. Mivel nem akarta magára vonni a férfi figyelmét, alaposan zavarba is jött. Szerencséjére e percben jelentették, hogy a vacsora tálalva, s a vendégek az ebédlő felé vonultak. Megan ezúttal is kevesebb széket rakatott az asztal köré, de nem szabta meg az ülésrendet, nehogy a mesterkedése túl szembetűnő legyen, miáltal az elsőnek helyet foglaló Kimberly és Lachlan nem egymás mellé, hanem az asztal két végére került. Megant ez kissé felbosszantotta, de miután látta Lady Kimberly mosolyát a szalonban, a bosszúság sem ronthatta el az örömét, s végül úgy vélte, nem olyan fontos, hogy ki hol ül. Lady Kimberlyt mintha teljesen kicserélte volna az őszinte nevetés. Megan először meglepődött rajta, aztán elgyönyörködött benne. Hihetetlen, hogy két gödröcske mivé varázsolhatja az arcot, hát még a kedélyállapotot! És bár Kimberlyt a szó klasszikus értelmében még most sem lehetett szépnek nevezni, a mosolygás ragyogó melegséget, érzéki vonzerőt kölcsönzött vonásainak, s ezáltal igen bájossá tette. Megan boldogan látta, hogy ezt Lachlan MacGregor is észrevette. E gondolatot újabb ötlet követte Megan fejében, s vacsora közben ki is próbálta az elméletét; igyekezett mulatságosabbnál mulatságosabb történetekkel szórakoztatni a körülötte ülőket, hogy mind nevessenek. Erőfeszítését siker koronázta. Kimberly elengedte, s nagyon jól érezte magát; ahányszor csak nevetett, Lachlan mindig felé fordult. Közben csábító mosolyokat küldött Megan felé, s buja pillantásokkal ostromolta. A hercegnő felsóhajtott. A skót iránta tanúsított változatlan érdeklődését látva rájött, hogy ismét beszélnie kell a fejével, mielőtt MacGregor viselkedése Devlinnek is szemet szúr. A férje makacs ellenállását, amellyel a skót itt maradását ellenezte, csakis azzal tudta megtörni, hogy hangsúlyozta Amburough grófjának lánya és a MacGregor közti házasság lehetőségét. Ha Devlin észrevenné, valójában ki után érdeklődik Lachlan - még ha átmenetileg is, erről Megan majd gondoskodik -, többé nem tudná jobb belátásra téríteni. A skótot azon nyomban elküldenék a háztól. Ezzel a lehetőséggel, sajnos, állandóan számolnia kell, tekintettel Devlinnek a skóttal szemben táplált ellenszenvére. Ám ma este, ahogy ott ülnek az öreg hercegné két oldalán, bámulatosan nem vesznek egymásról tudomást. Talán túlságosan is feltűnően. Bár a társaságukban levőknek szemet szúrt, mennyire levegőnek nézik egymást, s ez némi pletykának és találgatásnak adhatott tápot, addig nem volt ok az aggodalomra, amíg Sherring Cross falain túl is egy társaságban nem mutatkoznak. Csakhogy éppen ezt tervezik az elkövetkezendő néhány hétben. Az öreg hercegné meggyőzte Megant, hogy rossz ötlet mindent egy lapra feltenni. Bármennyire is szeretné, hogy Lachlan és Kimberly az ő segítségével felfedezze majd az igaz szerelmet, s bármily kézenfekvő is a dolog, hiszen mindketten a vendégei, könnyen lehet, hogy nem ezt rendelte a sors. A tisztesség azt kívánja, hogy mindkettejüknek módja legyen az ismerkedésre. A néhány nap múlva Londonban, Wigginséknél rendezett bál éppen ilyen alkalomnak kínálkozik. 11.
Johanna LINDSEY
28
Szeress örökké
Kimberlyn kellemes fáradtság lett úrrá, miközben a számtalan előcsarnokon át a szobája felé igyekezett. Távolról sem aludta még ki magát, de remélhetőleg ma éjjel erre is nyílik lehetősége. Lucinda mesés, ám borzalmas ízű kotyvalékának köszönhetően, úgy látszik, a náthája is elmúlt. Mindent összevetve, igazán jól érezte magát ma este. Várakozásteli izgalom helyett inkább rettegéssel töltötte el az előtte álló sok társasági összejövetel, de Megan St. James olyan szórakoztató és bűbájos háziasszonynak bizonyult a vacsoránál, hogy Kimberly még azt is elfelejtette, miért jött Sherring Crossba. Meglepő, a hercegnő mennyire elfeledtette vele - ha rövid pillanatokra is - annak a férfinak a jelenlétét, aki úgy vonzotta. Ebben az is közrejátszott, hogy MacGregor az asztal túlsó végén foglalt helyet, s a távolság miatt még a hangját sem hallotta. Olyankor jutott csak eszébe, ha különös módon magán érezte a férfi pillantását. Nem mintha akár egyszer is felnézett volna, hogy meggyőződjék, Lachlan valóban figyeli-e vagy sem. Valószínűbb, hogy csak a képzelete játszott vele, hiszen a bájos Megan mellett mi oka lehetett volna, hogy őt nézze. Kimberly előtt nem volt titok, ki iránt érdeklődik a skót. Nem csoda, hiszen érkezéskor végighallgatta a hercegnővel folytatott beszélgetését. A férfi komolyan gondolt minden szót. Egy férjes asszonyt kíván meghódítani. A férjes asszony pedig szemmel láthatólag bosszantónak és elkeserítőnek tartja ezt, és semmiképp sem fogadja örömmel. De a férfit még ez sem téríti el a szándékától. Ezt ma esti viselkedése ékesen bizonyította. Kimberly a háta mögött felhangzó léptekre figyelt fel, amikor a szobája előtti előcsarnokba ért. Nagyot dobbant a szíve. Talán egy szolga, gondolta, bár a súlyos léptekből ítélve sokkal valószínűbb, hogy a skót jön mögötte. Pedig Kimberly korán visszavonult, csak hogy ezt elkerülje. Vacsora után az ebédlőből átmentek a zeneszobába, hogy meghallgassák Cynthia csembalójátékát. Mivel St. James-i mércével kis társaság gyűlt össze, az urak is csatlakoztak a hölgyekhez, ahelyett hogy külön fogyasztották volna el konyakjukat, és akik szivarozni kívántak, a szoba végében hódolhattak e szenvedélyüknek. Amikor Kimberly búcsút vett a többiektől, MacGregor még a poharában lötykölte itala javát, mialatt mély beszélgetésbe merült Lady Hesterrel, így tehát kizárt, hogy az ő lépteit hallja. A férfi egyébként is későn szokott lefeküdni, ezt tudta. Csakhogy az érzékei az ellenkezőjéről győzték meg: izgalom vagy rémület szorította el a torkát - Kimberly igazán örült volna, ha tudja, melyik. Bölcsen úgy döntött, nem kockáztat meg még egy találkozást a skóttal, ha valóban ő az. Még egy főbólintás erejéig sem óhajtott összefutni vele, mert tudta, egy szemhunyásnyit sem alszik az éjjel, ha erre sor kerül. Megszaporázta hát a lépteit, sőt az utolsó métereket szinte futva tette meg, ám amint lenyomta a kilincset, rájött, hogy bezárta az ajtaját. Miért is csinált ekkora ostobaságot? Hiszen a férfi nem mondta komolyan, hogy bármit is ellopna tőle. Nyugalma érdekében pedig elég akkor bezárni az ajtót, amikor már odabenn van a szobában. Most tessék, a léptek egyre hangosabbak lettek, és amikor Kimberly végre remegő ujjakkal megtalálta a szoknya ráncai közt megbújó titkos zsebet s kirántotta a kulcsot, izgalmában rögtön el is ejtette. De még ennél is rosszabb, hogy amikor meg felegyenesedett, a kulcslyukat nem lelte. Az arcával egy vonalban egyszer csak egy hatalmas tenyér feszült az ajtófélfának, és közvetlen a háta mögött felcsendült a skót enyhe tájszólású hangja. Szóval azt gondolja, nem is volnék óriás? Bármily meglepő is, Kimberlyt a nagy izgalom és kapkodás után most váratlan nyugalom szállta meg. Talán túl sok édes bort fogyasztott a vacsora mellé, vagy egyszerűen beletörődött az elkerülhetetlenbe. Mindenesetre határozottan nyugodt volt, amikor szembefordult MacGregorral, és nem is hökkent meg túlságosan, amikor úgy találta, a férfi szinte fölé tornyosul, oly közel áll. O, tehát meghallotta, amit Cynthiának mondott? Mily különös, hogy még ez sem hozza zavarba. Kimberly felnézett, s a tekintetük találkozott; a férfi szeme valóban nem volt messze az övétől. Nem bizony - felelte a lány kissé szárazon. A válasz mulattatta a férfit, bár sietett megjegyezni: Ha jól emlékszem, eleget bámult, amikor megismerkedtünk. Talán mert maga olyan kivételesen jóképű? - csúszott ki a lány száján.
Johanna LINDSEY
29
Szeress örökké
A férfi belepirult abba, hogy ez kérdésként hangzott el, bár ez jószerivel amúgy is bekövetkezett volna. A karját is leenged , kissé hátrébb húzódott, és így már nem volt annyira fenyegető jelenség. Meglehet, bocsánatkéréssel tartozom, amiért a tegnapi érkezésemkor oly nyersen viselkedtem. Kimberly kegyesen elfogadhatta volna a bocsánatkérését, s akkor a dolog ennyiben is maradt volna; a férfi bizonyára elsietett volna a szobájába, Kimberly pedig az övébe. De nem így történt. Lassanként szokásává válik elnézést kérni, nem? - kérdezte inkább. Kihívó kérdés volt, erre azonnal rájött, amint kimondta. Gondolja, drágám? - kérdezett vissza a férfi nevetve. - És én még azt hittem, hogy mindent összevetve, milyen jó fiú vagyok! Kimberly elsiklott afelett, hogy saját viselkedéséért a férfi át akarja hárítani a felelősséget, s inkább így szólt: Már kértem, hogy ne szólítson „drágámnak". A férfi ajkán válaszképp egy kissé gonoszkodó mosoly jelent meg, bár az is lehet, hogy Kimberly megint csak képzelődött. - Egy kéréssel nem mindig ér célt nálam, hacsak nem azt hallom, amit szeretnék. Tudhatta volna, hogy jobb, ha nem bonyolódik beszélgetésbe ezzel az emberrel, hiszen a végén mindig felbosszantja. És mi lenne az? - kérdezte. Magától talán az, hogy: kérem. Kimberly kérdőn felvonta a szemöldökét. - Én alázkodjam meg, mert magában nincs annyi józan ész, hogy belássa, nem vagyok és soha nem is leszek a drágája? Lehetetlen, azt hiszem. A megjegyzése csak olaj volt a tűzre. A férfi ismét nekitámaszkodott az ajtónak, s ezzel Kimberlyt is odaszorította, ráadásul arra kényszerítette, hogy felnézzen rá. Mégis milyen óriási... Soha ne mondja, hogy mi lehetséges és mi nem. A sors kifürkészhetetlen, és bármi megeshet. Akkor talán az is, hogy félreáll az utamból, és békében visszavonulhatok a szobámba? Hogyne - kuncogott a férfi -, csak valami még hátravan. Ezt meg hogy érti? Bár a férfi kéjes mosolya felkészíthette volna Kimberlyt arra, ami a következő pillanatban elhangzott, a megjegyzése mégis váratlanul érte a lányt. Úgy, hogy még meg sem csókoltam, drágám, pedig alig bírom leküzdeni a vágyat, hogy megtegyem. Meg ne...! De a tiltakozással csak eddig jutott, mert a férfi lehajolt, és már meg is csókolta. A csók váratlansága minden elképzelhetőt felülmúlt. S bár Kimberly még legvadabb álmában sem képzelte volna, hogy ilyesmi egyáltalán lehetséges, Lachlan MacGregor ajka eleinte mégis leheletfinoman, tétován érintette az övét, majd minden habozás nélkül vette birtokba a száját, és csókja egyre szenvedélyesebbé vált. A lányt teljesen magával ragadta. Lebénult, szinte nem is lélegzett. Gondolkodni képtelen volt. Csak állt ott, és átadta magát a csók gyönyörűséges csodájának s az önfeledt, elragadtatott élvezetnek. Amikor a férfi nyelve behatolt a szájába, megdöbbent, hogy ilyesmi megeshet, de még ez sem csökkentette az örömét. Beleveszett a gyönyörök örvényébe. Amikor a férfi végre elengedte, Kimberly kábultan dőlt az ajtónak. Arra sem eszmélt volna fel, ha MacGregor nyomban magára hagyja. De nem tette; szenvedélyes pillantással nézte. Amikor a lány kábaságát végre áttörték a gondolatok, ellentmondásokkal ostromolták. Tisztán érezte, hogy újabb csókra áhítozik, miközben felháborodással küszködik, s e kettő valóban nem illett egymáshoz. Kimberly soha nem élt még át bármi ehhez foghatót. Tizenhat éves volt, amikor Maurice-tól megkapta élete első, esetlen csókját. Később, amikor a vőlegénye elindult nagy európai körútjára, már férfiasabban csókolta meg, de egyik csók sem hatott rá. Nem úgy a skót csókja! És elképzelése sem volt arról, miféle szándék vezérelte MacGregort. Végül úgy döntött, megkérdi.
Johanna LINDSEY
30
Szeress örökké
Ezt miért csinálta? - érdeklődött őszintén. A férfi hirtelen éppoly zavart lett, mint Kimberly. Nem tom - ismerte be. - Lehet, hogy sokat ittam, és ágyban lenne inkább a helyem, mint hogy az eddiginél is nagyobb szamarat csináljak magamból. Kimberlyt csalódottság fogta el a válasz hallatán, bár erre semmi oka nem volt. Vajon milyen feleletet remélt? Hogy azért csókolta meg, mert leküzdhetetlen vágyat érzett, hogy meg kellett tennie, annyira kívánta? Micsoda ostoba gondolatok, fortyogott magában haragosan. De hangosan csak ennyit mondott: Remek ötlet, gratulálok. És ne fáradjon, MacGregor, a reggeli bocsánatkéréssel. A gyakori mentegetődzés ront az efféle próbálkozások hitelén. Már éppen megfordult, hogy ismét megkísérelje kinyitni az ajtaját, amikor a férfi hirtelen megragadta a karját, hogy megállítsa, s nyakát érő lehelete finoman végigborzongatta Kimberlyt. Azért sosem szoktam mentegetődzni, mert egy lányt megcsókoltam. Nem is szoktam megbánni, és az sem kivétel ez alól, hogy most magát csókoltam meg. Szóval ne várja, hogy sajnálkozni fogok, mert én bizony cseppet sem sajnálom. Azzal otthagyta, annál is zavartabban, mint egy perccel azelőtt. 12. Három nap múlva Kimberly alig hitte, hogy Wigginsék báljába készül. Megesküdött volna, hogy nem készül el idejében, de az ellenkezője történt. A St. James társasághoz tartoztak rajta kívül még őkegyelmességei, a herceg és a hercegné, Lady Hester Cynthia otthon duzzogott, hogy kora miatt nem mehet el - és Lachlan MacGregor. A bál reggelén indultak el Londonba. A herceg városi házában töltenek majd egy rövid hetet, mivel más londoni meghívásoknak, köztük egy másik bálnak is eleget kell tenniük. Másnap Lucinda, Margaret és Cynthia is csatlakoznak majd hozzájuk. Hihetetlen, hogy Mrs. Canterby mindössze másfél nap alatt ilyen káprázatos báli ruhát varrt Kimberlynek, s egy másikat a hét folyamán küldet utána. Néhány varrólány szorgos segédletével még a reggeli elutazásuk előtt befejezett két délutáni ruhát, és ahogy ígérte, naponta utánaküldi majd Londonba a többit is. A nagy hercegi hintón kívül még két kocsival kellett utazniuk, annyi szolgával indultak útnak, s a hercegnő annyi poggyászt vitt magával. A herceg amellett döntött, hogy egyik nagyszerű telivérén teszi meg a többórás utat Londonig, talán mert nem szívesen ült volna a skóttal egy hintóban. Kimberly is örömmel választotta volna ezt a lehetőséget, de nem volt szerencséje. Az elmúlt két napban - az étkezéseket kivéve - sikerült távol tartania magát Lachlantől, ami nagyon boldoggá tette. A csók utáni reggelen a skót sorozatban tüsszögni kezdett reggeli közben, s Kimberlyból kipukkadt a nevetés. Úgy vélte, Lachlannek megérdemelt büntetés a csókért cserébe kapott nátha. De a férfi azóta is komoran pillant rá, mintha erről merőben más véleménnyel lenne. Kimberly meg sem tudná magyarázni, miért találta ezt olyan mulatságosnak, de így volt. Egyébként Lucinda feltehetően őt is valamelyik fertelmes ízű orvosságával gyógyította, mert a skót azt követően többé nem prüszkölt. Ma reggel ugyan mellette ült a hintóban, de a hosszú ülésen nem kényszerültek szorosan egymás mellé, Kimberly tehát megtehette, hogy nem vesz tudomást róla. A szemközti ülésen Megan és Hester foglalt helyet, és Kimberlynek nem került nagy megerőltetésébe elképzelni, milyen pillantásokat vet Lachlan a hercegnőre, amikor Lady Hester éppen másfelé néz. Ami azt illeti, afelől sem volt kétsége, hogy Lachlan teljesen megfeledkezne róla, ha Lady Hester történetesen nem ülne ott velük, és a skót végre egész nyíltan beszélhetne a hercegnő iránti érzéseiről. Megan azonban konok képpel adta a skót tudtára, hogy mennyire haragszik rá. Az arckifejezése csak olyankor változott meg, ha Lady Hester felé kellett fordulnia, hogy valamit válaszoljon szünet nélküli fecsegésére. Kimberly kivonta magát e kényszer alól, és inkább az ablak előtt elvonuló tájat csodálta - vagy legalábbis úgy tett.
Johanna LINDSEY
31
Szeress örökké
Aznap délutánra nem várták őket vendégségbe, és amint Londonba értek, Megan azt javasolta, hogy pihenjenek le mind; a bál minden bizonnyal kora hajnalig tart majd. Kimberly teljes szívéből egyetértett vele. A Lachlan közelségében magára erőltetett közömbösség igazán kifárasztotta útközben. Szinte elrepült az idő a bálig. Kimberly izgatott volt, meglehet azért, mert még sohasem érezte magát ilyen szépnek. És ezt nem kizárólag a pompás báli ruhának köszönhette, amely oly tökéletesen állt rajta. Az ezüstszürke szaténselymet halványkék csipkével dolgozták össze, csíkokban ez díszítette karcsú derekát, s ez szegélyezte a hosszú uszályt is. Ugyanilyen csipke borította a vállát, s folytatólagosan a legújabb divatnak megfelelő mély kivágást is ezzel szegték. Nyaka szépségét csipkéből és szaténból varrt vastag szalag emelte ki, melyre édesanyja egy bájos kámeáját tűzte. De igazán csinosnak attól a hajviselettől érezte magát, amelyet Megan szobalánya fésült. S ha elgondolja, hogy pörlekedett a lánnyal, amikor ollóval és hajsütővassal felfegyverkezve megérkezett a szobájába, és nekiállt a huncutkáit nyesegetni! De kétségkívül ért a divatos frizurákhoz. Mire elkészült a hajkölteménnyel, hosszú arany fürtök borították a padlót, de a Kimberly arcát keretező rövid bodros haj és a halántékára fésült göndör fürtök meglágyították a vonásait. Alig ismert magára, amikor még egy kis púdert is, rúzst is feltett. Első pillantásra Lachlan sem ismerte meg. Éppen kilépett a szobájából, amikor Kimberly elvonult előtte. A férfi udvariasan köszöntötte, mert azt hitte, St. Jameséknek még egy új vendégük van. A hölgy nem állt meg, tudomást sem vett a férfiról, hanem továbbsuhant az előcsarnok felé. Lachlannek leesett az álla, amikor ráeszmélt, ki is ez. Ő, Lachlan MacGregor nem lepődik meg egykönnyen, Lady Kimberlynek mégis egyre gyakrabban sikerül ezt elérnie! A legszívesebben megragadta volna hátulról, hogy megkérdezze, mi az ördögöt művel, amikor így néz ki, de végül nem lett semmit. Nem is szólalt meg, nehogy olyan nevetségessé váljék, mint ahogy érezte magát. A minap is hogy meglepődött, amikor a vacsoránál Lady Kimberly elmosolyodott. Milyen csinos volt a gödröcskéivel, milyen elragadó! Kíváncsi lett, vajon a mosoly miképp emeli majd Lady Kimberly imént látott megváltozott, sugárzó külsejét. Leginkább az lepte meg, hogy ez a lány egészen másképp hat rá. Attól az éjszakától fogva, amikor magából kikelve dörömbölt az ajtaján, és ő, Lachlan túlzott hevességgel reagált erre, csupán a szép Megant látva megkísérelt átnézni Lady Kimberlyn, de ez sehogy sem sikerült. A lány fel-felbukkant gondolataiban, ahol semmi keresnivalója sem volt, és a csók csak rontott a dolgon. Még most sem értette, miért tört rá leküzdhetetlenül a vágy, hogy megcsókolja. Bárcsak ne tette volna, mert most csak ezen jár az esze. Volt valami abban a csókban, ami erősen felkavarta; talán az, ahogy Kimberly hozzásimult, ahogy szenvedélyesen kutató ajka alatt engedékenyen szétnyílt a szája, vagy ahogy lágy, ruganyos teste engedett az ölelésének. Végre-valahára nem fájdult meg a nyaka, amikor lehajolt egy nő ajkához. Hiába, van abban jó, ha az ember magas nővel csókolózik. No de éppen a csípős nyelvű ladyvel? Ma este újabb rohamot indít Megan ellen. Biztos, hogy felkérheti táncolni, egy bálban csak nem utasíthatja vissza. És ha a karjában tartja, bármi megeshet. Vad reményt táplált a szívében, hogy végre elsöpri az asszony nevetséges bizonykodását, miszerint boldog azzal az unalmas angol fráterral, akihez hozzáment. Egyszerűen csak jó képet vág egy végzetes tévedéshez, de ő majd bebizonyítja mindkettejüknek! 13. -
Mi az ördög? Megesküdtem volna, hogy most valaki mással táncol. Kicsoda? Lady Kimberly.
Johanna LINDSEY
32
Szeress örökké
Megan szórakozottan bólintott, mintha a közlés hidegen hagyná. Egyedül azért táncolt Lachlannel, mert az addig ostromolta, amíg rá nem állt. De hogy képes más nőt - méghozzá Kimberly Richardsot - is észrevenni, mialatt soha nem hallott kedveskedéseket és bókokat suttog Megan fülébe - hát ennél mi sem szerezhetett volna nagyobb örömet a hercegnének. Nem mintha kételkedett volna a férfi őszinteségében, de a bókok teljes tárháza sem nyűgözte le igazán. Annál mélyebb benyomást tett rá a Kimberly Richardson végbement változás, s szemmel láthatóan Lachlanre is. Ha mégsem így állna a helyzet, majd ő külön is felhívja rá a skót figyelmét. Most, hogy említi, valóban mással táncol - jegyezte meg. Kézről kézre adják a férfiak. Nem valami sportszerű, de a fiatalemberek olyan türelmetlenek, nem gondolja? Nem gondolnám - morogta Lachlan. Megan elmosolyodott magában. A skót mintha féltékeny lenne! Ez több, mint amire a kezdet kezdetén számított. Úgy tűnik, igen népszerű - tette hozzá, s figyelmesen leste a férfi arckifejezését. - Nem léha, nem vihogós, mint amilyenek az ifjú lánykák. A férfiaknak tetszik az ilyen lány. Ó, és ha nem vette volna észre, igen csinos is. Ön elbűvölően szép, Megan - mordult fel Lachlan -, mégsem látom, hogy úgy sorba állnának önnél egy táncért, mint nála. Remélem is, hogy így van! - kacagott Megan. - Devlin már rég kiverte az ilyen oktalanságot ezeknek a fiatal kakasoknak a fejéből. De a mi Kimberlynkre visszatérve, biztosíthatom, hogy mielőtt Sherring Crossba visszatérünk, lesz néhány kérője. Meg is kérdem, tetszik-e neki valamelyikük. Talán volna olyan kedves e tánc végeztével odakísérni hozzá? A férfi kurtán biccentett. És Megannek az is feltűnt, hogy nem bókolt többé. Sőt szinte rá sem pillantott, amitől Megant olyan öröm fogta el, hogy legszívesebben nevetve s elégedetten vállon veregette volna magát. Egyszerűbb lesz ez a házasságszerzés, mint eredetileg hitte. Vagy Lachlant és Kimberlyt talán az Isten is egymásnak teremtette? Akkor nem is lesz sok dolga, majd maguk is belátják. Lachlan valóban azonnal Kimberlyhez kísérte Megant, amint a zene elhallgatott. Mit kísérte, csaknem odavonszolta. És éppen időben. Megan ismerte azt a fiatalembert, aki éppen el akarta ragadni Kimberlyt egy táncra; gyorsan feltartóztatta, s elküldte valami frissítőért. Most pedig lássuk Lachlant... Ha megbocsátana - fordult hozzá tárgyilagos hangon -, Kimberlyvel kisétálnánk az erkélyre egy kicsit levegőzni. Ugyan már, drágám, és mit szólna a férje, ha ilyen veszélyes sétára nem akadna kísérője? szakította félbe Lachlan. A hercegnő csaknem rendreutasította, bár valójában nem bánta, hogy a férfi a közelükben akar maradni. Ezt azonban nem kötöm az orrára, gondolta, így csupán megvonta a vállát, és így szólt: Ahogy akarja, de kérem, ne jöjjön túl közel. Meg sem várta Lachlan beleegyezését, hanem belekarolt Kimberlybe, és kivezette a bálteremből. Az erkély szélén szélfogókat állítottak fel, hogy a téli hidegtől óvják a vendégeket. Megan azt tervezte, hogy töviről hegyire kikérdezi Kimberlyt a frissen megismert fiatalemberekről, de hogy Lachlan a háttérben hallgatózott, a kínálkozó alkalmat igazán nem szalaszthatta el. Jól érzi magát, Kimberly? - tette fel Megan könnyed hangon az első kérdést. Igen, kegyelmes asszonyom. Azt már nem - dorgálta nyájasan Megan. - Szeretném azt hinni, hogy barátnők vagyunk, a barátaim pedig csak Megannek neveznek. Kimberly félénken elmosolyodott, bár a tekintete vissza-visszatért oda, ahol Lachlan állt, és tüntetően igyekezett tudomást sem venni róluk. Mondja csak, megismerkedett már valakivel, aki felkeltette az érdeklődését? - folytatta Megan. John Kenttel. A gyors válasz meghökkentette Megant.
Johanna LINDSEY
33
Szeress örökké
Nos, igen, felettébb kiváló fiatalember. Konzervatív. Kitűnő családból... de egészen bizonyos benne? Ne értsen félre, de nekem egy kissé felfuvalkodottnak tűnik. Kimberly akaratlanul is elnevette magát; a jelző tökéletesen ráillett John Kentre, amint az neki is szemet szúrt. O, való igaz, de tudja, világéletemben - hogy is mondjam - igen lobbanékony természetű apával éltem egy fedél alatt. Az édesapja netán hirtelen haragú? Igen, így van. Az én szememben a nagyképűség nem olyan nagy hiba, inkább szórakoztatónak találom. Ezt soha ki ne ejtse a száján! - kiáltott fel Megan játékos szörnyülködéssel. - Néha az én Devlinemen is kitör a fontoskodási roham, bár igaz, már nem oly erősen, mint azelőtt, de olykor mégis úrrá lesz rajta a régi beképzeltsége, amitől én pillanatok alatt a falra mászom. Ha a lobbanékonyság után valami változatosságra vágyik, egy nyugodt embert ajánlok, akinek jó a humorérzéke, és gyakran megnevetteti. E ponton mindketten lopva Lachlan felé pillantottak, aki halkan fütyörészett, mintha egy szavukat sem hallaná. Kimberly - mint MacGregor közelségétől mindig - rendkívül izgatott volt. És ami még rosszabb, ma este a skót pokolian csinos volt fekete díszruhájában. Kimberly igyekezett újdonsült ismerőseire összpontosítani, de ez Lachlan MacGregorral egy teremben majdnem lehetetlennek bizonyult. Csalódott is volt. Ki tudja, miért, de bizonyosra vette, hogy legalább egyszer fel fogja kérni, de nem történt. A férfi vagy Megannel táncolt, vagy senki mással. Azután ott van Howard Canston is - folytatta Kimberly. -Őt is érdekes fiatalembernek találtam. Megan észre sem vette, hogy rosszallóan ráncolja a homlokát. A baj csak az, hogy egyetlen kifogást sem tud Canston ellen felhozni. Atlétatermetű férfiú, ugyanakkor aktívan politizál a Lordok Házában, ahol megörökölte apja helyét, mióta csak az öreg Lord Canston ágynak esett. Gazdag család; itt, Londonban is van néhány pompás palotájuk. A családot soha nem érintette meg a botrány szele. Howardra száll majd az őrgrófi cím, amint az édesapja eltávozik az élők sorából, amire a szóbeszéd szerint már nem kell sokáig várni. Nos, igen, Canston vikomt valóban a szezon egyik legkívánatosabb partija, akiből eszményi férj válna bármelyik lány számára, Kimberlyt is beleértve. És egész jóképű, már ha valaki szereti az ilyen aranyszőke, görögös férfiszépséget. Megan arra gondolt, bárcsak mondhatna valami lesújtót Canstonra; egyszerűen arról van szó, hogy lélekben már eldöntötte, Lachlan lesz Kimberly párja. De nincs mit kifogásolnia Canstonon, és a tisztesség is azt követeli, hogy legalább hívja meg Canstont néhány hétre Sherring Crossba. És ha már igazságos akar lenni, akkor Lord Kentet is meg kell hívnia. Ha pedig idáig elmegy, akkor Margaretnek is szabad kezet kell adnia, hogy Lachlan számára is meghívja azokat az ifjú hölgyeket, akiket megfelelőnek tart. Megan felsóhajtott magában. Némelykor átkozottul nehéz a tisztesség szabályai szerint eljárni. És most kimondottan ez a helyzet. Ha kissé kurtán is, de kényszeredetten megjegyezte: Howardból kitűnő férj válik majd. Még valaki? Nem is volt meglepő, hogy Kimberly még három másik nevet sorolt fel; azért jött, hogy férjet keressen, és szemmel láthatóan nem vesztegette üres mulatozással az időt. Megan sokért nem adta volna, ha tudja, miért nem mutatja Kimberly a legcsekélyebb érdeklődést sem Lachlan iránt, amikor első perctől kezdve ilyen remek férfi akadt az útjába. De ha téved, és Kimberlyt érdekli a skót, csak nem árulja el, akkor az valóban egy hétpecsétes titok. De bármennyire szeretné is, ezt most nem kérdezheti meg, hiszen Lachlan alig leplezi, hogy kihallgatja a beszélgetésüket. A kérdés amúgy is függőben maradt, mert ebben a pillanatban nyílt az erkélyajtó, és Devlin jelent meg a küszöbön. Nem kellett sokáig keresgélnie őket, hogy jövetele célját tudassa velük. A tenyeréből tölcsért formált. - Megan, szerelmem - közölte mindhármójuk számára jól hallható, megjátszott suttogással -, kérlek, ments meg Henrietta Markstól, aki eltökélten rám akarja erőltetni
Johanna LINDSEY
34
Szeress örökké
a férje politikai nézeteit, pedig minden épkézláb ember tudja, hogy én nem osztom őket. Siess, mert már itt liheg a nyakamban. Devlin hangja egyszerre volt dühös és reménykedő, de aztán a reménykedés győzött. Nem várta meg felesége válaszát, és a társaságában levők előtt sem szabadkozott. Egyszerűen odalépett Meganhez, és széles mosolyt villantott Kimberlyre. Lachlanre rá sem hederített, csak magával cipelte asszonyát a bálterembe. Odabent Megannek rögtön feltűnt, hogy senki sincs a férje nyomában. Sehol sem látom Henriettát - sietett megemlíteni. Nem bizony - vigyorodott el a férfi. Megpaskolta az asszony kezét, majd a karjába kapta, és táncra perdült vele. - Marksék soha nem járnak ilyen cifra mulatságokba. Megan csak öt másodpercig bámult rá meglepetten, aztán rámosolygott a férjére. Nekem elhiheted, zseniálisan időzítetted, hogy visszahívtál, Kimberlyt és Lachlant pedig magukra hagytuk. Tudom - ismerte be a férje önelégülten. Megan kérdőn felhúzta a szemöldökét. Úgy értsem, hogy láttál minket kimenni az erkélyre? Édesem, én mindig tudom, hol vagy és mit csinálsz éppen. Megan grimaszt vágott. Nem is tudom, boldog legyek-e, vagy azon keseregjek, hogy nem bízol bennem. Mivel feltétlen megbízom benned, azt hiszem, meg kell, hogy elégedj a boldogsággal. Én is azt hiszem - mosolyodott el ismét az asszony. 14. Kimberly még a csukott erkélyajtót nézte, annyira villámgyorsan hagyták - vele - egyedül, amikor a fülét megütötte Lachlan figyelmeztető köhögése. Azt akarja, hogy nézzek rá, gondolta Kimberly, de úgy határozott, hogy nem vesz róla tudomást, és inkább a Wigginsék városi lakóháza mögötti kis teret kezdte csodálni, ahol a villódzó fényekben kivehető volt a szitáló köd, az üres padok és középen egy elfeledett háborús hős szobra. Nincs értelme semmibe venni, kislány. Kivételesen feltűnő vagyok. Hát, nem is tudom - felelte Kimberly, de továbbra sem nézett rá. - Én meg kivételesen jól tudom semmibe venni azt, aki nem érdekel. Ó, jaj! - szólalt meg közvetlen mögötte Lachlan, s Kimberly csak ekkor jött rá, hogy észrevétlen odajött hozzá. - Halálos sebet ejtett rajtam, drágám. Erősen kétlem, hogy ez sikerülne, de ha netán mégis, nos, akkor bizonyára túléli. Ha netán mégsem hazudik, úgy itt helyben kilehelem a lelkem. - Egy kis szünet után tettetett meglepetéssel fűzte hozzá: - Még ilyet! Mégsem pusztultam bele. Mit szól hozzá? Kimberly majdnem elnevette magát. Alig bírta visszafojtani. Világéletében az efféle könnyed butaságokra vágyott – de nem attól a férfitól, akinek a szíve másért dobog, s mindketten jól tudják, kiért. Bocsásson meg, Mac... Azok a felfuvalkodott hólyag angolok mondták-e magának, Kimber, hogy milyen gyönyörű ma este? A lányt melegség töltötte el. Éppen ott akarta hagyni a férfit, de az visszatartotta. Igaz, többektől is hallotta már aznap este, hogy szép, de az nem ugyanaz volt, mint Lachlan szájából hallani. A férfi keze a karjához ért, mintha nemcsak szóval, de érintéssel is ott akarná fogni, jóllehet Kimberly e percben sehova sem akart menni. Zavarba hoztam? - kérdezte Lachlan halkan. Kimberly egyszerűen megnémult. Nem ismerte a módját, hogy fogadja elegánsan a bókokat, oly keveset hallott életében, legalábbis férfiak szájából. Csak a fejét rázta, de továbbra is lesütötte a szemét, ami csak nagyobb bizalmasságra bátorította a férfit.
Johanna LINDSEY
35
Szeress örökké
Szeretem ezt a félénkségét magában, nagyon bájos. Én nem is... Ugyan már, ne tiltakozzon. Egy kis szégyenlősség nem baj. Kimberlynek igazán nem állt szándékában ma este vitába bocsátkozni vele, de azt sem akarta, hogy téves képet alkosson róla. Én igazán nem... Ettől egy férfi rögvest meg akarja csókolni magát, és bevallom, engem is ismét elővett e sürgető késztetés. A lány ijedtében nem kapott levegőt. Felnézett a férfira, s abban a pillanatban, amikor a tekintetük találkozott, Lachlan ajka az övére tapadt. Az első csók után ez a mostani sokkal tüzesebb volt. A skót átölelte, és erősen magához szorította, nyelve azonnal hevesen a szájába hatolt. Ilyen csókról Kimberlynek addig fogalma sem lehetett, az ilyen csók lángra gyújtja a szenvedélyt, és a lányét lángra is lobbantotta. Hogy mivé fajulhatott volna, sosem tudta meg, mert Wigginsék néhány vendége éppen ezt a pillanatot választotta, hogy kicsit hűsöljön az erkélyen. Amint a szárnyas ajtó kitárult, Lachlan gyorsan hátralépett, hogy illő távolság legyen kettejük között, de Kimberlyt nem tartotta meg elgyengült lába, s támasz nélkül bizonytalanul szédelgett. A férfi kénytelen volt ismét a karját nyújtani. Bizalmas együttlétüket azzal leplezhette leginkább, ha rögtön bevezeti a terembe, és táncra kéri. Mire Kimberly ismét tisztábban tudott gondolkozni, már túl késő volt, hogy merészségéért megpirongassa. Nem mintha ez szívből fakadt volna, hiszen élvezte a férfi csókját. De ha nem szól semmit, Lachlan még azt hiszi, megcsókolhatja, amikor csak kedve tartja. Majd később szóba hozza a dolgot, mondjuk akkor, amikor ez a csodálatos melegség már kihunyt benne, és a férfi sem halmozza el figyelmessége ezer jelével. Lachlan ugyanis éppen ezt tette. Nem is nézte, hová lép, mert a szemét le nem vette Kimberlyról. Halványzöld szemének tüzes pillantásától a lányt ismét forróság járta át. Amikor az egyik úriember, aki már korábban is lekérte, most megint odalépett hozzájuk, legnagyobb meglepetésére Lachlan fittyet hányt a szokásnak, és elutasította, sőt odáig ment, hogy dühösen odamorduljon: Tűnés innen, angol. A hölgy foglalt. Kimberly szégyenkezett, de boldog izgalmat is érzett, szólni azonban nem szólt egy szót sem. Élvezte a férfi kezének érintését a hátán, ahogy a másik keze gyöngéden tartja az övét, és a szíve kihagyott, valahányszor a férfi mintegy véletlenül közelebb lépett, és Kimberly keble súrolta a mellkasát. Kimberly nem is sejtette, hogy a férfi nagyon is tudja, mit művel, jártas a csábítás fortélyaiban, s most éppen ezeket próbálja ki rajta, nem is eredménytelenül. Pedig finoman közeledett hozzá, szokásos cseleinek még felét sem alkalmazta, mert tartott tőle, hogy egy leplezetlen mozdulat több hátránnyal, mint előnnyel jár. Nem tudta volna megmondani, mikor döntött úgy, hogy jöjjön, aminek jönnie kell, övé lesz Kimberly. Még csak döntenie sem kellett. Meg kell, hogy kapja, mégpedig haladéktalanul, oly kimondhatatlanul kívánta. 15. Azon az éjszakán Kimberly romantikus hangulatban tért vissza St. Jamesék városi házába. Mámora már csak azért sem szállt el, mert Lachlan mellett ült a hintóban. A báli éjszaka gyökeresen megváltoztatta Kimberlynek Lachlanról alkotott véleményét. Ami azt illeti, már azt fontolgatta, hogyan kerülhetné el a botrányt, amikor hozzámegy feleségül, és apja ezért kitagadja. „Amikor" és nem „ha", ezt már eldöntötte. Miért is keresne férjet, amikor Lachlan MacGregor annyira kedvére való? Eddig csak a férfi Megan St. James iránti nyilvánvaló vonzalma miatt nem gondolt a házasságra, de a mai éjszaka óta
Johanna LINDSEY
36
Szeress örökké
tudja, hogy már nem a hercegnő, hanem ő érdekli. Tudná a férfit szeretni, éppen ilyen nemtörődöm, tréfás, elbűvölő ember hiányzik az életéből. Még akkor is mosoly játszott az ajkán és a jövőjéről álmodozott, amikor a szobájába ért és lefekvéshez készülődött. Homályosan emlékezett rá, hogy Lachlant ismét a mellette levő szobában szállásolták el, mivel az előcsarnokban előzőleg összefutottak. Micsoda véletlen, gondolta, hiszen St. Jamesék városi háza is igazán hatalmas. De többé már ez sem nyugtalanítja. Másképp vélekedik erről is: örömére szolgál, hogy a férfit a közelében tudja. Marynek azt az utasítást adta, hogy ne maradjon fenn, amíg haza nem ér, így Kimberly némi nehézséggel kibújt a ruhájából, s még az sem tűnt fel neki, mennyit botladozik közben. Boldogan álmodozott volna még Lachlanről, vérpezsdítő látomások kergették egymást a fejében. De a bálon elfogyasztott pezsgő hatására alig bújt a takaró alá, már aludt is. Kis idő múltán, amikor felriadt, zavart kábulatában azt képzelte, még mindig a bálban van, az erkélyen áll, és Lachlan csókolja. Újból átélte az akkor tapasztalt csodás érzéseket, csak ezúttal még erősebben, valószerűbben. Az akkori tüzes csók most még szenvedélyesebbé vált, és az erkély borzongató hidege helyett forróság égette a bőrét. Beletelt néhány percbe, amíg rájött, hogy Lachlan nem csupán csókolja, nemcsak a karjában tartja, de a keze szabadon kószál csupasz testén. Kimberly kusza gondolatai közé értetlenkedés vegyült, de megkérdezni már nem maradt ideje, a férfi keze oly édes érzeteket ébresztett benne, hogy gyönyörűségében felnyögött, ami mintha csak arra bátorította volna a férfit, hogy még titkosabb tájakra kalandozzon. Ködösen azt is érezte, hogy valami más is vár rá, amit korábban nem érzett, valami bizonytalan vágyódás, amelyet nem tudott volna körülhatárolni, de biztos volt benne, hogy a férfi simogatása nyomán feltámadó csodálatos érzésekkel nem érheti be, hogy valami ennél is élvezetesebb hiányzik még. Ez az érzés átadta helyét a sürgető vágynak, mintha csak a teste azt hajtogatná, hogy enélkül nincs beteljesülés. A forróság emésztő tűzzé fokozódott. Hálóinge a bőréhez tapadt, majd... egyszer csak nem is érezte már, csak azt, mintha másik bőrt növesztett volna, mely súlyos volt, mely maga alá gyűrte, s kemény, mozdíthatatlan volt ott, ahol az övé puha. De a férfi csókja úgy elvette az eszét, hogy képtelen lett volna végiggondolni, mi is történik vele, nemhogy még kérdéseket tegyen fel. S különben sem volt kétséges, hogy csak képzelődik a sok pezsgőtől. A következő pillanatban fájdalom hasított belé, s ez egy csapásra kijózanította. Kristálytisztán döbbent rá egyszerre két dologra is: nem Wigginsék erkélyén van, hanem az ágyában, és Lachlan rajta fekszik. Egészen beleszédült abba, hogy ez mit is jelent, noha tapasztalatlanságában még fel sem fogta teljesen. Mit művel itt? - Ez volt minden, amit kérdezni tudott. A férfi felkönyökölt, de Kimberly alig tudta kivenni a sötétben, amelyet nem oszlatott el a kandalló parazsának halvány izzása. Jaj, drágám, ez csak nyilvánvaló, nem? Szerelmeskedem veled. Egy ördögöt! - méltatlankodott Kimberly, s dühösen hozzátette: -Az én engedélyem nélkül? Pedig így van - biztosította róla Lachlan. - És sajnálom, hogy fájdalmat okoztam, de... Fájdalmat? - értetlenkedett Kimberly, de aztán döbbenetében elállt a lélegzete: - Miért okozott fájdalmat? Nem volt szándékos... nos, ez bizonyos fokig elkerülhetetlen, de esküszöm, kislány, többé nem fordul elő. Nem bizony, mert most tüstént távozik - majd nyomatékosan megerősítette: -, ebben a szent pillanatban! Ugyan miért mennék el, amikor ennek egyikünk sem örülne? Ne ön döntse el, minek örülnék... De hisz tudom én azt jól! Egész éjjel csak azt hajtogattad, drágám, mennyire kívánsz, és e percben én is mérhetetlenül kívánlak.
Johanna LINDSEY
37
Szeress örökké
A szavai megremegtették Kimberly szívét, de össze is zavarták. Nem emlékezett, hogy ilyesmit mondott volna, sőt elképzelni sem tudott volna önmagáról ekkora merészséget, még ha igaz volt is, amit a férfi mondott. Az már mellékes, hogy igaz, legalábbis a vágyat illetően... vagy tán mégsem? Ha amúgy is feleségül megy hozzá, számít-e, hogy korábban megismerte a szerelmeskedés örömét? És minden, amit tett vele, olyan csodálatos volt, egészen addig a pillanatig, amíg fájdalmat nem érzett. Az emlék hatására vékonyka hangon megismételte a kérdést: Miért okozott fájdalmat? A férfi felnyögött, és azon nyomban elárasztotta a csókjaival. Ó, drágám, ez nem olyasmi, amit szándékomban állt megtenni! Édesanyád soha nem magyarázta el azt... úgy értem, hogy... szóval azt, hogy egy szűz vérzik, amikor igazán egyesül egy férfival? Kimberly halványan emlékezett valamire, de oly fiatal volt még, amikor erről beszélgettek, hogy azóta teljesen el is felejtette. Úgy érezte, Lachlan bizonyosan elvörösödik, és az ő arcát is égő pír futotta be. Azt állítja, hogy mi igazán egyesültünk? A férfi válasza egyszerű és lényegre törő volt. Hát nem érzed? - kérdezte fátyolos hangon. E percben aligha érezhetett mást, mint a férfi mozdulatlan testének ránehezedő súlyát. De amint megmoccant, Kimberly szeme tágra nyílt, mert érezte, hogy benne mélyen is megmozdul valami. Igaz, most már nem fájt, csak mintha ettől az érzéstől megállt volna a szívverése, hogy aztán heves dobogással hozza be a lemaradást. Ezt maga tette? Lachlant kuncogásra késztette a lány hangjából kiérzett áhítat. Én biz a, drágám, s a java még hátravan. Szavam rá, hogy azt még ennél is jobban élvezed majd. Meg is mutatta, hogy mire érti, de a szó aligha fedte azt a gyönyörűséget, amelyet mozdulatai a lány testében keltettek. Halványan tiltakoznia kellett volna, hogy az esküvő előtt igazán nem illene ilyesmit tenniük, ám a férfi szenvedélyes csókjaitól erre nem nyílt alkalma. Aztán már nem is akarta figyelmeztetni. Átadta magát a gyönyörnek, megszűnt gondolkodni, és már csak az érzéseire hagyatkozott. Viszonozta is a férfi szenvedélyét; eleinte félénk ügyetlenséggel, majd a benne rejlő szerelmi hév úgy elragadta, hogy öntudatlanul is alkalmazkodott a férfi mozgásának ritmusához. Követte, nem maradt le tőle, oly sokféle érzés kerítette hatalmába. Egyszer csak meglepett kis sikoly szakadt ki belőle. A csúcs, ahova a férfi juttatta, oly váratlan volt, oly csodásan robbant benne valami! Az azt követő hihetetlen elgyengülés, a lüktető gyönyör lebegése, az alélt boldogság és a beteljesülés jóllakottsága - hogyan is köszönhetné meg? Vajon illik-e e bűnös örömért hálát rebegni annak, akitől kapta? Majd reggel választ keres erre a kérdésre, egyelőre boldog sóhajjal ölelte át Lachlan nyakát, és egy perc alatt álomba merült. 16. Mary belépett asszonya szobájába, ahogy azt minden reggel tette, s nekilátott teendőinek. Kimberly lassan felneszelt a tűzrakással járó halk zajokra. Ismerős hangok. Semmi szokatlan. Semmi, ami arra emlékeztetné, hogy gyökeresen megváltozott az élete. Amikor annyira felébredt, hogy már fel is tudott könyökölni, a szeme váratlanul felpattant. Iszonyú fájdalom hasított a fejébe. Kezével takarta el a szemét a vakító napfénytől - még soha ilyen ragyogónak, ilyen szemkápráztatónak nem látta! A bál, jutott az eszébe. Wigginsék bálján volt, és túl sok pezsgőt ivott. Tehát a túlzásba vitt ivásnak ez az ára? Meg a szaggató főfájás, a fény kínzó gyötrelme és a rettegés, ami eltölti?
Johanna LINDSEY
38
Szeress örökké
Rettegés? Mit követett el, amitől ezt érzi? Csókolódzott az erkélyen, újra meg újra ugyanazzal a férfival táncolt, Lachlan szenvedélyes, érzéki pillantásai. Lachlan... Az egyik emlékképet sebesen kergette a másik, épp abban a sorrendben, ahogy az események is követték egymást. Amikor az utolsókhoz ért - azokhoz, amelyek éppen ebben a szobában történtek -, szemét árnyékoló keze visszahullott az ágyra, és magában halkan felnyögött. Lehetetlen! Nem tehetett ilyet, nem engedhette meg! A többi talán valós emlék, de ez az utolsó nem, ezt bizonyosan csak álmodta! És mégis, ugyan mikor álmodott bármit is, ami ennyire valóságos volt - és ily édes? Ekkor megpillantotta az ágy végében heverő hálóingét, majd félve magára nézett: anyaszült meztelen, csupasz keblét csak a takaró fedi el. Mezítelen válla fázik is, s ebből már hamarabb rájöhetett volna, hogy áll a helyzet, de a szörnyű fejfájás valószínűleg elvonta a figyelmét. Először mélyen elpirult, majd halálsápadt lett. Véletlen lenne, hogy éppen azon az éjszakán álmodta a szerelmeskedést, amikor életében először hálóing nélkül feküdt le? Félt, hogy nem ez történt, hogy most már végképp oda a jó híre, és most már azt is tudta, miért támadt benne rettegés. Legalább Lachlan nem fekszik már mellette az ágyban. El is süllyedne szégyenében, ha így lenne, hiszen Mary szokás szerint kopogás nélkül lép reggel a szobájába, hogy tüzet gyújtson, és bemelegítse a szobát, mielőtt még Kimberly felkelne. Bár ugyan mit számított volna, ha nála találja a férfit? Nem is keveset, gondolta. Mary imád pletykálkodni, és nincs is oly rég a szolgálatában, hogy őszinte odaadással viseltetne iránta, ami titoktartásra késztetné. De attól, hogy e szégyentől megmenekült, még nem érdemel felmentést. Jó családból való ifjú hölgyek nem tesznek olyat, amit ő... Újból felnyögött, és fejére húzta a takarót, hogy Mary egyedül hagyja a nyomorúságával. Kimberly fel nem foghatta, hogy térhetett le ennyire a tisztesség keskeny, de egyenes ösvényéről, ő, aki életében soha semmi szégyenteljest nem követett el. Talán az egyetlen, ami a lelkiismeretét nyomja, az apjával szembeni ellenállása, amikor nem vetette le a gyászév letelte előtt a fekete ruhát, és ezt helyesen is tette, mert Maurice-szal esedékes házassága csak hazárdjátékos vőlegénye adósságainak kifizetését szolgálta volna. Ó, az a nagyhangú fráter! Ha Maurice nem oly esztelen, most ő sem került volna ebbe a kínos helyzetbe, és... és... Lassan úrrá lett rajta a pánik, s csakis azért, mert egy jelentéktelen tényről megfeledkezett. Felsóhajtott, amikor eszébe jutott: múlt éjjel arra a következtetésre jutott, hogy Lachlan MacGregor kiválóan megfelelne neki, mint férj. Nem volt éppen tiszta a feje, amikor így döntött, de ez most már aligha számít. Úgy határozott, hogy hozzámegy, és ezen, ha akarna, sem változtathatna most már. Szerelmeskedtek. Ilyesmit az ember csak a férjével tesz, legalábbis a jövendőbelijével. Ő élvezni is fogja, amint összeházasodnak, és rendszeres házaséletet élnek. Bárcsak várt volna a férfi az esküvőig, hogy a házasság e velejárójának szépségeit megismertesse vele! Ezt még Kimberly a fejére olvassa! Legalább azt szerette volna tudni, Lachlan miért jött be a szobájába, hogy csókjaival felébressze, majd később tettével megpecsételje a sorsukat. Említett valami képtelenséget, miszerint ő hajtogatta, hogy kívánja. De hiszen ez nevetséges! Hogy is tehetett volna ilyet? Igaz, a bálon sok pezsgőt fogyasztott, és ez megártott neki; az emlékezete sem tiszta, ugyanis még azt sem tudja felidézni, miért döntött úgy, hogy Lachlanhez megy feleségül. De annyi merészség sosem lett volna benne, hogy ilyesmit mondjon a férfi szemébe, hiszen tapasztalatlansága miatt azt sem tudta, miről van szó. Nem? Emlékezett rá, hogy korábban valamiféle hiányérzet kínozta, de nem tudta, mi az. Sosem sejtette volna, hogy az együttlétükben ilyen mérhetetlen gyönyörűségét leli majd. Mostanára megértette, mit jelent, ha kívánja a férfit, de a bálban még fogalma sem volt az egészről. Hallotta az ajtó halk becsukódását, és hálásan felsóhajtott, hogy Mary megértette, még nincs kedve felkelni. Boldogan megfeledkezett volna a gondjairól, ha csak egy kis időre is, hogy ismét az álomban keressen feledést, de képtelen volt aludni.
Johanna LINDSEY
39
Szeress örökké
De a szobalányával sem mert volna szembenézni. Meggyőződése volt, hogy elég lenne egy pillantást vetnie rá, már tudná, mit művelt az éjjel. Az arcára kiülő bűntudat egy szempillantás alatt elárulná. De bármennyire is szeretné, nem rejtőzhet el a szobájában egész nap. Meg kell keresnie a hercegnőt, hogy közölje, ne tervezzen számára több társadalmi kötelezettséget. Megan remélhetőleg megkönnyebbülten veszi majd tudomásul. A döntés meghozatalával Kimberlynek is nagy kő esett volna le a szívéről, ha másképp történt volna. Lachlannel is szót kell váltania, hogy megbizonyosodjék, a férfi is tisztában van az elkerülhetetlen következménnyel. Két órába telt, hogy összeszedje a bátorságát, és belássa, megváltozott állapota nem tűnik fel majd senkinek. Egyetlen látható bizonyíték maradt az éjszaka történtek után: a lepedőn vöröslő foltok. De ezeket azonnal eltüntette, mielőtt még Mary meglátta volna. Az egyik új, halványzöld ruháját vette fel, amely kiemelte a szeme színét. Mary segítsége nélkül a frizurája meglehetősen lazára sikerült; úgy tűnt, a lány nem jön vissza, csak ha hívja. A haja azonban így is nagyon csinos lett, főként az arca körül lebegő, előző nap vágott rövid fürtökkel. Örömmel állapította meg, hogy csaknem olyan csinos, mint báli öltözékében. Micsoda könnyebbség, hogy ma reggel egyáltalán örülni tud! Lachlan azonban nem nyitott ajtót. Kimberly vagy egy percig állt a férfi szobája előtt, és gyűjtötte a bátorságot, hogy ismét bekopogjon, de Lachlan távolléte lelohasztotta minden reményét. Egyébként sem könnyű a múlt éjjel után szembenéznie vele. Még soha nem volt ily bizalmas viszonyban senkivel, és tartott tőle, hogy megnémul, s zavarában a házasságot sem tudja szóba hozni, úgy megbénítja majd az, amit a férfi tud róla. De akkor is túl kell esnie rajta. Ha már nem alszik - jóllehet ez sem kizárt, hiszen még dél sincs, és későn tértek vissza a bálból - akkor meg kell keresnie valahol. Kimberly úgy vélte, okosabb lesz előbb Lachlannel beszélnie, csak azután a hercegnővel. Végül is csak annyit közöl Megannel, hogy összeházasodnak, de erről először Lachlant kell értesítenie; nem valószínű, hogy örömmel hallaná más szájából. Bizalmas együttlétük után a férfit bizonyára nem éri majd váratlanul a bejelentése, az illem mégis úgy kívánja, hogy tudassa vele. Elhaladtában minden szolgálótól megkérdezte, merre lehet a skót - mind látták is, és minden bizonnyal tátott szájjal bámultak utána -, és először a már üres reggelizőszobába, onnét a szintén üres és hideg teraszra, majd a könyvtárba irányították, ahol végül meg is találta. Már a küszöbön megtorpant. Lachlan ugyanis nem volt egyedül. A hercegnő egy létra közepe táján állt, és egy könyvet keresett. Láthatóan nem volt különösebb szükség a skót segítségére, aki inkább csak azért tartotta a létrát, hogy közelebb legyen a hölgyhöz. Kimberly már majdnem megszólalt, amikor meghallotta Lachlan kissé csalódott hangját: Szóval nem hiszi, hogy szeretni tudnám? Ezt akarja mondani? Megan le sem nézett, úgy válaszolt: Azt hiszem, az arcom bűvölte el. Gondoljon csak bele, Lachlan, amit érezni vél, nem lehet valóságos, ha egyáltalán semmit sem tud rólam. Annyit tudok, hogy egy éve szüntelen magára gondolok. Ez csak több futó vonzalomnál. Talán, mert én vagyok az a madárka, aki kirepült a markából? - kérdezte Megan. Nem vagyok olyan telhetetlen, hogy mindent meg akarjak szerezni, amire csak kedvem támad. - Lachlan hangjából előbb csalódottság, majd mélységes sértettség csendült ki. Megan kivett egy könyvet, majd hangos sóhajjal lemászott a létráról, és megállt Lachlan előtt: Ennek az egésznek semmi jelentősége, Lachlan. Hányszor mondjam még, hogy szeretem a férjem? Senki sem tehetne oly boldoggá, mint ő. Tehát bármit érez is, nagyra értékelném, ha a jövőben megtartaná magának. Azért van itt, hogy feleséget találjon, méghozzá gazdagot, ha jól tudom, aki kihúzza a szerencsétlen helyzetből, amelybe a mostohaanyja taszította, amikor az örökségével meglépett. Nem gondolja, hogy ideje ezzel a kérdéssel foglalkoznia? Keressen valakit, aki még nem szeret senkit, és nem boldog férjes asszony. Kimberly eleget hallott, sőt többet is a kelleténél, és ha e pillanatban bármelyikük is felfigyel rá, rögtön szörnyethalt volna. Gyorsan ellépett az ajtóból, majd futásnak eredt.
Johanna LINDSEY
40
Szeress örökké
Az emeleti előcsarnokban torpant csak meg. A falnak dőlt, és hirtelen teljes szörnyűségében fogta fel, micsoda kutyaszorítóba került. Lehunyta a szemét, hangosan felnyögött, és a fejét újra meg újra a falba verte. Lachlan MacGregor nem veszi feleségül, mert még mindig Megan St. Jamest szereti. Miért hitte, hogy ennek már vége? Csak, mert többször is megcsókolta? Vagy mert szerelmeskedett vele? Lehet-e még ennél is naivabb? Egy férfinak nem kell szerelmesnek lennie ahhoz, hogy szeretkezzen egy nővel! Csak játszott vele, talán unalomból, talán a csalódottság késztette rá, hiszen nem kaphatja meg a nőt, akit igazán akar. És abból, amit hallott, kitetszik, hogy soha nem is fogja megkapni. Vele mi lesz ezután? Oda a jó híre. O, nem, még nincs minden veszve, hiszen csak ő meg Lachlan tudnak a dologról. Egyelőre. De van két apróság, amitől ez egykettőre megváltozhat. Meglehet, keveset tud a szerelemről, a szerelmeskedés tudományáról, de azzal tisztában van, hogy az ilyesmiből kisbaba születhet. Ha nem is mindig, de néha. Ez a néha őt is fenyegeti, és csak abban reménykedhet, hogy nem lesznek következményei a dolognak. Ha a szerencse kegyéből mégsem esne teherbe, a kisebbik rosszal még mindig számolnia kell. Ha egyszer majd valaki megkéri a kezét, be kell vallania az igazat, mielőtt igent mond. Meg kell mondania annak a férfinak, hogy ő már... vagyis többé már nem... szóval már nem tiszta. Annyi bizonyos, ő nem fogja titokban tartani, abban reménykedve, hogy a férfi majd nem veszi észre. Néhány éve a városukban óriási botrány kerekedett abból, hogy a vőlegény valami rejtélyes módon rájött, hogy a menyasszonya már nem érintetlen. A férfi telikürtölte vele a várost, és érvényteleníttette a házasságot. A férfiak tehát valahogy meg tudják ezt állapítani. Ha bevallja szégyenét, kérője vagy nagylelkű lesz, és elfogadja úgy, ahogy van, vagy dühében világgá kürtöli a dolgot. Istenem, mit szól majd az apja, ha ez a tudomására jut? Felháborodásában vagy azonnal kitagadja ami nem kizárt -, vagy szó szerint vesz neki egy férjet, és akkor Kimberlynek nem lesz beleszólása abba, kinek adja a kezét. E pillanatban a hang, amelyet már jól ismert, megszólalt mellette: Itt rejtőzködsz, Kimber? Vagy talán álmodozol? 17. Kimberly lassan kinyitotta a szemét. A fejét még mindig a falnak támasztotta, így azonnal megpillantotta Lachlan arcát. A férfi gyengéden nézett rá, és ez mindennél erősebben arra késztette Kimberlyt, hogy képen teremtse. Ellépett a faltól, és a keze már mozdult is, majd tenyere hangosan, élesen csattant Lachlan arcán. Kimberly elégedetten látta ujjai vöröslő lenyomatát. Még azt sem bánta, hogy sajog a tenyere. Egyúttal meglepődött, hogy ilyesmire vetemedett. Nála csak Lachlan volt döbbentebb, de mielőtt magához tért volna, majdnem elcsattant Kimberly második pofonja is. Végül megfékezte magát, és megvetéssel így szólt: Maga mérhetetlenül alávaló. Tartsa távol magát tőlem, MacGregor, vagy nem állok jót... Nem fejezte be a mondatot. A könnyeivel küszködött, és büszkesége - ami még maradt belőle - azt diktálta, hogy a férfi ne lássa, milyen feldúlt állapotban van. Inkább sarkon fordult, és végigszaladt az előcsarnokon; már megint futott, noha ezúttal észre sem vette. Amikor a szobájába ért, az ajtónak dőlt, és ökölbe szorított kezével keményen nekitámaszkodott. Nem akart sírni. Nem az a fajta, aki hajlamos az önsajnálatra. De annyi érzés forrong benne! Közülük is a harag a legerősebb, erre kell hát gondolnia, hogy visszafojthassa a könnyeit. Hirtelen kivágódott az ajtó, és Kimberlyt beljebb lökte. Micsoda arcátlanság! Ez az én szobám, MacGregor, nem a magáé! Hogy mer ismét belépni az engedélyem nélkül? A férfi arca nem sok jót ígért. Kezdeti meglepetéséből már láthatóan magához tért, és úgy érezte, meg nem érdemelt támadás érte. Most csaknem felrobbant a dühtől.
Johanna LINDSEY
41
Szeress örökké
Ismét? - bömbölte szinte teljes hangerővel, miközben bevágta maga mögött az ajtót. - Arra célzol, hogy előzőleg nem hívtál be? De még mennyire, hogy nem! A férfi valahogy nem ezt a választ várta; a homlokát ráncolta, és jóval csendesebben kérdezte: Akkor rövid az emlékezeted, kislány, mer mán nem emlékszel, hogy viselkedtél az éjjel. Mi köze ehhez az én... Nagyon is sok - vágott közbe a férfi. - Nem tiltakoztál a csókjaim ellen, Kimberly, hanem tüzesen visszacsókoltál. És a tekinteteddel egész este majd felfaltál. Gondolod tán, olyan zöldfülű vagyok, hogy fel sem ismerem, amikor csábítanak? Kimberly megrendülten meredt rá. Azt akarja mondani, hogy múlt éjjel azért jött be a szobámba, azért szerelmeskedett velem, mert azt hitte, én bátorítottam? Hallani ugyan nem hallotta, csak feltételezte? Tagadod tán?, Én azt mondom, hogy ha illetlennek tűnő módon néztem magára, ennek nem voltam tudatában. És ha nem tiltakoztam a csókjai ellen, csak azért nem tettem, mert ostobán azt képzeltem, hogy vonzódik hozzám, ami nagy butaság volt tőlem. Ráadásul túl sok pezsgőt ittam, Lachlan. Nem vette észre? Nem, csak kedvesebbnek találtalak - felelte a férfi, és fenyegető arckifejezése lassan elgondolkodóvá vált. - És ebből talán arra következtettem, hogy járatos vagy az ilyesmiben. Hogy én! Soha!... Igen, most már világosan látom - dörrent rá a férfi türelmetlenül. - Én magam sem bírom a pezsgőt, szóval én sem voltam színjózan, legalábbis nem annyira, hogy ezt rendesen végiggondoljam. Csak egy gyönyörű nő voltál, aki minden lehető módon tudtomra adta, szívesen fogadja a közeledésemet, és én nem vagyok az a fajta, aki visszautasít egy gyönyörű nőt. Kimberly meg sem hallotta a bókját, oly féktelen düh lett úrrá rajta, s e pillanatban még undorodott is. Akkor maga nem hűségesebb egy baromfiudvar kakasánál - gúnyolódott. - Fennen hangoztatja az egyik nő iránti szerelmét, miközben egy másikkal enyeleg. A férfiban volt annyi pimaszság, hogy rávigyorogjon és megvonja a vállát. Jaj, kislány, van még mit tanulnod. Egy férfiember akkor hűséges, ha a szükségleteit rendszeresen kielégítik. Ellenkező esetben kéjvágya kihasznál minden kínálkozó alkalmat. Lachlan alpári megfogalmazása pirulásra késztette Kimberlyt, mégsem tudta megleckéztetni érte, hiszen ő vetette fel a kérdést. Mindazonáltal nem mulasztotta el megemlíteni: Az igaz szerelem kivétel ez alól. A férfi megcsóválta a fejét, felsóhajtott, jelezve, mennyire ostobának találja ezt az érvet. Romantikus badarságot beszélsz, Kimber. A test bámulatos dolgokra képes, és majd megtanulod, hogy bizonyos dolgokban - így a szerelmeskedésben - a saját feje után megy, hogy úgy mondjam. Vagy tán nem ezt tapasztaltad múlt éjjel? Bizonyítsam be netán újból? Kimberly feltartotta a kezét, hogy elejét vegye bármi közeledésnek; most már tisztán értett mindent. De semmiképp sem akarta beismerni, hogy a férfi kijelentéseiben van némi igazság. Nagyon is jól emlékezett, milyen szenvedélyre ébredt a teste, és ő mennyire képtelen volt ennek ellenállni. Most azonban nem ez volt a kérdés, hanem az, hogy nem ő vonta magára saját romlását. A férfi a hibás, mert félremagyarázta a viselkedését. Bizonyításban már volt részem, amiért legszívesebben kizsigerelném és felnégyelném. Ha nem tudná, kifejezetten azzal a céllal vendégeskedem itt, hogy férjet találjak. Hogy lássak hozzá azok után, amit velem tett? Szóval azt akarod, hogy elvegyelek? Igent kellene mondanom, gondolta Kimberly. Meg kellene fizettetnem vele a bűnéért. De a büszkesége erősebbnek bizonyult, és az igazság kimondására kényszerítette. Amikor másik nőt szeret? - kérdezte keményen. - Köszönöm, ebből nem kérek.
Johanna LINDSEY
42
Szeress örökké
Az ördögbe is, csak kicsivel korábban olvasták a fejemre, hogy a saját érzéseimmel sem vagyok tisztában - morogta a férfi megcsömörlött hangon. - Nos, ha elfogadsz férjedül, kislány, elveszlek. Micsoda önfeláldozás, de szükségtelen, mivel nekem nem kell. Nem kötöm az életem egy olyan férfihoz, aki egy másik nő után ácsingózik. Az édesanyám is ilyen házasságban élt, tehát nagyon jól tudom, hogy ez elviselhetetlen. Biztos? De még mennyire! Hálás lennék, Lachlan, ha távozna a szobámból, és soha többé nem lépné át a küszöböm. Arra az esetre pedig, ha valaha is helytelenül értelmezné a pillantásaimat, hadd biztosítsam róla itt és most, hogy nálam soha többé nem lesz újra szívesen látott vendég. A férfi konok képpel szegezte neki a kérdést: És ha ragaszkodom hozzá? Mihez? - akadt el Kimberly lélegzete. - Ahhoz, hogy belépjen a szobámba? Ahhoz, hogy elvegyelek. Kimberlynek elkerekedett a szeme. Ugyan miért tenné, amikor nem is akar feleségül venni? Lachlan eleinte nem válaszolt, csak Kimberlyt nézte, majd ingerülten felmordult, és a hajába túrt. E percben tényleg nem tudom, hogy mit akarok. - Világoszöld szemének pillantása fogva tartotta a lányt, aki nem óhajtotta felfogni e tekintet sokféle jelentését. - A kihívás elől sosem szoktam meghátrálni - mondta végül a férfi. Ne!... - suttogta Kimberly rémülettől elfojtott hangon, de Lachlan közbevágott: Később még találkozunk, drágám. A férfi előző megjegyzése úgy felkavarta Kimberlyt, hogy csak akkor sikerült utánakiáltania, amikor Lachlan mögött már becsukódott az ajtó. - És ne szólítson így többé! Egy percbe is beletelt, mire felfogta, hogy végre egyedül van; az ajtóhoz ugrott, és bezárta. És mostantól mindig ezt teszi, amint belép ide. Micsoda arcátlanság! Szemérmetlen magabiztossággal célozgat rá, mintha ő, Kimberly kéretné magát. Dühösen fújt egyet. 18. A társadalmi események gyorsan követték egymást, köztük egy színházi este is Londonban, amit Kimberly nagyon élvezett. Ott-tartózkodásuk utolsó éjjelén ismét bálba voltak hivatalosak, ahol a lány felújíthatta Lord Kenttel és Howard Canstonnal kötött ismeretségét; mindketten arról tájékoztatták, hogy meghívást kaptak Sherring Crossba. A két úriember örömmámorban úszott; Wrothston hercegének baráti köréhez tartozni - úgy látszik - nagy szenzációnak számított. Rajtuk kívül még más érdekes férfiakkal is megismerkedett, akiknek egyike az italtól megrészegülve tánc közben kérte meg Kimberly kezét. Állapotát tekintve a lány természetesen nem vette komolyan, de a lánykérés azért jólesett neki. Az első házassági ajánlata; nos, nem az első, de a korábbi kettőt nem számolja. Legelőször még születésekor ígérték oda a kezét. Lachlan is azt állította, hogy elvenné, ezt azonban mégsem lehet lánykérésnek tekinteni; mégis egy világ választja el az „elvenném"-et az „el akarom venni"-től, és akarásnak nyoma sem volt Lachlan ajánlatában. A skótot egyébként nehezen lehetett elkerülni, bár Kimberly igazán igyekezett. A hivatalos, megszabott időben tartott étkezések során elkerülhetetlen volt, hogy találkozzanak. Lachlan is részt vett minden társadalmi összejövetelen, amelyeken Kimberly is megjelent. A lány most már az okkal is tisztában volt. A férfi ugyanazért jött Sherring Crossba, amiért ő: hogy házastársat találjon. Nagy kár, hogy eközben túl hevesen kereste a hercegnő kegyeit, s még nagyobb kár, hogy erről Kimberlynek első perctől tudomása volt. Ha nem így történik, talán barátságosabb lett volna vele,
Johanna LINDSEY
43
Szeress örökké
és még az apja skótok iránti ellenszenvével sem törődött volna. Lachlanért érdemes lett volna megvívnia a csatát az apjával. És tagadhatatlan, hogy a skót valamiért vonzódott is Kimberlyhez. Ám még ha győz is a férfi józan belátása, és lemond Meganről, még ha szabad, iránta jó szívvel levő feleséget keres is - s erre szemmel láthatólag anyagi okok kényszerítik -, ez az asszony csak a második helyre szorulna Megan mögé. Lachlan egy életen át sóvárogna a herecegnő után, és Kimberly előre is sajnált minden asszonyt, aki szóba jöhetett. A visszaérkezésük utáni első héten a naponta betoppanó látogatókon túl számos szállóvendéggel gyarapodott Sherring Cross vendégkoszorúja. Megjött és maradt John Kent és Howard Canston. Az újonnan érkezők között három fiatal lány is volt, akik Kimberlyhez hasonlóan abban a báli szezonban kerültek eladósorba, és akiket a hercegnő vagy Lachlan Margaret nénikéje hívott meg hosszas ott-tartózkodásra. Kimberly első látásra megutálta őket. Fiatalabbak és véleménye szerint csinosabbak voltak nála. Ha közülük ketten kísérőként nem hozták volna magukkal jóképű, agglegény bátyáikat, Kimberly gondolkodás nélkül összecsomagolt volna, és visszautazott volna Northumberlandbe, mert e három grácia mellett az urak érdeklődéséből aligha jutott volna neki is. A világosszőke, kék szemű Lady Monica Elgar kis termetű volt és törékeny, remek humorérzékének köszönhetően állandóan megnevettette a körülötte levőket, főként az urakat, és attól a perctől, hogy megpillantotta, John Kent többé nem látott rajta kívül mást. A csinos Lady Edith Winestone - egy eleven, aranybarna hajú, szép szürke szemű lány - kissé harsány modora csak Kimberlynek szúrt szemet. Az ifjú hölgy cseppet sem volt félénk, és ellenkező véleményét hangoztatva gondolkodás nélkül szállt vitába, bár az esetek többségében nem volt igaza. Valójában nem volt nagy ész, és sokszor nevetséges megjegyzéseket tett, de ezt az urak mintha egyáltalán nem bánták volna. Az eszményi angol hölgyet minden tekintetben Jane Carlyle személyesítette meg. Kimberly szerint már szinte kórosan sovány volt, és szőke hajával, borostyánszínű szemével igazán divatos szépség. Maga volt a megtestesült illemtudás. Illendően evett, illendően beszélt, híven betartotta a társasági érintkezés szabályait, ráadásul szelíd természetű is volt -pöffeszkedő, arrogáns anyja legalábbis erről igyekezett meggyőzni mindenkit, aki csak odafigyelt rá. A rettenetes hölgynek épeszű ember úgysem mert volna ellentmondani. Bár az is igaz, hogy ki az az épeszű ember, aki egy ilyen asszonyt akarna anyósának. Egyre bővülő társaságuk két újonnan jött tagján, Hector Carlyle-on és Christopher Elgaron kívül volt még egy megözvegyült márki is, aki üzleti ügyben kereste fel a herceget, de elfogadta Devlin javaslatát, hogy pihenjen inkább, és élvezze a mulatságokat, amelyeket Megan a következő hetekre tervezett. A férfit James Traversnek hívták, és negyvenes évei elején járt. Kimberly valójában nem vágyott ilyen idős férfira, de abban mindenki egyetértett, hogy remek parti. James fekete hajával, kék szemével megnyerően elegáns és vonzó volt, „a tetejében még fertelmesen gazdag is", súgta Lucinda Kimberly fülébe. Jóllehet nem voltak nősülési szándékai hiszen első házasságából két kisfia volt -, nem is volt ellenére a házasság. Megan biztosította Kimberlyt, hogy James még nem találta meg azt az asszonyt, aki elhunyt felesége helyébe léphetne. Ahogy teltek a napok, Kimberly lassanként megkedvelte Jamest. Elénk beszélgetéseket folytatott vele, melyeket sosem szakított meg kínos szünet, s ennek igen örült. A hosszúra nyúló, zavart hallgatás mindkét félnek kellemetlen lehetett volna, de szerencsére Jamesszel ilyesmi nem fordult elő. A férfi egyszer felfigyelt Kimberly mosolyára, meg is jegyezte, s attól fogva mindent elkövetett, hogy megnevettesse, ami nem esett nehezére. Lachlan valahogy mindig a közelben tartózkodott ezeken az összejöveteleken, és Kimberly mindig is érezte a jelenlétét, bárkivel beszélgetett éppen. Könnyen ki tudott térni az útjából, de ha egy szobában voltak, már nem nézhetett át rajta. És voltak alkalmak... Még Londonban egyszer elment mellette az előcsarnokban, mire Lachlan egy lélegzetvétellel udvariasan megjegyezte: Milyen bájos ma, Lady Kimberly! - Majd hozzátette: -Tudod, hogy abból, amit tettünk, gyerek is születhet?
Johanna LINDSEY
44
Szeress örökké
Kimberlyt már éppen pirulásra késztette a bók, amikor az elszörnyedés hatására a haja tövéig elvörösödött. Mielőtt válaszolhatott volna, a férfi már tovább is ment. Csakis az lehetett a szándéka, hogy gonoszul emlékeztesse őt. Aljas dolog volt tőle, gondolta Kimberly, mintha ez az apróság amúgy még nem fordult volna meg a fejében. Csakhogy Lachlannek nem ez volt az egyetlen célja; megjegyzése csupán nyitánya volt későbbi, lázító viselkedésének. Egyik alkalommal talán harminc vendég társaságában vacsoráztak, amikor Lachlannek sikerült elküldenie a balján ülő urat. Kimberlynek fogalma sem volt, hogy vitte véghez, de a skót magabiztosan máris mellé telepedett. Kimberly igyekezett őt levegőnek nézni, és a körülöttük ülőkkel beszélgetett, ám két mondata között a férfi egyszer csak odahajolt hozzá, és így szólt: Okvetlen meg kell mondanod, Kimber, ha gyereket vársz tőlem. Komolyan megharagítanál vele, ha azt képzeled, hogy eltitkolhatod előlem. Kimberly egy héttel később kettesben maradt vele, és örömmel vágta az arcába: Amíg férjhez nem megyek, MacGregor, nem lesznek gyermekeim. Hihetetlen, de a férfin nem látszott a megkönnyebbülés, amire Kimberly e hír hallatán számított. A lány azonban kissé megnyugodott, mert így legalább ismét a férjkeresésnek szentelhette a figyelmét, és az apjával sem kellett közölnie a történteket. Sajnos nem halogathatja sokáig a döntést, hiszen az apja szeretné, ha mielőbb rendezhetné a házasság dolgát. St. Jamesék vendégszeretetét sem akarja túl hosszú ideig igénybe venni. De azt váltig nem értette, Lachlant miért nem nyugtatja meg a közlése. Ami azt illeti, rezzenetlen arccal hallgatta Kimberlyt. E percben Howard Canston lépett oda hozzájuk, és mivel szép téli nap volt, lovagolni hívta a lányt. Kimberly elégedetten nyugtázta, hogy Howard - a „három grácia" ellenére is - feltűnő' figyelmet szentel neki. Gyér számú hódolói sorából John Kentet már így is törölnie kellett. Ami Lachlan házasodási kísérleteit illette, nos, e téren egyáltalán nem tett erőfeszítéseket. Lady Edithet észre sem vette, pedig az ifjú hölgy gyakran meresztette rá a szemét, és Jane-nel is legfeljebb csak barátságos volt. Kimberly nem is egyszer eltűnődött, nem mért-e végzetes csapást a férfira, amikor figyelmetlenül felhívta a figyelmét valamire az utolsó londoni báljukon. Talán azóta is ezen emészti magát, gondolta. Azon az estén Kimberly éppen a frissítős asztal mellett ment el, amikor észrevette, hogy Lachlan a táncoló Megant és Devlint nézi. Mélységesen megbántódott, mert úgy vélte, Lachlan még most is a hölgy után vágyakozik, és ez már mindig így lesz. Ellenkező esetben talán még bele is szeretett volna. Kimberlyn erőt vett a sértettség, és ez kényszerítette, hogy megjegyezze. Gondolja, hogy elhagyná magáért odaadó hitvesét és szeretett kisbabáját? Lachlan megperdült, és csaknem ráordított Kimberlyre. A kijét? Nem is tudta, hogy van egy kisfia? - A férfi arcán megjelenő kétkedés gondolkodóba ejtette Kimberlyt. Nem én, honnét is tudtam volna? Sosem láttam a kiskölyökkel. Akkor nagyon sajnálom... mármint azt, hogy éppen tőlem kellett megtudnia. - Mindinkább restellte az okot, amely e közlésre késztette, ezért gyöngédebben fűzte hozzá: - Anglia-szerte közismert. Az újságok is megírták, és egy ideig ez volt a legkedveltebb téma a nemesség körében. Azt hittem, tudja, de magának ez sem számít. Nem számít, hogy nem csak ketten vannak, hanem egy egész átkozott családot alkotnak? kérdezte Lachlan. Üres, kongó hangon felnevetett, majd elsétált onnét. És azon az estén Kimberly többet nem is látta. Ahogyan a férfi ránézett, nem hagyta nyugodni; jelenthette azt, hogy utolsó megjegyzésével vérig sértette, vagy még arra sem tartja méltónak, hogy közölje, felületesek az érzései. Kimberly sokért nem adta volna, ha tudja, melyiket tükrözte Lachlan pillantása.
Johanna LINDSEY
45
Szeress örökké
19. Mondom, hogy nem érdekel! A skótot akarom, anyám! Torkig vagyok azzal, hogy te mit akarsz! Kimberly éppen belépett a reggelizőszobába, amikor Jane Carlyle rikácsolni kezdett. Mert rikácsolt, annyi bizonyos. A hangját jószerivel az istállóban is hallani lehetett. Példátlan kitörését a helyiségben tartózkodó tizenöt vendég - köztük a skót maga - döbbenten hallotta, hiszen a lány addig kifogástalan ifjú hölgyként viselkedett. Először itt, majd ott köhintett valaki, végül nyílt kuncogás hallatszott, s az ezt követő súlyos csendet egy skót tájszólású hang törte meg. Asszem, ebbe a skótnak is lehet némi beleszólása. Az asztal körül hangos beszélgetés kezdődött, hogy enyhítsenek a kínos hangulaton. A tálalónál álló Jane, aki édesanyjával a kitett finomságok között válogatott, zavartan pillantott az asztalnál ülök felé, mintha csak most ébredne rá, mit is tett. Az édesanyja azonban rögtön felismerte a helyzetet. A szégyentől pirosan megragadta a lánya karját, és kiterelte a szobából. Kimberlynek csak annyi ideje maradt, hogy félreálljon, nehogy elsöpörjék az útból. Véletlenségből éppen ekkor Lachlanre tévedt a tekintete, s a pillantásuk találkozott; a lány csaknem hangosan felkacagott, amikor a férfi égnek emelte a szemét, de aztán szerencsére elfojtotta a nevetését. A futó mosolyt azonban már nem volt képes elnyomni, és az a lehetetlen ember rákacsintott. Miközben Kimberly a tálalóhoz igyekezett, hogy kiszolgálja magát, elhaladt az asztal végén ülő Hector Carlyle mellett, aki rosszindulatúan súgta oda Christophernek: Én megmondhattam volna, micsoda kis dög a húgom. Az apám is mindig ezt mondta az anyámról. Nem szívesen mondom, de kész pokol velük az életem. Dicséretére legyen mondva, Monica bátyja zavartan hallgatta a bizalmas közlést. Kimberly helytelenítőn cöcögött magában, és gondolatban kihúzta Hectort is a jelöltek listájáról. Milyen ember az, aki kibeszéli a családját. Nem meglepő, hogy Jane anyja még aznap délután felpakolta a lányát, és elhagyta a kastélyt. Az ifjú lady lejáratta magát Sherring Cross partiképes agglegényei előtt. Nagy kár, gondolta Kimberly, hogy Hectort nem vitték magukkal. Arra a délutánra két mulatságot is terveztek. A hercegnő kirándulni indult a közeli tóhoz, hogy a szabadba kívánkozókkal korcsolyázzon. Akik jobban szerették a meleget, azok kitalálósdival üthették el az időt a szalonban. Kimberly a korcsolyázókkal tartott. Nem volt könnyű döntés - hiszen ha Megan kíséri a társaságot, Lachlan bizonyosan vele tart -, de korcsolyázni mégiscsak jobban szeretett. Úgy határozott, Lachlan jelenlétével nem törődve azért is jól fogja érezni magát. Különben még Londonban vett egy új télikabátot, amely tökéletesen követte az alakját, és eddig még nem volt alkalma parádézni benne. Ráadásul remekül korcsolyázott, még anyja tanította annak idején. Megannek bő választéka volt a különféle méretű korcsolyákból, a tó partján pedig fatüzelésű kályhákat állítottak fel az átfagyott vendégeknek. Csemegének a szolgák megállás nélkül sütötték a gesztenyét, az urak pedig forró csokoládét és fűszeres konyakot fogyaszthattak. Kimberly meglepetten nyugtázta, hogy a sportos Howard Canston nem jött el velük, de még jobban elképedt, amikor James feltűnt a körükben, hát még amikor közölte, hogy soha életében nem volt korcsolya a lábán. Kimberly pompásan mulatott, miközben korcsolyázni tanította, és az sem kedvetlenítette el, hogy többször is hanyatt esett, amikor James elvesztette az egyensúlyát. Mindazonáltal Kimberly csodálta a kitartásáért, hogy addig nem nyugszik, amíg jól nem csinálja. James még akkor is makacsul gyakorolt, amikor Kimberly elindult egy kis forró csokoládét inni, és megmelegedni a kályha mellett. Egy darabig John és Monica társaságát élvezte, de azok ketten néhány percnyi izgatott fecsegés után visszatértek a jégre. Kimberly azonban ott maradt a ropogó tűz mellett, mert hosszú időt
Johanna LINDSEY
46
Szeress örökké
töltött a jégen pihenés nélkül, és csak addig nem melengette a kezét, amíg a mellette elsikló Jamesnek integetett, aki persze észre sem vette, mert csak a jeget figyelte. Megan néhány idősebb vendégébe karolva suhant el mellette. Számosan eljöttek a kirándulásra, köztük kisgyermekes családok is. És Lachlan... Amint a lány teljesen magára maradt a kályha mellett, Lachlan megállt a tó szélén, majd az alacsony partoldalban felkapaszkodott hozzá. - Szavamra, elbűvölő voltál odakint, drágám - jegyezte meg, amikor lehúzta a kesztyűjét, és tenyerét a tűz fölé tartotta. A bók - ki tudja, mi okból - a tűznél is jobban melegítette Kimberlyt, aki bájosan elpirult. Úgy tűnik, ez már rendszeressé válik Lachlan jelenlétében, gondolta. Minden bizonnyal a korcsolyázására értette, hiszen a két eséstől nem volt éppen szemrevaló. A második után a haja is kibomlott, a hajtűi szétszóródtak a jégen. Köszönöm - rebegte örömmel. - Kicsi korom óta korcsolyázom. Viszonoznom illene a dicséretet, gondolta, de aztán mégsem tette, pedig Lachlan is igazán remekül siklott a jégen. Ha most hízelgő megjegyzést tenne rá, elárulná, hogy lopva figyelte a férfit, amit a világért sem adott volna a tudtára. De meghökkent, amikor Lachlan kijavította. A hajad csodáltam, Kimber. Ahogy kibomlott és az arcod körül lobogott, arra emlékeztetett... Szándékosan nem fejezte be a mondatot. Nem is volt rá szükség. Kimberly arca lángba borult. Nem hitte volna, hogy a férfi ennyi hét után még megemlíti az együtt töltött éjszakát. Bárhogy is küzdött ellene, ő maga is sokszor gondolt rá, túlságosan is gyakran. De a férfit nem értette; már réges-rég el kellett volna felejtenie. Lachlan ekkor a rá jellemző módon váratlanul nekiszegezte a kérdést: Miért bátorítod? Kora szerint az apád lehetne. Kimberly nem tett úgy, mintha nem tudná, mire céloz. Miért fontos ez? - kérdezett vissza. - Különben egyáltalán nem öreg, Lachlan. James élete virágában van, tökéletes egészségnek örvend, fizikailag remek formában van, és a nők - engem is közéjük számítva - igen vonzónak találják. Vagy talán úgy gondolja, hogy két ember, akik között nagy a korkülönbség, kevés közös témát talál? Nem osztom a nézetét, mivel James és én ezer olyan dolgot fedeztünk már fel, ami mindkettőnket érdekel. Lachlan valamit motyogott a bajusza alatt, mielőtt zsémbesen megjegyezte volna: Megfeledkezel-e magadról, ha csókol, drágám? Ébreszt-e benned akkora szenvedélyt, mint én? Kimberly minden akaraterejét össze kellett hogy szedje, hogy el ne piruljon, és elmélázva mondhassa: Hát, nem is tudom, mert még nem csókolt meg. Esetleg ki kellene próbálnom. De tekintve, hogy több éve gyakorolja, feltételezem, hogy mostanára már egészen jól csinálja. Akkor hadd frissítsem fel az emlékezeted, hogy összehasonlítási alapul szolgáljon... Ne merészelje! - sziszegte Kimberly. - Megőrült? Itt nem vagyunk egyedül. A férfi szélesen vigyorgott, mert végre sikerült a lányt kizökkentenie a nyugalmából. Jaj, de kár, de azt hiszem, várhatok, amíg magunkban leszünk. Kimberlynek elakadt a lélegzete. Egy ördögöt vár... úgy értem, máris kiverheti a fejéből, Lachlan MacGregor, hogy valaha is megcsókolhat. Nem engedem, s különben is, minek tenné? Minek csókolnék meg egy gyönyörű nőt? - mosolyodott el a férfi. - Hát nem figyelmeztettelek, hogy milyen nagy kedvelője vagyok az ilyesminek? Kimberly ekkor ébredt rá, hogy a férfi csak ugratja. Hamarabb is rájöhetett volna, ha ez megszokott játék lett volna az életében, de nem volt az. Tartózkodó viselkedése miatt senki sem bátorkodott vele szemben ilyesmire. De Lachlan merész egy ördög volt, és csak mert Kimberly nem látszott heccelhetőnek, ez még nem akadályozta meg, hogy eltréfálkozzon vele. A lány egyre vágyott csupán: hogy megérezze, hol a határ az ugratás és az őszinte beszéd között.
Johanna LINDSEY
47
Szeress örökké
Most mogorva pillantással jutalmazta a férfi próbálkozását. Igaz, figyelmeztetett, és nem kétlem, hogy ennyi gyönyörű nő mellett mostanában sokat gyakorolhatta. Kíváncsi vagyok, nem ezért jött-e ki a sodrából Jane is ma reggel, nem ezért bizonygatta-e az anyjának, hogy ragaszkodik magához, mert néhány csókkal elcsavarta a fejét. Az illem kis mintaképe? - horkant fel a férfi. - Sosem bíztam olyan lyányban, akinek szemre semmi hibája, és jól is tettem, mert most bebizonyosodott, hogy ennek a hölgynek legalább egy rendkívüli hibája van. Én is hirtelen haragú vagyok - emlékeztette Kimberly, miközben megpróbálta elfojtani afeletti örömét, hogy Lachlan nem érdeklődik Jane iránt. Te bátor vagy és jó kedélyű, drágám. Ez nagy különbség, ha nem vennéd észre. Kimberly természetesen ismét elpirult. Lachlan az utóbbi időben elárasztja a bókjaival, csak tudná, miért? Talán kárpótolni akarja? Néhány bókkal úgysem lehet az elvesztett erényt visszaadni –s a tette következményeiért még felelnie kell majd az előtt, akinek a kezét nyújtja. Némely férfi egészen logikátlanul gondolkodik, könnyen lehet, hogy Lachlan is ily módon próbál meg könnyíteni a lelkiismeretén. Nos, Jane nem az egyetlen gyönyörű nő volt a körünkben - mondta. - Ettől még meglehetősen elfoglalt lehetett. Lady Edith... Annyi esze sincs, hogy befogja a száját - szakította félbe Lachlan türelmetlenül. - Azzal az ostoba locsogásával napok alatt italra szoktatna bárki férfiembert. Kimberly csaknem rábólintott, annyira megegyezett a véleményük. De egyelőre lefoglalták egymásnak ellentmondó érzései - a bosszúság, hogy a férfi kapásból visszaveri minden felvetett gondolatát, és az ujjongás, hogy az a két nő, akit vetélytársnak tartott, hidegen hagyja a férfit. De Monica Elgarral szemben biztos nincs kifogása. Még Kimberly is megkedvelte, annyira kedves lány volt. És igazán azt akarta, hogy Lachlan beismerje: csókolódzott valakivel. Fájdalmas lenne hallania, de a tudat talán segítene, hogy ne gondoljon rá folyton. És mi a helyzet Lady Monicával? - kérdezte. Lachlan felsóhajtott. Ha nem szúrt volna szemet, Kimber, az a hölgy jó, ha százötven centiméter magas, talán még annyi sem. Ahányszor csak látom, legszívesebben felkapnám, mint egy kisgyereket. Hát akkor kivel csókolózott? - kérdezte végső elkeseredésében Kimberly. Ami azt illeti, senkivel, drágám. És miért nem? - pislogott a lány. Mert azt várom, hogy észre térj, és elfogadj. Kimberlynek megállt a szívverése. De a következő pillanatban már majd felrobbant a dühtől. Már megint kötekedik vele, de ezúttal rosszkor vette elő a tréfás kedve! Nyilván nem akarja az orrára kötni, kivel szórakozik mostanában, miközben a hercegnő után sóvárog. Kortyolt egyet a csokoládéból, majd letette a csuprot, hogy felhúzhassa a kesztyűjét. Nos, ha ez igaz, Lachlan - mondta feszes kis mosollyal -, akkor azt ajánlom, várakozás közben ne is vegyen lélegzetet. De a sértése célt tévesztett. Lachlan nagyot nevetett. Tudod-e, drágám, hogy amikor így feldühödsz, zöld szikrákat szór a szemed? Felettébb csábító. Hogyhogy? Lachlan felsóhajtott. Sok tekintetben magad vagy az ártatlanság, azt hiszem. Szaladj, kislány, vagy itt helyben megcsókollak, és fütyülök rá, ki néz minket. Kimberly előtt nem volt világos, mit értett csábító alatt, mert a férfi nem tette hozzá, hogy mire csábítja; arra gondolt, hogy talán alaposan el akarja náspángolni. De az utolsó mondatát már nem lehetett félreérteni. És bár egy havas lejtőn nem kockázatmentes korcsolyával leszaladni, azért elég sebesen leért a jégre. A férfi kuncogását még akkor is hallotta, és ez egész napra elrontotta a hangulatát. Lehet, hogy megint csak ugratta?
Johanna LINDSEY
48
Szeress örökké
20. - Asszem, mikor módunk vót rá, el kellett vóna lopnunk azt a remek tenyészcsődörét - dörmögte Gilleonan, amikor Lachlannel megálltak, hogy a legközelebbi istállóhoz épített nyitott lovardában jártatott két telivért csodálják. - Még csak nem is hiányzott vóna neki, hisz hány lova van itt, és évente egyre több lesz. Mi meg jó árat kaptunk vóna érte. Ne olyan hangosan - figyelmeztette Lachlan. Gilleonan baljára pillantott, ahol a ház két vendége a kerítésre könyökölve gyönyörködött a két kecsesen parádézó lóban. A többi vendég távolabb álldogált, ezért nem hallhatták Gilleonan megjegyzését, s különben sem figyeltek rájuk. Amennyire Lachlan megállapíthatta, maguk is elmerülten beszélgettek a Sherring Crossban tenyésztett és eladott értékes telivérekről. Ennek ellenére néhány méterrel arrébb sétált a kerítés mentén, és az unokatestvérét is magával húzta, mielőtt válaszolt volna: Semmi értelme sem lett volna ellopni a lovát, Gill, amikó úgyis elvitte vóna azt is, ahogy a lyányt visszaszerezte. Különben sem vagyok lótolvaj, amint azt te is jól tudod. Beszélgetésük témája természetesen Wrothston hercege volt, és a lova, amely vele volt azon a napon, amikor Lachlan és unokatestvérei megállították a hintóját, hogy kirabolják, de Lachlan az áhított pénz helyett Megant vette el a hercegtől. A skót egyre gyakrabban kívánta, bárcsak otthon maradt volna aznap. No persze, csak úgy eszembe jutott - vonta meg a vállát Gilleonan. - És erről jut eszembe, hogy szerintem nem veszed komolyan a feleségkeresősdit. Lachlan kérdőn felvonta vöröses szemöldökét. És mégis mi a közös a lólopásban és a feleségkeresésben? Hogyhogy nem érted? - fortyant fel Gilleonan. - Hát a pénz, amit a konyhára hoznak, amiér egyébként idegyöttünk, vagy tán megint elfelejtetted? A kérdés és nem a válasz felhősítette el Lachlan homlokát. Mondj meg nekem valamit, Gill, légy szíves. Úgy véled, nem veszem komolyan a dolgot? Vagy csak gyakrabban jön rád a panaszkodhatnék, most, hogy az angolok között élünk? Gilleonanen legalább illő zavar látszott. Az utóbbi az oka, tényleg az - sóhajtott fel. - Főként, hogy mán vagy egy hónapja időzünk itt. Hát még senki sem tetszett meg azóta, hogy észre tértél, és lemondtál a hercegnőrű? Lachlant láthatóan felkavarta a kérdés. De igen, egy lyány nagyon tetszik - mormolta. Szavamra, oszt eddig mér nem mondtad? És mikó kéred meg a kézit? Már megkértem. És? Nem kellek neki. Gilleonan mérgesen felhorkant. Ez egyáltalán nem tréfadolog, Lachlan. Bármelyik lyány örülne, ha... Kivéve ezt az egyet. Gilleonan elgondolkodott. Komolyan beszélsz? Igen. Hm... talán már másnak ígérkezett? Nem, csak nem kedvel. Gilleonan majdnem felnevetett Lachlan zaklatott arckifejezését látva, de aztán uralkodott magán, és csak a fejét csóválta. Hát nagy szerencsénk, hogy itt szinte nap mint nap egyre több lyány van, hála a nénikéd igyekezetének. Majd tanálsz egy másikat, Lachlan. De azér reménykeltő, hogy végre kezded komolyan venni a dogot, és a klán kedviér lemondtál a hercegnőrű.
Johanna LINDSEY
49
Szeress örökké
Lachlan bosszús lett. Még hogy lemondott a hercegnőről! Mindent tekintetbe véve nem is volt olyan nehéz, mint gondolta. És ez erősen elgondolkodtatta, talán mégis Megannek volt igaza az érzéseit illetően. Vajon egész idő alatt csupán hitegette magát, hogy szereti Megant? Nem azért vágyott-e rá, mert olyan gyönyörű, és elszökött tőle, mielőtt még módja lett volna levenni a lábáról? Vagy azért gondolta meg magát, mert a hercegi párnak gyermeke van, ráadásul egy kisfia? Az a gyermek gyökeresen megváltoztatta a helyzetet, annál is inkább, mert egy herceg sosem mondana le az örököséről, és igaza is van. Lachlan sem lenne olyan kegyetlen, hogy egy anyát elszakítson a gyermekétől, függetlenül attól, hogy mit érez az illető hölgy iránt. Legjobb, ha feladja, és nem töri a fejét, miféle érzéseket is táplált Megan iránt. A lényeg, hogy azok az érzések úgy köddé váltak, mintha sosem lettek volna. Mindenesetre különös, mert ami a másik lányt illeti, nem kerül megerőltetésébe felismerni az érzéseit. Félreérthetetlenül a harag uralkodik mind között, és mostanában egyre sűrűbben, főként amikor Kimberlyt szórakozni látja más férfiak társaságában. Ez nem féltékenység - kizárt, hogy az legyen. Többnyire akkor lesz bosszús, ha Kimberly James Traversszel táncol, nevetgél, ha az ő kártyapartnere, vagy csak csendes beszélgetésbe merül vele. De ő, a daliás Lachlan igazán nem lehet féltékeny egy nála majdnem kétszer idősebb férfira! Nevetséges. Különben is, mikor volt ő bárkire is féltékeny? Amennyire emlékszik, soha, nem természete az ilyesmi. Csakhogy a haragot akkor sem tagadhatja le. Gyökeret vert benne, és bárhogy is próbálta semmibe venni, nem sikerült. A legvalószínűbb ok az lehet, hogy a lány nem akar hozzámenni feleségül. Ez súlyos sebet ejtett a büszkeségén. Először Megan nem volt hajlandó komolyan venni, aztán Kimberly nem akart végleg az övé maradni. Az ördögbe is, mikor volt ilyen balszerencséje a nőkkel? Soha. És talán ezért is olyan nehéz megbirkóznia vele. Nagy kár, hogy csak azután mondott le Megan meghódításáról, miután meghódította Kimberlyt. Ha másképp bánt volna Kimberlyvel, ha nem ragaszkodott volna ostobán ahhoz az elképzeléséhez, hogy igazában Megant akarja, akkor talán nem veszíti el a lányt. Hogy hihette, hogy Kimberly csak futó kaland. Még hogy „kaland"! Kimberly az, akit a vele töltött fenséges éjszaka óta képtelen volt kiverni a fejéből. Ezek után nem csoda, hogy amint a házasodásra gondolt, ő jutott az eszébe. De már késő, felégette maga mögött a hidakat: a lány világosan tudtára adta, hogy nem kell neki. És mégis: mikor jelentett ez akadályt, ha valamit igazán akart? Hát igen, még mindig kívánja. Hitére legyen mondva, Kimberly annyira a karjába illett! Ez a megfelelés valami egészen különleges érzés volt, amelyet azelőtt sosem tapasztalt. Hát ezért vágyik rá oly erősen. 21. Látod őket, édes? A szép pacikat? - Az istállókra néző ablak előtt feltartott kisbaba válaszképp csak gőgicsélt. - Nemsokára neked is lesz egy - folytatta Megan. - Nos, nem akkora, mint az a kettő, de... Az még odébb lesz - tette hozzá Devlin, aki a felesége és a fia mögé lépett. - Justin még egyéves sincs, Megan. Pszt, ezt Ő nem tudja. Addig is hadd örüljön. Imádnivaló vagy, amikor butaságokat beszélsz - kuncogott Devlin. - Mintha akár egy szavadat is értené. Tudd meg, Devlin St. James, hogy a fiam igenis nagyon intelligens - fortyant fel Megan. Többet ért, mint gondolnád. Ha te mondod, kedvesem. Távol álljon tőlem, hogy vitázzak veled, amikor így szikrázik a szemed. Megan prüszkölt mérgében, de Devlin csak nevetett, majd így szólt:
Johanna LINDSEY
50
Szeress örökké
Elérkezett a fürdés ideje, add hát oda a dajkájának. Szegény asszony már mindent tűvé tett utánatok, még engem is kicibált a dolgozószobámból, hogy segítsek. Bocsánatáért esedezem, kegyelmes uram... Devlin váratlan torokköszörülése belefojtotta a szót a dajkába, aki el is pirult. Ami azt illeti, keserves erőfeszítésünkbe került ma reggel rátok találnunk - erősködött tovább a herceg. - Miért hozod Justint állandóan ezekbe a lakatlan szobákba? Természetesen a más és más kilátás kedvéért - felelte Megan, és megcsókolta a kisfiút, mielőtt a dajkának átnyújtotta volna. - Ilyen korai órában még hideg van, hogy kivigyem, de azt sem akarom, hogy ne lássa, milyen szép a környék a reggeli fényben, tehát hol innen, hol onnan mutatom meg neki a parkot. Nem is tudtam, hogy ebből a szobából az istállókra lehet látni, és te? De mennyire, hogy tudtam - hazudott őkegyelmessége magabiztosan. Devlin élete során a kastély majd minden szobájában járt, de minden bizonnyal nem azért, hogy a kilátásban gyönyörködjék. Most azonban kinézett az ablakon, de rögtön össze is vonta a szemöldökét. Meglehetősen sok a korán kelő ma - jegyezte meg kényszeredetten. Megan, aki tisztában volt vele, kit lát az istállóknál, szemrehányóan szólalt meg: Ugyan már, mikor hagysz fel a bosszankodással, valahányszor a skót a szemed elé kerül? Abban a percben, amikor nem látom többé. Csökönyös - mosolyodott el Megan. A férfi megvonta a vállát, majd átkarolta Megant, és magához szorította. Jut eszembe, nem gondolod, hogy ideje lenne találni neki egy hozzáillő hölgyet, hogy ez az átkozott fickó ne rontsa itt a levegőt egész télen? De hiszen ezt teszem. Már megkértem Margaretet, hogy még több meghívót küldjön szét. Devlin hangosan s hosszan felsóhajtott. Vajon mikor leszünk már egyedül? A kérdés mosolyt csalt Megan ajkára; az „egyedül" mindenkor legalább három-négy vendéget jelentett. Hamarosan, Dev, de amint éppen mondani akartam, még nem adtam fel a reményt az eredeti tervünket illetően. A férje megcsóválta a fejét. Úgy érted, a te eredeti tervedet illetően. És még engem nevezel makacsnak. De feltűnt, hogy az utóbbi időben állandóan figyeli. Nekem meg az, hogy Lady Kimberly tudomást sem vesz róla - vágott vissza a férje. Azt hiszem, csak úgy tesz, mintha nem venné észre. Nos, ha mondhatok ilyet, akkor átkozottul jól csinálja. Lásd be, Megan, a hölgyet egy fikarcnyit sem érdekli a skót. Különben már küszöbön egy házasság, és ezzel a mi kötelezettségvállalásunknak is vége. Micsoda?! Nos - visszakozott Devlin -, James említette, hogy ismét komolyan fontolgatja a nősülést. ó, csak nem! Megan... Jaj, félre ne érts. James Travers szerintem is remek ember, és bárkinek kitűnő férje lenne. Bárcsak ne hallanék ki egy „de"-t a hangodból - mormolta Devlin félhangosan. Megan szeme összeszűkült, mielőtt folytatta volna. De az itt-tartózkodása alatt jobban megismertem Kimberlyt, és... nos, azt hiszem, boldogabb lenne valaki mással. Ha megkérdezhetem, ugyan miért, amikor Jamesszel tökéletesen illenek egymáshoz? Igen, talán túl tökéletesen is, és tudod, ugye, hogy ez mihez vezet? - Megan rögtön válaszolt is a kérdésére, mielőtt még Devlin kinyithatta volna a száját, és olyan hangnemben, mintha feltételezné a férje egyetértését. - Unalomhoz. Devlin a szemét forgatta. Merhetek-e arra célozni, hogy harmóniához, boldogsághoz is vezethet?
Johanna LINDSEY
51
Szeress örökké
Nem, nem merhetsz. Ebben a családban csakis te vagy makacs, kicsim. Te is jól tudod, hogy... Elkeseredett felcsattanásának hirtelen vége szakadt, amikor kinézett az ablakon. Megan követte a pillantását, és észrevette, hogy Kimberly több idősebb hölgy társaságában éppen visszatér a reggeli lovaglásból. A korosabb hölgykoszorúból kiragyogott a lány fiatalsága és életkedve, remekül festett új rubinvörös lovaglóruhájában, amelynek karcsúsított dereka szépen kiemelte pompás alakját. Megan elmosolyodott. Mrs. Canterbyt kioktatta, mielőtt Kimberly új ruhatárának elkészítéséhez fogott volna, hogy minden öltözékét vegye kicsit szűkebbre, mert ez előnyösebben tünteti fel a hölgy formás idomait. Kimberly semmit sem sejtett, csak az tűnt fel neki, hogy kissé mintha kigömbölyödött volna. Devlin észrevette, hogy Howard Canston hirtelen ott terem, és a lovászfiút elhessentve maga lép oda Kimberlyhez, hogy lesegítse a lováról. Régi trükk, gondolta magában Megan; az urak számára remek alkalmat teremt, hogy átöleljék a hölgyeket, méghozzá jó szorosan. A férfiak többsége azonnal el szokta engedni a lesegített hölgyet, de nem mindenki ilyen illemtudó. Howard a jelek szerint az utóbbiak közé tartozott, mert kezét nem vette el Kimberly derekáról, amíg a hölgy valamit mondott neki, sőt még azalatt sem, amíg ő maga válaszolt, s ezzel túllépte az illem szabta határokat. Tapintatlanságra vallott, mert a lány társaságában levő két hölgy, Abigail és Hilary nagy pletykafészek volt. Persze lehet, éppen ez volt Howard célja -széles körben elhíresztelni, hogy érdeklődik Kimberly iránt. De Devlin valójában nem is erre figyelt fel, hanem a skótra, aki Kimberly feltűnésekor azonnal befejezte a beszélgetést, és kitartóan őt bámulta. Amikor Howard megjelent Kimberly oldalán, a skót mintha karót nyelt volna, ellenségesen megfeszült abban a pillanatban, amint a vikomt felnyúlt Kimberlyért, hogy a földre segítse. Mivel Howard továbbra sem eresztette el a hölgyet, Lachlan feléjük indult, és érezhetően tombolt a dühtől. Devlinnek valószínűleg ugyanaz fordulhatott meg a fejében, mint Megannek, mert így szólt: Ó, istenem, csak nem fog... azt igazán nem teheti... A folytatásra már nem volt szükség, mert Lachlan már meg is tette: a gyanútlan párhoz érve öklével Howard Canston jobb szemébe sújtott. Az ütéstől a vikomt a földre zuhant, ahol elnyúlva, kábultan, talán ájultan hevert, mert meg se moccant. Devlin felmordult Megan mellett. Az asszony sietve megragadta a kabátja hajtókáját, hogy dühödt közbeavatkozását megakadályozza. Amikor a herceg az ajtó felé vetette magát, Megan majdnem lerántotta róla a kabátot. Visszafordult a felesége felé, fekete szemöldökét felvonta, mintha azt mondaná: „Ha nem eresztesz el, téged is magammal cipellek." A hercegnő higgadtan megszólalt: Semmi szükség, hogy ebbe beleavatkozz, Devlin. Semmi? - csikorgatta a fogát a férje. - Howard Canston a házunk vendége. Ugyan már! Mostanáig remegtél a vágytól, hogy valamilyen okra hivatkozva eltávolíthasd innen a skótot, és most azt hiszed, megtaláltad. De nem erről van szó. Ez két, azaz három vendégünk személyes dolga. Egyikük sem örülne, ha te is belebonyolódnál. A vikomtnak pedig különben sem válik kárára a monokli. A hölgyek körül fogják ajnározni, ő meg imádni fogja. Nem ez a lényeg... Lehet, de egy illetlenül viselkedő férfi és egy féltékenységtől elvakult férfi dolgába ne avatkozzon bele a házigazda. Nem az ő baja! Aha! Ki vele! Hadd halljam a valódi okot, amiért azt akarod, hogy kimaradjak ebből. Örülsz, mert azt hiszed, MacGregor féltékeny. Nem „hiszem", hanem tudom - vigyorodott el Megan. -Napnál is világosabban értésünkre adta, és ezt te is tudod. Akkor miért ne figyelnénk továbbra is a háttérből az eseményeket? Majd ha megpróbálják megölni egymást, akkor közbelépünk. És mi lesz, ha a hölgy öli meg valamelyiküket? - érdeklődött Devlin szárazon. Micsoda?!
Johanna LINDSEY
52
Szeress örökké
Megan az ablak felé perdült, és még látta, amint a lovaglóostor helyett Kimberly csuklójára fűzött napernyő Lachlan fején csattan. Hát ennek vége, gondolta Megan, mármint a napernyőnek, helyesbített. Lachlan feje valószínűleg egyben marad. Ezt igazán nem kellett volna - kiáltott fel az asszony csalódottan. Gondolom, ezzel MacGregor is így van - felelte Devlin önelégülten, majd kuncogni kezdett. Ez cseppet sem mulatságos! Kimberlynek értékelnie kellett volna a gesztust... És mi van, ha nem kedveli a fickót? Ó! Soha nem leszel már velem egy véleményen? Nem bizony, amikor az én öklöm viszket, hogy behúzzak egyet a skótnak. Kérlek, próbálj továbbra is uralkodni a viszketésen, jó? Láthatóan heves szóváltás zajlott le a két állva maradt résztvevő között, majd Lachlan dühösen elvonult, Kimberly pedig lehajolt, hogy megvigasztalja Howardot. Nagy kár, hogy Devlinnel zárt ablakok mögül nézelődnek. Majd megölte a kíváncsiság, hogy tudja, mit beszélnek azok ott lenn, de addig minden bizonnyal várnia kell, amíg Abigail és Hilary elismétlik az egész történetet. A két hölgyet ismerve, értesülni fog a legapróbb részletekről is. 22. Szerintem ooolyan romantikus! Azt hittem, hogy Lady Kimberly és a márki úr eljegyzése már küszöbön áll! Úgy látszik, mégsem, vagy... Nos, én azt hallottam... Ha kíváncsi vagy a véleményemre, barbár egy... A skótok általában... Nos, ez alól azért van kivétel. Apám kuzinja is a Felföldről származik. Tudod, golfozni is szoktak. Igen kulturáltak, ha tudni akarod. Én a napernyő széttörésére értettem. Milyen kár érte! Nos, én azt hallottam... Szerintem meg éppenséggel mulatságos volt. Nem csoda, hogy így vélekedsz, Abigail. Elberted fején négyet vagy ötöt is összetörtél, nem? Csak kettőt, kedvesem. Nos, én azt hallottam...! Az isten szerelmére, szükségtelen kiabálnod, Mabel. Mondd hát, mit hallottál? Hát... elfelejtettem - volt a halk válasz. Kuncogás hallatszott. - Ami azt illeti, szavahihető forrásból tudom, hogy Kimberly már háromszor visszautasította. Kit? A márkit? Nem, te szamár. A skótot. És mi van a vikomttal? Kitűnő parti, és a vak is láthatja, hogy érdekelve van. Canstonra gondolsz? Az mindig érdekelve van, bár nem a házasságban, ha érted, mire célzok. Ejnye, no, Hilary, ne legyen már olyan csípős a nyelved! Csak azért, mert semmi sem lett a dologból, amikor pár hónapja a vikomt az unokahúgodnak udvarolt... A tavalyi szezonban pedig a lányomnak, de az ő kezét sem akaródzott megkérnie. Ha engem kérdezel, az apjára üt. A maga idejében az öreg Canston is nagy kujon volt... Butaság! Csak keservesen határozzák el magukat. Családi vonás, ha nem tudnád. Kimberly fülét jobbára csak ilyesféle beszélgetésfoszlányok ütötték meg; ezt hallhatta a késői reggelinél, az utána tartott szavalat alatt, a késő délutáni uzsonnánál, majd vacsora közben is. Hol a suttogásra figyelt fel, hol a hirtelen beállt csendre, ha észrevették őt. Ha nem látták, gátlástalanul
Johanna LINDSEY
53
Szeress örökké
pletykáltak. A kártyaszobából összeszorított szájjal surrant ki, mielőtt még feltűnt volna a jelenléte, mert nem akarta zavarba hozni a beszélgetőket, pedig megérdemelték volna. A lányt őszintén lesújtotta a pletykaáradat. Visszataszítónak találta. De hiába reménykedett, hogy a reggeli kis jelenet híre nem járja be Sherring Crosst, és egy nap múlva nem lépi át a birtok határait. Nem lenne meglepve, ha a hét végére eljutna az apja fülébe. S akkor a bősz atya sem késlekedik, hiszen egy skóttal emlegetik együtt a lánya nevét! Bizonyosan magyarázatot követel. Persze mindenki másképpen adta tovább a történteket -ilyen a pletyka. Néhány kör után már senki sem ismert rá az eredeti eseményre. Az egyik változat szerint a skót alaposan elagyabugyálta szegény Howardot. A másik szerint Kimberly felbontotta az eljegyzését Lachlannel, aki feltehetően ezért vadult meg, amikor Howardot Kimberlyvel látta. Egy harmadik változat azt állította, hogy James Travers ütötte le a vikomtot, aki jelen sem volt, mégis szerephez jutott, valószínűleg amiatt, hogy az utóbbi időben gyakran megfordult Kimberly társaságában. Azután azt is hallotta, hogy kétszer, háromszor, sőt egy úriember szerint hatszor utasította vissza Lachlant; mindezzel valószínűleg a skót féltékenységét akarják alátámasztani, vélte Kimberly. Féltékenység? Ennél lehetetlenebb feltevést! Talán ha Meganről lenne szó, de róla? Néhány szóváltástól eltekintve csupán az az éjszaka köti össze őket, amelyet együtt töltöttek, mert mindketten túl sok pezsgőt ittak. Azóta ellenséges viszonyban vannak, a skót egyetlen lánykérésével - amely nem tekinthető igazinak - is elkésett, s arra is bizonyosan a lelkiismeretfurdalás ösztönözte. „Szóval azt akarod, hogy elvegyelek?” Ezt aztán semmiképp sem lehetett szívből jövő kinyilatkoztatásnak venni. Akkor meg miért esett neki Howard Canstonnak? Most, hogy Kimberlynek volt ideje elgondolkodni rajta - s álló nap mást sem tett -, arra a következtetésre jutott, hogy a két férfi között bizonyára volt valami korábbi nézeteltérés. Valami, ami előbb-utóbb nyílt szembenállásra késztette őket, hiszen egy fedél alatt kénytelenek élni, tehát az egésznek semmi köze hozzá. Balszerencséjére csupán jelen volt, amikor utolérték egymást, és Lachlan nem bírta magát türtőztetni. Az összetűzés túl gyorsan zajlott le. Kimberly a döbbenettől gondolkodni sem bírt. Észre sem vette, hogy Lachlan közeledik, mert abból esetleg megsejthette volna, mi következik. Váratlanul érte az összetűzés, és értetlenségében ösztönösen cselekedett. Nem kellett volna megütnie Lachlant. Ezt azon nyomban megbánta, hiszen neki nincs mentsége az indulatosságára. Lachlan bizonyosan nem számított a támadására, mert meglepetten ordított rá: Mi az ördögért ütöttél meg? Talán ha nem kiabál rá, akkor még elnézést is kért volna -igen, könnyen meglehet. De addigra saját és Lachlan tette annyira megdöbbentette, hogy hasonló hangerővel replikázott: És maga mi az ördögért ütötte meg? Ez itt Anglia, nem a maga barbár Felföldje. Errefelé az emberek szóban intézik el a vitás ügyeiket, anélkül hogy erőszakot alkalmaznának. Erre a kis bugyuta felvilágosítás sziporkára Lachlan hosszú pillantást vetett az összetört ernyőre, amelyet Kimberly a kezében szorongatott, majd kajánul felvonta a szemöldökét, mire a lány elpirult. A nyomaték kedvéért a férfi még gúnyosan hozzáfűzte: Te aztán pompás vitamódszert választasz, drágám, az már szent igaz. Többet nem is szólt, sarkon fordult, és még a járása is fékevesztett dühről árulkodott. Kimberly sem vele, sem Howarddal nem találkozott a nap folyamán. A vikomt úgy beleszédült abba az egyetlen ütésbe, hogy jó tíz percébe telt, mire feltápászkodott. Addigra már megjött a haragja is, és ugyan ki kárhoztatta volna ezért. Noha bámulatra méltóan igyekezett uralkodni magán, sötétkék szemének - már amelyik nem dagadt be - haragos villogása nem sok jót ígért. De amikor megkérdezték tőle, vajon miért támadt neki Lachlan - a minden lében kanál kis Abigailtől származott ez a kérdés -, Howard ezt válaszolta: Vigyen el az ördög, ha tudom. Ez természetesen senki kíváncsiságát sem elégítette ki, főként nem a két pletykafészekét. Az általános feltevés szerint Lachlan féltékenysége volt a kiváltó ok. Nos, Kimberly másképp tudta, és
Johanna LINDSEY
54
Szeress örökké
ha valaha az életben alkalma lesz még szót váltani azzal az őrjítő emberrel, akkor majd okvetlen megkérdi a valódi okot. Bár kételkedett, hogy még egyszer szóba áll vele. Ismét olyan viselkedést váltott ki belőle, amelyet Kimberly egyébként elfogadhatatlannak tartott. Bárcsak tudná, mi az a férfiban, ami arra készteti, hogy így megfeledkezzen magáról, s jó nevelését, az illemszabályokat sutba dobja. Lachlan MacGregor mellett rövid idő alatt is több bosszúság érte, mint az évek során otthon, zsarnoki apja társaságában. Bár el kellett ismernie, az apját már megszokásból levegőnek nézte, ami viszont nem vonatkozott a csinos skótra. De még mennyire, hogy nem! Szent ég, de megijesztett! - kiáltott fel Megan, amikor belépett az üvegházba, és a balján hirtelen megmoccant valaki. Mit művel itt a sötétben? Kimberly megvonta a vállát, és a mellette levő asztalon álló növény szúrós levelén végighúzta az ujját. Nincs is olyan sötét, az ablakokon át a kivilágított kastélyra látok. Mm, ez igaz - ismerte el Megan, miután egy pillantást vetett a kastélyra néző egybefüggő üvegfalra. Sötétedés után még soha nem jártam itt, ezért is hoztam magammal ezt a lámpást, de látom, most már nem lesz rá szükségem. Kimberly kedvetlenül elmosolyodott, miközben Megan eloltotta a fényt. Szeretett volna egy kicsit egyedül lenni, nem volt hangulata a társalgáshoz, de udvariatlan sem akart lenni a hercegnővel, aki eddig csak kedves volt hozzá. S bár maga nem válaszolt a kérdésre, most ugyanazt tette fel Megannek. És önt mi szél hozta ide ily későn? Megan gonoszkásan kuncogott. Egy rozsáért jöttem. Az én Devlinem egész nap kárörvendett valamin, amivel halálra szekált. Emlékeztetnem kell valamivel, hogy mire számíthat, ha nem hagyja abba. Úgy gondolom, egy szép, hosszú szárú rózsa hamar megérteti vele, ha ma este a párnájára teszem -természetesen rózsaszirmok nélkül. Kimberly önkéntelenül elnevette magát; nem tehetett róla, és a mögötte levő borzalmas nap után kimondhatatlanul jól is esett. Jellemző a hercegnőre, hogy éppen ilyen agyafúrtan finom célzás jut az eszébe. Egy szúrós, szirmaitól megfosztott szár a férje párnáján! Hát igen, bizonyára rögtön kitalálja, mire utal, s maga is jót nevet majd a dolgon. Kimberly mosolyogva jegyezte meg: Nos, reménykedjünk, hogy észreveszi a tüskéket, mielőtt letenné a fejét. Ó, erről gondoskodom. Segítene megkeresni a tökéletes rózsát? Kimberly bólintott, majd együtt sétáltak végig a folyosón, amelyet kétoldalt sötétvörös rózsaágyások szegélyeztek, s bennük a bimbózótól a kinyikig ezernyi gyönyörű virág pompázott. Megan lehajolt, hogy megszagoljon egyet, majd közömbösséget tettetve így szólt: Tudja, örülök is, hogy itt találkoztunk. Már régen meg akartam kérdezni, de mostanában sosem voltunk kettesben, hogy gondolt-e már a skótra? Gondoltam-e? Igen. Házasság céljából. Nem. A válasz oly gyorsan szaladt ki Kimberly száján, hogy Megan csak meglepetten pislogott. Nem? Pedig olyan csinos ördög, és oly elbűvölő'! Igazán remek férj lenne. És ha nem tudná, ő is nősülni kíván. Igen, sok előnyös tulajdonsága van - felelte Kimberly, majd magában hozzátette: és legalább annyi előnytelen. - De számomra nem megfelelő. Ugyan miért nem? - csipkelődött Megan. - Miből gondolja, hogy nem? Mert önbe szerelmes - felelhette volna Kimberly, de ez feleslegesen feszélyezte volna mindkettőjüket, így inkább azt mondta:
Johanna LINDSEY
55
Szeress örökké
Talán meg kellett volna mondanom, hogy az édesapám nem helyeselné, ha egy skótot választanék. Tréfál? - bámult rá Megan meglepetten. Nem. Sajnos ez az igazság - ismerte be Kimberly vonakodva, s magában azt kívánta, bárcsak szóba sem került volna ez a téma. - Előítélettel viseltetik irántuk. Megan a homlokát ráncolta. - Feltehetően azért, mert olyan közel laknak a határhoz. A villongások, a fegyveres portyák meg a többi. Most, hogy említi, eszembe jut, több hasonlóan érző családot ismerek. Bár a mi nemzedékünkben már megszűnt az ellenségeskedés, azért a gyűlölség öröklődik... Itt másról van szó - szakította félbe Kimberly. - Az édesapámnál ez egy merőben személyes ügy. A gyűlölete sajnos válogatás nélkül minden skótra kiterjed. Személyes? - csapott le a szóra Megan. - Ön tehát nem osztozik a nézeteiben? Nem. Nagyon kevés dologban értünk egyet, és a szűk látókörű előítéleteiben semmiképp sem. A hercegnő megkönnyebbülten sóhajtott fel. Nos, ezt jó hallani. De... feltétlen szükséges, hogy ő is áldását adja a választására? Igen, ha el akarom kerülni a botrányt. Megannek elakadt a lélegzete. Csak nem azt akarja mondani, hogy valóban kitagadná? A leghatározottabban ezt tenné, a legcsekélyebb lelkiismeret-furdalás nélkül. Megan ismét a homlokát ráncolta. Ha a véleményemre kíváncsi, ez kőszívűségre vall. Igen, így van. De mint már említettem, az apám meglehetősen zsarnoki természetű. Hajlíthatatlan, a szokásaiban megcsontosodott. Bevallom, igen felzaklat, amit mond... úgy értem, elsősorban ön miatt. El sem tudnám képzelni... és mi történne, ha halálosan beleszeretne egy skótba? Természetesen nem MacGregorra gondolok - tette hozzá Megan sietve -, hanem valaki másba, akivel a véletlen összehozná, és aki viszontszeretné. Hogy soha ne ismerhesse meg azt a boldogságot, amelyben nekem részem van... O, de hiszen akkor más lenne a helyzet! Valóban? De mennyire. Nem arról van szó, hogy én mindenképp az apám kedvét keresem, mint ahogy ő sem keresi az enyémet. Nem, ha valami ilyesmi fordulna elő, azt hiszem, vállalnám a botrányt is. Csodálatos... akarom mondani, egy ilyesféle botrány szerencsétlen dolog lenne ugyan, de szerintem nem végzetes. Még a királynő is a pártját fogná, amennyire szereti skót alattvalóit. Az édesapját bizonyára elítélnék kíméletlenségéért és makacs előítéleteiért. Ha valakit is hibáztatnának, az feltétlen az apja lenne. Önt inkább... szóval... Sajnálnának? Megan zavarba jött. Nos... nem is... Kimberly elmosolyodott, és megveregette a karját. Rendben van, higgye el. Különben sem érdemes vitatkozni rajta, hiszen nem szándékozom egyetlen skótba sem beleszeretni. Megan újra felsóhajtott. Nagyon helyes. De tudja, én igazán nem értem az ön apjához hasonló szülőket. Engem rettenetesen elkényeztetett az apám. Nem emlékszem, hogy valaha is megtagadott volna tőlem bármit is... nos, azt az egyet kivéve, amikor Devlint el akartam bocsátani. Abba nem egyezett bele. Elbocsátani? Honnét? Megan kuncogni kezdett. Ó, ez hosszú történet, kedvesem, és amilyen későre jár, halasszuk inkább máskorra. Ideje visszatérnem a házba, mielőtt még Devlin egy egész szolgahaddal nem kerestet. - Lehajolt, hogy egy rózsát tépjen, de azután hozzátette: - Jut eszembe, ön mit csinált itt?
Johanna LINDSEY
56
Szeress örökké
Kimberlyt keserűség fojtogatta. De akkor sincs értelme hazudni. A napközben hallható pletykák végül bizonyára a hercegnő fülébe is eljutottak. Mindazonáltal igyekezett kitérő választ adni: Egyedüllétre vágytam, de nem találtam a kastélyban egy szobát sem, amelyikben ne tartózkodott volna már valaki. Gondolom, egyszerűbb lett volna visszavonulnom a szobámba, de nem éreztem hozzá kedvet. A hercegnő megértően mosolygott, és Kimberlybe karolva visszavezette a folyosón. Olykor engem is elfog a magány utáni vágy, de az ön esetében... nos, tudnia kell, kedvesem, hogy a ma szárnyra kapott pletykák nem árthatnak önnek. Sőt mi több, kimondottan előnyére válnak: a többi úriembernek is bizonyítják, mennyire népszerű. Kimberly semmiképp sem akart vitába bonyolódni. Úgy látom, az érintett urak nem így gondolják. Megan szélesen elmosolyodott. Hiteles forrásból tudom, hogy Lord Lachlan a legközelebbi kocsmába ment, hogy alaposan berúgjon, Lord Canston pedig az ügyvédjével tanácskozott. Eltökélt szándéka volt, hogy bíróság elé viszi a dolgot. Hogyan?! Jaj, sose féljen! E tekintetben bizonyosan nem lesz min csámcsogniuk a pletykás hölgyeknek. Devlin lebeszélte róla a vikomtot, hogy a kelleténél jobban elmérgesítse a helyzetet. Azóta csak duzzog, nos, egy vikomtra ez ugyan nem éppen megtisztelő kifejezés, mégis pontosan illik a kedélyállapotára. Kimberly igazán nem tudta volna elképzelni a férfias, atlétatermetű vikomtot, amint kislányosan duzzog. Akkor hamarosan elutazik tán? Nem - válaszolta Megan kissé csalódottan. - Holnap már biztosan újból beleveti magát a dolgok sűrűjébe. Ugye, nem felejtette el a délelőtti rókavadászatot? Tudom, hogy a vikomt semmi pénzért nem mulasztaná el. Kimberly nem kívánt részt venni a vadászaton; sosem lelkesedett az ilyesmiért, a rókát meg különben is helyes állatnak tartotta. Visszajön a házba? - kérdezte Megan, amikor az üvegház bejáratához értek. Rövidesen. Megan bólintott, majd visszanézett az ajtóból. Tudja, egyszer okvetlen rendeznem kellene itt egy pikniket. Igen, most, hogy jobban belegondolok, ez ragyogó ötlet. Kimberly elmosolyodott, és megcsóválta a fejét, amikor a tüskés szárú rózsával elvonuló Megan után nézett. Most, hogy „belegondol", rettenetesen nehéz lehet ennyi ember állandó szórakoztatásáról gondoskodnia. E tekintetben a hercegnő kiválóan megállta a helyét. Az üvegházban rendezett piknik valóban jól hangzik, a levegő nyirkos, páradús, a sok virág illata hódítóan kellemes. Ha valaki télvíz idején pikniket szervez, egy fűtött üvegháznál remekebb helyet nem is találhatna e célra. Főképp, ha ekkora, mint ez itt Sherring Crossban. Valóban jó mulatság lenne, és... Szóval be akar rúgni? Nagyon helyes! Szívből reméli, hogy holnap reggel borzalmas fejfájással ébred majd. Nem is érdemel mást az a nyomorult. 24. Hangos dörömbölés a falon, majd a kérdés: Ébren vagy, Kimber? Most már igen, gondolta Kimberly. Teljesen ébren. Ki hitte volna, hogy Lachlan éjnek idején képes lesz még egyszer ekkora zajt csapni! Az elmúlt hetekben egy pisszenés sem hallatszott a fal túloldaláról, és Kimberly lassan abba a hitbe ringatta magát, hogy Lachlant egy másik szobába költöztették, miután Londonból visszatértek.
Johanna LINDSEY
57
Szeress örökké
Isten az égben, vajon hány óra lehet? Az ablak előtt szorosan összehúzott súlyos függönyök sejteni sem engedték. De arra emlékezett, hogy milyen nehezen aludt el; már éjfél is elmúlt, amikor utoljára felrázta a párnáját... Kimber? Kimberly válasza inkább csak dühös morgásnak volt nevezhető; ledobta magáról a takarót, haragosan feltérdelt, és jól megdöngette a falat. Maradjon már csendben odaát! Teljesen elment az esze? Tudja egyáltalán, hogy hány... Én... meghalok. Micsoda?! - sikoltott fel Kimberly. A szíve nagyot dobbant ijedtében. Odaát most valóban csend lett; még a döngetésre sem jött válasz. A rátörő félelemhez foghatót még nem érzett soha. Leugrott az ágyáról, és az ajtóhoz futott. Nem járt más a fejében, csak hogy mielőbb a férfihoz érjen. Az ajtaját is betörte volna, ha kell, de erre nem volt szükség. Már érintésére kinyílt, sőt kicsapódott, mert Kimberly siettében szinte berontott Lachlan szobájába. Ott találta a férfit, ahol számított is rá: a megdöngetett fal mellett. Előregörnyedve térdelt a földön, a feje csaknem a padlót érintette, és nem moccant. Az asztalon libegő gyertyalángnál Kimberly szinte élettelennek látta; mintha nem is lélegzett volna. A lány is visszatartotta a magáét, amint térdre hullott mellette. Lachlan? Kimberly két kezébe fogta a férfi fejét, hallotta, hogy felnyög. Tehát él, nem halt meg, de a lány még most sem tudta, hogy mi baja, és a rémület ismét hatalmába kerítette. Hol fáj? Mondja meg! Vérzik? Meglőtték vagy... Hát eljöttél? Persze, hogy eljöttem. Azt mondta, hogy haldoklik. Most halljam, mitől haldoklik? Méregtől. Jaj, istenem, az ellen nem tudok mit tenni! - kiáltott fel a lány. - Hogy történt? Mennyi ideje? Azonnal orvosért küldetek... Nem, ne hagyj itt. Lachlan két karját a hasára szorította, de most az egyik kezével vakon Kimberly után tapogatózott. Amikor a lány bokájához ért, ujjai szorosan összezárultak körülötte. Nyomorúságos állapota szemmel láthatóan nem befolyásolta testi erejét. Markának szorítása olyan volt, akár az acélbilincs, Kimberly arca meg is rándult fájdalmában. Engedjen el egy percre, Lachlan, csak addig, amíg találok valakit, akit elküldhetek az orvosért. Az úgysem segíthet rajtam, kislány. Kimberly ráförmedt félelmében: Ne mondjon ilyet! Nem fog meghalni, hallja? Valamit biztosan tehetnek magáért, hozom az orvost. Egy ágy minden, amire szükségem van, Kimber, és egy gyöngéd kéz, amely átsegít a nehezén. Gondolod, hogy van benned egy szemernyi együttérzés irántam? De hiszen én próbálok segíteni! - kiáltott fel Kimberly, aztán szelídebben folytatta: Rendben van, először az ágyához támogatom. Üljön fel, hogy talpra állíthassam. Kimberly megkísérelte a vállánál megemelni, de a férfi elhagyta magát, így ezzel a módszerrel nem boldogult. Egyszerűen képtelen volt a férfi közreműködése nélkül megmozdítani a súlyos testet. Ekkor Lachlan lassan mégis fölemelkedett: szabad kezére támaszkodva fölegyenesedett, s ezzel is támasztotta meg magát a padlón. Amikor végre szemtől szemben látta, Kimberly észrevette azt is, hogy Lachlan még át sem öltözött; valószínű, hogy amint bejött a szobájába, dörömbölni kezdett a falon. Piszkos is volt: haja, ruhája sáros, szalmaszálak tapadtak rá, mintha meghempergőzött volna az istállóban, de aztán elfelejtette leporolni magát. Kimberlyt leginkább az alkoholgőz gondolkodtatta el: olyan erős szeszszag áradt a férfiból, mintha abban fürdött volna. Teljesen kiment a fejéből, hogy Megan szerint Lachlan elment, hogy leigya magát.
Johanna LINDSEY
58
Szeress örökké
Egész nap ivott? - kérdezte. Neeem... aludtam, de nem emlékszem, hol. És aztán visszament megint inni? Lachlan féloldalas mosolyt villantott rá. ó, hát ha jól emlékszem, rémes szomjúság gyötört. Kimberly visszazöttyent a sarkára. Lachlan nem keltette haldokló ember benyomását. Egyszerűen részegnek látszott, ezt igazolta a szaga és a beszéde is. Hogy mérgezték meg, Lachlan? Egészen bizonyos benne, hogy ez történt? Mérgezés? Kimberlynek összeszűkült a szeme. Azt mondta, hogy megmérgezték, nem emlékszik? Hát persze, az ital biz szokott ilyet csinálni. De még soha nem éreztem magam ilyen pocsékul... Maga nyomorult! Halálra rémített! Azt mondta, a halálán van, pedig csak berúgott! Kimberly dühösen felpattant, de elfelejtette, hogy a férfi még mindig a bokájába kapaszkodik. Meg sem fordulhatott, amikor egyensúlyát vesztve elesett, éppen a fenekére. Zuhanás közben még kitette a könyökét, hogy ne vágódjon el teljes hosszában. No, ilyen felhívást igazán nem bírok visszautasítani, drágám - hallotta a férfi vontatott beszédét. Micsoda? Kimberly még az eséstől kábán sem értette, mire céloz a férfi, de aztán lenézett magára. A hálóinge - mert siettében eszébe sem jutott köntöst fölvenni - megcsavarodott a csípőjén, és egyik oldalon a térde fölé, a másikon a lábikrája közepéig felcsúszott. A lába pedig - Isten legyen irgalmas hozzá! szétterpesztve, térdben behajlítva, talpa a földön. Most már értette, mit jelent a férfi meglehetősen durva megjegyzése. És ami még ennél is rosszabb, Lachlan már kúszni is kezdett felé, noha lassan és elég bizonytalanul haladt. Az azonban látszott, hogy az említett „felhívásnak" engedelmeskedve rá akar feküdni. Már a puszta gondolattól heves vágy tört Kimberlyre, amely egyszerre keltett benne megdöbbenést és borzadályt. Egy gyors mozdulattal összezárta a térdét, majd szabadon maradt lábát talppal a férfi mellkasának támasztotta, hogy megállásra kényszerítse. Még csak ne is gondoljon rá! - figyelmeztette. Nem? Nem! A férfi négykézlábról guggoló helyzetbe zöttyent, megbillent, kiegyenesedett, majd homlokráncolva lenézett rá: Kőszívű nő vagy, Kimber, az bizony. Magával nem is lehetek másmilyen - mormolta Kimberly inkább csak magának, de a férfi meghallotta, és egész felélénkült. Igazán? És miért, drágám? Talán kísértést érzel, és így küzdesz ellene? Ez a kijelentés már olyan kínosan közeljárt az igazsághoz, hogy Kimberly villámsebesen felült. Lehet, hogy már megint elment az esze? Nézzék csak, bűzlik az italtól, koszos, és zavaros a tekintete. Még hogy kísértés! Könyörgök, ki által? A megvető felhorkanástól nem sok választotta el Kimberlyt. Úgy vélte, meggyőző a hangja, gúnyos modora pedig a férfi elevenébe vág. Csak az volt a baj, hogy Lachlan túl jóképű volt. Egy kicsit zilált és mámoros, de ettől nem kevésbé vonzó. Bárcsak én is elmondhatnám ugyanezt rólad, kislány. Neked is zavaros a tekinteted, az eséstől ugyanúgy összepiszkolódtál, és én mégis kívánlak... Egy szót se többet! - vágott közbe Kimberly kétségbeesetten, mert attól félt, rögtön olyasmit hall, ami megingatja elhatározását. - És engedje el a lábam, hadd menjek. Ott kezdődik, hogy nem volt joga felébreszteni, és ott folytatódik, hogy nekem semmi keresnivalóm itt. A férfi lenézett a kezére, s mintha meglepődött volna, hogy még mindig Kimberly bokáját fogja. Sóhajtva eleresztette.
Johanna LINDSEY
59
Szeress örökké
Menj csak vissza, a meleg ágyadba. Én majd itt éjszakázom a hideg padlón, mer egymagam nem bírok az ágyig elkúszni. A lány szeme összeszűkült, miközben felállt. E kijelentés talán sajnálatot kellett volna, hogy ébresszen bennem? Nem, mert ahhoz egy csepp együttérzés is kellene, te meg most bizonyítottad be, hogy nincs benned könyörület. Már bebizonyítottam, hogy van bennem annyi együttérzés, mint bármely más nőben jegyezte meg Kimberly mereven. - Ugyan mi másért rohantam volna ide? Igaz, jöttél, amikor hívtalak, de te is látod, milyen nyomorúságos állapotban vagyok, mégsem maradsz, hogy segíts. Én csak azt látom, hogy ezt az állapotot saját maga idézte elő, nem érdemel együttérzést. Mi vette rá, hogy ennyit igyon? Hidd el, nem szívesen hallanád a választ, Kimber. A lány elkeseredetten szorította össze a száját. Mint korábban már annyiszor, most is a nyelve hegyén volt, hogy kikérje magának, amiért Kimberre kurtítja a nevét és drágájának szólítja. Többnyire vagy haragjában feledkezett el róla, vagy más fontosabb dolog terelte el a figyelmét, s ezért nem említette korábban. Ezúttal viszont falra hányt borsó lenne. Remek. Akkor ne is mondja meg. Csak udvariasságból kérdeztem, érdekelni nem érdekel. Az indokai igazán nem rám tartoznak... - Hirtelen ráeszmélt, hogy túlzásba viszi a tiltakozást, és fásult hangnemre váltva fejezte be. - Nos, jó éjszakát, Lachlan. Ha lehet, kérem, ne csapjon több zajt. A férfi egy szót sem szólt, amíg Kimberly az ajtóhoz ment, s nem szólt, amikor ott megállt. Nem nézek vissza rá, gondolta, nem sajnálom meg. Ha még mindig nyomorultul érzi magát, akkor pontosan azt kapja, amit érdemel. Már kilépett, éppen becsukta volna maga mögött az ajtót, amikor ezt hallotta: Szükségem van rád. Kimberly felnyögött. Homlokát az ajtónak támasztotta, lehunyta a szemét, és megpróbált küzdeni a szavak nyomán rátörő érzések ellen. De hiábavaló volt minden, képtelen volt semmibe venni a könyörgést. Tőle és így nem. Feltehetően hálát illene éreznie, hogy csupán segítséget vár tőle, mert e pillanatban nem volt biztos benne, hogy volna elég ereje ellenállni e szavaknak, ha egészen másra kéri. És hogy megint együtt töltsön vele egy éjszakát, csak mert valami csekélységet mondott, hát ilyen bolond - isten ments -, ugye, már csak nem lehet? 25. Kimberly elhúzta a nehéz függönyt, hogy kikukucskáljon az ablakon. Hihetetlen! A jövés-menés mindenünnen beszűrődő zaja, vidám fütyörészés, egy ajtócsapódás, valahonnét egy halk köszöntés - mindebből sejthette, hogy megvirradt, s ő még most is Lachlan szobájában van. Hány órát tölthetett itt? A kelleténél többet. Visszapillantott az ágyában mélyen alvó Lachlanre. Látszólagos öntudatlansága természetesen félrevezető volt, mint tapasztalta. Most először tudott úgy felkelni mellőle, hogy a férfi ne húzza vissza. Felsóhajtott, és megrázta a fejét. Nem lett volna szabad engednie; hiba volt, hogy hallgatott a jó szívére, ez most már nem kétséges, és súlyos árat fizet majd érte, de mi mást tehetett volna? Ha mást nem, legalább fürgén és meglehetősen gorombán segített neki, így ha később képes lesz is visszaemlékezni - amiben erősen kételkedett - azt gondolja majd, hogy kénytelen-kelletlen tette. Pedig segített rajta. Annyira megenyhült iránta, hogy amint az ágyához támogatta, valamennyire le is vetkőztette - kabátját, cipőjét lehúzta róla -, hogy kényelmesebben feküdjék. A férfi alig fektette fejét a párnára, már álomba is zuhant.
Johanna LINDSEY
60
Szeress örökké
Ájult kábulata nem soká tartott, mert alig mozdult el az ágytól, a férfi felnyögött, mintha a végét járná. A szemét egyszer sem nyitotta ki, valahogy mégis megérezte, ha Kimberly távozni próbált. Pedig nem tettette magát, ahogy a lány eleinte feltételezte. Hízelkedése és könyörgései ellenére a férfi nyomorúságos állapotban volt. Kimberly odaadóan ápolta; hideg borogatást tett rá, amikor a férfi izzadt, elé tartotta a tálat, ha kellett. Lachlan lassan megkönnyebbült, álma nyugalmasabb lett, ám ahányszor csak Kimberly elmozdult mellőle, egy halk nyögéssel mindig visszavonta. A lánynak már majdnem leragadt a szeme. Alig aludt egy-két órát, és lesz, ami lesz, reggel az ágyában kell lennie, mielőtt Mary ébreszteni jön. Nem ad alkalmat a pletykás szobalánynak, hogy azon törje a fejét, vajon hol töltötte asszonya az éjszakát. Visszament az ágyhoz, és utoljára megállt a férfi mellett. Lachlan mintha békésebben szendergett volna, oly ártatlannak látszott, hogy Kimberly akaratlanul is elmosolyodott. Feltehetően az ördög is ártatlan képpel alszik, gondolta. Azokban az érzésekben, amelyeket ez az ember ébreszt benne, mindenesetre semmi ártatlan sincs. Még e percben is legszívesebben elsimítaná a homlokába hulló rakoncátlan fürtöt, ahogy éjszaka nemegyszer megtette. A sürgető vágy ellen azzal védekezett, hogy gyorsan kiment a szobából. Nem sokkal később hatalmas zajra riadt, de nem Mary csendes járkálására, hiszen a szobalány érkezését és távozását észre sem vette, hanem ismét a fal döngetésére. Rémülten felült az ágyban, és szapora pislogással próbálta kinyitni a szemét. A következő pillanatban zuhanás zaja hallatszott. Lassan ébredő elméjébe visszaidézte Lachlan állapotát és az előző éjszaka történteket. Biztosan felkelt az az ostoba, a fejét iszonyatos fájdalom szaggatja, s valószínűleg ezért botlik bele mindenbe, és csap ilyen istenverte lármát. Lassan a fal felé fordította a fejét, ugyanakkor tudta, képtelen lenne ismét elaludni, amíg odaát csend nem lesz. Ez alkalommal semmi sem siettette úgy, mint múlt éjjel. Még csak mérges sem volt; ahhoz is túl kimerültnek érezte magát. Szép komótosan felvette hát a köntösét, papucsba bújt, s még egy futó pillantást is vetett magára a toalettasztala feletti tükörben, ami bizony nagy hiba volt. Csakugyan olyan elcsigázottnak látszott, mint ahogy érezte magát. A szemhéja majd leragadt, így a szeme csak félig volt nyitva. A haja akár a szénaboglya. Lachlan ezt a buja külsőt találta oly vonzónak? Valamit javított a helyzeten az arcára lötykölt hideg víz és a haján végighúzott kefe; ennél többet most ne várjon tőle senki, amikor szíve szerint inkább visszabújna az ágyba. Az így eltékozolt percek alatt még egy robajt hallott odaátról, majd jajszavakat, morgást, nyögést meg ehhez hasonlókat. Már éppen arra gondolt, hogy Lachlan talán kizuhant az ágyából, miközben a falat is verte valaki. Kimberly felsóhajtott, és azon tűnődött, vajon miért éppen rá osztotta a sors a pesztra szerepét. De mit tehetne? Ilyen korán senki sem siet a férfi segítségére. Tényleg: hol az ördögben van a két rokona, aki vele érkezett? Talán a saját bódulatukat alusszák ki az ágyukban? Nekik illene az urukat ápolni, nem neki. Kimberly kilépett a szobájából, mielőtt még istenigazából felháborodott volna. Minden ellenszenve elpárolgott, s meg is torpant, mert tárva-nyitva találta Lachlan ajtaját, az ajtónyílásban pedig meglátta Wrothston hercegnőjét, amint az ajkát harapdálja, a kezét tördeli és egészében mélységesen lesújtva bámul be a skót szobájába. Kimberly meggyorsította a lépteit, és megállt Megan mellett, de alig hitt a szemének, amikor a benti látvány elébe tárult. Wrothston hercege tartózkodott bent, és éppen eszméletlenre verte Lachlant. Lachlan meg - az az idióta! - nem maradt fekve, hogy ezzel elejét vegye a további verésnek. A herceg szemmel láthatóan ki volt kelve magából. Ám amíg Lachlan minden ütés után feltápászkodott, a vitát lehetetlen volt eldönteni. És vajon hányszor ütötték le? Lachlan külsejéből ítélve jó néhányszor. Vérzett az orra, az arcán Devlin öklének nyoma vöröslött. A gyomrára sújtó ökölcsapásra érkezett válaszképp az a nyögés, amelyet Kimberly korábban a fal másik oldaláról hallott. Az állkapcsát ért ütéstől a földre esett, karja egy kis asztalkának csapódott, amelyet magával is rántott.
Johanna LINDSEY
61
Szeress örökké
Kimberly arca annyiszor rándult meg, ahányszor csak ütés érte a férfit, mert elképzelte a fájdalmat, amit a fejfájása minden bizonnyal megsokszorozott. Lachlan mégis figyelemre-méltóan jól tűrte az ütlegelést, de nem védte magát: mintha kábultságában azt sem tudta volna, hogy mi történik vele. Kimberly képtelen volt ezt tétlenül nézni tovább, ahogy Megan tette. Éberen, tágra nyílt szemmel kiáltott fel: Mi folyik itt, ha szabad kérdeznem? Megan először megriadt, mert észre sem vette Kimberly gyors felbukkanását az oldalán, majd ránézett, és csendre intette, mielőtt megszólalt volna: Tudja, már kezdtem megkedvelni a skótot, most, hogy már nem alkalmatlanko... úgy értem, milyen kár, hogy így visszaesett, és itt is lopni próbált. Csalódtam benne, de komolyan. Kimberly először csak nézett, aztán pislogott egyet, majd meglepetten elnyílt a szája: Hogyhogy lopott? Azt akarja mondani, hogy ellopott valamit Sherring Crossból? Megan bólintott. Nem egyszerűen valamit, hanem az egyik legnagyszerűbb paripánkat, valamint két tenyészkancát, nyilvánvalóan azzal a szándékkal, hogy egy saját tenyészgazdaságot alapítson, amely majd kihúzza a pénzügyi nehézségeiből. Mennyire szükségtelen volt, amikor egy feleség révén minden gondját megoldhatta volna! Kimberly is éppen azt akarta mondani, hogy erre semmi szükség sem lett volna. Akkor meg miért kockáztatott volna Lachlan? A figyelmét azonban elvonta egy újabb robaj: Lachlan az ablak melletti falnak vágódott. Valaki - minden bizonnyal Devlin, mielőtt a skótot kirángatta volna az ágyból, hogy jobban lássa, hova üssön - széthúzta a függönyöket, és most fény árasztotta el a szobát. Az ablakot így viszont nem takarta függöny, és ha Lachlan csak egy kicsivel balra esik, biztosan kizuhan az udvarra. Kimberlynek ez már sok volt. Képtelen volt magát tovább türtőztetni. Azonnal hagyja abba! - kiabálta be a szobába, pontosabban a hercegnek. - Hát nem látja, hogy nincs abban az állapotban, hogy így bánjanak vele? Múlt éjjel úgy leitta magát, hogy napokba is beletelik, míg kijózanodik. A herceg azonban mintha meg sem hallotta volna, mire Megan is megpróbált aggodalmas hangon közbeavatkozni: Igaza van, Devlin. Hagyd abba! Nem veszed észre, hogy MacGregor nem is védekezik Majd Kimberlyhez fordult, és suttogva megkérdezte: Honnan tud erról? Kimberly elpirult, de aztán gyorsan összeszedte magát, és rögtönözni próbált: Többször is felébresztett az öklendezésével, eséseivel és nyögéseivel. Megesküdtem volna, hogy haldoklik, olyan iszonyú hangokat hallatott... és ön mondta tegnap, hogy elment a kocsmába, hát feltételeztem... Mégpedig okkal. Logikus következtetés... Devlin, hagyd már abba, nem hallod? Megölöd azt a szerencsétlent! Nem... említettem... hogy... éppen... ez a szándékom? - lihegte a herceg az ütések között. Megan lepisszegte, majd Kimberlynek bizalmasan odasúgta: Azt hiszem, Devlin azt szeretné kideríteni, hogy MacGregor mihez kezdett az állatokkal. Ha nem így lenne, már elvitette volna a börtönbe. Ha visszakapná a lovait, talán jobb belátásra lehetne bírni. Talán. Amilyen érzéseket a skót iránt táplál... Megkérdezte már, hova vitték a lovakat? - jutott eszébe Kimberlynek. Meg, de a skót tagadja, hogy bármit is tudna a lopásról. De önöknek természetesen van bizonyítékuk? Nos, igen... azt hiszem - bizonytalanodott el Megan. - A lopást felfedező fiatalember, aki egyébként az egyik lovászunk, azt állítja, hogy skót kiejtésű beszédet hallott, mielőtt fejbe verték volna. Lachlan közismert, sőt bevallott útonálló múltjával a férjemnek szerintem nem is kell több bizonyíték. Ez bizony rossz hír volt. Kimberlynek oka sem volt rá, hogy védje MacGregort, jóllehet valami érthetetlen belső kényszer éppen erre ösztönözte. Mindazonáltal cáfolhatatlan bizonyítékkal nem
Johanna LINDSEY
62
Szeress örökké
tudtak előállni. Csak a skót kiejtés? Éltek a birtokon más skótok is, köztük nem egy szolga. Ha a hercegi pár logikusan végiggondolja a lopás körülményeit, rájön majd, hogy a tolvaj belopózott a birtokra, végrehajtotta, amiért jött, és azóta már rég messze jár. Nem lehet viszont figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy Lachlan nyilvánvaló ellenszenvet érez a herceg iránt, hiszen feleségül vette imádata tárgyát, így bizonyára gátlástalanul lopna tőle. Szalmaszál tapadt a kabátjához, ami arra utal, hogy istállóban járt, bár az az istálló akárhol lehetett. Kimberly ugyan nem ismerte jól a férfit, de annak a kevésnek az alapján is biztos volt benne, hogy becsületesebb, semhogy attól lopna, aki vendégszeretettel fogadta. Lehet, hogy a skót számos tekintetben megvetendő, de Kimberly le merte volna fogadni, hogy ilyesmit sosem tenne. Ha ehhez még hozzáveszi alkoholtól kábult állapotát és azt, hogy senki sem látta a két szemével, amint elhajtja a lovakat... Az állapota? Körülbelül mikor került sor a lopásra? - vetette fel Kimberly. Úgy egy órával napkelte előtt. Kimberly elszédült a megkönnyebbüléstől. De hiszen akkor ve... Elharapta a megkezdett szót; borzadva gondolt arra, hogy majdnem kicsúszott a száján a velem volt. Ezt pedig semmiképp sem vallhatja be, hacsak nem akarja teljesen tönkretenni a jó hírét. Más módja is van annak, hogy bebizonyítsa Lachlan ártatlanságát, mert most már tudta, hogy az. Baklövését kis köhögéssel, majd dadogássál leplezve így folytatta: ...vacak állapotban volt, már amennyire a szobámból hallottam. Biztos, hogy még nem hajnalodott, amikor a nyögéseire felébredtem. Valójában éjfélre járhatott, amikor először felriadtam a zajos botladozására. Bizonyos ön az időpontban? Kérdésére a herceg válaszolt; utolsó ütése után Lachlan ájultan esett össze. Az emberem azt állítja, hogy megnézte, hány óra, mielőtt az istállóba ment volna, amikor a zaj felébresztette. Egészen biztos abban, Lady Kimberly, hogy MacGregort hallotta odaátról? Nem lehetett valamelyik embere, aki szándékosan zajongott, hogy önt felébressze, s elhitesse önnel, hogy ez a gazfickó az? Kimberly keservesen érezte magát. Erre a kérdésre sem válaszolhat őszintén. De közben a haragja is feltámadt, mert Lachlan eszméletlenül, összeverve hevert a padlón, miközben ártatlan volt. Egy dologban egészen bizonyos vagyok - kezdte elítélő hangon. - Önt sértetlennek látom, kegyelmes uram, tehát feltételezem, hogy a skót egyáltalán nem ütötte vissza. Azt kell hinnem, hogy nem védekezett, vagy azért, mert ön a vendéglátója, vagy mert ön Wrothston hercege, vagy talán mert többet ivott a kelleténél, és kábultságában nem értette, ön mivel vádolja. Ez esetben - és én ezt tartom a legvalószínűbbnek -olyan állapotban sem volt, hogy a bűnt, amivel gyanúsítják, elkövethesse. Vagy olyan részeg volt, hogy botorul azt képzelte, meg tudja úszni a dolgot. Devlin St. James kétségkívül nem hallgatott a józan észre. Számára csak egy bűnös létezett - a skót -, és ebből nem engedett. De most már Kimberly sem visszakozott. Végső megoldásként ott volt még az igazság, de remélhetőleg erre nem lesz szüksége. Én mégis azt javaslom, hogy alaposabban is meg kell vizsgálni a dolgot - jelentette ki. Úgy vélem, az általam felhozott kételyeket nem lehet csak úgy semmibe venni. Legalább addig halassza el az ügy kivizsgálását, amíg Lord MacGregor teljesen ki nem józanodik, és tiszta fejjel nem tud a kérdéseire válaszolni. Talán igaza van, Dev - avatkozott közbe Megan is. - Igazán nem látszott valami józannak, amikor felébresztetted. A herceg rámeredt a két nőre, s látszott, hogy semmi kedve bármit is későbbre halasztani. Ennek ellenére végül kimérten bólintott, majd ha morogva is, de így szólt: Rendben van, nem hívom még a rendőrbírót, de őröket állítok az ajtaja elé. Ezúttal, istenemre, nem menekül el, csak ha megfizet a tetteiért, erre esküszöm. Kimberly felszabadultan sóhajtott. Legalább időt nyert Lachlannek, aki remélhetőleg mindenki számára kielégítő magyarázatot tud felhozni önmaga védelmében, anélkül hogy őt, Kimberlyt is
Johanna LINDSEY
63
Szeress örökké
belerángatná. Ha egyáltalán meg tud majd szólalni, ha kialussza az alkoholmámorát és visszanyeri az öntudatát. Felhasadt, bedagadt ajka nem sok jóval kecsegtetett. Az ördögbe is, megint ápolhatja! 26. Egy sietős kopogás után már nyílt is az ajtó. Nem mintha Lachlan bármit is szólt volna, hogy a betolakodót távol tartsa, hiszen nem akarta hangos beszéddel felriasztani a karjában alvó lányt. De alig hallhatóan elkáromkodta magát, majd még egyszer meg is ismételte, amikor látta, hogy a kuzinja, Gilleonan az, aki betört a szobájába. Lachlan figyelmeztetőleg összevonta a szemöldökét, de az arca a következő pillanatban meg is rándult, mielőtt még Gilleonannek feltűnhetett volna; sebei ugyanis lehetetlenné tették a szemöldökráncolást. Unokatestvére egyébként is túlságosan meglepődött: egyszerűen képtelen volt levenni a szemét Kimberlyről. Hát ő meg mit csinál itt, és... - Gilleonan lehajolt, hogy jobban szemügyre vehesse Kimberly arcát, amelyet a lány Lachlan mellére rejtett. - Alszik?! Tudod, hogy rajtad alszik, ember? Lachlan aligha feledkezhetett meg erről az apróságról, miután már jó órája ült moccanatlan, attól félve, hogy felébreszti a lányt. Alighogy Kimberly magához térítette hideg vizes borogatásaival, Lachlan kikászálódott az ágy szélére, a lány mellé telepedett, hogy lemoshassa a férfi felhasadt ajkáról a rászáradt vért, aztán egyszerűen elbóbiskolt a kimerültségtől. Lachlan még elkapta, mielőtt a padlóra esett volna. Kimberly tehát nekidőlt, egyik kezét a férfi ölébe ejtette, majd befészkelődött a karjai közé, és egy kis sóhajt hallatva azóta is mélyen aludt. De mindezt nem óhajtotta elmagyarázni az unokatestvérének. Csendben légy - formálta sebes ajkával hangtalanul a szavakat. Tessék? Pszt! Gilleonan pislogott, majd felfogta végre. Ó, igen - mondta hangosan, majd suttogóra fogta a hangját. - De mégis mit művel itt? És ha már itt tartunk, mit keres az a két jóvágású angol az ajtód előtt, mintha csak őriznének? Tán mert tényleg őriznek. Fanyar megjegyzését Gilleonan csak egy bosszús mordulással vette tudomásul, de aztán véletlenül Lachlanre esett a pillantása, és csaknem elállt a lélegzete. - Nocsak, ki hagyta így helyben az arcod? Lachlan ezúttal szándékosan fájdalmas grimaszt vágott. Hát ennyire csúnya, mi? Nem valami szép, azt meg köll hagyni. Tán csak nem ő... Lachlan újból megpróbálkozott egy szemöldökráncolással. Ne légy már nevetséges. - Grimasz helyett beérte a szóbeli gúnyolódással. - Forróvérű házigazdánk keze nyoma - ha jól emlékszem. Emlékszel? Hogy nem lehetsz biztos, amikó még életedben soha így el nem páholtak? Mer nekem oszt elhiheted, Lachlan, hogy ilyen pocsékul még sosem festettél. Azért, mert még ébren sem voltam, amikor elkezdődött -sziszegte vissza Lachlan. - Vagy nem voltam még színjózan, ami végül is egyre megy. Duplán, sőt triplán láttam. Gilleonan szeme elkerekedett. Szóval elmentél, oszt beszívtál? Gondolhattam vóna, amilyen dühös vótál tegnap reggel. Leütötted azt a szegény urat, pedig ahogy én láttam, nem vót okod rá. Tudtam, hogy megbánod még, hogy... Ha megkérhetnélek, hagyjuk ezt. Én sem tudom, hogy miféle ördög bújt belém. De a késő éjszakai órákra olyan állapotba kerültem, amire én sem találok megfelelő szavakat -szögezte le Lachlan önmagától undorodva. - Ha már mindenképp tudni akarod, a felére sem emlékszem.
Johanna LINDSEY
64
Szeress örökké
Nem-e? - kuncogott Gilleonan. Fájdalmai ellenére Lachlan végre összehozott egy sikeresnek mondható homlokráncolást, amitől az unokatestvére rögtön magához tért, zavartan köhintett, majd így folytatta: Akkó mér vert félhóttra... jaj, csak nem azt akarod mondani, hogy végre lefektetted a hercegnőjét, ő meg rájött? Nem én - méltatlankodott Lachlan. Akkó meg mér? Homályosan emlékszem valami olyanra, hogy azt hiszi, elloptam az egyik szép lovát. No és? Tényleg elloptad? Ezért megöllek, Gill - suttogta Lachlan fenyegetően, ami meglehetősen nehéz művelet volt. Oszt mióta nem veszed a lapot, amikó tréfálok? - tiltakozott Gilleonan. Ezt én is elmondhatnám. Gilleonan pislogott, majd halkan elnevette magát. Á, igen, tudtam én. Ez Ranald kedvenc szavajárása volt, nem Gilleonané, és Lachlan el is vigyorodott volna, ha nincsenek akkora fájdalmai. Semmiben sem vagyok biztos, Gill, de ha őröket állítottak az ajtóm elé, akkor kétségkívül hamarosan tudtomra adnak mindent. És a lyány? Lachlan arckifejezése ellágyult, ahogy az álla alá gondosan befészkelt sötétszőke fejre pillantott. Lady Kimberly egy angyal volt. Megpróbált összefoltozni. De ha nem tévedek, múlt éjjel kissé megzavarhattam a nyugalmát, ugyanis elaludt, mielőtt a végére érhetett volna. Akkó azt sem tudta elmondani, hogy mi ez az egész? - érdeklődött Gilleonan. Hamarabb elszenderült, mintsem megkérdezhettem volna - magyarázta Lachlan. Pedig ez nem volt igaz. Többször is kérdezte, mit tud a herceg látogatásáról, de Kimberly mindannyiszor egy „Maradjon nyugodtan"-nal vagy egy „Pszt"-tel vagy egy „Hogy hozzam rendbe, ha nem tartja csukva a száját?"-tal hárította el. Lachlan végül nem szólt többet, gondolva, hogy előbb-utóbb majdcsak választ kap, de Kimberly ehelyett elaludt. És a kíváncsiságánál fontosabbnak érezte azt a gyönyörűséget, hogy a karjában tarthatja, ezért aztán meg sem fordult a fejében, hogy a kérdései kedvéért felébressze. De erről Gilleonannek felesleges tudnia. Ha már téged nem gyanúsítanak - vetette fel inkább -, legalábbis egyelőre nem, miért nem próbálsz kideríteni valamit? Rendben - bólintott Gilleonan. - Előkerítem Ranaldot, és körülszaglászunk az istállók környékén, amíg meg nem tudunk mindent. Lehet, hogy valamelyik vendég rossz lóval poroszkált el a sötétben, és még nem gyütt rá. Semmi kétség, hogy így van. Pedig magában éppen az ellenkezőjét gondolta. St. James nem vadulna meg ilyen apróságtól. Valami bizonyítéka lehet, de Lachlan, ha agyonverik sem tudta volna kitalálni, hogy mi. Gilleonan elindult az ajtó felé, de aztán még visszafordult. Vissza kéne vinned a lyányt a szobájába, hogy kicsit pihenhess -javasolta Lachlannek. Nem vagyok abban az állapotban. Akkó majd én... Nem - szakította félbe Lachlan kicsit túl sietősen. - Engem nem zavar. Gilleonan csak felvonta a szemöldökét, de amikor további válasz nem érkezett, vállat vont és távozott. Lachlan felsóhajtott, amikor becsukódott mögötte az ajtó. Abban az értelemben Kimberly valóban nem zavarta, de az oldalához simuló lágy formák igenis zavarólag hatottak rá. Érezhette magát akármilyen nyomorúságosan, fájhatott csaknem minden porcikája, mégis valami hihetetlen módon kívánta e percben is. Hagynia kellett volna, hogy az unokatestvére kivigye innét, vagy gyöngéden fel kellett volna ébresztenie, hogy a lány magától visszamenjen a szobájába. De Lachlan cseppet sem szívesen
Johanna LINDSEY
65
Szeress örökké
engedte volna el, még a kényelmetlen helyzeten sem akaródzott változtatnia. Örült, hogy a lány ott van, ahol. Miután ezt tisztázta magával, a gondolatai más irányba fordultak, elsősorban is Wrothston hercegére és a tőle kapott verésre. A herceg minden bizonnyal jogosnak érezte, hogy ilyen alaposan ellátta a baját, még ha téves okból is. Ő túl kába volt, azt is alig érezte, hogy verik. De bármibe lefogadta volna, a verés nem lett volna olyan kegyetlen, ha St. James nem érzi azt, hogy joggal neheztel rá. Kíváncsi volt, vajon a herceg mit hoz fel mentségére, de a szíve mélyén tisztában volt azzal, hogy St. James végül is joggal húzott be neki; mégpedig kizárólag Meganért. Amíg az ember a távolból imádja más feleségét, s ezt senki sem sejti, amíg nem próbálja tettleg meghódítani, addig minden megengedett. De Lachlan tudta, hogy egy kissé elvetette a sulykot, amikor a bájos Meganre ismét rálelt. Igyekezett a hercegtől elszeretni a feleségét, és e pillanatban nem volt különösebben büszke magára. De hogy olyasmiért bűnhődjön, amit el sem követett? Még hogy ellopta Anglia legkiválóbb s különlegességüknél fogva legkönnyebben megtalálható lovait? Ehhez őrültnek kellene lennie. Egyelőre nyugton kell maradnia, amíg nem szembesítik a tényekkel. Most nincs mit tenni, mint megvárni, hogy St. James mit hoz fel mentségére. 27. Nos, megyünk, és meghallgatjuk, hogy az a gazfickó mit hoz fel mentségére? - kérdezte Devlin. Megan a homlokát ráncolta, s aznap már nem is először. Akárhogy is, nem hiszem, hogy eléggé lehiggadtál. Várhatunk vele reggelig, aludj rá egyet. Devlin nyomatékosan megrázta a fejét. Visszatartottál egész nap, még arra is rávettél, hogy végigüljek egy átkozottul kínos vacsorát, ami alatt Lady Kimberly vasvillaszemeket meresztett rám, bár hogy mi kifogása lehet ellenem, azt elképzelni sem tudom. Megannek még idejében sikerült elfojtania, hogy bosszúságát hangosan is kifejezésre juttassa. Hacsak az nem, hogy szerinte igazságtalanul bántál a skóttal. Ma reggel nem volt olyan állapotban, hogy megvédje magát. Egy percet sem késlekedünk - meredt rá ismét fenyegetően a férje. Nem hagyott Megannek időt a tiltakozásra, hanem benyitott a skót szobájába, Megannel szorosan a nyomában, s mögöttük bemasírozott az a három megtermett szolga is, akiket magukkal hoztak, hogy miután Devlin kihallgatta Lachlant, elkísérjék a rendőrbíróhoz. A szobában sötét és hűvös volt. A tűz mostanára már kialudt, az előcsarnokból beszűrődő gyenge fényben csak annyi látszott, hogy MacGregor az ágyában van, és nyilván alszik. Megan helytelenítően csettintett a nyelvével. A férfi állapota igazolni látszott a meggyőződését, miszerint a kikérdezését el kellene halasztani másnapra. De Devlin máris parancsokat osztogatott a három szolgának, hogy gyújtsák meg a szobában levő lámpákat és a tüzet is, azok meg uruk rosszkedvét látva siettek engedelmeskedni. Megan sem mert újból előhozakodni azzal, hogy ez várhat. Ha tovább idegesíti a férjét, azzal nem használ a skótnak. Nem mintha használni akarna. Lady Kimberly reggel még némi kételyt ébresztett MacGregor bűnösségét illetően, de Megan mégis a férje véleménye felé hajlott. Csak éppen, mindent figyelembe véve, sajnálta a skótot. Rettegett a pillanattól, amikor a tettét majd Margaret tudomására kell hoznia. Eddig titokban próbálták tartani, de nemsokára úgyis híre megy a dolognak. Elég a fény - hallotta Megan Devlin hangját. - Hozzatok egy tál vizet. Biztos akarok lenni, hogy ébren van... Az isten szerelmére - szakította félbe Megan, és mialatt az ágyhoz sietett, hangosan ráparancsolt a skótra: - Keljen fel, MacGregor, és lötyköljön az arcára egy kis vizet, különben más teszi meg maga helyett.
Johanna LINDSEY
66
Szeress örökké
A hangja fokozatosan elhalt, lába földbe gyökerezett, amikor az ágyban fekvőt közelről meglátta. Lachlan kinyitotta a szemét, és megpróbált felülni, bár ez szemmel láthatóan nehezére esett. Arcán ütésnyomok vöröslöttek, a feje baloldalt feldagadt, a szája püffedt és heges volt, a homlokán pedig egy dudor látszott, amelyet a ráhulló fürt sem tudott teljesen eltakarni. Az arcán csupán a szeme nem sérült; Devlin oda egyetlen ütést sem mért. Nem volt rajta ing, így most a mellkasát és a gyomrát ért ütések nyomai is láthatóvá váltak. Igazán szerencsésnek érezhette magát, ha ennyi véraláfutás nem egy-két törött bordát takar. Ha kellemetlennek találod a látványt, kedvesem, menj csak ki nyugodtan - mondta Devlin Megan mögött. - Felesleges itt lenned... Távolról sem - vágott közbe a felesége, majd összeszedve magát pattogó hangon folytatta: Elég éber ahhoz, MacGregor, hogy válaszoljon az ön ellen felhozott vádakra? Neem. Szívesen megmosdanék, ha egy perc türelemmel lenné... Ugye ... nem... kezdték... még... el? - lihegte Kimberly az ajtóból. Kifulladva toppant be, mert amint észrevette, hogy a hercegi pár eltűnt a lent összegyűlt társaságból, felszaladt az emeletre. Vett egy mély levegőt, mielőtt folytatta volna: - Kötelessége lett volna értesíteni arról, hogy kikérdezik Lachlant, kegyelmes uram. Úgy hiszem, említettem, hogy jelen kívánok lenni. Lady Kimberly - sóhajtott fel Devlin -, semmi sem indokolja, hogy ön itt legyen. Mindazonáltal ragaszkodom hozzá. Az a bánásmód, amelynek ma reggel a szemtanúja voltam, megköveteli, hogy egy pártatlan résztvevő is itt tartózkodjék. Az ön védelme aligha tekinthető pártatlannak - felelte Devlin. Kimberlynek elakadt a lélegzete. Én nem védem! Csak arra igyekeztem felhívni a figyelmét... Ebből elég! Lachlan szakította őket félbe, oly hangosan, hogy össze is rándult tőle. De felkelt, és rettenetesen dühösnek látszott. Jaj, istenem! - kiáltott fel Kimberly. Kétszer is felébresztett álmomból - folytatta Lachlan, kissé visszafogottabban, de nem kevésbé haragosan -, eszméletlenre vert, majd egy teljes napon át étel-ital nélkül bezárt ebbe a szobába. Előbb ön feleljen az én kérdéseimre, St. James. Mi az ördöggel vádol? Ezt már egyszer... - kezdte Devlin, de Lachlan ismét félbeszakította, s világoszöld szeme hidegen megvillant. Ismételje csak el, ember. Ha emlékeznék bármire is, nem kérdezném. Devlin mérgesen összevonta a szemöldökét, de aztán bólintott, ha kimérten is. Rendben. Három igen értékes lovam eltűnt, és a lovászom, mielőtt leütötték volna, a maga hangját hallotta az istállóban. Az én hangom? Várjunk csak egy percet - avatkozott közbe Kimberly. - A hercegnő csak annyit említett, hogy skót tájszólást hallottak, és ez aligha... Nagyra értékelem, Lady Kimberly, hogy ennyire foglalkoztatja az igazság kiderítése szólalt meg Lachlan. - De ha megengedi, inkább én tennék fel kérdéseket. Durvaság lenne a részéről e szelíd kérésnek nem eleget tenni, gondolta Kimberly. Bólintott, de nem nézett a férfira. Aznap reggeli viselkedését még most is mélyen restellte. Hogy elaludt rajta, szó szerint Lachlanen... A skótnak feltűnt piros orcája, és sejtette a pirulás okát. Amikor Kimberly végre felébredt a karjában, annyira zavarba jött, hogy halkan szabadkozott - amit Lachlan nem is értett -, majd kimenekült a szobából. A férfi majdnem utánasietett, de még időben eszébe jutottak az ajtó előtt álló őrök, így inkább visszafeküdt, és minden valószínűség szerint átaludta a napot. Amit a hölgy mond, az igaz? - fordult hát ismét a herceghez. A lovászom ezt mesélte, amikor ma reggel magához tért, és még kissé kába volt a kapott ütéstől, nekem meg elegendő bizonyítéknak tűnt - felelte Devlin. - Azóta alaposabban is kikérdeztük, és most már meg is tudta nevezni a hang tulajdonosát - magát, MacGregor.
Johanna LINDSEY
67
Szeress örökké
Szóval van valaki, akivel soha életemben nem találkoztam, de aki oly jól ismer, hogy azonosítani tudja a hangomat? Jól értettem? Ő sem állítja, hogy személyesen ismeri, MacGregor, csak látásból. Magát elég nehéz nem észrevenni. Beszélni korábban is hallotta. Hát ez érdekes - mélázott el Lachlan. - Amikor nem szokásom a lovászokkal szóba elegyedni, legalábbis az angolokkal nem, mivel alig értem a tájszólásukat. A jelenlevők közül látszólag csak Kimberly találta ezt mulatságosnak, tekintettel Lachlan saját jellegzetes skót tájszólására. A lány alig tudta megőrizni komolyságát. De a férfi még nem fejezte be a mondanivalóját. Lássuk csak, helyesen értettem-e mindent, St. James. Azzal vádol, hogy fejbe vertem az istállószolgáját, és elhajtottam három értékes lovát? Pontosan. És feltehetően valahol a közelben rejtettem el őket, mivel itt nélkülük vagyok? Vagy talán felküldtem őket Skóciába, ahol útközben - közönséges állatok lévén - senkinek sem tűnnének fel? Hiába gúnyolódik - vágott vissza Devlin. - A szállításuknak számos módját kitervelhette, többek között ponyvás szekéren is elrejthette őket. Hohó! Hát most előre jól kitervelt összeesküvésről van szó? Nemcsak egy hirtelen támadt ötletről, amit részegen agyaltam ki? De azért szépen végigcsinálom, pedig úgy berúgtam, hogy a lábamon is alig állok? Vajon tényleg részeg volt, MacGregor, vagy csak úgy tett? Nos, a kastélya közelében van egy kocsma, ahol - ebben biztos vagyok - kimerítő választ kaphat erre a kérdésére. Valami rémlik, hogy a nap folyamán egyszer ki is raktak, vagy már éjszaka volt? Erre már nem emlékszem tisztán. Az elfogyasztott italmennyiséget előbb ki kellett aludnom, hogy visszaengedjenek, s erre az istállóban kerítettem sort... azt hiszem. Efelől is vannak némi kétségeim, csak arra emlékszem, hogy amikor visszamentem, hát nem repestek a viszontlátás örömétől. Ezt természetesen ellenőrizzük majd, bár aligha nyom a latban. Az istállóban a szolgám akkor is a maga hangját hallotta. És ugyan kivel folytattam beszélgetést, amit a szolga véletlenül kihallgatott? Az egyik rokonommal? Tegnap merő véletlenségből egyikük sem kísért el görbe utamra, értem alatta az ivást, és nem a feltételezett lótolvajlást. És ha jól ismerem az unokatestvéreimet, mindkettőjüknek valószínűleg társasága is volt éjszakára - elnézésüket kérem, hölgyeim -, mégpedig a szebbik nem köréből, s hogy ez így volt-e vagy sem, azt könnyen be lehet bizonyítani, ha megkérdezzük őket. De akkor is... a feltevés szerint mikor követtem el a tettem? Napközben, amikor bárki megláthatott? Vagy késő éjjel? Egy órával hajnal előtt, mintha nem tudná - mordult rá Devlin. Lachlan összehúzta a szemét. Az idő tájt éppen az ágyamban voltam. Állítja maga. Vagy esetleg az unokatestvéreihez hasonlóan nem volt egyedül, és ezt bizonyítani is tudja? Kimberly arca égőpiros lett. Elképzelte, hogy Lachlan pillantása most bizonyosan rászegeződik, bár valószínűleg csak a bűntudattól hitte ezt. Elég lenne kiállnia a férfi mellett, és beismerni, hogy azokban a késő éjszakai órákban vele volt -de egy életre tönkretenné a jó hírét. Nem, amennyire emlékszem, senki sem feküdt mellettem - jelentette ki végül Lachlan. Kimberly arca még ekkor is égett. A férfi az igazsághoz híven fogalmazta meg a válaszát. Kimberly ülve töltötte mellette az éjszakát, és nem fekve. De amikor körülnézett a szobában, látta, hogy égő orcája senkinek sem tűnt fel, mert mindenki csak Lachlant nézte. A herceg ekkor diadalittasan kiáltott fel: Úgy van, ahogy gondoltam! Nem tudja bizonyítani, hogy az ágyában volt. A múlt éjszakáról nem sok emlékem van, de abból a kevésből arra emlékszem, hogy valamicskével éjfél után kerültem a szobámba. Nem volt valami kellemes éjszaka. Most tehát azt akarja mondani, hogy nem emlékszik a lopásra?
Johanna LINDSEY
68
Szeress örökké
Az igaz, hogy túl sokat ittam, viszont az is igaz, hogy részegen sem tennék olyat, amit józan állapotban nem. Esküszöm, St. James, hogy nem lopnám el az átkozott lovait. De Devlin csak gúnyosan mosolygott: Ha ez a legtöbb, amit a védelmében felhozhat, MacGregor, akkor én csak az időmet vesztegetem itt. Azt mondom, hogy nem én tettem, és adjon rá esélyt, hogy bebizonyítsam. Úgy érti, esélyt, hogy elszökjön? És ugyan hova, St. James? Tudja, hol találhat meg. Vagy azt hiszi, a lovaiért lemondok az otthonomról, hogy többé ne térhessek vissza? Bizonyára Devlin is belátta, hogy ez nem valószínű. És hogy akarja bebizonyítani? - kérdezte. Úgy, hogy megkeresem a lovakat és az igazi tolvajt -hangzott az egyszerű felelet. Majd én megtalálom a lovaimat, a tolvaj pedig már meg is van. Maga. Nem, nincs meg. Vagy attól fél tán, hogy tévedéséért bocsánatot kell kérnie tőlem? Egy hosszú pillanatig csend volt, majd Devlin felmordult: Rendben. Kap egy hetet. De azután a torkán nyomom le ezeket a szavakat. Lachlan lassan elvigyorodott, legalábbis kísérletet tett rá. Vagy a saját bőrén érzi az én ökölcsapásaimat; én így fogadom a bocsánatkérését. Devlin erre csak dühösen horkantott, mielőtt gyors léptekkel kiment volna a szobából. Az ajtóban álló Kimberly gyorsan félreállt az útjából. Azt azonban észre sem vette, hogy Megan azonnal követi a férjét, s vele a három megtermett szolga is elhagyja Lachlan szobáját. Hirtelen kettesben maradtak, ami igencsak zavarba hozta a lányt. Bármennyire kínban volt is, azért köszönetet mondott Lachlannek. A férfi kérdőn felvonta a szemöldökét, bár nehezére esett. S miért, drágám? Hogy nem kényszerített vallomásra. Megtetted volna? - kérdezte a férfi lágyan. Kimberly szívesebben vette volna, ha más hangon szól hozzá, mert ettől teljesen elgyengült. De nem ismerhette be, hogy igenis, megtette volna; nem engedte volna, hogy ha odáig fajul a dolog, elvigyék a rendőrbíróságra. A férfi még téves következtetést vonna le a válaszából, s azt hinné, kedveli őt, holott ő semmit sem érez a skót iránt. Kimberly tehát megkeményítette magát, hogy így válaszolhasson: Természetesen nem. Veszélyeztettem volna a jó híremet. Egyébként máris többet segítettem magának, mint ahogy megérdemli. Még azt is elmondtam a hercegnőnek, hogy hallottam a szobájában, s többször fel is ébresztett. És hitt neked? - kérdezte csalódottan a férfi. Igen, minden bizonnyal, de a herceg erre azt felelte, hogy az egyik rokona is lehetett, hogy én azt higgyem, maga jött haza. Hát igen, biztos, hogy ez jut eszébe, amikor annyira erősen hisz a bűnösségemben mormogta a férfi. Nos, azt nem vallom be, hogy az éjszakát a szobájában töltöttem, csak hogy a bőrét mentsem - felelte Kimberly keményen. - Valami más megoldást keressen. Ez volt a szándékom. Nem akarom, hogy értem kockára tedd a jó híredet. Azt gondolja, képes megtalálni a lovakat? - kockáztatta meg a kérdést Kimberly, de rögtön meg is haragudott magára, amikor saját hangjából kihallotta a reménykedést. De a férfi mintha fel sem figyelt volna rá. - Ez nem képesség, hanem kényszerűség dolga, drágám. Kimberly teljes egyetértéssel rábólintott. Már éppen kifelé indult, amikor a férfi leült az ágya szélére, és a lány észrevette, hogy a fájdalomtól eltorzul az arca. Olyan szánalomra méltó állapotban volt, hogy Kimberly nem tudta elfojtani aggodalmát. Szívesen segítenék, már ha szüksége van rám a keresésben. Nem tetszik, hogy magát hibáztatják érte, amikor tudom, hogy nem maga tette.
Johanna LINDSEY
69
Szeress örökké
A férfi halkan felnevetett. A lány utolsó szavai kissé javítottak a kedvén. Még Kimberly is megkönnyebbülésfélét érzett, hogy bevallotta igazi érzéseit. Nekem sem tetszik, drágám, de belátom, hogy múltbeli tetteim gyanússá tesznek - mondta. - Ennyiből nem hibáztatom St. Jamest. De meg fogja még bánni a szavait, vagy ne legyek a MacGregor klán ura. Kimberly hitt is neki. 28. Will Ablesnek híjják - mesélte Gilleonan. - Erős a gyanúm, hogy az ügytől nemcsak összezavarodott, de valamiér hazudik is. Miért? - kérdezte Lachlan. Másnap reggel volt. Gilleonan már jó korán megjelent Lachlannél, hogy jelentse, előző nap mit derítettek ki az eltűnt lovakról. St. James egy hetet adott Lachlannek, hogy bebizonyítsa az igazát, de ennél több időbe telik, míg a verésből teljesen felépül. Nem maradt más választása, mint az unokatestvéreire hagyni, hogy helyette nyomozzanak, legalábbis az elején, s mi több, minél gyorsabban. E percben csak tanáccsal segíthette őket. A lovász hajthatatlan - magyarázta Gilleonan. - És köti az ebet a karóhoz, hogy a te hangodat hallotta. Nem valaki skótot, hanem személy szerint téged. Hát kérdem én, ugyan hol hallhatta korábban a hangod, amikó nem is dógozik a közös istállóban, hanem csak a tenyészállatok mellett? Ezen már én is törtem a fejem, hiszen mindössze egyszer kerültem a tenyészparipák közelébe, amikor a minap reggel a lovardához sétáltunk. Á, persze, azon a reggelen, amikó ok nélkül behúztál a vikomtnak. Vagy mégis vót valami ok, amit velünk, halandó skótokkal is hajlandó vagy most megosztani? Lachlan lélekben felsóhajtott. Tudta jól, hogy az unokatestvérei kirekesztettnek érzik magukat, mégsem lett volna képes magyarázatot adni a Howard Canston elleni támadására, mert még maga sem értette. Nem vallotta volna be, hogy féltékeny volt. Ne gyötörd magam emiatt, Gill - mondta válasz gyanánt. - Már én is megfeledkeztem róla. Hogy úgy mondjam, kiittam a szervezetemből. Ami azt a lovászfiút illeti, tartsátok rajta a szemetek, de ha lehet, ő ne vegye észre. Figyeljétek, kivel vált szót, hova megy, mit csinál, amikor nem dolgozik. És beszéljetek mindenkivel, akivel együtt szokott dolgozni. Szimatoljátok ki, járt-e nála az elmúlt hetekben valaki, aki egyébként nem szokott. Min jár a fejed? Számos lehetőség kínálkozik. Maga az ifjú Will is megtehette. Az istállóban lakók pontosan tudják, mikor nem jár arra senki. Gilleonan elgondolkodva csóválta a fejét. Nem hiszem, hogy elég esze vóna a dologhó, hát még hogy elég dörzsölt legyen ahhó, hogy egymaga próbálkozzon ilyesmivel. Az bizony meglehet - bólintott Lachlan. - Vagy lefizették, hogy másra kenje a dolgot, és az igazi tolvajoknak elég idejük maradjon eltüntetni a nyomokat. De akkor sem értem, miért éppen engem szemelt ki. Én igen. - Lachlan kérdően felvont szemöldökét látva Gilleonan bővebben is kifejtette: Kétlem, hogy errefelé sokan vónának, akik még nem hallottak a haramia múltadrú. A kegyelmes hercegek nyíltan beszéltek róla, amikó ideérkeztél, a közelben tébláboló szolgák meg többet csíptek el a kelleténél. Odalent a konyhán ezt oszt széltiben-hosszában beszélték. Ranald má csak tudja, hisz a szakácsné konyhalányával tölti az időt, és ideje javát odalent múlatja. Hát ez nemigen szűkíti le a kört - keseredett el Lachlan.
Johanna LINDSEY
70
Szeress örökké
Nem - vigyorgott Gilleonan -, ezzel csak azt érted el, hogy egy ilyen dolognál rögvest te jutsz mindenki eszibe, oszt a herceg is ezér nem kereste tovább a bűnöst. De mi majd kitanájuk, mi van emögött, egyet se félj. Efelől semmi kétségem - felelte Lachlan, pedig mi sem állt távolabb az igazságtól. Gilleonan bólintott, és még hozzátette: - Ranalddal átfésültettem a környéket meg a legközelebbi falvakat, hogy hová rejthették el az állatokat, és asszem, legjobb, ha továbbra is ezt csinájja. Ha azt nézzük, hogy a lopást akkó követték el, amikó nemsokára pirkad, kédeném, hogy a lovakat messzire vitték vóna. Igazad lehet, és ezért is akartam javasolni, hogy hajnalban figyeljétek a közeli utakat néhány napig - vetette fel Lachlan. - Valószínű, hogy aki akkortájt arra halad, az naponta ezt teszi, tehát ki lehet kérdezni, látott-e valamit. Okos gondolat, és ebben még segíthetek is Ranaldnak, mivel csak egy-két órányi időszakró van szó. Később mán bárki megy arra, az a dógát végzi. Oszt napközben attó még rajta tarthatom a szemem Will Ablesen. Szerintem könnyebb lesz a lovak, mint a tolvaj nyomára bukkanni, bár ha szerencsénk van, az egyiktől eljutunk a másikhoz. A lovak a tolvaj nélkül nem sokat bizonyítanak, de valamin legalább elindulhatunk, mert tudjuk, hogy a tolvajok visszatérnek. Könnyen előfordulhat, hogy az istállószolga, már ha ő is benne van, vezet el hozzájuk. Egen, ezt is figyelni fogom, biztos lehetsz benne - erősítgette Gilleonan. Rendben. Amint lesz erőm ahhoz, hogy alaposan ráijesszek, én is lelátogatok hozzá. Ezzel a képpel itt most fütyülne rám. Valójában... hogy is mondjam... - Gilleonan bátorítani akarta, de nem járt sok sikerrel. Nem sokat javult. Van szemem meg tükröm is, hogy lássam - kuncogott Lachlan. - A szobalány elszörnyedt képéről nem is szólva, ha láttad volna, amikor ma reggel az ennivalómat hozta. Gilleonan fájdalmas grimaszt vágott. A, erre nem is gondútam, most egy darabig el kell halasztanod az udvarlást. Valóban - felelte Lachlan. Ami azt illeti, eddig még nem talált időt az udvarlásra annál az egyszerű oknál fogva, hogy egy ideje képtelen volt Kimberlyról elfeledkezni. Hogy őszinte legyen, legszívesebben csakis Kimberlyt akarta megnyerni magának Sherring Cross vendéghölgyei közül. A dolog elég reménytelennek tűnt. Ezt a lány is világosan értésére adta. De ez még azelőtt volt, hogy éjjel bejött volna a szobájába, és oly gyöngéden ápolta, majd másnap reggel a védelmére kelt. Lehet, hogy mindezt közönyösen tette, de Lachlan egyre inkább úgy érezte, hogy Kimberly csak megjátssza magát. A lány igyekszik mindig helyesen és illendően eljárni, de oly ritkán sikerül neki. A férfi elmosolyodott magában. Szerette Kimberly sikertelen próbálkozásait, és mulatott rajta, ha mégis sikerrel járt. A kislánynak tényleg kemény erőfeszítésébe kerül eltitkolnia azt a tüzes természetét. Azt, hogy a bajból a legegyszerűbben kihúzza, visszautasíthatta, de hogy ilyen messze elmenjen, ezt Lachlan nem is várta el tőle. Akárhogy is, a végén csak felajánlotta a segítségét. Talán mégis megenyhül iránta. Vagy talán inkább neki kellene a dolog végére járnia, ha már úgyis kár tagadnia: nem bánná, ha elvehetné Kimberly Richardsot. De hát kit áltat most? Hiszen napról napra egyre nyilvánvalóbb, hogy el akarja venni Kimberlyt. 29. Will Ables hórihorgas fiatalember volt; fekete haja drótként meredezett, és kerek, bagolyéhoz hasonlatos kék szeme kissé szánalmas külsőt kölcsönzött neki. Első látásra általában szánalmat ébresztett maga iránt, amíg a közelebbi ismeretség fel nem fedte pimasz viselkedését.
Johanna LINDSEY
71
Szeress örökké
Kimberly nyomorúságosnak találta, amikor először megpillantotta. Habozott, hogy egyáltalán odalépjen-e hozzá. Emlékeztetnie kellett magát, hogy bármi okból is, de ez az ember hazudott, hiszen Kimberlynél senki sem tudta jobban, hogy Lachlan nem járt itt. Két napja már, hogy tisztában van vele, Will Ables meséje valahol sántít, és ez nem hagyta nyugodni Kimberlyt. De ezt senkinek sem említhette, és nyíltan sem vádolhatta meg anélkül, hogy megmagyarázná, honnan olyan biztos benne. A magára kényszerített hallgatás azonban meggyőződése ellen volt. Amikor már három nap letelt a rövid „hétből", amelyet Lachlan önmaga tisztázására kapott, és Kimberlynek semmi új nem jutott a tudomására, úgy döntött, hogy maga beszél a lovásszal. Ha rájön valamire, bármi apróságra, ami arra utal, hogy valóban hazudik, akkor azzal tisztára moshatják Lachlant. Egy próbálkozást mindenképp megért a dolog. Kimberly arra is rájött, hogy a hazugságra csak egy oka lehet a fiúnak: valahogy ő maga is belekeveredett a lopásba. Kíváncsi lett, vajon valóban fejbe vágták-e Ablest, vagy csak ő mondta. Ellenőrizte-e valaki a sérülést? Látta-e saját szemével a bizonyítékot? Vagy a nagy felfordulásban megfeledkeztek róla? A lány elszánta magát, hogy utánanéz. Ha nem is túl nagy a valószínűsége, de azért előfordulhat, hogy Will Ables csak összezavarodott, és valóban azt hiszi, hogy Lachlant hallotta. Ilyen súlyos vádat azonban mindenképp megdönthetetlen bizonyítékkal kell alátámasztani. Az útjába eső összes lovásztól megtudakolta, hogy Will Ableshez van-e szerencséje, mert személyesen még nem ismerte az istállószolgát. De kizárásos alapon végül ráakadt: a fiú egy köteg szénán üldögélt, s egy jókora húspástétomból falatozott. Nagy, kifejező szemével valóban szánalomra méltó benyomást tett Kimberlyre, de ez csak a látszat volt; a külseje semmit sem árult el arról, hogy mi jár a fejében, amint azt Kimberly nemsokára tapasztalta is. Will Ables? A fickó rögtön felpattant, és ahhoz képest, hogy állítólag leütötték, szokatlanul gyorsan lekapta a sapkáját. A hirtelen mozdulatnak fájdalmat kellett volna okoznia, de neki arcizma sem rándult. Én vónék az, asszonyom. Ne álljon fel, kérem - mosolygott rá Kimberly. - Hallottam, mi történt magával. Valójában azért jöttem, hogy megnézzem, hogy van e gyötrelmes élmény után. A mi után? A lótolvajokkal történt összetűzése után. Bátor tett volt magától, nekem elhiheti. Á, semmi se vót - pirult bele a bókba a fiú. - A munkámhó tartozik. Gondolom, igen. És a doktor azt mondta, hogy rendben lesz? Nem kő nekem doktor. Csúnyább ütéseket is kaptam mán. De csak megvizsgálta egy doktor, nem? - A nevére szüksége lesz, hogy kikérdezhesse őt is. Egy kis puklihó? - csúfolódott a fiú. - Mondtam nekik, hogy arra semmi szükség. Kimberly felvonta a szemöldökét. Nem látta orvos, tehát senki sem bizonyíthatja, hogy a lovászt fejbe vágták. Hát nem gyanította, hogy erről van szó? És bölcs dolog volt ez, Ables? És ha össze kellett volna varrni vagy ilyesmi? Engedje meg, hogy egy pillantást vessek arra a dudorra, hogy biztosan nem kell-e... A fiú oly gyorsan ugrott hátra, hogy majdnem felbukott a szénakötegben. Amikor az egyensúlyát visszanyerte, mintha vádlón nézett volna Kimberlyre, de hamar magához tért, és hencegő mosoly jelent meg az arcán. Ne fáradjon, asszonyom. Mondtam, hogy semmiség az egész. Nem hasadt fel a bőröm, nem is vérzett. A dudor is lelappadt, le biz a. Kimberly bólintott, de a fejét tette volna rá, hogy három napja sem volt dudor a lovász kobakján. Nagy kár, hogy a herceg nem nézette meg az állítólagos sérülést. Akkor rájöhetett volna, hogy a szolgája hazudik, ami felől a lánynak most már nem voltak kétségei. De túl sok idő telt el azóta, hogy ezt be is bizonyíthassa. Ha volt is a fején púp, mostanára már tényleg visszahúzódhatott. Valami mással kell próbálkoznia. Kimberly arra gondolt, vajon mit szólna Ables, ha a szemébe mondaná, hogy hazudik. Természetesen tagadná. Kimberly gondolatban felsóhajtott. Ezzel nem érne célt.
Johanna LINDSEY
72
Szeress örökké
Micsoda szégyen, hogy a lovakat még nem sikerült visszaszerezni - jegyezte meg. - De hála magának, legalább az a skót nem vitte el szárazon. Gondoljon bele, hogy valaki a vendéglátójától lopjon! Micsoda arcátlanság! Ez csaknem olyan elítélendő, mint amikor valaki a gazdájától lop. A fiú megint elpirult, ezúttal bűntudatosan, ebben Kimberly nem kételkedett, de megpróbált csak a dicséretre reagálni. A fickót nem ismerem személyesen - mondta Will. - De eccer-kéccer hallottam beszélni. Nem lehet a beszédit senkiével összetéveszteni, olyan jellegzetes. Tudom, mire gondol. Erős tájszólással beszél, nem? Könnyen felismerhető. A biz a. Ismét hazudott, amikor osztotta Kimberly véleményét, aki maga is valótlanságokat állított. Lachlan egészen enyhe tájszólással beszélt. A hazugság úgy feldühítette Kimberlyt, hogy félre kellett fordulnia, amíg legyűri haragját. Végre valami, aminek hasznát vehetí! Will Ables nem ismeri Lachlan hangját, s nyilván soha azelőtt nem hallotta. Ha Lachlant is közéjük véve három skótot hallana beszélni, komoly fejtörésébe kerülne kideríteni, hogy melyik hang kihez tartozik. Erről okvetlen értesítenie kell a herceget. De nem, Devlinnek nem szólhat; utálja Lachlant, és kezdettől fogva azon van, hogy elmenjen. Nem kételkedett a bűnösségében, sőt örült neki, efelől Kimberlynek nem voltak kétségei, hiszen most tiszta lelkiismerettel dobhatta ki a skótot. Amíg át nem adja neki az igazi tolvajt, Devlin csak nevetni fog mindenen, ami Lachlan ártatlanságára utalna. Nem, inkább Megannek mondja el, amire rájött. A hercegnőt felbosszantotta és elkeserítette ugyan a skót, de Kimberly úgy gondolta, hogy Megan valahol őszintén kedveli is. És igazságosan bánna vele. Ketten együtt akár még egy kis bemutatót is rendezhetnének, amivel Will Ablest állítása alátámasztására kényszerítenek. Ez aztán a remek ötlet! Kimberly annyira megörült neki, hogy újból rá tudott nézni a lovászra. Nos, örömmel látom, hogy ismét jól van, és kész újból munkába állni - mondta búcsúzásul. - Persze e pillanatban kevesebb lóról kell gondoskodnia. De remélhetőleg hamarosan ezt is orvosolják. Bizonyos, hogy a herceg nem nyugszik, amíg vissza nem szerzi az állatokat, és azt a szemtelen tolvajt rács mögé nem dugja. Aszongya, hogy a skót még mindig itt van? Még nem zárták be? Kimberly csak most ébredt rá, hogy az eredményről nem tájékoztatták a szolgát. Miért is avatnák be az urak dolgába? Ha pedig így van, akkor azt sem tudja, hogy Lachlant megverték, és felépüléséig a szobájában tartózkodik. Will Ables aggodalmasnak tűnt, de ez még nem meggyőző bizonyíték, hogy bűnös. Lachlan hatalmas termetét tekintve bárki, aki okkal vagy ok nélkül megvádolja, nem érezheti magát biztonságban, amíg a skótot le nem tartóztatják. Addig bosszút állhat, leszámolhat. Kimberly kíváncsi lett volna, elrejtőzne-e a lovász, ha azt hinné, hogy Lachlan bármikor megkeresheti. Ez mindenképp a bűnösségére utalna. Nem, ez biztosan nem segítene, így hát e szavakkal folytatta: Képzelje csak, erősködik, hogy ártatlan, és a herceg -igazságtudatától vezérelve - időt adott neki, hogy ezt be is bizonyítsa. Persze nem sokat tehet ennek érdekében, amilyen sérüléseket szenvedett. Sérüléseket? Igen. Alaposan megverték. Természetesen csak azt kapta, amit megérdemelt. A fiatalember láthatóan megnyugodott. Kimberly szívből remélte, hogy nem döntött rosszul, amikor visszatartotta a szökéstől. De ő látszott az egyetlen „nyomnak", amely Lachlan ártatlanságát bizonyíthatná, ezért szükségük volt rá. Kimberly még utoljára rámosolygott Ablesre, és elköszönt tőle, mert már alig várta, hogy visszatérhessen a házba. Éppen távozni készült, amikor Howard Canston fordult be a sarkon, és megtorpant, amikor a lányt meglátta.
Johanna LINDSEY
73
Szeress örökké
Lady Kimberly! - kiáltott fel. - Mi az örd... á, éppen önt kerestem! Mondták, hogy errefelé látták. Gondoltam, kedve lenne egy kis lovagláshoz, miután ma végre kisütött a nap. Kimberlynek nem volt kedve lovagolni; a hercegnővel szerette volna közölni, amit megtudott. Ugyanakkor szívesen átkutatta volna Sherring Cross közvetlen környékét, hátha egyedül is rábukkan az ellopott lovakra. A herceg minden bizonnyal maga is keresteti embereivel az állatokat, de nagy területet kellett bejárniuk, többek között egy erdőt és megműveletlen réteket. Kimberlyt mégis űzte a vágy, hogy ő találja meg a lovakat. Beleegyezett hát, hogy kilovagol a vikomttal, különben sem árt, ha elmélyíti vele az ismeretségét. Végül is itt van a házasság dolga, és a vikomt még mindig lehetséges jelölt. De mialatt a tenyészlovak istállójától a ház mellett elsétáltak a közönséges istállókig, hogy Kimberlynek egy szelíd kancát válasszanak, a lányt egy kérdés kezdte kínozni. Ha a vikomt - mint állította - őt kereste, vajon miért vágott olyan meglepett képet, amikor megtalálta? 30. Mivel az étkezések idején nem csatlakozhatott a többi vendéghez, Lachlan a szobájában evett; egy kis asztalt meg néhány széket hoztak be neki. Ezek egyikére zöttyent le Gilleonan, s rögtön le is kapta a fedőt a jövetele előtt feltálalt ételről, amihez Lachlan még hozzá sem nyúlt. Legalább rendesen etetnek - jegyezte meg, amikor megszagolta a sült lazacot és burgonyapürét, a hatalmas karéj ropogós, friss kenyeret. Lachlan elfordult az ablaktól, ahol elgondolkodva bámulta a tükörképét. Azt hitted, hogy éheztetnek? Nem tartottam kizártnak. Nincs miért aggódnod, mert a nap minden percében szobalányok ostromolnak tortákkal, süteményekkel és többfogásos étkezésekkel. Biztos ők is azt hiszik, hogy éhen veszek. Ez ma a második vacsorám, úgyhogy vegyél csak kedvedre. Nem mondok nemet - vigyorgott Gilleonan, és maga elé húzta a tálcát. Néhány falat után azonban felnézett Lachlanre, s jelentette, amit megtudott. Az a Lady Kimberly ma megjelent Ablesnél, hogy beszéljen vele. Ugye, tényleg nagyon utál? Lachlan megrándult. Miből gondolod? Hát egyfolytában egyetértett a fickóval, elmondta, hogy agyba-főbe vertek, és hogy meg is érdemelted, végül szemtelen tolvajnak nevezett. - Gilleonan homloka ráncba szaladt, amikor eszébe jutott valami. - Persze közben meg rávette a fiút, hogy azt mondja, erős tájszólással beszélsz, amikó ő is meg én is tudjuk, hogy nem így van. Lachlan csak a pillanat törtrészéig tűnt zavartnak, aztán elnevette magát. Komolyan hiszem, hogy segíteni akart, Gill. Gondolj csak bele... ha a lovász azt hiszi, a hölgy együtt érez vele, és semmit sem gyanít, könnyebben elmond neki olyasmit, amit neked nem. Hm, most, hogy említed, azt hiszem, tényleg ezt csináhatta. Az is igaz, hogy meg akarta vizsgálni a fickó fején levő dudort, de annak semmi sem vót a fejin, és majdnem a fenekire esett a nagy igyekezettül, hogy a hölgy meg ne érintse. Szóval nincs rajta sérülés - szögezte le Lachlan. Erre mán én is gyanakodtam - hagyta helyben Gilleonan, de aztán hozzátette: - Oszt majdnem lebuktam, ahogy a saroknál hallgatóztam, amikó a vikomt odajött a hölgyet keresni. Másodperceken múlt, hogy el tudtam bújni. Lord Canston? Ő bizony. El akarta vinni lovagolni. És elvitte? Gilleonan megvonta a vállát.
Johanna LINDSEY
74
Szeress örökké
Nem követtem őket, így oszt nem is láttam. Ables közeliben maradtam, de ma senki más nem jött oda hozzá. Lachlannek nehezére esett másra is gondolni, mint a Canston társaságában kilovagló Kimberlyre, de aztán nagy nehezen folytatta: És mi van Ranalddal? Szerencséje volt? Nem, bár azt mondja, szerinte a hivatalos kutatást leállították. Miért? Úgy gondolja, hogy megtanálták a lovakat, de hallgatnak róla, mint a sír. Az ördögbe is, reméltem, lesz egy hely, ahol őrködhetünk, hogy elkapjuk a tolvajt, amikor megjelenik, hogy megetesse vagy elvigye onnét az állatokat... várj csak egy percet! Ha mind hallgatnak róla, akkor a lovakat még nem hozták ide vissza. Akkor St. James is őröket állított, nem? Úgy gondolod? Úgy bizony. És nem kétlem, hogy arra számít, te vagy Ranald szépen besétáltok a csapdájába. És nagyon remélem, nem fuserálja el. Szólj Ranaldnak, és fújd le a keresést. Nem akarom, hogy merő véletlenségből a felé a hely felé tévedjen a saját keresgélése közben. Hohó, az bizony nagy balszerencse lenne, és senki sem hinné el, hogy ártatlan. Ahogy nekem sem hittek - vált keserűvé Lachlan hangja. Nem. - Gilleonan kuncogott, majd egy falat omlós lazacot tömött a szájába, mielőtt folytatta volna. - Sejtésem szerint a lyányok errefelé azér hisznek neked, különben nem ennél ilyen felségesen. Kimberly egy elhagyott irtás felé akart lovagolni, amelyre aznap délután figyelt fel; a közepén egy látszólag üres, öreg favágókunyhó állt. Amikor először megpillantotta, az jutott eszébe, hogy akkora, hogy akár három ló is elférne benne, és eltűnődött, vajon eszébe jutott-e bárkinek is odabent körülnézni. Ám alighogy felhívta rá Howard figyelmét, a férfi máris erősködni kezdett, hogy forduljanak vissza, mert találkozója van valakivel, amiről elfeledkezett, s amit - ha nem indulnak vissza azon nyomban - le fog késni. Kimberly nem kételkedett az őszinteségében; a férfi láthatóan feldúlt volt. Amíg az erdőből ki nem értek, a korbácsával még a lovát is gyorsabb vágtára ösztökélte. Amikor a lány felvetette, hogy a vikomt térjen vissza nélküle, Howard hallani sem akart róla. Kimberly nem a legrózsásabb hangulatban tért vissza Sherring Crossba, s ami még rosszabb, nem is volt biztos benne, hogy még egyszer visszatalálna a kunyhóhoz. Csalódottsága csak fokozódott, amikor Megant kereste, de nem találta. Aznap este a hercegnő már csak a vacsoránál jelent meg, akkor is egyedül. Férje nem volt vele, és Megan be is jelentette, hogy nem csatlakozik hozzájuk. Kimberly nem is bánta, mert még mindig haragudott rá, hogy Lachlant felelőtlenül elítélte. Ki kellett várnia a vacsora végét, hogy Megant félrevonhassa egy kis magánbeszélgetésre. Amint besurrantak a könyvtárba, elsőnek a hercegnő közölt egy újdonságot. Megtalálták a lovakat. Igen? - pislogott meglepetten Kimberly. Igen. Egy öreg kunyhóban az erdő nyugati oldalában -mondta Megan. Megdöbbentő - csóválta a fejét a dolog iróniájától kissé megzavarodott Kimberly. - Azt hiszem, ma csaknem belebotlottam ugyanabba az épületbe. Közelebbről is meg szerettem volna nézni, de Canston vikomttal voltam, őt pedig egy találkozóra várták, így visszatértünk a kastélyba. De arra gondoltam, holnap majd megpróbálok újból a nyomára bukkanni. Nem, ne tegye! Vagy egy tucat emberével Devlin most ott maradt, s azt várja, hogy a tolvajt fülön csípje. Még dühösebb, mint volt, mert akárki vitte is oda a lovakat, nem választotta el őket. Egy csődör két kancával... kész csoda, hogy az az öreg kunyhó nem dőlt össze. Kimberly elpirult; ez igazán nem hölgyek fülének szánt téma volt. Feltételezem, hogy a tolvaj várat magára. De nem maradt valami nyoma, hogy ki lehet? kérdezte Kimberly. Kedvesem, tudom, hogy azt hiszi, Lachlan ártatlan... -kezdte Megan gyöngéden.
Johanna LINDSEY
75
Szeress örökké
Nem egyszerűen hiszem, hanem... Habozott kimondani. Még nem jött el az igazság ideje, a leplezetlen igazságé. Többé-kevésbé bizonyos volt abban, hogy ha Megannek elmondaná, a hercegnő nem adná tovább, nos, persze a hercegnek el kellene mondania, s Kimberly éppen ettől riadt vissza. Az erősen elfogult St. James kötelességének érezné, hogy Kimberly apját is értesítse róla. A felelősség meg hasonlók... Nem is szólva, hogy úgy érezné, meg kell kérdeznie, azon az éjjelen történt-e valami jóvátehetetlen Lachlan és őközötte. Kimberly az igazsághoz híven állíthatná, hogy nem - mármint azon az éjszakán nem. De a bűntudata bizonyosan elárulná. Nem, egyelőre még nem szólhat róla, főként azután, amit ma Will Ablesről kiderített. Gyorsan másra terelte a szót. Hadd kérdezzek valamit, Megan. Lachlan skót tájszólását erősnek mondaná-e? Nem. Tulajdonképpen nagyon enyhe, sőt most, hogy említi, olykor alig észrevehető. Van egy inasom, aki olyan erős tájszólással beszél, hogy alig értem, de MacGregoré egészen lágyan zenei. Kimberly bátorságra kapva bólintott. Magam is mindig így véltem, de tudta, hogy a lovásza, Will Ables más véleményen van? Valóban? Nem találja ezt elgondolkodtatónak? De mennyire... hanem honnan tudja? Ma meglátogattam - vallotta be Kimberly. - Tudta-e azt is, hogy Ables nem volt hajlandó orvossal megnézetni a fején levő sérülést? Semmibe sem került volna neki, akkor meg miért nem engedte? Furcsa, ugye? - ráncolta a szemöldökét a hercegnő. Míg Megan ezen tűnődött, Kimberly tovább ütötte a vasat. Megan, én tudom, hogy hazudott Lachlanról, és ezt könnyen be is lehetne bizonyítani. Hogyan? Említette, hogy az inasa skót, s vannak itt még mások is, köztük Lachlan rokonai. Ha mindet összehívnánk Lachlannel együtt, s mindegyikkel elmondatnánk ugyanazt, amit akkor a lovásza hallott, méghozzá úgy, hogy ő ezúttal se lássa a beszélőt, kiderül, hogy hazudott-e vagy sem. Megan elmosolyodott. Ez aztán ügyes, de mi történik, ha Lachlan rokonát választja ki? Ha közvetetten is, de ez még mindig Lachlanre utalna. Igaza van - sóhajtott fel Kimberly. - Lachlan rokonairól tehát szó sem lehet. Gondolom, más skótok nem dolgoznak önnél. Egyről még tudok, s van egy másik, akit idehívathatok. Nem nálunk dolgozik, de innen északra lakik, és biztos szívesen eljönne. Csodálatos! Amondó vagyok, holnap vagy legkésőbb holnapután ki is próbálhatjuk. De azért ne feledje, Kimberly, ha Ables hazudik is, véletlenül akkor is kiválaszthatja Lachlan hangját. Meglehet - helyeselt Kimberly. - De ha igazam van, akkor egyáltalán nem sérült meg, csak ezzel a csellel élt, és akkor ő is benne van a lopásban. Remélem, hogy a helyzet oly mértékben megzavarja, hogy elkövet valami ostobaságot. Például vallomást tesz? Kimberly boldogan elmosolyodott. Az bizony szép lenne! Ön... hogy is mondjam... ugye, nem beszél erről a férjének? Legalábbis addig nem, amíg ki nem próbáltuk. Megan kuncogott. Gondolom, Devlin még néhány napig az erdőben lesz, olyan átkozottul eltökélt, hogy tetten érje a tolvajt. Ne aggódjon, kedvesem, elég, ha a visszatérte után megtudja.
Johanna LINDSEY
76
Szeress örökké
31. Megannel folytatott beszélgetése után Kimberly derűlátóbb lett. A tervükkel célt kell érniük, nem lehet másképp. Aztán amint túlesnek ezen a kis próbán, végre ismét arra összpontosíthat, amiért ideérkezett: hogy férjet találjon. James Travers - ami azt illeti - a vacsoránál, míg a székét tartotta, előrehajolt, és a fülébe súgta, hogy holnap négyszemközt szeretne beszélni vele. Kimberly biztosra vette, hogy meg akarja kérni a kezét. Örülnie kellett volna, de őt lefoglalta találkozása Ablesszel, s az, miként tegyen javaslatot Megannek. De most, hogy ez már a háta mögött van, elgondolkodhat Jamesen, s eltűnődött, vajon miért nem repes még mindig a házasság gondolatától. Eszményi pár lennének. Tudta - vagy inkább bizonyosra vette -, hogy a férfi boldoggá tenné. Az édesapja is elégedett lenne a választásával, s nem találna benne semmi kivetnivalót. Természetesen Howard Canstonról sem feledkezhet meg. Korábbi flörtölése mintha lanyhult volna, s mostanában - úgy tűnik - komolyabb érdeklődést mutat iránta. Jamesnél fiatalabb, csinosabb is, az apja halála után márki lesz, és vagyonát tekintve sem marad el Travers mögött. Ez utóbbi - számára legalábbis - elsődleges szempont. Mind James, mind Howard esetében nem kell attól félnie, hogy csakis az apja után rászálló vagyon miatt keresik a kegyeit. Még csak sejtelmük sincs róla, valójában milyen gazdag. Majd ha úgy tartja a kedve, megemlíti a házasságkötés után. Az édesanyja után kapott öröksége kellemes meglepetésként éri a férjét. Miután Megannel beszélt, a szobájába menet még mindig azon törte a fejét, hogy mit is mondjon Jamesnek, ha másnap... Későn térsz nyugovóra, Kimber. Te jóságos isten! - akadt el Kimberly lélegzete. - Mindjárt halálra rémít! Kuncogás hallatszott a sötétből. Jaj, eszembe sem jutna ilyesmi! A bolondját járatja velem - mormolta Kimberly, miközben a kandallóból kihalászott egy gallyat, hogy lámpát gyújtson. - És ha megtudhatom, ugyan miért ólálkodik a szobámban, Lachlan? Kimberly még a sötétben is könnyen megismerte a hangját. Aki egyszer beszélni hallotta, többé nem téveszthette el, annyira egyéni volt. Ólálkodom? Csak várok - magyarázta a férfi. - Találkoznom kellett veled, mielőtt lefekszel. Látni akartalak. Idejöttem hát, hogy megvárjalak. Látni? - kérdezte Kimberly, amikor az első lámpát meggyújtotta, és körülnézett a félhomályban. Sikerült is felfedeznie a férfit az ablaka melletti, olvasásra szánt kényelmes karosszékben. - Most már lát, és...? Igen, mégpedig nagy gyönyörűségemre, ahogy mindig -felelte a férfi, és zöld szeme lassan végigvándorolt Kimberly alakján. A váratlan bók is pírt csalt Kimberly arcára, de az átható tekintettől elöntötte a forróság. Hirtelen még ahhoz is zavartnak érezte magát, hogy tovább pirongassa a férfit. Egyebek közt be kell számolnia arról a kis kísérletről, amelyet Ablesszel terveznek. Reggel éppen ezért be is akart kopogni hozzá, de ha már itt van... Nos, rendkívül illetlen, de az ő esetében cseppet sem meglepő. Megtalálták a lovakat - jegyezte meg, míg a következő lámpához lépett. Tudom. Nem tűnik túlságosan boldognak - gúnyolódott Kimberly. Lachlan megvonta a vállát, majd ültében előrehajolt, és rákönyökölt a térdére. Nem is, mert én akartam megtalálni őket, és őrizni, míg nem mutatkozik a tolvaj. Azt hiszem, a herceg éppen ebben mesterkedik. De nem bízom benne, hogy jól csinálja. Túl sok embert állított oda, meg a környező erdőkbe. Elárulják magukat, és egyszer s mindenkorra bottal üthetjük a tolvaj nyomát. Ez nem hangzott szívderítően, így Kimberly gyorsan felvetette a másik hírt. Nos, kitaláltam valami mást, amivel véget vethetünk ennek az ügynek.
Johanna LINDSEY
77
Szeress örökké
Lachlan kérdőn pillantott rá. A lánynak feltűnt, hogy mennyit javult az arca; a véraláfutások többsége elhalványult, s nem látszott már a homlokán éktelenkedő dudor sem. Az ajka sem volt már dagadt, csak a hegek látszottak még. A derengő fényben Lachlan túlontúl jóképű volt. Amikor Kimberly ráeszmélt, hogy még mindig a férfi ajkát bámulja, újból elpirult, és gyorsan kibökte: A hercegnő egy kísérletre készül... holnap vagy legkésőbb holnapután. A toalettasztalán álló lámpát is gyorsan meggyújtotta, majd a gallyat a kandallóba dobta. Amikor ismét szembefordult a férfival, rájött, hogy az erősebb fény sem javított a helyzeten. Lachlan lenyűgöző látványt nyújtott fehér ingére omló csillogó gesztenyebarna hajával és átható pillantású, zöld szemével. Miféle kísérletre? - emlékeztette Lachlan. Kimberlynek némi megerőltetésébe került visszaemlékezni, hogy miről is beszéltek, s ettől ismét elpirult. Remélte, hogy Lachlan nem vette észre. Ma ellátogattam Ableshez - mondta. - És bebizonyítottam - legalábbis számomra kielégítő módon -, hogy egyáltalán nem ismeri a hangját. Néhány más skóttal együtt meg kell hallgatnia magát, hogy kiválaszthassa. Tudjuk, hogy találgatni lesz kénytelen. Lachlan egy percig csendben emésztette a hallottakat, mielőtt ugyanazt felelte volna, amit röviddel azelőtt Megan is: Szerencséje is lehet. Lehet, persze, és az nagy baj lenne... ránk nézve. -Kimberly felsóhajtott. - Ha így nem boldogulunk, és ha... nos, ha a tolvajt sem sikerül elfogni rövidesen, akkor bevallom, hol voltam azon az éjszakán. Sikerült meglepnie Lachlant, aki felállt, és két lépéssel ott termett előtte. Most Kimberlyn volt a sor, hogy meglepődjön, és a férfi közelségétől titkon meg is rémüljön. Amint arra hamarosan rájött, okkal ijedt meg, mert Lachlan gyöngéden a tenyerébe vette az arcát, és megkérdezte: Megtennéd értem, drágám? Perzselő tekintete elől Kimberly lesütötte a pilláit. És az érintése, édes Istenem... Kénytelen lennék - suttogta. - Nem maradna más választásom. Nem hagyhatnám, hogy ezért börtönbe kerüljön, amikor a kérdéses időben való együttlétem magával bizonyítja... A férfi csókja belefojtotta a továbbiakat. Kimberly titkon sejtette, remélte is, hogy meg fogja csókolni. Megakadályozhatta volna, elhúzódhatott volna tőle... talán. De most már túl késő volt. Ismét érezte ajkát az ajkán, a hegek dörzsölését, nyelve puhaságát, érzékeit megszédítő illatát... A férfi eleinte óvatosan, szinte tétován csókolta, bár a keze erősen fogva tartotta, nehogy meneküléssel próbálkozzék. Pedig Kimberlynek meg sem fordult a fejében. Tudta, hogy ezt kellene tennie, de Lachlan MacGregor közelében a „kellene" soha nem segített rajta. Az érzékei egy szempillantás alatt életre keltek ismét; a csók vadul felkorbácsolta, izgatott várakozással töltötte el. Az ajka égett, a gyomra remegett az izgalomtól, a keble bizsergett, pedig a férfi teste még nem is érintette az övét, csak csókjával ejtette rabul. Ahogy az ajkuk összeért, Kimberly felsóhajtott, és a tenyerét a férfi mellkasának támasztotta, de nem azért, hogy eltolja, hanem hogy megérintse, és Lachlan mintha csak erre a jelre várt volna, hogy végre átölelje, magához szorítsa. Nyelvével szenvedélyesen, mélyen Kimberly szájába nyomult, keze a lány hátát, csípőjét simogatta, majd szorosabban odavonta, hol a férfiassága már keményen ágaskodott, ami Kimberlyt is forrósággal öntötte el. A férfi végül a karjába kapta, felemelte, és óvatosan az ágyra fektette. Kimberly tudta, hogy mit fog tenni, és a kábulaton túl a józan ész maradványai azt súgták, hogy aminek először sem lett volna szabad megtörténnie, az most újból megtörténik majd. Mégsem tudott szabadulni a mámoros élvezettől, amelyet a férfi ébresztett benne; élvezni akarta az erős test tüzét, amely perzselte, kezének lágy simogatását a bőrén, ahogy Lachlan lassan levetkőztette. Nem volt benne elég akaraterő, hogy megállítsa, legszívesebben siettette volna.
Johanna LINDSEY
78
Szeress örökké
De Lachlan semmiképp sem kapkodott volna el valamit, amiről azóta álmodozott minden éjszaka, hogy először így tartotta a karjában. Felébresztette Kimberlyben a szenvedély tüzét, és most lassan fogja felszítani. Így is tett. Kimberly megremegett, amikor Lachlan a nyelvével körbesimogatta a fülét. Felnyögött, amikor a férfi ajka megkeményedő mellbimbóját csiklandozta, s eljátszott vele. Csaknem felszökkent az ágyról, amikor Lachlan nyelve végigsimított a hasán, majd... de nem, ezt nem engedheti meg! Akarata azonban füstté vált a vágy lángolásában, gondolatai elolvadtak a mámor hevében, a férfi pedig megingathatatlanul a teljességre törekedett, hogy Kimberly egyetlen porcikája se maradjon előtte rejtve, és megadjon számára minden gyönyört. Kibírhatatlan kéj ragadta el Kimberlyt, s lüktetve repítette ismeretlen magasságokba. A szenvedély vihara oly vadul tombolt benne, hogy még akkor is, amikor Lachlan belehatolt, s forró keménységével teljesen kitöltötte, ő másodperceken belül ismét eljutott a csúcspontra, majd utoljára még akkor, amikor Lachlan gyönyöre is a tetőfokára hágott. Izgatott lihegése még le sem csillapult, amikor álomba zuhant, s mély álmában azt sem érezte, hogy Lachlan magához húzza, s nem hallotta, ahogy elégedetten felsóhajt. Az enyém vagy most már, drágám. Ha tetszik, ha nem, reggelre már te is tisztában leszel vele. Kimberly ezt sem hallotta; szerencsére, mert különben egy szemhunyásnyit sem aludt volna. 32. Lachlan igazán ébren akart maradni. Elsősorban azért, hogy amíg az éjszaka tart, újra meg újra szerelmeskedjék Kimberlyvel. Bizonyosra vette, hogy reggel már egy szemernyi kétsége sem lesz Kimberlynek, hogy őket egymásnak teremtette az ég. Nem lesz több mellébeszélés. Ezúttal nem bújhat ki a házasság alól. És Lachlan öröme nem lehetett volna nagyobb. Furcsa, de nem is azzal a szándékkal kereste fel a szobájában, hogy elcsábítsa. Nem mintha szüntelenül nem ezen járt volna a feje, de múlt éjjel csak azt akarta megtudni, hogy miért ment el Will Ableshez. Ezt azonban meg sem kellett kérdeznie, a lány magától is sietve elmondott mindent. Lachlan viszont nem számított rá, hogy azt hallja tőle, hajlandó a jó hírét kockáztatva bizonyságot tenni az ő ártatlansága mellett. A férfi annyira meghatódott, amikor ráébredt, hogy Kimberly igazán jó szívvel van iránta, hiába bizonygatja állandóan az ellenkezőjét, hogy képtelen volt lebírni a vágyát. Ott rögtön a magáévá akarta tenni, és Kimberly nem tiltakozott. A szerelmes közeledést viszonzó szenvedélyes odaadás elcsitította kétségeit. Ébren kívánt maradni, és hajnal előtt távozni, amint korábban is, és később visszajönni, hogy megállapodhassanak a továbbiakban. De az első jel, mely arra utalt, hogy tervébe valami hiba csúszott, az a halk dudorászás volt, egy vidám kis dal néhány taktusa, majd a tűzcsiholással járó zaj. Valaki a szoba túlsó felén kétségkívül a tűz körül szorgoskodott, s az a valaki nem Kimberly volt, mert ő melegen a férfihoz simult. Mit simult, teljesen körülfonta: a karjával úgy ölelte a nyakát, hogy Lachlan majd megfulladt, az egyik lábát pedig átvetette a férfi csípőjén. Egy harmadik személy jelenlétére igazán nem számított. Nem remélhette, hogy termetes alakja nem szúr szemet a szobalánynak, hacsak nem félvak. E halvány lehetőség mindenesetre olyan elképesztő szerencsét jelentene, amelyben az utóbbi időben igazán nem volt része. A helyzet azonban igen mulatságosan alakult, legalábbis később így emlékezett rá vissza. Abban a pillanatban azonban semmi szórakoztatót nem talált benne; Kimberly izgatóan nyúlt el mellette, de érezte, hogy a szobalány sürgölődése őt is felébresztette. Méghozzá olyan gyorsan, hogy hirtelen felült, és teli torokból sikítani kezdett. Egy másodperc múlva az az átkozott szobalány is visszasikított, de úgy, mintha ölnék.
Johanna LINDSEY
79
Szeress örökké
Lachlan felkönyökölt, és néhány keresetlen szót motyogott szegény füleiről. A szobalány kiguvadt szemmel rámeredt, majd kormos kezét döbbenten az arcához kapta, végül Lachlan dühös pillantása megadta a kegyelemdöfést: a lány eszeveszetten kirohant a szobából, és Kimberly hiába kiabált utána, hogy „Mary, Mary! Gyere vissza, de azonnal!", az ajtó becsapódott. Kimberly valami hörgésbe fűlt kiáltással fejére rántotta a párnáját. Lachlan visszafeküdt, feje alatt összekulcsolta a kezét, és kérdőn felvont szemöldökkel, szárazon megjegyezte: Rosszabbul is elsülhetett volna, drágám. Itt is maradhatott volna. Ó! - kiáltott fel Kimberly a párna alól felbukkanva, és a tekintete szinte leforrázta Lachlant. -Fogalma sincs róla, el sem tudja képzelni, hogy Marynél nagyobb pletykafészket még nem hordott hátán a föld! Tudja egyáltalán, hogy ez mit jelent? Azt, hogy összeházasodunk - mondta Lachlan, és Kimberlyre mosolygott. Képtelen volt uralkodni magán: nem állt ugyan szándékában ilyen drámai módon megpecsételni a lány sorsát, de ha már így történt, hát nem tesz úgy, mintha nem örülne neki. Kimberly azonban távolról sem látszott boldognak. Úgy tűnt, rögtön ököllel Lachlannek esik, vagy jobb esetben a párnáján tölti ki a mérgét. Lachlan, maga igazán ostoba, ha azt hiszi, ilyen egyszerű a helyzet. Ezzel a rejtélyes kijelentéssel kiugrott az ágyból, hogy egy köntöst keressen. Lachlannek figyelmeztetnie kellett magát, hogy ez most nem a kellő pillanat, hiába futkos a lány anyaszült meztelen a szobában. De az éjszaka történtek után az érzékei nem hallgattak a jó szóra. Kimberly tomboló dühe elsősorban önmaga s nem az ágyában fekvő férfi ellen irányult. Ezúttal nem háríthatja a felelősséget az este elfogyasztott pezsgőre. A vacsorához még egy pohár bort sem ivott. Színjózan volt, és tökéletesen tisztában volt azzal, hogy mit tesz. Amit tett, az romba dönti az életét. És mindezt miért? A gyönyörért. Arra az élvezetre vágyott, amellyel a férfi elhalmozza. És most nem egy, de kettős botránnyal fizet meg érte, és egy férjjel, aki mást szeret. Mindezt pedig azért, mert nincs annyi akaratereje, hogy semmibe vegye Lachlan MacGregort. Visszament az ágyhoz, miközben a keblét alig takaró rózsaszín bársony köntös övét kötözgette. A köntös mély V alakú kivágása csaknem a derekáig látni engedte a testét. De Kimberly felindultságában ezt észre sem vette, úgy hajtotta a vágy, hogy a mérgét kitöltse valakin. Lachlan viszont nagyon is észrevette, jóllehet a lány sötétzöld szeme dühös villámokat szórt. Miért van még itt? - kiáltotta, és fenyegetően lenézett rá. -Vagy azt várja, hogy valaki berontson ide, és a saját szemével győződjön meg Mary hajmeresztő meséjéről? Amint kiteszi innét a lábát, úgyis legalább tíz szobalányt talál majd az ajtó előtt, akik mind ezért sereglettek össze. Miért is okozna csalódást nekik? Várom, hogy mikor mondod azt, hozzám jössz feleségül - felelte Lachlan, tudomást sem véve a gúnyos hangról. Elkerülte volna valami a figyelmem, MacGregor? Vagy nem éppen most fedezték fel az ágyamban, mintha csak ott lenne a helye? Jusson csak el a hír a herceg fülébe, rögtön nem lesz más választásom. Lachlan nem azért ugrott ki az ágyból, mert végzetét hallotta emlegetni, hanem mert most már ő is bosszús lett. Nem állt ugyan szándékában Kimberlyt megbotránkoztatni, mégis ezt tette. Kimberly paprikapiros lett. A szerelem dolgában még nem volt olyan járatos, hogy a férfias szépségében előtte kiegyenesedő mezítelen Lachlan látványa ne hozta volna zavarba. Más lehetőség nem is volt, Kimber, bárki fülébe is jusson a híre. És még nem hallottam, hogy azt mondtad volna, hozzám jössz, pedig addig nem megyek innen, amíg nem mondsz igent. Ez kizökkentette Kimberlyt a döbbenet okozta bénultságból. Igen, magához megyek! És remélem, most elégedett, mert a végén úgysem lesz az. Amint az apám meghallja... Az apáddal majd én beszélek, egyet se félj, drágám - jelentette ki a férfi magabiztosan.
Johanna LINDSEY
80
Szeress örökké
Kimberly már éppen azon volt, hogy helyreigazítja: itt nem egy feldúlt, hanem egy elvakult szülőről van szó, de túlságosan mérges volt ahhoz, hogy ebbe belemenjen, és figyelmeztesse a férfit. Ha neki gúnyolódni van kedve... Tudod, Kimber - folytatta Lachlan, amikor megtalálta a ruháit és öltözködni kezdett -, eszembe jutott, hogy ezek után egy szavadat sem hiszik majd, ha azt állítod, velem voltál azon az éjszakán is, amikor a lovakat ellopták. Azt gondolják majd, hogy csak védelmezni akarsz. Következésképpen nem marad más választásunk, mint előkeríteni az igazi tolvajt. Kimberly nem volt abban a hangulatban, hogy egyetértsen bármiben is, így nem válaszolt. Egyre vágyott csak, hogy a férfi mielőbb kimenjen, és ő egyedül kesereghessen sorsa felett. Csak nyolc szobalány lődörgött az ajtón kívül, amikor Lachlan végre kisétált a szobájából. 33. Dél felé járt, amikor Kimberlyt a hercegnő hivatalos fogadószobájába hívták. A lánynak összeszorult a torka. Nem telt sok időbe, hogy Megan értesüljön a szégyenéről. A meglepődésre pedig nem volt oka. Percekkel a távozását követően Lachlan már a falat döngette, majd átkiabált: Kettőt tévedtél, drágám! Én csak nyolc szobalányt számoltam össze. Kimberly egy könyvet csapott a falhoz, s azt kívánta, bárcsak inkább a fejéhez vághatná. Megfogadta, hogy abban a pillanatban, amikor oda meri tolni a képét, elbocsátja a szobalányát. Ez ugyan nem húzza ki a csávából, de a lánnyal megértetné, miben is áll a hűség. Kimberly hajszálpontosan érkezett a hercegi fogadóterembe. Élete legkínosabb, legkellemetlenebb beszélgetésére készült fel, s ennek megfelelően sötét ruhát öltött. Idegesebb akkor sem lehetett volna, ha azt hiszi, az édesapja várja odabent. Devlin St. James jelenlétére azért számított; úgy vélte, erdei őrködéséről feltétlen visszahívták, hogy hivatalosan is hangot adhasson nemtetszésének. A fogadószobában csak Megan társalkodónője tartózkodott, s ő engedte be Kimberlyt. A szomszéd termekbe vezető ajtók csukva voltak, de a társalkodónő azonnal bekopogott az egyiken, és egy pillanattal később Megan lépett be. De jó, hogy itt van - mosolyodott el a hercegnő. - Hamarosan Will Ablest is bevezetik, és Devlin lakosztályában négy skót várakozik - intett a másik oldalon levő csukott ajtó felé. Örömmel mondhatom, hogy igazán szerencsém volt a szervezésben. Északi szomszédunk, Mr. Kennedy éppen a nagybátyját látja vendégül, és ez az úr is beleegyezett, hogy a segítségünkre lesz... de meglepettnek látszik, kedvesem. Talán azt gondolta, nem tudom majd ilyen gyorsan összehozni a mi kis kísérletünket? Kimberly szája tátva maradt, de most hirtelen észbe kapott, és becsukta. Hogy ő meglepett? Majdnem felnevetett, akkora kő esett le a szívéről. Megan kérdő pillantást vetett rá. Minden jel arra mutatott, hogy még nem tud az őt ért gyalázatról. Ettől ugyan még vár rá a kínos beszélgetés, de kapott egy kis haladékot. Egészen megfeledkezett Lachlan bajáról és a bizonyításról, amelyet pedig ő tervelt ki. Valóban úgy hittem, hogy tovább tart majd - válaszolta sietve. Nem, dehogy, ma kora reggel mindent elrendeztem. Csupán az késleltethette volna, ha Mr. Kennedy nincs otthon. Bevallom, nagyon izgatottá tesz ez az ügy. Tudja, mindvégig voltak kétségeim MacGregor bűnösségét illetően, de a férjem olyan biztos volt a dolgában, és... nos, néha igazán nem bánom, ha szembesíthetem a tévedésével. Készenlétre ösztönzi - mosolyodott el Megan. - Jó előérzetem van, kivált, hogy a kedvezőbb esélyek révén Ables nem tudja majd találgatással kivágni magát. Kimberly bólintott. Sikerülnie kell! Lachlannek kétségkívül igaza volt, hogy a tolvajt hiába is várják a kunyhónál. A környéken oly sokan őrködnek, hogy bizonyosan értesült már a csapdáról, és nem megy oda. Kimberly azonban most már személyesen is belesodródott ebbe az ügybe, hiszen férjhez fog menni a lopással vádolt
Johanna LINDSEY
81
Szeress örökké
férfihoz. Ha Lachlant nem sikerül tisztázni, akkor a már meglevő kettőn túl újabb botránnyal súlyosbodik a helyzet. Kettőt még átvészelne, de hogy a férje börtönbe kerül - nos, akkor legjobb, ha máris csomagol, és elhagyja Angliát. De muszáj sikerülnie! Mérget mégsem vehet rá, hiszen Ables mellé is szegődhet a szerencse. És akkor mi lesz? Igen, mindenképp ez az utolsó reményük, de ha ez a kísérlet sem vezet eredményre, akkor valami mást kell kitalálni. Igen ám, de mit? Az ördögbe is, nagy kár, hogy ezen nem hamarabb törte a fejét. Várakozás közben gondolatban gyorsan végigszaladt a már ismert tényeken. Elsiklott-e valami felett? Attól a naptól fogva, hogy a lovakat ellopták, minden apróságot újból megvizsgált, nem feledve azt sem, hogy a tolvaj nem törődött a lovakkal, még azzal sem bajlódott, hogy különválassza őket. Azután ott az állítólag bevert koponya, a lopás időpontja, Lachlan részegsége akkor éjjel, s az azt kiváltó ok, Ables hazugsága, amely oly nyilvánvaló... A sok fejtörés végül felszínre hozott valamit, amit korábban nem gondolt át. Az a tény, hogy egy egyszerű lovász, mint Ables, egy lordot vádolt meg, még ha egy skót főnemest is. Szokatlan. Egy hasonló ember soha nem tenne ilyet, hacsak nincs igaza. De mivel hazudik, elképzelhető, hogy valaki utasította erre. Valaki, aki nyugodtan megvádolhat egy lordot... egy másik nemesember. Nohát, mire ez az egész? Két inas kísérte be Will Ablest, akinek láthatóan nem mondták meg, hogy a hercegnő miért kéreti a kastélyba. E pillanatban gyanakvónak és idegesnek tűnt. Megan rámosolygott, hogy eloszlassa az aggályait: Köszönöm, hogy eljött, Ables. Nem tartjuk fel sokáig, csak néhány kérdés és egy kis bemutató erejéig, azután máris visszatérhet a munkájához. Kérdés? Igen. A lopásról. Hát válaszótam mán őlordsága összes kérdésére - védekezett Ables. Igen, de a férjem akkor igen feldúlt volt. Sherring Crossból eddig még soha nem loptak lovakat. Éppen ezért előfordulhatott, hogy egy-két csekélység elkerülte a figyelmét. Például az, hogy ön mit is hallott Lord MacGregor szájából, aminek alapján felismerte a hangját. Háát, nemigen emlékszem mán, kegyelmes asszonyom. Kérem, próbáljon meg visszaemlékezni, Ables. Valaki máshoz beszélt, vagy csak úgy magában, esetleg a lovakhoz szólt, amiket ellopni készült? Motyogott, kiabált vagy... Hát, amúgy rendesen beszélt, ezér is vót könnyű felismerni a hangját - bátorodott neki Will. Nagyon jó, és mit mondott? Gondolkozzon csak nyugodtan, Ables, ha szükséges. Mit számít, hogy mit beszélt? Zajt hallottam, oszt kimentem, hogy megnézzem, mi az. Skót beszédet hallottam, a következő percben meg beverték a fejem. Igen, nagyon egyszerű, de a bűntársával is beszélgethetett, említhetett netán egy nevet. Vagy esetleg ön zavarodottságában tévesen hallhatott valamit. Végül is mély álmából ébredt. Lehet, hogy még fel sem ébredt teljesen, amikor a hangot hallotta. Bocsánat, kegyelmes asszonyom, de én tudom, hogy mit hallottam. A skót MacGregor hangját. Össze sem téveszthetem. Akkor tehát felismerné, ha megint hallaná? - kérdezte Megan könnyedén. Persze. Rendben van. Csakis a bizonyosság kedvéért volna kedves megmondani, hogy melyik hang Lachlan MacGregoré? Hogyhogy melyik hang? - komorodott el Will. Megan odabólintott az egyik inasnak, aki a szomszédos terem ajtajához lépett és kinyitotta. Az ajtón túl csupán egy pazar hálószoba bútorait lehetett látni, embert nem. Kimberly alig nézett a másik szoba felé, mert a szemét le sem vette Will Ablesről, aki egyre sötétebb képet vágott. Még most sem egészen értette, hogy mi folyik körülötte és mit várnak tőle. De amikor az első hang felcsendült odaátról, a szeme elkerekedett, az arca elsápadt. Engem hallotá, fiacskám? Ha igen, beszéjj csak, oszt mondd ki nyugodtan.
Johanna LINDSEY
82
Szeress örökké
Vagy tán én vótam, akit azon az éjjelen hallottá, ember? Egyet se fejj! Vádótak engem már rosszabbal is, és asszem, ennél többet nem is fogok erről beszéni. Vagy tán én vótam, nem, fiú? Nagyon szeretem a lovakat is, meg a fejbe vágást is. Ó jaj, én is lehettem, akit hallottá, mi, fiú? Egen, mongyák is, hogy nagyon jellegzetes a hangom, nehéz máséval összetéveszteni. Kimberly is elcsodálkozott, mennyire különbözik mindegyik férfi hangja; más-más hanglejtés, erősebb-gyengébb tájszólás. Két egyforma hangzású sem akadt közöttük, s ez igazán megkönnyíthette Will Ables dolgát, hogy kiválassza a harmadikat, amelyben Kimberly azonnal felismerte Lachlan hangját. De Will Ables csak állt mozdulatlan, bagolyéhoz hasonló szemét tágra meresztette, és az arckifejezése mélységes nyugtalanságról árulkodott. És egy szót sem szólt. Kimberly számára már maga a hallgatás elegendő bizonyíték volt, mert a fiú tudta, hogy ha rosszul választ, börtönbe jut. Erre Megan is rájöhetett, mert fölényes mosollyal megjegyezte: Nos, Ables? Melyik az? Melyik hangot hallotta az istállóban, mielőtt megtámadták? A lovász ekkor már olyan pánikban volt, hogy a kérdésével el is szólta magát: MacGregor is köztük vót? Megan kérdőn vonta fel a szemöldökét: Ezt még kérdeznie kell? Ables - ha lehet - még jobban elsápadt. Nem, nem, hallottam ám a hangját most, hallottam biz a. A sorrend a gond, a számolás; tuggya, nekem mindig bajom vót a számokkal. Ha megnézhetném az urakat, biztosan rá tűnnék mutatni... Ugyan már, Ables, ez igazán keresztülhúzná a terveinket, amelyet ezzel a kis bemutatóval akartunk szolgálni, nem? - ripakodott rá Megan szigorúan. - Eltekintve attól, hogy szokatlan magassága miatt Lord MacGregor igazán jól ismert ember, másképp hogyan is azonosította volna, ha nem látja és hallja korábban? Ables azonnal belekapaszkodott ebbe a megjegyzésbe: Pontosan - ágált nevesen. - Már azonosítottam eccer, akkó meg minek ez az egész? Megan felsóhajtott. - Nem említettem a tisztázást? Vagy talán nincs tisztában azzal, hogy milyen súlyos váddal illette Lord MacGregort? Igen szerencsétlen fordulat lenne, ha saját hibáján kívül tévedést követne el, főként miután Lord MacGregor a férjem rokona... A mije?! Rokona... vagy ezt nem tudta? Házasság révén unokatestvérek. Kimberlyhez hasonlóan Megan is rájöhetett, hogy ezzel rávehetik Ablest, hogy változtasson a meséjén, de mivel nem ez volt a céljuk, Megan sietve kezdte bizonygatni: Ez természetesen nem tartozik önre, Ables. Ha MacGregor bűnös, akkor eszerint nyeri majd el méltó büntetését. Csupán azért említettem, hogy megértse, miért kívánjuk minden kétséget kizáróan bizonyítani a vétkét. Nem vót kétségem - motyogta Ables. Hát persze hogy nem, Ables, de Lord MacGregor tagadja a vádat, és mivel nincs más tanú, az ő vallomása áll a magáéval szemben, nem? Ezért vagyunk most itt, hogy eloszlassunk minden kétséget. Egyszerűen azonosítsa ismét, és így nemcsak azt bizonyítjuk, hogy tolvaj, de hogy hazug is. A fiatalemberen láthatóan úrrá lett a pánik. Megpróbálta csűrni-csavarni a dolgot, de nem járt sikerrel. Ahhoz viszont nem volt elég esze, hogy a Megan által felkínált mentséget -hogy most vallja be, ha nem biztos a dolgában - megragadja. Az alkalmazottak többsége nem fordul kenyéradó gazdája ellen, márpedig egy rokon megvádolása ennek minősül. Mégsem ebben a kimenetelben reménykedtek, mert így ugyan elhárult volna Lachlan feje fölül az azonnali veszély, de a skót ártatlanságát semmiképp sem bizonyíthatták volna Devlin St. Jamesnek. Kimberly pedig bizonyosan érezte, hogy Lachlan nem érné be kevesebbel, mint a teljes tisztázással. Megan ismét felsóhajtott, amikor a csend túl hosszúra nyúlt, majd hangosan átkiáltott:
Johanna LINDSEY
83
Szeress örökké
Nos, uraim, Ables ismét hallani kívánja a hangjukat, ám ezúttal nevezzék is meg magukat, ha kérhetném. A Máté, Márk, Lukács és János nevek megteszik, hogy Ablesnek ne kelljen a számolással... hm... bajlódnia. A skót urak a kérésnek megfelelően cselekedtek, de néhányuk hangján már enyhe türelmetlenség érződött. Mindegyikük azon a néven mutatkozott be, amelyet Megan javasolt, és abban a sorrendben is, ahogy ő felsorolta a neveket. De amikor az utolsó is elhallgatott, az istállószolga még mindig a bizonytalanság kínjai közt vergődött. Nyilvánvaló volt, hogy fogalma sincs, melyik Lachlan hangja. Megan végül elvesztette a türelmét, és nyersen ráförmedt: Ables, itt nincs helye a találgatásnak. Vagy tudja, vagy nem tudja. Lukács - bökte ki Ables behúzott nyakkal, mintha attól félne, hogy fejére szakad a mennyezet. De mintha csak Kimberlyre szakadt volna! Nem lehet! Háromszor is átkozott balszerencse! Talán, mert a Lukácsot a Lachlannel társította, s gondolatban ezt találta a leginkább hasonlónak. Az ördög vigye Lachlant, hogy a sorrend követése helyett miért nem tudott más nevet választani. Úgy - csendült fel Megan csalódott hangja. - Szóval tudja. Will Ables feszültsége csak ekkor engedett fel; érezhetően nagy kő esett le a szívéről. Elmosolyodott, s kész csoda, hogy nem kacagott fel. Úgy biz a! Hát nem megmondtam? - kérkedett. Kimberlyt elsősorban ez a fennhéjázás dühítette fel. Annyira mérges lett, hogy Ables módszerével élve találomra megkockáztatott egy vad ötletet. A fiú szemébe nézett, és határozottan így szólt: Nem számít. Howard Canston már úgyis bevallott nekem mindent. Ó, istenem! - kiáltott fel Megan, aki Kimberlyvel együtt meglepetten látta, hogy Ables arcából ismét kiszalad a vér, majd ahogy rémületét a düh váltja fel, elönti a pír. Az a nyavalyás gazember! - tört ki Ables, egyszerre szűkölve és felháborodva, majd önmagát próbálta menteni: - Ötszáz fontot ajánlott fel, több pénzt, mint amennyit egész életemben keresnék. Ezt csak nem utasíthattam vissza? Nyilvánvalóan nem - jegyezte meg Megan szárazon. - De lelkiismeret furdalás nélkül börtönbe juttatott volna egy ártatlan embert. Esküszöm, kegyelmes asszonyom, egyáltalán nem erről vót szó! Aszonta, csak bosszút akar állni, mer az a fickó kínos helyzetbe hozta. Aszonta, hogyha a skót kicsit szenvedett, akkó majd elengedi a lovakat, hogy megtanájják őket, oszt megmondja a herceg úrnak, hogy az egyik kocsmában egypár cornwallit hallott a lovak ellopásával hencegni, és így a skót is tisztázva vóna. És maga, Ables? Magát hogyan tisztázta volna, amikor MacGregort tolvajnak nevezte? Ettől még nyakig benne van, nem? Ables megint elsápadt. A rohadt gazembere! - üvöltött magából kikelve. - Eztet sosem említette, és én meg nem gondútam, hogy.,. Kirontott az ajtón, mielőtt még befejezte volna, úgy hatalmába kerítette a pánik. A két inas rögtön utánafutott. Kimberly a legközelebbi székbe hanyatlott, mert a megkönnyebbüléstől elgyengültek a lábai. Ablest megmentette volna a találgatás, ha az ő merész közbelépése nem leleplezi le. Elképesztő! A herceg lakosztályának ajtajából Lachlan szólalt meg: Legszívesebben azt mondanám, hadd fusson, ha a hazugságai miatt nem szenvednék még e percben is. Ám ennek a Canstonnak a fejét akarom. Tökéletesen megértem, Lachlan - feszengett Megan. -De azt hiszem, a többit a férjemre kellene hagynia. A férje eddig nem valami jól intézte a dolgot, kislány -emlékeztette Lachlan. Megan elpirult. Biztosíthatom róla, hogy igen kellemetlenül érinti majd, ha a tudomására jut. Nem kétlem - felelte Lachlan, majd Kimberlyre szegezte világoszöld szemét. - És te meg miért vártál olyan sokáig azzal az átkozott vallomással?
Johanna LINDSEY
84
Szeress örökké
Kimberly kihúzta magát, mert a férfi vádló hangvétele nem volt ínyére. Talán azért, mert nem volt semmiféle vallomás. A vikomttal kapcsolatban csak találgattam, ahogy Ables találgatott magával kapcsolatban. De lehetett volna annyi esze, hogy nem a Lukács nevet választja! Lachlan rápislogott, majd elnevette magát, aztán odament, felkapta és megcsókolta. Úgy... - köszörülte a torkát Megan a hátuk mögött. - Mindent figyelembe véve... Margaretet és az öreg hercegnőt máris megbízom az esküvő előkészületeivel. 34. Mindent figyelembe véve. Kimberly arca még akkor is lángolt, amikor végigfutott az előcsarnokon. Milyen tapintatosan közölte Megan, hogy tudja, hol töltötte Lachlan az éjszakát! De a tapintat nem enyhített a pillanat kínosságán. És ha belegondol, a hercegnő úgy kérdezte ki Ablest, hogy közben nem éreztette vele, tud a pletykáról! Mégis hova rohansz? - hangzott fel mögötte a lágy raccsolás. Kimberly meglepetten kapta fel a fejét. Meg sem hallotta, hogy Lachlan követi. De nem állt meg, hanem a lépcsőhöz érve elindult lefelé. Rohanok? - szólt vissza a válla felett. - Nem mondanám. Éhes vagyok, sőt éhen halok. Kitetszik ebből, hogy hova megyek? Ki, de az nem, hogy miért szaladsz? Én nem... - fordult hátra, de meg is állt, amikor a férfi levigyorgott rá. Megint ugratja. Mindig a legrosszabbkor. És látszik rajta, hogy nem engedi útjára. Redig neki sem kevésbé kínos, ami történt. Legalább az feldúlhatta volna, hogy egyetlen szerelme megtudta, mással töltötte az éjszakát. De nem, ő csak itt áll, és vigyorog rá. Óhajt valamit? - kérdezte Kimberly kissé erőltetetten. Igen. Azt szerettem volna tudni, miből jöttél rá, hogy Canston azért csinálta az egész lopást, mert engem akart befeketíteni. Nekem nem jutott eszembe. Szóval csak ezt akarta. Még mindig a lopás és a tisztázás feletti megkönnyebbülése foglalkoztatja. Kimberlynek ideje sem volt élvezni ugyanezt a felszabadult érzést, mert Megan az esküvőt kezdte emlegetni, s ez rögtön eszébe juttatta a saját gondjait. Mindazonáltal belátja, hogy Lachlannek több vesztenivalója lett volna, ha nem derül fény az igazságra. Nem is tudom pontosan, hogy a végén miért az ő neve merült fel bennem - vont vállat a lány. - Talán mert abban a pillanatban mindent, de mindent végiggondoltam, ami aznap történt, és nem csak a lopásra összpontosítottam. Így kapcsoltam hozzá azt is, hogy reggel megütötte. Egy nyomorult ütés, és máris börtönbe akart juttatni? -hördült fel Lachlan. Nézze csak, azt tudtam, hogy vádat akar emelni maga ellen. És azt is, hogy a herceg lebeszélte róla. St. James ilyet tett volna? - képedt el Lachlan, aztán gúnyosan még hozzátette: Lefogadom, hogy nem az én érdekemben. Ezzel Kimberly sem szállhatott vitába. Nem. Valószínűleg nem akart botrányt a vendégei között - jegyezte meg célzatosan, mivel a vele, Kimberlyvel kapcsolatos összes múltbeli és jövendő botrányt is nyugodtan a férfi számlájára írhatta. - Megan egyszer említette - hogy is mondta? -, hogy Howard „duzzogott" az ütés után. De máig nem gondoltam rá. Hát csak ennyi lenne? Azért mentettél meg a börtöntől, mert a hercegnő azt állította, hogy a vikomt „duzzogott"? Nos... volt még néhány csekélység, ami együtt szemlélve végül értelmes egésszé állt össze. Például az, hogy tegnap, amikor Will Ablesszel beszélgettem a tenyészistállónál, Howard váratlanul megjelent. Azt mondta, ide irányították, amikor engem keresett, mert lovagolni akart
Johanna LINDSEY
85
Szeress örökké
hívni, ugyanakkor meglepettnek látszott, hogy ott talál. Az volt az érzésem, hogy egyáltalán nem számított arra, hogy belém botlik, rajtam kívül meg csak az istállószolga volt ott. Tehát Ablesszel szeretett volna beszélni, de a jelenléted megakadályozta ebben? Valami ilyesmi. Amikor aztán lovagolni mentünk, lehetetlen volt nem észrevenni, mennyire rosszul bánik a lovával. Teli volt sarkantyú- és ostornyomokkal. Lachlan felvonta a szemöldökét. És ennek mi köze a lovak elkötéséhez? Hirtelen eszembe jutott, amit Megan mesélt. A lovakat úgy hagyták a kunyhóban, hogy a kancákat el sem választották a csődörtől... Hű, a bestia biztosan pompásan szórakozott! Kimberly dühös pillantást vetett rá. - Azt hiszem, az eredmény igencsak felbosszantotta a herceget. Az az ember mindig mérges, Kimber, vagy még nem vetted észre? A „mindig" kicsit túlzás, inkább csak olyankor, ha maga is ott van. De elkalandoztam a tárgytól. Az, hogy a lovakról nem gondoskodtak kellőképp, emlékezetembe idézte Howardot, aki szintén nem sokat törődik a lovakkal. Ráadásul, amikor tegnap az erdőben véletlenül arra a kunyhóra bukkantunk, és meg akartam közelebbről is nézni, Howardnak hirtelen eszébe jutott egy találkozó, és sürgősen visszaindultunk a kastélyba. Lachlan a fejét csóválta. Nem csoda, hogy ebben az ügyben nem gondoltam a vikomtra. Ezekről, amiket említettél, fogalmam sem volt. - Hirtelen elvigyorodott. - Micsoda szerencse, hogy az én oldalamon álltál s nem az övén, és egész képpé össze tudtad illeszteni, mielőtt kifutottam volna az időből. Még ez sem utalt igazán Howardra, pillanatnyi ötletből kockáztattam, Ables viszont, nagy szerencsénkre, hiszékenysége folytán lehetségesnek tartotta, hogy a vikomt vallomást tett. És nem a maga pártján álltam, csak az igazságot szerettem volna győzelemre segíteni - hangsúlyozta Kimberly. Mindenesetre nagyon köszönöm, drágám - fogta meg a kezét Lachlan, és gyöngéden megszorította. - Nem számít, hogyan és miért, de megóvtál, hogy a rendőrbíró karmai közé kerüljek, így most a tieid közt maradok. Kimberly elpirult. A férfi mindig pirulásra készteti, és milyen meleg pillantással nézi... Beszélhetnénk négyszemközt, Kimberly? - hangzott Lord Travers kérdése a lépcső aljából. James, formálta Kimberly hangtalanul a nevet, és ekkor eszébe jutott... Szent isten, most valószínű, hogy megkéri a kezét! Ha így lesz, akkor meg kell említenie Lachlant. Milyen váratlanul fogja érni! Kimberly mélységesen elkeseredett. Ki gondolta volna, hogy ilyen helyzetbe kerül? Ideérkezésekor egy lánykérésben sem reménykedett! James felé fordult. Rámosolygott, de a mosoly nagyon gyengére sikerült. Termé... Nem - vágott közbe a mögé lépő Lachlan, s a vállára tett kézzel mintegy magáénak vallotta. - Kimberrel éppen az esküvővel kapcsolatos terveket vitatjuk meg. Milyen esküvővel? - értetlenkedett James. A miénkkel - felelte Lachlan, és Kimberly szinte érezte, hogy szélesen elmosolyodik. - Ön egyike az elsőknek, akikkel tudatjuk, hogy a lady igent mondott nekem. Úgy vélem hát, ha bármi mondanivalója van a hölgy számára, azt az én jelenlétemben is elmondhatja, amennyiben nem tart túl soká. Sok megbeszélnivaló vár ugyanis ránk. Nem... nem volt olyan fontos, és... természetesen fogadják jókívánságaimat. Ez... meglehetősen váratlan hír. Nos, már elég régen kérlelem őladységét, és nem is volt könnyű meggyőzni, de végül csak mellém szegődött a szerencse. Ha Lachlan hangja nem lett volna olyan örömtől repeső, Kimberly biztosan tíz körömmel esik neki. A dühe még most sem csillapult. Szegény James! Látszott rajta a megdöbbenés, bárhogy igyekezett leplezni. Nem ilyen nyersen kellett volna közölni vele a hírt.
Johanna LINDSEY
86
Szeress örökké
Kimberly tapintatosan előkészítette volna a férfit, de nem, neki még esélye sem volt, hogy közbeszóljon! És Lachlannek - egyelőre - még nincs joga így basáskodni fölötte. Majd ha joga lesz is rá, ő akkor sem fogja alázatosan eltűrni, hogy a férfi helyette beszéljen. Lachlan igazán ismerhetné már annyira, hogy ezt tudja. A lány megpróbált enyhíteni a csapáson. Sajnálom, James - mondta, de a férfi már elfordult, és elsietett. Sajnálod, mi? Sajnálom, hogy ilyen megrázkódtatást okozott neki! -perdült meg Kimberly, és sötétzöld szeme szikrákat szórt. -Erre nem volt szükség. Finomabban is megmondhatta volna. Szerintem nem - ellenkezett Lachlan. - Az ilyesmin jobb gyorsan túlesni. Honnan veszi? - kiabált Kimberly. - Az ördögbe, hiszen ez az ember maga is feleségül akart kérni! Fogalma sem volt, hogy maga meg én... hogy mi... Tisztában vagyok vele, Kimber. - Lachlan hirtelen két kezébe fogta Kimberly arcát. - De most már az enyém vagy. -Erősen megcsókolta, és közben nem engedte el. - És gondoskodom róla, hogy erről mindenki tudomást szerezzen, akinek csak tervei vannak veled. Kimberly egy pillanatra elkábult, de aztán hamar magához tért. Tudja, hogy maga féltékeny? Tudod, hogy az enyém leszel örökre? - kérdezett vissza a férfi, és megsimogatta Kimberly arcát, mielőtt eleresztette volna. - Hogy örökké fogsz szeretni? És hogy én... Ne mondjon olyat, amiről mindketten tudjuk, hogy nem gondolja komolyan, Lachlan szakította félbe Kimberly utálkozva. - Belekényszerültünk ebbe a házasságba... Csak a magad nevében beszélj, drágám - vágott közbe most Lachlan. - A magam részéről boldoggá tesz, hogy elvehetlek. Most pedig tömd meg azt a morgolódó gyomrod. Szavamra, igazi hárpiát csinál belőled az éhség - panaszkodott még, de a tekintetében mosoly bujkált. Aztán megfordította Kimberlyt, és finoman meglegyintette hátulról, hogy fürgébb léptekre sarkallja. Kimberly földbe gyökerezett lábbal állt; hogy bárki szemtanúja lehet egy ilyen vakmerőségnek, borzalommal töltötte el. De szerencsére senki sem látta meg őket, és mire úrrá lett a pirulásán és visszanézett, a férfi már nem volt sehol. 35. Ördög és pokol! Valahogy sejtettem, hogy ezt fogod mondani - jegyezte meg Megan az ajtóból, ahonnan a dolgozószobájában fel-alá rohangáló férjét nézte. Órák teltek el azóta, hogy értesült Will Ables összeomlásáról és vallomásáról. Bár Howard természetesen önnön ártatlanságát hangoztatta, mindkettőjüket átadták a rendőrbírónak. De a vikomtba szorult annyi arcátlanság, hogy megkérdezze: Ugye, nem hisznek inkább egy szolgának, mint nekem? -Noha ő pontosan ugyanerre számított, amikor Lachlant bemártotta, és ez is történt. Devlin bámulatra méltó önfegyelemmel uralkodott mindvégig az indulatain, ám ennek érdekében vissza kellett vedlenie a régi herceggé, a nagyképű, rendíthetetlenül higgadt nagyúrrá, aki soha nem veszti el a fejét, jóllehet Megan tudta, hogy legszívesebben ugyanúgy lehordaná Canstont, akár a skótot. A vikomt ugyanis olyan helyzetet teremtett, amely lehetővé tette, hogy Devlin a skóton töltse ki a haragját - amire eddig nem nyílt módja, bár régen készült rá -, s azt hitte, okkal teszi! Most pedig azt az embert kell megkövetnie, akit alig bír elviselni! Most, hogy végre feleségével kettesben maradt a dolgozószobájában, szabadjára engedte fékezhetetlen dühét. Megan tudta, hogyha sürgősen nem vonja el valamivel a férje figyelmét, Devlin kegyetlen méregbe lovalja magát. Erről pedig szó sem lehet, mivel Lachlanért már elküldtek, és nemsokára meg is érkezik, hogy fogadja Devlin bocsánatkérését. Némi torokköszörüléssel igyekezett hát Devlin figyelmét magára vonni.
Johanna LINDSEY
87
Szeress örökké
Komolyan gondoltad, amit az előbb mondtál, hogy végeztél ezzel az üggyel, és Canston meg Ables vágják ki magukat a bíróság előtt, ahogy tudják? Devlin nem állt meg, csak kurtán biccentett. Visszakaptam az állatokat. Nem akarom tovább ilyesmivel pocsékolni az időm. Canstonnak egyébként is befolyásos rokonsága van. Nem kétlem, hogy a nagybátyja megkísérli majd szépen eltussolni ezt az ügyet. De a családja is tudni fogja, hogy a személyemben ellenséget szereztek maguknak, amit még nagyon meg fognak bánni. Nem is úszhatja meg valamilyen büntetés nélkül. És ezzel te be is éred? Átkozott bolondot csináltam magamból, Megan. Nagyon örülnék, ha erre többé nem emlékeztetnének. Akkor talán a hír, amelyet most közölni fogok veled, megédesíti a keserű pirulát. Milyen hír? Hogy MacGregor elcsábította Kimberlyt. Devlin hirtelen megállt, csaknem felbukott. Hogy mit csinált?! Megan bólintott, majd bővebben is kifejtette: Elcsábította a mi Lady Kimberlynket, vele is töltötte az éjszakát, és reggel az ágyában találták. Ördög és pokol! Ugyan már, azt hittem, hogy ettől megjön a jókedved. Ez azt jelenti, hogy meg kell magyaráznom az apjának, hogy hagyhattam, hogy ilyesmi történjék! Butaság - tiltakozott Megan. - Semmit sem tehettél volna ellene. Megtörténik az ilyesmi. Nem lehet megakadályozni. Dehogynem, gondolta a herceg; ha elválasztja a szerelmeseket, és kidobja a házából a skótot, ahogy már az elején tervezte. De szólni nem szólt. Nincs értelme. Az ő bájos felesége valami romantikus halandzsával úgyis elhárít minden ellenvetést. Inkább összehúzott szemmel Meganre meredt, és megkérdezte: Gondolom, örülsz neki? Nem mondanám, hogy csalódott vagyok. Szép lett volna, ha az elfogadott úton-módon kerül sor a házasságra, de... én nem vagyok álszent, Dev. Mi is... ha visszaemlékszel, mi is hasonlót követtünk el. A férje arcát enyhén befutó pírból Megan tudta, hogy a célzás talált. És elveszi Kimberlyt feleségül? Természetesen - felelte az asszony. - Szerintem nagyon boldognak látszik. Az a szegény lány már kevésbé. E percben végtelenül szégyelli magát. Nem ok nélkül. Még csak meg se... - hördült fel Megan felháborodottan, de nem folytatta a férje szidalmazását, amikor Devlin mosolyra kunkorodó szájára pillantott. - Te csirkefogó! Mi vagyunk a legeslegutolsók, akik elítélhetik őket. Ami pedig az apját illeti... Igen, az apja! Őrjöngeni fog, s méltán - sóhajtott fel Devlin. Hm... azt hiszem, a haragja igen kellemetlen lesz számunkra - feszengett Megan. Hogyhogy? - vonta fel a szemöldökét Devlin. - Mást is tudsz, amiről engem elfelejtettél tájékoztatni? Csak azt, hogy a gróf nem szereti a skótokat, s ez alól egy sem kivétel. Előítéletei vannak? Megan utálkozó grimaszt vágott. Igen, de még mennyire! Valójában akár ki is tagadhatja a lányát, ha egy skóthoz megy feleségül. Mi az ördög! - tört ki Devlin e kis, távolról sem mellékes részlet hallatán. - Ezt te tudtad, és mégis elkövettél mindent, hogy összehozd őket?
Johanna LINDSEY
88
Szeress örökké
Azon az estén jutott a tudomásomra, amikor a lovakat ellopták. Azóta egy lépést sem tettem a házasságközvetítés ügyében - tette hozzá Megan sértetten. Elnézésedet kérem. Van miért - feleselt az asszony. - Ez különben sem az az eset, amikor a gróf hozzájárulása a perdöntő. Itt a muszájról van szó. Kimberly apját jobb belátásra kell bírni, és biztos vagyok benne, hogy te a segítségemre leszel. Én?! Te bizony. Ugye, nem várod, hogy mindent én csináljak? -sértődött meg ismét az asszony, majd sarkon fordult, s kipenderült a szobából. Csaknem Lachlannek ütközött, aki a háta mögött állt. Mióta van itt, MacGregor? - nézett fel rá Megan összeszűkült szemmel. Épp most érkeztem - felelte Lachlan, s kíváncsi tekintettel méregette. Nos, akkor hát menjen is be. De ne tartsa fel soká a férjem. Nem szeretném, ha késne a vacsoráról. Nagy adag piru... Elég legyen, Megan - mordult fel Devlin. Ahogy kívánod, drágám - fordult vissza Megan, és erőltetett mosolyt villantott a férjére. Bárcsak az én Kimberem is ilyen szeretetre méltó lenne -jegyezte meg Lachlan, amikor becsukta mögötte az ajtót. Bármibe fogadok, hogy nem örülne neki, MacGregor -mormogta Devlin szórakozottan. E szavak elhangzása után szinte ugyanabban a pillanatban eszméltek rá, hogy miért is vannak itt. Lachlan összefonta a karját a mellén, és elmosolyodott. Ördögi mosoly volt, várakozásteljes és nem is kevéssé kárörvendő. Devlin sóhajtva dőlt az asztalának, és a tekintete csak az önmaga iránti utálatot fejezte ki. Lord Canstont és az istállószolgámat letartóztatták és vád alá helyezték. Lachlan megrándult. Mielőtt még a kezembe kaparinthattam volna? Gondolja, ember, hogy ez így igazságos, tekintettel a...? Tekintettel arra, hogy maga indította el az egész átkozott ügyet azzal, hogy akkor reggel nekitámadt? - vágott közbe Devlin. - Igen, merem állítani, hogy semmi szükség sem lett volna arra, hogy még egyszer beszéljen vele, kivált, hogy nincs is abban az állapotban, ő pedig kiváló egészségnek örvend, ráadásul istenverte izomkolosszus is. Lachlan már éppen tiltakozni akart, amikor belátta, hogy a hercegnek mégis igaza lehet. Egyáltalán nem elégítené ki, ha megint ő lenne a vesztes, mert még nem gyógyult fel teljesen a korábbi verésből. Devlin más hangnemben folytatta: Előkerítettük a lovakat. Igen, tegnap hallottam. Elég fognyom bizonyítja, hogy a csődör élvezte a kis erdei kirándulást - paprikázódott fel Devlin. - Ez természetesen mindkét kanca tenyésztési programját tönkretette. Nem volt róla szó, hogy bármelyiket is ezzel a csődörrel pároztatjuk. Gondolja, hogy a fájdalomtól megszakad a szívem? Nem, de talán érdekli, mivel magának adom az állatokat. A csődör bizonyítottan jó versenyló, idehaza már nem egy bajnokságot nyert. Ebben egészen az én Cézáromra emlékeztet. Garantálom, hogy fejhosszal ver majd minden lovat a maga Felföldjén. Szóval le akar pénzelni? Csekély kárpótlásnak nevezném inkább. Még ha nem is akar az állatok tenyésztésével foglalkozni, az a csődör akkor is derék összeget hoz majd a konyhára. Ha elfogadom - válaszolta Lachlan. - De nekem nem kellenek a lovai, ember. Nincs ínyemre, hogy ilyen könnyen tisztára mossa a lelkiismeretét. Akkor talán Lady Kimberlynek adom - felelte Devlin jóval hűvösebben. - Hm... nászajándékul. A herceg azt hitte, Lachlan zavarba jön, ehelyett a skót felnevetett.
Johanna LINDSEY
89
Szeress örökké
Nem bántam meg, amit tettem, és a bűntudat sem gyötör miatta. Igenis el akarom venni a hölgyet, St. James. És most, hogy bírom a beleegyezését, már semmiért sem mondanék le róla. Ebbe az édesapjának is lesz beleszólása - jegyezte meg a herceg. Ne izgassa magát ezzel, az apjával majd én beszélek. Ez nem tartozik magára. Most pedig várom a bocsánatkérését, vagy tán azt hitte, hogy kibújhat alóla? Devlin ajka kimért, kesernyés mosolyra húzódott. Nem, nyilvánvalóan nem. Tessék, essünk túl rajta. Elnézését kérem az egész átkozott kalamajkáért, és hogy megvertem... hm... újabb kiváltó ok nélkül. Lehetőséget sem kapott az igazságos meghallgatásra, s higgye el, ezt igen sajnálom. Tényleg nagyon formás kis bocsánatkérés, de nem fogadhatom el. Devlin halk, de dühös morgással egyenesedett ki az asztala előtt. Egy ördögöt nem! Lachlan felvonta a szemöldökét. Igazán nem ártana valamit tennie a heves vérmérséklete ellen. Ha ez nem lenne, most elnézést sem kellene kérnie. De még nem fejeztem be. Csak azt akartam mondani, hogy nem fogadhatom el a bocsánatkérését - egyelőre. Egy szemvillanás alatt ütésre lendítette a karját, és a következő pillanatban ököllel szájon vágta Devlint. A herceg nekizuhant az íróasztalnak, csaknem átesett rajta. Amikor felemelte a fejét, Lachlan vigyorgó képével találta szemközt magát. Most már elfogadhatom. És nagy szerencséje, St. James, hogy a kislyány miatt olyan fényes kedvemben vagyok, különben tovább vitatkozhatnánk a bocsánatkérésről. E búcsúmegjegyzéssel a skót becsukta maga mögött az ajtót. Devlin lehengeredett az íróasztaláról, és talpra állt. Ujját az ajkához érintette; érzéketlen volt, de a nyelvén vér ízét érezte. Aztán hirtelen felkacagott. Micsoda pimaszság! Ha ez az átkozott skót nem vigyáz, a végén még megkedveli. 36. Gyere már, élvezni fogod - húzta magával Megan a vonakodó Kimberlyt a pázsiton keresztül. - És javíts ki, ha tévednék, de úgy emlékszem, jó ötletnek tartottad. Az még... szóval azelőtt volt, hogy egy pillanatnyi őrültség férjhez juttatott volna. Megan értetlenül pislogott, majd nagyot nevetett. Őrültség? Istenem, de szép szó rá, komolyan az! El ne felejtsem, amikor Devlin legközelebb... őrültté tesz. Ugyan, ne szégyelld már magad. Ha jobban belegondolsz, igazából mulatságos. Csakhogy valóban őrültség volt - tiltakozott Kimberly. -És még most sem értem... Megan megtorpant, és átölelte a lányt. - Nem szabad tovább kínoznod magad ezzel. Nem őrültség volt, hanem szenvedély, aminek életünkben legalább egyszer - s ha szerencsénk van, elég gyakran engedünk. Emlékszem valamire, amit Devlintől hallottam, mielőtt összeházasodtunk... hogy is mondta pontosan? Á, igen! A szenvedély nem nézi a helyet, időt, de még a személyt sem. Ilyesmiről beszélt veled az esküvőtök előtt? - suttogta Kimberly, mert a témát igazán nem lehetett hétköznapinak nevezni. Nos, tudod, meglehetősen - hogy is nevezzem? - heves udvarlásban volt részem - kuncogott Megan. - A roham talán jobban illene rá. Aznap, amikor ezt mondta, Devlin azzal vádolt meg, hogy felajzom. Azután így folytatta: „Ha egyszer majd magával is előfordul, és előbb-utóbb tapasztalni fogja, ugyanúgy nem tud majd fölötte uralkodni, ahogy én sem. Vagy szerelmeskedik, vagy szenved." És bevallom, igaza volt. Gondolom, erre rájöttél te is. De ez nem olyasmi, amit a házasságkötés előtt illik megismernem. Te sem így... Kedvesem, rád bízok egy kis titkot, mert remélem, enyhíti azt a kínt, amellyel gyötrőd magad. Az igazat megvallva, a Gretna Green-i szökésem előtt „ismertem meg". Tényleg? - kerekedett el Kimberly szeme. - Te és a herceg...?
Johanna LINDSEY
90
Szeress örökké
Nem kell úgy meglepődnöd. Ami azt illeti, a házasságom pontosan úgy kezdődött, ahogy a tied fog, és ez akkoriban engem sem tett boldoggá. De most... csak azt kívánom, hogy a tiéd is olyan boldog legyen, mint az enyém. És csak ez az, ami számít, hogy te miképp vélekedsz, nem az, hogy mások mit gondolnak... nos, azt persze még számításba veheted, hogy a skótod mit gondol. Ettől, tudod, nagyobb a béke a családban. Kimberly szélesen a hercegnőre mosolygott. És máris könnyebben érezte magát... egy kicsit mindenesetre. De ennek ellenére sem akart az üvegházban tartott piknikre elmenni. Egyszerre kell, hogy szembenézzen az összegyűlt vendégsereggel, s miután a történtek óta jobbára csak a szobájában tartózkodott... Azt hiszem, még nem készültem fel rá - mondta. - Bizonyára mind tudják... És akkor? Azt is tudják, hogy hozzámész feleségül. Devlin már tegnap este bejelentette. Meg fogsz lepődni, mennyire megbocsátók az emberek, ha végül minden jóra fordul. Te a rosszat azzal teszed jóvá, hogy hozzámész a skóthoz. Ha viszont visszautasítottad volna, nos, abban az esetben valóban életed végéig a párnádba kellene temetned a fejed. Hogy tudsz mindent ilyen egyszerűnek és ilyen kedélyesnek látni? - mosolygott Kimberly. Mert igyekszem, kedvesem - kuncogott Megan. - Ha Devlint nem szórakoztatnám kedélyesen, akkor megint az a fennhéjázó, másokat lekezelő ember válna belőle, aki akkor volt, amikor megismerkedtünk. És ez, nekem elhiheted, ismét csak háborúságra vezetne kettőnk között. Most gyere csak velem, vagy mire odaérünk, már nem marad egy morzsa sem. Ott... James is ott lesz? - nyögte ki Kimberly. Nem - felelte Megan kedvesen. - Tegnap délután hazautazott. Úgy bánt, ami Jamesszel történt - sóhajtott fel Kimberly. - Azt hiszem, meg akarta kérni a kezem. Ne bántson. Előfordul, nem is egyszer a báli szezon idején. Felnőtt férfi, túléli, és újból feleség után néz majd, ha már ismét kedve támadt a házassághoz. Különben is a szíved parancsát kövesd, és fogadd el az érzéseidet olyanoknak, amilyenek. De az én szívem nem... Pszt! Nem kell elmondanod - intette le Megan. - Nagyon jól tudom, mennyivel könnyebb tagadni és semmibe venni amit érzünk. Ebben én is nagy szakértő voltam. De azt is tudom, hogy az a férfi, aki... őrültséget ébreszt bennünk, a szívünket is rabul ejti. Amennyire én megítélhetem, azt hiszem, jól választottál. Jól? Nem Kimberly választott, hanem az érzékei, de erről nem óhajtott a hercegnővel vitatkozni. Megan nyilvánvalóan más nézetet vall a szerelemről. És Lachlan nem tart igényt a szívére, és nem is fog... amíg mást szeret. Az üvegházhoz értek. A sok embertől kellemes meleg, szinte nyirkos hőség fogadta őket odabent. Az idősebbeknek asztalokat, székeket hoztak be, így Lucinda és Margaret is ott foglalt helyet, de a többség nagy takarókon hevert, amelyek a lombok közti szabad helyekre terítettek le. Megant szívélyesen üdvözölték, amint egyik csoporttól a másikig sétált, Kimberlyt nemkülönben. Nem kísérték lépteit helytelenítő pillantások, színlelt mosolyok. Mintha nem is keveredett volna újabb botrányba, mintha nem is volna botrány. Pedig van!, és Kimberly arra számított, hogy ez mérhetetlen zavarba hozza majd. Talán azért kerülte el mégis, mert Megan nyíltan kiállt mellette, s kart karba öltve sétált vele. Wrothston hercegnő véleményére adtak az emberek. Vagy talán arról lehet szó, amit Megan mondott, hogy az emberek megbocsátók, ha a rosszat, amit elkövetünk, végül jóvá tesszük. De bármi is legyen az oka, Kimberly igen meglepődött a fogadtatásán, és nagyon meg is könnyebbült. Á, itt van! - vette észre Megan a férjét. - És úgy fest hagyott a kosárban ennivalót is. Talán, mert az az imádni való kis angyal az ölében ül és lefoglalja - mosolyodott el Kimberly. Igen, azt hiszem, erről lehet szó. Kimberlynek abban a kiváltságban volt része, hogy Sherring Crossba való érkezését követően nem sokkal megismerhette a Wrothston-örököst. Egy szempillantás alatt szívből megszerette a gyönyörű gyermeket, és azóta többször meglátogatta.
Johanna LINDSEY
91
Szeress örökké
Most Megan mellé ült a nagy takaróra, és kitárta a karját. Elkérhetem? Te jó ég, hát persze! - kiáltott fel Devlin megkönnyebbülten, és gyorsan átnyújtotta a fiát. Már az is elég baj, hogy télvíz idején piknikre kell járnom. - Elkeseredett pillantást vetett a feleségére. - De a tetejében majd éhen halok, mégsem tudok egy falatot sem a számba venni Százkezű uraságtól. Megan felkacagott. Hadd fordítsam le neked emberi nyelvre, Kimberly. Azt érti ez alatt, hogy úgy elment minden ideje justin etetésével, hogy saját magára már nem is jutott. Ohó, akkor talán számunkra is maradt elég ennivaló. Kimberly mereven kihúzta magát Lachlan hangja hallatán, de az semmivel sem törődve lezöttyent mellé a földre. Csatlakozzon csak hozzánk, Lachlan - invitálta Megan kissé szárazon, tekintve, hogy a férfi nem várt a szíves felszólításra. Ám Lachlan szokása szerint csak elfogulatlanul vigyorgott. Szép délutánt választott ki a piknikre, kislyány - mondta Megannek, de zöld szemének meleg pillantása azonnal kimberlyre vándorolt, és rajta is maradt. - Nem találod, Kimber? Azt hiszem, így van - hagyta helyben a lány vonakodva. De képtelen volt a férfi jelenlétében elengedni magát, Lachlan egyszerűen ilyen hatással volt rá. Szemmel láthatóan így volt vele a herceg is, csak más okból. Mindazonáltal ha röviden is, de odabiccentett Lachlannek. Kimberlyt váratlanul érte a felismerés. Úgy tűnt, ismét felvették a „diplomáciai kapcsolatot", bár kissé amolyan „ügyet se vessünk egymásra" alapon. A herceg feldagadt ajka felől pedig végképp nem mert Kimberly érdeklődni, bár lett volna néhány kérdése. Nagyon szép vagy a gyermekkel a karodban, drágám – súgta a füléhez hajolva Lachlan -, de azt hiszem, még szebb lennél, ha az én kicsimet tartanád. E célzásra Kimberly arca lángba borult, bár Megan és Devlin a kosárban keresgéltek, és a közös falatozáshoz készítették ki az ennivalót, tehát nem valószínű, hogy bármelyikük is hallotta Lachlan megjegyzését. Ami persze nem azt jelentette, hogy előbb-utóbb nem üti meg a fülüket valami, ha Lachlan továbbra is mások közelében folytat bizalmaskodó társalgást. A legkevesebb, amit megtehet, hogy mások jelenlétében illendőbb témákra korlátozza a beszélgetést - utasította rendre Kimberly fojtott hangon. - Vagy talán túl sokat kérek? Attól tartok, igen - sóhajtott fel Lachlan, mintha őszintén sajnálná, hogy nem tehet eleget a lány kérésének. - A közeledben elfog valami, amitől akaratlanul is a gyermeknemzésre kell gondolnom. Kimberlynek elállt a lélegzete, és gyorsan elkapta a tekintetét. Erre a megjegyzésre nem is válaszol. De a háta mögött Lachlan halkan felnevetett. Csak óvatosan pirulj, drágám. Tudod, mennyire bájosnak találom rajtad. Megeshet, hogy egy csókkal fogom bebizonyítani. Kimberly hirtelen hátrafordult, hogy dühösen rámeredhessen. – Ha megteszi, én... Igen, tudom, visszacsókolsz - fejezte be Lachlan helyette a mondatot, és rábólintott. - És akkor, semmi kétség, még pirosabb leszel, nekem meg eszembe jut, hogy elcipellek egy nyugalmas helyre, ahol tisztességesen megcsókolhatlak. Különös érzés volt, hogy Kimberlyt egyszerre fogta el a felháborodás és az izgalom attól a kilátástól, hogy egy tisztességes csókolódzásra elcipelik valahova. A tisztességes fogalma Lachlan szókincsében feltehetően tisztességtelent jelent... Istenem, csakis őrült lehet, hogy ezt hagyja tenni magával, engedi, hogy pimaszságával felbosszantsa, érzéki évődésével feltüzelje, ráadásul nyilvánosan, ahol ha Kimberly megpróbálna úgy bánni vele, ahogy megérdemelné, bizonyosan kínos jelenetre kerülne sor. De nyilván nem kísérletezne, ha Kimberly nem reagálna. Valahogy meg kell feledkeznie róla. Ha egy kis gyümölcs is akad a kosárban, akkor én is kérek belőle - mondta Kimberly az előbb elhatározottak szellemében Megannek.
Johanna LINDSEY
92
Szeress örökké
Gyáva - súgta oda Lachlan halk, ám annál ördögibb nevetés kíséretében. Kimberly meg sem rezdült, és többet nem szólt a férfihoz. De továbbra is pipacspiros volt. 37. A következő pár nap során egyik vendég a másik után hagyta el a kastélyt. A karácsony közeledte sokakat csábított hazatérésre, másokat viszont kicsit noszogatni kellett, bár az öreg hercegné egyértelműen - és különösebb aggály nélkül - tudtukra adta, hogy a kastélybeli vendéglátásnak vége. Kimberly és Lachlan nem távozott a többiekkel együtt. Sherring Cross kápolnájában óhajtottak örök hűséget esküdni egymásnak, kizárólag szűk családi körben, a kegyelmes hercegek jelenlétében. Devlin St. James már szerzett számukra egy különleges házassági engedélyt, így nem kellett kivárniuk a kihirdetésre előírt három hetet. Tulajdonképpen egyre vártak csak: Kimberly apjának megérkezésére. Devlin már írt Amburough grófjának, legalábbis ezt mondta Kimberlynek, aki nem kérdezte, hogy részletesen beszámolt-e szégyenteljes viselkedéséről. Minden bizonnyal nem, hiszen az ilyen közlendők nem levélbe valók, és különben is az a néhány szó, hogy „A leánya csupán az ön megérkezésére vár, hogy házasságot kössön", lóhalálában odacitálja Cecil Richardsot. Ha a herceg még ennél is pontosabban fogalmazott volna - mondjuk olyasmit ír, hogy „A leánya házasságot kíván kötni a MacGregor klán fejével" -, akkor ez még nyaktörőbb vágtára ösztönözte volna a grófot. A levélben valószínűleg Lachlan neve is említésre került, s ennek alapján Kimberly csaknem bizonyosra vette, hogy az apja nemcsak a menyasszony oltárhoz kísérésére érkezik. Sőt! Számíthat rá, hogy elszabadul a pokol, és ha jól ismeri az apját, Amburough grófját az sem érdekli majd, hogy kinek a füle hallatára engedi szabadjára fékevesztett indulatait. Végül egy késő este érkezett meg, amikor még együtt volt a társaság. Éppen befejezték a vacsorát, és a társalgóban csendes szórakozással ütötték agyon az időt, hiszen a sok vendég távoztával igazán nem volt többé szükség az állandó vigasságra. Lachlan és Margaret az egyik sarokba húzódtak, s egy sakkjátszma végén tartottak éppen. Megan a szolgákat utasítgatta, hogy meggyújtatlan gyertyákat helyezzenek el az aznap reggel felállított karácsonyfa tetején. Kimberly az öreg hercegnének segített; bársonyzacskókból faragott faangyalokat vettek elő, hogy azokkal is a fát díszíthessék. Devlin a kandalló melletti kedvenc helyéről figyelte az előkészületeket, s miközben a vacsora utáni konyakját kortyolgatta, olykor beleszólt a gyertyák elhelyezésébe. Ekkor csattant fel az ajtóból az az ingerült hang, amelyet Kimberly már oly jól ismert. Mi az ördögöt keres egy skót Sherring Crossban, és hogyhogy verekszik a lányom miatt? Én is örülök, hogy látom, Cecil - jegyezte meg Devlin szárazon. - Feltételezem, hogy megkapta a levelem. Milyen levelet? Azért jöttem, mert Kimberly nevét egy skótéval együtt emlegették. Nem is mondom, mennyire megrázott a dolog. Ki ez az átkozott skót, és egyáltalán, mit keres itt? Az az „átkozott" skót véletlenül a rokonom - válaszolta Devlin olyan hangon, amelyből kitetszett, hogy cseppet sem érdekli Cecil kis kirohanása. Te jó isten, csak nem?! - kiáltott fel Cecil, mintha ennél borzalmasabbat el sem tudott volna képzelni. - Hogy lehet, hogy erről sosem hallottam? Talán úgy, hogy a rokonságom senkire sem tartozik, csak rám - replikázott Devlin enyhe ingerültséggel a hangjában. - Javasolnám, hogy ezt a beszélgetést inkább a dolgozószobámban folytassuk, mielőtt még a felmenői között nem egy skót rokonnal rendelkező feleségem kiutasítja sértő udvariatlanságáért. A gróf e ponton elpirult, hiszen ennyire félreérthetetlenül még nem hozták tudomására, hogy bolondot csinál magából. Kimberlyt nem hozta zavarba, mivel ő már rég hozzászokott apja
Johanna LINDSEY
93
Szeress örökké
durvaságához; azt sajnálta csak, hogy ezek a kedves emberek is kénytelenek elviselni harapós kedvét. Cecil körülnézett, és fel is fedezte azt, akit a hercegnőnek vélt - ebben nem is tévedett -, s aki összeráncolt szemöldöke alól nézett rá. Bocsásson meg nekem, kegyelmes asszonyom. Feldúltságomban néha megfeledkezem magamról, s ez az ügy valóban nagyon kihozott a sodromból. Érthető módon - fogadta Megan kegyesen a bocsánatkérését. - Bár ez csak jelentéktelen ügy, amelyről meg is feledkeztünk... más eseményeknek köszönhetően. Jöjjön csak, Cecil - pattant fel Devlin gyorsan, és a dolgozószoba felé terelte a vendégét, mielőtt annak módja lett volna megkérdezni, hogy Megan mit ért „más események" alatt. A gróf beleegyezően bólintott, de mielőtt elfordult volna, még észrevette Kimberlyt, és haragosan ráparancsolt: Te is csatlakozz hozzánk, lányom, minthogy némi magyarázattal tartozol. Nem várta meg, hogy Kimberly beleegyezzen, mert nem várt tőle engedetlenséget. Pedig Kimberlynek ez is megfordult a fejében. Az apja tirádái érzelmileg igen kimerítették még olyankor is, ha csak szótlanul hallgatta őket. És ez a szónoklat várhatóan élete legszörnyűbb élménye lesz. Mégsem kerülheti el. Az apja itt van, s még nem is tudja, hogy a lánya hozzámegy a skóthoz, bár perceken belül ez is tudomására jut, és... de legjobb lesz túlesni rajta. Kimberly felállt, de aztán megtorpant, és Lachlanre pillantott, akinek arckifejezése szokatlanul kifürkészhetetlen volt. Ha gondolja, velem jöhet - vetette fel a lány. - Említettem, hogy nem teszi majd boldoggá... - Elhallgatott, mert ráébredt, hogy ez nem mások fülének szánt téma, s remélheti, hogy Lachlannek eszébe jut, mi is az, ami nem teszi boldoggá az apját, tehát e szavakkal fejezte be: - ...de majd rájön, miért is. Kimberly nem nézte, hogy a férfi követi-e. A „bűnös körülmények feltárásánál" igazán nem elengedhetetlen a jelenléte, tehát Kimberly számára is közömbös volt, hogy ott van-e vagy sem. Csupán azért említette meg, mert így nem kell, hogy később még egyszer elmesélje neki az egészet. Bár a gróf viselkedése igencsak kiszámítható, gondolta. Devlin az íróasztala mögött ült, amikor Kimberly belépett a dolgozószobába. A sok szék közül a lány azt választotta, amelyik kissé félreeső helyen, a fal mellett állt, bár nem remélte, hogy soká észrevétlen maradhat. Az apja láthatóan nem kívánt helyet foglalni. Kimberly tudta, hogy így lesz, hiszen maga is az íróasztal mögötti tekintélyt parancsoló széket részesítette volna előnyben, de oda nem ülhetett. Egy hónapja nem látta már a lányát - kezdte Devlin. -Nem óhajt esetleg négyszemközt... Minek? Ékesszóló válasz, amely pontosan kifejezte Cecilnek egyetlen leánya iránt táplált érzelmeit. Kimberlyt csaknem mosolyra fakasztotta a Devlin arcán tükröződő meglepetés. Feltehetően nem ő az egyedüli, aki természetellenesnek tekinti a gróf érzéseit. A lány mindenesetre ehhez szokott hozzá, nem emlékszik rá, hogy valaha is más lett volna vele, mint nyersen udvariatlan és házsártos. Nos, rendben van - felelte Devlin. - Mivel a levelem megérkezése előtt utazott el otthonról, röviden elmondom a lényeget, és azután megvitathatjuk... Felesleges fáradnia, kegyelmes uram. Mint mondtam, már hallottam a teljes történetet. Ezért is vagyok itt; szeretnék a végére járni, hogy eshetett meg a gyalázat. Feltételezem, hogy arról a reggelről beszél, amikor a lánya miatt a skót Canston vikomtra támadt? - kérdezte a herceg. Igen. Es csupán ezt az egy történetet hallotta? Igen - ráncolta a szemöldökét Cecil. - Miért? Mert itt két különböző dologról van szó. Arról az esetről nem tettem említést a levelemben. Apró kellemetlenség volt csupán, amely egy-két napnál tovább senkit sem érdekelt. Tudattam önnel, Kimberly beleegyezett, hogy a kezét nyújtja a... Canston vikomtnak? - derült fel Cecil. - Pompás! Az apja közeli ismerősöm volt, amikor...
Johanna LINDSEY
94
Szeress örökké
A vikomtról kiderült, hogy hazug és tolvaj - vágott Devlin a gróf szavába, s a hangja hidegen csengett. - Annak a csirkefogónak, engedelmével, többet nem ejtjük ki a nevét. No de St. James, ez elég szigorú vád a Canston család egyik tagjával szemben - tiltakozott Cecil csalódottan. De nem kevésbé igaz, s ráadásul bizonyított is, ha szabad megjegyeznem. Akkor hát ki kérte meg a lányt? Cecil ezt olyan hangon kérdezte, mintha nem hinné, hogy Kimberly bárkinek is kellene, s talán Devlin is ezért válaszolt oly lovagiasan: A vendégeink körében Lady Kimberly igen nagy népszerűségnek örvendett, és nem kétlem, hogy mások is megkérték volna a kezét. De ő a MacGregor klán urának nyújtotta, és a levelemben arról is értesítettem, hogy e választását én is messzemenően helyeslem. Egy ördögöt hiszem el! - ordított fel sebzetten a gróf, de döbbenetében egyelőre nem volt képes folytatni. Devlin fekete szemöldöke gúnyos kíváncsisággal szaladt fel. Talán nem beszéltem elég világosan? Elég világosan? Világosan! - bömbölte Cecil, aki a dühtől már gondolkozni sem tudott. - A pokolba is, nem tehette! Ez talán valami tréfa? Mernék tréfálni önnel, Cecil, amikor így reagál rá? Aligha. Cecil erre némileg lecsitulva felelte: A lányom jobban ismer annál, semhogy egy skóttal szóba álljon, nemhogy a kezét nyújtsa neki! Ez tehát csak tréfa lehet, amit felettébb nem méltányolok. Devlin felsóhajtott, és Kimberlyre pillantott. Sajnálom. Azt reméltem, hogy az okokra és az indokokra már nem kell sort kerítenünk, de az édesapja nem hajlandó a segítségemre lenni. Önt nem terheli ezért felelősség, kegyelmes uram - felelte Kimberly, s még egy halvány mosolyt is kikényszerített magából. - Köszönöm, hogy igyekezett megkímélni minket, de sajnos, a mocskos részleteknek is napvilágra kell kerülniük, nincs más választásunk. Miféle mocskos részletek? - hördült fel Cecil. - Mit műveltél, te lány? Semmi szokatlant, csak valami igen botrányosat - válaszolta Kimberly. - Lachlan MacGregort, tudja, az ágyamban találták. És nagy balszerencsémre én is mellette feküdtem. Cecil szinte lila lett a dühtől, s már-már félő volt, hogy megüti a guta. Ringyó! - bömbölte magából kikelve. Néhány lépéssel a lányánál termett, s ütésre emelte a kezét. Kimberly összehúzta magát, és lehunyta a szemét. Halk, ugyanakkor vészjósló hang csendült: Esküszöm, megbánja, ha csak egy ujjal is hozzáér. Kimberly az ajtó felé pillantott. Nagy szerencséjére Lachlan tehát mégis követte. Devlin felállt ugyan, és a segítségére is sietett, de néhány ütés bizonyosan elcsattant volna, mielőtt odaér hozzájuk. Az apja is az ajtó felé fordult. Az, hogy Lachlan tagbaszakadt termete kitöltötte az ajtónyílást, valószínűleg nagyban hozzájárult, hogy a nálánál alacsonyabb gróf megzavarodjon. De sokkal elképzelhetőbb, hogy a skót fenyegető hangjánál is ijesztőbben hatott felbőszült arckifejezése. Cecil is megijedt, de haragjában képtelen volt néhány percnél tovább csendben maradni. Megváltozott hanghordozása már korántsem volt olyan harcias, s ez arról árulkodott, hogy a kellő megfélemlítésnek - Kimberly végtelen csodálatára -még most sem múlt el a hatása. Szóval maga a MacGregor uraság? - gúnyolódott megvetően Cecil. Én bizony, és ami még ennél is fontosabb, én vagyok az, aki ezt a leányt elveszi feleségül. Nekem kell megvédenem, függetlenül attól, hogy magának kije. A lányom... Annál rosszabb neki. ...és nem megy hozzá egy skót gazfickóhoz, ha az egy klán feje, akkor sem.
Johanna LINDSEY
95
Szeress örökké
Ha lehet, kérem, tartózkodjunk a sértésektől - próbált Devlin közbeavatkozni, de egyik férfi sem figyelt rá. Talán nem értett meg, ember? - kérdezte Lachlan Cecilt. -Vele háltam. Mostanára már kivétel nélkül mindenki hallott róla. Tehát nincs választás. Hozzám kell jönnie, vagy számolnia kell a következményekkel... Erről van szó! - vágott vissza Cecil. - Ha már kihívta maga ellen a bajt, akkor viselje is el a tette következményeit! Még szerencsésnek is mondhatja magát, ha találok számára egy koldusszegény főurat, aki fütyül a lányom megtépázott jó hírére, és a hozományért cserébe megszabadít tőle. Képes lenne ezt tenni vele, amikor a házassággal a botrányt is elsimítanám? - bámult rá hitetlenkedő szemmel Lachlan. Magának kereste a bajt - morgott Cecil. - Tudta, hogy sosem egyezem bele, hogy egy átkozott skóthoz menjen. Ha emiatt többé nem járhat emelt fővel, akkor ezért csakis önmagának tehet szemrehányást. És te mit szólsz ehhez, Kimber? Én... - kezdte Kimberly, de az apja félbeszakította. Neki nincs ebbe beleszólása. És különben sem ellenkezne velem - tette hozzá magabiztosan. - Tudja, hogyha ezt tenné, kitagadnám, és ez olyan skandalum, amit nem heverne ki. Maga sem - utálkozott Lachlan. - Hát ennyire ostoba, ember? Itt csak egy ostoba van, maga, hegylakó - vörösödött el megint Cecil képe. - És mivel más dolga nincs itt, örömmel veszünk magától búcsút. Magának nincs joga bárkit is kirúgni a dolgozószobámból, Richards - jelentette ki Devlin hidegen. - Ez a jog kizárólag engem illet. De Lachlan már sarkon fordult, és magában halkan átkozódva kisietett. A sötétlő ajtónyílásra meredve Kimberlyn mélységes csalódottság lett úrrá. Nem egészen úgy történt, ahogy számított rá. Valójában egyáltalán nem ezt várta. Igaz, hogy figyelmeztette Lachlant, hogy kevés öröme lesz a nősülésben, de bizonyosra vette, hogy a férfi ennek ellenére is azt teszi, ami helyes, és mindenképp feleségül veszi. Természetesen derekasan helytállt. És szemmel láthatóan alávalónak találta Kimberly apját és szívtelenségét. De a tényt, hogy Lachlan nem engedhet meg magának egy koldusszegény feleséget, amikor nehéz körülményei miatt éppen egy gazdag örökösnőre lenne szüksége, semmi sem másíthatja meg. A kitagadás egyenlő a hozomány elvesztésével, ám a férfinak feltétlenül szüksége van a hozományra. 38. Kimberly másnap reggel kimerülten ment le reggelizni. Furcsa, hogy Lachlan MacGregor felbukkanásáig sosem kínozta álmatlanság, de azóta, hogy megismerte... bár ugyan miért is lenne furcsa? Pedig múlt éjjel még zaj sem volt, amitől ne tudott volna elaludni. Lefekvéskor a sírás fojtogatta, s bárhogy igyekezett, nem múlt el, s nem hagyta nyugodni sem. A józan esze parancsára fittyet hányva meg is mondhatná Lachlannek, hogy az apja pénze egyáltalán nem számít, hogy valójában gazdag, sőt több a pénze, mint amennyire a férfinak valaha is szüksége lehet. Lachlan akkor bizonyosan elvenné, bár nem önmagáért, hanem a vagyonáért. De hiszen ezzel már korábban is tisztában volt! A kendőzetlen igazság mégis nagyon fájna. De vajon fájna-e jobban, mint ahogy most fáj? Nem is az gyötörte leginkább, hogy Lachlan nem akarja elvenni, hanem hogy az apja férjet akar neki vásárolni, olyan valakit, akit nem is ismer. Ha belegondol, mi a különbség? Ha a pénzéről tett vallomással inkább Lachlant vásárolja meg magának, akkor legalább tudja, mire számíthat. És a szerelmeskedés... Milyen boldogság vele, talán még túlságosan is nagy. De valaki mással... elborzadt a gondolattól.
Johanna LINDSEY
96
Szeress örökké
Megmondhatná neki az igazat, s ráhagyhatná a döntést. Ha viszont csak arra várt, hogy valamilyen ürüggyel kibújjon a házasság kényszere alól, akkor úgyis édes mindegy. Akkor az új botrányt használná ki, azt, hogy az apja kitagadta. Vagy esetleg mégis elvenné... Kimberly végül arra az elhatározásra jutott, hogy megmondja neki. Erre a vártnál hamarabb kínálkozott alkalom, ugyanis Lachlan a regelizőszoba előtt állt. Amikor Kimberly felé közeledett, hozzálépett, karon fogta, és a társalgó felé terelte, amely a napnak ebben az órájában üres volt. A lány nem szólt, várta, hogy a férfi mondja el, mi nyomasztja. Lachlan rögtön bele is kezdett, amint becsukta maguk mögött az ajtót. Az jutott eszembe, Kimber, hogy elég idős vagy már, hogy az apád engedélye nélkül is férjhez mehess. Ez igaz - felelte a lány meggondoltan. - De tegnap este valóban nem tréfált, Lachlan. Kétségtelenül kitagadna, ha a jóváhagyása nélkül kötnék házasságot. Ebben nem is kételkedtem. Hihetetlennek és megvetendőnek tartom, hogy apa a saját vérével ilyen kegyetlenül bánjon. Talán ha megértené, miért gyűlöli a skótokat, másképp tekintene rá - jegyezte meg Kimberly, és röviden elmesélte az apjával történteket. - De ha jobban belegondolok, ez mégsem elégséges magyarázat, igaz? - kérdezte, amikor a végére ért. - A skótokkal szemben táplált előítéletét mindig is ésszerűtlennek tartottam. Amíg képes megváltozni, nem az számít, hogy miért olyan, amilyen - felelte a férfi. - De rám nem egy olyan ember benyomását tette, aki még megváltozhat, bár te nálam jobban ismered. Tudom, hogy a rossz szokásokon lehet változtatni - sóhajtott fel Kimberly. - Nála azonban, attól tartok, valami másról is szó van. Még az sem változtatott rajta, hogy az édesanyám halála után megismerkedett valakivel, akit el akar venni, méghozzá nagyon is. Mindig ilyen: egy nyers modorú, zsarnoki természetű ember, és nem hiszem, hogy valaha is más volt. Szóval mindent összevetve nem hiszem, hogy megváltozna. , Én is így gondoltam. Akkor pedig fel kell tennem a kérdést, hogy hajlandó vagy-e dacolni vele, és az áldása nélkül is feleségül jönni hozzám? Már tegnap este meg kellett volna kérdeznem, de olyan dühös és felháborodott voltam, hogy másra sem tudtam gondolni, mint hogy kitekerem azt az átkozott nyakát. Kimberly csendes megilletődöttséggel hallgatta. Tisztában van-e azzal, hogy ez mit jelent? - kérdezte, amikor a férfi befejezte. Igen. Ez annyit tesz, hogy egy életre elszakadnál az apádtól, sőt valószínű, hogy többé nem látnád. Képes vagy-e ezt elviselni, drágám, vagy mindig is sajnálnád, hogy... Lachlan - vágott közbe Kimberly -, engem az sem érdekelne, ha soha többé nem látnám Amburough grófját. A szememben soha nem volt szerető apa, csak egy zsarnok, akivel egy fedél alatt kellett élnem. De felfogja-e, hogy mit jelent a maga számára, ha az apám kitagad engem? A botrányt leszámítva... A MacGregoroktól nem idegen az ilyesmi - szólt közbe Lachlan vigyorogva. ...nem lenne hozományom. Pontosan erre számítottam. A nélkül is elvenne? - pislogott Kimberly meglepetten. De mennyire, hogy el! Csak a lovagiasság mondatja vele, gondolta Kimberly, más oka igazán nem lehet. Ha nem akar hamisítatlan gazfickónak tűnni, ugyan mi mást is mondhatna? De ha jól tudom, szüksége van a pénzre - emlékeztette Lachlant. - Vagy már elfelejtette? Esetleg váratlanul minden jóra fordult? Nem, nincs készpénzünk, adósságunk viszont annál több - mondta a férfi. - Erről most már neked is jogod van tudni. Amikor néhány éve meghalt az apám, a mostohaanyám meglépett egy ládafia pénzzel - az apám ugyanis nem bízott a bankokban -, és elvitte magával a MacGregorékszereket is. Azóta sem akadtunk a nyomára. Földünk még mindig bőven van, de rajtuk semmi számba jöhető ingatlan.
Johanna LINDSEY
97
Szeress örökké
Egy okkal több, hogy pénzért nősüljön, gondolta a lány, és ne hozzon érte áldozatot pusztán azért, mert Kimberlynek nem volt akaratereje elhárítani a közeledését. Természetesen felelősség terheli a férfit is, de ő mint nő, megakadályozhatta volna, hogy bármi is történjék; így is illett volna, mégsem tette. És a férfi még azt sem sejtette, hogy vele mégis megoldódna minden gondja. A lány még mindig nem szólt a saját vagyonról, és ebben a pillanatban úgy tűnt, ezt nem is kell megtennie. Ráadásul kíváncsisága erősebbnek bizonyult minden más megfontolásnál. Ez egészen úgy hangzik, mintha mindenképp szüksége lenne a hozományra. Akkor hogy boldogul majd nélküle? Ezen ne törd a fejed, drágám. Majdcsak előteremtem a szükséges pénzt. Egy gazdag feleség könnyű megoldás lett volna. De van más útja-módja is a dolognak. Olyan nyugodt magabiztosság áradt belőle, hogy Kimberly ismét csak úgy döntött, nem említi a saját vagyonát. Ami azt illeti, szívesen élvezte volna még egy kis ideig az érzést, hogy a férfi nem az anyagiak miatt veszi el. Rendben van - mondta végül. - Ha valóban ezt akarja, akkor továbbra is bírja a beleegyezésem. A férfi ragyogó mosolya láttán Kimberlynek elakadt a lélegzete, és a szíve nagyot dobbant, majd szinte a torkába ugrott, amikor Lachlan odasietett hozzá és átölelte. Még ma beszélek az apáddal - súgta Lachlan. A férfi közelsége, testének érintése megnehezítette, hogy Kimberly gondolkodni tudjon, és néhány percbe beletelt, míg ki bírta nyögni: Engedje, hogy inkább én beszéljek vele. Minden bizonnyal úgyis megint elvesztené az önuralmát. Aki nem ismeri, arra mindig ilyen hatással van. De... nos, rendben, talán igazad van. De a közeledben leszek, ha szükséged lenne rám. Ez a megjegyzés melegséggel töltötte el Kimberlyt. Hogy igyekszik mindig megvédeni, pedig még nem is házasok! Ekkor a férfi ajka még nagyobb melegséggel árasztotta el, s bár számított a csókjára, s repesve, felkészülten várta, az érzékeit ugyanúgy felvillanyozta, mint eló'ször. Milyen izgató az ajka az ajkán, milyen hihetetlenül... Nem hallotta az ajtónyitást, de megismerte özvegy Marstonné lágyan éneklő hangját: Odabent vagy, Cecil? - majd a csókolódzó pár láttán gyorsan hozzáfűzte: - O, nagyon restellem. Kopognom illett volna... Kimberly érezte, hogy Lachlan megrándul és kiegyenesedik, majd látta, hogy a férfi ellép tőle, hogy szembefordulhasson az özveggyel. A lány azt hitte, csak azért engedi el, mert meglepték őket, pedig nem történt más, mint hogy Lachlan is felismerte a hangot. Kimberly erre abban a percben rájött, amikor a fülét megütötte az előző este már hallott vészjósló hang: Üdvözlöm, mostohaanyám. Winnifred Marston levegő után kapkodott, egy lépést hátrált, kezét a torkához kapta. Elszörnyedt, rémült pillantás költözött a szemébe, a hangjába nemkülönben. Meg tudom magyarázni, Lachlan, édes fiam. Valóban? 39. Kimberly értetlenül meredt jövendőbeli mostohaanyjára, akinek kifordult a szeme, majd ájultan zuhant a padlóra. Hogy a tetejében még Winnifred Marston Lachlan mostohaanyja is... de lehet, hogy félreértette? Igen, csak ez lehet. A sors iróniája lenne, hogy ugyanaz az asszony ugyanazt a szerepet játssza mindkettőjük életében? Lachlan utálkozva felmordult mellette, és a padlón heverő nőt nézte. Kimberly hangja azonban kizökkentette a merengéséből. Vegye fel, Lachlan, és tegye, kérem, a pamlagra! - javasolta. Nem én, mert ha a kezembe kaparintom, biztos kitekerem a nyakát.
Johanna LINDSEY
98
Szeress örökké
Kimberlyt annyira meglepte a férfi reakciója, hogy maga is elkeseredetten mordult fel: Tegye már arra az átokverte pamlagra! A nyakszorongatással várhat, amíg magához tér. Azzal meg sem várta, hogy Lachlan követi-e az utasítását, hanem Winnifredet megkerülve az ajtóhoz sietett, hogy odaszólítson egy inast, és repülősót hozasson vele. Amikor visszafordult, Lachlan, nem éppen gyöngéden, ledobta az özvegyet egy aranymintás pamlagra. Emlékeztessen, hogy ne ájuljak el a jelenlétében - jegyezte meg Kimberly szárazon. Lachlan úgy porolta le a kezét, mintha valamivel beszennyezte volna, majd rápillantott: Nem, drágám, téged úgy tennélek le, mint a hímes tojást. De ő nem érdemel jobbat, mint amit kapott. Kimberly beljebb ment, és megállt a férfi mellett. Úgy értsem, ő az az asszony, akiről az imént beszélt? Aki ellopta az örökségét? Ó bizony. És fogalmam sincs, hogy került ide, de hogy most nem tűnik el előlem, az biztos. Kimberly a homlokát ráncolta. Sejtette, miért tűnt fel Winnifred Marston Sherring Crossban. Nyilvánvaló, hogy Cecillel érkezett, és tegnap este, amilyen késő volt, rögtön a szobájába kísérték, hogy lepihenhessen, míg ők a herceg dolgozószobájában voltak. Így az is érthető, miért nem találkoztak vele már korábban. De az egész akkor is olyan... megdöbbentő volt, hogy rá kellett még egyszer kérdeznie: Valóban a mostohaanyja? Igen. Özvegy Marstonné a mostohája? Igen, igen, és nehogy megismételtesd velem még egyszer! - mordult rá Lachlan. - Fütyülök rá, hogy most minek nevezi magát, de ugyanaz az asszony, aki tizenkét éven át az apám felesége volt, aztán egy héttel a halála után éjnek idején meglépett a MacGregor-vagyonnal. Lachlant láthatóan kihozta a sodrából Kimberly konok értetlensége, de a lány egyszerűen nem tudta magát túltenni a helyzeten. Nem téved? Talán csak a megszólalásig emlékeztet a mostohaanyjára... A láttomra elájult - morgott Lachlan. - Ha valaha is kétségem lett volna a bűnössége felől, akkor most bizonyosságot szereztem. De soha, egy percig sem kételkedtem. Hihetetlen! Kimberly társaságban rengetegszer találkozott és beszélgetett Winnifred Marstonnal, még mielőtt az anyja meghalt és az apja érdeklődni kezdett az özvegy iránt. Az asszony negyvenes évei végén járt, barna hajába még nem keveredtek ősz szálak, a szeme világosbarna volt, és kissé telt alakja igazán formás. Korához képest szemrevaló, rokonszenves teremtés volt. Kimberly valójában nem sokat foglalkozott vele gondolatban. Tudta, hogy az asszony addig nem megy hozzá Cecilhez, amíg Kimberly el nem költözik a házból. De ezt meg tudta érteni, hiszen még a rokonok között is gyakori a nézeteltérés. Ebben Kimberly nem talált kivetnivalót, és maga is alig várta, hogy elhagyhassa az atyai házat. Azt is tudta, hogy az özvegy tehetős. A meglehetősen nagy és régi Henry-házat vette meg, amikor néhány éve Northumberlandbe költözött. Több tucat szolga sürgött körülötte. Gyakran rendezett fényűző összejöveteleket. Eszerint lopott pénzből? Nem hitt a fülének. És az apja, ha tudomására jut... te jó isten, még csak belegondolni sem mert, hogy fogadja majd ezt a hírt. Biztos el sem hiszi, kivált, hogy egy skót vádolja az özvegyet. Kábultan csóválta meg a fejét. Képtelen vagyok felfogni, hogy Winnie tolvaj. Képtelen. Winnie? - kapta fel Lachlan meglepetten a fejét. - Te ismered ezt a nőt, Kimber? Hát ezt még nem említette volna? Ami azt illeti, nagyon mulatságosnak találja majd... Ki ájult el? - suhant be Megan, akit a repülősó ürügyén a szolga bizonyára értesített. - A, az új vendégünk, Lady... Marston, ugye? - nézett a pamlagon heverő asszonyra. -Rosszul lett? Hívjak tán orvost? Kétlem, hogy szükség lenne rá - mosolyodott el Kimberly halványan. - Csupán Lachlan látványa taglózta le.
Johanna LINDSEY
99
Szeress örökké
Megan kérdőn a férfira pillantott. Úgy, szóval halomra ájulnak magától a nők, MacGregor? Esetleg nem ártana, ha mindenhova repülősót vinne magával. A félelemtől ájult el, s erre jó oka volt - horkant fel Lachlan. Megan szemöldöke még feljebb szaladt. Valóban? Nos, elég ijesztő az arca, ezért nem is csodálom. Igen, tényleg nem meglepő! Lachlan bosszúsan összeszorította a száját. Megan leült a pamlag szélére, hogy gyorsan elhúzhassa Winnifred orra előtt a kis üveget. A kellemetlen illat magához is térítette az özvegyet, aki végül kinyitotta a szemét. Először zavartan tekintett fel, és Megan láttán tétován kérdezte: Mi... történt velem? Miért fekszem? Elakadt a szava, ahogy visszatért az emlékezete, s a szeme tágra nyílt a rettegéstől. Következő, ijedten elsuttogott kérdése közben megragadta Megan karját: Itt van még? Ki? A MacGregor uraság. Nos... igen... Az özvegy azonnal felült, de túl hirtelen, mert a fejébe rögtön szaggató fájdalom nyilallt, s eközben csaknem földre lökte Megant. Felnyögött az éles fájdalomtól, de ennél is jobban lekötötte, hogy felfedezze a körülötte állók közt Lachlant. Amikor észrevette, újból felnyögött, ezúttal hangosabban, és esdeklőn nyújtotta felé a kezét. Lachlan, előbb hadd magyarázzam meg... mielőtt bármit is tennél, amit aztán mindketten megbánnánk. Mindketten? - felelte a férfi hidegen. - Biztosíthatom, asszonyom, hogy bármit is teszek, abban nagy örömöm lelem, maga viszont annál kevésbé. Kérem, nem beszélhetnénk meg ezt négyszemközt? - könyörgött az özvegy, s zavartan Kimberlyre és Meganre pillantott. - Családi ügyekkel nem untatnám a hölgyeket. Úgy, szóval családi ügyek? Kimberly számára egyértelműnek tetszett, hogy Lachlan nem óhajtja tiszteletben tartani az özvegy óhaját. S e percben azzal sem törődött, hogy mekkora zavarban lehet. Az ő szempontjából Kimberly nem is látott ebben semmi kivetnivalót, de Winnifredet azért megsajnálta. Megköszörülte hát a torkát, és félreérthetetlen pillantást vetett Meganre: Én még nem reggeliztem. Volna kedved csatlakozni hozzám? Megan kelletlenül felsóhajtott, de aztán bólintott. Az ajtón kívül azonban odasúgta: Tudom, hogy igazad van, kedvesem, de én a világ minden kincséért sem jöttem volna ki. Megöl a kíváncsiság. Te talán tudod, miről van szó? Sajnos igen. És azt hiszem, Lachlan nem is akarja titokban tartani. Sőt! Ha az ember valakit le akar leplezni, akkor azt nehezen lehet megállítani... A szalonban Winnifred kapkodva bizonygatta: Szerettem az apádat, Lachlan. Ezt tudnod kell. A halála nagyon megrázott, annyira váratlan volt. Tébolyult voltam a fájdalomtól, képtelen voltam tisztán gondolkodni... Mind így éreztünk. De ha csak ez az egyetlen, amit mentségére fel tud... Meg is ijedtem. Mitől? A magánytól. Elment az esze? - bámult rá Lachlan. - Egy emberekkel zsúfolt kastélyban? Mind MacGregorok voltak - emlékeztette az özvegy. Igen, mi mások is lettek volna, mint MacGregorok? Maga is az volt, vagy tán elfelejtette? Az nem ugyanaz, mint MacGregornak születni - makacskodott Winnifred. Hogyhogy nem ugyanaz? Azt képzelte, hogy majd kidobjuk? Nem, ezt biztos nem hihette. Kregorában mindig otthon lett volna. Az édesapád nélkül? - rázta a fejét az özvegy. - Soha nem voltak ott barátaim...
Johanna LINDSEY
100
Szeress örökké
És ez kinek a hibája, asszonyom? Tudom, hogy az enyém, de akkor is így volt. Az apád volt az életem, a védelmezőm. Nélküle... semmim sem maradt. Ha azt hiszi, hogy ez feljogosította arra, hogy ellopja az örökségem... - morogta Lachlan. Nem, nem, tudom, hogy rosszat tettem. De bele sem gondoltam, mert annyira megrémített, hogy ismét magamra maradtam. Hidd el, azóta rengetegszer megbántam. Valóban? - gúnyolódott a férfi, aztán hozzátette: - Néhány év rendelkezésére állt, hogy jóvátegye, de én mindenesetre szeretném visszakapni a MacGregor-ékszereket vagy a pénzt. Winnifred arca megrándult. - Tudom, de meggyőztem magam, hogy nekem nagyobb szükségem van rá, mint neked. Végül is férfi vagy, aki úgy kereshet pénzt, ahogy én sosem. Igen, s ez még talán ment is volna, ha csak magamról kell gondoskodnom. De az apám halála után rám hárult a klán ellátásának a terhe is, Kregora fenntartásáról nem is szólva. És hogy tehettem volna ennek eleget, ha az egyetem, amelyet elvégeztem, műveltséget adott, de mesterségre nem tanított? Miből etessem azt a sok szájat, miből hozassam rendbe az öreg kastélyt? Winnifreden pánik lett úrrá. Lachlan, meg kell értened! Én nagyon szegény sorban születtem. Az apám egy semmirekellő hazárdjátékos volt. Kicsi voltam, amikor az anyám meghalt. Nemegyszer a másnapi betevő falat felől sem lehettem biztos. Képtelen lettem volna újból így élni. Az apád kimentett a nyomorból. Hát nem érted, hogy a halálával megint reménytelenné vált a helyzetem? Nem, Winnifred, nem számít, honnan nézi, mik az indokai, akkor is lopott tőlem, s nemcsak tőlem, hanem az egész klántól. Én pedig vissza akarok kapni minden fontot, minden gyűrűt és nyakláncot... A pénz elfogyott. Lachlan megdermedt. A szeme villámokat szórt. A pénz mennyiségét és az eltelt időt tekintve... nem, ezt egyszerűen képtelen elhinni. Három év alatt lehetetlen ennyit elkölteni, hacsak valaki nem királyi módon költekezik. Elfogyott?! - kérdezte, sőt ordította, mert erre a döbbenetes bejelentésre nem jutott okosabb az eszébe. Az özvegy visszarettent tőle. Igazán nem akartam mind elkölteni! Csaknem egy éven át egy kis bathi villában rejtőztem. Nem jártam sehova, nem csináltam semmit. De tudod, aztán nagyon eluntam magam. Újból emberek közé vágytam. Elhatároztam, hogy egy kis ideig a gazdag özvegyet játszom -persze más név alatt, ezért aztán Northumberlandbe költöztem, és vettem egy házat, hogy nagy társaságot hívhassak. És egy kicsit játszottam is, nem nagyon, de... apámhoz hasonlóan nekem sincs tehetségem a hazárdjátékhoz... Elég! - bömbölte Lachlan magánkívül. - Szavamra, asszony, maga százezer fontról beszél! Nem költhetett el... Az ékszerek még megvannak - szúrta közbe az özvegy. - A többségük legalábbis. Néhány darabot mostanában el kellett ugyan adnom. És ott a ház, amit vettem. Azt is szívesen odaadom, amint férjhez megyek, és arra most már hamar sor kerül. Szívesen nekem adja a házát, amelyet az én pénzemen vett? - képedt el Lachlan. Szinte felkacagott. Winnifred fel sem fogja az ajánlat képtelenségét, hogy minden, ami az övé, azt Lachlan pénzén vette. Ez az asszony egy félkegyelmű, léha, csak önmagával törődő tökéletlen nőszemély, és amikor még a kastélyukban élt, Lachlan nem töltött vele annyi időt, hogy erre rájöjjön. Biztos vagyok benne, hogy a vőlegényem nem bánja majd a ház elvesztését - folytatta Winnifred. - Még talán arra is rávehetem, hogy a pénzed is visszaadja. Hiszen olyan drága ember, és nagyon gazdag is. Biztosan nem hiányolna néhány száz fontot... Százezer fontot, asszonyom! Nos, azt is, természetesen. Az ajtó hirtelen kinyílt, és Kimberly dugta be a fejét: Tudja, hogy a folyosó végén is hallani a hangját?
Johanna LINDSEY
101
Szeress örökké
Tőlem akár a másik megyében is hallhatják - dühöngött Lachlan. - Tudod, Kimber, hogy ez az asszony csaknem az örökségem felét eltékozolta? És most van képe azt javasolni, hogy a vőlegénye majd százezer fontot ebből visszaad! Hát én nem vennék mérget rá - jegyezte meg Kimberly nyugodtan. - Tudja, ő az apám menyasszonya. 40. Szerintem ez kimondottan mulatságos - állapította meg Megan, amikor leszállt a lováról, és a várakozó lovásznak átadta lova, Sir Ambrose kantárját. Éppen lovaglásból tértek vissza, s közben Megan is beszámolt a MacGregor-Richards-ellentétek legújabb fejleményeiről. A hercegnő általában kora reggel lovagolt ki, de ha a férjével szeretett volna, kénytelen volt hozzá igazodni, és mivel Devlin nem ért rá délelőtt, ezért lemaradt a legfrissebb botrányról is. És tulajdonképpen mit is találsz mulatságosnak? - kérdezte a herceg, miközben Megan karját a karjába öltve vezette a ház felé. - Hogy újabb bocsánatkéréssel tartozom a skótnak? Nem, nem azt... - Megan meglepetten megtorpant. -Komolyan beszélsz? És miért? Mert nem hittem el a meséjét, hogy ellopták az örökségét - vallotta be Devlin kedvetlenül. Azt hittem, csak ezzel a csellel próbál együttérzést ébreszteni maga iránt. Nos, ha ő nem tudott róla, akkor a bocsánatkérésre sincs szükség. Én mégis úgy érzem. Tudod, igaztalan feltevésem helytelen irányba terelte a gondolataimat. Ha rögtön hiszek neki, talán másképp viselkedtem volna vele, nem esem olyan hirtelen a torkának, amikor a lovaknak nyoma vész, és talán... Ó, istenem, tehát valóban van egy kis bűntudatod? Egy kicsi - biccentett kurtán a férfi. Akkor feltétlen kérj bocsánatot... de tudod, ettől biztosan nem cselekszik majd másként. Kifejtenéd bővebben? Sajnos fogalmam sincs. Sőt talán még MacGregor sem jött tisztába önmagával. Az a Marston nőszemély végül is egy buta hebrencs. Mintha csak egy gyereket akarnál megbüntetni. De a rokonaival őrizteti. Addig nem hagyhatja el a szobáját, amíg ez az ügy nem tisztázódik. És mit szólt hozzá a gróf? - kérdezte Devlin, mialatt ismét megindultak a ház felé. Azt hiszem, még nem szóltak neki... addig legalábbis nem, amíg el nem indultunk. Bár mostanára talán már ő is értesült róla. Reméljük a legjobbakat. Meglehetősen hangos vitára számíthatunk. Nos, én tegnap este már teljesítettem a kötelességem, bármennyire nem volt ínyemre. Most a világ minden kincséért sem bonyolódnék bele az ügybe. Nem is csodálom - mondta Megan. - Lord Richards rendkívül ellenszenves ember, régen nem találkoztam hozzá foghatóval. Meglepő, hogy Kimberly ilyen jóravaló teremtéssé cseperedett ilyen apa mellett. És úgy örülök, hogy hozzámegy a skóthoz! Vérlázító, ugyanakkor elbűvölő ember, s bizonyosan remekül megnevetteti, aminek - ha tudni akarod -éppen itt az ideje. Devlin kérdőn felvonta a szemöldökét. A, talán ismét lemaradtam valamiről, kedvesem? Megesküdtem volna, hogy tegnap este azt meséltem neked, hogy a gróf egyértelműen ellenezte a házasságukat. Megan türelmetlenül legyintett. Igen, igen, tudom, de ne feledd a szavaim: ezek ketten mindenképp összeházasodnak majd. Szóval így gondolod? Feltétlenül. ***
Johanna LINDSEY
102
Szeress örökké
Kimberly arra számított, hogy Lachlan áll az ajtajában, amikor kinyitja, és végre meghallhatja, hogyan döntött. A férfit annyira elkeserítette az özveggyel folytatott beszélgetése, hogy egy szó nélkül a szobájába kísérte Winnifredet, majd egy szolgát a rokonaiért küldött, megvárta, amíg átveszik tőle az özvegy őrzését, aztán elment, hogy mindent „átgondoljon", s Kimberly is visszavonult a szobájába, hogy felkészüljön az apjával folytatandó beszélgetésre. Őszintén elébe akarta tárni a döntését. Végül is nincs min vitatkozni, a témát is szükségtelen óvatosan kerülgetnie. A gróf majd őrjöng és bombasztikus szónoklatokkal fárasztja, de hiszen pontosan erre számít. Hangos tirádáihoz már amúgy is hozzászokott, s fél füllel szokta őket hallgatni, különben nem tudott volna leélni vele ennyi évet. De ez az ügy Lachlan mostohaanyjával és Kimberly félig-meddig mostohájával merőben más volt. Kimberly nem akart fájdalmat okozni az apjának. Egy pillanatig sem kételkedett, hogy az apja nem szenvedne, ha őt, a lányát többé nem látná. De... Vajon szereti-e az özvegyet? Ha nem is túl valószínű, de nem is elképzelhetetlen, bár Kimberly nem feltételezte róla, hogy képes bárkit is szeretni. Talán az apja szerelemnek tartotta azt az érzést, ami ahhoz az asszonyhoz fűzte sok-sok évvel ezelőtt, de Kimberly szerint ez sokkal inkább rögeszme volt. Nem, sokkal valószínűbb, hogy azért házasodik újra, mert a házának úrnőre van szüksége. Kimberlyre nem számíthat már sokáig, hogy otthonában betölti ezt a helyet, ráadásul az igényeit sem tartja tiszteletben. Az özvegyre csakis azért eshetett a választása, mert társadalmilag megfelelő a helyzete, és kis közösségükben igen népszerű lett. Feldúlja-e majd az apját, ha Winnifredet letartóztatják és lopással vádolják? Vagy csupán kedvezőtlen fordulatnak tekinti, kisebb bosszúságnak, majd haladéktalanul mást keres helyette? Bár az is meggondolandó, hogy mennyi időt pazarolt az apja az özvegy meghódítására. Gyakran vacsorázott az asszonynál, és hozzájuk is számtalanszor meghívta. Ráadásul köztudomású volt, hogy eljegyezte. Ha most mégsem házasodnak össze, a grófnak valami magyarázattal kell szolgálnia, és ismerve az apját, Kimberly tudta, hogy ez mennyire kínosan érintené. Valószínűleg valami hihető, de az igazságtól távol álló kifogással élne. Ha... ha... és vajon neki kell-e szóba hoznia ezt a témát? Mint leányára, mindenképp rá hárul a felelősség. Lachlan bizonyosan nem venné hozzá a fáradságot. És Winnifred... nos, lehetetlen megmondani, hogy az asszony mit hozna fel a mentségére. A kedvező alkalom váratlanul kínálkozott, mivel az ajtóban nem Lachlan, hanem az apja állt. Sötét pillantásából kitetszett, hogy sikerült ismét dühbe lovalnia magát. Már negyedszer járok erre, de mindhiába - kezdte rögtön panaszos hangon. - Be kellett volna, hogy zárjalak a szobádba... Valamit óhajt tőlem, apám? Igen. Azért kerestelek, hogy megmondjam, csomagolj. Még ma elutazunk. Kétlem, hogy így lenne. Hogyan? Ön természetesen elutazhat, de én maradok, addig mindenesetre, amíg meg nem tartjuk az esküvőt. Ilyen hamar találtál valakit, aki elvenne? Nem hiszek a fülemnek! Kit? Senki mást. A skót felesége leszek, akinek már igent mondtam. Megtiltom! Igen, tudom, de én akkor is hozzámegyek - felelte Kimberly nyugodtan. Határozott óhajom ellen cselekszel! Egyetlen lányom sem... Én vagyok az egyetlen... Többé nem! Istenemre, kitagadlak! Hallod? Igen, tudom. Most, hogy ezen is túlestünk... Kimberly elhallgatott, mert az apja már dühtől lila arccal el is fordult tőle. Mintha Kimberly azon nyomban meghalt volna a számára. Mintha nem is létezne, és búcsúra sem lenne méltó. Egyszerűen otthagyja, egy szó nélkül... A lány képtelen volt tovább türtőztetni magát.
Johanna LINDSEY
103
Szeress örökké
Azonnal álljon meg! - kiáltott rá. - Nem is tudom, miért vesződöm még ezzel is. Számomra édes mindegy, hogy elveszi-e Winnifredet vagy sem... Ez végre megállította az apját, aki haragosan visszafordult. A pokolba, de mennyire, hogy nem rád tartozik - most már nem! Mint ahogy soha nem is tartozott, vagy észre sem vette, hogy mennyire nem érdekel az élete? De ehhez nem ez a kellő hely vagy pillanat. Csupán azt akartam közölni, hogy az özvegy komoly bajba került, és minden bizonnyal... Mi az ördögről halandzsázol itt? Ha nem vág folyton közbe, akkor talán el is magyarázhatom. Tudja, néhány éve rengeteg pénzt lopott a mostohafiától. Valójában százezer fontnál is többet, valamint egy egész vagyont ékszerekben. Jog szerint azok sem őt illették, hanem a mostohafiát; az ő öröksége volt. Winnifred mégis elvitt mindent. És azzal, hogy az özvegyet most idehozta, a mostohafia végre rátalált. Könnyen lehet, hogy ezért még köszönetet is mond apámnak, bár kétlem, hiszen Lachlan MacGregorról beszélek. Cecil szemén látszott, hogy Kimberly meglepte, de csak egy másodpercig. Rögtön igyekezett palástolni döbbenetét, és támadón szegezte a lányának a kérdést: Miféle fortéllyal próbálkozol, lányom? Csak nem képzeled, hogy ilyen badarságot elhiszek? Nem sokat izgat, hogy elhiszi-e vagy sem - vallotta be Kimberly. - Úgy véltem, hogy miután el akarja venni az özvegyet, joga van azt is tudni, hogy ezért a bűnéért börtönbe kerülhet. Nincs bűne! És nem hallgatom tovább... Bevallotta, apám. Azt is elmondta, hogy a pénznek már hűlt helye, hogy elherdálta. Az ékszerek java még megvan, és azokat vissza is adja Lachlannek, a házzal egyetemben, de nem hiszem, hogy Lachlan ennyivel beérné. Túl sok pénzről van szó, hogy csak egy vállrándítással elintézze. Ez volt minden vagyona. De e pillanatban még nem döntötte el, hogy mi lesz a következő lépése, tehát esetleg beszélhet vele. S bizonyára Winnifreddel is szót akar váltani, mivel nem várom, hogy ezt mind el is higgye nekem. Az apja zavartan, szemét a földre szegezve álldogált. Kimberly tudta, mit érezhet. Egy perc elteltével Cecil még mindig megrökönyödve szólalt meg: Hogy tehetett ilyen badarságot? Kimberly ennél hétköznapibb kijelentést még nem hallott az apja szájából; meghatotta, sőt sajnálatot ébresztett benne, így lenyelte a válaszát, pedig legszívesebben azt mondta volna: „azért, mert egy átkozott félkegyelműt jegyzett el". Ehelyett diplomatikusan csak így szólt: Megvolt az oka rá, de az sem menti fel tette alól. Minden bizonnyal elmond majd mindent. E pillanatban csak egy vállra van szüksége, ahol elsírhatja a bánatát. Az apja gyorsan összeszedte magát, s újból felöltötte szokott fanyar arckifejezését. De elpirult, mert Kimberly tanúja volt pillanatnyi sebezhetőségének. Megköszörülte a torkát, majd zsörtölődve kérdezte: Mennyire eltökélt szándéka a skótnak, hogy Winniet letartóztattatja? Kimberly meglepetten pislantott, azután csaknem felnevetett. Soha nem képzelte volna, hogy valaha is abba a helyzetbe kerül, hogy alkut köthet az apjával, pedig most ez történt. Ezek szerint mégis el akarja venni az özvegyet? Ki hitte volna! 41. Kimberlynek egy órájába telt előkeríteni Lachlant, mert a férfi soha nem maradt annyi ideig egy helyen, hogy ráakadjon; céltalanul kóborolt a birtokon. Végül a csónakázó tóhoz vezető ösvényen szembetalálkozott vele, miután Lachlan fázósan visszafelé igyekezett. A pályamesterek segítségével jégmentesen tartott víztükör felől fújó csípős szél űzhette el; látszott, hogy nem öltözött melegen a hosszas kerti kiruccanáshoz. Kezét a zsebébe mélyesztette, az arcát pirosra
Johanna LINDSEY
104
Szeress örökké
csípte a szél, a foga vacogott. De a mosolya melegen felragyogott, amikor a felé tartó Kimberlyt megpillantotta. Ó, drágám, megkönyörülnél rajtam? - kérdezte rögtön a lényegre térve. Hogyan? - kérdezett vissza Kimberly, amikor odaért hozzá. Szükségem van egy kis melengetésre - mondta a férfi, de közben már a lány kabátja alá csúsztatta a kezét, és átölelve magához szorította. Kimberly megborzongott, olyan hideg volt a keze. Amikor Lachlan megérezte, kuncogni kezdett. Ilyen rémes? Nem - ismerte be Kimberly, és kicsit elpirult. - Csak egy pillanatra jéghideg volt. De így nem melegszik fel rendesen. Tűzhöz kellene ülnie, és... Meg lennél lepve, hogy milyen gyorsan felmelegítesz -súgta a férfi a fülébe. Kimberly ismét megborzongott. Mindketten tudták, hogy ezúttal nem a hideg miatt. De ahogy Lachlan jeges orrhegye az arcához ért, Kimberly megriadt, felsikoltott és hátraugrott. A férfi persze csak nevetett, s kisvártatva vele együtt Kimberly is, jóízű kacagása olyan ragadós volt. Amikor Lachlan kinevette magát, színpadiasan felsóhajtott, és így szólt: Rendben van, azt hiszem, egyelőre beérem a tűzzel, hogy felmelegítsen. Jobban fel kellett volna öltöznie - dorgálta a lány, amikor a férfi karon fogta, és elindultak a ház felé. Dehogy. A Felföldhöz viszonyítva itt enyhe az idő. Igaz, Northumberlandben is hidegebb van, de mennyi ideje van a szabadban? Amióta csak elváltunk egymástól. Kimberly a fejét csóválta: Örülhet, ha már ma este nem fog szipogni. A, ha jól emlékszem, úgyis tartozom még neked egy náthával. Gonoszkodó mosolyától Kimberly megint fülig pirult. Ő sem felejtette el, hogy a náthát Lachlan tőle kapta el, amikor megcsókolta. Igyekezett gyorsan elhessegetni a gondolatot, és ekkor eszébe jutott, hogy miért is kereste Lachlant. Beszéltem az apámmal - jelentette be minden átmenet nélkül. Lachlan megállt, és ismét a karjába zárta a lányt; együttérzése nagyon meglepte Kimberlyt. Sajnálom, drágám. Fájdalmasan érintett, hogy eltaszított magától? Nem, de... A férfi gyöngéden szakította félbe: A kedvemért nem kell színlelned. De komolyan, Lachlan, soha nem volt köztünk olyan kapcsolat - erősködött Kimberly, s közben hátrahajolt. - Ha soha többé nem látnám, az sem zavarna, és biztos vagyok benne, hogy ezzel ő is hasonlóképp lenne. És nem is tagadott ki egészen. Vagyis megtette, de aztán valahogy mégis meggondolta magát. Rájött vajon, hogy az ezzel járó botrány rossz fényt vetne rá, nem? Igen, a kedvedért reméltem, hogy ő is erre a következtetésre jut. Előfordulhatott volna - hagyta helyben Kimberly erőltetett mosollyal. - De valószínűbb, hogy csak azután, hogy a botrány okozta kárt már túl késő helyrehozni. Az évek során egyet megfigyeltem: ha dühös, márpedig többnyire az, akkor nem gondolja át a cselekedeteit. Ezért aztán a következmények sem aggasztják. Lachlan elengedte a lányt, látszott rajta, hogy nem érti. Akkor talán képes voltál lebeszélni róla? Az alku pontosabb kifejezés lenne. És mit ajánlottál fel cserébe? Magát. Lachlan csak pislogni tudott erre a válaszra. Döbbent arckifejezése nevetésre ingerelte Kimberlyt. Úgy döntött, kicsit ugratja a férfit. Karját a karjába öltötte, és megpróbálta magával vonni az ösvényen. Három lépés erejéig ez sikerült is, de akkor Lachlan megmakacsolta magát, és Kimberly képtelen volt a helyéről kimozdítani.
Johanna LINDSEY
105
Szeress örökké
Ugye, nem gondolod, Kimber, hogy magyarázat nélkül szabadulhatsz tőlem? Tulajdonképpen... esetleg... most, hogy említi... Lachlan várakozásteljesen nézte, de amikor Kimberly nem folytatta, csak tágra nyílt szemel nézett vissza rá, a férfi újból meghökkent. A lányt végül a mosolya árulta el, s egy perc múlva a férfi lassan megcsóválta a fejét, és elmosolyodott, de igencsak bosszúszomjasan. Kimberly után nyúlt, és a mosolyból a lány rögtön sejtette, hogy bajban van. Felemelte a szoknyáját, és kis sikollyal futni kezdett felfelé az ösvényen. Természetesen őrültség lett volna azt képzelni, hogy elszökjön előle, és néhány másodpercnél tovább nem is tartott, míg Lachlan hosszú lábain utolérte. Arra azonban nem számított, hogy a földön fognak kikötni, Lachlan alul, Kimberly meg rajta elterülve, és a férfi nevetésétől fel-le göcögve. Elment az esze - szidta a lány, és nem sok sikerrel megpróbált felállni. - Beláthatná, hogy nem vagyunk gyerekek. Amikor majd öreg leszek már a játékhoz, drágám, bottal fogok járni, és a fejem búbján árválkodó hajszálak számolgatásával ütöm el az időt. De lehet, hogy még akkor sem hagyok fel azzal, hogy veled játsszak. Kimberly szigorú pillantással meredt rá, de a férfi kisfiús kócossága és önelégültsége láttán ez sem tartott a pillanat törtrészénél tovább. A szavai egyébként is izgató hatással voltak rá, s biztos volt abban is, hogy Lachlan sem értette őket másként, mintha örökösen csak a szerelmeskedés körül forognának a gondolatai. Így hát ismét elpirult, s amikor Lachlan ezt észrevette, persze megcsókolta, majd tett tettet követett, és mire Kimberly észre tért, Lachlan már a combját simogatta, s jeges kezének érintése éles ellentétben állt ajka perzselő tüzével. A lány megborzongott, a hidegtől és a gyönyörűségtől egyaránt. Lachlan egyszerre mogorván pillantott fel. Beismerem, ezt a... játékot... nem éppen télvíz idején, a szabadban kellene játszani. Arról nem is beszélve, hogy bárki erre sétálhatott volna. Nos, az engem nem zavarna... De engem igen..,. Nem sokáig, drágám. ígérem, egykettőre hozzászoksz majd, amint hazaviszlek magammal. Kimberly természetesen ismét elpirult. Remélhetőleg valóban hamar hozzászokik Lachlan pajzán célozgatásaihoz, és nem jár-kel a közelében úgy, mintha a nap megégette volna az arcát. De mielőtt engednélek felkelni - folytatta a férfi hirtelen elkomolyodva -, elmondod, hogy mi történt az apád és közted, vagy már elfelejtetted, hogy emiatt kerültél a földre? Kimberly bizony elfelejtette. Lachlan karjai közt könnyen kiszállt a fejéből minden más. Nos? Nos, beszámoltam neki Winnifred kis üzelmeiről. Kis üzelmeiről? Kimberly felsóhajtott. Rendben, akkor nagy üzelmeiről. Javasoltam továbbá, hogy ha még mindig el akarja venni azt az asszonyt, akkor fizesse meg helyette a tartozása jó részét. És akkor talán - ismétlem, talán maga is rávehető, hogy ejtse az ügyet. Lachlan arrébb gurult, felült, maga mellé ültette Kimberlyt, és felmordult: Mekkora kacajjal fogadta ezt az ötletet? Nem is nevetett. Viszont visszaadja a pénz felét, és én állom a többit. Valóban visszafizeti? És ez talán majd kárpótol a tenger aggodalomért és nélkülözésért, amit az az asszony... hogy érted azt, hogy te állod a másik felét? Van saját pénzed? Igen. A férfi hirtelen elmosolyodott. Komolyan? Lachlanen olyan örömteli meglepődés látszott, hogy Kimberly sem tudta visszatartani a nevetését. Komolyan! Szavamra, és mikor akartad ezt közölni velem?
Johanna LINDSEY
106
Szeress örökké
ó, hát azt hiszem, valamikor az esküvőnk után. De mint már említettem, az apám odaadja a pénz felét. Tudja, még most is el akarja venni Winnie-t. És további ösztönzőként abba is belement, hogyha maga ejti Winnie ellen a vádat, akkor nem tagad ki ha összeházasodunk, hivatalosan legalábbis nem. De a hozomány tekintetében nem engedett. Egy skótnak nem ad hozományt fejezte be, és nagyot kacagott. Min nevetsz? Nem állt szándékomban felvilágosítani, de így is ugyanott van. Amit magának ad és a hozományom, az körülbelül egyenlő összeg. Nem kétséges, hogy újabb dührohamra számíthatunk, ha erre ráébred. Mit gondol hát? Elfogadhatónak tartja? Lachlan az állát dörzsölgette, és úgy tűnt, komolyan fontolgatja az ajánlatot. Hát nem is tudom, drágám. Azt hiszem, ezt alaposabban át kell még gondolnom. Kimberly szeme összeszűkült. Nincs semmi... á, szóval szándékosan megvárakoztatja, nem? A férfi színlelt ártatlansággal nézett vissza rá. Ugyan már, hát tennék-e ilyet, csak mert ez az ember szívből gyűlöl, és nem akarja, hogy elvegyem az egyetlen lányát? Csak mert gálád és indulatos, és megérdemli, hogy egy kicsit tovább főjön a saját levében? Kimberly már annyiszor hallotta Megan szájából ezt a szót, hogy most véletlenül kicsúszott a száján: Feltétlenül. Lachlan elvigyorodott. Nos, szeretem, hogy azt hiszed, jól ismersz. De ez esetben... nos, ez esetben valóban átlátsz rajtam. 42. Kimberly nem tartotta olyan jó ötletnek, hogy az apját válaszra váratják, de azzal egyetértett, hogy Winnifredet egy darabig bizonytalanságban hagyják. Ha Lachlan a kedvükre tesz, elfogadja a pénzt és a megmaradt ékszereket, majd ennyiben hagyja a dolgot - s Kimberlynek nem voltak kétségei, hogy a végén ezt teszi majd -, akkor az özvegy tulajdonképpen könnyedén megúszta a lopást. A várakoztatás és a szobafogság valójában tettének egyetlen büntetése. Csekélység ahhoz a sok gondhoz és nehézséghez mérten, amelyet ő okozott a MacGregoroknak, de a semminél ez is több. Kimberly apja rosszul viselte a bizonytalanság gyötrelmeit. Szerencsére az idő javát a szobájában vagy az özvegynél töltötte, így a többieknek nem kellett gyakran eltűrniük kellemetlen modorát. Kimberly meg sem kérdezte Lachlant, de sejtette, hogy döntése bejelentésével vár az esküvőjük utánig, ezzel ugyanis még egyszer megleckéztetheti az apját. Kimberly meg mert volna esküdni rá, Cecil szívesen elutazna az esküvő előtt, nehogy végig kelljen szenvednie, hogy a lánya - kifejezett óhaját semmibe véve - nyilvánosan ujjat húz vele. A karácsony közeledtével Megan azt javasolta, élvezzék előbb az ünnep örömeit - arról hallani sem akart, hogy ne maradjanak mindvégig a kastélyban -, és csak néhány nappal utána tartsák meg az esküvőt. A hercegnő javaslatait pedig nem volt szokás visszautasítani. Ebben a sorrendben Kimberly sem talált kivetnivalót. Amúgy is rengeteg tennivalója akadt. Vásárolt, levelet írt northumberlandi barátainak, hogy magyarázattal szolgáljon, miért nem tér vissza. Hosszú és részletes listát készített a házvezetőnőjének, amelyben arra utasította, hogy csomagolja össze minden holmiját, és küldje utána a Felföldre. Nem feledkezett meg az őt megillető ingóságokról sem. Mind közül a legfontosabbak az édesanyja berendezési tárgyai voltak. így például a szalon kandallója felett lógó hatalmas festmény, az ebédlőben álló antik szekrény, az Anna királynő korabeli, diófából készült állóóra, amely anyai ágon nemzedékről nemzedékre szállt az 1700-as évek közepétől fogva.
Johanna LINDSEY
107
Szeress örökké
E tárgyak hidegen hagyták az apját, de Kimberly szívének drágák voltak. Elszánta magát, hogy foggal-körömmel harcol értük, ám erre végül is nem volt szükség. Amikor átnyújtotta a lajstromot, az apja csak beleegyezően bólintott, és folytatta, amivel éppen foglalatoskodott, mintha ő ott sem lenne. Ismerős bánásmód volt, hiszen élete során mindig csak ebben volt része. A karácsony egykettőre beköszöntött, és valódi ünnepi hangulatban telt el. Kimberly soha ilyen jól nem érezte még magát. St. Jameséknek vett egy-egy apróságot, az apját pedig kedvenc szivarjaival lepte meg, s szokás szerint tőle most sem kapott semmit. Annak idején az édesanyja mindig azt mondogatta, hogy az ajándékokat kettejüktől kapja, de amint Kimberly felcseperedett, és tisztába jött az apjával, az anyja sem áltatta többé. Lachlannek hála semmi és senki sem tehette volna tönkre ezt az ünnepet, mert a férfi kedvesen ugratta, és annyiszor kapta el a fagyöngy alatt, hogy ettől a társaság tréfáinak célpontjaivá váltak. De a leggyönyörűségesebb mégis az volt, hogy egymástól függetlenül mindkettejüknek mulatságos ajándék jutott az eszébe. Lachlan nevetésben tört ki, amikor Kimberly egy bottal lepte meg, mert eszébe jutott a nap, amikor erről beszélgettek. Elporollak vele, ha a harmincadik születésnapom előtt maradék hajszálaimat számolgatod figyelmeztette. Kimberly elmerülten szemlélte a férfi sűrű, gesztenyebarna sörényét, majd komolyan felelte: Szóval ilyen hamar kihullik majd? Nos, parókát nem gond csináltatni, én majd gondoskodni fogok róla, ha a haja hullani kezd. Nem valami kellemes, amikor beleesik a levesbe -jut eszembe, a Felföldön ismerik egyáltalán a levest? Azt nem, de szemtelen angol lányokat elég gyakran felszolgálnak. Kimberly képtelen volt tovább komoly képet vágni, és elnevette magát. Esküszöm, hogy nem vagyok ízletes. Hát ez bizony hazugság, drágám. Én már tudom, hogy milyen finom vagy. Azzal visszahúzta a fagyöngy alá, s hangos cuppantásokkal összecsókolta Kimberlyt, amitől az eszeveszetten kacarászott. Az öreg hercegné felnézett az új íróasztalkészletről, amelyet vizsgálgatott, és megjegyezte: Istenem, törvényileg be kellene tiltani az ilyen hangokat. Dev, édes fiam, miért nem mutatod meg neki, hogy kell ezt rendesen csinálni? A herceg - dicséretére legyen mondva - meg is mutatta; a fagyöngy alá húzta a vonakodó, de mosolygó Megant, és ők természetesen nem csaptak zajt. Lachlan ezután a kabátja alól elővarázsolt és nagy lendülettel átnyújtott napernyővel viszonozta Kimberly tréfás ajándékát. A lány rögtön felfedezte az ajándék mulatságos oldalát, és negédes mosollyal megjegyezte: Merészség magától. Érted, drágám, bármire képes vagyok - vágta rá a férfi, és Kimberly lefogadta volna, hogy most nem ugratja. Lachlanre mosolygott. A férfinak elbűvölő érzéke volt ahhoz, hogy a megfelelő szavakkal udvarolja körül. De a helytelenkedéshez is nagyon értett, folyton buja, érzéki megjegyzéseket tett, amelyek igazán illetlenek voltak - legalábbis egyelőre -, s ezért állandó pirulásra késztették. A bot mellé vásárolt drága gyémánt kézelőgombokért forró és hosszan tartó csókot kapott. Később Lachlan is meglepte egy másik ajándékkal, amelyre Kimberly nem is számított. Kis dobozt nyújtott át, és amikor a lány kinyitotta, a férfi csak ennyit mondott: Még azelőtt vettem, hogy az apád megérkezett. A dobozban egy gyűrű csillogott, amelyet akár eljegyzési ajándéknak is tekinthetett, s amikor meglátta, azt is tudta rögtön, miért fűzte hozzá a férfi az előbbi megjegyzést. így kért bocsánatot, hogy a gyűrű meglehetősen egyszerű. Pedig nem volt az: ha kicsi is, de pompás smaragd díszítette, és Kimberly tisztában volt vele, hogy Lachlannek nagyon sokba kerülhetett. Miből? - kérdezte kíváncsian.
Johanna LINDSEY
108
Szeress örökké
A férfi megvonta a vállát, s igyekezett jelentéktelennek feltüntetni a dolgot. Eladtam a lovam. Amúgy sem vagyok valami kiváló lovas, így nem hiányzik majd. Talán mégis elfogadom azt a hármat, amelyet a herceg felajánlott, hogy legalább hazajussunk valahogy. Kimberly bármily nevetségesnek érezte is a helyzetet, de könnyekig meghatódott. Lachlan ráért volna venni egyet, amikor már módjában áll. A lány megértette volna, tisztában volt a körülményeivel. Hogy mégsem várt, és mindenképp megvette a gyűrűt, egyszerűen azért, mert szerette volna a hagyományokhoz híven az esküvő előtt átnyújtani neki, végtelenül megható volt. Kimberly érezte, hogy minden ékszerénél drágább lesz számára. De nem akarta elsírni magát, ezért gyorsan belekapaszkodott Lachlan megjegyzésébe, hogy esetleg elfogadja a herceg három tenyészlovát. Én már megtettem. Mit tettél meg? Elfogadtam őket - felelte a lány gyakorlatiasan. - Jó befektetésnek ígérkeznek. Véletlenül értek az ilyesmihez. Igen? - kételkedett a férfi, de aztán Kimberly magabízó mosolyát látva meggondolta magát. - Talán így is van. Szavamra, örömmel hallom, drágám. A MacGregoroknak eddig nem sok tehetségük volt a pénzcsináláshoz. Már éppen itt az ideje. 43. Másnap késő délután - mindössze néhány órával türelmetlenül várt esküvője előtt - Kimberly éppen Mrs. Canterbynél volt, amikor egy szolgáló kereste. Egyik új ruhája remekül megtette menyasszonyi ruhának is - Kimberly sejtette, hogy a varrónő gondolt erre az eshetőségre, amikor annak idején elkészítette -, csupán néhány változtatásra és az alkalomhoz jobban illő díszítésre volt még szükség. A varrónő már egy hete ezen dolgozott. Kimberly most próbált utoljára, de látatlanban is jóváhagyta volna az elkészült ruhát, hiszen semmi kivetnivalót nem talált Mrs. Canterby elképzelésében, bízott finom ízlésében. A szolgáló fiatal lány volt - az emeleti szobalányok egyike -, és négyszemközt kívánt Kimberlyvel szót váltani. Az előcsarnokba érve suttogva hadarta: Az apja szobáját takarítom, azt biz én, és örülök ám, ha nincs o... szóval ma ott vót, de nem engedett be, még csak nem is válaszót a kopogtatásomra. De azér tuttam ám, hogy ott van, mer hallottam az ajtó túloldalán sírni. Sírni? Bizony. Sírni? Igen, asszonyom - bólogatott hevesen a lány, mintha abban reménykedne, hogy Kimberly így majd jobban hisz neki. Pedig nem így történt. Kimberly nem hitt neki, mert hogyan is hihetne el ilyen badarságot, amíg a saját szemével is meg nem győződik róla? Talán csak egy macska surrant be valahogy az apja szobájába, és most ki szeretne szabadulni. Az apja minden bizonnyal bent sincs. Ez a buta lány meg nem tud különbséget tenni a macskanyávogás és az emberi sírás között. Rendben van - sóhajtott fel. - Amint átöltöztem, megnézem, mi a baj. És köszönöm, hogy szólt nekem. Kimberly nem sietett. Lehetetlennek érezte még a feltételezést is. Mire végzett Mrs. Canterbynél, szinte már meg is győzte magát, hogy felesleges vesződnie vele. Az apja különben is egy másik szárnyban lakik, jókora távolságra az ő szobájától. Időpocsékolás lenne... De akkor is ott a macska, azt csak nem hagyhatja bent, amikor olyan kétségbeesetten iparkodna kifelé. Amikor végre az apja ajtaja előtt állt, egy hangot sem hallott odabentről. Halkan bekopogott, de nem kapott választ. Benyitott, s azt remélte, hogy a macska szélsebesen elrohan a lába mellett. De nem történt semmi. Kicsit szélesebbre tárta az ajtót, s ekkor meglátta az apját: a székben ült, s eltakarta a szemét. Köntösben volt, mintha reggel óta fel sem öltözött volna.
Johanna LINDSEY
109
Szeress örökké
Kimberlyt megdöbbentette a látvány. A következő pillanatban enyhe aggodálom fogta el. Ha tényleg sírt... bár ezt aligha hiheti, de ha mégis... Jól érzi magát? - kérdezte tétován. Az apja megrezzent a hangja hallatán. Amikor felnézett, a szeme ugyan piros volt, de könnytelen. Jól?! - fortyant fel. - Hát persze. Miért ne lennék jól? Kimberly értetlenül pislogott. Az apja nyelve nehezen forgott. És a mellette levő asztalon észrevett egy kiürült palackot. Berúgott! Hihetetlen! Cecil Richards, aki soha nem ivott a kelleténél többet, sőt! Vacsorához csak egy pohár bort engedett meg magának, de még társaságban is. Soha nem látta még ilyen állapotban. Kivételes eseménynek tűnt, s éppen rendkívüliségével ébresztette fel a kíváncsiságát. Olyannyira, hogy nem állhatta meg kérdés nélkül. Miért iszik délután? Azt tenném? Úgy hiszem - vonta fel a szemöldökét Kimberly. Hát azt is teszem - horkant fel, majd így folytatta: - Miért is ne, amikor az a nyomorult, akihez hozzámész, képtelen eldönteni, mitévő legyen? Ó, hát erről van szó? A várakozás jobban megviselte, mint hitte volna. Az is szokatlan, hogy ezúttal elmaradt a harsány dühkitörés. Csak nem tart Lachlantől? Ian jutott eszembe - motyogta az apja maga elé. Miről? - kérdezte Kimberly, arra gondolva, hogy talán Lachlan időhúzását érti alatta. Az ivásról. Az a tökfej sem bírta soha az italt. Ki az az Ian? Az apja el akarta venni az üveget, de mellé nyúlt, és beszéd közben meg is feledkezett róla. A legjobb barátom, jobban mondva az volt, az átkozott. Te nem ismered, lányom. Nem is érdemli meg, ezért inkább hálás lehetsz, hogy így van. A legjobb barátja? Kimberly nem ismert más barátját, csak Thomast, Maurice apját, de az is inkább csak üzleti kapcsolat volt. Az apja hamar elidegenítette magától az embereket rideg modorával s azzal, hogy mindig megtartotta a három lépés távolságot. Ezt a lant tehát bizonyára régen ismerte. Akkoriban talán kellemesebb volt a természete, és voltak barátai. Egyetlen szerelmének a halála keserítette meg ennyire? Kimberly nem tűnődött tovább, apja múltja nem érdekelte. Most inkább azon töprengett, hogy is közölhetné vele tapintatosan, hogy feküdjön le, és aludja ki a részegségét, mert ilyen állapotban nem szívesen hagyta volna egyedül. Újabb kérdéssel próbálkozott: És ez az Ian mit tett, ha túl sokat ivott? Kialudta? De az apja nem értette a célzást. Sőt mintha ennél rosszabbat nem is mondhatott volna. Cecil elvörösödött, s minden jel arra mutatott, hogy dühöngeni fog. Kimberly már egy lépést hátrált az ajtó felé, amikor az apjából kitört az ordítás: Hogy mit tett? Mit tett? Ellopta az én Ellie-met, ezt tette, és megölte! Ha majd pokolra jut érte, ott kínlódjon! Szent ég, ezt sosem hallotta, csak azt, hogy Cecil szerint az asszonyt egy skót ölte meg, s ezért is gyűlöli őket mind. De mindenki más szerint baleset történt. Hogy egy skót ölte volna meg...? Ian skót volt? Azt állítja, hogy a legjobb barátja egy skót volt? Az apja dühösen rámeredt. Átkozottul régen volt, de igen, akkora bolond voltam, hogy fiatalon ebbe a hibába estem. Soha semmit nem bántam meg ennyire, és többé nem is követem el azt a hibát, hogy egy skótban megbízzam. Nem értem. Miért szöktette volna el, ha a barátja volt? Mert ő is szerette. De titokban tartotta, nem szólt, csak Ellie halála után. Meg akartam érte ölni, meg én. Meg is kellett volna tennem. Mindig is bántam, hogy elmulasztottam.
Johanna LINDSEY
110
Szeress örökké
Kimberly soha nem tudott meg részleteket a történtekről, csak olykor egy-egy apróságot, általában olyankor, ha az apja nagyon dühös volt az anyjára, és felhánytorgatta neki, hogy őt csak jobb híján vette el. Talán most végre megtudhatja a teljes igazságot? És hogyan halt meg Ellie? - kérdezte óvatosan. Ian MacFearson részeg volt, úgy! Ha józan, sosem lett volna bátorsága elszöktetni. Hajnalban kelt útra vele, és nyaktörő vágtában siettek a határ felé. Ellie leesett a lováról, és azonnal szörnyethalt. A mai napig hiszem, hogy szándékosan ugrott le, mert nem bírta volna elviselni, hogy az a gazfickó megbecstelenítse. Ian erősködött, hogy baleset volt, hogy Ellie lova megbotlott egy gödörben, eltörte a lábát, és ledobta Ellie-t. - Cecil bosszúsan felhorkant. - Átkozott hazug! Csak másra akarta kenni a dolgot, holott ő volt a hibás. De ha ő is... szerette, akkor hogy fogadta a halálát? Bizonyára éppen úgy kétségbeesett, mint maga, apám. Kétségkívül engem hibáztatott. Különben miért akart volna bosszút állni? Bosszút? Igen. Feleséget kerestem, mert nem láttam okát, hogy tovább várjak, hiszen úgy véltem, többé úgysem szeretek meg senkit. Az anyádat választottam. De Ian csak azt várta, hogy eljegyezzük egymást, és mindent megtett, hogy magába bolondítsa Melissát. Azt akarta, hogy tudjam, milyen az, ha olyan asszonyt szeretek, akinek a szíve másé. Ez volt a bosszúja, mert Ellie engem szeretett és nem őt. És sikerrel járt: nem kétlem, hogy Melissa halála pillanatáig őt szerette. Igaz lehet vajon? Kimberly sejtette, hogy a szülei nem szerették egymást, hogy nem álltak közel egymáshoz. Ugyanabban a házban éltek, együtt jártak mindenhova, de ritkán szóltak egymáshoz. Ennyi év alatt az anyja valóban egy másik férfit szeretett? Cecil ekkor rikácsolva felnevetett, majd önelégülten tette hozzá: De ő lett nevetség tárgya, mert én nem szerettem az anyád. Csak azért vettem el, mert feleségre volt szükségem, és azzal sem törődtem, hogy ki lesz az. Ian mindazonáltal visszaköltözött Skóciába, még mielőtt megmondhattam volna neki, hogy hiába törte magát. Mégis én nevettem utoljára, mert a bolondja még azt sem tudta meg soha, hogy téged itt hagyott. Kimberly dermedten állt, még lélegezni sem mert. Hogy érti azt, hogy itt hagyott? Cecil meglepetten pislogott; Kimberly kérdése láthatóan váratlanul érte. De aztán vállat vont. Úgyis a saját utad járod mostantól, amikor konok ostobaságodban hozzámész a skóthoz. Semmi sem indokolja, hogy ne tudd meg végre az igazságot. Miféle igazságot? Hogy nem az én lányom vagy. Az övé vagy - ugyanaz a szem, haj, száj, még a mosoly is egyezik. Ha tudnád, hogy viszolygok a mosolyodtól, mert az övére emlékeztet! Az anyád egyébként is beismerte, még büszke is volt rá. De én a magaménak ismertelek el. Végül is nem volt mit tenni. És nekem édes mindegy volt. Örökösre amúgy sem számítottam az anyádtól; tudva, hogy lant szereti, egy ujjal sem nyúltam hozzá. El sem tudtam válni tőle, később bármennyire is szerettem volna. Tudod, a botrány! így aztán képtelen voltam szabadulni tőle - és tőled. Kimberly lassan csóválta a fejét; a megdöbbenéstől még a szavakat is nehezére esett kinyögni. Nem igaz. Anyám elmondta volna. Amikor megeskettem, hogy hallgat róla? - horkant fel Cecil dühösen. - Ne légy már ilyen ostoba, lányom. Az ígérete mentette csak meg, hogy mindkettőtöket ki ne rakjalak, és a világ tudomására ne hozzam a szégyenét. Nem az apja! Nem az apja, nem az apja... Kimberly újra meg újra csak ezt hajtogatta magában, hogy felfogja, míg végre be nem látta, hogy ez a kőszívű zsarnok egyáltalán nem a rokona. Az a halvány bűntudat, amelyet mindig is érzett, amiért nem szereti, sőt gyűlöli, most semmivé lett. Csaknem elmosolyodott. A következő pillanatban már nevetni lett volna kedve. Nem az apja, és ő ennek... örül! Senkinek nem szólt róla; most ő az első, aki tudomást szerez erről. De Kimberly jól ismerte. Nem annyira az anyja ígérete, mint a vágy miatt hallgatott ily soká, hogy ki ne tudódjon: felszarvazták, gondolta cinikusan.
Johanna LINDSEY
111
Szeress örökké
Él még? Ki? Cecil feje visszahanyatlott a szék támlájára, a szeme lecsukódott. A részegség lassan lebírta. De Kimberly nem törődött bele, hogy a kérdése megválaszolatlan maradjon. Ian MacFearson. Életben van még? Cecil kínkeservesen kinyitotta a szemét, majd Kimberlyre sandított. Remélem, nem. Hogy már a pokolban ég... De nem biztos benne? Azt hiszed, megtalálod? - ömlött el az önelégült mosoly Cecil arcán. - Nem fogja megköszönni, ha közlöd vele, hogy egy felnőtt zabigyereke van. Hát nem látod, te ostoba, hogy nem szerette az anyádat? Csak azért csábította el, mert azt hitte, ezzel fájdalmat okoz majd nekem. Akkor meg mi szüksége volna rád? Kétségkívül igaza van. De ha Ian MacFearson még él és Skóciában van, akkor ha mást nem is, de legalább megismerkedhet vele. Nem is kell elárulnia, hogy ő az apja. Ezt titokban tarthatja. De tudná, milyen. És ha kiderül, hogy tisztességes, kedves ember, más, mint Cecil Richards? Megtudná, hogy mit veszített, amikor ennyi éven át nem az igazi apja nevelte fel, féltő gonddal. A lelke mélyén keserűséget érzett. Nem, talán tényleg jobb, ha nem ismeri meg..Elég, ha azt tudja, hogy Cecil Richards nem az apja. Kimberly az ajtó felé fordult, de megállt, visszanézett, és megrázta a fejét. Le kellene feküdnie, hogy kialudja a részegségét. Holnap már valószínűleg megszületik a döntés, amire vár, és... Elhallgatott, mert eszébe jutott, hogy miért is jött ide. Miért sírt? Hogy én sírtam?! - fortyant fel Cecil. Kihúzta magát, az arcát pír lepte, majd motyogva folytatta: - Sírtam? Inkább nevettem, mert azon járt az eszem, hogy az esküvő után majd megmondom annak a gazfickónak, hogy egy zabigyereket vett el feleségül. Hazudik, gondolta Kimberly. Nyilvánvaló, hogy nem ismer be egy olyan emberi gyengét, mint a sírás. Bizonyára az ital hatására fogta el a rég volt szerelem feletti mélabú. A fenyegetésére mosolyogva ennyit válaszolt csupán: Miért is ne kímélném meg a fáradságtól? Lachlan még örülni is fog, hogy skót vér is folyik az ereimben. 44. Újabb levelet írt - dobta a borítékot Ranald Lachlan szekreterére. Ugyanazt írja? - kérdezte Lachlan. Igen. Lachlan felsóhajtott. Nessa rettenetesen a szívére veszi, hogy megnősül. Sírt, rimánkodott, hogy ne menjen Angliába asszonyt keresni. Oda sem hallgatott, amikor ki tudja, hányadszor elmagyarázta, hogy semmiképp sem veheti el, mert ez olyan lenne, mintha a saját húgát venné feleségül, már ha lenne testvére. Nessa megesküdött, hogy valahogy előteremti a szükséges pénzt, és ez majd Lachlant is jobb belátásra téríti. Úgy két hete lehetett Sherring Crossban, amikor először írt - azóta vagy fél tucatszor -, s könyörgött, hogy jöjjön haza, mert megvan az összes szükséges pénz, de azt nem árulta el, hogy jutott hozzá. Kétségbeesésében folyamodhatott ehhez a hazugsághoz -mert más nem lehetett -, abban a hitben, hogy szereti Lachlant, és nem akarja egy másik nőnek átengedni. Egyszerűen semmiképp sem juthatott annyi pénzhez, hogy akár egy napig is fenntarthassa a kastélyt. És még ha igaz lenne is, amit ír, az sem változtatna a tervein. Megtalálta az asszonyt, akit akar. Annyira vágyik rá, hogy még akkor is hajlandó lett volna elvenni, amikor úgy tudta, egy árva garasa sincs.
Johanna LINDSEY
112
Szeress örökké
Amikor elolvasta Nessa első levelét, annyira elkeserítette a lány makacs megszállottsága, hogy utasította az unokatestvéreit, inkább olvassák el ők a leveleit, ha megint írna. Erre sem válaszolsz? - tudakolta Ranald kíváncsian, amikor Lachlan még egy pillantásra sem méltatta a legfrissebb levelet. Minek, amikor holnap úgyis hazaindulunk? Talán újdonsült feleségem látványa végre meggyőzi, hogy nem a levegőbe beszélek. Nem lesz oda tőle - figyelmeztette Ranald. Erre nem is számítok, de akkor is hozzá kell szoknia. Nem tűröm a széthúzást a házamban. Pedig ahogy Nessát ismerem, más sem lesz - jósolta Ranald vigyorogva. Tévedsz. Vagy elfogadja az én Kimberemet, és sok boldogságot kíván, vagy a Hebridákra költözhet, a nagybátyjához. Aznap este Lachlanben felmerült a gyanú, hogy Nessa híre és a vele járó gond esetleg Kimberly fülébe jutott; a lány ugyanis teljesen a gondolataiba merült. Figyelmetlenségét persze okozhatja az is, hogy holnap reggel lesz az esküvőjük, gondolta a férfi. Idegesség, félsz vagy nevezze, ki minek akarja. Tőle mindenesetre távol áll az ilyesmi. De a nők másképp látnak mindent, aggódnak, amikor semmi okuk. Végül azért csak megkérdezte Kimberlyt: Mi bánt, drágám? Ha most azt feleled, hogy meggondoltad magad, akkor ebben a percben kivonszollak innen, és elcipellek Kregorába, hogy ott éljünk bűnben, amíg csak észre nem térsz. Erre nem lesz szükség - mosolygott rá Kimberly. - Csak másutt jártak a gondolataim, ennyi az egész. Min? Válasz helyett Kimberly visszakérdezett: Ismer egy Ian MacFearsont? Lachlan szeme hatalmasra tágult a meglepetéstől: Szavamra, hát ezt a nevet hol hallottad? Eszerint ismeri? Nem... vagyis hogy igen. Most melyik - igen vagy nem? Nem ismerem, Kimber, de hallottam róla. Aligha van ember a Felföldön, aki ne hallott volna Ian MacFearsonről. Egyesek szerint nem is élő ember, olyan hihetetlen történetek keringenek róla. Mifélék? Állítólag ő a leggonoszabb gazember a határ túlsó felén, akinek elég egy pillantás, hogy tőrt rántson. Mások szerint át sem lépte az otthona küszöbét, amióta húsz-egynéhány éve hazatért, s nem több egy öreg remeténél, aki hátat fordított a világnak. Hallottam azt is, hogy sosem nősült meg, viszont több zabigyereke van, mint ahányat az ember a két kezén megszámolhat, és mindegyikük hozzá hasonlóan erkölcstelen és feketemájú. Azt is beszélik, hogy mulatságból megpróbálják egymást legyilkolni, miközben az apjuk nézi, sőt biztatja őket! Tréfál? - kérdezte Kimberly hitetlenkedve. Nem, de tudod, ez csak szóbeszéd. Azt hiszem, senki sem tudja, mennyi igaz belőle és mennyi a kitaláció. De az édesanyák az ő nevével szokták rémisztgetni a porontyaikat, hogyha rosszak: Ian MacFearson elviszi őket, és odadobja vérszomjas fiainak. Tizenöt lehettem, amikor az unokatestvéreimmel felkerekedtünk, hogy megnézzük, hol él. És? Személyesen nem találkoztunk vele. Találtunk viszont egy házat, amit az övének véltünk: régi, szomorú épület volt egy szirttetőn, fent, északon, csupasz fák karéjában, s a tetejét szinte súrolták az alacsonyan függő fekete felhők. Nem merészkedtünk a közelébe. A gonosz lakhelyének tűnt, ami csak tápot adott a róla szóló híreszteléseknek. Vagy csupán elindította őket? - vetette fel Kimberly reménykedőn. Igen, az is meglehet, bár én nem szívesen jártam volna utána. Hol hallottad a nevét? Az ap... Ceciltől. Úgy látszik, Ian MacFearson még egy házasságon kívül született gyermekkel bővítheti a családját. Velem - tette hozzá fanyar mosollyal.
Johanna LINDSEY
113
Szeress örökké
Lachlan nevetni kezdett, majd a lány túlságosan is komoly arckifejezése láttán abbahagyta, és megkérdezte: Ugye, nem tréfálsz? Nem. Bántja, hogy zabigyerek vagyok? - kérdezte Kimberly feszülten. Lachlan elkapta és megcsókolta a kezét. Miért bántana? De hogy Ian MacFearson lánya vagy... hát ehhez még hozzá kell szoknom. Nekem is - ismerte be a megbékélt Kimberly. Úgy érted, csak ma mondta el neked? Egy nappal az esküvőd előtt? Az a rohadt... Részeg volt. Azt hiszem, nem akart róla beszélni, sem most, sem soha. De valahogy kicsúszott a száján, és... én még örültem is neki. Soha nem bánt velem úgy, mint az apám, és most végre értem, miért. Azt hittem, még örül is majd, hogy félig skót vagyok. Hogy milyen vér csörgedezik az ereidben, az nekem mindegy, drágám. Bár a skót vér nem rossz - vigyorodott el. - És én is örülök, hogy a gróf nem az apád. Nem szégyellem bevallani, néha már tört a frász, hogy egy nap te is olyan leszel, mint ő. Nem igaz - mosolyodott el Kimberly szélesen. De bizony. Egyébként biztos, hogy te vagy a MacFearson uraság egyetlen leánya? Egyetlen? De hiszen azt mondta, hogy számtalan törvénytelen sarja van! Igen, de a szóbeszéd szerint csak fiúk, és mind különböző anyától. Kimberly elpirult e hír hallatán. Nos, a kérdésére válaszolva: igen, meglehetősen biztos vagyok benne. Cecil azt is elkottyantotta, hogy nagyon hasonlítok a skótra, még a mosolyom is egészen az övé. Egy angyali mosolyú, ámde gonosz lelkű gazfickó? - csóválta a fejét Lachlan hitetlenkedve. Nem lehetett mindig ilyen. A rokoni kapcsolatot is csak ő erősítheti meg. Ha nem ismerte az anyámat vagy Cecilt - valamikor régen ugyanis állítólag jó barátok voltak -, akkor, ugye, hazugság volt az egész? így van. Tudja, nem hinném, hogy Cecil szívesen szétkürtölné a hírt, amikor ennyi éven át a magáénak ismert el. Ez rettenetes csapás lenne a büszkeségére. És ha nem olyan részeg, ma sem mondta volna el. Az is igaz - vonta meg a vállát -, hogy talán előre kitervelte az egészet, és nem is volt igazán részeg. Talán azt képzelte, hogy emiatt maga majd nem vesz el feleségül. A hirtelen haragú emberekből hiányzik az ilyesfajta megfontoltság - vetette ellen Lachlan. Nos, én hittem neki. Eleinte nem, persze, mert annyira váratlanul ért. De sok mindent megmagyarázott, többek között azt is, ahogy az anyámmal és velem bánt. És hogy őszinte legyek, akartam is, hogy igaz legyen! Még az sem érdekel, hogy ez az Ian MacFearson kedves ember-e vagy sem. A gróftól megszabadulva az sem izgat, hogy ki az igazi apám. Igen, ezzel majdnem egyetértek. Majdnem? Feltéve, ha az apád nem félelmetes legenda. Ugye, nem forgatsz olyasmit a fejedben, hogy találkozz vele? Kimberly kuncogni kezdett a férfi rémülete láttán. Az után, amit mesélt róla? Nem hiszem. Lachlan megkönnyebbülten sóhajtott fel, majd gyorsan hozzátette: Elvinnélek hozzá, ha ez a kívánságod. De azt hiszem, jobb, ha nem jársz utána, hogy igazak-e ezek a mesék. Jobb nem bolygatni. Valószínűleg igaza van - helyeselt Kimberly. - De erről jut eszembe, az apám feltehetően nem jön el holnap az esküvőnkre, viszont a herceg volt olyan kedves, és beleegyezett, hogy az oltárhoz vezessen és átadjon önnek. Lachlan kérdőn felvonta a szemöldökét. Valóban? - Majd felnevetett: - Nos, rendben. A legutóbbi ajánlatát úgyis visszautasítottam, de téged, drágám, boldogan elfogadlak.
Johanna LINDSEY
114
Szeress örökké
45. Kimberly szinte lebegett a boldogságtól, s erre nem talált ésszerű magyarázatot. Igaz, hogy férjhez megy, és ennek örömteli eseménynek illene lennie - amennyiben nem olyan férfihoz menne feleségül, aki nem szereti. Ezért hát igazán semmi oka, hogy ilyen megveszekedetten boldog legyen. Az oltár előtt állt, vőlegénye s perceken belül a férje mellette, a válluk összeért. Amikor mellé lépett, fekete díszruhájában, elbűvölő mosolyával olyan csinos volt, hogy Kimberlynek a lélegzete is elállt. Kevés választotta el, hogy elhiggye: a férfi valóban el akarja venni, s nemcsak azt teszi, amit a becsület megkövetel. De ha nyugalmat akar lelni a házasságban, akkor félre kell tennie a hiedelmeit, és egy kicsit a látszatra is kell adnia; el kell hát fogadnia Lachlant annak az elragadó, érzéki férfinak, aki ő valójában. Gyönyörűnek érezte magát. Krémszínű ruhája, amelynek dereka és uszálya fehér csipkéből készült, tökéletesen állt rajta. Új komornáját, Jeant minden bizonnyal Megan komornája tanította be, mert ugyanolyan ügyesen bánt a fésűvel. Megan választotta ki az új lányt, és ő küldte át Kimberlyhez, amikor megtudta, hogy Maryt elbocsátotta. Fiatal lány volt, kedves, jó természetű, aki lelkesen igyekezett a kedvében járni, s kivált szívesen költözött Kimberlyvel Skóciába. Új helyen, ahol minden szokatlan, egyszerűen nem lehetsz meg saját komorna nélkül magyarázta akkor Megan. - Jean hűséges lesz hozzád, kedvesem, emiatt tehát ne aggódj. Kimberly gondolatai hirtelen visszakanyarodtak a szertartáshoz, mert választ vártak tőle. Hogy kitartson mellette... jóban-rosszban... míg a halál el nem választja tőle. Milyen ünnepélyes, súlyos fogadalom, mekkora ellentét eközött és eszeveszett boldogsága között! Kényszerítenie kellett magát, hogy ne mosolyodjon el. Lachlan a keze után nyúlt, és amikor Kimberly lenézett meglátta, hogy a férfi nemcsak a karikagyűrűt húzza az ujjára, hanem egy káprázatos briliánsgyűrűt is - ilyen hatalmas követ még életében nem látott -, amelyet tökéletesen kerek, rózsaszín gyöngyök vesznek körül. A MacGregorékszerek közül volt, amelyeket Lachlan előző nap kapott vissza. Kimberlyt úgy lenyűgözte a látvány, hogy majdnem elmúlasztotta megakadályozni, hogy Lachlan előbb lehúzza a szerény smaragdgyűrűt. Gyorsan lefogta a kezét. A férfi kérdőn emelte rá a tekintetét, a homloka ráncba szaladt. Kimberly odasúgta: Szeretem az elsőt, amit tőled kaptam, szívesebben viselném... ha nincs ellene kifogásod. Lachlan lassan elmosolyodott, s amikor végre megértette, mosolya szinte elvakította Kimberlyt. A csók ugyan még nem most következett, de a férfi nem törődött a sorrenddel. A lelkész nem is egy torokköszörüléssel figyelmeztette, hogy folytathassa az esketési szöveget. Amikor befejezte, Lachlan újból megcsókolta a menyasszonyt. Házasok voltak hát, végérvényesen. Kimberlyt úgy magával ragadta a gondolat, hogy szinte nem is hallotta a jókívánságokat. Nem sokkal ezután el is hagyták Sherring Crosst. Az utazáshoz Devlin már korábban felajánlott nekik egy hercegi hintót, sőt kocsist és csatlósokat is a rendelkezésükre bocsátott. Mindenki, még Megan meglepetésére is meghívta Lachlant, legyen bármikor Sherring Cross szívesen látott vendége. Persze ne túl gyakran - tette hozzá vigyorogva. A meghívás kellemesebbé tette a búcsút, csak Kimberly torkát fojtogatta a sírás, amikor el kellett hagynia Megant. Jól összebarátkoztak, s Kimberlynek még soha nem volt ilyen szívbéli barátnője. Hiányolni fogja a hercegnőt, ezt már most tudta. De megígérte, hogy majd ír, Megan pedig azt, hogy meglátogatja őket a Felföldön. Úgy tervezték, hogy rögtön a szertartás után útra kellnek. Kimberly tehát még reggel utoljára meglátogatta az ap……a grófot. Cecil józan volt, de még félig aludt, és szokott zsörtölődésével fogadta. Kimberly sem reménykedett abban, hogy búcsúzóul esetleg valami kedvességben lesz része. Visszatekintve még örülhetett is, hogy a látogatás nem
Johanna LINDSEY
115
Szeress örökké
rontotta el az egész napját. Éppen ellenkezőleg. Talán a tudat, hogy nem látja többé a grófot, fokozta a boldogságát. Nem számítok rá, hogy részt vesz az esküvőmön - mondta cecilnek. - Képmutatás lenne, és ez egyáltalán nem jellemző Önre. Nem bizony - mordult fel dühösen a gróf. - És a bolondokat sem viselem el, márpedig te bolond vagy, ha... Ha megkérhetem, tekintsünk el ettől. Hozzámegyek feleségül, és ehhez semmi köze, tehát tartsa meg a véle... sajnálom. Nem vitatkozni jöttem. Hálátlan csitri - morogta Cecil. Szó sincs róla. Valójában azért is jöttem, hogy megköszönjem, amiért ennyi éven át megosztotta velem az otthonát, etetett és ruházott. Szép lett volna, ha valamit önmagából is ad nekem, ha már beleegyezett, hogy felnevel, de megvetését látva megértem, hogy miért nem tudott szeretni. Kimberly megjegyzése érzékeny pontot ért. A gróf elvörösödött, és így felelt: Téged sosem vetettelek meg, lányom. Csak az apádat. És te sajnos túlságosan emlékeztettél rá. Nos, ez többé nem fogja zavarni. Ezért hát végleg búcsúzom. Őszintén remélem, hogy Winnifreddel boldog lesz. Akkor hát nem emel ellene vádat? Ejti az ügyet? Visszakapta a MacGregor-ékszereket, és kézhez vette Winnifred házának átruházó okiratát. Ha ön gondoskodik róla, liogy a banknak szóló váltót még ma megkapja, akkor igen, az egészet elfelejti. Köszönöm. Kimberly meglepetten pislogott; még soha nem hallotta tőle ezt a szót. Csak bólintani tudott, és elfordult. De egy kérdés még kínozta, s erre csak tőle kaphatott választ. Ezért megállt az ajtóban, egy pillanatig elnézte Cecilt, akit hoszenegy éven át az apjának tartott. Sosem volt jó apja, sem az anyjának jó férje, és most már csak azt akarta tudni, hogy az anyja hogy fogadhatta ezt el. Miért nem hagyta el? Hiszen megvolt hozzá a pénze. Miért maradt, amikor oly boldogtalan volt magával? Cecil fenyegető pillantást lövellt felé, de azért válaszolt: Mert úgy nevelték, hogy helyesen cselekedjék. Tőled eltérően ö sosem ellenkezett volna a szüleivel, bármiről legyen is szó. Azt mondták, hogy hozzám kell jönnie, és így is tett. Az illendőség pedig megkívánta, hogy minden tőle telhetőt elkövessen a látszat kedvéért. Minden tőle telhetőt? - kerekedett el Kimberly szeme. -De hiszen ennyi éven át szerencsétlen volt, és maga most azt állítja, hogy csak azért, mert ezt kívánta az illendőség? A férfi ismét elvörösödött. Úgy tűnt, nem mond többet, de aztán mégis megszólalt: Miattad maradt. Nem akarta, hogy a törvénytelenség bélyegével kelljen élned. Tudta, hogy ha elhagy, akkor világgá kürtölöm a szégyenét. Kimberly megcsóválta a fejét. Hát tényleg becsapta, ugye? Mi az ördögről beszélsz? Maga is szerencsétlen volt, ezért őt is azzá tette, nem erről volt szó? Én megmondtam volna... Nem! Nem szólt volna, mint ahogy most sem mondja el senkinek, hogy nem vagyok a lánya. Ha valakit megcsalnak, kin szoktak legjobban nevetni: a feleségen, aki félrelépett, vagy a felszarvazott férjen, aki nem akadályozta meg a dolgot? És maga sosem vallaná be szívesen, hogy bolonddá tették. Ezzel mindketten tisztában vagyunk. Bárcsak az anyám is tudta volna! Bárcsak kidobta volna, amikor rájött! Akkor sokkal, de sokkal boldogabb lett volna. Én biztosan. Te bolond vagy, ha ezt hiszed - vágott vissza a gróf. - Egy magányos nőtől, akinek törvénytelen gyermeke van, mindenki úgy őrizkedik, mint a pestisestől. Az anyád büszkébb volt annál, semhogy ezt elviselje. A botrány tönkretette volna. Mellettem legalább emelt fővel járhatott,
Johanna LINDSEY
116
Szeress örökké
a társaság sem vetette ki, és ezért, hidd el, hálás volt. És, istenemre, annyira szerencsétlen sem volt. Ott voltál neki te. Odáig volt érted. De kérdezd csak meg, hogy nekem mi maradt? Semmi. Ott lehettem volna én. Ha szeretettel lett volna irántam, én is szerettem volna. Azt hiszed, én nem bánok semmit, lányom? - vetette oda mogorván a gróf. - De mennyire, hogy bánom. Akkor sajnálom. Mindhármunkért fáj a szívem, de leginkább anyámért. Neki már nem adódik meg, hogy boldog legyen, de nekünk még igen. Nem, ha a skóthoz mégy, akkor nem - huhogott a gróf. Majd én bebizonyítom, hogy téved. 46. Majd én bebizonyítom, hogy téved. Kimberly ezen fáradozott egész nap, miután a gróftól eljött. Boldog volt, és nem gondolt a látogatásra. De este valamilyen oknál fogva ismét kétségek kezdték gyötörni. Éjszakára nem egy postakocsi-fogadóban szálltak meg, ahogy gondolta, hanem St. Jamesék egyik házában, amelyet a hercegi pár ajándékaként külön az ő fogadásukra és nászéjszakájukra készítettek elő. Lachlant ugyanúgy meglepte a dolog, mint őt. A kocsis és a csatlósok határozott utasításokat kaptak, a ház személyzetét is előre értesítették az érkezésükről. Kimberlyt rögvest a hálóterembe kísérték, ahol egy külön fürdőhelyiségben már forró fürdő várta. Jeannek két szobalány segédkezett, hogy Kimberlyt gyorsan besegítsék a kádba. Amikor visszament a hálószobába, észrevette, hogy míg fürdött, az asztalt megterítették. A lágy gyertyafényben ínycsiklandó illatok szálltak fel a tálalókocsiról. Ekkor újabb meglepetés érte: a hatalmas ágyon, amelynek kék selyemszatén takaróját már hívogatóan visszahajtották, Mrs. Canterby ajándéka feküdt - egy hálóing és a hozzá való köntös. Minden bizonnyal a hercegnő parancsára készítette el a kékeszöld, pókhálóvékony és a fényben fémesen megvillanó selyemköntöst, amelyhez hasonlót Kimberly sosem választott volna magának. A mélyen kivágott, derékban testhez tapadó, majd csípőtől enyhén bővülő hálóinget a vállnál vékony pánt tartotta. Amikor felvette, megdöbbent, a kivágás mennyit hagy szabadon a bőréből. A köntösért nyúlt, hogy elfedje magát vele, de azt igen rafináltan szabták. Hosszú ujja volt, a hátán igen bőre hagyták, hogy járás közben ússzon utána a levegőben, és elöl egy fikarcnyit sem takarta. Egy félköntös volt, vállra vethető körgallér, amelyet a hálóing kiegészítőjének s nem elrejtőjének szántak. Kimberly megbotránkozva vette tudomásul, hogy ebben kell Lachlannel vacsoráznia. Határozatlanul csóválta a fejét, ám ekkor az egyik szobalány megjegyezte: Remélem, tetszik, Lady Kimberly. A hercegnő őkegyelmessége csalódott lesz, ha nem. Kimberly meg tudta volna fojtani! Most már muszáj ezt viselnie! Arra sem hivatkozhat, hogy hideg van hozzá, amikor a kandallóban ropog a tűz. Jean - Isten áldja érte! - azt javasolta, hogy tegye fel a kámeabrossát. Igen, bármi, amivel egy kicsit többet takarhat el! De még ez sem volt elég; a keble továbbra is ki akart bukni a mély kivágásból, és meztelenebbnek érezte magát, mintha egyáltalán semmit sem viselt volna. Eltökélt szándéka volt, hogy valami mást vesz fel, amint Megan szolgálói kiteszik a lábukat. Meg is tette volna, ha Lachlan nem érkezik meg előbb. A kámea nem bizonyult elegendő takarásnak. Lachlan tekintetét mindenesetre rögtön a keblére vonzotta, Kimberly pedig zavarában tűzpiros lett. A férfit is meghökkentette a látvány, mert amint a szobába lépett, elakadt a szava. A pillantását sem kapta el tapintatosan. Csak bámulta Kimberly keblét, amíg az egyik komorna meg nem köszörülte a torkát, s ekkor Lachlan is elpirult. De úrrá lett rajta elbűvölő modora, és igyekezett eloszlatni mindkettőjük zavarát; az addig megtett útról beszélt, majd a másnapi indulásról, méltatta a házat, ahol megszálltak, s megemlítette, hogy már meg sem lepődik a herceg nagylelkűségén. Még azt is megvallotta, hogy Devlin elképesztette a bocsánatkérésével, mert nem hitt a Lachlan ellopott örökségéről szóló történetben.
Johanna LINDSEY
117
Szeress örökké
Mire Kimberly feleszmélt, már a vacsora felénél jártak, és a szobalányok észrevétlen elhagyták a szobát. Ekkor ismét kétségek kezdték kínozni. Elbizakodottság lenne-e azt várni, hogy lesz nászéjszakájuk? Csak mert egy hálószobában együtt vacsoráznak, még nem jelenti, hogy együtt is hálnak. Lachlan eleget tett a kötelességének, amikor elvette feleségül. Mi lesz, ha tovább nem hajlandó a férjet játszani? Ha neki is csak olyan házasság jut, mint a szüleinek? Ő nehezen tud majd úgy tenni, mintha tökéletes harmóniában élnének. Gondolataiból Lachlan zökkentette ki, aki hirtelen felpattant, félredobta a szalvétáját, és az asztalt megkerülve megragadta a kezét. Hogyan... - rebegte Kimberly, még mielőtt a férfi az ágyhoz vonszolta volna. Ott megállt, két kezébe fogta az arcát, és perzselő csókjától Kimberly térde megroggyant, és a férfinak dőlt. Lachlan felnyögött, és forrón suttogta: Nem is értem, hogy tudtam magam ilyen soká türtőztetni! Majdnem kivágtam azokat az átkozott lányokat az ajtón. Az asztal tetején kúsztam volna oda hozzád, mert nem azt a nyavalyás ennivalót, hanem téged akartalak felfalni. Ha még egyszer ilyen hálóinget veszel fel, nem állok jót magamért. Megértetted, Kimber? Engem nem kell felizgatni, amikor már így is folyton csak utánad sóvárgok. Dühösnek hangzott, a keze mégis végtelen gyengédséggel cirógatta, míg a nyakától lefelé csúszott, majd finoman letolta a válláról és a karjáról a köntöst. A tekintete perzselte Kimberly csipkefelhőtől megfosztott dekoltázsát. Terveim voltak ma éjszakára, drágám. Lassan akartalak szeretni, hogy te is úgy kívánj, ahogy én kívántalak ennyi hosszú héten át. Azt akartam, hogy könyörögj, hogy a magamévá tegyelek... de most én esedezem. Térdre rogyott Kimberly előtt, karjával átfogta a lábát, és ajkát a hasához szorította. Kimberly lélegzete elakadt, s alig bírt megállni a lábán. Esedezni... miért? - sikerült kinyögnie, bár nem tudta, hogyan. A bocsánatodért, mert most rögtön akarlak, ebben a szent pillanatban. Esküszöm, úgy érzem, meghalok, ha még egy percet kell várnom. Kimberly keze a férfi fejére siklott, miközben halkan odasúgta: Nem óhajtok ilyen hamar megözvegyülni, Lachlan MacGregor. A férfi felnézett rá, majd felragyogott gyönyörű, megindítóan szép mosolya. És nem tréfált, amikor a várakozás gyötrelmét nem ismerő vágyáról beszélt. Felállt, felemelte Kimberlyt, és szinte ugyanazzal a mozdulattal rá is feküdt az ágyon. A következő pillanatban már csókolta, nyelve mélyen a szájába nyomult, miként férfiassága egyre mélyebbre hatolt Kimberly vágytól forró ölébe. Lachlan újból felnyögött, amikor érezte, hogy Kimberly ugyanolyan hevesen kívánja, s készen várja. De miért is ne lett volna így? Már attól elöntötte a forróság, hogy megemlítette, ennyi időn át kívánta. Mindig is tudta, hogy ezeket a szavakat mohón issza a füle, ha Lachlan szájából hallja őket. Neki is csak másodpercek kellettek, hogy ugyanazt a feszítő vágyat érezze, miközben a férfi újra meg újra belehatolt, és együtt volt vele minden mozdulatnál, s a gyönyör boldogító hulláma is együtt kapta fel őket. Időbe telt, amíg a szívverése és a lélegzetvétele lecsillapult. Magához ölelte a férfit, s míg eszmélt, gyöngéden simogatta, és a testi szerelem semmihez sem fogható csodáján merengett, meg azon, hogy a kölcsönös szenvedély milyen leküzdhetetlen vágyat ébreszthet. Lachlan még mindig a nyakába temette az arcát, a lélegzése még kapkodó volt, amikor Kimberly fülét megütötte a suttogása: Említettem valamit arról, hogy ezt lassan csináljuk? Úgy emlékszem, igen. Lachlan felkönyökölt, hogy szélesen lemosolyoghasson rá: És valamit a könyörgésről? Nem... azt biztos csak képzelted. Lachlan felkuncogott. Kimberly a szemét forgatta. Még hosszú éjszaka állt előttük.
Johanna LINDSEY
118
Szeress örökké
47. Kimberly nem is egyszer hallotta, amikor Kregoráról beszéltek, de valahogy mégsem képzelte ilyen masszívan ódonnak. A legtöbb kastélynak van egy régebbi szárnya, fenyegetően magasló ősi tornya, régi előcsarnoka, kicsi, de időálló kápolnája, amely észrevétlenül olvad az új építészeti stílus díszes manzárdablakai, domború párkányai és kéményei közé. Kregora más volt. Ha a magas kőfalak mögött akadt is bármi mai, a kastély felé közeledő azt aligha vehette észre. A két irdatlan négyszögű tornyon fiatornyok és csipkézet látszott, és... istenem, csak nem egy felvonóhíd és kapurostély az? Több száz év után tán még mindig működik? Kezdeti megdöbbenését leküzdve Kimberly elismerte, hogy igen hatásos épület, amely egy folyóként kanyargó hosszúkás tó feletti meredek szirten állt. A tó túloldalán alacsony dombokra és égbe szökő hegyekre nyílt káprázatos kilátás. Itt-ott egy-egy kis kőház látszott, s távolabb még egy másik vár is, de közel sem akkora, mint Kregora. Az évnek ebben a szakában zöld nem üdítette a szemet, de a jégsapkás hegyek s dombok valóban nagyszerűek, fenségesek voltak a maguk zordon szépségében. Lachlan figyelte, hogy milyen hatást tesz Kimberlyre a kastély, és felesége beszédes arckifejezése láttán elégedetten elvigyorodott. Isten hozott otthon, drágám. A csupaszsága ellenére is gyönyörű vidék ez a te Felfölded. Hát észrevetted, hm? - kérdezte Lachlan nem titkolt büszkeséggel. És Kregora is az. Az bizony. De vannak-e kandallók? Meleg ágynemű? Forró tégla az ágyba? Minél északabbra kerültek, annál hidegebb lett, és az utolsó útszakaszon Kimberly teljesen átfagyott. Érthető hát, hogy ilyesmin járt az esze. Ne izgasd magad, Kimber, majd én melegen és kényelemben tartlak, s megvédelek a patkányoktól - nevetett fel a férfi. Az rám is fé... patkányoktól?! No jó, legyenek kisegerek. Kimberly összeszűkült szemmel méregette, hogy lássa, valóban csak ugratja-e. Kastélyokban nem ritka az ilyesmi. Nos, ha egerek csatangolnak a házadban, akkor ígérem, hogy hamarosan máshova kell költözniük - jelentette ki az ifjú asszony, s a szeme elszántan csillogott. Lachlan elmosolyodott a gondolatra. El kell ismerni, hogy Winnifred kifogástalan úrnője volt Kregorának, szinte észrevétlen intézte a háztartás ügyes-bajos dolgait. Az őt követő Nessa azonban szívesebben játszott a kutyáival a külső kutyaházaknál, vagy vadászott nyírfajdra. Nemtörődömsége lassú romláshoz vezetett, bár Nessa túl büszke volt, hogy ezt valaha is beismerje. Fiús természetű unokatestvérére gondolva Lachlan óvatosan megkérdezte: Meséltem Nessáról? Az unokatestvéredről, aki azt képzeli, hogy szerelmes beléd, és aki szerint inkább őt kellett volna elvenned? - kérdezett vissza Kimberly. - Arról a Nessáról? Melyik kutyaütő ördögnek járt el a szája? - csattant fel Lachlan dühösen. Valójában mindkettőnek - mosolygott rá Kimberly. - És nem együtt, hanem külön-külön, mert nem tudták, hogy mindkettejüknek egyszerre támadt ugyanaz az ötlete. Mulatságos volt, amikor Gilleonan pontosan azt mesélte el, amit Ranald. Én magam is elmondhattam volna - morogta Lachlan alig hallhatóan. Igaz, belátom, de mindketten azt hitték, neked tesznek szolgálatot vele, ezért hát semmi okod, hogy haragudj rájuk. Biztosítani akartak róla, hogy csupán testvéri szeretetet táplálsz a lány iránt. Aggódtak, hogy netán féltékeny találok lenni, vagy más hasonló badarságra ragadtatom magam, ha nem vagyok tisztában a helyzettel. Mintha bizony féltékeny természetem lenne - tette hozzá bosszúsan.
Johanna LINDSEY
119
Szeress örökké
Lachlan elvigyorodott, mert eszébe jutott a nap, amikor a korcsolyázótónál felszínre tört Kimberly állítólag nem létező féltékenységi hajlama - az övéről nem is beszélve. Nos, remélem, hogy miután találkozott veled, Nessa félre tudja tenni a makacsságát, és észre tér végre - mondta Lachlan elkomolyodva. - Semmi oka, hogy ti ketten ne legyetek barátok. Két nő, aki ugyanazt a férfit szereti - nem túl valószínű. Kimberly mozdulatlanná merevedett. Lehunyta a szemét. Nem, erre igazán nem gondolt. Úgy volt, hogy független marad, csak élvezi a férfi nyújtotta gyönyört, igen, élvezi a társaságát, igen, azt is, jó felesége lesz, igen, de a szíve az szabad marad. Ha megszeretné, viszontszerelmet várna el, mégpedig örökre, és ezt úgysem kaphatja meg. Milyen kár, hogy éppen akkor romlik el a hangulata, amikor Kregora kastélyába érkezik, és áthajtanak a felvonóhídon. De mindent elkövet majd, hogy újból helyes megvilágításban lássa a helyzetet, hogy a békés összhangnak legalább halvány emlékeztetőjét alakíthassa ki a férjével, és hogy továbbra is azzal áltathassa magát, minden éppen olyan, mint amilyennek akarná. Az uraság visszatértére már napok óta készültek a kastélyban, s aznap reggel még egyszer előreüzentek, hogy mikorra várható az érkezésük. A magas külső várfal mögötti tágas belső udvaron a közel s távol lakó MacGregorok tömege várakozott, hogy üdvözölje Lachlant, és egy pillantást vessen angol feleségére. A lármás társaságban némelyik férfi a fagyos idő ellenére is skót öltözéket viselt. A férfiak, nők és gyermekek ruháját gazdagon díszítette a MacGregorok fekete, kék és zöld kockás anyaga. A meleg üdvözlések, jókívánságok közepette sok időbe telt, míg a főkapun át a nagy előcsarnokba léphettek. Az irdatlan kétszárnyú kapun belépve Kimberly örömmel fedezte fel, hogy ha kívül nem is történt változtatás, belül teljesen átalakították a kastélyt. A valamikor tágas és egybefüggő csarnokot a legtöbb otthonban megszokott helyiségekre társalgóra, jókora ebédlőre, biliárdszobára s más szobákra, amelyek felderítésére majd később kerít sort - osztották fel. A termeket vastag faborítású falak választották el egymástól. Mint kiderült, a jobb hőszigetelés érdekében a kőfalakat a kastélyban mindenütt fával, néhol még arra felvitt más burkolattal és tapétával borították be. A jókora előcsarnokban máris felfedezte az állóórája számára legideálisabb helyet. Miközben elhaladtak mellette, az ebédlőbe vetett futó pillantással azt is felmérte, hogy nincs porcelános szekrény, így tehát a többi holmijával érkező pohárszékre valóban nagy szükség lesz. Á, szóval ő lenne az? Kimberly nem figyelt fel a mögöttük megjelenő fiatal nőre, de az volt az érzése, hogy a gúnyos hang csak Nessa MacGregoré lehet, és amikor Lachlan bemutatta őket egymásnak, kiderült, hogy igaza is van. Kicsi volt és törékeny. Legalább hat hüvelykkel alacsonyabb volt, Kimberlynek le kellett néznie rá. De döbbenetesen szép volt: hosszú fekete haját egyetlen egyszerű fonatban viselte, nagy szürke szeme vadul villogott. Nádszálkarcsún, apró termete ellenére is királynői pózban állt előttük. Nessa - miután Kimberlyt csak egy futó, de annál megvetőbb pillantásra méltatta - Lachlanhez fordult: Nos, bizonyára olyan gazdag, mint egy királynő, mert csinosnak éppenséggel nem mondható. És irgalmatlan egy óriás! Hogy jutott eszedbe, Lachlan, egy ilyen rútságot elvenni? Hangosan beszélt, hogy boldog-boldogtalan jól hallja, így aztán a kíséretükben síri csend támadt. Kimberly felszisszent, égett az arca, mert ilyen dühödt, leplezetlen rosszindulatot nő részéről még soha nem tapasztalt. Nessa elégedetten mosolygott. De csak addig, míg Lachlan meg nem szólalt: Te kis boszorka! - morogta. - Kimberly szépsége egészen egyedülálló, és vak vagy, ha nem látod. És nem óriás. A magasságát éppenséggel tökéletesnek találom. Ha te nem, akkor az csak azért van, mert nem vagy nagyobb egy növésben levő gyereknél. Ezzel nyilvánvalóan fájó pontra tapintott, mert Nessa haragosan kiáltott fel: Egy gyermek, aki megszerezte a számodra szükséges pénzt! Egy átokverte angolt sem kellett volna csupán a pénzéért elvenned!
Johanna LINDSEY
120
Szeress örökké
Véletlenségből az a helyzet, Nessa, hogy akkor kértem meg a hölgyet, amikor még azt hittem, hogy olyan szegény, mint a templom egere. És elfogultságodban az fel sem merült benned, hogy esetleg szeretem? Még egyszer pedig ne nevezd angolnak, mert ugyanolyan skót apja van, mint neked meg nekem. Kicsoda? Ne törődj vele, hogy ki... Á, ahogy gondoltam! - csapott le diadalmasan a lány. -Hazugság, amivel azt szeretné elérni, hogy itt is elfogadják, pedig erre sose számítson! Erre a vádra Lachlan komor tekintete kimondottan fenyegetővé vált. Úgy, szóval most már hazug is vagyok, mi? - sziszegte a fogai között. - Ian MacFearson, ha tudni akarod... -A tömegből felszakadó meglepett sóhajra felkapta a fejét, körülnézett, és így folytatta: - És ennek ne menjen híre Kregorán túl. Nem örülnék, ha a legenda látogatást tenne nálunk. Egyetértő fejbiccentések fogadták a szavait, és ez szemmel láthatóan Nessába is belefojtotta a szót. Lachlan azonban továbbra is dühös volt, hogy sikerült elrontania a hazaérkezését és feszélyeznie Kimberlyt, aki változatlanul összeszorított szájjal, piros orcával állt. Tévedett. Kimberly zavaránál csak a megdöbbenése volt nagyobb. Az ilyesféle alávaló viselkedésre, mások elevenébe vágó szavakra a féltékenység sem volt mentség. Ezt a lányt egy csattanós pofonnal kellett volna már rég észre téríteni. Hát senki sem tanította meg tisztességesebb viselkedésre? Úgy tűnt, hogy nem, és Kimberly sejtette, hogy Nessa kicsinyes gyűlölködése ezzel még nem múlt el. Talán azt várják tőle, hogy valahányszor találkoznak, hasonló szóbeli támadásnak tegye ki magát? Hát erre hiába is várnak! Lachlan a védelmére kelt. Nem először, hiszen ez nyilvánvalóan a természetéből fakad. És Kimberly a felesége. A rokonai előtt ez volt a legkevesebb, amit tehetett. Még hazudott is, amikor azt mondta, hogy szereti. Nos, erre igazán nem volt szükség. Nessa azonban egy fedél alatt él velük. Lesz idő, amikor Lachlan nem lesz ott, hogy közbelépjen. Kimberly képtelen lett volna megjósolni, mennyi szidalmat bír elviselni, mielőtt visszavág. De feltehetően nemsokára úgyis megtudja. 48. Kimberly szívesen megbújt volna a szobájában, amíg teljesen magához tér a Nessával való első, kínos találkozásból. De a klán ura, a laird hazatért, és ünnepi vacsorát terveztek az első kregorai estére, amelyre a klán tagjait, valamint a közeli szomszédokat is meghívták. Amikor Kimberlyt felvitte, hogy megmutassa a magánlakosztályukat, Lachlan hosszan szabadkozott Nessa viselkedése miatt. Próbálta ugratással eloszlatni Kimberly rosszkedvét; felhívta a figyelmét, hogy a négy egybenyíló szobából - amelyek egyike egy jókora korszerű fürdő volt, hideg-meleg folyóvízzel ellátva - egy külön helyiséget öltözőszobának vagy bármi másnak használhat. A hálószobában csak egy ágy van, mondta, és abban együtt fognak aludni. De nem késztette a feleségét pirulásra, sőt válaszra sem. Végül magára hagyta, hogy lepihenjen és berendezkedjen. Kimberlynek nem volt szüksége pihenésre, de munkára annál inkább. Igen, ezt a pocsék hangulatot csakis ezzel űzheti el. Segített hát Jeannek elrakodni a ruháit, miközben a komorna megállás nélkül fecsegett bizonyos barbár nőszemélyekről, hogy elterelje asszonya figyelmét. Kimberly ezután leküldte Jeant oda, ahol a Northumberlandből küldött bútorait tárolták. Akkor érzi majd csak valóban otthonának Kregora kastélyát, ha személyes kincsei a megfelelő helyre kerülnek. Lachlan termei valóban szépek voltak, állapította meg, amikor végre felocsúdott, és tényleg körülnézett. A tóra és a tavon túli hegyekre csodás kilátást nyújtó nagy ablakoktól világos volt mindegyik. A háló volt a legnagyobb, amelynek franciablakai egy kis erkélyre nyíltak, s onnét a
Johanna LINDSEY
121
Szeress örökké
mélyben egy mólóra lehetett lelátni. Kimberly elképzelte, hogy milyen szép lesz majd nyáron az erkélyen reggelizni. Az ablakokat puha, smaragzöld színű bársonyfüggönyök keretezték, amelyeket vastag, bojtban végződő zsinórokkal vontak félre. A tapéta a pasztellkék különböző árnyalataiban pompázott, és a francia udvar hölgyeiről és urairól készült arcképek díszítették, még azokból az időkből, amikor a fehér rizsporos paróka volt a divat. A vastag szőnyegek olyan nagyok voltak, hogy a fapadlóból szinte semmi sem látszott, és minden bizonnyal megrendelésre készültek, mivel a MacGregorszövet színeiben pompáztak: zöld alapon kék és fekete leveles indák tekergőztek. Az egyik szobát Lachlan valószínűleg öltöző- a szekrény ugyanis teli volt a ruháival - és pihenőszobának használta. Egy heverő, egy nagy íróasztal, több, olvasáshoz való kényelmes fotel és asztal alkotta a berendezést. Valójában olyan nagy volt, hogy mindkét célnak kiválóan megfelelt, hasonlóan a mellette levő teremhez, amelyet Kimberly öltözőszobának gondolt magának, amíg csak nem lesz szükség gyerekszobára. A gondolat, hogy a gyermekei majd ezekben a szobákban fognak futkosni, felvidította Kimberlyt. Alig várta, hogy bejárja az egész kastélyt. Amikor Jean azzal jött vissza, hogy a holmiját a pincében helyezték el - bár hogy a ruhájával együtt miért éppen ott, azt nem kérdezte -, Kimberly egyszerűen fogta magát, és a komornájával együtt elindult, hogy a végére járjon, vajon a pince is csak az, aminek gondolja, vagy egészen más. Odalent azt találta, amire számított. Sötét, nyirkos, pókok lakta hely, ahol még az eredeti kőfalakat sem fedték le mással, ráadásul még piszkos is volt, mert itt tárolták a szenet, hiszen Skóciában nincs elég tüzelőfa a fűtéshez. Újból fel kellett hát menniük egy lámpásért, és néhány markos szolgát is magukkal hívtak, hogy amikor majd megtalálják a bútorokat és a ládákat, legyen, aki felcipeli őket. De a keresés nem is volt olyan egyszerű dolog. Számos helyiség volt odalent, az apróbb, egykor valószínűleg börtöncellaként használt kis fülkéktől a nagyobbakig, s végül egy csomó, különböző irányban szertefutó keskeny folyosó. Itt tartották lent az évszázadok alatt felhalmozódott holmit, a pókhálós bútort. Végül mégis megtalálták a helyiséget, ahova Kimberly ingóságait behordtákm az öröm csak egy másodpercig tartott, amíg a lady magasba nem emelte a lámpást, és szemügyre nem vette családi öröksége szomorú maradványát. Az állóóra az oldalán hevert, a nagymutatók elvesztek, az óraszekrény megrepedt, benyomódott, és nyers faszilánkok álltak ki belőle, mintha valaki baltával esett volna neki. A pohárszékről hiányoztak a lábak, az ajtajai törötten csüngtek a zsanérokon, a finom fafaragásokon világosabb sérülések látszottak, mintha ezt is baltával intézték volna el. A hatalmas festményt meg mintha valaki az egyik végénél fogva addig húzta volna, míg keret és vászon középen félbe nem tört és hasadt. A kis asztalok, a háromszáz éves lóca, az antik vázák, a dúsan faragott kínai ágyneműtartó láda, minden, de minden összetört, felszakadt. Még a ruhásládáit is felszakították, a ruhái szétszóródtak a padlón. Kimberly elszörnyedve meredt az elébe táruló képre, még lélegzetet is elfelejtett venni. Aztán egy lépést tett előre, majd még egyet, térdre hullott, kinyújtotta a kezét, de nem nyúlt semmihez, csak a könnyei indultak meg. Ennyije maradt az édesanyja után, s most ennek is vége, csak törött lom, amelyet tűzre kell vetni. A szándékos pusztítás - mert még döbbenetében is biztos volt afelől, hogy ezt itt szándékosan tették - felfoghatatlan volt számára. Csak egy emberre gondolhatott, aki képes ilyesmit elkövetni. Nessa... - mormolta, miközben lassan felállt. Milady, ezek a törött holmik... csak nem ezeket kerestük? -kérdezte mellette Jean, hasonlóképpen elszörnyedve. Kimberly nem válaszolt, csak a zavartan tébláboló szolgákra nézett, és jeges, halk hangon ennyit kérdezett: Hol lehet most Nessa? Az egyik vállat vont, de a másik így felelt: Ahun a laird, minden bizonnyal. Az a lyány úgy követi, mint az árnyéka. És ő hol van most?
Johanna LINDSEY
122
Szeress örökké
Erre már mindketten vállat vontak. Kimberly nem is kérdezett többet. Megkeresi Lachlant, és a lányt is, még ha fel is kell értük forgatnia a kastélyt. Ha pedig rátalál Nessára, rettenetesen megfizet neki ezért a pusztításért. Fájdalom fojtogatta, és olyan elvakult dühöt érzett, hogy nem tudta, mit tesz majd vele, de tán megöli. Valamiféle irodában talált rá Lachlanre. Az üdvözlések után még sokan szerettek volna beszélni vele, elébe tárni jelentéseiket, panaszaikat, jó híreiket és más hasonlókat. Kregorában - mint arra hamarosan rájött - nem sokat adtak a szertartásosságra, sem pedig a magánélet szentségére. Ahelyett, hogy az a temérdek ember kint várt volna az előcsarnokban, és egyenként ment volna be hozzá, mind besereglettek a szobába, amely szerencsére elég nagy volt. Kimberly beléptekor Lachlan arcán mosoly jelent meg, amíg meg nem pillantotta a könnyeit, amelyeknek Kimberly nem is volt a tudatában. De férjét csak futó pillantásra méltatta, mert tekintete a fiatal unokatestvért kereste. Amikor sehol sem látta Nessát, majdnem megfordult, hogy távozzék. Ekkor vette csak észre, s csupán azért, mert Nessa felemelte a fejét, hogy lássa, mi keltette fel Lachlan figyelmét. A lány egy zsámolyon kuporgott a fal tövében, félrehúzódva a többiektől, s csak hallgatta, mi zajlik a szobában. Lachlan talán nem is tudta, hogy ott van. Mi történt, Kimber? - kiáltott fel a férfi aggodalmasan, miközben megindult felé. De Kimberly meg sem hallotta. Nessára szegezte a szemét, és csak egyre gondolt: hogy oda kell jutnia hozzá. Nessa is észrevette közeledtét, és nem maradt veszteg. Felugrott, egy asztal mögé futott, s így nemcsak ez, de még vagy fél tucat ember is kettejük közé került. Tartsd távol tőlem azt az óriást, Lach! - sikította. - Megőrült! Megőrültem, mi? - kérdezte Kimberly az embereket kerülgetve. - Tudod te egyáltalán, hogy mit műveltél? Felbecsülhetetlen értékű családi örökséget pusztítottál el! Mindent, ami halott anyám után rám maradt! Semmit sem tettem tönkre! Mindent úgy szállítottak ide, ahogy láttad! Ez egy pillanatra elgondolkoztatta Kimberlyt, amíg eszébe nem jutottak a baltanyomok. - Nem hiszem... Pedig így volt - erősítette meg Nessa, majd sietve hozzátette: - A kocsis azt mondta, hogy kiesett egy kerék, és minden kiborult a földre, mert nem kötözték le a rakományt. Néhány lábnyi zuhanástól még nem törik össze minden egyes darab! Többet estek. Egy vízmosás szélén történt, és a sziklákon törtek össze! Ebben volt valami hihető. Nem túl valószínű, de nem is elképzelhetetlen. Csak azért, mert Nessa megmutatta valódi énjét, még nem jelenti azt, hogy ezért is felelős. Kimberly abbahagyta a kergetését, és dühe is lelohadt, hiszen nem szerezhetett magának azonnali elégtételt. Akkor meghallgatom majd magát a kocsist. Már nincs itt. Miért is lenne! Visszament oda, ahonnan jött. Kimberly megrezzent, mert Nessa arckifejezése túlontúl önelégült volt. Rögtön tudta, hogy hazudik, és e percben véleménye megerősítést is nyert. Nem kell megkérdezni a kocsist - szólalt meg az egyik férfi, és rosszalló pillantást vetett a sötét hajú lányra. - Hazug vagy, Nessa MacGregor, és restellem, hogy a rokonomnak kell nevezzelek. Én is segítettem lerakodni arról a szekérről. Minden kifogástalan állapotban volt, és még meg is kérdeztem tőled, miért kell ezeket a finom holmikat a pincébe vinni. Nessa elvörösödött. Kimberly is, ahogy újból elöntötte a harag. Míg Nessa a vádlójára meredt, Kimberly gyors léptekkel hozzásietett, és egy csattanós pofont kent le neki. A nálánál jóval alacsonyabb lány megtántorodott, a szeme hitetlenkedve kerekedett el, míg a kezét az arcán égő foltra szorította. Hogy merted...! Szerencséd van, hogy nem egy baltával estem neked, ahogy te az én kincseimnek. Amit kicsinyes bosszúd sugallatára tettél, Nessa, az jóvátehetetlen. Nem vagyok hajlandó egy házban élni ilyen rosszindulatú teremtéssel.
Johanna LINDSEY
123
Szeress örökké
Amint kimondta, tudta, hogy hibát követett el, amikor végső döntés elé állította Nessát. A büszkesége nem teszi majd lehetővé, hogy visszakozzék. Mérhetetlen megkönnyebbülésére azonban a férje is melléállt. Nem lesz rá szükség, Kimber - szólalt meg Lachlan, és hátulról átölelte a feleségét. - Még ma éjjel összecsomagol, és holnap reggel elmegy innen, mert én sem tűrök meg ilyen elvetemültet a házamban. Neked pedig esküszöm, hogy felkutatom a legügyesebb mesterembereket, és megjavíttatom az örökségedet, Nessa pedig abból a pénzből állja majd a költségeket, amit állítólag összegyűjtött. Nessa már az első szavaknál elsápadt, és még fehérebb lett, mire Lachlan befejezte. Ez az otthonom! - mondta elcsukló hangon. Többé már nem. A viselkedéseddel eljátszottad a jogod rá. Ez nem igazság! Neki kellene elmennie, nem nekem! Én idetartozom, ő pedig nem! Nessa, Nessa, hát sosem látod be, ha rosszat teszel? - kérdezte Lachlan elszomorodva. Talán a férfi hangján érezhető rosszallás paprikázta fel megint a lányt. Hát ez a köszönet azok után, amit érted tettem? És még csak meg sem kérdezted, hogyan szereztem a pénzt! Úgy, hogy eladtam magam Gavin Kernnek! Úgy vágta Lachlan szemébe, mintha azt várta volna, hogy ezzel majd fájdalmat okoz. Lachlan meglepődött, sőt fel is dühödött, de nem azért, amiben Nessa reménykedett. Akkor még egy esküvőt tartunk - jelentette ki Lachlan ellenvetést nem ismerő véglegességgel a hangjában. Nem megyek hozzá! - sikoltotta Nessa. Ha vele háltál, akkor hozzá is mész, és ezt a MacGregor uraság parancsolja neked. Nessa megint elsápadt. Kimberly ráébredt, hogy a megfogalmazás kétségbevonhatatlanná tette a tényt. Nessa a következő pillanatban kirohant a szobából. Lefogadom, hogy elrejtőzik - törte meg valaki a kínos csendet. - Gyűlöli Gavin Kernt. Vagy tucatszor kérte már meg a kezét - mondta egy másik. - Gavin boldog lesz, hogy Nessa olyan kutyaszorítóba kényszerült, amikor már többé nem utasíthatja vissza. Ha megtalálja. Menjetek, tartsátok vissza - intett Lachlan az ajtóhoz legközelebb álló két férfinak. - És valamelyikőtök Gavint is hívja ide. Esketünk még ma este, vagy ne legyen Lachlan MacGregor a nevem. Kimberly megmagyarázhatatlan módon sajnálatot érzett a lány iránt. Nem értett egyet azzal, hogy valakit olyanhoz kényszerítsenek, akit nem szeret. De nem emelt szót az érdekében. Annyira azért nem sajnálta. 49. Néhány érthető kivételtől eltekintve mindenki jól mulatott aznap este a díszvacsorán, s azon kevesek sem lohasztották le a hazatérés feletti általános örömet. Amint Lachlan bejelentette, hogy Winnifredet megtalálták és az örökségét is visszakapta, az ünneplő jókedv még emelkedettebb lett. A kastély átépítésének azonban hátrányai is voltak: miután a hatalmas dísztermet átalakították, nem akadt olyan nagy helyiség, ahol ennyi embert asztalhoz lehetett volna ültetni. Ezért az ételt az ebédlőben tálalták fel, de az asztalokat az előcsarnokban és a társalgóban állították fel, és itt ettek, a falak mentén minden talpalatnyi helyen álló székeken és padokon. Nessa volt természetesen az egyik kivétel. Magába roskadva ült az egyik kanapén, összefonta a karját, és lázongó, vészjósló arccal bámult maga elé. Kimberly megpróbált jó képet vágni, mert ezt követelte az illem. Egy hölgy nem tudatja mindenkivel, ha bánat éri. De túl nagy fájdalom érte, hogy gyakran mosolyogjon. Nem enyhítette Lachlan bizonykodása sem, aki miután felmérte a kárt, úgy vélekedett, hogy meg lehet mindent javítani, és olyan lesz, mint új korában. Kimberly először is biztos volt benne, hogy túl sok a baltával okozott sérülés. Másodszor, nem akarta, hogy újnak hassanak a bútorai.
Johanna LINDSEY
124
Szeress örökké
De majd kivárja a végét, s meglátja. A férjének eltökélt szándéka, hogy rendbe hozatja az okozott sérüléseket. Ha egyáltalán lehetséges, megcsináltatja, méghozzá jól. Már önmagában ettől könnyebben érezte magát, és forróbb érzéseket táplált iránta, nem mintha a szívének e tekintetben bátorításra lett volna szüksége. Gavin Kern azonban igen boldog volt aznap este. Mint kiderült, már jó néhány éve kéri Nessát, hogy legyen a felesége. Kimberlyt addig nyugtalanította a kényszerházasság ténye, amíg lehetősége nem adódott, hogy négyszemközt beszéljen Gavinnel. Lachlant, aki egész este el nem mozdult mellőle, elhívták, hogy lecsendesítsen két forrófejű testvért, még mielőtt tettlegességre kerül a sor, s mivel éppen Gavinnel beszélgetett, hirtelen távozásával Kimberly magára maradt a férfival, és végre kielégíthette a kíváncsiságát. Gavin - mint a beszélgetés elején kiderült - a tó túlsó partján álló kastélyban lakott, még pontosabban az övé volt a kastély. Ott is született, így mindig is a MacGregorok szomszédságában élt, de mivel a harmincas évei elején járt, idősebb lévén Lachlannél és Nessánál, nem gyerekeskedett együtt velük. De szinte az elsők között volt, aki észrevette, amint Nessa valóságos kis szépséggé serdül. Még fiúsan viselkedett, a férfiakról hallani sem akart, de már nem tiltakozott Gavin udvarlása ellen, bár a férfi igyekezete hasztalannak bizonyult. Kimberly erre akkor jött rá, amikor megkérdezte tőle: Nem bánja, hogy olyan lányt kell elvennie, aki... aki... Semmibe vesz? - segítette ki Gavin készségesen. - De hát erről szó sincs. Mindig ezt hajtogatja, és egy időben hittem is neki, de most már tudom, hogy ennek az ellenkezője igaz. Hozzám fordul, ha segítségre van szüksége. Az én vállamon sírja el a bánatát. Elmeséli az álmait. A vágyait. Halálosan szenvedtem, amikor azt hallottam tőle, hogy szereti a MacGregor uraságot, amíg rá nem jöttem, hogy a vonzalom nem több gyerekes rögeszménél. Igazán kellemes embernek tűnt, a bosszúálló Nessához nem is illett ilyen kedves férfi. Egy árnyalattal sötétebb szőke haja volt, mint Kimberlynek, és nyájas tekintetű barna szeme. Nem volt magas, és a vonásai - bár erősek, megnyerőek -semmiképp sem voltak mérhetők Lachlan rendkívül férfias szépségéhez. Mégis mit tett érte! - jegyezte meg Kimberly. - Odaadta magát... - A téma kínossága miatt Kimberly megint csak képtelen volt befejezni a mondatot. De a férfi ismét megértette. Mint említettem, mindig hozzám fordult, ha segítségre volt szüksége. Én odaadtam volna a pénzt, csak kérnie kellett volna. Ezzel Nessa is tisztában volt. De tudja, túlságosan büszke, és azt is felmérte, hogy sehogy sem tudná visszafizetni, ezért magát ajánlotta fizetségképpen. Vissza illett volna utasítanom, de... - itt elpirult - oly régóta vágytam rá, és magamban reménykedtem, imádkoztam, hogy ez legyen a vége, ha a MacGregor uraság rájön. Hogy magához kényszeríti Nessát? Igen - helyeselt a férfi, majd elmosolyodott. - Nem kételkedtem, hogy ezt titkon Nessa is tudta. Nagyon sokszor visszautasított, most már a büszkesége akadályozta, hogy önszántából elfogadja a kezem. Kimberly elképedve nézett rá. Azt akarja mondani, hogy már meggondolta magát, de képtelen volt ezt be is vallani? A férfi bólintott. Én... szóval vele töltöttem az éjszakát, és közben sok mindenre rájöttem, amivel még Nessa sem volt tisztában. Most tiltakozik, de szerintem csak a látszat, a büszkesége kedvéért. Bonyolult lélek az én Nessám. És rosszindulatú meg ártalmas is, és... De Kimberly nem akarta Nessa jellemének boncolgatásával tölteni az estét. Tőle olyan bonyolult lehet, amilyen csak akar, ha a tó túlpartján és nem Kregorában műveli. Lachlan visszatérte előtt még beszélgettek egy keveset. És nem sokkal később sor került az esketési szertartásra is, ott helyben, a nagy szalonban.
Johanna LINDSEY
125
Szeress örökké
Nessa változatlanul lázongott az esküvő ellen. Nem vett fel alkalomhoz illő ruhát, nem fésülte meg a haját. Nem evett az ételből, akárhogy kínálták. Nem válaszolt a szertartás alatt hozzá intézett kérdésekre. De egy MacGregor eskette össze őket, és valahányszor nem jött válasz Nessától, az összegyűltekre nézett, és ilyesfélét mondott: „A MacGregor klán szerint beleegyezik, és ez nekem elég." Kimberly úgy vélte, meglehetősen középkori eljárás, de Nessa szemmel láthatóan nem lepődött meg azon, hogy jóváhagyása nélkül adják össze, s ezt a többiek is természetesnek találták. Amikor vége lett az esküvőnek, a halk szavú, szerény Gavin Kern harsány örömujjongásban tört ki, Nessát a vállára kapta, és úgy vonult el, mint egy győztes hadvezér a zsákmánnyal. A MacGregor klán heves éljenzéssel fogadta a merész megnyilvánulást. Nessa is felhagyott a némasággal, és felkiáltott: Tegyél le, te fajankó! Van lábam. Gavin szívből jövő nevetéssel válaszolt: Nem, amíg biztonságba nem helyeztelek a tó túlsó partján, Nessa drágám. Ha azt képzeled, hogy a férjemként te parancsolhatsz... -Nessa elharapta a megkezdett mondatot, mert eszébe jutott, hogy a házasságnak éppen ez a velejárója, és makacsul csak ennyit tett hozzá: - Nos, majd meglátjuk! Hát igen, jó kezekbe adtam - jegyezte meg Lachlan Kimberly mellett. Az asszony oldalvást rápillantott: Úgy hangzik, mintha Nessa ezzel nem értene egyet. Lachlan rávigyorgott: Ugyan! Ha neheztelne rá, most esküdözne, hogy kitépi a szívét. Nem adok egy hónapot, és hálát fog rebegni nekem! Vagy a te szíved akarja majd kitépni! Lachlan nagyot nevetett, és a tömeg szeme láttára alaposan megcsókolta. Hatalmas éljenzés rezegtette meg újból az ablakokat. Bár Kimberly zavarba jött, az éljenzés azért örömmel töltötte el. Legalább a többi MacGregor befogadta, és Nessa... nos, Nessa mostantól már egy Kern. Az eseménydús és viharosan kimerítő nap után Kimberly korán visszavonult a hálószobájukba. Lachlan kimentette magát a vendégeknél, hogy utánamehessen, de nem közeledett hozzá, bár Kimberly azt hitte, így lesz. Lachlan a karjába vette, megnyugtató kedvességeket suttogott a fülébe. Kimberly ismét elsírta magát, de a könnyei már nem édesanyja holmijaiért folytak, hanem azért, mert már bizonyosan tudta, többé nem ura a szívének. Teljesen a férjének adta, és úgy érezte, nem lesz képes közönyösen elviselni, hogy Lachlan nem szereti. 50. A harminc-negyven lovas egy héttel később érkezett, bár pontosan nehéz lett volna összeszámolni őket, ugyanis vastag kabátjuk fölött mind ugyanazt a piros-zöld kockás kardkötőt viselték. Úgy kocogtak végig a felvonóhídon, mintha övék lenne a kastély, majd felsorakoztak a belső udvarban, a nagy torony előtt, és harsogva szólították a MacGregor klán fejét. Lachlan bosszúsággal vegyes nyugtalansággal figyelte a jövetelüket, s csak arra tudott gondolni, hogy Nessának köszönheti ezt a felvonulást. Megsebzett hiúságától űzve üzenhetett nekik, s még ha meg is bánta, amit tett, már nem tudta visszacsinálni. Most tehát itt voltak, s nincs mit tenni, mint kimenni, és ha kell, kíméletlenül elbánni velük. De amikor kitárta a kaput, meglátta a lovasok felé közeledő Kimberlyt. Az asszony éppen kijött az istállóból, amikor a csapat megérkezett, és most óvatosan kerülgette őket, hogy visszajusson az előcsarnokba; fogalma sem volt, hogy kikkel van dolga. És Lachlan egyelőre nem is akarta felvilágosítani. Gyorsan derékon kapta hát asszonyát, és betuszkolta az előcsarnokba, majd ezzel a figyelmeztetéssel csukta rá az ajtót: Maradj odabenn.
Johanna LINDSEY
126
Szeress örökké
A parancsként hangzó felszólítás nem is csoda, hogy nem érte el a kívánt hatást; amilyen kíváncsi természetű volt, Kimberly fütyült engedelmeskedni. Lachlan kiáltásával egy időben nyitotta ki ismét az ajtót: Lachlan MacGregor vagyok. Mit óhajtanak? Úgy tűnt, hogy a sor közepe táján egy sötét hajú fiatalember a választott szószóló: Úgy hallottuk, hogy itt tartja a nővérünket. Elgyöttünk, hogy megnézzük. Maguk mind a testvérei? - maradt tátva Lachlan szája. A jelre egy lovas kiléptetett a sorból, majd még egy, s végül csaknem a csapat fele előrébb állt. Kiről beszélnek? - suttogta Kimberly Lachlan háta mögött. Rólad, drágám - sóhajtott fel Lachlan. - Ezek mind egy szálig MacFearsonok. - Azután a szószólóhoz fordult. - Láthatják, de ne képzeljék, hogy elvihetik magukkal. Ő most már Kregorához és hozzám tartozik. A fiatalember kurtán biccentett, és leugrott a lováról. Kimberly eddigre kilépett Lachlan háta mögül, és csodálkozó szemmel bámulta a lovasok hosszú sorát. A sorból kiváló és lovaikról szintén lekászálódó férfiak mind fiatalok voltak, a legifjabb úgy hétéves körül lehetett. A testvérei? A megilletődéstől szólni sem tudott, csak megszámolta őket. Tizenhatan voltak, tizenhat egyforma, jobban mondva tizenhat egymáshoz erősen hasonlító fiú. Többségüknek az övéhez hasonló sötét arany haja volt, s ugyanaz a sötétzöld szeme. Kimberly most értette csak meg, miért olyan magas; nem anyai ágon örökölte, ahogy korábban gondolta. A szószóló tűnt közülük a legidősebbnek, és ő csaknem akkorára nőtt, mint Lachlan. Még négyen voltak ilyen megtermettek, öten alig valamivel alacsonyabbak, a legifjabbak pedig... nos, ők még növőfélben voltak. Hihetetlennek tetszett az egész jelenet. Kimberly egykeként nőtt fel, és most hirtelen annyi testvére támadt, hogy két kezén sem tudta összeszámolni őket. A szóbeszéd ennyiből igazat mondott. És ha minden igaz a legendából? Nem a gazemberségünkről vagyunk híresek, MacGregor - szólalt meg az egyik fiatalabb fiú, amikor mind összegyűltek a bejáratban. - Idehívná végre? Egy másik könyékkel oldalba bökte, és Kimberly felé intett, miközben huncut mosolyt vetett az ifjú asszonyra. A fiúk kuncogni kezdtek, majd egyszerre mind rámosolyogtak, és szinte ugyanabban a percben el is eredt a szavuk. Szavamra, idősebb, mint te, Első Ian. Asszem, korodnál fogva már nem te fogsz nekünk parancsolni. Ha éppen csizmát akarnék pucótatni, Johnny, azér csak te fogod tisztára nyalni - vetett rá olyan pillantást Első Ian, amiben egy mielőbbi csizmatisztítás ígérete rejtőzött. Johnny dühösen viszonozta a pillantását, de még mielőtt feleselni kezdhetett volna, egy másik testvér vágott közbe: Nem gondújátok, hogy MacFearsonnak túl kicsi? Lyány ez, te agyalágyult - dörrent rá egy másik. - Kicsinek kő hogy legyen. Mindig egy lánytestvérre vágytam - vallotta meg egy vörös hajú fiú szégyenlősen. Donaldnak van egy húga - emlékeztette egy másik fiú kissé zavartan. De Donald húga nem MacFearson, Charles, és nem a te húgod vagy az enyém. Ez itt MacFearson, és ha nem tudnád, mindnyájunké. Hatodik Ianre hasonlít. Nézzétek! Hatodik Ian szemmel láthatóan a legfiatalabb legény volt, mert elpirult, és ezt motyogta: Nem is... Kimberly Hatodik Ianre mosolygott. Mulatságosnak találta a nevekhez fűzött számozást, mert erről eszébe jutott, hogy állítólag mindegyiknek más nő az anyja. Kimberly azon tűnődött, vajon hogy jegyzi majd meg a megfelelő számot. Itt maradnak-e annyi ideig, hogy megpróbálja kideríteni, melyik melyik? Most azonban legszívesebben megölelte volna a legfiatalabbat, vagyis inkább mindegyiket. De félelmetesen festettek borzas sörényükkel, a lábukra szíjazott tőrökkel, számbeli fölényükkel és fiatalabb koruk ellenére is föléje magasodó
Johanna LINDSEY
127
Szeress örökké
termetükkel. Egyszerűen túl sokan voltak, és akármennyire is a testvérei, mégis idegeneknek érezte őket. Á, ezzel a mosollyal oszt teljesen rá hasonlít! - kiáltott fel meglepetten egy fekete hajú fiú. Most mán nem kételkedik majd, hogy az övé. Igen, és most tán a rosszkedve is elmúlik - tette hozzá egy másik. De csak ha leszedte Első Ian fejét, amiér megvárakoztatta - somolygott Johnny. A parancsról elfeledkező Első Ian elvörösödött, és gyorsan megfordult, hogy az egyik lovasnak inthessen. Kimberlyn izgatott remegés futott végig; egészen kiment a fejéből, hogy más MacFearsonok is vannak itt - unokatestvérek, másod-, sőt harmad-unokatestvérek is, mint később megtudta. De amikor a pillantása végigsiklott a soron, nem látott köztük olyan korút, aki az apja lehetne. Már éppen megnyugodott, amikor az egyik lovas megfordította a lovát, és kikocogott a kapurostély alatt. Ha Ian MacFearson a falakon kívül várakozik... de hát mitől is fél? Hogy nem kedveli majd az apja? Vagy ő az apját? Cecil elbeszélése szerint ez az ember bosszúból csábította el az anyját. Ha ezt tudta az anyja, hogy szerethette mégis? Márpedig szerette, ezt Cecil is elismerte. Valami jónak csak kellett lennie az apjában, ha a szelíd Melissa beleszeretett. Ekkor ismét felbukkant a lovas, és mögötte egy ijesztő termetű férfi, aki a terebélyes báránybőr kabátban még nagyobbnak tetszett. A kabát, a hosszúra megnövesztett, ősz szálakkal csíkozott sötétszőke haj vad külsőt kölcsönzött neki. Az arca csontos, kemény vonású volt, egykor mégis olyan jóképű lehetett, hogy megnyerte a nők szívét. Amint átléptetett a kapurostély alatt, Kimberlyre pillantott, és egyfolytában őt nézte, míg lassan odalovagolt hozzájuk. A szeme ugyanolyan sötétzöld volt, mint a lányáé, de nyugtalanító, vesébe látó és jeges pillantású. És halott, mintha nem lenne öröme az életben. A többiek félrehúzódtak, és utat engedtek neki. Amikor olyan közel ért, hogy leszállhasson a lováról, Kimberly akaratlanul is közelebb lépett Lachlanhez, aki féltőn átölelte a vállát. Kimberly igazán nem készült fel erre a találkozásra. Végül ott állt vele szemben; Ian MacFearson, a legenda, a kisgyermekek mumusa, az édesapja, és Kimberly is fellélegezhetett, amikor a férfi arckifejezésében óvatosságot látott. Ian MacFearson is ideges és bizonytalan volt, akárcsak ő, és ez rögtön meglágyította Kimberly szívét. Jó napot, apám - mosolyodott el. 51. Kimberly egy pohár fűszeres forralt bort nyújtott át Iannek, mielőtt mellé telepedett volna a szalon kanapéján. Valószínűleg kék foltokkal lesz tele a kapu előtt kapott kemény öleléstől. Csak ezután sikerült mindenkit beterelnie a házba. Ian elsírta magát. Kimberly még most sem tért magához a meglepetésből, és észre sem vette volna a fojtogató ölelés közepette, ha egyik testvére hangosan meg nem jegyzi. Lachlan magára vállalta, hogy éjszakára elhelyezi a tengernyi vendéget, és így lehetővé tette, hogy Kimberly kicsit magára maradhasson az apjával. Kimberly nem volt benne biztos, hogy ez jó ötlet, kivált ilyen hamar, amikor még meg sem szokták egymást. De rengeteg kérdése volt, amelyeket a kíváncsisága miatt sem halogathatott. Honnan tudta, hogy itt vagyok? - kérdezte óvatosan. Cecil Richards írt a héten. Először azt hittem, hogy ízetlen tréfa az egész. Megírta azt is, hogy meghalt a felesége. -Lehunyta a szemét fájdalmában, mielőtt folytatta volna. - Közölte, többé nincs oka, hogy Melissa törvénytelen gyermekét a magáénak ismerje el. Ez így nem egészen igaz, már legalábbis úgy hiszem, nem önszántából jutott erre az elhatározásra. Az édesanyám több mint egy éve meghalt, de Cecil nekem is csak néhány hete mondta meg, hogy ön az apám és nem ő. És még akkor sem állt szándékában közölni, csak kicsúszott a száján. Ha meg már így esett, s azt hiszem, úgy gondolta, megpróbálom majd megtalálni, hát ő akarta elsőként közölni a hírt.
Johanna LINDSEY
128
Szeress örökké
Még most sem bírok beletörődni, hogy meghalt - mondta Ian csendesen. - Évekkel ezelőtt feladtam a reményt, hogy az enyém lesz, vagy akár újra láthatom, de soha nem szűntem meg szeretni. Az a szerelem örökre szólt. És elképzelni sem tudtam volna, hogy meghal... - Elcsuklott a hangja, s kis szünet után folytatta csak. - Sajnálom, lyányom. Olyan, mintha számomra még csak most halt volna meg; nem bírom felfogni. Megértem, de teljesen összezavarodtam. Cecil azt mondta, hogy maga Ellie-t szerette, és csak azért csábította el az anyámat, hogy rajta, Cecilen bosszút álljon. Az apja arca dühtől vöröslött. Micsoda gazember! Hát már hazug is lett, hogy a saját hibáit leplezze? Ha valaki boszszúra vágyott, az ő volt. Akkor valójában mi történt? Szerette Eleanort, szívből szerette. Nem látta, micsoda egy pénzsóvár megalkuvó. Az ő szemében hibátlan volt. Es Eleanor igent mondott neki. A pénzét akarta, és a grófnői ranggal járó előnyöket. Igazság szerint azonban ki nem állhatta Cecilt, és az esküvő előtt jött csak rá, hogy a pénzéért sem érdemes hozzámennie, mert képtelen lenne együtt élni vele. Megmondta neki? Visszatáncolt az esküvőtől? Túl sok drága és értékes ajándékot kapott a gróftól, és meg akarta tartani őket. Tudta, hogy Cecil vissza akarja majd kapni mindet - így is lett volna rendjén -, ha nem megy hozzá. De erre csak később jöttem rá. Sírt és könyörgött nekem, hogy vigyem el, és rejtsem el Skóciában. Azt állította, hogy szörnyen összevesztek, és Cecil biztosan megveri, ha rátalál. Ismertem Cecil kiszámíthatatlan természetét. Én mindenesetre hittem neki, de nagy ostobaság volt tőlem, mint kiderült. Nem is vesztek össze? Nem. Csak ezzel az ürüggyel vett rá, hogy segítsek neki. Miután átléptük a határt, be is vallotta, és kinevetett a hiszékenységemért. Elengedhettem volna, és megmondhattam volna Cecilnek az igazságot, hogy megkereshesse, ha van annyira bolond és még mindig őt akarja. De olyan dühös lettem, hogy vissza akartam vinni, hadd mondja meg Cecilnek szemtől szembe. És ez volt a második súlyos tévedésem. Miért? Mert nem volt hajlandó visszatérni, és amikor nem engedtem, nevetve elvágtatott az éjszakában. Annyi időm sem maradt, hogy eldöntsem, a nyomába eredjek-e, amikor meghallottam a sikoltását. Már halott volt, mire beértem, a lova megnyomorodott. És szégyellem megvallani, de jobban sajnáltam azt a szegény párát, amikor meg kellett szabadítanom a szenvedéseitől. De Cecil azt hitte, hogy maga is szerette Ellie-t, és megpróbálta elvenni tőle! Nekem mindenesetre ezt mesélte. Hogyan hihetett ilyesmit? Úgy, hogy nem volt szívem megmondani neki az igazat. A csalódás összetörte volna, én pedig meg akartam ettől kímélni. Azt mondtam hát, hogy szerettem, és részegségemben megszöktettem. Azt képzeltem, így még mindig jobb lesz neki, mint ha tudja, mit érzett iránta Ellie. Ez volt a harmadik tévedése. Cecil azóta gyűlöl minden skótot, és megkeseredett, szívtelen emberként morzsolja a napjait. Ezt örömmel hallom. Hát maga is gyűlölte? - lepődött meg Kimberly. - Akkor meg miért próbálta megvédeni Eleanor galádságától? Mert ez még azelőtt történt, hogy bosszút állt volna rajtam, amikor még barátok voltunk, és engem bűntudat gyötört az egész nyomorúságos ügy miatt. Pontosan ez az, amit nem értek - ráncolta Kimberly a homlokát. - Cecil szerint éppen ön állt bosszút rajta. Egyáltalán, elcsábította az anyámat? Nem, édesem, én szerettem őt. Amióta csak az eszemet tudtam, Mellie-t szerettem, de nem hittem, hogy valaha is elvehetem. Tudod, gazdag családból származott, és a szülei egy főrangúhoz akarták hozzáadni. Az én családom nem volt szegény, de társadalmilag alattuk álltunk. Aztán megtudtam, hogy ő is szeret, és nem volt nálam boldogabb ember a földön.
Johanna LINDSEY
129
Szeress örökké
Ez még az előtt volt, hogy hozzáment volna a grófhoz? Igen, és az előtt, hogy Cecil megkérte volna. Úgy volt, hogy elszökünk. Titokban tartottuk a szerelmünket, mert a szülei nem helyeselték volna. De Cecil valahogy kiderítette, hogy érdeklődöm iránta. A boldogságom szemet szúrt neki. És megpróbálta ellopni az anyámat? Nemcsak megpróbálta, de sikerrel is járt. Én meg vak voltam, hogy nem láttam - felelte Ian keserűen. De hogyan? Egy nap eljött hozzám, és azt mondta, megérti, amit Eleanorral tettem, hogy nem volt férfi, aki ellenállt volna neki, és ezért megbocsát nekem. Cecil azt mondta, hogy megbocsát?! Hazugság volt, drágám, de én ezt akkor nem sejtettem. Azt is mondta, hogy a jelenlétem a történtekre emlékezteti, és megkért, hogy egy kis idó're utazzam el; legyen végre esélye az állandó múltra való emlékezés helyett felejteni. Aligha utasíthattam vissza, hiszen furdalt a lelkiismeret, mert azt hazudtam, hogy szerettem Eleanort, hogy megkíméljem a fájdalomtól. Aznap be kellett volna vallanom az igazságot, bár talán akkor el sem hitte volna. De talán eltéríthettem volna attól, amire készült. Elutazott hát? Igen. Beleegyeztem, hogy egy kis idó're elutazom. És miért nem vitte magával az anyámat is? Hiszen azt tervezték, hogy megszöknek! Akkortájt éppen Londonban volt. Az édesanyja nagyszabású születésnapi mulatságot rendezett. De utánamentem Londonba. Mégis valahányszor meglátogattam, vagy távol volt, vagy gyengélkedett, de én még akkor sem sejtettem, hogy baj van. Nap mint nap megjelentem a házuknál, és mindig elküldtek valamilyen ürüggyel. Azt akarja mondani, hogy az anyám nem akarta látni? Nem. Azt sem tudta, hogy ott vagyok. Nem szóltak neki. Ő csak annyit tudott, hogy szerelmünk az apja tudomására jutott, aki lepénzelt engem. Mellie hitt neki, mert csak az apja változatát ismerte. S mivel úgy tudta, hogy pénzért hagytam el, teljesen összeomlott. Nem tudom, Cecil mit mesélt az apjának, de rávette, hogy hazudjon felőlem, és egyezzen bele az ő és Mellie azonnali házasságába. Mellie-t annyira lesújtotta, amit hallott rólam, hogy neki minden mindegy volt. Istenem, a tulajdon apja... Nem kárhoztatom érte. Valószínűleg hitt abban, hogy tőlem védi meg. Isten a megmondhatója, mivel áltatta Cecil, de mindnyájunkat egymás ellen uszított, és addig mesterkedett, amíg el nem vette tőlem azt az asszonyt, akiről tudta, hogy szeretem. Elsősorban nem is megszerezni akarta, hanem tőlem elvenni. Kimberly szomorúan csóválta a fejét. Ezek szerint Londonban házasodtak össze, még mielőtt maga anyámmal beszélhetett volna, és felvilágosíthatta volna az igazságról? Nem, amint visszatértek vidékre, megtartották az esküvőt, de egy hétbe telt, mire egyáltalán rájöttem, hogy már nincsenek Londonban. Akkorra már olyan elkeseredett állapotba kerültem, hogy Cecil kedvéért sem maradtam távol, így én is visszamentem Northumberlandbe. Ott tudtam meg egy szomszédtól, hogy Mellie néhány nappal az érkezésem előtt férjhez ment. Miért nem vitte el onnan? - támadt neki Kimberly csaknem haragosan. - Miért hagyta ott, hogy boldogtalan legyen vele? Gondolod, hogy nem próbáltam meg? Mellié majdnem belepusztult, hogy nemet kell mondania, de nem jöhetett velem, mert férjnél volt. Még akkor is nemet mondott, hogy tudta, mindkettőjüket becsapták? Igen. Az erkölcsi kötelességtudat túlságosan mélyen gyökerezett benne. A kocka el volt vetve. Megesküdött, hogy jóban-rosszban kitart mellette. És ezt az esküt nem szegte meg, jóllehet még mindig engem szeretett.
Johanna LINDSEY
130
Szeress örökké
Kimberly hátradőlt a kereveten. Gyermekkora néhány eseménye még halványan élt az emlékezetében, bár már régen megfeledkezett róluk; az anyja sosem tartózkodott egy szobában a nagyszüleivel, ha azok látogatóba jöttek, nem is volt velük beszélő viszonyban, és a temetésükre sem ment el, amikor felborult a hintójuk, és mindketten a halálukat lelték. Ha ez segít, elmondhatom, hogy soha nem bocsátott meg a szüleinek. Akkoriban még kicsi voltam, hogy egyáltalán feltűnjön, miért nem szólt hozzájuk, amikor nálunk vendégeskedtek. Ian megfogta a kezét, és megszorította. Semmi sem teszi jóvá három tönkrement élet tragédiáját, édesem. Nem, azt hiszem, valóban nem - sóhajtott fel Kimberly. -És még csak rólam sem szólt? Nem sokkal azután történt... gondolom, még ő sem tudott rólad, amikor utoljára beszéltünk. Kimberly elpirult. Erőfeszítésébe került elképzelni, hogy az édesanyja házasságon kívül ezzel az emberrel szerelmeskedett. Ugyanakkor azt tervezték, hogy összeházasodnak, és együtt élik le az életüket. Soha nem ment vissza Angliába? Nem, egyszer sem. Tudtam, hogy ha még egyszer látom, az akarata ellenére is elrabolom, és azért biztosan meggyűlölt volna. Ha Cecil valaha is a szemem elé került volna... nos, évekig foglalkoztam a gyilkosság gondolatával. Whiskybe és nőkbe fojtottam hát a bánatom, és... - vállat vont. - Mértéktelenségem eredményével most találkozhattál. Ezt végtelenül könnyedén, a legcsekélyebb zavar nélkül ejtette ki a száján. Tizenhat törvénytelen gyermek, és ha magát is közéjük számolja, tizenhét. Szemmel láthatóan igyekezett helyrehozni, amit tett, mert mindet magához vette, és tisztességesen felnevelte. Az csak pletyka, hogy szórakozásból legyilkolják egymást. Igen, remek fiai vannak - mosolyodott el Kimberly. És még egy szál unokám sincs tőlük - mormolta Ian. Hiszen egyikük sem házas, vagy igen? - kapkodott levegő után Kimberly. Az apja egyik bozontos szemöldöke olyan kifejezéssel szaladt fel, mintha azt kérdezné: „Hát ennek meg mi köze a dologhoz?", és Ian esetében erre valóban nem volt szükség. Kimberly kíváncsi lett volna, hogy vajon az anyák is vele élnek-e, de nem kérdezte meg. Ezek szerint unokákat szeretne? - mondta inkább. Igen. A kisgyerek nagy öröm az én koromban, de meddő a lány, akivel most élek. Te nem vársz gyereket? Kimberly pipacspiros lett. Nem. Még csak most házasodtunk össze - magyarázta, jóllehet ez a tény elenyésző szerepet játszott nem mindennapi családja történetében. Ugye, boldog vagy a MacGregorral? Nem szeret, de jól kijövünk egymással. Miért is ismerte be? Az apja tekintete gondterhelt lett, és rögtön meg is kérdezte: Akkor miért mentél hozzá, lyányom? Logikus kérdés, és Kimberly pirulása ékesszóló válasz lehetett, mert az apja haragosan felhorkant. De Lachlan szerencsére éppen ekkor lépett be. Nem szereti a lányom, Lachlan MacGregor? - szegezte neki a kérdést Ian. Kimberly szörnyen elpirult. Ki hitte volna, hogy Ian előhozakodik ezzel, még ha most került is szóba. Lachlan mosolyogva lépett be, de erre a kérdésre elkomorult. Hát persze, hogy szeretem. Ki mondta, hogy nem? Ő maga. A férfi világoszöld szeme Kimberlyre villant, s tekintetében meglepetés, majd csalódottság tükröződött. Felsóhajtott. Azután lehajolt, és a vállára emelte az asszonyt. Kimberly elakadó zihálása és az apja kuncogása közepette még megjegyezte: Remélem, megbocsát nekünk, Ian, de néhány apróságot megmagyaráznék a lányának, mint például az együtt hálás és a szerelmeskedés közti különbséget. Erről szemmel láthatóan semmit sem tud. Ilyesmit nem mondhattál az apámnak! - siránkozott Kimberly. - Nem és nem!
Johanna LINDSEY
131
Szeress örökké
Lachlan a hálószobájukba cipelte, és ott ledobta az ágyra. Most a felesége fölé hajolt, de mélységes zavarában Kimberly még a férje vészes komolyságát sem vette észre. Az apád kéjsóvár ember, Kimber, nem finomkodik. A szavaim csak téged hoztak zavarba, és okkal, mert ha azt állítod, soha nem hallottad tőlem, hogy szeretlek, akkor én úgy... Nem is mondtad! Egyetlenegyszer sem, ezért hát megtiltom, hogy akár csak egy alkalomra is hivatkozz, amikor ez elhangzott! A megérkezésünk napján Nessának mondtam, a füled hallatára. De nem is ez az érdekes. Nem fogtad fel, hogy szeretlek, drágám, amikor minden tekintettel, érintéssel, szerelmes együttléteinkkel csak azt ismételgetem, mennyire szeretlek? Kimberly szája újabb tiltakozásra nyílt, de lassan be is csukódott, ahogy a férfi szavai végre szöget ütöttek a fejébe. Ebben a pillanatban nem számított, mi hangzott el korábban és mi nem, mert most, e percben végre kimondta. Tényleg szeretsz? Istenemre, verést érdemelsz - keseredett neki Lachlan Kimberly elképedése láttán. Az asszony elmosolyodott, és átkarolta Lachlan nyakát. Nem inkább egy kis ízelítőt abból a szerelemből, amiről beszéltél? Ha már nehéz felfogásom okán nem jöttem rá magamtól. Ez csak az angol származásod miatt lehet - kuncogott a férfi. - Még szerencse, hogy én nem vagyok ilyen együgyű. Én kezdettől fogva tudom, hogy örökké fogsz szeretni. Az „örökké" rettenetesen hosszú idő, Lachlan. Nem egyeznél ki ötven-egynéhány évben? Nem, drágám. Veled nem érem be az „örökké"-nél kevesebbel. 52. Szent ég, hiszen ez kimondottan középkori! Nézd csak, Megan. Megan kikémlelt a hintó ablakán, majd a férjének dőlt. Nekem kastélynak tűnik, s nem is értem, mit vártál a Kregora szó hallatán? Ha fakádban kell fürödnöm, már fordulok is vissza - meredt Devlin mérgesen az asszonyra. Kérlek, fejezd be a panaszkodást - kuncogott Megan. -Annyira vártam már a Kimberlyvel való találkozást! Ugye, nem fogod elrontani azzal, hogy egész idő alatt rosszkedved lesz? Nem kizárt. Megan kérdőn pillantott rá. Rendben van. Légy olyan megátalkodott, amilyen csak akarsz. De az is lehet, hogy véletlenül megemlítem Lachlannek, hogy a kis Melissa keresztelői ajándékának szánt s már párosított tenyészkanca meg csődör a te ötleted volt. Csúnya! Megan édes mosollyal nézett vele farkasszemet. Devlin egy pillanat múlva elnevette magát, és odahajolt hozzá, hogy futó csókot nyomjon az ajkára; legalábbis ez volt a szándéka, de még akkor is csókolóztak, amikor a hintó megállt a kastélykapu előtt. Devlin szerencséjére éppen Lachlan ért elsőnek a hintóhoz, hogy előzékenyen kinyissa az ajtaját. Kellemes kocsiút vezet a tó körül, ha még nincs kedvük kiszállni - ajánlotta Lachlan halk nevetéssel. Wrothston hercege és hercegnője kibontakozott egymás karjából; Megan bájosan elpirult, de a herceg haragosnak tűnt. Talán majd más alkalommal, MacGregor. Most inkább ezt az otthonának nevezett ősmaradványt tekintenénk meg. Ó, hát hogyne. Szívesen körülvezetem, amint berendezkedtek. Az elmúlt évben csak a szépítésével foglalkoztam, s most alig várja, hogy fogadhassa önöket. Megan értetlen homlokráncolását látva Devlin segítőkészen jegyezte meg: Azt hiszem, a kastélyról beszél, kedvesem.
Johanna LINDSEY
132
Szeress örökké
Hát persze, tisztában voltam vele. Felőlem nyugodtan bejárhatod a kastélyt, mert engem csak Kimberly és a lánya érdekel. Ha lenne kedves, Lachlan, mutassa, merre találhatom őket. A hölgyek jelenleg a társalgóban „tartanak udvart" Kimberly családjának. A keresztelőre ismét látogatóba érkeztek. Cecil is itt van? - hördült fel Devlin. - Szent isten, akkor már biztos, hogy nem maradok sokáig. Megan könyékkel jól oldalba bökte, és a végsőkig elkeseredve szólalt meg: Gondolom, a MacFearsonokat értette Kimberly családja alatt. Esküdni mernék, hogy említettem neked. Ó, hát hogyne. Bizonyára elfeledkeztem róla. Ha egyszer megismerkedik velük, ez többé sosem fordul elő - biztosította Lachlan nevetve. Mint tapasztalták, ez nem is volt túlzás. A MacFearson klán lenyűgöző társaság volt. Mind egy szobában gyűltek össze, így öt perc sem telt el anélkül, hogy kis híján vérre menő vitába ne bonyolódtak volna. De Kimberly áldásos hatással volt a testvéreire: könnyedén magára vonta a torzsalkodók figyelmét, és egy pillantással lecsendesítette és pirulásra késztette őket. Mindnyájan odavoltak Kimberly kisbabájáért, akit az édesanyjáról nevezett el. Kimberly említette a Megannek írt levelében anyja tragikus történetét, és hogy ennek a Melissának kijut majd mindabból a boldogságból, amelyben a nagyanyjának nem lehetett része. Megannek efelől nem is voltak kétségei: a kis drágának tizenhat nagybátyja van! Agyon fogják kényeztetni. Igazán nem akarom azt szajkózni, hogy „én megmondtam", de így van - súgta oda Megan Devlinnek, és a Lachlanre felmosolygó Kimberly felé biccentett. - Láttál valaha nála boldogabb asszonyt? Hm, téged esetleg. Megan elgondolkodó arcot vágott, mielőtt megszólalt volna: Igen, valóban lehet, hogy én kivétel vagyok. Csak lehet? Nos, igazán nem akarlak elbizakodottá tenni, hogy már szükségtelen ezen munkálkodnod. Tudod, hogy nem könnyű engem boldoggá tenni. Valóban? - mormolta Devlin Megan fülébe. De neked sikerül, nagyon is - mosolyodott el a hercegnő. Ugye mondtam, hogy nem lesz olyan szörnyű - jegyezte meg Kimberly, amikor aznap este Lachlan mellé bújt az ágyban. - Lásd be, hogy igazam volt. Devlinnel ma kimondottan élveztétek egymás társaságát. Lachlan maga mellé húzta, ahogy minden éjszaka, és megvárta, amíg Kimberly elfészkelődik a vállán. Általában így beszélgettek elalvás - vagy más - előtt. Ez az édes együttlét mindkettejük számára drága esti szertartássá vált. Hát... azt hiszem, nem rossz ember, ha egy cseppet feloldódik - ismerte be Lachlan kelletlenül. Nos, kell hogy legyen benne valami szeretetre méltó, ha Megan úgy imádja. Kimberly megrezzent, s azt kívánta, bárcsak ne hozta volna szóba Megant... bár az igaz, hogy régóta szerette volna tisztázni, csak éppen sosem jutott hozzá. Mi az? - kérdezte Lachlan. Kimberly elmosolyodott. Mennyire érzékeny a hangulatváltozásaira! Ezt nagyon szerette. Csak azon tűnődtem... tudom, hogy szeretsz... Lachlan a mellére vonta, hogy erősebben magához szoríthassa. Teljes szívemből, drágám. ...de érzel-e még valamit a hercegnő iránt? Lachlan oly soká hallgatott, hogy Kimberly végül kénytelen volt felnézni rá, s akkor vette észre, hogy a férje hangtalanul nevet rajta. Néha igazán buta tudsz lenni, Kimber. Remélem, nem ezen rágódtál azóta is?
Johanna LINDSEY
133
Szeress örökké
Nos, nem, csak régebben... Lachlan megcsóválta a fejét. Már akkor, amikor azt bizonygattam a csinos Megannek, hogy szeretem, rád gondoltam, drágám, te voltál, aki rabul ejtette a szívem. Ezt éppen Megan fogalmazta meg a legpontosabban. Amit iránta éreztem, nem volt valódi szerelem, hiszen nem is ismertem. És igaza volt. Nem volt igaz érzés, csak a szépsége iránti esztelen rajongás. Téged viszont bolondulásig szeretlek. No, bevallod végre? Mit? Hogy örökre szeretni fogsz? Egy élet nem elég veled, drágám. Az „örökké" túl rövidnek tűnik. Egy feltétellel - mosolyodott el Kimberly Lachlan hóbortos ötletén. Nem, feltétel nélkül! Kimberly egy hosszú percig nézte, mielőtt engedett volna: Nos, rendben, de... Semmi de, drágám. De... meg kell ígérned, hogy ebben a te öröklétedben rád találhatok. Ha csak egy életet is nélküled kellene leélnem... Nem, azt soha, Kimber - jelentette ki Lachlan ellentmondást nem tűrő hangon. - Mindig mellettem leszel, és én melletted. És ezt a MacGregor uraság mondja neked. Kimberly felkacagott. Márpedig ez csak egyet jelent: el kell higgye, hogy így is lesz.
